Jazz a hegyen

Az 1997 óta rendszeresen megrendezésre kerülő jazzfesztivál évek óta nagyobb és nagyobb, egyre több országból jönnek el előadók, az értők körében az ország legszínvonalasabb fesztiváljának minősített eseményre. A történet egy csűrben kezdődött és nem volt nagyobb egy nagyocska baráti társaságnál és mára egy nemzetközileg elismert jazzesemény lett. Ezért lettünk rá kíváncsiak!

Szombat reggel, zuhogó esőben ültünk autóba. A sátrakat elég bizalmatlanul tettük be, de ha már eldöntöttük, hát megyünk. Tövisig esett az eső, helyenként a patak már átfolyt az úton. Hátszegen már szép idő volt, Resicabányán már sütött a nap, egyre bizakodóbbak lettünk. Resicabányától Szörényordasig a térkép szerint festői tájak következtek és valóban az is volt. Kanyargós út a Szörényi Érchegységben, friss levegő, sőt az út minősége is elfogadható, helyenként nagyon jó. Már az utolsó két falut is elhagytuk – Kemenceszék (Cuptoare), Ferencfalva (Văliug) – amikor felértünk a fesztiválba bele.



Ennek első jele az út szélén parkoló autósor és a sátortábor volt. Kis tisztás, country stílusú kapu, farönkökből és deszkákból épített nézőtér napozó, tegnapi bulit pihenő, sörözgető emberek.

Egyik oldalt kiépített „kocsmasor”, enni-inni bármit lehet, bizsut és szarongot vásárolni sem utolsó. Vadonatúj vécé, ami szombaton még ingyenes volt, vasárnap már vécésbácsik felügyelték.
Miután a 330 km után jól megérdemelt sört megittuk, felhúztuk a sátrainkat - még mindig az eső reményében - és mentünk is vissza egy esti miccsre. Ekkor már elkezdődött a hangolás.



Elsősorban a közönségre voltunk kíváncsiak. Minden fesztiválnak megvan a maga közönsége: a félszigetes félrockerek, tinédzserek és egyetemisták, a tartalmasabb, politizálóbb fajta jobbos tusványolók, a kreatív-elszállt minimumpartysok. Milyen emberek lehetnek azok, akik az istenhátamögötti bánáti hegytetőre eljönnek jazzt hallgatni.



Érdekes volt az eredmény! A hidegre és a sátortáborra való tekintettel, az öltözködés alapján nem lehetett különbséget tenni a társadalmi hovatartozásra, mivel egy idő után mindenki hálózsákba volt tekeredve, de az út szélén parkoló kocsisorok nem a létminimumról árulkodtak. Korban igen színesnek mutatkozott a hallgatóság. A nyugdíjasoktól, a középkorúakon keresztül, a diákságig minden korcsoport képviseltette magát.

Szombaton mi négyen képviseltettük a magyar kisebbséget, és a Bega Blues Band, akik az első zenekar volt aznap este. A temesvári öregfiúk, akik 1983 óta zenélnek Kamocsa Béla vezetésével



Vasárnap már nagyobb volt a tömeg, sokan csak vasárnap estére jöttek fel, Jean Luc Ponty koncertjére. Ekkor már a szigorúság is nagyobb volt, több Adonis feliratú rendfenntartó lézengett és még puccosabb volt az autóparkunk! Nem csoda, hiszen a jazz rajongók tudják, nem akárkiről van szó, Jean Luc Ponty pedig most játszott először az országban, és egy spanyol, német és egy holland jazzfesztivál után, nem a fővárosban, hanem Garana-n lépett fel.




Az első fellépő, a francia sztárvendég előtt, a román könnyűzene valamikori sztárja, Aura Urziceanu volt. Megjelenése semmit nem adott vissza a tehetségéből. Klasszikusokat énekelt, de valami olyan hangon, amit ha arra gondol az ember, hogy könnyűzenére pazarolta évekig, fáj a lelke. Talpig fehér mácsónak öltözött, jólfésült szaxofonosa is meghazudtolta megjelenését.

Az alaphangulat ezután már megvolt Jean Luc Ponty-hoz. Erről csak annyit, hogy csak ezért is érdemes lett volna még ennél is messzebb elmenni. A zenén kívül a lelkesedés volt az, ami lenyűgözött, ahogy nézték egymást a két – egyik New York-i, másik senegali - dobos, a columbiai basszusgitáros és a hegedűn játszó Ponty. Az látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik amit csinálnak és ez átjött a maga teljes egészében.
Sajnos a visszatapsolások után és a több mint fél órás színpadátrendezés után a magyarországi Gyárfás István Triónak és az őket követő Blue Family szerb zenekarnak már kevés, de annál lelkesebb közönsége maradt, akik a hideg ellenére éjjel fél kettőig kitartottak a 7-8 fokos hidegben.

Bár szemetet ugyanannyit hagyott maga után a tömeg, amennyit mindenhol máshol, sőt a vécékarimára is ráálltak (csak tudnám, hogy lehet azt csinálni....), de alapjában véve egy békés, konfliktusmentes közönség hallgatta végig az igazán színvonalas előadókat.
Hazafelé a Retyezát környékén eldöntöttük, jövőre előbb megmásszuk a Retyit és utána megyünk fel Gărânara!

-eniko@meno.ro-

Forrás: Az erdélyi magyar női portál (illetve a cikk )