Bartók életrajza

 

Századunk egyik legnagyobb zenei egyéniségéről szerte a világon könyvtárnyi irodalom jelent meg: számos kutató igyekszik új adatokat közölni életművéről.

Szülőhelye, Nagyszentmiklós, nem feledkezett meg róla: 2001 óta a Pro Bartók Társaság jóvoltából évente többször csendül fel a bartóki zene a városban. 2005 márciusára felújították állandó múzeumát és 1993 óta köztéri szobra, van. A Szőcs Gyula által megjelölt házon kétnyelvű emléktábla hirdeti a szülőház helyét. Ebben az épületben lakott Bartók Béla nagyanyja, Ronkovics Matild, valamint Bartók Béla mezőgazdasági iskolaigazgató családjával. Itt, e falak között hallott először altatódalokat, s itt ismerkedett a zongora billentyűivel.

A Bartók család nem bánáti eredetű. Denijs Dille professzor, Bartók-kutató a Borsod megyei Borsodszirákon nyomozta ki a család őseit. A családfa a 18. századig vezethető vissza. Bartók János (1785-1876), a zeneszerző dédapja került elsőnek Bánátba. Feleségéről, Bozsovits Katalinról (1792-1851) tudjuk, hogy Szabadkáról való és bunyevác-horvát származású. A dédszülőknek több gyermekük volt, elsőszülött fiuk, Bartók János (1816-1877) anyakönyvi bejegyzését Kikindán végezték. A nagyszülők házasságából négy fiú és hat lány született. Béla, a zeneköltő édesapja, 1855. január 19-én született Dávidházán és 1888. augusztus 4-én halt meg Nagyszentmiklóson. Itt temettek el a családi sírboltban. E sírhelyen nyugszik testvére Géza, a későbbi mezőgazdász Gizella nevű lánya is, aki 1906-ban halt meg. Sajnos a sírról már lekoptak a betűk, amelyek az 1910-ben készült még láthatóak. A család legkisebb sarja Sarolta- Karolina-Klára anyakönyvi adataiból kiderül, hogy 1863. március 2-án a család lakhelye Gottlobon volt, az 1-es számú házban. Ezek szerint a Bartók család nem Banátkomlósról, hanem Gottlobról került Nagyszentmiklósra. Bartók Sarolta itt volt óvónő, Nagyszentmiklóson halt meg 1927-ben.

Bartók János, a nagyapa 1863-ban, sikeres versenyvizsga nyomán a nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola tanára lett. Munkáját és műveltségét elsősorban a föld művelőinek szolgálatába állította. Nagy szerepe volt a nagyszentmiklósi iskola újraszervezésében. „A földműves iskolát - írja „Nagyszentmiklós tradicionális monográfiája” című művében Schreyer Viktor - Bartók János gazdasági tanár élesztgette. Növendékeit anyanyelvükön tanította: magyarul, németül, románul, szerbül. Tudta, hogy alapos ismereteket csak anyanyelvén sajátíthatja el az ember.

Idősebb Bartók Béla apja halála után teljesen átszervezi a mezőgazdasági iskolát, és zenei társaságot szervez Nagyszentmiklóson. A családot is neki kellett eltartania: négy lánytestvéréről és idős édesanyjáról gondoskodott. Szőcs Gyula szerint ekkor még a volt Cerbului, ma Tiberiu Brediceanu utcában laktak, házbért fizettek. Itt született az anyakönyvi kivonat szerint Bartók Béla, a későbbi nagy zeneszerző.

Apja fiatalon nősült. Huszonöt éves korában, 1880-ban vette feleségül Voit Paulát, aki 1857-ben született Túrócszentmártonban. Tanítóképzőt végzett, kitűnő muzsikus volt. „Azt hiszem, zenei tehetségemet, muzsikus hajlamomat ettől a finom lelkű, drága asszonytól örököltem” - emlékezett meg Bartók Béláné Voit Pauláról legilletékesebb életrajzírója: a fia.

A házasságban tehát két okos, művelt lélek talált egymásra. A zeneszerző apja élénk szellemű, mozgékony ember volt, szeretett utazni. Egyiptomban is járt (ahol végzetes betegséget szerzett), de a bánáti, erdélyi tájakon barangolt a legszívesebben. Kitűnő szakember, szellemes társalgó volt. Több érdekes cikke jelent meg barátja, Schreyer Viktor lapjában, a Nagyszentmiklósi Közlönyben. Ő harcolta ki a mezőgazdasági iskola új otthonának a felépítését, amelyet korszerű oktatási központtá alakított. Megszervezte az első zene-és dalegyletet, amely 1887. január 16-án tartotta alakuló ülését. Számos nagysikerű hangversenyt szervezett. A Fekete Sas szálló éttermében Chopin, Verdi, Donizetti, Rossini műveit is előadták. Az édesapa szívesen hegedült, csellózott, kisebb táncdarabokat szerzett, dirigált is. Schreyer Viktor úgy vélekedik, hogy a kis Béla apjától örökölte tehetségét. A koragyermekkor e csöppet sem szokványos szellemi légköre döntő módon kihatott a nagy művész különben is korán kibontakozó egyéniségére.

Az édesapa fiatalon, 1888. augusztus 4-én, 32 éves korában hunyt el. Apja, anyja és bátyja mellé temették a németközségi temetőben. Férje halálát megelőzően Bartókné, Voit Paula nem tanított az iskolában. Gyermekeit nevelte és zongoraleckéket adott. A család életrendjét megtöri az apa korai halála. A család fenntartásának gondja  az anyára nehezedik.1888 őszén hivatalos értesítést kapnak: az igazgatói lakást át kell adniuk az  utódnak. Ismét albérletbe költöznek „a belvárosba”, a Nistor Oprean és a Gh. Sincai utca sarkán álló épületbe (akkori házszám 1049). Az anya egy évre helyettes tanítói állást vállalt a belvárosi iskolában (az épületben ma az I-IV. osztály tanul), a kis Béla itt fejezi be a IV. osztályt. Sajnos az iskolai bejegyzések eltűntek, keveset tudunk a jövendő művész iskoláséveiről.

Bartókné közben magánzongora-órákat is vállalt tanítói kötelezettségei mellett. 1889 nyarán a tanítói állásra mást neveztek ki, a zongoraórák, pedig nem biztosították a család megélhetését. Ezért elköltöztek Nagyszőlősre, ahol az anya ismét taníthatott. A rokonok egy része ezt követően is Nagyszentmiklóson maradtak. Bartók Sarolta és Aranka, a két nagynéni, az 1920-as években haltak meg és a család többi tagjai mellett nyugszanak a nagyszentmiklósi temetőben. Továbbra is a városhoz kötötték a művész lánytestvérét, Erzsébetet és édesanyját az itt maradt barátok, ismerősök. Bartókék a rokonokon kívül elsősorban a Jurkovics-, Schreyer-, Bayer családdal leveleznek a következő esztendők során. Az utódok ma is őrzik gyermekkori jegyzetfüzetét, amelyet Nagyszőlősön keltezett először. A több mint száz oldalnyi értékes dokumentum számos utalást tartalmaz az említett kapcsolatok természetét illetően. Itt olvasható a család barátainak névsora, valamint a gyermekkori olvasmányok és szerzemények címe és dátuma. Ismeretes ezeknek a kapcsolatoknak az alakulása is. Az ifjú Bartókot főleg az egykori játszótársak iránti vonzalom fűti. Jurkovics Irminek éveken át hosszú levelekben számol be külföldi hangversenyeiről. Sajnos a levelek nagy része a második világháborúban elveszett.

A kutatók és életrajzírók viszonylag keveset foglalkoznak Bartók nagyszentmiklósi kapcsolataival. Fontos tudni, hogy Bartók többször megfordult szülővárosában az első világháború előtt és után is. Ide kötötte elhunyt apja iránti élő emlékezete is. 1903-ban több napot töltött Nagyszentmiklóson barátai meghívására. Április 13-án itt tartotta első nyilvános hangversenyét a Fekete Sas szállodában. Visszatért ide 1919-ben. Ekkor itt és a környéken népdalt gyűjtött. Búcsúlátogatására 1926 februárjában kerül sor, egy romániai hangversenyturnéja alkalmából. Sarolta nénjét és barátait kereste fel. Elidőzött a temetőben apja sírjánál.

A Bartók-családra vonatkozó emlékek tárgyalása során kevésbé érintettük a gyermekéveit, élményeit, tapasztalatait. Mivel meghatározóan hozzájárultak egyéniségének kibontakozásához, fontos az ismertetése.

1881 tavasza...A Bartók-családnak fia születik: az 1881. április 5-i bejegyzés szerint a 229. számú házban. A nagyszentmiklósi születési anyakönyvben találjuk 1885. július 11-én Elza (Erzsébet) húgának adatait is. A feljegyzésből az is kitűnik, hogy Béla négy éves korában már a mezőgazdasági iskolában lakott a család. A zeneművészt ide fűzik első élményei is: itt kezd megbarátkozni a zenével, itt találkozik először a paraszti világ valóságával.

Édesanyja visszaemlékezése szerint egészséges, életerős csecsemő volt...sajnos három hónapos korában himlőellenes oltással megfertőzték. Ötéves koráig állandó orvosi kezelésben részesült. Az anyai féltés, dédelgetés félénkké tette, elbújt az emberek elől, ha észrevette, hogy sajnálják. Betegsége miatt az átlagosnál később kezd járni. Kétéves elmúlt már mire beszélni kezdett, de az éneket, a zenét már előbb is feszült figyelemmel hallgatta. Másfél éves korában felismert egy dallamot, háromévesen fejlett ritmusérzékét bizonyította, négy éves korában egy ujjal kipötyögtette a zongorán a számára ismerős dalokat (negyvenet tudott már, s ha mondták a dal kezdő szavát, ő azonnal emlékezett a dallamára). Ezek a zeneszámok feltehetően népies műdalok lehettek. Ezt később maga is megerősítette vallomásaiban. Az igazi népdalt tehát Bartók gyűjtő és kutató útján fedezte fel.

A kisfiú mindig nagy érdeklődéssel hallgatta, illetve biztatta éneklésre a körülötte levőket. Figyelmét leginkább a hangszerek kötötték le, valóságos tanulmányokat végzett a vonós hangszereken. „Első tanítóm édesanyám volt” - vallja. „...Március 25-én, éppen ötödik születése napján kezdtük el a tanulást, és április 23-án, Béla napkor egy kis négykezessel lepte meg az édesapját.” - emlékezik az édesanyja. A zene mellett nagy érdeklődéssel foglalkozott természeti környezetével, selyemhernyókat is tenyésztett. Különben közismert nagy-nagy természetszeretete.

Édesanyja tanítói szerepe azért is fontos, mert figyelme mindenre kiterjedt. Bartók Béla negyedik osztályig - feltehetően - nem járt iskolába, de már nyolc éves korában magánúton levizsgázott a I-IV. osztályos tananyagból. A szülei különben is óvták a beteges gyermeket a sok sétától, az iskola, pedig távol volt a lakásuktól. Hatéves korában utazik el először otthonról, az ausztriai Radegund fürdőhelyre apjával. Innen írja édesanyjának első levelét is. Denis Dille Themetisches Verzeichnis der Jugendwerke Béla Bartók 1890-1904 (Bartók Béla ifjúkori szerzeményeinek a tárgymutatója) című német nyelvű kötetében, amely a MTA gondozásában látott napvilágot, megtalálhatjuk az első levél fényképmásolatát.

A Nagyszentmiklóson szerzett zenei élmények közül kétségkívül nagy hatást gyakorolt a kis művésztehetségre az apja által vezetett Zene-és Dalegylet 1887. március 26-i nagysikerű hangversenye. Az eseményről megemlékezve, Bartók Béláné mondja, „Hogy ez volt az első alkalom, amikor kisfiúk orchesterzenét hallhatott. Jól emlékszem még. hogy a Semiramis ouvertürjét adták elő mint első darabot. A vendégek tovább ettek-ittak, de ő azonnal letette az evőeszközt, és teljes odaadással hallgatta a zenét, el volt ragadtatva, de méltatlankodva mondta, hogy tudtak a többiek enni, mikor ilyen szép zene szólt.” A Nagyszentmiklósi Közlöny tudósítása szerint a műsoron: Induló, Egyveleg, Keringő Strauss Cigánybárójából, Traviáta Verditől, Magyar népdal-egyveleg, Donizetti  Lammermoori Lucia stb. szerepelt. A terített asztalok körül 120 egyén szórakozott. Ami a szórakozást és a terített asztalt jelenti, nem kell meglepődnünk, hiszen a vacsora, a hangversenyteremként szolgáló vendéglő bérbevételének egyik feltétele volt.

