O, Ó, Ö

Obád/Obad, a Temes-folyó bal partján fekvő kisközség. Házainak száma 188, lakosaié 991, akik román- és németajkúak, római-katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája és távírója Csák, vasúti állomása helyben van. A középkorban Ohát (Ohád, Huhad (Huhud) alakban szerepel az oklevelekben. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint ekkor már plébániája is volt. 1401-ben a Nevnai Treutel családnak erőssége is volt itt, melyet azonban az országnagyok leromboltatni rendeltek, a mi 1402-ben meg is történt. 1478-ban puszta volt, mely Vitéz Péter magtalan halálával a koronára szállott. Mátyás király Csáki Mihálynak és általa testvérének Ferencnek és Benedeknek adományozta. 1497-ben II. Ulászló király ugyancsak Csáki Mihálynak és általa néhai testvére Ferenc fiának Gábornak, továbbá néhai Benedek fiainak Miklósnak és Lászlónak adományozta. Ohad várát a Csákiak a XVI. században a Temes partján újból felépítették és egy földalatti folyosóval, a Csáki várkastéllyal kötötték össze. Ma már csak a töltések és a sáncok maradványai láthatók az elpusztult erősségekből. A török hódoltság végén lakott helység volt és az 1717. évi kamarai jegyzékben 60 lakott házzal szerepel. 1807-ben a vallás- és tanulmányi alap vette át. A görög-keleti templom 1898-ban épült, a római-katolikusoknak, pedig imaházuk van itt. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn és Oberding Antalnak téglagyára, van itt. A községhez tartozik a közalapítványi uradalom tanyája és a helybeli birtokosok öt kisebb tanyája. Obád szomszédságában feküdt a középkorban Jobbágy falu, mely első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordult elő, tehát ekkor már szintén egyházas hely volt. A XV. század első éveiben ez is Nevnai Treutel Miklósé. 1478-1492-ben már puszta és Jobbágyi Matkó Miklósé, melyet 1492-ben Csáki Mihálynak zálogosított el, a kit 1497-ben az aradi káptalan e puszta birtokába beiktatott.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Obád, oláh falu, Temes vármegyében, Csakovához 1/2 órányira, a Temes vize mellett: 1200 n. e. óhitű lak., s paroch. templommal. Róna gazdag határa első osztálybeli, s van 63 4/8 úrbéri telke. F. u. a k. k. alapítvány.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Obád Te (Csák-ÉK 9 km) 1333: Huhad, 1334: Huhud, 1335: Ohod (Tr) egyházas hely. 1401: castellum Obad; 1453: Ohad, 1456: p. Ohath, 1478: pr. Ohath. 1401-ben a Nevnai Treuteleknek erősségük állt itt, melyet az országnagyok lerombolni rendeltek (Cs 2: 54). 1808: Obád (118). 1851: », Te vm, a Temes vize mellett, 1200 n. e. óhitű lak., s paroch. templommal. Róna gazadag határa első osztálybeli, s van 63 4/8 úrbéri telke. F. u. a k. k. alapítvány (Fé 3: 156). 1888: » Csákovári js (Je 549). 1913: Obád Te vm Csáki js (Az). - 1909/19: Obad, O, L 1003: r 534; n, c (124). = Su 2: 6. 1333-1851. - 1974: c. Ciacova {Csák kzs faluja} [41 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Óbéb, Óbéba/Beba Veche/Стара-Беба, Stara Beba/Alt-Beba, azelőtt Ó-Béba, a törökkanizsai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 634, lakosaié 2751, akik közül 420-an magyarok, 254-en német-, 2077-en románajkúak és nagyobbára római katolikusok és görög-keletiek. Postája és távírója helyben van. Vasúti állomása most Oroszlámos, mivel a helybeli állomás még nincs átadva a forgalomnak. Már ősidőktől fogva lakott hely volt. A község mellett elfolyó patak partján 1878-ban a téglavető munkások egy őskori telepet tártak fel. A helység eredetileg szintén a Csanád nemzetség ősi birtoka volt. Ősi neve is Béb volt s csak a XVIII. század folyamán kezdték Bébának nevezni. Béb ősi magyar személynév, a miből arra lehet következtetni, hogy a falut a Csanád nemzetség ily nevű tagja telepítette a mai Kisbéba helyén. 1247-ben fele része a Csanád nembeli Kelemenös bán fia Pongrácz birtoka volt, az itteni hídvám felével, a másik fele, pedig Pongrácz atyafiaié volt. Az 1256-iki birtokosztály 95alkalmával egész Bébet, vámjával és halastóival együtt, a Vaffafiak, Csanád, Barnabás és Fülöp kapták. V. István 1270-1272 között, a Kór nevű kun nemzetségnek adományozta, de ez nem vehette hasznát, mert a Csanád nemzetség tagjai megmaradtak Béb birtokában, miután IV. László király 1285-ben kelt levelével kijelentette, hogy mindazokat az okleveleket, a melyeket ő vagy elődei a Csanád nemzetség birtokaira másoknak adtak volna, semmiseknek és érvényteleneknek fogja tekinteni. A XIII. század végén, a kunok pusztításai következtében a falu elnéptelenedvén, Kondam ispán és Juhpogó kunok kísérletet tettek a benépesítésére. 1315 március 14-én Róbert Károly király elrendelte, hogy őket a falu birtokába, melyet már őseik is bírtak, újra be kell iktatni. 1321 március 21-én a faluba költöző jobbágyoknak három évi adómentességet biztosított. Nagy Lajos király 1350-ben a Kór nembeli György ispán Bében lakó jobbágyait kivette a vármegye törvényszékének hatósága alól. 1368 július 3-án a Kór nemzetség tagjai eladták a lakosok nélkül álló falut Himfi Pál fiainak: Benedek bolgár bánnak, Miklósnak és Péternek, valamint János fia Lászlónak. A beiktatás ellen azonban Csanád nembeli Telegdyek tiltakoztak, a minek hosszú per lett a következménye, mely csak 1385-ben ért véget, az országbíró ítéletével, mely Béb helységet a Telegdy családnak ítélte oda. A XV. században még a Telegdyek birtokában találjuk, de vétel útján a Tömpösi családnak is birtoka volt itt, melyben e családnak 1488-ban történt kihalta után a leányág osztozkodott. A Telegdyek közűl István királyi kincstartónak is voltak itt birtokrészei, a melyekre 1508 május 22-én új adományt nyert. Kívülük még a Makófalvi Makó családnak is volt itt birtoka. Az 1557-58. évi török összeírás szerint Béb mindössze 15 házból állott s lakosai mind magyarok voltak. 1561-ben a hűtlenségbe esett Telegdy Mihály birtokait Kányaföldi Kerecsányi László kapta. A Makófalvi Makó család birtokait Makó László és ennek elhunyta után Szokoly György örökölte, a ki e birtokokra királyi oltalomlevelet nyert, János Zsigmond választott király azonban e birtokokat Kopsiczi Varkocs Tamásnak adományozta. 1564-ben négy birtokosa volt Bébnek: Telegdy Mihály, Telegdy István, Tarnóczi István és Kerecsényi. A török hódoltság alatt a helység napról-napra pusztult. 1582-ben már csak három gazda lakta. Ettől kezdve félszázadot meghaladó időn át nincs adatunk a községről. 1647-ben a rác pásztorok kezdtek Bébre települni, de ezek sem maradtak itt sokáig, mert a XVIII. század elején Béb már pusztaként szerepel. 1773-ban a csanádi tiszttartóság két falut telepített a régi helység helyére: Kis-Bébát, hova Szeged vidékéről magyar dohánytermelőket hívott be és Óbébát, melyet románajkú települőknek engedett át. Mindkét helységet 1779-ben Torontál vármegyébe kebelezték be. Óbébát 1781 augusztus 1-én gróf Batthyány József és testvérei a kincstártól megvásárolván, ettől kezdve a helység középpontja lett a bébi uradalomnak, a melyhez Béb, Oroszlámos és Valkány községek, továbbá Keresztur és Kocsovat puszták tartoztak. Gróf Batthyány Ignácz erdélyi püspök 1782-ben magyarokat telepített a helységbe. 1783-ban helyi káplánság keletkezett; a plébánia 1821 óta áll fenn és a templom 1802-ben készült el, idővel azonban szűknek bizonyulván, helyére újat építettek. A görög-keletiek temploma 1785-ben, a görög-katolikusoké 1894-ben épült. Van a községben önkéntes tűzoltó egyesület és hitelszövetkezet. A községhez tartozik: Antal-, György-, Irén-, Keresztúr- és Ó-major. Az utóbbinak a helyén állott a középkorban Pordány falu és monostor. E falu is a Csanád nemzetség birtoka volt és e nemzetség többi birtokainak sorsában osztozott. 1453-ban a Telegdyeken és a Makófalviakon kívül Nagy Balázs, Pordányi János, Miklós és Szenthi Benedek voltak itt birtokosok. A mohácsi vész után elpusztult. 1641-ben már rácoktól volt megszállva. Ekkor Gombkötő János, Turkovics János, majd 1647-ben Kis Márton körösszegi hajdúkapitány, 1662-ben pedig Balassa Imre nyert e pusztára nádori adományt; de a nádor, a régibb birtokosok tiltakozása következtében, 1665-ben a Balassa Imrének kiállított adománylevelet megsemmisítette. Pordány legnagyobb nevezetessége volt a monostor, melyet a Csanád nemzetség alapított s melyről 1247-ben és 1256-ban vannak okleveles adataink. Valószínűleg 1280-ban a kunok pusztították el.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Óbéb,
azelőtt Obéba, nagyközség Torontál vármegye törökkanizsai járásában, az 1912-ben hozzácsatolt Battyánházával együtt van 2649 német, oláh, és magyar lak.; posta- és távíróhivatallal, telefonállomással. Keserűforrása nincs használatban.
Forrás: Révai lexikon
Óbéb, Óbéba, Béb, v. Torontál vm. (Beba Veche, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. csanádi esp. ker-ében. - 1247: Beeb. Kk. alapítás. A törökök elpusztították. 1783: alapították újra. Mai Szűz Mária neve-tp-a 1833 épült. Kegyurai 1880: a közbirtokosok. Anyanyelve 1880: m. ném. - Területén volt az egykori oroszlámosi Szent György apátság.
Kiss-Sziklay II:913. - Gerecze II:916. - Szentkláray I:303. - Györffy I:848.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Ó-Becse/Becej/Altbetsche, Rác-, vagy Magyar-B., nagyközség Bács-Bodrog vármegye ó-becsei járásában, a Tisza egyik kanyarulata mellett, Török-B.-vel szemben, (1891) 2841 házzal és 16,965 lakossal (közte 10,637 magyar, 415 német, 5827 szerb; hitfelekezet szerint 10, 328 tóm. kar., 5815 gör. kel., 618 izr.); hajdan a tiszai koronakerület főhelye volt, ma az ó-becsei járás székhelye, az osztr. m. bank mellékhelyiségével; van közjegyzősége, telekkönyvi hatósággal felruházott járásbírósága, adóhivatala, takarékpénztára, keményítőgyár-részvénytársulata, több gőzmalma, számos egyesülete; halászata és gabonakereskedése jelentékeny; itt székel a bács-óbecsei gör. kel. esperesség, van zárdája, díszes szerb iskolája; vasúti és gőzhajó-állomása, posta- és távíró-hivatala, postatakarékpénztára, állami középületei vannak Határa 24,032 hektár. 1526 és 1551. a törökök elfoglalták; a szabadságharc alatt sokat szenvedett, különösen 1848. április 26-én; 1849 április 19-én Perczel Mór honvédtábornok másodszor elfoglalta és a rácokat sáncaikból kiverte, itt verték meg a magyarok 1849 jún. 22. Jellachich horvát bánt és császári vezért.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Óbecse,
v. Bács-Bodrog vm. (Bečej, Szerbia): 1. esperesség a v. kalocsai főegyhm-ben. Plébániái 1912: Ada, Bácsföldvár, Mohol, Péterréve, Szenttamás. - 2. Belvárosi plébánia. 1338: már létezett. 1757: alapították újra. Tp-át 1776: Nagyboldogasszony tiszt-ére szent. 1830: újjáépítették. A főok-et és a Szt József-mellékoltár képét Than Mór festette. 1895, 1923: restaurálták. 1958. XI. 16: kigyulladt az orgona, a belső díszítés tönkrement, 1959: állították helyre. Mai org-ját (2/22 m/r) 1960: Janez Jenko építette. Anyakönyvei 1757-től. Kegyura 1880: a hitközs. Anyanyelve 1880: m. - Plébánosai: 1878: Szulik József, 1890: Fonyó Pál, 1899: Jauch Ferenc, 1918: Petrányi Ferenc (*1879; a partizánok 1944. X. 9: halálra kínozták), 1944: Körmöczy Ambrus (*1909; 1952. X. 10: letartóztatták, 26 hónapra ítélték), 1971: Teleki Béla, 1982: Rokay Zoltán, 1997: Fuderer László. - A Miasszonyunk Iskolanővérek ~n nyitották első isk-jukat és zárdájukat a kalocsai egyhm-ben. - 3. Külvárosi plébánia. A belvárosi pléb. ter-éből 1894: helyi káplánság, 1900: pléb. lett. Páduai Szt Antal tp-a 1903-05, org-ja (2/14 m/r) a 20. sz. elején épült. Anyakönyvei 1902-től. - Plébánosai: Kovács Ferenc, 1920: Csizofszky István, 1944: Törteli Imre (*1914; 1944. X. 8-31: fogva tartották), 1986: Pósa László. - 4. Árpádházi Szt Margit. A belvárosi pléb. ter-éből 1981: alapították. Plébánosa: Péter Antal. - Lakói 1940: 14.273 r.k., 73 g.k., 6246 g.kel., 168 ev., 180 ref., 234 izr., 1 unit., 25 egyéb vall., össz. 21.200. - Kat. sajtója: 1891-92: Kath. Hitoktatás, 1902-28: Óbecsei Hírmondó
Gerecze II:176. - Schem. Col. 1912:105. - Petrányi Ferenc: Than Mór emlékezete születésének 100. évford-ján. Staríbecej, 1928. - Becse tört-éből. Szerk. Teleki Béla, Dupák András, Gärtner István. Becse, 1985. - Gyetvai Péter: Egyh. szervezés. München, 1987. - Hetényi Varga II:89, 119, 151. - Habsburgok és magyarok a XVI. és XVIII. sz-ban. Debrecen, 1997:11. (Rokay Péter: I. Ferdinánd és Becse) - Miocs 1998:24, 36. - Schem. Subotic. 1968:111; 1998:59.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Óbecsei Hírmondó, Óbecse, 1902. jún. 2.-szept. 28.: népies társadalmi és vegyes tartalmú hetilap. - Megj. össz. 15 sz. Szerk. és laptul. Kovács Ferenc plnos. Ny: Lévai Lajos.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Óbecsei Közlöny, Óbecse, 1898-1900: társadalmi és politikai lap. - Megj. hetenként. Szerk. Kovács Ferenc plnos és Terék József.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Oberst László (*Temesvár, 1942.07.25.), műszaki szakíró. Középiskoláit szülővárosában végezte (1960), majd a temesvári Műegyetemen szerzett elektromérnöki szakképesítést (1965); ugyanott doktorált (1974). 1965-től a mai S. C. Elba villamossági gépgyárban laboratóriumi mérnök, majd a laboratórium főnöke; munkaköre a világítástechnikai kutatásfejlesztés, mérésmódszer-kutatás és -fejlesztés. Közben 1972-78 között a temesvári Műegyetem elektrotechnikai fakultásán kutatómérnökként, majd tanársegédként is dolgozott. Ismeretterjesztő írásokkal A Hétben és a TETT-ben jelentkezett; szaktanulmányait (szám szerint több mint 35-öt, részben társszerzőként) a Construcţia de Maşini (1970), a németországi E und M (1971), a budapesti Villamosság (1973) és más szakfolyóiratok hasábjain közölte. Kilenc szabadalmazott találmányát a termelésben is alkalmazzák.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Oberten János (*Aranyág, 1944.04.08.), próza- és drámaíró, lapszerkesztő. Középiskoláit Temesvárott a Magyar Vegyes Líceumban és az 1. számú Líceum esti tagozatán végezte, ugyanott a kétéves posztliceális technikumon szerzett műszaki képesítést. Az 1956-os magyarországi forradalom idején sokszorosított és terjesztett röpcédulák miatt elítélték, a jilavai, Ocnele Mari-i, nagyenyedi, mărgineni-i börtönökben volt fogoly (1958-60). Kiszabadulása után a temesvári építkezési vállalat, helyiipari kombinát, vegyigyár munkása, raktárosa, majd az ELBA Iparvállalat tervezőtechnikusa. Tagja a három számot megért Ezredvég c. folyóirat (1990-93) szerkesztőbizottságának, 1993-94-ben "heti felelős szerkesztője" a temesvári Új Szónak s a művelődési rovat vezetője, 1994-95-ben pedig felelős szerkesztője a Heti Új Szónak. Tevékeny tagja a Franyó Zoltán Irodalmi Körnek, mely előbb kritikusi, majd szépírói munkásságáért jutalmazta. Első írása a Lépcsők c. antológiában jelent meg (1977). Szépirodalmi alkotásait, riportjait, interjúit, műfordításait, színházi kritikáit a Szabad Szó, Heti Új Szó, Erdélyi Napló, Kelet-Nyugat, Reggeli Délvilág, A Hét, Szegedi Napló, Jóbarát, Ezredvég közölte. Szerepel a Facla Könyvkiadó gondozásában megjelent Valakinek el kell mondanom (Tv. 1979) c. közös elbeszéléskötetben; a Lépcsők c. antológiasorozat IV. kötetének szerkesztője (1987). Mágus c. drámáját a temesvári Thália diákszínjátszó csoport vitte színre (1989). Szépirodalmi műveiben - az abszurd világlátás és stílus eszköztárának sokrétű kamatoztatásával, a filmszerű, többsíkú cselekményszövés gyakori alkalmazásával - előszeretettel ábrázolja az elesettek, a többre áhítozó, kitűnni akaró, görcsösen túlkompenzált s befelé forduló, félszeggé vagy gonosszá váló testi, pszichikai és erkölcsi sérültek, fogyatékosok sorsát, magatartását és életmegnyilvánulásait.
Kötetei: Férfihangok (elbeszélések, Tv. 1981); Rókaszelídítés (regény, Tv. 1984); Bádogszemüveg (Tv. 1994). Románul: Un concert extraordinar. Tv. 1990. Fordított franciából magyarra (Magnier, Schmidt és F. Diner műveiből), franciából románra (P. Diner Naplók c. kötetét és verseit), angolból magyarra Tennessee Williams Out Cry c. kötetét).
Betűjelei: ojé., O. J.
Molnos Lajos:Íéretes bemutatkozás. Utunk 1982/2. - Hans Mokka: Fuchsdressur. Neue Banater Zeitung 1984. júl. 17. - Bárányi Ildikó: Nem fogtok rám ismerni. Szabad Szó 1984. szept. 4. - Boér Jenő:Íáskényszer és segítőszándék. Művelődés 1985/3. - Sándor István: Előrelépés. Szabad Szó 1988. szept. 30. - Szekernyés János: A Thália újabb ősbemutatója. A Hét 1989. júl. 13. - Anavi Ádám: O. J. legújabb könyvéről. Szegedi Napló 1995. nov. 25.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Óbesenyő/ Dudeştii Vechi, Beşenova Veche, Beşenova-Mare, Bejenari/ Стар Бешенов, Stár Bišnov, Star Beshenov/Altbeschenowa, nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, (1910) 5913 bolgár, cigány, magyar és német lak., vasúti állomás, posta- és távíróhivatal, telefonállomás.
Forrás: Révai lexikon
Óbesenyő, Altbeschenova,
v. Torontál vármegye (Dudeştii Vechi, Ro.): plébánia a v. csanádi egyházmegye csanádi esp. ker-ében. - Kk. alapítás. A törökök elpusztították. 1738: alapították újra. Mai Nagyboldogasszony-tp-a 1804: épült. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: bolgár, m.
Kiss-Sziklay II:913.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Óbesenyő,
az Aranka partján fekvő nagyközség. Házainak száma 1208, lakosaié 6000, akik bolgárajkúak és római katolikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A bessenyők ősi telepe. Talán még Szent István király jelölte ki számukra lakóhelyül, kinek uralkodása alatt 60 előkelő bessenyő férfiú költözött be ide társzekerekkel és nagy kísérettel. Eredetileg a csanádi várhoz tartozott, de 1232-ben már ki volt véve a csanádi vár hatósága alól s lakosai oly kiváltságokat élveztek, mint a minőkkel a Sopron vármegyében lakó bessenyők bírtak. 1331-ben már hetivásárai is voltak. A kilenced behozatala után (1351) a csanádi káptalan az egyházi tizedet követelte a lakosoktól. De a bessenyők, régi kiváltságaikra hivatkozva, ezt megtagadták s Nagy Lajos királyhoz fordultak, a ki 1369 augusztus 4-én meghagyja a káptalannak, hogy a bessenyői nemeseket ne kényszerítse a tizedfizetésre, 1369 augusztus hó 7-én pedig kivette őket a vármegyei ispánok és szolgabírák hatósága alól, ügyeiket egyenesen a király törvényszéke elé utasítva. Ezt a kiváltságlevelet 1390 július 21-én Zsigmond király is megerősítette. A csanádi prépost és káptalan 1413-ban újra megkísérlette a tized behajtását. A királyi törvényszék előtt 1414 Vízkereszt nyolcadán még egyre folyt a per, melyet a bessenyők nyertek meg. 1433-ban találkozunk az első név szerint megnevezett bessenyői nemesekkel, kiket a király ama hatalmaskodás megvizsgálására küldött ki, melyet Rozgonyi István temesi főispán Anthimi Miklós és János Nagyfalu Csanád vármegyei birtokán elkövettek. Ezek a nemesek voltak: Bessenyői Pál deák, Páris Miklós és fia Mátyás, Bither Gergely és Sárközi Miklós öccse János. 1480-ban Bessenyő Fóris Mátyás, Sárközi, másként Vég Márton, Bessenyő Tamás deák, Bessenyő Márton és fia István, Csontorák Bálint és Oroszlámos Mátyás nemesek laktak a helységben. 1495-ben Nagybessenyői Tamás deák, Bakó Péter, Ravazdi Jakab és Fejér György II. Ulászló királytól régi szabadságleveleik újabb megerősítését eszközölték ki. A közállapotok hanyatlásával elszegényedtek a bessenyők is. 1519-ben már idegen birtokost is találunk itt. Mikor a XVI. század közepétől kezdve a török mindegyre jobban fenyegette a helységet, a régi földesurak elköltözködtek, a jobbágyok pedig a maguk biztonsága érdekében bekerítették a helységet. Mikor 1551 szeptember 25-én Mehemet begler bég Becse, Becskerek és Aracsa elfoglalása után Bessenyő alá érkezett, a bentszorultak kegyelemre megadták magukat. Ferdinánd hadai azonban a helységet még ez év november havában visszafoglalták. 1552 nyarán, Temesvár bukása után, ismét török kézre jutott. 1557-58-ban a csanádi szandzsákba osztották be. A török hódoltság alatt nem pusztult el teljesen, mert a szegedi ferenczrendű gvardián 1647. évi összeírásában a lakott helyek között fordul elő. Ekkor Széll Pál és Tar Gáspár voltak a földesurai. Az utóbbinak magtalan halála után, 1648-ban Dőry István és Török András nyertek nádori adományt a fele részére. 1701-ben a csanádi püspökséghez tartozó faluként van ugyan fölsorolva, de kétségtelen, hogy ekkor már puszta volt. 1737-ben, mikor Bulgáriából, Nikápoly környékéről menekülők érkeztek Dél-Magyarországba, a temesvári igazgatóság 104 család - 2200 lélek - számára, a bessenyői pusztát jelöli ki letelepedési helyül, melyet a menekülők 1738 március 7-én meg is szállottak. 1742-ben a szomszédos Lovrinból még 200 bolgár család költözik ide. 1749 óta a helységet Óbessenyőnek kezdték nevezni, ellentétben a Temesvár környékén fekvő Újbessenyővel, a melyet német telepesek szállottak meg. 1773-ban Óbessenyő ismét 200 házhellyel szaporodott. 1779-ben Torontál vármegyéhez csatolták. 1786 december 21-én országos és hetivásárokra, 1787 június 21-én ismét hetivásárokra nyert szabadalmat. Az itteni templom 1801-1804-ben épült. 1745-ben épült az első, 1793-ban a második iskola. 1849 augusztus 6-án a község határában véres ütközet volt Dembinszky honvédtábornok hátvéde és Romberg császári tábornok előhada között, mely az utóbbinak a győzelmével végződött. Van a községben népkör, iparos olvasókör, katolikus olvasókör, hitelszövetkezet, a Csanádi népbank és a délvidéki gazdasági bank fiókjai és egy gőzmalom. A tatárjárás előtt a mai Óbesenyő mellett, a Harangod (Aranka) bal partján egy másik helység is volt, mely Kisbessenyő nevet viselt. Ez is a csanádi várhoz tartozott. 1230-32-ből van róla adatunk. 1241 után nem szerepel többé. Ugyancsak a Harangod mellett, Bessenyő és Valkány között feküdt Dömevár falu, mely kezdetben a Csanád nemzetség birtoka volt. Csanád esztergomi érsek és unokaöcscsei 1345-ben óvást tettek az ellen, hogy Bessenyő János fia Gergely, ki e falut is a szabad besenyők földjéhez csatolni kérte, adományul felkérje. Mindamellett később mégis a besenyők birtokába ment át. További sorsa ismeretlen. Dömevár szomszédja volt a középkorban Kengyelös falu, melyre 1345-ben a Csanád nemzetség tartott igényt, továbbá Királyfája, eredetileg Királyfaluja, melyet szintén a Csanád nemzetség igényelt, de alkalmasint a besenyők kapták a királytól, mert többé nem szerepel a Csanád nemzetség birtokai között. - Kocsa, melynek emlékét Kocsahát puszta tartja fenn. 1345-ben erre is a Csanád nemzetség tartott igényt, de 1369-ben mégis a besenyők falujaként nyert kiváltságlevelet. - Lába. A mai Óbesenyőtől keletre feküdt. 1232-ben a Csák nembeli Miklós ispán birtoka, úgy látszik a tatárjáráskor pusztult el. - Mégy. A mai Óbesenyő és Nagyszentmiklós között, az Aranka partján feküdt, ott, a hol a Medja nevű határrész ma is őrzi emlékét. A legrégibb idő óta a csanádi püspöké és 1393-ban már egyházas hely volt. A csanádi püspök 1421-ben Zsigmond királytól új adománylevelet nyert rá. 1558-ban a török hódoltsághoz tartozott. Ekkor már szerbek lakták. Az 1564. évi összeírásban a csanádi püspök szerepel földesuraként. Lakott hely volt még 1647-ben is s ekkor a falu felét Tar Gáspár bírta. 1648-ban Dőry István és Török András nyertek rá nádori adományt. 1654 szeptember 2-án a gróf Pálffy Tamás püspök részére kiállított oltalomlevélbe is fel van véve, úgyszintén az 1660 január 21-én Maczipodári csanádi püspök részére kiállított oltalomlevélbe is. 1717-ben még 13 házból állott, de a következő háborús évek alatt elpusztult. A község határában feküdt a középkorban Sáp falu is, a melyet 1369-ben az óbesenyői nemes besenyők bírtak, továbbá Sólymos, melyről csak egy ízben: 1345-ben van említés, midőn a Csanád nemzetség tagjai tiltakoztak az ellen, hogy e birtokukat a besenyők elfoglalják. Óbesenyő és Csanád között találjuk a középkorban Törösd falut is, melyről első ízben Róbert Károly királynak egy 1338-ban kelt oklevele emlékezik meg. A XIV-XV. században a Törösdi család birtoka. A XVI. század viharaiban elpusztult. 1647-ben ismét lakott hely. A gróf Mercy-féle térkép még feltünteti, később azonban nyoma vész.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Óborlovény/Borlovenii Vechi, kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1910) 1017 oláh lak., u. p. Derebő, u. t. Nérahalmos.
Forrás: Révai lexikon
Borlovény, Ó-Borlovény, kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1891) 1030 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Obradovics Dositheus (Demeter) (*Csákova, 1739. - †Belgrád, 1811.04.07.), szerb író és tudós. 1753. titkon belépett a szerémvármegyei Opovo kolostorba, hol aszkéta könyvek tanulmányozásával foglalkozott és diakonná szenteltetett. Később a latin és görög nyelv tanulására adta magát és sok éven keresztül beutazta Dalmáciát, Albániát, Görög- és Törökországot, Kis-Ázsiát és Olaszországot, mindenhol tanítással és neveléssel foglalkozván. 1783. Halléban bölcsészeti és hittudományi előadásokat hallgatott és itt szerb nyelven megírta viszontagságos élettörténetét Zhivoti prikljucenija (Életem és kalandjaim, Lipcse 1783) cím alatt. Nem sokára megjelent másik műve: Sovjeti zdravago razuma (A tiszta ész tanácsai, u. o. 1784), mely a szerbek akkori kulturállapotának megfelelő erkölcs-filozófia, továbbá Aesop meséi (u. o. 1788). O. ezalatt Franciaországot és Angliát is beutazta, s több évig Bécsben élt. 1802. Velencébe ment, hol neki szerb kereskedők évjáradékot biztosítottak, hogy nyugalomban dolgozhassák a szerb nép számára. 1806. Belgrádban telepedett le, hol a tanács tagja és közoktatásügyi miniszter lett, és mint ilyen iskolák felállításával és rendezésével foglalkozott. O. munkái a szerb irodalomban epokalis jelentőséggel bírnak, mert ő volt az első, aki az addig divatos egyházi ó-szláv nyelv helyett a nép nyelvét használta és az irodalmat modern alapra fektette. Munkáinak legjobb kiadása a Vozarovics-féle (Belgrád 1833-45, 10 köt.). V. ö. Sevió, Dos. Obradovié, ein serb. Aufklärer des XVIII. Jahrhunderts (Lipcse 1889).
Munkái:
1. Zivot i prikljucenija. Lipcse, 1783. (Önéletrajza).
2. Soveti zdravago razuma. Lipcse, 1784. (Tanácsok a józan emberi észtehetséghez. Buda, 1806.).
3. Ezopove i procich raznich basnotvorcev… basne. Lipcse, 1788. (Ezopus meséi).
4. Piesna o izbavljeniju Serbije. Bécs, 1789. (Ének Szerbia felszabadítása alkalmából).
5. Sobranie nravoucitelnich vescej. Bécs, 1793. (Erkölcsi elbeszélések Marmontel és mások után).
6. Pisma, skupio G. M. Buda, 1829. (O. levelezése).
7. Basne. Zagrab, 1847. (Skirka Koristnih Knjigah 2. O. elbeszélései).
Munkáinak teljes kiadását Vozarov Gergely eszközölte (Belgrád, 1833-36., 1845) tíz kötetben; Medakovic is kiadta munkáit (Ujvidék, 1850), azonban a belgrádi jobb kiadás.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Obradovics Dositheus (Demeter), szerb miniszter, szül. 1739-ben Csákován (Temesm.), hol atyja O. György szűcsmester volt, ki korán elhalt, és tíz éves korában O. Kruna nevű anyját is elvesztette; ekkor nagybátyja, kinek nem voltak gyermekei, gondoskodott neveléséről és pópának szánta. Csakhamar megtanult olvasni, írni és a szülőhelyén található könyveket mind elolvasta. A szentek legendái különös hatással voltak reá s ő elhatározta, hogy szent életet folytat valamely pusztában vagy kolostorban; azért midőn Törökországból a decsányi klastromból egy kalugyer megjelent náluk, a rajongó ifjú ezzel megszökött, de utolérték és visszavitték; ekkor nevelő atyja Temesvárra adta paplanos inasnak. Azonban itt sem hagyott fel szándékával és 1753-ban innét is megszökött; ekkor az opovói (Szerémm.) zárdába a Fruska-Gora hegységben fölvették, hol aszkéta könyvek olvasásával foglalkozott, a mi annyira hatott reá, hogy maga is aszkéta életet folytatott, napokig nem evett és térden imádkozott mindaddig, míg ájulva rogyott össze. Egy év múlva diákónná szenteltetett; ekkor vette fel a Dositheus nevet. Midőn főnökét Milutinovics Tódor igumant áthelyezték Sisatováczba, ez őt 15 arannyal ajándékozta meg és buzdította, hogy menjen Kievbe s Moszkvába. Megunván a kalugyeri életet a kolostorban, ismereteit bővíteni akarván, megszökött. Először Zágrábba ment, hol latinul tanult, azután Dalmátiában három évig magántanítással foglalkozott; időközben Cattaróban betegen feküdt és ekkor a montenegrói vladika pappá szentelte. Lefordította Chrysostomus János egyházi beszédeit népies szerb nyelvre, a mi nagy népszerűséget szerzett neki s munkáját több példányban lemásolták. (1178 körül). Régi vágyát követve az Athost látogatta meg, hogy Bulgaristól görögül tanuljon; azonban a kolostori civódásai itt tarthatatlanná tették helyzetét, mire Smyrnába ment, hol a görög Hierotheos házába fogadta, s mint tanítványát oktatta, de három év múlva az orosz-török háború alkalmával minthogy orosz kémnek tartották, kénytelen volt Smyrnát elhagyni. Utazása közben útitársa Görögországban megbetegedett; ezt hazájába, Albániába kísérte, hol egy évet töltött s albániai ifjakat tanítva tartotta fenn magát; megtanulta a skipetár nyelvet, melyen cirill betűkkel irt könyvet. Innét Korfuba ment, hol latin és görög remekírókat olvasgatott; azután Velenczén és Trieszten át Bécsbe utazott, hol hat évig szerb és görög ifjakat tanított, magát, pedig a francia, német és olasz nyelvben és irodalomban tökéletesítette. Ismét útra kelt Olaszországon át Konstantinápolyba, hol a görög kereskedőket a francia s olasz nyelvre oktatta; innét a pestis kényszeríttette Moldvába s azután Lembergen keresztül Lipcsébe és Halléba, hol két rumén ifjút tanított és 40 éve daczára beiratkozott az egyetemre, szorgalmasan hallgatva a bölcseletet, aesthetikát és theologiát. Itt szomorú tapasztalást szerzett arról, hogy az ő szerb és albán földiei tudomány nélkül élnek; azért megtudván azt, hogy Lipcsében orosz betűkkel is nyomtatnak, tanítványaival oda költözött és az első polgári szerb betűkkel nyomatott könyvet ott adta ki. 1802-ben Velenczébe költözött, hol a szerb kereskedők 2000 frt nyugdíjat adtak neki. 1807-ben Belgrádban telepedett le, hol Karagyorgye fejedelem fiait tanította; utóbb a tanács tagja s közoktatási miniszter lett; mint ilyen iskolák felállításával és rendezésével foglalkozott. Meghalt 1811. ápr. 7. Belgrádban.
Munkái:
1. Zivot i prikljucenija. Lipcse, 1783. (Önéletrajza).
2. Soveti zdravago razuma. Lipcse, 1784. (Tanácsok a józan emberi észtehetséghez. Buda, 1806.).
3. Ezopove i procich raznich basnotvorcev… basne. Lipcse, 1788. (Ezopus meséi).
4. Piesna o izbavljeniju Serbije. Bécs, 1789. (Ének Szerbia felszabadítása alkalmából).
5. Sobranie nravoucitelnich vescej. Bécs, 1793. (Erkölcsi elbeszélések Marmontel és mások után).
6. Pisma, skupio G. M. Buda, 1829. (O. levelezése).
7. Basne. Zagrab, 1847. (Skirka Koristnih Knjigah 2. O. elbeszélései).-
Munkáinak teljes kiadását Vozarov Gergely eszközölte (Belgrád, 1833-36., 1845) tíz kötetben; Medakovic is kiadta munkáit (Ujvidék, 1850), azonban a belgrádi jobb kiadás.
Arczképe: kőnyomat, rajzolta Iwanovitsch 1852., nyomt. Höfelich J. Bécsben.

Annalen der Literatur 1810. I. (Önéletrajza).
Unterhaltungsblatt 1811. 69. lap.
Kölesy és Melzer, Magyar Plutarkus. Pest, 1816. IV. 183. lap.
Safarik, Geschichte der südslavischen Literatur. Prag, 1865. III. 310. lap.
Pypin-Spasovics, Geschichte der slavischen Literatur. Leipzig, 1880. I. 269. l.
Pallas Nagy Lexikona XIII. 326. l. (Bojnicsics).
Forrás:
Szinnyei József: Magyar Írók Élete és Munkái

Ócse Te (Zsombolya-ÉK) 1317: Vche föld Peel hrs (An 4: 457). 1467: Ewcze, 1479: Ewche, 1482, 1484: Ewche; 1492: Ewcze (Cs 2: 55). 1806: N. Jécsa (30 aa 42). 1828: Nagy Jétsa, Gross Ietscha (Nagy 398). 1851: Nagy-Jécsa, német falu, Tt vm. Határa 5591 hold ... uradalmi föld egy darabban 300 hold ... Lakja 2323 német r. kath., anyatemplommal, uradalmi tisztilakkal. Bírja a kir. kincstár (Fé 2: 153). 1913: Nagyjécsa Tt vm Csernei js (Az). - 1930: Iecia Mare; 1954: Iecea Mare = Su 1: 303. 1467-1954. - 1974: c. Cărpinis {Gyertyános kzs faluja ÉNy-ra} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ócse Te (Zsombolya-ÉNy) {Csánki valamelyik fenti adata erre is vonatkozhatik} 1723: Jetsza (Borovszky: Torontál 62). 1806: K. Jécsa (30 aa 42). 1828: Kis Jétsa, Klein Ietscha (Nagy 398). 1851: Kis-Jécsa, német falu Tt vm, szép róna vidéken. Lakja 1332 r. kath., kik igen szorgalmasok és tehetısek; ... 106 hold uradalmi föld, 86 egész, 11 fél és 1/4 telkes gazda. Birja a zágrábi püspök (Fé 2: 153). 1913: Kisjécsa Tt vm Csenei js (Az). - 1930: Iecia Mică; 1954: Iecea Mică = Su 1: 303. 1467-1954. - 1974: c. Cărpinis {Gyertyános kzs faluja É-ra} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ofszenicza, német-rácz falu, Torontál vármegyében, kies helyen Bánlakhoz közel: 952 kath., 2 ev., 258 óhitű, 12 zsidó lak., kath. paroch. templommal, 34 4/8 egész telekkel. F. u. Karácsonyi. Ut. p. Detta.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Ógerlistye, Rudaria/ Eftimie Murgu, Rudăria, község Krassó-Szörény megyében. Első említése: Gerlista (1410). Gerlistye és Rudaria (Rwdarya, 1484) eredetileg két külön falu lehetett, de az újkor elején egybeolvadtak. A helységnévrendezés idején a felélesztett név elé a Gerlistyével való névazonosság miatt illesztették az Ó- előtagot. 1774 és 1871 között az oláh-bánsági határőrezred prigori századához, 1871 és 1880 között Szörény, azután Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott. Határában kőszénbánya működik.
Forrás: Wikipédia
Ógerlistye, Rudaria, kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1910) 2570 oláh lak., arany-, ezüst-, vas-, mangánérc- és kőszénbányászattal; u. p. Bánya, u. t. Hérahalmos.
Forrás: Révai lexikon
Rudaria,
kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1891) 2741 oláh lak. Vidékén magán-vasércbánya van, évi 15 000 q termeléssel.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Ohaba, oláh falu, Temes vármegyében, Krassó vármegye szélén, egy patak mentiben, 1780 n. e. óhitű lak., paroch. templommal. Határa felette termékeny, híres fejes káposztát terem. Van 40 7/8 úrbéri telke. Bírja a k. k. alapítvány. Ut. p. Lugos.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Ohába-Forgács,
kisközség Temes vármegye buziási járásában (1891) 1790 oláh lakossal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Ohaba-Forgács, oláh falu, Temes vármegyében, a Temes partján, Krassó vármegye szélén, ut. postája Kiszetó 1 mföld. Van 1748 n. e. óhitű lak., anyaegyháza. Határa 2308 hold, melyből uradalmi föld 337 hold; az urb. birtok 2 egész, 39 fél, 70 negyed, 15 nyolcad telek után van felosztva s bírnak 1791 holdat. Földe jó búzatermő; rétjei kövérek. Bírja a kir. alapítvány.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Ohába Te (Lugos táján, Zsidóvár és Szákul közt) 1442: Chewhaba in districtu Lugas (Cs 2: 54. O b). 1444: Ohaba Zsidóvár 4., Ohaba circum fl-m Ozastye 9., Ohaba 25., Ohabadechyer 36. tartozéka volt (Cs 2: 15. Zsidóvár). Utóbbi vsz Csév-Ohábának felel meg; a többiek közül is lehet azonos egyik-másik a fentebbi Ohábákkal (Cs 2: 54. O c). - Su 2: 378. Ohaba-Decsert 1444.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ohaba-Mutnik, oláh f., Krassó vármegyében, Szakulhoz 1 1/2 órányira: 26 kath., 1024 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. Petrovics család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Ohába Te (Lugos-D, a Pogányos-hegy K-i oldalán) 1370: duo poossessiones Ohaba (DocVal 229). 1485: utraque Ohaba in districtu civitatis Karansebes. Ohába-Mutnik és Ohába Bisztra értendő (Cs 2: 54. O a). {Utóbbit ld Bisztere.} 1690-1700: Mutnik-Ohaba; 1699: Mutnyik-Ohaba (Pesty: Krassó II/2. 74). 1808: Ohábamutnik (119). 1851: Ohaba-Mutnik, Te vm, 26 kath., 1024 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. Petrovics család (Fé 3: 158). 1888: Ohabamutnik KrSzö Temesi js (Je 550). 1913: Mutnokszabadja KrSzö vm (Az). - 1909/19: Ohaba-Mutnic, Ob, L 925: r 882; m, n (125). > Ohaba-Mîtnic = Su 2: 11. 1370-1913. > 1974: Ohaba Mîtnic c. Copăcel {Ruténtelep kzs faluja} [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ohaba-Lunga, oláh f., Krassó vármegyében, 315 n. e. óhitű lak. Bírja Pausz család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Ohaba-Rumunyast, oláh f., Krassó vármegyében, Facsethez 2 1/2 órányira: 65 kath., 221 óhitű lak.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Ohaba-Szerbaszka, oláh f., Krassó vármegyében, Facsethez 3 órányira: 892 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Ohabicza, oláh falu, Krassó vármegyében a Szebenik hegy tövében, Karánsebeshez 1 3/4 órányira: 247 óhitű lak. Bírja Manussi család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Ohabicza Te~Kr (Karánsebes-DNy, Resicabánya-ÉK) 1433: Ohabycza. Vorcsorovával együtt említik (Cs 2: 71. Vorcsorova). 1439: p. Oghabicza; 1440, 1447: Ohabycha (Pesty: Krassó II/2. 78). 1561: Ohabycha (Csáky 577). 1808: Ohábicz (119). 1851: Ohabicza, Kr vm, a Szebenik hegy tövében, 217 óhitű lak. Bírja Manussi család (Fé 3: 158). 1888: Ohábicza KrSzö Resicai js (Je 550). 1913: Kisszabadi KrSzö vm Resicabányai js (Az). - 1909/19: Ohabiţa, Ohabicza, L 340: r 336 (126). = Su 2: 11. 1439-1913. - 1974: c. Păltinis {Ökörpatak kzs faluja DNy-ra} [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ókeresztúr/Српски Крстур, Srpski Krstur, azelőtt Szerb-Keresztúr, a tiszamenti nagyközség házainak száma 577, lakosaié 3305, akik magyarok és szerbajkúak, római katolikus és görög-keleti vallásúak. Portája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első birtokosa a XIV. század második felében Bernátfia Lőrincz, ki a falut, melynek ekkor Papkeresztúr volt a neve, utód hiányában végrendeletileg az Üdvözítőről nevezett csanádi társas káptalannak hagyta. 1456 december 5-én V. László király a káptalan jobbágyait felmentette a szegedi várnagyoknak addig fizetett adók alól. E kiváltságot 1458 március 12-én Mátyás király is megerősítette. 1557-58-ban a temesvári defterdár 10 házat írt itt össze, melynek lakosai magyarok voltak. A község azonban csakhamar elnéptelenedett és 1647-ben már a puszta telkek között szerepel. 1648-ban Dőry István és Török András nyertek rá nádori adományt. 1701-ben Dolny István csanádi püspök jelentette be igényét e pusztára, melyet az újszerzeményi bizottság 1702-ben meg is ítélt neki, de ezzel a püspök nem nyert semmit, mert a puszta a Magyarország területéből elszakított temesvári bánságba esett. Temesvár visszavétele után szerbek kezdtek ide letelepedni. Egy 1717. évi jegyzék Kistúr néven említi. 1735 óta ismét puszta volt. 1752-ben a tisza-marosi határőrök nyerték és ekkor újra benépesült. 1774-ben a nagykikindai szabad kerülethez csatolták. 1876-ban, a nagykikindai kiváltságos kerület feloszlatása után, Torontál vármegyébe kebelezték. Jelenleg a görög-keleti szerb hitközségnek és Jajagin Zsivánnak van itt nagyobb birtoka. A görög-keleti templom a XVIII. században épült, de elpusztult és helyére 1818-ban új templomot építettek. Van a községben két olvasókör, takarékpénztár és a Velicsker és Mallaski cégnek tégla- és cserépgyára. E helységgel a középkorban Örvösfalu volt határos. 1419-ben Örvösi Pál fia István, Mihály fia Gergely, Miklós fia Tamás, Mátyás fia Simon és István fia Tamás voltak itt birtokosok, 1450-ben pedig az Örvösi családból János, Benedek és Simon fia Pál, továbbá Keserü János és Pánczél Pál. Örvösi Pál 1469-ben szerepel utoljára, midőn a budai káptalant Temerkény birtokába beiktatják.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Ókeresztúr,
azelőtt Szerbkeresztúr, nagyközség Torontál vármegye törökkanizsai járásában, (1910) 3053 szerb és magyar lak., vasútállomás távíróval, posta- és telefonhivatal.
Forrás: Révai lexikon

Ökörpatak Kr (Karánsebes-Ny) 1585: Ekerpatak, 1586: Eökeörpathak, 1588: Eokeorpatak, 1673: Valjabul (Pesty: Krassó II/2. 192). 1808: Válliaboul, Váleábul (180). 1851: Valeboul, Kr vm, 2 r. kath., 2026 óhitű lak., anyatemplommal, erdővel, szilvásokkal. Bírja Luplájszky család (Fé 4: 257). 1888: Valeaboul KrSzö Temesi js (Je 712). 1913: Ökörpatak KrSzö vm (Az). - 1909/19: Valea-Boului, Valeaboul, L  38: r 824; m (192). > 1964: Păltinisul = Su 2: 30. 1585-1964. > Păltinis [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Olchváry Zsuzsa (Dani Jánosné) (*Temesvár, 1929.12.05.), műfordító, könyvtáros. Középiskolai tanulmányait (1941-49) szülővárosában végezte. Egy évig (1949-50) a Bolyai Tudományegyetem francia szakos hallgatója, majd a Babeş Egyetemen folytatja tanulmányait. 1953-ban államvizsgázik. 1959-84 között, nyugdíjazásáig a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban könyvtáros. Első közlése Constantin Mille Dinu Milian c. regénye egy részletének fordítása A régi iskola (Szemelvények a hajdani iskola életéből. Ifj. Kiadó, 1956) c. irodalmi antológiában Dani Zsuzsanna néven.
Önálló fordításai: Hedi Hauser: Aprócseprő Jánoska elindul világot látni (1957), Popa Magdalena: A nagy játék (1957).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Ólécz, a Berzava-csatorna mentén fekvő kisközség. Házainak száma 105, lakosaié 1271; ezek közül 300-an magyarok, 496-an német-, 280-an horvát-, és 120-an bolgárajkúak. A hitfelekezetek között a római katolikusok vannak túlsúlyban. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Istvánvölgy. Eredeti neve Baráchháza volt és Barách Lajos telepítette 1830-ban, nevét 1889-ben váltoA Dániel-féle kastély. Most báró Csávossy Béláé, Dániel Pál kastélya és Botka Béla kastélya Botka-pusztán.ztatta Óléczre, mikor Dániel Pál megvette. A község földesurai a Barách és a Dániel családok voltak és az utóbbi még most is egyik legnagyobb birtokosa. 1907-ben a községhez csatolták Ólécz önálló pusztát, a melynek nagyobb része 1835 óta a Botka családé, a másik része 1889 óta a Jagodics családé. A községbeli kastélyok közül az egyiket id. Dániel Pál 1890-ben építtette. A másikat a falun kívül Botka Béla építtette 1904-ben; a harmadik Dániel Jánosé volt. Ez 1894-ben épült és most báró Csávossy Béláé. A negyedik szintén a falun kívül van, ez is azelőtt Dániel-féle kastély volt, de most Jagodics Bogumilé. Jelenleg id. Dániel Pálnak, ifj. Dániel Pál dr.-nak, Botka Bélának, Jagodics Bogumilnek van itt nagyobb birtokuk. A községben van az Óberzava belvízlecsapoló-társulat székhelye is, továbbá hitelszövetkezet és id. Dániel Pálnak gőzmalma. A községhez tartozik Óléczi Belsőmajor és Pál-major (a. e. Malamegye).
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Olloság, oláh falu, Krassó vármegyében, Lugoshoz 1 órányira: 5 kath., 511 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. Piacsek család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Olloság Kr (Lugos-D) 1437: kenezius imperialis maiestatis (Zsigmond király) de Olosag in districtu Lugas (Cs 2: 54); 1439: Olohsag et Dragomerfalwa in tenutis oppidi Lugas et pertinenciis castri Zydowar; 1440: Orsag et Dragomerfalwa in provincia et pertinenciis oppidi Lugas. Tán megfelel Ollóságnak az 1485-ben és 1501-ben királyi emberek nevében felbukkanó Arzag, Orzagh (Cs 2: 35). 1582: Olahság (Ve: II. 225). 1593: predium Olasag, 1596: p. Olahsag, 1650: Oláhság, 1783: pr. Olloság (Pesty: Krassó II/2. 82). 1808: Ollóság ~ Oláhság, (i) Olloshag (120). 1851: Olloság, Kr vm, 5 kath., 511 óhitű lak., s anyatemplommal. F. {u.} Piacsek család (Fé 3: 162). 1888: Ollóság KrSzö Lugosi js (Je 554). 1913: Ollóság KrSzö vm (Az). - 1909/19: Olosag, Ollóság, L 919: r 812; m, n (126). = Su 2: 15. 1437-1851. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Omlód, azelőtt Homolicz, a pancsovai járáshoz tartozó nagyközség. Házainak száma 947, lakosaié 5333, akik vegyesen németek és szerbajkúak, római katolikusok és görög-keletiek. Postája, távírója helyben van, vasúti és hajóállomása Pancsova. A török hódoltságból lakott helységként került ki. Az 1717. évi kincstári összeírás alkalmával a pancsovai kerületben, 50 lakott házzal van felvéve. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Humulizza néven, szintén a lakott helyek között találjuk. Lakosai szerbek voltak. Midőn 1765-68-ban német rokkant katonák telepedtek ide, a szerbek legnagyobb része elköltözött innen. 1776-ban újabb német és szerb települők érkeztek a helységbe. 1767 óta a német-bánsági Határőrvidékhez tartozott s ettől kezdve a 12-es számú német-bánsági határőrezred egyik századának a székhelye lett. II. József császár délmagyarországi útjában, 1768 május 7-én, ezt a helységet is megszemlélte Az orosz-török háború kitörése után, az 1787. év végén, hadi középponttá lett, a hol a sereg egy részét összpontosították. A hadjárat folyamán, 1788 július 2-án, II. József császár másodszor is megfordult itt, mikor Pancsovára utazott. A római katolikus templom 1858-ben épült, a görög-keleti szerbeké pedig valószínűleg még a szerbek letelepedése után. A községben van önkéntes tűzoltó-egyesület, dalárda, a pancsovai Népbank fiókja, egy hitelszövetkezet, Trebien Jakab műmalma és Éder és Reh gőzmalma. Az egyik dűlő Sztári szelo (Ófalu) nevet visel. A hagyomány szerint itt feküdt a régi helység. Ide tartozik: Nikolicstanya.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Omlód,
azelőtt Homolicz, nagyközség Torontál vármegye pancsovai járásában, (1910) 5345 német, szerb, oláh és cigány lak., posta- és telefonhivatal.
Forrás: Révai lexikon

Ómoldova/Moldova Veche/Alt-Moldowa, kisközség Krassó-Szörény vármegye újmoldovai járásában, (1910) 2151 szerb lak., a Duna mellett, gőzhajóállomás, posta- és távíróhivatal, telefonállomás, határszéli rendőrség. Környékén magnezitbányák vannak.
Forrás: Révai lexikon

Omor/Roviniţa Mare, a Berzava folyó bal partján fekvő kisközség. Házainak száma 251, lakosaié 1499, akik közül 750 a magyar, 498 német- és 326 románajkú s nagyrészt római-katolikus vallású. A középkorban Krassó vármegyéhez tartozott. 1343-ban van első ízben adatunk róla. 1394-ben már plébániája is volt. A XV. században az Omori Csednök-család birtokában találjuk. A Marsigli-féle jegyzék az 1690-1700 években a bokcsai kerületekben fekvő községek között sorolja fel. Az 1717. évi kamarai jegyzék szerint a csákovai kerületben fekszik, 60 lakott házzal. 1779-ben németek, majd később magyarok telepedtek ide. 1838-ig a kamara volt a földesura. A XIX. század közepén a báró Dercsényi-család vett itt birtokokat a kincstártól. Jelenleg özvegy Jäger Róbertnénak, a kincstárnak és Brunner testvéreknek van itt nagyobb birtokuk. A római-katolikus templom 1884-ben, a görög-keleti román templom, pedig 1859-ben épült. A községbeli két úrilak közül az egyiket Buchmann Alajos 1890-ben, a másikat a báró Dercsényi-család még a XIX. század negyvenes éveiben építette, s ez jelenleg báró Dercsényi Jánosé. Van itt gazdakör, férfidalegylet és Büchl Péter villamfejlesztő-telepe. Idetartozik: Jäger-puszta, Korényi-puszta, mely a Brunner-testvéreké és Pilai-major, mely báró Dercsényi Jánosé.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Omor, magyar-oláh falu, Temes vármegyében, a Berzava mellett, ut. p. Detta. Van 500 kath., 400 n. e. óhitű lakos, óhitű temploma, 28 2/8 egész úrbéri telke. Földje fekete porhanyó és gazdag termékenységű. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Omor Kr (Denta-ÉK hrs a Berzava bp-i úton) [1319]: comes Joannes officialis magistri Galli de v. Humur; 1341: magister Gallus nob. de Vmur; 1343: » Ladislaus f. m-i Galli nob. de Wmur ~ Vmur. 1319 körül Omori Gál mester tisztje tiltakozott, hogy urának 1 kepe szénáját Gergely mester Szentgyörgybe vitte. 1341-ben Gál mester kiegyezett Towka temesi ispánnal. Gál fia László 1343- ban Temes és Krassó vm-i birtokai (köztük Gatal: Gátalja) felét átengedte nővérének, Klárának és jegyesének: Szeri Pósa fia Balázsnak (Gy 3: 491). 1370: az Omori Cselnök ~ Csolnok család birtoka volt (Cs 2: 110. Cselnök); 1394: plebanus de Omor (Cs 2: 105). 1779-ben Szeged környéki katolikus telepesek alapították újra. 1808: Omor val. 1851: », Te vm, a Berzava mellett. Van 500 (magyar) kath., 400 n. e. óhitű lakosa, óhitű temploma, 28 2/8 úrbéri telke. F. u. a kamara (Fé 3: 163). 1888: » Te Dettai js (Je 554). 1913: Omor Te vm (Az). - 1909/19: Omor, O, L 1401: r 329; m, n, szerb (126). > 1964: Roviniţa; > Roviniţa Mare = Su 2: 86. 1341-1964. - 1974: c. Denta {Denta kzs faluja} [41 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Omor
Kr (Denta-K) 1895-ben alapított falu. 1921: Kisomor (Su). - 1921: Omorul Mic (Su). > 1964: Roviniţa Mic
ă = Su 2: 86. 1895, 1921, 1964. - 1974: c. Denta {Denta kzs faluja} [41 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Omor,
v. Temes vm. (Rovini
ța Mare, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. verseci esp. ker-ében. - 1852: alapították. Tp-át 1890: Szt István kir. tit-ra sztelték. Anyanyelve 1880: m., bolgár.
Kiss-Sziklay II:924.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Ó-Moravica, Bácskossuthfalva/Stara Moravica/Alt-Morawitza, nagyközség Bács-bodrog vármegye topolyai járásában, (1891) 6285 lak. (közte 6093 magyar, 118 német), posta- és távíróhivatallal, postatakarékpénztárral. A londoni South Hungarian Goldmining syndicate társaság itt 1888 óta aranybányászatot űz.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Ómoravica, Bácskossuthfalva, v. Bács-Bodrog vm. (Stara Moravica, Szerbia): plébánia a v. kalocsai egyhm. topolyai esp. ker-ében. - 1810: alapították. Tp-át 1844: Ker. Szt János tiszt. sztelték. Org-ját (1/7 m/r) 1910: a Wegenstein gyár építette. Kegyura 1880: a közbirtokosság. Anyanyelve 1840: m.; 1910: m., ném.; 1940: m., ném., délszláv. - Lakói 1840: 412 r.k., 1 ev., 4015 ref., 140 izr., össz. 4568; 1910: 5824 r.k., 51 g.k., 105 ev., 53 ref., 31 g.kel., 66 izr., össz. 6130; 1940: 3260 r.k., 8 g.k., 38 g.kel., 63 ev., 4857 ref., 32 izr., 8 egyéb vall., össz. 8266; 1948: össz. 6919, 94,2 %-a magyar.
Schem. Col. 1912:93. - Miocs 1998:124.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Opaticza, oláh falu, Temes vármegyében, ut. p. Detta 1 óra, 750 n. e. óhitű lak., paroch. templommal. Határa első osztálybeli, s van 35 6/8 egész urb. telke, tölgyes erdeje. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Opáva, azelőtt Oppova, a Temes mellett fekvő nagyközség. Házainak száma: 787, lakosaié 4296, akik nagyobbára horvát- és szerbajkúak és római katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Torontálvásárhely. A szerbek 1672 és 1690 között már itt laktak sárkunyhóikban. Az 1717. évi összeírás alkalmával a pancsovai kerülethez tartozó helységek között találjuk három lakott házzal. A Mercy-féle térképen is a részben lakott helyek között szerepel. 1769-ben két részre oszlott: Zsélyci és Kaljuga, mely utóbbi helyen a németek és magyarok telepedtek le. 1767-től a német-bánsági Határőrvidékhez tartozott és a 12. számú német-bánsági határőrezred egyik századának székhelye lett. Az 1788. évi török hadjárat alatt, Ali bég visszaszorította báró Lilien tábornokot, a ki október 17-én Oppováig vonult vissza. Ez év okt. 25-én József császár a községen átutazott Zimonyba. Ez időben épült az Eugén-töltés, melyet hadi szempontból ismét kiépítenek s 1905-ben már a helyszíni szemlét is megtartották. 1789-ben németek s 1810-ben horvátok telepedtek itt le. A custozzai csatában Mojsza Milos oppovai születésű szakaszvezető az ellenség zászlóvivőjét lelőtte, a zászlót és revolverét elvette, mely tárgyak a hős l885-ben történt halála után a bécsi hadi múzeumba kerültek. Az első római katolikus templom fából 1766-ban, a görög-keleti pedig 1770-ben épült. A kath. templom 1814-ben leégett s 1826-ban építették föl. A községbeli úrilakot özvegy Manojlovics Ilona 1906-ban építtette. 1863-ban kolerajárvány lépett fel a községben, az 1874-75, 1888, 1895 és 1897. években pedig az árvizektől szenvedett sokat. A községben társaskör, takarékpénztár és hitelszövetkezet van. Ide tartozik: Golina-Greda, Königsdorf, Albrechtsdorf, Réti puszták. Kincstári réti pusztákon a XIX. század közepén községek épültek, de az 1874-76. évi árvizek valamennyit elsöpörték.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Oppova, nagyközség Torontál vármegye antalfalvi járásában (1891) 3994 szerb, horvát és német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Oppova, Ópáva, Opova,
v. Torontál vm. (Opovo, Szerbia): plébánia a v. csanádi egyhm. pancsovai, 1986: a nagybecskereki egyhm. déli esp. ker-ében. - 1332: már létezett. 1766: alapították újra. Tp-át 1776: Árpádházi Szt Erzsébet tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: horvát, ném. - Filiái 2000: Galagonyás, Perlaszváros. - Lakói 2000: 600 r.k
Kiss-Sziklay II:921. - Nagybecskerek 2000:37.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Oravica, Oravicabánya/Oraviţa/Orawitz, Orawitza, nagyközség Krassó-Szörény vármegye oravicai járásában, (1891) 4115 német s oláh lak., a járási szolgabírói hivatalnak, két esperességnek, járásbíróságnak és adóhivatalnak, m. kir. bányakapitányságnak, kir. körjegyzőségnek, pénzügyőrbiztosságnak székhelye. Van takarékpénztára, népbankja (az osztrák-magyar bank itt mellékhelyiséget tart fenn), színháza, többféle közhasznú és jótékony egyesülete (közte az Arany-kör), tanonciskolája s több más közhasznú intézménye. O. egyik központja a dél-magyarországi bányászatnak, s az osztrák-magyar államvasút-társaság nagy uradalmának. E társaság 1854. vette meg a kincstártól a keveset jövedelmező bányatulajdont s azon rövid idő alatt hatalmas virágzásnak induló telepeket létesített; a régebben űzött nemesérc- és rézbányászat helyett inkább a vas- és kőszénbányászatot kezdé művelni; a szomszédos Román-Oravicán (2237 oláh és német lak.) zúzóművet, nagy ásványolaj-finomító gyárat, cementőrlő malmot, cementkemencét és gőzfűrészmalmot állított fel. Van ezen kívül itt ásó- és kapagyár, s némi barna- és delejvasércbányászat. O. a jaszenova-aninai hegyi vasút mentén, hegyes vidéken fekszik, s hozzátartozik Marillavölgy klimatikus gyógyhely.
 A 2002.-es népszámlálás adatai szerint lakósainak száma 15.263, ebből: 14.341 román, 362 roma, 248 magyar, 239 német és 73 más nemzetiségű.
 Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Oravicza(Oláh-), oláh-német falu, Krassó vármegyében, 249 kath., 2458 óhitű lak., kik favágásból s bányamunkából élnek. Óhitű anyatemplom.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Oravicza(Német-), csinos német-oláh bánya m. v., Krassó vármegyében, Lugoshoz délre 11 mfdnyire: 1901 kath., 1766 n. e. óhitű, 26 ev. lak., kath. és óhitű anyatemplomokkal. Határa hegyes, köves, minden mívelés nélküli. Ezüst-, réz és vasbányák. Székhelye a bánáti főbányász-kerületnek, igazgatóságnak, s kerületi bánya törvényszéknek. Ezek alatt állnak: a) a dognácskai, moldvai, szászkai, rézbányai (Biharban) bánya hivatalok és helyettes törvényszékek. b) a rusbergi törvényszék és vashámorok. c) a bogscháni és resiczai olvasztóházak. Továbbá ide tartozik a gladnai vasbányászat s resiczai törvényszék. Van postahivatal, roppant erdő s erdészet. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Oravicabánya Kr (Resicabánya-DNy) < Oravica 1-2. összeépülése. Oravica 1. 1690-1700: Oravicza (Pesty: Krassó II/2. 84). 1808: opp. Oravicza (Német-), Deutsch-Orawitz (121). 1828: opp. montanum camerale German Oravicza, Kholdorf (Nagy, I. 180). Jeles szülöttei: 1791.VIII.3.: Maderspach Károly kohómérnök (-1849.VIII.23., Ruszkabánya). 1840.IX.1.: Sipeki Balás Árpád mezőgazdasági szakíró, tanár (-1905.V.3., Bp). 1851.I.27.: Szentkirályi Ákos gazdasági szakíró (-1933.V.23., Kv). 1888.III.31: Fitz József könyvtáros, nyomdászat- és könyvtörténész, az OSzK főigazgatója (- 1964.IX.12., Bp). 1808: Oravicza (Oláh-) (121). 1828: opp. montanum camerale German Oravicza, Kholdorf (Nagy, I. 180). 1828: Valach Oravitza (Nagy, I. 180). 1888: Oraviczabánya KrSzö Oraviczai js szh, 1888: ház 921, L 4250 (Je 555 & Marillavölgy, -Y-). 1888: Román-Oravicza KrSzö Oraviczai js (Je 607). 1913: Oravicabánya KrSzö vm (Az). - 1909/19: OraviŃa-montană, Ob, L 4314: r 1487; n, m, szerb, cseh, szlovák (127). » Oraviţa = Su 2: 17. 1690-1700, 1828-1851. Oravica 2. 1808: Oravicza (Oláh-) (121). 1828: Valach Oravitza (Nagy, I. 180). 1888: Román-Oravicza KrSzö Oraviczai js (Je 607). 1913: Oravicafalu KrSzö vm (Az). - 1909/19: Oraviţa- română, Ro, L 2542: r 1659; n, m, zs, szerb (127). » Oraviţa [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Oravicabánya, Deutsch-Orawitz, Németoravica,
v. Krassó-Szörény vm. (Oravi
ța, Ro.): 1. esperesség a v. csanádi egyhm-ben. Plébániái 1900: Anina, Bogsánbánya, Csiklovabánya, Dognácska, Ferencfalva, Resicabánya, Steierlak, Szászkabánya, Újmoldova, Weizenried. - 2. plébánia. 1720: alapították. Tp-át 1808: Szt Kereszt felmagasztalása tit-ra sztelték. Kegyura 1880: az Osztrák Állampálya-társulat. Anyanyelve 1880: ném., m. - A r.k. leány polg. isk-t a Miasszonyunkról nev. Isk-nővérek vezetése alatt 1875: alapították. 1919(?): megszűnt, más tannyelvű lett.
Kiss-Sziklay II:922. - Csanádegyhm. okt. int. 1912/13:IX. - Barabás 1929:76.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Orczyfalva/Ortişoara/Orczydorf, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma, 564, lakosaié 2161, akik leginkább németajkúak és római-katolikus vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Vingán. A középkorban a mai Orczyfalva helyén Kakat (Kokoth) nevű helység feküdt, a melynek első nyomaira 1318-ban akadunk, a mikor Kokaachi Miklós fia András, szomszéd birtokosként szerepel. A helység előfordul az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is. Mátyás király Kakath és Tóth-Kakath temes-vármegyei birtokokat Lekcsei Sulyok Györgynek és fiainak Jánosnak, Istvánnak, Györgynek, továbbá testvérének Andrásnak adományozta, kiket 1467-ben e birtokokba beiktattak. 1467-ben azonban már Marhárt Jakab birtoka. 1487-ben János csanádi püspöknek, valamint Dóczi Péternek és Imrének is voltak itt részbirtokaik. 1529-ben János király Bradách István és Imre itteni részbirtokait elkobozván, azokat részben Jaksics Márknak, részben Kendeffy Miklósnak, valamint nejének Miliczának és Pásztoi Zsigmondnak adományozta. 1537-ben Kendeffy Miklós panaszolja, hogy Jaksics Márk Kakathon levő részbirtokát erőszakosan elfoglalta. 1515-ben Kendeffy János volt itt birtokos. Az egész középkoron át a helység két részből állott. Kakathból és Tóthkakathból. A plebánia Tóthkakathon volt. A hódoltság alatt mindkét helység elpusztult. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kokot alakban, lakatlan helyként van feltüntetve. Az 1761. évi hivatalos térképen Koket alakban kincstári puszta és a monostori számtartóság alá tartozott. A II. József császár alatt történt harmadik német telepítéskor e pusztán a temesvári igazgatóság 209 új házat építtetett s azokba 1784-86-ban 200 németországi családot telepített, 1785-ben, pedig belföldi németekét. A község ekkor báró Orczy József főispán után az Orczyfalva nevet nyerte. 1839-ben báró Sina György birtokába került, 1859-ben báró Sina Simon volt a birtokosa, 1880-tól pedig báró Sina Iphigenia, férjezett herceg de Castries de la Croix Ödönné és jelenleg a budapesti Földbirtok és Telekbank részvénytársaság. A községbeli régi úrilakot báró Sina György építette s ez most Kelemen Jánosé. A római-katolikus templom 1809-ben épült. Van itt két takarékpénztár, temetkezési egylet, Ortmann János gőzmalma és villamtelepe, Eipert Flórián és Társai gőzmalma és Rabong Miklós szalmahüvely-gyára. Idetartozik a monostori kispuszta.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Orczifalva, német f., Temes v., Arad és Temesvár közti országútban, saját postahivatallal. Van 1900 k., 60 n. e. óhitű lak., paroch. temploma, 150 egész úrbéri telke. Róna határa első osztálybeli; lakosai szép lovakat tartanak, s híres búzát termesztenek. F. u. b. Sina György.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Orczyfalva Te (Temesvár-É, az Aradi úton) 1318: Kokaach, 1333: Kakot, 1334: Tot [:Totkakot], 1335: Kokoth (Tr) egyházas hely. 1467: p. Kakath et Tothkakath, 1487: Kakath (Cs 2: 44). 1725: Kokot (Mercy-tk), 1761: Koket (Borovszky: Temes 84). 1808: Orczidorf, Orczifalva, (i) Kokoda, Kokota (121). 1851: Orczifalva, Te vm, Arad és Temesvár közti országútban, saját postahivatallal. Van 1900 kath., 60 n. e. óhitű lak., paroch. temploma, 150 egész úrbéri telke. Róna határa első osztálybeli; lakosai szép lovakat tartanak, s híres búzát termesztenek. F. u. b. Sina György (Fé 3: 166). 1888: » (Kokota) Te Vingai js (Je 555). 1913: Orczyfalva Te vm (Az). - 1909/19: Cocota, Of, Od, L 2653: r 64; n, m (52). Orţisoara = Su 2: 21. 1318-1913. [31 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Orczifalva,
(Orczyfalva, Kokota), nagyközség Temes vármegye vingai járásában (1891) 2889 német lak., népbankkal, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral.
 Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Orczyfalva, Orczidorf, Kokoda, v. Temes vm. (Orțișoara, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. felsőtemesi esp. ker-ében. - A 14. sz: már létezett. A törökök 1526 u. elpusztították. 1785: alapították újra. Mai Szt Hubert-tp-át 1809: építették. Kegyura 1880: a Sina család. Anyanyelve 1880: ném., m. - Bittenbinder György (1887-1969) esp-t 1951. III. 10: letartóztatták, 1953 u. szabadult.
Kiss-Sziklay II:905. - Hetényi Varga II:175.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Öregfalu, a Bega-csatorna és az Óbega mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 184, lakosaié 1443, akik leginkább görög-keleti vallásúak és románajkúak. Portája, távírója és vasúti állomása helyben van. 1761-ben még mocsaraktól környezett puszta volt. 1767-ben marosmenti románok szállották meg. 1816-tól kezdve gróf Buttler János volt a földesura. Később a kir. kincstáré lett, de 1893-1907-ig hg. Odescalchi Gézáné szül. gróf Andrássy Etelka birtoka volt. Jelenleg Jenovay Zoltán a legnagyobb birtokosa. 1836-ban a községet teljesen elpusztította az árvíz, de újból felépült. Ugyanakkor pusztult el teljesen a szomszéd Sárközfalu is, melynek emlékét a határbeli Sárközdűlő tartja fenn. Az 1887-88. években az árvíz az egész 8000 hold határt ismét elöntötte. A görög-keletiek temploma 1840-ben épült. A községben van Hruschka Venczel gőzmalma. A határához tartozó egyik dűlőt, ahol az 1836. évi árvíz előtt a község feküdt, Szatu batrin-nak (öregfalu) nevezik. A községhez tartozik: Boldur-major és Meszesház.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Öregfalu, nagyközség Torontál vármegye csenei járásában, (1891) 1073 oláh és magyar lakossal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Öregfalu Tt (Temesvár-DNy) 1767-ben a bánsági Maros tájairól jött románok alapították (Borovszky: Torontál 102). 1828: Öregfalu (Nagy 400). 1913: Öregfalu Tt vm Csenei js (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Pustinis, Öf, L 1362: r 727; m, szerb, n, zs (141). = Su 2: 64. 1767, 1828, 1851 {! Fényes Ř} - 1974: c. Uivar {Újvár kzs faluja DNy-ra} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Orgonás András (*Wyendotte-Detroit, USA. 1909.08.30. - †Temesvár, 1987.04.11.), szobrász. A század elején Amerikába kivándorolt földművesek gyermeke. Visszatérve ősei hazájába Temesvárt Gallas Nándor művészeti szabadiskolájának növendéke (1928-34), később Budapesten Huszár Imre szobrászati szabadkurzusát végezte el (1942-46), majd Iaşi-ban C. Medrea a tanítómestere, végül Bukarestben a Képzőművészeti Főiskolán szerez diplomát (1952). Első kiállítására Temesvárt került sor, ezt 40 más kiállítás követi, köztük a Német Demokratikus Köztársaságban és a Szovjetunióban. Négy éven át a Temesvári Művészek Egyesületének elnöke. Megmintázta Hunyadi László, Puskin, Dózsa György, Franz Liebhard, Gagarin, Beethoven, Ady Endre, Nikolaus Lenau szobrát.
G. Oprescu: La sculpture roumaine. 1957. - Dicţionarul artiştilor români contemporani. 1976.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Orich Viktor (*Temesvár, 1888.03.10. - †Temesvár, 1957.05.01.), újságíró, szerkesztő, közíró. A reálgimnázium elvégzése után gyakornok a Katona Imre szerkesztésében megjelenő Független Újságnál. Rövid ideig a Temesvári Hírlap munkatársa, majd közel két évtizedig a Lovas Antal szerkesztette Temesvarer Zeitungnál dolgozik. Közben különböző lapokat adott ki magyar és német nyelven: a Thália c. színházi lapot (1915-19), Sajó Sándor karikaturistával közösen a Panoptikum és Revü c. vicclapokat (1922-24). A 20-as évek elején Vasárnapi Reggeli Újság címmel politikai hetilapot is indított. Elnöke volt a temesvári írók és művészek 1928-ban alakult Fészek Klubjának. 1935-40 között felelős szerkesztőként jegyzi a Temesvári Futár c. heti riportlapot, amely 1937-től Banat-i Futár címmel jelent meg. Összeállította és kiadta Temes megye lak- és címjegyzékét (1939), ugyanekkor önálló könyvvel is jelentkezett, melyben az I. világháború okait vizsgálta, dokumentumokkal mutatva rá a 30-as évek végén kibontakozó válság eredőire.
Munkája: Quo vadis Europa? (Tv. 1939).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Orlód/Орловат, azelőtt Orlovát, a Temes mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 453, szerbajkú lakosaié 2185, akik görög-keleti vallásúak. Portája helyben van, távírója és vasúti állomása Tamáslaka. A török hódoltságból lakott helységként került ki s a helyi hagyomány szerint épen a török uralom alatt, 1697-8. években telepítették szentendrei szerbek, és a község régi lakosai, kik otthagyták addigi telepüket; ennek a régi lakóhelynek emlékét őrzi a Sztariszvat nevű dűlő. Az 1717. évi kincstári összeírásban Horlebath néven a becskereki kerületben a lakott helységek között szerepel, 30 házzal. A Mercy-féle térképen is a nagybecskereki kerületben, a részben lakott helyek között találjuk. 1761-ben Orlovath néven, már népes helység volt. 1773-ban, a bánsági Határőrvidék megnagyobbításakor, egy szerb ezred nyerte és 1872-ig a Határőrvidékhez tartozott. 1872-ben Torontál vármegyébe kebelezték be. 1848 őszén Kiss Ernő ezredes előőrsei szállották meg a községet. A görög-keletiek temploma 1798-ban épült. A lakosok olvasókört, önkéntes tűzoltó-egyesületet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A határbeli dűlőnevek között említést érdemelnek a Humka-magaslat, mely hagyomány szerint úgy keletkezett, hogy oda temették az elesett törököket. A Kutina és a Sztari Orlovat-dűlők helyén voltak a hagyomány szerint a község legrégibb lakosainak szállásai; ezek állítólag a XV. század első felében települtek ide. A török hódoltság előtt a község lakossága magyar volt s a község neve Csongrád. A határban van egy Csongrád nevű dűlő. A községhez tartozik: Hekkhodáj-puszta és a Nedelykov Mihály tanya.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Orlód,
azelőtt Orlovát, nagyközség Torontál vármegye nagybecskereki járásában, (1910) 2135 szerb lakossal, postahivatal u. t. Bótos.
Forrás: Révai lexikon
Orlovát, nagyközség Torontál vármegye nagybecskereki járásában (1891) 2099 szerb lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Örményes/ Armeniş/, Armönisch, falu Krassó-Szörény megyében. Községközpont, Fenes, Plopu, Sat Bătrân és Sub Margine települések tartoznak hozzá. Nevét az azonos nevű patakról kapta. Ugyan a patak a mai falutól mintegy három km-re torkollik a Temesbe, a falu eredetileg a patak mentén, a mai Sat Bătrân ('Ófalu') községrész és a forrásvidék (Oberşia Armenişului) közé települt. A név az örvény szó régi magyar őrmény alakjából való. Nemcsak 'örvényes viz'-et jelölhetett, de - mivel az őrmény kézimalmot is jelentett - olyan vizet is, melynek mentén malomkőnek alkalmas kőzetet találtak. A közeli Fenes-patak nevének hasonló eredete az utóbbi jelentést valószínűsíti. Történeti névalakjai: Eőrménnyes (1428), Ermenis (1430), Ermenes (1467), Armenyes (1480), Jarmenes (1501), Orminyes (1690-1700), Armönis (1769), Armenis (1829). 1878-ban felavatott vasútállomása az Armoenisch nevet viselte. Itteni, valószínűleg román kenézi családból származott a Fiáth család. Karánsebes 1658-as török elfoglalása után a Dunántúlon telepedtek le és a későbbiekben fontos szerepet játszottak a vidék történetében. Egyik águk bárói címet szerzett. A 16-17. században Alsó- és Felsőőrményes. 1603-ban a Fiáth család öt, a Flore és a Gerlistyei családok egy-egy porta után adóztak. 1660-ban Kemény János itt győzte le a szintén örményesi előnevű Barcsay Gáspár seregét. 1774-ben az Oláh-Bánsági Határőrezred szlatinai századához csatolták. 1789-ben vonták össze mai helyére. 1880-tól Krassó-Szörény vármegye Teregovai járásához tartozott. 1945 után vált ki belőle Plopu, Sat Bătrân és Sub Margine.
Forrás: Wikipédia
Örményes Szö (Karánsebes-D, a Temes-parti Orsovai úton) 1428: Eörményes {!}, 1430: Ermenis, 1447: Ewrmenis (P); 1467: Ermenes in districtu Karansebes; 1480: Armenyes, 1501: Jarmenes (Cs 2: 55); 1531: utraque Erményes, Armenes; 1613: Alsó Eorményes, Felsı Eorményes, Armenes; 1627: Eörményes, 1769: Armönis, 1789: Armönisch, 1791: Armmoenisch (Pesty: Szörény II. 429). 1808: Arménis, Armönisch (9). 1888: » (Armönis) KrSzö Teregovai js (Je 561). 1913: Örményes KrSzö vm (Az). - 1909/19: Armenis, Ö, Armönisch, L 2598: r 2529; n (9). = Su 1: 45. 1428 - 1840. [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Örményes,
(Armőnis), kisközség Krassó-Szörény vármegye teregovai járásában, (1891) 2343 oláh lak.; vasúti megálló.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Örményes, Ermény, v. Temes vm. (2000: Gherman, Ro.): egykori obszerváns ferences kolostor. - Dentától DK-re, Gyerman falujával azonos helyen a Remetei Himfy család birtoka volt, amikor 1366-69: annak két tagja volt a bolgár bán. Vsz. ebben az időben telepedtek le itt a bosnyák obszerváns ferencesek, akiknek Armenis ktora az 1585-i ktorjegyzék szerint a kevevári custodiához tartozott. 1399: a török közelsége miatt már elpusztult
Karácsonyi II:43.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Ormos Iván (*Borosjenő, 1902.11.29. - †Budapest, 1958.03.10.), költő, író, újságíró. Középiskolai tanulmányait az aradi reálgimnáziumban, a pozsonyi kadétiskolában, majd a székelyudvarhelyi róm. kat. gimnáziumban végezte. Két évig a budapesti közgazdasági egyetem hallgatója, onnan kimaradva a Világ szerkesztőségében kezdte el újságírói pályáját. Lírájával a Nyugatban jelentkezett (1924), szülőföldjére visszatérve a Napkelet és a Genius közli verseit. Előbb Aradon telepedett le, ahol Ökrökkel és csillagokkal c. verseskötetét az Új Genius adja ki. 1926-tól több mint egy évtizeden át a Temesvári Hírlap belső munkatársa; újabb verseskönyvvel (Esti társ) és egy regénnyel tűnik fel (1929). Az Erdélyi Helikon fiatal magyar írókat bemutató ankétján arról szól, hogy az irodalom feladata hangot adni az új gondolatokat, irányokat, formákat és követelményeket termelő világnak (1930). A következő évek során a folyóirat költői között szerepel, s Állj! Ki vagy? c. regényét az ESZC jelenteti meg. A Temesvári Hírlap megszűntével (1939) Budapestre költözött, ahol a Dutka Ákos szerkesztette Friss Újság belső munkatársa lett. Expresszionista költeményeiben elkívánkozik a "bús, morajló város" füstös-véres világából (Vadmadarak), nosztalgikusan vágyódik a természeti táj (Csavargás hun hegyek között), a falu, a népi élet (Gomolygó szép székely esték) után, de megjelenik költészetében a világválság emberi megpróbáltatása is (Munkanélküli tavasza), fél a "sarló és horogkereszt" új világháborújától (Kenyérmező; Nem kell a munka), s a magyar irodalom nagy halottai közt siratja el József Attilát, Balázs Ferencet és Dsida Jenőt (Panteon). Költészetét így jellemzi Dsida Jenő: "~ nem elégszik meg annyival, amennyit tudnunk és tapasztalnunk adatott, ő nem áll meg az ignoramus et ignorabimus lemondó sóhajánál [...] Tapogat, csodálkozik. És érdekes, újszerű dolgokról beszél. Versei tartalmának legnagyobb része elillan az értelem elől, kezünkből kifolyik, szemünk előtt köddé hígul. Csak hangulata van és illata. És mégis - ez a legkülönösebb -, mégis meditatív gondolati költészet az ~-é.Íig-vérig intellektuális ember nyilatkozik meg lírájában." Prózája is lírai hangvételű; tematikáját Temesvárt szerzett újságírói tapasztalataiból meríti. A Lola c. riportregényében a gazdasági válság szociális megrázkódtatásai közt nyomorba zuhanó értelmiségi sorsa elevenedik meg. Az Állj! Ki vagy? c. regény főhőse, Gálfy Miklós elbocsátott tisztviselő, kihull az úri világból, de mire a munkásmozgalomig érne, lebukik, s menekülése közben éri a halálos golyó. Gaál Gábor is felfigyelt a letargiába merült költőre, aki "alaposan lírikus, őszinte szívvel és szájjal, exhibicionizmussal és pátosszal, melyet ép, teli tüdő harsog és suttog, számos romantikus velleitással, sok színnel és hévvel..." - de hiába biztatja közügyi állásfoglalásra, a költő nem jutott túl magába merülő borúlátásán.
