Orbán Irma – az Óbecse-i (Bácska) illetőségű úrihölgy – 1904 nyarán töltött négy hetet a Stájerlaki üdülőben, ahonnan több kiránduláson vett részt. Élményeit papírra vetette, melyeket a temesváron kiadott Délmagyarországi Közlöny 1904 szeptember 24 és 25-i számaiban tett közzé. Az írásokat dokumentumértékű tartalmukra való tekintettel közöljük újra.
 
Orbán Irma
 
A magyar Svájc III.
(Útiképek Stájerlak-Anináról)
 

            Amint visszakocsiztunk a bozovicsi útra és újra feltűnt annak vadregényes tája – visszaemlékezve a legközelebbi múltra, halgataggá váltam, csodáltam a természetet, ezt az ezermestert. Elandalogtam, úgy, hogy útitársaim időnként felráztak merengésemből... Azért írok oly őszintén, mert tisztelt szerkesztő úr mondta, hogy közvetlenül írjak le mindent, ahogyan láttam s azal a hatással, melyet reám gyakorolt. Bozovics felé a völgy mindinkább kiszéle­sedik. Ez egy csinos városka többnyire románajkú lakossággal. Nagy az inteligenciája, mert van királyi járásbírósága, királyi adóhiva­tala, szolgabírósága, postahivatala, erdészhivatala, több takarék­pénztára, elemi és polgári iskolái, stb. Mindezek az egykori óriási kaszárnyában vannak elhelyezve. Menetközben a Ponyászkát jövetben a Coronini-forrást a szépséges vízeséssel tűztük ki megtekintésre. E végből nem tartózkodtunk hosszabb ideig Bozovicson, hol ismerőseink­nél igen szíves fogadtatásban részesültünk. Öt órakor búcsút véve tőlük, visszaindultunk, hogy ellenkező világításban lássuk a remek utat. És valóban, mintha a bércek más alakot öltöttek volna, oly újszerűeknek tűntek.

            Egy órai kocsizás után a Coronini-forráshoz vezető Fekete hídhoz értünk. Ide hallszik a vízesés zúgó morajlása, mely az erdő csöndjében oly sajátos visszhangra talál. A kövek természetes egymás­utánjából alakult lépcsőn felmentünk majd lejtőn lefelé s ekkor felséges látvány tárult szemeink elé: egy felhőkbe nyúló meredek sziklafal állt előttünk tövében pedig kéklő vizével egy mozdulatlan tükörsíma tó melynek mélysége mérhetetlen. Tengerszem. Pillanatig némán állottam. Lábaim meggyökeresedtek s a Mindenhatóhoz küldve egy röpke fohászt, felocsúdtam elragadtatásomból és közelebb léptem. Elolvasgattam a sziklákra írt neveket, majd nagy üggyel-bajjal én is odajegyeztem az enyémet. Egy óriási fa is áll ott, melynek kérgére szintén nevek vannak vésve. Helyenként hamurakások állanak, ebből következtethető, hogy a kirándulók gyakran keresik fel ezt a gyönyörűséget és ott maguk sütik a "rablópecsenyét". Amint a kristály­tiszta víz továbbfolyik néhol kőtömegek magaslanak ki belőle. Ezeknek egyikéről a másikára lépdeltem s úgy mertem poharammal abból a csodás kék vízből, de poharamban csak természetes volt a színe. További folyásában a rohanó víz mohlepte sziklákról ezüsthabokban hullik alá, fölötte pedig sötétzöld fák galyai ölelkeznek össze. Az idő már későre járt, azért siettünk vissza kocsinkhoz. Hogy utunk ne legyen olyannyira félelmetes az erdők sötétjében, egyszerre kibukkant a hold a fák közül s ezüstös fényével mindvégig kísért bennünket.

zzzzzzzzzzzzzzzzzzz
 
Szerk. megjegyzés: Coronini nevű vízeséssel a Bánságban csak az Al-Duna mentén találkozhatunk nap-jainkban, az azonos nevű község közelében. Az útleírás szereplői nagy valószínűséggel a Bigér (Bigăr) vízkitörésnél jártak. Ez a karsztforrás közvetlenül a Bozo-vicsot Stájerlak-Aninával össze-kötő országút mellett található, ott ahol a 45 fok északi szélességi kör keresztezi az aszfaltszallagot. Vize, miután előbukkan a sziklák alól, egy kis tóban megpihen, majd alig néhány száz méter hosszú patakot táplálva, vízesésként belebukik a Ménes (Miniş) patak medrébe.
 
 
zzzzzzzzzzzzzzzzzzz
 
            Egy másik kirándulásunk alkalmával a már említett BIEBL János kőbányáját tűztük ki célul; az úgynevezett PREBETT-be mentünk, mely az egész vidéken az egyedüli terjedelmesebb síkságon, illetve fennsíkon terül el. Aninától egy és fél órai járás gyalog. Odaérve benéztünk a csárdába (de nem "bácskai") s jó étvággyal elfogyasztott ozsonna által megerősödve, lementünk a kőbányába. Nagyon érdekes szemlélni, amint az egymás fölött rétegekben lévő termésköveket meglazítják, kivágják, majd keskenyvágányú kocsin a vésőműhelybe felszállítják. Itt számos munkás foglalkozik a kidolgozásával. Elébb a salakjától tisztítja a formátlan terméskövet, aztán különféle alakúvá idomítja, majd csiszolja s végül négyféle, egyre finomabb recézetű kalapáccsal ütögeti bizonyos ideig. Mikor ott voltunk, épp Temesvár számára dolgoztak. Az út mely Prebettbe vezet, nagyon kellemes. A lapályon gyönyörű, nagy napraforgóra emlékeztető tüske­virágok tenyésznek szorosan a földhöz simulva.
            A "Stájerlaki nyaraló" Aninától egy órányira fekszik. Nagyon keskeny hegyi ösvény vezet oda, sűrű erdőn keresztül. Úton-útfélen sok a páfrány itt-ott egy fürge kis mókus siet el köztünk, néhány meg ügyet sem vetve ránk, folyatatja rágcsálását. Néhol nagy, mohával sűrűn bevont sziklatömegek képezik a változatosságot. A nyaraló nagyon szép fekvésű. Körül a hegyek gazdagok fenyvesekben s ez által oly kellemes, enyhe a levegő, hogy mondhatom: az egész vidéken itt van a legjobb levegő. Van is roppant sok üdülője; beteg is, egészséges is (még több) ki azt élvezi. Nevezetesebb épületei: a "Stájerlaki nyaraló", a Kis villa, a vendéglő, a fürdőház. Van igen sok magánépület is, mely szintén fogad nyaralókat. Ilyen: a villa Klein, villa Denz, villa Dóra, mely egyszersmind a legszebb épület s a legfeltűnőbb helyen áll. Kirándulásokat tesznek innen a PANUR-ba, mely egy igen szép cseppkőbarlang. Az erdészlaktól gondozott út vezet fel a kilátóhoz, honnan széttekintve, a vidék romantikus panorámája tárul szemeink elé. Látszanak a messze távolban a kéklő mehádiai hegytetők, néha ködös homályba burkolva a Duna folyama is. A Stájerlaki nyaraló nagyon kedves üdülőhely.
                Remek fenyvesek között vezet a kocsiút Marillára. Épp eső után indultunk s ennek következtében oly ózondús volt a lég, hogy nem győztük eléggé belélegezni. Ősrégi vastagtörzsű s oly iszonyúan magas fenyők ezek, hogy karcsú csúcsukat alulról alig látni. Itt-ott erdészlakok szakítják meg a fenyőerdők egyformaságát. Egy helyen az út közelében gyönyörű, kő van talapzatra állítva, benne aranybetűkkel sorok vésve halhatatlan Erzsébet királynőnk emlékére. Mögötte kedves kis liget terül el. Néhol kereszt vagy egyéb jelzi egy-egy szeren­csétlen eset helyszínét. Másfél órai kocsizás után Marilla csoda-szépségű völgyébe tértünk jobbra, mert az út tovább Oravicára vezet. Lefelé haladva egyre hűvösebbé s kellemesebbé válik a légkör. Először a postahivatal s a csendőrségi laktanya következik, majd csinos fafargvánnyal a bazár. Innen mesés és pazarfényű parkba jutni. Találni ott különleges növényeket, óriási pálmákat, a legfrisebb zöld pázsitot, közbe szökőkutakat, melyekből a magasba lövellő vízsugár ezüst csöppekben hullik a medencébe. Példás gondossággal ápolt sétányok, így a HIERONYMI-sétány, JULCSA-sétány, stb. Igen szép a főépület: Marilla gyógyintézet. Sűrűn van bevonva zöld lombokkal, és csak az ablaknyílások szabadok. Mögötte külön épület a "belégzésre" súlyos betegek számára. Van külön zenepavillon, aztán egy sorba a vendéglő elegánsan berendezett olvasóteremmel, majd következik a tornaterem, mely teli van különbnél-különb tornaszerekkel, tested­zőkkel, végül egészen külön tágas nyári táncterem. A másik oldalán áll a KREMSER villa, mely előtt kőből művészien faragott szarvas van elhelyezve; továbbá az Erdő-lak, Mária-lak, stb. Kiránduló helyek a Deák Ferenc magaslat, honnan az egész festői táj szemlélhető. Lenn a bájos kis Marilla-völgy, körös-körül haragoszöld mezbe öltöztetett hegyek érintkeznek a láthatárban az ég azúrkékjével. Két óra járás­nyira van a Zsitin-forrás, gyönyörűi vízeséssel, HOFFENREICH -, JULCSA - forrás, stb. De aki Marilla örökszép völgyében élvezte a balzsamos légkört, azt a méla csöndet, az mindig visszavágyódik oda. Minden nap kilenc órától kezdve játszik a zenekar s milyen édesen, milyen fülbemászóan... Ah! Marilla olyan mint egy kis tündérország s benne hófehér szobrok a tündérek.
Négy hétig tartózkodtam e csodaszép vidéken s hazatérve onnan, elfeledtem a kirándulások s az út okozta fáradalmakat. Csak ott tartózkodásom kellemes benyomásai élnek emlékezetemben s csupán arra gondolok, hogy gazdagabb lettem néhány heti nyaralásomnak sok-sok emlékeivel.
Ne menjünk a külföld remekeit megcsodálni, míg nem ismerjük saját, édes hazánkéit!
 
 
Közli: Pálkovács István
 
 

Forrás: Útjelző  VI. évfolyam 22. szám  2006 szeptember, az ERDÉLYI  KÁRPÁT EGYESÜLET Bánsági Osztályának honlapjáról.