Családja
a megye leggazdagabbjai közé tartozott. Édesapja meg tudta engedni magának
például, hogy a Resicabánya-Vaskő erdei vasútvonalhoz szükséges talpfákat
térítésmentesen bocsássa rendelkezésére erdőiből az üzemi vasútépítőknek.Bottlik Tibor 1884-ben született, 1974-ben halt meg. Két nap híja volt, hogy megérje kilencvenedik születésnapját. A németboksáni római katolikus temetőben van a sírja. Fejénél egy művésztársa által készített arcképszobra látható.
Párizsban végezte el a szépművészeti akadémiát. Ott maradhatott volna, de ő inkább hazajött, pedig anyanyelvi szinten beszélt franciául és németül.
Állandó lakhelye Boksánbányán volt. Egy barakkszerű műteremben élte le művészéletét. Ott dolgozott, ott aludt.
Közvetlenül a második világháború után teljes vagyonát az államnak adta át. Cserébe adtak neki egy eléggé szerény nyugdíjat, melyből jóformán csak a kosztra tellett.
- Úgy is elvették volna - szokta mondani - és én magam úgy sem értettem soha a gazdálkodáshoz. Én szobrász és festő vagyok.
Úgy került Resicabányára, hogy valakik a pártnál egy nagy, öt méter magas szovjet géppisztolyos katonaszobrot akartak volna vele felállíttatni a városban. Megbízták tehát az akkor már öreget a megmintázásával.
Sokat mesélt a resicabányai magyaroknak a párizsi diákéveiről. Szívesen hallgatták, mert nagy mesélőtehetsége volt. Azonban kerülte a politikai vitákat.
A szovjet katona szobra rohamosan nőtt. Már állványzatra volt szükség. Pártbeli megbízói viszont megelégedtek annyival, hogy rábízták a munkát, de senki sem törődött azzal, hogy beszerezzék a szükséges anyagokat. Szegény öreg lótott-futott Ponciustól Pilátusig, hogy megkaphassa mindazt, ami a munka folytatásához kellett. Még az agyag nedvesen tartásához szükséges zsákokat is a resicabányai magyarok vizezték be neki, hogy ne repedezzen meg a kész munka. Szerencsére az új pártválasztásnál a régiek helyébe mások jöttek. Senki sem törődött többé a szoborral. Bottlik bácsi tehát abbahagyta hosszú hónapok munkáját és visszament Boksánbányára. Soha senki sem érdeklődött utána. A megkezdett szobor sorsáról sem igen tud ma már senki.
Sűrűn hangoztatta, hogy ő inkább szobrász, mint festő és csak „szabadidejében” szokott festegetni. Ez ugyan szerény túlzás volt részéről. Hogy mennyire szorgalmas festő is volt, a keze alól kikerült képek bizonyítják a legjobban.
A resicabányai Hegyvidéki Bánság Megyei Múzeumban kb. száz festménye található, melyek most már a Múzeum tulajdonát képezik. Néha-néha rendeznek is belőlük egy-egy kiállítást. Nehezen érthető, hogy miért nem állítják ki ezeket a képeket állondó jelleggel, elvégre hely volna ott éppen elég.
Bottlik bácsi a díszlettervezéshez és kosztümtervezéshez is értett. A Múzeumban levő munkái között néhány ilyen váz
lat
is található. Jó lenne, ha ezeket is kiállítanák. A kultúrház műkedvelői részére
készítette ezeket Dercze Ferenc igazgatósága idején, természetesen díjmentesen.
Ha a resicabányaiak csupán képeit láthatják - néha-néha - Boksánbányán viszont szobrai láthatók - a főutcán, a temetőben és a várboksáni gyár udvarában.
A temetőben jó néhány általa tervezett-készített síremléket találunk, de köztéri szobrai is fellelhetők. A várboksáni híd- és darugyár területén lévő szobrai megtekintése manapság nemigen könnyű, mert azt sem lehet tudni, hogy a gyár kinek a tulajdonában pang.
Leghíresebb festménye a németboksáni Szeplőtelen Fogantatás római katolikus plébánia templom oltárképe, amely az Immaculata címet viseli, s amelyről már olvashatnak a BANATerra internetes enciklopédiában és megtekinthetik a már feltöltött fényképeket is.
Annyit azért még jegyezzünk le, hogy Bottlik Tibor nagy művészekhez "méltó" nyomorban halt meg s Brindza Károly boksánbányai helytörténész elmondása szerint egyházi szertartás nélkül temették el, mert bár kommunista nem volt, de papjából kiábrándult. Minden bizonnyal amiatt, mert csodálatos oltárképét az illető levétette.