Kötetei: Ölelés dúlt földön (versek, Arad 1924); Ökrökkel és csillagokkal (versek, Arad 1926); Esti társ (versek, Tv. 1928); Lola (riportregény, Tv. 1929); Állj! Ki vagy? (regény, Kv. 1937).
-y: Ölelés dúlt földön. O. I. versei. Ellenzék 1924. dec. 7. - Keleti Sándor: A transsylván költő. Erdélyi Élet 1925/43. - Dsida Jenő: Ormos Iván: Esti társ. Pásztortűz 1928/25-26. - Szentimrei Jenő: Esti társ. Erdélyi Helikon 1928/8. - Gaál Gábor: Egy megmentendő fiatalember. Korunk 1929/1. Újraközölve Válogatott írások I. 1964. 281-82. - Kovács-Katona Jenő: Állj! Ki vagy? Korunk 1937/12. - Molter Károly: Állj, ki vagy! O. I. regénye. Erdélyi Helikon 1938/5. - Szabó István: Állj! Ki vagy? O. I. regénye. Pásztortűz 1938/1. - (K. K.) [Kulcsár Sándor]: O. I.: Állj! Ki vagy? Vasárnap 1939/3.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Ormos (1916-ig Vuculescu) Iván (*Borosjenő, Arad vm., 1902.11.29. - Bp., 1958.03.10.), hírlapíró. - A középisk-t Aradon, a pozsonyi kadétisk-ban és Székelyudvarhelyt végezte, ahol éretts. 1919: Bpen telepedett le, 1921-23: a bpi közgazd. karon tanult. Bpen, 1924 tavaszától Aradon hivatalnok. A Prágai M. Hírl. és a Temesvári Hírl. külső munk. 1926: a Temesvári Hírlapnál és a 6 órai Újságnál újságíró. A romániai M. Párt temesvár-belvárosi tagozatának jegyzője. 1938. XII-1944: a bpi Friss Újság munk. - M: Ölelés dúlt földön. Versek. Arad, 1924. - Ökrökkel és csillagokkal. Versek. Uo., 1926. - Esti társ. Új versek. Temesvár, 1928. - Lola. Reg. Uo., 1929. - Állj! Ki vagy? Kolozsvár, 1937. (Erdélyi Szépmíves Céh X. 10-11.)
Várady-Berey 1934:366. - Ker. m. közél. alm. II:776. - MIL II:402. - Gulyás/Viczián XIX:844.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Ormós Zsigmond (*Pécska, 1813.02.20. - †Bp., 1894.11.16.), művészettörténeti író, az MTA l. tagja (1861). Jogi tanulmányai után, mint Vukovics Sebő követ titkára részt vett az ogy.-i ifjúság mozgalmaiban. 1848-ban ogy.-i képviselő, 1849-ben a szabadságharcban való részvétele miatt 9 havi börtönre ítélték. Kiszabadulása után visszavonult a politikai élettől, s egy ideig Itáliában élt. Hazatérte után 1867-ben Temes vm. alispánja, 1871-ben főispánja lett. A D-mo.-i múzeumegylet alapítója és elnöke volt. Több regényt, tanulmányt és cikket írt.
F. m. A bujdosó naplója (r., Temesvár, 1840); Múlt idők és viszonyok (r. Temesvár, é. n.); Fogolyélet a bástyaboltozatban (színmű, Temesvár, é. n.); Adatok a művészet történetéhez (Pest, 1859); Utazási emlékek (Németország művészeti leírása, I - VI., Pest, 1860 - 63); A herceg Esterházy képtár műtörténeti leírása (Pest, 1865); Árpád-kori művelődésünk története (Bp., 1881); Visszaemlékezések (I - III., Bp., 1885 - 88).
Irod. O. Zs. Emlékkönyv (Temesvár, 1883); Potzner S.: O. Zs. (Temesvár, 1895.)
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Ormos Zsigmondot, műtörténeti író, szül. Pécskán (Arad) 1813 febr. 20., megh. Budapesten 1894 dec. 17. Tanulmányait Temesvárt, Szegeden és Nagyváradon végezte; 1834. a vármegye követei mellé országgyűlési írnokul küldte a pozsonyi országgyűlésre, hol tagja volt a Lovassy László elnöksége alatt megalakult s a kormány által üldözőbe vett társalkodó egyletnek, mely miatt többek között is (Pulszky Ferenccel együtt) egy időre eltiltották az ügyvédi cenzúrától. 1838.temes vármegye aljegyzője, 1844. főszolgabírája a 1848. egyik országgyűlési képviselője lett. A szabadságharc alatt erélyes hazafiúi működést fejtett ki s ennek folytán és legjobb bizonyságául az elsők egyike volt, kit a temesvári sáncüregekbe elzártak, honnét csak 9 hó múlva szabadult ki. Szabadságát visszanyervén, az abszolutizmus korszakában visszavonulva élt tanulmányainak és az irodalomnak. 1861. Temes vármegye főjegyzőjévé választotta, de az összehívott és siker nélkül feloszlatott országgyűlésre következett provizoriumban szolgálni nem akarván, elhagyta hivatalát s ismét visszavonult a magánéletbe, tanulmányaihoz. Az alkotmány teljes helyreállítás után megyéjének alispánja lett s maradt 1871-ig, midőn Temes vármegye főispánjává neveztetett. 1876. Temesvár szabad királyi városának is főispánja és a Szent István-rend kiskeresztes vitéze lett, 1888. pedig ötvenéves szolgálati jubileuma alkalmával a Lipót-rend középkeresztjét nyerte. Az átalakított főrendiháznak is élethossziglani tagjává neveztetett. 1889. vált meg hosszasan viselt terhes főispánságától. Alapítója és elnöke volt a délmagyarországi múzeum-egyletnek, elnöke az orvosok és természettudósok XXIII. vándorgyűlésének, mely Temesvárt tartatott. A m. tud. akadémia már 1861-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Legnagyobb és legjelesebb műve: Az Árpádkori művelődésünk története (Budapest 1881); ezenkívül nagyobb terjedelmű önálló munkái: Utazási emlékek, Németország művészeti leírása, 6 kötetben (Pest 1860-1862, Visszaemlékezések (1885-86, 3 kötet). Az első kötet (Temesvár) Velence leírását foglalja magában és ugyanez megjelent ugyanott német nyelven is; a második kötet Kupeczky János híres magyar festő életét és művészetét rajzolja; a harmadik kötet: Gyűjteményeim címet visel. Kisebb monográfiái: A Széchenyi-szobor és a szobrászat realizmusa (a Koszoruban megjelent cikksorozat utóbeszéddel megtoldott lenyomata, 1863); A herceg Esterházy-képtár műtörténelmi leirása (Pest 1864); Urbinói Santi Rafael (Temesvár); Murányi Ignác temesvári főispán emlékezete (u. o. 1869); Giorgione Barbarelli di Castelfranco (1874), történeti korrajz, stb. Megjelent igen számos nagy becsü műtörténelmi cikke a lapokban, nevezetesen a Pesti Napló, az Arad, az Alföld politikai lapok tárcáiban, az Akadémiai Értesítőben, Arany Koszorujában, az Ország Tükrében, a Hazánk és Külföldben. Az elnöksége alatt alakult és működő délmagyarországi múzeumegylet közgyűlésén olvasta fel értekezését: Művelődési adatok Corvin Mátyás életéből, amely 1886. ismételve megjelent az egylet Értesítőjében s a Délmagyarországi Lapokban magyarul és a Südungarischer Lloydban német nyelven. Szintén két nyelven jelentek meg elnöki megnyitó és zárbeszédei úgy az említett gyűlésről, mint az orvosok és természetvizsgálók 1886. Temesvárt tartott XXIII. vándorgyűléséről. V. ö. Vasárnapi újság 1872, 34. sz., arcképpel.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Ormós Zsigmond emlékezete. Az Arad megyei Pécskán 1813-ban született és a sokféle nyelvet beszélő Bánságban felnőtt Ormós Zsigmond mind művészettörténeti érdeklődése és közéleti publicisztikája, mind művelődés- és tudományszervező fáradozásai révén vált elismert személyiséggé. A 48-as forradalmat megelőző években Szabadelmű levelek vagy democrat labdacsok aristocrat görcs ellen c. korunkig kéziratban maradt politikai röpiratának tanúsága szerint a reformifjúság legjavához tartozott, de azok közül is kitűnt az együtt élő népek iránti toleranciájával: 1841-ben regényt jelentetett meg a zsidók emancipációjának érdekében (Véres bosszú), közel két évtizeddel később pedig "regényes korrajz"-ban elevenítette fel a Bánságnak a török uralom alatti és utáni idejét, s benne a népi együttélés históriai példázatát adta (A Banya sziklája - Piatra Babi. 1858). A kiegyezés után, 1871-ben Temes megye főispánjaként nemcsak programbeszédében, de egész közigazgatás-irányítói munkájában a megye különböző nyelveket beszélő lakosai közötti békesség fenntartását tekintette fő törekvésének. Maradandó művekkel maga is gyarapította a magyar művészettörténeti szakirodalmat, de legalább olyan fontos volt - s sokkal távolabbi időkre kiható - fáradozása a Bánság korszerű magyar művelődési és tudományos intézményeinek létrehozásáért.Íy az ő nevéhez fűződik a temesvári székhelyű Bánsági Történelmi és Régészeti Múzeum-Társulat létrehozása, gyűjteményeinek értékes műtárgyakkal és könyvekkel való gyarapítása. Végrendeletében jelentős pénzösszeget is hagyományozott a társulatnak. Eredményesen támogatta a temesvári színjátszást, a helyi képzőművészeti tevékenységet, a zenei életet és a sajtót is. Amikor 1894-ben meghalt, munkatársa és barátja, Patzner István mondott sírja fölött emlékbeszédet (Id. Ormós Zsigmond emlékezete. Temesvár 1895). Ez az önállóan is megjelent emlékbeszéd volt öröksége hazai számbavételének első bizonysága. Hatalmas levelezéséből 1915-ben az Erdélyi Múzeumban Gálos Rezső tette közzé Szentiváni Mihályhoz írott leveleit; Arany János hozzá írt három levelét (1862-65), Benkő Samu adta ki a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben (1965. 166-174); a hozzá írt Munkácsy Mihály-leveleket Vida György publikálta román fordításban és dolgozta fel (Studii şi Cercetări de Istoria Artei, Seria Arta Plastică, 1972); George Cantacuzinónak, a későbbi román pénzügyminiszternek hozzá írott francia nyelvű leveleit Mikó Imre fordításában ugyancsak Benkő Samu hozta nyilvánosságra 1976-ban, amikor a temesvári Állami Levéltárban található Ormós-hagyatékból a Szabadelmű leveleket (Téka, 1976) is megjelentette. Benkő Samu volt az, aki napjainkban elsőnek hozta vissza a köztudatba Ormós Zsigmond alakját a Szabadelmű levelek kiadásához írott bevezető tanulmányában (Ormós Zsigmond ifjúsága és irodalmi munkásságának kezdetei). E kiadás keltette fel újra az érdeklődést iránta s éltette különösen 1990 után, amikor Temesváron Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság alakult, s halálának 100. éves évfordulóján kegyelettel idézték a példamutató előd emlékét.
O. Zs. Emlékkönyv. Temesvár 1883. - Patzner István: O. Zs. emlékezete. Temesvár 1895. - Vekerdi László: Szabadelmű levelek. Tiszatáj 1977/2. 81-85. - Benkő Samu: O. Zs. ifjúsága és irodalmi munkásságának kezdetei. In: A helyzettudat változásai. 1977. 198-230. - T. Erdélyi Ilona: O. Zs. szabadelmű levelei. Irodalomtörténeti Közlemények 1979/3. 347-348.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság, irodalmi-művelődési társaság Temesváron. Elődjét, a Kisenciklopédia szabadegyetemet 1968 őszén a temesvári magyar értelmiségiek egy csoportja hozta létre, Salló Ervin egyetemi tanár vezetésével. 1980 óta Matekovits György orvos áll a társaság élén. Az alapítók olyan szellemi tömörülést kívántak életre hívni, amelynek legfontosabb célja - bár ezt az alakulás időszakában nem lehetett nyíltan megfogalmazni - a város magyarságának egybefogása, önazonosság- és összetartozás-tudatának ápolása, erősítése. Részben az adott lehetőségek, részben a temesvári magyarság keretében igen nagy súlyt képviselő műszaki és természettudományi értelmiség érdeklődése következtében sokáig tudományos ismeretterjesztés volt az elsődleges tevékenységi területe. Üléseit havonta, minden második szerdán, az egykori Magyar Házban vagy az Írók Házában tartotta. Az elnöki tisztet 12 évig betöltő Salló Ervin és munkatársai azonban jóval többre vállalkoztak a tudományos ismeretek puszta átadásánál: a magyar szó erejével és példát mutató értelmiségi jelenléttel hitet öntöttek a maroknyi temesvári magyar közösségbe. A Kisenciklopédia rendezvényein szereplő helyi vagy meghívott más városokbeli előadókat zsúfolt terem fogadta; a hallgatóság száma nemegyszer a százat is meghaladta. Az 1980-as évek második felében a társaság az egyre mostohábbá váló körülmények ellenére is folytatta munkáját; a benne aktív szerepet vállaló temesvári diákság, amely Látóhatár Kör néven önálló tömörülést is alkotott, még 1989 decemberében is igen színvonalas műsort mutatott be 150 néző előtt. Ebből a körből kerültek ki azok, akik a diktatúrával nyíltan szembeszálló Tőkés László védelmében az utcára vonultak, és néma jelenlétükkel tiltakoztak az önkényes kilakoltatás és a hatalmi brutalitás ellen. Az ~ nevet 1990 elején vette fel a társaság, Temesvár egykori nagy közéleti személyiségének az emlékére. A megváltozott körülmények között egyik legfontosabb célkitűzésének tekintette a helyi magyarság keresztény értékeinek megerősítését, ezerszáz éves kultúrkincsünk időtálló alkotásainak megismertetését, a megmaradás útjainak és lehetőségeinek fölmutatását a közösség tagjai előtt. Színvonalas rendezvényein számos bel- és külföldi neves előadó szólalt meg, s gyakori a helybeli vagy határon túli előadóművészek, színészek, zenészek szereplése is. 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulójára emlékezve, történelmi szemináriumot szervezett az EMKÉ-vel és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal karöltve. Az itt elhangzott előadásokat - másokkal kiegészítve - Történelmünk a Duna-medencében címmel kötetbe gyűjtve jelentették meg (Kv. 1998). A ~ rendezvényeinek száma 1968-96 között mintegy nyolcszáz; ezeken több mint 37 000 hallgató vett részt. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kiemelkedő közösségszervező munkájáért Matekovits Györgyöt a Kuun Kocsárd-díjjal tüntette ki; ez a kitüntetés egyben a temesvári magyar művelődés közel három évtizedes eredményeinek elismerése is.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Oroszi (Ruszolc) Kr (Oravicabánya-DNy) 1312 és 1316: v-s seu p-es Matheteleke, Patrug et Orozy in C-u de Elyed; 1421: p. Rusolch, in C-u de Crassow; 1428: Wasarhel, Jaam et Rusolcz ... iuxta fl-os Crassow et Vytelnek. Az Ilyédi kerületben feküdt; 1312/16-ban a király Oldruch fia Dénes fiainak: Miklós, Pál és Gergely mestereknek, a Jánkiak (1360) őseinek adta. 1421-ben, ill. 1428 e. a Nagylaki Jánkiak birtoka (Gy 3: 491). 1316: v/p. Orozy in C-u Elyed (An 4: 370. K:-). 1550: Rusocz, 1611: Rusova, 1785: Ruschova, Alt-Russova (Pesty: Krassó II/2. 50). > 1. 1808: Russova (Ó-) h., Alt-Ruscowa g., Rushova ill. 1851: Russova (Ó), Kr vm, egy térségen, 1 kath., 291 óhitű lak. (Fé 3: 304). 1888: Ó-Ruszova (Russova) KrSzö Jámi js (Je 548). 1913: Óruszolc KrSzö vm (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Rusova-veche, Óruszova, L 380: r 375 (149). R V = Su 2: 89. 1421-1913. - 2. 1723: Rusova, 1785: Neu-Russova (Pesty: Krassó II/2. 150). 1808: Russova (Új-) h., Neu-Ruscowa g. 1851: Russova (Uj), Kr vm, 3 kath., 367 óhitű lak., s anyatemplommal (Fé 3: 304). 1888: Új-Ruszova KrSzö Jámi js (Je 703). 1913: Újruszolc KrSzö vm (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Rusova-nouă, Újruszova, L 419 ort. r (149). RN = Su 2: 89. 1723-1913. (1+2) - 1974: c. Berliste {Berlistye kzs faluja DK-re} [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Oroszi(Kis-), nagy contractualis népes puszta, Torontál vármegyében, Haczfeldhez 1 mfdnyire: 316 házzal, 2106 magyar kath., 8 evag., 10 ref., 310 óhitű rác, 6 zsidó lak., kath., paroch. templommal, nagy gazdag határral. Lakosai dohányt is termesztenek. F. u. Csernovics. Ut. p. Csatád.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Oroszi Te (Temesvár táján) 1333: Hurusy; 1334: Huruzi, Hurusi (Tr) bizonyára egyházas hely volt. 1399: Orozy, 1456: Eghazasorozy. 1399-ben, Ötvény tartozékaival együtt, Zsigmond király birtokába jut. 1456-ban Hunyadi János kapja királyi adományul. Még ugyanez évben Hunyadi László és Mátyás Horogszegi Szilágyi Mihálynak adja (Cs 1: 55. Ötvény). - Su 2: 321. Eghazasorozy. + Su 2: 341. Hurusy.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Oroszlámos, nagyközség Torontál vármegye török-kanizsai járásában, (1891) 3071 szerb és magyar lak.; vasúti állomással, posta-, távíró- és telefonhivatallal és postatakarékpénztárral.
Midőn Csanád vezér 1029. Ajtony ellen Rév-Kanizsánál átkelt a Tiszán, az Oroszlámosi nagy dombon ütött sátort s imája közben megfogadta, hogy, ha győz, e helyen monostort építtet. Álmában egy oroszlán ébresztgette őt, biztatva, hogy azonnal fúvasson riadót s támadja meg az ellenséget. Fölébredvén, azonnal összehívta a hadi tanácsot, éjjeli támadást rendelt, s a lázadókat leverte a nagyőszi síkon. Az Ajtony fejét ő maga vágta le. Szent István utóbb őt tette a nevéről elkeresztelt vármegye ispánjává, mire Csanád azonnal építtetni kezdte szt. György tiszteletére a monostort, azon a halmon, melyet álomlátásáról Oroszlánosnak nevezett el. 1247. a helyet még Oroszlános monostorának, azontúl egyszerűen csak Oroszlánosnak nevezik. A mai O. csak a XVIII. sz.-ból való; a régi valamivel arrább, Majdan helyén feküdt. V. ö. Csanádegyh. Adattár (I. 259); Karácsonyi, Szt. Gellért, 93-110.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Oroszlános,
szerb-magyar f., Torontál vármegyében, ut. p. Szeged. Van gazdag fekete földű róna határa, 84 egész urb. telke, 1600 n. e. óhitű és 390 romai kath. lakosa, óhitű plébániája. A gr. Batthyány család bírja.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Oroszlámos,
a törökkanizsai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 520, lakosaié 3623, akik vegyesen magyarok és szerbajkúak, római katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helység az 1748-1761. évek között keletkezett. Első lakosai 1748 után Majdánról (a mai Magyarmajdány), mely egészen a XVII. század végéig Oroszlámos nevet viselt, - költöztek ide. A helységet Perlas gróf temesvári tartományi kormányzó telepítette és az 1761. évi térképen már fel is van tüntetve. Első lakosai szerbek voltak; az óbébi uradalommal Új-Oroszlámos is a Batthyány-család birtokába került. 1785-ben gróf Batthyány Ignácz erdélyi püspök Oroszlámos határában négy szerződéses dohánytermelő magyar falut telepített. Mikor azután e falvak benépesítésekor kitűnt, hogy Erdélyből és Szeged vidékéről sokkal többen jelentkeztek, mint a mennyit az újonnan telepített községekben elhelyezni lehetett volna, a többieket Új-Oroszlámoson helyezték el. Félszázad alatt a magyarok annyira megszaporodtak, hogy a Batthyány család 1840-ben kápolnát és iskolát építtetett számukra. A községet 1805-ben szabályozták, mert addig a házak szétszórva állottak. 1830-ban a tisza-marosi védgátak elkészülvén, a község határában 6000 hold föld vált mívelhetővé. 1848-49-ben a fellázadt szerbek a gróf Batthyánytól telepített Verbovicza-Sziget, Podlokány, és Újhely falvakat elpusztították, mire ezeknek a lakosai is nagyrészt Oroszlámosra költöztek. 1869-70-ben gróf Batthyány-Tarnóczy Antónia új, díszes kápolnát építtetett a Szent-Család tiszteletére. A görög-keleti templom 1825-ben épült. Jelenleg gróf Batthyány László dr. a helység legnagyobb birtokosa. A községben van két hitelszövetkezet. A községhez tartozik: Kisszigettelep, Pálos-puszta, Miklós-, Antónia-, Belső-, Kissziget-, László-, Oroszlámosi József-, Susán- és Verba-majorok. Kisszigettelep helyén feküdt a középkorban Szigetfalu, melynek földesurai, a Szigeti családnak volt tagjai, az 1450-84. években szerepelnek. A XVI. század elején elpusztult, mert többé nincs adatunk róla. 1785-ben gróf Batthyány erdélyi püspök magyar dohánykertészeket telepített ide. Csak 15 házból állott e telep, mely 1848-ig önálló helység volt, az 1785-ben telepített Podlokány, Verbovicza-Sziget és Újhely helységekkel együtt. Az utóbbi három azonban 1848-49-ben elpusztult és jelenleg csupán a Verbovicza-Sziget helyén épült Verba-major őrzi az egykori dohánytelepes községek emlékét. A szabadságharc után gróf Batthyány Antónia a kisszigeti jobbágyokat Újhelyre telepítette.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Oroszlámos, v. Torontál vm. (Banatsko Arandelovo, Szerbia): 1. Oroszlánmonostora. - 2. plébánia a v. csanádi egyhm-ben, 1986: a nagybecskereki egyhm. északi esp. ker-ében. - 1842: alapították. Tp-át 1870: a Szt Család tiszt-ére építették. - Filiái 2000: Magyarmajdán, Rábé. - Lakói 1981: össz. 2245 (753 m.); 1983: 853 r.k. (831 m., 15 horvát, 6 szlovén, 1 ném.); 1991: össz. 1912 (521 m.); 2000: 500 r.k. - Velencei Tamás (*1957) plnost 1992: letartóztatták, katonai szolgálatra kényszerítették, csak a pp. tiltakozása mentette meg attól, hogy a tűzvonalba küldjék; ezután egy kaszárnyában tartották fogva.
Hetényi Varga II:316. - Nagybecskerek 2000:31.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Oroszlánmonostora, v. Csanád vm.: egykori bencés monostor. -Szt Gellért nagyobb legendája szerint Csanád vezér 1030 k. a Marosváron, azaz Csanádon alapított ppség érdekében az ott lakó gör. apátot és 10 szerzetesét áttelepítette az általa Oroszlámoson alapított Szt György monostorba. A későbbi Oroszlámos szomszédságában, Magyarmajdán temetője ter-én állhatott. Helynévként 1340-ig előfordul. H.F.L.
Ppl. 2001:533.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Orsós Ferenc, Spindl (*Temesvár, 1879.08.22. - †Mainz, Német Szövetségi Köztársaság, 1962.07.25.), patológus és törvényszéki orvos, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1928, r. 1940 - 49). Orvosi tanulmányait Bp.-en végezte (1903). Kaposvárott volt kórboncnok főorvos, 1913-ban a bp.-i egy: en magántanári képesítést nyert kórbonctanból. 1918-tól a debreceni egy. Kórbonctani Intézetének, 1921-ben a Törvényszéki Orvostani Intézetnek is vezetője. 1935-től a bp.-i egy. ny. r. tanára, a Törvényszéki Orvostani Intézet vezetője. 1944. aug. 6-án Németo.-ba távozott, de okt. 14-én visszaérkezett és átvette az intézet vezetését, dec. 6-ig, végleges távozásáig. 1945 - 46-ban Halle am Saaléban tevékenykedett mint a nyilas kormányzat által odatelepített bp.-i egy. kormánybiztosa, majd 1946-ban a művészeti anatómia tanáraként a mainzi egy.-re nyert kinevezést. ott dolgozott 1955-ig. nyugdíjaztatásáig. Az Orvosi Kamara képviseletében tagja volt a felsőháznak. A II. világháború idején részt vett a kutyai tömegsírok feltárásában mint a hitleri kormányzat által létrehozott nemzetközi orvosszakértői bizottság tagja. Többek között ez ügyben adott hamis szakértői véleményéért háborús főbűnösnek nyilvánították. Számos szakértői véleményét szélsőjobboldali politikai állásfoglalása befolyásolta. Több szélsőséges politikai egyesületnek vezetője, a Magy. Orvosok Nemzeti Egyesülete (MONE) országos elnöke volt. Kórbonctani és törvényszéki orvostani munkássága mintegy 250 közleményt ölel fel.
Irod. Petényi Géza: O. F. dr. „Szakértői” és ,,tudományos” munkásságáról (Orvosok Lapja, 18. l. 1945).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Orsós Ferenc (*Temesvár, Temes vm., 1879.08.22. - †Mainz, NSZK, 1962.07.25.), orvos, egyetemi tanár. - Temesváron reálisk-t végzett, a bpi tudegy. 1903: orvosdr-rá avatta. Az I. sz. kórbonctani Int-ben Genersich prof. tanárs-e, 1916-13: a pécsi városi kórház kórboncnok főorvosa, röntgenológus és törv-széki orvos is. 1913: a Bpi Törvényszék szakértője, a Stefánia Gyermekkórház kórboncnok főorvosa, a bpi tudegy. a kórbonctan és a kórszövettani diagnosztika mtanárává képesítette. Az I. vh-ban a 31. honvéd gyalogezred orvosfőnöke, 4 é. orosz hadifogoly. A krasznojarszki hadikórház laboratóriumának főnöke, a hadifoglyok osztályának orvosa. 1918: hazaszökött, a debreceni tudegy. ny. r. tanára, 1921-36: a debreceni Törv-széki Orvostani Int. ig-helyettese. 1919-21, 1933-36: a Tisza István Tudegy. Orvosi Karának dékánja, 1923/24: az egy. rektora. 1936: a Pázmány Péter Tudegy. ny. r. tanára, a bpi Törvszéki Orvostani Int. ig-ja. 1943. IV. 28-30: Katynban a szovjetek által lemészárolt lengy. hadifogoly tisztek tömegsírjait föltáró nemzetk. szakértő orvosbiz. tagja. 1944. XII: No-ba távozott. 1945. V: állásától megfosztották, a katyni jegyzőkv. aláírásáért háborús bűnösnek nyilvánították, 1947. III: ismételten kiadatását kérték, de a szövetségesek azt megtagadták. A mainzi egy-en a művészettört., majd nyugdíjazásáig a képzőműv. módszertan tanára. - 1928. V. 18: az MTA l., 1940. IV. 26-1945. VII. 20: r. tagja. 1945. VII. 20: az MTA III. o-a tagjai közül 8:2 arányban jogellenesen kizárta (amit X. 29: az összes ülés határozata tudomásul vett), mivel a kizárást engedélyező módosított alapszabályt ekkor terjesztették be, de a beterjesztést csak 1946. VIII. 10: hagyta jóvá a közt. eln. - A Tisza István Tud. Társ. II. o. eln., a Szinyei Merse Társ. tagja. 1930: megkapta a Corvin-koszorút. - Felhők c. festménye a bpi Szépműv. Múz. tulajdona. - M: Elnöki székfoglaló a MONE 1936. XII. 12: tartott kögyűlésén. Bp., 1937. (Klny. MONE) - Eu. biológiai veszélyeztetettségének leküzdése. Uo., 1938. - Finno-i benyomások. Uo., 1939. - A magyarság jövő föladatai. Uo., 1940. - A MONE elnökségének berlini látogatása. Uo., 1940. - Előzetes beszámoló a legutóbbi no-i utamról. Uo., 1941. - A házassági törv. fajvédelmi kiegészítése a Felsőház előtt. Uo., 1941. - A MONE elnökének beszéde a debreceni Csaba Bajtársi Egyes. 1941. XI. 22. tartott emlékünnepélyén. Uo., 1942.
MTA tagajánl. 1928:44; 1940. - Debreceni Tisza István Tudegy. évkv-e és alm. 1929/30:185. - M. társad. lex. 1931:163. - Kossuth Népe 1945. V. 13. (állásvesztése) - Orvosok Lapja 1945:18. (Petényi Géza: ~ dr. „szakértői” és „tudományos” munkásságáról) - Akad. Értes. 1946:18. (kizárásáról) - M. Nemz. 1947. III. 4. (Újabb háborús bűnösöket kér ki a belügymin. a SZEB-től) - Pázmány Péter Tudegy. alm. 1943/44., 1944/45, 1945/46. évre. 1947:58. - MTA tagjai 1975:205. - Bot György: A Debreceni Orvostud. Egy. tört. és professzorainak életrajza 1918-1988. Debrecen, 1990:238. Arck. - Gulyás/Viczián XIX:870.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Orsova/Orşova/Orschowa:
1. O., nagyközség Krassó-Szörény vármegye O.-i járásában, a Duna mellett, (1981) 3564 német, oláh és magyar lak.; egyike Dél-Magyarország jelentékenyebb községeinek, mely a határszélen való fekvésénél fogva fontos forgalmi pont. O. a járási szolgabírói hivatal, magyar kir. erdőhivatal, fővámhivatal, belépő állomás (veszteglő), állami állatorvos s csendőr-szakaszparancsnokság székhelye; van járásbírósága, adóhivatala, pénzügyőrbiztosi állomása, kórháza, tanonciskolája, takarékpénztára (az osztrák-magyar bank mellékhelye), gázgyára és fűrészmalma. Van továbbá többféle egyesülete, köztük magyar nyelvterjesztő egyesület, melyet 1886. Paulovics Miklós főszolgabíró alakított; itt jelenik meg az Orsova c. hetilap (XII. évfolyam). O. végállomása a magyar kir. államvasutak egyik vonalának, melyhez itt csatlakozik a verciorova-bukaresti oláh vasút. Gőzhajózása is igen élénk. Lakói jelentékeny halászatot űznek. A Cserna folyón túl van az u. n. koronakápolna, melyet 1855. építettek azon helyen, ahol 1853 szept. 8. a koronát megtalálták (l. Koronázási jelvények, X. köt. 804. old.). O. már a legrégibb idő óta fontos hely volt, mivel ott fekszik, ahol a vízi úttal a Temes és Cserna völgyeinek szárazföldi útja találkozik. A rómaiak idejében Tierna város feküdt itt s a római castrum alapfalai még most is láthatók. O. újabban is gyorsan gyarapodik; legutóbb a városon alul fekvő Vaskapu, valamint az Alduna szabályozásának nagy műveleteiben is nagy szerepet vitt.
2. Új-O., l. Ade Kále.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Orsova
első írásos említése 1150 körül: Ursoua. Személynévi eredetű, Urosfalva, szláv raggal. A rómaiak idején a Dierna nevű erőd volt itt. Honfoglaláskori leletek igazolják, hogy Árpád népe egyből megszállta e vidéket is a Dunáig. Árpádkori temetőt is feltártak. A népvándorlás korában összedőlt római erőd közelében az Árpádkorban épült újabb vár, melyet már Nagy Lajos király idejében újjá kellett építeni. A várat Mohács után foglalta el a török, s 1688-ban került vissza. Ekkor új erődök épültek, egyik a szigeten. Még a 18. században is véres harcok folytak Orsova és az erődsziget, Adah Kaleh birtoklásáért. Sziget-vár törökül. 1737-ben a törökök felégették Orsovát. Adah Kaleh csak 1790-ben került végleg vissza. A sziget a 19. században vámszabad, török lakosságú, török birtok volt, a Monarchia fennhatósága alatt. 1849-ben Szemere Bertalan Orsován ásta el a magyar szent koronát, a koránázási palástot és jelvényeket, melyeket 1953-ban találtak meg egy árulás folytán. A megtalálás helyén kápolna épült. A régi Orsova és az Adah Kaleh a Vaskapu megépültével víz alá kerültek, a mai Orsova gyakorlatilag az 1970-es években épült. A sziget török lakossága részben Törökországba, részben Dobrudzsába költözött.Orsova Trianon előtt Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott, 2015 német, 1870 magyar, s csak 1360 román lakosa volt. Mára alig 100 magyar maradt a több mint tízezres városban. A táj még Orsova után is gyönyörű. A városból sétahajók indulnak a Kazán-szorosba.
Forrás: Erdélyi tájakon
Orsova Te~Szö (a Duna mellett) 1091 nyara: I. László király Orsova táján vereséget mér a Kapolcs vezér halálának megbosszulására érkezı kun seregre.© Királyi végvár. 1349: castrum Vrsua, Orsuua (Tr). 1351: castellanus de Orsva, 1387: castrum nostrum (regis) Orsva, (P); 1387: a Losonciak visszafoglalják a felkelőktől (E); 1396: sub castro Orswe (P). 1396.VIII.13-15.: Zsigmond király európai lovagok élén itt halad át Vidin felé. 1417-1420: Losonci Zsigmond királyi kapitány igazgatja Miháld, Sebes és Zsidóvár várakkal együtt. Utána valószínűleg Ozorai Pipó, majd a német lovagok kezén van; 1425 körül várnagya Remetei (Himfi) Imre; 1437-ben a Tallóciak tisztsége a szörényi várakkal együtt (Engel 204). 1419: Orswa, 1427: prope Orsuam (P); 1428: civitas Orsova; Ferenc-rendi minorita kolostor állt bene; 1478-ban is említik (Cs 2: 19); 1440: Orsaua (P). 1444.IX.22.: I. Ulászló király seregével Orsovánál átkel a Dunán és török területre nyomul. 1478: opp. Orsova (Cs); 1481: Orseva, 1501: arx Orsoua (Pesty: Szörény II. 389). 1522.II-III.: Török csapatok elfoglalják Orsova várát. 1689: Hersova (P). 1689.VII.15.: Thököly Imre török és moldovai csapatokkal elfoglalja Orsovát (Ezzel megnyitja az utat egészen Temesvárig). 1738.VIII.15.: A császári csapatok egyhónapi ostrom után föladják Orsova várát Mehmed nagyvezérnek. 1808: opp. Orsova (Ó-), Óorsova, Alt-Orschowa, (i) Rushava (122). 1849.VIII.14.: Perczel Mór tábornok néhányadmagával Orsovánál átlépi a magyar határt. {Török földre menekülnek.} 1852.{VIII.}: Ferenc József császár (Újvidékről jövet) meglátogatja Orsovát. 1878.V.20.: Megnyitják a Temesvár-Karánsebes-Orsova vasútvonalat. 1888: Orsova (Ó-Orsova) KrSzö Orsovai js szh, 1888: ház 381, L 3381 (Je 558). 1908.IV.22.: Aszlányi Károly író (1938.XII.8., Dorog) 1913: Orsova KrSzö vm (Az). - 1909/19: Orsova (Răsava), O, L 4610: r 1165; n, m, zs, szerb, cseh, olasz, szlovák (128). Orsova = Su 2: 20. 1349- 1840. [55 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Orsova, Orschova,
v. Krassó-Szörény vm. (Or
șova, Ro.): 1. ferences kolostor. I. Nagy Lajos kir. (ur. 1342-82) a szörényi bánsághoz tartozó ~n 1366: ktort alapított az obszerváns bosnyák ferenceseknek a bolgárok térítésére. A ktor 1385: a bolgár custodiához tartozott. 1478 u. nem említik. - 2. plébánia a v. csanádi egyhm. karánsebesi esp. ker-ében. 1332: már létezett. A törökök 1526: elpusztították. 1718: alapították újra, de az 1737. évi török háborúban ismét elpusztult. 1827: alapították újra. Mai Szt István kir.-tp-át 1827: építették. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném., m., cseh, horvát. - Kleitsch József (1893-1960) plnost vsz. 1951. VIII: elhurcolták, 8-10 é. ítélték kémkedés vádjával. - A pléb. területén a Cserna patak mellett ásták el s 1853. IX. 8: találták meg a koronázási jelvényeket. I. Ferenc József cs. ennek emlékére Magyarok Nagyasszonya-kpnát építtetett. H.F.L.
Kiss-Sziklay II:920. - Gerecze II:464. - Karácsonyi II:131. - Hetényi Varga II:233.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Orsova és Vidéke, a helyi Wochenblattal párhuzamosan megjelenő hetilap Orsován, 1896-tól ismeretes. Orsovai káplánkodása idején Lengyel István szerkesztette. A lap 1920-ban megszűnt; az Orsován később Orsovai Napló címmel 1935-ben indított "politikai és társadalmi hetilap"-ot Skuts Béla szerkesztette, de ez is csak egy fél évig tudta fenntartani magát.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Orszler József Mihály (? , 1800 körül - ? 1860 körül): folyószabályozó mérnök és térképész. Oklevelét a pesti Institutum Geometricumban szerezte 1835-ben, de mérnöki munkásságát - gyakornokként - már 1829-ben megkezdte. 1844-től 1848-ig a Temesvidéket térképezte. 1850 - 1852 körül helyettes ig. fűmérnöki rangban a Maros felvételének Radna-Lippa közötti szakaszán működött. Térképeivel a Krieget Sámuel által megkezdett Temes-vidéki vízrajzi felvételeket fejezte be. Kézirati hagyatékát az Orsz. Levéltár őrzi.
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Orth Győző (*Temesvár, 1912.08.13. - †Lynwodd, USA, 1988.09.05.), költő, szerkesztő, egyházi író. Középiskoláit szülővárosa Piarista Főgimnáziumában végezte (1929); lelkészi képesítést a kolozsvári Református Teológián szerzett, majd ösztöndíjasként Bázelben folytatott tanulmányokat. Oravicabányán és Temesvárott segédlelkész, majd a Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület belmissziói utazótitkára (1936), s átveszi a Református Jövő családi lap, valamint a Gyermekkönyvtár és Református Könyvtár kiadványsorozatok szerkesztését (utóbbit 1937-1939-ben). Ebben a sorozatban jelent meg Ajtay Gáborral közös füzete A cselédmisszió (Nv. é. n.) címmel, Zwingli-életrajza (Isten harsonája. Nv. 1939); az ő fordításában Max Schaerernek Sundar Singh indiai misszionárius életéről szóló könyve (Nv. 1939), s szintén az ő fordításában, a sorozaton kívül Richard Nutzinger Haláltánc c. középkori misztériumjátéka (Nv. é. n.). Tábori lelkészként nyugatra sodródott, hadifogságba került, majd onnan kiszabadulva, előbb Németországban, 1948-59 között Kanadában, utána haláláig az Egyesült Államokban volt lelkész. 1947-től az Evangéliumi Világszolgálat c. lap szerkesztője, 1949-től a Kiáltó Szó szerkesztője és kiadója. Rendszeresen publikált a Reformátusok Lapjában és az Új Életben (Calgary). Segítségével jött létre a lynwoddi Kálvin Református Egyház. A Western Classis of the Calvin synod of the United Church of Christ dékánja, magyar nyelvű vallásos rádióadások irányítója Chicagóban.
Egyéb munkái: Istenes énekek (versgyűjtemény, szerk. Berde Máriával és Roth Jenővel, Nv. 1939); A húsvét tanúi (Szavalókórus. Nv. é. n.); Konfirmációi emlékkönyv (Nv. 1940); A Short Form of the Heidelberg Catechism (Fairport Harlbor 1967).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Orthmayr Alajos (*Facsád, 1917.09.24. - †Eger, 1971.02.19.), ideg-elmegyógyász, az orvostudományok kandidátusa (1968). Oklevelet a kolozsvári egy.-en szerzett (1944). 1940-45-ben a kolozsvári egy.-i kórbonctani intézet gyakornoka, majd tanársegédje volt. 1946-47-ben a fővárosi Szent János Kórház ideg- és elmeosztályán orvos, majd 1947-54-ben a pécsi egy. ideg- és elmegyógyászati klinikájának adjunktusa. 1954-től haláláig az Orsz. Ideg- és Elmegyógyintézetben volt főorvos. 1962-től az Egészségügyi Min. elmegyógyász szaktanácsadója is. Megalapítója és haláláig szerk.-je az Alkohologia c. folyóiratnak. Kezdeményezte a Magy. Vöröskereszt keretében az alkoholizmus elleni küzdelem szakszerű megindítását, az antialkoholista szervezetek, klubok megteremtése.
Irod. Mária Béla: O. A. (Ideggyógyászati Szle, 1971. 5. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Ortvay Tivadar, 1875-ig Ortmayr (*Csíklovabánya, 1843.11.19. - †Bp., 1916.07.08.), apát, történész, régész, az MTA tagja (l. 1875, r. 1905). Teológiai tanulmányait Temesvárt végezte. Előbb több helyen lelkész, majd lugosi gimn. tanár. Közben egy.-i magántanári képesítést is nyert. 1873- tól az MNM régiségtárának segédőre, 1875-ben a pozsonyi jogak. r. tanára, 1892-ben pápai kamarás, 1900-ban csanádi apát lett. Széles körű, eredeti kutatásokon alapuló történelmi és archeológiai munkásságot fejtett ki.
F. m. Magyarország régi vízrajza a XIII-dik század végéig (I - II., Bp., 1882); Összehasonlító vizsgálatok a hazai és észak- európai prehistorikus kőeszközök eredete cs régisége körül (I - II., Bp., 1885); Magyarország egyházi földleírása a XIV. sz. elején (I - III., Bp., 1891 - 92); Pozsony város története (I - IV., Pozsony, 1892 - 1913); Temes vármegye és Temesvár város története (Bp., 1896 - 1914). Mária, II. Lajos magyar király neje (Bp., 1914. Az MTA 1916-ban a Marczibányi-mellékjutalommal tüntette ki.)
Irod. Márki Sándor: Emlékbeszéd O. T.-ról (Bp., 1916); Szentkláray Jenő: O. T. r. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1922); Márki Sándor: Emlékbeszéd O. T.-ról (Bp., 1923).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Ortvay (Ortmayr) Tivadar, történetíró, szül. Csiklovabányán (Krassó) 1843 nov. 18. Tanulmányait Temesvárt végezte, hol egyházmegyei áldozópapnak szentelték fel. Több helyen volt segédlelkész. Később a lugosi gimnázium tanára, egyet. magántanár és a nemzeti múzeum régiségtárának segédőre lett. 1875. a pozsonyi jogakadémia tanárává nevezték ki s most is ott működik. 1874. bölcsészettudor lett. 1875 máj. 26-án a m. tud. akadémia levelező tagul választotta. Számos történeti és archeológiai művei közül nevezetesebbek: Magyarország egyházi földleírása a XIV. sz. elején (2. köt.); Száz év egy magyar főiskola történetéből; A pozsonyi jogakadémia története (1884); Pozsony város története (1891) s köv., eddig 3 köt.); Dácia föliratos emlékei (1874); Hazánk legrégibb művelődése (akad. felolvasás 1896 márc. 30.).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Ortvay (1873-ig Orthmayr) Tivadar (*Csiklovabánya, Krassó vm., 1843.11.19. - †Bp., 1916. júl. 8.), történetíró. - A temesvári piar. gimn-ban 1862: éretts., uo. elvégezte a teol-t, 1866. VII. 20: pappá szent. Oravicán, Csiklován, 1869: Fehértemplomban kp., 1870: a lugosi r.k. gimn. h. tanára. Szellemi atyja és választmányi tagja az 1872. VI. 15: alakított D-Mo-i Tört. és Régészeti Társ-nak. 1873. VIII. 17: a M. Nemz. Múz. régiségtárának s-őre, 1874: a bpi egy. régészetből dr-rá avatta. 1875. X. 12: a pozsonyi jogakad. tört. ny. r. tanára, 1876: a bpi egy. mtanárrá képesítette. 1894-1900: a pozsonyi orsolyita tanítóképző ig-ja és 1895-1905: Frigyes főhg. altábornagy 4 leányának tört. tanára is. 1900. II. 9: csanádi c. apát, 1902: a pozsonyi tvhat. biz. tagja. 1906: nyugdíjazták; Pozsony díszpolgára, Bpre távozása előtt megalapította az Ortvay napközi-gyermekmenhelyet. 1915: és 1916: a MTA-nak 10-10 ezer K-s alapítványt tett. - Az 1891-92: kiadott 2 részes térképe (melyet a 14. sz. tizedjegyzékek alapján szerk.) tette lehetővé az egyhm. semat-ainak tört. igényű összeállítását. - 1875. V. 26: a MTA l., 1905. V. 12: r. tagja, a SZIT tud. és irod. o., 1915: a SZIA tagja. - M: De servitute Hungarica. Írta Bél Mátyás, kz-a kivonatilag és itészetileg ism. kiad. Pest, 1868. - Itészet és vitiligatismus. Bőhm Lénárd: D-Mo. v. az ún. Bánság külön történelme c. munkájának igazolása és kiegészítéséül. Temesvár, 1869. - A horvát-szlavón-m. határőrvidék... Uo., 1871. - Egy állítólagos róm. mediterrán út Pannóniában. Uo., 1873. (Ért-ek a tört-tud. köréből XI. 7.) - Dáczia feliratos emlékei és térképe Mommsen kiadásában. Uo., 1874. (Klny. Archeológiai Értes.) - A M. Nemz. Múz. érem- és régiséggyűjt-e 1874-ben. Uo., 1875. (Klny. uo.) - Tájékoztatás Szt Gellért máskép Szt Bernát valamint a Bold. Szűz állítólagos csanádi apátságaik iránt... Uo., 1875. (Klny. uo.) - Dáczia és Moesia ter-én. Uo., 1875. (Klny. uo.) - Irod. tanulm-ok a hazai és külf. tört., műtört. és régészet terén. Uo., 1875. (Klny. uo.) - A Kund-kapitányság. Uo., 1875. (Klny. Tört. és Régészeti Értes.) - Margum- és Contra-Margum helyfekvése. Bp., 1876. (Ért-ek a tört-tud. köréből VI. 1.) - Kritikai adalékok Margum tört-éhez. Uo., 1876. (Uaz VI. 7.) - Tibiscum helyfekvése. Uo., 1876. (Klny. Archeológiai Értes.) - A mo-i Duna-szg-ek alakja, iránya, nagysága, és partmagassági viszonyai. Uo., 1878. (Klny. Mat. és Termtud. Közlem.) - A mo-i Duna-szg-ek földirati csoportosulása és képződésük tényezői. Uo., 1880. (Ért-ek a termtud. köréből X. 3.) - Mo. régi vízrajza a 13. sz. végéig. 1-2. köt. Uo., 1882. - Zur Frage d. Wasserabnahme in Ungarn. Pozsony, 1883. (Klny. Pressburger Ztg.) - Száz év egy hazai főisk. életéből. Bp., 1884. - Összehasonlító vizsgálatok a hazai és É-eu. (dán, svéd, norvég) praehistorikus kőeszközök eredete és régisége körül. 1-2. füz. Uo., 1885. (Ért-ek a tört-tud. köréből XII. 7; 8.) - A praehistorikus kőeszközök régiségi jellegéről. Uo., 1886. (Uaz XIII. 2.) - Jeruzsálemtől Názárethig. Úti emlék. Pozsony, 1888. - A pécsi egyhm. alapítása és első határai. Bp., 1890. (Ért-ek a tört-tud. köréből XIV. 8.) - Emlékbeszéd Pesty Frigyes akad. r. tagról. Uo., 1891. (Emlékbeszédek VII. 1.) - Mo. egyh. földleírása a 14. sz. elején. Szerk. 1. köt. 1-2. Uo., 1892. - Mo. r.k. egyházmegyéi a jelen időben. Hurbant Lászlóval. Bp., és Pozsony, 1892. - Pozsony város tört. 1-3. köt. Pozsony, 1892-1900. 4. köt. 1. r. Uo., 1912. - Temesmegye és Temesvár tört. 1. köt. 1. kv. Őskor. IV. köt. 1. kv. Okl-ek Temes vm. és Temesvár tört-hez. Másolta és gyűjt. Pesty Frigyes. S.a.r. Uo., 1896. - Pozsonyvm. ... állatvilága. Pozsony, 1902. - A pozsonyi kápt. tört-éhez. Uo., 1903. - Az eu. művelődés kezdete és haladása. Uo., 1904. - Pozsonyváros utcái és terei. Uo., 1905. - A pozsonyi béke emléktáblája. Uo., 1905. - Kornhuber András. Uo., 1906. - Termtud. és őstörténelem vagyis az ember ősiségének és származásának kérdése... Bp., 1907. - Az ősember táplálkozása. Uo., 1907. (Ért-ek a tört-tud. köréből XXI. 5.) - Emlékbeszéd Bubics Zsigmond r. tag felett. Uo., 1908. (MTA emlékbeszédek XIV. 1.) - Emlékbeszéd Csaplár Benedek l. tag felett. Uo., 1908. (Uaz XIII. 10.) - Emlékbeszéd Wosinszky Mór l. tag felett. Uo., 1908. (Uaz XIII. 8.) - A mohácsi csata elvesztésének okai és következményei, egykorú jelentések és okiratos közlések alapján. Uo., 1910. (Ért-ek a tört-tud. köréből XXII. 9.) - Thaly Kálmán. Emlékbeszéd... (Uo., 1910) - Habsburg Mária és férje, II. Lajos m. kir. kath. igazhívőségének kérdése. Uo., 1913. (SZIT tud. és irod. o. felolvasásai 83.) - Emlékbeszéd Hampel József r. tag felett. Uo., 1913. (MTA emlékbeszédek XVI. 7.) - Pór Antal 1834-1911. Uo., 1913. (Klny. Turul) - Mária, II. Lajos m. kir. neje. Uo., 1914. (M. tört. életr-ok XXX.) - Temes vm. és Temesvár város tört. 1. köt. 2. r. Régibb kk. A róm. hódítástól a m. kirság megalapításáig. Uo., 1914. - 1871. I. 1-1874. VI: szerk. Szentkláray Jenővel a Temesváron s Bpen kiadott Történelmi Adattár Csanád Egyhm. Hajdanához és Jelenéhez havi folyóir. 42 füz-ét; 1875. I. 31-XII. 31: Henszlmann Imrével az Archeológiai Értesítőt, 1901/06: a Pozsonyi Orvos-természettudományi Egyesület Közlönyét Fischer A-val és Kornhuber Andrással. - Betűjegyei: O.T.; O.T.dr; O-y; Tivadar. T.E.
M. Sion 1889:702. - Pallas XIII:558; XVIII:387. - Szinnyei IX:1412. - ~ írói munkásságának összege Pozsony, 1906. - Akad. Értes. 1916:603. - Századok 1916:553. - Tört. Szle 1916:514. (Angyal Dávid) - Márki Sándor: Emlékbeszéd ~ról. Bp., 1923. (SZIA emlékbeszédek I. 6.) - Szentkláray Jenő: ~ r. tag emlékezete. Uo., 1923. (MTA emlékbeszédek XVI. 6.) - Gulyás 1956:608. - MÉL II:327. - MTA tagjai 1975:206. - Gulyás/Viczián XIX:890. (1875-ig Orthmayr) - METEM Vázlatok 1991:259. (Lotz Antal: Történetíró papok Csanád egyhm-ben).
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Óruszolc/Rusova Veche/Roschowa, Ruschova, falu Krassó-Szörény vármegyében.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Orvos Tibor, (*Lippa, 1944.05.03.), festőművész. Elemi és középiskoláinak az elvégzése után a temesvári Képzőművészeti Akadémián 1965-ben diplomázik. A Romániai Képzőművészek Szövetségének tagjaként a resicabányai Művészeti Líceum tanáraként kényszerül betegnyugdíjba. Azon festőművészek közé tartozik, aki egy életen át új megoldásokat és kifejezésformákat keres s talán emiatt nem tud megállapodni egyetlen irányzatnál sem. Borúlátó alaptermészete miatt többször is megbénul kezében az ecset s csak nehezen veszi elő ismét palettáját. Vászonra fest, de sikeresen próbálkozott az üvegre való festéssel is. A resicabányai festők egymásközötti villongása egyik áldozatának is tekinthetjük, mert csak ritkán és alkalmasint kap önzetlen erkölcsi és anyagi segítséget. Évek óta a nyomorgó művészek sorába sorolhatjuk, mert a létminimumhoz sem elegendő betegnyugdíjához még nem sikerült a képzőművészeti nyugdíjat megkapnia a bürokratikus intézkedések miatt. Művészetét szinte egyáltalán nem méltathatjuk, hiszen igen szerény lakásában egyetlen műve sem található. Resicabányán számos képe hever magánkézben, de igazándiból egy-két olyan birtoklóról tudunk, akikhez viszont nem akárki léphet be a képek megtekintésére. Közös és egyéni tárlatait csoportosítani is lehet. Megyei kiállításai vannak 1966-tól Aradon, Temesváron, Resicabányán, de közös tárlatokon is szerepel (Arad. Resicabánya, Herkulesfürdő, Szörényvár /Turnu Severin/, Kolozsvár, Nagyvárad, Konstanca), illetve külföldön Békéscsabán, Budapesten, Újvidéken és Belgrádon vett részt közös tárlatokon. Bukarestben országos tárlaton is szerepelt.
Egyéni kiállításai: Arad (1973), Resicabánya (1975,1987, 2000), Lahr (Németország 1980), Offenburg (1980), Freiburg (1981), Stuttgart (1981), Bécs (1982). Többször is résztvevője volt a különböző alkotótáboroknak, tanulmányi és dokumentációs kirándulásoknak Magyarországon és a korabeli Jugoszláviában.
Orvos Tibor művészi neve több esetben is Orvos Tiberius.
Forrás: Makay Botond írása

Orvosok Lapja, Temesváron 1920 novemberétől 1940 szeptemberéig havonta megjelenő szaklap. Felelős szerkesztője mindvégig Szana András röntgenintézeti főorvos. 1926-tól főmunkatárs Kardos Géza, az aradi Gyermekmenhely volt igazgató főorvosa, később temesvári gyermekorvos. 1932 júliusától a lap címe Terapia, s csak zárójelben, alcímként jelenik meg a folytonosságot jelezve továbbra is az ~ cím. Ez időtől kezdve 1938-ig főmunkatárs Lampel Armand is. 1938 áprilisától kezdve a lap fejléce csak román nyelvű. Az ~ indulásakor jelzi célját: "A gyakorló orvosnak referál a gyógytudományok haladásáról." Szerzői részben bánsági orvosok, részben külföldi egyetemek tanárai. Az aradi orvosok közül Engelberg József az inzulin mellékhatásáról s az asztma terápiájáról (1927), a vérképző szervekre irányuló ideg- és hormonhatásról (1928), a neuraszténiáról (1929), a gyomorsav és a malátacukor értékeinek viszonyáról (1930) s a gyomorszekrécióról (1931) értekezik. Szedlák Ödön ideggyógyász referátuma Újabb nézőpontok a psychoterápiában (1928) címmel jelenik meg, Kardos Géza a gyermekbénulás járványtanát, kórismézését és terápiáját (1928), majd a csecsemő táplálásával kapcsolatos nehézségeket (1930) írja le. Lukáts Jenő a malátakivonat gyógyászati felhasználásáról (1924) ír, Goldschmidt Lipót pedig új szempontokat mutat be a hörgők, a tüdő heveny és krónikus megbetegedéseinek kezelésében (1932). Szelle Károly a vérbaj kezelésénél eredményesen használt új eljárását ismerteti (1927), Kallós József vegyész új módszert dolgozott ki a vér és a liquor cukortartalmának meghatározására (1928). Sebészeti vonatkozásúak Újhelyi József és Naschitz Imre dolgozatai (1926). A temesvári orvosok közül Gara Ferenc fogorvos a fogkefe használatáról (1928), a száj higiéniájáról (1929), a foghúzás utáni rendellenes vérzésekről (1930) ír, és közli statisztikai felmérését az elemi iskolai tanulók fogainak romlásáról (1932). Mátrai Béla az alveolitis kórképét és kezelését mutatja be (1933). Lampel Armand a szívműködés zavarairól (1932) és a vérnyomás diagnosztikai értékelése kapcsán nyert tapasztalatairól számol be (1933), Kraus Mihály a luesz ideggyógyászati vonatkozásait (1927), Varga Kálmán bőrgyógyász a gonorrhoeás betegek gyógykezelését tárgyalja (1934). Szana András Nőgyógyászati szemelvények c. összefoglalót közöl (1935), Wittenberg Sándor a csecsemőknél észlelt táplálkozási zavarokat ismerteti (1927). A kolozsvári szerzők közül Engel Károly az epekőbetegségek kórtanáról és gyógykezeléséről, valamint a magas vérnyomásról (1924), Jancsó Miklós a pellagráról (1924), Heiner Lajos a gonorrhoea kezeléséről (1924) ír, Heller József a belső elválasztási mirigyekből eredő vérzésekről (1935) számol be saját tapasztalatai alapján. Vidéki orvosok is jelentkeztek esetbemutatásokkal, leírva saját tapasztalataikat. Így például Klein Richárd (Buziásfürdő) a vérnyomás-emelkedések kezelését mutatja be (1924), Nagy Jenő bányaorvos (Petrilla) pedig az asthma bronchiale okaival foglalkozik (1927). A ~ számos dolgozatot közölt budapesti és szegedi orvosok, egyetemi tanárok tollából. Itt jelent meg Korányi Sándor a vérképző szervek megbetegedéseit (1928), Molnár Béla a cukorbetegek gyógykezelését (1929), Matolcsy Károly a női nemi szervek tuberkulózisát (1930) elemző értekezése, Heim Pál dolgozata a gyermekek sápadtságának okairól (1929) és Manninger Vilmosé a rákos megbetegedésekről (1937). Közöltek német nyelven is: Winkler Lajos, a nagyváradi poliklinika orvosa és Engelberg József Aradról így jelentette meg terjedelmes munkáit a szifilisz differenciál-diagnózisáról (1930), ill. a gyomornedv sósavtartalmának meghatározásáról (1930). A mindennapi gyakorlat számára c. rovat beszámolókat tartalmazott, a Gyógyászati kérdések és feleletek c. rovat keretében állandó kapcsolat létesült a gyakorló orvosok és a neves egyetemi orvosprofesszorok közt. A bánsági kisebbségi orvosok érdekvédelmét szolgálta az Orvosi közügy rovat. Szórakoztató céllal még az Orvosi humor is helyet kapott. A lap megszűnése 1940 őszén a kialakult politikai viszonyoknak tulajdonítható.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Őscsanád/Cenadu Vechi/Deutsch-Tschanad, azelőtt Német-Csanád, a Maros mellett fekvő nagyközség. Házainak száma 339, lakosaié 1564, akik leginkább németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község történetét Nagycsanádnál ismertettük. Az itteni római kath. templom 1871-ben épült. A templom előtt áll Szent Gellért szobra, a templomban pedig az a kőkoporsó látható, melyben Szent Gellért, vagy mások szerint Kun László volt eltemetve. A Szent Gellért templomának romjaiból előkerült faragott kövek ma is láthatók, a mostani templom mögött. Itt lakik Kisléghi Nagy Gyula, San-Marco hercegnő főintézője, jeles régész, kinek itt nagy értékű, rendkívül gazdag régiséggyűjteménye van, mely nagyrészt a saját ásatásaiból származik. A község lakosai gazdakört, két kaszinót tartanak fenn és a katolikus népszövetségnek is van itt fiókja. A községhez tartozik a Schmelczer-tanya.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Őscsanád,
nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, (1910) 1538 német és magyar lak. (Tr. R.)
Forrás: Révai lexikon
Német-Csanád,
nagyközség Torontál vármegye nagy-szentmiklósi járásában, (1891) 1842 német lakossal, takarékpénztárral, posta- és távíróhivatallal, postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Német-Csanád, német falu, Torontál vármegyében, a Maros bal mellékén: 1692 kath., 4 evang., 28 óhitű, 12 zsidó lak., kath. paroch. templommal, régi romokkal. Határa bő termékenységű; rétje, legelője sok; a Maros mentiben gyönyörű erdeje van, melyben őzek nagy számmal találtatnak; a Maroson révje, s 71 5/8 egész telke van. Fekszik Szegedhez keletre 4 mfldnyire. F. u. gr. Nákó Sándor.
Forrás: Magyarország geográfiai szótára

Ósopot/Şopotul Vechi, kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1910) 1491 oláh lak.; u. p. és u. t. Dalbosfalva. Határában kőszénbányák vannak.
Forrás: Révai lexikon
Sopot, Ó-Sopot,
kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1891) 1413 oláh lakossal. Határában kőszénbányák vannak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Ősz Tt (Zsombolya-É, Nagyősz szomszédja) 1770-1771-ben alapított falu (Borovszky: Torontál 62). 1806: Gottlob (Kis Ösz) (21 Z 41). 1808: pagus Gottlob, Kis-Ősz (Lipszky; Su). 1851: Gottlób, Tt vm, Komlóshoz éjszakra, 1768 (német) kath., 24 óhitű, 28 zsidó lak., kath. paroch. templommal, első osztálybeli gazdag határral, 158 egész jobbágytelekkel. F. u. b. Liptaynő (Fé 2: 32). 1888: Kisısz (Gottlob) Tt Perjámosi js (Je 430). 1913: Kisősz Tt vm (Az). - Gottlob = Su 1: 269. 1770, 1808-1851. - 1974: c. Lovrin {Lovrin kzs faluja DNy-ra} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv
Ősz:
1. Kis-Ősz (Gottlob), nagyközség Torontál vármegye perjámosi járásában, (1891) 2344 német lak., takarékpénztárral, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
2. Nagy-Ősz (Triebswetter), nagyközség ugyanazon vármegye nagyszentmiklósi járásában, (1891) 3659 német lak., posta-, távíró- és távbeszélő hivatallal és postatakarékpénztárral. A XVIII. sz. első felében Mercy gróf ide franciákat telepített, de ezek már egészen elnémetesedtek.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Ószentiván, Tiszasziget,. a Tisza mellett fekvő magyar kisközség. Házainak száma 364, lakosaié 1483, akik római katolikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Újszentiván. Szent-Iván a középkorban a mai Újszentiván helyén feküdt. Középkori s a török hódoltság korabeli történetét ott ismertetjük. A törökök kiűzetése után, a mai Ószentiván és Újszentiván területét a temesvári bánságba kebelezték, s 1719-ben Gyála faluhoz tartozott. 1720-ban Veliki Vászó szegedi kapitány bérelte s ajánlkozott a kincstárnál, hogy kertészekkel benépesíti; de ez a terv meghiúsult. 1723 tavaszán a csanádi tiszttartóság újból bérbe adta. 1746 március havában a tiszttartóság szerbeket telepített ide. 1783 március 5-én Szeged városa vásárolta meg a kir. kamarától, mire szerb lakosai a szomszédos Újszentivánra költöztek át s helyükbe szegedi magyarok, telepedtek itt le. Az 1848-49-iki szabadságharc alatt, 1849 augusztus 5-6-án, a helység határában a honvédek és a császáriak között ütközet volt, mely a magyarok visszavonulásával végződött. Az 1845 és 1855. években árvíz pusztította el a község határát. 1873-ban mintegy 200-an haltak el kolerában. Jelenleg Kovács Józsefnek van itt nagyobb birtoka. Van a községben hitelszövetkezet, gazdakör és a Magyar Kender- és Lenipar részvénytársaságnak kendertiloló telepe. Ide tartozik Vedresháza-puszta, mely Vedres István, Szeged városa mérnökének köszöni fennállását. E puszta helyén még a XIX. század elején nagy kiterjedésű mocsár volt, a melyből Vedres, Szeged és a kamara engedelmével 3500 holdat kihasított s miután a terület használatára 23 évre engedélyt nyert, 3000 öl hosszú töltést emeltetett az árvizek ellen, majd árkokkal a földekről a vizet levezettette, a mocsarakat lecsapolta és kiszárította. Az így nyert területen lakházat és majort építtetett, a földet mívelés alá vette és erdőt is ültetett. Az 1813-16. évi nagy árvizek ellenére, melyek a töltéseket is elszaggatták, rövid néhány év alatt a megkezdett munkát sikerrel befejezte.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Ószentiván,
kisközség Torontál vármegye törökkanizsai járásában (1910) 1472 magyar lak., vasútállomás távíróval: Oszentiván-Újszentiván, u. p. Újszentiván.
Forrás: Révai lexikon
Tiszasziget, Szentiván, Szentivánsziget, Sziget, 1955-ig Ószentiván, Csongrád m.: plébánia a szeged-csanádi egyhm. szegedi esp. ker-ében. - 1500: már létezett. A törökök elfoglalták. Szőreg filiájából 1915: alapították újra. Mai Páduai Szt Antal-tp-át 1914: építették. Harangjait 1926: 95 és 65 cm átm. Walser Ferenc Bpen öntötte. Akv. 1913-tól. - Filiája 1915-: Térvár. - Plébánosai: Bajcsi János, 1918: Tóth Péter, 1958: Szarvas Béla, 1970: Hamvas István, 1971: Pozsgai Pál, 1977: Katona Nándor, 1982: Horváth Sándor, 1988: Bajnai István, 1989: Kiss Ferenc, 1993: Mag Lajos. 1998: Seidl Ambrus, 2002: Lengyel Antal. - Lakói 1940: 1447 r.k., 5 g.kel., 3 ev., 15 ref., 3 egyéb vall., össz. 1473; 1983: 1600 r.k., össz. 1635; 1995: 1400 r.k., össz. 1537; 2007: 1500 r.k., 53 ref., össz. 1800. Mag Lajos-Lengyel Antal-P.P.
CSJÉ 1980. - Patay 1982. - Schem. Sz-Cs. 1996:16. - MKA 2000:301.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Őszény (azelőtt Jezvin), Temesrékastól nyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 343, lakosaié 1612, akik nagyrészt Őszény. – Ottlik Péter úrilaka.románajkúak és görög-keletiek. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Temesrékas. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő Evsen, Evzin alakban s ekkor már plébániája is volt. Egy 1361-ben kelt határjáró levél szerint Szeri Pósafi Balázs mester volt itt birtokos. 1463-ban Őszényi István birtokában lehetett, a ki ebben az évben részt vett Rékas határjárásában. 1470-ben Csáki Benedek és Ferencz voltak a földesurai. 1523-ban, egy tanúkihallgatás adatai szerint, már szerbek lakták. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Jesvin néven, a temesi kerületben szerepel, de az 1761. évi hivatalos térképen már csak puszta. Kevéssel ezután románok szállották meg és 1783-ban már ismét községként, szerepel. Földesura 1848-ig a kamara volt és most is a kincstár a legnagyobb birtokosa. A községbeli két templom körül a görög-keletieké a XVIII. század végén, a görög-katolikusoké 1831. évben épült. A lakosok hitelszövetkezetet és román dalárdát tartanak fenn, és a tanyán van Ottlik Péter gőzmalma. Ide tartozik: Kopasztanya, melyet az ottani úrilakkal együtt, Ottlik Péter kincstári bérlő 1893-ban építtetett.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Jezvin,
nagyközség Temes vármegye rékási járásában, (1891) 1587 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Öszény Te (Temesvár-K, a Lugosi úton) 1333: sacerdos de Evsen, 1334: Ewun, 1335: Ewzin (Tr) egyházas hely. Pápai tizedlajstrom: Ewsen, Ewzin (148, 157); 1453: Wzen, 1470: Ewzen (Cs 2: 55). 1723-5: Jesvin (Borovszky: Torontál 87). 1808: Jezvin (75). 1851: Jeszvin, Te vm, 1300 n. e. óhitű lak., anyatemplommal. Határa igen termékeny, s 71 7/8 egész úrbéri telket foglal magában. Bírja a kamara (Fé 2: 157). 1913: Öszény Te vm Temesrékási js (Az). - 1909/19: Izvin, Jezvin, L 1606: r  1456; m, n (98). = Su 1: 312. 1333-1913. - 1974: c. Recas {Temesrékás kzs faluja Ny-ra} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Oszkola Te (Detta-ÉK, a Berzava b. p.) 1333: Zoruka [: Ozcula], Zkola, 1334: Scalla [: Sculla], Sculd [: Scula], Soruld (Tr) egyházas hely. 1410: tres ville communiter Ozkolla vocate ..., 1466: Tothozkola in districtu Ozkola (Cs 2: 54. A mai Szkulya). 1467.VII.21: Ozkola-i Arka László említése (KmJkv 1759). 1808: Szkulya, (i) Skulja (163). 1851: », o-m-n falu, Te vm, 988 lakos, 2- ik osztálybeli határ, erdő, szőlőhegy. Bírja a Kaiser család (Fé 4: 142). 1888: » Dettai js (Je 665). 1913: Szigetfalu Te vm (Az). – 1909/19: Sculea, Szkulya, L 1324: r 633; m, n, szerb, zs (161). Sculia = Su 2: 111. 1333–1851 {1913}. [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Osztern (Kis-Komlós), csinos francia falu, Torontál vármegyében, ut. p. Csatádhoz dél-nyugatra 1 1/2 mfd., 1374 kath., 54 óhitű, 30 zsidó lak., kath. paroch. templommal. Határa igen termékeny s első osztálybeli. Vagyonos lakosai 120 4/8 egész telket bírnak. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Osztie Andor (*Módos, 1873 - †Temesvár, 1929.), szerkesztő, újságíró. Középiskoláit Temesvárt és Szegeden végezte; Budapesten levéltárosi vizsgát tett. Hosszú éveken át Temes vármegye főlevéltárnoka. Újságírói pályáját a Szegedi Naplónál kezdte, ahol Tömörkény István oldalán dolgozott. 1900-tól a Délmagyarországi Közlöny szerkesztője, majd tulajdonosa. Az I. világháború után a Temesvári Újságban, majd a Temesvári Hírlapban jelentek meg politikai és helytörténeti írásai. Az OMP temes-torontáli tagozatának főtitkára volt haláláig.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Osztron, oláh falu, Krassó vármegyében, Facsethez 2 1/4 órányira, 5 kath., 547 óhitű lak., anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Ote(j)falva Te~Kr (Facsád táján) 1453: Otheefalva (P); 1454: Otheefalwa kettı is volt Suggya tartozékai közt (Cs 2: 55); 1514-1516: Othe, 1597: Otthye, 1617: Oticze, 1620: Otthie (Pesty: Krassó II/2. 91). - Su 2: 381.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ótelek, Begamenti magyar kisközség. Házainak száma 290, lakosaié 1661, akik római katolikus vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Párdány. A középkorban, 1452-ben, az egykori Keve vármegye területén Feltelek s egy másik, ugyanez évben kelt oklevélben: Teleki nevű helység tűnik elő. A XV. század közepén a Teleki Ákos család birtoka volt. A török hódoltság alatt teljesen elpusztult. Az 1723-1786. évi térképeken nincs feltüntetve. A jelenlegi helység 1793-95 között települt s 1856-ban alakult önálló községgé. 1838-ban gróf Buttler János, majd 1840-48-ig Bogdanovics Péter volt a földesura. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben, melynek lakosai gazdakört, polgári olvasókört, munkáskört és hitelszövetkezetet tartanak fenn.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Otelek, magyar falu, Torontál vármegyében, a pardányi uradalomban: 492 kath., 4 óhitű lak., kik contractualisták. F. u. gr. Buttler János örökösök. Ut. p. N. Becskerek.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Öthalom Kr (Lugos-D, a Pogányos-hegy K-i oldalán fekvő Mutnokszabadja mellett) 1444: Ewthalom, Zsidóvár 17. tartozéka volt (Cs 2: 15. Zsidóvár); 1493: Petracko de Ewthalmi temesmegyei királyi ember (Cs 2: 86. Öthalmi). 1493: Ewthalmi, 1640: Eöthalom (Pesty: Krassó II/2. 94; Szörény II. 434). - Su 2: 287. + Su 2: 324.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

5 órai Újság, független politikai napilap Temesvárott. Szerkesztette Franyó Zoltán. 1931. máj. 1-jén indult. A 30. számtól a 6 órai Újság címet viselte. 1940. dec. 17-ig jelent meg.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Ötvény (azelőtt Utvin), a Bega hajózási csatorna mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 312, lakosaié 1440, akik között 180 a magyar, 105 német, 240 románajkú és nagyrészt görög-keleti vallású. Postája Szabadfalu, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban is Ötvény (Wthwyn) és Kisötvény alakban említik az oklevelek. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben két ilynevű helység fordul elő és mindkettőben már plébánia is volt. 1388-ban már vásáros hely és Pogány Domokos volt a földesura, kitől 1399-ben, némely beregmegyei jószágokért, Zsigmond király cserélte el. 1456-ban Hunyadi János nyerte adományul, de még ez évben Hunyadi László és Mátyás Horogszegi Szilágyi Mihálynak adták. 1540-ben Ötvényi Oláh Jakab volt a földesura. 1552-ben Losonczy István temesi főispán a temesi vár tartozékai között sorolja fel. 1838-ban 103 4/8 egész jobbágytelekből állott. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg Zombori Rónay Mihálynak és Watz Bálintnak van itt nagyobb birtokuk. A görög-keleti templom 1714-ben épült. A községbeli téglagyár a Drinszter és Wetzler cégé. Az egyik dűlő román neve La Piatra. Egy régi templom alapfalai látszanak itt, a hol valószínűleg a középkorban a község feküdt. Ide tartozik: Rózsamajor és Szentmárialiget. Ez utóbbi Rónay Mihályé. Hajdan Oláh Miklósé volt; újabban Kovács Ákosé lett, ki itt 1896-ban csinos úrilakot építtetett. 1904-ben Rónay Mihály vette meg, az 550 holdas birtokkal együtt. Az úrilakban kb. 4000 kötetes érdekes könyvtár van. A mai Ötvénytől délre fekhetett Oroszi, melyről már az 1388-1489. évekből vannak okleveles adatok. 1388-ban Szécsényi Frank és Simon birtoka, 1399-ben Zsigmond királyé, 1456-ban Hunyadi Jánosé és utána, Egyházas-Oroszi néven, Szilágyi Mihályé volt. Ötvény és Újpécs között fekhetett Selymes vagy Sörmes helység, melynek 1399-ben Pogány Domokos, 1456-ban Hunyadi János, utána Szilágyi Mihály és 1464-ben Szegedi László voltak a birtokosai.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Utvin,
nagyközség Temes vármegye központi járásában, (1891) 1381 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Ötvény Te (Temesvár-DNy hrs ) 1333: Hutneu [: Hutuen], 1334: Hutuen Petri, Wtuen; 1335: Utwen, Utuen {két falu} (Tr). Pápai tizedlajstromban Hutuen, Vtuen, Vtwen (149, 152, 157, 160) egyházas hely; 1388: Wthwyn hetivásáros hely; 1399-ben Zsigmond király birtokába kerül Ötvény uradalom tartozékaival együtt; 1456-ban Kysewthwen néven Hunyadi János kapja királyi adományul; még ez évben Hunyadi László és Mátyás Horogszegi Szilágyi Mihálynak adják (Cs 2: 55). {Tartozékait ld helyükön.} 1808: Utvin (177). 1851: Útfény, Te vm, Lakja 5 kath., 7 zsidó, 1421 n. e. óhitű, anyaegyházzal. 4837 hold, ... F. u. a királyi kincstár (Fé 4: 245). 1913: Ötvény Te vm Központi js (Az). - 1909/19: Utvin, U, L 1537: r 1248; n, m (190). = Su 2: 221. 1333-1851 {1913}. - 1974; c. Sînmihaiu Român {Bégaszentmihály kzs faluja K-re} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ötvösd/Otveşti/Ötwösch, a buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 110, lakosaié 816, akik legnagyobbrészt magyarok és római-katolikusok. Postája, távírója és vasúti állomása Törökszákos. Ez a helység csak 1868-ban települt a törökszákosi vallás- és tanulmányi alapítványi birtokon. Minden házszámnak két-két hold tulajdon földje és 14 hold bérlete van. Az új telepítvény báró Eötvös József akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter tiszteletére Eötvösfalva nevet nyert, de később a rövidebb Eötvösd alakot használta és ezt kapta a helynevek rendezésekor is. Van itt hitelszövetkezet, hadastyán- és lövészegyesület.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Ötvösd Te (Buziásfürdı-NyDNy) Eötvösfalva, Eötvös > (Az). 1888: Ötvösfalva, telep (t) Törökszákos Te Buziási js (Je 562). 1913: Ötvösd Te vm Buziásfürdıi js (Az). - Otvesti = Su 2: 22. 1868 {?}, 1913: Örvösd. {Alatta:} Ötvösd v. Otvesti. {Címben:} u. Eötvösfalva, Örösd {!}. - 1974: c. Sacosu Turcesc {Törökszákos kzs faluja D-re} [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Ozorai Pipo, Filippo Scolari (? , 1369 - †Lippa, 1426.12.27.), kincstartó, szörényi bán. Firenzei elszegényedett nemes családból származott. Ozorai Borbálával kötött házasságot. 1382-ben egy Budán működő firenzei kereskedő factoraként Mo.-ra került. 1387-ben Zsigmond kir. szolgálatába lépett. Az első esztendőkben gazdasági tevékenységet fejtett ki, de már néhány év múlva a harcokban is kitüntette magát, később pedig Zsigmond nélkülözhetetlen embere. 1394-ben ő tanácsolta Zsigmondnak, hogy a Horvátiak felkelésében részt vevő urak nagy részét titokban gyilkoltassa meg. 1397-ben kamaraispán. 1399-ben körmöci kamaraispán. 1401-ben Zsigmonddal együtt került fogságba, vele együtt szabadult ki és lett az uralkodó liga tagjává. 1402 - 03-ban Nápolyi László ellen harcolt. 1403-tól 1425-ig sókamaraispán és temesi ispán, közben 1407-08-ban kincstartó és 1408-09-ben szörényi bán is. 1411-12-ben Velence ellen harcolt. Ő kezdte meg Temesvár, Orsova és Nándorfehérvár kiépítését, Hunyadi János alatta kezdte katonai pályafutását. Hadvezérként az 1421-22-i huszita hadjáratban vereséget szenvedett Németbródnál (1422. jan. 8.), 1423-ban viszont a Havasalföldön, 1426-ban pedig Galambócnál a törökök felett győzelmet aratott. Sókamarásként újjászervezte a sókamarák működését és bevételeiket növelte. Zsigmondnak az egyházszakadással kapcsolatos politikai ügyekben is belső tanácsadója, 1410-ben követe Itáliában, a konstanci zsinaton ~ őrizte XXIII. János ellenpápát. Firenzében birtokot vásárolt és Brunelleschivel kápolnát emeltetett. A firenzeiek érdeklődését ~ iránt bizonyítja két életrajza is. Mo.-on óriási vagyonra tett szert. Ozorának mezővárosi privilégiumot adott. Székesfehérvárott temetkezőkápolnát (1425), Lippán kórházat épített.
Irod. Két egykorú életrajza: 1. Ismeretlen szerző: Vita di messcr Philippo Scolari, Archivio storico Italiano (IV., Firenze, 1843); Poggio Jakab: Vita di messer Filippo Scolari cittadino Fiorentino (Firenze); Wenzel Gusztáv: O. P. (Ak. Ért. 1859). - Szi. Tarczai György: Masolino (r., Bp., 1903).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Ozorai Pipo, családi nevén Scolati Fülöp, firenzei származású magyarrá vált hadvezér. Ozorai nevét onnan kapta, hogy magyar leányt, Ozorai Borbálát vette nőül. 1387 előtt mint ifjú került Demeter esztergomi érsek udvarába, ennek halála után pedig Zsigmond király szolgálatába lépett át. Az 1403-iki felkelés leveretésében nagy része volt s ettől kezdve gyorsan emelkedett a hivatalok lépcsőin. 1407-1426. években az annyira fontos temesi főispánságot bírta, úgy hogy kortársai e miatt közönségesen csak Ispán Fülöpnek nevezték; egyúttal királyi kincstartó és a királyi sókamarák igazgatója volt. 1410. Kapy Andrással együtt őt küldötte Zsigmond király XXIII. János pápához követül s csakugyan létre is hozta a pápa és a király közt a kiegyezést. Az 1411-1412-iki velencei nagy háborúban ő volt a magyar sereg vezére. Sacilénél megverte a velenceiek seregét, de Treviso ostrománál meg ő szenvedett vereséget, úgy hogy a háború színhelyét odahagyta. 1423. jókora sereggel Havasalföldre ment s ott közel Bolgárország határához a törököket keményen megverte. 1425. Dán vajda érdekében még egyszer hadat vezérelt Oláhországba, a következő évben pedig Galambócnál aratott győzelmet nagy számú török csapat fölött. Még ez év végén Lippán hunyt el.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Ozorai Pipo, Filippo Scolari, Ispán Fülöp (*Firenze, Itália, 1369. - †Lippa, Temes vm., 1426.12.27.), hadvezér. - Ifjúként 1387 előtt Demeter esztergomi érs. (1378-87), majd Zsigmond kir. (ur. 1387-1437) szolgálatába lépett. Megházasodott, neje, Ozorai Borbála után kapta az ~ nevet. Zsigmond kegyeltjeként 1398: pénzverőispán, 1401-26: sókamarai ispán. Részt vett 1403 nyarán a p. által támogatott Nápolyi László trónkövetelő híveinek leverésében. 1404-26: temesi, aradi, csanádi, kevei, krassói ispán. 1407-08: főkincstartó. 1407-26: csongrádi ispán, 1408-09: szörényi bán, 1408: a Sárkányrend tagja, 1409-26: zarándi ispán. Kir. követként 1410. VII-VIII: Kapy Andrással együtt tárgyalt és megegyezett XXIII. János p-val (ur. 1410-15) (aki a megegyezés következményeként újjáalapította az óbudai egy-et). Az adót megtagadó Velence elleni háborúban 1411. XI-1412. XII: a m. sereg vezére. 1420: a kalocsai érsség kormányzója. 1423 nyarán a tör. ellen sikeres hadjáratot vezetett Havasalföldön, ahonnan elűzte pártfogoltjukat, II. (Prasnaglava) Radu vajdát (ur. 1421, 1423, 1424-26), helyette Zsigmond hűbéresét, II. Dant tette ismét vajdává (ur. 1420-21, 1421-23, 1423-24, 1426-27, 1427-31). 1424: a kunok bírája. Az 1424. XII: elűzött II. Dan vajda érdekében 1425 őszén haddal tért vissza Havasalföldre, Bodonynál (Viddin) legyőzte a tör. sereget. 1426 nyarán galambóci győzelmével II. Dant ismét vajdává tette.
M. Akad. Értes. (1859: Wenzel Gusztáv: ~) - Schönherr Gyula: Az Anjou-ház és örökösei. Bp., 1895. (és M. nemz. tört. Uo., 1896. III: Zsigmond és Albert kora) - Engel II:180.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon