A nagyszentmiklósi aranykincs


1799-ben, ezelőtt 208 évvel, került elő a város határában. A lelet kapcsán felmerült kérdések máig sem változtak: a páratlan technikai bravúrral és tág szellemi háttérrel készített edényeket hol, mikor és ki készítette, kinek a birtokában voltak, ki, mikor és miért rejtette el azokat?
A páratlan szépségű 23 darab színarany edény amely a bécsi Kunshistorisches Museumban látható, a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évében e kincsek a Nemzeti Kulturális Örökség támogatásával három hónapig Budapesten, a Nemzeti Múzeumban is láthatók voltak.

Amint Kürti Béla, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kutatója rámutatott, Székely Bertalan 1896-ban kiállított Vérszerződés című festményén is látható a lelet egy értékes darabja (ma a kecskeméti városházán található), valamint Paczka Ferenc: Attila halála (1855) c. képén.
Mára egyértelműen tisztázódott, hogy a kincsnek nincs közvetlen köze sem a 9-10. századbeli bolgár és magyar kultúrához, sem más 8-10. századi eurázsiai nép ötvösművészetéhez. Önálló avar alkotás, amelynek képi ábrázolásaira természetesen hatással volt a korabeli más népek művészete is.
Az avarok 250 évig, 567 és 803 között Európa urai voltak. A kincs, mint általában minden kincslelet, nem egy időpontban készült. Legidősebb darabjai az ivókürt, a talpas poharak, a sima falú poharak, a láncfonatmintás korsók a 7. század végi ötvösség termékei, a legfiatalabbak pedig, mint a pálcikaindával díszített felületű hasas pohárka és keresztjeles, görögbetűs török felirattal ellátott csatos tálka a 8. század legvégén készültek.
Az egyes tárgyak füleit nem az eredeti használói készítették, így került ezekre görög betűs felirat. A lapos szilke és a bikafejes ivócsészéknek a bizánci egyházi liturgiában lehetett rituális szerepük. Érdekes a népvándorlás-kori, rovásírásos, csalikorsónak nevezett ivókürt, amelyről bizonyosan tudják a kutatók, hogy 630-670 között készült.
A közelmúltban találtak Szarvas mellett, Magyarországon egy csont tűtartót, amelyen 57 olyan írásjel van, amelyek megegyeznek a nagyszentmiklósi kincs rovásírásával. (E felismerés óta a szakemberek ezt az írásmódot nagyszentmiklósi-szarvasi rovásírásnak nevezik.)
E tárgy készítői voltak a nagyszentmiklósi kincs alkotói is.
A történészek számára ismert tény, hogy a frankok 15 szekérrel vitték az avarok kincsét Aachenbe, Nagy Károly udvarába. Nem a mai értelemben vett szekérre kell gondolnunk, Priscos retor leírásából tudjuk, hogy ládás kocsik lehettek, amelyeket egymás után lehetett fogni.
Kürti Béla kutató véleménye szerint a kincs 23 edénye a 8. század végén valamilyen legmagasabb rangú avar méltóság tulajdona lehetett. Vagy a család, vagy a kincstárnoka menekítette, rejtette el a földbe a bolgár kán támadásakor.
A nagyszentmiklósiak büszkék lehetnek erre a leletre, ugyanis Nyugat-Európában egyetlen olyan tárgy sincs, amely a nagyszentmiklósi kincshez hasonló lenne.

 

 

 

Pall Margit