Péró (*Pécska, 1655. - †Buda, 1736.04.04.), teljes nevén Szegedinác Jovánovics Péró, a róla nevezett lázadás terjesztője, 1655 táján Pécskán (Arad) született. A törökök ellen vívott csatákban kitűnvén, a bécsi kormány a marosmenti rác határőrség pécskai kapitányává nevezte ki, s azonnal nagy hasznát vette a II. Rákóczi Ferenc alatt fölkelt magyarok irtásában. Mikor azonban 1718, a keresztes hadak a törököket a temesi részekből is kiverték, a marosi és tiszai határőrség elvesztette jelentőségét s a magyar rendek e végvidék bekebelezését s magyar polgári törvények alá való vettetését sürgették. A kormány ennek előkészítése végett, oly föltétellel ígérte meg a pátriárkai méltóság visszaállítását, ha a rácokat katolikusokká teszi. P. és tiszttársai azonban kijelentették, hogy inkább meghalnak ősi hitükért s nemzetiségükért. Mialatt Paulovics Vizárion péterváradi Vladika Bács és Szerém vármegyéknek ne csak szerb, hanem még magyar lakosait és fegyverfogásra izgatta, azalatt P., ki magyarul is tudott, a békés- és bihar-vármegyei elégületlenekkel lépett összeköttetésbe. Matulay Pál, Békés vármegye volt tisztviselője tanácsára, Vértessy Mihály szentandrási bíróval, Sebestyén János és Szilasy János szentandrási lakosokkal s általuk Tokay György és más sarkadi hajdúkkal hétszer tanácskozott a tennivalókról. A magyarok szabad földbirtokot és nemességet ígértek a rácoknak, ha teljes erővel segítik őket; ők maguk pedig a vallás és a haza szabadságának hangoztatása mellett, a nagy adók s a földesurak és a bérlők zsarolásai ellen kívántak fölkelni. A vezetés voltaképen Vértessy, Sebestyén és Szilasy kezeibe kelt; P., ha a lázadást róla nevezik is voltaképen csak eszközül szolgált. Hitlevelet adott a magyaroknak, kik vezérül választották s 1735. mindent elkövetett a rác tisztek, különösen Sevics aradi főkapitány és Strba kapitány megnyerésére. 1735 ápr. 27. a magyar falvak küldöttei megtartván Szent-Andráson utolsó nagy tanácskozásukat, azonnal kitűzték a lázadás zászlaját s egy hét múlva már 14 zászlóaljjal nyomultak Békés, Gyula és Erdőhegy felé, hogy a békésiekkel, bihariakkal és zarándiakkal egyesüljenek. Tábori szervezetük az egyébként tanulatlan emberek katonai értelmességéről tanúskodik. P.-hoz küldött követeiket azonban rác portyázók elfogták s Handtko tábornok, aradi várparancsnok elé vezették. Vallomásaik alapján Handtko máj. 3. már börtönbe vetette P.-t, kiért hiába vállaltak kezességet társai. A rác tisztek, hogy magukat a gyanú alól tisztázzák, 5-én csapataikhoz siettek s azokat dús zsákmánnyal kecsegtetve, a magukra hagyott magyar lázadók ellen vezették. A vén P. habozása miatt így posványosodott el a vallás és a nemzetiség védelmére tervezett mozgalom. A rácok irtózatos pusztítások közt nyomultak Békés és Szeghalom felé s kirabolták még a debreceni fölkelőket is, kik pedig szintén a lázadók ellen fogtak fegyvert. Ezek a magyar lázadók, a szolnoki katonák ellen Kőrös-Ladánynál megnyert csetepatéjuk után, Gyula ostromára vonultak, majd megunván a 3 napos vívást, Erdőhegy alatt egyesültek a bihari részekből jövő kurucokkal. Eleintén örömmel üdvözölték a rácokat, kiknek árulását még nem ismerték; ezek azonban Sevics, Strba és P. fia, Mihály vezetése alatt rájuk támadtak s máj. 9. megszalasztották őket. Sebestyén alatt egy csapat ismét összeszedelőzködött ugyan, egy hét múlva azonban a bihari katonaság ellen Mező-Telegdnél ez is csatát vesztett s maga Sebestyén sem könnyen menekült meg. Egyes kisebb csapatokat a Gvadányi tábornok, Taaffe s mások parancsnoksága alatt álló katonaság csak hetek múlva kergetett szét. A tiszamenti vármegyék katonasága Orczy Istvánnal elkésve ért a lázadás színhelyére. Orczy kímélni akarta a magyarságot s máj. 16.-jun. 2-ig 276 kegyelemlevelet osztogatott ki a hűségre visszatért lázadók közt. A kormány azonban, mely most már Nógrádban is és mindenütt lázadókat vélt lappangani, szigorú vizsgálatot sürgetett a királynál, ki a vizsgálatot Jörger tábornok budai parancsnok elnöklete alatt csakugyan egy külön kiküldött bíróságra bízta. A bíróság Budán aug. 10. kezdett működni s maga elé idéztette az összes vádlottakat. A vén P. háromszor történt kemény kínzatása után is nagy lelki erőt tanúsított; úgy látszik, mindenért a magyar parasztokat akarta felelősekké tenni, ellenben, ha saját életével nem törődött is, rác tiszttársait mindenképen ki akarta menteni. A király ezek után csak a bíróság ismételt sürgetésére rendelte el Strba, Sevics és P. fia Mihály elfogatását. 1736 jan. 19-20. történt vallatásuk megmutatta ugyan, milyen gonosz játékot űztek P.-val s a magyarokkal, a titkos tanács márc. 17-iki ülésének javaslatára azonban a király megkegyelmezett nekik, ellenben ápr. 4. kegyetlenül kivégeztette P.-t s magyar társait, kik a magyar parasztszocializmus győzedelmét szerb nemzetiségi érdekek dédelgetése mellett remélték.
V. ö. Papp K., Az 1735. évi zendülés tört. Legbővebben Márki, Péró lázadása (Budapest 1893).

Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Péró, Jovan Szegedinac (*Pécska, 1655 körül - †Buda, 1736.04.04.): az 1735-i Békés megyei parasztfelkelés egyik szervezője. A török elleni harcokban kitűnve, a szerb határőrség kapitányaként az udvar katolizáló törekvései miatt keresett összeköttetést az elégedetlenkedő m. jobbágyparasztok vezetőivel, akik a nagy adók és a földesúri zsarolások, elsősorban a pénzbeli terhek növelése miatt kívántak a kuruc mozgalom példája szerint felkelni. A Pásztor András, Sebestyén János és Szilasi István által vezetett jobbágyok 1735. ápr. 27-én Békésszentandráson összegyülekezve kitűzték a felkelés zászlaját, s mintegy 1000 főnyi táboruk máj. elején megindult Erdőhegy felé. A harc kirobbanása előtt, máj. 3-án ~t elfogták. A szerb határőrséget az aradi várparancsnok bevetette a parasztsereg ellen, és a fegyverre kelt nemesi sereggel együtt súlyos vereséget mért a felkelőkre. Az 1735. aug. 10-től Budán működő különbíróság ítélete alapján a többszörösen megkínzott ~t a három másik vezetővel együtt kerékbe törték, felnégyelt tetemüket akasztófákra szegezték ki a felkelés városaiban és falvaiban.
Irod. Márki Sándor: Péró lázadása (Bp., 1893); Hadrovics László - Wellmann Imre: Parasztmozgalmak a XVIII. században (Bp., 1951). - Szi. Rebellis-ének a Péró lázadásról (kiadta Kozocsa Sándor. Irod. tört. Közl. 1929).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990