Temeskutas/Gudurica, Versecztől északkeletre fekvő nagyközség. Házainak száma 430, lakosaié 2043, akik leginkább németajkúak és római-katolikus vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Nagyszered. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1858-ban Kuthres, 1362-ben Kutrez alakban említik az oklevelek. 1358-ban Kuthresi Miklós volt a földesura. 1597-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem Karánsebesi Jósika Ferencznek adományozta. A török hódoltság megszűntével: 1717-ben 17 lakott házat írtak itt össze. Lakosai a hódoltság alatt szerbek voltak, a kik a helység nevét Gutorzára ferdítették. 1761-ben kincstári altiszttartóság és erdőkerülői hivatal székhelye volt. A török hódoltság megszűntével régi lakosai odahagyták. A jelenlegi községet egy Tetz János nevű, Elszászból származó német alapította, a ki kiterjedt rokonságával 1719-ben telepedett le a régi falu helyén, melyet még most is Tetzesbergnek neveznek. Ezeket az első letelepülőket az 1720-1730 közötti években több gyarmatos követte Elszászból és Lotharingiából és 1728-ban a kamara is telepített ide néhány német családot. 1738-ban, a török betörés hírére, a lakosság elmenekült s csak 1739. év őszén tért ismét vissza. 1751-ben a helység már 150 házból állott. 1763-ban a kamara ismét öt új házat építtetett s ugyanannyi német családot telepített le. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. Az 1788. évi török háború alatt a császári lovasság a német lakosságot kiűzte a helységből, nehogy a törökök dühének essenek áldozatul, mialatt azonban a lakosság távol volt, azalatt markováczi, laczunási, komoristyei és varadiai románok a helységet teljesen kifosztották. Erre a császári lovasság szept. 30-án a fosztogatókra tört, egy részüket levágta vagy fogságba, vetette, a többiek, pedig az erdőkbe menekültek. A németek csak okt. 18-án tértek vissza, midőn gróf Harrach tábornok 2000 emberrel Verseczet megszállotta. 1821 aug. 10-én országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. A helységet 1828-ban Kudriczi Beger Bálint és Heiser Ignácz vették meg a kincstártól. 1857-ben a Heiser-féle részt Weifert Magdolna, 1860-ban, pedig a Beger-féle részt Rieger Bálint örökölte. Weifert Magdolna része Weifert Bálintra szállott, a Weifert- és a Rieger-féle birtok, pedig 1885-ben Bähr Róberté és nejéé Fischer Gizelláé lett. Jelenleg mind a két birtokrész Bähr Rudolf dr. tulajdona, kinek itt régi úrilaka is van, mely 1830 táján épült, de 1908-ban átalakították. Nevezetessége, hogy szalonjának bútorai János főhercegtől (Orth János) származnak. Ugyancsak a Bähr Rudolfé a Nagyszered felé vezető úton épült „Erzsébet-lak”. Az itteni római-katolikus templom 1787-ben épült. A Kálvária-hegyen a Kudriczi Beger-család 1836-ban kápolnát építtetett, melyet azonban 1890-ben leromboltak és helyét most három kereszt jelzi. Van a községben tűzoltó-egylet, daloskör, ipartestület, társaskör, szőlősgazdák olvasóegyesülete, gazdakör, vadászegyesület, takarékpénztár, népbank és Zimmermann Boldizsárnak és társának gőzmalma. A községhez tartozik Erzsébet-tanya. A mai Temeskutas helységgel volt határos Főtelek, mely 1362-ben a Főteleki-család birtoka volt. Úgy látszik, hogy a török világban pusztult el.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Temes-Kutas/Kudric, Gudurica,
nagyközség Temes vármegye verseci járásában, (1891) 1812 német lakossal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A fölötte emelkedő, külön álló Kudrici tetőn (641 m.) azelőtt igen jó szőlő termett. T. alig több mint másfél száz éve, hogy fönnáll. Ugyanis 1719. Tetz János elzászi földmívelő volt az első, ki népes családjával a környéken letelepedett és ott szőlőmívelést kezdett. Sokat kellett ezen telepítvényeseknek a szomszéd oláhok és rácok irigységétől szenvedni, kik egy ízben (1788) valóságos rabló hadjáratot indítottak T. ellen és azt kirabolták.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Temeskutas, Kutas, Kudritz, v. Temes vm. (Gudurica, Szerbia): plébánia a v. csanádi egyhm. verseci esp. ker-ében. - 1742: alapították. Tp-át 1787: Ker. Szt János tit-ra sztelték. Kegyura 1880: Rieger Bálint és Veifert Bálint. Anyanyelve 1880: ném., m., cseh.
Kiss-Sziklay II:924.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon