Klapka György (*Temesvár 1820.04.07 - †Budapest 1892.05.07). Neve úgy él emlékezetünkben, mint a legendás végvári hősök - Dobó István, Zrínyi Miklós - méltó utódja. Az 1848-49-es szabadságharc dicső szereplője volt, ki a világosi bukás után hetekkel később is védte a zászlót Komáromban.
Temesvárott született, ahol apja polgármester volt. Már fiatalon vonzódott a katonaságot jelképező egyenruhák iránt, így szinte az is természetes volt, hogy később majd erre a pályára lép. Katonai pályáját Bécsben kezdte, ahol a magyar testőrségnél tüzértisztként szolgált. Itt ismerkedett meg Görgey Artúrral is, és itt ért el főhadnagyi rangot. Öt év után -1847-ben - a 12. határőr ezredhez vezényelték, majd egy évvel később -1848 tavaszán - a forradalom hatására önként jelentkezett honvédségi szolgálatra, ahol századosi rangot kapott, majd a miniszterelnök gróf Battyhány Lajos Komáromba vezényelte, ahol a helyőrség eskütétele után őrnagy lett, utána pedig hadügyminisztériumi osztályfőnökké léptették elő. 1849 január 7-én Kossuth magához kérette és kinevezte a felső - tiszai hadtest parancsnokává, s egyúttal ezredesi rangot kapott. A sikeres tavaszi hadjárat során, az isaszegi győzelem után, 1849. április 6-án tábornokká is kinevezték, majd egy rövid ideig a hadügyminiszter helyettese lett.
Szinte mindent elért, amit katonaként csak el lehetett, ráadásul olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak háborúk, szabadságharcok esetén lehet. A civil életben jelentett sikerét ebben az időszakban a Borsod vármegye országgyűlési képviselői posztja jelentette. A történelmi események és a személyes sors azonban mindvégig a katonasághoz fűzte. Életének talán legdicsőségesebb időszakát 1849. májusától október 2-ig Komáromban töltötte, ahol a vár parancsnoka volt. A Kitűnően védhető kitűnő parancsnokra talált személyében. A világosi fegyverletétel után csak hetekkel adta fel ő a várat, mert addig harcolt, taktikázott és alkudozott, míg végül sem a támadóknak, sem a védőknek nem adódhatott más lehetőség, mint a megegyezés. Miután kényszerűen feladta a várat, emigrációba vonult. Előbb Törökországban talált menedékre, majd Olaszországban és Svájcban élt. De sosem feledkezett meg hazájáról és annak sorsáról, mert az osztrák-olasz-francia háború idején - 1859-ben -, részt vett az olaszországi magyar légió megszervezésében, 1864-ben pedig Garibaldi oldalán állt az osztrákokkal, illetve a Habsburgokkal szemben. Az osztrák-német háborúban hozta létre a Klapka-légiót, olyan katonaként, aki sohasem felejtette el azokat a bűnöket, amelyeket a Habsburgok hazája és a szabadság ellen követtek el. A kiegyezés után visszatért az országba, ahol néhány évre ismét országgyűlési képviselői feladatot vállalt magára, majd végleg visszavonult, de már nemcsak a katonai pályától, a harcoktól, de a közélettől is. 1892. május 7-én halt meg Budapesten, temetésén 30 ezren énekelték a Klapka indulót, melyet az ő tiszteletére szerzett Komáromban Egressy Béni. Bár Budapesten van eltemetve, mégis komáromi földben nyugszik, ugyanis Tuba János koporsójára szórta annak a városnak a földjét, melyért négy véres csatát vívott.