V

Vadászerdő, puszta, Temes vármegyében, Temesvárhoz 1/4 órányi távolságra. Áll ez 4000 hold tölgyes erdőből, mely szükség esetére a vár ellátására hagyatott fel, s jelenleg a temesváriak mulató helyéül szolgál egy nagyszerű vendégfogadóval. Bírja a királyi kincstár.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Vadpatak/Bate(ti), kisközség Krassó-Szörény vármegye facsádi járásában, (1910) 532 román lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai Lexikon
Vadpatak Kr (Facsád-DK hrs) 1597: Balyest, 1598: Batest (Pesty: Krassó, II. 128). 1808: Batiest, Batiesti (15). 1888: Batyest KrSzö Facseti js (Je 232). 1913: Vadpatak KrSzö vm Facsádi js (Az). - 1909/19: Bătesti, B, L 568: r 562 (16). = Su 1: 65. 1597-1913. [33 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vaja (Patak) Kr (a Karas mellett) 1277>378: p-es Woya et Kereszeg; 1339: Patak a. n. Woya. IV. László király a somlyói (verseci) ispánsághoz tartozó Vaja és Keresszeg falut 1277-ben Lőrinc erdélyi vajda fiának, Lőrinc mesternek adta. Vaján 1339 e. a kun nevű Timan [: Tiwan] fia Péter vlach (de gen. Olacali) kenéz fiai: Mihály, János és Miklós telepedtek meg, s a király 1339/42-ben nekik adta Vaja más néven Patak földet örök szálláshelyül, egyben határát leíratta. Eszerint Vaja kb. a mai Vrány (Alsóvarány, R. Vrani) és részben Heierdorf (Lip.: Hajerdorf h., Heuerdorf g., Jertof val.; Hnt. 26: Hévér, R. Iertof) helyén terült el; a német Haierdorf név a Vajerdorf népetimológiás alakja is lehet (Gy 3: 497). 1277: Woya in comitatu de Sumplio; 1342, 1431: Woya máskép Patak (Cs 2: 108). 1361: Voya (Pesty: Krassó II/2. 261). - Su 2: 425. Woya.
a) Varány (Oravicabánya-Ny, a Karas b. p.) 1476: Waran (Cs 2: 108). 1402: Wran, 1464: Wrani, 1699: Vranya (Pesty: Krassó II/2. 274). Román kenézek alapították. A XVIII. században kincstári birtok. 1808: Vrany (186). 1851: Vrány, Kr vm, 3 kath., 943 óhitü lak., anyatemplommal, igen termékeny róna vidéken, ... F. u. Vrányi Constantin pesti nagykereskedı (Fé 4: 316). 1888: Vrány KrSzö Jámi js (Je 731). L 1910: 1875, 1956: 1064 (Le). 1913: Alsóvarány KrSzö vm (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Vraniu, Vrány, L 1872: r 1863 (200). > Vrani = Su 2: 258. 1402- 1913. [42 C]
b) Herdorf (Oravicabánya-NyDNy) 1723: Herdorf, 1761: Haiesdorf, 1779: Heinersdorf (Pesty: Krassó II/1. 112). 1888: Heuersdorf KrSzö Jámi js (Je 370). 1913: Hévér KrSzö vm (Az). - 1909/19: Iertof, Heuerdorf, L 657: r 655 (95). = Su 1: 304. 1723-1913: Hevér. - 1974: c. Vrani {Alsóvarány kzs. faluja, DK-i hrs} [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vajdalak, (azelőtt Vojvodincz), a Karas-folyó jobbpartján fekvő kisközség. Házainak száma 335, lakosaié 1544, akik leginkább románajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája Versecz, távírója Varadia, vasúti állomása Porány. Korábbi sorsa ismeretlen. A török világ után már lakott helység volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Woivodinzi alakban fordul elő, 77 házzal. A gróf Mercy-féle térképen még szerepel, de később elpusztult és 1761-ben már csak puszta. 1783-ban ismét benépesült és 1829-ben a gróf Bethleni Bethlen-család kapta kárpótlásul a kincstártól. E család 1874-ig volt itt birtokos, a mikor gróf Mikes Miklós és neje báró Bornemisza Janka tulajdona lett. 1883-ban Kormos Béla dr. és neje szül. Ágoston Róza vették meg. Az itteni görög-keleti román templom 1785-ben épült. A község délnyugati részén egy régi török sírkő látható, még a hódoltság idejéből.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Vojvodinc,
kisközség Temes vármegye verseci járásában, (1891) 1649 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vajszlova Te~Kr (Karánsebes-ÉK, a Bisztra bp-i úton) Római neve: Pons Augusti, Statio Pontis Augusti. 1397: Wazylyowa, 1430: Weyzlawa (P); 1430: Woyzlawa in districtu Sebes (Cs 2: 70); 1544: Whezyowa, 1580: Veizlova, 1603: Voizlova, 1690-1700: Voiszlova (Pesty: Szörény II. 558) 1808: Vaiszlova (178). 1913: Szörénybalázsd KrSzö vm Karánsebesi js (Az). - 1909/19: Voislova, Voiszlova, L 562: r 539; n (200). = Su 2: 256. 1397- 1913. [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Váldény, Valeadeni/Valeadeni, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 1061 román lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Valedény, Krassó vármegyében, oláh falu, Karánsebeshez 3 órányira: 793 óhitű lak. s anyatemplommal.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Váldény Kr (Resicabánya-ÉK) 1548: Vladan, 1572: pr. Valedeamin, 137: Vallia Denye, 1670: Valedin, 1690-1700: Vallyedeni, 1717: Vagliaden (Pesty: Krassó II/2. 271). 1808: Válliadény, Váleadéni (180). 1888: Valeaden KrSzö Resicai js (Je 712). 1913: Váldény KrSzö vm Resicabányai js (Az). - 1909/19: Valeadeni, Valeadény, L 1035: r 1027 (192). = Su 2: 234. 1548-1913. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Valeapáj, Valepáj/Valeapai, kisközség Krassó-Szörény vármegye bogsáni járásában, (1891) 1020 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Valeapáj, Valeapaiu,
kisközség Krassó-Szörény vármegye boksáni járásában, (1910) 1199 román lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Valepaj, Krassó vármegyében, oláh falu, a Boganis vize mellett: 11 kath., 916 óhitű lakossal s anyatemplommal. Bírja Athanaszievics család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Valeapáj Kr (Boksánbánya-ÉK, a Pogányos b. p.) 1808: Vallepaj, Váleapaj (180). 1888: Valeapaj KrSzö Bogsáni js (Je 712). 1913: Valeapáj KrSzö vm Boksánbányai js (Az). - 1909/19: Valeapaiu, Valeapáj, L 1122: r 1084; n, zs (193). > Valeapai = Su 2: 235. 1597-1851. - 1974: c. Ramna {Rafna kzs faluja ÉK-re} [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Valea-Bolvasnica, kisközség Krassó-Szörény vármegye orsovai járásában, (1891) 1130 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Valeboul, Krassó vármegyében, oláh falu, Karansebeshez 3/4 órányira: 2 r. kath., 2026 óhitű lak. anyatemplommal, erdővel, szilvásokkal. Bírja Luplájszky család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Valemare(Ó-), Krassó vármegyében, oláh falu, a Maros mellett: 586 óhitű lakossal, s anyatemplommal. Sóházzal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Valemare(Új-), Krassó vármegyében, oláh falu, a Boganis vize mellett, Lugoshoz 3 órányira: 37 kath., 521 óhitű lak., s anyatemplommal.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Valialunga, oláh falu, Krassó vármegyében, ut. p. Lugoshoz 1 órányira, hegyes, erdős vidéken. Határa 2587 hold 1343 négyszögöl. Ebből úrbéri beltelek 47, szántóföld 225, rét 82 h., legelő 36 hold, contractualis szilvás 30 2/, uradalmi erdő 1862 3/ hold, szántóföld 190 3/, rét 190 3/, legelő 30 hold. A föld sovány, s főleg kukoricát terem. Lakja 280 n. e. óhitű anyatemplommal. Bírja a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Valisora Te (Karánsebes-D, a Temes jp-i út mellett) 1468: Walyssora in districtu Karansebes; 1486: Walissora in » (Cs 2: 69). 1503: Waliswara, 1613: Valicswar (Pesty: Szörény II. 561). 1808: Vallisora, (i) Vallishora (180). 1888: Vályisora (Valisorra) KrSzö Karánsebesi js (Je 713). 1913: Temesvölgye KrSzö vm (Az). - 1909/19: Vălisoara, Valisora, L 1012: r 990; n (194). = Su 2: 241. 1468-1913. [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Valkány, az Aranka-csatorna mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 720, lakosaié 4829, akik közül 104-en magyarok és 3140-en románajkúak, római katolikusok és görög-keletiek. Postája és távírója, távbeszélője és vasúti állomása helyben van. A helység neve besenyő vagy kun eredetre vall. E vidéken több ily szállás volt, a melyeket Tompa, Hegyes és Vég jelzőkkel különböztettek meg egymástól. E területet az óbesenyői nemes besenyők Róbert Károly királytól kapták. Nagy Lajos király 1369-ben szállásaikat kivette az összes országos bíróságok hatásköre alól s pöreiket egyenesen a királyi törvényszék elé utalta. A XV. század első felében a kunok szállásai feloszlottak. Az itt maradtak jobbágysorsra jutottak s beleolvadtak a földesúri hatalom alatt álló falvakba, melyek szomszédságukban Kül-Valkány és Vég-Valkány neveken fennállottak. Valkány eredetileg a Csanád nemzetség birtoka volt és mindvégig e nemzetség birtokainak sorsát osztotta. A mohácsi vész után elpusztult, mert az adólajstromokban nincs többé nyoma. 1647-ben ismét lakott helyként szerepel, 1655-ben azonban megint puszta volt s ekkor a jászói konvent Horváth-Kissevics Jánost iktatta be nádori adomány alapján e puszta birtokába. 1717 után a bécsi udvar a temesvári bánságba kebelezte be; 1736-ban a temesvári igazgatóság két részre osztotta; az egyik felét telepítésre szánta, a másikat, pedig bérbe adta. Ekkor költöztek ide a románok Krassó vármegyéből és Erdélyből. 1848-ig a gróf Batthyány család volt a helység földesura. Gróf Batthyány Lajos itteni birtokait 1850-ben báró Sina Simon vette meg, a ki 1875-ig volt itt birtokos. Jelenleg Schwarz Lajosnak, Léderer Arturnak és Károlynak, Weiler Rezsőnének, Dózsa Sámuel dr.-nak, Keleti Adolfnak, özvegy Eckhard Oszkárnénak és Koreck Jánosnak van itt nagyobb birtokuk. A községben egy úrilak van, melyet a gróf Batthyány család építtetett. A XIX. század közepén Rónay Lászlóé volt, de 1893 óta Weiler Rezsőnéé. Az úgynevezett Simon-majorban van Schwarz Lajos emeletes szép kastélya, melyet 1898-ban építtetett. A községbeli görög-keleti templom 1809-ben, a római katolikus pedig 1904-1905-ben épült. Ezenkívül a reformátusoknak is van itt egy kisebb imaházuk. 1334-ben a helységben már volt rom. kath. plébánia, jelenleg azonban leányegyház, mely Óbesenyőhöz tartozik. Van a községben függetlenségi magyar polgári olvasókör, takarékpénztár, hitelszövetkezet és egy gőzmalom, mely Kozma Antalé. A községhez tartozik Kissimon-puszta, továbbá Nagykocsóhát, Nagysimon-puszta, Imre-puszta, Dózsa-tanya, Ernő-tanya, Koreck-tanya, Kiskocsóhát, Lujza-tanya, Ürs-puszta és Weiler-tanya. Ürs-puszta helyén a középkorban a Csanád nemzetség hasonnevű faluja feküdt. A XVI. század viharaiban elpusztult. Valkány és a régi Homokrév között az Aranka partján állott Veresdob falu is, mely szintén a Csanád nemzetség ősi birtokai közé tartozott. 1345 előtt a besenyők elfoglalták, a mi ellen a Telegdyek hasztalan tiltakoztak, mert perüket elvesztették. 1369-ben is az óbesenyői nemes besenyők birtokában találjuk.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Valkány/Vâlcani,
nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, az Aranka folyó mellett, (1910) 4809 román és magyar lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Valkány,
nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, az Aranka folyó mellett, (1891) 4260 oláh és magyar lak., vasúti állomással (itt ágazik ki a m. kir. államvasútból a Valkány-perjámosi szárnyvonal), posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Valkány, Torontál vármegyében, oláh falu, az Aranka vize mellett, ut. p. Mokrinhoz északra 1 mfdnyire: 6 kath., 20 ref., 3986 óhitű lak., óhitű anyatemplommal, 139 5/8 egész telekkel. F. u. a gr. Batthyáni család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Vámosmárga, Vamamarga/Marga, kisközség Krassó-Szörény vármegye karánsebesi járásában, (1910) 96 román lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Márga KrSzö (Karánsebes-ÉK, a Bisztra j. p.) 1888: Váma-Márga KrSzö Karánsebesi js (Je 713). 1913: Vámosmárga KrSzö vm (Az). - 1909/19: Vamamarga, Vámamarga, L 102: r 94 (194). > Vama Marga = Su 2: 236. 1909, 1913. - 1974: c. Marga {Márga kzs faluja DNy-ra} [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vándor József (*Temesvár, 1897.09.19. - †Bp., 1955.09.10.), vegyészmérnök, a kémiai tudományok doktora (1953). Oklevelét 1919-ben a bp.-i műegy.-en nyerte. Pályáját a Wander Gyógyszer- és Tápszergyárban kezdte. 1925-től Németo.-ban a Kaiser Wilhelm és a Fritz Haber Intézetben végzett kutatómunkát, majd 1932-től az SZU Tudományos Ak.-jának szerves kémiai intézetében osztályvezetőként dolgozott Nyeszmejanov és Dubinyin mellett. Hazatérve 1938-tól fordításokból kényszerült fenntartani magát. 1945 után egyik szervezője volt az MTA előkészítő testületének, a Magyar Tudományos Tanácsnak. 1948 - 49-ben a belgrádi egy. meghívott vendégtanára. 1950 - 52-ben megszervezte és vezette a Műanyagipari Kutató Intézetet. 1953 őszétől haláláig az Építőanyagipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályát vezette. Tudományos munkássága fizikai-kémiai vonatkozású; főként a kémiai termodinamika területén alkotott maradandót. Gyakorlati vonatkozású munkássága a tápszerekkel és növényvédő szerekkel kapcsolatos vizsgálatokra és szabadalmakra, az enzimhatás és a sejtreakciók kinetikai vizsgálatára, továbbá a műanyagok gyártásával kapcsolatos kutatásokra terjed ki. Nevéhez fűződik az első hazai nylon előállítása.
F. m. Die Malzextrakte (Berlin, 1928); Egy új állapotegyenletről (Az SZU Akadémiájának Ért., IV., 1936); Az állapotegyenlet (I. és II. Magy. Kém. L. 1949. 4. és 5. sz.); Az abszolút nullapont és a hőfokskála értelmezése (Magy. Kém. F: 1950); Kémiai termodinamika (Bp., 1952).
Irod. Korach Mór: V. J. (bibliográfiával; Magy. Kém. L, 1956).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Varadia/Vărădia, nagyközség Temes vármegye verseci járásában, (1891) 3362 oláh lak., posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A helységtől DK. felé a Karas hídján túl Greovácra vezető úton alul elterülő Rovina (veru) nevű uradalmi réten találta meg Torma Károly 1881. a Tabula Peutingeriana Arcidavaját. A kasztrum négyszöge a mívelés dacára kivehető; keleten 187, délen 164 lépést mért Torma. Az oldalak közepén kapunyílások lehettek. Közepén a pretorium négyszöge. A 30-as években három szobából állott épületet ástak ki. V. ö. Milleker D., Versec történetében V. története s Dél-Magyarország római régiségleletei.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Varadia,
nagyközség Temes vármegye verseczi járásában, (1910) 3110 román, magyar és német lak. A helységtől DK. felé találta meg Torma Károly 1881. a Tabula Peutingeriana Arcidavaját.
Forrás: Révai lexikon
Megjegyzés: jelenleg Krassó-Szörény megyéhez tartózik.
Varadia, a Karas-folyó jobbpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 718, lakosaié 3110, akik leginkább románajkúak s görög-katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Kákófalva. Már a rómaiak korában megült hely volt. A rómaiak a Kilia-hegyen egy várat építettek, melynek némi nyomai a községhez tartozó Rovina-pusztán ma is láthatók. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. Az 1390 és 1392. években Érd-Somlyó-vár tartozékai között szerepel, a mikor Perényi Miklós kapta a királytól, de még ez évben más uradalomért cserélte el. 1453-ban Dési Pétert iktatták a község birtokába. 1688-ban Varadia még Szörény vármegyéhez tartozott, a Marsigli-féle jegyzék az 1690-1700. években azonban már a verseczi kerületben sorolja fel, de 1699-ben ismét szörény-vármegyei faluként szerepel. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint akkor már 180 háza volt. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1832-ben Baich Tivadar vásárolta meg a kincstártól. 1861-ben Baich Milosra és Athanászra, 1884-ben Athanász része Milánra és Ivánra szállott. 1890-ben Iván része is Milosé lett és jelenleg báró Baich Péternek van itt nagyobb birtoka, kinek itteni kastélya 1875-ből való. Az itteni görög-keleti templom 1776-ban, a görög-katolikus 1891-ben épült. Van a községben olvasókör, vadász-egyesület, egyházi énekegyesület, takarékpénztár, hitelszövetkezet, báró Baich Péter gőzmalma és Ketzenmacher Antal motoros-malma. A községhez tartozik Rovina-puszta. A mai Varadia vidékén, a Karas mellett állott Ér-Somlyó vagy Érd-Somlyó vára, mely 1335-ben tűnik fel és ekkor a kalocsai érseké volt, 1343-ban pedig a királyé. 1390-ben Zsigmond király új adományul Perényi Miklósnak adta, de 1392-ben más uradalomért visszavette. 1440-ben I. Ulászló a Guthi Országh-oknak adományozta. 1448-ban már Hunyadi János kezén találjuk. 1451-1458-ban Brankovics György rác despota birtoka. Halálával - úgy látszik - Mátyás király kezébe került, a ki azt 1472-ben Dóczi Péternek adományozta. Később a Vingárti Geréb-család birtokában találjuk. Vára 1536-ban még fennállott. A hódoltság után már csak romja maradt meg, melyet a Baich-család sírbolttá alakíttatott át. A vár mellett fekvő hasonló nevű falu, mely Krassó vármegyéhez tartozott; már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Váradia, oláh falu, Temes vármegyében, a Karas vize mellett, Krassó vármegye szélén, ut. p. Versecz. Lakja 3156 n. e. óhitű 24 kath., óhitű anyatemplommal. Határa dombos és elég termékeny, van 150 egész úrbéri telke, sok szilváskertje; szőlőhegye kedves ízű vörös bort terem; erdeje is van. Bírja Baics család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Várad Kr (Oravicabánya-ÉNy, a Karas j. p.) Arcidava régi magyar neve Várad volt, de erre csak 1390-től van adat az immár szláv -(i)a végződéssel ellátott Varadia alakban (Gy 3: 470/11). 1390, 1392: Varadia Érdsolyó vár tartozéka (Cs 2: 108). 1808: Varadia (181). 1913: Varadia Te Verseci js (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Vărădia, Varadia, 3224: r 2921; n, m, szerb (195). = Su 2: 241. 1390-1851. [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Várady L.(ipót) Árpád (*Temesvár, 1865.06.18. - †Kalocsa, 1923.02.18.), r. k. püspök, kalocsai érsek. Bp.-en és Bécsben teológiát végzett, ezután Temesvárt a papneveldében teológiát tanított. 1897-től a Vallás- és Közoktatásügyi Min. osztálytanácsosa, a nemzetiségi egyházi ügyek intézője, 1902-től min. tanácsos, a kivándoroltak ún. nemzeti és egyházi gondozását célzó kormányakció egyik irányítója. 1911-től győri püspök, 1914- től kalocsai érsek. Vallási és egyházjogi kérdésekről írt kisebb jelentőségű tanulmányokat.
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Várady L.(ipót) Árpád, kat. áldozó-pap, egyházi iró, szül. Temesváron 1865 jun. 18. Középiskoláit u. o., a teológiát Budapesten és a bécsi Augustineumban végezte. Pappá szentelték 1888 aug. 16. Tanulmányi felügyelő és teologiai tanár volt a temesvári papnevelőben, 1889. zsinati vizsgáló s a hittanárokat képesítő bizottság tagja. 1890 jul. 19. teologiai doktor, 1890 szept. 15. püspöki szertartó és szentszéki jegyző, 1891 jul. 1. püspöki titkár és a Szt.-István-társulat tudományos és irodalmi osztályának tagja, 1895. pápai kamarás, 1897 jan. 7. vallás- és közoktatási miniszteri osztálytanácsos lett. Irodalmi munkássága: igen sok cikket irt a Havi Közlönybe. Nagyobb szabású értekezései: A szegényápolás története Magyarországon (Munkálatok, Budapest 1887); A kamatszedés erkölcsi jogosultsága (Bölcseleti Folyóirat 1888. és 1889. évf.); XIII. Leo pápa és a szociális kérdés (Emlékkönyv, 1894) stb. Önállóan: Lelki patika (népirat, kiadta a Szt.-István-társulat).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Varázsliget, (azelőtt Vracsevgáj), a temesvár-báziási vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 556, lakosaié 2563, akik szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája és távírója Fehértemplom, de a vasúti állomása helyben van. Ennek a községnek sem ismeretes a korábbi sorsa. Annyi bizonyos, hogy a török hódoltság végszakában már lakott volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Wrachegay alakban fordul elő, 56 házzal. Az 1761. évi hivatalos térkép szerint az újpalánkai kerülethez tartozott. 1770 után a szerb határőrezredé lett. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. 1848 aug. hó első napjaiban a szerb lakosság, a felkelőktől támogatva fellázadt, mire aug. 6-án Maderspach őrnagy 1000 nemzetőrrel megtámadta a helységet, de az itt tanyázó 2500 szerb felkelő visszaverte a támadást. E sikeren felbátorodva, a szerb felkelők aug. 30-án innen Fehértemplom ellen törtek. Szept. 7-én Maderspach a veressipkások három zászlóaljával és négy ágyúval az itteni szerb tábort rövid küzdelem után szétszórta, a menekülő szerbek, pedig a falut felgyújtották. Ekkor a templomon kívül mintegy 300 ház égett le. 1848 okt. 1-én Rácz Sándor honvédőrnagy 1000 emberrel 2000 szerb felkelőn aratott itt győzelmet. Az itteni görög-keleti szerb templom 1858-ban épült. A Templomhely nevű dűlőben is volt egy régi templomrom, melynek köveit a lakosok széthordták. E rom valószínűleg még a török hódoltság előtti korszakban e helyen fennállott faluból való volt. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn, a Milkó Vilmos és fia cégnek kavicsbánya-vállalata és Dákics Tamásnak hengermalma van itt.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Vracsevgáj,
(Wracsevgáj), kisközség Temes vármegye fehértemplomi járásában, (1891) 2327 szerb lakossal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Várboksán, Románbogsán, Bocsa-románá/Bocşa Română, nagyközség Krassó-Szörény vármegye boksánbányai járásában (1910) 3158 román, német és magyar lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon

Varcsaró, Várciorova/Vârciorova, kisközség Krassó-Szörény vármegye karánsebesi járásában, (1910) 1350 román lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Varcsaró Kr (Karánsebes-DK, a Temes j. o. mellékvölgyében) 1433: Worchorowa (P); =: Worchorwa in districtu Sebes; 1448: Worchorowa in districtu Caransebes in comitatu Themes; 1492: » in » Karansebes et sub banatu Zewriniensi (Cs 2: 71); 1495: Alsoworchorowa, 1563: Keozep Worchorowa, Felseo Worchorowa, 1580; Varcharowa, 1656: Varcsarova (Pesty: Szörény II. 565). 1808: Vercserova (183). 1888: » KrSzö Karánsebesi js (Je 722). 1913: Varcsaró KrSzö vm (Az). - 1909/19: Vârciorova, Vercserova, L 1373: r 1356 (195). Vîrciorova = Su 2: 254. 1433-1913. - 1974: c. Bolvasniţa {Bolvás kzs faluja DK-re} [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Varga Oszkár (*Temesvár, 1873.09.08. - †Bp., 1947.11.27.), vegyész, mikrobiológus, növényfiziológus. A bp.-i, grazi és bécsi egy.-en tanult s 1899-ben lett bölcsészdoktor. 1898-ban a Chemiai Intézethez került, utóbb ennek főig.-ja lett. 1933-ban ment nyugalomba. Az Állatorvosi Főisk.-n a növénytan és a műegy.-en a mikrobiológia meghívott előadója volt. Növényélettani, mikrobiológiai és élelmiszervizsgálatokkal foglalkozott s e tárgykörben több tanulmányt tett közzé, fejlesztette a mikrotechnikát.
F. m. Új módszerek az alkalmazott mikroszkópia köréből (Növénytani Közl. 1902); Beiträge zur Kenntniss der Beziehungen des Lichtes und der Temperatur zum Laubfall (Öst. Botan. Zeitschrift, 1911).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Varjas, a vingai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 855, lakosaié 4400, akik vegyesen német- és szerbajkúak és római-katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ízben az 1332-35. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő, egyházas helyként. 1434-ben Macedóniai Miklós volt a földesura. Fia János, nővérét: Anna asszonyt, özv. Forgách Jánosnét, 1454-ben hitbére és nászajándékára nézve úgy elégítette ki, hogy számára e varjasi részét zálog gyanánt lekötötte. Később visszaváltotta, de csak azért, hogy 1464 szept. 7-én, a templommal együtt, újra elzálogosítsa Forgách Bódognak és Pelérdi Imrének. 1475-ben Macedóniai Dancs Miklós zálogosította el a maga részét Dóczi Lászlónak. A XVI. században Macedóniai Miklós főispán fia Péter az elidegenített részeket visszaszerezte. Az 1561-64. években 13, illetőleg 22 portát írtak benne össze a királyi adórovók és 1582-ben 31 szerb családfőt vettek itt fel a török defterdárok. 1597-ben Báthory Zsigmond fejedelem Lapispataki Segnyey Miklósnak adományozta. Az 1717. évi kamarai jegyzékben 40 házzal szerepel; akkor a temesvári tiszttartóságba osztották be és 1723-ban az altiszttartó székhelye lett. 1786-ban a helység új német telepesekkel gyarapodott. A XIX. század első felében a zágrábi püspökség birtokába került, és most is a püspökségnek van itt nagyobb birtoka. Az itteni római-katolikus templom 1821-ben, a görög-keleti templom 1828-ban épült. A községben van három pénzintézet, temetkezési, önkéntes tűzoltóegylet, szerb olvasókör, polgári egyesület, magyar társaskör, kajszibarack-termelő és értékesítő szövetkezet, a magyarországi munkások rokkant- és nyugdíjegyesülete, Fuchs Péter téglagyára és Lukin György gőzmalma.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Varjas,
nagyközség Temes vármegye vingai járásában, (1891) 5003 német és szerb lak.; van népbankja, takarékpénztára, vasútja, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Varjas, szerb-német falu, Temes vármegyében, Aradhoz dél-nyugatra 3 1/2 mfld., 1772 r. kath., 2086 n. e. óhitű, 19 zsidó lak. Van itt egy nagyszerű óhitű, és épen oly nagy kath. templom, 2 óhitű, 1 kath. lelkész, szép emeletes kath. plébánia, 2 kath., 1 óhitű tanoda. A németek mind tudnak oláhul, de szerbül igen kevesen, bár az óhitűek itt szerbek. Határa 11,129 hold, melyből 7926 h. szántóföld, 1450 h. rét, 778 h. legelő, 342 h. házhely, 51 h. szőlő, 214 h. kivágás. Úrbériség: 9237 h., majorság 1892 hold. E majorsági földekre 1831-ben telepíttettek 50 egész telkes, és 58 zsellér szerződéses lakosok 30 évre; a telkesek 34, a zsellérek 2 holdat bírnak fejenkint, s fizetnek az uradalomnak a telkesek 32, a zsellérek 2 pftot fejenkint, és a telkesek tartoznak még 16 pos. mérő búzát, s ugyanannyi zabot adni, a zsellérek pedig 16 gyalog napszámot szolgálni, e mellett két hold földet bevetni, egészen megmivelni, és eladásra a dézsmával együtt elszállítani. Gazdag fekete földe főleg búzát és kukoricát terem; vannak azonban vízállásos és szikes földek is. A czigara juh kitűnő szorgalommal tenyésztetik. A romai sáncok az egész határt keresztülvágják. Vannak három tavai, melyek nádat bőségesen teremnek. Bírja a helységet a zágrábi püspök, s a billeti urad. tartozik.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Vársomlyó, (azelőtt Kis-Semlak), a dettai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 121, lakosaié 711, akik leginkább németajkúak és ág. ev. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Mezősomlyó. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. A XV. században erődített hely volt. Várnagyai 1404-ben tűnnek fel. A hódoltság alatt elpusztult. Mint pusztát 1802-ben Osztoics Vazul vásárolta meg a kincstártól és ő telepítette be német és cseh családokkal. 1838-ban Osztoics János és György voltak a földesurai. 1877-ben Gertenyesi Hollóssy Mihályné szül. Rotte Auguszta vette meg, a ki viszont 1894-ben eladta Jaeger Józsefnek. A községbeli két templom közül az egyik a görög-keleti szerbeké, a másik az ág. Evangélikusoké, s ez 1859-ben épült. A község közelében egy régi kápolna áll fenn, mely az Osztoics-család sírboltja és egyszersmind búcsújáróhely. A lakosok tejszövetkezetet, hitelszövetkezetet és temetkezési egyesületet tartanak fenn.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Vársomlyó Te Kissomlyó lehet Mezősomlyó határosa D-en a hegy D-i oldalánál, míg a mai Vársomlyó (Lip.: Kis-Semlak h., Klein-Schemlok g., Monastir val.; Hnt. 26: Vársomlyó, R. Semlacul mic) az újkorban települt a görögkeleti monostor köré (Gy 3: 493-494. Mezősomlyó).
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vásáros/Târgoviste, kisközség Krassó-Szörény vármegye bégai járásában, (1910) 1035 román és magyar lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai Lexikon
Vásáros Kr (Lugos-ÉNy) 1690-1700: Tergovistie, 1761: Targovista, 1785: Terdowi (Pesty: Krassó II/2. 240; Uı: Szörény II. 551). 1808: Tergovistye (169). 1888: Tergovest KrSzö Bégai js (Je 683). 1913: Vásáros KrSzö vm (Az). - 1909/19: Târgoviste, Tergovest, L 667: r 661 (178). Tîrgoviste = Su 2; 196. 1690-1913. - 1974: c. Balinţ {Bálinc kzs faluja Ny-ra} [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vaskapu, "Erdélyi-Vaskapu", Pala Hu (Vaskapu-Ny, 1390: p. Pala in c-u et d-u Ha. 1390: porta vulgo Capeu. (A hs vsz Alsó-/Felső-Bauczár. Csánki) 1493.VIII.24.: intra ambitum huius regni Transsilvanensis, aut extra metam Waskapw nuncupatam (KmJkv 2885). 1661: Madsar demir kapuszi {Magyar Vaskapu} (Evlia Cselebi 87-88).
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vaskapu-hágó 700 m magas hágó Hunyad vm területén, a Karánsebesrıl Hátszegre vezető út legmagasabb pontja, Zajkány előtt; első említése 1390: porta vulgo Capeu (Gy 3: 278). 1579: Vascapu - Hatzag-tól Ny-ra (Zsámboki: Ungariae loca ... Antwerpiae). 1613.IX.19.: Bethlen Gábor innen fordul kiáltványban Erdély rendeihez: álljanak el Báthory Gábortól, a török had szabadulásukra, nem leigázásukra jön. IX.24.: Szkender pasa temesvári helytartó csapataival a Vaskapu-hágón bevonul Erdélybe. II. Rákóczi Ferenc Eml 543: r. Marmara. 1808: Vaskapu passus, Porta ferrea, Zajkensis Passus, Eisenthor-Pass (182). - Poarta de Fier a Transilvaniei = 1981: 699 m [43 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Vaskapu (Marmara),
nevezetes vízválasztó hágó Hunyad vármegye hátszegi járásában, a Bisztra (és így Temes) és a Hátszegi patak (és így Sztrigy és Maros) vízterülete közt. A 656 m. magas vízválasztón keresztül vezet az országút Hátszegről Karánsebesre. A V. depressziója választja el a Pojana-Ruszka hegységet a Godján-Szárkő hegységtől. A V. körül folytak Traanus döntő harcai és itt vannak az egykori sáncok maradványai is; itt nyomultak be a törökök ismételve és Hunyadi János a V.-szorosnál 1442. tökéletesen megverte a törökök segélyére siető ruméliai beglerbég seregét, mely győzelem emlékére Hunyad vármegye közönsége 1896. oszlopot állított a csata helyén.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vaskapu-csatorna,  a Vaskapunál (l. Duna, V. köt. 594. old.) csaknem az egész medren rézsútosan átvonuló Prigrada nevű sziklapad s az e mellett a fenékből szerte szórva kiálló sziklaszirtek által alkotott hajózási akadály megszüntetése végett: a jobb part mentén gyenge hajlással a legmagasabb vízszín fölé érő gátak közé fogott nyílt csatorna létesítése lőn elhatározva. A csatorna eleinte az orsovai vízmérce 0 pontjának megfelelő vízszín alatt 2 m. mélyre lőn tervezve, 80 m. fenékszélességgel. 1892. azonban a csatornának 0 alatti 3 m. mélyre leendő kiépítése határoztatott el, minélfogva a már akkor munkában volt csatorna fenékszélessége, részben az építés közben szükségesnek mutatkozott belső padkák folytán is, kereken mintegy 73 méter lett. A csatorna két parti töltései közül a Duna felé eső, az eddig észlelt legmagasabb vízszín fölött 60 cm., 4 m. koronaszélességgel, a Duna felől 1:2 hajtólejtővel s a korona alatt 3,5 m.-re kezdődő, 1,8 m. széles és 2:3 lejtőjű padkával, míg a jobboldali gát 6 m. koronával a csatorna felől szintén 1:2 lejtővel és a korona alatt 2,5 m.-re 1,0 m. széles padkával és 1:2 lejtővel lőn tervezve. A csatornát a Dunától elválasztó (baloldali) gát kőhányások közé fogott s ugyancsak kőhányással fedett vegyes anyagból volt építendő a rézsűkben 45 m., a koronán 30 cm. vastag kőburkolattal. A partmenti (jobboldali) gátnak az áttöltött medren vezető része mindkét oldalon, a partmenti részeken pedig csupán a csatorna felől kőhányásra támaszkodó vegyes anyagból lett tervezve és építve. A kő és vegyes anyag ezen együttes alkalmazása azért lőn tervezve, hogy a gátak vízállóbbak legyenek. Végre a csatorna felső végén, a partból kiindulóan, egy keresztgát lőn tervezve abból a célból, hogy a csatorna feneke lehetőleg szárazzá tétessék vagy hogy legalább csöndes és sekély víz legyen benne, hogy ily módon a sziklafenék lemélyítése egyszerűbb eszközökkel és így olcsóbban legyen végrehajtható. A csatorna baloldali gátja felfelé 500 m. hosszban a meder közepe felé tölcsérszerű kihajlással s koronamagasságának a legnagyobb viz fölötti 60 cm.-től a legkisebb víz fölötti 1 m.-ig való csökkenésével meghosszabbíttatott. A csatorna felső torkolatánál épült ideiglenes zárógát eltávolítása után 1896 febr. 29. beeresztették a vizet a csatornába. A vízfolyás kiegyenlítődése után fixírozták a csatornában a vízszint, megmérték a vízsebességeket s azt találták, hogy az a csatorna alsó kétharmadában 3-3,5 m., a felső harmadban 4-5 m. másodpercenként, tehát nagyjában egyező a tervezeti számításokkal. 1896 márc. 16-20. próbákat tettek a csatornában különböző személy- és vontatógőzösökkel; legelőször a Duna gőzhajózási társaság Tisza nevű vontató gőzőse haladt fel a csatornán vontatmány nélkül, 23 perc alatt téve meg az 1800 m. hosszú utat a Thommen nevű vontató gőzös egy 260 tonna rakományú uszályt 71 perc alatt vontatott fel. A csatorna 1896 szept. 27. a király, továbbá Károly román és Sándor szerb király jelenlétében fényes ünnepélyességgel megnyittatott. A csatorna létesítéséhez a következő munkálatokra volt szükség: 350,000 m3 sziklaeltávolítás a csatornából szárazban, 43,000 m3 víz alatti sziklaeltávolítás a csatorna felső és alsó torkolatában, 211,000 m3 kőhányás, 258,000 m3 vegyes anyagból való feltöltés, 62,000 m3 kőburkolat, 38,000 m3 kőhányás-kiegyenlítés, 12,000 m3 kőhányáskiszedés, 2000 m. fakorlát és a jobboldali gát alsó részén egy 10 m. nyílású híd. A csatornában érvényesült rendkívül nagy vízfolyási sebesség leküzdésére 1897 nyarán tartott vontatási kísérletek s előzőleg tett igen beható tanulmányok alapján elhatároztatott 2 db. oly szerkezetű sodronykötél-hajó beszerzése, amelyeknél jóval a csatorna fölött megerősített kötél a hajón levő dobra föltekertetvén, a hajó s a hozzá akasztott vontatmány ily módon kapaszkodik fel a csatornán keresztül. Ezzel biztosítva van még az 1500 tonnás görög uszályok felvontatása is. A V. alatti folyamszakaszon, az u. n. Kis-V.-nál a szabályozási munkálatok végrehajtása közben eszközölt felvételek szerint a csatorna szélességének és időközben létesített nagyobb mélységének megfelelő hajóút hiányozván, szükséges volt gondoskodni arról, hogy ezen a szakaszon a fenékből kiálló szikláknak 0 alatti 3 m. mélységre leendő kirepesztésével, illetve eltávolításával a V.-na áthaladni képes nagyobb merülésű hajók részére is biztosíttassák a legkisebb vízállás esetére is a kellő hajóút. Ennek a hajóútnak a létesítése mintegy 16,000 m3 szikla víz alatti kitörését, illetve eltávolítását tette szükségessé. Az aldunai V.-nál és az ottani többi zuhatagnál szükséges összes munkálatok 1898 végén teljesen elkészülnek, úgy hogy a Duna folyam moldova-turnszeverini zuhatagos szakasza 1899 tavaszán végleg átadatik a hajózási forgalomnak. Az ottani hajózás s a szabályozási költségek törlesztése fejében szedendő hajódíj kezelésére és a munkák fenntartására Orsován m. kir. hajózási hivatal állíttatik fel, ennek következtében kötelező kalauz-szolgálat szerveztetik, úgy hogy 1899 tavaszán megindulhat e folyamszakaszon az akadálytalan szabad hajózás. V. ö. Gonda Béla, Az aldunai Vaskapu és az ottani többi zuhatag szabályozása (egy térképpel és a szöveg közé nyomott 100 képpel, Budapest 1896, megjelent külön magyar, francia és német nyelven).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

 Vaskő/Ocna de Fier/Eisenstein, Moravica, kisközség Krassó-Szörény vármegye bogsáni járásában, (1891) 1167 oláh és német lak. Itt az osztrák államvasút-társaságnak nagy vasércbányái, továbbá az Árpád Gold Syndicate Limited angol társaságnak arany- és ércbányái vannak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Vaskő
Kr (Boksánbánya-DDK hrs) 1828: Eisenstein (Nagy 182). 1888: Vaskő (Moravicza, Eisenstein, Ocna de feru) KrSzö Bogsáni js (Je 718). 1913: Vaskő KrSzö vm Boksánbányai js(Az). - 1909/19: Ocna-de-fer, Vaskő, Eisenstein, L 1242: r 1072; n (124). Ocna de Fier = Su 2: 7. 1828, 1851, 1913. [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vasvári Ferenc (*Orsova, 1904.09.24. - †Bp., 1985.01.20.), gépészmérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1962). Közép- és felsőfokú tanulmányait fizikai munkásként végezte el. 1918-1932 között különböző ipari üzemekben dolgozott. 1939-ben szerezte meg oklevelét a bp.-i műegy.-en. 1941-45-ben az egy. Mechanikai Technológiai Intézetének gépműhelyében műszaki tiszt, majd főtiszt, 1945-től intézeti tanár. 1948-50-ben az Alumíniumkutató Intézet h. osztályvezetője, majd osztályvezetője. 1950-től a BME Villamosmérnöki Karán a szerkezeti anyagok tantárgyat adta elő. 1952-től a villamosipari anyagok technológiája tanszékén tanszékvezető docens. 1956-59-ben a Villamosmérnöki Kar dékánhelyettese, ill. megbízott dékánja, 1963-tól nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig tanszékvezető egy.-i tanár. Jelentős szerepe volt a munkavédelem megszervezésében. 1959-től a SZOT felsőfokú munkavédelmi tanfolyamának ig.-ja, 1964-től a Felsőoktatási Munkavédelmi Bizottság elnöke.
F. m. Finommechanikai anyagismeret (Bp., 1962); Munkavédelmi szabványok gyűjteménye (főszerk., Bp., 1979).
Irod. Dr. V. F. (A Jövő Mérnöke, 1985. márc. 8.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Vasziova, Krassó v. oláh falu, Bogschánhoz fél órányira: 41 kath., 795 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vasziló Kr (Boksánbánya mellett) 1437: Vazylow in pertinenciis Borzafew (Cs 2: 108. Vasziló). 1544: Whezyowa, 1597: Alsó-Vasziova, 1690-1700: Vasziova (Pesty: Krassó II/2. 273). 1808: » (182). 1888: » KrSzö Bogsáni js (Je 719). 1913: Vassafalva KrSzö vm Boksánbányai js (Az). - 1909/19: Văsîova, Vasziova, L 1327: r 879; n, m, zs, szerb, szlovák (196). Vasiova = Su 2: 238. 1544-1913. » Bocsa [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Vasziova,
kisközség Krassó-Szörény vármegye bogsáni járásában, (1891) 1120 oláh és német lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vatina, szerb falu, Temes vármegyében, rónaságon, ut. p. Moravicza 1/4 mfd. Lakja 890 n. e. óhitű és 4 r. kath., óhitű anyatemplommal. Úrbéri határa 1495 1/4 hold, melyből 1006 h. szántó, házhelyek 42 1/2 h., legelő 95 h., kaszáló 261 h., szorgalomkert 42 h., szőlők 48 3/4 hold. Földe fekete és első osztálybeli, főleg búzát, kukoricát, zabot terem; a lakosok szép magyar juhokat tartanak. A határon s a helység mellett folyik a Moravicza vize. F. u. a kir. kincstár.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Vecseháza, Krassó vármegyében, német-magyarfalu, Lugoshoz délre 1 1/4 mfdnyire, Temes vármegye szélén: 405 kath., 150 ref., 30 óhitű lak. Kath. paroch. templom. A reformátusok Rittberghez tartoznak Temes vármegyében, de oskola-tanítójuk helyben van. Határa részint róna, részint hegyes; gyümölcse elég; ivó vízben nagy szükséget szenved, mert a kutakat igen mélyen kell ásni. F. u. a Leutner nemzetség.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vecseháza Kr (Lugos-DNy) XVIII: Petroza (Pesty: Krassó II/2. 109). 1806: Vécseház (Petroza) (32 bb 48). 1808: Vecseház, Petroza (183). 1809: Wécseháza (Pesty). 1888: Vecseháza KrSzö Lugosi js (Je 719). 1910 L 1208 német. 1913: Vecseháza KrSzö vm (Az). - Petroasa Mare = Su 2: 41. 1809, 1828, 1851. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vedresháza, Torontál vármegyében, magyar népes puszta, Szegedhez 1 mfdnyire: 218 kath., 12 óhitű lak., kik uradalmi házakban laknak. F. u. a kamara. Ezen puszta, úgy szólván, a halhatatlan emlékű Vedres Istvánnak, Szeged város mérnökének köszöni létét. Ugyan is Szeged környékén mind a Tisza, mind a Maros alacsony partjait gyakran áthágván az ár, a többek közt azon nagy térséget is, mely Szeged, Gyála s Sz. Ivány közt fekszik, elboritá, s belőle haszonvehetlen posványt képezett. Vedres ezt fájlalván, magán emberhez mérve óriási munkához fogott, s Szeged városának (mely ekkor a szőregi uradalmat ideiglenesen bírta) és a kamarának engedelmével 3500 holdat próbára kihasított, s ennek használását 23 évre megnyerte. Ő tüstint 3000 öl hosszú töltést hányatván, ez által pusztáját az árvíz további berontásától megóvta; árkokkal a vizet lecsapolván, így az egész földet kiszárította; az egész határt szántóföldekre, legelőkre, rétekre osztotta, egy darabot erdő-ültetvénynek hagyván; lakházakat s gazdasági épületeket emeltetett; egy szóval kevés évek leforgása alatt e posványos békatanyát a legvirágzóbb gazdasággá változtatta. Mi több, ámbár az 1813-ki és 1816-ki szerfelett nagy árvizek töltéseit elszaggatták, épületeit megrongálták, vagy semmivé tették; még is honfias lelkes vállalatában nem csüggedt, sőt kettőztetett iparral kevés idő alatt mindent helyre állítván, gazdaságát a virágzásnak még sokkal nagyobb fokára emelte, s ez által megmutatta, hogy mit tehetne összevetett vállakkal egy nemzet végtelen mocsárjaival, ha akarata volna, midőn egy szűk korlátok közé szorított magános, de szilárd lelkű férfi ily óriási vállalatot oly sikerrel tudott végre hajtani.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Véger Ferenc (*Beodra, 1930.09.09.), színész. Műkedvelő volt, majd 1953-tól 1955-ig hivatásos színészként lépett fel a zrenjanini Madách Színházban, ahol később is szerepelt, miközben a zrenjanini Bábszínház tagja. Drámai feladatokat old meg sikeresen.
F.Sz. Higgins (Shaw: Pygmalion); Proctor (Miller: A salemi boszorkányok); Križovec (Krleža: Agónia).
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon

Végszentmihály/Lokve, a Mária Terézia-csatorna bal partján fekvő nagyközség. Házainak száma 688, lakosaié 4095, akik leginkább románajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája helyben van, távírója Alibunár, vasúti állomása Keviszőllős. E helység már a középkorban fennállott. A hajdani Szent-Mihály, mely a török hódoltság alatt pusztult el, a mai községtől éjszakra feküdt. Nyomai még ma is láthatók. Az 1723-1725. évi gróf Mercy-féle térképen St. Mihall alakban, a verseczi kerületben, lakatlan helyként van feltüntetve. Az 1761. évi katonai térképen St. Miskol néven találjuk; ekkor már lakott helység volt s a verseczi kerülethez tartozott. Az 1768-1773. évek között a Határőrvidékhez csatolták, 1872-ben pedig Torontál vármegyébe kebelezték. 1872-től 1882-ig majdnem minden évben árvíz pusztította a határát. Az itteni görög-keleti templom 1814-ben épült. A községben takarékpénztár és önkéntes tűzoltó-egyesület van, Veres testvéreknek, pedig egy gőzmalmuk. A végszentmihályi és az alibunári határok között vonul végig a hajdani római sánc.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Vég-Szent-Mihály, nagyközség Torontál vármegye alibunári járásában, (1891) 3369 oláh lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Végvár, a Magyar délkeleti helyiérdekű vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 589, lakosaié 2884, akik leginkább református vallásúak. Postája; távírója és vasúti állomása helyben van. Ez a helység a II. József császár uralkodása alatt, az 1784-86. években történt harmadik német telepítéskor keletkezett. A dentai számtartóság 230 házat építtetett itt a letelepülő családok részére. 1787-ig az új helységben, mely Rittberg nevet nyert, mindössze 82 német család nyert elhelyezést, Később újabb német családok érkeztek, de a következő évben közülük 34 család elszökött és helyükbe 1790-ben tűztől tönkrejutott telepeseket helyeztek el, a kassai kincstári kerületből. 1791-ben a lakosság egy részét áttelepítették Daruvárra, onnan meg 78 evangélikus családot helyeztek át Rittbergre. De a németek nem sokáig maradtak itt meg. 1794-ben az elköltözöttek helyére Csanád, Csongrád, Békés és Heves vármegyékből 150 református vallású magyar családot telepítettek le. 1810-ben herceg Meriadec de Rohan Guemené Lajos Viktor nyerte adományul, a kitől 1818-ban gróf Vojkffy István vette meg. 1829-ben Sina György tulajdonába ment át, a kiről örökségkép báró Sina Simon Györgyre szállott. Ennek halála után leánya, Anasztázia, férj. gróf Wimpffen Viktornéé lett, utána fia, gróf Wimpffen Sieggriedé, a ki 1896-ban eladta Végvári Neumann testvéreknek, de ezek 1904-ben felparcellázták. A községbeli református templom 1888-ban épült. Van a községben olvasóegylet, polgári olvasókör, iparos-egyesület, gazdakör, takarékpénztár, hitelszövetkezet, fogyasztási és értékesítő szövetkezet és Juhász Ferencz és Társa gőzmalma.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Végvár,
(Rittberg), nagyközség Temes vármegye buziási járásában, (1891) 2394 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Végvár Te (Buziásfürdı-DNy) 1806: Rittberg (Tormák) (31 bb 46). 1808: Rittberg, Tormák (137). 1888: » Buziási js (Je 605). 1913: Végvár Te vm Buziásfürdői js (Az). – 1909/19: Tormac (R), Vv, L 2494: r 70; m, n (184). = Su 2: 202. 1828, 1851. [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vejte, (azelőtt Vojtek), a csáki járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 355, lakosaié 1876, akik leginkább német- és románajkúak, római-katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Vejtek, Veyteh, Weytech alakban fordul elő az oklevelekben. 1328-ban Vejtei Tivadar és fiai voltak itt birtokosak. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben Veyteh, Wech és Weytech alakban fordul elő. Az 1355-1373 közötti időben az Általkereke nevű királyi birtokról új határjelekkel különítettek el. 1363-1404-ben a Vejteki Bobál-család birtoka. 1410-ben Zsigmond király Majosfi Lőrincznek és Jakabfi Pálnak adományozta. 1438-ban Berekszói Hagymás László temesi főispán akarta megszerezni, Karai Bálint és Sümegi Benedek azonban tiltakoztak ellene, de eredménytelenül, mert mégis a Hagymás-családé lett. 1462-ben, midőn Hagymás Miklós Szentgirolti Jánost testvéréül fogadta, az utóbbi Vejtére is igényt tartott. A XVII. Században románok szállották meg. 1717-ben csak 28 háza volt Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen kettős falu gyanánt van feltüntetve, nagy erdőség mellett. Brigido kormányzósága alatt a helység újjáépült. Az 1761. évi hivatalos térképen még óhitűektől lakott faluként van feltüntetve. A római-katolikus vallású németek 1830-ban kezdtek itt letelepedni s a határbeli kincstári földekből kaptak birtokokat. 1841-ben még csak 200-an voltak, de 1886-ban számuk az ezret meghaladta. A római-katolikus templom 1902-ben, a görög-keleti románoké 1907-ben épült. Jelenleg Szalay Géza dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A lakosok polgári olvasóegyletet, társaskört, gazdák egyesületét, önkéntes tűzoltó-egyesületet, hitelszövetkezetet, tejszövetkezetet és tojást értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Erzsébetháza-tanya (azelőtt Jung-tanya), Králik-tanya és Weisz-tanya. A mai Vejte és Szigetfalu között feküdt a középkorban. Áltarkereke, mely 1370-ben Vejte szomszédjaként fordul elő. 1410-ben Zsigmond király Majosi Lőrincz szörényi bánnak és Pálnak adományozta. Később elpusztult.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Vojtek,
nagyközség Temes vármegye csákovai járásában, (1891) 2044 német és oláh lak. Itt ágazik ki a m. kir. államvasutak temesvár-báziási vonalából a bogsáni szárnyvonal. Van posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Vejteh {1199: Csanád nb. Vejteh kir. udvarispán} Te (Detta-É, a Temesvári úton) Csanád nembeli Vejtehiek törzsbirtoka. 1256: Theodor fia Weyteh (Györffy: Ro 538). 1322: Weyteh, 1333: », 1334: » (Tr) egyházas hely. 1370 k.: Veyceh, 1410: Weytheh, 1425: Veyteh (Cs 2: 70). 1438: Weythe (Sztáray II. 344). 1462: Weytheh Berekszói Hagymások birtoka (Cs). 1808: Vojtek (185). 1888: Vojtek Te Csákovári js (Je 729 & Kincstári psz, Králik tanya). 1913: Vejte Te vm Csáki js (Az). - 1909/19: Voiteg, Vojtek, L 1893: r 700; n, m, szerb (200). = Su 2: 256. 1322-1913. [41 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Verbicza, Torontál vm. népes magyar puszta, Csókához nem messze: 57 házzal, 486 kath. lak., s dohánytermesztéssel. F. u. Marczibányi.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Verbócz Kr (Oravicabánya-D, Illyéd vár kerületében) 1464: Werbolcz (Cs 2: 109). - Su 2: 424. {P}
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Verboviczi-Sziget, Torontál v. népes magyar puszta, 16 házzal, 126 kath. lak., s dohánytermesztéssel. F. u. gr. Batthyáni család, s a bébai urad. tartozik.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Verend, Verendin/Verendin, kisközség Krassó-Szörény vármegye teregovai járásában, (1910) 2037 román lak., barnaszénbányával. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Verendin,
kisközség Krassó-Szörény vármegye teregovai járásában, (1891) 1780 oláh lak., barnaszénbányával.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Verenden Te~Kr (Teregova-DNy) 1439: Werenden inferior et superior in districtu Myhald (Cs 2: 70). =: Felső-Werenden, Werenden; 1540: Verendin, 1547: Pherdyn, 1585: Verenden, 1603: Verendin (Pesty: Szörény II. 568). 1808: » (183). 1888: » KrSzö Teregovai js (Je 722). 1913: Verend KrSzö vm (Az). - 1909/19: Verendin, Verendin, L 1941: r 1921 (196). = Su 2: 244. 1439- 1913. - 1974: c. Luncaviţa {Nagylankás kzs faluja D-re} [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Veress László (*Temesvár, 1929.), énekes (bariton). 1956-ban fejezte be tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Konzervatóriumban. A kolozsvári Állami Magyar Opera magánénekeseként több mint kétezer opera- és operettelőadáson alakította a repertoár vezető bariton és basszbariton szólamait. Hangversenyénekesként is elismert. Rendszeresen közreműködött a rádióban és a televízióban.
F.Sz. II. Endre, Petur bán (Erkel F.: Bánk bán); Posa márki (Verdi: Az álarcosbál); Higgins (Lerner-Loewe: My Fair Lady).
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon

Vermes, Krassó v. oláh falu, a Boganis mellett: 8 kath., 1671 óhitű lak., s anyatemplommal. Ut. p. Lugos.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vermes Te~Kr (Boksánbánya-ÉÉNy, a Pogányos-tó K-i oldala közelében) 1369: Vermispatakfő, 1389: Wermespataka {P}; 1405: Wermes (Cs 2: 70); 1650: v. Vermes (Pesty: Krassó II/2. 282). 1808: » (183). 1888: » KrSzö Bogsáni js (Je 723). 1913: Krassóvermes KrSzö vm Boksánbányai js (Az). - 1909/19: Verme
s, V, L 2067: r 1836; m, szlovák, n (197). = Su 2: 244. 1369-1913. [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Vermes,
kisközség Krassó-Szörény vármegye bogsáni járásában, (1891) 1995 oláh lak., gőzmalommal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Versec, törvényhatósági joggal felruházott város, Temes vármegye déli részében, a Kudrici hegycsoport Ny-i tövében, Dél-Magyarország legcsinosabb városainak egyike; székhelye egy görög keleti püspöknek, szentszéknek és esperességnek, a V.-i járás szolgabírói hivatalának, járásbíróságnak, közjegyzőségnek, a 7. honvéd gyalogezrednek és csendőrszakasz parancsnokságnak; van m. kir. állami főreáliskolája, 2 ipar- és kereskedelmi tanonciskolája, 2 kórháza, szerb menedékháza, 2 kisdedóvója, több egyesülete, hitelbankja, takarékpénztára, adóhivatal, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Itt jelenik meg a Délvidék c. lap és itt székel a V. és vidéke magyar nyelv-terjesztő egyesület. Jelentékenyebb ipartelepei: 2 cognacgyár, gőzkeményítőgyár, szalámigyár, gőzmalom, gép- és rézárugyár és vasöntő; van továbbá ménteleposztálya, élénk marhavására és azelőtt igen jeles (a filloxera pusztításai folytán erősen csökkent) bortermelése (vörös és fehér). Selyemtenyésztése és kereskedelme élénk. 1892 nov. 2. leleplezték a honvéd emlékszobrot. Lakóinak száma 1850-ben 17 244, 1870-ben 21 095 és 1891-ben 21 859, továbbá 262 katona; a lakosok közt van 1254 magyar, 12 154 német, 62 tót, 469 oláh és 7712 szerb; hitfelekezet szerint 12 622 r. kat., 8271 görög keleti; 169 ág. evang., 80 ev. ref. és 695 izraelita. A házak száma 3803. Határa 19 560 ha. V. ö. Halaváts Gy., Versec vidékének földtani térképe; Milleker B., Versec szab. kir. város története (Budapest 1887).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Versecz, nagy és népes város, Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 10 mfdnyire, saját postahivatallal. Lakja 13,868 lélek, kik 5596 r. kath., 180 hébert, 100 protestánst kivéve, n. e. óhitűek; nyelvet illetőleg szerbek, németek, oláhok, magyarok. Kath. és n. e. óhitű templomok. Székhelye a verseczi görög n. e. püspöknek. Van itt postahivatal, sótisztség, kamarai uradalmi tiszttartóság, számos kézműves. A selyemtenyésztés nagy divatban. Gazdag határa első osztálybeli, s van 373 egész úrbéri állománya. Roppant szőlőhegyén jó és sok bort termeszt. Egy hegytetőn valami kastély omladéka most is látható, de kié lehetett, nem tudhatni. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Versec-kubini helyi érdekü vasút, építési hossza 84,51 km. Az engedélyezett 2 850 000 frt építési tőkét 997 500 törzs- és 2 470 000 elsőbbségi névleges címletekkel szerezték meg. Sík jellegű pálya. Kiágazik a m. kir. államvasutak Versec állomásából. Főbb állomásai: Temes-Miklós, Károlyfalva, Alibunár, Mramorák-Deliblát. Üzemét az államvasutak kezelik.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Verseczvát, (azelőtt Vattina), Versecztől éjszakra fekvő kisközség. Házainak száma 92, lakosaié 647, akik közül 78 magyar, 150 német-, és 409 szerbajkú s római-katolikus és görög-keleti vallású. Postája Temesmóra, távírója és vasúti állomása Nagyszered. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1421-ben Wath, 1427-ben Waad alakban említik az oklevelek. 1421-ben a Nagylaki Jánkfi-családé volt, majd 1427-ben Zsigmond király Nagymihályi Albert várnai perjelnek adományozta. 1550-ben Nagymihályi Sandrin és testvére Gábor tartottak a helységre igényt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Ovdino néven fordul elő. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Fattina alakban szerepel. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 23 5/8 egész jobbágytelekből állott. A kamara volt a földesura és jelenleg gróf Gyürky Lászlónénak és gróf Gyürky Viktornak van itt nagyobb birtoka. A községbeli templom a görög-keletiszerbeké. A községhez tartozik Gyürky-tanya.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Verseczvát,Vatina, kisközség Temes vármegye verseczi járásában, (1910) 647 szerb, magyar és német lak. (Tr. SzHSz.)
Forrás: Révai lexikon

Vértes József (*Temesvár, 1939.05.23.), színész. 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Temesvárra szerződött. Megkapó, néha bizarr játékötleteivel és jellemformáló készségével karakterszerepeket alakít.
F. Sz. VII. Károly (Shaw: Szent Johanna); Noszty Feri (Mikszáth K.: A Noszty-fiú esete Tóth Marival); Ottó (Katona J.: Bánk bán); Komoróczy Barta L.: Szerelem).
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon

Vidákovits Kamilló (*Újmoldva, 1879.01.18. - †Szeged, 1967.08.06.), sebész, egyetemi tanár. Oklevelet a bp.-i egy.-en szerzett (1903). 1903–09-ben a haditengerészetnél volt orvos. 1909-1920 között a kolozsvári egy. Sebészeti Klinikáján dolgozott, 1921-től nyugdíjazásáig a szegedi egy. Sebészeti Klinikáját vezette. 1914-ben egy.-i magántanár lett a sebészeti műtéttan tárgykörből. 1920-ban Kolozsváron c. ny. rk., 1921-ben Szegeden egy.-i ny. r. tanár. Több tanulmányutat tett Németo.-ban. Fő érdeklődési területe a hasi sebészet; jelentős érdemeket szerzett a klinika megszervezésében és a modern sebészeti ágak, főleg a mellkasi sebészet bevezetésével és művelésével.
F. m. A végbél gyulladásos sebészeti bántalmai (Bp., 1914); Az epekövek korai műtétjéről (Rigler-emlékkönyv; Szeged, 1926).
Irod. Szegedi Egyetemi Almanach, 1921-1970 (Szeged, 1971).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Járási székhely. Házainak száma 1327, lakosaié 4725, akik közül 658 magyar, 427 román- és 2923 bolgárajkú és közöttük a római-katolikus vallás hívei vannak legnagyobb számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán, aki 1231-iki végrendelete szerint e helységet még atyjától örökölte és Vingát, mely akkor Arad vármegyéhez tartozott, két fiának, Izsáknak és Lőrincznek hagyományozta. Miután időközben született János nevű fia, 1237-ben új végrendeletet tett, melyben Vingát Lőrincz és János nevű fiainak hagyományozta. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint ekkor már plébánia is volt a helységben. 1454-ben Hunyadi Jánost és fiait iktatták be Veresvinga és Kerekvinga helységek birtokába. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal. A gróf Mercy-féle térképen már lakatlan helyként van feltüntetve, a temesvári kerületben. Csak 1737-ben népesedett be újra több száz bolgár bevándorló családdal, kiket Stanislavics Miklós nikápolyi püspök, Milli Balázs Kristóf plébános és Dobre Fermendzsin elöljáró vezetett. Mária Terézia királynő Vingát 1744 aug. 1-én kelt oklevelével, városi kiváltságokkal és pallosjoggal ruházta fel, nagykiterjedésű pusztát adományozott a községnek és kikötötte, hogy a város ezentúl az ő nevéről Theresiopolisnak neveztessék, s hogy címerének egyik felében az ő nevének kezdőbetűje ékeskedjék egy koronával, veres mezőben, a címerpajzs másik fele pedig egy kőszirtre épített fehér tornyot tüntessen fel kék mezőben. Az oklevél szavai szerint e címerkép azt jelenti, hogy „az elszéledt bolgárság a mi felséges ausztriai Házunk alatt menedéket talált”. 1761-ben vámhivatal is volt a községben. 1845 ápr. 24-én országos- és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1848. nov. 10-11-én, midőn báró Rukawina császári altábornagy Temesvárról segédcsapatokat küldött, ezeknek a feltartóztatására Máriássy János honvédőrnagy 760 emberrel és 8 ágyúval Újaradról egész Vingáig nyomult előre. Hol Nagy Sándor alezredes hadával egyesült; de így sem tudták a 2000 emberből álló császári hadat feltartóztatni. 1849. április közepén gróf Vécsey táborozott Vingán. A községbeli két templom közül a római-katolikusoké 1892-ben, a görög-keletieké 1826-ban épült. Van a községben társaskör, továbbá négy takarékpénztár, és pedig a Vingai Takarékpénztár, a Délmagyarországi Takarékpénztár részvény-társ. kirendeltsége, Újarad és Vidéke Népbank az egész országban, sőt a külföldön is el vannak terjedve. A községhez tartozik: Újvinga-puszta és a Külső-szőlők és Vasútmenti-szőlők nevű lakott telepek. A mai Vingától északnyugatra feküdt Szőllős. Már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel és ebben két ily nevű helység, fordul elő egymás mellett. A XV. Században Nagy-Szőlős és Aranyos-Szőlős szerepelnek. 1465-1498-ig mind a kettő a Muthnokiaké. 1470-ben a Mezőgyáni-család eladta itteni részét a Dócziaknak. 1495-ben Dóczi Imréné birtokában találjuk, a ki viszont fiának, Dóczi Ferencznek adta el. 1520-ban még Dóczi Ferencz volt itt birtokos. Az 1561. évi összeírásban e tájon már csak Aranyos-Szőlős szerepel, mely Dóczi Gáboré volt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen ismét két „Selleus” fordul elő. Vingától északnyugatra, a hol az 1723-25. évi térképen Dvorin áll, feküdt a középkorban Udvari falu, mely eredetileg a Keszi-család birtoka volt. 1471-ben Keszi Balázs deák a csanádi káptalannak adja. 1480-ban Gyanthei Istváné, 1481-ben Dóczi Imre egy részét zálogba vette Csályai Lászlótól. 1484-ben, pedig Pathócsi Orsolyának is voltak itt birtokai. 1484-ben egyik birtokosa Bessenyei Flóris volt és 1520-ban Dóczi Ferencz pusztájaként említik. Most itt 1903-ban egy kápolna és keresztút-kálvária épült az ú. n. Szentkút-forrás fölött. Udvari környékén fekhetett Tövisegyháza is, melyet Keszi Balázs 1471-ben a csanádi káptalannak adott. Később elpusztult.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Vinga,
(Theresiopolis), rendezett tanácsu város (1891) 1072 házzal és 4795 lakóval (közte 350 magyar, 746 német, 377 oláh és 3245 bolgár); Vingai járás szolgabírói hivatalának székhelye, van járásbírósága, közjegyzősége, adóhivatala, takarékpénztára, Ferenc-rendi szerzetháza, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Vinga ma a leggazdagabb bolgár helység Temes vármegyében; lakói élénk ipart űznek. Vingát a XIII. sz.-ban Miklós gróf, Ugrin esztergomi érsek testvére bírta. A török hódoltság idejében elpusztult s csak 1737. népesedett be újra bolgár bevándorlókkal; Mária Terézia 1744. rendezett tanácsú várossá emelte Vingát s különféle kiváltságokat engedélyezett neki; egyúttal elrendelte, hogy Theresiopolis nevet viseljen.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Vinga, latinul Thereziopolis, szabadalmas város Temes vármegyében, Aradhoz 2, Temesvárhoz 4 mfdnyire, két széles völgyközti emelkedettebb helyen. Népessége 4319 lélek, u. m. 3917 r. kath., 375 n. e. óhitű, 3 ágostai, 8 ref., 53 honoratior, 107 kézműves, 12 kereskedő, 893 földműves. Lakosai Bolgárországból költöztek be, s Mária Theréziától kaptak szép szabadalmakat. Igy a lakosok közül polgári levelet 200 kapnak, s ezek közül választtatik ismét a 24 tagból álló külső tanács. Polgári s fenyítő pereik saját beltanácsuk által intéztetnek el. Nevezetesebb épületei; a r. kath. szentegyház, a királyi biztosi lak, városháza, élésház, az iskolák, 4 tanítói lak, az emeletes nagy vendégfogadó Aradról Temesvárra vezető nagy országúton, kávéház, tánc és casinoi-egyesület három nagy termével; a határszélen lefolyó Maros folyamig vezető úton 2 csárda; n. e. óhitű szentegyház, több jeles magán épületek. Az összes házak száma 665. Határa 3/4 részben róna, 1/4 részben dombos, és első osztálybeli; szép búzát, árpát, zabot, kukoricát terem, kiterjed 16,183 holdra és 1200 négyszögölre, melyből 665 hold belső telek, 9432 h. szántó, 2980 h. rét, 1821 h. s 1560 négyszögöl legelő, 338 h. 300 négyszögöl erdő, 395 h. 100 négyszögöl szorgalmi szőlő. A város saját jövedelme átmérőleg 24,000 fr. pp. s kiadásra 20-22,000 pf.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vinga Ar (Arad-DNy, a Temesvári úton) 1231: Wynga; 1237: t./v. Vinga; 1333–5: Stephanus sacerdos de Vinga. Csák nb. Ugrin érsek te: Miklós ispán öröklött birtoka, aki 1231-ben két fiára hagyja közösen; 1237-ben két kisebbik fiára, azzal, hogy magának visszatart 7 szabadost (libertinus ... Artus, Arcus, Zarand, Cosma, Beneduc, Benus et Rophoen). Papja 1333: 16 báni, 1334.I: 3 gs, 1334.II: 10 báni, 1335: 1 gs pápai tizedet fizet (Gy 1: 187). 1454: Wereswynga, Kerekwynga (Cs 1: 781). 1717: Vinka (Borovszky: Temes 125). 1806: Vinga (Theresiopolis). 1888: » (Theresiopolis) r. t. vs, Te Vingai js szh, 1888: ház 1000, L 4796 (Je 726 & Vinga psz). 1913: Vinga Te vm (Az). - 1909/19: Vinga, V, L 4762: r 455; bulgár, n, m, zs, szlovák, szerb (198). = Su 2: 250. 1231-1851. [31 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Virág(h) Lajos (*Temesvár, ? - †Temesvár, 1952.), színész. Szülővárosa társ.-ában kezdte pályafutását az 1919-20-as évadban. 1926-tól kezdve többek között Fekete Mihály együttesében, majd 1949-50-ben a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban játszott. Jelentős szerepeket kapott Katajev: Bolondos vasárnap; Kanin-Garson: Ócskavas nagyban; Szigligeti E.-Móricz Zs.: Csikós; Gorkij: Vassza Zseleznova című darabjában. 1951-ben szakított a társ.-tal, és Temesvárra ment. A következő évben öngyilkosságot követett el.
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon

Visky Károly (*Temesvár, 1908.05.03. - †Bp., 1984.01.26.), jogász, legfelsőbb bírósági tanácselnök, az állam- és jogtudományok doktora (1977). A debreceni tudományegy. jogi karán a jogtudományi doktorátust 1930-ban, az államtudományit 1933-ban szerezte meg. 1930-32 között Marton Géza tanítványaként a római egy. jogi kara mellett szervezett Scuola di Perfezionamento in Diritto Romano kurzusát végezte el. Itt nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredményt dokumentáló diplomát szerzett, 1939-ben fél évig Párizsban ösztöndíjas volt. A bp.-i tudományegy. jogi karán magántanári képesítést kapott. 1945 után az Orsz. Földhivatalban, 1948-ban a Gazdasági Főtanács jogi és törvényelőkészítő osztályán, 1952-től az Orsz. Árhivatalban, az Orsz. Tervhivatalban, a Földművelésügyi Min.-ban, majd ismét az Orsz. Árhivatalban dolgozott. 1963. dec.-étől a Központi Döntőbizottság döntőbírája, 1973. jan. 1-től nyugdíjba vonulásáig a Legfelsőbb Bíróság bírája, ill. tanácselnöke. A szellemi munka, az artes liberales kapcsolatával foglalkozó kandidátusi értekezése (1971) tárgyánál fogva is úttörő jellegű a hazai és nemzetközi jogi romanisztikai irodalomban. 1980-ban c. egy.-i tanár lett az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) római jogi tanszékén. Aktív résztvevője volt a nemzetközi római jogi és antik jogtörténeti kongresszusoknak, tagja a Société Internationale „Fernand de Visscher pour l'Histoire des Droits de l'Antiqité.
F, m. Geistige Arbeit und die „artes liberales” in den Quellen des römischen Rechts (Bp., 1977); Spuren der Wirtschaftskrise der Kaiserzeit in den römischen Rechtsquellen (Bonn-Bp., 1983).
