K

Kádár, a Poganis-patak bal partján fekvő kisközség. Házainak száma 134, lakosaié 748, akik nagyobbrészt románajkúak és görög-keletiek.Kádár. – Báró Duka Géza úrilaka. Postája, távírója helyben van, vasúti állomása Végvár-Kádár. Régibb históriája szintén ismeretlen. Csak a török hódoltság végszakából vannak adatok, a mikor már lakott helység volt. Az 1717. évi összeírásban, KKádár. – A Csepreghy-féle úrilak István majorban. Most báró Duka Gézáé.adar alakban a csákovai kerületben fordul elő, 85 házzal. A Mercy-féle térképen Kada, az 1761. évi hivatalos térképen, pedig Kedár alakban szerepel. 1806-ban báró Kádári Duka Péter vette meg a kincstártól, a kitől báró Duka István, majd Emil, Jenő és Péter örökölték, és 1878-ig bírták. Ekkor e birtokot báró Nikolics Mihály vette meg, a ki az egyik részt 1882-ben báró Karátsonyi Katalin férjezett báró Duka Emilnének adta el, a másik részt pedig Jellinekné Reichmann Teréznek. Jellinekné a maga részét 1886-ban eladta Győrössy-Csepreghy Istvánnak. Báró Duka Emilné részét báró Duka Géza cs. és kir. követségi tanácsos, országgyűlési képviselő örökölte, a ki GyőröKádár. – Báró Duka Géza istálló épülete.ssy-Csepreghy István birtoka egy részét is megvette. A községbeli két régi kúriát 1810-ben báró Duka Péter generális építtette, az újat pedig, mely a községen kívül fekszik, 1900-ban Győrössy-Csepreghy István. Mind a kettő most báró Duka Gézáé. A községbeli görög-keleti templom 1904-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak: Nagy-, Kis-, Rozu-, Popecz- és Zsurka-majorok. A mai Kádár mellett feküdt a középkorban Péterlaka vagy Petúrlaka, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1498-ban a Fáncslakiak birtokában találjuk s utánuk a Belmosericsek bírták zálogjogon. 1529-ben a Bradács családé volt, majd a XVI. század közepén Nagylaki Jaksics Márké. Ezután nyoma veszett.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kádár, oláh falu, Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 3 mfld, Krassó vármegye szélén, dombos helyen, a Bogonis vize mellett. Lakja 500 n. e. óhitű, anyaegyházzal. Határa 3802 hold 1040 négyszögöl, melyből uradalmi szántóföld 600 h., rét 150 h., cserés legelő 360 h., szőlő 5 h., erdő 1082 h., ligetes 67 h. 850 négyszögöl, irtás alá való 165 h. 410 négyszögöl, utak, árkok stb. 165 h. 410 négyszögöl. Úrbéri szántó 793 h. 1400 négyszögöl, legelő 136 h., temető 3 h., rét 311 h. 560 négyszögöl, szorgalomföld 37 h. 1020 négyszögöl. Földe sűrű agyag, szárazságban repedező; terem mégis búzát, zabot és kukoricát. Bírja báró Duka István ur.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kádár Te (Buziásfürdı-DNy, a Pogányos b. p.) 1717: Kadar, 1724: Kada (Mercy-tk), 1761: Kedár (Borovszky: Temes 53). 1808: Kádár, Kadariu (76). 1851: », Te vm, Krassó vm szélén. Lakja 500 n. e. óhitű, anyaegyházzal. Határa 3802 hold, ... Bírja báró Duka István ur (Fé 2: 162). 1888: » Buziási js (Je 396). 1913: Kádár Te vm Buziásfürdői js (Az). - 1909/19: Cădar, K, L 813: r 587; m, n, szerb (34). > Cadăr = Su -1: 119. 1717-1851. > 1974: Cadar [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kádár Lehel, borosjenői (Temesvár, Temes vm., 1884. jan. 18.-Bp., 1935. ápr. 8.), hírlapíró. - A temesvári piar. és a szászvárosi ref. gimn-ban tanult, majd Bpen joghallg. 1903-tól írogatott. 1909: a P. Hírl., majd a Bpi Hírl. munk., az I. vh. idején Az Est, 1919 őszétől a délutáni Új Nemzedék munk. 1921. V. 15-IX. 30: a Nemz. Újság szerk-je, 1921-24: a Szózat, 1930-32: a Reggeli Újs. szerk-je. 1934: a Magyarság munk. - M: Kései leány. Bp., 1917. - Három galamb. Reg. Uo., 1918. - A bagdadi vasút. Reg. Uo., 1918. - A máriás tallér. Reg. Uo., 1920. - Betűjelei: K.L. (Új Idők 1916); r. l. (Új Nemzedék 1915-); rl. (Élet 1916)
Ványi 1926:419. - KL II:473. (*1888) - Magyarság évkv-e 1938. Bp., 1937:9. (Lendvai István) Arck. - Gulyás 1956:575. - Gulyás XVI:43. - Viczián 1995:174. (1302)
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Kádár Lehel
(*Temesvár, 1884.01.18. - †Bp., 1935.04.08.), újságíró, író. Bp.-en jogot hallgatott. 1909-től újságíró. Több fővárosi lapnál dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után a fajvédő jobboldali politika egyik leghírhedtebb képviselője. Írt regényeket és novellákat is.
M. A három galamb (r., Bp., 1918); A bagdadi vasút (r., Bp., 1919); A máriás tallér (Bp., 1920).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kákófalva, Kákova/Grădinari, kisközség Krassó-Szörény vármegye oraviczabányai járásában, (1910) 1972 oláh és német lak., vasútállomás, posta-, távíró- és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon
Kákova, oláh falu, Krassó vármegyében, 32 kath., 1568 óhitű lak., s anyatemplommal, postatisztséggel és váltással Kudricz és Oravicza között a verseczi országútban.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
A Kakowa (Kakova / Kákófalva) meteorit története
Katalógusnév:
Kakowa
Lelőhely*: Grădinari (Kákófalva, Krassó-Szörény vm.), Krassó-Szörény megye, ROM
Koordináták: É 45° 8'; K 21° 40'
Hullott/talált: Hullott
Hullás ideje: 1858. 05. 19., 08:00
Típus (1. szint):
Típus (2. szint): Kondrit
Típus (3. szint): Normál kondrit
Csoportjel: L6
További adat: Erezett
Földet ért tömeg: 577 g
Szinonimák: Cacova, Kakova
Megjegyzés: Az adatok forrása: Grady, M. M. (2000): Catalogue of meteorites. 5th rev. enl. ed. Cambridge: Cambridge University Press. A *-gal jelölt adatokat kiegészítettük, illetve javítottuk.

A hullás története:
1858. május 19. reggeli 8 óra tájban Csismasa György, Stanimir Tamás, Bardan Márton, Csinka Zsurzs kakovai lakosok és juhpásztorok, kik az úgynevezett “Valya lui Mildin”-ben - melyet “Ponville”-nek is neveznek - juhaiknál tartózkodtak, tompa dörgést és rögtön reá zúgást hallottak a levegőben. Minthogy szép tiszta idő volt, azon véleményben voltak, hogy egy méhköpű rajzása okozta azon zúgást, mire igen hamar csalatkoztak véleményökben, midőn egy füstfellegecskétől körzött fekete tárgyat kimondhatatlan sebességgel földre esni láttak. A nevezett tárgy a juhnyáj közelében esett le, s esés után rögtön egy tarackdurrogáshoz hasonló dörgés hallatszott, melyet felemelkedő föllegecske követett. A fent említett juhászok mindjárt azon ponthoz siettek, s a fűben mintegy 3 hüvelykre [8 cm] a földbe befúródott kis tömeget vettek észre, mely körül a fű el volt perzselve. Csinka Zsurzs, a pásztorok legidősbike és a juhnyáj tulajdonosa a tömeget kezébe vette, s majdnem elviselhetetlen hőséget érzett. Ő ezen tömeget a helység elöljáróságának átszolgáltatta, honnan az oravicai kerületi hatósághoz került. A hatóság meggyőződött, hogy ezen tömeg vékony fekete kéreggel bevont meteorkő, melyből egy kis darab hiányzott. Az akkori Szerb Vajdaság és Temesi Bánság kormányzója, Johann [Baptist] Coronini-Cronberg gróf Bécsbe küldötte [Wilhelm] Haidingerhez, a geológiai intézet részére. Haidinger azonban a cs. kir. ásványmúzeumba [ma Naturhistorisches Museum] kebeleztette.
Azon pont, hol a meteorkő leesett, a Kakováról Komoristye [Comorâşte] felé vezető úttól jobbra 350 lépésnyire távolságra van. Figyelemre méltó, hogy ugyanazon időben, azaz máj. 19-én reggeli 8 óra tájban nemcsak Kakova helységben, hanem Kis- és Nagytikvány [Ticvanu Mic és Ticvanu Mare], Greovác [Greoni], Majdán [Brădişoru de Jos] és Agadics [Agadici] helységekben is, előbb tompa dörgést, később zúgást hallottak.
A meteorkő 1 font 1 lat [580 g] nehézségű volt, fajsúlya 3,384, csak egy kis darabka töretett volt le belőle, [Moritz] Hörnes igazgató úr rajzot készíttetett róla. Legnagyobb hossza 3 3/4 hüvelyk [~10 cm], két hüvelyknyi [~5 cm] magasság mellett, az egész kő igen élesen szegletes alapalakú, kerekített ormokkal és csúcsokkal, fekete kevéssé fényes kéregtől egészen be van vonva, a felület mélyebb pontjain a kéreg durván hálózott, mintegy ráncos. Legnevezetesebb tünemény a kakovai meteoritnél az, mi [Friedrich] Wöhlernek is feltűnt, hogy a kéregállomány behatol- a kő repedéseibe is. Egy repedés nevezetesen átfut a kő egész alsó részén a leghosszabb átszögellő irányában, ami a felületen is jól kivehető. Némely repedés a golyószerű zárványokon is áthalad.
Forrás: Kováts Gy. (1863): Kakovai meteorkő. Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai, 2, 27-28 és Török J. (1882): A Magyar Birodalom meteoritjei (II. rész). Természettudományi Közlöny, 14, 495–514, kisebb stiláris és helyesírási változtatásokkal.
Kákófalva
Kr (Oravicabánya-ÉNy, a Detta-Temesvári úton) 1723-5: Kákova (Pesty: Krassó II/1. 243). 1808: Kakova (Nagy-), Gross-Kakowa (76). 1851: Kákova, Kr vm, 32 kath., 1568 óhitű lak., s anyatemplommal, postatisztséggel és váltással Kudricz {Temeskutas} és Oravicza között a verseczi országútban (Fé 2: 165). 1888: Kákova KrSzö Oravicai js (Je 397). 1913: Kákófalva KrSzö vm Oravicabányai js (Az). - 1909/19: Cacova, K, L 1917: r 1741; n, zs (34). > 1964: Gr
ădinarii = Su 1: 270. 1723-1964. > 1974: Grădinari [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kalácsa, oláh falu, Temes vármegyében, Arad és Temesvár közt, ut. postája Orczifalva. Lakja 44 kath., 1239 n. e. óhitű lélek, derék anyaegyházzal és két lelkésszel. Tájéka dombos, kies, nagy völgyekkel, melyeken keresztül a vingai határban levő forrásokból eredő vizekből kis patakok képződnek. Földe jó fekete, porhanyós, első osztálybeli, leginkább tiszta búzát termő. Czigara-juh nagy mennyiségben tenyésztetik. Határa kiterjedése 4291 hold, melyből 2899 h. szántó, 804 rét, 264 legelő, 97 házhely, 120 szorgalmiföld. Urbériség: 2776; majorság: 1515 hold. A római sánc e határon is keresztülvonul. Bírják b. Szina György és János urak; s a tiszttartóság székhelye helyben van.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kalácsa Te (Temesvár-É) 1339: Colacha, 1340: Kalacha (Tr). 1356: Kalacha, 1454: Kalocha. Temesmegyei nemesek nevében bukkan fel (Cs 2: 44). 1808: Kalácsa (77). 1851: », Te vm, Arad és Temesvár közt. Lakja 44 kath., 1239 n. e. óhitű lélek, derék anyaegyházzal és két lelkésszel. Tájéka dombos, kies, nagy völgyekkel ... Bírják b. Szina György és János urak (Fé 2: 166). 1888: » Vingai js (Je 398). 1913: Temeskalácsa Te vm (Az). Mellette Ny-ra Kalácsafürdő 117 m. - 1909/19: Călacea, K, L 1194: r 847; n, m, szerb (35). = Su 1: 123. 1339-1913. - 1974: c. Orţisoara {Orczyfalva kzs faluja, Ny-i hrs} [31 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kalapis Zoltán (*Laboulaye/Argentína 1928.04.28. - †Újvidék, 2005), újságíró, szerkesztő,  szülei.: Kalapis Rókus, Máté Etel. Nős, Szántó Rózsi, gyermekei.: Etelka, Rókus. Szakmunkás, majd gimnáziumi magánvizsga, Újvidék (1945-1947), Politikai Főiskola, (1958-1959), tanulmányok a Ljubljanai Egyetem Jogi Karán.
Érdeklődési köre: Művelődés, film, lapszerkesztés, művelődéstörténet, helytörténet, szociográfia, riport életrajzok.
Életútja: Kifutó, segédmunkás, csaposlegény (1943-1944), inas (1945-1947), újságíró gyakornok (1947-1948), újságíró (1950-1987). A Magyar Szó művelődési rovatának (1947-1960) munkatársa, a filmrovat elindítója és szerkesztője (1953-1963), technikai szerkesztő (1961-1962), lapszerkesztő (1961-1968), főszerkesztő-helyettes (1968-1972), főszerkesztő (1972-1975), újságíró (1975-1987), nyugdíjas (1987). Szervezeti tagság: Magyar és a Szerb Írószövetség, JMMT, Magyarságkutató Tud. Társaság, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság és más egyesületek tagja. Díjak: Híd Irodalmi Díj (1992), Aranytoll (a MUOSZ életmű-díja) (1966), Pro Cultura Hungarica. A Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási miniszterének emlékplakettje (1998), Szenteleky Kornél Irodalmi Díj (1998), Garay Ákos Emlékérem (2000).
Fontosabb munkái: Bánát könyve (1979), Balladaénekesek, mesemondók, vásárosok (1980), Zendüléstől a forradalomig (1981). A Testvériség-egység találkozói (társszerző, kétnyelvű kiadvány, 1981). Vándorok és letelepülők (1985). Bečkerečki svetlopisac. Oldal István élete és műve (1986). Régi bácskai és bánáti utazók (válogatta, előszót, jegyzeteket, életrajzokat írta) (1987), Újságírók kézikönyve (társszerző Vukovics Gézával, 1989). Festők nyomában (1990). Magyarok Jugoszláviában (a VMDK évkönyve, szerkesztő, 1990). Betűk és képek (1992). Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (1993). A Magyar Szó fél évszázada (1994). Tóba. Egy kétszáz éves észak-bánáti telepítvényes faluról (1994). Történelem a föld alatt 948-1848 (1995). "Negyvennyolcnak nagy idejében" (1998). Búza, dohány, selyem (1998). Lentségi arckép-csarnok (2001). Életrajzi kalauz. Ezer magyar bibliográfia a délszláv országokból. I-III. (2002-2003). Írásai mások által szerkesztett kötetekben is megjelentek: Magyar Szó-riport 1944-79, Kertek és parkok 1989, A honfoglalás 1100 éve és a Vajdaság, 1997.
Forrás: Ki kicsoda

Kaleidoszkóp, a Temesvári Állami Magyar Színház "hangos" irodalmi folyóirata; havonta új műsorral jelentkezik. Szerkesztője - házigazdai minőségben - "számonként" egy-egy temesvári színész, képzőművész, zenész, tanár, tudományos kutató. Kezdődött 1982 februárjában. Az első előadások házigazdája (sorrendben) Koczka György, Kilyén Ilka, Sándor István, Jecza Péter, Pongrácz Mária, Mandics György volt.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kalina, Krassó v. oláh-horvát falu, Székashoz 2 órányira; 102 kath., 657 óhitű lak., óhitű anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kállai Ernő (*Szakálháza, 1890.11.09. - †Budapest, 1954.11.28.), művészeti író, kritikus. 1913-ban hosszabb tanulmányúton járt Németországban; Angliában, Skandináviában, Amerikában. Egy ideig Londonban a British Museumban és a National Galleryben dolgozott. Írásaival először a Ma c. folyóiratban jelentkezett. 1928-ban a dessaui Bauhaus folyóiratát szerk. 1929-től 1935-ig Berlinben a Deutsche Kunst und Dekoration szerkesztője volt. 1928–29-ben Bázelben tartott előadásokat, majd 1935-ben hazajött. 1940-től 1944-ig a Pester Lloyd művészeti rovatvezetője, 1946-48 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt. Az avantgardista irányzatok elméletírójaként számos kritikát és önálló művet írt.
M. Új magyar piktúra (Bp., 1925); Neue Malerei in Ungarn (Lipcse, 1925); Ludwig Kozma (Leipzig, 1926); Czóbel Béla (Bp., 1934); Mednyánszky László (Bp., 1943); Cézanne és a XX. sz. konstruktív művészete (Bp., 1945); A természet rejtett arca (Bp., 1947); Picasso (Bp., 1948).
Irod. Kassák Lajos: Emlékezés K. E.-re (Valóság, 1965. 8. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kálmán Andor (*Szeged, 1897.09.04. – †Temesvár, 1965.09.19.), zeneszerző, szövegíró, szerkesztő, újságíró. Tanulmányait szülővárosában végezte, ahol a városi zeneiskolát is látogatta. Nagyváradon Huzella Ödönnel szerkesztette a Színház és Művészet (1914-17) és a Színházi Újság (1917-18) c. szemléket, majd Temesvárt *Tollhegyről (1922–23) és *Vádirat (1933-34) c. hetilapokat adott ki és szerkesztett, ezekben humoreszkjeit, paródiáit, verseit és novelláit közölte. Lefordította Leblanc Az úri betörő c. regényét az Ajándék regénytár számára (Brassó 1935). A felszabadulást követő években tevékeny tagja volt a temesvári Flacăra irodalmi kör magyar alkotócsoportjának, majd az abból alakult Ady Endre Irodalmi Körnek. Írásait a Szabad Szó, Előre, Művelődési Útmutató közölte. Autodidakta zeneszerzőként számos dalt, operettet és kórusművet szerzett; saját dalaihoz, valamint Győri Emil, Körber Antal, Krammer Ödön, Szegő Nándor, Szirmai Károly, Várady Aladár nótáihoz és kupléihoz szövegeket írt. Kottái önálló füzetekként s a temesvári Moravetz Testvérek Zeneműkiadó albumaiban jelentek meg. Táncdalai, kupléi, nótái közül a két világháború közti évtizedekben népszerűvé vált a Répa, retek, mogyoró, Ablakomban szép muskátli nyílik, A lányokról leszokni nem lehet, Fehér akácvirág, Nem érdemes sírni a tavasz után, Jázmin, Hazudj csak nékem. A háború után Rigófütty c. kórusművét, Ne kacsingass, Nem engedem lelkem, Áldva légy te kis falum, Májusi dal és Pista, a traktorista c. dalait a Romániai Zeneszerzők Szövetsége adta ki. Vokális műveket írt Anavi Ádám, Franyó Zoltán, Hajdu Zoltán, Horváth István, Kányádi Sándor, Kozmuth Artúr, Szemlér Ferenc és mások verseire, kísérőzenét szerzett Aurel Baranga A boldogság iskolája és Csiky Gergely Nagymama c. darabjainak temesvári előadásaihoz (1957, 1958). Serestély Béla versére írt Érik a búza c. kórusa a Temes megyei Népi Alkotások Háza gondozásában jelent meg (1960). Operettjeit a nagyváradi, temesvári, marosvásárhelyi és aradi színtársulatok játszották.
Jelentősebb daljátékai Győri Emillel társszerzésben Meghalok utánad, Tehetség a fő és Első éjszaka; Vigyázó Sándor szövegkönyvére Mosolygó brigád és Végvári kaláka; Plesz-Páll Artúr szövegkönyvére Bagdadi vendég és Vándorfelhők.
Álnevei: Bástya Árpád, Nicu Romoşan, Pablo Velez.
Füredi László: K. A. Szabad Szó 1970. ápr. 5. - Viorel Cosma: Muzicieni români. Compozitori şi muzicologi. 1970. 263.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kalodva Kr (Lugos-ÉÉK, a Bégába ömlő Kalodva b. p.) 1453: Cladwa (P); 1454: Cladwa (Cs 2: 46. Te vm); 1597: Cladowa, 1612: pr. Cladna, 1617: Cladona, 1620: Cladeva (Pesty: Krassó II/1. 255). 1808: Kladova (86). 1851: », Kr vm, 741 óhitű lak., anyatemplommal, szőlőheggyel, szilvásokkal, 1000 holdnál több urasági legelővel. F. u. a kamara (Fé 2: 227). 1888: » KrSzö Bégai js (Je 438). 1913: Bégakalodva KrSzö vm (Az). - 1909/19: Cladova, Kládova, L 781: r 740; c (51). = Su 1: 157. 1453-1851. - 1974: c. Bethausen {Bethlenháza kzs faluja É-ra} [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kamenavölgy KrSzö (Herkulesfürdő-É) 1913: Kamenavölgy Somosréve tartozéka (H). - Camna > 1954: Camena = Su 1: 120. - 1974: c. Cornereva {Somosréve kzs. faluja ÉK-re} [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kanak, a Berzava-csatorna mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 179, lakosaié 1805, akik vegyesen magyarok, szerb- és bolgárajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Temes vármegyéhez tartozott és a régi Keve vármegye határán feküdt. Az 1425-1452. évi oklevelekben Konaki alakban szerepel, a Konaki család birtokaként. E család egyik sarját Konaki Kerekedy Andrást, az országbíró 1452-ben a Himfiak és az Itebői család között támadt perben bíróul küldte ki. A török hódoltság alatt nem pusztult el ugyan, de magyar jobbágyai elköltözködtek innen, és helyükbe szerbek telepedtek ide, a kik a hódoltság végszakáig itt maradtak. 1717-ben szerbektől lakott 17 házat írtak össze. Az 1723. évi gróf Mercy-féle és az 1761. évi térkép szerint a csákovai kerülethez tartozott. Mikor 1779-ben Torontál vármegyét visszaállították, Kanakot a nagybecskereki járásba osztották be. 1781-ben, a kincstári jószágok elárverezésekor, Karácsonyi Mihály torontáli főszámvevő vett itt birtokot. 1801-ben a billédi uradalommal együtt a zágrábi püspökség birtokába került. Verhovácz Miksa zágrábi püspök Petrovics Illés hétszemélynöknek adta a falut; fia, Petrovich Dániel László kastélya.József 1838-ban a helység földesura volt. Jelenleg Dániel László, Tatarin Sándor, Gyertyánffy László dr, Meiszner Péter, Mircsov Demeter és Donát a helység legnagyobb birtokosai. Dániel Lászlónak kastélya is van itt, melyet 1898-ban építtetett. Dánielnek itt százezreket érő, ritka gazdagságú és rendkívül teljes európai bélyeggyűjteménye van, továbbá kb. 2000 kötetes könyvtára. Tatarin Sándor úrilaka 1878-ban épült. A szerbeknek itt már 1733-ban volt templomuk. A kath. lelkészség 1816-ban alakult és 1820-ig állott fenn. 1820 után a németek, kik itt a XIX. század elején telepedtek le, elköltöztek innen, s helyükbe bolgárok jöttek Vingáról, Rogendorfról, Óbesenyőről és Lukácsfalváról. 1848 augusztus 6-án a szerviánusok az egész helységet felgyújtották; ekkor hamvadtak el a községi irományok is. A szabadságharc után, az 1848-ban innen elmenekült bolgárok lassanként visszatértek, de a horvátok többé nem. A görög-keleti szerbek 1879-ben, a róm. katolikusok 1895-ben építették újjá templomaikat. A községben hitelszövetkezet van. Ide tartozik: Czernabóra, Karakás-puszta, Nagysibora, Siroka-puszta és Szamarina. Kanak vidékén fekhetett Saruld (Sarud) helység, melyet a középkorban Temes, néha Krassó vármegyéhez is számítottak. Az 1332-37. évi pápai tized jegyzékekben Zoruld, Soruld alakban szerepel. 1438-ban bizonyos rác főurak kezéből, királyi jóváhagyással, a Thallócziak birtokába jutott.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Kanak/Konak,
nagyközség Torontál vármegye bánlaki járásában, (1891) 1387 szerb lakossal; vasúti állomás, posta-, távíró- és távbeszélő hivatal, postatakarékpénztár.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kanak, rácz falu, Torontál vármegyében, a Berzava csatornája mellett, Bókához 1 1/4 mfldnyire: 120 kath., 5 evang., 828 óhitű lak., anyatemplommal, 53 egész telekkel. A helységet sok puszta körözi, melyek közül Krivohara puszta roppant kiterjedésű rétjei s legelője miatt nevezetes. F. u. b. Bedekovich, Petrovich s más feudális nemesei a zágrábi püspöknek. Ut. p. Margita.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kanisa(Török-), rác-magyar mv., Torontál vármegyében, a Tisza mellett, Szegedhez délre 2 1/2 mfldnyire: 450 kath., 2 evang., 1520 n. e. óhitű, 10 zsidó lak., óhitű és kath. anyatemplommal, kastéllyal, postatisztséggel, a Tiszán révvel, mellyen Magyar-Kanisára mennek által, 89 3/8 egész telekkel. F. u. Szerviczky család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kanitz Ágost, (*Lugos, 1843.04.25. - †Kolozsvár, 1896.07.12.), bölcseleti doktor, egyetemi tanár, a m. tudom. akadémia levelező tagja. Atyja K. Simon polgári seborvos, Heuffelnek orvosa lévén, az utóbbi növényeinek és könyveinek duplumait kapta később atyja révén, melyekből korán nyert botanikai irányt és tájékozást; a gymnasiumot Nagy-Kőrösön és Temesvárott végezte. 1861-ben a bécsi egyetemre ment és ott a Fenzl vezetése alatt álló császári kir. udvari növénytár mindennapos látogatója volt. Itt találkoztak akkor Bécs nevezetesebb botanikusai, kiknek körében sokszor hallotta azt, hogy voltaképen csak a külföldiek azok, kik a magyar flóra leírása s története körül érdemeket szereztek. Ez arra indította őt, hogy a magyarországi növénytan történetét megírja. E művével már bizonyos tekintélyt vívott ki magának. De még előbb igyekezett őt Neilreich, a híres botanikus, megnyerni Magyarország flóráját felölelő munkájához dolgozótársul. Ez a viszony igenhasznos iskola volt számára. Már 1864-ben beutazta Slavóniát és 1866-ban kiadta Müggenburgi Schulzer Istvánnal és Knapp Józseffel a florisztikai tekintetben Magyarországot kiegészítő szlavóniai növények felsorolását. 1867-ben a párizsi nemzetközi növénytani kongresszuson megjelent és ott titkárnak választották. Tanulmányok céljából úgy Párizsban, mint visszatértében Brüsselben, Leydenben, Ultrechtben és Frankfurtban kutatott s sok anyagot gyűjtött, 1869-ben Magyar-Óvárra neveztetett ki a felsőbb gazdasági tanintézethez a természetrajz tanárának, hol ő tanította először magyarul e tárgyat. Innen azonban már 1870-ben távozott, hogy állami ösztöndíjjal külföldre menjen. Előbb Olaszországot utazta át, Németországon sorba látogatta az egyetemeket, majd Bonnban hosszabb ideig tartózkodott, hol Hanstein tanár vezetése alatt kizárólag a növényboncz- és élettannal foglalkozott gyakorlatilag. Ez alatt megbízatván a kelet-ázsiai expeditió növényeinek feldolgozásával, a Japánban és Chinában gyűjtött növényeket Leydában vizsgálat alá vette s meghatározta, oly lelkiismeretesen, hogy pár faj pontosabb meghatározása céljából Londonba is átrándult. 1872-ben a kolozsvári egyetemhez a növénytan tanárává neveztetett ki. A tanszék berendezése várt reá, meg kellett alapítania az egyetemi növénykertet, mely szigorúan a természetes botanikai rendszer szerint történt, rendeznie kellett az erdélyi múzeum-egylet herbariumát. A kolozsvári egyetem növénytani intézete, gyűjteményei s célszerű berendezése által, első rangú intézetté vált. A Hunfalvy-féle A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása (Pest, 1864-65.) számára a növényföldrajzi részt írta meg. 1877-ben Ascherson Pállal együtt Montenegró, Hercegovina, Bosznia, Albánia és Szerbia flórájának áttekintését (1879-81. Plantae Romaniae) állította össze; ez utóbbi műveért a bukaresti rumén akadémia külső levelező tagnak választotta, a román király pedig a román korona-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A növénytannak tisztán nemzeti, magyar irányban való művelésére 1877-ben mint a nemzetközi bíráló bizottság titkára működött Firenzében; azóta is többször részt vett a külföldi kongresszusokon. 1880-ban a gróf Széchenyi Béla expeditiójában Lóczy által Közép-Ázsiában gyűjtött növények feldolgozását vállalta magára. Művei a külföld elismerését is kivívták; a m. tudom. akadémia 1880. máj. 20. levelező tagjai sorába választotta. A tühingai egyetem doktornak promoveálta, a román tudom. akadémia pedig levelező tagnak választotta. Tagja volt ezenkívül több külföldi szaktársaságnak, így 1872-ben a római Academia dei Lincei levelező tagjai közé fogadta s később rendes tagnak választotta. 1867-ben titkára a párisi nemzetközi növénytani congressusnak; 1874. a firenzei nemzetközi kertészeti kiállításon a XII. jury-osztály titkára; az 1884. szent-pétervári nemzetközi kertészeti kiállításon szintén jury-tag volt és Baillon elnöklete alatt az V. jury-osztály titkára; ebbeli működését a cár a III. oszt. szent Anna-renddel ismerte el. Botanikai könyvtárát (körülbelül 4000 darab) a kolozsvári botanikai tanszéknek ajándékozta. A kolozsvári egyetem mathem. és természettud. kara többször választotta dékánjául, 1887-ben pedig rektora volt az egyetemnek. Meghalt 1896. júl. 12. Kolozsvárt.
Cikkei a M. Tudom. Értekezőben (1862. I. Matricaria Bayeri, egy új külföldi növény, Adatok a honi virány ismeretéhez); az Oesterr. Botan. Zeitschriftben (1861-63. Beiträge zur Botanik Ungarns, 1866-67., 1872. Literaturberichte, Skofitzia Commelinacearum genus, Anfrage wegen der Bastardfrucht des Lycoperticum exculentumund Capticum annum); a Bonplandiaban (1862. Eine Excursion auf den Domogled); a Botan. Zeitungban (1862. Botanische Notizenüber Urtica galeopsifolia, 1863. Zur Kenntniss und Verbreitung einiger Pflanzen Pannoniens, Daciens und Rumeliens, Enumeratio Urticarum imperii regis Hungarici, 1864. könyvism., 1867. Notiz über Anguillaras simplici és könyvism., 1868-69. Replik és könyvism., 1871. Reissek's Nekrolog, 1880. Eduard Fenzl, eine Lebensskizze); a Florában (1861. Heuffel. Nekrol., 1868. Plantae Tinneanae, 1872. A. Spring. Nekrol.); a Kritikai Lapokban(1862. könyvism.); a Linnaeaban (1863. Junci et Luzulae generum species per Hungariam observatae a beato Heuffelio concinnatae), a M. orvosok és term. tudósok Munkálataiban (IX. 1864. Kitaibel Pál életrajza, A növény species fejlődésének történetéről, különös tekintettel Magyarhonra, IX. 1866. Emlékbeszéd Endlicher István László felett); a Gyógyszerészi Hetilapban (1863. Az eddig ismeretes magyarhoni mohok, Szontagh Miklóssal együtt); a Budapesti Szemlében (1863. XVII. Kitaibel és hátrahagyott munkái és könyvism.); a Kalauzban (1864. Nyilt levél Ipolyi Arnoldhoz a diófa-mythost illetőleg); ezeken kívül több könyvismertetés jelent meg tőle AK., AK-z., -n-g., A. K-z., K. és X. jegyek alatt és névtelenül 1861-1875-ig az Oesterr. bot. Zeitschriftban, a Kritikai Lapokban, a Kalauzban, a Botanische Zeitungban, a Florában és a M. Sajtóban; czikkei a Wandererben, az Allg. Zeitung (Augsburg, a magyar közművelődésről) és a Nederl. Spectator cz. lapokban. A Pesti Naplóban (1871. 159., 178. sz. Úti levelek: Innsbruck, Olaszországba, Padua), a Honban (magyar szakoktatásról), az Erdélyi Múzeumban (1874-től Jelentései a növénytani osztálynak gyarapodásáról, 1876. Egy adat az Inulin alaktanához, Valóban nincsenek az irodalomban Magyarországon talált lombmohok fölemlítve?); a firenzei Atti del Congresso internaz. Botanico-ban (1876. Az algák consortiumáról); a nagyszebeni Verhandlungenben (1884. Noch einmal über Josef von Lerchenfeld und dessen botanischen Nachlass); a M. Növénytani Lapokban (1877-től számos czikk); a Kolozsvárban (1887. 213-215. sz. A magyar nyelv a tudományokban, rektori székfoglaló); írt még az Erdélyi Gazdába s a kolozsmonostori Mezőgazdába; egyideig a budapesti Köztelek cz. lapban a gazdaságinövénytan rovatvezetője volt.
Munkái:

Sertum Florae territorii Nagy-Kőrösiensis. Viennae, 1862. (Különnyomat a Verhandl. der k. k. zool.-botan. Gesellschaft inWien cz. munkából).
Bemerkungen über einige ungarische botanische Werke. (U. ott, 1862. Különnyomat a V. Z. B. G.-ből.)
Reliquiae Kitaibelianae. E. Manuscriptis Musei Nationalis Hungarici. (I., III., IV., VII.) U. ott, 1862-63. (Különny. a Verhandl. der zool.-botan. Gesellsch. in Wien cz. munkából.)
Joannis Heuffelii M. d. fragmenta monographia CaricumHungariae, edidit in Linneae XXXI. tomo...cum tabulis duabus lithographicis. Braunschweig, 1863.
Geschichte der Botanik in Ungarn. (Skizzen.) Hannover, 1863.
Első függelék Diószegi magyar füvészkönyvéhez. (Tartalmazza Diószeginek a M. Füvész-Könyvbe tett kézirati jegyzéseit. Kiadja ... Pest, 1863. (Rendkívüli melléklet a Gyógyszerészeti Hetilaphoz.)
Pauli Kitaibeli additamenta ad floram Hungaricam. E manuscriptis 80. I., II., III., IV. oct. lat. de plantis Hungariae Mus. Nat. Hung. edidit ... Ex Linnaeae XXXII. tomo. Halis Saxonum, 1864.
Versuch einer Geschichte der ungarischen Botanik. Beigedruckt sind einige theils wenig gekannte, theils ungedruckte botanische Aufsätze ungarischer Botaniker. (Aus dem XXXIII. Bande der Linnaea besonders abgedruckt). U. ott, 1865.
Die bisher bekannten Pflanzen Slavoniens. Euin Versuch von Sch. St. vonMueggenburg, August Kanitz und Joseph A. Knapp. Wien, 1866.
A magyar tartományok növényzeti viszonyai. Pest, 1866. (Különny. Hunfalvy János, Magyarország természeti viszonyai III. kötetéből.)
Übersicht der pflanzengeographischen Verhältnisse Ungarns, Siebenbürgens, Dalmatiens, Kroatiens und Slavoniens. Regensburg, 1867. (Az előbbeni mű német kivonata. Különny. az Auslandból.)
Planata Tinneanae sive descriptio plantarumin expeditione Tinneana ad flamen Bahr-el-Glasal ejusque affluentias in septemtrionali interioris Africa parte collectarum. Opus XXVII tabulis exornatum Theodori Kotschi et Joannis Peiritsch consocietatis Studiis elaboratum suis sumptibus edididerunt Alexandriae P. F. Tinne et Joannes A. Tinne. Vindobonae, 1867. Auszug besorgt von. U. ott, 1868. (Különny. a Floraból.)
August Neilreich. Nachruf. (Berlin, 1872. Különny. a Verhandl. des botan. Ver. für Brandenburg XIII. füzetéből.)
Zum 28. Dec. 1871. Regensburg, 1872. (Különny. a Botan. Zeitungból.)
Über Urtica oblongata Koch, nebst einigen Andeutungen über andere Nesselarten. U. ott, 1872. (Különny. a Flórából.)
Reise Erinnerungen. Nach Italien. Innsbruck, Padua U. ott, 1872. (Különny. a Florából.)
Über Lebendig-Gebären im Pflanzenreiche. Briefliche Mittheilung an Emil Selenka. Haarlem, 1873. (Különny. a Niederländisches Archiv für Zoologie II. k. 1. füzetéből.)
Einige Probleme der allgemeinen Botanik. Rede gehalten bei der Eröffnung der botanischen Vorlesungen an der neugegründeten Universität in Klausenburg, Regensburg, 1873. (Különny. a Florából).
A természetes növényrendszer áttekintése. Kizárólagosan kolozsvári m. k. tud. egyetemi előadásai számára összeállította, Kolozsvár, 1874. (Mint kézirat nyomtatva. Eddig három kiadást érét).
Catalogus Cormophytorum et anthophytorum Serbiae, Bosniae, Herczegovinae, Montis Scodri, Albaniae hucusque cognitorum. U. ott, 1877.
Expeditio Austriaco-Hungarica ad oras Asiae orientalis. I. Anthophyta quae in Japonia legit beat. Emanuel Weiss... et quae Mus. Nat. Hungarico procuravit Joannes Xantus enumerat. Bpest, 1878. (Különny. a Természetrajzi Füzetekből.)
Lobeliaceae. Flora Brasiliensis fasc. LXXX. 7 tábl. Lipsiae, 1878. és ebből külön: Haynaldia 1 tábl. München, 1879.
Plantae Romaniae huiusque cognitae. Kolozsvár, 1879-81. Három rész.
Reliquiae Grisebachianae. Flora Europaea. U. ott, 1882.
A legrégibb, növényekre vonatkozó munkák czímei. Szabó Károly Régi M. Könyvtárából közölve s pár jegyzettel ellátva. U. ott, 1883.
A stirpium nomenclator papnonicus egy ismeretlen Magyarhonban eszközölt kiadásáról. U. ott, 1883.
Noch einmal über Joseph von Lerchenfeld und dessen botanischen Nachlass. (Aus den Verhandlungenund Mittheilungen des siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften zu Hermannstadt XXXIV. Jahrg. 1884.) Hermannstadt, 1884.
Gróf Széchenyi Béla Közép-Ázsiai expeditiójának növénytani eredményeiről. Bpest, 1885. Székfoglaló. (Értekezések a term. tud. köréből XV. 2.)
A növénytannak magyar nyelven való műveléséről. Kolozsvár, 1887.
Emlékbeszéd Reichardt Henrik Vilmos felett. Bpest, 1889. (Emlékbeszédek V. 6.)
Haynald Lajos bibornok, mint botanikus. Félszázados papi jubilaeuma alkalmából. Pozsony, 1889. (Különnyomat a Haynald-Albumból.)
Megemlékezés Hedwig Jánosról. (Kolozsvár, 1893.)
Kéziratban maradt: terjedelmesebb modern Általános növénytana (400 lap).
Neilreich, Aufzähl. der in Ungarn und Slavonien bisher bekannten Gefäspflauzen 1866. 10. l.
Oesterr. botanische Zeitschrift. Wien. 1874. XXIV. 1. sz. köny. arczk.
Szinnyei Könyvészete.
Petrik Könyvészete.
M. tudom. akadémiai Almanach 1881. 241-247., 1882. 208., 1883. 239., 1886. 269. l. (Munkálatainak repertóriuma.)
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona X. 102. l.
1896: Vasárnapi Ujság 1896. 29. szám arczk., Nemzet 1896. 191. sz. esti k., 1848-1849. Történeti Lapok 14. sz. arczk., Budapesti Hirlap 192. sz.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái
Kanitz Ágoston (*Lugos, 1843.04.25. - †Kolozsvár, 1896.07.12.), flórakutató, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1880). 1861-től a bécsi egy. orvosi karán botanikát hallgatott. Neilreich botanikus professzor hatására kezdett a m. botanika történetének megírásához. Külföldi tanulmányutak után 1869-ben a magyaróvári Gazdasági Ak. tanára lett. Ő tanított itt először m. nyelven természetrajzot. 1870-72-ben állami ösztöndíjjal Olaszo.-ban, Németo.-ban, Hollandiában és Angliában folytatta botanikai és biológiai tanulmányait. 1872-ben az akkor felállított kolozsvári egy. növénytani tanszékének r. tanára. Érdeklődése később az általános botanika és az egzotikus flóra felé fordult. 1877-92-ben szerk. az általa indított első m. botanikai folyóiratot, a Magyar Növénytani Lapokat. Kitaibel Pál hátrahagyott kézirataiból (Reliquiae Kitaibelianae, Wien, 1883; Additamenta ad floram hungaricam, Halle, 1863) jelentős adatokat közölt.
F. m. Sertum florae territorii Nagy-Kőrösiensis (Verh. d. Zool. - Bot. Ges. Wien, 1862); Geschichte der Botanik in Ungarn (Hannover és Pest, 1863); Versuch einer Geschichte der ungarischen Botanik (Halle, 1865); A természetes növényrendszer áttekintése (Kolozsvár, 1874); Plantae Romaniae (Kolozsvár, 1879-81); A növénytannak magyar nyelven való műveléséről (Kolozsvár, 1887).
Irod. Szabó Lázár: K. Á. (Magy. Növénytani L., 1881); Lengyel István: K. Á. (Term. Tud. Közl. 1897.)
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kanitz Ágost, botanikus, született Lugoson (Krassó) 1843 ápr. 25. 1857. jul.-ban kapta atyja révén, aki Heuffelnek orvosa volt, az utóbbi növényeinek és könyveinek duplumait, melyekből korán nyert botanikai irányt és tájékozást. A gimnáziumot Nagy-Kőrösön és Temesvárt elvégezvén, 1861. a bécsi egyetemre ment, itt a botanikának sok időt szentelt, s ebbeli ismeretét külföldön tovább gyarapította. K. botanikai egyénisége lankadatlan erővel, különösen három irányban domborodik ki, u. m. a históriai kutatás, a florisztikus munkálkodás és a tanítás terén. I. A história volt az első mező, melyet még egészen fiatalon művelni kezdett, hogy megmutassa az osztrákoknak, hogy a magyar flóra átkutatása nagyobbára magyar botanikusok fáradságos munkája volt. Megírta németül a növénytan történetét Magyarországon (Geschichte d. Botanik in Ungarn, Hannover és Pest 1863), ezt követte a magyar botanika története (Versuch einer Geschichte der ungarischen Botanik, Halle 1865) és számos régibb botanikustól eredő értékes kéziratoknak közkinccsé tétele, p. a magyar Linnének, Kitaibelnek a magyar flóráról hátramaradt töredéke, nevezetesebb utazásai, Heuffel és Diószegi több kézirata, Clusius több levele stb. II. Florisztikai irányban K. különösen a hazánkkal szomszéd területek flóráját, másrészt meg az exotikus flórát tanulmányozta. Bécsi tartózkodásakor Neilreich felismervén a fiatal K. arravalóságát, társául igyekezett megnyerni a Magyarország flóráját felölelő nagy munkája kidolgozásához. Ez az érintkezés az első osztrák floristával nagy hatással volt rá, mert igy az egyenes szóbeli tradíció révén, a leíró növénytan tömérdek finomságainak jutott birtokába. K. ezután az előkészület után már 1866. kiadhatta Müggenburgi Schulzer Istvánnal és Knapp Józseffel a florisztikai tekintetben Magyarországot kiegészítő Szlavonia (melyet 1864. utazott be) növényeinek felsorolását. Később a szomszédos országokra került a sor, s 1877. Ascherson Pállal (l. o.) együtt Montenegro, Hercegovina, Bosznia, Albánia és Szerbia flórájának áttekintését, két évre rá Románia és Dobrudsa flóráját (1879-81, Plantae Romaniae) állította össze; ez utóbbi műveért a bukaresti román akadémia külső levelező tagnak választotta, a román király pedig a román korona-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A Hunfalvy-féle Magyarhon természeti viszonyai számára a növényföldrajzi részt irta meg. Az exotikus flórára vonatkozó s a külföldi nagy herbáriumokban szerzett tapasztalatait, a K.-ázsiai expedíció növényeinek feldolgozásával érvényesítette. Ezt a munkát K. Lejdában és Londonban végezte. Majd később a Széchenyi-féle khinai expedició növénygyüjtéseit dolgozta fel, még pedig a szt. pétervári herbariumok összehasonlító anyagának tanulmányozása alapján, s munkájára fordított fáradságát számos új faj jutalmazta (Stipa Aliciae, Corydalis Hannae, Zygophyllum Lóczyi, Androsace Mariae, Széchenyia lloydioides stb.). A Martius-féle, nagy költséggel kiadott Flora Brasiliensis számára a Haloragaceák, Campanulaceák és Lobeliaceák családját dolgozta fel (l. Haynaldia). III. K. külföldi tanulmányai után 1869. a magyar-óvári gazdasági akadémiában a termékrajz rendes tanára lett, s ott e tárgyakat magyarul legelőször tanította. Innen Eötvös 1870. már megint külföldre küldi. K. beutazta Európát, hosszabb időt töltött Bonnban s ott Hanstein vezetése alatt gyakorlatilag a növényboncolás-tannal és élettannal foglalkozott. 1872. a kolozsvári egyetemre a növénytan r. ny. tanárának kineveztetvén, az első szervezés nagy munkájával küszködött meg. A kolozsvári egyetem botanikai intézetét és tanszékét, a botanikus kertet (szigorúan a természetes rendszer elvei szerint), az erdélyi múzeumegylet herbáriumát fáradhatatlan munkásságával elsőrendű színvonalra emelte. A botanika iránt való lelkesedésében saját botanikai könyvtárát (körülbelül 4000 szám) a tanszéknek ajándékozta. A botanikának magyar nyelven való intenzívebb művelését elősegítendő, 1877. megalapította a Magyar Növénytani Lapokat, az első magyar botanikai szaklapot, s 1892-ig anyagi áldozatokkal szerkesztette és adta ki. E lap révén igen értékes külföldi csereviszonyt folytat s az intézet könyvtárát gazdagítja. K. a tanításból és adminisztrációból fennmaradó idejét tanulmányainak szenteli. Terjedelmesebb modern Általános növénytant (400 lap) irt magyarul, hallgatói számára szerkesztett Növényrendszerének 3. kiadása forog közkézen, laboratóriumában pedig tanítványokat nevel, kik közül nem egy külföldön is jól ismert munkása a botanikának. K.-nak az egyetem körül kifejtett érdemeit szépen méltányolta az Alma Mater, midőn több ízben dékánul és rektorul választotta. 1867-ben titkára a párisi nemzetközi növénytani kongresszusnak, 1874. a firenzei nemzetközi kertészeti kiállításon a XII. jury-osztály titkára. Az 1884. szt. pétervári nemzetközi kertészeti kiállításon szintén jury-tag volt és Baillon elnöklete alatt az V-ik jury-osztály titkára. Ebbeli működését és fáradozását a cár a III. oszt. Szt. Anna-renddel ismerte el. Nagy munkássága a botanikai kritika és ismertetés terén is, köteteket tesz ki mit e téren produkált. K. érdemeit számos (körülbelül 25) hazai és külföldi tudományos testület méltányolta, tagjai közé sorozván. 1880. a magyar tudományos akadémia levelező tagul választotta, a római Accademia dei Licei 1872-ben 40 külföldi levelező tagja közé fogadta és később rendes tagjának választotta.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Kanizsa Szö (Domásnya-DK hrs) 1535: Kanych, utraque Kanych; 1543: Alsó Kanichya, Felseo Kanichya; 1582: Kanisa; 1769: Kanisa (Pesty: Szörény II. 107). 1808: Kanisa ~ Kanizsa, Kanischa, Kanixa (77). 1888: Kanizsa KrSzö Teregovai js (Je 400). 1913: Szörénykanizsa KrSzö vm (Az). - 1909/19: Canicea, Kanicsa, L 474 ort. r (36). > Cănicea = Su 1: 125. 1535-1913. - 1974: c. Domasnea {Domásnya kzs faluja} [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kanizsai apátság/Kanizsamonostor, a csanádi egyházmegyében (Torontál) a szt. kereszt tiszteletére, ismeretlen rendé volt. 1231-1247. Kenáznak, vagy Kenőzőmonostorának nevezték. A Csanád-nemzetség valamelyik tagja alapította. Egyetlen ismert apátja Tamás, 1251-ben.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Kanizsamonostor, azelőtt csak Monostor, a törökkanizsai járásban fekvő magyar kisközség. Házainak száma 61, róm. kath. vallású lakosaié 354. Postája Feketetó, távírója és vasúti állomása Valkány. A Csanád nemzetség ősi birtoka, mely itt monostort alapított, a honnan a helységet Kanizsamonostornak, vagy Monostoros-Kanizsának nevezték. Első ízben, 1231-ben van adatunk az itteni monostorról, melynek II. Endre 1233-ban kétezer darab kősót ígért. A helység első ismert birtokosa Kelemenös bán fia, Pongrácz. Az 1256. évi osztály alkalmával Kanizsa-Monostort két részre osztották; az egyik a Kelemenös fiaké, a másik a Vaffafiaké lett. 1337-ben a falu éjszaki része Telegdy Csanád érseknek s unokaöccseinek, déli része Makófalvi Dénesnek jutott. 1495-ben Telegdy András a maga részét elzálogosította Bodófalvi Ferencz deáknak. Telegdy István itteni birtokrészére 1508 május 22-én új királyi adománylevelet eszközölt ki. Oláh Miklós 1536-ban még jelentékeny helységként említi. 1557-58-ban már a török hódoltsághoz tartozott. A helység ekkor 15 házból állott s lakosai mind rácok voltak. Telegdy László és György itteni részeit Ferdinánd 1558-ban Bélavári Jánosnak és Telegdy Gáspárnak adományozta, Telegdy Mihály részeit, pedig Nádasdy Tamás nádor Kerecsényi Lászlónak adta. Az adóösszeírások szerint 1561-ben Telegdy István és Makó László voltak a helység földesurai. 1582-ben csak öt szerb pásztor lakott itt. Rövid idő múlva azonban a község teljesen elpusztult s pusztaként szerepel 1723-ban is. 1782 táján Marczibányi Lajos, Szeged vidékéről magyar kertészeket telepített ide s az új helység számára, a régitől délkeletre, az Aranka-csatorna közelében jelölt ki helyet. A községhez tartoznak a Virics, Tóth Lajos, Börcsök és Halasi tanyák. A középkorban Kanizsamonostornak azt a részét, mely nem a Telegdy és a Makó falvi családok, hanem a király birtokában volt, Királymonostornak nevezték. A XVI. században ez a rész önálló faluként szerepel. Az 1561. évi adólajstrom szerint 60 házból állott, de három év után már pusztulásnak indult.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kanizsamonostor,
azelőtt: Monostor, kisközség Torontál vármegye törökkanizsai járásában, (1910) 329 magyar lak., u. p. Feketetó, u. t. Valkány.
Forrás: Révai lexikon

Kápolnás, kisközség Krassó-Szörény vármegye marosi járásában, (1891) 1518 oláh lak.; posta- és távíróhivatallal, postatakarékpénztár; élénk marhavásárai vannak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kápolnás,
oláh falu, Krassó vármegyében, Facsethez 2 óra, 1400 n. e. óhitű lak., paroch. templommal. Van sok erdeje, szilvása, szőleje. Az uradalmi legelő mintegy 2000 holdra terjed. Bírja gr. Zichy.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kápolnás Kr (Lippa-DK, a Maros b. p. közelében) 1369: Capolna, 1471: Kapolna, 1479: Kápolnás {?}, 1596: Felső-Kápolnás, Alsó-Kápolnás, 1717: Capelnasch (Pesty: Krassó II/1. 266). 1808: Kápolnás (78). 1828: opp. Kápolnás (Nagy, I. 180). 1851: », Kr vm, 1400 n. e. óhitű lak., paroch. templommal. Van sok erdeje, szilvása, szőleje. Az uradalmi legelı mintegy 2000 holdra terjed. Bírja gr. Zichy (Fé 2: 175). 1888: » KrSzö Marosi js (Je 402). 1913: Kápolnás KrSzö vm (Az). - 1909/19: Căpâlnas, K, L 1506: r 1450; m, zs (36). Căpîlnas = Su 1: 126. 1369-1851. - 1974: Căpălnas c. Birchis {Marosberkes kzs faluja, ÉK-i hrs} [33 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kapriora, oláh falu, Krassó vármegyében, Facsethez 2 1/2 órányira, közel a Maroshoz sziklás hegyek között: 5 kath., 745 óhitű lak., anyatemplommal, köves sovány határral, bortermesztéssel, sok gyümölcscsel. Bírja Vodianer család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Káptalanfalva, a módosi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 58, lakosaié 345, akik vegyesen magyarok és németajkúak, s róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Módos. E helységet a zágrábi káptalan telepítette a XIX. század első felében. A községhez tartozik: Koppova puszta.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Kapussy György (*Torontálkeresztes, 1903.11.06. - †Bp., 1986.01.06.): festő. 17 évesen Alexits István irányítása mellett kezdett foglalkozni festészettel. 1921-ben Pestre került, és egy évig magániskolákban képezte magát, majd a Képzőműv. Főisk.-ra iratkozott be, ahol két évig Glatz Oszkár növendéke volt. Elsősorban az arcképfestés érdekelte; a karakterjegyek kutatása nyomán sok m. városban (Gyula, Hódmezővásárhely, Győr stb.) élt hosszabb-rövidebb ideig. 1925-ben Firenzébe ment tanulmányútra. Hazatérve tagja lett a Spirituális Művészek Szövetségének szervezésükben sok kiállításon vett részt, de szerepelt a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok kiállításain is. 1947-ben nagy gyűjteményes kiállítást rendezett a Szalmássy Galériában. Néhány hónappal később, 1947. aug. 29-én összeesküvés vádjával börtönbüntetésre ítélték 45 társával együtt. Mitológiai tematikájú táblaképei mellett ismertek Dózsa-sorozatai. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ rendezte meg posztumusz kiállítását.
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kapusy Antal (*Temesvár, 1929.04.13. - †Előpatak, 1978.06.20.), romániai magyar orvosi és lélektani szakíró, műfordító, szerkesztő. Középisk.-it szülővárosában végezte (1947), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) szerezte (1954); ugyanitt a mikrobiológiai tanszéken gyakornok, 1957-től az élettani tanszéken laboratóriumi főnök, majd tanársegéd. Súlyos betegsége miatt 1971-ben nyugdíjazták, Marosszentgyörgyre, később Gyimesfelsőlokra költözött, ahol tudományos és ismeretterjesztő irodalmi tevékenységét folytatta. Feladatául tűzte ki az orvostudomány népszerűsítését, a Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Megyei Tükör hasábjain egészségügyi tanácsadást szervezett. Érdeklődésének középpontjában az öregedés élet- és lélektana állt, orvosi, gerontológiai, biológiai, társadalomlélektani írásaival jelentkezett. Ezek közül kiemelkedik a Korunkban megjelent Az öregedés lélektana (1971. 9. sz.), A pszichoszféra védelmében (1972. 11. sz.) s Génkészlet és magatartás (1976. 7, 8. sz.) c. tanulmánya. A lengyel irodalomból válogatott versek, novellák, regényrészletek fordításával, szépirodalmi ismertetésével az Utunk, Korunk munkatársa. A Kriterion Korunk Könyvek c. sorozatának szerk. bizottsági tagja 1976-tól haláláig.
M. Az öregedés tudománya (Bukarest, 1974).
Irod. Demény Dezső: Könyv az öregedéstudományról (Korunk, 1975. 6. sz.); Molnár Gusztáv nekrológja (A Hét, 1978. 27. sz.); Gáll Ernő: Hagyatéka: „szellemerkölcs” (Korunk, 1978. 8. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Kapusy Antal (*Temesvár, 1929.04.13. - †Előpatak, 1978.06.20.), orvosi és lélektani szakíró, műfordító, szerkesztő. Középiskoláit szülővárosában végezte (1947), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban szerezte (1954); ugyanitt a mikrobiológiai tanszéken gyakornok, 1957-től az élettani tanszéken laboratóriumi főnök, majd tanársegéd. Súlyos betegsége miatt 1971-ben nyugdíjazták, Marosszentgyörgyre, később Gyimesfelsőlokra költözött, ahol tudományos és ismeretterjesztő irodalmi tevékenységét folytatta. Feladatául tűzte ki az orvostudomány népszerűsítését, a Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Megyei Tükör hasábjain egészségügyi tanácsadást szervezett. Érdeklődésének középpontjában az öregedés élet- és lélektana állt, orvosi, gerontológiai, biológiai, társadalomlélektani írásaival jelentkezett. Ezek közül kiemelkedik a Korunkban megjelent Az öregedés lélektana (1971/9), A pszichoszféra védelmében (1972/11) s Génkészlet és magatartás (I-II. 1976/7, 8) c. tanulmánya, valamint A Hétben közölt Az én vezérem bensőmből vezérel (1978/13) s a TETT 1977-es legelső számából a Szabályozott öregedés. A lengyel irodalomból válogatott versek, novellák, regényrészletek fordításával, szépirodalmi ismertetésekkel az Utunk, Korunk munkatársa. A Kriterion Korunk Könyvek c. sorozatának szerkesztőbizottsági tagja 1976-tól haláláig.
Kötete: Az öregedés tudománya (Korunk Könyvek 1974).
Demény Dezső: Könyv az öregedéstudományról. Korunk 1975/6. - Molnár Gusztáv nekrológja. A Hét 1978/27. - Gáll Ernő: Hagyatéka: "szellemerkölcs". Korunk 1978/8.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Karánberek/Lindenfeld, kisközség Krassó-Szörény vármegye karánsebesi járásában, (1910) 230 német lak.; u. p. és u. t. Karánsebes.
Forrás: Révai lexikon
Karánberek Szö (Karánsebes-DNy) 1827: Lindenfeld (Pesty: Szörény II. 296). 1913: Lindenfeld, Karánberek (H). 1913: Karánberek KrSzö vm Karánsebesi js (Az). - 1930: Lindenfeld = Su 1: 359. 1827-1930. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Karánsebes/Caransebeş/Karansebesch, rendes tanácsú város Krassó-Szörény vármegyében, (1891) 964 házzal és 5464 Karánsebes címerelakossal (közte 379 magyar, 1915 német, 2981 oláh). K. Krassó vármegyének Szörénnyel történt egyesítése (1881) előtt az utóbbi székvárosa volt; K.-en székel a gör. kel. püspök, egyházi törvényszék, a csanád-karánsebesi római-katolikus és a karánsebesi görög-keleti esperesség; továbbá a K.-i járás szolgabírói hivatala, kir. törvényszék s járásbíróság; van továbbá bánya- és sajtóbírósága, kir. közjegyzősége, csendőrszakasz-parancsnoksága, pénzügyőrbiztosi állomása. A 43. sz. hadkiegészítő-parancsnokság is itt székel. Egyéb kulturális intézményei: a püspöki teológia és papnövelde, kereskedelmi és iparostanonc-iskola s többféle közművelődési és társas-egyesület. K. élénk kereskedést is űz Erdély felé; vidékén barnaszénbányászat is folyik. A szőlőművelés is jelentékeny volt. A törekvő városkának villamos világítása van; két takarékpénztár, az osztr.-magy. bank itt mellékhelyiséget tart fenn.
A 2002.-es népességszámlálás szerint lakósainak száma 28.294 volt
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

           
Doda-szobor         Traian Doda            Díszvilágítás
                                gimnázium

Karánsebes, rend. tanácsú szabad királyi város Krassó-Szörény vármegyében, a Temes jobb partján, (1910) 1406 házzal és 7999 lakossal (közte 1413 magyar, 2419 német, 3916 oláh). K. Krassó vármegyének Szörénnyel történt egyesítése (1881) előtt az utóbbinak székvárosa volt; K. -en székel a gör. kel. püspök, egyházi törvényszék, a csanád-karánsebesi róm. kat. és a karánsebesi gör. kel. esperesség; továbbá a K. -i járás szolgabírói hivatala, kir. törvényszék, telekkönyv, járásbíróság, adóhivatal; van továbbá bánya- és sajtóbírósága, kir. közjegyzősége, csendőrszárny- és szakaszparancsnoksága, pénzügyőrbiztosi állomása. Székhelye a 13. számú román-bánáti határőrezredből alakított vagyonközségnek, melynek vagyona erdőkben, házakban és földekben 40, 000. 000 K. Székhelye a K. -i vagyonközségi erdőgondnokságnak, valamint a K. -i kincstári erdőgondnokságnak. Egyéb kulturális intézményei: a gör. -kel. püspöki papnevelő és tanítóképző, állami főgimnázium nagy internátussal, állami polg. fiú- és leányiskola, keresk. városi szaktanfolyam s többféle közművelődési és társas-egyesület, 7 takarékpénztár, parkett-, hordó-, kaptafa-, tégla- és fűrészgyárak, villamosmű. K. élénk kereskedést űz Erdély felé; fafeldolgozó gyárai pedig különösen a Keletre: Romániába és Bulgáriába exportálnak; vidékén barnaszénbányászat is folyik. A szőlőművelés is jelentékeny volt, most gyümölcs- (szilva, alma) termelése híres. Van vasúti állomása, posta- és távíróhivatala. A Máv. budapest-orsovai vonalától itt ágazik ki a hátszegi h. é. vasút. K. már 1290. fennállott, amikor is vára volt; a XV. sz. -ban jelentékeny kereskedelmi gócpont volt s 1457. már szervezett tanácsa volt. 1498-ban Buda város kiváltságaival ruházták fel. II. József a szörényi határőrvidék székhelyévé tette s azóta katonai igazgatás alatt állott 1872-ig, amidőn törvényhatósági városi ranggal Szörény vármegye székhelye lett, melyet e vármegyének Krassó vármegyével történt egyesítéséig megtartott. A katonai uralom alóli felszabadulása emlékére 1906. I. Ferenc József szobrát leplezték le (Fadrusz János és Rollinger Rezső műve) a városi parkban.
Forrás: Révai lexikon
Karánsebes,
(románul: Caransebeş), rendezett tanácsú város Krassó-Szörény vármegyében, a Temes jobbpartján, (1921) 8000 l. K. elénk szellemi középpont és a fafeldolgozó ipar jelentős városa. K. már 1290. fennállott, a XV. sz.-ban jelentékeny kereskedelmi hely, II. József a szörényi határőrvidék székhelyévé tette és 1872-ig katonai igazgatás alatt állott. Ettől kezdve Szörény vm.-nek Krassóval való egyesítéséig Szörény vármegye székvárosa volt. Trianon óta Romániához tartozik.
Forrás: Tolnai Nagylexikon
Karánsebes, v. Krassó-Szörény vm. (Caranșebes, Ro.):
1. vár és város a Temes jobb partján, a Sebes-patak torkolatánál. 1290: Karansebus, 1325 k. Castrum Sebes, kir. várként építették, a szörényi bánsághoz, majd annak megszűnte után Temes vm-hez tartozott. 1376: Karan, 1397: ker. székhelye. A 15. sz: keresk. közp-tá fejlődött, 1457: város. 1509: a tör. eredménytelenül ostromolta. 1541: Buda elfoglalásakor I. (Nagy) Szulejmán (ur. 1520-66) Erdéllyel a csecsemő János Zsigmondnak (ur. 1556-71) adta. Temesvár 1552. VII. 27-i tör. bevétele után a sp. Aldana és katonái megszöktek Lippáról, VIII. 6: Ahmed pasa elfoglalta ~t, ezzel Zaránd vm. s a Temesköz várai a törököké lettek, akik Temesvár központtal megszervezték a II. hazai vilájetet. 1554. IV: a tör. Lugossal együtt átadta Petrovics Péternek, ezután az Erdélyi Fejedséghez tartozó határvár(os). 1658. IX: Barcsay Ákos fejed. (ur. 1658-60) Lugos várával átadta a tör-nek, az 1690/95: háborúkban majdnem teljesen tönkrement, alig maradt nyoma. A háborúk befejeztével az oláhok beözönlésének egyik állomáshelye, a Határőrvidék létrehozása után 1699: a temesi bánsághoz, 1751-1849: a Határőrvidék oláh bánsági ezred székhelyeként katonai közig. alá tartozott. 1844. VIII. 13: elkészült a Temes folyón a vashengerív-híd. 1849. IV. 17: Bem csapatai elfoglalták a császáriaktól, VIII. 19: Dessewffy Arisztid tábornok a IX. hadtest kb. 8 ezer katonájával letette a fegyvert a cs-iak előtt. - 1860-81: Krassó vm-vel való egyesítéséig Szörény vm., majd a ~i járás székhelye. 1878. V. 20: megnyitották a Temesvár-~-Orsova vasútvonalat, mellyel összeköttetés jött létre Havasalfölddel. 1918. XI-1919: néhány hónapig szerb csapatok szállták meg, a trianoni béke Ro-nak juttatta.
2. esperesség a v. csanádi egyhm-ben. Plébániái 1900: Bozovics, Eibenthal, Mehádia, Nándorhegy, Orsova, Ruszkabánya, Temesszlatina, Weidenthal, Wolfsberg. - 3. plébánia. 1332: már létezett. Tp-át 1332 e. ismeretlen tit-ra sztelték. A törökök után 1723: alapították újra. Mai Szeplőtelen fogantatás tp-át 1733: építették. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném., m., cseh, ol. - Pol. okokból üldözött lelkészei: 1945. I: Deschu Fidél kp-t (1917-86) a bánáti ném-ekkel együtt or. munkatáborba hurcolták, 1949: tért haza. 1951. VIII: Schütz Balázs (1890-1962) esp-t elhurcolták, mint vatikáni kémet ítélték el; 10 é börtön u. a baragani pusztába száműzték, ahonnan súlyos betegen szabadult. - Népessége: 1890: 964 házban 5464 lakos (379 m., 1915 ném., 2981 oláh), 1910: 1406 házban 7999 lakos. - Kat. sajtója: 1886-1918: Foia Diecesana (g.k.). - 1907: áll. főgimn. m. tannyelvvel, az első éretts-t 1908: tartották. 1914: 16 tanár 292 tanulót okt. Bá.B.
1. Iványi István: Vidékünk története 1571-1678, kül. tek. Lugos, ~, Lippa tört-ére. Temesvár, 1875. (Klny. Temesi Lpk.) - Csánki II:18. - Kiss-Sziklay II:919. - Gerecze II:462. - Hóman-Szekfű V:62. (mutató) - Gerő 1955:400. - Györffy III:469. - Csorba 1985:106. - Kiss 1987:294. - Erdély tört. I:435. - 2-4. - Schem. Csan. 1900:69. - EH II:113. - Mészáros 1988:197. - Hetényi Varga II:191, 291.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Karánsebes:

1. Kr (Lugos-DDK, a Temes j. p.) 1290: Karansebes, 1325: Sebus, 1335: Sebes (Tr). 1365: Sebusvar (Pesty). 1370: Gruban karánsebesi keznéz (kun személynév: Rásonyi 151). 1376: civitas Karan, 1397: opp. Karan (Pesty); 1411: a Karáni kerületben Ruginocz, Leövdes, Toplocza és Tinkova hs határai (Nagy Iván VII. 216). 1448, 1452: liberae civitates Karan et Sebes, 1464: opp. Karansebes, 1485: civitas Karansebes (Pesty: Krassó II. 115). [1545.VII.15.e.] Valkai Miklós úgy egyezett ki Karánsebesi György Simon fia Lászlóval és Vaida Nicolae-val, hogy ezek a VII.15-ét követ
ı harmadik napon Gyulafehérváron Wassaye birtokért tartoznak részére 250 Ft-ot lefizetni (KmJkv 4865). 1552.VII.11.: L. Bánffy Mihály Alsogawasdya, Felseogawasdya és tartozékai, Thwregowa/Thrygowa, továbbá Hydeghpathak, Krwssowecz, Zalyn, Jobolchyw és Heberdyn prédium (Karansebes vm) birtokbeli jószágait 200 magyar Ft-on zálogba adja karánsebesi Sebessy Lajosnak és Flora Ioannak (5162). 1555.IX.19.: Karaan-i Koszta Demeter almási (Ko vm) várnagy (5416). 1631: Caransebes (Makkai 449) I. Rákóczi György birtoka. 1635 Sárfalva (Hsz): Cséplő János; Jobbágytelke (Msz): Bakó Mátyás nemes fia Gergely, Kis Máté lófő fia István Karansebesben lakik (SzO). 1808: opp. Karansebes, (m) Sebes, (l) Caransebes, (i) Karanshebesh (78). 1888: » (Cáránsebesch) KrSzö Karánsebesi js szh, 1888: ház 721, L 4764 (Je 404). 1913: Karánsebes KrSzö vm. - 1909/19: Caransebes, Ks, L 6497: r 3365; n, m, cseh, szerb, c (37). = Su 1: 120. 1290-1840. [43 A]
2. 1814-15 és 1837 közt alakult. 1888: Új-Karánsebes KrSzö Karánsebesi js, ház 77, L 521, német, cseh (Je 702). 1913: Újkaránsebes KrSzö vm (Az). - Caransebe
sul Nou = Su 1: 121. 1913. g. Schwabendorf » Caransebes
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Karánsebesi szerződés, 1741. jún. 3.: a temesi bánság határait szabályozó szerződés. - Az osztrák F. L. Engelshofen br. és a török Hazzi Mehemed effendi kötötte meg. A ~ szerint a temesi bánság Oláho. határáig terjedt, a Duna lett a török határ, mely a Száva torkolatánál kezdődött, ahol a Duna a belgrádi vár és a vár átellenében levő sziget között folyt, folytatódott Ó-Orsovától fölfelé a Bachna-patakig. A szárazföldi határok jelölésére 27 dombot állítottak.
Szentkláray 1879:38.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Karasjeszenő (azelőtt Jaszenova), a Karas-folyó bal partján fekvő kisközség. Házainak száma 429, lakosaié 2212, a kik nagyrészt szerbajkúak és görög-keletiek. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Korábbi sorsáról nem maradtak fenn adatok; a török hódoltság végszakában azonban már lakott helység volt. Az 1717. évi összeírásban a palánkai kerület községei, közé van felvéve, 110 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Jesenova néven, az újpalánkai kerületben van feltüntetve. 1770-ben Mária Terézia rendeletére a szerb határőrezrednek adták át. A Határőrvidék feloszlatása után, 1873-ban, Temes vármegyéhez csatolták. A görög-keletieknek régi temploma helyén most új templom épül. A római-katolikusoknak imaházuk van itt, mely az újabb időből való. A lakosok hitelszövetkezetet, olvasókört és földmíves-szövetkezetet tartanak fenn. A községben Mühlmann testvéreknek gőzmalmuk és egy gőztéglagyáruk van. A község határának egy részét Delinigrobnak (gyermektemető) nevezik, mert itt három gyermek akasztósdit játszva, egyik társukat játékból felakasztották.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Jaszenova,
(Jassenova), kisközség Temes vármegye fehértemplomi járásában, (1891) 2054 szerb lakossal; a magyar kir. államvasút temesvár-baziási vonalának állomása, melynél itt az aninai szárnyvonal ágazik ki.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Karas vize 1285: iuxta fl-m Karasu Györög falu {> Karasszentgyörgy} (Gy 3: 484). 1808: fluvius Karas, Karasch, (i) Karash Te (78). - Caras
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Karátsonyi család (karátsonyfalvi és beodrai gróf), ősei a XVI. sz.-ban mint birtokos nemesi család Erdélyben szerepeltek. K. Kristóf, született 1684., fia Adeidatus az utolsó török háború alatt harcosok állítása által kiváló érdemeket szerzett és Beodra mezővárosával 18,000 holdat kapott donációba, a család ezentúl a beodrai előnevet is felvette. A családnak még egy másik őse nyert Magyarországban donációt: K. Lázár, torontál vármegyei alispán, később országgyűlési követ, tagja lévén azon József főherceg palatínus által egybehívott deputációnak, mely a mezőgazdaság és lótenyésztés szabályozásának keresztülvitelével megbízva volt; hazafisága, valamint a közjóérti áldozatkészsége körül érdemeket szerzett és közhasznú intézeteknek, nevezetesen a Ludovikának nagyobb pénzösszeget (10,000 frtot) adományozott, úgyszintén a franciák ellen vívott háborúban saját költségén 100 főre rúgó inszurgens-csapatot állított és még ezenkívül háborúcélokra 30,000 forintot fordított. Szolgálati jutalmául Ferenc császár neki a Temes vármegyében fekvő nagy-zsámi uradalmat adományozta. - K. Guido, szül. 1817 aug. 7., meghalt Buziáson 1885 szept. 15. K. Lajos és Starhemberg Ida grófnő fia; cs. és kir. kamarás, val. belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a vaskorona-rend stb. nagykeresztese. 1858. osztrák, 1874. magyar grófságra emeltetett. 1866. országgyűlési követnek választották. Leginkább nagyhírű alapítványai révén tette nevét ismeretessé. A magyar tudományos akadémiának különböző irodalmi célokra 40,000 frtos alapítványt tett; Rudolf trónörökös születése alkalmából pedig 100,000 frtos jótékony célú alapítványa folytán lett neve országszerte ismeretes, 1881. az «erénydíjat» létesítette 20,000 forinttal, mely a franciaországi erénydíjak mintájára vagyontalan, de jó erkölcsű leányok kiházasítását célozza Solymáron és Vörösvárt. - Felesége: puhói és csókai Marcibányai Mária, csillagkeresztes és a királynénak palotahölgye (megh. 1876.). Fiaik: K. Aladár, szül. Budapesten 1859 febr. 28., volt országgyűlési képviselő, cs. és kir. kamarás, főrendiházi tag. Neje pazonyi Elek Margit, csillagkeresztes hölgy. - K. Jenő, szül. Beodrán 1861 okt. 5., cs. és kir. kamarás, főrendiházi tag, hitbizományi birtokos. Neje gróf Andrássy Karolina, csillagkeresztes hölgy. - K. Camillo, szül. Beodrán 1863 jan.31.
Forrás: A Karátsonyi család honlapja

Karátsonyi-alapítvány - Karátsonyi Guido gr. 1858 márc. 30. 10,000 forintot adott az akadémiának oly célból, hogy az összeg kamatai a legjobb színdarab szerzőjének adassanak ki. Ezt a 200 arany jutalomdíjat két évre tűzik ki. A pályaműveket minden második, páratlan számú év szept. 30-ikáig kell beadni. A jutalomért fölváltva komoly drámai művek s vígjátékok pályázhatnak. A jutalmat a viszonylag legjobb mű csak akkor kapja meg, ha drámai, színi és nyelvi tekintetben is kitüntetésre méltó; ilyennek híján a kétszáz aranyat a legközelebbi jutalomdíjhoz csatolják. Ha a jutalom másodízben sem adható ki, a 400 arany az akadémia rendelkezésére marad. (L. M. T. Akad. Almanach 1890).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Karátsonyifalva, azelőtt Offszenicza, Temes vármegye határán fekvő nagyközség. Házainak száma 222, lakosaié 1031 akik legtöbben németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Bánlak. A török hódoltságból lakott helységként került elő. Az 1717. évi összeírás alkalmával a csákovai kerületben Obseniza néven 30 lakott házzal bíró helységként szerepel és a Mercy-féle térképen is a lakott helyek között találjuk, a csákovai kerületben. A XIX. század elején a Karátsonyi család birtokába került. 1838-ban Karátsonyi Lázár volt a földesura. Jelenleg gróf Karátsonyi Jenőnek és Ferch József dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A községbeli róm. kath. templom 1878-ban épült. A lakosok dalegyletet, polgári olvasó-egyesületet és legelő-társulatot tartanak fenn. Ide tartozik: Háromhalom-tanya, Józsefházapuszta, Peszkus-tanya és Pechtold-tanya.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Karátsonyifalva,
nagyközség Torontál vármegye bánlaki járásában, (1910) 1026 német és magyar lak.; postaügynökség, u. t. Bánlak.
Forrás: Révai lexikon
Karátsonyifalva Tt (Detta-ÉNy hrs) 1828: Ofszenicza (Nagy, I. 399). 1851: », német-rác falu, Tt vm, kies helyen: 952 kath., 2 ev., 259 óhitű, 12 zsidó lak., kath. paroch. templommal, 34 4/8 egész telekkel. F. u. Karácsonyi (Fé 3: 158). 1913: Karátsonyifalva Tt vm Bánlaki js (Az). - Ofseniţa = Su 2: 10. 1828, 1851, 1913. - 1974: c. Banloc {Bánlak kzs faluja É-ra} [41 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Karátsonyiliget, azelőtt Szóka, Temes vármegye határához közel fekvő nagyközség. Házainak száma 182, lakosaié 1106, akik túlnyomóan szerbajkúak és gör.-kel. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Bánlak. E helység valószínűleg a török hódoltság alatt keletkezett. Az 1717. évi kamarai összeírás alkalmával szerbektől lakott 30 házat írtak össze. A Mercy-féle térképen szintén a lakott helyek között találjuk, a csákovai kerületben. Az 1761. évi térképen Bánlaknál népesebb községnek van feltüntetve. 1778-ban Torontál vármegyéhez csatolták. 1781 után a Karátsonyi család birtokába került, és jelenleg is gróf Karátsonyi Jenőnek van itt nagyobb birtoka. A görög-keleti szerbek temploma 1903-ben épült. A községben hitelintézet is van. Ide tartozik Frankl-tanya, Obicsán-tanya, a gróf Karátsonyi-féle főerdészlak és fővadászlak.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Karátsonyiliget Tt (Detta-DNy hrs) 1333: Zago (Tr). 1851: Szóka, Tt vm, 2 kath., 874 óhitű lak., anyatemplommal, 38 2/8 egész jobbágytelekkel, erdővel. F. u. Karácsonyi Lázár (Fé 4: 146). 1888: Szóka Tt Bánlaki js (Je 666). 1913: Karátsonyiliget Tt vm (Az). - Soca = Su 2: 138. 1333-1851. u. Szoka. - 1974: c. Banloc {Bánlak kzs faluja É-ra} [41 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kardos Géza (*Salgótarján, 1887.05.09. - †Temesvár, 1947.08.18.), orvosi szakíró, szerkesztő. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte. Az aradi állami gyermekmenhely igazgatója, 1928-tól Temesvárt gyermekgyógyász szakorvos. A Temesvárt megjelent Orvosok Lapja főmunkatársa (1926-32), a lap folytatásaként kiadott Therapia szerkesztője (1932-38). Tanulmányaiban, tudományos előadásaiban és közleményeiben főleg a gyermekgyógyászat, gyermekvédelem és demográfia elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, ismertetve a különböző gyermekvédelmi akciók s a csecsemőhalandóság terén elért eredményeit. Szerkesztésében s az Orvosok Lapja kiadásában jelent meg az Erdélyi fürdőkalauz c. terjedelmes kiadvány (Tv. 1928), amely szakszerűen, de olvasmányos stílusban ismertette az összes erdélyi gyógyfürdőket, ásványvízforrásokat, üdülőhelyeket és szanatóriumokat. Ismeretterjesztő cikkeit az Aradi Közlöny, Erdélyi Hírlap, Temesvári Hírlap és Déli Hírlap közölte.
Fontosabb munkái különnyomatban: A kanyaró prophylaxisa (Tv. 1927); A járványos gyermekbénulás epidemológiája, diagnózisa és therápiája (Tv. 1928); Szoptatott csecsemők éhezése (Tv. 1930); A Heine-Medin betegség prophylaxisa (Tv. 1931); Észlelések a szállított csecsemőkön (Tv. 1939); A tuberkulózis elleni védekezés Calmette-féle oltással (Tv. 1940).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Karlova, a Tisza mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 1115, lakosaié 5.555, akik 182 magyar kivételével szerbajkúak és görögkeleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község helyén állott a középkorban Böldreszeg falu. A XVI. század elején Telegdy Istvánnak volt itt része, melyben őt II. Ulászló király 1508 május 22-én, új adomány címen megerősítette. Az 1550-1552. évi török hadjáratok alatt elpusztulván, 1568-1870-ben, midőn a Telegdy család birtokait felsorolják, e falu neve már eltorzítva jelenik meg. A XVII. század folyamán teljesen elpusztult. A mostani falu, melyet III. Károly király tiszteletére Karlovának neveztek el, 1740-ben települt. Szerb lakossága a tiszai végvidékről, jelesül Aradról származott. A határőri szolgálathoz szokott szerbek azonban nem igen tudtak beletörődni a polgári életbe és bár a községet 1774-ben a kikindai kiváltságos kerülethez csatolták, az 1775-78. években a helységből mégis 44 család a dunai Határőrvidékre költözött. 1817 augusztus 1-én a kikindai kerülethez tartozó többi községgel együtt kiváltságlevelet nyert. A szerbek temploma, egy régibb templom helyén, 1836-ban épült. 1876-ban a községet Torontál vármegyébe kebelezték. 1855-ben és 1870-ben árvíz pusztított itt. 1863-1864-ben nagy ínség uralkodott és e mellett még a kolerajárvány is dühöngött. A községben van önkéntes tűzoltó egyesület, olvasókör, Popov Iván és Dragomir gőzmalma és villanytelepe és Sztanyatev Isza téglaégető-telepe. A Galád nevű dűlőben egy romnak a nyomai látszanak, köveit azonban széthordták.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Karlova, rác falu, Torontál vármegyében, a kikindai sz. kerületben, ut. p. Beodrához közel: 48 kath., 2 ref., 2668 n. e. óhitű, 16 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, 106 egész telekkel. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Károlyfalva, nagyközség Temes vármegye fehértemplomi járásában, (1891) 3378 német lakossal; van járásbírósága, takarék- és hitelegylete, takarékpénztára, szalámigyára, posta- és távíróhivatala, telefonállomása, postatakarékpénztára, élénk marhavására. 1848 dec. 12. Damjanics a szerbeket itt megverte és Alibunárra szalasztotta.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Károlyfalva, Nagykárolyfalva, Carldorf, Ocza, Rankovićevo, v. Temes vm. (Banatski Karlovac, Szerbia): plébánia a v. csanádi egyhm. fehértemplomi, 1986: a nagybecskereki egyhm. déli esp. ker-ében. - 1804: alapították. Tp-át 1809: Borromei Szt Károly tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném., m., bolgár, szl.; 1940: ném., m., horvát. Filiái 1913: Alibunár, Ferdinándfalva, Fürjes, Homokszil, Ilonc, Izbiste, Kevedobra, Keviszőlős, Párta, Románpetre, Temesmiklós. - A szerb partizánok 1944: ~ ném. lakosságát kiirtották; plnosát, Wéber Pétert (1884-1944) XI. 8: 37 másik személlyel együtt elhurcolták és Fehértemplomon kivégezték. A ~i tábor rabja volt Heim Mihály (1875-1967) lázárföldi plnos is, aki 1949 k. szabadult. - A szovjetek 1945. I. 1: 200 ~i lakost internálótáborba indítottak, a többieket elhurcolták, a faluból láger lett. Az akv-eket megsemmisítették. - Lakói 1981: 121 r.k., 6198 g. kel., össz. 6319. Hu.L.
Schem. Csan. 1913. - Erős 1993. - Hetényi Varga II:210, 322.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Károlyfalva Szö (Újmoldova-É) 1773: Pojana Moldovitza, Steuerdorf; 1775: Karlsdorf (Su). 1808: Steuerdorf (150). 1888: Károlyfalva (Karlsdorf, Steierdorf) KrSzö Moldovai js (Je 405). 1913: Kiskárolyfalva KrSzö vm Újmoldovai js (Az). - Steier > 1909/19: Carlsdorf (Staieru- Bosneagului), Kf, L 258: r 254 (38). > Moldoviţa = Su 1: 406. 1773, 1775, 1808 {1913}. [54 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Károlyi Dénes (*Resica, 1928.05.01.), történész. A nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjét végezte (1949), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát (1953). Az RSZK Akadémiája Történelmi és Archeológiai Intézetének munkatársa Kolozsvárt. Első írása a marosvásárhelyi vértanúk kivégzésének centenáriuma alkalmából jelent meg az Utunkban (1954). Szakközleményeit a Studia et Acta Musei "Nicolae Bălcescu", Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie, Banatica, Korunk, Könyvtár, Művelődés, NyIrK, Revista de Istorie, Studii közli, népszerűsítő cikkeivel az Utunk, A Hét, Falvak Dolgozó Népe, Igazság, Szabad Szó hasábjain jelentkezik. Főleg az 1848-as forradalom és az abszolutizmus kérdéseit kutatja, de foglalkozott a bánsági vasútépítés történetével, az Októberi Forradalom erdélyi visszhangjával s az 1945-ös földreform szilágysági összefüggéseivel is. Tagja az 1848-49-es erdélyi forradalom forrásait sajtó alá rendező munkaközösségnek, Gál Sándorról írt tanulmányával szerepel az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. gyűjteményes kötetben (1974), önálló kötete a Makk-féle összeesküvésről Székely vértanúk, 1854 címmel jelent meg a Téka-sorozatban (1975).
Katona Ádám: Egy összeesküvés epilógusa. Korunk 1975/10. - Trócsányi Zsolt: A romániai magyar történészek újabb munkáiról. Tiszatáj, Szeged 1975/11. - Imreh István: Erők, eszmék, indulatok. Utunk 1975/26. - Dankanits Ádám: Székely vértanúk, 1854. A Hét 1975/29.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Károlyliget, azelőtt Charleville, a zsombolyai járáshoz tartozó kisközség. Házainak száma 205, németajkú, római katolikus vallású lakosaié 860. Postája, távírója és vasúti állomása Szenthubert. E helység Mária Terézia királynő rendeletére 1770-71-ben épült. A telepítést Neumann temesvári igazgatósági tanácsos intézte, a ki az első letelepülők számára 64 házat építtetett. Első lakosai Lotaringiából származó franciák, kikhez németek is csatlakoztak. Kezdetben a francia elem volt a túlnyomó. A német települők a franciáktól elkülönítve, a Deutsch-Gasse nevű utcában laktak. 1771-ben a temesvári igazgatóság már elemi iskolát is emeltetett a községben. 1838-ban a gróf Zichy-Ferraris család volt a helység földesura. Van a községben olvasó, önkéntes tűzoltó és gazdasági egyesület, egy bank-szövetkezet és a Böhm M. és Társa cégnek téglagyára. E helység határában feküdt a középkorban Horogszeg. 1429-ben Szilágyi László birtoka, aki állandó határperben állott a kunszőllősi kunokkal. E határpert 1429 augusztus 27-én Hédervári Lőrincz nádor, a kunok és a jászok kapitánya el akarta igazítani, de mivel a határt egyfelől Kun-Szőlős és Hollós, másfelől Horogszeg között megállapítani nem tudta, a vitás földterületet egyelőre Szilágyi László birtokában hagyta. A hódoltság alatt elpusztult. Pusztaként találjuk a gróf Mercy-féle térképen is, a szerbektől elferdített Orosin néven. 1750-től kezdve a csanádi kerülethez tartozó ama kincstári puszták között szerepel, melyeket a délmagyarországi kincstári puszták bérlők-társasága bírt bérben. Az 1783. évi térképen is megtaláljuk Mali Orosin néven.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Károlyliget/Charleville,
kisközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1910) 757 német lak., u. p. és u. t. Szenthubert. Francia telep, lakói azonban teljesen elnémetesedtek.
Forrás: Révai lexikon
Károlyliget (Charleville), kisközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1891) 828 német lak. A múlt században franciák telepítették ide, kik azonban ma már teljesen elvesztették eredeti nemzetiségüket.
Forrás: Pallas Nagy Lexiko

Kastély < Nagykastély és Kiskastély egyesülése Kr ((Lugos-ÉNy hrs a Temesvári úton) 1597: Kastely, 1609: Castelly, 1650: Castély; 1690-1700: Kustil (c. Marsigli). 1808: Kostély (Kis-), Kostil-mik (89); Kostély (Nagy-), Kostil-mare (89). 1851: Kis-Kostély, Kr vm, 306 n. e. óhitű, 8 kath. lakossal. Határa 384 hold, ... Bírja a kamara. E helységnél válik el a Temes vize, a folyó maga balra távozván, jobbra 2-ik József által ezen felirattal: „Josephus II. aug. Imperator Rex Hungariae, has Cataractas ad replendum Begae Alveum Temesiis undis in emolumentum Rei publicae Navigationi servituras fieri fecit Anno Imperii 6-ta AE 1786-o“, építtetett költséges zsilip Temesvár felé bocsátja nagyobb részét a víznek, a Béga csatorna táplálására (Fé 2: 251). =: Nagy-Kostély, Kr vm. Határa 2387 hold, ... Bírja a kamara. Lakja 1423 n. e. óhitű, paroch. Templommal (Fé 2: 252). 1888: N-Kostély KrSzö Lugosi js (Je 525). 1913: Kiskastély, Nagykastély KrSzö vm Lugosi js (Az). - 1909/19: Costeiul-mare, Nagykostély, L 1271: r 1251 (56); Costeiul-mic, Kiskostély, L 358: r 324; m, n, zs (56). > Costeiu = Su 1: 170. 1597-1913. [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kastriener Sámuel (*Temesvár, 1871.10.16. - †Temesvár, 1937.10.23.), újságíró, szerkesztő, műfordító. Tanulmányait Budapesten végezte. Miután bejárta Európa nagy részét, 1890-ben Bukarestben telepedett le, és a Bukarester Lloyd munkatársa lett. Visszatérve szülővárosába, 1897-ben a Temesvarer Zeitung szerkesztőségében dolgozott, 1902 és 1912 között a Die Posaune c. élclapot szerkesztette. 1903-ban megalapította s 1919-ig szerkesztette a Temesvarer Volksblattot, a Bánság első krajcáros lapját. 1912-ben Pogány Mihállyal, a Temesvári Hírlap tulajdonos-szerkesztőjével megalapította a Hunyadi Nyomdai műintézetet, amely korszerű rotációsgépen nyomta az újságokat s a két világháború közötti időszakban is számos szép kivitelű könyvet jelentetett meg. Magyarra fordította Heine, Klabund és Franz Xaver Kappus több írását, s németre ültette át Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Karinthy Frigyes, Pogány Mihály, Asztalos Sándor novelláit. Fordításait a temesvári újságok és folyóiratok közölték. Magyarul írt adatgazdag helytörténeti írásai és visszaemlékezései a két világháború közt főleg a Temesvári Hírlap hasábjain láttak napvilágot; a lap 1929 és 1931 között folyamatosan közölte Emlékezés a régi Temesvárra c. cikksorozatát.
Németül írt könyvei: Krieg in Asien (Tv. 1917); Weitere Verlustlisten (Tv. 1931).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Katalinfalva, a nagybecskereki járáshoz tartozó nagyközség. Házainak száma 377, lakosaié 2.071, akik leginkább németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája, távbeszélője és vasúti állomása helyben van. E községet Kiss Miklósné szül. Issekucz Katalin a XVIII. század utolsó évtizedében alapította. 1793-tól 1844-ig Kiss Antal volt a helység földesura. 1844-től pedig Kiss Miklós. Az itteni római katolikus plébánia 1795-ban keletkezett és a templom 1808-1812-ben épült. A templomnak van egy értékes vert ezüst kelyhe, melyet kegyura Kiss Miklós ajándékozott az egyháznak. 1831, 1849 és 1855-ban kolerajárvány lépett fel, mely 1873, 1892-1893. években is megismétlődött. A községben van takarék-pénztár, gazdasági egyesület és gőzmalom. A határhoz tartozó úgynevezett »Templom-dűlőben« feküdt a hagyomány szerint Szent-Mária, mások szerint, Kis-Kecskemét nevű falu, mely a hódoltság alatt pusztult el. A helyi hagyomány szerint, midőn a község lakosai a törökök elől menekültek, a templom környékén volt nagy kútban süllyesztették el a harangokat, melyek kincsekkel voltak tele. E monda sokáig tartotta magát a nép között és azelőtt Kecskemét vidékéről még kincskeresők is jöttek ide, hogy a régi Kis-Kecskemét helyét felkutassák. A községhez tartozik Pusztakenderes.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Katalinfalva, nagyközség Torontál vármegye nagybecskereki járásában, (1910) 1819 német lak., vasútállomás, posta-, távíró- és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon
Katalinfalva, Torontál vármegyében, német falu, Szent-Györgyhöz 1/2 órányira: 1624 r. kath. lak., igen szép kath. anyatemplommal s a Kiss család sírboltjával. F. u. Kiss Antal örök. Ut. p. N.-Becskerek.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Katalinfalva, v. Torontál vm. (Ravni Topolovac, Szerbia): plébánia a v. csanádi egyhm. középtorontáli esp. ker-ében. - 1795: alapították. Tp-át 1812: Páduai Szt Antal tit-ra sztelték. Kegyura 1880: Kiss Miklós. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:918.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Katalinfalva KSz (Nagybánya-DNy, a Lápos b. p.) 1475: Kathalinfalwa (Cs 1: 557). 1475.VIII.9.: Kodori néhai Pape fia Pál visszabocsátja Bélteki Sándorfi Mihály kezébe Kathalynfalwa (KSz vm) részbirtokot (KmJkv 2191). 1808: Katalin (Koltó-, Költő-), Katherinendorf, Ketelin Kıv (79). 1888: Koltó-Katalin (Katalinfalu) Sza Nagysomkúti js (Je 442). Hnt. 13: » Koltó Sza vm. Koltó Sza vm Nagysomkúti js, Koltó és Katalin egyesülése; ma ismét 2 helység: Koltó, ill. Katalin (Az). - Catalina > Cătălina, Kk, L 930: r 66; m, c, zs (39). = Su 1: 128. 1800-1854. - 1974: c. Săcălăseni {Szakállasfalva kzs faluja, É-i hrs} [12 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Katolikus Munkáslap, Temesvárt 1931 és 1939 között a Katolikus Munkásegyesület, ill. 1932-től a Romániai Katolikus Munkásszövetség kiadásában megjelent társadalmi hetilap. 1933-ig Horváth Ferenc, majd Schiff Béla, ifj. Kubán Endre és Szűcs Béla, 1935-től Gieszer Ágoston szerkesztette. Rendszeresen közölte Bach Gyula, Bechnitz Sándor, Fodor József, Gabriel József, Kubán Endre, Rech K. Géza és Szappanos Gyula cikkeit, helyet adva antifasiszta szerzők írásainak is.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Katholikus Munkáslap, Temesvár, 1931. nov. 1.-1939. ápr.: a Katholikus Munkásegyesület lapja. - Megj. minden vasárnap, 1935: havonta. Fel. szerk. 1931-33: Horváth Ferenc, 1933: Schiff Béla, 1933-34: Szűcs Béla, 1935-39: Gieszler Ágoston. Kiad.: Kat. Munkásszöv. Ny: Sonntagsblatt. - Címe 1938-39: Katolikus Munkáslap. T.E.-Ku.P.
Monoki 1941:92.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kavarán//Constantin Daicoviciu, kisközség Krassó-Szörény vármegye temesi járásában, (1910) 1113 oláh és rutén lak.; vasúti állomás távíróval (Kavarán-Szákul), posta- és távbeszélő-hivatallal.
Forrás: Révai lexikon
Kavarán, Krassó v. oláh falu, Szakulhoz 1/2 órányira, a temesvári és mehádiai postaútban: 1 kath., 641 óhitű lak., s anyatemplommal, erdőkkel, szilvásokkal. Bírja Házy család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kavarán Kr (Lugos-DK) 1376: Karan, 1572: Kavaran, 1687: Kauran, 1802: Kavaran (Pesty: Krassó II/1. 253). 1808: Kavaran (79). 1851: Kavarán, Kr vm, a temesvári és mehádiai postaútban, 1 kath., 641 óhitű lak., s anyatemplommal, erdőkkel, szilvásokkal. Bírja Házy család (Fé 2: 187). 1888: Kavarán KrSzö Temesi js (Je 406). « Istvánhegy. 1888: » KrSzö Temesi js (Je 386). 1913: Kavarán KrSzö vm (Az).- 1909/19: Căvăran, K, L 806: r 723; n, zs (39). = Su 1: 129. 1376-1851. > 1973: Constantin Daicoviciu > 1981: C (CD) [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kaviár, illusztrált szatirikus hetilap Temesvárt; 1923-tól 1936-ig tizenhárom évfolyamot ért meg. Főszerkesztője Dinnyés Árpád, kiadója Sabin Pop. A lap alcíme 1925-ben "Illusztrált erotikus hetilap", majd 1928-ban "Kultúra, erotika, művészet, haladás". A szerkesztők és főmunkatársak között saját nevén szerepelt Benedek Margit, Joláthy B. Zoltán, ifj. Kubán Endre, Magyary Géza. A lap a szerkesztő versei, elbeszélései és regényei mellett Benamy Sándor, Brázay Emil, Cziffra Géza, Fekete Tivadar, Vulpes György írásait közölte, többen álneveket használtak. Az illusztrációkat Sajó Sándor, Sinkovich Dezső és Kóra-Korber Nándor készítette: egy időben aktfotók is megjelentek hasábjain. Közleményeinek egy része a pornográfia határait súrolta, s ez megosztotta a közvéleményt: sokan elítélték sikamlósságait, a hetilap viszont üzleti sikert aratott. Mivel a lapot sűrűn betiltották, Új Kaviár, Stella, Stella-Kaviár, Tiktak, Évoé, Évoé-Új Kaviár és Ghitta címen is megjelent.
Kiadásában jelent meg A Kaviár Képes Naptára (szerkesztette Dinnyés Árpád, Tv. 1923); A Kaviár Erotikus Könyvtára címen tervezett sorozat egyetlen köteteként Brandstätter Károly Játék a tűzzel c. regénye (Tv. 1926); Kaviár Könyvtár, a sorozat 4. számot viselő, egyetlen ismert kötete Győri Endre A kapu előtt c. regénye (Tv. 1927).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kazán, az aldunai szoros legszebb s legérdekesebb része, Plavisevica és Ó-Ogradina Krassó-Szörény vármegyei községek között. A Duna itt szorul össze legkeskenyebbre s ezen, K. név alatt ismeretes szoros 11 km.-nyire húzódik DNy-ról ÉK-felé. A 600 méternyi széles folyam medre Plavisevicán alul a baloldalon emelkedő Sukár mare-hegy (314 m.) által eleintén felére, majd a mederből kiemelkedő Kalnik-sziklánál 186 méterre szoríttatik össze, valóságos sziklakaput képezve a szerb parton emelkedő Miroc planinával (324 méter). A jobbpart sziklaháta félkörben elvonul a medertől s Stirbec mare-ban 768 méterre emelkedve, csak ott lép ismét a meder szélére, ahol a magyar parton a Sukár mare immár véget ér. A K.-nak ezen 3 1/2 km. hosszú része Felső-K. vagy Pojnikovo-K. nevet visel; szélessége a bejáraton túl 250-350 méter, mélysége az 50 métert is meghaladja. Ezen szorosban két jelentékeny barlang van a bal parton, egyik a Pojnikovo-barlang, egy 500 m. hosszú s 30 m. magas barlang, melyen a hasonnevű patak keresztül folyik, a sziklából közvetlenül a Dunába öntvén vizét, a másik a Veteráni v. Piscabara-barlang, melyből 1692. évben 700 katona d'Arnau báró vezetése alatt március 16-tól május 1-ig feltartóztatta a 3000 főnyi török haderőt, míg végleg kimerülve, kénytelen volt magát megadni. 1788. ismét heves küzdelem folyt itt a török ellen, kik 20 napig nem voltak képesek a szoroson keresztül hatolni. A Sukár mare alatt a folyam medre a dubovai völgy nyílásánál 567 m.-ig szélesedik ki, de ezen tágulat csak 11/2 km. hosszú, mert a Sukár mik (311 m.) kiszögelése által (mellyel szemben a szerb parton a 623 m. magas Strbec mik emelkedik), a meder egyszerre 250 m.-re keskenyedik; itt kezdődik az Alsó-K., melynek hossza mintegy 4 km. Alakulata teljesen megegyezik a Felső-K.-éval, de itt van a Duna legkisebb szélessége, t. i. 151 m. A Strbec mik aláereszkedésével a Duna medre is kitágul s a K.-szoros véget ér. A Traján-tábla már a szoroson túl van, a szerb parton. Bár eszerint a K. a Duna legkeskenyebb szakasza, mégis, tekintve azt, hogy esési viszonyai kedvezők s zátonyok benne nincsenek, nem tartozik az Alduna veszélyesebb helyei közé s így a most folyó szabályozási munkálatok a K.-ra nem terjeszkednek ki. Természeti szempontból tekintve azonban a K. határozottan a Duna legszebb, nagyszerűségében legmegkapóbb részlete.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kazán-szoros,
az egész Al-Dunának legcsodálatraméltóbb, legfestőibb szakasza, mely egyúttal a legvilágosabb tanújele annak az Tabula Traiana.idők végtelenébe s kiható küzdelemnek, melyet itt a víznek meg kellett vívnia a sziklával, hogy utat vájjon magának. Nem messze a Kazán bejáratától a bal partot alkotó sziklahegyben közel egymáshoz két barlang is van, a melyek úgy tudományos, mint történelmi szempontból is nevezetes pontjai az Al-Dunának. Az egyik a Punyikova-barlang, melyen át a hasonnevű patak folyik a Dunába. Ez átfúrja az egész hegyet s végig menve rajta a mi egy órába kerül föltárul előttünk a szép Dubova völgye festői tájával s a török hadjáratokból fennmaradt sírokkal. Ettől a barlangtól mintegy 100 méternyire egy várad romjai láthatók s közel hozzá van a Veterani barlang, mely a hasonló nevű osztrák tábornokról vette nevét, ki 1692-ben ebből a barlangból akarta a török hadaknak a Dunán való fölhajózását megakadályozni, de a nagyobb erő előtt kapitulálni volt kénytelen. Ezzel szemben emelkedik égnek a Kazán-szorosnak legkimagaslóbb pontja: a Strbecz-hegy sziklaszirtje. Folyton meredek sziklafalak közt folyik itt a Duna 170-380 méter közt váltakozó szélességben, 20 métertől 50 métert is meghaladó mélységgel mintegy 4 kilométer hosszságban, képezve a Felső-Kazán-szorost, melyet elhagyva, a bal parton hátrább vonulnak a hegyek, s 1 1/2 kilométer hosszságban a Dubova-völgy kellemes zöld színe szakítja meg a sziklák komor ridegségét. A folyam medre is kitágul itt mintegy 500 méterre s ezzel együtt mélysége is 10 méterre csökken. De csakhamar megint közelebb nyomul a sziklahegység a meder széléig érő meredek falával s a meder újból összeszűkül 180-300 méterre, mélysége is 30-54 méter, míglen a folyam mintegy 9 kilométernyi út után Ogradena fölött végkép elhagyja e nevezetes szorulatot.
Forrás: Gonda Béla: A magyar Duna
Kazán-szoros 1808: vortex Kazan, Vortex Danubii, Donau-Wirbel (79).
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kazinczy Gábor (*Temesvár, 1942.04.09.), grafikus, díszlettervező, képzőművészeti szakíró; ~ János unokaöccse. A temesvári C. D. Loga Líceumban érettségizett (1959), a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Feszt László és Kádár Tibor tanítványaként végezte tanulmányait (1965). 1967 óta a Temesvári Állami Német Színház, időszakosan a Temesvári Állami Magyar Színház díszlettervezője. Litográfiái, illusztrációi, tárgyi jellegű konstruktivista munkái saját felfogása szerint gondolatcentrikusak, a korszerű művészet funkcionalitását vallja. Szerinte "a művész a valóságot nemcsak a maga számára tárja fel, hanem mindenki számára, aki ezt a valóságot meg akarja ismerni. Alkotómunkája tehát a közösség érdeklődésével összhangban kell hogy kibontakozzék." Képzőművészeti írásait az Utunk, Korunk, A Hét, Előre, Új Élet, Szatmári Hírlap és a temesvári Szabad Szó közli, utóbbi hasábjain Hazai alkotások a Bánsági Múzeumban, Alkotóműhelyben és Egyiptomtól a pop-artig c. rovatokat vezette. A Kriterion és a Facla Könyvkiadó megbízásából könyvborítókat tervezett és illusztrációkat készített Endre Károly, Franyó Zoltán, Zaharia Stancu, Franz Liebhard, Horváth Imre, Károly Sándor, Toró Tibor, Anghel Dumbrăveanu, Nikolaus Berwanger, Bárányi Ferenc, Kiss András, Mandics György és M. Veress Zsuzsanna köteteihez; feltűntek Gogol-, Karinthy- és Villon-illusztrációi is.
Szekernyés János: Grafikai domborművek. Előre 1970. júl. 19.; uő: A széttört csontú Dózsa. Utunk 1978/36. - Gazda József: A grafikus arcváltozatai Korunk 1971/12.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kazinczy János (*Temesvár, 1914.12.11.), festőművész, iparművész, szerkesztő. Szülővárosában a polgári iskola elvégzése után kitanulta a vésnökmesterséget Rövid ideig szakmájában dolgozott, 1932-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola rendkívüli hallgatója. Rudnay Gyula növendékeként 1936-ban fejezte be művészeti tanulmányait. Magyarországon kapcsolatban állt a Szocialista Képzőművészek Csoportjával. Romániába visszatérve bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba, bukaresti éveiben részt vett az illegális kommunista sajtó előállításában; 1944. nov. 1-től néhány hónapig a Temesvárt megjelenő Szabad Szó főszerkesztője, itt több cikke is megjelent. Expresszionista fogantatású festményein az élet elesettjeit, a falusi szegényeket örökítette meg; vonzották a Székelyföld hegyei, fenyvesei és emberei. Tanult Nagy Imrétől Csíkzsögödön, ahol számos portrét és tájképet festett. Képeiből 1945 decemberében Temesvárt rendezett kiállítást, majd Magyarországon állította ki tájképeit és figurális kompozícióit 1949-ben és 1955-ben. 1956 óta Párizsban él.
Flaneur [Bechnitz Sándor]: K. J. képkiállítása. Szabad Szó 1945. dec. 19. - MADOSZ Naptár, Tv. 1945.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kazinczy László (*Szakálháza, 1892.05.06. - †Budapest, 1978.01.04.), gépészmérnök a műszaki tudományok kandidátusa (1952). 1920-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen. A bp.-i Magy. Áll. Vas-, Acél- és Gépgyáraknál (MÁVAG) helyezkedett el, itt lövegszerkesztéssel foglalkozott. 1928-ban a MÁVAG diósgyőri gyárában üzemvezető mérnök, 1932-től műhelyfőnök, 1942-től műszaki ig. 1939-ben egyetemi doktori címet nyert. 1946-48-ban a Gamma Finommechanikai Gyártmányokat Árusító Kft.-nél dolgozott. 1948-51-ben az Állami Ipari Tervező Iroda (1950-től Gépipari Tervező Iroda) osztályvezetője. 1951-től 1957-ig a Gamma Optikai Műveknél főkonstruktőr, nyugdíjba vonulása után, 1957-62-ben ugyanott műszaki tanácsadó. 1963-ban c. egyetemi tanár lett. Forgácsoláselméleti kutatásainak eredményei hazai viszonylatban máig is egyedülállóak. Az egyetemi oktatásba 1949-ben bevezette az ehhez kapcsolódó tárgyak tanítását, amelyeknek 1970-ig előadója volt. Számos közleménye jelent meg külföldi és m. szakfolyóiratokban, egyetemi jegyzeteket, tankönyveket és szakkönyveket is írt.
F. m. Az acél forgácsolása közben a forgácstőben létesülő alakváltozások vizsgálata (Bp., 1939); Szerszámgépek (I-II., egy.-i tankönyv, Bp., 1955); Fémforgácsoló szerszámgépek (Bp., 1967).
Irod. Hornung Andor: Forgácsoláselmélet és forgácsoló szerszámok (Bp., 1953); K. L. (Gépipar, 1978. 2. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kécsa, oláh-szerb-horvát falu, Torontál vármegyében, lapályos rónaságon, Haczfeldhez 1, ut. p. Csatádhoz 2 1/2 órányira, 2131 n. e. óhitű, 320 kath., 32 zsidó lak. Az óhitűek 4/5 része oláh, 1/4 szerb ajkú, a katolikusok horvátok. Ezenkívül e határhoz tartozó Tamásfalva és Hetény pusztákon laknak több száz lélekből álló magyar katholikus dohánykertészek. A határ kiterjedését 14,000 holdra tehetni 1600 négyszögölével. Ebből 55 egész, 67 fél, 40 fertályos és 6 nyolcados telkes gazda bír 2400 h. szántóföldet, 1065 hold kaszálót, 345 hold legelőt, és industrialis föld cím alatt 42 hold 1230 négyszögöl szőlőt. Az allodialis birtok pedig tesz 7150 holdat. Kécsa határa még csak 1836 előtt nagy részben mocsár és rétség volt; de csatornák által kiszáríttatván, most a leggazdagabb föld, mely búzát, kukoricát, repcét, dohányt uzsorával fizet. Van itt óhitű anyatemplom, és több urasági épület. 1795-ben a zágrábi püspökség Horvátországban levő Viduschevacz, Zlankovecz, Szlava-Thopuszko, Szent-Péter, és több feudalista helységeit a kormánynak a végvidék kikerekitése végett átengedvén: e helyett kapta Torontál vármegyében Billét, Perjámos, Varjas helységeket, és Pakrácz pusztát; feudális helyeknek Bókát, Neuzinét, Kécsát, Klárit, Udvarnokot, Kanakot mint falukat és Grinda-alui és Avram pusztákat. Ennélfogva Kécsát a zágrábi püspök praedialis nemesei birják. u. m. Busán, Bedekovich, Delimanics, Mixics, Kaurics, Uzbasics, és Bunyevácz családok, kik földesuri joggal élnek mindenben, s csupán a billéti püspöki uradalomnak bizonyos szent-Mártoni járandóságot fizetnek.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Keglevichháza, a nagyszentmiklósi járáshoz tartozó kisközség. Házainak száma 218, lakosaié 1192, akik nagyrészt németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasútállomása Óbesenyő. E község helyén feküdt a középkorban Kökényér falu. Nevét a mellette volt hasonnevű értől vette, amelynek partján, dúsan tenyésznek a kökénybokrok. A Csanád nemzetség ősi birtokai, közé tartozik. Már a Gellért legenda is megemlékezik róla, mely szerint Csanád vezér megfutamodott serege a kökényéri bokrokban rejtőzött el. Az öreg Belenik egyik fia Vaffa e faluban házat építtetett s ide telepedett. Utána lett azután a község neve Vaffaülése. Mikor Kelemenös bán és Vaffa XIII. század elején megosztoztak, Kökényér helységet is felosztották maguk között; így jutott az egyik rész Kelemenös bán fia Pongrácz ispán birtokába; 1256-ban azonban egészen a Vaffafiak-nak jutott. Ezek egyike ismét eladta a maga részét a Kelemenös ágnak, úgy hogy a nemzetség tagjainak beismerése szerint 1285-ben Kökényér fele ez ág sarjának Tamás ispánnak birtoka volt. A Vaffafiaktól eredő Makófalvi családtól szerezte meg Kökényér másik részét az a Márton nevű nemes, a kinek a fiai is már e faluban laktak s alapítói lettek a Kökényéri családnak, melynek sarjairól 1328-47 között vannak adataink. 1398-ban Zsigmond király, a Csanád nembeli Kelemenös bán ágából származó Telegdy Miklós fiának Jánosnak a nővéreit és leányait, minthogy fia nem maradt, a Kökényéri birtokban fiúsította. 1508-ban az egész falu Telegdy István királyi kincstárnoké, a ki a helységre új adományt nyert. 1333-34-ben már egyházas hely volt. Az 1552. évi török hadjárat alatt elpusztult és lakosai elmenekültek. A királyi adórovó 1560-ban megközelíthetetlen helységként írta be az adólajstromba. A XVII. században Kökönyen, Kuknó elferdített alakban szerepel. Mint pusztára, 1655-57-ben Nagy Balázs és Somogyi János királyi, Krecsics György, Szalatnai György és Tenturich István pedig nádori adományt eszközöltek ki rá. A XVII. század folyamán azonban még a helység nevének az emléke is elenyészik. A jelenlegi falut 1844-ben telepítette a kincstár 3.181 hold területen, német lakossággal. Nevét az akkori kamara elnök: gróf Keglevich Gábor emlékére viseli. A római katolikus templom 1905-ben épült. A község lakosai olvasókört, önképzőkört és önsegélyző szövetkezetet tartanak fenn.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Keglevichháza,
kisközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, (1910) 1191 német és magyar lak., postahivatal u. t. Óbesenyő.
Forrás: Révai lexikon
Keglevichháza Tt (Nagyszentmiklós-ÉNy) 1844 (Borovszky: Torontál 61). 1913: Keglevichháza Tt vm Nagyszentmiklósi js (Az). 1920: határfalu. - 1921: Cheglevici = Su 1: 136. 1844, 1913, 1921. - 1974: c. Dudestii Vechi {Óbesenyő kzs faluja} [30 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kékes, oláh falu, Temes vármegyében, Lippához délre 5 órányira: 657 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Határa 1864 hold, melyből urb. belsőség 42 h., legelő 120 h., rét 212 h., szántóföld 182 h., szorgalomföld 45 h.; majorsági szántó és legelő 517 h., 100 h. rét, 556 h. erdő, 90 h. vízmosás és haszonvehetlen. Földe hegyes, de középszerűen megtermi a búzát, zabot és kukoricát. Legelőjük szilvafákkal van beültetve. Bírja Nikolics Dániel ur.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kékes Ar (Lippa-D, a Ménes vizébe ömlı Székás j. p. közelében) 1440: p. Kekes, iterum Kekes; 1477: Alsokeykes, predium Felsewkeykes Solymos vár 45. tartozéka volt (Cs 1: 761. Solymos). 1808: Kékes (80). 1851: », Te vm, 657 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Határa 1864 hold, ... Bírja Nikolics Dániel ur (Fé 2: 194). 1913: Lippakékes Te vm Lippai js (Az). - 1909/19: Cheches, K, L 781: r 766 (42). = Su 1: 136. 1440-1913. - 1974: c. Secas {Temesszékás kzs faluja ÉNy-ra} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keller Emese, Kósa Andrásné (*Temesvár, 1950.02.26.), képzőművész, karikaturista. Marosvásárhelyen végezte a Művészeti Líceumot (1969), a Ion Andreescu Képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát (1973). Divattervező (1975-76), a Jóbarát rajzolója (1976-82), ma az Előre képzőművészeti riportere, Bukarestben él. A Cutezătorii, Ifjúmunkás, Jóbarát, Luminiţa munkatársa, illusztrálta Anavi Ádám Csülök és a többiek (Tv. 1977) és Majtényi Erik Postás Pali levelei (1981) c. ifjúsági munkáját s a Tankönyvkiadó Nyitva van az aranykapu c. kisiskolás-kiadványát (1982). Népszerűek az Előrében naponta közölt karikatúrái, melyekben erkölcsi visszásságokat, köznapi gondokat és ellentmondásokat figuráz ki, nemegyszer olvasók ötletei nyomán.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kelmák, oláh falu, Temes vármegyében, a Maros bal partján, Lippához 2 1/4 mfd., 782 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Hegyes völgyes határa sovány, s van 3204 h. 265 négyszögöl földje, melyből majorsági szántóföld 152 h. 954 négyszögöl, 18 h. kaszáló, 363 h. 1251 négyszögöl legelő, 9 hold házhely, 21 h. szorgalomföld, 12 h. szilvás, 2 h. szőlő, 2 h. nádas, 950 h. erdő, 12 h. szabadföld; urb. szántó 648 hold, 288 h. rét, 119 h. legelő, 155 h. házhely, 34 h. szorgalomföld, 264 h. haszonvehetlen. A Maros partján van régi vára düledéke, mely nagy részt már a Maros medrébe beszakadt, de még most is látható a kemény kőfalban egy vaskapcsokkal erősített mély üreg, mely vészteljes fogház lehetett. Az építési anyagok összeillesztése módfelett kemény. - Bírja gr. Latour Tódor hadügyminiszter örök.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kelmák, kisközség Temes vármegye lippai járásában, (1891) 1250 oláh lak.; K. a Maros partján fekszik s közelében váromladékok látszanak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Kemenceszék, Kuptore-Szekul, Székul /Secu/Sekul, kisközség Krassó-Szörény vármegye resicai járásában, (1891) 1601 német, oláh és tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Az osztrák-magyar államvasút- társaságnak itt kőszénbányái vannak. Közelében több cseppkőbarlang van.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kemenceszék Kr (Resicabánya-KDK) 1673, 1690-1700: Kuptore, 1717: Kuptora (Pesty: Krassó II/1. 702). 1808: Kuptore (94). 1851: Kuporte {!}, Kr vm, 492 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara (Fé 2: 281). 1888: Kuptore KrSzö Resicai js (Je 460 & Szekul telep). 1913: Kemenceszék KrSzö vm Resicabányai js (Az). - Cuptoare, Kuptoreszekul, L 1545: r 572; n, cseh, m, szlovák (60). > Cuptoare Secul > Secul = Su 2: 113. 1673-1913. > Secu [42 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kemény Hajni (*Temesvár, 1901.08.17. - †Temesvár, 1921.09.07.), költő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Orvos apja házában irodalmi szalont tartott fenn, ahol Temesvár fiatal írói - köztük Bardócz Árpád, Bechnitz Sándor, Endre Károly, Szuhanek Oszkár - rendszeresen találkoztak. Pesszimisztikus hangvételű, Ady- és avantgárd hatásokat mutató szabad versei halála után jelentek meg az Epitaphium c. kötetben (Tv. 1922). "A be nem fejezettség művészete és lyrája ez - állapította meg a versfüzérhez írott bevezetőjében Endre Károly. - De fölötte egy páratlan erős és érett intellektus áll, és éles, átható tekintetét a külső világtól függő, megkötött és fel nem szabadított leányéletre szegezi."
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kenéz Csa (Vinga-DNy) 1333: Kenes (Tr). 1421-27: Kenez, 1479: Knez (Cs 1: 698. 1489 Te vm). 1536: Erdewkenez (Borovszky: Temes 105). 1808: Knéz (87). 1888: » Vingai js (Je 439). 1913: Temeskenéz Te vm (Az). - 1909/19: Chinez, Knéz, L 3310: r 1889; n, szerb, m (45). > Satchinez = Su 2: 98. 1230, 1330 {Ld Kenézmonostora!}, 1333-1913. [31 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kengyeltó, Rafnik/Rafnic, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 746 krassován lak., u. p. és u. t. Dognácska.
Forrás: Révai lexikon
Rafnik, Raffnik, Kengyeltó, v. Krassó-Szörény vm. (Rafnic, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. krassói esp. ker-ében. - 1789: alapították. Tp-át 1825: Szt Péter és Pál tit-ra sztelték. Kegyura 1880: az Osztrák Állampálya-Társulat. Anyanyelve 1880: horvát.
Kiss-Sziklay II:923.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Kengyeltó Kr (Resicabánya-DNy) 1418: Kengyeltow, 1432: Kengelto nemesek nevében bukkan fel (Cs 2: 103). 1690-1700: Ravnik (Marsigli), 1723: Raffnek, 1761: Refnek, 1785: Rafnek (Pesty: Krassó II/2. 137). 1808: Ráfnik, (i) Ravnik (134). 1888: Rafnik KrSzö Resicai js (Je 596). 1913: Kengyeltó KrSzö vm Resicabányai js (Az). - Rafnic = Su 2: 68. 1690-1913. - 1974: c. Lupac {Kiskrassó kzs faluja D-re} [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keped, a buziásfürdői járásban fekvő kisközség. Házainak száma 158, lakosaié 759, akik nagyobbára románajkúak és görög-keletiek. Postája Szinérszeg és távírója Buziásfürdő. Van vasúti megállóhelye. Középkori neve Képed volt. Az 1462. évi oklevélben Doboz tartozékai között Kisképed helység is szerepel. Ama korbeli birtokviszonyai egyeznek Hattyas község birtokviszonyaival. A török uralom alól, románoktól lakott helységként került ki. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Kipeth alakban szerepel, 60 házzal. Az 1717. évi gróf Mercy-féle térképen Kepeth alakban, a lugosi kerületben, az 1761. évi térképen, pedig a csákovai kerületben tűnik fel. A kincstártól 1807-ben, a nagykövéresi uradalommal együtt, a vallás- és tanulmányi alap birtokába ment át. Az 1830-40. évek között Trencsén vármegyéből katolikus vallású tótok költöztek ide, a kik azóta megmagyarosodtak; ezekhez 1850 táján néhány magyar és német család is járult. A görög-keletiek temploma a XIX. század közepén épült. A községhez tartozik a közalapítványi puszta is.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kepeth, oláh falu, Temes vármegyében, dombos helyen, Buziáshoz 1 órányira: 800 lak., kik közt 720 oláh n. e., 30 magyar, 50 tót ajkú r. kath. Óhitű anyaegyház. Határa 2159 hold; melyből úrbéri szántó, rét és legelő 1475 hold, s a többi majorsági legelő és 400 h. erdő. Dombos része sovány; völgyes s egyenes terei termékenyek. Bírja a kir. alapítvány.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Keped Te (Buziásfürdő-ÉK) 1447: Kyskeped, 1462: Kyskepeth Doboz 10. tartozéka volt (Cs 2: 33). 1717: Kipeth (Borovszky: Temes 54). 1808: Keppet, Kepet (81). 1888: Kepet Buziási js (Je 411). 1913: Keped Te vm Buziásfürdői js (Az). - 1909/19: Căpăt, K, L 691: r 583; m (36). = Su 1: 125. 1447-1851. - 1974: c. Racoviţa {Rákovica kzs faluja, DK-i hrs} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Képes Futár, Temesvárt 1921-22-ben havonta háromszor megjelent ismeretterjesztő és szépirodalmi képeslap. Szerkesztette Damó Jenő. Főszerkesztőként László Tibor, felelős szerkesztőként a laptulajdonos Steffel János jegyezte a változatos tematikájú írásokat közlő, fényképekkel és rajzokkal illusztrált revüt. A szerkesztők írásai mellett rendszeresen szerepeltek a lapban Bardócz Árpád, Endre Károly, Kozmuth Artúr, Ligeti Sámuel, Jörgné Draskóczy Ilma, Szabolcska Mihály, Uhlyárik Béla és Vuchetich Endre cikkei, versei, műfordításai és karcolatai. Illusztrátora Sinkovich Dezső iparművészeti tanár és Kóra-Korber Nándor festőművész, szerződtetett fényképésze Bronstein Jenő volt. A fototípiai klisék a budapesti Sokszorosító Ipar Rt. műhelyeiben készültek.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Képessy József (*Orosháza, 1818.02.25. - †Temesvár, 1876.10.25.), vízépítő mérnök. Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben és a bécsi műegy.-en végezte 1842-ben. 1847-ben Széchenyi István a Tisza-szabályozás VI. folyamosztályának ig. mérnökévé neveztette ki. 1866-tól a bánsági határőrvidék vízi munkálatainak - a Temes és Bega szabályozásának és hajózhatóvá tételének s az ezzel kapcsolatos vízrendezéseknek - a vezetője, 1868-tól vízügyi ig.-i beosztásban. Eredményes gyakorlati és széles körű irodalmi munkássága a kor egyik vezető vízügyi tekintélyévé tette.
F. m. A magyar Alföld hydrographiája, vízműszaki nézetek és javaslatok a földöntözés érdekében (Pest, 1867); Javaslat a Bánát közbenső vízhálózatának szabályozásairól (Temesvár, 1873).
Irod. Mokry Endre: A bánáti vizek szabályozásának történeti ismertetése (Magy. Mérnök és Építész Egyl. Közl. 1880); Sárközy Imre: Régibb vízimérnökeink (Bp., 1897); Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története… (Bp., 1960); Magyar műszaki alkotók (Bp., 1964).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Képessy József (bélteki), mérnök és vízműtani író, a határőrvidéki vízműszaki műveletek igazgatója, szül. Orosházán (Békés) 1818., megh. Temesvárt 1876 okt. 25. Miután 1841. mérnöki oklevelet nyert Pesten, további tanulmányozás céljából Bécsbe ment, hol oly képzettségre tett szert, hogy gróf Széchenyi István 1847. kinevezte a bácsi Tisza-szabályozási vízmunkálatokhoz igazgató osztálymérnökké. Ezen állásában közzétett cikkei és önálló munkái annyira emelték tekintélyét, hogy 1866. a közös hadügyminiszter a csajkás német és szerb Bánság határőrvidéki rengeteg ártereinek vízműszaki szabályozására egyenesen őt kérte ki az akkori helytartótanácstól, s két évre rá (1868) ki is nevezte a vízművek igazgatójává. Nagyobb munkái: A Magyar Alföld hydrographiája (Pest 1867); Javaslat a Bánát közbenső vízhálózatának szabályozásáról (Temesvár 1873).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Képes Világkrónika, Temesvárt 1922. jan. 15-én indult "kulturális, szépirodalmi és művészeti folyóirat", amelynek mindössze az 1. száma ismeretes. A felerészt képekből álló 32 oldalas lap három nyelven közölt hirdetéseivel gazdasági téren is összekötő kapocs kívánt lenni Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia és az ausztriai magyar emigráció között. A névtelenségbe burkolózott szerkesztő ismertebb munkatársai: Bródy Miklós, Fáskerti Tibor, Hatvany Lili és Lakatos Imre. Háromnyelvű (magyar-román-német) kísérőszöveggel ellátott képanyagából a temesvári vonatkozású fényképfelvételeknek ma már kortörténeti értékük van.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kerek Ferenc (*Temesvár, 1941.09.21.), kémiai szakíró. A temesvári Magyar Vegyes Líceumban érettségizett (1957), a Babeş-Bolyai Egyetem vegyészeti karán szerzett oklevelet (1962), itt doktorált (1972). Előbb tanár a temesvári műegyetem iparvegyészeti karán, majd Humboldt-ösztöndíjjal a bochumi (NSZK) egyetemen tökéletesítette szakismereteit (1974-75); hazatérve a temesvári Kémiai Kutatóközpont kutatóvegyésze. Gyógyszerkutatással, különféle gyógynövények vegyi vizsgálatával, a biofémek ás a sztereokémiai jelenségek tanulmányozásával foglalkozik, a természetes vegyületek szerkezetét vizsgálja. Első írását A Hét közölte 1971-ben. Tanulmányai hazai és külföldi szakfolyóiratokban (Revue Roumaine de Chemie, Tetrahedron) jelennek meg, ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő cikkeit magyar nyelven A Hét, TETT, Vörös Lobogó, Szabad Szó számára írja. Bandi Andrással együtt románra fordította egy berlini német tudományos munkaközösség 1978-ban megjelent Organicum c. szakmunkáját (1982).
Munkái: Stereochimie (F. Badeával, 1974); Metale necesare vieţii - biometale (1979).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kerényi Károly (*Temesvár 1897.01.15.- †Ascona, 1973.04.10.), klasszika-filológus, vallástörténész, egyetemi tanár, szerkesztő, az MTA tagja (l. 1946–1949), Baumgarten-díjas (1948), Kerényi Grácia költő, műfordító apja. A bp.-i egyetemen doktorátust (1919), latin-görög szakos tanári oklevelet, majd magántanári képesítést szerzett. Előbb középiskolai tanár, 1934-től a pécsi egyetemen klasszika-filológiát és ókori történelmet tanított. A szegedi egyetem tanára (1941-43-ban) és a bp.-i tudományegyetem magántanára volt. Megindította és szerk. a Sziget c. folyóiratot, valamint a Kétnyelvű klasszikusok c. könyvsorozatot, 1924–1934 között szerk. az Egyetemes Philologiai Közlönyt, később a Műhely és a Pannónia Könyvtár c. sorozatokat. Számos cikke, tanulmánya és ismertetése jelent meg ezekben a kiadványokban. 1929-ben Görögországban találkozott W. F. Ottóval, akinek vallástörténeti munkássága jelentős hatást gyakorolt fejlődésére; a harmincas évek végére az antik vallástörténet területén elért eredményei nemzetközileg is ismertté tették nevét. 1943-ban Svájcba emigrált. Elhatározásában szerepe volt Junggal való együttműködésének, együtt írták az „Einführung in das Wesen der Mythologie” (Zürich, 1942) c. művet és együtt alapították a zürichi C. G. Jung Intézetet, ahol gyakran tartott előadást. Az 1955-56-os téli szemeszterben a bonni, 1960-ban oslói és római, 1961-ben a zürichi, 1964-ben a genovai egyetemnek volt vendégtanára. 1961-től rendes tagja volt a Norvég Tudományos Ak.-nak. 1963-ban az uppsalai egy. teológiai fakultása díszdoktorává avatta. Tagja volt a Rowohlt Deutsche Enzyklopädie tudományos bizottságának. Mitológiai tárgyú könyvei számos nyelven jelentek meg, Görög mitológia c. művét 10 nyelvre fordították le.
Fontosabb művei: Ókortudomány (Kecskemét, 1935); Dionysos und das Tragische in der Antigone (Frankfurt am Main, 1935); Apollon (Wien, 1937); Töchter der Sonne (Zürich, 1944); Romandichtung und Mythologie - ein Briefwechsel mit Thomas Mann (1934-1945 közötti levélváltás Mann-nal, Zürich, 1945, majd a további levélváltással együtt Gespräch in Briefen címen, Zürich, 1960); Die Mythologie der Griechen, I. Göttergeschichten (Zürich, 1951; London, 1951); Stunden in Griechenland (Zürich, 1952); Unwillkürliche Kunstreisen (Zürich, 1954); Die Mythologie der Griechen, II. Heroengeschichten (Zürich, 1958; London, 1959); Abenteuer mit Monumenten (Olten, 1959); Prometheus (Hamburg, 1959); Tessiner Schreibtisch (Stuttgart, 1963); Der höhere Standpunkt. Zum Humanismus des integralen Menschen (München, 1971); Briefwechsel aus der Nähe (levélváltás Hermann Hesse-vel, München, 1972); Dionysos (Princeton, 1976); Összegyűjtött műveinek sorozata Werke in Einzelausgaben címmel Münchenben jelent meg (I. k. Humanistische Seelenforschung, 1966; II. k. Auf Spuren des Mythos, 1967; III. k. Tage- und Wanderbücher, 1969; VII. k. Antike Religion, 1971; VIII. k. Dionysos, 1976); Görög mitológia (ford. Kerényi Grácia, Szilágyi János György közreműködésével, Bp., 1977).
Irodalom: Lukács György: K. K. (Társad. Szle, 1948); Németh László: Levél K. K.-hoz (Kiadatlan tanulmányok, Bp., 1968); Szentkuthy Miklós: A mítosz mítosza (Meghatározások és szerepek, Bp., 1969); Szerb Antal: A mítosz mítosza (Gondolatok a könyvtárban, Bp., 1971); Szilágyi János György: K. K. emlékezete (Antik Tanulm., 1973. 2. sz.); Gál István: Jegyzet K. K.-ról (Forrás, 1975. 12. sz.); Falus Róbert: K. K. mítosza és mitológiája (Kritika, 1978. 4. sz.); K. K. és a humanizmus (Bern, 1978); Hanák Tibor: A nélkülözhetetlen bírálat (München, 1983).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Kerényi Károly (Temesvár, Temes vm., 1897. jan. 19.-Kilchberg, Svájc, 1973. ápr. 14.): vallástörténész, ókortudós. - 1915: Aradon éretts. 1915-19: a bpi tudegy-en drált, 1920: lat-gör. szakos tanári okl-et szerzett, 1919-28: a bpi Szt István Gimn. tanára, közben Heidelbergben és Tübingenben képezte magát tovább. 1926. VI. 22: a gör. és róm. vallástört. tárgykörből a bpi tudegy. mtanára. 1926-34: az Egyetemes Philológiai Közlöny klasszika-filol. rovatának szerk-je. 1934. VII. 14: a pécsi egy. ny. rk., 1936. VII. 2: ny. r. tanára. Új klasszika-filológusi tudóstípus jelent meg vele, aki az ókori görögség mitológiai kincsét mindenkori értékeinek fényében értelmezte. A régészet és a filol. egységére törekedett, gondolkodásának előterébe került a vallástört. kutatása. 1934: létrehozta a Stemma-Társaságot és 1935-39: a 3 számot megélt Sziget c. folyóiratát. A nemzszoc. eszmének a mítosszal való visszaélése ellenében és a humanista hagyomány védelmező fölelevenítése érdekében megkezdte egy egyetemes mítoszmagyarázat kiépítését. 1940. X. 19-1943. IV: a szegedi egy. ny. r. tanára, a klasszika-filol. int. vez-je (1949-ig helyét fönntartva helyettesítették), családjával Svájcban telepedett le. 1944-48: a bázeli egy. m. nyelvi vendégtanára, 1948-66: a zürichi C. G. Jung Institut, 1955-56: a bonni egy. tanára.
M: Die griechisch-orientalische Romanliteratur in religionsgeschichtlicher Beleuchtung. Tübingen, 1927. - Aeneis 1-4. [Írta Publius Vergilis Maro] Szemelvények a gimn. és reálgimn. 6. o. sz. Bev. és magy. Bp., 1929. - Aeneis 6-12. Uaz 7. o. sz. Vál. és magy. Uo., 1930. - Platon és Aristoteles. Olvasókv. a gimn. 8. o. sz. Uo., 1931. - Halhatatlanság és Apollon-vallás. Platon Phaidonjának megértéséhez. Uo., 1933. - Dionysos und das Tragische in der Antigone. Frankfurt am Main, 1935. - Az ókor tört. Mint a Hóman Bálinttal és Szekfű Gyulával együtt szerk. Egyetemes tört. (1-4. köt.) 1. köt-e. Bp., 1935. - Apollon. Wien, 1935. - Pythagoras és Orpheus. Bp., 1938. (Fil. ért-ek 9.) (ném. Zürich, 1939) - Die antike Religion. Eine Grundlegung. Leipzig, 1940. - Az ismeretlen Berzsenyi. Bp., 1940. - Einführung in das Wesen der Mythologie. C. G. Junggal. Amsterdam-Leipzig, 1941. - Hermes, der Seelenführer. Leipzig, 1942. - Die Töchter der Sonne. Zürich, 1942. - Mythologie und Gnosis. Amsterdam, 1943. - Beszélgetések a szerelemről. Pseudo-Antisthenés. Közrebocsátotta. Bp., 1943. - Vater Helios. Amsterdam, 1943. - Romandichtung und Mythologie. Eine Briefwechsel. Thomas Mann-nal. Zürich, 1945. - Der göttliche Arzt. Basel, 1948. - Studien in Griechenland. Zürich, 1952. - Unwillkürliche Kunstreizen. Uo., 1954. - Umgang mit Göttlichem. Über Mythologie und Religionsgeschichte. Göttingen, 1955. - Die Mythologie der Griechen. Zürich, 1956. - Griechische Miniatüren. Uo., 1957. - Die Heroen der Griechen. Uo., 1958. - Abenteuer mit Monumenten. Olten, 1959. - Humanistische Seelenforschung. München-Wien, 1966. - Auf Spuren der Mythos. Uo., 1967. - Tage- und Wanderbücher 1953-1960. Uo., 1969. - Die höhere Standpunkt. Zum Humanismus des integralen Menschen. München, 1971. - Dionysos. Das Urbild der unzerstörbaren Lebens. Uo., 1973. - Gör. mitológia. Bp., 1977. - Halhatatlanság és Apollon-vallás. Ókortud. tanulm. 1918-1943. Uo., 1984. - Mi a mitológia? Tanulmányok a homéroszi himnuszokhoz. Uo., 1988. B.Sz.
Szegedi egy. alm. 1971:81. Arck. - Magris, Aldo: Carlo Kerényi a la ricerca fenomenologica della religione. Milano, 1975. - ~ és a humanizmus. (Írták: Árkay László, Dénes Tibor stb.) Zürich, 1978.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Keresköz Kr (a Karasba ömlő Keres/Keveres vize mellett) 1410: Nicolaus et Johannes de Kereskuz; 1426: Johannes Kereskezy királyi ember Te vm-ben; 1430: Johannes de Kereskez ügyvéd; 1452: Andreas de Khereskez királyi ember Keve vm-ben (Cs 2: 103). - Su 2: 351. {P}
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keresszeg Kr (a Karasba ömlő Keres/Keveres vize mellett) 1277: Kereszeg (Cs 2: 103). =: p-es Woya et », in C-u Sumplio; 1390: Nicolaus de Kereskuz. A somlyói (verseci) ispánságban fekvő falut IV. László király Vajával együtt Lőrinc erdélyi vajda fiának, Lırincnek adta. A Keres (ma Keveres) folyó "szöge" mellett feküdt (1277), míg a Krassó {> Karas} és Keres közét nevezték Keresköznek (Gy 3: 486). - Su 2: 351. {P}
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keresztes/Kreutzstätten, német f. Temes vármegyében, ut. p. Aradhoz délre 1 1/2 mfd., 640 kath. lak., s anyatemplommal. Határa termékeny, s van 35 egész urb. telke. Bírják Ulmann Móricz, Tóth, Thuróczy családbeliek.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Keresztes Te (Arad-D) 1772-ben alapított falu. 1808: Kreützstädten, Breszt (93). 1828: Keresztes (Nagy 376), 1851: » (Kreutzstätten), német f. 640 kath. lak., s anyatemplommal. Határa termékeny, s van 35 egész urb. telke. Bírják Ulmann Móricz, Tóth, Thuróczy családbeliek (Fé 2: 204). 1888: » (Kreuzstädtl, Kreuzstaetten) Újaradi js (Je 413). 1913: Temeskeresztes Te vm (Az). - 1909/19: Cherestes, K, Kreuzstädl, L 1123: r 56; n (43). > Cruceni = Su 1: 177. 1828-1913. - 1974: c. Sagu {Mezőság kzs faluja K-re} [31 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keresztes Tt (Temesvár-DNy 60 km, a Temes j. p. közelében) 1323: t. Kereztes (Tr). 1363: Kerestes, 1433: Kereztus (Cs 2: 103). 1913: Torontálkeresztes Tt vm Módosi js (Az). # Murádin L.: Keresztes {tájszavaiból} (NyIrK 1963.2.293-294). 1920: határfalu. - Cherestes > Cruceni = Su 1: 177. 1323-1913. [41 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keresztúr(Magyar-), Torontál vármegyében, magyar népes puszta, a bébai uradalomban: 87 házzal, 744 kath., 14 óhitű lak. Dohánytermesztéssel. F. u. gr. Batthyáni család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Keresztúr(Rácz-), Torontál vármegyében, szerb falu, Szegedhez délre 2 órányira: 50 kath., 1476 gör. n. e. óhitű, 6 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, s 66 egész telekkel. Határának nagy része mocsáros és sokat szenved a Tisza árjaitól. F. u. a kamara, s a kikindai sz. kerülethez tartozik.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Keresztúry Sándor, Oltyán, Alexandru Olteanu (*Sarkadkeresztúr, 1897.11.27. - †Temesvár, 1943.01.18.), műfordító, szerkesztő, közíró. A nagyszalontai Arany János Gimn.-ban Tisza István ösztöndíjasaként végezte a középiskolát. Jogi tanulmányokat végzett. Első írásai a Magyar Nyelvőr 1916-os és 1917-es évfolyamaiban megjelent szómagyarázatok. Az I. világháború után Nagyváradon telepedett le, és feleségével, Diamandy Viktóriával együtt bekapcsolódott a Societatea Cele Trei Crişuri (Hármas Körös Társaság) munkájába, amely a román-m. kapcsolatok ápolását igyekezett előmozdítani. 1934-től eredeti román családi nevén jegyezte írásait. A 30-as évek végétől Temesváron élt. Novellái, versei a nagyváradi, kolozsvári, brassói, temesvári lapokban jelentek meg. Bukaresti román lapokban a m. irodalomról írt ismertető cikkeket, a Keleti Újság és Napkelet számára román lapok és könyvek szemlézését vállalta. A Cimborában eredeti írások mellett román mesék és költemények fordításával szerepelt. A fontosabb erdélyi sajtótermékekben (Gindirea, CeleTreiCrişuri, Napkelet, Korunk) román és m. nyelvű publicisztikai tevékenysége tfolytatott. Egyik szerk. je lett a CeleTrei Crişuri társaság Aurora c. kétnyelvű folyóiratának, bécsi m. emigráns írókkal nemzetközi jellegű közművelődési egyesület formájában kísérelte meg újjászervezni a nagyváradi Ady Endre Társaságot, amely az Henri Barbusse és Romain Rolland kezdeményezte Clarté mozgalom humanitárius szellemében lett volna hivatott a szomszédos népek értelmiségét baráti közelségbe tömöríteni. Írói kezdeményező ereje ugyan csakhamar személyi viszálykodásokba fordult, de publicisztikai tevékenységével az irodalmi életből való kiszorulása után sem hagyott fel, s főként a nagyváradi Família hasábjain közölt szemlecikkeket a 30-as években.
M. Új román költők antológiája (műfordítások, Nagyvárad, 1922); Szlávok a háború után (Kolozsvár, 1926).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kernecsa, puszta, Temes vármegyében, Nagy-Zsám szomszédságában. Határa 976 hold, melyből szántó 600 h., kaszáló 300 h., lucernaföld 50 h., majorsági épületek és kertek 26 hold. A föld fekete agyag, kevés homokkal keverve, minden veteményt igen jó haszonnal terem. Bírja Karácsonyi Guido, s a nagy-zsámi uradalomhoz tartozik.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kernécsa Te 1808: pr. Kernécsa ~ Kernyécsa, Kiskernécsa ~ Kiskernyécsa, (i) Kernjecsa (82). Hnt. 13: Kernécsapuszta » Nagyzsám Te vm.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kernyécsa/Cârnecea, kisközség Krassó-Szörény vármegye oraviczabányai járásában, (1910) 1084 oláh lak., postahivatal, u. t. Komornok.
Forrás: Révai lexikon
Kernyécsa, Kernécsa,
kisközség Krassó-Szörény vármegye oravicai járásában, (1891) 1143 oláh lakossal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kernyecsa,
oláh falu Krassó vármegyében, Székashoz 3/4 órányira: 4 kath., 792 óhitű lak., anyatemplommal, kevés bortermesztéssel. Bírja Jagodics család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kernyécsa Kr (Oravicabánya-É) 1597: Olakarnicza, Kernecza; 1690-1700: Kornyacsa; 1717: Kinaza (Pesty: Krassó II/1. 270). 1808: Kernécsa, (i) Kernjecsa, Kernyécsa (82). 1851: Kernyecsa, Kr vm, 4 kath., 792 óhitű lak., anyatemplommal, kevés bortermesztéssel. Birja Jagodics család (Fé 2; 210). 1888: » KrSzö Oravicai js (Je 414). 1913: Kernyécsa Krszö vm Oravicabányai js (Az). - 1909/19: Cârnecea, K, L 1088: r 1030; n (38). Cîrnecea = Su 1: 156. 1597-1851. - 1974: c. Ticvaniu Mare {Nagytikvány kzs faluja É-ra} [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kerpely Antal (*Kürtős, Arad vm., 1837.02.05. - †Selmecbánya, 1907.07.22.), kohómérnök, akadémiai tanár, az MTA l. tagja (1877). ~ Antal (1866-1917) apja. A selmecbányai ak.-n tanult. 1862-től az aninai vasbányánál mérnök, 1864-ben az oravicai parafingyár vegyésze, 1865-ben a ruszkabányai kohó mérnöke. Ez évben szabadalmaztatta a nyersvas kéntől, foszfortól és réztől való megtisztítására vonatkozó eljárását, amelyet Szászo.-ban a gyakorlatban meg is valósított. 1867-ben a kisgarami vasgyár segédig.-ja, 1868-ban a kaláni vasgyár építésére kapott megbízást, 1869-től a selmecbányai ak.-n a számára szervezett vas- és fémkohászati tanszék vezetője. Önálló új tárgyként ő vezette be a tüzeléstant és a vasgyárak telepítését. Szakirodalmi munkássága világhírt szerzett számára. 1880-ban szabadalmaztatta a mész- és magnéziakötésű tégla gyártási eljárását, 1884-ben új rendszerű kettős regeneratív kavarókemencéjét. 1881-ben az állami vasgyárak központi ig.-ja lett. Az elhanyagolt m. vasművek és vaskohók korszerűsítése az ő nevéhez fűződik. Úttörő munkát végzett a kohászati szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) terén a Berichte über die Fortschritte der Eisenhüttentechnik c. periodikus kiadványának (Leipzig, 1866–1896) közreadásával.
F. m. A vaskohászat gyakorlati és elméleti kézikönyve (I-II. Selmecbánya, 1873-1874); Die Anlage und Einrichtung der Eisenhütten (füzetekben Leipzig, 1873-1884); Magyarország vaskövei és vasterményei… (Bp., 1877); A vas chemiai alkata és keménysége közötti vonatkozások (Bp., 1878); A magyar vasipar jövője (Bp., 1884).
Irod. Cotel Ernő: K. A. hatása a vaskohászati tudományokra és a magyar vasipar fejlődésére (MTA Matem. és Term. tud. Ért. 1937); Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958, bibliográfiával).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Kerpely Antal (krassai) lovag, bányász és kohász, miniszteri tanácsos, az állami vasgyárak központi igazgatója, szül. Aradon 1837 febr. 5. Tanulmányait elvégezvén, 1856. a dognácskai bánya- és kohó-kezelésnél kapott alkalmazást, 1857. az osztr. államvasút-társaság titkára lett és Bécsbe küldetett. 1858. a társulat ösztöndíjával a selmeci akadémiára ment, hol kellőképen kiképezvén magát, 1862. mint mérnök az aninai vasbányánál kapott alkalmazást. 1864-ben a társulat vegyésze az oravicai paraffingyárban; a következő évben pedig mérnök a ruszkabányai kohónál; de alig működött itt pár évig, midőn beutazta Szászországot, a Rajnavidéket és Württemberget; azután Ruszkabánya közelében építetett egy vasgyárat, melyet 1867-ig vezetett; 1865. szabadalmat nyert a nyers vasnak kéntől, foszfortól és réztől való megtisztítására, és e szabadalmat a gróf Einsiedel-féle gyárakban alkalmazta. 1867. kinevezték a rhonici (kisgaram) vasgyárhoz segédigazgatónak, 1869-ben pedig a selmeci bányászati akadémián a vaskohászat tanárának. 1872. lett bányatanácsos, 1875. a vaskorona-rend lovagja. 1879. beutazta Belgiumot, Német- és Franciaországot. 1870. részletes tanulmány tárgyává tette Magyarország és Erdély vasbányáit, miről a külföldet külön munkában értesítette. 1872. Angliát és Svédországot utazta be. Az ő érdeme, hogy Selmecen a vaskohászat számára külön tanszéket szerveztek. Néhány évig szerkesztette a Bányászati és Kohászati Lapokat és 1865. óta kiadja a Berichte über den Fortschritt d. Eisenhüttentechnik cím alatt a vaskohászat terén feltűnő újdonságokat. Számos értekezésen kivül, melyek szaklapokban, különösen pedig a lipcsei Berg- und Hüttenmännnische Zeitung-ban és a Praktischer Maschinenkonstrukteur-ban vannak elszórva, említendők a következők: Eisenhüttenwesen Ungarns, sein Zustand und seine Zukunft (1872); A vaskohászat elméleti és gyakorlati kézikönyve (1873-74); Die Anlage und Einrichtung der Eisenhütten (1873-74); Magyarország vaskövei és vasterményei, különös tekintettel a vasnak legfőbb chemiai és természettudományi tulajdonságaira (1878-ben a Természettudományi társ. megbízásából); A vaspályasínek főbb tulajdonságaira vonatkozó kísérletek és tanulmányok (1878); A vas chemiai alkata és keménysége közötti vonatkozások (1878); Az acél megkülönböztető jelei (1870). A magyar tudományos akadémia 1877. választotta meg levelező tagjává. (V. ö. Ország-Világ 1892. 744. l.)
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Kerpely Antal (*Ruszkabánya, 1866.09.27. - †Bécs, 1917.07.23.), kohómérnök. ~ Antal 1837-1907) fia. Selmecbányán szerezte diplomáját. 1887-ben az Österreichische-Alpine-Montan-Gesellschaft alkalmazta, ennek vezérig.-jaként halt meg. Sok találmánya közül a róla elnevezett forgórostéllyal ellátott gázfejlesztő készülék az egész világon elterjedt. 1914-ben a német kohómérnökök egyesülete a Carl Lueg aranyéremmel tüntette ki, mely csak a szakma legkiválóbbjainak járt. Végrendeletében 2 millió koronát jótékony célra hagyott.
Irod. E. Mann.: A. K. (Stahl und Eisen, 1917); K. A. (Nekrológ, Bány. és Koh. L. 1917);  Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958, bibliográfiával).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kerpely Kálmán (*Oravicabánya, 1864.10.11. - †Bp., 1940.06.24.), növénytermesztő, egyetemi tanár, az MTA l. tagja, (1922), ~ Antal (1837-1907) fia. Tanulmányait a keszthelyi gazdasági tanintézetben és a hallei egy.-en végezte. Ezután 1889-ig a mezőhegyesi és kisbéri ménesbirtokon dolgozott, majd a keszthelyi gazdasági tanintézet tanára lett. Növénytani szaktárgyakat tanított. 1893-tól a debreceni gazdasági tanintézetben a növénytermesztés tanára, 1899-től ig.-ja volt. 1898-tól vezette a debreceni dohánykísérleti állomást is. Fő munkaterülete a dohánytermesztés fejlesztése volt. 1907-től a magyaróvári gazdasági ak. ig.-ja, 1920-1935-ben a bp.-i közgazdasági, ill. műegy.-en a növénytermesztéstan ny. r. tanára volt. Nagy eredményeket ért el a csillagfürt-termesztés, a zöldtrágyázás, a seprűcirok-termesztés terén. Nevéhez fűződik a bővebben termő rozsok elterjesztése. Nagyarányú kísérleteket végzett és kiváló érdemeket szerzett a műtrágyák és műtrágyázás megismertetésével, elterjesztésével kapcsolatban. Kezdeményezője volt a sortrágyázásnak, az 1900-as évek elején a dohány permettrágyázásával is foglalkozott. Igen sok tanulmányt és cikket írt.
F. m. A cukorrépa, mint iparnövény (Bp., 1890); Műveleti növényeink gyökélete (Bp., 1897); Dohánymag-termesztés (Bp., 1907); Díszdohányok termesztése (Bp., 1909); Az okszerű talajmívelés a szárazság elleni küzdelemben (Bp., 1910); A műtrágyák helyes alkalmazása (Bp., 1910).
Irod. Bajay Jenő: Emlékezés K. K.-ra (Élővilág, 1965. 1. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Keszin Te/Szö (Karánsebes-É hrs, Jász falu mellett) 1438: Alsokezyn, Felsekezyn in comitatu Themes; 1485: Kzyn in districtu cvitatis Karansebes (Cs 2: 45). 1530: Kyzyn; 1590: pr. Agzyn alias Kzyn, Zezyn (Pesty: Szörény II. 274). - Su 2: 360.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Keszincz, oláh falu. Temes vármegyében, Aradhoz 3 1/4 mfd., ut. postája Guttenbrunn 1/4 mfd. Lakja 2110 n. e. óhitű, s 5 zsidó. Anyatemplom. Van itt 3 egész, 30 fél, 182 negyed, 73 nyolcad telek, 324 hold legelő, 786 h. szőlő, és 618 h. 1400 négyszögöl szilvás. Majorsági szántó 296 h., erdő 4400 hold. Agyagos földe második osztálybeli; bora, szilvája, ha az idő kedves, szerfeletti bőséggel. Bírja a kir. kincstár; ezelőtt Lovász Josepha jószága volt.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Keszi Ar (Lippa-DNy) 1278: t. Erdőzadkezi; 1334: Thomas sacerdos de Kezi, Kezy. A magyar Keszi törzsbeliek települése; az Erdőszád név (jelentése: erdőtorok) a vidéket határozza meg, ahol fekszik. 1278-ban Pál bán végrendeletében öccsére: Pósa ispánra hagyja. Papja 1334.Ő: 13 gs, 1334.ŐŐ: 7 1/2 gs pápai tizedet ad (Gy 1: 180). 1439, 1461: Kezy (Cs 1: 774), 1761: Gessinz (Borovszky: Temes, 66). A török pusztítás után románokkal települt be. 1808: Keszincz vel Keszéncz h. 1851: Keszincz, Te vm. Lakja 2110 n. e. óhitű, s 5 zsidó. Anyatemplom. Bírja a kir. kincstár; ezelőtt Lovász Josepha jószága volt (Fé 2: 215). 1888: Keszincz Te Lippai js (Je 415 & Rekitta psz). 1913: Lippakeszi Te vm (Az). - 1909/19: Chesinţ, K, L 2130: r 2107 (43). > Chesinţ = Su 1: 139. 1334-1913. - 1974: c. Zăbrani {Zábrány kzs faluja D-re} [32 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kétfél, a temesvár-varjasi helyi érdekű vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 384, lakosaié 1671, akik nagyobbrészt szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Kétfülü volt a neve és 1454-1465-ben a Tariak birtoka volt. A török hódoltság alatt eredeti neve szinte a felismerhetetlenségig el volt torzítva. A XVIII. századbeli térképeken Kétfik és Gőtföl alakban fordul elő. 1838-ban 139 egész jobbágytelek volt a községben. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli görög-keleti szerb templom 1747-ben épült. Van itt polgári kör és az Első Kétféli Hengermalom r.-t. műmalma.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kétfél,
kisközség Temes vármegye vingai járásában, (1891) 1815 szerb és német lakossal, gőzmalommal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kétfél, oláh-német falu, Temes vármegyében, Aradhoz dél-nyugatra 2 mfldnyire: 419 r. kath., 1017 n. e. óhitű lak., nagy óhitű egyházzal, 2 óhitű lelkésszel, vendégfogadóval, tisztilakkal. Dombos völgyes határa igen kies, fekete porhanyós s első osztálybeli földdel. Kiterjed 9064 holdra, melyből 6689 hold 400 négyszögöl szántóföld, 1266 h. rét, 569 h. legelő, 265 h. házhely, 32 h. szorgalmi föld, 242 h. 1200 négyszögöl kivágások. Úrbériség 5052, majorság 4012 hold. Völgyeit Szikszó nevű patak futja át. Fő foglalatossága a tiszta búza-termesztés és czigarajuh-tenyésztés. A majorsági földeken nem rég 2 kertész község telepíttetett meg, u. m. Kis-Szent-Péter, és Kis-Telep nevű, melyek összesen 2073 3/4 hold földet évenként 5904 pengő forint haszonbér mellett 20 évre bírnak; e mellett tartozik minden ház 4 holdat dohánnyal beültetni, s annak felét az uradalomnak átadni. E szerint mind a két község évenként 492 holdat szokott dohánnyal beültetni. Bírja Kétfélt a királyi kincstár, melynek Taregyháza pusztája is itt fekszik, nagy kiterjedésű gazdasági épületekkel.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kétfél Te (Vinga-Ny) 1454: Kethfylew a Tariak birtokai közt (Cs 2: 51. Monostor). XVIII. Századi tk: Ketfik (Görföl) (Cs); =: Kétfik, Götföl (Borovszky: Temes 54). 1808: Kétfél (82). 1851: », Te vm, 410 r. kath. {német}, 1017 n. e. óhitű lak., nagy óhitű egyházzal, 2 óhitű lelkésszel vendégfogadóval, tisztilakkal. Dombos völgyes határa igen kies, ... Kiterjed 9064 holdra ... A majorsági földeken nem rég 2 kertész község telepíttetett meg, u. m. Kis-Szent-Péter, és Telep nevű ... Bírja Kétfélt a királyi kincstár, melynek Turegyháza pusztája is itt fekszik, nagy kiterjedésű gazdasági épületekkel (Fé 2: 216). 1913: Kétfél Te vm Vingai js (Az). - 1909/19: Ketfel, K, L 1850: r 45; szerb, n, m, szlovák, zs (100). Chetfel > Gelu = Su 1: 254. 1454-1851. - 1974: c. Varias {Varjas kzs faluja, K-i hrs} [31 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kevedobra, azelőtt Dobricza, a Terézia-csatorna mellett fekvő nagyközség. Házainak száma 608, lakosaié 2999, akik leginkább szerbajkúak s görögkeleti vallásúk. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Dobravicza néven említik az oklevelek. Ekkor Temes vagy Keve vármegyéhez tartozott. 1425-ben a Dobraviczai család birtoka volt. A hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1717. évi összeírás a pancsovai kerülethez tartozó községek közé sorolja, 15 lakott házzal. A Mercy-féle térképen is a pancsovai kerületben, a lakott helyek között találjuk meg. Az 1761. évi térkép a becskereki kerülethez számítja. 1768-73-ban, a németbánsági Határőrvidék szervezésével, ahhoz csatolták s később a 12. számú bánsági ezred egyik századának székhelye lett. A Határőrvidék feloszlatása után Torontál vármegyébe kebelezték. Jelenleg Radmanovics Ignyátnak van itt nagyobb birtoka. A községben tűzoltó egyesület, gazdasági hitelszövetkezet, egy gőzmalom és egy benzinmotoros malom van. Az előbbi Jucsek Ferenczé, az utóbbi Vaszics Kosztáé.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kevedobra,
azelőtt: Dobra, nagyközség Torontál vármegye alibunári járásában, (1910) 2976 szerb, oláh és német lak., vasútállomás távíróval, posta- és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon

Kevepallós (azelőtt Plosicz), a Duna közelében fekvő nagyközség. Házainak száma 401; lakosaié 2102, akik vegyesen római-katolikus németek és görög-keleti szerbek. Postája és távbeszélője helyben van, vasúti állomása Homokbálványos. Korábbi adatai ismeretlenek. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Plochika alakban találjuk feljegyezve; 13 lakott házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Plazischa alakban, lakatlan helyként van feltüntetve. Később ismét benépesült, és az 1761. évi hivatalos térképen Plocsiza alakban, szerbektől lakott helységként, a pancsovai kerületben találjuk. Az 1765-68. éviekben rokkant német katonákból alakított határőrezred számára kijelölték letelepedési helyül. 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták. A római-katolikus templom 1838-ban épült. A görög-keleti templom építését 1848-ban kezdték meg, de a közbejött szabadságharc következtében csak 1853-ban fejezték be. Van itt önkéntes tűzoltó-egyesület, ifjúsági egyesület, takarékpénztár és földmíves egyesület. Idetartozik a Roth-féle puszta és az Urbán-tanya.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Plosic, Kevepallós, v. Temes vm. (Pločica, Szerbia): plébánia a v. csanádi egyhm. fehértemplomi esp. ker-ében. - 1847: alapították. Tp-át 1836: Szt József tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:920.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Keveres Te (Buziásfürdő-Ny) 1717: Keverisch, 1723-25: Keveresch (Mercy tk. Borovszky: Temes 78). 1808: Keveres (Nagy-) (82). 1851: Nagy-Kövéres, derék falu, Te vm, 1940 lak., kik közt 1890 n. e. óhitü oláh, 50 magyar r. kath., 10 reform., óhitű anyatemplommal. Úrbéri határa 3939 hold ... Majorsági kaszáló 359 h. ... Bírja a kir. alapítvány s feje egy uradalomnak, a minthogy székhelye a tiszttartóságnak (Fé 2: 270). 1888: Nagy-Kövéres Te Buziási js (Je 525). 1913: Nagykövéres Te vm Buziásfürdői js (Az). 1950: 10 református. - 1909/19: Cheveresul-mare, Nk, L 1995: r 1692; m, n, c (43). Ch M = Su 1: 139. 1717-1851. > Cheveresu Mare [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kevevára (azelőtt Temes-Kubin), a Duna közelében fekvő nagyközség, járási székhely. Házainak száma 1045, lakosaié 7345, akik vegyesen magyarok, német-, román- és szerbajkúak és nagyobbára római-katolikus és görög-keletiek. Postája, távírója, vasúti és hajóállomása helyben van. Az egykori Keve vármegye székhelye. Várának építése a XII. századra tehető, mert már III. Béla király névtelen jegyzője is említi. E vár maradványai a Csikajai út baloldalán, a község szélén állnak. 1204-ben itt tartóztatta fel Imre király Leó bíborost, a pápai követet, a kit a pápa Bulgáriába küldött, hogy koronát és zászlót vigyen az új bolgár cárnak. IV. László király is több ízben megfordult Keve várában, miről egy 1286 aug. 14-én és egy szept. elején kelt évnélküli oklevél tanúskodik. A helység 1392 táján kezdett felvirágozni, mert ekkor mentette fel Zsigmond király a vám és a harmincad fizetése alól. 1397-ben már királyi sókamara-hely volt és 1405-ben vásárjogot is nyert. 1412-ben két szomszédos pusztát, Bálványost és Jokronoveczet kapta Zsigmond királytól, a ki 1428-ban a város polgárait az adózás terhe alól is felmentette, továbbá szabad halászatra és hetivásárok tartására is feljogosította őket. Albert, V. László, de különösen Mátyás király több ízben állított ki a város részére szabadalomleveleket. Fontos hadi és kereskedelmi pont volt a Dunánál még a XV. század végén is. Vára a XV. században a királyé volt. 1435-ben Zsigmond király Keve város lakosainak tette kötelességévé a vár fenntartását és védelmét. 1458-ban a vár a Hunyadiak iránt ellenséges érzelmű rácok kezébe került, de Szilágyi Mihály visszaszerezte, tőlük és 1459–1460-ben megerősíttette. 1478-ig a várat ismét megviselte az idő, mert az országgyűlés elrendelte helyreállítását. 1510-ben még jelentékeny kereskedelmi gócpont volt és lakosai ekkor túlnyomóan rácok voltak, a kik, Szerémi György emlékiratai szerint, a török kereskedőkkel állandó összeköttetésben állottak. 1523 aug. 6-án II. Lajos király tartózkodott Keve városában. Mikor esett el Keve vára, nem állapítható meg; valószínű azonban, hogy 1551-ben került török kézre. Az 1564-1576 években török bég ült a várban, a ki a temesvári basa alá tartozott. 1685-ben a temesvári szandzsákság alá tartozó pancsovai kerület helységei között szerepel. A hódoltság alatt szerb lakosai a helység nevét Kubinra változtatták. 1717-ben, az akkori kincstári jegyzék szerint, 50 lakott háza volt. Várát az 1739. évi belgrádi békekötés értelmében lebontották. Midőn a bécsi katonai körök 1761-ben a rokkant katonák megtelepítését a Maros és Duna között területen tervezték, a kiküldött bizottság 1764-ben 12 helységet jelölt ki e célra és ezek között volt Kubin is. 1766 márc. és máj. havában ismét négy új határőrszázad alakult s ezek egyikének Kabin lett a központja. 1871-ben, a katonai Határőrvidék felosztása után, Temes vármegyébe kebelezték. A rendszeres telepítés megkezdése óta Kubin is jelentékenyen gyarapodott. 1770 okt. végéig már 80 új ház épült, melyeknek száma a következő évben 216-ra emelkedett. A r. k. plébánia története szerint II. József császár a telepítés idején háromszor volt Kevevárán és pedig 1773. május 15-én, 1873 máj. 23-án és 1783 aug. 27-28-án; utolsó látogatása alatt a r. k. plébánián lakott. 1848-ban a község határában a honvédek és a szerb felkelők között véres ütközet volt, mely a honvédek győzelmével végződött. A róm. kath. templom 1827–28-ban, a gör.-kel. román templom 1905-ben épült. A görög-keleti szerb templom építési ideje ismeretlen. A községben a járási hivatalokon kívül m. kir. telepkezelőség és hajóügynökség is van. Itt van a Temeskubini Takarékpénztár r.-t., a Dunereana Takarékpénztár r.-t., a pancsovai népbank, a fehértemplomi szerb hitelbank és a Magyar Általános Hitelbank fiókja, az oraviczai takarékpénztár ügynöksége, a délmagyarországi gazdasági bank fiókja és a fehértemplomi népbank ügynöksége. Nevezetesebb gyárai és ipartelepei: Schlarb Péter és fiai téglagyára, Miron Justinné téglagyára, Paull Sándor gőzmalma és Friedrich József és Társa gőzmalma. Társadalmi élete is kifejlett. Itt van a kevevárai gazdasági egyesület, Szerb Olvasóegylet, az Önkéntes Tűzoltóegylet, a szerb egyházi énekkar, ipartársulat, Hubertus vadászegylet, Kaszinó, Polgári Kaszinó, Amatőr Egylet, Kevevárai polg. leányisk. egyesület, Állatvédő-egyesület, Német Iparosok Segélyegylete, Szerb Földmívelők I. és II. egyesülete. Kevevárai daloskör.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kevevára, Keve, Temeskubin, v. Temes vm. (Kovin, Szerbia): 1. vár. Szt István idején ispánsági székhely. Anonymus szerint Glád vezér vára állt itt. 1438: a törökök ostromolták. 1458: rácok szállták meg. 1552: ellenállás nélkül török kézre került. 1604: rövid időre visszafoglalták, de csak 1715: szabadult fel. 1739: a belgrádi béke értelmében lerombolták. Temeskubin környékén állt. - 2. egykori ferences kolostor. I. (Nagy) Lajos (ur. 1342-82) idejében telepedtek le itt a bosnyák ferencesek. 1390 k. kusztódia székhelye, Örményes és Haram ktora tartozott hozzá. 1433: említik utoljára. - 3. plébánia a v. csanádi egyhm. fehértemplomi, 1986: a nagybecskereki egyhm. déli esp. ker-ében. 1766: alapították, tp-át 1829: Avilai Szt Teréz tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném. 1944/46: ném. lakosságát elvesztette. - Filiái 1940: Deliblát, Dunadombó, Emmatelep, Fejértelep, Gálya, Homokos, Temessziget; 2000: Emmánueltelep, Fejértelep, Gálya. - Lakói 1913: 4626; 1927: 3853; 1935: 2491 ném., 453 m., 45 bolgár, 14 szlovén, össz. 2609; 1981: 1058 m., 101 horvát, 55 bolgár, 13 cseh, 639 rum., 10.255 szerb. g.kel. össz. 12.121; 2000: 900 r.k. - Az 1990-es években Székelykevéről látják el. Bá.B.-H.F.L.-Hu.L.
1. Temes vm. 1914:57. - Torontál vm. 1911:375, 400, 469. - Csánki II:115. - Györffy III:308. - Csorba 1985:106. - 2. Karácsonyi II:169. - Györffy III:318. - 3. Kiss-Sziklay II:921. - Schem. Csan. 1913. - Schem. Adm. Banat. 1935. - Erős 1993. - Nagybecskerek 2000:37.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Keviszőllős, azelőtt Szeleus, az alibunári járáshoz tartozó nagyközség. Házainak száma 561, lakosaié 2751, akik leginkább románajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Alibunár. Első ízben 1456-ban említik az oklevelek, Keve vármegyéhez tartozó helység, mely alkalommal Hunyadi Mátyás és László, Horogszegi Szilágyi Mihály nagybátyjuknak adományozták. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Zellos alakban, a pancsovai kerület lakatlan helye között találjuk. 1750-ben a délmagyarországi kincstári bérlők társasága bírta bérben. 1766-ban a kamara e pusztát a tiszai és a marosi határőröknek engedte át, a kik 1768-1774 között telepedtek le ide. A Határőrvidék feloszlatása után, 1872-ben, Torontál vármegyéhez csatolták. Jelenlegi nevét 1888-ban nyerte. A görögkeletiek temploma 1809-ban épült. 1873-ban kolera pusztított a helységben. Van itt önkéntes tűzoltó egyesület és Marina Jánosnak gőzmalma.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Keviszőllős,
nagyközség Torontál vármegye alibunári járásában, (1910) 2664 oláh lak., vasútállomás távíróval, posta- és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon

Kézirat, magyar nyelvű zsidó szépirodalmi és társadalmi folyóirat, a "Kirjat Széfér" (könyvtár; az ókori Palesztina déli részén, Júda törzséhez tartozott város) nevét viselő Zsidó Könyv Barátainak Társasága hivatalos közlönye. 1934. aug. 10. és 1936. okt. 1. között összesen tizenkét száma jelent meg a szervezet székhelyén, Lugoson, kezdetben havonta kétszer, majd nagyobb időközökben; Giszkalay János költő Temesvárt szerkesztette. A folyóirat főleg tudományos és szépirodalmi kérdésekkel foglalkozott, de teret biztosított a közéleti események megvitatásának is. A romániai magyar irodalmi életben szerepet vállalt munkatársai közé tartozott Déznai Viktor, Herczka István, Markovits Rodion, Raffy Ádám, Salamon László. A "Kirjat Széfér" kiadásában könyvsorozat is megjelent, amely 1934. szept. 1-től kezdve egy év leforgása alatt tizenhat művet jelentetett meg, köztük magyarul Albert Einstein Hogy látom a világot c. művét (1935).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Ki kicsoda? alcíme szerint a bánsági (Tv. 1930), második kiadásában az erdélyi és bánsági (Tv. - Arad 1931) közélet lexikonja. Szerkesztette Damó Jenő újságíró. ABC-rendben felsorakoztatja a Bánság, ill. Erdély magyar, román, német, szerb és zsidó értelmiségét, iparos- és kereskedőrétegét, az állami és magántisztviselőket, vállalkozókat és a szellemi élet szereplőit is: a kor üzleti gyakorlata szerint mindazokat, akik a kiadvány megrendelésével lehetővé tették a kiadást. Ennek megfelelően a bánsági magyar szellemi élet képviselőinek jelenléte alkalomszerű.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kikinda(Nagy-), Torontál v. csinos mv., s főhelye a kikindai szab. kerületnek, mely hajdan katonai igazgatás alatt volt, de jelenleg is magának külön tanácsa s szép szabadalmai vannak; különben kamarai javadalom. Fekszik N.-Becskerekhez éjszakra 8, Szegedhez 7 mfldnyire: 2908 kath., 24 ref., 74 evang., 11,800 n. e. óhitű, 196 zsidó lak., kik nyelvökre nézve szerbek, németek s magyarok. Van kath. és n. e. óhitű temploma, szép városháza, postahivatala, gyógyszertára, vendégfogadója, epreskertje. Határa roppant kiterjedésű s igen termékeny; kevés erdeje, sok szőlőskertje van; szarvasmarhát, juhot nagy mennyiségben tart s 406 egész telket számlál. A kikindai szabad kerülethez még a következő népes helységek tartoznak: Mokrin, Franyova, Melencze mvárosok, Kumánd, Basahid, Karlova, Josephova, Taras, Rácz-Keresztur faluk s számos puszták. A kerület pallosjoggal élt.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kikinda, Nagykikinda, v. Torontál vm. (Kikinda, Szerbia):
1. esperesség a v. csanádi egyhm-ben. Plébániái 1904: Beodra, Bocsár, Csóka, Jázova, Kisteremia, Mokrin, Nagykomlós, Nagyteremia, Nákófalva, Padé, Szaján, Szanád, Tiszaszentmiklós, Törökkanizsa.
2. plébánia, 1986: a nagybecskereki egyhm. északi esp. ker-ében. 1760: lelkészség, a pléb-t 1807: alapították. Tp-át 1777: Padovai Szt Antal, 1811: Assisi Szt Ferenc tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném., m. - 1994: Szt József-kpnával lelkipásztori közp. épült. - Filiái 2000: Homokrév, Kikinda-Szt Imre, Kikinda-Szt József. - Plébánosai: Albert Mátyás, Schuld Imre, Erős Ferenc, Szentesi Imre, Botka József. - 1944-46: ném. lakosságát elvesztette. Maier András (1917-92) kp. részese a ném-eket ért üldözésnek, Rothen Mihály (1895-1944) lelkészt 1944. X. 8: a szerb partizánok egy csoport értelmiségivel együtt ölték meg. - Lakói 1913: 10.517 r.k., 14.721 szerb g.kel., 377 ref., 29 izr., össz. 25.644; 1935: 4356 m., 5362 ném., 386 horvát, össz. 10.688 r.k.; 1981: 7397 r.k. (7242 m., 150 horvát), 34.309 szerb g.kel., össz. 41.706; 2000: 7000 r.k. - Kat. sajtója: 1937-40: K(atolikus) S(ajtó) A(postol). Hu.L.
Kiss-Sziklay II:917. (s.v. Nagykikinda) - Schem. Csan. 1913. - Schem. Adm. Banat. 1935. - Hetényi Varga II:247, 289. - Nagybecskerek 2000:32.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kilátó, a temesvári Kisenciklopédia évkönyve. Matekovits György szerkesztői bevezetője szerint a szabadegyetemen elhangzott előadások egybegyűjtésének jelentősége "az anyanyelvi megfogalmazás lehetősége, tehát azon a nyelven szólni tudományról, munkáról vagy kutatásról, melyen letisztulnak a gondolatok és amelyre nem kell fordítani, értelmiségünk boldogan vállalt missziója". Az 1982-ben megjelent I. kötet tartalmából kiemelkedik Bakk Miklós és Horosz Béla informatikai, Ráduly István és Görgényi M. Ágota számítástechnikai tanulmánya, Kakucs Lajos írása a temesvári céhekről, Bárányi Ferenc értekezése az eutanáziáról és a stresszről, valamint Fejes Sándor ismertetése a Bega menti barlangokról (térképekkel). Az illusztrációk Patera Trebor Róbert Temesvár, a mi városunk c. ciklusából valók. A II. kötet 1983-ban Mandics György szerkesztésében az esztétika forradalmával, szociál- és jogtudományi kérdésekkel, ipari problémákkal, az atomreaktorokkal és a Temesvárt érintő transzkontinentális úttal foglalkozik. Helyet kap benne Hatvany Csaba Szoros rend van és bölcs művészet a dolgok viszonyában c. írása a szerves világban uralkodó harmóniaelvről; Radován István néprajzi beszámolója a bánsági parasztházról és hiedelemrendszerről. E szám rajzait Tar Mihály Béla készítette. A ~ elkészült 3. és 4. kötete a cenzúra növekvő nyomása miatt kéziratban maradt.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kimmel Berta (*Temesvár, 1900.06.17. - †Temesvár 1942.02.24.), író, műfordító. Középiskoláit szülővárosában végezte, a grenoble-i egyetemen szerzett francia nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. Elbeszéléseit, novelláit, irodalomtörténeti értekezéseit a Déli Hírlap, Magyar Lapok, A Hírnök, Pásztortűz közölte; az aradi Vasárnapban jelent meg A szimbolizmus eredete és jelesebb képviselői Franciaországban (1938/19) és Pierre-Jean de Béranger: Petőfi mestere (1939/10) c. tanulmánya. Francia írók műveit ültette át magyarra. Regénye: Túl az Óceánon... (Tv. 1937).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Királykegye, Tirol, Királyhegy/Tirol/Königsgnad, nagyközség Krassó-Szörény vármegye bogsáni járásában, (1891) 1457 német, tót és bolgár lakossal, postahivatallal és postatakarék-pénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Királykegye, (1888-ig Königsgnade)/Tirol, Chiroi/Tiro, /Königsgnad, falu Krassó-Szörény megyében. Hivatalos magyar neve a német név tükörfordításával keletkezett és I. Ferenc magyar királyra utal. Boksánbányától 17 kilométerre, délnyugatra, a Paulis nevű dombon, 160-175 m tszf magasságban fekszik. 1809-ben, a franciák és bajorok elleni tiroli felkelés leverése után Joseph Speckbacher vezetésével sok tiroli Bécsbe menekült, főként Schwaz városából. I. Ferenc rendeletére 87 család a Bánátban, a Füzes, Doklin és Binis határából kihasított 4264 holdas területen új falut alapított. Néhány család francia nevet viselt (Girardy, Renoi, Mique, Melaune). Házaikat terméskő alapon vályogtéglából, zsindelyfedéllel építették. 1812-ben a faluban megalapították a római katolikus plébániát, műhelyeket, szatócsboltot, orvosi rendelőt és gyógyszertárat hoztak létre (az utóbbi kettő pár év után megszűnt). A telepesek nehezen birkóztak meg a szokatlan éghajlattal és a rossz talajjal (ráadásul Tirolban nem is foglalkoztak földműveléssel). Az első évtizedben 255-en haltak meg. Amikor 1818-ban tiroli papjukat Temesvárra helyezték át, sokan követték és Temesváron külön utcában telepedtek le (Meierhöfe). Ezután másfél évtizedig, majd 1838 és 1863 között ismét magyar plébánosok szolgáltak a faluban. 1820-ban, miután Tirolt visszacsatolták a Birodalomhoz, a többség visszaköltözött és csak 22 család maradt Königsgnadon. Ezután több hullámban új telepesek költöztek be: 1823-ban bánáti, ausztriai, sziléziai, csehországi, bajor és mosoni németek, 1828-ban krassovánok, 1849 után a Sáros megyei Komlósról és a Liptó megyei Gombásról szlovákok. 1859-re az alapító tiroli családok közül már csak egyetlenegy élt a faluban. 1855-től az államvasutak tulajdona. A 19. század végén jelentős volt selyemhernyó-tenyésztése, a 20. század elején két szódaüzeme működött. 1908-tól hetivásárt tartott. 1900-ban az 1415 lakosból 922 német, 348 krassován és cseh, 98 szlovák, 20 magyar és 12 román anyanyelvű volt. 57%-uk írt-olvasott, a nem magyar anyanyelvűek 3%-a beszélt magyarul. 2002-ben 642 fő lakta, közülük 435 román, 116 német, 59 horvát (krassován) és 17 magyar nemzetiségű, felekezet szerint 350 ortodox és 269 római katolikus. Római katolikus temploma 1850 körül épült. Körülötte 1896-ban millenniumi parkot létesítettek száz hárs- és negyven fenyőfával.
Forrás: Sayler Gyula: A tiroli falú Királykegye (Königsgnade) 1812-1912. Királykegye, 1912
Királykegye, Königsgnad, v. Krassó-Szörény vm. (Tirol, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. verseci esp. ker-ében. - 1812: alapították. Tp-át 1850: Kisboldogasszony tit-ra sztelték. Kegyura 1880: az Osztrák Állampálya-Társulat. Anyanyelve 1880: ném., szl., cseh, m.
Kiss-Sziklay II:923.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Királykegye Kr (Boksánbánya-DNy) 1811-ben alapított falu (Pesty: Krassó II/1. 293). 1828: Königsgnad (Nagy 183). 1851: Königsgnade, Kr vm, 547 német kath. lak., s kath. paroch. templommal. F. u. a kamara (Fé 2: 261). 1888: Königsgnad (Királyhegy, Királykegye) KrSzö Bogsáni js (Je 451). 1913: Királykegye KrSzö vm Boksánbányai js (Az). 1944-5: munkatáborában magyarok (Királyhegy). - Chirol > Tirol = Su 2: 195. 1828, 1851 {1913}. 1974: c. Doclin {Doklény kzs faluja, ÉNy-i hrs} [42 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kisbecskerek, a temesvár-nagyszentmiklósi vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma, 681, lakosaié 3666, kik között a német-, román- és a szerbajkúak és a római-katolikus és görög-keleti vallásúak vannak a legtöbben. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Pechkereky alakban említik az oklevelek. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő egyházas helyként. Eredetileg a Berekszói Hagymás család birtoka volt. 1462-ben, midőn Hagymás Miklós Szentgirolti Jánost testvéréül fogadta, az utóbbit, az országbíró rendeletére, e helység birtokába is beiktatták. 1561-ben a hűtlenségbe esett Hagymási Kristóf itteni birtokait I. Ferdinánd király Kerecsényi Lászlónak, a későbbi gyulai kapitánynak adományozta. A török hódoltság megszűntével, 1717-ben eszközölt összeírás, alkalmúval 36 házzal vették fel. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, lakott helyként, a temesvári kerületben van megjelölve. Gróf Mercy tábornok 1727-ben még néhány német katholiku s családot telepített itt le; de a lakosság zöme ekkor még szerbekből és románokból állott. Az 1761. évi hivatalos térképen is óhitűektől lakott falaként van feltüntetve és ekkor már postaállomása volt. Az 1784-85-ben, II. József császár uralkodása alatt történt gyarmatosítás alkalmával, Kisbecskereken 116 új ház épült, ugyanannyi gyarmatos család számára. A telepesek Ausztriából és Németországból származtak. Midőn Mária Terézia királynő 1778-ban a Maroson túli vidéket az anyaországhoz visszacsatolta, gróf Niczky Kristóf királyi biztos, 1778 máj. 31-én Kisbecskereken fogadta, Temesvár város küldöttségét s innen 19 hatfogatú hintóval vonult be Temesvárra. 1836 júl. 11-től szept. 16-ig kolera pusztított a községben és 132 haláleset fordult elő. 1848 nov. 11-én Nagy Sándor alezredes 1000 emberből álló hadával 2400 szerb felkelőn győzedelmeskedett a község határában. 1849 aug. 8-án, a szöregi csata után, Dembinsky honvédtábornok vert hada ért Kisbecskerekre, honnan apróbb csatározások után, Vadászerdő felé húzódott. A községbeli római-katolikus templom 1811-ben, a görög-keleti szerb templom 1821-ben és a görög-keleti román templom 1909-ben épült. A községben gőzmalom és két pénzintézet van: a Kisbecskereki takarék és hitelegylet, mint szövetkezet és a kisbecskereki hitelszövetkezet. Az itteni lövészegyesület még 1844-ben alakult. Van itt még egy temetkezési egyesület is. A mai Kisbecskerek és Szentandrás között említik az oklevelek 1462-ben Beldán helységet, melyre ekkor Szentgirolti János tartott igényt. Kis becskerek és a mai Vejte között feküdt Kereki, mely 1462-ben a Berekszói Hagymás-családé volt, továbbá az egyik Szentgyörgyi, mely 1421-ben a csanádi püspök faluja s végül Loránd, mely 1462-ben a Hagymásyaké volt.
Forrás: Reiszig Ede: Temes vármegye községei
Kis-Becskerek,
nagyközség Temes vármegye központi járásában (1891) 3687 német, szerb és oláh lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kisbecskerek, v. Temes vm. (Becicherecu Mic, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. felsőtemesi esp. ker-ében. - 1400: már létezett. A törökök 1526 u. elpusztították. 1785: alapították újra. Mai Szeplőtelen fogantatás tp-át 1810: építették. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném. - 1952. I. 23: plnosát, Willjung Mihályt (1901-73) letartóztatták, valutaüzérkedés vádjával 9 é. ítélték; 1960: 1 é. a baragani pusztába száműzték.
Kiss-Sziklay 1902:905. - Hetényi Varga II:325.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kisfalud, Angyalkút/Fântânele/Engelsbrunn, a Maros mentén fekvő kisközség. Házainak száma 316, lakosaié 1702, akik római katolikus vallásúak és németajkúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Új-Arad. A középkorban Arad Gróf Porcia Lajos úrilaka.vármegyéhez tartozott. 1457-ben a Palotai Czibak-családnak voltak itt részbirtokai, melyeket az aradi káptalannak adományozott. 1466-ban a Ravazdiak és a Garaiak osztoztak rajta: 1561-ben Balogh Imre volt, a földesura. Az 1723-25. évi Mercy-féle, valamint az 1761. évi hivatalos térképen e tájon Kisvenda (Kisveda) pusztát találjuk. A jelenlegi helységet Neumann József lippai sótári tiszt 1766-ban telepítette és a német telepesek részére 106 házat, építtetett. A község belterületén öt kutat ásatott, az egyik kút fölé egy angyalt ábrázoló kőszobrot emeltetett, mely után a helységet Engelsbrunn-nak nevezték el. 1782-ben Pigethy (Pikéthy) Mihály vette meg a birtokot a kincstártól. Ennek utóda Pikéthy István 1824-ben a helység egy részét eladta Rétháti Kövér Antalnak, Manónak és Mártonnak, mely család a helység határának egy részét most is bírja; a másik része még 1896-ban báró Appel János és neje szül. Asguthi Körtvélyesy Johanna tulajdona volt. Egy rész 1885-ben id. Jäger Gusztáv tulajdonába ment át, mely 1893 óta Kapp László és neje Jäger Gertrudé. A községben két régi kastély van; mind a kettő gróf Porcia Lajosé és nejéé: Fábián Elláé. 1848 okt. 21-én Máriássy János honvédőrnagy hada, az aradi őrséghez tartozó dzsidásokat, a kik a faluban foglaltak állást, megtámadta, de onnan kiűzni nem tudta. E harc nyomait mutatja az a három ágyúgolyó, melyek közül kettő a templom homlokzatába, egy pedig Dittinger János házfalába van falazva. A romai katolikus plébánia 1768-ban keletkezett és a templom 1780-ban épült. A község lakosai hitelszövetkezetet, temetkezési egyesületet, tejszövetkezetet és állatbiztosító egyesületet tartanak fenn. Van ezen kívül a községben egy téglagyár, egy gőzmalom, mely Kapp Jánosé. A mai Angyalkút mellett feküdt a középkorban Kér, mely már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1325-ben a falu egy része Kéri Fekete Gergelyé, aki a maga részét a Baar-Kalán nembeli Szeri Pósa mesternek zálogosította el, a másik része, pedig az aradi káptalané volt, de a XIV. század közepén a Pósafiak az egész helységet megszerezték. 1391-ben a Szántai Pethőknek és utánuk a Báthoryaknak voltak itt részeik. 1448-ban, pedig Hunyadi János kormányzónak és 1471-ben a csanádi káptalannak is. 1471-ben, a Pósafiak magvaszakadtával, a király a Nádasdi Ongoroknak és a Guthi Országhoknak adta a helységet, 1472-ben azonban Szeri Pósafi Anna, a Maczedóniai, a Ghymesi Forgách- és a Geszthi-családok tartottak igényt Kér fele részére. Az 1561. évi adólajstromban Kis-Kér alakban találjuk s ekkor az aradi káptalan volt a földesura.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kisfalud/Engelsbrunn,
kisközség Temes vármegye újaradi járásában, (1891) 1425 német lakossal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kisfalud, v. Arad vm. (Fîntînele, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. újaradi esp. ker-ében. - 1768: alapították. Tp-át 1768: Őrangyalok tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a rétháti Kövér család és br. Appel János. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:909.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Kisfalud Ar (Arad hrs DK-re, a Maros b. p.) 1457: Kysfalwd. Soprony faluval együtt említik (Cs), Czibak-birtok; 1466: » (Cs); Ravazdiak és Garaiak birtoka (Le); 1561. évi adólajstrom Nyárrév és Hodos közt említi (Cs 1: 774), Balogh Imre birtoka. A XVIII. században németekkel telepítették be. 1808: Engelsbrunn, Kisfalud (49). 1851: », Te vm, 850 kath., 2ev., 50 n. e. óhitű lak., kath. paroch. templommal, urasági lakkal. Határa gazadag termékenységű; van 55 7/8 egész urbéri telke, jövedelmes halászata a Marosban. Birja a Kövér család (Fé 1: 301).1888: Kisfalud (Engelsbrunn) Te Újaradi js (Je 436). L 1910: 1702 (n), 1992: 2186 (14% m) (Le). 1913: Angyalkút Ar vm (Az). - Chisfaluda > Fântânele > Fîntînele = Su 1: 242. 1457-1851. [31 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kisgáj, Torontál vármegye határán fekvő kisközség. Házainak száma 117, lakosaié 647, akik román- és szerbajkúak s leginkább görög-keleti vallásúak. Postája távírója és vasúti állomása, helyben van. Korábbi adatok hiányzanak róla; a török hódoltság végszakában azonban már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Mali Gaj alakban, a csákovai kerületben találjuk, 30 házzal: A Mercy-féle térképen lakatlan pusztaként van megjelölve, de az 1761. évi hivatalos térképen már óhitűektől lakott helységként szerepel. A XIX. század elejétől 1888-ig a Malenicza-család volt itt birtokos. 1888-ban Kernyécsai Jagodics János vette meg a Malenicza-család itteni birtokait, melyeket 1892 óta négy egyenlő részben Wingert Nándor, Hergat Henrik, Laner János és Ortmann János bírnak. A községbeli két imaház közül az egyik a görög-keleti szerb, a másik a görög-keleti román egyházé.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kisgye (azelőtt Kizdia), a lippai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 332, lakosaié 1790, akik románajkúak és nagyrészt görög-katolikus vallásúak. Postája Aga, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1440-ben Felsőkizdia (Felsewkysdja) alakban fordul elő s Sólymos várának tartozékaként, Országh Mihály és János birtokába került. 1477-ben Bánffi Miklós és Jakab birtoka. 1583-ban erdélyi románok szállották meg, akik az egész török uralom alatt itt maradtak. 1717-ben, a török világ megszűntével, 16 lakott házát írták össze. A gróf Mercy-féle térképen Kistia, az 1761. évi hivatalos térképen Kisda alakban fordul elő. 1814-ben herceg Schwarzenberg Károly nyerte adományul, a kitől 1819-ben Kevermesi Thököly Péter vásárolta meg. A XIX. század harmincas éveiben előbb zálogjogon, utóbb 1838-ban örökjogon báró Sina Simon Györgyé lett, a kiről özvegyére, majd 1886-ban báró Sina Anasztázia férj. gróf Wimpffen Viktornéra szállott. 1891 óta gróf Wimpffen Sigfried tulajdona. A görög-katolikus templom 1888-ban épült. A mintegy 300 lelket számláló görög-keletieknek fából készült imaházuk van itt, mely 1870 táján épült. A községhez tartozik Répás-puszta, a hol a középkorban Repes falu feküdt. 1440-1477-ben a sólymosi uradalomhoz tartozott. Jelenleg szintén gróf Wimpffen Siegfriedé, kinek gőzmalma is van itt.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kizdia,
nagyközség Temes vármegye lippai járásában, (1891) 1604 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kisgye Ar (Lippa-D) 1440: quator p-es Kisgye, 1477: Felsewkysdya, Radachywakyzdya, Negyeddykkyzdya, predium Harmadykkyzdya, Solymos vár tartozékai voltak (Cs 1: 761. Solymos). »; 1723-25: Kisdia (Márki II/1. 208; Borovszky: Temes 58). 1808: Kiszdia, Kizdia, Kisdia Te (86). 1851: Kizdia, oláh-montenegrinus falu, Te vm, 1500 n. e. óhitű lak., anyatemplommal. Van nagy erdeje, sok szilvása, ... Bírja b. Sina György és Simon (Fé 2: 227). 1888: Kizdia Te Lippai js (Je 437). 1913: Kisgye Te vm (Az). - 1909/19: Chizdia, K, L 1714: r 1620; m, n (47). > 1964: Cosarii = Su 1: 169. 1440-1964. - 1974: c. Brestovăţ {Aga kzs faluja ÉK-re} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kis-Jécsa, nagyközség Torontál vármegye csenei járásában, (1891) 1653 német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kis-Jécsa,
német falu, Torontál vármegyében, szép róna vidéken, ut. p. Csatád. Lakja 1332 r. kath., kik igen szorgalmasok és tehetősek; csupán lovakat és teheneket tartanak. Gazdag termékenységű határán főleg tiszta búza és zab termesztetik. Van itt 2815 h. szántóföld, 285 h. legelő, 104 h. beltelek, 162 hold utak. 106 hold uradalmi föld, 86 egész, 11 fél és 1/4 telkes gazda. Bírja a zágrábi püspök.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kisjécsa,
Temes vármegye határán fekvő nagyközség. Házainak száma 276, lakosaié 1369, akik leginkább németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája, távírója helyben van, vasúti állomása Gyertyámos. A mai Kisjécsa és Nagyjécsa községek helyén a középkorban Öcse (Ősze) nevű helység feküdt, melyet 1467-ben Temes, 1479-ben Csanád, 1482-97. években ismét Temes vármegyéhez számítottak. 1492-ben a Peterdi Pethő család bírt itt földesúri joggal. A hódoltság alatt elpusztult. A Mercy-féle térképen Jetsaa alakban a temesvári kerületben a lakatlan helyek között találjuk. 1750-től kezdve kincstári puszta, melyet a délmagyarországi kincstári bérlők társasága bírt bérben. A jelenlegi helységet Neumann temesvári kormányzósági tanácsos 1770-ben telepítette. Ő építtette az első lakóházakat, számszerint 101-et, ugyanekkor iskolát is állított fel itt. 1801-ben a zágrábi püspökség birtokába ment át. Az itteni római katolikus templom 1813-ban épült. 1865-ben a község fele leégett. A községben van takarék és előlegegylet, takarékpénztár, gazdakör, temetkezési egylet és a délvidéki földművelők gazdasági egyesületének fiókja.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kisjécsa, v. Torontál vm. (Iecea Mică, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. billédi esp. ker-ében. - 1772: alapították. Tp-át Szt György tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a zágrábi érs. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:907.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kiskirályfalva, Károdyfalva/Moldoviţa, kisközség Krassó-Szörény vármegye újmoldovai járásában, (1910) 407 oláh lak.; u. p. és u. t. Újmoldova.
Forrás: Révai lexikon

Kiskirálymező, Globukrajova/Globu Craiovei, kisközség Krassó-Szörény vármegye orsovai járásában (1910) 861 oláh lak.; u. p. Kismiháld, u. t. Bélajabláncz.
Forrás: Révai lexikon
Kiskirálymező Szö (Herkulesfürdő-ÉNy) 1547: Glob, 1557: predium Glosy [: Glob], 1590: Alsó Glob, Felső Glob; 1603: Kis-glob, 1690-1700: Globul Krajovy, 1785: Globa Krajova (Pesty: Szörény II. 84). 1808: Globukrajova (60). 1888: » KrSzö Teregovai js (Je 346). 1913: Kiskirálymező KrSzö vm Orsovai js (Az). - 1909/19: Globucraiova, Gk, L 778: r 774 (83). = Su 1: 266. 1547-1840. > 1974: Globu Craiovei c. Iablaniţa {Bélajablánc kzs faluja É-ra} [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kiskomlós, a zsombolyai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 407, lakosaié 1981, akik mindannyian németajkúak, római katolikus vallásúak. Postája helyben van, távírója Zsombolya, vasútállomása Nagykomlós. E helységet 1770-71-ben telepítette Hildebrand temesvári igazgatósági tanácsos. Az új község Ostern nevet kapott. Első lakosai Lotaringiából származó franciák és németek voltak, a kiknek Hildebrand 50 házat építtetett. Néhány év múlva a szomszéd helységekből beköltözködő németekkel a lakosok száma jelentékenyen meg növekedet. 1838-ban a lélekszám már az 1400-at is meghaladta. 1770-ben a temesvári igazgatóság elemi iskolát állított. Római katolikus templomuk 1806-ban épült. 1901-ben a község Erzsébet királyné emlékére emlékkövet állított fel. Van a községben önkéntes tűzoltó egyesület, temetkezési egylet, gazdasági és iparos-egylet és hitelszövetkezet.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kiskomlós, v. Torontál vm. (Comloșu Mic, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. zsombolyai esp. ker-ében. - 1807: alapították. Tp-át 1807: Szt Tekla tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:916.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kiskrassó, Lupák/Lupac, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 854 krassován lak.; u. p. és u. t. Resiczabánya
Forrás: Révai lexikon

Kislaposnok/Lăpuşnicel), kisközség Krassó-Szörény vármegye bozovicsi járásában, (1910) 977 oláh lak.; u. p. Porhó, u. t. Bélajabláncz.
Forrás: Révai lexikon

Kismargita, a Berzava csatorna mellett fekvő nagyközség. Házainak száma 242, lakosaié 1144. Portája és vasúti állomása Árkod, távírója Torontálszécsány. Középkori története ismeretlen. A törökhódoltság megszűntekor 10 lakott háza volt és a pancsovai kerületben feküdt. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen szintén a lakott helyek között találjuk. Az 1761. évi térképről hiányzik és helyén egy Moro nevű házcsoport, van. Mikor a kerületeket járásokra osztották fel, Margitát (Margiticza) a neuzinai járásba osztották be. 1768-ban néhány szerb határőr családdal szaporodott. 1779-ben, Torontál vármegye szervezésekor, a helység a német-szerb Határőrvidék tartozékaként továbbra is katonai igazgatás alatt maradt. 1848-ban az egész helység elpusztult, de a szabadságharc után ismét felépült. 1873-ban Torontál vármegyéhez csatolták. A görög-keletiek temploma 1789-ben épült. A községhez tartozik Teodorovics-puszta és Hild-tanya.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Kisnezsény, azelőtt Horvát-Neuzsina, a Temes mellett fekvő nagyközség. Házainak száma 108, lakosaié 508, akik leginkább horvátajkúak és római katolikus vallásúak. Postája helyben van, távírója Torontálszécsány és vasúti állomása Szárcsa. A török hódoltságból lakott helyként került ki. Az 1717. évi összeírás alkalmával, a pancsovai kerülethez tartozó helységek között találjuk, 25 lakott házzal. A Mercy-féle térképen a részben lakott helységek között szerepel. 1761-ben a becskereki kerülethez tartozott. 1779-ben Torontál vármegyéhez csatolták. Szerb lakosai, a kik nem akartak a vármegyei igazgatás alatt maradni, 1783-ban a Határőrvidékre költöztek. 1801-ben a zágrábi püspökség birtokába került, mely hűbéreseinek adományozta. Ekkor telepedtek le a helységben a Berkovich, az Illievich, a Mixich és a Novákovich családok, szerb jobbágyaikkal együtt. Jelenleg Probst Istvánnak, Gille Józsefnek és Eusch Istvánnak van itt nagyobb birtoka. 1848-ban két ízben is véres küzdelem volt a községben a magyarok és a szerb felkelők között. Augusztus 3-án Karácsonyi István őrnagyot 1600 nemzetőrével 2000 szerb felkelő e helységben megtámadván, heves küzdelem után a magyar hadak kénytelenek voltak visszavonulni. Három nappal később viszont Schiffer nemzetőri őrnagy aratott fényes győzelmet a szerbeken. Az itteni római katolikus templom 1896-ban épült. A községhez tartozik Nezsényi Kislécz-puszta és a Kisnezsényi tanyák.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kisnezsény,
azelőtt: Horvát-Neuzina, nagyközség Torontál vármegye módosi járásában, (1910) 482 horvát, magyar, szerb és német lak., posta- és távíróhivatallal.
Forrás: Révai lexikon

Kisoda, oláh falu, Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 1/2 mfld rónaságon: 1463 n. e. óhitű lak., kik az egész Bánságban első fürjfogók. Határa 3075 hold, melyből urb. szántó 1422 h., rét 469 h., legelő 209 h., házhely 244 h., majorsági szántó 300 h., rét és legelő 265 h., szabad földek 166 h. Földe fekete agyag s első osztálybeli; főleg tiszta búzát és kukoricát terem. Bírja a kir. kincstár.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kisősz, a nagykikinda-aradi vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 590, lakosaié 2199, akik leginkább németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája és vasútállomása helyben van. Távírója pedig Lovrin. E helységet 1770-71-ben telepítette Hildebrand temesvári igazgatósági tanácsos németekkel, a kiknek 203 házat építtetett. Az újonnan alakult helység neve Gottlob volt. 1771-ben már iskolát is kaptak. 1781-ben báró Lipthay Antal tábornok vásárolta meg, utána fia báró Lipthay Frigyes lett a helység földesura. 1836-ban és 1873-ban a kolera pusztította a lakosokat. Az 1836. évi járvány megszűntének emlékére a lakosok egy szentkép oszlopot emeltettek, melyet az 1911. évben megújítottak. A róm. katolikusok temploma 1866-67-ben újból épült. A községben van takarékpénztár s egy téglaégető-telep, mely Ziegler, Guth és társaié.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kisősz, v. Torontál vm. (Gottlob, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. billédi esp. ker-ében. - 1773: alapították. Tp-át 1866: az Őrangyalok tiszt-ére sztelték. Kegyura 1880: a Lipthay br. család. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:907.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kisrékas (azelőtt Altringen), a lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 51, lakosaié 187, akik németajkúak és római-katolikus vallásúak. Postája Rigósfürdő, távírója Lippa, vasúti állomása Saroltavár. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1436-ben Berekszóval együtt említik, a Berekszói Hagymás család birtokaként. Már 1499-ben is Kys-Rekas a neve és ekkor a Ravazdiaké. Ez időtájt szerbek telepedtek ide, a kik a helység nevét Rakaseczre változtatták. 1552-ben a Gál-család nyerte adományul. A török hódoltság alatt elpusztult és az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen is lakatlan helyként, Rokasicza alakban van megjelölve. A XVIII. század közepén románok költöztek ide; a temesvári igazgatóság azonban 1770-71-ben németeket is telepített ide és új telepük, gróf Clary Altringen bánsági tartományi elnök tiszteletére, Altringen nevet nyert. A telepítést Neumann lippai sótári tiszt intézte e helységben. 1782-ben, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával Sipeki Balázs István vette meg. 1790-ben Lőrincz-Kátai Latzkovits István tulajdonába ment át s e család volt itt birtokos 1852-ig, midőn Gaadi Pálffy Jánosé lett. 1871-től. özv. Pálffy Jánosné szül. Latzkovits Francziska volt a birtokosa és jelenleg Kun Artúr dr. A községbeli régi házat a Pálffy-család építtette s ez most szintén Kun Arturé.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kisebbségi Jogélet, a lugosi Magyar Kisebbség melléklete 1937-ben előbb Asztalos Sándor és Mikó Imre (1-6. szám), majd Sáhy László és Kiss Árpád (7-9. szám) szerkesztésében.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kisenciklopédia, a temesvári Művelődési és Tudományos Szabadegyetem magyar nyelvű előadássorozata. 1968-ban indult Salló Ervin kémikus, egyetemi előadótanár kezdeményezésére tanárok, tudományos kutatók, szerkesztők, írók, orvosok és mérnökök bevonásával. Interdiszciplináris rendezvényein a természeti kincsek, helytörténet és turizmus, zenevilág, képzőművészet, korszerű medicina, ésszerű táplálkozás, technika került bemutatásra. A helybeli és más városból hívott előadók közt szerepel Albert Ferenc, Anavi Ádám, Bálintfi Ottó, Bárányi Ferenc, Bodó Barna, Bura László, Dávid Gyula, Egeressy László, Gyulai Ferenc, Hegedűs Attila, Jecza Péter, Kakuts Lajos, Kányádi Sándor, Kékedy László, Kovách Géza, Matekovits Mihály, Petrovics Emil, Salat Levente, Sándor István, Szekernyés János, Toró Tibor. Az előadások anyagát két alkalommal Kilátó c. évkönyveikben is kiadták.
Matekovits György: Tudni és haladni előre avagy kicsi-e a Kisenciklopédia. Lépcsők IV. Tv. 1987. 214-21.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kiss András (*Facsád, 1922.10.05.), jogtörténész, levéltári szakíró. ~ Mária Gyöngy apja. Középiskolai tanulmányait Lugoson és Temesvárt kezdte, a kolozsvári Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziumában érettségizett (1942). Jogtudományi oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1946). A Móricz Zsigmond Kollégium alapító tagja. Szövetkezeti tisztviselő, ügyvédjelölt, egyetemi tanársegéd, 1949-től a Kolozsvári Állami Levéltár munkatársa nyugdíjazásáig (1983). 1990-től az újraalakult EME főtitkára. Első írását A magyar diák együtt akar küzdeni román és zsidó kartársaival c. alatt a Világosság közölte (1945). Levéltári és jogtörténeti munkákon kívül elsősorban várostörténettel foglalkozik, több monografikus tanulmánya történelmi és tudományos személyiségekről szól. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár történész-szaklektora. A levéltártan köréből első tanulmányát az 1957-es Kelemen-emlékkönyv közölte Kolozsvár levéltára rendjének fejlődéséről a XVI-XVIII. században; a NyIrK 1959-es összevont számában jelent meg egy másik tanulmánya a besztercei városi levéltár régi magyar nyelvű iratairól. A Revista Arhivelor hasábjain az államosított bankok levéltári anyagáról (1961), az erdélyi úriszékről (1969), régi levéltári leltárakról (1978) ír. Tanulmányai jelennek meg továbbá a levéltár-típusokról (Ştefan Meteş la 85 ani. Kv. 1977), az erdélyi hiteleshelyek sajátosságairól (In memoriam Ion Mărcuş. 1979). Szerzőtársa a Bibliografia arhivisticii româneşti (1969), valamint az Îndrumător în Arhivele Statului Judeţul Cluj. I-II. (1979-85) c. köteteknek. Kelemen Lajos nyomdokain számos adatot közöl Kolozsvár műemlékeiről és lakóinak belső életéről, így az Igazságban a hóstáti Kalandos Társaságról, a régi és új Kétvízközről (1968), az Új Életben a jelvényes aranymíves házról, a Házsongárdi Temetőről (1972), az Utunkban a régi farsangolásról (1974) s A Hétben a kolozsvári Várostoronyról (1974). Kiemelkedik helytörténeti tanulmánya a Vitéz Mihály korabeli Zilahról (a Mihai Viteazul şi Sălajul c. kötetben, Zilah, 1976) és Ótorda és Újtorda régi kapcsolatairól a tordai múzeum Potaissa c. gyűjteményes kötetében (Torda 1978). Személyiségrajzi érdeklődésének eredménye ismeretlen Kölcsey-kéziratok közlése (Irodalomtörténet, Bp. 1959), több cikke Kelemen Lajosról (Utunk 1978/43, 44), tanulmánya a történetíró Gheorghe Şincairól (a Művelődéstörténeti tanulmányok 1979-es kötetében). Sokat foglalkozott Varga Katalinnal, a mócok nagyasszonyával: közzétette 1847-ben kelt "tulajdon kezivel tett" életleírását (Korunk 1957/12), majd "panaszos versei"-t (Utunk 1977/35), végül kötetben tette hozzáférhetővé perének anyagát. Közölte Bethlen Gábornak a kolozsvári mesteremberekhez intézett utasításait (Utunk 1980/38). Jakó Zsigmond scriptoriuma c. írásával (A Hét 1986/37) köszöntötte a 70 éves történettudóst.
Kötetei: Dicţionar juridic român-maghiar. Magyar-román jogi szótár (Hegedűs Sándorral és Nemes Istvánnal, 1978); Varga Katalin pere (1979. A könyv Livia Someşfăleanu készítette román fordítása kéziratban maradt); Dino Compagni krónikája korának eseményeiről. Fordította, bevezette, jegyzeteit írta K. A. (1989); Történeti és levéltári tanulmányainak gyűjteményes kötete sajtó alatt.
Csetri Elek: "Ki légyen az a Varga Katalin...?" A Hét 1979/49. - Demény Lajos: Tradiţii de luptă comună româno-maghiară. Era Socialista 1980/4. – Nagy Géza: Varga Katalin pere. Könyvtár 1980/1. - Miskolczy Ambrus: Varga Katalin pere. Századok, Bp. 1981/2. - Imreh István: A levéltáros történész köszöntése. Utunk 1982/41. - Páll Árpád: Történészek műhelyében. K. A.-nál. Beszélgetés a testvériségről. Új Élet 1983/3; uő. Múltbeli tanulság, jelenkori parancs. Beszélgetés K. A.-sal Varga Katalin példamutatásáról. Harangszó a mélyből. Bp. 1991. 219-222.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kiss András (*Végvár, 1950.10.27.), költő, természettudományi író. Középiskolai tanulmányait a temesvári C. D. Loga Líceumban végezte, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett biológiai szakos diplomát. Csanádon tanított, első írása 1968-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1974-től a Bánsági Múzeum természettudományi részlegének munkatársa. 1975-től a Tibiscus-Ştiinţele Naturii c. múzeumi kiadvány szerkesztője, 1985 óta a temesvári Közegészségügyi Intézet környezetvizsgálati laboratóriumának kutató-biológusa. Fő kutatási területe a fehér gólyák életmódjának tanulmányozása. Tudománytörténeti tanulmányaiban méltatta Kuhn Lajos és Dionisie Linţea, valamint a temesvári Természettudományi Társaság munkásságát. Természet- és madárvédelmi írásait a Szabad Szó, Vörös Lobogó, Szatmári Hírlap, A Hét, Művelődés, Korunk, Brassói Lapok, Orizont, Tibiscus, Aquila, Revista Muzeelor és Neuer Weg közli. Versekkel 1968-tól jelentkezik. Szerepelt a Varázslataink (Kv. 1974), Hangrobbanás (Tv. 1975) és Ötödik évszak (Mv. 1980) c. antológiákban s a temesvári Franyó Zoltán Irodalmi Kör Lépcsők c. kiadványaiban, így a negyedikben (1978) Gyermekvers-füzérével. Verseit az Utunk, Echinox, Ifjúmunkás, Igaz Szó közli. Fanyar nosztalgiával verseli meg a visszahúzódásra kényszerített őstermészet szépségeit, csodálatos titkait. Verseinek jellemző jegye a nyílt, sallangtalan szókimondás és egyfajta sajátos nyelvi játékosság. Markó Béla szerint "megkésett, visszafogott hangú beat-költő ő, leplezetlenül nyers, hétköznapi, akiből kihalt viszont a 60-as évek teli torkú pátosza".
Önálló verseskötetei: Nagy-Narancs-Hold (Tv. 1980); Tücsköknek szól (Tv. 1985).
Írói nevei: M. Kiss András, Végvári Kiss András.
Anavi Ádám: Felvillantott gondolatok. Szabad Szó 1980. okt. 8. - Csiki László: Margó. Utunk 1980/41. - Markó Béla: Költők és trubadúrok. Igaz Szó 1980/11.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kiss Árpád (*Németbogsa, 1878.12.26. - †Bp., 1934.01.02.), színész. A katonatiszti pályát hagyta ott a színészetért. Hegyi Arankánál tanult. 1903-04-ben Mezei Kálmánnál töltötte gyakorlatos évét. 1908-09-ben Kunhegyi Miklós társulatában játszott. 1909-től kisebb helyeken tartott társulatával előadásokat. 1914-től nagyobb városokban nyerte el a színház bérletjogát. Pl. 1914-1918 között Szatmáron 1914-15-ben, majd 1922-től 1930-ig Békéscsabán, 1918-1920 között Nyíregyházán, 1918-1922 között Ungváron és Munkácson, 1923-1928 között, ill. 1930-31-ben Makón, 1928-tól 1932-ig Sopronban, 1930-1932 között Székesfehérvárott és Veszprémben, 1931-32-ben Szombathelyen játszott együttesével, 1932-ben csődbe jutott.
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon

Kiss Ernő (eleméri és ittebei) (*Temesvár, 1799.06.13. - †Arad, 1849.10.06.), honvéd altábornagy, az aradi vértanúk egyike. Gazdag, örmény eredetű családban született. Katonai pályafutását a bécsi Theresianum elvégzése után, 1818-ban a császári hadsereg egy dzsidásezredében kezdte. 1845-ben a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka volt. A későbbi aradi vértanúk közül parancsnoksága alatt szolgált Nagysándor József és Vécsey Károly is. 1848 tavaszán ezredével Nagykikindán állomásozott, így a kezdetektől részt vett a szerb felkelők elleni harcokban. Az ő nevéhez fűződik az első jelentős délvidéki győzelem, a perlaszi szerb tábor bevétele szeptember 2-án. A pákozdi csata előtt Batthyány Lajos őt kívánta megbízni a magyar fősereg vezetésével, de kinevezésére végül nem került sor, mert a sukorói haditanácson Móga János vállalkozott a horvátok elleni harcra. Kiss Ernő így csak megfigyelőként vett részt a csatában, majd ott volt abban a küldöttségben, amely megkötötte Jellasiccsal a fegyverszünetet. Október 12-én - a honvéd hadseregben elsőként - honvéd vezérőrnaggyá nevezték ki és átvette a bánsági hadtest parancsnokságát, katonai képességei azonban nem álltak arányban a kapott feladat nagyságával. December 12-én - ismét elsőként - honvéd altábornaggyá nevezték ki, de az 1849. január 2-ai pancsovai ütközet után a tisztikar követelésére lemondott és január 9-én átadta a hadtest parancsnokságát Damjanich Jánosnak. „Kárpótlásul” Debrecenben az adminisztratív feladatokat ellátó Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki. Március 9-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. A szabadságharc végéig több alkalommal is helyettesítette a hadügyminisztert. A világosi fegyverletétellel került cári, majd császári fogságba. Kiss Ernő halálos ítéletét kötél általi halálról golyó általi halálra módosították, mert császári csapatok ellen harcoló csapatokat nem vezényelt. (Schweidel József is ezzel az indoklással kapott „kegyelmet”). Az első lövés a vállába hatolt, ekkor saját maga vezényelt újra tüzet a tanácstalan kivégzőosztagnak. Ezután a halálos ítéletet közvetlen közelről hajtották rajta végre. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik. Az eleméri katolikus templomban nyugossza örök álmát.
Forrás: Miniszterelnőki Hivatal
Kiss Ernő (*Temesvár, 1799. 06. 13. - †Arad, 1849. 10.06.): honvéd altábornagy, az aradi tizenhárom vértanú egyike. Volt császári tiszt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a m. kormánynak, 1848. okt. 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. 1848. dec. 22-én altábornagy, 1849. jan. 9-én országos főhadiparancsnok lett. Világos után Haynau Aradon, a tizenhárom honvéd tábornok között őt is kivégeztette.
Irod. Hamvay Ödön: Az aradi tizenhárom (Bp., 1899).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kisszabadi/Ohabiţa, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 315 oláh lak.; u. p. és u. t. Delényes.
Forrás: Révai lexikon

Kisszentmiklós, Új-Arad mellett, a Maros közelében fekvő kisközség. Házainak száma 452, lakosaié 2871, akik magyarok, német- és románajkúak és nagyobbára római-katolikus és görög-keleti vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Újarad. A középkorban Szent-Miklós-Telke néven fordul elő és Arad vármegyéhez tartozott. Eredetileg a Keszi-család birtoka. 1471-ben Keszi Balázs deák, több más helységgel együtt, a csanádi káptalannak adta. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, a lippai kerületben, már lakatlan pusztaként fordul elő. 1798-ban Eötvenesi Lovász Zsigmond kapta adományul. E család utolsó sarja: Eötvenesi Lovász Amália gróf Zelénski Lászlóhoz menvén nőül, a birtok a gróf Zelénskiekre szállott. Gróf Zelénski Lászlóné után leánya báró Nopcsa Elekné örökölte. A községben öt úri lak van. Az egyiket a Lovász-család építtette 1798-ban s ez jelenleg báró Nopcsa Eleknéé, a másik 1876-ban épült s ez most Poch Sándoré, a Rónai Györgyé 1904-ben épült, a Stuchlik Tivadaré 1905-ben és Hartmann Józsefé 1870-ben épült. A görög-keleti román templomot 1870 táján emelték. 1849-ben két ízben is volt itt összecsapás az osztrákok és az Arad várat ostromló magyar hadak között. Az itteni görög-keleti lelkészt Petrovics Zsivánt, a ki az aradi császári őrségnek igyekezett szolgálatokat tenni, a honvédek elfogták és felakasztották. A lakosok önkéntes tűzoltó egyesületet és temetkezési egyletet tartanak fenn. Az országos vöröskereszt egyesületnek is van itt fiókja, mely 1904-ben Erzsébet királyné szobrát állította fel. A Kolb és Wolfart cégnek gőzmalma van a községben. Ide tartozik Kaszárnya-tanya és Zelénski-puszta.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kisszentpéter/Sânpetru Mic/Kleinsanktpeter, Totina/Тотина, a vingai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 115 lakosaié 643, akik németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kétfél. E helységet az udvari kamara 1843-ban telepítette. Plébániája is csak 1862-ben keletkezett és most épül az új templom.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kisszered/Malo Središte/Klein-Sredischte, (azelőtt Kis-Szredistye), Versecztől keletre fekvő kisközség. Házainak száma 160, lakosaié 637, akik románajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája távírója és vasúti állomása Nagyszered. Korábbi sorsa ismeretlen. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Malo-Szeretiste alakban fordul elő, 20 házzal. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen, Mal Sredisa alakban, pusztaként van feltüntetve és az 1761. évi hivatalos térképen Mali Sredista alakban. Az 1783. évi térképen e helyen Sredistie-kolostor van jelezve 1841-ben már önálló helységvolt és Lazarevics Golub vette meg a kincstártól. A görög-keleti román templom 1878-ban épült a régi kolostor helyén s ezért a románok a falut Pernyávának, vagyis zárdafalunak is nevezik. A községhez tartozik a Weifert-féle tanya.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kistárnok/Mali Torak, azelőtt Kis-Torák, a Bega-csatorna mellett fekvő nagyközség. Házainak száma 511, lakosaié 2941, akik románajkúak és túlnyomóan görögkeleti vallásúak. Postája Nagytárnok, távírója és vasúti állomása Begaszentgyörgy. A középkorban csak egy Tárnok nevű helységet ismerünk. Az 1332-37. évi pápai tizedlajstrom a torontáli főesperességi plébániák között sorolja fel. 1401-ben Keve vármegyei faluként szerepel. 1400-1455-ben a Csáki családé. A török hódoltság alatt elpusztult. A Mercy-féle térképen lakatlan helyként szerepel a becskereki kerületben, Toraik néven. 1750-től a délmagyarországi kincstári puszták bérlő-társasága bírta bérben. Még 1761-ben is puszta volt. 1765-ben marosmenti románokat telepítettek ide. Később, az 1788. évi török hadjárat alatt négy szerb menekült család is nyert itt elhelyezést. II. József 1773-ban, harmadik délmagyarországi útjában e helységben is megfordult. A XVIII. század végén a Kiss család birtokába került. 1838-ban Kiss Antal volt a helység földesura, utána Kiss Miklós. 1856-ban a falu negyedrésze leégett. 1866-ban pedig 300-400-an haltak el kolerában. A görög-keleti románok temploma 1816-ban épült. A községben van a Timisiana takarékpénztár fiókja és Hajduska László gőzmalma. A hajdani Tárnokkal volt határos a középkorban a szintén Keve vármegyéhez tartozó Bessermén-teleke és Fancsal, mely helységekről a gróf Csáky család levéltárában őrzött, 1400-ban kelt oklevélben van említés.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kistárnok/Mali Torak,
azelőtt: Kistorák, nagyközség Torontál vármegye nagybecskereki járásában, (1910) 2850 oláh lak., u. p. és u. t. Nagytárnok.
Forrás: Révai lexikon

Kistelep, a vingai járásban fekvő kisközség. Házainak száma csak 60, lakosaié 254, akik római-katolikus vallásúak és németajkúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kétfél. E helység csak 1843-ban, a kincstár vingai birtokán települt. 1862 óta, leányegyházként Kisszentpéterhez tartozik.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kistikvány/Ticvaniu Mic, kisközség Krassó-Szörény vármegye oraviczabányai járásában, (1910) 1408 oláh lak. vasútállomás távíróhivatallal (Kistikvány- Gerőcz), u. p. Kákófalva.
Forrás: Révai lexikon

Kistopoly, (azelőtt Kis-Topolovecz), a Béga-csatorna bal partján fekvő kisközség. Házainak száma csak 54, lakosaié 349, akik közül 101 magyar és 248 románajkú. Postája, távírója és vasúti állomása Nagytopoly. E helység a XIX: század első felében települt. Az 1783. évi térképen még csak egy Topolovecz van feltüntetve. 1838-ban 3 3/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. 1848-ig a kamara volt a földesura. Jelenleg az államkincstár a helység határának legnagyobb birtokosa.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kistószeg, a zsombolyai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 215, lakosaié 940, akik nagyrészt németajkúak és római katolikus vallásúak. Postája és távírója Nagytószeg, vasúti állomása Szenthubert. A középkorban csupán egy Tószeg helység volt a vármegye területén, a melyről Nagytószegnél emlékezünk meg. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Tosseck néven lakatlan pusztaként szerepel a becskereki kerületben. Az 1761. évi térképen Teysseck alakban szintén puszta. A XVIII. század közepén ezt is a délmagyarországi kincstári puszták bérlő-társasága bírta bérben. A jelenlegi helység 1770-71-ben települt, Neumann temesvári igazgatósági, tanácsos felügyelete alatt, a ki az újonnan települők részére 78 házat építtetett. 1770-ben már elemi iskolát is kaptak. Az újonnan települt helység Masztort nevet nyert. A telepesek németek voltak, a Rajna mellékéről. A község a XIX. század elején a gróf Zichy-Ferraris család birtokába került. 1838-ban gróf Zichy-Ferraris Ferencz, később gróf Zichy-Ferraris Viktor volt a helység földesura. Jelenleg a temesvári földbérleti és parcellázó banknak van itt nagyobb birtoka. Van a községben tejszövetkezet, gazdakör, 48-as függetlenségi kör, dalárda, önkéntes tűzoltó-egyesület, népbank és Laping Jánosnak motormalma. A községhez tartozik Melecsina-puszta.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kistószeg,
kisközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1910) 935 német és magyar lak., u. p. és u. t. Nagytószeg.
Forrás: Révai lexikon

Kiszető, (azelőtt Kiszetó), a Béga-folyó mellett fekvő kisközség. Házainak száma 344, lakosaié 1315; akik leginkább románajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban is már Kiszető néven fordul elő az oklevelekben. 1456-ban Szilágyi Mihályé. 1492-ben a Rádi-család zálogosította el Dóczi Imrének. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen Kisseto alakban, lakott helyként van feltüntetve és az 1761. évi hivatalos térképen Kiseteu alakban, óhitűektől lakott helységként, a lugosi kerületben fordul elő. 1779-ben Temes vármegyéhez csatolták. 1838-ban 26 1/8 egész jobbágytelket írtak benne össze. 1848-ig a kamara volt a földesura. A községbeli templom a görög-keletieké. A lakosok egy pénzintézetet tartanak fenn: Kiszetői Népbank r.-t cég alatt.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kiszetó, kisközség Temes vármegye rékási járásában, (1891) 1435 oláh lak., vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kiszetó, oláh falu, Temes vármegyében, a lugosi postaútban, Temesvárhoz 5 mfldnyire keletre: 1350 n. e. óhitű, 15 kath. lak., óhitű anyatemplommal, egy szép fahíddal a Bega csatornáján. Termékeny határa 2-dik osztálybeli, s 26 1/8 egész telket számlál. Bírja a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kiszető Te (Lugos-ÉNy, a Temesvári úton) 1359: Kyzigtew (DocVal 161). 1443: Kizithew, , a Rádi család előnevében; 1492: Thyzythew a Rádi család birtoka, zálogon Dóczi Imrénél; 1520: Kyzethew (Cs 2: 88. Rádi). 1761: Kiseteu (Borovszky: Temes 59). 1808: Kiszetó, (n) Kiseten (86). 1851: », Te vm, 1350 n. e. óhitű, 15 kath. lak., óhitű anyatemplommal, egy szép fahíddal a Bege {: Béga} csatornáján. Termékeny határa 2-dik osztálybeli, s 26 1/8 egész telket számlál. Birja a kamara (Fé 2: 227). 1888: » Rékási js (Je 437). 1913: Kiszető Te vm Temesrékási js (Az). Vásáros hely; búcsúja: chislegi. - 1909/19: Chizătău, Kiszetó, L 1388: r 1256; n, m, zs (46). = Su 1: 144. 1359-1913. - 1974: c. Belinţ {Belence kzs faluja, Ny-i hrs} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kis-Zombor, nagyközség Torontál vármegye nagyszent-miklósi járásában, (1891) 3994 magyar lak.; vasúttal, posta- és távírdahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kiszombor,
Marosmenti magyar nagyközség. Házainak száma 739, lakosaié 4108, akik római katolikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A Csanád nemzetség ősi birtoka. Az 1256. évi nemzetségi osztály alkalmával a Kelemenösfiak nyerték. 1360 október 14-én a Telegdyek újra megosztoztak rajta. Ekkor a falu, a hozzátartozó erdővel együtt, Tamás érseknek és öccsének Kelemennek jutott. Kelemen utódai nemesi kúriát építtettek Zomborban, ide jöttek lakni és a családnak ez az ága a Zombori előnevet, vette fel. 1536-ban még jelentékeny helység volt. 1547-ben Telegdy László és György birtokában találjuk, a kik a helység egy részét Palaticsi Jánosnak, kinek anyja Telegdy leány volt, engedték át. 1552-ben s a következő években, nagy pusztításoknak volt kitéve, úgy hogy az 1557-58. évi összeírások alkalmával a török defterdár csak nyolc adóköteles házat írt itt össze. Mivel Telegdy György és László átpártoltak Izabellához, I. Ferdinánd király az ő részüket 1558-ban Bélavári Jánosnak és Telegdy Gáspárnak adományozta. 1561-64-ben Telegdy István és Palaticsi János voltak a földesurai. 1582-ben csupán három lakosa volt, a kik juhtenyésztéssel foglalkoztak. A század végén a falu elpusztult. Báthory Gábor fejedelem 1609-ben a hadházi hajdúknak adományozta. 1647 március 24-én Kis Márton kőrösszegi hajdúkapitány és fiai nyerték az erdélyi fejedelemtől. Ezek birtokukba is vették a helységet, melyet ez időtájt katolikus magyarok szállottak meg. III. Ferdinánd király azonban 1646-ban mint pusztát eladományozta Kovács János, Széll Mihály, Zólyomi György és Török Bálint szendrei katonáknak. 1655-ben a király újabb adománylevelet állított ki Krehicz Györgynek, Nagy Balázsnak és Somogyi Jánosnak, a kiket az egri káptalan még az évben itt be is iktatott. Hogy teljes legyen a zavar, Wesselényi nádor gróf Balassa Imrének is állított ki adománylevelet e helységre; 1662 október 2-án be is iktatták zombori birtokába. Ez ellen azonban a régibb birtokosok közül többen tiltakozván, a nádor kénytelen volt a gróf Balassa Imre részére kiállított adománylevelet megsemmisíteni. Balassa azonban nem hagyta magát és még 1679-80-ban is zaklatta a szegény jobbágyokat. Csak Mulykó szarvasi török parancsnok közbelépésére szüntette be zsarolásait. A törökök kiűzetése után, 1701-ben, Dolny István csanádi püspök jelentette be igényét Zomborra, de eredmény nélkül. Mikor a temesvári bánság megalakult,
Rónay Jenő kastélya.Zombort, mely 1717-ben 15 házból állott, a csanádi tiszttartósági kerületbe osztották be. 1718 őszén Pest vármegyéből 20 katolikus magyar család telepedett ide; a lakosság azonban nem bírván el a terhes adózást, tömegesen szökdösött el. 1724-ben a tetemes adóhátralékok következtében, a lakosok többi része is felkerekedett, a Maros túlsó partjára költözött. A temesvári igazgatóság, a visszaszállított lakosság fékentartására, határőrséget helyezett el a községben, melynek feladata volt egyúttal a postai szállítás fölött is őrködni. 1733-ban ismét nagy ínség volt a faluban és a szökések megismétlődtek. 1737-38-ban a pestis pusztította a lakosokat. 1762-ben Csanádról 19, Nagyszentmiklósról pedig 13 család költözött ide. 1783-ban Oexel Mátyás szerezte meg, kinek fiai 1805 szeptember 27-én új adománylevelet szereztek rá. A család tagjai 1846 február 26-án legfelsőbb engedéllyel Rónayra változtatták nevüket. 1838-ban árvíz pusztította el a község határát. Rónay Aladár kuriája.Az 1848-49-iki szabadságharcban a helység sokat szenvedett a szerbektől. A lakosok kénytelenek voltak Makóra menekülni s csak 1849 május havában térhettek vissza, de a helység háromnegyed része el volt ekkor pusztítva. 1874-ben 42 és 1877-ben 72 ház égett le a községben. Van itt négy úrilak, melyek a XIX. század ötvenes éveiben épültek s a Rónay családbeliek tulajdonában, vannak. Jelenleg Rónay Jenő, Ernő, Aladár és Lászlóné, továbbá báró Gerliczy Ferencz a helység legnagyobb birtokosai. A Rónay Jenő birtokában mintegy 3000 kötetre rugó jogi szakkönyvtár, régi éremgyűjtemény van; vannak azonkívül őskori agyagedényei, melyeket az annai részben találtak. A község már 1334-ben egyházas hely volt. A hódoltság alatt is római katolikusok laktak itt, de 1650-ben nem volt plébánosuk. A törökök kiűzetése után, 1722 táján, a temesvári igazgatóság ismét plébániát szervezett itt. A jelenlegi templom szentélyét még a Csanád nemzetség építtette, a XIII. században. 1744-ben kibővítették s melléje fatornyot építettek. A királyi kamara a szentélyhez épített részt 1776-ban lebontatta és a templomot újjáépíttette. 1910-ben az egész templomot megújították. Az ezredévi ünnep alkalmából a község Szent István szobrát állította fel. Van a községben gazdasági olvasókör, önkéntes tűzoltó egyesület, takarékpénztár, Rónay Ernő mezőgazdasági szeszgyára, Joó István tégla- és cserépgyára, Bódi Sándor téglagyára és Selmeczi Antal műmalma. A községhez tartozik Ladány-puszta, Pálinkaház-tanya, Dédényszeg, Holtmaros-tanya, István-major, Kanászház, Kismajor, Kiszombori-tanyák, Kőház-tanya, Körtvélyes-tanya és Nagy-tanya. Ladány puszta helyén a középkorban falu feküdt. E falu a Csanád nemzetség ősi birtoka volt és e nemzetség Kelemenös ága bírta, melyből Pongrácz ispánt 1247-ben iktatták e helység birtokába. Pongrácz fia Tamás ispán 1285-ben IV. László királytól megerősítőlevelet nyer e falu birtokára, 1299-ben azonban a Vaffafiaknak engedte át, azzal a kikötéssel, hogy azt bár mikor visszaadni tartoznak. Az 1337-ben megtartott osztály alkalmával Telegdy csanádi érseknek és a többi Telegdyeknek jutott. 1360-ban Telegdy Györgyé és Miklósé lett. Az 1508 május 22-én Telegdy István részére kiállított adománylevél szerint is az egész helység a Telegdy család birtokában volt. Az 1550-52. évi hadjáratok alatt a török hódoltság alá került. Az 1557-58. évi török adóösszeírás szerint 14 jobbágy lakta. Ez időtájt Telegdy Miklós és Mihály, továbbá Makó László volt a földesura. Telegdy Miklós részét, mivel újhitű lévén, Biharban a katholikusokat és a szerzeteseket üldözte, I. Ferdinánd király 1560-ban Paulóczi Sebestyénnek, Tarnóczi Istvánnak, Farkas Györgynek és Stubiczai Kelemennek adományozta. Telegdy Mihály itteni birtokait pedig, mivel János Zsigmondhoz pártolt, 1561-ben Nádasdy Tamás nádor, többek között Kerecsényi Lászlónak adományozta. 1564-ben még 21 adófizető portája volt. 1582-ben is még lakott hely volt, de 1596-ban már pusztává lett. 1750-ben már a kiszombori határhoz tartozott.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kiszombor,
nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásában, (1910) 4107 magyar lak., vasútállomás, posta-, távíró- és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon

Kiszsám/Mali Žam/Kleinscham, a verseczi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 215, lakosaié 1089, akiknek nagy része román- és szerbajkú és görög-keleti vallású. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nagyszered. E község már a középkorban fennállott. Egy 1424. évi oklevél említi Saan helységet, a mely alatt, úgy látszik, a mai Nagyzsám és Kiszsám értendő. Közvetetlen adataink azonban csak a hódoltság megszűnésétől kezdve vannak e helységről. Az 1723-25. évi gróf Mercy-féle térképen C. Zamm alakban, a verseczi kerületben lakott helyként fordul elő; az 1761. évi hivatalos térképen, pedig Csam alakban. 1826-ig a kincstár birtoka volt. 1826-tól 1888-ig a Karátsonyi-családé. 1888-ban örökségkép felerészben gróf Karátsonyi Ilma, felerészben gróf Zichy Alexandra és gróf Zichy Guidó birtoka. 1894 óta, gróf Zichy Guidó része, szintén gróf Zichy Alexandra férj. gróf Hadik Jánosné birtokába került. Kívüle még Obradovics Boriszlávnak és Spatariu Vladimir verseczi lakosoknak van itt nagyobb birtokuk. Az itteni görög-keleti román templom 1886-ban, a görög-keleti szerb imaház pedig 1881-ben épült. A községben szerb földművelők szövetkezete is van. Az egyik dűlőt Trifu Herges-nek nevezik. Egy fakereszt jelzi itt azt a helyet, a hol a hagyomány szerint Herges Trifon nevű rablót felakasztották. A községhez tartozik Obradovics-puszta, továbbá Spatariu-, Pászt-, Hatz-, Pecha- valamint Hadik-tanyák.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei

Kizdia, oláh-montenegrinus f., Temes vármegyében, hegyes völgyes vidéken, 1500 n. e. óhitű lak., anyatemplommal. Van nagy erdeje, sok szilvása, 57 5/8 harmadik oszt. úrbéri telke. Bírja b. Sina György és Simon. Ut. p. Temesvár.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kizdia, nagyközség Temes vármegye lippai j.-ban, (1891) 1604 oláh lak.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Kladova/Cladova, falu Arad megyében. Első említése: Kalodwa (1308). Ez az eredeti kladova névalak ejtéskönnyítő, hangátvetéses formája. Egy 'farönk' jelentésű szláv tőből származik (vö. bolgár Клáдoвa hn.). A román név is a szlávból származik. A 18. században a magyarban is a romános alak honosodott meg. Az Országos Községi Törzskönyvbizottság 1907-ben a középkori magyaros névalakot állította vissza. A Várhegyen a vaskori eredetű, a dákok és a rómaiak által is használt erődítményt a 13. században megerősítették, falai között templomot építettek. 1441-ben Brankovics György uradalmi központja volt. 1602-ben, Solymos váráért cserében Székely Mózes kapta meg a temesvári pasától. A 17. században három faluból, Alsó- , Közép- és Felsőkalodvából állt. 1720-ban 33, 1746-1752-ben 25 család, 1771-ben 73 jobbágy- és 59 zsellércsalád lakta. A 19. században kincstári erdőgondnokság működött a faluban.
Kladova, oláh falu Arad vármegyében, Radnához közel: 120 kath., 1614 óh. lak., óhitű anyatemplommal, szép erdővel, bor- és gyümölcstermesztéssel. A falu nagy hegyek közt mély völgyben fekszik. Egyikén ezen hegyeknek most is látszanak régi várának romai, honnét felséges kilátás van a Maros vidékére, s a temesi bánátra. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kladova, oláh falu Krassó vármegyében, Lugoshoz 3 órányira: 741 óhitű lak., anyatemplommal, szőlőheggyel, szilvásokkal, 1000 holdnál több urasági legelővel. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kalodva
Kr (Lugos-ÉÉK, a Bégába öml
ő Kalodva b. p.) 1453: Cladwa (P); 1454: Cladwa (Cs 2: 46. Te vm); 1597: Cladowa, 1612: pr. Cladna, 1617: Cladona, 1620: Cladeva (Pesty: Krassó II/1. 255). 1808: Kladova (86). 1851: », Kr vm, 741 óhitű lak., anyatemplommal, szőlőheggyel, szilvásokkal, 1000 holdnál több urasági legelővel. F. u. a kamara (Fé 2: 227). 1888: » KrSzö Bégai js (Je 438). 1913: Bégakalodva KrSzö vm (Az). - 1909/19: Cladova, Kládova, L 781: r 740; c (51). = Su 1: 157. 1453-1851. - 1974: c. Bethausen {Bethlenháza kzs faluja É-ra} [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Klapka György (*Temesvár 1820.04.07. - †Budapest, 1892.05.07.). Neve úgy él emlékezetünkben, mint a legendás végvári hősök - Dobó István, Zrínyi Miklós - méltó utódja. Az 1848-49-es szabadságharc dicső szereplője volt, ki a világosi bukás után hetekkel később is védte a zászlót Komáromban. Temesvárott született, ahol apja polgármester volt. Már fiatalon vonzódott a katonaságot jelképező egyenruhák iránt, így szinte az is természetes volt, hogy később majd erre a pályára lép. Katonai pályáját Bécsben kezdte, ahol a magyar testőrségnél tüzértisztként szolgált. Itt ismerkedett meg Görgey Artúrral is, és itt ért el főhadnagyi rangot. Öt év után -1847-ben - a 12. határőr ezredhez vezényelték, majd egy évvel később -1848 tavaszán - a forradalom hatására önként jelentkezett honvédségi szolgálatra, ahol századosi rangot kapott, majd a miniszterelnök gróf Battyhány Lajos Komáromba vezényelte, ahol a helyőrség eskütétele után őrnagy lett, utána pedig hadügyminisztériumi osztályfőnökké léptették elő. 1849 január 7-én Kossuth magához kérette és kinevezte a felső - tiszai hadtest parancsnokává, s egyúttal ezredesi rangot kapott. A sikeres tavaszi hadjárat során, az isaszegi győzelem után, 1849. április 6-án tábornokká is kinevezték, majd egy rövid ideig a hadügyminiszter helyettese lett. Szinte mindent elért, amit katonaként csak el lehetett, ráadásul olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak háborúk, szabadságharcok esetén lehet. A civil életben jelentett sikerét ebben az időszakban a Borsod vármegye országgyűlési képviselői posztja jelentette. A történelmi események és a személyes sors azonban mindvégig a katonasághoz fűzte. Életének talán legdicsőségesebb időszakát 1849. májusától október 2-ig Komáromban töltötte, ahol a vár parancsnoka volt. A Kitűnően védhető kitűnő parancsnokra talált személyében. A világosi fegyverletétel után csak hetekkel adta fel ő a várat, mert addig harcolt, taktikázott és alkudozott, míg végül sem a támadóknak, sem a védőknek nem adódhatott más lehetőség, mint a megegyezés. Miután kényszerűen feladta a várat, emigrációba vonult. Előbb Törökországban talált menedékre, majd Olaszországban és Svájcban élt. De sosem feledkezett meg hazájáról és annak sorsáról, mert az osztrák-olasz-francia háború idején - 1859-ben -, részt vett az olaszországi magyar légió megszervezésében, 1864-ben pedig Garibaldi oldalán állt az osztrákokkal, illetve a Habsburgokkal szemben. Az osztrák-német háborúban hozta létre a Klapka-légiót, olyan katonaként, aki sohasem felejtette el azokat a bűnöket, amelyeket a Habsburgok hazája és a szabadság ellen követtek el. A kiegyezés után visszatért az országba, ahol néhány évre ismét országgyűlési képviselői feladatot vállalt magára, majd végleg visszavonult, de már nemcsak a katonai pályától, a harcoktól, de a közélettől is. 1892. május 7-én halt meg Budapesten, temetésén 30 ezren énekelték a Klapka indulót, melyet az ő tiszteletére szerzett Komáromban Egressy Béni. Bár Budapesten van eltemetve, mégis komáromi földben nyugszik, ugyanis Tuba János koporsójára szórta annak a városnak a földjét, melyért négy véres csatát vívott.
Forrás: Híres magyarok
Klapka György (*Temesvár, 1820.04.07. - †Bp., 1892.05.17.), honvéd tábornok. ~ József nyomdatulajdonos fia. 1842-ben Temes vm. ajánlatára felvették a bécsi m. testőrséghez. Bécsben ismerkedett meg Görgey Artúrral, akivel szoros barátságot kötött. 1847-ben a 12. határőrezredben főhadnagy, de 1848 elején a katonaságból kilépett. A szabadságharc kitörése után 1848. jún.-tól százados a 6. honvédzászlóaljban; okt.-tól táborkari őrnagy, nov.-től a bánsági sereg táborkari főnöke, dec.-ben a hadügymin. osztályfőnöke lett. 1849. jan.-tól ezredes a Schlickkel szemben álló, későbbi 1. hadtestparancsnokságon, ápr.-tól tábornok, máj. 5-től 28-ig hadügymin.-helyettes, máj.-tól Borsod vm. ogy.-i képviselője, majd máj. 28-tól okt. 2-ig Komárom várának parancsnoka. A várat csak a szabad elvonulás biztosítása után, több héttel a világosi fegyverletétel után adta fel. Töröko.-ba emigrált, majd Olaszo.-ban és Svájcban élt. A krími háború idején Kossuth megkerülésével tárgyalt az emigráció részvételéről, de Ausztria semlegessége miatt a beavatkozásra nem került sor. Az 1859-i osztrák-olasz-francia háború idején a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja, részt vett az Olaszo.-i Magyar Légió megszervezésében, 1864-ben támogatta Garibaldi Ausztria elleni fegyveres akciójának előkészületeit. Az 1866-i osztrák–német háború idején Bismarck támogatásával felállította a Klapka Légiót, amely azonban már nem vett részt a hadműveletekben. A kiegyezés után hazatért, az illavai kerület ogy.-i képviselője lett Tisza Kálmán balközép pártjában és részt vett különféle kapitalista vállalkozásokban.
M. Der Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen (Leipzig, 1851);  Életem és élményeim (Bp., 1881); Emlékeimből (Bp., 1886).
Irod. Vajda Emil: Komárom hőse (Bp., 1892); Lengyel Tamás: K. Gy. emlékirata és emigrációs működése (Bp., 1936). - Szi. Ács Tivadar: A genovai lázadás (r., Bp., 1958).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Klapka György, honvéd tábornok, szül. Temesvárt 1820 ápril. 7., meghalt Budapesten 1892 máj. 17. Korán katonai pályára lépett s már 1842. hadnagy a magyar testőrségnél, 1847. főhadnagy a 12. határőrvidéki hadosztálynál. A márciusi napok után a magyar kormány szolgálatába állott s előbb Erdélybe küldetett, hogy a székely felkelést szervezze, majd szeptemberben Komáromba és Pozsonyba, hogy az erődítési munkálatokat vezesse. Mészáros Lázár visszalépése után 1849 jan. 4. K. vette át a felső-magyarországi hadsereg vezetését s itt háromszor verte meg Schlicket: Tarcalnál, Kereszturnál és Tokajnál. 1849 febr. 26-28. a kápolnai, ápr. 6. az isaszegi csatát nyerte meg. Ekkor tábornoknak nevezték ki. Mint ilyen vívta ki Görgeyvel (ápr. 10.) a váci s kilenc nap múlva a nagysarlói, ápr. 26. a komáromi ütközetet. Ezután hadügyminiszter, de csakhamar lemond ez állásról, hogy Komárom várának parancsnoka legyen. Jun. 13. kirohanást intéz a várat ostromló Barco osztr. tábornok seregére s visszanyomja a Duna bal partjára s azután Győrig nyomul előre s részt vesz a Vág és Komárom melletti csatában. A jun. 29-iki miniszteri tanács határozata következtében 18,000 emberrel Komárom védelme tétetik feladatává, e várost teszi hadi műveletei középpontjává, innen foglalja vissza Győrt s fenntartja magát a várban seregével a világosi fegyverletétel után is (l. Komáromi kapituláció). K. ekkor eleinte Londonba, később Genovába, majd Svájcba ment. Az orosz-török (krimi) háború kitörésekor K. Konstantinápolyba ment, de miután várakozásának megfelelő alkalmazást nem nyerhetett, csakhamar visszatért Genfbe, hol 1855. polgárjogot nyert. Később azonban pénzügyi téren szerepelt Konstantinápolyban, amennyiben tevékeny részt vett az ott felállított bank megalakulásában. Az olasz háború idejében (1859) Torinóba ment és ott Kossuthtal és Telekivel megalakította a Nemzeti Igazgatóságot és Magyarországnak az Adriai-tenger felől tervezendő inszurrekcióját készítette elő, mi azonban a váratlanul bekövetkezett villafrancai békekötés által megakadályoztatott. Hasonló tervet alkotott 1866-ban, midőn Felső-Sziléziában magyar légiót alkotott, hogy azzal Magyarországba betörjön, de alig lépett magyar földre, a hadviselő felek közt létrejött a békekötés, minek következtében visszavonulni kényszerült. Az 1867-iki kiegyezés alkalmával amnesztiát kapott és Magyarországba visszatérvén, az illavai választókerület képviselője lett, mint ilyen a jobboldalon foglalt helyet és később a közpályáról egészen visszavonult. ezentúl leginkább Konstantinápolyban és Genovában élvén, gyümölcsöző vállalatokat létesített és azoknak felvirágoztatására szánta tehetségét; politikai működését csak az 1876-77-iki orosz-török háború alkalmával vette fel, amikor Konstantinápolyban hadi tanácsokkal szolgált a portának. 1877. pedig Magyarországon agitált egy Törökország javára viselendő magyar-orosz háború mellett. Az ősz bajnokot úgy a Budapesten, mint a vidéken tartott népgyűlések lelkesedéssel fogadták, de ebbeli szereplése meddő maradt és ő azontúl ismét csak a közigazgatási téren működött. A komáromi közönség szobrot állít tiszteletére. A szobrot Róna József készíti.
Irodalmi művei:
Memoiren (Lipcse 1850, angola Wenckstern Ottó fordította London 1850); Der Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen (u. o. 18519; Der Krieg im Orient (Genf 1855. francia fordításban is megjelent u. o. 1855); Életem és élményeim (Budapest 1881); Emlékeimből (Függelékül gróf Teleki László levelei, u. o. 1886). V. ö. Krivácsy József, Görgei és Klapka (u. o. 1881); Vajda E., Komárom hőse (u. o. 1892).
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Klapka József  (*Arad 1786 - †Arad, 1863.05.12.), nyomdatulajdonos, polgármester, Klapka György apja. Fiatalon - mint főhadnagy - részt vett a Napóleon elleni nemesi felkelésben. 1807-ben tulajdonosa lett a Jónás Lajos-féle temesvári könyvnyomdának, melyet kibővített korának egyik legnagyobb nyomdájává. 1815-ben Klapka József nyomdatulajdonos és Schwaiger József könyvkereskedő az ország két egymástól távol eső pontján - Schwaiger Győrött, Klapka pedig Temesváron - magán kölcsönkönyvtárat alapított. Gyűjteményeik több ezer kötetre rúgtak (a Temesvári 4000 kötetből állt). Hála nekik, az olvasás a kevésbé tehetősek számára is könnyebben hozzáférhetővé vált. 1819-től 1833-ig Temesvár polgármestere. - Irod. Klapka György: Emlékeimből (Bp., 1886).
Nekrológ:
 (Halálozás.) Klapka József, Klapka Györgynek édes atyja, e hó 11-kén délután Aradon meghalt.
Béke lebegjen hamvai fölött.
(Vasárnapi újság 20-ik szám, 1863)
Klapka József (*Arad, 1786 - †Arad, 1863.05.12.), nyomdatulajdonos, polgármester, ~ György apja. Fiatalon - mint főhadnagy - részt vett a Napóleon elleni nemesi felkelésben. 1807-ben tulajdonosa lett a Jónás Lajos-féle temesvári könyvnyomdának, melyet kibővített korának egyik legnagyobb nyomdájává. 1815-ben megnyitotta Temesvárt az ország egyik első vidéki, 4000 kötetből álló kölcsönkönyvtárát. 1819-től 1833-ig Temesvár polgármestere.
Irod. Klapka György: Emlékeimből (Bp., 1886).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Klárafalva - A Szeged és Makó között félúton elhelyezkedő, ma 500 lakosú községet egy 1488-ból származó adománylevél már Klárafalvaként említi. Nevét a Szent Klára tiszteletére épített templomáról kapta. A török hadjáratok során elpusztított települést 1801-ben báró Gerliczy Ferenc vásárolta meg, és a kukutyini határrészben majorságot alapított. A híres mondás, miszerint "Mögyök Kukutyinba zabot högyözni", az 1800-as évek egyik nagy árvízének idejéből származik, amikor zabbal volt bevetve a határ. Az árvíz miatt nem lehetett rámenni a földekre, de a leleményes parasztemberek nem hagyták veszni a termést. Ladikokba ültek és úgy vágták le a zab hegyét.
A község határában, a Maros árterében található a környék legkiterjedtebb erdősége. A Maros-parti táj hatalmas nyárfáival, kőriseivel és szilfáival a kerékpáros és gyalogos túrákhoz ideális környezetet biztosít.
Forrás: Klárafalva honlapja
Klárafalva,
a Maros mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 138, lakosaié 560, akik mindnyájan róm. kath. vallásúak. Postája és távírója Deszk, vasúti állomása Gizi kitérő. Nevét Szent Klára tiszteletére épített templomától vette. A XV. század második felében a Tömpösi család birtokában találjuk. E család kihalta után (1487) a leányágakra szállott. Az 1488. évi osztály alkalmával egy része Tetétleni Györgynek, a másik része Amadéfi Jánosnak, a harmadik része Kapitányfi Pálnak jutott. Ezek ellen azonban Vezsenyi Mihály pert indított s a helység fele részét követelte. Vezsenyi még II. Lajos király alatt kezdte meg a pert, de közbejött a mohácsi vész, s így hosszú ideig kellett várnia. Végre 1543-ban Ferdinand királyhoz fordult, de nem ért célt, mert ez a vidék már 1541 óta Izabella királyné uralma alatt állott. Közbejött azután az 1550-1552. évi török hadjárat, mely alatt Klárafalva is elpusztult. A hódoltság alatt a kiszomboriak használták földjét. 1645-ben a pusztát III. Ferdinánd király Kovács Jánosnak, Széll Mihálynak, Zólyomi Györgynek és Török Bálintnak adományozta, de 1646-ban Csorgáll János is eszközölt ki magának nádori adománylevelet e pusztára. 1697-ben Esterházy Pál nádor Hunyadi Andrásnak és Lászlónak, továbbá Péli Nagy Andrásnak adományozta. 1700-ban a csanádi püspök is igényt tartott rá, de sem ő, sem az 1697. évi adományosok nem vehették birtokukba, mert a bécsi udvar a Marostól délre eső területet elszakította az országtól. Ettől kezdve Klárafalvát, Szőreghez tartozó pusztát, a temesvári igazgatóság bérbe adta. Első bérlője Veliki Vászó, szegedi kapitány volt. 1777 szeptember 6-án a csanádi tiszttartóság megengedte, hogy Új-Csanádról magyar dohánykertészek telepedjenek le a pusztára. Ezeknek az utódai a helység jelenlegi lakosai. 1801-ben Klárafalvát Deszkkel együtt báró Gerliczy Ferencz vásárolta meg. A község lakosai gazdakört és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Keletre, a Maros partján állott egykor Varsánytó falu, mely a Csanád nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Az 1256. évi osztály alkalmával a Vaffafiak, 1337-ben ezeknek utódai a Makófalviak kapták. Később a Telegdyek is szereztek itt birtokokat. Telegdy István 1508-ban, itteni birtokaira új adománylevelet eszközölt ki. A török háborúk kezdetén a falu elpusztult. 1563-ban János Zsigmond fejedelem Varkocs Tamásnak adományozta. 1568-70-ban a Telegdyek is fenntartották jogukat e pusztára, melyet ekkor Török-Varsánytó néven ismertek. A XVII. század folyamán többen nyertek rá adományt. 1701-ben Dolny István csanádi püspök is igényt tartott rá, de jogait nem érvényesíthette, mert a pusztát 1717 után a temesi bánsághoz csatolták.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Klárafalva, Torontál v. magyar népes puszta, a Maros mellékén: 30 házzal, 234 lak., dohánytermesztéssel. F. u. b. Gerliczy. Ut. p. Szeged.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Klári, (Szerb-, Peterd, Peterda), nagyközség Torontál vármegye csenei járásában, (1891) 2537 szerb lakossal, vasúti állomással.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Klári,
vagy Péterd, szerb-oláh-horvát falu, Torontál vármegyében, szép rónaságon, Haczfeldhez 1, ut. p. Csatádhoz 2 1/2 órányira, Nyély helységgel együtt 2253 n. e. óhitű szerb és oláh, és 500 horvát kathol. lak., óhitű anyaegyházzal. Határa gazdag fekete föld, s van itt 5590 hold majorsági, 2112 h. urbéri szántóföld, 678 h. kaszáló 1000 h. uradalmi rét, 159 h. szőlő, 584 hold közlegelő. Fő termékek búza és kétszeres. Az Ó-Bege csatornája a határon foly keresztül. Bírják a zágrábi püspök papnemesei.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Klári,
a csenei járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 593, lakosaié 3286, akik leginkább szerbajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község helyén állott a középkorban Peterd falu, melyről első ízben az Serbán János úrilaka Serbán-pusztán.1334. évi pápai tizedjegyzék emlékezik meg. 1470-72-ben Temes, 1479-ben Csanád vármegyéhez számították. A XV. század közepén Száti Balázs birtoka és ettől kezdve Kőcse sorsában osztozott. (l. Nagykőcsénél.) 1492-ben a Peterdi Pethő család bírt itt földesúri joggal. 1494-ben Nagylucsei, a későbbi Dóczy Ferencz nyerte adományul a királytól. A XV. században még a Zokonai család is zálogbirtokos volt itt. 1515-ben Petherdi Gerard nevű nemes ember szerepel itt, kinek a családja valószínűleg innen származik. 1520-ban Bolyka Bálintnak Hodony sat. birtokába történt beiktatásánál Pethő Albert peterdi birtokos jobbágyai is jelen voltak. 1563-ban a Dóczy család még birtokos volt Peterden. A helység a hódoltság alatt nem pusztult el; az 1717. évi összeírásban a temesi kerületben, Peterda néven, 15 lakott házzal szerepel. Később elpusztult és lakosai elszéledtek, mert az 1723-25 évi gróf Mercy-féle térképen lakatlan helységnek van feltüntetve. A jelenlegi falu 1770-71-ben települt. Új lakosai szerbek és románok voltak, kiket gróf Clary-Aldringen temesvári kormányzó telepített ide, kinek tiszteletére a helységet Clary-falvának nevezték el, de a románok megtartották a helység régi magyar nevét s csupán Peterdára ferdítették el. Nemsokára azonban a román lakosok elköltöztek innen. 1801-ben a helység a zágrábi püspökség birtokába jutott és Verhovácz Miksa zágrábi püspök egyháznemeseinek adta hűbérül. Így jutottak azután a Pozojevich, Milosich, Jellasich és a gróf Nádasdy családok a helység birtokába, mely családok Petrinjéből származnak. Jelenleg Bezuk Lajosnak és Serbán Jánosnak van itt nagyobb birtoka és mindegyiknek a határban csinos úri laka. A görög-keletiek temploma 1841-ben épült. A 463 lélekből álló róm. kath. hitközségnek egy imaháza van csak a helységben. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ezenkívül még a szerb földmívelőknek is van itt egy szövetkezetük és Jovanov Szlávkó és társainak egy nyersolaj motoros malmuk. A községhez tartozik Csillag-puszta, Zsidóháza, mely eddig Bozuk-puszta néven volt ismeretes, Klári szőlők és Nádorháza-puszta.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Klebelsberg Kúnó, (*Magyarpécska, 1875.11.13. - †Budapest, 1932.10.11.), gróf. A két világháború közötti időszak legnevesebb kultúr- és tudománypolitikusa, ki mint kultuszminiszter megszervezte a korszerű oktatási rendszert, felkarolta a természet- és műszaki tudományokat, s olyan erőteljes támogatást biztosított, hogy nemcsak utolértük, de némely területen meg is haladtuk az európai szintet. Klebelsberg Kúnó az Arad vármegyei Magyarpécskán született 1875-ben. Családjának felmenő ága a XVI. század óta katonákból állt, egyikük Buda visszafoglalásakor szerzett grófi címet. Édesapja tiroli hivatalnok, édesanyja dunántúli középnemesek leszármazottja. Még kisgyermek volt, mikor édesapját elveszítette, minek következtében a család Székesfehérvárra költözött. Ő a ciszterci rend iskolájában tanult, s ez az időszak egész későbbi életére hatást gyakorolt, ugyanis katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége mindvégig elkísérte. Építész szeretett volna lenni, a családi hagyományok azonban katonai pályára kötelezték, így egyik utat sem választva, jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben. A Sorbonne-on államtudományokat hallgatott, valamint történelmet és közgazdaságtant is. 1919 februárjában Bethlen Istvánnal közösen megalakította a Nemzeti Egyesülés pártját. végigjárta az állami hivatalok különböző fokozatait. Volt előadó, osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től közoktatásügyi államtitkár. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára posztot töltötte be, 1921-22 között pedig belügyminiszter volt. Neve akkor vált híressé, mikor 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett teremtette meg a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta. Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat is. 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására készítettek munkaprogramot. Sikerült a közfigyelmet a természettudományok és a műszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányítania, ennek köszönhetők a korszak reálértelmiségének eredményei a vegyi- és gyógyszeriparban valamint a villamossági és gépiparban. Személy szerint is jól ismerte az egyetemi tanárokat, kapcsolatban volt velük, tudta, min dolgoznak. Számon tudott tartani minden reményre jogosító fiatalt. Ő hívta haza az akkor külföldön tartózkodó - és hazatérni már nem szándékozó - Szent-Györgyi Albertet, akit aztán Szegeden egyetemi tanárrá nevezett ki. Amikor a szegedi egyetem díszdoktorává avatták (1926), a következő szavakat intézte a professzori karhoz: "Az állam és a város csak épületeket, klinikákat, laboratóriumokat emelhet. Tudományos szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk bele. Ezt a tanári kar adja meg." Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, kidolgozta a tudománypolitikai koncepciót és megvalósította a kultúrdiplomáciát. Az Akadémia támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot és a kutatók támogatására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi István Tudományos Társaság (1927) megalapításával az üzletvilág befolyásos embereit akarta kapcsolatba hozni tudósokkal, tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztésének céljából. Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával Gróf Klebelsberg Kunó szarkofágja a szegedi Dóm jobb oldali kereszthajójában.és a szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó, József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket Klebelsberg "Magyar tudás, magyar hatalom" mondat kíséretében tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az öntözés, a munkanélküliség orvoslását is. Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm-teret is, ahol elhelyezték az orvoskari elméleti intézeteket, a gyógyszerészeti kart, a természettudományi laboratóriumokat. Kolozsvár, Sopron, Szeged országgyűlési képviselője volt. Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932 -ben váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése során - melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi ember - a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat.
Klebelsberg Kunó,
gróf
(*Magyarpécska, 1875.11.13. - †Bp., 1932.10.11.): miniszter, az MTA tagja (t. 1922, ig. 1924). Bp.-en, Berlinben, Münchenben és Párizsban végezte tanulmányait. A miniszterelnökségen fogalmazó, majd osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től vallás- és közoktatásügyi min.-i államtitkár. Az I. világháború idején a Nemzeti Munkapárt egyik országos szervezője. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára és Kolozsvár ogy.-i képviselője. 1919. febr.-ban Bethlen István gróffal együtt megszervezte a Nemzeti Egyesülés Pártját. Az 1920-i ngy.-en egyesült keresztény párti, az 1922-i ngy.-en egységes párti képviselő. 1921. dec. 3-tól 1922. jún. 16-ig belügyminiszter, 1922. jún. 16-tól 1931. aug. 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter, időközben 1930. szept. 8.-szept. 28. között ideiglenesen népjóléti és munkaügyi miniszter is a Bethlen-kormányban. A Magy. Történelmi Társulat és több társadalmi és tudományos egyesület elnöke volt. Minisztersége idején kiépítették a tanyai iskolák hálózatát, megreformálták a polgári iskolát és leányközépiskolát, lerakták a szegedi egy. alapjait és felállították a bécsi, berlini és római m. intézeteket.
M. Beszédei, cikkei, törvényjavaslatai, 1916–1926 (Bp., 1927); Neonacionalizmus (Bp., 1928); Jöjjetek harmincas évek (Bp., 1929); Világválságban (Bp., 1931).
Irod. K. emlékezete (Szeged, 1933); Huszti József: gr. K. K. életműve (Bp., 1942); Balogh Sándor: K. és a magyar nacionalizmus (Valóság, 1959).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Klebelsberg Kunó Imre Aurél Ferenc, thumburgi, gr. (Magyarpécska, Arad vm., 1875. nov. 13.-Bp., 1932. okt. 12.): miniszter, művelődéspolitikus. - A székesfehérvári ciszt. gimn-ban éretts., Bpen, Berlinben, Münchenben és Párizsban jogot tanult, Bpen 1898: államtud-ból drált. Bánffy Dezső gr. meghívására a min-elnökségen s-fogalmazó, végül osztálytanácsos. 1910: közig. bíró, 1913: a hatásköri bíróság tagja. 1914. I. 2-1917. III. 19: a VKM adminisztratív államtitkára, 1915. VIII. 31: a Rokkantügyi Hiv. és 1917. III. 10: az Orsz. Hadigondozó Hiv. üv. alelnöke, egyúttal 1917. III. 19-VI. 10: min-elnökségi államtitkár, s 1917. IV. 5-1918. XI. 1: a kolozsvári II. ker. ogy. képviselője a Nemz. Munkapárt programjával. Az őszirózsás forr. után Bethlen István gr. mellé állt, a proletárdiktatúra idején vidéken rejtőzködött. 1920-22: a Ker. Nemz. Párt programjával Sopron nemzgyűl. képviselője, e pártból tizenhatodmagával kilépett, a „disszidens csoport” vez-je. Részt vett 1922. II: az Egységes Párt megalakításában, 1921. XII. 3-1922. VI. 16: belügymin., 1922. VI. 16-1931. VIII. 24: vallás- és közokt-ügyi min., 1930. IX. 16-IX. 27: népjóléti és munkaügyi min. 1923. III. 26: egységespárti programmal Komárom nemzgyűl., 1926. XII: és 1931. VI: a választásokon Szeged ogy. képviselője. - 1904-18: mint a Julián Egyesület ig-ja kezdett foglalkozni a népműveléssel, a szlavóniai m. szórvány részére államsegéllyel mintaszerű népisk. hálózatot szervezett. A nemzetiségi ügyek mellett ~ vez. a Sztszékkel folytatott tárgyalásokat. A VKM adm. államtitkáraként újjászervezte a népoktatási közig. külső szerveit, része volt a hajdúdorogi görögkatolikus püspökség létrehozásában. 1922. II: ~ készítette elő a választójogi reformot, létrehozta az Orsz. M. Gyűjteményegyetemet, elindította a menekült egy-ek szegedi és pécsi megtelepedését. Államsegélyekkel és kölcsönökkel 1926-30: 50 millió P-ért 5 ezer tantermet és tanítói lakást építtetett, főleg a tanyavilágban, 1927: szervezetében és tantervében megreformálta a polg. isk-kat melyekhez újakat építtetett. Kevéssé sikerült a 3 o-os fiú reálgimn. és a leánylíceum létrehozása, mely 1924-34: létezett. Megteremtette a felső mezőgazd. középisk-t. 1924: Bécsben, Berlinben és Rómában Collegium Hungaricumokat létesített, ahová 1 é. ösztöndíjjal küldték a jelölteket. A bpi Paedagogium és Erzsébet Nőisk. egyesítésével alapított Áll. Polg. Isk. Tanárképző Főisk-t 1928: Szegedre telepíttette, kötelezte a hallg-kat, hogy rk. hallg-ként szakjuk szerinti egy. előadásokat is látogassanak. A Paedagogium átalakított épületében helyeztette el a Testnev. Főisk-t. Szorgalmazására építették 1921-26: a svábhegyi Csillagvizsgálót, a tihanyi Élettani Kutatóint-et. - 1917-32: a M. Tört. Társulat elnöke, megindíttatta a Mo. újabbkori történetének forrásai sorozatot, 1922. V. 11: az MTA tb., 1924. V. 8: ig. tagja. 1925: a pécsi, 1926: a szegedi, 1927: a debreceni és római egy. tb. dr-a, 1927-32: az Orsz. M. Gyűjteményegyetem tanácsának eln. ~ létesítette a szegedi Dóm téren a Nemz. Emlékcsarnokot, a gödöllői fr., a sárospataki ang. tagozatú és a bpi ciszt. gimn. számára jelentős összegeket adott, egy áll. gimn. kitelepítésével gondoskodott a Néprajzi Múz. elhelyezéséről. - M: A m. rokkantügy szervezete. Bp., 1916. (Klny. Orvosképzés) - Über die Organisation des ung. Invalidenwesens. Uo., 1916. - Elnöki megnyitó beszéd a M. Tört. Társulat 1917. é. közgyűlésén. Uo., 1917. (Klny. Századok) Uo., 1920. - 1922. ápr. 30-án tartott programbeszéde (Sopron felsegítéséről). Sopron, 1922. - Über die Hilfe für Oedenburg. Uo., 1922. - Ung. Kulturpolitik nach dem Kriege. Uo., 1925. - ~ gr. beszédei, cikkei, törv-javaslatai 1916-1926. Bp., 1927. - Neonacionalizmus. Uo., 1928. - Küzdelmek kv-e. Újságcikkek. Uo., 1929. - Organisationsprobleme auf dem Gebiete der hohen Kultur. Uo., 1930. - Ungarns weltgeschichtliche Sendung und seine Kultur. Uo., 1930. - Jöjjetek harmincas évek! Tanulm-ok. Uo., 1930. - Les fondaments de la cooperation intellectuelle polono-hongroise. Discours prononcé le 12 mai 1930 á Varsovie. Uo., 1930. - Világválságban. Tanulm-ok. Uo., 1931. - Utolsó akkordok. Bev. Bethlen István gr. Uo., 1932. - ~ gr. pol. hitvallása. Idézetek műveiből. Uo., 1935. - Betűjegyei: Klblsb. (Bp. Hírl., 1899), K.K.gr. (Bp. Hírl., 1900).
Emlékkv. gr. ~ negyedsz-os kultúrpol. működésének emlékére szül-ének 50. évford-ján. Szerk. Lukinich Imre. Bp., 1925. - Halasy-Nagy József: Gr. ~ mint publicista. Uo., 1930. - Kornis Gyula: Gr. ~. Emlékbeszéd. Uo., 1932. - A gr. ~-emlékkiállítás tárgymutatója. Uo., 1933. - Gr. ~ emlékezete. Szeged, 1933. - K. emlékezete. Uo., 1933. - A M. Kir. Ferenc József Tudegy. tanácsa által néhai dr. gr. ~ elhúnyta alk. 1933. é. nov. hó 19-én elmondott 2 beszéd (Széki Tibor, Kovács Ferenc). Uo., 1933. - Szalay József: Gr. ~ emlékezete. Uo., 1933. - József Ágost kir. hg.: Emlékbeszéd gr. ~ról. Uo., 1935. - Korányi Sándor: Megemlékezés néhai gr. ~ vallás- és közokt. min. úrról. Uo., 1936. - Gr. ~ emlékezete. A gr. ~ról szóló emlékbeszédek és megemlékezések 1932-1938. Bp., 1938. - Pálffy József: Emlékezés ~ gr-ra. Szeged, 1940. - Huszti József: Gr. ~ életműve. Bp., 1942. - Baranyay Lipót: Gr. ~. Emlékbeszéd. Uo., 1943. - Szily Kálmán, ifj.: Gr. ~ ig. és tb. tag emlékezete. Uo., 1943. - Acta Paed. Debrecina 1963. IX/1. (Tar Károly: ~ neonacionalista neveléspol-ja) - MÉL I:934. - Bölöny 1987:320. (1920/21: egy. tanár) - Századok repertoriuma 1867-1975. Bp., 1987:666.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Klek, Torontál v. német falu, 1 jó mfldnyire Becskerekhez: 1048 kath., 4 evang., 26 óhitű, 2 zsidó lak., 27 1/8 egész jobbágytelekkel; itt végződik az ásott Béga csatorna, mely itt a Béga folyó eredeti medrébe vegyül. F. u. Lázár Zsigmond.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Klek, v. Torontál vm. (Klek, Szerbia): plébánia a v. csanádi egyhm. középtorontáli esp. ker-ében. - 1850: alapították. Tp-át 1848: Sarlós Boldogasszony tit-ra sztelték. Kegyura 1880: a Vallásalap. Anyanyelve 1880: ném., m.
Kiss-Sziklay II:918.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Klepp Ferenc (*Temesvár, 1940.10.23.), matematikai szakíró, tankönyvíró. Szülővárosában a Magyar Vegyes Középiskolában érettségizett (1957), a Temesvári Tudományegyetem matematika-mechanika fakultásán szerzett tanári képesítést (1963). Pályáját a Traian Vuia Politechnikai Főiskola matematika tanszékén kezdte, 1969 óta egyetemi adjunktus. A iaşi-i Al. I. Cuza Egyetemen védte meg doktori disszertációját (1982). 1986 óta az International Society for Mathematical Chemistry tagja. A matematika vegyiparban való alkalmazásával, a vegyi rendszerek matematikai modelljeinek és a Finsler-terek geometriájának kutatásával foglalkozik. Tanulmányait hazai és külföldi szakfolyóiratok közlik, köztük a kolozsvári Mathematica, Revue Roumaine de Chemie, Studia Scientiarum Mathematicarum Hungarica. Több országos és nemzetközi tudományos ülésszakon tartott előadást. Ion P. Popescu és D. Opriş társaként szerkesztette a The proceedings of the national seminar on Finsler spaces c. gyűjteményes kötetet (Tv. 1981), mely a kétévenként Brassóban megrendezett Finsler-terek szeminárium 1980-as ülésszakán bemutatott dolgozatokat tartalmazza. A vegyipari fakultás diákjai számára készült számos tankönyv és példatár szerzője vagy társszerzője. M. Neaguval közösen írt műve: Matematici (Tv. 1979). Tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő, pedagógiai cikkeit és könyvrecenzióit a Szabad Szó s A Hét közli. Fortuna matematikája c. írásában (TETT 1983/1-2) a valószínűségszámítást mutatja be.
Matekovits György: Arcok a katedráról. Dr. K. F. Szabad Szó 1989. okt. 14.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Klicsova, oláh falu, Krassó vármegyében, ut. p. Lugos: 880 n. e. óhitű lak., és óhitű paroch. templommal. Határa 4104 1000/1600 hold, melyből úrbéri beltelek 287, szántóföld 645, rét 294, legelő 118, szorgalomföld 12 3/ hold, uradalmi erdő 1734, szántóföld 295, rét 56, legelő 435 hold. Földe hegyes völgyes, s nem igen termékeny. Bírja a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Klicsó Kr (Lugos-ÉÉK) 1453-54: Clechowa (P); 1454: Clewchowa Zsupánhoz tartozott; ma is t
ıszomszédja (Cs 2: 46. Te vm); 1539: Klychowa, 1596: Klachowa, 1598: Klechowa, 1599: Klichiowa, 1717: Klisko (Pesty: Krassó II/1. 275). 1808: Klicsova, (i) Klishova (87). 1851: », Kr vm, 880 n. e. óhitű lak., és óhitű paroch. templommal. Határa 4104 hold ... Földe hegyes-völgyes, s nem igen termékeny. Bírja a kamara (Fé 2: 229). 1888: » KrSzö Bégai js (Je 438). 1913: Klicsó KrSzö vm (Az). - 1909/19: Cliciova, Klicsova, L 1173: r 980; c, m, n (51). = Su 1: 157. 1453-1851. - 1974: c. Bethausen {Bethlenháza kzs faluja D-re} [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Klisszura, az aldunai szoros legkeskenyebb és legszebb része, mely Drenkovától Orsováig terjed s így kiterjed a Duna azon szakaszára, melyben az először DK., aztán ÉK-felé folyik s melyben a hajózás (a víz alatti szirtek és sellők miatt) eddig az év nagy részében csak kis hajókra való átszállással vagy egyáltalában nem volt lehetséges. Ez a folyamszakasz foglalja magában - a Vaskapu kivételével - az összes hajózási akadályokat, melyeknek eltávolítására most folyik a magyar állam vezetése alatt álló nagy szabályozási művelet. Itt követik egymást sorban a Kozla, Dojke, Izkás, Kis- és Nagy-Tachtalia, Greben és Juc sellők. Ezen szakasz szélessége 2041 és 151 m. közt változik s már e különbségekből is érthető, mily óriási rohamosnak kell itt helyenkint a Duna folyásának lennie. Az egész szorost végig 6-800 m.-ig emelkedő hegyek kísérik úgy a magyar, mint a szerb parton. Drenkovától Grebenig a folyam szélessége 300-1100 m., a legkeskenyebb része a Dojke sellőnél 300 m. Az éles fokkal a Duna medrébe kiszökő Greben-hegy a folyam szélességét 470 méterre csökkenti, sőt a vízből itt kiemelkedő Vranik szikla a víz hajózható ágát csak 132 méterre szorítja. A Greben hegyfoka Ny-felé hirtelenül visszakanyarodván, az imént csak 470 m. széles folyam egy csapásra 2041 méterig szélesedik, végtelen vízfelületével valóságos tenger képét tárván fel. A K. szorosnak ez az átmenet legmegkapóbb része, de az itt folyó szabályozási munkálatok folytán (melyek a Greben orrát 150 m. szélességig lerombolták) eredeti nagyszerűsége jórészben elveszett. Grebentől Juc sellőig a K. szélessége átlag 1000-1500 m. Juctól kezdve a folyam ÉK-felé kanyarodik és Plavisevicáig átlag 700-1000 m. széles. Plavisevicán alul kezdődik a K. legkeskenyebb és legszebb része, a Kazán szoros, melynek szélessége átlag nem több 3-400 méternél, de legkeskenyebb helyein csak 186 és 151 m. Orsovánál véget ér a K., melynek egész hossza 70 km. és melynek Grebenig terjedő részét Felső-, azon aluli részét Alsó-K.-nak is szokták nevezni. Az ezen folyamszakaszban jelenleg folyó nagyszabású szabályozási műveleteket l. a Duna cikknél (V. köt. 593. l.). Az egész K.-n végig megy a bal parton a Széchenyi-út (a Baross- és Széchenyi-emléktáblával), a jobb (szerb) parton a Traján-út nyomai látszanak a Traján-táblával.
Forrás. Pallas Nagy Lexikon

Klokodics, Krassó v. horvát falu, Székashoz 2 órányira: 1367 kath. lak. Sok erdővel. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Krassócsörgő, Klokotics, v. Krassó-Szörény vm. (Clocotici, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. krassói esp. ker-ében. - 1789: alapították. Tp-át 1846: Szt Fülöp és Jakab tit-ra sztelték. Kegyura 1880: az Osztrák Állampálya-Társulat. Anyanyelve 1880: horvát. Kiss-Sziklay II:923.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Krassócsörgő Kr (Resicabánya-DNy hrs) 1690-1700: Klokotics (Pesty: Krassó II/1. 291). 1808: Klokodics (87). 1851: », Kr vm, horvát falu, 1367 kath. lak. Sok erdővel. F. u. a kamara (Fé 2: 229). 1888: Klokotics KrSzö Resicai js (Je 439). 1913: Krassócsörgı KrSzö vm Resicabányai js (Az). - 1909/19: Clocotici, Klokotics, L 1192: r 19; krasovánok (51). = Su 1: 157. 1690-1913. - 1974: c. Lupac {Kiskrassó kzs faluja} [42 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Klopódia, a verseczi járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 334, lakosaié 2031, akik közül 438 a magyar, 419 a német-, 723 a román-, 381 a csehajkú és közöttük a római-katolikusok vannak túlnyomó számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben vKlopódia. – Wekerle Sándor dr. úrilaka.an. Korábbi történetéről hiányoznak az adatok; a török hódoltság végszakában azonban már fennállott. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Kobodia, alakban fordul elő, 42 házzal; a Mercy-féle térképen pedig Klopodie alakban. 1779-ben Krassó vármegyéhez csatolták. 1826-ban Janics István vette meg a kincstártól, a ki 1838-ban a Zombori Oexel- (Rónay-) családnak adta el, mely a helységet három Rónay-leány között osztotta fel. A XIX. század negyvenes éveiben az egyik rész Nyéky Alberté, a másik Beniczky Miklósé, a harmadik Onossy Mátyásé volt. A XIX. század második felében hat részre oszlott e nemesi birtok. Az egyik rész 1866-ban Horváth Kálmáné, 1883-ban Horváth Eleméré, 1884-ben Tuchinszky Jánosé, 1889-ben Tuchinszky Irma, férjezett Szulyovszkynéé lett. A második rész 1856-ban Onossy Mátyásné szül. Oexel Antoniáé volt, a kitől 1875-ben Onossy Mátyás örökölte, a ki azt még 1896-ban is bírta. Ez jelenleg Manaszy Gyuláé. A harmadik rész 1856-ban Beniczky Dénesre és róla örökségkép gyermekeire s ezektől megváltás útján Beniczky Attilára szállott; most Schäffer Jenőé. A negyedik rész, mely Nyéky Albertné szül. Oexel Annáé volt, 1889-ben Parnói Molnár Istvánné, szül. Nyéky Leonára szállott. 1889-ben Parnói Molnár Klopódia. – Manaszy Gyula úrilaka.Gizella, Wekerle Sándorné örökölte, ki jelenleg is bírja. Az ötödik rész, mely 1856-ban Beniczky Terézé volt, 1863-ban Dániel Lászlóné, szül. Sárközy Jenny birtokába ment át és 1889-ben Tuchinszky Gyuláé lett. A hatodik rész 1857 óta Beniczky Sándoré. Jelenleg Wekerle Sándor dr., v. b. t. t., volt miniszterelnök, Manaszy Gyula, Beniczky Sándor és Schäffer Jenő a helység legnagyobb birtokosai. A községbeli két úrilak közül az egyiket Nyéky Antal 1840-ben építtette, ez jelenleg Wekerle Sándor dr.-é. Az utóbbit Onossy Mátyás 1859-ben építtette s ez most Manaszy Gyuláé. A római-katolikus templom 1898-ban, a görög-keleti 1826-ban épült; de a görög-katolikusoknak, a reformátusoknak és az evangélikusoknak is van itt imaházuk. A lakosok takarékpénztárt tartanak fenn és Gruber Henriknek gőzmalma van itt. A községhez tartozik: Anna-major, Beniczky-tanya, Erdei-tanya, Mátyás-major, Wekerle-major és Schäffer-tanya.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Klopódia,
kisközség Temes vármegye verseci járásában, (1891) 1570 oláh, német és magyar lakossal, postahivatallal és postatakerékpénztárral, gőzmalommal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Klopodia, oláh-magyar-német falu, Temes vármegyében, ut. p. Moravicza 2 mfld. Lakja 600 n. e. óhitű, s 600 r. kath., és ref. és ágostai; a kath. magyarok, az ágost. és ref. németek, de magyarul is beszélnek, sőt az oláhok közül is többen. Van itt óh. anyaegyház két pappal, óhitű és ref. iskola. Határa, mely 1/3 részben róna, 2/3 hegyes völgyes, kiterjed 7332 holdra és 145 négyszögölre. Ebből 2 egész, 15 fél, 270 negyed telek, s 10 zsellér után van úrbériség 297 h. belsőség, 306 h. legelő, 1848 h. szántó, 882 h. kaszáló; szorgalmi cím alatt holdjától fizetendő 30 pkr. mellett a lakosok kezén van 150 hold szőlő, 411 h. szilvás, dézsmás szőlő 37 hold; utak, vízmosások, papi, iskolai földek stb. 336 h. 411 öl; majorsági szántó és rét föld 1921 h., mészárszéki s korcsmai illetőség 24 h., erdő 1119 h. 1334 négyszögöl. Földe úrbérileg 2-ik osztálybeli, termékenységét illetőleg jó középszerű, s a tiszta búza legsikeresebben termesztetik; zab, kukorica már nagyon az időjárástól függ, mert a sok eső, s a szárazság egyformán reményt dönt; árpa, köles is vettetik. Természetes legelője és szénája édeses természetű, mi okból a marha sok sót kíván, különben a széna kevés táplálékkal bír, s vetett takarmányfüvek csak most jönnek divatba. Állattenyésztése ez okokból középszerű, s juhokat csak magyar fajból tart. Bírják a helységet Beniczky Miklós, Nyéky Albert, és Onossy Antonia asszonyság.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Knéz, oláh-német falu, Temes vármegyében, Temesvárhoz éjszak-nyugatra 3 mfld, Torontál vármegye szélén: 470 r. kath., 39 zsidó, 2673 n. e. óhitű lak. Van itt egy roppant óhitű egyház 3 lelkésszel, r. kath. anyatemplom. Dombos, völgyes határa első osztálybeli, s főleg tiszta búzát és kukoricát terem. Szénája kevés, mert rétjeiket felszántják a lakosok. Czigara és sztogos juhok nagy mennyiségben tenyésztetnek. A helység mellett elfolyó Szikszó patakban csukát és pontyot halász. A legelőn keresztülvezető út mellett egy dombon valami régi vár romai és sáncai láthatók, mely vár a népmonda szerint Kinisy Pálé volt. Nyugati határszélén pedig a Szikszó folyóig terül el a Czernabara tó, melytől éjszak felé egy összeomlott templom most is látszik; valamint a romai sánc a Knézi határt is keresztülfutja. Határa kiterjed 8613 holdra, melyből 5302 h. szántóföld, 1547 h. kaszáló, 933 h. legelő, 401 h. házhely, 91 h. szőlő, 249 h. kivágás. Úrbériség: 7577; majorság: 1036 hold. Van itt 23 szerződéses lakos is, kik zsellérek voltak ugyan, de e mellett még 529 hold szántó és legelő földet bírnak 805 pft. haszonbér mellett az uradalomtól, t. i. a kir. kincstártól.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Temeskenéz, Knéz, v. Temes vm. (Satchinez, Ro.): plébánia a v. csanádi egyhm. felsőtemesi esp. ker-ében. - A 14. sz: már létezett. 1526 u. elpusztult. 1823: alapították újra. Mai Nagy Szt Teréz-tp-a 1823: épült. Kegyura 1880: a Pénzügymin. Anyanyelve 1880: ném.
Kiss-Sziklay II:905.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Knoll István (*Oraviczabánya, 1917.04.20. - †Bp., 1970.11.12.), gépészmérnök, Kossuth-díjas (1960). Oklevelet a bp.-i műszaki egyetemen szerzett (1941). A Székesfővárosi Vízművek, majd 1943-tól az EMESE repülőgépgyár tervezőmérnöke volt. 1945-ben az Orsz. Tábori Húsfeldolgozó Üzemben üzemmérnök, 1949-től haláláig a bp.-i BARNEVÁL (Baromfiipari Igazgatóság, ill. Orsz. Vállalat) mérnöke, ill. osztályvezetője. Munkássága nagymértékben hozzájárult a baromfifeldolgozás világviszonylatban is jelentős hazai eredményeihez, a baromfiiparban használt gépek exportálásához. Közreműködött a Baromfiipari ismeretek c. mű megírásában.
M. Gépesített utókopasztás (Bp., 1956).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kőcse, azelőtt Horvát-Kécsa, a csenei járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 169, lakosaié 1024, akik közül 206 román, 598 Dellimanics Lajos dr. úrilaka Kurjácska-pusztán.horvát és 220 szerbajkú. Vallásfelekezetek szerint pedig 598 kath. és 426 görög-keleti. Postája és távírója Nagykőcse. Vasútállomása helyben van. A középkorban Temes vármegyéhez tartozott. Az 1470. évi oklevelek már Köcse néven említik. 1494-ben egy Külső-kőcse nevű helységről is van adatunk. Birtokviszonyait Nagykőcsénél ismertetjük. A török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1717. évi összeírásban a temesvári kerület helységei között találjuk, csupán nyolc házzal. 1801-ben a Zágrábi püspökség birtokába jutott. Verhovácz Miksa zágrábi püspök egyhBáró Jordis Camillóné kúriája.áznemeseinek adta hűbérül s így jutott azután a Busán, a Dellimanics, a Kaurich, a Mixich és az Uzbasich családok birtokába. Később még a Kussevich és a Bedekovich családok telepedtek le a helységben. Jelenleg báró Kussevich Emilnek, báró Jordis Camillónénak, Dellimanich Lajos dr.-nak, Hekler Gyulának, Simontsits Andornak, Mixich Ottónak és Uzbasich Gáspárnak és Mixich Sándornak van itt nagyobb birtoka. Van a községben temetkezési egyesület, önkéntes tűzoltó-egylet, dalegylet és gazdasági hitelszövetkezet. A községhez tartozik Pusztahetény, mely 1891-ben vesztette el községi önállóságát s azóta mint puszta Kőcséhez tartozik. Továbbá Pusztalányok, Kurjácska, a hol Dellimanics Lajos dr. főispánnak csinos úrilaka van, Pusztaantal-háza és Pusztarét. E helység mellett emlegetik a középkori oklevelek az akkor Temes vármegyéhez tartozó Újfalut, melyet 1470-ben a Dóczyak (Nagylucseiek), továbbá Oláh Péter és Dési János nyertek adományul. 1497-ben a Majosi család itteni birtokrészeit Csáki Mihálynak zálogosította el.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kőcse,
azelőtt: Horvátkécsa, nagyközség Torontál vármegye csenei járásában, (1910) 991 horvát, magyar, oláh és szerb lak. vasútállomás, posta-, távíró és távbeszélő-hivatallal.
Forrás: Révai lexikon
Kőcse Tt (Zsombolya-DK) 1470: Kewche, 1472: Keche, 1482: Kewche, 1494: Kylsewkewche (Cs 2: 47). 1806: Kécsa (30 aa 41). 1851: », Tt vm, 2131 n. e. óhitű, 320 kath., 32 zsidó lak. Az óhitűek 4/5 része oláh, 1/5 szerb ajkú, a katolikusok horvátok. Ezenkívül a határhoz tartozó Tamásfalva és Hetény pusztákon laknak több száz lélekből álló magyar katolikus dohánykertészek. A határ kiterjedését 14 000 holdra tehetni ... Kécsát a zágrábi püspök praedialis nemesei bírják ... (Fé 2: 190). 1888: Román-Kécsa Tt Cseneji js (Je 607). 1913: Nagykőcse Tt vm Csenei js (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Checia-croată, Horvátkécsa, L 972: r 149; horvát, m, szerb, n (42); Checia-română, Rk, L 2656: r 1727; szerb, n, c, horvát, m, zs (42). Checea Română + Checea Croată > Checea = Su 1: 135. 1470-1913. - 1974: c. Cenei {Csene kzs faluja, ÉNy-i hrs} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kocsis Árpád (*Temesvár, 1914.01.17. - †Siófok, 1985.12.07.), grafikusművész. 1940-től 1948-ig a bp.-i Képzőművészeti Főisk.-n tanult, ahol Boldizsár István, Varga Nándor Lajos és Szőnyi István tanítványa volt. Közben a Nagybányai Művésztelepen és Tápiószelén is alkotott. 1948-ban Egerben telepedett le. 1958-tól nyugdíjazásáig, 1974-ig a Miskolci Nemzeti Színház díszletműhelyének vezetője volt.
Irod. Ludányi Gabriella: Heves megye képzőművészei (Művészet, 1979. 8. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Koczka György (*Karánsebes, 1938.07.28.), dramaturg. 1955-ben iratkozott be a kolozsvári Bolyai Egyetem magyar nyelv- és irodalom szakára. Az 1956-os események során az egyetemi hallgatók mértéktartó követeléseinek egyik képviselője volt, ezért koncepciós perben ítélték el. Háromévi börtön után több évig kényszerlakhelyen kellett élnie. 1969-ben adódott a lehetőség, hogy a színházban dolgozzék, előbb mint kellékes, aztán ügyelő, később irodalmi referens és végül dramaturg lett. 1991-1993 között a német együttes dramaturgja és egyben a bukaresti televízió m. nyelvű adásának szerkesztője, később főmunkatársa. Több román szerző darabját fordította magyarra, egyebek között Aurel Saranga, Ion Baiesu és Marin Sorescu egyes színpadi műveit.
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon
Koczka György (*Karánsebes, 1938.07.28.), dramaturg, műfordító. Középiskolát Temesvárt végzett (1955), egy évig a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. Az 1956 őszi kolozsvári diákszervezkedésekben való részvétele miatt elítélték, börtönbüntetését Szamosújváron töltötte (1956-59), majd állatgondozó kényszerlakhelyén, a Bărăganon. 1961-től a temesvári Nyomdaipari Vállalat offszet-gépmestere, levelező tagozaton elvégezte a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a magyar-román szakot. 1969-től a Temesvári Állami Magyar Színház kellékese, majd ügyelője, 1970-től irodalmi titkára. Színházi tárgyú írásait az aradi Vörös Lobogó és a temesvári Szabad Szó közölte, utóbbiban 1985-től Színházi Kiskalauz c. heti rovata volt. Művelődési elképzeléseit Színház és kultúra c. írásában (Igaz Szó 1971/2) foglalta össze. 1989 decemberében Fall Ilona színésznővel megindítja s pár hónapon át vezeti a Temesvári Rádió magyar nyelvű egyórás műsorát. A Csiky Gergely nevét felvevő temesvári Állami Magyar Színház élén 1990 elején az átmeneti "igazgatói triumvirátus" tagja. 1990 őszétől a Román Televízió magyar nyelvű adásának tudósító-szerkesztője, irodalmi rovatának vezetője. 1991 nyarától a Temesvári Állami Német Színház irodalmi referense is. Román színműírók darabjait sorozatosan fordítja magyarra a Temesvári Állami Magyar Színház számára. Drámafordításai között szerepel Ionel Hristea Kedves boldogtalanságom (1970), Mircea Ştefănescu Egy fiú, egy leány (1970), Ion Băieşu Én vagyok-e én? (1974), Aurel Baranga Közérdek (1975), Marin Sorescu Ősanya (1976), Paul Everac Rend a lelke mindennek (1982), Ion Minulescu Lassan a testtel (1984), Mihail Sadoveanu Boldog békenapok (1986), Tudor Popescu Romantikus lélek (1987) c. darabja.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kőfalu Kr (Facsád-KDK) 1514-16: Petroza, 1617: Pijetroza, 1717: Petrovaz (Pesty: Krassó II/2. 1808: Petroza (128). 1851: Petróza, Kr vm, Erdély határszélén, magas, hegyes vidéken, 5 kath., 357 óhitű lak., anyatemplommal; szép erdeje s tartós malomkövei vannak. E falu I. Ferenc király által néhai könyvnyomtató Trattner Mátyásnak adatott kir. adományképen, s innen írja melléknevét a petrózai-Trattner nemzetség. Most bírja Gyika család (Fé 3: 255). 1888: Petrosza KrSzö Facseti js (Je 577). 1913: Kőfalu KrSzö vm Facsádi js (Az). - 1909/19: Petroasa, Petrosza, L 597: r 570; m, n (134). > Pietroasa = Su 2: 43. 1514-1913. [33 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kohldorf, Krassó vármegyében, oláh falu, a megye déli csúcsán: 8 kath., 592 óhitű lak., s anyatemplommal, igen hegyes, erdős, köves határral. F. u. a kamara. Utolsó post. Szászka.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kölnök, Kölnik/Câlnic, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 2200 oláh lak.; vasútállomás, posta-, távíró-és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon
Kölnik,
kisközség Krassó-Szörény vármegye resicai járásában, (1891) 1982 oláh lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kölnik,
Krassó vármegyében, oláh falu, a Berzava mellett, Dognácskához 2 órányira: 6 kath., 621 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kölnök Kr (Resicabánya-ÉNy, a Berzava jp-i úton) 1597: Kalnic, 1699: Kelnik (Pesty: Krassó II/1. 293). 1808: Kelnik (80). 1851: Kölnik, Kr vm, a Berzava mellett, 6 kath., 621 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara (Fé 2: 260). 1888: Kölnik KrSzö Resicai js (Je 450). 1913: Kölnök Kszö vm Resicabányai js (Az). - 1909/19: Câlnic, Kölnik, L 2109: r 2014; c, n (35). Cîlnic = Su 1: 155. 1597-1851. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Komédia, Temesvárt Kóró Pál írói álnév alatt idősb Kubán Endre kiadásában és szerkesztésében megjelent színházi hetilap (1916-22). A temesvári színház műsorát, a bemutatott darabokat ismertette s közölt színészportrékat, rövid színi-esztétikai eszmefuttatásokat, riportokat, karcolatokat, verseket és műfordításokat is. A szerzők között Bardócz Árpád, Endre Károly, Kozmuth Artúr, Lovich Ilona, Páll Tamás, Somló Lipót, Stepper Vilmos, Uhlyárik Béla, Veér Ernő szerepel.
Szekernyés János: Színházi lapjaink. A Hét Évkönyve 1981. 296.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Komját Te (Lippa-DNy) 1547: Komját, 1723-25: Dolni Komjat, Gorni Komjat (Mercy-tk), 1771: Lictenwald (Márki II/1. 208). 1888: Komját (Lichtenwald) Lippai js (Je 442). 1913: Temeskomját Te vm (Az). - 1909/19: Comeat, Komeát, L, L 565: r 495; m (53). = Su 1: 163. 1547-1913. - 1974: c. Bogda {Bogdarigós kzs faluja D-re} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

KomNagykomlós címerelós: 1. Kis-Komlós/Ostern, nagyközség Torontál vármegye zsombolyai járásban, (1891) 2156 német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
2. Nagy-Komlós, Bánát-Komlós, nagyközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1891) 5235 lak. (2269 oláh, 1467 német, 66 magyar), takarékpénztárral, népbankkal, posta- és távíróhivatallal, postatakarékpénztárral. Lakói marhatenyésztést űznek.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Nagykomlós, Bánátkomlós,
nagyközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1910) 4694 oláh, német, cigány és magyar lak., vasútállomás, posta-, távíró- és telefonhivatal.
Forrás: Révai lexikon
Komlós, Torontál vármegyében, oláh-német m. v. a török-kanizsai s szegedi postaútban: 1206 kath., 18 evang., 6 ref., 3220 óhitű lak., kath. és óhitű anyatemplomokkal, derék urasági épületekkel, postahivatallal és váltással Mokrin és Csatád közt; gyógyszertárral, vendégfogadóval, 183 2/8 egész telekkel. Lakosai sok szarvasmarhát és juhot tartanak. F. u. Nákó János.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Komlós Tt (Zsombolya-ÉNy hrs) 1770-1771-ben létesült telepes falu (Borovszky: Torontál 62). 1806: Kis Komlós (Ostern) {30 aa 41). 1828: Osztern (Nagy 399). 1851: Osztern (Kis-Komlós), csinos francia falu Tt vm-ben, 1374 kath., 54 óhitű, 30 zsidó lak., kath. paroch. templommal. Határa igen termékeny s első osztálybeli. Vagyonos lakosai 120 4/8 egésztelket bírnak. F. u. a kamara (Fé 3: 172). 1913: Kiskomlós Tt vm Zsombolyai js (Az). 1920: határfalu. - Comlosul Mic = Su 1: 163. 1770-1851 {1913); g. Ostern. 1974: Comlosu Mic c. Comlosu Mare {Nagykomlós kzs faluja, DK-i hrs} [31 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Komornok, Komoristye/Comorâşte, kisközség Krassó-Szörény vármegye oraviczai járásában (1910) 1553 oláh lak.; vasútállomás távíróhivatallal, u. p. Kákófalva.
Forrás: Révai lexikon
Komoristye, Krassó vármegyében, oláh falu, Kákovához 1 órányira: 13 kath., 1374 óhitű lak., s anyatemplommal. Bírja Deszpinics és Lazarovics család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Komornok Kr (Oravicabánya-ÉNy) 1597: pr. Komoristie, 1690: Komoriste (Pesty: Krassó II/1. 284). 1808: Komoristye (88). 1851: », Kr vm, 13 kath., 1374 óhitű lak., s anyatemplommal. Bírja Deszpinics és Lazarovics család (Fé 2: 244). 1888: » KrSzö Oravicai js (Je 443). 1913: Komornok KrSzö vm Oravicabányai js (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Comorâste, Komoristye, L 1472: r 1351; n, m (53). > Comoriste = Su 1: 163. 1597-1913. > 1974: Comorîste c. Forotic {Forotik kzs faluja D-re} [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

König Frigyes (*Temesvár, 1910.11.06.), természettudományi író. Szülővárosa Piarista Főgimnáziumában érettségizett (1928), lakatosinas (1928-30), a szászországi Chemnitzben a technikai főiskola hallgatója (1930-31), majd Temesvárt a Standard harisnyagyár gépmestere (1933-43), kisiparos (1943-52), a Tehnometal technikusa (1952-66). Közben levelező tagozaton a bukaresti egyetemen biológia-földrajz szakos diplomát szerzett, s a Bánáti Múzeum természetrajzi részlegének muzeográfusa lett (1966-75). Nyugdíjasként doktorált (1979). Első írása Budapesten a Folia Entomologica Hungarica hasábjain jelent meg (1938). Magyar, német, angol, román és belga szakfolyóiratokban ismertette a Bánság lepkefaunáját. 1954-ben beválasztották a Román Akadémia bánsági természetvédelmi bizottságába. Megrendezte Romániában az első, a lepkék rendszertanát, biológiáját, gazdasági jelentőségét, földrajzi elterjedését, gyűjtésük és preparálásuk módszereit bemutató lepkekiállítást (1970). Két nemzetközi kongresszus (Budapest 1972, Hradec Králové 1979) és a temesvári magyar Kisenciklopédia előadója. Több európai rovartani társaság tiszteletbeli tagja. A Fauna R. S. România XI. kötetének (1970) munkatársa; megszerkesztette a Bánáti Múzeum lepkegyűjteményének fényképes katalógusát (1975).
Kurkó Tibor: Világjáró lepkék. Beszélgetés a lepkék ürügyén. A Hét 1975/19. - Matekovits György: Arcok a katedráról. Dr. K. F. Szabad Szó 1989. nov. 3.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Königsgnade, Krassó v. német falu, Temes vármegyéhez közel: 547 kath. lak., s kath. paroch. templommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Konop, kisközség Arad vármegye radnai járásában, (1891) 1043 oláh lakossal, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A Konopi-család kastélyával.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Konop,
oláh falu, Arad vármegyében, a Maros mentiben, az erdélyi országútban, ut. p. Odvos 1/2 mfld. Van 967 n. e. óhitű lak., kis fatemploma, két lelkésze, derék úri lakháza, pálinkafőző-gyára, 5 patak-, 1 Maros-malma a lakosoknak, egy urasági patak- s egy száraz malom, sok szilvás és gyümölcsös. Hegyes völgyes határa 14,000 hold, melyből 24 7/8 urb. állomány, 360 hold majorsági iszapolt föld; s a többi majorsági bikkes, tölgyes erdőség, melyből a község részére elkülönítve van 610 használható, 560 h. kopár legelő. Földe a Maros mentiben jó, s főleg kukoricát terem; juhot, kecskét tart. Van egy elhagyatott rézbánya-ürege, s az uraság pedig 4 helyen is ásatott kőszenet, de rendes kőszén-bánya mindeddig nincs. Bírja Czigler Antal.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Konop Ar (Lippa-K, a Maros j. p-i úton) 1510, 1597: Konop (Márki II/1. 208). 1808: Konop (88). 1851: », Ar vm, 967 n. e. óhitű lak., kis fatemploma, két lelkésze, derék úri lakháza, pálinkafőző-gyára, 5 patak-, 1 Maros-malma a lakosoknak, egy urasági patak- s egy száraz malom, sok szilvás és gyümölcsös. Hegyes-völgyes határa 14 000 hold, ... Van egy elhagyatott rézbányaürege, s az uraság pedig 4 helyen is ásatott kőszenet, de rendes kőszén-bánya mindeddig nincs. Bírja Czigler Antal (Fé 2: 245). 1888: » Radnai js (Je 443). 1913: Konop Ar vm Máriaradnai js (Az). - 1909/19: Conop, K, L 1115: r 1014; m, n (53). = Su 1: 164. 1510-1851. [32 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Konrádyné Gálos Magda (*Temesvár, 1911.04. 11. - †Bp., 1990.02.23.), irodalomtörténész, író. Gálos Rezső irodalomtörténész lánya. Egyetemi tanulmányait m.-francia szakon Pécsett és Szegeden végezte. Egy évig Párizsban a Sorbonne-on tanult tovább. 1934-ben szerzett doktori diplomát, majd gimnáziumokban tanított Bp.-en, nyugdíjazása előtt a Vendéglátó Ipari Technikumban. Justh Zsigmondról írt könyvében részletes életrajzi adatokon alapuló képet adott az íróról és közölte Justh addig még kiadatlan leveleit. Sok emléket tárt fel a főváros múltjából, ezek nagyrészt folyóiratokban jelentek meg (Budapest, Új Tükör).
M. Sigismund Justh et Paris. Adalékok a magyar-francia irodalmi vonatkozások történetéhez a XIX. század második felében (Pécs, 1933.); A vendéglátó és gyógyító Margitsziget (Bp., 1973); A New-Yorktól a Hungáriáig (Bp., 1975.).
Irod. Kalmár Anatolia: G. M.: Justh Zsigmond (Irodalomtörténet, 1934.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kóra-Korber Nándor (*Nagyszentmiklós, 1897.06.06. - †Bécs, 1953.03.12.), grafikus, illusztrátor, festő, iparművész. Tanítóképzőt végzett, művészi szakképzést a budapesti Szépművészeti Akadémián nyert. Az I. világháború után rövid ideig a székelykeresztúri tanítóképző rajztanára, majd Temesváron telepedett le. Több sikeres kiállítás után modern plakátjai, színházi díszletei, templomi freskói tették ismertté nevét. Erdély és a Bánság legtöbbet foglalkoztatott lap- és könyvillusztrátora volt. Szívem szerenádja c. verseskötetével (Nagyszentmiklós 1920) jelentkezett, majd expresszionista rajzaival az irodalmi avantgardizmus művészi kiegészítőjévé vált. A Fajankó c. élclap kiadója és az Esti Lloyd gazdaságpolitikai napilap illusztrátora. Rajzaival jelent meg Szántó György A kék lovas c. novella- és versgyűjteménye (1924) és Schumannal a Carneválban c. versciklusa (1925). A Periszkop állandó művész-munkatársa (1925-26). Fedőlapokat tervezett, rajzokat készített bánsági szerzők könyveihez és a Morawetz Zeneműkiadó kottafüzeteihez; a Párizsból hazatért Varga Alberttel együtt 1926-ban művészképző szabadiskolát nyitott Temesvárt. 1928-ban Bécsbe költözött, ahol napilapok és könyvkiadó vállalatok illusztrátora s egy Herr Haslinger c. karikatúragyűjtemény szerzője.
Önálló kötete: Pán-Optikum (karikatúrák, a Pán-Könyvtár 16. számú kiadványa, Tv. 1923).
Periszkop 1925-1926 Antológia. Összeállította és bevezeti Kovács János. 1979. 454.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Koramnik Szö (Orsova-É, a Cserna jp-i úton) 1739: Koramnik, 1768: Coramnik (Pesty: Szörény II. 276). 1808: Koramnik (88). 1888: » KrSzö Orsovai js (Je 445). 1913: Koromnok KrSzö vm (Az). - 1909/19: Coramnic, Koramnik, L 237: r 235 (54). = Su 1: 165. 1739-1913. {1981: Topleţ [55 A]}
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Korcsmáros Jenő (*Temesvár, 1932.04.25.), színész. 1957-ben a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett. 1957-1975 között a szatmári Állami Magyar Színház tagja volt. 1975-ben a debreceni Csokonai Színházhoz került. Vígjátéki és groteszk figurák megformálásával aratott sikereket. Jászai Mari-díjas (1985).
F.Sz. Turai (Molnár F.: Játék a kastélyban); Orgon (Molière: Tartuffe); Tót (Örkény I.: Tóték).
Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon

Korcsoma Te~Szö (Karánsebes-ÉK, Nándorhegy-DK hrs) 1430: Korchoma (P); =: » in districtu Sebes; 1492: Kyrczma (Cs 2: 46); 1499: Korchomafalva, 1503: Korchmafalva, 1603: Korczma, 1699: p. Kircsma (Pesty: Szörény II. 286). 1808: Kröcsma (93). 1888: » KrSzö Karánsebesi js (Je 458). 1913: Korcsoma KrSzö vm (Az). - 1909/19: Crâjma, Kröcsma, L 701: r 689 (57). > Crîjma > 1964: Măgura = Su 1: 383. 1430-1964. - 1974: c. Zăvoi {Závoly kzs faluja, Ny-i hrs} [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kornyát Te (a Poganis {Pogányos} folyó mentén KmJkv) 1539: Kornyth, Kornyad; 1550: Kornyát (P); 1553.III.20.: Kornyath-i Bekes László Alsó- és Felsıgavosdia, Teregova, Krusovec, Szalin és Jebasnya/Jablánc (Sebes vm) birtokbeli részeit 100 Ft-on zálogba adja Tövisi Cservicse Jánosnak (KmJkv 5178). 1690-1700: Kornyet (Pesty: Krassó II/1. 285). & Kornyáti Bekes Gáspár (1520-1579.XI.7., Grodnó) erdélyi politikus, tanácsúr. - Su 2: 355. {Lugos-ÉK, a Béga jp-i Lőkösfalva mellett}
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Körpa Szö (Karánsebes-DK, a Temes jp-i út mellett) 1690-1700: Kniben, 1785 {?1765}: Korpa, 1774: Körpa (Pesty: Szörény II. 285). 1808: Körpa (91). 1888: » KrSzö Karánsebesi js (Je 452). 1913: Körpa KrSzö vm (Az). - 1909/19: Cârpa, K, L 971: r 965 (38). 1964: Valea Timisului = Su 2: 233. 1690-1964. - 1974: c. Buchin {Bökény kzs faluja D-re} [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Körtéd, (azelőtt Krusicza), Fehértemplomtól keletre fekvő kisközség. Házainak száma 432, lakosaié 2317, akik görög-keleti vallású szerbek és római-katolikus csehek. Postája, távírója és vasúti állomása Fehértemplom. Középkori története nem ismeretes; de a török hódoltság végszakában már lakott hely volt. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Knitiza alakban fordul elő, 26 házzal. A gróf Mercy-féle térképen Kniczicza alakban az újpalánkai kerületben szerepel. Az 1770-73. években a szerb-német határőrség kapta, de 1783-ban már a román-szerb Határőrvidékhez tartozott. Feloszlatása után Temes vármegyéhez csatolták. 1848 aug. 23-án, midőn a szerb felkelők Fehértemplomot megtámadták, a veressipkás honvédzászlóalj egész idáig űzte vissza a támadókat. Az itteni görög-keleti templom a XVIII. században épült s 1861-ben helyreállították. A római-katolikus templom csak 1911-ben készült el. Van itt hitelszövetkezet is.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Krusica,
(Krucsica), kisközség Temes vármegye fehértemplomi járásában, (1891), 2121 szerb lakossal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Körtvélypatak, Krusovecz/Cruşovăţ, kisközség Krassó-Szörény vármegye teregovai járásában, (1910) 685 oláh lak., vasúti megállóhely, u. p. Kuptorja, u. t. Domásnya-Somfa.
Forrás: Révai lexikon

 Kós Károly, (*Temesvár, 1883.12.16. - †Kolozsvár, 1977.08.24)., építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus. 1902-ben kezdte tanulmányait a bp.-i műegy. általános mérnöki szakán, 2 év múlva átiratkozott az építészetre. 1907-ben szerzett diplomát, s megkezdte építészi tevékenységét (ref. parókia és imaház épülete Óbudán, Zrumeczky Dezsővel, 1908-09); r. k. templom Zebegényben (1908-09); a bp.-i állatkert épületei (Zrumeczky Dezsővel, 1909-10); bp.-i Városmajor-utcai iskolakomplexum (Györgyi Dénessel, 1910); Székely Nemzeti Múz. Sepsiszentgyörgyön (1911-12); kispesti munkás- és tisztviselőtelep központja (1912–13); ref. templom Kolozsvárt (1912-13); vármegyei közkórház Sepsiszentgyörgyön (1914). Tervező munkájában az erdélyi népművészet (elsősorban a kalotaszegi népi építészet) és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. Erdélyi építészeti kutató-vándorlásainak eredménye Erdély népének építőművészete c. műve. Maga illusztrálta Atila királról Ének c. balladás, históriás éneket (1909). A Magy. Mérnök és Építész Egylet Czigler-érmével tüntették ki Régi Kalotaszeg (1912) c. illusztrált építészeti tanulmányát. 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított. 1916 végén megbízást kapott Károly király koronázása díszleteinek tervezésére és kivitelezésére. Ezután állami ösztöndíjasként Isztambulba ment tanulmányútra (1917-18). Hazatérte után a bp.-i Iparművészeti Isk. építészeti tanszékére hívták, mégis inkább visszaköltözött Erdélybe, Sztánára. Alkalmi grafikai-nyomdai munkákkal és sztánai birtoka művelésével kereste kenyerét. Első novelláját A Gálok címmel a kolozsvári Keleti Újság közölte. Az erdélyi m. politikai élet megszervezésében vállalt szerepet Kiáltó Szó c. röpiratával (1920), amit Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen írt. Szerepe volt az Erdélyi (későbbi nevén Magyar) Néppárt megalakításában. Megindította és szerk. a párt lapját, a Vasárnap c. képes politikai újságot (1922). 1924-ben megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig (1944) ig.-ja volt. 1931-től szerk. az Erdélyi Helikont. Szolnay Sándor festőművésszel együtt megalakította és igazgatta megszűnéséig (1931–44) a romániai m. képzőművészek szervezetét, a Barabás Miklós Céhet. Regényei és elbeszélései tárgyát legtöbbször Erdély múltjából merítette. Varjú nemzetség (1925) c. regénye a 17. sz.-i Erdély krónikája. Legjelentősebb regénye I. István királyról szól Az Országépítő címmel (1934). Színpadi változatát először a bp.-i Nemzeti Színház adta elő (1942). Budai Nagy Antal c. színművét (1936) 1937-ben bemutatta a bp.-i Vígszínház. 1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főisk. tanáraként működött, mezőgazdasági építészetet tanított. Továbbra is foglalkozott építészeti tevékenységgel, tervezett templomokat Fejérden (felépült 1948-ban), lakóházakat és nyaralókat, restaurált középkori épületeket. Tervei szerint kezdték meg Kolozsvárt Mátyás király szülőházának restaurálását (1944). 1944 őszén Kolozsvárra menekült, mert sztánai otthonát kifosztották, kéziratait elpusztították. Újra politikai szerepet vállalt, a Magy. Népi Szövetség Kolozs m.-i elnöke (1945-46) és ngy.-i képviselő (1946-48). Ugyanekkor az újjáalakult Erdélyi Magy. Gazdasági Egyesület elnök-ig. ja. A Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt (1948-49). Nyugdíjba vonulása után (1953) főleg irodalommal foglalkozott. A 14. sz.-i művész testvérpárról, Kolozsvári Mártonról és Györgyről tervezett regényét (részlete megjelent a kolozsvári Utunkban, 1954. 20. sz.) betegsége miatt nem fejezhette be. Utolsó évtizedeiben kiterjedt levelezést folytatott. Közreműködött személyesen is néhány restaurálási munkánál. Halála után kezdődött meg tervei alapján a sepsiszentgyörgyi múz. bővítése. Építészként, grafikusként és íróként is maradandót alkotott. Grafikáit, sőt irodalmi műveit is az építészeti szemlélet, szigorú architektonikus szerkesztés jellemzi. Kitüntették a román Augusztus 23. Érdemrend első fokozatával (1974), és a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének első fokozatával (1974).
F. m. Erdély (kultúrtörténeti vázlat, Kolozsvár, 1929); Kalotaszeg (Kolozsvár, 1932); Mezőgazdasági építészet (Kolozsvár, 1957); Hármaskönyv (szépírás, publicisztika, grafika, Bukarest, 1969); Kalotaszegi krónika (r.-ek, színművek, Varró János bevezetőjével, 1973).
Irod. Erdélyi Helikon K. K. száma (1933); Igaz Szó K. K. száma (1968); Huszár Sándor: Az író asztalánál (interjúk, Bukarest, 1969); Veress Zoltán: K. K., avagy a sors felismerése (Utunk, 1969. 33. sz.); Taxner-Tóth Ernő: A 85 éves K. K. (Kortárs, 1969); Szakolczay Lajos: K. K., Hármaskönyv (Jelenkor, 1970); Beke György: Tolmács nélkül (interjúk, Bukarest, 1972); Varró János: K. K., a szépíró (kismonográfia, Kolozsvár, 1973); Pál Balázs: K. K. (Bp., 1971); Marosi Ildikó: Közelképek (interjúk, Bukarest, 1974); Ruffy Péter: Meghalt K. K. (Magy. Nemzet, 1977. aug. 26.); Benkő Samu: Búcsú K. K.-tól (Tiszatáj, 1977. 10. sz.); Pálfy G. István: K. K. (Alföld, 1977. 10. sz.); Száraz György: Búcsú K. K.-tól (Élet és Irod., 1977. 36. sz.); Benkő Samu beszélgetései K. K.-lyal (Bukarest, 1978); Féja Géza: K. K. (Új Írás, 1978. 1. sz.); Rév Ilona: A népi építészet igézetében (Világosság, 1979. 7. sz.); Magy. Televízió emlékműsora Kós K.-ról (1977). Szi. Kányádi Sándor: K. K. arcképe alá (vers, Kortárs, 1969); D. Szabó Lajos: Építő vers K. K. kilencvenedik születésnapján (Napjaink, 1974. 1. sz.); Szemlér Ferenc: Álomtalan. K. K. halálára (vers, Igaz Szó, 1977. 9. sz.).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Bővebben

Kós (1916?-ig Kósch, azután Koós) Károly (Temesvár, Temes vm., 1883. dec. 16.-Kolozsvár, 1977. aug. 24.): építész, író. - Ref. A gimn-ot Nagyszebenben és Kolozsvárt végezte, ahol 1901: a Ref. Koll-ban éretts., a bpi József Műegy-en 1907: építészmérnöki okl-et szerzett. Pogány Móric építész, majd Maróti Géza szobrász és építész irodájában dolgozott, 1 é. a József Műegy. tanárs-e. 1911: Sztánára (Kolozs vm.) költözött, 1914: fölépítette családi házát, a Varjúvárat. IV. Károly kir. 1916. XII-i koronázásán az ünnepi díszítés készítője. 1917-18: Isztambulban áll. ösztöndíjasként a város építészeti emlékeit tanulmányozta. 1918: a bpi Iparműv. Isk. építészet tanára. - A m. népi építkezés forma- és díszítő elemeit fölhasználva alakította ki egyéni kifejezésmódját. 1908-tól részt vett az 1912: megnyitott bpi Állatkert épületeinek tervezésében (Zrumeczky Dezsővel). ~ műve 1908: a zebegényi r.k. tp. (Jánszky Bélával), 1911: a sepsiszentgyörgyi Székely Nemz. Múz. palotája, a vm. közkórház, a belényesi kultúrház és kaszinó, 1912: a bpi Városmajor u. isk. (Györgyi Dénessel), az óbudai ref. parókia és a kolozsvári Monostori úti ref. tp., isk. és parókia, 1926: a Ref. Leánygimn. 1919: Erdélyben maradt, ahol kv-tervező grafikus, szépíró és lapszerk. 1921: (a bánffyhunyadi népgyűlésen) és 1927: sikertelenül próbálkozott egy Magyar Néppárt alakításával. 1924: az Erdélyi Szépmíves Céh kv-kiadó váll. egyik alapítója, ig. s a kiadott művek többségének illusztrátora, 1931: a Barabás Miklós Céh egyik alapítója. 1936: helyreállította a bonchidai Bánffy-kastélyt (elpusztult), 1944: Hunyadi Mátyás kir. (ur. 1458-90) kolozsvári szülőházát, tervezte 1943: a kolozsvári Műcsarnokot. 1944-46?: a kolozsvári Mezőgazd. Főisk-n a falusi építészet előadó tanára, 1946-48?: az Erdélyi M. Gazd. Egyes. (EMGE) eln. ~ tervezte Györgyfalva (v. Kolozs vm.) művelődési házát, részt vett a 13. sz. széki ref. tp. helyreállításában, juhistállókat és sertésfiaztatókat is épített. 1948. IV: Bukarestben az alkotmányozó nemzgyűl. tagja, azután visszavonult a közélettől. - Álneve (a RMIL szerint évszám nélkül!): Sebesi Kis Ádám (Kalotaszeg, 1916?) - M: Átila Királról ének. [Sztána, 1909?] (hasonmás kiad. Bp., 1989) - Régi Kalotaszeg. Bp., 1911. (Uo., 1988) - Sztambul. Várostört. és architektúra. Bp-Konstantinápoly, 1918. (Konstantinápolyi M. Tud. Int. Közlem. 4/6.) - Kiáltó szó. A magyarság útja. A pol. aktivitás rendszere. Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal. Kolozsvár, 1921. (hasonmás kiad. Utószó: Csatári Dániel. Bp., [1988] Kapu kv-ek) - Erdély kövei 1922. Sztána, [1923] (ném-ül: Transylvania. Auch Siebenbürgens... Kolozsvár, 1927) - Kaláka Kalendárium 1925. esztendőre. Összeáll. Szentimrei Jenővel. Sztána, 1924. - Varjú nemzetség. Krónika. Kolozsvár, 1925. (Erdélyi Szépmíves Céh I. sor. 3. sz.) - A lakóház művészete. Kolozsvár, 1928. - Erdély. Kultúrtörténeti vázlat. Uo., 1929. (Erdélyi Szépmíves Céh 38. kiadv., IV. sor. 2-3. sz.) (az 1934-es kiad. hasonmása Bp., 1988) - A székely ház. Uo., 1929. (Klny. Székely Nemz. Múz. 50 é. jubileumára) - A Gálok. Kisreg és elb-ek. Kolozsvár, 1930. (Pásztortűz kvtár 15.) - A havas. Emlékezés. Uo., 1930. - Kalotaszeg. Uo., 1932. (Erdélyi Szépmíves Céh 64. kiadv., VI. sor. 1-2. sz.) - Corona. Írta Adolf Meschendörfer. Reg. 1-2. köt. Ford. Kolozsvár, 1933. (Erdélyi Szépmíves Céh 73-74. kiadv., VI. sor. 17-20. sz.) (új kiad. Bukarest, 1983) - Az országépítő. Tört. reg. 1-2. köt. Uo., 1934. (Erdélyi Szépmíves Céh 83-84. kiadv., VII. sor. 12-15. sz.) (Bp., 1936. és 1983, Kolozsvár, 1992) - Budai Nagy Antal. Színjáték. Kolozsvár, 1936. (Erdélyi Szépmíves Céh 105. kiadv., IX. sor. 13-14. sz.) (4. kiad. Bukarest, 1957) - Erdély népi gazd. építészete. Uo., 1944. - A székely nép építészete. Bp., 1944. - Budai Nagy Antal históriája. Kisreg. Kolozsvár, 1945. - Falusi építészet. Uo., 1946. - Mezőgazd. építészet. Uo., 1957. - Hármaskönyv. Írásgyűjt. Uo., 1969. - Kalotaszegi krónika. Hét írás. Uo., 1973. - Székely balladák. Uo., 1973. (az 1907-es kéziratos mű hasonmás kiadása, Bp., 1988) - „Nem spekuláltam, éltem…” Vál. írások. Bp., 1983. - Életrajz. Közzétette Benkő Samu. Bp-Bukarest, 1991. - Erdélyország népének építése. Bp-Kolozsvár, 1996. (az 1908-as kéziratos kv. hasonmás kiadása) - Testamentum és agrikultúra. Vál. életművéből. Kolozsvár, 1997. -- Kolozsvárt 1920. IX. 1-1922. IX. 1: a Napkelet folyóir. főmunk., 1921. IX. 13-1922. III. 21: a Vasárnap képes hetilap fel. szerk-je, 1923. V. 6-1925. III. 29: műv. munk., 1927. XI-1928. VII: a Mai Nap c. napilap főmunk., 1932. I-1944. IX: az Erdélyi Helikon fel. szerk-je és 1940. VII-ig szerk-je is, 1943. XI/XII-1944. VII/VIII: a Mezőgazd. Szle szerk. biz. tagja, 1946. II. 27-1947. VI. 15: a Világosság szerk. biz. tagja. - Álneve [a RMIL szerint]: Sebesi Kis Ádám (Kalotaszeg).
Erdélyi lex. 1928:155. (önarcképpel) - Műegy. névjegyzék 1929:11. - Az Orsz. M. Kir. Iparműv. Isk. évkv-e 1880-1930. Bp., 1930:78. (s.v. Koós!) - Monoki 1941:234. (s.v. Koós!) - ML 1935. I:586.; 1966. II:691. - Pál Balázs: ~. Bp., 1971. - Varró János: ~, a szépíró. Kolozsvár, 1973. - Benkő Samu: „A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni.” B. S. beszélgetései ~lyal. Bukarest, 1978. - „Kőből, fából házat... igékből várat.” In memoriam ~. Szerk. Sas Péter. Bp., 1983. - ~ emlékezete. Születésének 100. évford-jára. Szerk., utószó: Sas Péter. Szentendre, 1984. - ~ képeskönyv. Bp., 1985. - ~. Bp-Bukarest, 1991. - ~ válogatott bibliogr. Összeáll. Vajk Ilona. Bp., 1994. - RMIL III:128. (az 1. és 2. művét Petrik ill. Kozocsa, a Kalotaszeg c. folyóiratát Monoki könyvészete nem említi! Mezőgazd. főisk. tanársága az MTC 1943. és 1944. köt-eiben nincs!) - ~ egyetemessége felé. Összeáll. Finna Géza. Marosvásárhely, 1995. - Nagy Elemér: Az építő ~. Bp-Kolozsvár, 1995. - ~ egyetemessége. Tanulm-ok, emlékezések, levelek és dokumentumok. Szerk., előszó: Mészáros József. Kolozsvár, 1996. - Gulyás XVI:1070. - ÚMIL 1994. (†aug. 25.) - Kuszálik 1996:245.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kossova, Krassó vármegyében, oláh falu, a Facsetről Erdélybe vivő postaútban: 24 kath., 399 óhitű lak., s anyatemplommal, postatisztséggel, szép erdővel. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kossó Kr (Facsád-K, a Dévai úton) 1405: Kosoa (Pesty). 1524.II.28.: Kosowa-n Gyulaiak jobbágytelket adnak zálogba Bozvári Miklósnak (KmJkv 3983). 1548: Korsova; 1597: Kosova, Kosava; 1690-1700: Kosiava (Pesty: Krassó II/1. 287). 1808: Kossva, Kossova (89). 1851: Kossova, Kr vm, a Facsetrıl Erdélybe vivő postaútban: 24 kath., 399 óhitű lak., s anyatemplommal, postatisztséggel, szép erdıvel. F. u. a kamara (Fé 2: 251). 1888: Kossova KrSzö Facseti js (Je 446). 1913: Kossó KrSzö Facsádi js (Az). - 1909/19: Cosova, Kossova, L 579: r 533; m, n (55). Cosava = Su 1: 169. 1405-1913. [33 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kossovicza, Krassó vármegyében, oláh falu, Erdély határszélén, zordon hegyes vidéken, Kossovához közel: 3 kath., 77 óhitű lak. F. u. Dézsenfalvi Gyika család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kossó Kr (Facsád-K, a Dévai úton) 1808: Kossovicza (89). 1828: Kossovitza (Nagy 183). 1851: Kossovicza, Kr vm, Erdély határszélén, zordon hegyes vidéken, Kossovához közel: 3 kath., 77 óhitű lak. F. u. Dézsánfalvi Gyika család (Fé 2: 251). 1913: Kiskossó KrSzö vm Facsádi js (Az). - 1909/19: Cosaviţa, Kossovicza, L 140 ort. r (55). Coseviţa = Su 1: 169. 1828-1913. [33 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kostély(Kis-), oláh falu, Krassó vármegyében, ut. p. Lugostól 1 órányira, 306 n. e. óhitű, 8 kath. lakossal. Határa 384 1520/1600 hold, melyből urb. beltelek 34, szántó 132, rét 70, legelő 26, uradalmi szántó 43, rét 3 hold. Földje igen termékeny, különösen szép tiszta búzát terem. Bírja a kamara. E helységnél válik el a Temes vize, a folyó maga balra távozván, jobbra 2-ik József által ezen felírással: „Josephus II. aug. Imperator Rex Hungariae, has Cataractas ad replendum Begae Alveum Temesiis undis in emolumentum Rei publicae Navigationi servituras fieri fecit Anno Imperii 6-to AE 1786-o”, építtetett költséges zsilip Temesvár felé bocsátja nagyobb részét a víznek, a Béga csatorna táplálására.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kostély(Nagy-), oláh f., Krassó vármegyében, ut. p. Lugos. Határa 2387 144/1600 hold, melyből 219 h. úrbéri beltelek, 687 h. szántó, 286 h. rét, 123 h. legelő, 22 2/ hold szorgalmi föld, 78 1/8 hold uradalmi szántó, 59 1/4 rét, 641 3/ hold legelő. Határa első osztálybeli, s igen szép tisztabúzát terem. Bírja a kamara. Lakja 1423 n. e. óhitű, paroch. templommal.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kostyál István (*Temesvár, 1920.08.15.), regényíró, novellista. Az 1934-es temesvári kommunista tömegperben mint 14 éves ifjúmunkást négy évre ítélték, büntetését a fiatalkorúak börtönében Kolozsvárt töltötte le. 1940-től a Szovjetunióban munkás. Hazatérve katonai pályára lépett, s a Szovjet Nagyvezérkar mellett működő legfelsőbb Katonai Akadémián nyert kiképzést (1956-59). A Glasul Armatei munkatársa volt. Szembekerült a diktatúrával, mire megfosztották párttagságától és tábornoki rangjától. Az 1989 decemberi bukaresti népfelkelés tűzvonalában volt, de hamarosan ellenzékbe szorult. Egy Bogdán Tibornak, a bukaresti Valóság főszerkesztőjének adott nyilatkozatában (1991/8) leszögezi: "...jó ideje megváltoztattam már nézeteimet a kommunizmus utópisztikus eszméivel, az emberiségnek oly nagy károkat okozó dogmáival szemben. De azért továbbra is a szocializmus híve maradtam, természetesen azzal a felismeréssel gazdagodva, hogy új, nyugati típusú szocializmus-modellre van szükség." Muzsikáló körte c. ifjúsági regényében (1966) és Miből lesz a cserebogár c. elbeszéléskötetében (1968) az illegális forradalmi munkásmozgalom ifjúsági emlékeit dolgozta fel. A tűzfelelős segédei c. gyűjteményes kötetben (1974) Mezítlábas kisfiú c. novellájával szerepel.
Kovács János: Muzsikáló emlékek. Előre 1966. nov. 5. - Kormos Gyula: Félig-meddig regények. 2. Miből lesz a cserebogár? Utunk 1969/7.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kostyala Árpád (*Szeged, 1889.11.26. - †Temesvár, 1965.07.22.), újságíró, műfordító. A temesvári piarista főgimnáziumban érettségizett, Budapesten szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. Tanulmányait Bécsben egészítette ki. Az I. világháború harctereiről visszatérve Temesvárt telepedett le. Újságíróként kezdetben a Temesvarer Volksblattnál dolgozott, majd a Temesvári Hírlap, később a Temeswarer Zeitung, Extrapost, Banater Deutsche Zeitung szerkesztője. 1919 után a Szabad Szó munkatársa művelődéstörténeti és helytörténeti riportjaival. A Temesvári Hírlap és annak Ajándékkönyvtára számára a 20-as és 30-as években számos német kalandregényt fordított magyarra.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kostye, Krassó vármegyében, oláh falu, ut. p. Kossovához 1 1/2 órányira: 3 kath., 352 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kőszeg Kr~Szö (a Duna mentén, Pozsezsena mellett) 1370: Kuzeg; 1434: Kwzeg prope Posesyn; 1444: opp. (regis) desertum wolahicale Kewzegh appellatum in districtu de Haram. 1370-ben a galambóczi, majd a harami várhoz tartozott. 1444-ben I. Ulászló király mint elpusztult várost Damsosi Musiáknak, Csornai Mihálynak és Bizerei Miklósnak adta, a Miháldi kerületben szokásos (oláh nemesi) szolgálmányok kikötésével. A Bizereieknek 1472-ben is volt benne részük, melyet akkor a Dócziaknak vetettek zálogba (Cs 2: 97). 1472: Kwzeg, 1511: Halmas-Köszegh, 1561: Kwzegh (Pesty: Krassó II/1. 295). - Su 2: 357.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kőszeghy László (*Szeged, 1745.06.27. - †Temesvár, 1828.01.04.), r. k. püspök. Előbb jezsuita volt, a rend eltörlése után pécsi, majd csanádi egyházmegyei pap. 1800-tól haláláig csanádi püspök. A bécsi kormány a Csanádi püspökséget osztrák missziós teleppé akarta tenni. ~ létrehozta 1804-ben a temesvári papneveldét, ahol a fiatalokat hazafias szellemben neveltette. Része volt abban, hogy a csanádi egyházmegye papsága a reformkorban a haladó nemzeti törekvések hívévé vált.
F. m. Homilia… (Temesvár, 1811).
Irod. Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai (III. Temesvár, 1905); Juhász Kálmán: Ladislaus K. Ex Jesuit, Bischof von Csanád (1745-1828). (Arch. Hist. S. I. Róma, 1958.)
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Kőszeghy László, remetei (Szeged, Csongrád vm., 1748. jún. 27.-Temesvár, 1828. jan. 4.): megyéspüspök. - A fil-t Budán végezte. Trencsénben 1765. X. 18: belépett a JT-ba. Még növ. volt 1773: a r. föloszlatásakor, s pécsi egyhm-s lett. Grácban 1776. VI. 1: pappá szent. Fölszent. után Pécsett tanított, 1778: átment a csanádi egyhm-be. 1779: csanádi knk., 1788: ppi helynök, 1798: nagyprép. 1800. VIII. 16: kinev., XII. 22: megerősített csanádi mpp., 1801: szentelték föl. ~ szerezte meg a kápt-nak a ság-paráci uradalmat, 1804: megalapította a temesvári szem-ot. 1821: egyhm. zsin-ot tartott, a ném. falvakba m. papokat helyezett. Sírja a temesvári szegyh-ban. - Utóda a csanádi széken 1829: Török Antal. L.A.
Mendlik 1864:94. (1800-28: csanádi pp.) - Gams 1873:371. (1800. XII. 22-†1828. I. 4: csanádi pp.) - M. Sion 1872:636; 1889:636; 1892:624. - Sommervogel IV:1154. - Szinnyei VII:129. - Lendvai Miklós: Temes vm. nemes családjai. Temesvár, 1905. - AHSI 1937:204. (Kratz: Ex-Jesuiten) - Juhász Kálmán: Remetei ~ csanádi pp. Bp., 1942.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kosztka János Tivadar (*Lugos, 1740 körül - ? , 1820 körül): mérnök, 1785 körül a Maros felvételén dolgozott. A Temesköz vízviszonyainak rendezésével kimagasló érdemeket szerzett. 1763-tól egyik temesi térképén a Begacsatorna terve látható. Később kamarai ig. mérnök. Kezdetben a Temes és Bega, majd a Maros szabályozásával foglalkozott. 1788-ban átvette a nagyváradi igazgatóság vezetését. Kéziratos térképei és jegyzetei az Országos Levéltárban, valamint a temesvári agrármeliorizációs hivatal régi iratanyagában találhatók.
Irod. Fodor Ferenc: A magyar térképírás (I. Bp., 1952); Fodor Ferenc: A magyar vízimérnököknek… munkálatai… (Bp., 1957).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kovács Béla (*Érkörtvélyes, 1949.01.29.), matematikai szakíró. Középiskolát az érmihályfalvi reál-líceumban végzett, főiskolai tanulmányait Kolozsvárt kezdte, majd a moszkvai Lomonoszov-egyetem matematika-mechanika karán szerzett diplomát (1973). Pályáját a resicai almérnöki főiskola tanársegédjeként kezdte, 1982-ben doktorált. 1984-től a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem matematikai tanszékének előadótanára. Kutatási tárgyköre az elméleti mechanika, rezgéstan, folyadékok és gázok hidrodinamikája s az elektronika területén jelentkező matematikai függvények tanulmányozása és kidolgozása. Több egyetemi példatár és jegyzet társszerzője, ezek: Matematici superioare pentru subingineri I-II. (Tv. 1976); Mecanică tehnică, Statica (Tv. 1977); Matematică superioară I-II. (Tv. 1982); Matematici superioare. Probleme pentru concursul profesional Traian Lalescu, Secţii de subingineri (Tv. 1982). Szakcikkeivel resicai, temesvári, dévai, nagyszebeni és bukaresti tudományos gyűjteményekben és kongresszusi kötetekben jelentkezett. Magyar nyelvű tudománynépszerűsítő írásait, könyvismertetéseit a temesvári Szabad Szó és A Hét közölte.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kovács Edit, Ecksteinné (*Temesvár, 1929.04.30.), jogi szakíró. Kolozsvárt az Állami Leánygimnáziumban érettségizett (1948), a Bolyai Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát (1953). Ugyanitt kezdte szaktudományi pályáját, a Babeş-Bolyai Egyetem adjunktusaként vonult nyugalomba (1986). Huszár Andorral és Gogomán Gáborral együtt fordította magyarra Simion Bayer és Mircea Constantiniu Vállalati igazgatók kézikönyve (1956) c. művét.
Munkái: Szülők, gyermekek és rokonok jogviszonyai (Jogi Kis Könyvtár 13. 1958); Kötelmi jog (Fekete Györggyel, egyetemi jegyzet, Kv. 1958); Dreptul transportului (1982), Legislaţie economică (társszerző Ştefan Cărpenaru, Doina P. Roman, 1983).
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kovács Ferenc, S. Kovács (*Temesvár, 1907.09.15. - †Arad, 1959.08.10.), regényíró, folklorista, újságíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Székelyudvarhelyen és Budapesten végezte (1926). A Déli Hírlap munkatársa, majd a bécsi Konsular Akademie elvégzése után a temesvári Magyar Újság szerkesztője. 1933-ban Budapestre költözött, ahol a Független Szemle munkatársa, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének tisztviselője. A szegedi tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett (1940), 1945-ben hazatért Temesvárra, majd Aradra költözött; a kisiratosi általános iskolában tanított magyar nyelvet és irodalmat (1949-55). Kondor Tamás karrierje c. regénye Budapesten jelent meg (1935). A Déli Hírlap folytatásokban közölte Jacht-tea a Británniában (1936) c. regényét. Sarkadi Dénessel lefordította Figueiredo Savanyú a szőlő c. darabját, amelyet 1957-ben mutatott be a temesvári és a nagyváradi magyar színház. Tanítósága alatt összegyűjtött gazdag népköltési anyaga Faragó József szerkesztésében és bevezetésével Iratosi kertek alatt címmel jelent meg (1958), mint az első Arad környéki magyar folklórgyűjtemény. Egy másik gyűjteménye (Aradvégi magyar népköltészet) kéziratban maradt.
Kovách Géza: Kisiratos népköltési gyűjteményéről. Korunk 1959/9.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kovács Ferenc (*Temesvár, 1929.11.26.), műszaki író. Szülővárosában a Piarista Gimnáziumot végezte (1948), mérnöki diplomát ugyanitt, a Műegyetemen szerzett (1952). Mint mérnök fél évig dolgozott az aradi Vagongyárban, majd a Műegyetemen kezdte oktatói és tudományos pályáját. Doktorált (1969), a mechanizmusok és gépelemek tanszékének professzora (1970), a gépészmérnöki kar dékánja (1976). Már középiskolás korában cikke jelent meg a Gaudeamus c. diáklapban Temesvár műszaki problémáiról. Mint a gépi és természeti mechanizmusok, a mozgásátvitel, az ipari robotok, az elektronika-technológia-szintézis kutatója és előadója a román szakfolyóiratok mellett angol, csehszlovák, német, kanadai szakfolyóiratokban teszi közzé eredményeit. Multidiszciplináris újításai révén jutott el a robotszerkesztéshez; munkatársaival együtt ezzel nyerte el a Román Akadémia Traian Vuia-díját. Kutatásaiba bevonta hallgatóit, bevezetve az órarendbe is a kutatást és tervezést. Mechanikai s az ipari, kiszolgáló és ellenőrző automatákkal foglalkozó öt egyetemi jegyzete mellett Dan Perju és George Savi társszerzőkkel közösen írt könyvet a mechanizmusok szintézisének új módszereiről (Tv. 1982). Egy és más ipari robotokról c. ismeretterjesztő írása a temesvári Kisenciklopédia Kilátó c. 1983-as évkönyvében jelent meg. Kísérleteket folytat mesterséges érzékszervek létrehozására a gépekben (a látás és a hallás beprogramozása).
Rostás Zoltán: A téma: manipulátorok és robotok. Beszélgetés K. F.-cel. Visszajátszás. 1984. 96-104.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kovácsi, dohánykertész telepítvény, Temes vármegyében, Csernegyháza mellett: 122 r. kath. magyar lak., kik bírnak 375 h. szántó, 32 h. kivágási földet, s dohánytermesztéssel foglalkoznak. Bírja a kir. kincstár.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kovácsi Te (Temesvár-É, a Béga b. p.) 1843-ban alapított falu. 1851: Kovácsi, dohánykertész telepítvény, Te vm, Csernegyháza mellett: 122 r. kath. magyar lak., kik bírnak 375 h. szántó, 32 h. kivágási földet, s dohánytermesztéssel foglalkoznak. Bírja a kir. kincstár (Fé 2: 254). 1888: », telepítvényes Te Kpi js (Je 448). 1913: Temeskovácsi Te vm (Az). - Covaci = Su 1: 170. 1851, 1913. [31 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kovászi, Kovasincz/Covaşinţ, falu Arad megyében. 1278-ban Kuaci néven említik először. A falu 1333-ban egyházas hely volt. A 16. századra a környék piaci központja lett, 1561-ben mezővárosként említik. Régi templomának 30 m magas tornya a 19. század végén még látható volt. 1910-ben 3848 lakosából 3640 román és 119 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Arad vármegye Világosi járásához tartozott. 1992-ben 2595 lakosából 2085 román, 488 cigány, 13 magyar és 7 német volt.
Forrás: Wikipédia
Kovaszinc,
nagyközség Arad vármegye világosi járásában, (1891) 3198 oláh lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. K. az aradi Hegyalja tövében fekszik s azelőtt a ménesihez hasonló kitűnő bort termelt; szőlőtermelése a filloxera pusztításai folytán tönkrement.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kovaszincz,
oláh falu Arad vármegyében, Gyorok és Világos közt, regényes vidéken: 59 kathol., 3350 óhitű lak., anyatemplommal. Határa részint róna és igen termékeny, részint hegyes. Szőlőhegye a ménesihez hasonló bort terem; erdeje és kőbányája van. F. u. a kamara. Ut. p. Arad.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

A kovaszinczi ócska torony. Arad megyében a múltkor emlékei, mint várak, templomok s más régi építmények rom-maradványai gazdagon és regényesen tűnnek elő. E megye bérces részein több szirtet találunk, melyeknek napsütötte csúcsairól egy-egy regés vár mohosult falai komoran néznek le néma csendkörükbe, szilárd romjaikról múlt dicsőségüket mesélve egymásnak; – de a múlt, fényes emlékjeleiben itt nemcsak a sziklák ormain, hanem alant a völgyek csendes ölén is sok helyen él még, fenntartva az utókornak legalább pusztuló váz-képeit. Ilyen emlék áll előttünk, midőn romjaiban a kovaszinczi ócska tornyot nézzük.
Kovaszincz oláh falu, Világos és Ménes között, Aradtól négy órányira, ama világhírű bortermő hegylánc egyik kies ölében fekszik. Ha az utas e faluba ér, ez ócska torony a kéménytelenül füstölgő oláh viskók felett önkénytelenül szemébe tűnik, s meglepő magassága és sajátos alakja a kíváncsi idegent magához csalogatja, s valóban a kocsiját feledett utas, ha a patakokkal gazdag tekervényes utcák éles kövezetén - folyton kisérve a házi fogasok szaporodó dühös üdvözléseitől - elszánt küzdelmei után a toronyhoz ér: sétája kárpótolva van, mert az itt ért völgyszorulatnál oly régiséget lát, mi rejtélyességénél fogva csodálkozását még inkább felfokozza, a halommá nőtt omladékok között egyedül pusztán még ott áll előtte e torony talapzatától fel a kúpjáig tisztán merev kőalkotmány. Hogy mikor s kiktől építtetett, határozottan nem tudatik; a Fábián G. által kiadott Arad megye leírásában, hol a régi Orod megye várai- s zárdáinak történetei bőven elősoroltatnak, e toronyról följegyezve semmi sincs, melynek múltjára némi fényt mégis, leginkább Bohus világosi levéltára deríthet. A szájhagyomány után török mecsetnek tartatik, mely építési modorát tekintve, leghihetőbb; de történetileg is, ha az események fonalain a múlt századba visszamegyünk s a hazánkbani török uralomnál állapodunk meg, el kell hinnünk, hogy ez építmény az akkor Világos környékén több évtizedekig tanyázó törököknek imaházul, mellékes romjai pedig erősségül szolgálhattak. Most ez ócska torony felső üregeit baglyok, denevérek, alsó részeit az oláh gazdák fészer- s lomtárnak használják; a hegyoldal pedig, mellyen hajdan a lándzsák, kardok, félholdas lobogók nem egyszer villogtak, most az utast tiszta zamatú, édes nektárával köszönti.
Forrás: Kallós Kálmán írása a Vasárnapi Újságban

