Franz Joseph Müller Freiherr von Reichenstein

• Poysdorfban (Alsóausztria) született 1742.04.10.-én, szülei Sebastian Müllner és Clara Lettner.
• 1756-ba a neve megtalálható a Bécsi Egyetem diákjainak jegyzékében: „Müllner Franc, Aust. Boystoffensis Poeta”. Tulajdonképpen filozófiát és jogot hallgat, de bányászati előadásokra is elmegy. Tanulmányai (részleges) befejezése után jelentkezik az újonnan alapított Selmecbányai Bányászati Akadémiára, ahol különösen a bányamérés és a bányatérképek rajzolásával tűnik ki.
• 1765-ben Hechengarten, az udvari kamara tanácsosa - aki Oravicán főbányamester volt és az 1738-as török háború egyik hőse – meghívja egy Karintiai és Belsőausztriai utazásra, mint bánya-gyakornok, amely alkalommal igen jó benyomást tett későbbi pártfogójára. Ebben az évben elveszi feleségül Margaretha Hechengartent, a tanácsos lányát (*1744 Oravica -+1784 Selmecbánya).
• 1768.08.01.-től hivatalos bányamérő Selmecbányán.
• 1770.10.20.-tól főbányamester és bányaigazgatósági fogalmazó Oravicán.

1. ábra. Emlékbélyeg Müller 250 születésnapjához
    

• 1770-1771 között, Joseph Desiderius Redange bányamesterrel, megtervezi és felépíti a Resicabányai kohókat.

• 1773-ban dönt Stájerlak alapításáról.

• 1775.04.21.-től osztálvezető-helyettes a Schwaz/Tiroli bányaügyi igazgatási tanácsában.

• 1779.04.03.-tól az Erdélyi pénzverde és bányaügyi igazgatási tanácsának tanácsosa.

• 1787-ben a Zalatnai bányászati és sóbányászati főhivatal vezetésével bízzák meg, ami lényegesen megkönnyíti az ásványtani és kémiai kísérleteinek elvégzését.

• 1788.01.01.-én kormánytanácsossá nevezik ki, és nemesi rangra emelik, címe: Edler von Reichenstein. A címere a 2. ábrán látható. Különös tekintettel a vaskohászati ismereteire, felügyeleti hatáskört kapott a Bánsági és Erdélyi vas- és acélművekre.

2. ábra. A von Reichenstei címer
    

• 1797-ben egy bizottságot vezet, amelyik meglátogatja a Bánsági bányákat, Oravicán, Szászkabányán, Resicabányán és Újmoldován. Érdemei elismeréseként kinevezik udvari tanácsosnak.

• 1802.04.12.-én átveszi udvari tanácsosi hivatalát Bécsben, és végleg elhaggya Erdélyt és a Bánságot.

• 1825.10.12.-én Bécsben hal meg.

 A tellur felfedezése 

Abban az időben Nagyag és Zlatna környékén aranyérc-bányászat folyt (Nagyagit, Sylvanit), de az aranyérc feldolgozásából mindig kevesebb aranyat nyertek ki a vártnál. Feltételezések szerint valami „visszatartja az aranyat”.
Ignaz von Born egyik cikke nyomán részletesebben kezdte vizsgálni a fent említett aranyérc-fajtákat.
Már 1782.09.21.-én bebizonyítja, hogy, Rupreht (tanár a Selmecbányai Bányászati Akadémián) állítása, miszerint a „visszatartó” elem Antimon lenne, nem igaz (akkor ő még bizmutra gyanakodott). Egy igen hosszú és részletes levélben leírja az aranyérc vizsgálatát és annak különleges tulajdonságait, elnevezve azt „aurum problematicum”-nak. Észrevételeit bécsi tudományos folyóiratokban is közzéteszi.
Mivel nem volt biztos felfedéséében, Torbern Bergman, az Uppsalai Egyetem kémiatanárának a véleményét is kikérte (Bergman számított abban az időben a kémia „pápájának” Európában). A professzor visszaigazolta a minták megérkezését és az első elemzések elvégzését. Azonban Bergman halála után (1784.07.08.) majdnem 15 évig nem hallani az „aurum problematicum”-ról, amíg Müller fel nem veszi a kapcsolatot a Berlini Egyetem tanárával, Heinrich Martin Klaproth-al. A tanár 1798.01.25.-én egy előadáson ismerteti az elemzések eredményét, kijelentve, hogy Müller egy új elemet fedezett fel, de, mivel nem adott neki nevet, Klaproth a Tellurium nevet ajánlotta.
A 3. ábrán egy Sylvanit érc-minta látható ((Au,Ag)Te₂)), míg a 4.ábrán a Berlini Humbold Múzeumban látható Klaproth-féle eredeti címke a felfedezésről. 

3. ábra. Sylvanit-minta

4. ábra. Címke az eredeti mintáról

Forrás: Walter Woth: Franz Joseph Müller Freiherr von Reichenstein (2003)