A fiatal Bartók zenei fejlődésére visszatérve, szintén anyjától tudjuk, hogy hét éves korában a gyermeknek már „abszolút hallása volt”. Schreyer Viktor a következőket nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Temesvári Hírlap egyik munkatársának 1926.november 19-én: „Tud már komponálni is, s bizonyságul bemutatta nekem a Trillereket. Mire én megkérdeztem, hogy hát ez micsoda? A kisfiú, pedig ezt válaszolta: „A Duna, amint folyik.” Tudjuk, hogy a szóban forgó szerzemény nem azonos a Duna folyásával, de része annak, éppen ezért a kis Bartók jegyzetfüzetében: „A Duna folyása, ajánlva mamának, 1890-1894. Szerzemény helye: Nagyszőlős-Nagyvárad Nagyszentmiklós” beírás szerepel.

Az 1887-es évben az apa súlyosbodó betegsége miatt akadozik a zenetanulás a Bartók családban. A következő évben pedig, a mezőgazdasági iskola igazgatójának halála miatt, több időre meg is szakad. De Bartókné gyermekeit továbbra is példás nevelésben részesíti, különös pontosságra és rendszeretetre szoktatva őket. A kisfiú gyorsan alkalmazkodott a szerény körülményekhez, az iskolai füzeteket esténként apja nehéz lexikonjai alá rakta, „mert csúnya a füzet, ha szamárfüles” - vallotta be felnőttes komolysággal. A rendszeretet korán beidegződött, második természetévé vált. Így ismerte Bartókot, a művészt mindenki: pedánsnak és rendszeretőnek.

Nagyszőlősre elkerülve szülőföldjén szerzett élményei nyomán két újabb szerzeményt komponált Bartók. Ezeket Op. 6 (oláh darab, Oláhos) és A ragedungi visszhang (Op.16) variáció jelzéssel látta el. Bizonyára ezekben is apja iránti tisztelete öltött művészi, zenei formát.

Bartók Béla 1903. április 13-án tartotta első nyilvános hangversenyét szülővárosában. A Felső-Torontál című helyi lap már február 22-én hírül adta a tehetséges zeneművész érkezését. A cikk egyben azt is tanúsítja, hogy szülővárosa zenekedvelői mindvégig nyomon követték a nem mindennapi tehetség addigi pályafutását. A cikk osztrák és más lapokra hivatkozva emlékezik meg Bartók addigi sikereiről. Március 22-én újabb beharangozó foglalkozik a Felső-Torontálban a közelgő Bartók-hangversennyel. „Megemlékeztünk már mi is Bartók Béláról, városunk nagy szülöttéről - írja a lap - akkor, midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a legnagyobb mértékben lekötötte remek játékával.(...)Bartók Béla legközelebb európai körútra indul, hogy művészetét bemutassa a vén Európának. Büszkék lehetnek a nagyszentmiklósiak, hogy Bartók Béla szülővárosa iránt érzett kegyeletből önálló hangversenyeinek sorozatát április 13-án Nagyszentmiklóson kezdi meg. A fiatal művész a Fekete Sas szálloda nagytermében tartja hangversenyét a következő műsorral: 1. Schumann: Szonáta, fisz-moll, 2. Chopin: a) Nocturne cis-moll, b) Etude c-moll, c) Ballada g-moll, 3. Bartók Béla: a) Ábránd, b) Etűd balkézre, 4. a) Schubert: Impromtu esz-dúr, b) Paganini, Liszt: Etűd e-moll, c) Saint Saens: Keringő 5. Liszt: Spanyol rapszódia.”

Közben a rendezőség, pontosabban a Jurkovits-lányok számos plakátot helyeztek el a városban, értesítették a környékbeli falvak értelmiségét, s minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy barátjuk bemutatkozó hangversenye igazi társadalmi eseménnyé váljon. Az emlékezetes hangverseny előtti napon újabb közleményt  olvashattak a nagyszentmiklósiak a helyi lapban: „Bartók Béla, a nagyhírű zongoraművész, városunk szülötte...hétfőn este tartja meg hangversenyét...A hangverseny iránt  a környéken is élénk érdeklődés mutatkozik, amelyet Bartóknak nemcsak kiváló művészete, hanem szülővárosa iránti ama előzékenysége idézett elő, hogy itt tartja nagy körútja előtt első önálló hangversenyét. A művész már szerdán megérkezett városunkba és Bayer Gyula vendégszerető házának a vendége.”