Kövéres(Nagy-), derék falu, Temes vármegyében, síkságon, Temesvárhoz délkeletre 2 1/2 mfdnyire, 1940 lak., kik közt 1890 n. e. óhitű oláh, 50 magyar r. kath., 10 reform., óhitű anyatemplommal. Úrbéri határa 3939 hold 1300 négyszögöl, melyből urb. belsőség 328 h. 680 négyszögöl, legelő 331 h., szántóföld 1863 h. 80 négyszögöl, rét 890 h. 630 négyszögöl, szorgalomföld 527 hold. Majorsági kaszáló 359 h. 1300 négyszögöl, kivágások 648 h. 800 négyszögöl, házhelyek 51 h. 1560 négyszögöl, szabad helyek, utak, stb. 464 h. 500 négyszögöl. Földe agyagos és második osztálybeli, igen jól megtermi a búzát és kétszerest; rétjei kövérek; van egy Kövéres nevű patakja. Bírja a kir. alapítvány s feje egy uradalomnak, a minthogy székhelye a tiszttartóságnak.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kövesd Ar (Lippa-DDNy) 1440: p. Kezepsew Kewesd, 1477: pr. » Solymos vár tartozéka volt (Cs 1: 761. Solymos). 1717: Gorni-Kuvesd, Dolni-Kuvesd; 1723-25: Kuvesda (Mercy-tk), 1818: Guvesdia (Borovszky: Temes 107). 1808: Kövesd, Guvesdia Te (91). 1888: » (Kuvesdia) Te Lippai js (Je 453). 1913: Temeskövesd Te vm (Az). - 1909/19: Cuvesdia, K, L 1377: r 1356; m (62). = Su 1: 186. 1440-1913. - 1974: c. Sistarovăţ {Sistaróc kzs faluja DNy-ra} [32 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kövesd Kr. (Denta-K) 1331: castellanus de Myhald per officialem suum de Kuesd nomine Stephanum de Chep; 1349: locum seu situm v-e in districtu de Kuesd ... Belenus; 1364: Petrus f. Michaelis ... iudex de Kuuest; [XIV. med.]: locum Chevesdi. Királyi uradalom központja, utóbb vár (1376). 1331-ben a miháldi (mehádiai) várnagy kövesdi tisztje hatalmaskodott Karulyos faluban. 1349-ig tartozéka Belényes (Bényes); mivel bírája 1364 e. Rafna (Ramna) faluban (Te vm) hatalmaskodott, és 1394-ben vasbánya is tartozott hozzá, a Bényes (Binis), Rafna és Boksánbánya közt fekvő Boksánnal azonosítható. A XIV. században ide telepített vlachok térítésére ferences kolostort építettek benne (Gy 3: 487). 1349: districtus Kuesd (Tr). 1363: Kuuesd, comes de Kuvesd; 1376: kenezius de districtu castri Kuesd (P); 1391: kenezius de districtu castri Kuuesd; 1395: castrum Kwesd; (Cs 2: 96); =: », Kevesd; 1405: Kewesd; 1432: castellanus de Kevesd (Pesty: Krassó II/1. 134; Csáky 172, 239). XV. 1. f.: opp. Kewesd (Cs 2: 97). - Su 2: 356. 1808: Boksán vel Bogsán (Oláh-) h., Walachisch-Bogschan g. 1828: Vallach Bogschán (Nagy 179). 1851: Oláh-Bogschán, L 79 r. kath., 2023 n. e. óhitő (Fé 1: 146). 1888: Román-Bogsán (Bogsia romana) KrSzö Bogsáni js (Je 607). 1913: Várboksán KrSzö vm (Az). - 1909/19: Bogsa-Română, Románbogsán, L 2985: r 2599; n, szlovák, m (24). > Bocsa Română Su 1: 86. 1828-1913. - 1956 u. » Boksánbánya.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kövesd Kr (Lugos-DK, a Karánsebesi úton) 1447: Felso-Kwesd, Also-Kwesd; 1495: Gawosdya, 1514-16: Gawosdywara; 1458: Gavosdia alias Kewesdh; 1639: Gauasdia, 1717: Galvostia (Pesty: Krassó II/1. 177). 1487.III.14.: Iklódi Dési Péter FelsewGewesd és AlsoGewesd (Te vm) birtokbeli részeit stb. elcseréli Drági Márk Do vm-i jószágaival (KmJkv 2635); 1552.II.29.: Omboziak tiltják Gawasdya (Te vm) elidegenítését (5133); 1552.VII.11.: L. Bánffy Mihály Alsogawasdya, Felseogawasdya (Karansebes vm) birtokbeli jószágait zálogba adja Karánsebesi Sebesi Lajosnak és Flora Ioannak (5162); 1553.III.20.: Kornyáti Bekes László Also- és Felseogawasdya (Sebes vm) birtokbeli részét zálogba adja Tövisi Cservicse Jánosnak (5178). 1808: Gavosdia, Govosdia (58). 1888: » KrSzö Temesi js (Je 341). 1913: Gavosdia KrSzö vm Temesi js (Az). - 1909/19: Găvosdia, Gavosdia, L 1503: r 1106; m, n (79). > Gavojdia = Su 1: 252. 1447-1851. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kövesdpataka Kr (Bozovics-DNy, a Néra b. p.) 1358: vallem in qua riv. Kuespatak meari assertur a capite ... quousque caderet in riv-m Nyaragh in C-u de Crassou; [1359 k.]: Kövesdpataka (kiv.); 1363: p. Kuuesd. 1358 e. Besenyı János érsomlyói várnagy kérte a királytól, aki az ellentmondókkal szemben vizsgálatot rendelt el. 1363-ban a Szokolári nemesek birtoka, akik tiltakoznak, hogy jobbágyaikat az ilyédi alvárnagyok Ilyédre telepítették. Ilyéd és Almás között terült el (1359 k.), s vize a {Nyárádba :} Nérába szakadt (1358). Ma Újsopot (Sopotul Nou) falu területe, hol nevét ırzı patak- és hegynév: 1884. tk: Par(eu) Gavozdia ros és Culmea Gavosdia (Gy 3: 487). 1828-ban települt ósopoti románokkal (Pesty: Szörény II. 484). 1888: Új-Sopot (Bucsiava) KrSzö Bozovicsi js (Je 703). 1913: Újsopot KrSzö vm (Az). - 1909/19: Sopotul-nou (Buciava), Újsopot, L 1157: r 1156 (176). Sopotul Nou = Su 2: 176. 1828, 1909. > Sopotu Nou [54 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kövess Hermann, báró (*Temesvár, 1854.03.30. - †Bécs, 1924.09.22.), osztrák-magyar tábornagy. A bécsi katonai ak.-n avatták hadmérnökkari hadnaggyá. Előbb a vezérkarnál szolgált, majd csapatszolgálatot teljesített. Az I. világháború kitörésekor hadtestparancsnok. Az orosz és a szerb fronton 1914-15-ben hadseregcsoportot vezetett. 1916-ban az olasz frontszakasz egyik parancsnoka. 1918-ban bárói rangot kapott. 1918. nov. 3-án, a forradalom kitörése után IV. Károly az osztrák-magyar hadsereg főparancsnokává nevezte ki, ezt a tisztét azonban csak pár napig töltötte be. A háború után, mint nyugdíjas élt Bécsben.
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kövespatak Kr (a Karas vize mentén) 1358: Kuespatak (P); 1361: Kuespotoka (Cs 2: 104); 1363: Kuespataka, Kwuespataka, Kwespothaka (Pesty: Krassó II/1. 299). - Su 2: 356.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Közélet, Temesváron 1929. márc. 24. és 1931. aug. 22. között hetenként, majd kéthetenként megjelent társadalmi, művészeti, kritikai és közgazdasági lap. Főszerkesztője Sébor Ferenc, felelős szerkesztője Bartus László, később Lantos Ferenc, végül Wanson Mihály. A munkatársak közt Damó Jenő, Franyó Zoltán, Orich Viktor is szerepel.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Középeurópai Lloyd/Mitteleuropäischer Lloyd, kétnyelvű közgazdasági hetilap Temesvárt a Kereskedelmi és Iparkamara kiadásában. 1924-ben indult Bach Gyula és Endre Károly szerkesztésében (aki itt Engel-Endre Károly névvel szerepel). A vállalkozókat és a kereskedőket érintő törvényeket és rendeleteket közölte, s szakcikkeket jelentetett meg többek közt Gitta Béla, Hajdu Frigyes, Kabos Ármin, Légrády István, Lendvai Jenő, Tóth Sándor, Uhlyárik Béla, Veterányi Viktor tollából. Később beolvadt a hasonló nevű budapesti lapba, amely külön bánsági oldalt adott ki Engel-Endre Károly szerkesztésében.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kozlatelep/Cozla, Berszászkához tartozó telep Krassó-Szörény vármegye újmoldovai járásában, a Duna partján, (1910) 345 oláh és német lak., postaügynökséggel, u. t. Drenkova; kőszén-és fűrészteleppel.
Forrás: Révai lexikon
Kozla:
1. KSz (Zsibó-ÉK) 1405, 1424: Kozla (Cs 1: 558). 1405: v. olachalis Kozla; 1562: Koslafalva (Kádár IV. 265). 1555.X.10.: Kozla birtok Bélteki Drágfi Györgyr
ıl Kusalyi néhai Jakcs Mihály fiaira szállott (KmJkv (5418). 1639: Kozla (Makkai 432) I. Rákóczi György birtoka. 1733: Kosla. 1808: Kozlár ~ Koszlár, Koszta, Kosztár Kıv (90). 1888: Kozla (Cosla) SzD Nagyilondai js (Je 449). 1913: Kecskés SzD vm (Az). - 1909/19: Cozla, Kecskés, L 635: r 614; zs (56). = Su 1: 171. 1405-1854 {1913}. - 1974: c. Letca {Létka kzs faluja ÉNy-ra} [12 D]
2. (Orsova-Ny, a Duna-parti úton) 1888: Kozla, telep (t) Berzászka KrSzö Moldovai js (Je 449). 1913: Kozlatelep (H). - 1909/19: Cozla, K, &, v. Bârzasca (56). = Su 1: 171. 1909, 1913. - 1974: c. Berzasca {Berszászka kzs. faluja} [54 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kozmuth Artúr (*Temesvár, 1892.03.27. - †Temesvár 1941.11.30.), író, sportriporter. Tanulmányait szülővárosában végezte, majd az Első Erdélyi Biztosító Társaság temesvári fiókjának cégjegyzője. Egy ideig a Sporthírlapírók Szervezetének elnöke. Versei, novellái 1908-tól a Temesvári Újság és a Délmagyarországi Közlöny, majd a két világháború között a Temesvári Hírlap, Új Élet, Május, Pásztortűz és a Pesti Hírlap hasábjain jelentek meg. Uhlyárik Bélával a Színházi Újság c. hetilapot (1915-17), Vuchetich Endrével a Sportélet c. lapot (1918-19) szerkesztette. Megjelentette a Sport és Kritika c. lapot (1925-29). Uhlyárik Bélával és Győri Emil zeneszerzővel írt Kölcsönkért feleség c. operettjét 1920-ban vitte színre a temesvári Modern Nyári Színház Bálint Béla rendezésében. Gooól! c. sportregényét 1929-ben folytatásokban közölte, majd kötetben is megjelentette a Temesvári Hírlap.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kralovecz, oláh falu, Temes vármegyében, ut. p. Rékas. Lakja 650 n. e. óhitű, paroch. templommal. Határa 2-dik osztálybeli, s van 19 7/8 urb. telke. Bírja Dobrovolny Jakab.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Krassóalmás, Jabalcsa/Iabalcea, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1900) 396 krassován lak.; u. p. és u. t. Krassóvár
Forrás: Révai lexikon

Krassóbarlang, Pestyere/Peştera, kisközség Krassó-Szörény vármegye temesi járásában, (1910) 596 oláh lak.; u. p. és u. t. Kavarán.
Forrás: Révai lexikon
Krassóbarlang Kr (Karánsebes-É) 1577: Pestere, 1584: Pesthjere; 1577: Alsó-Pestere, Felsö-Pestere; 1600-1700: Pestere; 1717: Pestera (Pesty: Krassó II/2. 103). 1808: Pestere, Pestyere (126). 1851: Pestyere, Kr vm, a Temes mellett, 747 óhitű lakossal, s anyatemplommal. Bírja Theodory család (Fé 3: 228). 1888: » KrSzö Temesi js (Je 574). 1913: Krassóbarlang KrSzö vm (Az). - 1909/19: Pestere, Pestyere, L 626: r 570; horvát, zs (132). = Su 2: 36. 1577-1913. - 1974: c. Constantin Daicoviciu (Căvăran) {Kavarán kzs faluja K-re} [43 A]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassóborostyán Kr (Oravicabánya-ÉNy hrs) 1690-1700: Brustian (Pesty: Keassó, II/1. 183). 1808: Brostyán, Brosteaan (27). 1851: », Kr vm, a verseczi országútban, 1703 óhitű lak., kik bányákban dolgoznak, és sok szenet égetnek. Óhitű anyatemplom (Fé 1: 169). 1888: » KrSzö Oravicai js (Je 259). 1913: Krassóborostyán KrSzö vm (Az). - 1909/19: Brosteni, Brostyán, L 1728: r 1712; zs (30). = Su 1: 106. 1690-1913. [42 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassócser, Czerova/Ţerova, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 880 oláh és cigány lak.; u. p. és u. t. Resiczabánya.
Forrás: Révai lexikon
Krassócser Kr (Resicabánya-ÉK hrs) 1433: Cherova (Pesty: Krassó II/1.117). 1808: Czerova (36). 1851: », Kr vm, 605 óhitű lak., s anyatemplom. F. u. a kamara (Fe 2: 234). 1888: » KrSzö Resicai js (Je 284). 1913: Krassócser KrSzö vm Resicabányai js (Az). - Ţerova = Su 2: 212. 1433-1854. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassócsörgő, Klokotics/Clocotici, kisközség Krassó-Szörény vármegye resiczabányai járásában, (1910) 1199 krassován és cigány lak.; u. p. Resiczabánya, u. t. Krassóvár. Kőszénbányászat.
Forrás: Révai lexikon
Krassócsörgő Kr (Resicabánya-DNy hrs) 1690-1700: Klokotics (Pesty: Krassó II/1. 291). 1808: Klokodics (87). 1851: », Kr vm, horvát falu, 1367 kath. lak. Sok erdővel. F. u. a kamara (Fé 2: 229). 1888: Klokotics KrSzö Resicai js (Je 439). 1913: Krassócsörgı KrSzö vm Resicabányai js (Az). - 1909/19: Clocotici, Klokotics, L 1192: r 19; krasovánok (51). = Su 1: 157. 1690-1913. - 1974: c. Lupac {Kiskrassó kzs faluja} [42 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassó(-fő vár, Karasó) Kr (Resicabánya-D) 1247: castrum de Crassou, Crassov; 1255: comes de Crasu; 1266: t. castri de Karassou; 1319: Krasu, Kraso, Krasso, Karasou (Tr). 1323: magister Nicolaus de Erdsomlow et de Kraso ...; 1333-5: de archidiaconatu de Sebus ... Benedictus (sacerdos) de Karosu, » Karaso; 1335: magistrum Thoukam de Ersumlya et Karasofw castellanus suum (archiepiscopi Colocensis); 1358: usque metas ... castri ... Crassou. A tatárjárás alatt a Krassó folyó torkolatánál épült eredetibb Krassó (Haram) vár hadi jelentőségét veszítette; ezt követően, a hegyi kővárak építése során emelték a folyó eredeténél Krassófő várát. Valószínű, hogy az 1323-ban említett Jánki Miklós ér(d)somlyói és krassói várnagy ennek s nem Haramnak állt az élén, de az bizonyos, hogy 1335-ben Ér(d)somlyó és Krassófő a kalocsai érsek birtokában volt, aki itt várnagyot tartott; ez az érsek nevében a környékre betelepített vlachok felett joghatóságot gyakorolt. 1358-ban királyi vár, uradalma Székás(patak) birtokkal határos. A Krassófő alatt kialakult váralja falu kapta a Krassó nevet; papja 1333: 7 báni, 1334: 4 gs, 1335: 8 báni pápai tizedet fizet (Gy 3: 489). 1452: Krasso, 1550: opp. Krasso, 1673: Karasova (Pesty: Krassó II/1. 256). (romjai Krassova/Carasova közelében láthatók Km II. 961) 1808: Krassova cr., Krashova ill., Krassó h. 1888: Krassova KrSzö Resicai js (Je 456). 1913: Krassóvár KrSzö vm Resicabányai js (Az). - 1909/19: Crasova, Krassova, L 2353: r 57; krassován, bolgár, n, m, szlovák (57). Carasova = Su 1: 121. 1333-1913. Su 2: 313. [42 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassófüzes, Füzes/Fizeş, nagyközség Krassó-Szörény vármegye boksánbányai járásában, (1910) 2142 oláh, magyar és német lak., vasútállomás, postahivatal, távíró.
Forrás: Révai lexikon

Krassógombás Kr (Lugos-DK) 1584: Zgribest, 1593: Zgribesd, 1673: Zgarbestje, 1717: Sureveste (Pesty: Krassó II/2. 293). 1808: Zgribiestie (188). 1851: Zgribest, Kr vm, Szakulhoz 1 ½ órányira: 5 kath., 744 óhitű lak., anyatemplommal. F. u. Rigyicsky család (Fé 4: 326). 1888: Zgribest KrSzö Temesi js (Je 738). 1913: Krassógombás KrSzö vm (Az). - Zgribesti = Su 2: 279. 1584-1913. - 1974: c. Stiuca {Csukás kzs faluja DK-re} [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassószékás, Székás/Secăşeni, kisközség Krassó-Szörény vármegye oraviczabányai járásában, (1910) 1058 oláh lak; u. p. és u. t. Kákófalva.
Forrás: Révai lexikon

Krassó megye (rum. județul Caraș, ném. Komitat Karasch), 1925. jún.-1950. szept.: közigazgatási terület Dél-Erdélyben, Romániában az Al-Duna mentén. - É-on Temes-Torontál megye, K-en Szörény megye, D-en Szörény megye és Jug-val országhatárként a Duna, K-en Jug. és Temes-Torontál megye határolta. Az 1925. VI: hozott törv. alapján a 2465. sz. kir. rendelettel Krassó-Szörény megyéből alkották, nagyjából a középkori ter-én, Oravicabánya székhellyel; a fennmaradó részt Lugos székhellyel Szörény megye néven szervezték meg. - Nemzetisége (+ anyanyelve) 1930: a 200.929 főből 139.651 (+2664) oláh, 5032 (+81) m., 25.654 (+3008) ném., 603 (-53) zsidó/jiddis, 29.989 (-5203) egyéb [ebből cigány 5556 (-2823)] fő; 1941: a 197.976 főből 140.346 oláh, 4283 m., 26.274 ném., 27.064 egyéb. A magyarság számának csökkenése az 1940. VIII-i II. bécsi döntés utáni újabb magyarüldözést követő menekülés miatt történt. 1950. IX: a közigazg. szovjet mintára végrehajtott átszervezésekor a megyéket megszüntették, körzeteket (rajonokat) alakítottak, azokat tartományokba szervezték. ~t a Bánság tartományba, 1956: átszervezéssel a Temesvár tartományba sorolták, a tartományi rendszert 1968: ismét megyerendszerré szervezték, ekkor ~ ismét Krassó-Szörény megye része lett. tartományi közigazgatás Romániában.
Atlas istoric 1971:102. - Vofkori 1996:71. - Varga E. 2000:36. (az 1948. I. 25-i rumén népszámlálásról csak népességi és anyanyelvi előzetes adatokat közöltek)
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Krassó vármegye,
azelőtt Magyarország egyik vármegyéje, területe 5225,6 km2, lakóinak száma (1870) 259,079, székhelye Lugos volt. Az 1881. évi LV. törvénycikk Krassó vármegyét Szörény vármegyével egyesítette Krassó-Szörény név alatt. Krassó vármegye Krassófő várától vette nevét, mely a Karas balpartján emelkedett; ma már csak kevés falmaradvány jelöli helyét.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Krassó vármegye, egykori közigazgatási terület Dél-Magyarországon, az Al-Dunába folyó Krassó (Karas) és Nyárád (Néra) folyó vízgyűjtőjén. - Létrehozásakor É-on (Brezova folyó) és K-en (lakatlan erdős hegység) Temes vm., D-en a Duna (DK-en a szörényi bánság és Rácorsz.), Ny-on Keve vm. (az Igan-sár [Alibunári mocsarak] és a Maxond homokhátság [Delibláti homokbuckák]) határolKrassó vármegye 1800-ban.ták. Krassó neve (kara-su, 'fekete víz') bolgár-török eredetű, víznevei m-ok. A honfoglaláskor vsz. kabar v. bolgár-török törzs száll
ta meg. 1003: az Al-Dunán hajózó Querfurti Szt Brunó 'fekete magyarok' között térített. Az államszervezéskor fő helye a Krassó torkolatánál épített Krassó vár, mely a balkáni keresk. utat ellenőrizte. Az ispáni vár mellett esperesi tp. is épült, I. (Szt) István (ur. 1000-38) Krassó székhellyel határispánsággá szervezte. ~ egyházszervezetileg a csanádi egyhm. krassói főesperessége volt, melynek székhelye kezdetben Krassó (Haram) vára lehetett, de a főesp. 13. sz. említésekor már a csanádi székeskápt. tagja. Egyetlen jelentős egyh. intézménye a Szt István király-tp., ahol 1152: országnagyok ítélkeztek, s amely mellett a 14. sz: vm. gyűlést tartottak. ~ben nagy birtokai voltak 1227-ig a kalocsai érs-nek (almási uradalom, Érsomlyó). A tatárdúlás előtt Mezősomlyón Becket Szt Tamás tiszt-ére az ágostonos remeték, Érsomlyón a domonkosok építettek ktort. A tartományúri harcokban Kán László erdélyi vajda (1297-1315) uralta, aki 1307 e. elragadta a kalocsai érs-től az almási uradalmat. 1316 u. I. Károly Róbert (ur. 1307-42) hívei uralták ~ várait, 1320 k. kezdődött kenéztelepítéssel az oláhok letelepítése. A kalocsai érs. az oláhokat lat. szert-ra akarta téríteni, amit ferences ktorok alapításával segített (Haram, Kövesd). Érsomlyón a domonkosok próbálkoztak, nem több sikerrel. 1333-35: a pápai tizedjegyzékben csak ~ É-i falvai találhatók (vsz. az Al-Duna felé haladva ritkult a lat. szert. tizedfizetők száma), összeírt 12 települése közül csupán (Ér)Somlyó és (Mező)Somlyó ispánsági központ. DK-i részén a borzafői, krassófői (kövesdi) és illyédi oláh ker-ek voltak, melyek kenézségeit a szörényi bán (v. temesi ispán) hatósága alatt állt várakhoz sorolták, bírósági és hadi tekintetben is. DNy-i részén haram széket (sedes) ~ kiegészítő részének tarották, 1445: ez is a szörényi bánsághoz tartozott. - Várai: Borzafő (1370: kir. vár, kiváltságos oláh ker. székhelye), Érsomlyó (1343: kir. vár), Gyertyános (1404: a Gyertyános családé), Haram (1445: kir. vár, olykor a szörényi bánsághoz sorolva), Illyéd (a 14. sz: kir. vár), Kissomlyó (1404), Kövesd (1376), Krassófő (1247: kir. Krassó vármegye 1811-ben.vár), Mezősomlyó (Nagysomlyó) (15.? sz.), Péc (1439: kir. vár, Temes vm-hez is sorolták), Pozsazsin (1478), Szentgyörgy (1427: a nagylaki Jánkfiaké), Szentlászlóvára (1427: Zsigmond kir. építtette a Duna szemközti partján lévő Galambóc ellen). E 13 várhoz a 15. sz: 10 városa (Agyagos, Haram, Illyéd, Kőszeg, Kövesd, Mezősomlyó, Milos, Péterfalva, Pozsazsin, Szőnyes) és 290 helysége volt. - Ismert krassói főesperesei: 1283-99: Simeon, 1323-45: Paulus, 1355-58: Martinus, 1361: Joannes, 1367-78: Ladislaus, 1390-92: Nicolaus, 1396: Demetrius, 1399-1405: Nicolaus, 1408-11: Joannes, 1412-36: Ladislaus, 1440-53: Andreas, 1455-58: Thomas, 1460: Andreas, 1466-77: Ambrosius, 1483-87: Temesvári Miklós, 1495-97: Joannes, 1505: Andreas, 1516-20: Pókaházi Orbán, 1523: Palóczi Mihály, 1537: Pósakastélyi János. - 1524: a tör. elfoglalta Szörény várát, 1526: Mo. 3 részre szakításával ~ is megszűnt, I. (Szapolyai) János kir. (ur. 1526-40), majd az erdélyi fejed-ek birtokába került ter-en a szörényi bánság megmaradt ter-éből megalakították a Marostól Orsováig terjedő Szörény vármegyét. Ennek főnökei nem főispánok, hanem karánsebesi és lugosi bánok lettek. Hivataluk nem vált külön, az egész élén egy bán állt, aki Karánsebesen lakott; 1536: Somlyai Mihály volt az első bán. E ter-et 1658-ig az erdélyi fejed-ek nevében a bánok kormányozták, ekkor Barcsay Ákos az erdélyi fejedelemség elnyeréséért Karánsebest és Lugost átadta a tör-nek, e foglalást 1664. VIII. 10: a vasvári béke helybenhagyta. 1688: Karánsebest Veterani visszafoglalta, Szörény vm. néven Macskássi Péter alispán 1698: főispánként fölügyelte, (aki e címet még 1707: is viselte, bár) 1699. I. 26: a karlócai békével az ismét tör. uralom alá került. 1718. VII. 21: a pozsareváci békével került vissza , de 1716-51: katonai kicstári, 1751-79: polg. kincstári közigazg. alatt állt. - A tör. uralom megszűnte után megkezdték az idegenek betelepítését az elnéptelenedett ~be: a Felvidékről, No-ból bányászokat hoztak; mivel kevés ném. telepes akadt, oláhok tömegét engedték be. 1717: a karánsebesi ker-ben 91 falu volt 3915 házzal, 1738: néhány havi tör. megszállás ritkította meg a telepes falvakat és lakosságukat. - 1778. VI. 6: Mária Terézia (ur. 1740-80) a temesi bánságot visszacsatolta Mo-hoz, a Maros és Duna közötti vidéken Temes, Torontál és ~t újraszervezték, a volt szörényi bánság egy részén katonai határőrvidék részeként létrehozták a katonai igazgatású oláh-bánsági ezredet. ~t 109 mf² ter-en Lugos székhellyel szervezték újjá. Ekkor É-on Arad vm. (a Maros folyó), K-en Hunyad vm. és az oláh-bánsági ezred, D-en az illír-bánsági ezred, K-en Temes vm. határolta. A 223 falu járási székhelyei: Bolcs, Kápolnás, Krassova, Oravica. ~ tisztikarát 1779. VIII. 5: iktatták be, első főispánja Haller József gr. - II. József (ur. 1780-90) közigazg. reformja ~t a temesvári ker-be osztotta. 1828: 15 városában, 222 falujában, 4 lakott helyén 211.243 fő élt. Fényes Elek adatai szerint 1830: 208.645 lakójából 400 m. (0,2%), 12.059 ném. (5,8%), 186.703 oláh (89,5%), 8804 horvát (4,2%), 500 rác (0,2%), 179 jiddis (0,1%) anyanyelvű, 20.905 r.k. (10%), 177 ref., 181 ev., 187.203 g.kel. (89,7%) és 179 izr.; 1840: 215.632 lakójából 1200 m. (0,6%), 15.252 ném. (7,1%), 191.158 oláh (88,6%), horvát [sokác] 7714 (3,6%), 308 jiddis (0,1%) anyanyelvű, 23.100 r.k. (10,7%), 854 g.kat., 708 ref., 358 ev., 190.304 g.kel. (88,3%), 308 izr. vallású. - 1849 őszétől 1860-ig a ném. közigazgatási nyelvű szerb vajdaság és temesi bánsághoz tartozott, ennek fölszámolása után önálló vm. É-on Arad vm. (a Maros folyó), K-en a határőrvidék fölszámolásakor alakított Szörény vm., D-en a Duna (országhatár is), K-en Temes vm. határolta. 1869: 259.079 lakosából 6220 m. (2,4%), 28.653 ném. (11%), 207.673 oláh (80,2%), 290 ruszin (0,1%), 4180 tót (1,6%), 730 rác (0,3%), 11.333 (4,4%) egyéb anyanyelvű [Varga E. becslése szerint]; 45.127 r.k. (17,4%), 16.089 g.k. (6,2%), 1025 ref., 1557 ev., 34 unit., 192.751 g.kel. (74,4%), 2453 izr., 43 egyéb vall.; 1880: 248.933 lakosából 5889 m. (2,4%), 29.609 ném. (11,9%), 195.015 oláh (78,3%), 328 ruszin (0,1%), 5639 tót (2,3%), 7296 rác (2,9%), 5157 (2,1%) egyéb anyanyelvű; 46.637 r.k. (18,7%), 16.022 g.k. (6,4%), 1145 ref., 1391 ev., 20 unit., 181.062 g.kel. (72,7%), 2641 izr. és 15 egyéb vall. ~ székhelye, Karánsebes 1873: tvhat. jogot kapott, de önállóságát az 1876:20. tc. megszüntette s a vm. alá rendelte. - Az 1880:55. tc. az addig önálló ~t és Szörény vm-t megszüntette, egyesítésükkel létrehozta Krassó-Szörény vármegyét.
Szentkláray 1879. - Pesty Frigyes: ~ tört. 1-4. köt. Bp., 1881-85. - Csánki II:93. - Pallas XI:38. (s.v. Krassó-Szörény) - Schem. Csan. 1900:69. (az évszámokban sajtóhibákkal!) - Turchányi Tihamér: Krassó-Szörény néprajza Mohács előtt. Lugos, 1901. - Uő: Krassó-Szörény vm. tört. az őskortól a régi Krassó megszűnéséig. Uo., 1906. - Sávoly Ferenc: A krassói árvízkatasztrófa. Bp., 1910. - Czirbusz Géza: A krassószörényi krassovánok. Uo., 1912. - Schiff Pál: A krassói nemes hadak fölkelése 1809-ben. Lugos, 1916. - Jakabffy Elemér: Adatok ~ multjából. Uo., 1926. - Boros József-Jakabffy Elemér: Az 1848. év eseményei ~ben. Uo., 1928. - Edelényi 1928:660.- Deák István: Adatok az 1848. év eseményeihez ~ben. Uo., 1931. - Jakabffy Elemér: Az 1790/91. m. ogy. előzményei Krassó-Szörény vm-ben. Uo., é.n. - Györffy III:369. - Varga E. 2000:13.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Krassóvármegye, # Pesty F.: Krassó vármegye története. I-II/1., II/2.; III-IV. Oklevéltár. Bp 1882-1883.
1335: Iktári Bethlen Péter Krassó vm alispánja és galambóci várnagy.
1352-55: Szeri Pósa krassói ispán sebesvári várnagy (Fügedi 246.). {Bizonyára (karán)sebesi}
1390 tavasza: A törökök els
ı betörése Szerém, Krassó és Temes vármegye területére.
1392.IX.: A törökök Krassó vármegyét pusztítják.
1395.IX.: Török dúlás Krassó és Temes vm-ben. Csáky Miklós és Marczali Miklós temesi ispánok Csák mellett (Te) legy
ıznek egy török csapatot.
1396.VII.: Marczali Miklós temesi ispán Maráz mellett (Te) legy
ızi a Krassó és Temes vm-ben pusztító török csapatot.
Krassói főesperesség - Archidiaconatus (Csanádi Ehm) 1304: Simon Crasso-i f
ıesperes {a káptalani oklevélben az aradi és a marosontúli fıesperes után} (An 1: 677).
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassó-Szörény
Vármegye
, a Maros és Duna közti részében; É-on Arad vármegye határolja, melytől a Maros folyó választja el, Ny-on Temes, K-en Hunyad vmegye, D-en Szerbia határolja, melytől a Duna választja el (l. térképet).
Területe 9750,16 km2. K. vármegye a leghegyesebb vmegyék közé tartozik, melyben lapály alig van. Északi részében a Pojána Ruszka-hegység emelkedik a Béga, Temes és Bisztra közt; a mélyre bevágódott hosszú völgyek által jellemzett hegység, melynek legmagasabb csúcsai a Bágyes (1380 m.) és Ruszka (1359 m.), a Béga és Maros közt hosszabb mellékágat bocsát Ny-felé, melynek magassága azonban 416 m.-t nem haladja meg. A Temes völgyétől Ny-ra a Szemenyik-Plessuva-hegység terül el, mely ÉK-ről DNy-felé vonulva, É-i részében a Szemenyik (1447 m.) és a Piatra Nedjei (1438 m.), D-en a Plessuva csúcsban (1159 m.) kulminál. A hegységhez Ny-felé a Déli Érchegység (1047 m.) csatlakozik, melynek tagjai a Dognácskai-hegység (809 m.) és az Aranyos-hegység (551 m.). A Néra völgyétől délre egészen a Dunáig elterülő hegységek három csoportra oszthatók, u. m. Lokva-hegység (549 m.), Almás-hegység (854 m.) és Szretinye-hegység; ez utóbbiban, mely a szerb hegyekkel együtt a Klisszura- és Kazán-szorosokat alkotja, a legmagasabb hegytömege, a Godján-Szárkó emelkedik, melynek legkiválóbb emelkedései É-ról D-felé a Magura Marga (1509 m.), Muntye Mik (1806 m.), Pojána Nedjei (1939 m.), Szárkó (2190 m.), továbbá a Vurvu Pietri (2195 m.), Vurvu Nevója (2152 m.), Gugu (2294 m.), Muráriu (2231 m.), Godján (2229 m.) és Dobri Vér (1934 m.); végül a Cserna völgyétől keletre a Domogleden (1190 m.) regényes csoportja emelkedik.
Folyóvizekben K. vármegye igen gazdag; É-on a Maros, D-en a Duna a vmegye határát jelöli s utóbbi Drenkovától Orsováig képezi a szépségéről, mint hajózási akadályiról egyaránt híres aldunai szorost. A maros a vármegye területén jelentékenyebb mellékvizét nem veszi fel; itt ered azonban (a Szemenyik-hegységben) a Temes, mely a Szárkó-hegységből fakadó Hidegfolyóval egyesülve, ÉÉNY-i irányban hasítja a vármegyét; völgye Karánsebesig keskeny hegyi völgy, innen kezdve mindinkább szélesbedő völgylapály, mely Lugoson alul a rónára nyílik; mellékvizei közül a Riulong, Sebes, Bisztra és a Nadrági patak a legnagyobbak. Legjelentékenyebb mellékvize a Temessel párhuzamos folyású Poganis, mely azonban csak Temes vármegyében ömlik belé. A Béga a Pojána Ruszka-hegységben ered, eleintén É-ra folyik, Marzsinánál Ny-felé fordul, a Temessel két csatorna által van összeköttetésben. A Berzava a Szemenyik-hegységben ered, eleintén mélyre bevágódott szurdokvölgyben É-ra folyik, megy ÉNy-felé fordul s Német-Bogsánon alul éri el a lapályt. A Karas vagy Krassó a Déli Érchegységben ered, hasonló szurdokvölgyben folyik É-felé Krassováig, onnan DNy-felé. A Néra a Szemenyik aljában fakad, D-re, majd nagy kanyargásokkal Ny-felé folyik, a vmegye DNy-i sarkában a Dunába ömlik; Almás-völgy név alatt ismeretes lapályszerű tágulása igen termékeny s népes vidék; mellékvizei közül a Mönis vagy Ménis, Prigor és Rudaria említendő. A Duna mellékvizei közül még a Radimna, Berzászka és Jeselnica említendő, melyek a Lokva-, Almás- és Szretinya-hegységből folynak alá, végül a Godján-hegységben (már román területen eredő) Cserna, mely a Mehadicával és Ohabával egyesült Béla folyót veszi magába. A Godján aljában fakadó Lepusnik folyócska rövid folyás után Hunyad vármegyébe lép át.
Éghajlata déli fekvésénél fogva melegebb volna, de a magasabb hegyek a fekvés okozta hőemelkedést ellensúlyozzák. Az évi közepes hőmérséklet a síksághoz közelebb fekvő Lugoson 11,5, Facseten is még 10,0, Oravicán 10,7, ellenben a hegyek közt fekvő Ruszkabányán csak 8,3, Ferencfalun 7,5; Orsova és Mehádia ismét déli fekvésénél fogva melegebb, amott 10,8, itt 11,5°C. az évi közepes hőfok. Az augusztus hőfoka Lugoson és Orsován 21,9, Oravicán 21,3, Ruszkabányán 17,9, sőt Ferencfalun csak 16,5; a január közepes hőmérséklete Lugoson -1,1, Oravicán -0,4, Ruskabányán -2,0 és Ferencfalun -2,8. A legnagyobb észlelt hőfok volt Lugoson 36,0, Orsován 39,0, Ruszkabányán 34,4, a legnagyobb hideg Lugoson -15,4, Orsován -17,4 és Ruszkabányán -20,6; a hőmérséklet abszolut ingadozása Lugoson 51,4, Orsován 56,4 s Ruszkabányán 55,0°C-ra rúg. A csapadék a lapályról a hegyek felé haladva tetemesen gyarapszik; mig Lugoson az évi átlagos csapadékmennyiség csak 653 s Oravicán 765, addig Karánsebesen és Facseten már 925, Ruszkabányán 1067, Ferencfalun 1106, Orsován ellenben csak 918 mm.
Terményei az ásványországból igen gazdagok; a déli hegyvidék ásványkincsekben dúsan megáldott részei közé tartozik; itt találjuk az alsó jurában a nagyhírű kőszéntelepeket (Anina, Steierdorf, Resicabánya, Szekul, Domán, Berzászka, Eibenthal), továbbá előfordul itt aranytartalmú vaskéneg (Új-Moldova), rézérc (Szászkabánya, Oravica, Csiklova), ezüsttartalmú ólomkéneg (Csiklova, Oravica, Dognácska), aranyérc (Szászkabánya), ólomérc (Szászkabánya), kítűnő és nagymennyiségű vasércek (Steierdorf, Anina, Moravica, Dognácska, Szekul, Domán, Nadrág, Bozovics), mágnesvas (Moravica), nagymennyiségű krómvasérc (Dubova, Plavisevica, Tiszovica, Eibenthal), barnaszén (Ruszkabánya), stb. Ezenkívül megemlítendők kitűnő ásványforrásai, melyek Herkulesfürdőn fakadnak s európai hírre tettek szert.
Állatvilága szintén gazdag; állatállománya volt az utolsó (1884. évi) összeírás szerint 27 946 ló, 111 016 magyar és 49 601 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 28 bivaly, 470 szamár és öszvér, 113 498 sertés, 339 100 juh és birka, 27 485 kecske. Továbbá 629 710 tyúk, 18 121 pulyka, 158 454 lúd, 113 999 kacsa és 14 457 galamb. A szarvasmarha-tenyésztésben az erdélyi magyar fajta mellett a pirostarka hegyi fajta dívik. A kiterjedt hegységek, melyeken nagy terjedelmű havasi legelők vannak, a sertéstenyésztésnek kedveznek. Az erdőségekben vad is bőven fordul elő, a folyókban halak. Lóállományának javítására 9 fedeztetési állomás van. K. vmegye összes termőtalaja 1 053 053 ha., ebből szántóföld 193 731, kert 37 101, rét 89 487, legelő 158 443, nádas 1, szőlő 7251 és erdő 657 039 ha.; a terméketlen terület 52 032 ha. A földmívelésnek a hegyes vidék és a részben zord éghajlat nem nagyon kedvez; az összterületnek alig ötödrésze szántóföld s a földmívelés sok helyen lehetetlen. Legjobban van elterjedve a kukorica művelése, mellyel 1893-ban 77 123 ha. volt bevetve (termése 1 665 161 hl.); nagyobb mérvű még a búzatermelés (62 564 ha. területen 875 355 hl. termés), míg a rozs, kétszeres és árpa termesztése aránylag jelentéktelen; burgonya 4547 ha. területen 288 908 hl. terem, zab 18 689 ha. területen 344 266 hl. A szőlőművelés a filloxera pusztításai folytán nagy mértékben csökkent; míg 1882. még 7177 ha. volt a szőlőterület, addig jelenleg csak 2195 ha.; a filloexera-lepte községek száma 62. Az 1893. évi termés volt 3380 hl. must és 3042 hl. bor. A vmegye területén 4 közcélú szőlőtelep van. A gyümölcstenyésztés K. vmegyében igen jelentékeny, legelterjedtebb a szilvatermelés, mely azelőtt jelentékeny pálinkafőzés alapját képezte; újabban a szilvatermelés rendkívüli mértékben csökkent. Erdőségekben K. vármegye rendkívül gazdag; 1893-ban az összes erdőterület 530 928 ha. volt, miből 134 851 ha. tölgyerdő, 383 132 ha. bükk- és egyéb lomberdő, 12 945 ha. fenyves.
Lakóinak száma 1870. 378 077 volt, jelenleg 407 635; az utolsó évtizedben az évi átlagos szaporodás 0,64% volt. Egy km2-re jelenleg 42 lélek esik s így K. vmegye a ritkábban lakott vmegyék közé tartozik. Nemzetiség szerint K. vmegyében csak 10 879 (2,7%) magyar van, továbbá 48 058 (11,8%) német, 5723 (1,4%) tót, 311 335 (76,4%) oláh, 5018 (1,2%) bolgár (Krassova vidékén), 11 862 (2,9%) szerb, 8575 cseh és 5924 egyéb. A nem magyar anyanyelvűek közül csak 10 469 (2,6%) beszéli a magyar nyelvet. 1881-ben a magyarok száma csak 7422 (1,9%) lévén, a tíz évi szaporulat 3457 lélek, vagyis 46,6%. Hitfelekezet szerint van jelenleg 73 817 (18,1%) róm. kat., 18 950 gör. kat., 306 023 (77,2%) gör. kel., 2040 ág. evang., 3053 helv. és 3713 izraelita. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 2056, őstermelés 131 931, bányászat és kohászat 8209, ipar 14 175, kereskedelem 2464, hitel 39, közlekedés 1480, járadékból élők 3085, napszámosok 7747, házi cselédek 4141, háztartásban elfoglalva 98 651, egyéb foglalkozású 637, foglalkozás nélkül 14 éven alul 122 987, 14 éven felül 8822, letartóztatott 460, ismeretlen foglalkozású 130. A népességének jelentékeny foglalkozási ága a bányászat és kohászat, melynek legfőbb központjai Resicabánya (az osztrák-magyar államvasúttársaság vasművei), Anina, Steierdorf (vas és kőszén), Oravica, Dognácska, Szászkabánya, Moravica, Nadrág, Ruszkabánya stb. Az ipar leginkább a vasipar által van képviselve, van azonban még két kőolajfinomítógyár, 20 műmalom, 5 szeszgyár, 3 nagyobb gőzfűrész és fűrészmalom, több téglagyár, 1 üveggyár (Tomost) stb. A kereskedelem legfőbb cikkei vas- és acéláruk, kőszén, fa- és faáruk, gyümölcs és élő állatok; nevezetesebb marhaipiacok Lugos, Karánsebes, Német-Bogsán, Bozovics, Facset és Kápolnás. Jelentékeny foglakozás az erdőművelés és erdei munka, továbbá a gyümölcstermelés; a selyemtenyésztést (1894) 208 községben 3974 termelő család űzi, mely 55 062 kilogramm gubót termelt. A méhészet is lendülőben van; 275 községben 20 553 méhkas van s a termelés (1893) 623 qu. Az üzleti élet élénkítésére 4 bank, 7 takarékpénztár és 10 szövetkezet szolgál. A K. vmegyei és a karánsebesi gazdasági egyesület is jelentékeny eredménnyel működik.
Közlekedésének főhelye a Duna, mely azonban csak a most folyó nagyszabású szabályozási műveletek által fog a nemzetközi forgalom részére megnyílni s nagyobb arányú forgalmat lehetővé tenni. A Maroson csak tutajok közlekednek, a többi folyók a vármegye területén nem hajózhatók, csak jelentékeny faúsztatás folyik rajtuk. Vasutak több irányban hasítják. Legjelentékenyebb vonala a m. kir. államvasutak budapest-orsovai vonala, mely Lugos és Karánsebes érintésével egész hosszában szeli a vármegyét. Ezenkívül (a temesvár-baziási fővonalból kiinduló) két szárnyvonal érinti a vmegyéb, u. m. a vojtek-bogsán-resicabányai és a jaszenova-anina. E vasutak összes hossza 236 km. Van továbbá a vmegye területén 289 km. állami és 1159 km. törvényhatósági út (utóbbiból csak 52 km. kiépítetlen).
Közművelődése még alacsony fokon áll. A vármegye lakosságának még igen nagy része, u. m. (1891) a 6 éven felüli férfilakosságnak 56,1, a női lakosságnak 78,6%-a nem tud sem írni, sem olvasni s a (1893) 75 289 tanköteles közül 35 1561, vagyis 46,7% nem jár iskolába. A vmegye területén van egy hittani tanintézet (Karánsebes), 1 gimnázium (Lugos), 10 ipari- és kereskedelmi iskola, 1 tanítóképző intézet (Karánsebes), 422 népiskola s 7 kisdedóvó. A népiskolákban összesen 528 tanító működik, kik közül 109 a magyar nyelven való oktatásra nem képes. A tanítás nyelve csak 33 iskolában tiszta magyar, 162 iskolában magyar és más, 227 iskolában nem-magyar. A szellemi élet központja Lugos és Karánsebes mellett a bányavárosok, mint Resicabánya, Anina, Oravica, továbbá Orsova.
Közigazgatás. K. vmegye 14 járásra oszlik és van benne 2 rendezett tanácsú város, 13 nagy- és 345 kisközség, továbbá 77 puszta. A községek általában középnagyságúak, 2000-nél több lakosa 37-nek van. A legnépesebbek: Lugos 12 489, Steierlak-Anina 12 144, Resicabánya 10 164, Karánsebes 5464, Kornyaréva 4386 és Oravicabánya 4115 lakossal. Székhelye Lugos. Az országgyűlésbe K. 7 képviselőt küld. Egyházi tekintetben az egész vmegye (33 egyházközség) a csanádi róm. kat. püspöki megye, a 34 gör. kat. egyház a lugosi püspöki egyházmegyéhez tartozik, a gör. kel. egyházak közül 233 a karánsebesi, 40 az aradi s 12 a verseci püspöki egyházmegye területébe van beosztva; a fennálló 5 ág. evang. egyház a bányai, a 3 ref. egyház a tiszántúli egyházkerülethez tartozik. Az izr. anyakönyvi kerületek száma 5. Törvénykezési szempontból K. vármegye a temesvári kir. ítélőtábla s a lugosi, karánsebesi s részben a fehértemplomi törvényszék kerületébe tartozik; járásbíróságok Lugoson, Karánsebesen, Teregován, Szászkabányán, Bozovicson, Ó-Orsován, Bogsánban és Facseten van, az utóbbi 3 telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel felruházva. Illetékes kir. főügyészsége Szegeden, bányabírósága a lugosi törvényszék területére Fehértomplomban, a karánsebesire ott helyben, sajtóbírósága Aradon és Karánsebesen, pénzügyi birósága Fehértemplomban és Temesvárt székel. Kir. közjegyzőségeire (Karánsebes, Lugos, Bogsán, Oravicabánya) a temesvári közjegyzői kamara illetékessége terjed ki; ügyvédi kamara Temesvárt van. Hadügyi tekintetben K. vármegye jámi és moldovai járásai a fehértemplomi 83. sz., a többi járások s a két város a karánsebesi 43. sz. hadkiegészítő parancsnokság, s a 7. és 8. honvéd gyalogezred területét alkotja; csendőr-szárnyparancsnokság Lugoson, szakaszparancsnokság u. o., Karánsebesen és Orsován van. Pénzügyigazgatósága Lugoson székel, adóhivatalok Bogsánban, Facseten, Karánsebesen, Lugoson, Oravicán és Ó-Orsován, pénzügyőrbiztosi állomások Lugoson, Facseten, Oravicán, Karánsebesen és Orsorván vannak. Orsován fővámhivatal, Ó-Moldován mellékvámhivatal van. Ipari és kereskedelmi ügyekben az egész vmegye a temesvári kamara területének képezi részét; államépítészeti hivatala Lugoson van, közúti és posta- s távirdaügyekben a temesvári kerületi felügyelő, illetőleg igazgatósága alá van rendelve. Orsován m. kir. állatorvos székel és belépő állomás van. Kulturmérnöki ügyekben a budapesti VIII. kultúrmérnöki hivatal működési területéhez tartozik, illetékes folyammérnöki hivatala Fehértemplomban székel. A vmegye területén 20 gyógyszertár van.
Története. A mai K. vmegye területe már a történelem előtti korszakban is lakott föld volt; a paleontológiai leletek itt gyakoriak. Első lakói - kiket a történet felemlít - az agatirszek (l. o.) lehettek. A rómaiak meghódítván Daciát, a mai K. vármegye területe is a római birodalom Dacia Malvensis provinciájának egyik alkotórésze lett, és az is maradt, mígnem Aurelianus cász. Kr. u. 275. légióit visszahívván, e virágzó provincia a barbárok birtokába került. A római hódítás erős nyomokat hagyott e vidéken; egyes helyeken a római kőút még most is használható. Délmagyarország legtekintélyesebb római municipiuma: Tibiscum e vármegyében feküdt a mai Zsuppa helyén, Bersovia gyarmat a mai Zsidóvin helyén. Kiváló nevezetes hely volt Herkulesfürdő. Helyén számos és igen nagybecsü régiségek, mint szobrok, feliratos kövek, oszlopok, érmes stb. kerültek elő, melyeket részben már a mult századben vittek fel a bécsi császári muzeumba. A rómaiak uralmát egymásután váltotta fel a gótoké, hunnoké, gepidáké, longobardoké, avaroké, majd a magyaroké. A népvándorlás alatt elpusztult itt a római műveltség.
A magyarok bejövetelekor a Maros-Duna-Tisza szögét a Névtelen jegyző szerint Glád bírta volna, kit Szoard, Kadocsa és Boyta győztek le s az egész vidéket Orsováig, sőt azon tul is elfoglalták. E Gládtól származott volna Ohtum, Szt. István kortársa, ki e vidéken magának önálló fejedelemséget akart alapítani, István azonban legyőzte s ettől fogva szorosabban csatolta e földet Magyarországhoz; hogy pedig a katolikus hit mélyebb gyökeret verjen, alapítá István a csanádi püspökséget (l. o.). Mint várispánság Krassó 1230. fordul elő okmányainkban először. A Szörényi bánság nevét a Traján hídja közelébe eső arx Severinától (ma Turn-Severin) nyerte. Biztos történeti alapot legelőször 1233. érünk, midőn Lukács mester, mint Szörényi bán említtetik; 13 évvel később találkozunk már az első Szörényi püspök, Gergely, nevével is. IV. Béla király a Szörényi bánságot 1238. egész az Oltig megszállta, mire csakhamar telepítvényesek kerültek oda. A tatárjárás után a király a Szörényi bánságot 1247. hűbéri kötelezettséggel a János-vitézeknek adományozta, úgy hogy mindenféle pogányok és a bolgárok ellen fegyvert fogni tartoznak, más eretnekek ellen akkor, ha az ország határait átlépnek s ez esetben száz lovast fognak a király rendelkezésére bocsátani. A lovagrendbe helyezett remények azonban itt nem teljesültek s a lovagok már 1260 táján elhagyták a Szörényi bánságot. IV. Béla király 1264. ama panaszra fakad, hogy e bánságot már egyik zászlósúr sem akarja elvállalni. Ennek oka az volt, mert ez időtájt nagyon ki volt téve a bolgárok pusztításainak. Lőrinc mester, az új bán azonban kiűzte a bolgárokat és helyreállította a rendet, sőt királyaink ezen túl innen intézték támadásaikat a bolgárok ellen. A XIII. sz. három utolsó tizedéről keveset tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy magyar bánok kormányozták; a XIII. sz. végétől 1324-ig Szörényi bánt alig lehet megnevezni. Lehet, hogy ez időszak alatt valamelyik oláh vajda a Szörényi bánság múló birtokán helyezte magát, de az ily birtoklást királyaink soha nem ismerték el, bár a vajdák is fizettek adót. 1324. Pál, valkói, szerémiés bodrogi főispán viselte a báni méltóságot; ezentul 1330-ig ily bánra nem találunk; valószínű, hogy Basaraba oláh vajda kerítette a bánságot hatalmába. Károly Róbert király ezt nem tűrte és 1330. betört Oláhországba, a Szörényi várat bevette és Széchy Dénest nevezte ki Szörényi bánná. Az oláh vajda ki akarta békíteni a királyt és évi adót ígért, de Károly Róbert erre nem hallgatva, az Olt folyón túl is vonult, hol aztán az oláh vajda árulása folytán a magyar sereget nagy veszedelem érte. Mindamellett a Szörényi bánság megmaradt m agyar kézben és Széchy Dénes a báni méltóságban s később is rendesen és megszakítás nélkül, hosszabb időn át itt magyar bánok székeltek. 1365. Kóroghi László és Széchenyi Kónya voltak együttesen Szörényi bánok; első példája volt ez annak, hogy e hivatal egyszerre két férfiura ruháztatott. Nagy Lajos halálától kezdve a Szörényi bánok sorozata tökéletesen ismeretes. Egypárszor előfordul, hogy egykét oláh vajda, mint Mirese és Vlád, Zsigmond király idejében Szörényi grófoknak, a Szörénység urainak nevezik magokat, de ez nem egyéb bitorlásnál; meglehet azt nem is bírták, mert ugyanazon időből más magyar hazafiak neveztetnek ilyenekül, vl. pedig egyáltalán nem volt betöltve, mint p. Zsigmond alatt néha évtizedekig. Ennek ismét csak az volt az oka, mert senki sem akarta magára vállalni az országrész kormányát, mely örökösen ki volt téve a török támadásainak és a törökkel cimboráló oláh vajdák pusztításainak. Zsigmond emiatt ama gondolatra jutott, hogy a német lovagrendnek adja át e bánságot. A lovagok 1429. meg is érkeztek s 1430. már Redvitz Miklós, a magyarországi német lovagrend nagymestere, nevezi magát Szörényi bánnak. A rendhez fűzött nagy várakozás azonban most sem teljesült; a lovagrend új telepét 1432. a törökkel szövetkezett Vlád oláh vajda elseperte; a lovagok a Szörényi vár védelmében mind elhullottak, Redvitz azonban még 1435. is viselte a báni méltóságot. Utána Thallóczy Frank, majd Hunyadi János volt a Szörényi bán. Mátyás idejében a báni állás soha nem volt huzamosabb ideig betöltve; de források hiányában nem tudjuk, hogy miért. Annyi áll, hogy szakadatlanul folytak itt a törökkel a csatározások. Csoulai More Fülöp bán 1492. két szekér török fejet küldött fel az országgyűlésre, de e múló veszteség nem tartóztatta fel a törököt: 1522. elfoglalják Orsovát, 1524. pedig Szörény várát. A mohácsi vész után az Olt és Duna közötti rész is megszűnt Magyarország kiegészítő része lenni s a Szörényi vár nem látott többé magyar bánokat. A Szörényi bánság erre megszűnik, amint ugyanakkor megszűnt Krassó vármegye is, de helyettük megszületik Szörény vármegye, mely János király, majd az erdélyi fejedelmek birtokához tartozott. Magába foglalta e megye az előbbi Krassó vármegyét és a volt Szörényi bánság még meglevő részeit, tehát kiterjedt a Marostól egész Orsováig. Főnökeit azonban nem nevezték sem főispánoknak, sem Szörényi bánoknak, hanem karánsebesi és lugosi bánoknak. Hivataluk soha külön nem vált; az egésznek élén mindig egy bán állott, ki Karánsebesen lakott. E változás legfeljebb 1536. történt; Somlyai Mihály volt az első bán. A lugosi és karánsebesi bánok kormányozták eme nagy terjedelmű vidéket az erdélyi fejedelmek nevében egész 1658-ig, amikor Barcsay Ákos, az utolsó lugosi és karánsebesi bán, hogy az erdélyi fejedelemséget elnyerje, Lugost és Karánsebest a töröknek átadta, a vasvári béke pedig a török eme foglalását helybenhagyta. Az ezutáni harminc év e vidékre nézve a török uralom korszaka, habár valószínű, hogy kétféle hódolás viszonyába jött, amennyiben a török urán kívül az erdélyi fejedelmet is elismerte; némi halvány vármegyei életnek még a török hódoltság korában is van nyoma. A nemesség azonban lassankint kivándorolt leginkább Erdélybe. Midőn Veterani 1688. Karánsebest visszafoglalta, Szörény vármegye is újra felébredt, ebben már akkor Macskássi Péternek alispáni minőségben fontos szerepe volt; Szörényi főispánnak kineveztetett 1698. s mindaddig, míg a karlovici béke után a törökkel kötött egyezség szerint Szörény vármegye a töröknek ismét visszaadatott, az is maradt. Mikor történt ez, az nem bizonyos, de Macskássi a szörényi főispáni címet még 1707. is viselte. A passarovici béke (1718) szabadította ugyan fel a temesi vidéket a török alól, de már a háború kitörése előtt is jókora területet uraltak a császáriak a temesvári pasa tartományából; legalább az 1715. XCII. t.-c.-ben a király arról biztosítja a nemzetet, hogy Pozsega, Verőce, Szerém, Valkó, Csongrád, Arad, Békés, Zaránd és Torontál mellett Szörény vármegyét is az anyaországhoz fogja visszacsatolni. Midőn Szavójai Jenő a délvidéket véglegesen visszafoglalta a töröktől, nem csatolták vissza az anyaországhoz, hanem 1716-tól 1751-ig katonai kincstári, 1751-1779. polgári kincstári közigazgatás alatt állott. Mikor 1779. a Maros és Duna közötti vidéken Temest és Torontált új életre keltették, ugyanakkor ezektől K-re Krassó vmegyét támasztották fel, a volt Szörényi bánság egy része pedig mint katonai határőrvidék továbbra is elszakítva maradt hazánktól. Ettől kezdve Krassó és Szörény története megint kétfelé ágazik.
Krassóba mindjárt a török uralom alól való felszabadulás után számos gyarmatost telepítettek; sok bányászcsaládot is hozatott ide a kormány a felvidékről és Németországból és megint művelés alá vették a bányákat. A kormány csakis németeket szeretett volna ide telepíteni, de miután elegendő számmal nem jöttek, szívesen látták az oláhokat is. 1717. a karánsebesi kerületben 91 falu volt 3915 házzal. 1738. a török ismét berontott, s a temesi részekkel e vidék is, habár csak néhány hónapra, ismét a török birtokába került. Mikor Mária Terézia a volt temesi bánságot az országhoz visszakapcsolta, a régi vármegyéknek már a nevét is elfeledték. Hosszas tárgyalásokba került, míg megállapították, hogy hány és milyen nevű vármegyéket milyen területtel állítsanak fel. Végre megállapodtak, hogy a három új vármegye egyike Krassó legyen 109 mf2 területtel, Lugos székhellyel. Jársi székhelyek lettek: Lugos, Bolcs, Kápolnás, Krassova és Oravica, volt pedig az új vármegyében ekkor 223 község. Első főispánja gróf Haller József lett. Gróf Niczky Kristóf nevében Vörös Antal alnádor 1779 aug. 5-én iktatta be a megyei tisztikart, Haller főispán pedig augusztus 22. foglalta el hivatalát; maga Niczky gróf mint kir. biztos iktatta őt be, mely alkalommal Lugos újabban fényes magyar ünnepélyeknek volt a színhelye. Sok idő után ekkor hangzott itt először a magyar szó. Ezóta Krassó a magyar alkotmányos élet áldásait élvezte 1849-ig; 1849-től 1860-ig a német nyelvű szerb vajdaság és temesi bánságnak volt kiegészítő része. Visszaállíttatván a megyei kormányzat, 1860. Krassó is alkotmányosan szerveztetett. A Szörénységi rész 1779 után még majdnem egy századig maradt, mint határőrvidék elszakítva, mígnem az 1871 jun. 8-iki királyi rendelet a bánsági határőrvidéket feloszlatta s 1872 jan. 1. fogva az anyaországba visszakebelezte. Az 1873. XXVII. t.-c. végre felállítá Szörény vármegyét; meghatározta területét, székhelye az önálló törvényhatósági joggal felruházott Karánsebes városa, első ispánja Jakab Bogdán, első országgyűlési képviselője egy nyugalmazott tábornok, Doda Traján lett. Az új vármegye azonban nélkülözvén az alkotmányos nemzeti élet feltételeit, hét évi fennállás után Krassóval egyesíttetett s azóta vele együtt alkotja K. vármegyét.

A 2002.-es népszámlálás adatai szerint: 333.396 lakósa volt, de figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi Krassó-Szörény (Caraş Severin) megye területe (jelenleg: 8.514 km2) kisebb a történelmi Krassó-Szörény vármegye területénél!
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Krassó-Szörény megye (rum. județul Caraș-Severin, ném. Komitat Karasch-Sewerin), 1919.-1925. jún.; 1968-: közigazgatási terület Dél-Erdélyben, Nyugat-Romániában az Al-Dunánál. - 1. 1919: a területfoglalások s a részleges szerb megszállás után a Ro-hoz került ter. ~ néven létezett. - A v. Temes vm. Varadiát és két Néra-balparti határrészt az 1925. VI: 2 részre osztott ~ből újonnan alakított Krassó megyéhez csatolták. 1938-40: tíz kir. helytartóság létezett a II. bécsi döntésig. 1950. IX: a közigazg. szovjet mintára végrehajtott átszervezésekor a megyéket meszüntették, körzeteket (rajonokat) alakítottak, azokat tartományokba szervezték. 1952: Krassó megyét és Szörény megyét a Temesvár székhelyű Bánát tartományba osztották, kivéve a Maros-balparti sávot, mely megalakításakor Arad tartomány része lett, annak fölszámolásakor, 1956: Bánát tartományhoz kapcsolták (Temesvár tartománynak is nevezték, 21.800 km²-en 1.196.000 lakos) Bozovics, Facsád, Karánsebes, Lugos, Oravicabánya, Orsova és Resicabánya körzetközpontokkal. - Népessége 1920: 300.964 főből 5383 m., 37.741 ném., 233.761 oláh, 30.101 egyéb (ebből 1453 zsidó). - 2. É-on Temes, K-en Hunyad és Gorj, D-en a regáti (olténiai) Méhed (Mehedinți) megye, Ny-on a Duna határfolyóként Jug. felé határolja. 1968: a tart. rendszer fölszámolásakor 8514 km² ter-tel, Resicabánya megyei jogú város székhellyel (1966: 71.172 lakos; Karánsebes 1966: 20.845 lakos) az egykori vm. ter-én alakították újjá. ~hez sorolták Hunyadtól Alsó- és Felsőbaucárt, Bukovát és a Temestől átcsatolt Móricföldet, Orsova és környéke a regáti (olténiai) Méhed (Mehedinți) megyéhez, Lugos és Facsád környéke Temes megyéhez, a Maros menti sáv Arad megyéhez, két falu Hunyad megyéhez került. - Népessége (1930-66: nem azonos adatfölvétellel és visszavetített átszámítással!) 1930: 319.286 főből 6888 m., 242.381 oláh, 40.359 ném., 29.658 egyéb (ebből 64 jiddis, 2510 ruszin, 10.464 szerb, 6266 tót, 192 bolgár/krassován) anyanyelvű; 6665 m., 237.476 oláh, 36.793 ném., 38.352 egyéb (ebből 1014 zsidó; 2480 ruszin; 10.038 szerb; 8747 tót; 231 bolgár/krassován) nemzetiségű; 57.550 r.k., 17.273 g.k., 235.597 g.kel., 1718 ref., 1502 ev., 35 unit., 1196 izr., 4515 egyéb (ebből 3974 bapt., 58 adventista) vall. - 1941: 319.381 főből 5830 m., 241.937 oláh, 37.108 ném., 34.469 egyéb nemzetiségű. - 1948: 302.250 fő. - 1956: 327.790 főből 8260 m., 263.535 oláh, 230.503 ném., 32.489 egyéb (ebből 439 zsidó, 3220 cigány, 3192 ruszin, 16.237 szerb, 6347 cseh, 2052 tót, 73 bolgár/krassován) nemzetiségű. - 1966: 358.726 főből 8787 m., 297.564 oláh, 26.657 ném., 25.718 egyéb (ebből 12 jiddis, 2105 cigány, 3569 ruszin, 15.354 szerb, 3817 cseh, 496 tót, 63 bolgár/krassován) anyanyelvű; 9175 m., 295.879 oláh; 23.882 ném., 29.790 egyéb (ebből 190 zsidó, 2132 cigány, 3647 ruszin, 15.826 szerb, 5858 cseh, 1292 tót, 108 bolgár/krassován) nemzetiségű. - 1977: 385.577 főből 9238 m., 323.095 oláh, 21.676 ném., 31.568 egyéb (ebből 162 zsidó, 5927 cigány, 3944 ruszin, 8623 szerb, 6722 horvát, 4548 cseh, 781 tót, 95 bolgár/krassován) nemzetiségű; 1992: 376.347 főből 7074 m., 331.530 oláh, 11.106 ném., 26.637 egyéb (ebből 10 jiddis, 5200 cigány, 3729 ruszin, 13.820 szerb, 3371 cseh, 338 tót, 49 bolgár anyanyelvű; 7876 m., 325.758 oláh, 11.936 ném., 30.777 egyéb (ebből 65 zsidó, 7776 cigány, 4118n ruszin, 7885 szerb, 3682 horvát, 3658 cseh, 555 tót, 83 bolgár, 2721 krassován); 31.896 r.k., 2704 g.k, 2486 ref., 400 ev., 103 unit., 316.201 g.kel., 74 izr., 22.479 egyéb (ebből 13.311 bapt., 7057 pünkösdista, 449 adventista, 269 evang. ker.) vall. (1930-92: a felekezeti adatok csak becsültek). tartományi közigazgatás Romániában.
Atlas istoric 1971:102. - Vofkori 1996:71. - Varga E. 2000:36. (1996: megyehatárait 1850-ig visszavetítve, átszámítgatásokkal; a táblázatokban ukránnak nevezve a ruszint/rutént, bolgárnak a krassovánt!), 377.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Krassó-Szörény vármegye, 1880-1920: egykori közigazgatási terület Dél-Magyarországon, az Al-Dunánál. - Az 1880:55 tc. az addig önálló Krassó vármegyét és Szörény vármegyét ~ néven egyesítette. É-on Arad vm., K-en Hunyad vm. és a D-i Kárpátok (országhatárként Ro. felé), D-en az Al-Duna (országhatárként Szerbia felé), Ny-on Temes vm. határolta. - Az 1884:7. tc. Kusicsot Temes vm-hez, Daruvárt Temesből ~ vm-hez csatolta. Ter-e 1910: 11.074 km² (Mo. vármegyéi között a 2.), székhelye Lugos. 1913: ~hez csatolták az 1878: megszállt, de addig az Oszmán Birod-hoz tartozott dunai Ada Kaleh szg-et (melyet a Vaskapu-vízierőmű 1964-71-i építésekor elárasztottak). - 1916. XII: 30: a ~ből hadba vonult 61.076 fő 190.454 családtagot hagyott ellátatlanul. 1918. XI: az összeomlás után ~ igazgatása az alispán hatáskörében maradt, elszaporodtak a rablóbandák, melyeket a nemzetőrök nem tudtak megfékezni. A zűrzavart kihasználva a Ro-ból hazafelé tartó ném. katonaság átvonulása után XI. 10: a már megszállt Versecről megindultak a szerb területszerző csapatok, 180 fővel elfoglalták XI. 13: Oravicát, XI. 14: Lugost, birtokba vették a kincstári vagyont. XI. 16: a m. hadsereg tényleges tisztjei és hozzátartozóik holmijukkal marhavagonokban menekültek Mo. felé. A szerbek megszállták Karánsebest, Resicát, Szákult, a moldovai járást s a jámi járás néhány községét, minden összeköttetést megszüntettek a meg nem szállt ter-el. 1919. I. 28: Lugosra érkezett 300 fr. katona, a távozó szerbek a kincstári vagyonból minden mozdíthatót magukkal vittek. A fr. megszállt ter-en (annak időtartamára) megalakították Lugos vármegyét. II. 20: a belgrádi kormány Filippon Márton alibunári ügyvédet nevezte ki Temes és ~ főispánjává. II. 28: a párizsi békekonferencia szakértői a temesvár-buziási vasútvonalat az oláhoknak adták, ezért V. 29: De Tournadre fr. tábornok átengedte nekik ~ közigazg-át. Lugos vm-t megszüntetve létrehozták a saját közigazgatású Krassó-Szörény megyét (județul Caraș-Severin). Krassószombat és Udvarszállás falu, valamint Néramogyorós külterülete a szerbeké lett, 1923: a határrendezéskor Csorda és Jám községet a szerbek átadták Ro-nak.
Népessége 1880:
380.313; 1890: 407.635; 1900: 443.001 fő; 1910: 465.074 főből a bégai járás 27 közs., 23.825 fő; a boksánbányai járás 21 közs., 36.458 fő; a bozovicsi járás 19 közs., 29.795 fő; a facsádi járás 38 közs., 28.495 fő; a jámi járás 28 közs., 35.593 fő; a karánsebesi járás 36 közs., 35.802 fő; a lugosi járás 24 közs., 21.084 fő; a marosi járás 25 közs., 20.807 fő; az oravicabányai járás 22 közs., 44.608 fő; az orsovai járás 23 közs., 28.237 fő; a resicabányai járás 25 közs., 49.934 fő; a temesi járás 30 közs., 25.915 fő; a teregovai járás 20 közs., 33.182 fő; az újmoldovai járás 22 közs., 28.195 fő; Karánsebes rend. tanácsú város, 7999 fő; Lugos rend. tanácsú város, 19.818 fő; az összesből 33.425 m. (7,2%), 55.866 ném. (12%), 335.987 oláh (72,2%), 2351 ruszin, 2908 tót, 14.674 rác, 319 horvát, 20.143 egyéb (cseh-morva, krassován, olasz, cigány) anyanyelvű; 90.053 (19,4%) r.k., 20.006 (4,3%) g.k., 336.510 (72,4%) g.kel., 10.397 (2,2%) ref., 2874 (0,6%) ev., 142 unit., 4794 (1%) izr. 297 egyéb vall.; 1919: 463.332 főből 83.158 (17,9%) r.k., 21.276 (4,6%) g.k., 340.160 (73.4%) g.kel., 11.322 (2,4%) ref., 2099 (0,5%) ev., 45 unit., 3933 (0.9%) izr., 1369 (0.3%) egyéb vall.; 1920: 463.362 főből 18.948 m. (4,5%), 52.576 ném. (12,4%), 316.315 oláh (75,5%), 32.660 (7,7%) egyéb (ebből 3765 [0,9%] zsidó/jiddis) nemzetiségű/anyanyelvű. - Lapja: Krassó-Szörény Vármegye Hivatalos Lapja (1902-18).

Pallas XI:38. - 1910. évi népszámlálás. Bp., 1912:845 - Edelényi 1928:660. - Jakabffy-Páll 1939:3. - Varga E. 2000:13. (a mai ter. beosztás szerinti átszámításokkal!)
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Krassó-Szörényvármegye, szh Lugos; járásai: 1888 (Je 35-37): 1. Bégai (szh: Bálinc), 2. Bogsáni (Németbogsán), 3. Bozovicsi, 4. Facseti, 5. Jámi, 6.Karánsebesi, 7. Lugosi, 8. Marosi, 9. Moldovai (Újmoldova), 10. Oravicai (Ob), 11. Orsovai, 12. Resicai (Rb), 13. Temesi (Kricsova), 14. Teregovai járás.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krassó-Szörényi Lapok, politikai hetilapként indult 1878-ban Lugoson Virányi János nyomdász alapításában. Felelős szerkesztő és kiadó 1919-ben Szidon József. 1920-ban Sulyok István tulajdonába került, aki Botos Jánossal és Horváth Emillel együtt szerkeszti. 1924-től szerkesztő Serényi József, 1926-tól Arató Andor. A heti kétszeri megjelenésre áttért lap az OMP lugosi tagozatának félhivatalos sajtóorgánuma lett, és számos cikkét, így azokat, melyeket a "lugosi triumvirátus" tagjai (Jakabffy Elemér, Sulyok István, Willer József) írtak, a többi erdélyi lap is gyakran átvette. A ~ számos tanulmányt közölt a bánsági magyar telepesek sorsáról, az együttélő népek közös harcairól, helyet adva az irodalomnak is. 1928-tól a Husvéth és Hoffer nyomda tulajdona, 1937-ben címét a helységnevek romános írásának elrendelésekor Caraş-Severini Lapokra változtatja 1938-ig. Megszűnt 1939-ben.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Krassova, kisközség Krassó-Szörény vármegye resicai járásában (1891) 3335 túlnyomóan bolgár lak.; K. állomása a jaszenova-aninai vasúti vonalnak, van posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára. Cementmárgája és mészköve nevezetes. A község a Karas vizétől kimosott sziklatöbörben fekszik. K. központja egy vidéknek, melyen nagyrészt már eloláhosodott krassován bolgárok laknak. V. ö. Czirbusz Géza. A krassován bulgárok (Földrajzi Közlemények, 1883. évf. 169-198. l.)
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Krassova,
Krassó vármegyében, horvát falu, ut. p. Dognácskához 2 órányira, a Karas vize mellett: 3568 kath., 34 óhitű lak., kath. paroch. templommal; nagy de hegyes, völgyes, köves határral; roppant erdőséggel; egy régi, hegyen állott vár omladékival, gyümölcsös és szilvás kertekkel; vendégfogadóval; kőbányával. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Krassóvár, Krassova/Caraşova/Krašova,
falu Krassó-Szörény megyében. Egykor Krassó vármegye sz
ékhelye. Községközpont, Krassóalmás, Krassócsörgő és Nermed tartozik hozzá.
A Krassó bal partján áll a vár, egykor Krassó vármegye székhelye. Először 1323-ban említik királyi várként a krassói ispánság tartozékaként. 1429 és 1435 között a Német Lovagrend vára volt. Valószínűleg a törökök pusztították el. A magyar lakossága mellé Nagy Lajos idejében menekülő bolgárok költöztek. Innen igazgatták az egyesített Krassó és Keve vármegyét. 1910-ben 3195, többségben horvát lakosa volt, jelentős cigány és német kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Krassó-Szörény vármegye Resicabányai járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 3550 lakosából 3206 horvát, 114 cigány, 18 magyar és 15 német volt.
Krassóvár, Krassova, v. Krassó-Szörény vm. (Carașova, Ro.):
1. esperesség a v. csanádi egyhm-ben. Plébániái 1904: Krassócsörgő, Lupák, Rafnik.
2. plébánia. 1323: Kraso. 1332: már létezett. A törökök 1526 u. elpusztították. 1726: alapították újra. Mai Nagyboldogasszony tp-át 1728: építették. Kegyura 1880: az Osztrák Állampálya-Társulat. Anyanyelve 1880: horvát, m.
Kiss-Sziklay II:923. - Gerecze II:463. - Györffy III:476.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Krassovánok, a Krassó folyó völgyében, Krassó-Szörény vármegye délnyugati részében, 11 faluban letelepített római katolikus bolgár népcsoport. Vitatott, hogy a ~ az I. (Nagy) Lajos (ur. 1342-82) idején Orsovába, Szlatinára, Karánsebesre, Krassóvárba, Zimonyba, Rékasra, Lippára, esetleg Brassóba telepített, kat-sá lett bolgár bogumilok utódai, v. az 1740 k. Kis-Oláho-ból paulikáni néven települtek leszármazottai. Egy csoportjuk már 1723: megszállta az oláhok lakta Vingát, 1737: Óbessenyő, Lovrin, Selyos, 1744: Krassova (Krassóvár), Lupák (Kiskrassó), Vodnik (Vizes), Nermet (Nermed), Jabalcsa (Almás), Klokotics (Csörgő) és Rafnik (Kengyeltó) közs-ekben tűntek föl. Települési központjuk Krassóvár (Krassova), a 19. sz. végére nagyrészt eloláhosodtak. 1910 k. 7 falut tisztán, 11-et oláhokkal vegyest laktak ~.
Czirbusz Géza: A D-mo-i bolgárok. Temesvár, 1882. - Földr. Közlem. 1883:169. (Czirbusz Géza: A krassován bolgárok) - Czirbusz Géza: A krassószörényi ~. Bp., 1913. - Révai XII:268.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Krassovánok,
bolgár eredetű, szerb elemmel keveredett nép Krassó-Szörény vármegyében főleg a Karas völgyében. Legnagyobb falujok, a többi bolgár falvak központja Krassóvár (azelőtt: Krassova), mely nevet adott az egész népnek. Még Nagy Lajos idejében jöttek be, de oláh hatás alatt erősen megváltoztak. 1726. szerbek telepedtek le köztük. Ma a K. 7 faluban tisztán és 10-ben oláhokkal vegyest laknak. V. ö. Czirbusz G., A délmagyarországi bolgárok (Temesvár 1882).
Forrás: Révai lexikon

Krassóvermes, Vermes/Vermeş, kisközség Krassó-Szörény vármegye boksánbányai járásban, (1910) 2311 oláh és magyar lak.; posta-és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon

Krepsz Iván (*Temesvár, 1912.09.18.), orvosi szakíró. Szülővárosában végezte a Piarista Gimnáziumot (1929), a kolozsvári I. Ferdinand-Egyetemen nyerte el orvosi oklevelét (1937). Pályáját a kolozsvári Központi Röntgenintézetben kezdte mint tanársegéd (1940-45), majd a marosvásárhelyi OGYI Radiológiai Intézetében adjunktus, 1948-tól előadótanár, 1968-tól egyetemi tanárként vezeti a klinikát nyugdíjazásáig (1979). Az orvostudományok doktora. Magyar, román, német, angol és francia nyelvű szakdolgozatait a rákkutatás kérdéseiről írta, s ezek főleg az EME orvostudományi Értesítője, az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Orvosi Hetilap (Bp.), Anthropológiai Közlöny (Bp.) lapjain jelentek meg; 1961-től a bukaresti Oncologia şi Radiologia szerkesztőbizottsági tagja és főmunkatársa. Ismeretterjesztő egészségügyi cikkeivel és cikksorozataival a Muncitorul Sanitar, Ardealul Medical, Vörös Zászló, Hargita hasábjain s az Egészségügyi Nevelési Ház kiadványaiban szerepel. Mint társszerző részt vett a Manual de radiologie (1963) és Radiologia medicală (1963) c. tankönyvek szerkesztésében.
Egyetemi jegyzete: Radiológia. Röntgendiagnosztika és sugárterápia (Mv. 1957); újabb kiadás Kovács László és Kertész Endre közreműködésével (1960, 1976). Önálló kötete: A rákbetegségről. Mv. 1957.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kricsova/Criciova/Кричова, kisközség Krassó-Szörény vármegye temesi járásában, (1891) 950 oláh lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Itt van eltemetve Hanák János magyar zoológus.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kricsó, Kricsova,
kisközség Krassó-Szörény vármegye temesi járásában, (1910) 1076 oláh lakossal; u. p. Gavosdia, u. t. Zsidóvár. Itt van eltemetve Hanák János zoológus.
Forrás: Révai lexikon
Kricsova, Krassó v. oláh falu, Szakulhoz 1/2 órányira: 4 kath., 878 óhitű lak., anyatemplommal, termékeny szántóföldekkel. Bírják Fischer, Orbók, Nákó, Szerényi családok.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Kricsó Kr (Lugos-DK, a Temes jp-i úton) 1444: Krychyowa (P); =: Krychowa Zsidóvár 14. tartozéka (Cs 2: 15. Zsidóvár), 1490: Crichowa (Cs 2: 47); 1548: Kerchova, 1717: Kritsowa (Pesty: Krassó II/1. 276). 1808: Kricsova (93). 1851: », Kr vm, 4 kath., 878 óhitű lak., anyatemplommal, termékeny szántóföldekkel. Bírják Fischer, Otbók, Nákó, Szerényi családok (Fé 2: 275). 1888: » KrSzö Temesi js (Je 457). 1913: Kricsó KrSzö vm (Az). - 1909/19: Criciova, K, L 992: r 973 (58). = Su 1: 174. 1444-1913. + 2: 356. Krychowa. [42 B]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krimárvára, (azelőtt Krivobara), a lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 126, lakosaié 618, akik románajkúak és nagyobbrészt görög-keleti vallásúak. Postája és távírója Temesrékas. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. 1440-1477. években a solymosi vár tartozékai között sorolják fel. 1440-ben már Crivobara és 1477-ben Krymárwára alakban fordul elő, Bánffi Miklós és Jakab birtokaként. Az 1717. évi összeírásban csak Bara néven fordul elő, 25 lakott házzal. A Mercy-féle térképen Krivowara alakban van megjelölve. A XIX. század elején a Lukács-család vette meg a kincstártól és 1838-ig bírta. Ekkor Capdebo Jakabé, majd utána Mártoné és 1846-ban Kristófé lett, a ki azt 1887-ig bírta. Az 1887-1893. években Capdebo Vilma férj. Markovics Antalné és Capdebo Mária férj. Nagy Móriczné. 1893 óta Gorcsa János, Klug József és társai bírják. A görög-keleti templom 1885-ben, a görög-katolikus, pedig 1890-ben épült.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Krimárvára Ar (Lippa-DDK) 1440: Crivobara (?), 1477: Krymarwara Solymos vár 34. tartozéka volt (Cs 1: 761. Solymos). 1633: Krivavara; 1723-5: Krivowara (Márki II/1. 208). 1808: Krivobara Te (93). 1851: », Te vm, 642 n. e. óhitű lak., anyatemplommal. Határa 1285 hold, ... Birtokosa: Kapdebo Kristóf (Fé 2: 276). 1888: Krivabara Tt Bánlaki js (Je 457). 1913: Krimárvára Te vm Lippai js (Az). - 1909/19: Crivobara, Krivobára, L 622: r 614 (59). = Su 1: 177. 1440-1913. - 1974: c. Secas {Temesszékás kzs faluja É-ra} [32 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kristóf-Krausz Albert (*Temesvár, 1892.04.19. - †Temesvár, 1958.12.18.), festőművész, műépítész, művészeti szakíró. Szülővárosában a főreáliskolában érettségizett (1910), építészmérnöki oklevelet Münchenben szerzett (1915), ahol az új építészeti irányzat egyik vezető egyéniségétől, Theodor Fischer professzortól tanulta a tervezést. Az I. világháborúban hadmérnökként szolgált, majd Temesvárra visszatérve portréfestő. Megfestette Asztalos Sándor, Endre Károly, Franyó Zoltán, Jovánovity Dobrivoj, Kalotai Gábor, Pogány László, Szirmai László írók, Podlipny Gyula festőművész, Freund Leo zongoraművész és Brandeisz József hegedűművész arcképét. Újabb berlini tanulmányok (1929-32) után Temesvárt az ún. "új tárgyiasság" mértani formáival és díszítetlen síkjaival dolgozó stílusban számos bérházat és villát tervezett, s dinamikus-expresszív formanyelvű festészetét kiállításokon mutatta be. Címlapot rajzolt a Brázay Emil szerkesztette Pán-Könyvtár egyes köteteihez s a Moravetz Zeneműkiadó kottafüzeteihez. Műkritikái, élménybeszámolói, műhelyvallomásai a Temesvári Hírlap, Keleti Újság, Az Új Ember, Heti Magazin, Déli Hírlap, Brassói Lapok, 1944 után a Szabad Szó, A Világ, Utunk és Előre hasábjain jelentek meg.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kriva Te~Szö (Karánsebes táján) 1480: Cryua; Kriva in districtu Zeureniensi. Szépmező után említik; együtt Bolvasniczával, melyet máskor (1475) a sebesi kerületben Temesmegyébe számítanak (Cs 2: 42. Huzarczki). 1501: Krywa (Pesty: Szörény II. 270). - Su 2: 313. Cryua.
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krivája KrSzö (Resicabánya-DK) 1913: Krivája Ferencfalva tartozéka Resicabányai js (H). - 1909/19: Crivei, Krivey, &, v. Văliug (59). Crivaia = Su 1: 177. 1909, 1913. - Crivaia (650 m) kemping [42 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krivapatak Te~Szö (Miháld/Mehádia táján) 1390: Kryuapatak; 1436: Alsocriva in districtu Myhald; 1447: Krewa superior, Kwzep-Krewa in ». Teregova határába olvadt (Cs 2: 47). - Su 2: 356. {Teregova mellett Criva határrész őrzi nevét}
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krivina, Krassó v. oláh falu, Kossovához 2 órányira: 1 kath., 361 óhitű lak., anyatemplommal, nagy erdőséggel, szép urasági legelővel. F. u. Dezsánfalvi Gyika család.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára
Krivina:
1. Te (Karánsebes táján) 1427-28: Cryuinabogdan in comitatu Themes; 1470: Kriwina in districtu Sebes; 1492: Kirywyna királyi ember el
ınevében (Cs 2: 47). - Su 2: 313. 1427 (Sztáray II. 263).
2. Te~Kr (Lugos-KDK, a Temesbe öml
ő Nadrág völgyében) 1444: Kriuina Zsidóvár 42. tartozéka volt; 1464-ben Mátyás király a várat és tartozékait Dengelegi Pongrácz Jánosnak és Andrásnak adta (Cs 2: 15. Zsidóvár). 1470: Krivina, 1603: Krivina-Baba, 1717: Kribina (Pesty: Krassó II/1. 278). A XVIII. század elején: Jósika-, a XIX. közepéig kincstári birtok, utána a csanádi püspök, majd a Nadrági Vasgyár tulajdona. 1808: Krivina (93). 1888: » KrSzö Temesi js (Je 457). L 1910: 510; 1956: 387 (Le). 1913: Alsógörbed KrSzö vm (Az). -1909/19: Crivina, K, L 509: r 503 (59). = Su 1: 177. 1470-1913. - 1974: c. Nădrag {Nadrág kzs faluja} [32 D]
3. Kr (Facsád-K) 1514-6: Also-Krywyna, Felsö-Krywyna, 1612: pr. Krivina (Pesty: Krassó II/1. 279). 1808: Krivina (93). 1851: », 1 kath., 361 óhitű lak.,  anyatemplommal, nagy erdőséggel, szép urasági legelővel. F. u. Dezsánfalvi Gyika család (Fé 2; 276). 1888: Felső- Krivina KrSzö Facseti js (Je 323). 1913: Felsőgörbed KrSzö vm Facsádi js (Az). - 1909/19: Crivina, Fk, L 367: r 360 (59). Crivina de Sus = Su 1: 177. 1514-1913. - 1974: c. Pietroasa {Kıfalu kzs faluja} [33 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Krivobara, oláh falu, Temes vármegyében, Lippához délre 5 órányira: 642 n. e. óhitű lak., anyatemplommal. Határa 1285 hold, melyből urb. belsőség 40 h., legelő 110, rét 210 h., szántóföld 180 h., szorgalomföld 75 h., majorsági szántó 200 h., legelő 150 h., rét 70 h., erdő 250 h. Földe agyagos, hegyes, de azért megtermi a tiszta búzát, zabot és kukoricát. A legelő szilvafákkal van beültetve. Birtokosa: Kapdebo Kristóf.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Krusovecz Te~Szö (Herkulesfürdő-É) 1447: Krussowcz in districtu Myhald (Cs 2: 48). =: p. Krwssowecz, 1548: Krwsowecz, 1603: Krusevecz, 1690-1700: Krusevacz (Pesty: Szörény II. 290). 1552.VII.11.: L. Bánffy Mihály Krwssowecz birtokbeli jószágait zálogba adja Karánsebesi Sebesi Lajosnak és Flora Ioannak (KmJkv 5162-3); 1553.III.20.: Kornyáti Bekes László Krwswecz birtokbeli részét zálogba adja Tövisi Cservicse Jánosnak (5178). 1808: Krusschovecz, Krushovec (93). 1888: Krussovecz KrSzö Teregovai js (Je 458). 1913: Körtvélypatak KrSzö vm (Az). - 1909/19: Crusovăţ, Kr, L 615: r 614 (59). = Su 1: 177. 1447-1913. - 1974: c. Cornea {Somfa kzs faluja D-re} [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kubán Endre, idősb. (*Resicabánya, 1877.09.08. - †Temesvár, 1957.12.05.), újságíró, szerkesztő, műfordító, ifjabb ~ Endre apja. Temesvárt, Kiskunfélegyházán, ahol Móra Ferenc osztálytársa, és Selmecbányán tanult, jogot végzett, és újságírói pályára lépett. Budapesten a Magyar Mesék és Ifjúsági Olvasmányok Könyvtára sorozatban Krisztus-históriákat, zsidó és cigány adomákat, Rózsa Sándor-történeteket jelentetett meg (1904-10), szerelmi levelezőt szerkesztett, és összeállította emlékkönyvbe való versek gyűjteményét. Szülőföldjére visszatérve a Resicai Lapok, majd a Krassó-Szörényi Lapok munkatársa. 1913-tól a Temesvári Hírlap belső munkatársa, 1924-ben felelős szerkesztője. Közben kiadta a Komédia c. színházi hetilapot (1916-20) s a kéthetenként megjelenő Gyerekújságot (1924-28). A Déli Hírlap belső munkatársa, ill. szerkesztője, 1925-től nyugdíjaztatásáig (1940). Írásait a Brassói Lapok, Vasárnap, Havi Szemle is közölte. A temesvári Arany János Társaság tagja. Mint műfordító Eminescu, Romul Fabian, Aron Cotruş, Lucian Blaga több versét ültette át magyarra.
Jelentősebb kötetei: Kacagó kádenciák (humoros versek, Tv. 1917); Kis emberek világa (Kóró Pál versei, Tv. év nélkül); Megrontott élet (regény, Tv. 1932).
Álnevei: Kóró Pál, Kun-bán, Andorás, Félegyházi András, Hafiz Etnekir.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kubán Endre, ifjabb (*Resicabánya, 1909.04.05. - †Temesvár, 1991.03.01.), újságíró, szerkesztő, író, idősb ~ Endre fia. Székelyudvarhelyen érettségizett (1927). Újságírói pályáját a temesvári Déli Hírlapnál kezdte, a Brassói Lapok bánsági tudósítója (1930-32), a 6 Órai Újság, majd 1941-42-ben a temesvári Magyar Hírlap munkatársa. Elbeszéléseit, riportjait, beszámolóit a Független Újság és a Keleti Újság is közölte. 1944 őszétől az MNSZ közművelődési munkáját irányítja Temes megyében. Részt vesz az Arany János Társaság újjászervezésében és a Bánsági Magyar Írók Antológiája (1946) szerkesztésében. 1948-tól 1952-ig a temesvári Szabad Szó, 1949-50-ben a Bánsági Írás belső munkatársa. Az Írószövetség temesvári fiókjának titkára, a Bánsági Üzenet (1957) és a Bánáti Tükör (1961) c. kiadványok szerkesztője. Gondozásában jelent meg az Egy szelet fény (Tv. 1967) c. antológia. 1969-ben vonult nyugalomba. Szociográfiai fogantatású riportjait 1932-ben Ismeretlen Erdély c. alatt saját költségén kötetben is kiadta, bemutatva a gazdasági válság csapásai alatt sínylődő resicai és zsilvölgyi proletárok, a bankuzsora fojtogatta bánsági parasztok sanyarú életét. A gyűjtemény megdöbbentő adataival keltett feltűnést. Az író a 30-as évek második felében utazást tett Csehszlovákiában, s beszámolójával felhívta a figyelmet a fenyegető fasiszta veszélyre. A 40-es évek elején kiadott ismeretterjesztő munkái tankönyv-pótló szerepet töltöttek be Dél-Erdélyben. Bírálója, Vita Zsigmond azonban nagyobb szakmai pontosságot követelt az Irodalmi kiskáté megjelenésekor. Vázlatos voltában is népszerűsítő jelentőségű volt a Petőfi-kultusz körébe sorolható szerelmi regénye s Fráter György emlékét idéző történelmi visszapillantása is. Ebben az időszakban a Havi Szemle munkatársa. 1944 után Tüzes trón c. folytatásos regénye a Szabad Szóban Dózsa Györgynek, az MNSZ pályázatán díjat nyert Utolsó találkozás c. színdarabja Szabó Árpádnak, a MADOSZ vértanújának (Művelődés 1972/5), a Dolgozó Nő, Orizont, Szabad Szó hasábjain Ocskó Teréznek és Ştefan Plăveţnak, az antifasiszta harc e két áldozatának állít emléket. Számos írásában (Utunk, Korunk, Művelődés) foglalkozik a román-magyar kulturális kapcsolatokkal.
Kötetei: Ismeretlen Erdély (Tv. 1932); Irodalmi kiskáté (Tv. 1941); Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál... (regény Petőfi és Szendrey Júlia szerelméről, Tv. 1941); A szőrösfülű barát (regény Martinuzziról, Tv. 1942); Korok és emberek (esszégyűjtemény, Tv. 1946); Hősök... kortársak (portrék, Tv. 1983).
Méliusz József: Újságírók a baloldalon. Korunk 1933/2. - Vita Zsigmond: A romániai magyar könyvkiadás újabb szakasza. Déli Hírlap 1941. jún. 9. - Puhala Sándor: Bírálat többek kívánságára. Déli Hírlap 1942. jún. 22. - Izsák László: Csendes köszöntő. Szabad Szó 1969. ápr. 20. - Pongrácz P. Mária: Egy ember a betű rengetegén. Temesvári Új Szó 1991. márc. 9.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kübekháza, a Szegedtől 18 km-re fekvő kis település Karl Kübeck von Kübau grófról, az Osztrák-Magyar Monarchia udvari kamarásáról kapta nevét. A dohánytermelést folytató kis telepes falu, a dolgos német és magyar polgárainak köszönhetően gyorsan épült, szépült és a századfordulóra a környék legszebb és leggazdagabb falujává lett. 1853-ban felépítették a környék legnagyobb és méltán legszebb római katolikus templomát. A Szent Istvánról elnevezett templom mára ismét régi fényében, esténként pedig fényárban ragyog. A falu legnagyobb ünnepe a Szent István-napi búcsú minden év augusztus 20-án. Mára egy új, jelentős hagyomány kezd éledezni, július utolsó szombatján - immáron negyedik esztendeje - Operettfaluvá válik az 1500 lelkes község, és 10-15 ezer ember lesz kíváncsi a Magyar Operett ünnepére. Mozdul a település, messzi távolból hazavárja a családtagokat, barátokat.
Kübekháza, a törökkanizsai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 344, lakosaié 1845, akik vegyesen magyarok és németajkúak, római katolikus vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Oroszlámos. E község 1844-ben települt és nevét a m. kir. udvari kancellária egyik tanácsosától, gróf Kübeck Károlytól vette. A kancellária a szőregi kir. kincstári tiszttartóságot bízta meg a telepítési munkálatokkal, melyek 1843-ban vették kezdetüket. A telepítéskor kimondották, hogy kizárólag római katolikus magyar lakosok nyernek településre engedélyt, 20 évi időtartamra. A telkek kiosztása a község végén felállított sátorban, sorshúzás útján történt. Az 1844. év tavaszán vették kezdetüket az építkezések. Idővel azután németek is költözködtek a helységbe. Az első 20 év lejártával szó volt arról, hogy a kincstártól kincstári bérlők veszik át a község kül- és belterületét, mire a község küldöttséget menesztett Bécsbe a kancelláriához, hol azonban megnyugtató választ nyert. 1873-ban a község lakossága lépéseket tett a pénzügyminisztériumnál, hogy földjeit örök áron megválthassa. A megváltás tárgyában az egyezséget 1880-ban kötötték meg. Eszerint minden egyes telepes holdanként 100 frttal váltja meg a földjét. 1891-ben Kisbébát, mely azelőtt önálló község volt, önálló pusztai jelleggel Kübekházához csatolták. A községbeli templom 1879-ben épült. 1855 április 11-én a Tisza árja az összes vetéseket megsemmisítette. 1855 augusztus havában és 1866 őszén kolerajárvány pusztított. A lakosok 1894-ben nagy lelkesedéssel ünnepelték meg a község 50 éves fennállását. 1892-ben alakult a Kübekházi hitelszövetkezet. Van itt ezenkívül gazdakör, fogyasztási és értékesítő szövetkezet, függetlenségi kör és egy gőzmalom.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei

Kudricz, német m. v. Temes vármegyében, Verseczhez egy postaállomásra, hegy alatt, 1200 lak., kik csaknem mind r. katolikusok, anyatemplommal, postahivatallal, kőbányával. Határa 3920 hold és 1406 négyszögöl; melyből úrbériség 159 hold házhely, 1407 szántóföld, 540 h. rét, 237 h. legelő, 428 h. s 1273 négyszögöl hegyvámi szőlőhegy, 38 h. szorgalmi kertek, két telek postaföld 68 hold, vásárhely 12 h., egyházi, iskolai föld 13 h. 1350 négyszögöl, utak s haszonvehetlen térség 205 hold. Majorság: 811 h. 536 négyszögöl, melyből szántóföld 19 h., legelésre kivágott helyek 301 h. 642 négyszögöl, erdő 462 h. 1416 négyszögöl, szerződéses házhelyek 20 hold 868 négyszögöl, szőlők 7 hold 810 négyszögöl. Földe fekete agyag, termékeny, s fő termesztménye a tisztabúza. Bora igen jó. Bírja: Kudriczy Bálint úr. Egyébiránt országos vásárt kettőt tart, u. m. máj. 1. és október 10-kén, mind a kirakó, mind a baromvásárt egy napon u. m. kedden, a mikor hetivásárok is tartatnak. - A bánság felszabadulván a török járom alul, Tetz János volt első, ki terjedt családjával, Elsaszból 1719-ben e vidékre bevándorolt, s az itteni hegyeket szőlőtermesztésre igen alkalmasaknak találván, Kudricz nevű hegyes tájékot magának kiválasztván, egy délkeletnek fekvő hegyoldalt szőlővel beültetett, mely máig is Tetzesberg nevet visel, s igen jó bort terem. Tetz János azonban Lotharingiából s Elsaszból egész gyarmatot telepített ide, mely igen sok üldözésnek vala kitéve a szomszéd irigy oláh és rác lakosok által. Különösen 1788-ban szeptember végén Brenka Damaszkin komoristyei oláh lelkész vezérlése alatt a szomszéd oláh helységek Kudriczot egészen kirablottak, lakosait szétkergették vagy megölték. E rablók katonaság által megfenyíttettek s a kár megbecsültetvén, 100,000 frtra rúgott, mely iránt a pör a mai időkig folyvást folyván, csupán Markovecz falu adott önként a templomnak 1821-ben 1084 ft. 24 kr. váltóban.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kulcsár Juliska, Bojincáné (*Budapest, 1895.02.16. - †Perebő, 1977.10.26.), énekművésznő, rendező. Zsombolyán érettségizett, elvégezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia ének-tanszakát. A budapesti Állami Operaház ösztöndíjasa, majd Sebestyén Géza buda-temesvári színtársulatának énekesnője. A 20-as évek elején a színpadról visszavonult, de gyakran lépett fel irodalmi és zenei rendezvényeken. Szervezője az Erdélyi Helikon temesvári felolvasó estjének (1927), rendszeresen közreműködött a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület s az Újságíróklub műsorain. A szerző kíséretében elsőként szólaltatta meg Engel Jenő temesvári zeneszerző Ady-versekre írt dalait s Léda c. operájának áriáit. Énekkurzust, színészképző tanfolyamot vezetett. A II. világháború után megszervezte az MNSZ bánsági előadásait, s 1948-ig igazgató-rendezőként vezette a Temesvári Magyar Népszínházat. Színre vitte többek közt Molière Duda Gyuri, Sárközi György Dózsa, Rahmanov Viharos alkonyat c. darabjait. Az 50-es években férje falujába, Kákófalvára vonult vissza, ahol a község nagy múltú énekkarát vezényelte, tánccsoportot irányított és akkordeon Perebő -zenekart szervezett.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kulcsár Mihály (*Arad, 1913.11.03. - †Lugos, 1990.05.19.), egyházi közíró. ~ Sándor öccse. Szülővárosában magyarul polgári iskolát, románul felső kereskedelmi iskolát végzett, róm. kat. lelkészi és tanári képesítést Rómában szerzett, majd a szegedi egyetemen egyházjogból doktorált (1938). Pályáját Nagybányán kezdte mint a minorita rend teológiai főiskolájának tanára és nevelőintézeti felügyelője (1939-40). Lugoson (1940-42), Nagyenyeden (1942-56) és nyugalomba vonulásáig ismét Lugoson lelkész (1956-78). Művészettörténeti írásait a Vasárnap közölte, Szent Bonaventuráról írt filozófiatörténeti értekezése különlenyomatban is megjelent (1939). A dél-erdélyi Havi Szemlében megemlékezett Kultsár Istvánról, aki százötven évvel azelőtt adta ki Mikes Kelemen Törökországi leveleit (1944/7). Önálló kötete, a XII. Pius pápa (Arad 1943) az életrajz és pályakép szokásos keretein túlmenőleg a Szentszék diplomáciájának a II. világháború alatt kifejtett békeerőfeszítéseit taglalja. Egy terjedelmesebb dolgozata Rotterdami Erasmusnak a háborús jogállapotból a békés jogállapotba való átmenet alapelveiről mind az Antonescu-féle állami, mind az egykorú egyházi cenzúrán fennakadt és kéziratban rekedt.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Kulcsár Mihály László, OFMConv (Arad, Arad vm., 1913.  nov. 3.-): házfőnök, plébános. - Aradon éretts. 1932. IX. 8: Marosvásárhelyen lépett a r-be. Nagybányán, majd Rómában tanult, 1937. VII. 25: itt pappá szent. Hazatérve Nagybányán a teol-ok pref-a. Szegeden egyhjogi dr. lett. Lugoson, majd 3 é. múlva Nagyenyeden házfőn. és plnos. - Cikkei az aradi Vasárnap (1939-40), a kolozsvári A Hírnök (1939), a Havi Szemle (1943), az Erdélyi Gazda (1944) és a temesvári Déli Hírlap (1941-44) c. lapokban. - Fm: Az Egyházi Törv-kv. rendelkezései az Oltáriszentség tiszteletéről. Dri ért. Szeged, 1938. Kz. az Egy. Kvtárban. - Ferences akció a hit szolgálatában. Kolozsvár, 1939. - XII. Pius p. Arad, 1943. Monay 1953:63.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Kumán, a szeged-karlova-nagybecskereki vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 1120, lakosaié 5693, akik nagyrészt szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és távbeszélő állomása helyben van. A hódoltságból lakott helységként került ki. 1717-ben a becskereki kerülethez tartozott s ekkor 13 házat írtak össze. A Mercy-féle térképen Kumani alakban az elpusztult helységek között találjuk. 1750-ben a délmagyarországi kincstári puszták bérlő-társasága bírta bérben. 1752-ben a tisza-marosi Határőrvidékről szerb határőrök költöztek ide és ekkor század-székhely lett. 1774-ben a kikindai kiváltságos kerülethez csatolták. De 1775-78-ban elégületlen szerb lakosai közül 36 család az épen alakuló dunai Határőrvidékre vándorolt ki. 1788-ban, a török háború kitörése után, a Balkánról menekülő családok közül 18 szerb család nyert itt elhelyezést. 1817-ben, a kikindai szabad kerület többi községeivel együtt kiváltságlevelet nyert. 1818-ig a kamara volt a helység földesura. 1876-ban Torontál vármegyébe kebelezték. 1854-ben a község fele része leégett. 1873-ban a lakosság 10%-ka halt el kolerában. A görög-keletiek temploma 1823-ban épült. A község-dűlőnevei közül említést érdemelnek a Tatár-út és a Szent-Király-dűlő. A Tatár út-dűlőben 1906-ban Vuics Márk tanító, egy 6-7 kg. súlyú bronzbuzogányt talált, mely a Nemzeti Múzeumba került. Van a községben hitelszövetkezet, Baracskov Zárkónak pedig gőzmalma. Kumán és Melencze táján fekhetett a középkorban Jánosi helység, melyről egy 1341-ben kelt oklevél emlékezik meg.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kumán,
nagyközség Torontál vármegye törökbecsei járásában, (1910) 6136 szerb és magyar lak., vasútállomás, posta-, távíró- és távbeszélő-hivatal.
Forrás: Révai lexikon
Kumánd, Torontál vármegyében, szerb falu, a kikindai sz. kerületben ut. p. Melenczéhez nyugatra 1 1/4 mfdnyire: 32 kath., 3248 n. e. óhitű 2 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, 136 egész telekkel. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kuncz Jenő (*Temesvár, 1844.10.29. - †Bp., 1926.09.25.), jogász, szociológus, az MTA l. tagja (1903). 1871-–95 között Bp.-en ügyvédi gyakorlatot folytatott. Pozitivista szemléletű jogelméleti műveiben a jogfogalommal és a helyes jog problémájával foglalkozott. Szociológiai munkássága kapcsán teljes szociológiai rendszer kiépítését kísérelte meg azon az elvi alapon, hogy a társadalom alapja a társadalmi hatalom, szükség van azonban a hatalom és a szabadság bizonyos egyensúlyára.
F. m. A munka (Bp., 1901); Az igazságos jog (Bp., 1904); A jog. (Bp., 1908).
Irod. Moór Gyula: K. J. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1934)
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Kun Endre (*Temesvár, 1908.03.21.), gazdasági szakíró. ~ János bátyja. Középiskolát szülővárosában a Piarista Gimnáziumban végzett (1926), Mulhouse-ban szerzett textilmérnöki diplomát (1929). Pályáját franciaországi pamutfonodákban kezdte (1929-31), hazatérve az aradi Neumann-féle textilgyár (1932-35), majd bukaresti textilgyárak (1936-45) technológusa, műszaki vezetője. Szakmai körökben kiváló pamutszakértőként értékelték. 1945-től a bukaresti Pamut-Len-Kenderipari Központ vezérigazgatója, a közben megalakult Könnyűipari Minisztérium műszaki főosztályának vezetője; később a Textilipari Kutató Intézet (ICT) vezetőségében tevékenykedik. 1967-től nyugdíjazásáig (1970) az Állami Tervhivatal könnyűipari műszaki tanácsnoka. Kutatói aktivitását 1986-ig folytatta. Első írását a Revista Industriei Textile közölte (1950), itt s a Revista Industriei Uşoare, Revista Economică szakfolyóiratokban folyamatosan jelentek meg szakcikkei, valamint dokumentációs kivonatai magyar, német, francia, angol szaklapokból. Az Előre, A Hét munkatársa. Fontosabb tanulmányai a Korunkban: A textilipari műanyagok ma és holnap (1957/9); A Szovjetunió fogyasztási cikkeket gyártó iparának fejlődése (1959/3); Ökonometria, vagy a matematika alkalmazása a gazdasági elemzésben (1959/12); Közszükségleti javak termelése és életszínvonal (1960/8); Korszerű ruházkodás (1963/12); A termelés tudományos szervezése (1967/3). Lefordította N. Vlăduţ-N. Florea A fonónő kézikönyve (1980) c. munkáját. 1987-ben Izraelbe költözött.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kun János (*Temesvár, 1912.09.07.), közgazdasági szakíró. ~ Endre öccse. Szülővárosában tette le az érettségit (1929), jogi doktorátust Párizsban szerzett (1933). Pályáját gyakorló ügyvédként Temesvárt kezdte (1934-46), közben azonban 1940-től a zsidótörvények értelmében tilalom alatt állt s 1941-42-ben munkatábort szenvedett. 1946-tól főtisztviselő Bukarestben a Külkereskedelmi Minisztériumban, ill. annak intézményeiben. Két ízben a moszkvai Román Kereskedelmi Kirendeltség vezetője (1947-51 és 1954-58). A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Főiskoláján közgazdasági doktorátust is szerzett. Diákévei alatt a Temesvári Hírlap párizsi riportere, később a 6 Órai Újság munkatársa. Az Analele Româno-Sovietice hasábjain jelentek meg tanulmányai a Szovjetunió gazdaságáról (1950-51), gazdaságpolitikai cikkekkel jelentkezett A Hétben is. Kiemelkedő írásai a Korunkban: Külkereskedelmünk jelentősége (1965/7-8); A termelőerők területi elosztása (1966/11); Modern keresletkutatás (1967/4); Világkereskedelem és az új nemzetközi gazdasági rend (1978/4). Az Economia mondială: Orizont 2000 c. kötetben (1980) a külkereskedelem jövőjéről szóló fejezet szerzője. 1984 óta a Haifai Egyetemen folytat kutatómunkát.
Forrás: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Kunszőllős, a zsombolyai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 239, lakosaié 498, akik vegyesen német- és románajkúak, római katolikus és görögkeleti vallásúak. Postája és távírója Nagykomlós, vasúti állomása Nákófalva. Eredeti neve Konstanczia volt. Jelenlegi nevét 1888-ban nyerte. E helységet Nagyszentmiklósi Nákó János telepítette a XIX. század első felében. Ő volt a helység földesura is. 1903-ban nagyközséggé alakult. A lakosok olvasókört és római katolikus népszövetségi társaskört tartanak fenn.
Forrás: Borovsky Samu, Torontál vármegye községei
Kunszőllős,
azelőtt: Szőllős, kisközség Torontál vármegye zsombolyai járásában, (1910) 1071 német és oláh. lak., postaügynökség; u. t. Nagykomlós.
Forrás: Révai lexikon
Kunszőllős Tt (Zsombolya-ÉNy) 1743: Kunszőllős (Borovszky: Torontál 71). 1888: Konstanczia (Constantia, Lunga) Zsombolyai js (Je 443). 1913: Kunszőlős Tt vm (Az). 1920: határfalu. - 1909/19: Constanţa, Kunszőllős, L 1078: r 521; n (53). 1930: Lunga = Su 1: 368. 1743-1930. - 1974: c. Comlosu Mare {Nagykomlós kzs faluja Ny-ra} [30 D]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kuporte, Krassó vármegyében, oláh falu, Dognácskához 3 órányira: 492 óhitű lak., s anyatemplommal. F. u. a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kuptorja, Kuntoria/Cuptoare, kisközség Krassó-Szörény vármegye teregovai járásában, (1910) 997 oláh lak., postaügynökség, u. t. Somfa.
Forrás: Révai lexikon
Kuptorja Szö (Teregova-D) 1501: Kuptor, 1557: pr. Komptore, 1609: Kuptore (Pesty: Szörény II. 287). 1808: Kuptora (94). 1888: Kuptoria KrSzö Teregovai js (Je 460). 1913: Kuptorja KrSzö vm (Az). - 1909/19: Cuptoare, Kuptoria, L 916: r 915 (60). = Su 1: 184. 1501-1913. - 1974: c. Cornea {Somfa kzs faluja D-re} [43 C]
Forrás: Erdélyi helynévkönyv

Kurtág György, (*Lugos, 1926.02.19), zeneszerző, zongoraművész, kamarazene-tanár. Zenei tanulmányait 1940-től Temesváron folytatta, ahol a Bartók-tanítvány Kardos Magdától vett zongoraórákat, Max Eisikovitstól pedig zeneszerzést tanult. 1946-tól a budapesti Zeneakadémián tanult, Kadosa Páltól zongorát, Veres Sándortól és Farkas Ferenctől zeneszerzést, Weiner Leótól pedig kamarazenét. 1951-ben a zongora és kamarazene tanszakokon, 1955-ben pedig a zeneszerzés tanszakon szerzett diplomát. Ugyanebben az évben nyert Erkel-díjat, melyet 1969-ben is neki ítéltek oda. 1957 és 58 között Marianne Steinnél tanult Párizsban, valamint Darius Milhaud és Olivier Messiaen óráit látogatta. 1960-tól 68-ig az Országos Filharmónia korrepetítora volt. 1967-ben a Zeneakadémia zongora-, majd kamarazene-tanára lett. 1971-től egy évet Nyugat-Berlinben töltött a DAAD Művészprogramjának keretében. 1973-ban Kossuth-díjas lett, 1985-ben pedig a Francia állam tüntette ki. 1986-ban elhagyta a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban tartott órákat ott. 1987-ben a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti Akadémia tagjává választották. 1993-ban a "Grabstein für Stephan" és "Op. 27 No. 2 (Double Concerto)" című műveiért a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját kapta. Szintén 93-ban Herder-díjat és Feltrinelli-díjat is kapott, valamint két évre meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe, ahol a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott. 1994 további két elismerést hozott számára: az osztrák kormány európai zeneszerzőknek járó díját és a Denis de Rougemot-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől. 1995-ben egy évet Bécsben töltött, komponált és mesterkurzusokat tartott a Bécsi Konzerthausban. 1996-ban Kossuth-díjjal tüntették ki életművéért, s még ebben az évben meghívást kapott a Sociéte Gaviniés-tól, a hágai Royal Conservatorytól, az utrechti Muziekcentrum Vredenburg-tól, az amsterdami Concertgebouw NV-től, a Nederlandse Operától, a Schönberg Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettől, az Osiris Triótól és a Reinbert de Leeuwtől, hogy két évig Hollandiában dolgozzon. 1998-ban megkapta az osztrák államtól az "Österreichisches Ehrenzeichen"-t, az Ernst von Siemens Stiftung díját és az európai komponisták díját a "Fördergemeinschaft der Europäischen Wirtschaft"-tól. Másodszor is meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe. 1999-ben franciaországba invitálta két évre az Ensemble Intercontemporain, a párizsi Conservatoire, a Cité de la Musique és a Festival d´Automne ŕ Paris. Ugyanebben az évben a Tudományért és Művészetért érdemérmet kapta Berlinben, 2000-ben pedig a John Cage-díjat New Yorkban. 2001 óta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tiszteletbeli tagja, és ebben az évben kapta meg a Hölderlin-díjat is a Tübingeni Egyetemtől. 2002-ben a Kurtág házaspár Franciaországban telepedett le. 2006 februárjában a nyolcvanéves Kurtág Györgyöt ötnapos születésnapi fesztivállal (Kurtág 80) köszöntötte a Budapest Music Center. A magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) adományozta a zeneszerzőnek. 2006. április 20-án a Louisville University Grawemeyer Díjjal tüntette ki Kurtág Györgyöt.

Kurtakér, nagyközség Arad vármegye ternovai járásában, (1891) 1768 oláh lakossal, vasúti állomással és távíróhivatallal.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon
Kurtakér,
oláh falu, Arad vármegyében, lapos, vizenyős vidéken, Magyaráthoz 2 órányira, 6 kath. 1503 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Van 1370 h. úrbéri szántóföldje, 588 h. rétje, 1282 h. elkülönzött legelője, 185 h. belsőtelke. A majorsági föld tesz 1500 holdat. Földje 2-ik osztálybeli, s közép termékenységű. Vize a Csiger. Birja Aczél János.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kurtya, Krassó vármegyében, oláh falu, a Béga mellett, Kossovához fél órányira: 13 kath., 916 óhitű lak., s óhitű anyatemplommal, hegyes erdős, sziklás határral.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára

Kusics/Kusić/Kuschitz, (azelőtt Kussics), a Nera-folyó mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 534, lakosaié 2823, akik leginkább szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Hajdan Szörény vármegyéhez tartozott. 1699-ben Selymeczi Farkas János birtoka. Az 1690-1700. évi összeírásban Kussith alakban fordul elő a palánkai kerületben s e kerülethez tartozott a Határőrvidék alakulásáig. Az 1717. évi összeírás szerint ekkor 82 lakott háza volt. A gróf Mercy-féle térképen Kuschitz alakban szerepel. A XVIII. század második felében a román-illyr határőrezredhez, később, 1773-ban, a német-szerb Határőrvidékhez csatolták és egy határőrszázad székhelye volt. A feloszlatás után Krassó vármegyébe kebelezték. Temes vármegye azonban 1883 ápr. 11-én tartott közgyűlésében a helység átkebelezését kérte, a mit az 1884:VII. törvénycikkel teljesítettek. 1848 őszén két ízben volt itt összecsapás a magyarok és a szerb felkelők között. Szept. 7-én Rácz Sándor nemzetőrszázados 600 emberrel 1500 szerb felkelőt vert itt meg. Okt. 17-én Maderspach őrnagy 100 nemzetőrrel 3000 szerb felkelőt űzött ki e faluból. A görög-keleti szerb templom 1747-ben épült. A község határában egy kolostor romjai láthatók. Csak az újabb időben pusztult el. 1910-ben a neravölgyi vízáradás 21 házat döntött romba. Van itt hitelszövetkezet, önkéntes tűzoltó-egyesület, gazdasági szövetkezet, daloskör és olvasókör.
Forrás: Reiszig Ede, Temes vármegye községei
Kussics,
nagyközség Temes vármegye fehértemplomi járásában, (1891) 2403 szerb lakossal; van reszelő-, ásó- és kapagyára.
Forrás: Pallas Nagy Lexikon

Kutina, oláh falu, Krassó vármegyében, a Béga mellett, ut. p. Lugos 2 1/2 óra: 930 n. e. óhitű lak., paroch. templommal. Határa 3233 380/1660 hold, melyből úrbéri beltelek 149, szántóföld 429, rét 190, legelő 99 1/8, 1 szőlő, 75 hold szorgalmi föld; uradalmi erdő 811 3/8, szántóföld 661 2/ hold, rét 107, legelő 423 hold. Földe hegyes völgyes, és csak közép termékenységű. Bírja a kamara.
Forrás: Magyarország Geográfiai Szótára