mzetiségű
falu
Temes megyében. A mai település
Őscsanád (más néven Németcsanád) és
Rácz-Csanád egyesítésével keletkezett a 20. században. Nagycsanádot olykor
keverik
Magyarcsanáddal, utóbbi azonban a Marostól
északra, a
makói kistérségben, Magyarországon található. A település
környéke már az
újkőkorszakban is lakott volt. A
rézkorból is előkerültek régészeti leletek.
Román források szerint a
rómaiak egy katonai tábort létesítettek a
településen.
1111-ben Chonadiensis néven említi
oklevél. Egykori várát (Marosvár) és ortodox templomát
Ajtony építtette.
1028-ban
Szent István serege Csanád vezetésével
legyőzte Ajtony seregét, a várat pedig Csanád kapta meg. Ettől kezdve
Marosvárt Csanádnak nevezték, és az ekkor alapított azonos nevű
vármegye székhelye lett.
1030-tól püspökség székhelye, első püspöke
Gellért püspök lett, aki Szent György
tiszteletére székesegyházat építtetett ide (Szent Gellért szobra a a római
katolikus templom előtt áll). Később a püspökség mellett káptalan és káptalani
iskola is működött itt.1044-ben
Aba Sámuel itt végeztette ki az ellene lázadó
főurakat.
1083-ban itt avatták szentté Szent Gellértet.
1241-ben a tatárok elpusztították a települést.
1514-ben
Dózsa György serege foglalta el.
1526-1527-ben
Szapolyai csapatai és a
Nenanda János vezette román és szerb felkelők ütköztek meg egymással a
környéken.
1551-ben és
1598-ben a török uralom alá került, majd
szandzsák székhely lett.
1723-ban helyreállították a
16. században megszűnt székeskáptalant.
1745-től német telepesek érkeztek az
észak-rajna-vesztfáliai
Sauerlandból Nagycsanádra. A
18. században a püspökséget
Szegedre, majd
Temesvárra költöztették.
1910-ben Nagycsanád
5649 lakosából 2062
román, 1592
német, 1581
szerb és 330 magyar volt, felekezeti
megoszlás: 1861 római katolikus, 492 görög katolikus és 3212 görögkeleti
ortodox. Őscsanádon (melyet ekkor még nem vontak össze Nagycsanáddal)
ugyanekkor 1158 német, 283 magyar és 77 roma, illetve 1501 római katolikus és
25 görökkeleti ortodox vallású élt.
Az 1992-es népszámlálás 3943 főt írt össze, ebből 2304 román (58, 4%), 734
magyar (18,6 %), 83 német (2,1 %), 243 roma (6,1 %), 2 szerb és 870 egyéb
nemzetiségű.További adatok: 1. Német-Csanád, nagyközség Torontál vármegye nagy-szentmiklósi járásában, (1891) 1842 német lakossal, takarékpénztárral, posta- és távíróhivatallal, postatakarékpénztárral.
2. Szerb-Csanád, nagyközség Torontál vármegye nagy-szentmiklósi járásában, (1891) 963 házzal és 5588 lakossal, köztük 112 magyar, 1713 német, 2191 oláh és 1562 szerb; van népbankja és takarékpénztára. Határa 8312 ha.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Nagycsanád, Szerbcsanád, nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, (1910) 5649 oláh, német, szerb és magyar lak.; u. p. és u. t. Őscsanád.
Forrás: Révai lexikon
Nagycsanád, azelőtt Szerb-Csanád. A Maros bal partján fekvő nagyközség. Házainak száma 1048, lakosaié 5710, akik közül 153-an magyarok, 2048-an
német-, 1856 román-, 1653-an szerbajkúak, római katolikusok,
görög-katolikusok és görög-keleti vallásúak. Egyike a legrégibb helységeknek,
mely már Szent István király uralkodása alatt is nevezetes szerepet játszott.
A legrégibb oklevelekben Marosvár név alatt találkozunk vele. Szent István
király uralkodása alatt Ajtony törzsfőnök tartományának volt a székhelye, a ki
itt az akkori Görögországból, Viddin környékéről hozott építőmesterekkel
templomot, palotát és monostort építtetett. A mint Ajtony hatalma mindegyre
félelmetesebbé vált, Szent István Csanád ispánra bízta megfékezését. Csanád
ispán a nagyőszi síkon levervén Ajtonyt, a ki a csatában életét veszítette,
István király Marosvár vidékét külön vármegyévé alakította s igazgatását
Csanád ispánra bízta, megparancsolván néki, hogy az új vármegyét Csanád
vármegyének nevezzék. 1030 táján Marosvárt püspöki székhellyé jelölte ki és
Gellértet nevezte ki az első csanádi püspöknek. Ezzel Marosvár felvirágzásának
az alapját is megvetette. Gellért építtette a székesegyházat, a püspöki
palotát, a káptalan lakát, majd a Boldogságos Szűz tiszteletére is külön
monostort állíttatott. E nagyarányú építkezések részére Olaszországból
hozatott kézmíveseket, a kik Marosvárott letelepedtek. Ezek építették a régi
vár helyén Csanád várát, melyben Csanád ispán magának kényelmes lakóházat
emelt. 1043-ban Aba Sámuel király is Csanádra érkezett, hogy itt töltse a
húsvéti ünnepeket. A XIII. század elején, mikor Anonymus élt, a várat már
Csanád várának nevezték s ekkor már a helység is Csanád nevet viselt. 1241
tavaszán a Maros mentén Erdélyből érkező tatárok, Budzsik vezérlete alatt, a
várat elfoglalván, az egész helységet feldúlták és elpusztították. De a Lád
nemzetségbeli Bulcsu püspök, a ki a tatárok elől még idejekorán elmenekült, a
pusztítás után székhelyére visszatérve, az ezután még tíz évnél tovább tartó
püspöksége alatt helyreállította az elpusztult várost. 1278 június 19-én,
mikor IV. László itt tartózkodott, a város már ismét jelentékeny hely volt.
1322 május 22-én Róbert Károly, 1366 július 9-én Nagy Lajos, 1394 november
13-án, majd 1436 április 18-án Zsigmond király időzött falai között. Hunyadi
János kormányzó, a ki Csanád vármegye főispánja is volt, az 1443-1451 közötti
években több ízben tartózkodott itt. 1455 szeptember 23-án Kapisztrán János
fordult meg Csanádon. 1456 december 9-én V. László király is Csanádon időzött.
Az 1417 óta mindegyre aggasztóbbá váló török beütések következtében Hangácsi
Albert csanádi püspök 1459-ben a várost sáncokkal és kőfalakkal vétette körül.
1462-ben, midőn Mátyás király a Havasalföldön táborozó törökök elleni útjában
Csanádra érkezett, a várfalak már fennállottak. 1495-ben Mindenszentek napján,
II. Ulászló király tartózkodott Csanádon. 1514 május havában Dózsa György
vette be a várost, a káptalan tagjait legyilkoltatta, a templomokat feldúlatta
és a házakat felégettette. Csaholyi Ferencz püspök nagy áldozatok árán
helyreállíttatta a várost, melyet 1528-29-ben János király látogatott meg;
1530-ban a vár a németek kezére került, majd ismét János király vette
birtokába. Midőn Fráter György, Erdély kormányzója, Ferdinándhoz közeledett,
Petrovics Péter temesi főispán, a ki hűen kitartott a Szapolyai család
mellett, 1550-ben katonáival ostrom alá vétette a várat, de Varkocs Tamás
váradi kapitány felszabadította az ostromzár alól. 1551 szeptember 28-án
Mehemet beglerbég foglalta el. November 28-ika körül még egyszer visszakerült
Ferdinánd birtokába, de Temesvár bukása után (1552) végleg a törököké lett.
Ettől kezdve Csanád török szandzsák székhelye lett, de Borosjenő visszavétele
után, 1595 végén, ismét felszabadult a török járom alól; 1596-ban azonban a
tatár segédhadak újra bevették. 1597 év őszén Borbély György, Báthory Zsigmond
vezére visszafoglalta s ekkor a császári biztosok Lugosi Ferenczet nevezték ki
parancsnokává, a ki 1598 nyarán, Szaturdsi Mehemet szerdár közeledtére,
kivonult a várból. 1613 augusztus 13-án a rácok még egyszer visszafoglalták s
a csanádi béget Báthory Gáborhoz vitték. Később Bethlen Gábor visszaadta a
várat a törököknek, a kik 1685-ig voltak benne, a mikor Arad elestének hírére
a török őrség elhagyta a várost, melyet magyar hajdúk és rác katonák
szállottak meg. 1693-ban a tatár kán ismét megkísérlette elfoglalását, de
sikertelenül. Az 1699 január 26-án megkötött karlóczai béke a vár lerombolását
rendelte el, a mit 1701-ben gr. Oettingen Farkas hajtott végre. A török uralom
alatt a magyar lakosság teljesen kipusztult Csanádról és helyébe szerbek
telepedtek. Az 1717. évi összeírás már csak 40 házat talált itt. A temesvári
bánság szervezésekor Csanád az úgynevezett csanádi kerület székhelye lett. A
temesvári igazgatóság 1764-65 táján németországi bevándorlókat telepített ide
és külön házhelyeket jelölt ki számukra. Ettől kezdve a helység egyik részét
Szerb-, a másikat Német-Csanádnak nevezték. 1779-ben Torontál vármegyébe
bekebelezték. Szerb-Csanád a XVIII. század végén kétszer akkora volt, mint
Német-Csanád. Az 1781. évi összeírás szerint Rácz-Csanádon 371 gazda volt, míg
Német-Csanádon a családfők száma 161. 1838-ban Német-Csanádnak gróf Nákó
Sándor, Rácz (Szerb) Csanádnak Nákó János volt a földesura. 1858 július 30-án
Szerb- és Német-Csanád a mezővárosok sorába emelkedett, mire a két város még
ugyanaz év november 1-én egyesült. Jelenleg San-Marco herczegné született Nákó
Mileva a helység legnagyobb birtokosa; az övé az a kúria is, melyet Nákó
József 1810-ben építtetett. A görög-keleti szerbek temploma 1773-ban épült, de
1833-ban megnagyobbították. A görög-keleti románok templomát 1888-ban emelték.
Most épül a görög-katolikus templom. 1873. évi kolerajárványkor 200-an haltak
el benne. Van a községben olvasó-, földmívelő-, népolvasó- és társaskör,
kaszinó-egylet, takarékpénztár, népbank, Jung János és társai, továbbá Szabó
András gőzmalmai is és San-Marco hercegné tejtermékek gyára. A határbeli Polát
dűlőt a hagyomány szerint Mária Terézia királyné az ide telepedett románoknak
adta. A községhez tartozik Nagycsanádi Gyulamajor, Nagycsanádi János-major, az
Anasztázia-, Begova-, Bukova-, Csicskét- és Szlati-puszta. Csicskét-puszta
helyén állott a középkorban Csücsköd falu, mely nevét onnan vette, hogy a
palotai erdő csücskén feküdt. A Csanád nemzetség ősi birtoka volt, melyet
1247-ben Pongrácz ispán Izsákkal és Ugoddal közösen bírt. Idővel azonban
kisebb nemesek birtokába került. 1408-ban Csücsködi Dénesnek, Miklósnak és
Péternek voltak itt nemesi udvarházaik, 1450-ben pedig a Novák, Kalacsai és a
Szabó családoknak is voltak itt részeik és 1484-ben Peterdi Jánosnak nemesi
kúriája. A XVI. század második felében Csücsköd az Osztopáni Balassa család
birtokába került. 1552-től a török hódoltsághoz tartozott és pusztává lett. A
csanádi püspökség javainak 1701. évi jegyzékében Kiskeöd néven szerepel. Az
újszerzeményi bizottság 1702 augusztus 8-án Dolny István csanádi püspöknek
ítélte oda. Nagycsanádtól keletre, a mai Béka-pusztával szemközt feküdt
Kemecse. Ez is a Csanád nemzetség birtoka volt, mely az 1256. évi osztály
alkalmával a Kelemenös fiaknak s felerészben a Vaffafiaknak jutott. 1344-ben a
Telegdy és a Tömpös családoké volt. Monostoráról már az 1256. évi osztálylevél
megemlékezik; romjai még 1859-ben megvoltak. Az 1360-ban tartott osztály
alkalmával Telegdy Lőrincz fiainak jutott. A Tömpösi család kihaltával (1487)
a leányágak: a Somosi Baán, a Tetétleni, a Várkonyi Amadé, a Desniczei
Kapitányfi és az Olcsai Füsi családok tartottak reá igényt. A falu alkalmasint
1529-ben pusztult el. Kemecsétől keletre feküdt Inád, mely 1230-ban a Csák
nembeli Miklós ispáné volt. A tatárjárás alatt elpusztult, mert faluként többé
nem szerepel. Csak 1444-ben van adatunk róla; ekkor puszta volt és Teleki
Varjas Miklós birtoka. A község határában feküdt Egyházas-Szőlős is, a hol
hajdan Csanád várának a szőlei voltak. A XIII. század elején alakulhatott és
1230-ban Újfalunak nevezték. Csanádi várföldként II. Endre király a Csanád
nembeli Miklós ispánnak adományozta. A XIV. század kezdetén egy Csorba nevű
birtokos kezén találjuk, a ki 1305-ben eladta Hasznosi Péternek és rokonainak.
E család itteni birtokait apránként Becsei Tőttös szerezte meg s 1347-ben, a
mikor pilisi főispán, királyi főajtónálló és visegrádi várnagy volt, királyi
adománylevelet eszközölt ki az egész helységre Nagy Lajos királytól. További
sorsa ismeretlen. Egyházas-Szőlős alatt feküdt Feltimár, mely eredetileg
várföld volt. Itt laktak a csanádi vár bőrkikészítő szolgái s innen a neve is,
1305-ben Csorba nevű nemes ember kezén találjuk, a ki Hasznosi vagy Ajduarai
Péternek és rokonainak adta el. Hasznosi Péter leánya Kata nőül menvén Tügyös
Miklóshoz, a helység az ő birtokába került, s ő azt 1346 március 29-én Becsei
Tőttösnek adta el. A mai Nagylakkal szemközt, a Maros túlsó partján, egy erdő
közepén, a Marostól alkotott félszigeten állott hajdan Kenéz helység is,
1330-ban már van adatunk róla. Később a nagylaki uradalomhoz tartozott s a
nagylaki Jánki család birtoka volt. E család utolsó fisarja János, 1421-ben
Csáki Miklóssal és Györgygyel kölcsönös örökösödési szerződést kötött.
Elhunyta után Zsigmond király Tari Rupertnek zálogosította el és 1427-ben
Nagymihályi Albert vránai perjelnek, adományozta. 1464 táján a Jaksicsok
kapták Mátyás királytól. E család bírta azután a török hódoltságig. 1550-ben
Nagymihályi Sándor és Gábor magukat beiktattatták a helység birtokába s az
többé nem szerepel. A Kiszombor-csanádi országut mentén, a mai Polat dűlő
helyén feküdt Palota helység. A Csanád nemzetség ősi birtoka volt. A XIII.
század elején itt emelkedett a Csanád nembeli Kelemenös bán palotája. Utána
fia Pongrácz ispán örökölte, a kit 1247-ben iktattak be Palota és a
hozzátartozó erdő birtokába. Az 1256. évi december 17-iki osztály alkalmával a
falu Kelemenös bán fiainak birtokában maradt. A kunok pusztításai
következtében a falu elnéptelenedett, úgy hogy Telegdy Tamás ispán kénytelen
volt Palotát Tornyos Miklós ispánnak és fiainak átadni, hogy ezek
benépesítsék. Az 1337. évi június hó 11-iki osztozkodáskor az egész falu a
Telegdyeké lett. Az 1360. évi birtokrendezéskor Palota az erdővel együtt
Telegdy Lőrincz fiainak, Jánosnak és Tamásnak jutott. 1495-ben Telegdy András
itteni részét elzálogosította Bodó Ferencz deáknak. Telegdy Katalin, Szemcsei
Ferencz neje, 1504-ben Horváth Iván vingárti várnagynak adta zálogba a maga
részét. Telegdy István azonban megtartotta birtokait s azokra 1508-ban királyi
megerősítő levelet nyert. Az 1552. évi hadjárat alatt a falu elpusztult. A
pusztára 1647-ben szerbek telepedtek. 1662-ben Balassa Imre nyert rá adományt,
ez ellen azonban Macripodári Jáczint püspök tiltakozott, mire a nádor a
Balassa Imrének adott adománylevelet megsemmisítette. Balassa azonban még
1679-80-ban is fenntartotta jogát Palotára. A törökök kiűzetése után a
temesvári bánság területéhez csatolták. 1717 táján újra benépesült, de a
lakosok, nem tudván az új renddel megbarátkozni, csakhamar elszéledtek.
1742-ben Pollad-pusztát már a szentmiklósi lakosok használták. Nagy-Csanádtól
keletre, a Maros közelében találjuk a középkorban Szent-Mihály falut, mely
1333-34-ben már egyházas hely volt. 1528-ban a Maros bal partján Egres és
Csanád között tünteti fel a Lazarus-féle térkép. Oláh Miklós 1536-ban
nevezetes helységként említi. A XVI. század folyamán azonban teljesen
elpusztult, mert az adólajstromokban ekkor már nem fordul elő.Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei