A Kazánszoros

  

     A Pallas Nagylexikon oldalain még ezt olvashatjuk az Európát átszelő folyam eme szakaszáról: „A Duna itt szorul össze legkeskenyebbre s ezen, K. név alatt ismeretes szoros 11 km.-nyire húzódik DNy-ról ÉK-felé. A 600 méternyi széles folyam medre Plavisevicán alul a baloldalon emelkedő Sukár mare-hegy (314 m.) által eleintén felére, majd a mederből kiemelkedő Kalnik-sziklánál 186 méterre szoríttatik össze, valóságos sziklakaput képezve a szerb parton emelkedő Miroc planinával (324 méter).”

     De ez tulajdonképpen a ma Nagy-Kazán néven ismert, Dubova és Plaviseviţa között húzódó 3,8 kilométernyi szakaszt írja le, melynek hosszában a Duna szélessége 200 – 350 méter között váltakozik. Ám alighogy szuszzan egyet a folyam, még mielőtt Ogradena elé érne, újabb sziklakemény megpróbáltatás vár rá: a Kis-Kazán. Itt 150 – 350 méter között váltakozik a megszorult vízár szélessége, 3,6 kilométeren keresztül.

     Ezt a két, összesen 350 hektárnyi de nem összefüggő térséget nyilvánították természetvédelmi területté a Mehedinţ Megyei Tanács 18/1980 számú rendelete alapján. Valószínűleg nemzeti parknak kikiáltani nem tartották ildomosnak, mivel egy szoroshoz ugye két hegy kell és ez esetben a “másik” mindkét alkalommal a szomszéd Szerbia területén van. Aki azonban ismeri a táj, valamint az itt fellelhető állat- és növényvilág értékét, bizonyára kevesli a besorolás általi törvényadta védelmet.

     A karsztikus jelleg lépten-nyomon fellelhető, hol erőteljesen uralva a felszínt mint a Kis-Kazán esetében, hol rejtetten – például zsombolyok alakjában – főleg a Nagy-Kazán környékén. 

 

 

A Kis-Kazán (foto: Perei Árpád)

 

A Nagy-Kazán (foto: Perei Árpád)

     A föld  mélye pedig barlangokat rejteget, melyekből eddig hetet azonosítottak. Közülük a leghíresebb a Ponicova barlang, melynek bejárata közelében az azonos nevű patak egy rövid és vad szurdokvölgyet valamint egy természetes 6 – 8 méter magas és 25 méter hosszú természetes hidat kreált a sziklába az idők során. Maga a barlang 1666 méter hosszú és miután átfúrja magát a Ciucanul Mare (Nagy Sukár) hegy alatt, nyugalmat a Duna medrében lel magának.

     A növényvilágra könnyen átláthatóan a szub-mediterrán és a közép-európai jelleg keveredése a jellemző. A meredélyek lábainál a bükk európai (Fagus silvatica), krími (Fagus taurica) és keleti (Fagus orientalis ) váltják egymást, de fellelhetőek a gyertyán, a kőris, a mezei juhar vagy más néven háromkaréjos juhar (Acer monspessulanum) kazánszorosi változatai is. A naposabb területeken a cserfa, a tölggyel és a vadorgonával alkot eredeti egyveleget, míg az árnyékosabb helyeken – mindössze 120 méter tengerszint fölötti magasságban – megél a tiszafa (Taxus baccata ), melyet itt a védett fajok között tartanak számon. A rezervátum egyéb óvott növényei között megtalálhatjuk a tulipánt (Tulipa hungarica), a szirti nőszirmot (Iris reichenbachii), a vörös szappanfüvet (Saponaria glutinosa) és az árvalányhajat (Stipa danubialis).

     Ami a faunát illeti, elsősorban a kétéltüek – teknősbéka (Testudo hermanni) és szarvasvipera (Vipera ammodytes) – jelenléte  érdemel különösebb figyelmet. Ezek számának felmérésére valamint habitusuknak tanulmányozására jelenleg is egy átfogó kutató tevékenység kezdődött, mely az Európai Únió „Life III” programja keretében és finanszírozásával zajlik. Bizony.

     Lehet, hogy már megérkeztünk ?

 

                                                 Illés Mihály

 

Forrás: Útjelző  III. évfolyam 9. szám  2003 június, az ERDÉLYI  KÁRPÁT EGYESÜLET Bánsági Osztályának honlapjáról.