SPORTOLÓK

Balázs Jolán (románul Iolanda Balaş néven ismert) (*Temesvár 1936.12.12.), magasugró, kétszeres olimpiai bajnok. Edzője (később férje),Ion Söter egy nagyon furcsa stílust tanultatott meg vele, s Balázs ezzel az ollózással évekig verte a világot. Az 1956-os melbourne-i olimpián ugyan már világrekorderként (175 cm) indult, ám nagy csalódásra csupán az 5. helyen zárt. Ettől kezdve azonban 10 éven keresztül(!) veretlen maradt, közben 140 versenyt nyert meg. Az olimpiák történetében nem akadt még olyan sportoló(nő), aki olyan magabiztosan utasított volna maga mögé mindenkit, mint Balázs. 1960-ban 14, 1964-ben 10 cm-rel verte a második helyezettet. Elsőként ugrotta át a hatlábnyi (183 cm) magasságot; 1961-ben 191 centis világcsúcsát 10 éven keresztül nem tudták megdönteni. Sikeres volt az Európa-bajnokságokon is: 1954-ben Bernben még csak második lett, de 1958-ban Stockholmban és 1962-ben Belgrádban győzelmet aratott. A világrekordját csak a Fosbury-stílus meghonosodása után tudták megdönteni: 1971-ben sikerült az osztrák Ilona Gusenbauernek a Balázs Jolán által tartott tízéves világrekordot 1,92 méterrel megdöntenie. 1967-ben vonult vissza sérülése miatt. 16 éven át, 1988 és 2005 között ő volt a Román Atlétikai Szövetség elnöke.
Nagy
Ernő (*Facsád 1898.08.02 - †Budapest 1977.02.08.), kardvívó, vívásoktató, olimpiai bajnok (1932), folyamőrtiszt. A fiumei Haditengerészeti Akadémián végzett, tengerészzászlós (1916), a Helgoland kiscirkálón részt vett az Adrián több hadi vállalkozásban, s az otrantói ütközetben (1917. máj. 25.). Az I. világháború után folyamőrtiszt. A Magyar Atlétikai Club (MAC) versenyzőjeként az országos bajnokságot nyert kardvívócsapat (1932, 1933, 1934, 1936) és tőrvívócsapat (1934) tagja. A kardvívó válogatottal a X., Los Angelesi (1932) olimpián bajnokságot nyert; a budapesti (1933) Európa-bajnokságon a kard egyéniben 6. helyezett. 5-ször szerepelt a válogatottban (1931-33). A MAC vívószakosztályának kapitánya, a Magyar Vívó Szövetség válogató tagja volt.
(Forrás: Életrajzi lexikon)