Higyed István

Ecclesiae desolatae: Klopódia
 

A századokon át tartó nehéz török harcok alatt a temesi vidék már 1524 körül néptelenné vált. Temesvár 1552-ben elesett, s 1716-ban, a visszafoglalás évében, az egész vármegye területén alig volt néhány ezer kóbor lakos.
A Temesi Bánság első telepesei szerbek és románok voltak, később németek, csehek és morvák is jöttek. Ezek kezdetben nem voltak állandó telepesek, folyton keresték a helyet, ahol könnyebben, jobban boldogulhatnak és hamarabb meggazdagodhatnak. A temesi részt az elején külön tartományként kezelték, és még az anyaországhoz is nehezen volt visszacsatolható.
A Bánság, vagy közelebbről Temes vármegye földrajzi közepén fekszik Klopódia. Szintén lakatlan hely volt, amelyet Wallbrunn telepítési biztos, a helyi földesurak, Benyiczky Miklós és Valkó Miklós kapitány segítségével németekkel, csehekkel és morvákkal igyekezett betelepíteni 1786�1788 között. A Németországból Magyarországra jött protestánsok nem egyenesen Klopódián telepedtek meg, hanem ide már máshonnan jöttek, a Bácskából (Óverbászról), Szepes megyéből, később Szemlakról és Szivácról. Akik Morvaországból kerültek ide, azoknak legnagyobb része Nagyszereden települt meg, ahol igen olcsón szereztek maguknak házat és földet. Királykegyére (Königsgnade) és Nagyszeredre (Srdiste) csehek települtek, akik Miklósi Vencel klopódiai lelkész közbenjárására jöttek át Klopódiára. Klobaucennisből, vagy Klobauch bei Brünnből származtak, vallásukra nézve pedig reformátusok vagy evangélikusok, többségükben szegény emberek: napszámosok és zsellérek, akiknek jóformán semmijük sem volt, s a helyi uraságok foglalkoztatták őket szántóföldjeiken.
A klopódiai református egyházi élet 1844 után kezdődik. Először mint szórvány Kis-szemlakhoz tartozott, ahonnan a lutheránus lelkipásztor járt át alkalmakként istentiszteletet tartani. Később Skulya (Szigetfalu) fiókegyháza lett 1847-ig, ahol akkor Nádor Károly volt a református lelkipásztor.
Klopódia 1847-ben lett anyaegyházközség. Anyakönyvei is ettől az évtől kezdődnek, amelyeket mindvégig magyarul vezettek. Legelső lelkipásztora Miklósi Vencel volt, akinek életrajzi adataiból a következőket közlöm: 1823-ban született, a morvaországi Nuszlau mezővárosban. Otthoni alaptanulmányai után Auspitzban a piaristáknál tanult, majd a pozsonyi lutheránus gimnáziumban elvégezte az alsó és felső grammaticalis osztályokat. 1846-ban a debreceni teológián találjuk, majd egy év múlva lelkésztanító lesz Klopódián. 1852-ben szentelte fel Szoboszlai Pap István debreceni püspök. Abban az időben Nagyszered, Királykegye és Dunaszentilona cseh ajkú gyülekezeteit is ellátta. Statisztikája szerint 1848-ban az evangélikusok és a reformátusok lélekszáma 156 volt. Miklósi Vencel csaknem 25 évi klopódiai szolgálata idején imaházat építtetett és paplakot vásárolt az egyházközségnek. Szerzett egy kétmázsás harangot is, amelyet 1854-ben öntöttek Temesváron. Ennek felirata: �A klopódiai helv. hitv. költségén.� Ugyanakkor Nagyszereden 1863-ban templomot emeltetett, amelyet 1866-ban szenteltek fel és három harangot vétetett. A Duna melletti Dunaszentilona leányegyháznak is építtetett imaházat, tanítói lakást és szerzett két harangot is. Hajnal Ábel esperessége idején nyolc alkalommal volt canonica visitatión a bánsági gyülekezetekben. Ezután beteg lett. 1872-ben újév napján Lieblingen szolgált, de ezen az úton meghűlt, s 1872. január 28-án, 48 évesen tüdőgyulladásban meghalt. Temetésén, az akkori helyi ökumenikus szellemben, Kernuch Antal temesbökényi evangélikus lelkipásztor cseh nyelven, Glöckner Jakab (az elhunyt veje) német nyelven szolgált. Jelen volt a nagyzsámi római katolikus plébános, a nagyszeredi szerb pópa, tiszttartók, több falu népe.