Bartóknak nagy sikere volt. Egy Bösendörfen zongorán játszott, amely hosszú ideig a Bayer-család birtokában volt, majd Buziásra, onnan pedig Nagyváradra került. Annyi bizonyos, hogy annak idején Bartók a nevét is beleírta.

Az említett hangversenyre Bartókot anyja és húga is elkísérte. Meglátogatták a földműves iskolát, elmentek a temetőbe is, ahol elidőztek az apa és a többi rokon sírjánál. Ezután Bartók Béla visszatért Budapestre, főiskolai tanulmányainak befejezésére. Innen írta édesanyjának: „...ugyan minek tétének az újságba, hogy én Nagyszentmiklóson játszottam? Hát ez oly nevezetes esemény?...”

Bartók Béla nem szerette a hangos hírverést, s különösen nem tartotta oly nagy eseménynek azt, hogy a család régi barátait zeneesttel ajándékozta meg. Azért mindig szívesen emlékezett vissza a szülőfölddel való találkozásaira.

Főiskolai tanulmányait befejezve, Bartók Bélát egyre többet foglalkoztatja a népzene. 1906 nyarán már módszeresen gyűjti a magyar népdalt, s nemsokára Erdélyben találkozik ősi rétegeivel is. 1909 nyarán román népzenét gyűjt Belényes környékén, Buşiţia János tanár társaságában. Többször megfordult ebben az időben szülőföldjén is. Nemcsak nyaralni jött Nagyszentmiklósra. Szívesen felkereste a Vidám román nevű vendéglőt (a mai Babes utcában volt), ahol a Bias féle zenekart hallgatta. A legszebb dalokat többször is megismételtette a zenészekkel. 1910. január 9-én már gyűjtési szándékról számol be Buşiţia Jánosnak levélben: „...a gyűjtésre vonatkozólag nagyszabású terveim vannak. Egyelőre "csak" Lippa, ismét Mezőség, Bánffyhunyad, Torda, északi Csík (és) N.szt.-Miklós van előjegyezve. Azt hiszem eredménnyel járok.”

Valóban elkezdte kutatásait 1910 januárjában Nagyszentmiklóson és környékén. Főleg kolindákat gyűjtött. Például a Pe un picior de plai, Noi nu umblăm să colindăm, Colo sus la Rusaline, Sfinţiţi noua navoade kezdetűket a helyi tollfosztó üzem (a mai Saguna utcában volt) lányai - többek között Maria B. és Bibolar és Sofia Pastiu - énekeltek neki. A dalokat Bartók fonográfra vette.

Bartók, aki hat magyar népdalt is feldogozott szülőföldje értékei közül, 1912-ben ismét visszatér a bánáti falvakba. A poros utakon hol gyalog, hol szekéren járja a vidéket fonográfjával. Márciusban Bégamonostor, Murani és Seceani helységeket látogatja meg. Bégamonostoron Lina Trandafir és egy férfi dalait rögzíti. Muraniban Ion Buzdugan és Ion Oniga kolindáit (Merge Ilona la fântâna, Capu calului stb.) őrzi meg. Novemberben Nagyszentmiklós-környéki falvakat keres fel. Egresen tizennégy és Sárafalván  tizenhárom kolindát gyűjt. Valkányon újabb hármat jegyez fel. Decemberben Dentán és  Tolvadián gyújt. Eredményeiről a következőképpen számol be belényesi barátjának: „Kedves Tanár Úr! Szíves soraira régebben akartam válaszolni és megírni, mennyi értékes dolgot találtam Torontálban. Most pedig egy éppen ezzel kapcsolatos kérés (megint kérés) szükségessége legyőzi levélírói lustaságomat. Kiderült, hogy a Délvidék különös egy fészke a balladáknak. Már itt-ott felbukkant fiataloknál is egy-egy ballada, míg végre Petrovaselón (tiszta román falu, mégis szerb neve van), egy öreg bakter egyszeribe hét hosszú balladát diktált, úgy, mintha olvasta volna. Két és fél óra hosszat jegyeztem egyfolytában, már alig győztem és az öreg csak rendületlenül diktált (...) Egy hónap múlva rendbe lesz a torontáli kötet anyaga.” (Bartók Béla levelei, Új dokumentumok, Bp, 1971. 24. o).

1913. februárjában Bartók Béla felkeresi Jadani és Csanád községet. Az előbbiben Atanase Solmosan, Csanádon pedig Jula Tanei kolindéit, összesen tizenegyet, vett fel fonográfra. Az akkori Torontál és Temes megye 11 helységében összesen 68 kolindát jegyez le.

Az 1912-1913 évi gyűjtése alkalmával ismét meglátogatta a Nagyszentmiklóson élő nagynénjeit - emlékeztek vissza 1952-ben a Bartók-család távoli rokonai. Schüsslerék szerint Bartók Sarolta az első világháborút megelőző években többször beszélt nekik Bartók Béla ajándékáról: egy növény- és maggyűjteményről. Kiriachoz, bukaresti ismerőséhez írott levelében (1913. március 31-i keltezés) Bartók ugyancsak az itt végzett gyűjtőmunka eredményeiről számol be: „Mivel foglalkozott Ön a hosszú tél folyamán? Gyűjtött-e dalokat? Én meglehetősen szorgalmas voltam. Háromszor utaztam a Bánátba ahol kb. 400 dalt és táncot gyűjtöttem, köztük sokat hosszú és értékes ballada szövegével. Mindezt az anyagot mér el is rendeztem.” (Bartók Béla levelei magyar, román, szlovák dokumentumok, I. rész, Viorel Cosma gyűjtése, Bp. 1955. 47. o.). Bartók az első világháború éveiben, majd az azt követő időszakban többször megfordult szülőhazájában. Több hangversenyt is tartott. Benkő András 38 hasonló alkalomról ír „Bartók Béla romániai hangversenyei” című művében. Temesváron 1924. március 21-én hangversenyezett. Másnap, tehát 22-én Nagyszentmiklóson is járt. Innen Lugosra utazott, ahol szintén hangversenyezett.1924-ben, amikor ismét fellépett Temesváron, már nem volt ideje leutazni szülővárosába, de nagyszentmiklósiakkal ekkor is találkozott. Utoljára 1926-ban fordult meg az Aranka-parti városban romániai turnéja alkalmából. Ekkor felkereste a család több régi barátját, többek között Kriegner Béla kereskedőt is. „Lányom az üzlet ajtaja előtt állott - meséli - midőn észrevette, hogy a szemközti gimnázium épülete előtt valaki hosszan nézi az Eminescu-szobrot, majd megáll a volt Jurkovits-ház előtt. Ezután átjött az utca másik oldalára. Engem keresett. rögtön felismertem Bélát. Elbeszélgettünk hangversenyeiről, érdeklődött, hogy gyerekeim ismerik-e a zenét. Innen átment Sári néninkhez. Sári néni már várta unokaöccsét. Együtt mentek el a temetőbe, majd egy körséta során felkeresték a volt földművesiskola épületét is.” A következő évben, 1927-ben Bartók Sára óvónő elköltözik az élők sorából. Temetésén ismerősei vettek részt.

Ötvenedik születésnapja alkalmából a nagyszentmiklósiak ismét felkészültek arra, hogy vendégül lássák Bartókot. Emléktáblát szerettek volna elhelyezni a szülőházán. Nem rajtuk, sem Bartókon nem múlott, hogy a tervezett ünnepségre akkor nem kerülhetett sor....

Bartók Béla utolsó hangversenyére Temesváron került sor 1936. május másodikán, Zathureczky  Ede hegedűművész társaságában. (A háborút megelőző hangulat feszültsége miatt a művész lemondott a turné további hangversenyeiről, innen hazautazott.) A temesvári hangversenyen részt vett több nagyszentmiklósi ismerőse is, rokonok az apai ágról. Gyorgyevicsné Putics Natália a következőképpen emlékszik vissza a művészre: „Találkoztam Bartókkal. Galambősz fején, szép kékesszürke szemén kívül megragadott egyszerűsége. Közvetlen és rokonszenves volt. Emlékezett rokoni kapcsolatainkra, bár csak a hangverseny szünetében beszélgettünk.”

A temesvári fellépés után Bartókkal még folytak tárgyalások arról, hogy fellépjen Romániában, de az újabb élmény csak álom maradt barátai számára.

 

Pall Margit