POLITIKUSOK

Ambrózy Béla báró (*Gyarmata 1839 - †Temesvár 1911.01.18). 1855-ben önkéntesen belépett a hadseregbe s részt vett az 1859-iki olasz háborúban. 1862. megvált a katonai szolgálattól és birtokán gazdálkodott. Az 1866-iki háború kiütésekor visszatért a katonasághoz s mint kapitány harcolt Olaszországban. A béke helyreálltával hazatérve, ismét a gazdászat és méhészet emelésén munkálkodott, 1880. pedig tevékeny részt vett a vöröskereszt-egyesület szervezésében. 1885. saját költségén Bulgáriába ment, hogy a sebesült vitézek segélyére odasietett vöröskereszt-egyesületet vezényelje, amiért legfelsőbb elismerésben részesült. 1887-96. a temesvármegyei lippai kerületet képviselte az országgyűlésen. A. a vöröskereszt-egyesület központi választmányának tagja, országos méhészeti szaktanácsadó és a bánáti ág. ev. esperesség felügyelője. A közügyek terén szerzett érdemei elismeréseül 1887. a III. oszt. vaskoronarendet, 1896. a Lipót-rend lovagkeresztjét s 1898 novemb. 30. a Ferenc József-rend középkeresztjét, 1901 nov. -ben pedig ugyanazon rendhez a csillagot kapta. 1872 óta cs. és kir. kamarás. 1887 márc. 5. örökbefogadta Vetter Andort. Ez örökbefogadás ugyanaz év okt. 8. legfelsőbb helybenhagyást nyerve, az A. család neve, előneve, bárói rangja és címere az örökbefogadott Vetter Andorra átruháztatott.

Barabás Béla (*Arad 1855.12. 12. - †Arad 1934.05.28.): ügyvéd, politikus. A jogi tanulmányokat a budapesti egyetemen 1879-ben végezte el. Részt vett az egyetemi ifjúság mozgalmaiban (Törökország melletti rokonszenv-, az okkupációt ellenző stb. tüntetésekben). 1886-ban ügyvédi irodát nyitott Aradon és 1918-ig a város törvényhatósági bizottságának tagja volta Tevékeny tagja, 1901-től alelnöke volt a Függetlenségi és 48-as Pártnak. 1892-től a gyomai kerület országgyűlési képviselője, 1901-ben Nagyváradon kibuktatta Tisza Kálmánt, 1904-től Aradot képviselte, majd - miután 1910-ben itt Tisza Istvánnal szemben alulmaradt - 1911-ben Szilágysomlyó képviselője lett. 1906-ban közvetített Fejérváry Géza és Kossuth Ferenc között, akik 1906. ápr. 4-én lakásán egyeztek meg a koalíciós kormány megalakításának feltételeiben. 1906-07-ben a m. delegáció alelnöke, 1908-ban elnöke volt. 1914-ben elkísérte Károlyi Mihályt Amerikába. 1917-ben Arad vármegye és város főispánja, az 1919. máj.-ban Aradon megalakult ellenforradalmi kormányban vallás- és közoktatási miniszter volt (máj. 5.-máj. 30.). 1920-tól az aradi Magyar Párt elnöke, az Országos Magyar Párt intéző bizottságának tagjaként egyik irányítója volt a romániai magyar kisebbségi politikának. 1926-tól a bukaresti parlamentben szenátor. Nagy publicisztikai tevékenységet fejtett ki; cikkei főleg vidéki lapokban jelentek meg. 1893-ban szerk. az Arad és vidéke c. napilapot. - M. Amikor Kossuth Lajost hazahívták (Cegléd, 1933). – Irodalom: Gellért Imre-Madarász Emil: Három évtized története (Gyoma, 1932); Gulyás Pál: Elhunytak (Irod. tört., 1934).
Forrás: Életrajzi lexikon

Haubrich József (*Detta 1883.11.09 - †SZU 1939), szociáldemokrata politikus, hadügyminiszter, eredeti foglalkozása vasöntő. 1902-ben kapcsolódott be a szocialista mozgalomba. A budapesti Munkásbiztosító Pénztár tisztviselője, az I. világháború végén az SZDP vezetőségének tagja. A Tanácsköztársaság idején kereskedelmi, majd hadügyi népbiztos, Budapest katonai parancsnoka. Tudomása volt a proletárdiktatúra ellen készülő jún. 24-i puccskísérletről, amellyel szemben csak akkor lépett fel, amikor nyilvánvalóvá vált a kudarca. Mint a Peidl-kormány hadügyminisztere (1919. aug. 1.-aug. 6.) lefegyverezte a Vörös Őrséget. Ennek ellenére 1920. dec.-ben a népbiztos-perben halálra ítélték. A fogolycsere alkalmával az SZU-ba került, ahol vasgyári munkásként élt.

Klapka József  (*Arad 1786 - †Arad 1863.05.12.), nyomdatulajdonos, polgármester, Klapka György apja. Fiatalon - mint főhadnagy - részt vett a Napóleon elleni nemesi felkelésben. 1807-ben tulajdonosa lett a Jónás Lajos-féle temesvári könyvnyomdának, melyet kibővített korának egyik legnagyobb nyomdájává. 1815-ben Klapka József nyomdatulajdonos és Schwaiger József könyvkereskedő az ország két egymástól távol esőpontján –Schwaiger Győrött, Klapka pedig Temesváron –magán kölcsönkönyvtárat alapított. Gyűjteményeik több ezer kötetre rúgtak (a Temesvári 4000 kötetből állt). Hála nekik, az olvasás a kevésbé tehetősek számára is könnyebbenhozzáférhetővévált. 1819-től 1833-ig Temesvár polgármestere. - Irod. Klapka György: Emlékeimből (Bp., 1886).
Nekrológ:  (Halálozás.) Klapka József, Klapka Györgynek édes atyja, e hó 11-kén délután Aradon meghalt.
Béke lebegjen hamvai fölött.
(Vasárnapi újság 20-ik szám, 1863)

Klebelsberg Kúnó gróf (*Magyarpécska 1875.11.13 - †Budapest 1932.10.12), a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúr- és tudománypolitikusa, ki mint kultuszminiszter megszervezte a korszerű oktatási rendszert, felkarolta a természet- és műszaki tudományokat, s olyan erőteljes támogatást biztosított, hogy nemcsak utolértük, de némely területen meg is haladtuk az európai szintet.
Klebelsberg Kúnó az Arad vármegyei Magyarpécskán született 1875-ben. Családjának felmenő ága a XVI. század óta katonákból állt, egyikük Buda visszafoglalásakor szerzett grófi címet.
Édesapja tiroli hivatalnok, édesanyja dunántúli középnemesek leszármazottja. Még kisgyermek volt, mikor édesapját elveszítette, minek következtében a család Székesfehérvárra költözött. Ő a ciszterci rend iskolájában tanult, s ez az időszak egész későbbi életére hatást gyakorolt, ugyanis katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége mindvégig elkísérte. Építész szeretett volna lenni, a családi hagyományok azonban katonai pályára kötelezték, így egyik utat sem választva, jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben. A Sorbonne-on államtudományokat hallgatott, valamint történelmet és közgazdaságtant is.
1919 februárjában Bethlen Istvánnal közösen megalakította a Nemzeti Egyesülés pártját. végigjárta az állami hivatalok különböző fokozatait. Volt előadó, osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től közoktatásügyi államtitkár. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára posztot töltötte be, 1921-22 között pedig belügyminiszter volt. Neve akkor vált híressé, mikor 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett teremtette meg a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta. Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat is. 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására készítettek munkaprogramot. Sikerült a közfigyelmet a természettudományok és a műszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányítania, ennek köszönhetők a korszak reálértelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban valamint a villamossági és gépiparban. Személy szerint is jól ismerte az egyetemi tanárokat, kapcsolatban volt velük, tudta, min dolgoznak. Számon tudott tartani minden reményre jogosító fiatalt. Ő hívta haza az akkor külföldön tartózkodó - és hazatérni már nem szándékozó - Szent-Györgyi Albertet, akit aztán Szegeden egyetemi tanárrá nevezett ki.
Amikor a szegedi egyetem díszdoktorává avatták (1926), a következő szavakat intézte a professzori karhoz: "Az állam és a város csak épületeket, klinikákat, laboratóriumokat emelhet. Tudományos szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk bele. Ezt a tanári kar adja meg."
Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, kidolgozta a tudománypolitikai koncepciót és megvalósította a kultúrdiplomáciát. Az Akadémia támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot és a kutatók támogatására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi István Tudományos Társaság (1927) megalapításával az üzletvilág befolyásos embereit akarta kapcsolatba hozni tudósokkal, tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztésének céljából.
Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó, József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket Klebelsberg "Magyar tudás, magyar hatalom" mondat kíséretében tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az öntözés, a munkanélküliség orvoslását is. Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm-teret is, ahol elhelyezték az orvoskari elméleti intézeteket, a gyógyszerészeti kart, a természettudományi laboratóriumokat. Kolozsvár, Sopron, Szeged országgyűlési képviselője volt. Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932 -ben váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése során - melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi ember - a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat.

Niameszny Mihály (almánfalvai), ügyvéd, kir. tanácsos és közjegyző; tizenöt éves korában mint tüzér harczolt a magyar szabadságért. A Kossuth Lajosnak és társainak menekülését fedező honvédcsapat soraiban Orsovánál ő sütötte el az utolsó ágyúlövést. Viddinig követte Kossuthot; itt káplári rangot kapott. Visszatérve Temesvárra várfogságba került, később az osztrák seregbe sorozták. A franczia és olasz háborúkban mint hadnagy vett részt. A hatvanas évek elején letette az ügyvédi vizsgálatot és a temesvári kereskedelmi és iparkamara titkára lett. 1866. nov. 1. átvette a Temeswarer Zeitung szerkesztését. Kivált Sennyey Pál tárnok-mester felszólítására fogadta el a szerkesztést, hogy a lapot Deák Ferencz husvéti czikke szellemében vezesse. E megbízásnak meg is felelt, de a kormányon e közben futólag felülkerekedett a conservativ szellem, mely mindjobban sürgette az 1847-es alapra való visszatérést és a dicasterialis rendszer restitutióját és így történt, hogy őt, ki a Deák-párt érdekében lelkes mozgalmat indított meg a lap hasábjain, a kormány az akkori rendőrigazgatóság útján megintette. Hanem a Deák-párt és vele a Temeswarer Zeitung akkori álláspontja diadalra jutott, mert időközben kineveztetett az Andrássy-miniszterium, mely Deák Ferencz szellemében előkészítette az 1867. kiegyezést. N. szerkesztése alatt a lapnak nagy befolyása volt a temesvári Lloyd-társulat, a bánsági kereskedelmi és iparbank, a józsefvárosi szeszgyár és műmalom megalapításában, a Béga-csatorna szabályozása, úgyszintén a temesvár-orsovai vasuti összeköttetés létesítése körül, melyet nagyban előmozdított a szerkesztőnek Klapkával kötött szoros barátsága. 1867 ápr. 30. vált meg a laptól. 1876-ban karánsebesi, 1880. fehértemplomi közjegyző lett. Az utóbbi helyen a szabadelvű pártnak is elnöke volt. 1896-ban királyi tanácsos lett. Meghalt 1901. máj. 7-én Fehértemplomban 67 éves korában.
Berkeszi István, A temesvári könyvnyomdászat és hirlapirodalom története. Temesvár, 1900. 78. lap.
Budapesti Hirlap 1901. 125. sz.