A temetést követően Weidenhof Mátyás kurátor a maga, a presbitertársai és a hívek nevében úgy nyilatkozott, hogy a megüresedett lelkipásztori állást az elhunyt vejével, Jauza Vince nagyszeredi lelkipásztorral kívánnák betölteni. 1872. április 21-én szerződéskötésre kerül sor (Vertrag) német nyelven a lelkipásztor és az egyház között. Aláírják Vinzenz Jauza (Józsa), a gondnok, a presbiterek és a hívek, összesen 31-en. Klopódia szórványai � az eddigiek mellett � Nagyszurdok, Golya, Unghec, Ilmatelke, Örömvölgy. Az 1896-os jubileumi évben Klopódián a lélekszám 340, Nagy-Szredistye leányegyházban 235 és Dunaszentilonán 401 volt. Jauza magyar, német és cseh nyelven szolgál, szolgálati területe Orsováig terjed. A sokszor 5�6 órai fárasztó kocsizás, rossz úton, hidegben, melegben próbára teszik látását, hallását. Olykor három napjába is telik, amíg meglátogatja a 80�100 km-re fekvő újmoldovai járásban, a határőrvidéki Román Pozsezsenán, vagy Belobreskán élő 1�2 református tisztviselői családot.
1899. május 1-től a lelkipásztori állás megüresedik, mert Jauza Vince nyugdíjba vonul. Mégis, még nyolc évig, nyugalmazott lelkipásztorként kap megbízatást, hogy mint �felügyelő� lelkipásztor szolgáljon tovább eddigi helyén. Erre az időre esik, hogy az ágostai hitvallású evangélikusok különválnak és Versechez csatlakoznak. A szétválásról a klopódiai presbiteri gyűlési jegyzőkönyv így emlékezik meg: �Az ev. ref. egyház alapítása idejében Klopódián lakó ág. hitv. evangélikus hívek, a még élő Bács megyéből letelepedett ev. ref. hívek előadása szerint, kiköltözködtek a szomszéd ágost. hitv. ev. hívekkel bíró községekbe, u. m. Temesbökényre, Kisszemlakra és Birdára; a jelenleg Klopódián élő ág. hitv. evang. hívek még csak későbben, kevés kivétellel a jelenleg nyugalomba vonult ref. lelkész hivatala elfoglalása után, leginkább mint cselédek szegődtek ide; idő múltán itt megházasodtak és férjhez mentek, vagy családostól mint béresek álltak be a földesurak szolgálatába. Az eljövetelük után, minden további feltétel nélkül, az egyház összes jótéteményeiben, a tanköteles gyermekek az iskolai oktatásban részesültek Nem mondhatni, hogy valamikor ragaszkodtak volna az egyházhoz, sőt néhány kivétellel, inkább idegenkedtek tőle s csak az ev. ref. egyh. Elöljárósága s lelkésze elnéző előzékenysége tarthatta fenn a laza kapcsot. Az egyház anyagi javításához nem járultak, nincs is, nem is lehet semmi részük az egyház vagyonában, mivelhogy törvényszerű, tényleges egyesülés a két felekezet között soha nem ment végbe, annak nyoma sincs, s ők idejöttükkor minden hozzájárulás nélkül, mindent készen találtak.
Mint érdekességet kell megjegyezni, hogy 1901-ben körkérdést intéztek, hogy milyen felekezetű, önálló egyházak vannak egy-egy településen:

Klopódia (Temes vármegye): görögkeleti és görög katolikus anyaegyházak, római katolikus és evangélikus leányegyházak.

Nagyszereda (Temes vármegye): görögkeleti anya- és római katolikus leányegyház.

Dunaszentilona (Krassó-Szörény vármegye): római katolikus leányegyház.

Királykegye (Krassó-Szörény vármegye): római katolikus anyaegyház.

Nagyzsám (Temes vármegye): római katolikus anyaegyház.

Lacunás (Temes vármegye): görögkeleti és görög katolikus anyaegyház.

Ferend (Temes vármegye): görögkeleti anyaegyház.

Nagyszurdok (Krassó-Szörény vármegye): görög katolikus anyaegyház.

1907. szeptember 8-án a klopódiai egyházközség Kádár Dánielt választotta lelkipásztorául. Dombi Lajos békés-bánáti esperes szeptember 25-én a választást megerősíti és a concessát megadja. Az az évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben az olvasható, hogy a gondnok mellett van négy presbiter, konfirmált hét ifjú (a felkészítés húsvéttól mennybemenetelig tartott, minden nap délelőtti és délutáni kátéórával), nincs föld és nincs felekezeti iskola. Klopódián vasárnap délelőtt németül tartják az istentiszteletet, délután felváltva németül és magyarul. (Ez utóbbi ellen a hívek egy része zúgolódik.) Hol van az az idő, amikor Jauza Vince, mint felügyelő, egy nagyszeredi temetésen a templomban németül, a háznál magyarul és a temetőben cseh nyelven prédikált?!
1909-ben „missziói lelkészi kör” központja lesz Klopódia 214 lélekkel, amelynek leányegyháza Nagyszereda 181 lélekkel, fiókegyháza Királykegye 32 lélekkel és szórványai Nagyzsám, Lacunás, Ferend, Nagyszurdok, Kiszsám, Moravica, Germán, összesen 115 lélekkel. A lelkipásztor ezen kívül még Végvárra is átjár.
1910. október 31-én elmebaj tör ki Kádár Dániel lelkipásztoron. Előbb a fehértemplomi Schwartzer-féle elmegyógyintézetben ápolják, majd 1911 márciusában már a gyulai elmekórházban kezelik. A fehértemplomi királyi törvényszék 1911. február 28-án kelt irata „dementia paralytica” diagnózissal az 52 éves Kádár Dániel lelkipásztort gondnokság alá helyezi. Előtte azonban Békés vármegye közkórházának igazgatósága értesíti az esperest, hogy a lelkipásztornak állandó intézeti kezelésre van szüksége és felgyógyulása nem remélhető.
1911. január 1-től a volt békési segédlelkész, Tarnóczi Lajos kerül Klopódiára, de csak egy esztendeig marad ott, mert 1912. január 1-től Hegyközpályiba kap kinevezést. Talán nem tévedünk, ha benne a későbbi aradi lelkipásztort látjuk, aki 1950-ben költözött Urához.
1911. december 27-én Baltazár Dezső püspök helyettesi minőségben az addigi makói segédlelkészt, Kosdy Jánost nevezi ki Klopódiára. Ő két évig szolgált ezen a nem könnyű helyen. Utóda 1914. január 1-től a volt magyarkéci segédlelkész, ifj. Rácz Károly, aki azonban 1913 utolsó hónapjaiban már Klopódián van, mert az 1913. október 26-i klopódiai templomszentelésre Futó Zoltán esperest kéri fel prédikálni, míg Ráczot Kiss Ferenc egyházkerületi főjegyző helyettesnek nevezi ki. 1914. február 8-án iktatja be „rendes” lelkészi állásba Papp Lajos lugosi lelkipásztor. Azonban a következő évben már eltávozik Polgárra, miután előzőleg káplán volt Temesváron.
Érdekes adat a reformátusok száma az egyes települések összlakosaihoz viszonyítva: Klopódia 215 (2030-ból), Nagyszereda 257 (2287-ből), Királykegye 27 (1382-ből), Germán 8 (664-ből), Ferend 16 (1880-ból), Kiszsám 23 (1089-ből), Lacuna 2 (1040-ből), Nagyzsám 33 (2658-ból), Nagyszurdok 7 (1115-ből), Temeskutas 6 (2042-ből), Temesmóra 8 (1699-ből), Temesbökény 17 (1070-ből). Összesen ezen a missziói területen 619 lélek.
1915. december 1-én Zöld Mihály végvári lelkipásztor mint esperesi kiküldött felügyelő lelkész jelenti, hogy Klopódia pályázat útján kívánja betölteni a lelkipásztori állást. Ennek ellenére 1916. február 7-én Streleczky Sándor derecskei segédlelkészt közfelkiáltással klopódiai rendes lelkésszé választják, s február 25-én meg is kapja a concessát. Egy év sem telik el, és 1916. november 28-án az új lelkipásztor a következőket jelenti az esperesnek: „sehol másutt oly nagymérvű ragaszkodást nem láttam kálvinista egyházunkhoz, mint éppen a nagyszeredi cseh és a klopódiai német ajkú reformátusok között”.
Abban az időben az istentiszteleti sorrend a következő volt: Ének két versszakkal, amely után a lelkipásztor az úrasztalhoz ment, ahol egy összefüggő bibliai szakaszt olvasott fel (a lutheránus perikópa szerint), amit a Miatyánk követett. Ezután a lelkipásztor visszament a papi székbe, s a gyülekezet énekelt egy versszakot, amelynek a végén a lelkipásztor felment a szószékre, imádkozott, majd (ismét) elmondta az Úr imádságát. Ezt követte a textus és a prédikáció, a nagy imádság és a Miatyánk (harmadszor). Az istentisztelet áldással fejeződött be. � 1916-ig úrvacsoraosztás egy évben négyszer volt, de Streleczky bevezette még két alkalommal. Amíg az evangélikusokkal egy közös egyházközséget alkottak, a református hívek számára az úrvacsorát kenyérrel és borral osztották, az evangélikusok számára ostyával. A következő kegyszerek voltak használatban: két sárgaréz tányér, egy sárgaréz nagy kehely és egy kis ezüst pohár (Ottonoga Péter ajándéka) az úrvacsorához, valamint egy cintányér és cinkanna a kereszteléshez.
Az 1920-as évek elején, amikor a Királyhágómelléki Egyházkerület megindította belmissziói munkáit, Református Gyermekkönyvtár címen a vasárnapi iskolások számára írt gyermeklap felelős szerkesztője „Sándor bácsi”, azaz Streleczky Sándor lett, aki a hetenként megjelenő lap főmunkatársa is volt.
1943-ban meghívták Resicabányára lelkipásztornak, ahol még 10 évig, 1953-ban bekövetkezett haláláig szolgálta Urát, egyházát, népét. Klopódiáról eltávozva, így emlékezett meg első szolgálati helyéről: „Igen templomosak. Mondhatni, kevés kivétellel jelen vannak az istentiszteleten, átlag százan. Esketést, temetést, keresztelést soha sem szoktak elmellőzni. Családi életük tiszta. Gyermekeiket vallásosságban, Isten félelmében nevelik. Halottaik temetésére az egész gyülekezet elmegy, zsoltárral a kezében. Szeretnek énekelni, Bibliát olvasni, házi összejöveteleket tartani. Többféle egyházi lapot is járatnak. Hűségesen adakoznak és mindenféle jótékony célú munkában jó példával elöl járnak. Szép egyházi élet volt Klopódián, s az volna ma is, ha a háború nem szólította volna el egyházunkat vezető és építő férfiainkat.” Közéjük kell sorolnunk fiát, ifjú Streleczky Sándort is, aki a második világháború áldozataként eltűnt az orosz fronton.

Streleczky Sándornak Resicabányára való távozásával Klopódia megszűnt anyaegyházközség lenni. A második világháborút követően csak alkalmi beszolgáló lelkészek fordultak meg itt. Utoljára mint szórványt Szigetfaluhoz kapcsolták, mert a falu lakosságát, mint németeket, Oroszországba deportálták. Réthy István volt szigetfalui lelkész végzett itt utoljára istentiszteleti szolgálatot.
Az 1989-es fordulat után Bányai Ferenc temesvári esperes, valamint e sorok írója mint lugosi lelkipásztor látogattak ki a gyülekezetbe. Akkor még életben volt egy-két idős és fogyatékos személy. A templom eléggé megviselt állapotban volt. Benn madarak tanyáztak és piszkoltak. A portikusban feltörve találtuk az eklézsia ládáját, belőle kiráncigálva az úrasztali terítőket. A parókia egyik szobájába volt összezsúfolva a levéltár, a többi szobát a helyi termelőszövetkezet használta gabonatárolónak. Volt olyan elképzelés, hogy a templomot le kellene bontani és Temesváron felépíteni, de ez a gondolat nem találkozott a hivatalosok véleményével. Így hát meg kell várni, amíg összeomlik, mint annyi más, jobb sorsra érdemes épülete a magyar református egyháznak, ebben a színes bánsági konglomerátumban, amelynek kirívó példája volt az a Klopódia, ahol egy időben három nyelven is szólt Isten Igéje.

Források:

A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára

A Békés-Bánáti Egyházmegye iratai: I. 29. i. 92-93. (1876-1909)

I. 29. i. 94. (1910-1918)

A � XLI. - 1-120. (1847-1883)

Miklósi Vencel: A klopódiai helv. egyház rövid története. 1864.

Streleczky Alexander: Die Geschichte der Klopodiaer reformierten Kirche. 1930.

Közli: Makay Botond