Irod. Hamza Gábor: V. K. (1908-1984) (Jogtud. Közl., 1984. 5. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Viszák, Krassó v. oláh f. Lugoshoz 2 órányira: 8 kath., 1461 óhitű lak., anyatemplommal. Bírja Palyánszky család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Viszák Kr (Buziásfürdő-DK) 1369: rivulus Vizak, 1371-2: Wyzag (P); 1444: Wizzag Zsidóvár 3. tartozéka volt (Cs 2: 15. Zsidóvár); 1717: Vischul, 1785: Wischak (Pesty: Krassó II/2. 283.). 1808: Viszák (185). 1888: Viszág KrSzö Lugosi js (Je 727). 1913: Krassóviszák KrSzö vm (Az). - 1909/19: Visag, Viszág, L 1891: r 1805; n, m (199). = Su 2: 251. 1369-1913. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Viszág,
kisközség Krassó-Szörény vármegye lugosi járásában, (1891) 1723 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vizesd, azelőtt Kis-Vizesda, a zsombolyai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 158, lakosaié 982, akik nagyobbára németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kisősz. Eredetileg kun szállás volt. A középkorban Vizes-Gyán volt a neve, mert a Galádi ér (ma Galaczkabara) mellett feküdt. Okleveles adatok azonban csak 1450-1451-ből vannak az itteni kun nemesekről. Idővel a kun urak túladtak itteni birtokaikon s a kunszállás beleolvadt a mellette fekvő jobbágyfaluba. E jobbágyfalu legrégibb birtokosa a Vizesgyáni család volt, melynek tagjai sorából László és István 1451-ben tanuk voltak egy hatalmaskodási perben. Később Figedi Zsigmond is szerzett itt birtokokat, a melyeket Vizesgyáni István 1503-ban megvásárolt. 1560-ban még 11 portából állott e falu. 1564-ben Kerecsényi László volt a földesura. A hódoltság alatt elpusztult. 1611-ben Báthory Gábor Rhédei Istvánnak és Pálnak adományozta. A XVII. század közepe táján szerb lakosok szállották meg. 1647-ben ismét már a lakott helyek között szerepel Vizesda néven. 1701-ben Dolny István, csanádi püspök jelentette be igényét e helységre, de eredménytelenül, mert 1717 után a temesvári bánságba kebelezték. A XVIII. században e pusztát a csanádi tiszttartóság bérbe adta. 1786-ban kezdett ismét benépesülni; ekkor magyarok, bolgárok, németek és szerbek szállották meg, de csak a németek maradtak itt, a többiek pedig ismét elköltözködtek innen. 1786-ban a Kamara az új telepet gróf Markovics Miklósnak adományozta, oly célból, hogy itt öszvéreket tenyésszen. Ez azonban nem sikerülvén, a lakosság dohánytermelésre adta magát, melyet 1858-ig folytatott. Jelenleg San Marco hercegnének, született Nákó Milévának van itt nagyobb birtoka. A községben egy kastélyszerű épület van, melyet még gróf Markovich Miklós építtetett a XVIII. század végén. A róm. katolikus templom 1893-ban épült. A községben van gazdakör, olvasóegyesület, önkéntes tűzoltó-egyesület, hitelszövetkezet és a délvidéki földmívelők egyesületének fiókja. Ide tartozik: Nagyvizesd-puszta, Kis-puszta és Mileva-major.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Vizesd/Vijesdia,
nagyközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1910) 893 német, magyar és román lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Vizesda, Torontál vármegyében német f. ut. p. Komlóshoz északra 1 órányira: 526 kath., 6 evang., 4 óhitű, 8 zsidó lak. Contractualis hely. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vizesd Tt (Nagyszentmiklós-D) 1424: Michael Thege de Vizesgyan ... capitaneus cumanorum sedis Zenthel, 1451: p. Wizesgyan, Szıllıssel határos, szomszédosok gyanánt megjelennek innen: Kun László és István. Ez időben tehát kun hely volt, de meglehet, mint Hollós, Szentelt, Valkány stb. E tájon, részben e helység is nemesi uralom alatt állott (Cs 1: 707). 1561: Vyzesgyan, 1647: Vizesgian, 1723: Wisesta (Borovszky: Torontál 136, Uı: Csanád II. 628). 1806: Pred. Vizesda, Kis Vizesda (Spitza) (21 Z 40). 1913: Vizesd Tt vm Zsombolyai js (Az). - 1909/19: Vizesda, Kisvizesda, L 982: r 208; n (199). Vizejdia = Su 2: 253. 1424-1913. [30 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vizma, a lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 138, lakosaié 701, akik leginkább románajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája és távírója Temesszékás, vasúti állomása Bálincz. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. Már 1440-ben Wyzma, 1477-ben Wisnya (Visznya) alakban fordul elő, Sólymos vár tartozékai között. A török hódoltság megszűntével, az 1717. évi kamarai jegyzékben, Visna alakban, 19 házzal találjuk. Az 1761. évi hivatalos térképen már csak pusztaként szerepel. 1782-ben Konsoki István és György vették meg a kincstártól. A XIX. század elején a Lukács-család birtokába ment át, mely 1838-ig volt a földesura. Ettől kezdve 1869-ig Kövér Márton, 1869-től 1870-ig Kövér Imre, Viktor és Márton, 1870-től Elter János és Gilmig Mária, azután Rugats Lajos, 1893-tól Kovács János és neje voltak itt birtokosok. Jelenleg Miklós Aladárnak van itt nagyobb birtoka. A görög-keleti templom a XVIII. század végén épült.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Vizma, oláh f. Temes vármegyében, Lippához 5 órányira, 608 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Határa 2892 hold, melyből urb. belsőség 129 h., legelő 127 h., szántóföld 578 h., rét 312 h., szorgalomföld 156 h., majorsági szántóföld 354 h., bokros legelő 188 h., rét 120 h., erdő 800 h., szilváskert 49 hold, vízmosás és utak 72 hold. A föld agyagos, dombos, de azért megtermi a tiszta búzát, zabot és kukoricát. A lakosok legelőjüket szilvafákkal szokták beültetni. Birtokosa Kövér Márton.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Vlajkovecz, oláh-szerb falu, Temes vármegyében, ut. p. Versecz 1 1/2 óra, 1242 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Gazdag termékenységű határa róna, van 85 6/8 egész úrbéri állománya, sok legelője. Marhatenyésztése virágzó. Bírja gr. Bethlen Imre.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vlajkovec, nagyközség Temes vármegye verseci járásában, (1891) 1532 oláh, szerb és magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vodnik, Krassó v. horvát falu, Dognácskához 1 órányira: 716 kath., 2 óhitű lak., kath. paroch. templommal, derék erdővel. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vizes Kr (Resicabánya-DNy hrs) 1723: Wadneck (Pesty: Krassó II/2. 285). 1808: Vodnik (185). 1888: » KrSzö Resicai js (Je 729). 1913: Vizes KrSzö vm Resicabányai js (Az). - Vodnic = Su 2: 255. 1723 - 1913. [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vojtek, szerb-oláh falu, Temes vármegyében, ut. p. Detta, 1200 n. e. óhitű, 84 kath. lak., óhitű anyatemplommal. Rónahatára gazdag s első osztálybeli; van 81 4/8 egész úrbéri állománya. Bírja a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vojtek, nagyközség Temes vármegye csákovai járásában, (1891) 2044 német és oláh lak. Itt ágazik ki a m. kir. államvasutak temesvár-báziási vonalából a bogsáni szárnyvonal. Van posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vojvodincz, oláh falu, Temes vármegyében, ut. p. Verseczhez délre 2 óra, 1836 n. e. óhitű lak., anyatemplommal, 81 2/8 úrbéri állománnyal. Itt jönnek össze Temes, Krassó vármegyék, az oláh illír, és bánsági illír végezredek határai. Földje igen termékeny. Bírja gr. Bethlen Ferencz.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vojvodinc, kisközség Temes vármegye verseci járásában, (1891) 1649 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vöröscsárda Tt 1888: Vöröscsárda Nagyszentmiklósi js (Je 730). » Keglevichháza.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vörösmart, Krassó v. oláh f. közel a Maroshoz: 6 kath., 295 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara. Ut. p. Facset.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Veresmart Kr (Tótvárad-D, a Maros bp-i úton) 1374: Veresmarth (Tr). 1427: Weresmarth, 1596: Weresmart, 1717: Wismurthi (Pesty: Krassó II/2. 281). 1808: Veresmarth ~ Vörösmarth, Virismarth (183). 1851: Vörösmart, Kr vm, közel a Maroshoz: 6 kath., 295 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara (Fé 4: 315). 1888: Vörösmart KrSzö Marosi js (Je 730). 1913: Szádvörösmart KrSzö vm (Az). - 1909/19: Veresmort, Vörösmart, L 279: r 278 (197). > Virismort = Su 2: 251. 1374- 1913. [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Vöröstemplom/Crvena Crkva, Fehértemplomtól nyugatra eső nagyközség. Házainak száma 217, lakosaié 1097, akik leginkább szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomás Fehértemplom. Korábbi sorsáról ismeretlenek az adatok. A török hódoltság végszakában már szerbektől lakott faluként tűnik fel és eredeti neve Czervena Czerkva volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékbe 44 házzal van felvéve. 1773-ig a kamara igazgatása alá tartozott és ekkor a szerb határőrezrednek engedték át, a mikor a hadvezetőség a Rothkirchen nevet adta neki. 1774-ben a román szerb határőrezredhez osztották be. A Határőrvidék feloszlatás után 1873-ban Temes vármegyébe kebelezték. Az itteni görög-keleti templom 1765-ben épült. Van itt földmíves-szövetkezet és Soldán Ignácznak téglagyára.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Vrány, Krassó vm. oláh f. Oraviczához 2 órányira, a Karas vize mellett: 3 kath., 943 óhitű lak. anyatemplommal, igen termékeny róna vidéken, búzát termő szántóföldekkel, jeles marhatartással. F. u. Vrányi Constantin pesti nagykereskedő.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Vrány, kisközség Krassó-Szörény vármegye jámi járásában, (1891) 1907 oláh lak., postahivatallal ps postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vranyucz, Krassó v. oláh falu, Oraviczához 1 1/2 órányira: 9 romai kath., 1068 óhitű lak., anyatemplommal, gazdag búzatermő határral, erdővel.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Varány Kr (Oravicabánya-DNy) 1690-1700: Vranyucz, 1717: Wrangez, 1723: Vranjocz; 1785, 1799: Wranjucza (Pesty: Krassó II/2. 276). 1808: Vranyucza (186). 1888: Vranyucz KrSzö Jámi js (Je 731). 1913: Felsővarány KrSzö vm (Az). - 1909/19: Vrăniuţ, Vranyutz, L 1598: r 1580 (200). = Su 2: 258. 1690-1913. [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Vranyuc,
kisközség Krassó-Szörény vármegye jámi járásában, (1891) 1608 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Vuchetich István (*Cseneje, 1836.10.29. - †Gyertyámos, 1894.01.15.), r. k. pap, politikus. Tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. Karánsebesi káplán, majd a temesvári líceum mennyiségtan- és természettantanára. 1868-ban a csanádi egyházmegye képviselője az orsz. kat. kongresszuson és ogy.-i képviselő 1869-ben. Ezután zágrábi kanonok. A magyar-horvát kiegyezésről írt nagy feltűnést keltett röpiratot.
Irod. V. I. (Pesti Napló, 1894. 16. sz.)
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Vukova, oláh-tót f. Temes vármegyében, Temesvárhoz délkeletre 3 mfld., 450 ágostai, 750 n. e. óhitű lak., s ez utóbbiakat két lelkész vezérli. A helység két hosszas dombon fekszik, s határa 2315 hold, melyből szántó 1452 hold, rét 471 hold, legelő 225 h., külső kertek 59 1/2 h., belső házhelyek 59 1/2, 24 h. belső, 24 h. külső zsellér házhely; szőlő, erdő nincs. Úrbériség: 1404 hold, 2 lelkészi járandóság 64 hold. Majorság: 437 hold, melyből 300 h. szántó, a többi marhalegelő, haszonbére 4 pengőforintjával 1748 ezüst forint. Földe második rendű ugyan, de jó munka mellett mindenféle gabonát megterem. F. u. a kir. alapítvány.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára