SZERZŐK 

SZÉPIRODALOM, KÖZÍRÁS, TUDOMÁNYOS IRODALOM, MŰVELŐDÉS

 

Anavi Ádám, (*Torda, 1909.02.26), költő, színműíró. Középiskolát szülővárosában, lélektan-filozófia szakot a kolozsvári egyetemen végzett, 1937 óta Temesvárt tanár. 1928 óta publikál hazai magyar lapokban; 1944 és 1954 között a mozgósító politikai költészet egyik ismert képviselője, s mint ilyen szerepelt a Poeţi maghiari din R. P. R. (1955) c. antológiában. Újabb versei a gondolati líra felé mutatnak. Kecskelovag c. mesejátéka "felnőttek és gyermekek számára" (Zoltán Aladár zenéjére) 1971-ben, Fénypásztorok c. mesejátéka 1980-ban került színre Temesvárt; Kepler és Androméda c. drámai jelenete (Igaz Szó 1974/2) román fordításban is megjelent. Előbb a temesvári Ady Endre Irodalmi Kör ügyvezetője, majd 1979-től az ebből alakult Franyó Zoltán Irodalmi Kör elnöke. Kötetei: Öregek igazsága (színmű, Tv. 1940); Hess, szegénység (versek, Tv. 1944); Indulnak hadirendben (versek, 1953); Pellengér (Bajor Andorral és Bodor Pállal, szatirikus és humoros versek, 1955), Etika és kibernetika (versek, 1970); Metaforás idők (versek, 1974); Csülök és a többi négy (versek "gyermekek szemével", Tv. 1977). 

Majtényi Erik: A. Á. verseiről. Igaz Szó 1954/1. – Márki Zoltán: Indulnak hadirendben. Utunk 1954/19. – Pongrácz P. Mária: Kalandozás a mélységekben. Igaz Szó 1979/2. – Mandics György: A végtelen titoknyitás. A Hét 1979/11.

 

Andor Endre, családi nevén Ráth (*Arad, 1897.10.27), író, irodalmi szervező. Bírói és ügyvédi képesítését Budapesten szerezte. Aradon a Friss Újságnál, majd a Rendkívüli Újságnál dolgozott. 1921-ben Regulus c. történelmi kisregényével elnyerte a Kölcsey Egyesület irodalmi pályázatának I. díját. Ez év októberétől 1923 júliusáig az egyesület titkára. Verseit Fekete máglya címmel foglalta kötetbe (Arad 1922). A 20-as évek közepén Magyarországra költözött, s jogi pályán helyezkedett el.

 

Aradi József, (*Arad, 1943.04.18), szerkesztő. A kolozsvári egyetem filológiai karán magyar szakot végzett, tanár, majd újságíró a temesvári Szabad Szónál. A Vitorla-ének c. antológia (1967) mutatta be verseit; főleg szociográfiai-tudományos publicisztikát művel. 1968 márciusától az Ifjúmunkás, 1972 májusától a Korunk egyik szerkesztője. Fábián Gáborról, a múlt századi Tocqueville-fordítóról írt egyetemi szakdolgozata az irodalmi vidékiség törvényszerűségeit kutatja. A Korunkon kívül publikál az Echinoxban és az Igazság ifjúsági Fellegvár-oldalán, a TETT munkatársa. Szociográfiai kísérletében (Sors és sorsforduló Mérában, Korunk 1967/11) népi önéletírásokkal világít rá "az átmenetiség kelet-európai történelmé"-re. 

Tóth Sándor: Egy gondolkodói alkat kalandja az elmélettel. Korunk 1980/9.

 

Aradi Viktor, (*Pankota, 1883.02.22 - †Szovjetunió, 1937 táján), szociológus, történész, publicista. Egyes munkáit Erdélyi Viktor néven közli. A budapesti egyetemen geológiai tanulmányokat folytatott. 1906-ban a Prahova-völgy olajmezőinek feltárásában vett részt, majd Budapesten telepedett le, s magyar, osztrák, román szaklapokban földtani és bányagazdasági tárgyú tanulmányokat közölt. Az Erdélyi Érchegység bányászatát tanulmányozva felfigyelt a mócok nyomorára s évszázados társadalmi küzdelmeik vizsgálatába kezdett. Jászi Oszkár polgári radikális csoportjához tartozott, részt vett a Társadalomtudományi Társaság munkájában, s a Huszadik Század hasábjain a román nemzetiségi mozgalmak történetét, a nemzetiségi kérdés fejleményeit ismertette. A torockóiak négyszáz éves jogi harcáról, Varga Katalinról, a rutén skizmaperről írt feltűnő újságcikkeket, ill. könyvet. Tizenkétszer állították bíróság elé. Az első világháború utolsó éveiben mint hadifogoly az orosz forradalom mellé állt, majd azzal szembekerült s hazajött. 1919-ben Budapesten a román katonai hatóságok alkalmazottjaként baloldali újságírókat véd meg az ellenforradalmi terrortól. 1920-ban Kolozsvárra költözött, részt vett a szakszervezetek szabadiskolájának szervezésében, megindította a Proletárok Könyvtára kiadványsorozatot. A kolozsvári Napkelet munkatársa, 1926-ban A Jövő Társadalma címen szocialista folyóiratot alapít; 1927-ben a Román Munkássegély főtitkára. Az 1928-as kolozsvári kommunista-perben a mócok védelmére írt régebbi cikkeinek tekintélye mentette meg az elítéltetéstől; Bukarestben fejtett ki szovjetbarát tevékenységet; 1930-ban három évre börtönbe került. 1933-ban családjával a Szovjetunióba emigrált, ahol a személyi kultusz törvénysértésének esett áldozatul. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa után rehabilitálták.

Romániában megjelent művei: Hazaárulásom története. Vádemelés, védőbeszéd és levél barátaimhoz (Mv. 1920); A nemzeti kisebbségek kérdése Nagyromániában (Szociológiai tanulmányok 1. Torda 1922); A csillagvilágtól a szocializmusig (Kv. 1924); Az emberi társadalom (Kv. 1925); Catarina, doamna noastră (a hasonló c. 1913-as magyar eredeti román fordítása, Kv. 1928); A nagy pör (Kv. 1928). Válogatott írásainak kiadása: Mócok földjén (cikkgyűjtemény Fuchs Simon válogatásában és bevezetésével, Gaal György jegyzeteivel és könyvészeti összeállításával, 1974).

Fuchs Simon: Meg akartam ismerni azt a népet... Korunk 1969/1; uő: A. V. és A Jövő Társadalma. Korunk 1971/3. – Becski Andor: Emlékezés A. V.-ra. Korunk 1969/1. – Gaal György: A. V. lapja – A Jövő Társadalma. Könyvtári Szemle 1973/2. – Salamon László: Arcképvázlat A. V.-ról. Igaz Szó 1973/7. – Szilágyi András: Egyetlen találkozásom A. V.-ral. A Hét 1975/5.

 

Aradits László, (*Lugos, 1940.09.03), újságíró, televízió-szerkesztő. Szülővárosában végezte a magyar nyelvű líceumot, a kolozsvári Pedagógiai Intézetben szerzett képesítést. Falvakon tanított, 1965-től a kolozsvári, 1971-től a bukaresti rádió magyar szerkesztője, 1973-tól a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Riportjai, interjúi az Utunk, Ifjúmunkás, Falvak Dolgozó Népe, Munkásélet hasábjain jelennek meg. Romániai magyar művészekről, írókról, tudósokról készített portréfilmjei és tévériportjai közül nevezetesebb beszélgetése az Afrikából hazalátogató Sáska Lászlóval és Papp István mezőgazdasági akadémiai tanárral. (A szócikk befejező sorainak a cenzúra előtti, eredeti szövege:) ...Papp István mezőgazdasági akadémiai professzorral készített sorozata a dálnoki mezőgazdasági termelőszövetkezetről, filmje egy fekete-tengeri tutajkalandról s a Halászhajóval az Atlanti-óceánon, valamint a Kézdivásárhelyt, Felsőbányát és a munténiai Alexandriát bemutató városkép.

 

Arató Andor, (*Körösbökény, 1887.12.09 - †Lugos, 1964.03.31), lapszerkesztő, népművelő. Nagyváradon 1907-ben tanítói oklevelet, a budapesti Zeneakadémián 1917-ben énektanári diplomát szerzett. Zimándközön tanító, majd Zsombolyán a szerb gimnázium ének- és zenetanára. 1926-tól Lugoson kat. egyházi karnagy, az 1852 óta ott működő Magyar Dal- és Zeneegylet vezetője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbség és a Temesvári Hírlap hasábjain; a Krassó-Szörényi Lapok felelős szerkesztője 1928-tól a lap 1939-ben bekövetkezett megszűnéséig. A lap az OMP Jakabffy Elemér vezette haladó szárnyának volt szócsöve, a kulturális hagyományok megőrzésére ösztönzött, s élesen bírálta a politikai vezető körök gazdaság- és nemzetiségpolitikai felfogását. ~ sokoldalú közművelődési tevékenységet fejtett ki, kórusokat, színielőadásokat, irodalmi esteket, hangversenyeket szervezett. Már a 20-as évek végén a Korunk irodalmi estjének rendezője, a 40-es években az MNSZ kulturális mozgalmában tevékenykedett.

 

Aszódy János, (*Arad, 1908.10.16 - †Bukarest, 1976.11.24), újságíró, szerkesztő. 1926-tól Temesvárt tisztviselő, a Korunk, Független Újság, Brassói Lapok munkatársa. Nemzetközi politikai cikkei, tanulmányai az imperialista agressziót, a fasiszta üzelmeket leplezik le. 1945-től az Igazság, 1947-től a Viaţa Sindicală főszerkesztője, 1948-tól 1950-ig az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzetiségi osztályán a magyar alosztály vezetője. 1952-től a Flacăra főszerkesztője, 1957-től 1969-ig a Korunk bukaresti szerkesztője. Politikatörténeti tárcái magyar és román napilapokban s A Hét hasábjain jelentek meg. Munkái: Így kezdődött... (az I. világháború kitörésének története, Tv. 1934); Petőfi, poetul domniei poporului (1949); Szaud-Arábia és az arab petróleum (1957, románul és németül is); Égő víz (A kőolaj története, 1959, románul is); Láthatatlan ellenség (ifjúsági regény, 1962 és 1969); Pagini din istoria vitezei (1967); Akcióban az Interpol (1969, románul is); A pokol zsoldosai. Az idegenlégió. Lapok a gyarmatosítás történetéből (románul 1974, magyarul 1975).

Dáné Tibor: Egy történelmi riport margójára. Korunk 1976/4. 

A MEK-könyvtárból

  

Bach Gyula, (*Zsombolya, 1889.04.04 - †Temesvár, 1954.10.29), újságíró, író műfordító. 1913-tól évekig a Temesvári Hírlap kül- és belpolitikai rovatát szerkesztette. Felelős szerkesztője volt a Közép-európai Lloydnak (1925) és az Új Hírlapnak (1935), míg a 30-as években a 6 Órai Újságnál, annak megszűnése után a Magyar Néplapnál dolgozott. Tagja volt az Arany János Társaságnak. A felszabadulás után a Szabad Szó és a Romániai Magyar Szó munkatársa. Számos novellát, folytatásos regényt, pszichoanalitikai és társadalomtudományi esszét, útleírást közölt a bánsági és erdélyi lapokban. Mozi c. filmregénye 1922-ben jelent meg Temesváron.

 

 Bácski György, (*Zágráb, 1901.09.20 - †Bukarest, 1978.02.10), műfordító, újságíró, író. Bécsben végzett gimnáziumot 1921-ben, első írása a Szlavóniai Magyar Újságban jelent meg. 1924-ben Georgij Silew álnéven vers- és elbeszéléskötetét adták ki Temesvárt A kör címmel. Hányt-vetett életében vasutas, raktárnok, balett-táncos, nyomdász, banktisztviselő, 1940-ben Zágrábban a Kulisa c. lap szerkesztője, a háború alatt partizán. 1946-tól nyomdában dolgozik Temesvárt, 1949-ben a Temeswarer Zeitung és Temesvár c. lapok szerkesztője, majd 1952-ig a Kulturni Uputnik c. hazai szerb művelődési útmutató főszerkesztője. Azóta Bukarestben élt, számos hazai és külföldi lap munkatársa volt. Vállalkozott a régi és új szerb, horvát, szlovén és macedón líra magyarra ültetésére s több román és magyar szerző szerbhorvát és macedón tolmácsolására. Saját verseit és műfordításai javát második, nevével megjelent A kör c. kötetében (1968), valamint Hol vannak azok a tengerek (1973) c. műfordításgyűjteményében jelentette meg.

 

Bagdi Sándor, (*Köröskisjenő, 1925.01.07), prózaíró. Aradon végezte a középiskolát, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett matematikatanári oklevelet 1958-ban. A nagyszalontai líceum számtan szakos tanára. Az Utunk 1963-tól közölte karcolatait, novelláit. Humoros írásaiban groteszk helyzetekből bont ki erkölcsi tanulságokat. Munkája: Fura intermezzo (Szabó Gyula bevezetésével, Forrás 1968). 1973 óta az Egyesült Államokban él.

 

Bálint Zoltán, (*Temesvár, 1898.08.21 - †Kolozsvár, 1978.12.29), lélektani szakíró. A kolozsvári tudományegyetemen orvostudományt, lélektant, filozófiát és művészettörténetet hallgatott, 1917-től részt vett a Galilei Kör kolozsvári tanulókörének megszervezésében, háborúellenes propagandát folytatott, 1918 őszén a forradalmi diáktanács elnöke. Tisztviselői, majd tudományos kutatói elfoglaltsága mellett 1919-20-ban felelős szerkesztője a Kolozsvárt megjelenő Színház és Társaság c. hetilapnak, helyettes szerkesztője a Hétfői Hírlapnak (1921), a kolozsvári szakszervezeti tanács titkára (1929-31). Egyik alapító tagja a kolozsvári Lélektani Kutató Társaságnak; 1935-ben bekapcsolódik a D. Gusti professzor vezette falumonográfiai munkába, s a bukaresti Koós Ferenc Körben kiképző iskolát szervez a magyar falumunkacsoportok számára. 1948-49-ben a kétnyelvű Clinica et Laboratorium c. orvosi szemle szerkesztője. Cikkei jelentek meg a kolozsvári diákság forradalmi szerepéről (Bécsi Magyar Újság 1923. aug. 26.), a prostitúcióról (Clujul Medical 1924/9-10), a pályaválasztásról (A Hírnök 1929. okt. 15.), a lélektani kutatómunkáról (Erdélyi Iskola 1939-40/5-6), a gyógyszergyártásról (Clinica et Laboratorium 1949/1), a kolozsvári galileistákról (Korunk 1957/10), a Gusti-féle monografikus iskola kapcsolatairól a magyar ifjúsággal (A Hét 1972/38).

Turnowsky Sándor: Adalékok a Galilei Kör történetéhez. Korunk 1957/8.

ASZT: Régi május elsejékről. LM 1206.

 

Balla Erzsébet, egyes írásai alatt ~ Böske (*Arad, 1902.03.07), író. Fáskerti Tibor felesége, Fáskerthy György anyja. 1922-ben Bűn c. írásával Tamási Áronnal osztozott a Keleti Újság novellapályázatának I. díján. Prózai írásaiban a kisvárosi értelmiség dekadens életformáját rajzolja naturalista színekkel. 1945-ben Öt szelíd láng címmel antológiát szerkesztett aradi munkásírók írásaiból a felszabadító hadsereg tiszteletére. Bukarestben él. Munkái: Színek-hangulatok (versek, Arad 1919); Vihar a pusztában (kisregény, Arad 1923); Úri kamaszok (társadalmi képek, Arad 1926).

 

Balla Károly, (*Arad. 1909.10.26), újságíró, költő, szerkesztő, műfordító. Négy polgári osztályt végzett szülővárosában, utána újságíró lett. 1927-ben jelent meg első írása a Brassói Lapokban, amelynek 1929-ig aradi tudósítója. Közben sógorával, Fáskerti Tiborral kiadta és szerkesztette a baloldali irányzatú Virradat (1928-29) c. aradi lapot. 1929-től 1931-ig a Brassói Lapok belső munkatársa, majd 1935-ig ismét aradi tudósító. Munkatársa volt az Aradon megjelenő Erdélyi Hírlapnak s 1938-tól 1940-ig szerkesztője az Aradi Közlönynek. A felszabadulás után 1951-ig felelős szerkesztője az RKP Arad megyei bizottsága magyar nyelvű lapjának, a Jövőnek. Az 50-es években az aradi cukorgyárban, majd egy állami mezőgazdasági vállalatnál s a buzsáki mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozik. Expresszionista hangvételű, az emberi lét értelmét faggató versei az aradi és erdélyi napilapokban, a Kút és A Hang c. aradi folyóiratokban jelentek meg. Versekkel szerepelt a Karácsonyi Almanachban (Arad 1935). Fordította román írók műveit. Munkái: Ki vállalja a célt? (versek, Arad 1936); A. G. Vaida: Jeltüzek (regényfordítás, 1951).

 

Balogh Edgár, (*Temesvár, 1906.09.07 - †Kolozsvár, 1996.06.19), közíró, szerkesztő. ~ Ferenc apja. A nagyszebeni szász Kessler családból származó katonatiszt s magyar irodalom szakos tanárnő fia. 1926-ban vette fel anyai ági családi nevét. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. Első írása 1922-ben jelent meg a losonci A Mi Lapunk c. ifjúsági folyóiratban, első tanulmányát (A szűzgulyahajtás) 1927-ben az Ethnographia-Népélet közölte Budapesten.

Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út c. prágai baloldali folyóiratot, s 1934-ben fordításában jelent meg a Barnakönyv Hitler-Németországról és a lipcsei perről c. német antifasiszta mű. A csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították; visszatért szülőföldjére, s előbb Kolozsvárt, majd Brassóban telepedett le.

A Korunk belső munkatársa s a Brassói Lapok cikkírója. Mint a MADOSZ vezetőségi tagja kezdeményezi a romániai magyar ifjúság 1937-es Vásárhelyi Találkozóját, egyik elindítója a népfronti jellegű *Erdélyi Enciklopédia könyvkiadónak. Itt jelent meg 1939-ben Íratlan történelem c. cikkgyűjteménye Erdéllyel és Olténiával való ismerkedéséről s Duna-völgyi összehasonlító történelemszemléletéről.

A bécsi döntés után rövid ideig Kalotaszentkirályon tanítóskodott, majd hatósági eltávolítása után Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője (1941) s a budapesti Magyar Nemzet, 1942-től a budapesti Kis Újság munkatársa. Józsa Bélával együtt állította össze a 48-as Erdély c. zsebkönyvet (Kv. 1943); 1944 elején elkészült Hármas kis tükör c. cikkgyűjteményét a Magyar Élet kiadó a német megszállás miatt csak 1945-ben tudta megjelentetni. Részt vett az észak-erdélyi antifasiszta ellenállási mozgalomban. Közvetlenül a felszabadulás után, 1944. október 18-án kezdeményezésére jelent meg Kolozsvárt a Világosság c. napilap, melynek 1948-ig főszerkesztője. Az MNSZ alelnöke (1946-ig), s mint a művelődési osztály vezetője vesz részt a romániai magyarság új művelődési intézményeinek megszervezésében, ill. a régiek demokratizálásában. Az MNSZ kiadásában jelenik meg "Tíz esztendő tíz cikke" alcímmel A Szudétáktól a Fekete-tengerig c. kis kötete (Kv. 1945). A 48-as forradalom centenáriumára Az igazi 1848 c. alatt kiadott rádióelőadásaiban Kossuth és Bălcescu kézfogását népszerűsíti. Egyetemi tanár (1948), majd rektor (1949) a Bolyai Tudományegyetemen. 1949 őszén az MNSZ több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték s csak 1956-ban rehabilitálták.

A Babeş és Bolyai Egyetemek egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese. Újabb cikkgyűjteménye az Egyenes beszéd (1957), ezt követte irodalompolitikai jegyzeteinek kötete, a Toll és emberség (1965). Ugyanebben az évben adták ki Budapesten Hét próba ("Egy nemzedék elindul") c. emlékiratát, ebben a Sarló történetét írja meg személyi vallomás formájában. Az otthoni íróasztal, az egyetemi katedra és a szerkesztőség aprómunkáit tükrözi Én tintás esztergapadom c. jegyzetgyűjteménye (1967). Egy-egy kötetet szerkesztett s bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel látott el Nicolae Bălcescu (1956), Benedek Elek (1957), Móricz Zsigmond (1962), Ady Endre (1967), Szentimrei Jenő (1968) és Fábry Zoltán (1973) publicisztikai munkáiból. Tanulmányokat közölt a régi Korunk elindulásáról, fordulatáról és eszmei kiforrásáról (NyIrK 1964, 1968, 1970, 1973; együtt kötetben Itt és most, Kv. 1976); az Erdélyi Helikon, Erdélyi Múzeum és Magyar Kisebbség marxista értékeléséről (Korunk 1964/12; 1965/7-8; 1969/10). Szép halál c. története (Kortárs, Bp. 1969) az antifasiszta mozgalom emlékét idézi, a Szép élet és Szép szó (Kortárs, Bp. 1973) kisközösségek benső feszültségét, vitáit tükrözi; a három együtt Szárnyas oltár címmel jelent meg (Bp. 1978). Intelmek c. kötetében (1972) a fiatalság elé állít reális eszményképet. 1974-ben két gyűjteményes kötetét adták ki: Duna-völgyi párbeszéd c. alatt 1929 és 1972 közt szerzett írásaiból válogatott Budapesten Sándor László, Mesterek és kortársak c. alatt Bukarestben jelent meg irodalompolitikai tanulmányaiból és emlékezéseiből Kántor Lajos összeállítása. Ujabb kötetei: Szolgálatban. Emlékirat 1935-1944 (1978); Táj és nép (Kv. 1978); Vargyasi változások (Bartha Árpád fényképfelvételeivel, 1979). Írói álneve Farkas Lőrinc, szignója: -logh.

Köves Miklós (Kahána Mózes): B. E. erdélyi hivatása. Korunk 1939/10. – Fábry Zoltán: Szegényország ajándéka. Irodalmi Szemle, Pozsony 1959/4; újraközölve Hazánk, Európa, Bp. 1967. 271-86. – Veres Péter: Olvasónaplómból. "Hét próba" – és a többi... Népszabadság, Bp. 1966. márc. 6. – Czine Mihály: Hét próba. Kritika, Bp. 1966/6. – Bálint Tibor: A vegytintáról és az elvarázsolt esztergapadról. Utunk 1967/17. – Huszár Sándor: Közírás és közélet. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben, 1969. 199-206; uő: Töprengések a Szolgálatban olvasása közben. I-II. A Hét 1979/30-31. – Szemlér Ferenc: Út az Enciklopédiához. Korunk 1971/3. – Sütő András: Romlatlan hűség. Igaz Szó 1971/9; újraközölve Istenek és falovacskák, 1973, 86-90. – E. Fehér Pál: B. E. Intelmei. Népszabadság, Bp. 1972. ápr. 16. – Gálfalvi György: B. E. intelmei. Igaz Szó 1972/8. – Aradi József: Ítélet nincs. Korunk 1972/9. – Kicsi Antal: B. E. Brassói Lapok 1973/48-49. – Szávai Géza: Irodalom és közélet. Utunk 1975/23. – Benkő Samu: B. E. teljes embersége. Igaz Szó 1976/9. – Csatári Dániel: B. E. életrajzához. Tiszatáj, Szeged 1976/9. – Gábor Dénes: B. E. Válogatott életmű-bibliográfia. Művelődés 1976/10. – Fábián Ernő: Jegyzetek egy könyv margójára. Igaz Szó 1977/5. – Ruffy Péter: B. E. őszikéi. Magyar Nemzet, Bp. 1978. júl. 2. – Dávid Gyula: B. E. szolgálata. Utunk 1979/5. – Tar Károly: Szolgálat dicsérete. Ifjúmunkás 1979/5. – Szakolczay Lajos: A közügyiség prófétája. Népszabadság, Bp. 1979. febr. 11. – Wesselényi Miklós: Szolgálatban. Magyar Nemzet. Bp. 1979. febr. 16. – Salamon László: Az emlékezet bravúrja. Igazság 1979. febr. 21. – Vajda Gábor: Tisztítótűz. Magyar Szó, Újvidék, 1979. márc. 24. – Gáll Ernő: A szolgálat pátosza. Korunk 1979/5. – Olasz Sándor: A közíró újabb intelmei. Tiszatáj, Szeged. 1980/1. 

ASZT: Beszélgetés B. E.-ral. LM 1122. – B. E. a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonról. LM 1142. – Alkotóműhely, jegyzetek. LM 1545, 2288. Aranylapok.

 

Balogh Ernő, (*Köröskisjenő, 1882.07.24 - †Kolozsvár, 1969.07.11), geológiai szakíró. Főiskolai tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen végezte, itt előbb muzeológus, majd 1906-tól Szádeczky Gyula mellett asszisztens. Az I. világháborúban fogságba esett, 1919-től előbb Gyergyószentmiklóson, majd a kolozsvári Marianumban természetrajztanár. 1940-ben kinevezték a kolozsvári tudományegyetem geológiai tanszékének professzorává. 1936-tól 1946-ig az Erdélyi Múzeum Ásvány- és Kőzettani Szakosztályának elnöke, ebben az időben az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke is. 1941-ben az Erdély c. honismereti folyóirat szerkesztője. 1944 után a Bolyai Tudományegyetem egyik alapító szervezője, majd a geológiai tanszék vezető professzora.

Első kéziratban maradt munkája 1904-ből való, első nyomtatott geológiai szakdolgozata, egyben doktori disszertációja 1906-ban jelent meg Kolozsvárt (A Dragán-völgy Kecskés- és Bulzur-patak közötti részének geológiai viszonyai). A Kolozsvár és Torda környéki bitumenes kőzetekkel foglalkozó munkája hozta meg számára a nemzetközi elismerést (A Kolozsvár, Kajántó és Torda környéki bitumenes meszek és azok ásványai. Múzeumi Füzetek, Kv. 1911). Munkásságának első szakaszát a kvarc kristályszerkezetének tanulmányozása, majd a részletesen először általa leírt új kalcium-karbonát formának, a lublinitnak (protokalcitnak) a vizsgálata tölti ki. A Nagyváradi Turista Klub kiadásában jelenik meg első barlangtani közleménye a meziádi cseppkőbarlangról (A Meziádi barlang térképe. Nv. 1931), és a barlangkutatás ettől kezdve több mint 20 szakdolgozatának és önálló kötetének témájává, tudományos tevékenységének fővonalává válik. A hazai szpeleológiában ő alapozta meg a magyar nyelvű ásvány- és kőzettani kutatási irányt. Avatott tollú ismeretterjesztőként több mint 200 eredeti közleményben népszerűsítette szaktudományának eredményeit, teljes irodalmi munkássága közel 300 tanulmányt és cikket, öt középiskolás tankönyvet, számos kéziratban maradt tanulmányt és Cseppkővilág (1969) c. kötetét foglalja magában. Jelentős pedagógus-oktató volt, keze alól lelkes és jól képzett tanítványok százai kerültek ki.

 Prof. B. E. Aniversarea a 50 de ani de activitate ştiinţifică şi didactică. Buletinul Universităţilor "V. Babeş" şi "Bolyai". Cluj. Seria: Ştiinţele naturii. 1957. 1-2. 217-24. – Gábor Dénes: Hasznos könyv a föld mélyének szépségeiről. Igazság 1969. máj. 21. – Lám Irén: B. E. emléke. Előre 1969. szept. 3. – Dr. Csiky Gábor: B. E. élete és munkássága. Földtani Közlöny, Bp. 1972/3-4.

 

Barabás Béla, (*Arad, 1855.12.12 - †Arad, 1934.05.28), közíró. A kolozsvári unitárius gimnázium diákja, majd a budapesti egyetemen jogot végez 1879-ben. Szülővárosában a Függetlenségi és 48-as Párt vezetője, 1892-től huszonhat éven át magyar országgyűlési képviselő. 1914-ben Károlyi Mihály kísérője amerikai útján. 1917-ben Arad megye főispánja, 1920-tól az OMP egyik vezetője, 1926-tól a bukaresti parlament szenátora. Jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki országos és helyi lapokban. Egy ideig szerkesztője volt az Arad és Vidéke c. politikai napilapnak, főszerkesztője az Aradi Magyar Újságnak (1926-27). Főbb munkái: Amikor Kossuth Lajost hazahívták (Cegléd 1923); Emlékirataim (Arad 1929).

 

Baranyai István, (*Szépmező, 1899.04.24 - †?),  zenekritikus. Középiskoláit és főiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Utoljára Tasnádon volt kat. plébános. Társadalmi írásai az Őrszem, A Hírnök, Vasárnap c. folyóiratokban s aradi napilapokban jelentek meg. Éveken át volt az Aradi Közlöny zenekritikusa: krónikáiban, cikkeiben a modern zenei törekvések mellett foglalt állást. Zeneesztétikai munkája: Zene és morál (Arad 1926). 

 

Bárányi Ferenc, (*Nagyszentmiklós, 1936.05.13), orvosi szakíró, novellista. ~né László Ildikó férje. A marosvásárhelyi OGYI elvégzése után (1959) Suceaván, majd Szokolon, 1965 óta Temesváron szakorvos. Első egészségügyi cikkeit a Szabad Szó közölte 1965-ben, az Előre munkatársa. Novellákat, karcolatokat, riportokat, szakcikkeket, kritikai jegyzeteket ír, 1966-ban Cupido a sebészeten c. riportjával díjat nyert az Utunk pályázatán. Doktori disszertációja (Műtét utáni tüdőszövődmények) a Facla Könyvkiadónál, Mindenki háziorvosa c. tanácsadó könyve az Előre Kiskönyvtárában jelent meg (1974). Feleségével közösen írt újabb könyve karcolatokat, szatírákat, parabolákat tartalmaz (és akkor eljött Hippokratész... Tv. 1976).
Gábor Dénes: Ember és egészség kézikönyvei. Előre 1974. júl. 17.

 

Bárányiné László Ildikó, (*Csíkcsicsó, 1937.06.06), orvosi szakíró, publicista. Bárányi Ferenc felesége. 1960-ban Marosvásárhelyen szerzett orvosi diplomát. Előbb a temesvári Közegészségügyi Kutatóintézetnél dolgozott, ma ugyanott a Diákkórház orvosa. Első írását 1963-ban az Utunk közölte. Pedagógiai célzatú elbeszélései, humoreszkjei, tájékoztató szakcikkei jelennek meg a napilapokban. 1967 óta a temesvári Szabad Szó "Az orvos válaszol" c. heti rovatát szerkeszti. Munkái: Gyakorlati tanácsadó kismamáknak (Tv. 1973); és akkor eljött Hippokratész... (Férjével közösen, Tv. 1976); Gólyamese felnőtteknek. Tv. 1980.
Veress Judit: A Gólyamese margójára. Igazság 1980. szept. 3.

 

Bartha Sándor, (*Lugos, 1908.08. 20), természettudományi író, népművelő. Középiskolai tanulmányait Lugoson végezte, az egyetem természettudományi karán Kolozsvárt szerzett diplomát. Előbb Gyulafehérváron, majd Kolozsvárt tanár, egy ideig geológiai kutatóintézetben dolgozott. Földrajzi, természetrajzi és geológiai tankönyveket fordított románról magyarra s magyarról románra (magyarországi román iskolák részére). Másfél évtizeden át vezette a kolozsvári szabadegyetem kétnyelvű cipőgyári fiókját, 1973 óta a szabadegyetem prorektora és a magyar előadások szervezője. Számos cikke és tanulmánya jelent meg a felnőttnevelés és -oktatás tárgyköréből. Apósával, Nyárády Erazmus Gyulával együttműködött A Tordahasadék c. monográfia új román nyelvű átdolgozásában (Kv. 1938), valamint Maxim Pop mellett a túrakalauz új román nyelvű kiadásának előkészítésében (Cheile Turzii, 1973). Társszerkesztője I. Puia és I. Resmeriţă mellett a Iuliu Prodan-emlékkönyvnek (Viaţa şi opera botanistului Iuliu Prodan, Kv. 1975).

 

Bechnitz Sándor, (*Vinga, 1888.02.18 - †Temesvár, 1951.10.27), újságíró, kritikus, novellista. Jogi tanulmányai befejezése után közhivatalnok, 1910-től Temes megye tb. főjegyzője. Az I. világháború után újságírói pályára lépett, több mint másfél évtizedig szerkesztette a Déli Hírlap irodalmi-művészeti rovatát. A felszabadulás után a temesvári Szabad Szóban jelentek meg írásai. Irodalmi, művészeti kritikáit, tanulmányait és esszéit hazai és budapesti lapok közölték. Novellái művelődéstörténeti ihletettségűek. Álneve: Flaneur.

 

Benamy Sándor, (*Sáp, 1899.05.06 - †Budapest, 1989.10.13), újságíró, író, műfordító. Nagyváradon és a budapesti Keleti Akadémián végezte tanulmányait, ahol gazdag nyelvtudásának alapját vetette meg. Közírói pályafutását a Nagyváradi Naplónál kezdte, majd rövid bukaresti újságíróskodás után a kolozsvári Új Kelet és a Brassói Lapok munkatársa lett. Részt vett a Temesváron megjelenő Erdélyi Színházi Élet szerkesztésében (1930).

Bejárta a Közel-Keletet, és élményeit útleírásokban örökítette meg. Az első közülük Európától Ázsiáig c. alatt (Bécs 1925, 2. kiadás Bp. 1937) Henri Barbusse előszavával jelent meg. A művészetről vallott nézeteit a Gaál Gáborral kiadott Erről van szó! c. "művészeti és emberi figyelmeztető" (Kv. 1927) összegezte. A budapesti Új Színházban, majd Kolozsvárt is bemutatott Kajüt c. szexuálszociológiai drámája körül 1928-ban irodalmi vita pattant ki. Hat írótársával: Fekete Tivadarral, Győri Illés Istvánnal, Károly Sándorral, Ligeti Ernővel, Nagy Karolával és Szántó Györggyel szerzett "kollektív regény"-e, A földalatti hármak, 1933-ban Tamási Áron előszavával jelent meg, s ugyanebben az évben mutatták be a Kolozsvári Színpártoló Egyesület drámapályázatán I. díjat nyert Vissza a háborúba? c. színművét. 1934-ben Magyarországra költözött, ahol útirajzai, regényei, drámái mellett főként műfordításai tűntek fel. Fordításában jelent meg Solohov Csendes Don c. regénye (1935-36). A felszabadulást követő hónapokban átmenetileg újra Kolozsvárt telepedett le; itt adta ki R. Kovnator Lenin anyja c. tanulmányának s Ilja Ehrenburg Párizs bukása c. regényének fordítását (1945). Budapestre visszaköltözve hosszabb ideig a Magyar Rádió irodalmi vezetője volt. Romániai működésének emlékeit A XX. században éltem c. önéletrajzában (Bp. 1966) dolgozta fel, amely számos tárgyi tévedése ellenére is tanulságos korrajza a két világháború közötti romániai magyar szellemi életnek. Újabb munkái: A pakompartos, az agglegény és a kisfiú (regény, Bp. 1975); Nemi arisztokrata, nemi proletár (kortörténet drámákban, Bp. 1978). Egyes munkáit Ben Ami névvel jegyzi. 

Sz. J. (Szilágyi Júlia): B. S.: A pakompartos, az agglegény és a kisfiú. Korunk 1976/6.

 

Benkő József, (*Temesvár, 1939.09.08), matematikai szakíró, tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, a Babeş-Bolyai Egyetem matematikai karán szerzett diplomát. 1964 óta a brassói Politechnikai Intézet matematikai karán egyetemi adjunktus. Német és angol szakfolyóiratok szerződött külső munkatársa, tanulmányait a Studia, Studii şi Cercetări Matematice közli. Elméleti értekezéssel szerepel a M. Maliţa szerkesztésében megjelent Sisteme în ştiinţele naturii (1979) c. kötetben. Több szakmunkáját a brassói egyetem adta ki, társszerzője több egyetemi kiadványnak. Magyar nyelvű önálló munkája: A topológia elemei (Kv. 1975).

 

Bérczy Lajos, (*Arad, 1874.09.11 - †Arad, 1947.03.23), publicista, író. Újszentannán, Kevevárán, majd Aradon volt polgári iskolai, végül gimnáziumi tanár. 1922-től 1928-ig a Kölcsey Egyesület főtitkára, részt vett az OMP helyi közművelődési mozgalmaiban. Cikkeit, tárcáit, verseit, novelláit főleg a helyi lapok közölték. Ibolyka c. érzelgős kisregénye az Erdélyi Könyvtár 7. köteteként 1922-ben jelent meg Aradon.

 

Bíró Béla, (*Nagyvárad, 1893.06.29 - †Temesvár, 1975.03.18), szerkesztő, újságíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd magánúton közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1921-ben szerkesztette és kiadta a Nagyváradon rövid ideig megjelenő Művészvilág c. folyóiratot. 1923-ban a Máramaros c. hetilapot szerkeszti Máramarosszigeten, 1924-25-ben ugyanott a Máramarosi Újságot. 1926-tól a kolozsvári Újság és a Consum c. közgazdasági lap munkatársa, 1927-28-ban az ugyancsak kolozsvári Commerz temesvári szerkesztője, 1929-től 1940-ig Temesváron szerkesztett gazdasági lapokat. 1945 után a románul és magyarul megjelenő Consum gazdasági hetilap szerkesztője, 1948-tól az Agerpres temesvári tudósítója. 1949-től 1962-ig a temesvári Szabad Szó belső munkatársa.

 

Bizony Ferenc, (*Törökbecse, 1901.05.07 - †Kolozsvár, 1943.02.01), publicista. Középiskolai tanulmányait Temesváron végezte. Kereskedelmi pályára ment, majd házasságközvetítő irodát tartott fenn s itt szerzett tapasztalatait dolgozta fel Az érvényesülés lélektana, A férjhezmenés művészete, A hála, A párválasztás és a házasságközvetítő c. egyetlen munkájában (Tv. 1939). Szociográfiai korkép ez a II. világháború küszöbén; a szerző a fajok megbékélése mellett emel szót, s az antiszemitizmus ellen tiltakozik.

 

Bleyer György, (*Temesvár, 1907.01.21 - †Düsseldorf/Németország, 1970.08.18), építészettörténész. Középiskolát szülővárosában végzett, műépítészeti tanulmányait Stuttgartban és Zürichben folytatta, ahol mint diák a német kommunista mozgalomban vett részt, s Gaál Gábor révén kapcsolatba került Moholy Nagy Lászlóval. Előbb Temesvárt nyitott magán tervezőirodát, majd 1950-től bukaresti tervezőintézeteknél dolgozott. Városrendészeti és művészettörténeti cikkeivel a Korunkban már a 30-as években jelentkezett, gyakorlati munkapályáján felgyűlt tapasztalatait azonban csak a 60-as években kezdte szaktanulmányokba foglalni. Temesvárról írt urbanisztikai monográfiája kéziratban maradt, Gyulafehérvárról készített építészettörténeti jegyzeteiből egy részlet jelent meg (Korunk 1968/11), kéziratban maradt Ada-Kaleh monográfiája is. A brassói várrendszer kialakulásáról és fejlődéséről szóló tanulmányát hat folytatásban közölte az Új Idő (1969). Az ötvenéves Bauhaus c. tanulmánya (Korunk 1969/5) történeti visszapillantásában kitért a Korunk és a Bauhaus-mozgalom közvetlen kapcsolatára. Munkái: Locuinţele oamenilor muncii de-alungul timpurilor (1957); Az építészeti tér lényegéről (Bp. 1969).

 

Bodor Klára, (*Budapest, 1904.08.15 - †Kolozsvár, 1973.07.28), elbeszélő, gyermekíró. ~ Pál anyja. Első írását 1930-ban közölték. A 40-es évek végétől a kolozsvári Igazság bánsági tudósítója, az írószövetség temesvári magyar irodalmi körének vezetője. Verseit, riportjait, elbeszéléseit a napisajtó s a Bánsági Írás, az Irodalmi Almanach, a Dolgozó Nő közölte, antológiákban is szerepelt. Kötete: Panni (elbeszélés gyermekeknek, 1970).

 

Bodor Pál, (*Budapest, 1930.07.28), szerkesztő, költő, közíró, műfordító. ~ Klára fia. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. Egyetemi tanulmányait a filozófia-lélektan karon kezdte meg Bukarestben, majd a Bolyai Tudományegyetemen folytatta.

Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus c. diáklap szerkesztője. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott (1948-51), 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára. Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta. 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette; nevéhez fűződik ebben az időszakban a Magyar Klasszikusok, a Téka és a Fehér Könyvek sorozat, számos folklórkötet megjelentetése, nyelvészeti és művelődéstörténeti sorozatok megindítása s hazai műfordítók bevonása a Horizont c. világirodalmi sorozatba. 1970től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője. Ebben a munkakörben új területre talál sokoldalú és fáradhatatlan szervezőképessége (*televízió és irodalom); az ő nevéhez fűződik a TV magyar adása sajátos műfajainak és mai munkatársi gárdájának kialakítása. Ma az Előre főmunkatársa.

Az 50-es években állandó publicisztikai rovata volt az Igazságban (Ablak), majd az Utunkban (Lírai röplapok, később Fanyar röplapok), a Brassói Lapokban, a Dolgozó Nőben és a kolozsvári rádióstúdió adásaiban. Egyéni műfajt teremtett "lírai röplapok"-nak nevezett glosszáival, pamfletjeivel, amelyekben társadalmi elkötelezettséggel jórészt az éppen időszerű politikai kérdésekhez szólt hozzá. Nagy kritikai visszhangot kiváltó első kötetébe (Két arasszal az ég alatt. 1961) két ciklusba osztva hetvenet vett föl irodalmi miniatűrjeiből, melyekben váltakozva keverednek finom és eredeti képzettársításai pátosszal, iróniája lendületes tirádákkal. Közírói munkásságából ad ízelítőt Tengerpart az udvaron (1964) c. riportgyűjteménye. Itt közölt írásai az irodalmi riport igényével készültek, sajátos agitátori szenvedélyességtől fűtött lírai hangvétel teszi őket vonzóvá. A közéletet erkölcsileg mérlegelve emberi kapcsolatok ferdeségeit jellemzi a hétköznapok realizmusával Monológ zárójelben c. "röplap"-gyűjteménye (1971). Sajátos "intarzia-kötet"-e a maga és mások verseiből, azaz műfordításokból, parafrázisokból, lírai és prózai kommentárokból áll (Add magad hozzá a világhoz, Kv. 1975). "Túlvilági röplapok versben és prózában" alcímmel megjelentetett, Apám könyve c. művében (1980) a halálfélelem problémája foglalkoztatja.

Lírai termését az Égetett agyag (1963) és az Írószövetség országos díját elnyert A meztelen lány (1969) c. kötetben adta közre. Sokoldalú költő, tudatos formaművész; bár költeményei többségben szabad versek, kedveli a kötött formákat is. Legjobban sikerült verseinek sallangtalan egyszerűség az erénye. A lírától, sőt a szabadvers-formáktól az utóbbi években közölt publicisztikával és esszével ötvözött kisregényeiben sem szakad el (A lány, aki nincs, 1975), jellemkutató visszajátszásukban a történelmi kiforrás sok fájdalmas emléke zúdul fel. Legújabb regénye (Kék folt, 1979) gyermekkori sebeket idéz fel egy tragikus nősors kapcsán. Szerepelt a Hazánk magyar költői (1953), a Pellengér (1955), Egy nap történelem (1962) c. antológiákban.

Prózafordításai között Cezar Petrescu, Teodor Mazilu, Alexandru Mirodan, Remus Luca, Pop Simion, Laurenţiu Fulga, D. Săraru és Isac Peltz művei szerepelnek, magyarul tolmácsolta Geo Dumitrescu verseit.

Több versét Birtalan József és Csíky Boldizsár zenésítette meg. Írói álnevei: Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor.

Majtényi Erik: Hibás úton. Utunk 1956/8. – Bálint Tibor: A röplapok líraiságáról. Utunk 1962/8. – Szilágyi Júlia: Még egyszer a lírai röplapokról. Korunk 1963/3. – Lászlóffy Aladár: Szemlélet és hatás. Utunk 1964/25; uő: A meztelen lányról és meztelen problémákról. Igaz Szó 1970/11. – Baróti Pál: B. P.: Égetett agyag. Igaz Szó 1964/9. – Láng Gusztáv: A tények költészete. Utunk 1964/49. – Csiki László: Az ember, aki megtalálta magát. Utunk 1970/18; uő: A barátság (fordítása, parafrázisa és kommentárja). A Hét 1976/35. – Soltész József: Líra – ökölbe szorítva. Utunk 1972/7. – Szekernyés János: B. P. színes írásai. Korunk 1972/12. – Beke György: Gyötrelmes emberszeretet. A Hét 1973/15; uő: Rendhagyó tévékrónika. Igazság 1979. szept. 5. – Markó Béla: Két kisregény. Igaz Szó 1976/4. – Mózes Attila: Játék az ötletekkel – különböző szinten. Korunk 1976/6. – Ágoston Vilmos: Egy fél élet és a többi. A Hét 1976/47. – Beszélgetés B. P.-lal. Kérdez: Forró László. Utunk 1977/40. – B. P. műhelyében. Igaz Szó 1980/7.

 ASZT: Versek, riportok, tabletták. LM 12, 751, 885, 1090.

 

Bogáthy Zoltán, családi nevén Oláh-Bogáthy (*Nagyvárad, 1941.09.13), lélektani szakíró. Középiskolát Nagyváradon végzett 1959-ben, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt kezdte és 1964-ben Moszkvában fejezte be. Mint pszichológus 1968-ig a Pedagógiai Tudományos Intézet kolozsvári fiókjánál működött, azóta a resicai Kohászati Kombinát lélektani laboratóriumának vezetője. Gyógypedagógiai, szociálpszichológiai, ergonómiai, balesetvédelmi, vezetéstudományi és sportlélektani írásait az Előre, Korunk, A Hét, TETT, Viaţa Economică, Metalurgia rendszeresen közli. Munkája: Îndreptarul psihologului industrial (1975). Társszerzője a Psihologia şi acţiunea socială c. négykötetes munkának (1979).

 

Böszörményi Zoltán, (*Arad, 1951.12.18), költő, közíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári koreográfiai líceumban kezdte, az aradi 3. számú líceumban érettségizett. Előbb építőtelepeken dolgozott, rövid ideig pedagógus Kolozsvárt, 1975 óta az aradi Vörös Lobogó korrektora. Versei, riportjai, cikkei jelentek meg az Ifjúmunkás, Előre, Korunk, Utunk, Művelődés hasábjain. Verseskötete: Örvényszárnyon (Litera Könyvkiadó 1979).

 

Braun Dezső, (*Temesvár, 1894.04.27 - †Temesvár, 1940.02.15), zenekritikus. Szülővárosában végzett középiskolai tanulmányai után bankhivatalnok Temesvárott; 1924-től a székesegyház másod-, 1930-tól haláláig főkarnagya. 1928-ban a Temesvári Dalkör karmesterévé választják. Felelős szerkesztője és zenekritikusa a Temesvári Hírlapnak (1923-39), belső munkatársa a Képes Futárnak. Tanulmányait, cikkeit, kritikáit az Esti Lloyd, Friss Újság, Komédia, Katolikus Egyházi Zeneközlöny, Színházi Újság is közli. Könyveiben, cikkeiben megírta a Temesvári Dalkör ötvenéves, a Temesvári Filharmónia hatvanéves történetét, a Bánság zenei életének fejlődését a századfordulóig. Munkái: Járosy Dezső élete és működése (Tv. 1932); Bánsági rapszódia (Történeti képek a Bánság zenei és színpadi múltjából, Tv. 1937).

 

Brázay Emil, (*Perjámos, 1888.03.16 - †Bulcs, 1968.08.12), újságíró, író, műfordító. Az I. világháború előtt budapesti lapok berlini munkatársa, kiadta és szerkesztette a Berlini Magyar Revü c. riportlapot. Budapesten két elbeszéléskötete (Egyszerű történetek, 1909; Ezt láttam, frontélmények, 1915) és két színdarabja (Nyomorultak, 1911; A fenomén, 1917) jelent meg.

Utóbbi kamarajátékát 1917-ben Temesvárt mutatták be, ahol végleg megtelepedett, s 1920-ban két könnyű fajsúlyú elbeszéléskötettel jelentkezett (Sörnsen Dóra, a szeretőm, Békéscsabán 1913-ban megjelent kötetének 6. kiadása; Lóri, a vörös méreg). Megalapította és két évtizeden át (1919-39; 1945) szerkesztette az eredetileg Pán címmel indult, hetenként megjelenő A Toll c. bulvárlapot, amely különböző betiltások miatt 1921 és 1924 között Forum, Tribün, Ohó, Új Toll, Új Pán, Toll és tőr, Toll és tinta, Tollseprű, Tollhegy, Tollszár nevet vett fel. Népszerű bűnügyi kiadványokkal is próbálkozott, sikert azonban csak a *Pán-könyvtár sorozattal ért el, mely modern külföldi írók s néhány erdélyi szerző műveit közölte. Újabb novelláskötete: Szerző! (Tv. 1923).

Több szépirodalmi munkát fordított angolból, franciából, németből, köztük Bernard Shaw, Knut Hamsun, Alfred Kerr, Klabund, Peter Altenberg írásait. Frontperdita (Tv. 1945) c. riportregénye egy meghurcolt zsidó leány háborús élményeit eleveníti fel; a Reportázs-almanach (Tv. 1946) publicisztikai írásokon kívül a szerző Karinthy Frigyessel folytatott levelezését tartalmazza; a Temesvári karnevál (Tv. 1948) c. regénye újságírói eszközökkel történelmi képet igyekszik adni a fasiszta és az ellenálló erők akcióiról a Bánságban.

 

Büchl Antal, (*Detta, 1908. 05.04 - †München/Németország, 1980.06.19), helytörténész. A középiskolát Temesvárt, jog- és államtudományi tanulmányait Bukarestben és Kolozsvárt végezte. 1948-ig jogász Dettán, 1958-ig tanár Gátalján, 1968-ig közgazdász Temesvárt. A Bánságra vonatkozó gazdaság- és művelődéstörténeti cikkeit a Korunk, Tibiscus, Könyvtári Szemle, Művelődés közölte. A Lépcsők (Tv. 1977) c. antológiában Ady és Szabolcska híveinek század eleji temesvári ütközéseit mutatja be, a Korunk Évkönyv 1979 tanulmányát közli a Bánság lakóinak letelepedéséről és eredeti gazdálkodásáról 1848 előtt.

                             

Csányi Mátyás, (*Szeged, 1884.12.06 - †Arad, 1962.03.06), zeneszerző, ~ Piroska apja. Tanulmányait Szegeden, Budapesten és Bécsben végezte. Hosszabb időn át Aradon karmesterként tevékenykedett különböző színtársulatoknál. Cikkeit az Aradi Közlöny publikálta. Operát, operettet, revü-operettet, oratóriumot szerzett. Munkái: Péter abbé (kétfelvonásos opera, saját szövegre, Zola Róma c. regénye nyomán; 1910-ben mutatták be Aradon); Énekek éneke (oratórium, 1919); Masa (operett, Aradon mutatták be 1923-ban, társszerzője Galetta Ferenc); Szerelem rózsája (revü-operett, 1923); Az aranyember (opera, 1934).

 

Csányi Piroska, Berey Gézáné (*Kassa, 1909.02.23 - †Budapest, 1981.07.02), újságíró, író. ~ Mátyás leánya. Aradon végezte a felsőbb leányiskolát. 1930-ban Manillai szerenád c. novellájával díjat nyert a Brassói Lapok novellapályázatán. Újságírói pályáját az Aradi Közlönynél kezdte, majd 1933-tól Szatmáron lett a Szatmári Újság, Szamos, Reggeli Lapok munkatársa. A sivatag hangja c. romantikus kalandregénye 1936-ban a Brassói Lapok (Ajándék regénytár 21.), A gyöngysoros asszony c. regénve 1937-ben a szatmári Reggeli Lapok kiadásában jelent meg. 1938-tól férjével a szegedi Délmagyarországhoz került.

 

Csapó József, Csapó M., Csapó-Miklóssy (*Temesvár, 1911.03.16 - †Kolozsvár, 1979.05.01), mezőgazdasági szakíró. ~ I. József apja. Középiskoláit Temesvárt, főiskolai tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1948-ban itt szerzett biológiából doktorátust. 1935-től 1948-ig a kézdivásárhelyi gimnáziumban és a Gazdasági Iskolában tanított, 1948 óta a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola tanára. Eleinte a botanika, majd a talajtan érdekli. Főleg pedológiai kérdésekkel – a talajtérképezés elméleti és gyakorlati problémáival, a talaj vízháztartásával, a vízháztartás gyakorlati vonatkozásaival, valamint a kutatási módszerek fejlesztésével – foglalkozott. Magyar és német nyelvű szaktanulmányait a Scripta Botanica Musei Transilvanici (1942), az Acta Bolyaiana (1948), a magyarországi Agrokémia és Talajtan (1954, 1956, 1960) közölte, önállóan és társszerzőként írott szaktanulmányainak nagy részét román nyelven a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola folyóiratában jelentette meg. Ismeretterjesztő írásait az Erdélyi Gazda (1937), Igazság, Művelődés és a nagyváradi Fáklya közölte. Számos egyetemi jegyzet szerzője, román szakmunkák fordítója. Jelentősebb kötetei: Talajtan (1958); Egyszerű talajvizsgáló módszerek (1962); Talaj és termelés (Csapó I. Józseffel, 1980). László Béla: Laboratóriumtól a dús termésig. Beszélgetés Cs. M. J. professzorral és munkatársaival. Korunk 1966/12. – Rostás Zoltán: Látogatás kilenc tudósnál: Az erdélyi talajok tudós szakembere. A Hét Évkönyve 1978. – Jakab Sámuel: Életét a talajtannak szentelte. A Hét 1979/28.

 

Csávossy György, (*Temesvár, 1925.06.20), költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró. A középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában tanított, azóta a csombordi mezőgazdasági líceum tanára. (A csombordi irodalmi találkozások anekdotikus történetét az 1970-es Utunk-évkönyvben írta meg.) 1955 óta közöl verseket, Fütyörészve c. kötete (1962) Hajdu Zoltán bevezetőjével a Forrás-sorozatban jelent meg. Impresszionista fogantatású, képgazdag lírája az utóbbi években kezd gondolatilag elmélyülni. Gyermekverskötetei: Vizes mese (1959); Biztató (1966). Könnyed vígjátékokat is írt; Komzsik Istvánnal közös komédiája, A fül 1967-ben Marosvásárhelyen és Szatmáron került bemutatásra, Édes méreg c. keleti tárgyú verses-zenés vígjátékát 1970-ben Sepsiszentgyörgyön adták elő. Megmódolásában igényesebb drámája a XIII. századi környezetben játszódó Patkánysíp (Igaz Szó 1970/10), amely meseszerű példázat a költői sorsról, az értelmiségi ember dilemmájáról; ezt Temesvárt mutatták be 1973-ban. Kemény Zsigmond regénye nyomán szerzett Özvegy és leánya c. darabját 1977-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre. A Román Rádió kolozsvári magyar adásában A bohóc és a halál c. rádiójátékkal szerepelt.

       A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969 óta jelentkezik a Falvak Dolgozó Népében. Kötetben megjelent szakmunkái: Szőlőtermesztés (1957, társszerző Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József); Borászat (1963, társszerző László Gyula és Mezei Sándor); Szőlészeti és borászati kézikönyv (társszerző Kovács Adorján és Mezei Sándor, 1974); Kertészeti növények védelme (társszerző Székely József, 1975).

Kiss Jenő: A költő bizonyítványa. Utunk 1962/51. – Székely János: Erdők-mezők csábítása. Igaz Szó 1962/10. – Lászlóffy Aladár: A véleményt jelentő asztaltól a világot jelentő deszkáig. Utunk 1969/11. – Szekernyés János: Cs. megnyerte – a közönséget. A Hét 1973/28. – Marosi Péter: Varietas delectat? Utunk 1977/29.

ASZT: A fül. Szatmári színészek előadásában. TM 61. – Vallomások borról, szőlőről. MV 402-430. – Vallomás a színházról. LM 916. – A bohóc és a halál. Rádiójáték (3 szalag). TM 499.

 
Csép Sándor, (*Arad, 1938.05.01), televízió-szerkesztő, riporter. Középiskolát szülővárosában végzett, előbb a Protestáns Teológiai Intézetben, majd a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát. 1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972 óta a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Első írásában Hazai valóságkutatás címmel a hazai szociológia új módszerei mellett foglalt állást (Korunk 1966/7-8). Társadalomrajzi riporttal az Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain szerepel. A képernyőn legjelentősebbek irodalmi portréi; Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek. Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökíti meg. Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem c. riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).

A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája, a Mi, Bethlen Gábor..., a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára. A dráma egy részletét a Korunk 1980/10. száma közölte. 

Beke György: Ballada a kalotaszegi egykéről. Igazság 1975. nov. 12. – Huszár Sándor: Együttgondolkodás. A Hét 1975/46. – Balogh Edgár: Kalotaszegi gond. Hozzászólás Cs. S. filmriportjához. Korunk 1976/1-2. – Sebestyén Mihály: Közszükségleti cikkünk – a vetélkedő. Utunk 1978/27.

 

Cserny Rózsi, (*Temesvár, 1881.04.07 - †Temesvár, 1962.02.08), ifjúsági író. Szülővárosában végezte a tanítóképzőt. Hosszú ideig a Temesvári Hírlap gyermekrovatát szerkesztette. Meséit és egyéb prózai írásait közölte a Jóbarát, Cimbora, Déli Hírlap, Vasárnap és Pásztortűz. 1922-től az Arany János Társaság tagja, 1944 után részt vett az egyesület vezetésében.

 

Cseresnyés Sándor, (*Temesvár, 1909.09.28 - †Budapest, 1971.06.11), újságíró. Középiskolát szülővárosában végzett. Kezdetben a Déli Hírlap riportere, majd a Temesvári Hírlaphoz szegődött. 1935-től a Brassói Lapok munkatársa, majd bukaresti szerkesztője. Cikkeiben feltárta a korabeli társadalmi és politikai élet korruptságát, megrázó képet festett a külvárosok nyomoráról, a munkásosztály kizsákmányoltságáról, napszámosok, cselédek és szolgalegények életéről. Érdekesek a közéleti személyiségekkel készített interjúi: a Brassói Lapok Németh Lászlóval (1935. aug. 18.), Nicolae Iorgával (1935. nov. 13.), Adolf Meschendörfer brassói szász íróval (1935. dec. 20.) folytatott beszélgetését közölte. 1937-ben Spanyolországból hazaküldött frontriportjai nagy visszhangot keltettek. Négy évet töltött franciaországi és algériai internálótáborokban, ahonnan 1943-ban angol csapatok szabadították ki. A II. világháború végéig az angol hadsereg kötelékében harcolt a hitlerizmus ellen, majd Magyarországon telepedett le, ahol előbb publicista, majd 1948-tól sajtófőnök. 1949-ben a Rajk-perben több évi börtönre ítélték, kéziratai elvesztek. 1955 szeptemberében rehabilitálták. Spanyolországi élményein alapuló politikai eszmefuttatása ...nem csak a spanyol nép ügye c. alatt jelent meg (Gergely Sándor előszavával, Bp. 1948), Megyeri István hősi halált halt temesvári ifjúmunkás emlékének ajánlva.


Csicsáky Imre, (*Bácsalmás, 1860.08.21 - †Zsombolya, 1935.09.28), költő, műfordító, esztéta. A teológiai tanulmányok elvégzése után Zsombolyán volt kat. lelkész. Úttörő magyar Dante-szakértő, lefordította az Isteni színjáték III. részét (A Paradicsom, 1887), könyvet írt Beatrice jelképszerűségéről (Bp. 1887), Dante politikájáról (Bp. 1888), bölcseletéről (Tv. 1888) és tudományosságáról (Bp. 1890), fordított spanyol, olasz, francia, angol, német költőkből és a Szentírásból. Irodalmi tevékenysége elismeréseként számos irodalmi társaság, így a firenzei Dante Társaság és a temesvári *Arany János Társaság választotta tagjául. 1919 után nálunk megjelent verskötete: Itt az írás, forgassátok (Tv. 1920).

Műfordításkötetei: Isokrates Paraneitikos logosz (Isokratész beszéde, Tv. 1919) és Énekek éneke (Tv. 1923).

 

Csiky Gergely, (*Pankota, 1842.12.08 - †Budapest, 1891.11.19), pankotai születése s nem utolsósorban úttörő szerepe - több művének temesvári megjelentetése és kapcsolata a Temesi Lapok c. első bánsági magyar nyelvű lappal - a megszokottnál is erősebb köteléket jelentett, főképp a Bánságban. 1920 decemberében díszelőadás keretében mutatták be az aradi színházban Csiky Cifra nyomorúság c. társadalmi drámáját s emlékbeszédében a meghívott előadó, Janovics Jenő, a szerzőnek még a múlt században ugyanitt tartott első évadnyitó előadására hivatkozva fejtette ki színházpolitikai elveit. Harminc évvel a drámaszerző halála után, 1921 novemberében a pankotai szülőházon elhelyezett emléktáblánál zajlott le az emlékünnepély. Temesvárt az Arany János Társaság 1931-ben, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület 1932-ben tartotta meg Csiky-emlékestjét. A Csiky-darabok ekkor már a gyárvárosi műkedvelők műsorán is szerepeltek.

A magyar társadalom élősködőit leleplező kritikai realizmus új jelentőséget kapott a szocializmus időszakában. Nemcsak színházaink nyúltak újra a Csiky-drámák után, hanem a temesvári munkás színjátszók már 1954-ben az új címén Ingyenélők (eredetileg A proletárok) bemutatásával hívták fel a figyelmet e realista színi hagyomány korszerű tanulságaira. Újabb és újszerű előadására a temesvári Állami Magyar Színház fennállásának 20. évfordulóján, 1973 tavaszán került sor.

Csiky halálának 80. évfordulója 1971-ben megemlékezésre adott alkalmat Pankotán, ahol Ficzay Dénes jelölte ki Csiky Gergely helyét az irodalomtörténetben. 1972-ben a születés 130. évfordulója már egész sorát nyitotta meg a méltatásoknak: az aradi szabadegyetemen és a pécskai líceumban Kozma Dezső kolozsvári egyetemi lektor beszélt a drámaíró jelentőségéről; az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör nyílt ülésén Mózer István lapszerkesztő In memoriam Csiky Gergely c. előadása után Cseresnyés Gyula temesvári színrendező a nagy realista író dramaturgiáját elemezte; Pankotán ez alkalommal tudományos ülésszak zajlott le, ahol Kovách Géza történész a múlt századbeli Pankotát ismertette, Glück Jenő történész pedig új adatok alapján Csiky Gergely román kapcsolatairól, így Iosif Vulcannal való érintkezéséről számolt be. Az Aradi Esték c. művelődéstörténeti előadássorozatban ugyanekkor románul ismertették Csiky Gergely munkásságának jelentőségét. 

Márki Sándor: Csiky Gergely életéből. Pásztortűz 1923/27. – Jordáky Lajos: Janovics Jenő és Poór Lili. 1971. 68-69. – Anavi Ádám: A húszéves temesvári színház két bemutatója. Utunk 1973/7. – Glück Jenő-Nagy János: Csiky Gergely-emlékek Aradon. Korunk 1974/4.

 

Csukovits Sándor, (*Gyirót, 1872.02.23 - †Máramarossziget, 1943.04.02), irodalomtörténész, műfordító. Kolozsvárt szerzett latin–magyar tanári képesítést. 1906-tól több mint két évtizeden át a temesvári piarista gimnáziumban tanított magyar irodalmat, itt jelent meg tanulmánya Eötvös Józsefről (1913) és Szigligeti Edéről (1914). Világháborús élményeit Háborús emberek és Virágos vonattól a kórágyig címmel két kötetben írta meg (Sopron 1915). Mint az *Arany János Társaság főtitkára szerkesztette és kiadta az évi jelentéseket (1917–18). 1924-ben a Temesvári Újság számára Ion Agârbiceanu, 1926-ban A Hírnök számára Ion Luca Caragiale írásaiból fordított.

 

Czédly Károly, (*Arad, 1899.07.24 - †Arad, 1954.03.19), közíró, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte, 1920-ban szerzett jogi doktorátust Budapesten. Előbb bankban, majd az aradi cukorgyárban tisztviselő. Közgazdasági cikkei és tudományos fordításai az aradi Vasárnapban jelentek meg. Lefordította Carlo Collodi Pinocchio c. gyermektörténetét (Fajankó, a fából faragott Paprikajancsi tanulságos és vidám históriája, Arad, 1928); több előadást tartott a Kölcsey Egyesületben.

 

Cziffra Géza, (*Arad, 1900.12.19 - †Diessen am Ammersee/Németország, 1989.04.28), író, filmrendező. Az I. világháború idején katonaiskolát végzett, majd a hadseregnek hátat fordítva élénk irodalmi tevékenységbe kezdett. Ady volt a mintaképe, aki találkozásukkor 6 soros verses dedikációt írt az akkor tizennyolc éves költő verskötetébe. Pajzán versei, novellái a Fekete Macskában s más aradi vagy temesvári kiadványokban jelentek meg, verset, esszét, műfordítást közölt tőle a Tavasz, Magyar Szó, Erdélyi Szemle, Napkelet, Aradi Tükör és az aradi Munkás (ezek közül a Pán halála és Az új mese újraközölve a Magyar Szó és Tavasz írásaiból összeállított antológiában, 1971). Nálunk kiadott kötetei: Ketten vagyunk csak (versek, Arad 1918); Júlia első násza (elbeszélések, Arad 1920); Fehér falu (regény, Arad 1922). 1921-ben Ausztriába költözött, ahol kezdetben mint újságíró dolgozott, majd rendezőasszisztens lett jeles német filmrendezők mellett, később dramaturg, színpadi szerző, forgatókönyvíró Ausztriában és Németországban. (Törölve a következő szövegrész:) 1926-ban jelent meg Bécsben Kárhozott asszonyok c. elbeszéléskötete. A 30-as évek elején Budapesten is forgatott. Irodalmi tárgyú filmje a Gulliver utazásai (1924) és a Szent Péter esernyője (1935). Magyar vonatkozású filmje a Liszt Ferenc életéről szóló A szerelmi álom; filmforgatókönyvet írt Asztalos Miklós erdélyi tárgyú Alterego c. színdarabja nyomán (1941). A II. világháború után Bécsben filmvállalatot alapított, majd a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le, ahol könnyű, szórakoztató vígjátékokat, látványos revüfilmeket ír és rendez. 1975-ben Münchenben megjelent német nyelvű emlékirata magyar irodalmi kapcsolatait is felidézi.

Ficzay Dénes: Ismeretlen Ady-vers és levél Aradon. Tiszatáj, Szeged 1959/2. – Kovács János: Irodalmi fejtörő. Utunk 1970/35. – Sütő Nagy László: Egy Ady-vers keletkezéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1973/5. – Seidner Imre: Aradról indult. A Hét 1979/13.

 

Dadányi György, gyülvészi (*Temesvár, 1893.02.28 - †Munro/Argentína, 1969.06.10), regényíró. Középiskolai tanulmányait a temesvári piarista gimnáziumban végezte, majd a bécsújhelyi katonai akadémiára került. Aktív tisztként részt vett az I. világháborúban, utána négy évig Paraguayban élt. Hazatért s az OMP bánsági tagozatának lett a titkára. Élénk közéleti és publicisztikai tevékenységet fejtett ki: a Temesvári Hírlap és a Déli Hírlap hasábjain ifjúsági kérdésekkel foglalkozott; a segítségével épült Magyar Ház 1930-as évkönyvében összefoglalta a bánsági magyar iskolahálózat időszerű igényeit. 1939-ben Magyarországra költözött. A II. világháború után rövid ideig Bécsben tartózkodott, majd 1947-ben újra a tengerentúlra távozott. 1950-től haláláig Argentínában élt: faszobrászattal és rajzolással foglalkozott. Dél-Amerikai élményeiről három könyvet írt: Csordás voltam Paraguayban (saját rajzaival, Bp. 1939); Két év Gran-Chacoban (Bp. 1940); Mbopi (saját rajzaival, Bp. 1942). 

 

Dálnoky Lajos, családi nevén Dálnoki Nagy (*Miskolc, 1862.04.09 - †Arad, 1937.03.02), színműíró, költő, műfordító. 1899-től 1918-ig Arad megye alispánja. A század elején Budapesten két vígjátékát mutatták be, a 30-as években Aradon játszották Ifjúság és Úrlovas c. vígjátékait. Költészete közhelyszerű; Géraldy, Verlaine és Heine verseinek fordításával viszont figyelmet keltett. Elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt a Kölcsey Egyesületnek. Aradon 1918 után megjelent munkái és műfordításai: Tavasz – ősz (versek, 1922); Fény – árny (versek, 1924); Könny – mosoly (versek, 1925); Karnevál (egyfelvonásos verses vígjáték, 1926); Paul Géraldy: Toi et moi (1927); Paul Verlaine: Jézus lábainál. A La sagesse ciklusból (1926); Mythologia (versek, 1928); Heinrich Heine: Neue Gedichte (1929); Összes művei (Fischer Aladár előszavával, 1937).

 

Damó Jenő, lisznyai (*Budapest, 1898 - †?), újságíró, szerkesztő, Debrecenben végzett jogi tanulmányokat, itt kezdte újságírói pályáját. Az I. világháború után Temesváron telepedett le, s az első magyar nyelvű romániai képes lapot, a Képes Futárt szerkesztette. 1922-től a temesvári Újság belső munkatársa, 1924-ben az Esti Lloyd felelős szerkesztője. Több rövid életű lapot (Tőzsdei Újság, Délután, Szezon, Sportszezon, Erdélyi Színházi Élet, Új Hírek, Friss Újság, Hétfői Magyar Újság) alapított és szerkesztett, jelentősebb a radikális hangvételű Tíz Perc c. hetilap, melynek Franyó Zoltán volt a főmunkatársa (1928-29), s a "szexuáltudományi" kérdésekkel foglalkozó Én, Te, Ő c. folyóirat (1925-31). Szerkesztésében jelent meg Ki kicsoda (Tv. 1930) címmel "A bánsági közélet lexikonja" (2. kiadás már "Az erdélyi és bánsági közélet lexikonja" alcímmel, Temesvár-Arad 1931). Saját munkája: Evoé. Szerelmes éjszakák (Tv. 1925).

 

Deák Tamás, (*Arad, 1928.03.23 - †Budapest, 1986.01.24), író, műfordító. Gyermekkorát Temesvárt töltötte, a piarista gimnáziumban érettségizett. 1946-ban került egyetemi hallgatóként Kolozsvárra. 1948 és 1950 között a Romániai Magyar Szó kolozsvári tudósítója, 1950-től 1955-ig az Állami Magyar Opera művészeti titkára, 1955-56-ban az Igaz Szó, 1958-tól 1975-ig a Művészet, ill. Új Élet kolozsvári szerkesztője, 1978-tól a Téka-sorozat társszerkesztője. Gaál Gábor felfedezettjeként irodalmi pályáját versekkel és verses műfordításokkal kezdte, 1948 és 1954 között azonban csak mint opera-szövegkönyvek fordítója szerepelt a nyilvánosság előtt. Érdeklődése fokozatosan a kritika és esszé felé fordult; esszén nem a kísérletezés, hanem a mérlegelés műfaját érti, erről tanúskodnak mindenekelőtt világirodalmi tárgyú írásai (Odysseus üzenete, 1966; Boldog verseny, 1973). Michelangelóról, Flaubert-ről, Csehovról, Proustról, Musilról, Thomas Mannról, Montherlant-ról, O'Neillről, Lampedusáról szóló esszéit tájékozódottság és színvonalas gondolatmegformálás jellemzi, jótékony befolyást gyakorolva a romániai magyar irodalom igényszintjére. Olvasmányai, úti élményei kapcsán polemikusan néz szembe a modern kor egyes erkölcsi kérdéseivel.

A 60-as évektől egy ideig elsősorban a drámaírás foglalkoztatja, nemcsak mint irodalomtörténeti és elméleti probléma: drámaírói gyakorlatában gazdag világirodalmi ismereteit is hasznosítja. Testvérek c. drámakötetének (1967) öt darabja közül elsőként a Fictus és Laodiké került bemutatásra a budapesti Egyetemi Színpadon (1963), ezt követte a Demetrius (1965) és az Ádám elkárhozása (1966) immár a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Korai drámai művei közül azonban a Fictus és Laodiké mellett mindenekelőtt a Két halál (1960) és a Testvérek (1964) konfliktusmagva és drámai szerkezete meggyőző. Legnagyobb szakmai és közönségsikerét A hadgyakorlat c. groteszkjével aratta, amely az 1968-as országos drámapályázaton díjat nyert, s még a nagyváradi magyar nyelvű ősbemutatója előtt (1970) Szatmáron, Bukarestben és Botoşani-ban román színházak játszották. Ebben a darabban a hatalom természetéről mondja el véleményét jól megépített drámai szituációkban, meggyőzően jellemzett figurák által. Hasonló gondolatok és helyzetek éltetik A forró szigetet (1968) is. E darabjának címét viselő, második drámakötetének (1972) egyik legsikerültebb alkotása, Az érsek imája ugyancsak hatalom és emberség viszonyát elemzi a IV. századi Poitiers-beli Hilarius hittérítő buzgalmának véres történetében (a drámából Petre Bokor készített Hilarius címmel tévéjátékot 1974-ben).

Írói munkásságában a 70-es években a próza került előtérbe. Nagy sikerű regénye, az Egy agglegény emlékezései (1971), a főhős ironikusan bemutatott szerelmi kalandjaiban a közéletből kiszorult ember életének ürességét érzékelteti. Ezt követi az Antal a nagyvilágban (1975) s a Don Juan (1978). Közben Hallatlan történetek címmel már 1974-ben novelláskötete is megjelent. Új esszégyűjteménye Káprázat és figyelem (1980).

Verses műfordításainak gyűjteménye, az Átváltozások (1968) latin, francia, német, angol és román költők verseit tartalmazza. Magyarra fordította többek közt Grigore Alexandrescu meséit, Vasile Voiculescu és Nina Cassian verseit, valamint Henry de Montherlant két színművét. Fordításában adták ki George Călinescu verseinek gyűjteményét A dolgok dicsérete címmel (1974). Újabb fordításai: Ion Luca Caragiale Az elveszett levél c. vígjátékának korszerű tolmácsolása, valamint a Shakespeare utolsó, kitalált szonettjei Vasile Voiculescu képzelt tolmácsolásában c. kötet (1976). A Horizont-sorozat tanácsadója; Goethe, Goncsarov, Broch, Mansfield, Gogol, Poe, Thomas Mann, Dosztojevszkij, Borges, Ibsen e sorozatban megjelent műveihez kísérő tanulmányokat írt.

Drámái közül az Ádám elkárhozása román nyelven könyv formában is megjelent; lefordították románra Egy agglegény emlékezései c. regényét is. A bukaresti rádióban előadott Testvérek fordítója Nina Cassian.

Földes László: Az elvont eszme bűne. Utunk 1965/15; uő: Egy nyitány és a vezérmotívumok. Utunk 1966/34; újraközlések A lehetetlen ostroma c. kötetben, 1968. 238-48. és 249-59. – K. Jakab Antal: Az elvontság ragályos. Utunk 1965/20. – Csehi Gyula: A klasszikusok meghitt társaságában. Korunk 1967/1. – Sőni Pál: Szerep és valóság. Utunk 1967/38. – Szőcs István: Mű, műveltség, hivatkozás. Igaz Szó 1967/11. – Endre Károly: D. T. "átváltozásai". Utunk 1969/22. – Lőrinczi László: Gyakorlatok a Hadgyakorlat körül. Utunk 1970/18; uő: D. T.: Hilarius. A Hét 1974/13. – Nagy Pál: Az elveszett méltóság nyomában. A Hét 1972/20. – Robotos Imre: Dráma és illusztráció. Igaz Szó 1973/8. – Tamás Gáspár Miklós: Egy indulat esélyei. Utunk 1973/15. – Szász János: Egy nagy művész ráadása. A Hét 1974/25. – Kovács János: Érzékelhető elvontság. Utunk 1974/38. – Szemlér Ferenc: A dolgok dicsérete. Utunk 1974/43. – Székely János: A méltóságát veszített szerelem. Igaz Szó 1971/11; Tisztelgés. D. T. műhelyében. Igaz Szó 1976/7; újraközölve Egy rögeszme genezise, 1967. 223-34. – Marosi Péter: Boleráz begubóz. Korunk 1976/7; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 61-70. – Marosi Ildikó: Beszélgetés D. T.-sal; Huszár Sándor: Levél a kortárshoz, türelem ügyben. A Hét 1978/37. – Gáll Ernő: Bűn és bűnhődés. Korunk 1979/7-8. – Láng Gusztáv: Don Juan mennybemenetele. Utunk 1979/38. 

ASZT: Részletek a Demetrius előadásából. TM 29. – D. T. írói pályájáról. LM 1145. – Alkotóműhely. LM 1549. – A gyóntatószék. Rádiójáték. LM 2029.

 

Debreczeni István, (*Nagyszalonta, 1887.05.18 - †Berettyóújfalu, 1973.01.09), irodalomtörténész. Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. Nagyszalontán (1910-25), Szatmáron, majd Temesváron volt ref. lelkész. Nyugalomba vonulása után, a 60-as években Magyarországra költözött és bekapcsolódott az Arany János Összes Művei kritikai kiadásának munkaközösségébe. Irodalomtörténészi munkásságát döntően meghatározta az a körülmény, hogy családját számos szál fűzte a költőhöz. Kutatásai Arany János szalontai vonatkozásainak tisztázására, jellemrajzának pontosabb körvonalazására és az Arany-kultusz történetére irányultak. Arany Jánosról szóló tanulmányokat közölt a nagyváradi Magyar Szóban (1919), a nagykőrösi Arany János-Társaság Évkönyveiben (1928), a Nyugatban (1932) és számos romániai magyar napilapban. Szatmári működése idején elnöke volt a Kölcsey Körnek; irodalomtörténeti értékű életrajzi bevezetővel látta el Szombati-Szabó István posztumusz kötetét (Hazajáró lélek, Nv. 1935).

Munkái: A nagyszalontai Arany-Emlékegyesület története. 1882-1912 (Nagyszalonta 1913); A nagyszalontai Arany Múzeum története és katalógusa (Szatmár 1932); Arany János lelkivilága (Tv. 1937); Arany János hétköznapjai (Bp. 1968; az önéletrajzi elemekkel teletűzdelt Bevezető keltezése: Temesvár 1961). 

Márki Zoltán bevezetője az Arany János hétköznapjai folytatásos újraközlése elé. A Hét 1973/29.

 

Déri-Deheleanu Gyula, eredeti nevén Iuliu Deheleanu (*Zaránd, 1888.08.18 - †Kolozsvár, 1945.03.17), művelődéspolitikus. A tanítóképzőt Aradon végezte, tanári diplomát Budapesten szerzett. Déván, Pápán, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, majd Budapesten tanított, az 1919-es proletárforradalomban tanügyi biztos. Bécsi és csehszlovákiai emigráció után tért haza és Kolozsvárt óraadó tanárként tartotta fenn magát.

Részt vett a szakszervezetek Szabad Iskolájának megszervezésében (1922-24), alapítója és szervezője a Szocialista Társadalomtudományi Körnek, közreműködik Aradi Viktor A Jövő Társadalma c. folyóiratának szerkesztésében. Kitűnő marxista szemináriumokat vezetett munkásoknak és értelmiségieknek magyarul és románul, tömör tanulmányokban népszerűsítette a történelmi materializmus tanítását a társadalmi fejlődésről, 1932-ben a Dolgozók Naptárában ateista vitacikket írt. 1934-től a Szovjetunió Barátainak Szövetsége egyik vezetője, elsőnek írja alá a szervezet betiltása ellen tiltakozó memorandumot. 1935-ben Nagyváradon szervezte a népfronti mozgalmat, 1936-tól kezdve Bukarestben élt. Victor Cheresteşiuval közösen szerkesztett Száz újságcikk alapján románul és Vidám nyelvgyakorló c. kiadványaiban és egyéb történelmi, földrajzi, román nyelvi tankönyveiben az oktatást egybekötötte a marxizmus népszerűsítésével. A II. világháború alatt az illegális România Liberă szerkesztésében vett részt, Magyarország német megszállása után Tordán szervezett akciót a menekülő üldözöttek védelmére. Kolozsvár felszabadulása után a pedagógusok marxista-leninista kurzusait vezette s Tordán egy román és egy magyar nyelvű kommunista lapot indított a tömegagitáció és propaganda szolgálatára.

A kolozsvári egyetemen felajánlott tanszéket már nem foglalhatta el, a háborút követő tífuszjárványnak esett áldozatául. 

Dán István: Még egy koszorú D. D. Gy. emlékére. Világosság 1945. ápr. 1. – Heves Ferenc: Emlékezés D.-D. Gy.-ra. Igazság 1946. márc. 17. – Kohn Hillel: Iuliu Deheleanu, a marxista nevelő. Korunk 1962/9.

 

Déznai Viktor, (*Arad, 1884.05.25 - †Kolozsvár, 1968.12.01), közíró. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen s a párizsi Sorbonne-on végezte mint francia nyelv és irodalom szakos tanár, a bölcsészet doktora, 1907-től a temesvári állami főreáliskola, 1919-től a zsidó líceum tanára s a munkásgimnázium igazgatója, 1948-tól 1950-ig a kolozsvári Bolyai és Babeş egyetemeken egyidejűleg az urbanisztikai és városrendészeti tanszék tanára. 1958-ig az akadémia kolozsvári könyvtárában dolgozott.

Már a saját kiadásában megjelent disszertációja (A természetérzékről a XVII. század francia irodalmában, Bp. 1907) sokoldalúságát tanúsította. Az I. világháború előtt kezdte el várostudományi tanulmányait, s ezirányú kutatásainak 1912-ben az urbanológia nevet adta; ezt a kifejezést a külföldi szakirodalom is átvette, kiegészítve urbanisztikával, vagyis a várostudomány technikai alkalmazásával. Behatóan tanulmányozta a föld alatti városépítés problémáját, s nemzetközi urbanisztikai kongresszusokon vett részt 1934-ben Lyonban, 1937-ben Párizsban. Tagja volt több európai és amerikai társulatnak; a 30-as évektől kezdve több javaslatot tett (így a genfi egyetem J.-J. Rousseau Pedagógiai Intézetének is) szellemi olimpiászok rendezésére; a II. világháború után kidolgozta egy nemzetközi és egy hazai városkutató intézet tervét, s állami megrendelésre megírta Kolozsvár urbanisztikai történetét. Szaklapokban, köztük a román Urbanismul, a budapesti Városok Lapja, a párizsi La Vie Urbaine, a stuttgarti Zirkel és a genfi Oeuvres hasábjain öt nyelven jelent meg mintegy félszáz tanulmánya a várostudomány köréből, különös tekintettel a világ elvárosiasodásának, város és háború viszonyának s a hazai városok, így Bukarest, Temesvár, Kolozsvár fejlődésének kérdéseire. A Temesvári Hírlap, Független Újság, Ifjú Kelet, Korunk (mindkét folyam), Utunk, Tribuna, Contemporanul, Viaţa Economică munkatársa volt.

Kiadott munkái: L'urbanisation du monde (Bruxelles 1932); A D-terv (Gárdonyi Istvánnal, regény, Prager Könyvkiadó, Pozsony 1938); Szovjetunió (I-II. 1946). A városok általános osztályozásáról szóló feldolgozásai kéziratban maradtak, s könyvtárával, gyűjteményeivel, levelezésével együtt adományként az akadémia kolozsvári fiókjának könyvtárába kerültek. 

Élettörténetét és munkásságát tanítványa, Bleyer György írta meg (kéziratban a család tulajdonában).

 

Dimény István, családi neve 1947-ig Herczka (*Budapest, 1913.08.17 - †Budapest, 1973.06.19), újságíró, író. Középiskolai és felsőkereskedelmi tanulmányait Temesvárt végezte. A 6 Órai Újság szerkesztőségében kezdte meg újságírói pályáját 1930-ban. Korán bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. 1933-ban letartóztatták és a szigurancán megkínozták. 1935-ben a temesvári Új Század főszerkesztője, 1947-től részt vesz a Bánsági Írás szerkesztőbizottságában, 1948-tól a Szabad Szó főszerkesztője, majd Bukarestben a Művelődés szerkesztőségi főtitkára (1955-58). Karcolatait, novelláit, művészeti írásait az Utunk, Irodalmi Almanach, Igaz Szó s a napisajtó közölte.

A Munkássegély kiadásában jelent meg Kerek, mint a földgolyó (Tv. 1932) c. munkája, saját maga adta ki Cinquez rabságának, lázadásának és leveretésének hiteles története (Tv. 1936) c. szimbolikus hősköltemény-kísérletét (Szőnyi István metszeteivel, bibliofil kiadásban), versekkel szerepelt az Írások (Lugos 1938) c. gyűjteményes kötetben. A felszabadulás után szerkeszti és bevezeti Fogj bátran tollat c. alatt "népköztársaságunk 44 magyar dolgozójának versei"-t (Kv. 1950). Ez időben megjelenő könyveiben (Kovács Pál új élete. Irodalmi riport, 1949; Öntők. Novella, 1953) a munkásságban végbemenő változást igyekszik kifejezésre juttatni, didaktikus jellegű drámáiban is a pártosság közvetlen irodalmi kifejezésére törekszik (Nyugalmas vasárnap, 1958; Olvasd és add tovább, 1961, egyidejűleg románul is, német fordítás 1962-ben). Karcolatainak, novelláinak válogatott gyűjteménye, a Köznapi élmény (1963) a bukaresti kisemberek rajzával hozott újat a romániai magyar irodalomban. Sűrűn jelentek meg képzőművészeti kritikái. Szőnyi István művészi útját elemző monográfiája is (románul, 1964) érdeklődésének ezt az oldalát világítja meg. Gyermekeknek szól a Jancsi, Karcsi és a plasztelin (1965). Posztumusz verskötetét Az élet peremén (1977) c. alatt az RMI sorozat számára sajtó alá rendezte és előszóval ellátta Szász János. 

Bálint Tibor: A köznapi élményről. Utunk 1964/23. – Méliusz József: Gyalogjáró író. Igaz Szó 1964/7. – Kovács János: D. I. Igaz Szó 1973/7. – Szász János: Kiért élünk? D. I. halálára. A Hét 1973/26.

 

Dinnyés Árpád, (*Tőketerebes, 1893.04.09 - †Temesvár, 1950.07.08), újságíró. Tanulmányait Budapesten, Sárospatakon és Pozsonyban végezte. (A szócikkből törölve:) Újságírói tevékenységét Érsekújváron kezdte 1910-ben, majd a Budapesti Világ és Budapest c. lapok munkatársa lett. Az I. világháború éveiben került Temesvárra, ahol két éven át a Temesvári Újság szerkesztőségében dolgozott. A lap megszűnése után Rovás címmel adott ki riportújságot. 1923-tól adta ki és szerkesztette a hírhedt Kaviár c. "szexuáltudományi" (A teljes mondat a cenzúra beavatkozása előtt:) 1923-tól adta ki és szerkesztette a hírhedt Kaviár c. "szexuáltudományi", valójában pornográf lapot. lapot. Azonos elnevezésű könyvsorozatában, majd a Damó Jenő-féle Én, Te, Ő folyóirat címét átvevő füzetsorozatban hazai és külföldi szerzők erotikus írásait jelentette meg. Több kommerszirodalmi munkája közül a Mi a divat – nőben? (Tv. 1938) "21 fontos női típus"-t mutat be.

 

Diószeghy László, (*Sepsiszentgyörgy, 1877.06.19 - †Borosjenő, 1942.02.18), rovartani szakíró. Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte, majd a budapesti és müncheni szépművészeti akadémiára került. Pályáját mint tájképfestő kezdte, kora impresszionista festményeit többször kiállította a budapesti Nemzeti Szalonban, Aradon, Nagyváradon és Kolozsvárt. Lepkészszenvedélyének hódolva telepedett le 1907-ben Borosjenőn, ahol az alföld és hegyvidék találkozása gyűjtőmunkájának kedvezett, itt fejlesztette ki nagy lepkegyűjteményét. Szakközleményei a budapesti Rovartani Lapokban s a Hunyad megyei Múzeum román nyelvű közleményeiben (Publicaţiile Muzeului Jud. Hunedoara, Déva 1930), a Retyezát lepkevilágáról írt monográfiája a nagyszebeni Verhandlungen und Mitteilung des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften évfolyamaiban (1923-30) jelent meg. Lepkegyűjteményének jelentős részét a Sepsiszentgyörgyi Múzeumban őrzik. 

Balogh Ernő: D. L. festőművész és természetkutató. A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve, Mv. 1955. 90-95. – I. Căpuşe-A. Kovács: Colecţia de lepidoptere L. Diószeghy şi realizatorul ei. Revista Muzeelor 1970/2. – Kovács Sándor: Tudós és művész. A Hét 1973/5.

 

Dobos B. Magda, családi nevén Brauch (*Temesvár, 1937.02.28), filológus. Középiskolát Aradon végzett, a Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Először Kisiratos és Majlát községekben tanított, s az aradi Vörös Lobogó szerkesztőségében dolgozott. 1975 óta az aradi pedagógiai líceum tanára. Első tanulmányát a NyIrK közölte (1970/2), Kosztolányi Dezső nominális szerkesztésmódjáról értekezése jelent meg a Szabó Zoltán szerkesztette Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról c. kötetben (1976). Önálló munkája: A nominális szerkesztésmód a magyar impresszionista szépirodalomban (1979). 

Kispéter András: Impresszionizmus vagy szecesszió? Irodalomtörténet, Bp. 1979/1.

 

Donáth László, (*Etéd, 1883.04.05 - †Nyárádszentsimon, 1967.12.02), novellaíró. Falusi kovácsmester fia, az alsó gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a felsőt Marosvásárhelyen végezte. A ref. teológián tanult egy évig Kolozsvárt, majd Debrecenben. Lelkész volt Vadasdon, Nyárádmagyaróson, Harasztkeréken, Berettyószéplakon, mint nyugdíjas tovább szolgált Havadtőn és Székelyföldváron. A KZST tagja. Első novellái a Zord Időben jelentek meg, s a Pásztortűznek is munkatársa volt. 1927-ben a Temesvári Hírlap novellapályázatán I. díjat nyert. Anekdotikus hangvételű írásaiból kicseng a szociális igazság érvényesítésének követelése. Egy cikke a Keleti Újság 1929. szept. 19-i számában (Üzen a sírdomb és beszél a fejfa...) indította el a dicsőszentmártoni Sipos Domokos-síremlék felállításának irodalmi mozgalmát.

Megjelent munkái: Humoros esetek (novellák, Kv. 1928); Jairus fia (novellák, Mv. 1929); Szegény bolond (elbeszélések, Kv. 1931); Cserefa Gyuri (regény, Bp. 1932); Tövig égő gyertya (novellák, Nv. 1934); Az utolsó falat kenyér (színjáték, Nv. 1939). Irodalmi hagyatékában hat színdarab és hat kisregény maradt kéziratban, ezek közül mint korrajz kiemelkedik Kényszerszünet c. önéletrajzi regénye. 

Szentimrei Jenő: Valaki vall is, vállal is. Erdélyi Helikon 1929/10. – Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; újraközölve Válogatott írások, I. 330-33. – Kováts József: Jairus fia. Pásztortűz 1930/1. – (Ligeti Ernő): Az utolsó falat kenyér. Keleti Újság 1939. dec. 11.

 

Donáthné Tábori Lili, (*Budapest, 1897.04.24 - †Bukarest, 1967.11. 29), újságíró, rádióriporter. Donáth András anyja. Irodalmi környezetben nőtt fel, apja Tábori Róbert író, nevelőanyja Tutsek Anna ifjúsági írónő. Tanítóképzőt végzett, vidéken tanított, 1919-ben a magyar kommün közoktatásügyi népbiztosságán dolgozott. 1921-ben költözött Temesvárra, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba; otthona a baloldali értelmiség "irodalmi szalon"-ja volt. 1931-től Bukarestben élt. Politikai versei az illegális kommunista sajtóban jelentek meg. 1944 után az MNSZ fővárosi tagozatának művelődési akcióiban vett részt, a rádió magyar riportere, majd a Falvak Dolgozó Népe levelezési rovatát vezette. A Petőfi Sándor Művelődési Ház színjátszói bemutatták Elég volt és Fontos kérdések c. alkalmi színdarabjait.

 

Dorosmai János, családi nevén eredetileg Drosnyák (*Adásztevel, 1886.04.26 - †Sopron, 1966.11.29), meseíró, költő. Aradon végezte a felsőkereskedelmi iskolát 1904-ben, ugyanott lett vasúti felügyelő. A Kölcsey Egyesület egyik vezetője. Verseire Benedek Elek figyelt fel, s 1923-ban bevonta a Cimbora gyermeklap munkatársai közé. 1927-ben Magyarországra költözött és Sopronban telepedett le. Nálunk megjelent kötetei: Tücsök-dalok (versek, Arad 1922); Hegyoldalon (költemények, Arad 1927); Mert szent a lant (költemények, Arad 1928). Több tanítómeséjét és aforizmagyűjteményét német, holland és eszperantó nyelvre is lefordították. 111 mesét tartalmazó Akinek nem inge, ne vegye magára (Sopron 1942) c. kötetét Benedek Marcell rendezte sajtó alá és látta el utószóval, Benedek Elekkel váltott levelezéséről s kapcsolatukról Benedek Elek irodalmi levelezése (I. 1979) tájékoztat (~nak küldött 8 levél, ~ tól 1 levél).

 

Draskóczy Ilma, Jörg Endréné (*Máramarossziget, 1884.12.03 - †Temesvár, 1945.01.21), költő, újságíró. Tehetségét Kiss József és Szabolcska Mihály fedezte fel, biztatásukra kezdett behatóbban foglalkozni az irodalommal. Verseit, tárcáit és cikkeit A Hét, Új Idők, Nyugat, Figyelő és Jövendő c. budapesti folyóiratok és napilapok közölték. 1903-ban költözött Temesvárra, ahol a Temesvár és vidéke c. lapot szerkesztette. Három verskötete Budapesten jelent meg. 1919 után éveken át vezette a Temesvári Hírlap "Beteg szívek patikája" c. rovatát. Alapításától tagja s hat éven át (1929-35) elnöke volt az Arany János Társaságnak. Figyelemre méltó népművelő tevékenységet fejtett ki. Utolsó verskötete: Lélekrengés (Tv. 1925).

 

Drégely Ferenc, családi nevén Jäger (*Temesvár, 1907.01.21 - †Temesvár, 1957.01.11), újságíró, író. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a piarista gimnáziumban végezte, 1930-ban fejezte be jogi tanulmányait Bukarestben. Ügyvédi pályára lépett; 1948-ban a temesvári Szabad Szó szerkesztője, majd az Írószövetség helyi titkára haláláig. Első írását 1948-ban az Utunk közölte. Agitatív, a társadalom változásait külsőségeiben bemutató "termelési elbeszélései" a napisajtóban, a Dolgozó Nő, Irodalmi Almanach, Ifjúmunkás, Bánsági Írás hasábjain a kor sematikus írói módszerét képviselték. A temesvári Állami Magyar Színház Móka, mosoly, muzsika c. vidám műsorának társszerzője volt. Munkája: A torlasz (négy elbeszélés, Kv. 1950).

 

Éghy Ghyssa, családi nevén Égi Gizella (*Temesvár, 1905.02.24 - †Marosvásárhely, 1982.09.02), táncművész és pedagógus. 1924-ben anyja bécsi magániskolájában (Institut für hygienisch-harmonische Körperkultur) szerzett diplomát, ahol a század eleji modern irányzatoknak megfelelően a Mensendieck-Dalcroze-Duncan módszer szerint indítják el; ugyanakkor a bécsi opera balettmestereitől klasszikus balettet tanul. Többször fellép az osztrák fővárosban, majd Budapesten. 1924-ben Aradon telepedik le. Erdély minden nagyobb városába ellátogat önálló műsoraival. Színpadi táncai saját elképzelései és koreográfiája alapján készültek. Leghíresebb tánckompozíciói: Nénia, A háború szelleme, Gótika, Illúzió és valóság. Az irodalomból Villon A szép fegyverkovácsné panasza öregségében, Babits Danaidák, Ady Sírni, sírni, sírni c. versei ihlették táncait (az Ady-verset Zala Béla aradi szavalóművész közreműködésével mutatta be). Magániskolájában a modern mozgás- és táncművészetet ápolta. 1949-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanított mozgásművészetet, intézetével együtt költözött Marosvásárhelyre (1954), s negyedszázados tanári működés után 1974-ben vonult nyugalomba. 1957-től a Székely Népi Együttes koreográfiai irányítója volt. Több színházi bemutatóhoz, így Euripidész-Sartre A trójai nők c. darabjának előadásához szerzett táncbetéteket. Művészetét Krenner Miklós így jellemezte: "...nemcsak művész, nevelő, rendező, hanem találékony műfordító, aki a művészet egyik területéről a másikra írja át az örök szépséget."

Megjelent kötete: Testkultúra (Gallas Nándor bevezetőjével, Arad 1926). Rövid önéletrajzát a Művelődés Emlékeimből c. alatt közölte (1978/1). 

Krenner Miklós: É. G. Aradi Hírlap 1928. jún. 5.

 

Eisikovits Mihály Miksa, (*Balázsfalva, 1908.10.08), zeneszerző. A középiskolát szülőhelyén, a zeneművészeti főiskolát és a jogot Kolozsvárt végezte. Előbb középiskolai tanár Temesvárt (1935-46), majd a kolozsvári magyar zenekonzervatórium, ill. művészeti intézet tanára (1946-50), az Állami Magyar Opera igazgatója (1948-50), a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola első igazgatója (1950-53) és tanára (1950-73) Kolozsvárt. Polifonia vocală a Renaşterii (1966), Polifonia barocului (1973) és Introducere în polifonia vocală a secolului XX. (1976) címekkel három jelentős zenetudományi szakmunkája jelent meg románul (az 1976-os kötet a korszerű népdalfeldolgozásról szólván, Bartók és Kodály karműveit állítja példa gyanánt a zeneszerzők elé) és számos más szakdolgozata.

Első nyilvános szerzői estjén, 1933-ban Ady-dalait mutatta be Kolozsvárt. Aranykorsó c. antifasiszta daljátékát (Szabó Imre darabjára) 1935-ben adta elő a kolozsvári magyar színház. 1954-ben A kecske meséje (Bartalis János és Balla Károly szövegére), 1962-ben A csalafinta kút (Marton Lili szövegére) c. meseoperája került színre a kolozsvári Román Opera előadásában. Elnémult dalok c. alatt máramarosi zsidó dallamok zongorafeldolgozásait adta ki, s magyar klasszikus és mai költők (Petőfi, Ady, Balázs Béla, József Attila, Mária Béla, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor) mellett megzenésítette a romániai magyar szépirodalomból Anavi Ádám, Brassai Viktor, Gagyi László, Horváth István, Kányádi Sándor, Salamon Ernő, Szentimrei Jenő, Szilágyi Domokos több versét. Dalainak kiadási éve 1946 (Tv.), 1956, 1966; hórák és madrigálok (háromszólamú román kórusok) 1970. Román népdalfeldolgozások kétszólamú gyermekkarra c. két füzete Budapesten jelent meg (1969), huszonhét román egynemű kara Bukarestben (Coruri pentru voci egale pe versuri populare, 1977). 

Bukarestben 1979-ben 20 válogatott román, New Yorkban ugyanakkor 20 válogatott chasszid dalát adták ki.

 

Encsel Mór, (*Körösgyéres, 1898.03.12 - †Temesvár, 1933.07.22), szerkesztő, közíró. Fémipari munkásként kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba; részt vett a Magyar Tanácsköztársaság védelmében, s hazatérve a KRP egyik megalapítója. Szakszervezeti vonalon, majd a Vörös Segély keretében működött, előbb a Proletárvédelem, majd a Munkásélet szerkesztőbizottsági tagja és munkatársa. Felelős munkakörben tevékenykedett a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja keretében is; szervezője volt az erdélyi és bánsági sztrájkmozgalmaknak a 30-as évek elején. 1933-ban Temesvárt letartóztatták, s a kínzásokba belehalt. 

Vajda Lajos: A párt megbízásából. Vázlat Imreh Aladár és E. M. arcképéhez. Munkásélet 1976. nov. 17.

 

Endre Károly, (*Temesvár, 1893.04.27 - †Temesvár, 1988.02.07), költő. 1910-ben végezte a temesvári Felső Kereskedelmi Iskolát; textilgyári tisztviselő Budapesten, 1914-től banktisztviselő Temesvárt, 1916-ban hadba vonult, 1919-ben gyári tisztviselő, 1920-tól 49-ig kereskedelmi érdektestületek főtitkára, 1949-től szocialista nagykereskedelmi egységek főkönyvelője, majd revizora Temesvárt 1957-ig. 1919-ben az *Ébredj!, 1920-ban a Szemle c. temesvári időszaki kiadványok társszerkesztője. 1924-25-ben a Fajankó élclap szerkesztője Andreas álnév alatt. 1919-től a temesvári Arany János Társaság tagja, 1946-tól főtitkára; az Erdélyi Helikon íróközösségének kezdettől fogva, a marosvásárhelyi KZST-nak 1929-től tagja.

Első versét a Temesvári Hírlap közölte 1910-ben. Az I. világháború éveiben bontakozott ki az értelmetlen pusztítás ellen tiltakozó költészete. 1918-19-ben bizakodva tekintett a várható változások elé, megidézve a forradalmat: "Vérem, vérem, te drága harmat / Hozd meg, ó hozd meg a forradalmat!" Az ellenforradalom felülkerekedése kedvét szegte, belső emigrációba vonult. A 20-as évek elején a Napkelet közli verseit, de a sajtóban egyre ritkábban, többnyire csak kritikusként jelentkezik, majd évekig hallgat. A népfronti korszakban szólalt meg újra: 1936-ban a Korunk hasábjain közzétett Gorkij-requiem c. költeményében számolt le korábbi tétovaságával, világosan megfogalmazva az alternatívát: "Nehéz vallani, nagy az önkény / S nincs más választás: / Törvény vagy örvény." Rilke-fordításait 1939-40-ben az Erdélyi Helikon közölte. A II. világháború után töretlenül ível tovább humanista lírája. Legsikerültebb alkotása e korszakból disztichonokban írt Görzi elégiák c. háborúellenes lírai életregénye, amelyben a költő a háború és a béke, emberség, bátorság csatáját idézi fel. Lenau c. másik versében a bánsági születésű német romantikus költő emlékét idézve már a jelen, a szocialista építés képeit is megeleveníti. Könyvismertetéseit, irodalomesztétikai tanulmányait a Korunk és az Igaz Szó közli. Nemzedéki emlékiratának egy részlete Írók a vihar előtt c. alatt A Hétben (1978/18) jelent meg.

Munkái: Az ember, aki járva jár (versek, Bp. 1922); Az ember a csillagok alatt (versek, az Arany János Társaság kiadása, Tv. 1947); Válogatott versek (1957); Elégiák és rapszódiák (1962); Legszebb versei (Majtényi Erik előszavával, 1964); Versek (RMI, Méliusz József bevezetőjével, 1965); Őszutóm versei (Tv. 1972); Görzi elégiák (1978). Műfordításai a Marcel Breslaşu: Ének a csudafáról c. kötetben (1963) jelentek meg.

(M. H.) 

Méliusz József: Illő tiszteletadás egy életműnek. Igaz Szó 1965/10; újraközölve Az új hagyományért, 1969. – Márki Zoltán: Humanizmus és példamutatás. Utunk 1966/17. – Huszár Sándor: Az átélés gyönyörűségéről és borzalmáról. Utunk 1967/2; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 181-99. – Bodor Pál: Konok hűség. Igaz Szó 1968/6. – Kovács János: Őszből szőtt tavasz. Utunk 1973/12. – Szekernyés János: Ember a csillagok alatt. Beszélgetés E. K.-lyal. A Hét 1978/18. – Mandics György: "...csak kenyérrel". Igaz Szó 1978/4. – Majtényi Erik: E. K. portáján. Előre 1978. ápr. 23.

ASZT: Interjú és versek. LM 937.

 

Erdély Izolda, (*Orsova, 1906.10.11), zeneíró. Középiskolát Temesvárt végzett, 1930-ban Bécsben zenepedagógusidiplomát szerzett. 1949-től 1951-ig tanulmányi igazgató és a zenetörténeti tanszék előadótanára a temesvári Művészeti Intézetben. A Luptătorul Bănăţean, majd a Szabad Szó c. napilapok szerkesztőségében dolgozott. A Muzica, Rampa, Utunk, Előre, Scrisul Bănăţean, Bánsági Üzenet, Szabad Szó, Drapelul Roşu zenei munkatársa.

 

Erdős György, (*Arad, 1901.12.11 - †Arad, 1979.12.07), szerkesztő, műfordító. Gimnáziumi tanulmányait a magyarországi Mezőtúron fejezte be, Németországban és Dániában járt tanulmányúton. Újságírói pályáját az Aradi Hírlapnál kezdte, majd Budapesten a Dunaposta távirati iroda (1921-22), Az Üzlet c. közgazdasági napilap (1923-24) és a Pesti Napló belső munkatársa; 1926-tól Aradon az Erdélyi Híradónál dolgozik, 1929-ben a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja megbízásából alapított A Nap felelős szerkesztője, ennek betiltása után az aradi Reggel felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa (1931-37); közben rövid életű irodalmi és művészeti lapokat (Kút, Rivalda, Szeptember) is szerkesztett. Walter Hasenclever és Rainer Maria Rilke prózai írásait fordította a Keleti Újság számára (1921), Caragiale-novellafordításait az 1952-ben megjelent háromkötetes centenáriumi Caragiale-kiadás közölte. Önálló munkája: Lapzárta előtt (színmű, 1951). Álneve Szilveszter György. 

 

Ernyes László, családi nevén Ehrenfeld (*Arad, 1912.04.21 - †Temesvár, 1975.08.30), újságíró, költő, műfordító. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a kat. főgimnáziumban végezte, Temesváron lett banktisztviselő, majd az Electromotor gyár technikusa. Különböző lapoknál dolgozott mint riporter és sportszerkesztő. Szerkesztette az Apărarea Patriotică contra teroarei fasciste c. kiadványt (Tv. 1945). Anavi Ádámmal röplapot adott ki az 1946-os választásokra. Ének a munkatáborból c. verseskötete évjelzés nélkül jelent meg. Fordította Frank Wedekind, Rainer Maria Rilke, Mihai Eminescu és több mai román költő verseit.

 

Faragó Pál, (*Pereg, 1886.04.04 - †Kolozsvár, 1969.12.01), szakíró. Kecskeméten érettségizett 1903-ban, Budapesten végezte a kultúrmérnöki szakot 1907-ben, Kolozsváron, Aradon és Bukarestben mint geodéta működött állami szolgálatban. Mint sakkzárófeladványok szerzője nemzetközi szinten vált ismeretessé. Feladványait német, angol, francia és orosz szaklapok is közölték. A Revista Română de Şah és a Magyar Sakkvilág munkatársa. Az 1936. évi müncheni sakkolimpián aranyérmet, 1952-ben a helsinki olimpián bronzérmet nyert. 1955-ben nagymesteri, 1961-ben érdemes sportmesteri címmel tüntették ki. 47 feladványát díjazták nemzetközi (köztük Finnországban, Hollandiában és Argentínában rendezett) versenyeken. Új gondolatok a művészi sakkban c. kötete az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyar és román nyelven (1958).

 

Faragó Rezső, (*Bácsmonostor, 1878.07.03 - †Arad, 1959.10.26), szerkesztő, publicista, költő. Budapesten végzett jogi és közgazdasági tanulmányokat, 1896-tól Aradon élt, az Aradi Közlöny belső munkatársa, majd szerkesztője. Az Aradi Általános Takarékpénztár vezérigazgatójaként játszott szerepet városa életében. A Kölcsey Egyesület tagja. A két világháború közt rendszeresen jelentek meg publicisztikai írásai és humoreszkjei a helyi sajtóban. Verskötete: Napszámban (Bp. 1902).

 

Faragó Rezső, (*Nagylak, 1887.10.23), újságíró. A hírlapírók ösztöndíjával beutazta Európát, s Hétországon keresztül c. kötetében (Nagyszalonta 1913) számolt be élményeiről. 1919 után a nagyváradi lapok népszerű riportere. 1924-ben a Szalontai Lapok, 1925-ben a *Graphic-Union c. háromnyelvű nyomdaipari szaklap felelős szerkesztője Nagyváradon, majd a Reggeli Újság szerkesztője (1928-29). A 20-as évek végén kivándorolt Amerikába. 

 

Farkas László, (*Detta, 1911.07.01 - †Detta, 1965.06.28), helytörténész. Középiskolai tanulmányait szülőhelyén, a temesvári piarista gimnáziumban és a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban végezte, Budapesten szerzett orvosi diplomát, szülőhelyén folytatott orvosi gyakorlatot. 1939-től a Magyar Népközösség dettai vezetője. Szociális kérdésekkel foglalkozott, munkája: Detta magyarsága a bánsági magyarság sorskérdéseinek tükrében (Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek 7. Lugos 1941).

 

Fáskerthy György, családi nevén Fáskerti (*Arad, 1923.03.09 - †Bukarest, 1977.12.02), szerkesztő, író, műfordító. ~ Tibor és Balla Böske fia. Középiskolai tanulmányait Budapesten kezdte meg, de szüleit kiutasították Magyarországról. Aradra visszatérve képesítetlen munkásként dolgozott s bekapcsolódott az illegális KISZ-munkába. 1944-től pártaktivista, majd az RMP könyvkiadójában (1947-51) és az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadóban (1951-54) szerkesztő. A Ştiinţa şi Tehnica "Tudományos-fantasztikus elbeszélések" c. magyar mellékletének felelős szerkesztője (1955-58). Az Utunk 1949. évi novellapályázatán tűnt fel; egy tudományos-fantasztikus elbeszélése magyarul és románul jelent meg (1958); lefordította Marin Preda, Cezar Petrescu, Ion Marin Sadoveanu, Radu Tudoran több regényét. Elbeszéléseiben és megkezdett regényciklusában színterek, hősök, helyzetek, cselekmények látványos gazdagságára törekszik, társadalmi és korfestő célzatossággal.

Munkái: Az ember, aki bükkfa volt (elbeszélések, 1968); Légszomj (regény, 1970). 

Baróti Pál: F. Gy.: Légszomj. A Hét 1971/18.

 

Fáskerti Tibor, (*Arad, 1899.04.13 - †Bukarest, 1964.06.08), író, közíró, szerkesztő. Balla Böske férje, ~ György apja. A magyarországi Gyulán érettségizett, majd a budapesti egyetemen folytatott jogi és bölcsészeti tanulmányokat. 1918 októberétől a KMP tagja, részt vesz a Galilei Kör direktóriumában, 1919-ben a Vörös Hadsereg politikai megbízottja. A kommün bukása után visszatért Aradra. Első cikkei a budapesti Szabad Gondolatban és a Vörös Lobogóban jelentek meg; a 20-as évek elején az Aradi Tükör c. hetilap munkatársa, 1924-25-ben az Aradi Munkás szerkesztője; több más rövid életű aradi lap (Film, 1922; Fekete Macska, 1923; Kút, 1930) szerkesztésében és kiadásában is részt vett, 1922-23-ban a Máramaros c. napilapon találjuk a nevét. 1928-29-ben az aradi Virradat c. kommunista irányzatú napilap felelős szerkesztője. 1928-ban sajtó útján elkövetett lázítás címén perbe fogták, s 1931-ben a várható súlyos ítélet jogerőssé válása előtt Budapestre emigrált, ahonnan 1939-ben mint "nemkívánatos idegen"-t kiutasították. Családjával visszatért Aradra, s törvényszéki riporterként dolgozott. Közírói pályafutása alatt a Napkelet, Brassói Lapok, Korunk, Consum, a budapesti Világirodalmi Szemle és 100 % munkatársa.

Munkái: Délibáb (elbeszélések, Arad 1924); Bevezetés 1. a filozófiáról általában, 2. az értelem és kategóriái, 3. a tudat és öntudat, 4. a tudományok felosztása (Arad 1930); Irányított gazdálkodás (Bp. 1934); Demokráciánk a választások mérlegén (Fáskerthy Györggyel, Arad 1946).

 

Fehér Olga, (*Kecskemét, 1885.12.10 - †Temesvár, 1975.01.15), újságíró, író. Tanulmányait szülővárosában végezte. Novelláit az Ország-Világ közölte. Az I. világháború alatt haditudósító volt; rövid ideig szerkesztette a Belgrádi Hírek c. lapot. A világháború után Temesváron telepedett le. Írásait a 20-as évek elején a Temesvári Hírlap közölte. Később reklámügynökséget nyitott Temesvárt. Művei: Vallomások (novellák, Bp. 1912); Asszonyvándorlás a harctéren (riportok, Bp. 1916); Hét novella (Tv. 1919).

 

Fekete Mihály, (*Csongrád, 1884.12.31 - †Kolozsvár, 1960.04.16), színművész, rendező, színműíró. Szegeden végezte középiskolai tanulmányait, majd Budapesten a Színművészeti Akadémiát. Színészi tevékenységét 1903-ban Krecsányi Ignác Budán és Temesvárt játszó társulatánál kezdte. Temesvár, Pécs és Pozsony után 1911-ben Janovics Jenő Kolozsvárra szerződteti. Egy évtizeden át játszik és rendez a kolozsvári színházban. 1922-ben a marosvásárhelyi, majd 1923-ban a temesvári színház igazgatója. Kolozsvárra 1930-ban tér vissza rendező és színész minőségben. Amikor 1941-ben a faji megkülönböztetés leparancsolja a színpadról, társulatot hoz létre, melynek tagjai közt volt Bárdy Teréz, Forgács Sándor és Kovács György. Az előadásokat a kolozsvári Vasmunkás Otthonban rendezik. 1944 októberében újjászervezi a kolozsvári Magyar Színházat, ahol élete végéig játszik.
Két színdarabját (Temesvár megvétele, 1911; Bakócz Tamás, 1913) a temesvári színház mutatta be. Szabó Imrével írt darabja a Csodák éjszakája (1935). Rövid színes írásai jelentek meg Temesváron A Toll c. folyóiratban, cikkei és novellái a Brassói Lapokban. Ifjúkorában – temesvári évei alatt – meleg barátság fűzte Gozsdu Elekhez, a 30-as években pedig sokat tett hazai szerzők darabjainak bemutatásáért. Többek közt színpadra vitte Tamási Áron Népszakértők és Sipos Domokos Zokog a porszem c. játékait. Kötetei: A temesvári színészet története (Tv. 1911); Faluról falura (uo. 1929).

Írói álneve Csongrád. 

Szekernyés János: F. M. és a többiek. A Hét 1979/2.

 

Ferencz László, családi nevén Fenyves (*Arad, 1911.06.15), szerkesztő, író, műfordító. Pályája során a temesvári A Hét (1944-45), Szabad Szó (1945-51), Bánsági Írás (1952-54) szerkesztője, a Művelődési Minisztérium referense (1955-58). A Művelődés több kis színművét közölte (1966-71). Munkái: A nürnbergi per (pamflet, Tv. 1945); Hályog (színmű egy felvonásban, Tv. 1956); A hozományvadász (komédia egy felvonásban, 1957); Árnyék (dráma, 1957); Az utolsó éjszaka (színmű, 1964); Poronty (vígjáték, 1965). Műkedvelőknek szánt darabjai közül sokat román, német és szerb nyelven is kiadtak. Oroszból és románból regényeket, színműveket, riportregényeket fordított, tolmácsolásában jelent meg Pavel Bojan kolozsvári munkás önéletírása (Az én időmben, 1973) s a Valaki tüzet kér c. német elbeszélésgyűjtemény (1973). Újabb fordításai: Constantin Duică: Jött egy ember... (1975); Tűzijáték (román szatirikus-humoros írások, 1978); Nicolae Jianu: A mélyből (regény, 1979). Válogatásában és fordításában közölte A Hét Thomas Mann kiadatlan naplójegyzeteit (1978/59-1979/1).

 

Ficzay Dénes, (*Arad, 1921.12.27), irodalomtörténész, bibliográfus. A középiskolát szülővárosában végezte, magyar-olasz szakos diplomát szerzett Kolozsvárt. Mint egyetemi hallgató az Erdélyi Helikon belső munkatársa. Tanári pályáját Kolozsvárt kezdte, 1945 óta líceumi tanár Aradon. Könyvismertetései, folyóiratszemléi, irodalmi emlékezései az Utunk, Igaz Szó és a helyi sajtó hasábjain jelennek meg; számos irodalmi dokumentumot közölt a hazai és magyarországi irodalomtörténeti szaksajtóban, értékes adalékokat szolgáltatva Jókai, Mikszáth, Justh Zsigmond, Ady, Kosztolányi, Tömörkény, Juhász Gyula, Krúdy, Karinthy, Móricz, Papp Dániel s a romániai magyar írók közül Kuncz Aladár, Gaál Gábor pályaképéhez. A NyIrK és a budapesti Irodalomtörténeti Közlemények állandó munkatársa. Bibliográfiai tevékenysége során 10 000 tételből álló helytörténeti bibliográfiát állított össze Arad művelődéstörténetéhez. Az irodalmi helytörténet egyik úttörője, Aradi krónika c. esszéi az Igaz Szóban (1971) megjelenítették a múltból szülővárosának pezsgő irodalmi életét. A Tóth Árpád Irodalmi Kör egyik megalapítója és előadója. Két különlenyomata: Török Gyula levelei családjához (Bp. 1965); Ady, A Holnap és a Nyugat Aradon (Kv. 1967).

Használja a Galsai János álnevet.

 

Fischer Miklós, (*Temesvár, 1893.07.11 - †Temesvár, 1977.03.21), közíró. Középiskolai tanulmányai elvégzése után katonaként bejárja az I. világháború frontjait. 1919-ben a temesvári városháza szolgálatába lép; a 30-as évek elején több újságcikkel és brosúrával szorgalmazza a házi alkalmazottak otthonának létrehozását a cselédek művelődési színvonalának emelésére, életkörülményeik javítására. A temesvári cselédotthon létre is jön, s mintájára más városokban is alakítanak hasonló intézményeket. Cselédek a válaszúton c. tanulmányfüzete 1933-ban jelent meg Temesvárt. A felszabadulás után részt vett a fogyasztási szövetkezetek megszervezésében, majd 1950-ben a munkaügyi minisztérium megbízásából kidolgozta a nyugdíj egyesületek működési szabályzatát s a temesvári szervezet első elnöke lett.

 

Fodor József, (*Ság, 1907.11.28), publicista. A temesvári főreál és kat. hittudományi akadémia elvégzése után temesvári lelkész. Az Arany János Társaság tagja. (A teljes mondat a cenzúra-beavatkozás előtt:) A pápai enciklikák szellemében szociális kérdésekről cikkezett a Déli Hírlapban. Szociális kérdésekről cikkezett a Déli Hírlapban. Tevékeny szerepet játszott a Vásárhelyi Találkozón (1937), ahol párbeszédet folytatott Nagy István munkásíróval. (A mondat a cenzúra-beavatkozás előtt:) Párbeszéde Nagy István munkásíróval katolikusok és kommunisták kapcsolatát eredményezte mind az anyanyelvi iskolák, mind a szakszervezetek kérdésében. 1940-től a lugosi Magyar Kisebbség "Harmadik nemzedék" c. rovatát szerkesztette, és falutanulmányozást kezdeményezett, melynek eredményeként *Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek címmel 12 helytörténeti munka látott napvilágot. 

Csatári Dániel: A Vásárhelyi Találkozó. Bp. 1967. 88-91. – Nagy István: Szemben az árral. 1974. 284-85. – Turzai Mária: A Vásárhelyi Találkozó. 1977. 54. – Balogh Edgár: Szolgálatban. 1978. 53-55.

 

Fónagy János, (*Margitta, 1900.10.19 - †Cîmpina, 1929.03.03), szerkesztő. Részt vett a Magyar Tanácsköztársaság küzdelmeiben, majd bécsi és prágai emigráció után Aradon, Szatmáron, Temesvárt és Nagyváradon az illegális munkásmozgalomban vett részt. 1923-tól a Munkás rendes munkatársa s az Új Harcos c. KISZ-folyóirat szerkesztője. Több cikke jelent meg a Temesvári Hírlapban s az aradi Periszkop hasábjain. Illegális kommunista kiadványok szerkesztéséért 1926-ban ötévi börtönre ítélték. A doftanai börtönben elszenvedett kínzások következtében halt meg a rabkórházban. A tömegtüntetést a temetés során Temesvárt a rendőrség erőszakkal megakadályozta. 

Szenkovits Sándor: F. J. 1947. – Nagy István: Hogyan tovább? 1971. 61. – Kahána Mózes: Fónagy és a többiek. Doftanai naplójegyzetek. A Hét 1974/1. – Gaál Kornélia: Emlékezés F. J.-ra. Új Élet 1975/20. – Zimán József: Árnyékos oldal. Önéletrajzi regény. 1976. 189-268. – Vajda Lajos: Emlékezés F. J.-ra. Művelődés 1979/3.

 

Földes László, (*Arad, 1922.06.26 - †1973.01.10), irodalomkritikus, szerkesztő. ~ Mária férje. A középiskolát Aradon és Budapesten végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen lélektan-filozófia szakon 1947-ben szerzett tanári képesítést. 1947 és 1953 között az egyetem lélektani, majd filozófiai tanszékén tanársegéd, ill. lektor, 1953-tól pedig a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola és a Zenekonzervatórium esztétikatanára. Még egész fiatalon a romániai magyar irodalom fejlődése szempontjából fontos funkciókat tölt be: tanári állása mellett 1950 és 1956 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári fiókjának főszerkesztője, 1956-tól pedig az Utunk főszerkesztője; hosszú megszakítás után, 1970-től ismét alkatának, széles körű érdeklődésének megfelelő szerkesztői munkát végzett mint a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese.

Első kritikai írását mestere, Gaál Gábor közölte az Utunkban 1947-ben. A forradalmi romantika s a vele hovatovább összeszövődő dogmatizmus természetesen rányomják bélyegüket kritikai indulására; korai cikkei nem annyira az elemzőkészséget, mint inkább az irodalompolitikusi rátermettséget bizonyítják. Az 50-es évek második felétől született kritikái, esszéi, irodalomtörténeti igényű pályaképei nemcsak szemléletileg haladják meg előző bírálatait, azok publicisztikai állásfoglalását, összefoglaló jellegű műfaji felméréseit, hanem – alapos filozófiai és irodalmi műveltségét, modern lélektani felkészültségét kamatoztatva – többnyire közvetlenül polemizálnak a proletkultos szemlélettel, az irodalmi vulgarizálással. Létay Lajos költészetének beható elemzésében például az idillizmus művészeti kártékonyságára is figyelmeztet (1957). Papp Ferenc írói megújhodásából pedig a dogmatizmus tehetségsorvasztó hatásának tanulságát mutatja ki (1967). Dsida Jenő költészete c. terjedelmes tanulmányában (1957) az elsők között kísérli meg a két háború közötti romániai magyar irodalom örökségének árnyaltabb átértékelését, bár a formaelemzés elnagyolása miatt az eredmény még nem egyértelmű. Kitűnő elemzőkészségét elsősorban Szabédi László és Horváth Imre költői életművének, Lászlóffy Aladár első versköteteinek értelmezésében, bírálatában érvényesítette, ahol a költészet logikailag megragadható, kategorizálható elemei meghatározó szerephez jutnak. Különösen Szabédi-tanulmányában (Az egészet akartam, 1956) sikerül "az értelem puritán szigorát" a formaelemek dialektikus rendjében kimutatnia. Lászlóffy-elemzésében már-már egy önálló József Attila-tanulmány körvonalai villannak fel, s a József Attila utáni modern magyar líráról fogalmaz meg benne ma is megszívlelendő igazságokat.

Mint kritikus a "szellemi reflexek"-ben éli ki magát. Eredeti gondolatai irodalomról, színházról, képzőművészetről nem rendeződnek szilárd rendszerbe, tanári előadásai, szerkesztői kezdeményezései (főként a könyvkiadói munkában és az Utunk-szerkesztés éveiben), írásban rögzített vagy szóbeli vitákban elhangzó érvei viszont közvélemény-formáló erejűek voltak, jelentős tényezők a fiatal művésznemzedék szemléletének alakulásában.

Kötetben kevés anyagot hagyott maga után. Tóth Sándorral sajtó alá rendezte Gaál Gábor filozófiai, társadalomtudományi és a marxizmust összefoglaló egyetemi jegyzeteit (Kv. 1947); kritikusi életművének jelentős része ma is csak a korabeli lapokban szétszórva található, s önmagával szembeni szigorúságát tanúsítja, hogy a romániai magyar novella első évtizedének átfogó elemzését tartalmazó könyve kéziratát éppúgy félretette, mint ahogy egyetlen, életében megjelent tanulmánykötetéből (A lehetetlen ostroma, 1968) kizárta az 50-es évek derekáig írott összes tanulmányait. Egy második tanulmánykötetének befejezésében halála akadályozta meg.

Nekrológjában így jellemzi Deák Tamás: "Szenvedélyes volt az elvontságban is. Szerette az elvontságot, a szellemi tornát, a filozófiai tréfát, a mutatványt, a bravúrt. Ha majd a bírálatairól írunk, nem szabad megfeledkeznünk Földesnek erről a mondhatni élveteg öröméről az absztrakcióban, mert talán ebben volt a »legmodernebb«, ő, a nagyon modern ember."

Méliusz József: A lehetséges meghódítása. Előre 1968. szept. 28.; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971, 110-16. – Kántor Lajos: Szellemi reflexek – és a szintézis. Korunk 1968/12. – Szőcs István: Vándorló szempontok. Igaz Szó 1969/2. – Láng Gusztáv: Az analízis győzelmei és határai. Utunk 1969/16. – Bajor Andor: A messzeség íve alatt. Korunk 1973/1. – Deák Tamás: A temetésen. Igaz Szó 1973/1. – Domokos Géza: Úszás közben. A Hét 1973/2. – Bodor Pál: Múlt időben minden igét. A Hét 1973/2. – Szász János: F. L. titoktalan rejtelmei. A Hét 1975/48.

ASZT: Huszár Sándor Földes-interjúja. LM 648. – F. L. riportja Bene Józseffel. LM 764. – Riportja Feszt Lászlóval. LM 890. – F. L. emlékműsor. LM 1178.

 

Földes Mária, (*Arad, 1925.09.05 - †Tel_Aviv, 1976.12.18), színműíró. ~ László felesége. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsvárt végezte, egy ideig a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatója volt.

Fiatalon élte át a deportálás megpróbáltatásait. Írói szemléletét ez a megrázó élmény s a szocialista társadalom kibontakozása alakította ki. Hazai magyar színműirodalmunk úttörői közé tartozott, s a valóság változásai során fejlődött művészete is. Első drámai műve, a Hétköznapok c. tragikomédia (könyv alakban 1957) viszolygást fejez ki az alantas érdekeket leplező fellengzéssel szemben; a Hölgy a barakkban ("Romain Gary ötlete alapján", 1960) irodalmi és személyi emlékek hatása alatt mutat rá a deportáltak kisközösségében a jellemek kialakulására, megvilágítva az árulás és elvhűség dilemmáját; a Baleset az Új utcában (kolozsvári bemutató 1963-ban; könyv alakban 1965) drámai riport, amelyben a személyi felelősség kérdése új típusú emberi kapcsolatokra derít fényt; A hagyaték (kolozsvári bemutató 1964-ben) özvegyi jellemtorzulás halottimádó aszkézisét tagadva bontja ki az egészséges életösztön tiltakozását minden dogmatikus korlátozással szemben. A kritika részéről kifogásolt esztétikai ellentmondásokat sikeresen oldotta fel a Korunkban 1965-ben megjelent, Szatmáron bemutatott, majd az öt színművet felölelő kötetnek is (1968) címet adó A hetedik, az áruló c. fizikus-dráma: erkölcsi meggyőződés és hivatástudat Dürrenmattra emlékeztető konfliktusa azonban egy tudományos felfedezés emberi vagy embertelen felhasználása körül eredeti feldolgozású. Utolsó, még 1968-ban szerzett darabja, a Nagyváradon bemutatott s román nyelven a bukaresti Nottara Színházban is előadott Rövid a nyár valójában már A séta c. önéletrajzi regény (1974) olykor fanyar, de mégis lírai telítettségű vallomását jelzi előre. A regényből Bátséva Noám (valamikor Wohl Kati néven ismert szatmári színésznő) héber nyelvű színdarabot írt. (A következő mondat a cenzúra-beavatkozás előtt:) A regényből Bátséva Noám (valamikor Wohl Kati néven ismert szatmári színésznő) héber nyelvű színdarabot írt, ezt az izraeli Nemzeti Színház kistermében sikerrel játsszák (1979).
Marosi Péter: Drámák, drámaiság. Utunk 1962/50. – Balogh Edgár: Humánum a színpadon. Korunk 1967/4. – K. Jakab Antal: Az erkölcs diadala és kudarca. Igaz Szó 1967/8; uő: Az ötödik, az igazi. Utunk 1968/31. – Banner Zoltán: Rövid a nyár. F. M. vígjátékának ősbemutatója Nagyváradon. Utunk 1968/48.

ASZT: Baleset az Új utcában. Kolozsvári előadás (3 szalag), TM 16. – A hetedik, az áruló (2 szalag), TM 57. – A hagyaték (2 szalag), TM 83. – Hétköznapok. Szatmári előadás (2 szalag), TM 148. – Rövid a nyár. Nagyváradi előadás (3 szalag), TM 432. – Bűnösök. F. M. hangjátéka, TM 486. 

 

Franyó Zoltán, (*Kismargita, 1887.07.30 - †Temesvár, 1978.12.29), műfordító, publicista, szerkesztő. Apja folyamszabályozási mérnök; gyermekéveit Temesváron, majd Borosjenőn töltötte, a középiskola alsó osztályait az aradi és a temesvári főgimnáziumban végezte. 1900-tól a soproni Honvéd Főreáliskolában, majd a budapesti Ludovika Akadémián tanult; 1907-ben avatták hadnaggyá, utána a temesvári helyőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Első verse (Nyárutó) a Magyar Szemlében (1906) jelent meg, majd verseket, műfordításokat, cikkeket közölt több budapesti és vidéki lapban. Temesvári szolgálata idején részt vett a Dél irodalmi társaság létrehozásában (1908), amely a holnaposokkal és a Nyugattal tartott kapcsolatot. 1910-ben konfliktusba került feletteseivel, és megvált a katonai pályától. Ettől kezdve kapcsolata az irodalmi élettel még bensőségesebb. 1910-től az aradi Függetlenség szerkesztőségében dolgozik, szerkesztője a rövid életű Kultúra c. lapnak (1910), ezt követően a Jövő c. havi szemlének (1911). Közben Nagyváradon a Szabadság, ill. Nagyváradi Napló munkatársa. Újságírói tevékenysége sokkal szélesebb körre is kiterjedt: cikkeit, verseit az Alkotmány, Egyenlőség, Élet, Huszadik Század, Magyar Hírlap, Nyugat, Népszava, Pester Lloyd, Pesti Napló, Új Idők, Világ is közli. A Huszadik Században jelenik meg Az osztályparlament Don Quijoteja c. politikai esszéje (később önálló kötetben is), amelyben hűvös pontossággal rajzolja meg a politikus Tisza István portréját: osztályönzését, hatalomvágyát és fanatizmusát emelve ki. Ez a cikk nemcsak szocialista kapcsolatainak elmélyülését, hanem szemléletének radikalizálódását is jelzi.

1914-ben mozgósított tisztként a galíciai frontra került. Az Estben – s németül a Neues Wiener Tagblattban, majd mindkét nyelven kötetben is – megjelent harctéri írásaiban állást foglalt a háború embertelenségeivel szemben (A kárpáti harcokról. Bp. 1915; Bruder Feind. Wien 1916). Egyik versének közléséért (Elszánt harci ének) elkobozták a Népszava 1915. jún. 15-i számát. Sebesültként a bécsi hadikórházba került, onnan távozva a bécsi Hadi Levéltárban teljesített szolgálatot. Gyógyulása után az olasz harctérre küldték, innen a háború végén tért vissza Budapestre. Csatlakozott a polgári forradalomhoz, s főszerkesztője lett az 1919. jan. 26. – máj. 19. közt megjelenő Vörös Lobogónak. Itt megjelent cikkeinek tanúsága szerint Kassák Lajos körének forradalmi nézeteivel azonosította magát, s közvetlen kapcsolatban is állt a Ma íróival. A proletárforradalom idején Lukács György mellett, a közoktatási népbiztosságon dolgozott, a kommün leverése után Bécsbe emigrált. Itt az egyetemen keleti nyelveket hallgatott, tanulmányainak nagy hatása volt későbbi műfordítói munkásságára. Közben rendszeres munkatársa a Tűznek, a Bécsi Magyar Újságnak, társszerkesztője Ernst Lisauerrel együtt a Frontnak. Ír az Arbeiter Zeitungba, a Die Stundéba és a Jövőbe is. Ezekben az években jelentkezik német műfordítóként: 1921-ben önálló kötetben jelenteti meg Ady-fordításait.

1923-ban hazatért Aradra, s ettől kezdve mintegy két évtizeden át az újságírás nemcsak hivatás számára, hanem kenyérkereset is. Létrehozza a romániai magyar avantgarde-törekvések kibontakozásában jelentős szerepet játszó Geniust, szerkesztője az Esti Lloydnak (1924), főmunkatársa a Délután (1925), A Hét (1926), a Szezon (1924-28) c. lapoknak. 1931-ben átveszi az 5 (majd 6) Órai Újság felelős szerkesztői tisztét, s irányítója egészen a lap 1940 őszén történt betiltásáig. E lapokban sokoldalú és indulatos publicisztikát művel. Közéleti cikkeiben a kapitalista társadalom és művelődés belső ellentmondásait pécézi ki, de úgy, hogy megláttatja "a hatóságilag megnyirbált piros zászlók alatt egyre veszedelmesebben lángoló lélekkel" menetelő munkásság képét is (Májusi virágének, 1932).

Irodalmi publicisztikájában a Nyugat-nemzedék nagyjai előtt tiszteleg (Adyról, Juhász Gyuláról, Szép Ernőről írott cikkeiben, Osvát Ernő, Kosztolányi halálára megjelent írásaiban), s a hazatérése utáni első években a Kuncz szerkesztette Ellenzék irodalmi mellékletének is munkatársa, de aztán kívül marad a vécsi Helikonon, s nemcsak az erdélyi ultrakonzervatívoktól határolja el magát indulatosan, hanem a helikonistáktól is. 1932-től számos cikkben leplezi le a fasizmus hatalmi tébolyát, majd nyílt háborús fenyegetéseit; példaként a szovjet diplomáciára s Léon Blum francia népfront-kísérleteire utal. "Világhírű írók és filozófusok az antiszemitizmus ellen" alcímmel antológiát állít össze (Zsidógyűlölet. Arad 1937, Bp. 1938). A 30-as években átmenetileg más lapokkal is kapcsolatot tartott: a temesvári Tíz Perc (1928-29), az aradi Reggel (1930-31) és Hétfő Reggel (1930) főmunkatársa, 1938-ban pedig a temesvári Lapkiadó Részvénytársaságnak egyszerre négy lapját (Aradi Friss Újság, Aradi Újság, Banat-i Friss Újság, Esti Újság) jegyzi felelős szerkesztőként és kiadóként.

Újságírói és szerkesztői munkájával párhuzamos műfordítói munkásságának két világháború közötti szakasza is. A régi arab költők mellett Baudelaire, Louise Labé, Edgar Allan Poe verseit tolmácsolja magyarul, s a román költészet remekeit németül. A 40-es években, újságírói tevékenységének szünetelése idején főleg német nyelvű fordításokkal jelentkezik: kínai és ógörög költőkből készített fordításai Németországban, Eminescu-fordításai Temesvárott látnak napvilágot. 1944. aug. 23-a után rövid ideig újságíró, majd minden idejét a műfordításnak szenteli. Ezeknek az éveknek a termését gyűjti egybe Görög líra c. műfordításkötetében (1946), ekkor tolmácsolja Puskint (1949), s ekkor készül el Goethe Faustjának fordításával. 1950-től kezdve neve több éven át hiányzik az irodalomból: a II. világháború alatti politikai magatartásának tisztázásáig csak álnéven (Lajtha Géza, Walther Fabius), majd úgy sem közölhet, s csak 1954 után jelentkezhetik újra.

Pályájának utolsó két és fél évtizede igen termékeny: szinte minden évben ad ki önálló műfordításkötetet, s a korábbi évtizedeket is beszámítva száz fölé emelkedik azoknak a hazai és külföldi lapoknak, folyóiratoknak a száma, amelyekkel munkatársi viszonyban van. Termékeny és sokoldalú műfordítói munkássága elérkezik az összegezés, a kiteljesedés szakaszába. Évezredek húrjain címmel (Mv. 1958-60) három kötetben adja ki műfordításainak legjavát, egy szűkebbre szabott válogatás ebből a gazdag termésből 1967-ben a budapesti Európa Könyvkiadónál is megjelenik (Lírai világtájak). Gyűjteményes kötetben jelenteti meg kínai versfordításait, saját fordításában mutatja be az afrikai népek költészetét, a kortárs román lírát, önálló kötetben Eminescu, Eugen Jebeleanu, Puskin költészetét. Kritikusai közül egyesek szemére vetették fordításaiban az idegen költők túlzott áthasonítását, helyenként az eredetitől való eltérést, a felfokozott hatásra törekvésből fakadó nyelvi túlfűtöttséget, a versformák bizonyos egyöntetűségét, de még ők is elismeréssel méltatták az egyetemes költészetet térben és időben átfogó műfordítói teljesítményt, a ritka formaérzéket, a verssorok töretlen zenéjét, a csiszolt rímtechnikát. S mindez nemcsak magyar, hanem német versfordításait is jellemzi: újabb német nyelvű Ady-kötete Bukarestben, a román líra német nyelvű antológiája Bécsben, egy német nyelvű Eminescu-kötete Münchenben, német Petőfi-válogatása 1975-ben idehaza jelent meg. Műfordítói teljesítménye hivatalos elismerésben is részesült: több állami kitüntetés mellett kétszer (1966-ban és 1970-ben) kapta meg az írószövetség műfordítói díját, s 1970-ben, "a Nyugat és Kelet közötti kulturális és irodalmi kapcsolatokért egész életművével kifejtett munkássága jutalmául" a Herder-díjat Bécsben. Élete utolsó éveiben műfordítói életműve több kötetes gyűjteményének sajtó alá rendezésén dolgozott. Az I. kötetként kiadott Ősi örökség (1973) az ókor óegyiptomi, sumér, akkád, ógörög, római, arab, perzsa, indiai, kínai költészetéből készült fordításokat tartalmazza, a II. kötet Bécsi látomás c. alatt (1976) osztrák, a III. kötet Atlanti szél c. alatt (1978) középkori latin, olasz, francia, provanszi, belga, spanyol, angol, ír, holland, flamand, svéd, svéd nyelvű finn, finn és norvég költők verseit tolmácsolja. Posztumusz kötetként jelent meg a román költők verseit bemutató Földi üzenet (1979).

Egyéb művei: Don Quijote de la Geszt (Bp. 1913); A pokol tornácán (válogatott kritikai, publicisztikai és irodalompolitikai írások. 1912-1967. Méliusz József bevezetőjével, 1969).

Önálló kötetekben megjelent egyéb jelentősebb műfordításai: Rainer Maria Rilke: Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról (Mv. 1916); Andreas Ady: Auf neuen Gewässern (Wien 1921); Charles Baudelaire: Versek (Wien 1921); Lesbos (Wien 1922); Erotica mundi (Wien 1922); Régi arab költők (Arad 1924); Ein Herbstsymphonie rumänischer Lyrik (Arad 1926); Rumänische Dichter (Tv. 1928); Louise Labé: Szonettek (Bp. 1937); Edgar Allan Poe: A holló (Bp. 1938); Chinesische Gedichte (Frankfurt am Main 1940); Frühgriechische Lyrik (Berlin 1942); Eminescu: Der Abendstern (Tv. 1943); Görög líra (Tv. 1946); Ernst Toller: Fecskekönyv (Bp. 1947); Puskin: Válogatott versek (1949); Zaharia Stancu: Barfuss (Berlin 1951, Walther Fabius néven); Goethe: Faust I. (1951, Lajtha Géza néven); Faust I. és Ős-Faust (kommentárral és magyarázatokkal kiegészített kiadás, Mv. 1958); Eminescu: Gedichte (1955); Kínai verseskönyv (Négyezer év költészetéből, 1959); Ady: Blut und Gold (Balogh Edgár bevezetőjével, 1961; 2. kiadás 1978); Eugen Jebeleanu: Hirosima mosolya (1961); Eminescu: Költemények (kétnyelvű kiadás, 1961); Afrikai riadó (Antológia az afrikai népek költészetéből, 1962); Eminescu: Az esti csillag – Luceafărul (kétnyelvű kiadás, 1964); Barangolás (Kortárs román költők versei, 1965); Puskin legszebb versei (Galbács Mihály bevezetőjével, 1965); Eugen Jebeleanu: Ének a halál ellen (1968); Rumänische Lyrik (Wien 1969); Eminescu: Luceafărul – Az esticsillag – Der Abendstern (háromnyelvű kiadás, Tv. 1972); Eminescu: Versek (1973); Vîrsta de aur – Aranykor (román költők hazafias versei, 1975); A kőben a tanúság (A kortárs román költészet kisantológiája. Anghel Dumbrăveanu előszavával. Tv. 1977).

Fordított még Jakob Wassermann, Arthur Schnitzler, Upton Sinclair, Cervantes, Gorbatov, L. Tatjanyicsova prózájából, Anatole France, Hugo von Hofmannsthal drámáiból, sajtó alá rendezte a Hindu erotika (Arad 1925) c. antológiát.

Bányai László: Louise Labé szonettjei magyarul. Korunk 1937/6. – Endre Károly: A hetvenéves F. Z. Igaz Szó 1957/6. – Kacsir Mária: Évezredek húrjain. Előre 1958. dec. 16. – Jánosházy György: Szépségek és botlások. Korunk 1959/1; uő: Egy fordító életműve. Utunk 1960/5. – Deák Tamás: Évezredek húrjain. Utunk 1959/10. – Székely János: A Faust és fordítása. Igaz Szó 1959/11. – Szőcs István: A fordító, a költő és a pokol. Utunk 1961/51. – Sőni Pál: Az avantgarde két hazai folyóiratban. Igaz Szó 1966/6. – Szekernyés János: Elfogult portré F. Z.-ról. Korunk 1967/7; uő: Fejlécek, címszavak. Interjú. A Hét 1977/30. – Szász János: F. Z. nyolcvanéves. Igaz Szó 1967/7. – Huszár Sándor: A műfordító életműve. Interjú Az író asztalánál c. kötetben. 1969. 97-102. – Balogh Edgár: Műfordító és publicista. Korunk 1969/7. – Polgár István: Író a strázsán. Igaz Szó 1969/9. – Anavi Ádám: A Herder-díj és a legújabb Herder-díjas. Igaz Szó 1970/3. – Marosi Péter: F. Bécsben. Utunk 1970/20. – Szabó György: Tiszta források. Utunk 1974/11. – Márki Zoltán: Utazás F. Z. körül. A Hét 1974/12. – Bodor Pál: F. Z. messzire utazott; Anghel Dumbrăveanu: Minden korok és égtájak lírikusa. A Hét 1979/1. – E. Fehér Pál: F. Z. emlékére. Népszabadság, Bp. 1979. jan. 3.

ASZT: F. Z. nyilatkozata német írói kapcsolatairól és műfordításairól. LM 1338. – Köszöntő LM 2077.

 

Fritz László, 1945-től Fejes (*Rónaszék, 1889.08.01 - †Kondoros, 1967.01.20), jogi és statisztikai író. A kolozsvári egyetem jogi fakultását végezte el. A 20-as évek folyamán a lutheránus egyházi életben a magyar nyelvi irányzat képviselője, főként iskolai kérdésekkel foglalkozott. (A szócikkből törölve a következő szövegrész:) Társszerkesztője – Sulyok István mellett – az Erdélyi Magyar Évkönyvnek (Kv. 1931), ebben összefoglaló tanulmányt írt az erdélyi magyarság lélekszámáról és területi megoszlásáról, egyházi szervezeteiről, iskolaügyéről, a magyar anyanyelvű zsidóságról. Számos tanulmánya jelent meg a Magyar Kisebbségben. A 30-as években Budapestre távozott. Társszerkesztője – Sulyok István mellett – az Erdélyi Magyar Évkönyvnek (Kv. 1931). Számos tanulmánya jelent meg a Magyar Kisebbségben.

 

Füredi László, (*Arad, 1928.04.18), zeneszerző, kritikus, zenetörténész. Temesváron érettségizett 1946-ban, zenei tanulmányait a temesvári Művészeti Intézetben (1948-49) és a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán (1949-50) végezte. A temesvári Banatul Állami Filharmónia hegedűse. Első zenekritikája 1948-ban jelent meg a Szabad Szó hasábjain. Zenei tárgyú cikkeit, tanulmányait magyar, román, német és szerb lapok közlik. A Zeneműkiadónál jelentek meg román nyelvű zenei monográfiái: Hugo Wolf (1966); G. Ph. Telemann (1971); Lehár (1972).

Román nyelvű zenei aforizmagyűjteményét a Facla adta ki (Cîntă-mi, şi-ţi zic frate! Tv. 1972). Temesvár és a Bánság zenetörténeti monográfiáján dolgozik. 

László Ferenc: Mesebeszéd Mosolyország királyáról. A Hét 1972/44.

 

Gabriel József, (*Temesvár, 1862.11.13 - †Temesvár, 1950.03.29), közíró, szerkesztő. Kitanulta a nyomdászmesterséget, segédként Európa több országát végigvándorolta, Bécsben két esztendeig dolgozott. 1883-ban tért vissza szülővárosába, ahol a Neue Temesvarer Zeitung tördelője lett.

Első cikkeit a Gutenberg c. szaklap és a Neue Temesvarer Zeitung közölte. A Temesvári Nyomdászegyletben tevékenykedett, melynek történetét Mangold Sándorral közösen A temesvári könyvnyomdász-egylet története 1851–1887 címmel (Tv. 1890) meg is írta. Később az SZDP megbízásából a Volkswille szerkesztője és négy évtizeden át munkatársa. Cikkeit rendszeresen közölte a budapesti Népszava s a temesvári román nyelvű Votul poporului is. Az I. világháború alatt az SZDP bánsági főtitkára, a forradalmak idején a Népakarat (1919–20), ill. a Munkáslap (1919–20) munkatársa. 1920-ban szenátorrá választották. Magyary Lajostól átvette az Arbeiter Zeitung (1918–30) szerkesztését, majd 1933-ban megalapította a Neue Zeitung c. lapot, amely beszüntetéséig (1940) az antifasiszta harc egyik fóruma. 1937-ben német verseskötete jelent meg. Húsz éven át szerkesztette az Arbeiter-Kalander c. naptárt, amely a felszabadulást követő években is megjelent. 1948-ig a romániai SZDP Freiheit c. lapjának munkatársa.

A bánsági munkásmozgalom történetéről írt könyve, a Fünfzigjährige Geschichte der Banater Arbeiterbewegung 1870–1920 forrásértékű s a német, magyar, román, szerb dolgozók összetartását tükrözi (Tv. 1928). Magyarul írt cikkeit, vitairatait Budapesten a Népszava, Romániában a Népakarat, Munkáslap, 5 Órai Újság, Katolikus Munkáslap, 6 Órai Újság, Reggeli Újság, Új Világ, Fáklya közölte. Magyar nyelvű előadásokat tartott a Grafikai Munkások Szakszervezetének temesvári székhelyén.


Galetta Ferenc, (*Temesvár, 1889.03.12 - †Budapest, 1974.10.21), szövegkönyvíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, színi pályáját 1910-ben Fehér Károly társulatánál kezdte Csíkszeredában. 1916-ban a budai–temesvári színtársulat bonvivánja. A forradalmak idején munkásmatinék szereplője Budapesten. 1923-ban Róna Dezső aradi társulatához került, külföldi szereplések után 1927-ben Fekete Mihály szerződtette temesvári együtteséhez. 1929-től újra Aradon színészkedik, a 30-as években Szabadkay József szatmári–temesvári színtársulatával, majd az Ihász–Fekete színházi együttessel Erdély városait járja. A II. világháború kitörése előtt Magyarországra költözött.

Több operettet írt. Masa c. operettjét Csányi Mátyás zenéjével 1923-ban mutatta be az aradi színház. Ugyanitt került színre Görlvásár c. revüje (1929) és A szerelem rózsája c operettje (1931), amelynek zenéjét Komlós Elemér és Szegő Nándor szerezte.


Gallas Nándor, (*Temesvár, 1893.01.21 - †Lovrin, 1949.07.01), szobrász, grafikus. A temesvári Állami Fa- és Fémipari Szakiskola elvégzése után a budapesti Iparművészeti Főiskolára került, ahol Maróti Géza, Mátrai Lajos és Simay Imre voltak a mesterei. Az I. világháború kitöréséig tanársegéd a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Egyéves frontszolgálat után orosz hadifogságba kerül. A krasznojarszki fogolytábor lakója, majd Moszkvában két évet a képzőművészeti főiskolán töltött. Megismerkedett Vlagyimir Majakovszkijjal és Makszim Gorkijjal. Rajzolóként részt vett egy észak-szibériai néprajzi tudományos expedícióban. 1921-ben tért vissza szülővárosába, ahol modern formanyelvű szobraiból megrendezte első egyéni kiállítását. Müncheni és drezdai tanulmányútja után Varga Albert festőművésszel művészeti szabadiskolát nyitott Temesvárt.

1923-ban bekapcsolódott a *Fajankó c. élclap szerkesztésébe. Szobrainak reprodukcióit s rajzait a Temesvári Hírlap, Periszkop, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Banatul, Analele Banatului és Havi Szemle közölte. Könyvborítót tervezett Finta Zoltán, Asztalos Sándor, Alma Cornea-Ionescu, Kubán Endre s mások köteteihez. Domborművet tervezett Ady Endre temesvári lakóházára, valamint az egykori Temesvári Munkásotthon homlokzatára. Többször megmintázta Ady Endre és Varga Albert portréját, s elkészítette Endre Károly költő, Sabin Drăgoi zeneszerző, Szuhanek Oszkár és Varga Albert festőművészek mellszobrait. A kubista-konstruktivista szobrászat legjelentősebb hazai képviselője.

Tagja volt a Barabás Miklós Céhnek. A Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, a Temesvári Szakszervezetek Kultúrtanácsa, a temesvári Újságíróklub rendezésében több ismeretterjesztő előadást tartott a modern szobrászati törekvésekről. Képzőművészeti és szépirodalmi írásait a Temesvári Hírlap és Periszkop közölte. Fellelhető szobraiból Temesváron 1965-ben emlékkiállítást rendeztek. 

Endre Károly: G. N. domborműve. Temesvári Hírlap 1925. nov. 17. – Déznai Viktor: Műteremben. Temesvári Hírlap 1925. ápr. 25. – Franyó Zoltán: G. szobrai. Tíz Perc 1928. jún. 10.; újraközölve A pokol tornácán. 1969. 198–200. Papp Aurél: Egy szobrász élete. Erdélyi Helikon 1929/1. – Lakatos Imre: A Barabás Miklós Céh kiállítása. Erdélyi Helikon, 1930/5. – Vásárhelyi Z. Emil: Erdélyi művészek. Kv. 1937. 41–51. – Kubán Endre: Egy majdnem elfelejtett művész. Szabad Szó 1957. okt. 5. – Izsák László: Amiről egy portré mesél. Szabad Szó 1958. ápr. 23.

 

Gárdonyi István, (*Temesvár, 1907.01.22 - †Frankfurt am Main/Németország, 1979.07.07), író, újságíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Zsidó Líceumban fejezte be (1925), diplomát a politikai tudományok tanszékén szerzett a bécsi egyetemen (1929). Újságírói tevékenységét riporterként Bécsben kezdte, majd 1930-tól a Temesvári Hírlap munkatársa.

Riportokat, színes jegyzeteket, irodalomtörténeti megemlékezéseket, kiállítási krónikákat és könyvrecenziókat írt. Interjút készített a korszak több jeles személyiségével, így George Enescuval (1931. nov. 27.), Nagy Endrével (1932. márc. 30.) és Bartók Bélával (1936. máj. 5.). Eugen Prager kiadásában (Pozsony–Prága) megjelent, Temesvárt nyomott A D-terv c. riportregényét (1938), melyet apósával, Déznai Viktorral együtt írt, a kritika kedvezően fogadta, a kötetet Mikszáth-díjjal tüntették ki. Az ember jó c. regényét (Tv. 1946) az Orosz Könyv adta ki.

A II. világháború idején s a következő években Bukarestből tudósította a The New York Timest és a The Daily Heraldot; e minőségében gyanúba keveredett, s az 50-es években börtönbüntetést szenvedett, csak 1964-ben rehabilitálták. 1971 óta tevékeny részt vett a nemzetközi békemozgalmakban, így Hágában, Utrechtben, Leidenben és Amszterdamban Nyugat és Kelet békés együttélése mellett tartott előadásokat.

 

Gárdos Sándor, (*Sátoraljaújhely, 1892.09.08 - †Szeged, 1947.05.11), esszéista, újságíró. Szülővárosában érettségizett (1912), két jogi alapvizsgát Budapesten tett. Már Sátoraljaújhelyen Tentamen címen diáklapot szerkesztett. 1913-tól hírlapíró. A budapesti Magyar Hírlap munkatársa; tartalékos tisztként részt vett az I. világháború olaszországi ütközeteiben, majd a Vörös Hadseregben viselt szerepe miatt emigrációba kényszerült. Előbb Ungvárott szerkesztett lapot; 1923-ban települt le Romániában. Szatmári, máramarosszigeti újságok szerkesztője, az Aradi Közlöny riportere, közírója, novellistája, a Temesvári Hírlap szerkesztője. A 30-as évek közepétől a Brassói Lapok szerkesztőségében dolgozik, ironikus vasárnapi "színes" kisesszéi a demokratikus közvéleményt fejlesztették. A Brassói Lapok beszüntetése (1940) után Budapesten vett részt az ellenállási mozgalomban, 1945-től haláláig a Délmagyarország c kommunista pártlap főszerkesztője Szegeden.

Önálló kötete: Makulatúra (szatírák, humoreszkek, poémák, Máramarossziget 1925). 

Meghalt G. S. Világosság 1947. máj. 18. – Balogh Edgár: Fagyöngy meg egy puskagolyó. Új Élet 1978/12. Újraközölve Acéltükör mélye. 1982.

 

Gáspár Tibor, (*Nagyvárad, 1921.02.20), ifjúsági író. Textilmunkás Temesvárt, fényképész Nagyváradon, mint katona fogságba esik, hazatérve KISZ- és szakszervezeti aktivista, 1948 óta újságíró, szerkesztő Szatmáron, Temesvárt (1949–55), Marosvásárhelyen (1955–58), az Előre munkatársa. Írásait a Szabad Élet, Szabad Szó, Bánsági Írás, Vörös Zászló, Szakszervezeti Élet, Szatmári Hírlap, Művelődés, Előre, Utunk közölte. A dákok kincse c. ifjúsági regénye (1967) a jugoszláviai Jó Pajtás képeslapban is megjelent (1968). További kalandregényeit (Pókháló; Árnyak a homályban) marosvásárhelyi, szatmári és temesvári napilapok folytatásokban tették közzé.

 

Geml József, (*Temesrékás, 1858.03.28 - †Temesvár, 1929.04.03), emlékíró, helytörténész. A gimnáziumot Temesvárt, jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1914. jún. 15-től 1919. szept. 4-ig Temesvár polgármestere. Az ún. Bánsági Köztársaság, valamint a szerb és francia megszállás idején is a város élén állt. Tevékeny szerepe volt a Bega-parti város urbanisztikai arculatának, közművesítésének, kereskedelmének, közlekedésének és iparának nagyarányú fejlesztésében, a századelő modern Temesvárának megteremtésében. Szerkesztette a Városi Közlöny c. lapot (1898–1914). Az I. világháborút követő években a Temesvári Hírlap és a Temeswarer Zeitung közölte helytörténeti írásait. Emlékiratok polgármesteri működésem idejéből c. könyvében (Tv. 1924) átfogó képet nyújtott Temesvár válságos politikai, gazdasági és művelődési életéről az I. világháború s a forradalmak alatt. Helytörténeti forrásmunka Alt-Temesvár im letzten Halbjahrhundert 1870–1920 c. műve (Tv. 1927).


Gergely Béla
, eredeti családi nevén Gertheisz (*Temesvár, 1921.04.15 - †Kolozsvár, 1943.05.05), nyelvész. Szülővárosa piarista főgimnáziumában végezte középiskolai tanulmányait (1940), majd a kolozsvári egyetem bölcsészkarára került. 1941 nyarán összegyűjtötte Kalotaszeg mintegy 20 településének helynévanyagát. E gyűjtés egyik mintaszerű részlete Kisbács helynevei c. alatt jelent meg (Kv. 1942), anyagának többi része Szabó T. Attila Kalotaszeg helynevei I. c. munkájában (Kv. 1942) a jelenkori helynévanyag kiegészítéseként. Bekapcsolódott az ETI Borsa-völgyi kutatómunkájába, s 1942-ben nemcsak e völgy 16 faluja, hanem a Kis-Szamos bal partjának Borsa-völgyétől Szamosújvárig terjedő részén is 30 község helyneveinek gyűjtését végezte el. Cikkeit a Magyar Népnyelv c. debreceni folyóirat s az Erdélyi Múzeum közölte.

Helynévanyaggyűjtését korai halála után Szabó T. Attila adta ki a maga gyűjtötte történeti adatokkal összekapcsolva A szolnokdobokai Tőki völgy helynevei (ETF 193. Kv. 1945), A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei (Kv. 1945) és A Dobokai völgy helynevei (ETI évkönyve 1944. Kv. 1946) c. kötetekben. 

Szabó T. Attila: Nyelv és múlt. 1972. 508–10.

 

Gherasim Emil, (*Marosvásárhely, 1931.08.08), szerkesztő, költő, műfordító. Id. ~ Emil fia. Középiskoláit szülővárosában végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést (1954), majd a Ştefan Gheorghiu Politikai és Társadalomtudományi Akadémián nyert továbbképzést a filozófia szakon (1964–66). Temesvárt kezdte pályáját mint a Szabad Szó belső munkatársa, 1967 óta a lap főszerkesztője. Cikkeit, verseit, műfordításait itt s a Vörös Lobogó, Jóbarát, Fáklya, ill. a Drapelul Roşu és Orizont hasábjain közli. Főbb költői motívuma az erkölcsi szilárdság, a helytállás, a haza- és természetszeretet; rendszeresen tolmácsolja a jelenkori román költők műveit.

Kötetei: Emelt fővel (versek és műfordítások, Tv. 1973); Himnusz a román földhöz (jelenkori román költők hazafias versei, Tv. 1977); Zaharia Stancu: Homokra, vízre... (versfordítások, Tv. 1979).

Írói álneve: Görgényi Endre.

 

Glück Jenő, (*Arad, 1927.09.27), történész. A középiskolát szülővárosában végezte, a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1952). Tíz éven át az Aradi Múzeum osztályvezetője, 1960 óta szülővárosában tanár. Első írását a Vörös Lobogó közölte (1954), cikkei, tanulmányai a Korunk, Művelődés, Revista Arhivelor, Ziridava, Volk und Kultur, Forschungen zur Volks und Landeskunde, Studia et Acta Musei "Nicolae Bălcescu" s napilapok hasábjain jelennek meg.

Érdeklődési köre elsősorban helytörténeti: önállóan vagy másokkal együtt Arad, Borosjenő, Lippa történetéből tár fel adatokat, az 1849-es aradi vértanúk hagyományát idézi, román és magyar politikusok, írók, művészek – köztük Eftimiu Murgu, Csiky Gergely, Octavian Goga, Bartók Béla, Gaál Gábor – életrajzának aradi vonatkozásait kutatja, feldolgozza az 1877–78-as román függetlenségi háború bánsági visszhangját, a forradalmi paraszt- és munkásmozgalmak helyszíni múltját ismerteti. Kiegészítő helyi dokumentációval járult hozzá a román irodalom klasszikusainak ismeretéhez, munkatársa egy Xenopol-emlékfüzetnek (Arad 1970), Alecsandri, Macedonski és Sadoveanu emlékfüzetének (Arad 1971) és egy Slavici-emlékfüzetnek (Arad 1973), valamint az aradi Népi Egyetem kiadásában megjelent Studii şi documente privind activitatea lui Ioan Slavici c. sokszorosított munkának (I–II. Arad 1976). Románul ismerteti az aradi Ady Endre Társaság történetét (Ziridava XIII. Arad 1981).

Társszerzője Arad megye turisztikai útikalauzának (1974); összeállította, bevezeti és jegyzetekkel kíséri Fialla Lajos magyar orvos 1877–78-as háborús emlékeit (románul és magyarul, 1977). Önálló kötetei: Ocskó Teréz (életrajz románul 1972, magyarul 1978); Aradul muncitoresc (Al. Roz társszerzővel, 1983). 

Beke György: Aprólékosság és feledékenység. Utunk 1978/2. – Mihály Imre: A helytörténet haszna – forradalmi nevelőereje. Előre 1983. jún. 8

 

Gokler Antal, (*Zsombolya, 1859.01.17 - †Temesvár, 1942.05.15), pedagógiai író, zeneíró. ~ Gyula apja. Középiskolai tanulmányait Szegeden és Hódmezővásárhelyen, a tanítóképzőt Csongrádon és Kiskunfélegyházán végezte. Német–magyar szakos tanári képesítést magánúton szerzett. Előbb Aninán és Zsombolyán tanítóskodott, majd Temesvárra került, ahol a polgári fiúiskola igazgatója lett. Nyelvgyakorló tankönyvek szerkesztője (1873–1908). Az Arany János Társaság tagja. Pedagógiai és zenei írásait temesvári, kolozsvári és brassói lapok közölték.

Huszonkét éven át (1905–27) vezette karnagyként a Temesvári Magyar Dalárdát, amely 1923-ban Kolozsvárt az országos dalosversenyen I. díjat nyert. Érdeme, hogy a kórus 1928-ban a Hágában megrendezett nemzetközi énekkari seregszemlén is I. díjat kapott. A Romániai Magyar Dalosszövetség főkarnagya (1928–39), a Magyar Dal munkatársa, a karnagyképző tanfolyamok előadója. A karvezetők számára írt módszertani útmutatója kéziratban.

 

Gokler Gyula, (*Zsombolya, 1882.04.12 - †Temesvár, 1955.11.07), szerkesztő, újságíró, színikritikus. ~ Antal fia. Pécsett jogászkodott, 1902-től Temesvárt újságíró. A Déli Újság felelős, a Déli Hírlap technikai szerkesztője, a Temesvári Hírlap és a Temesvári Újság belső munkatársa. Szerkesztette a Csendes testvérek könyvesboltja kiadásában megjelent Temesvári Színpad (1915–20), Új Színházi Újság (1922–23), Színház és Mozi (1922–35) c. hetilapokat. Felelős szerkesztője a rövid életű Bánsági Hírlapnak (1931–32; 1935–36); *Program címmel saját színházi lapot adott ki (1936).

 

Grosz Dezső, (*Resica, 1898.02.17 - †Temesvár, 1975.06.15), újságíró, költő, műfordító. Középiskolát Aradon, jogi tanulmányokat Budapesten és Kolozsvárt végzett. Temesvárt különböző ügyvédi irodákban gyakornokoskodott, majd hivatásos újságíró lett. Kezdetben a Reiter Róbert szerkesztette Munkáslap (1919–20) és az Esti Lloyd (1924), majd 1926-tól a Déli Hírlap belső munkatársa. Cikkeit, riportjait és könyvrecenzióit, valamint avantgardista fogantatású verseit s román és német költőket tolmácsoló műfordításait más lapok is közölték. Az 1934-ben felavatott temesvári Újságíróklub első igazgatójaként sokrétű társadalmi és közművelődési tevékenységet fejtett ki: rendszeresítette az irodalmi előadásokat, kiállításokat és hangversenyeket. Többek közt Indig Ottó, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy Endre, Hunyady Sándor, Ligeti Ernő, Ion Marin Sadoveanu, Tabéry Géza tartott itt előadást vagy olvasott fel műveiből.

Az Újságíróklub kiadásában jelent meg a Program c. alkalmi füzet (Tv. 1935), amely a rendezvények műsorai mellett első közlésben jelentette meg Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Ormos Iván nem egy versét, Franyó Zoltán német nyelvű Eminescu-fordításait és esszéit, Erdős Renée, Karinthy Frigyes, Kalotai Gábor novelláit, humoreszkjeit, Bechnitz Sándor (Flaneur) írását. A 30-as évek végén az Argus, a felszabadulás után a Luptătorul Bănăţean és Sportul Popular munkatársa.

 

Grosz Sándor, (*Temesvár, 1908.04.24 - †Temesvár, 1965.04.22), újságíró, sportriporter. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Piarista Gimnáziumban s a Zsidó Líceumban végezte. Első írásai 1923-ban jelentek meg a temesvári lapokban. Különböző sportújságok tudósítója, a Sport és Aréna, 10 Perc Sport, Sport és Kritika, Bánáti Sportélet c. kiadványok, egy Futball-évkönyv (1937) szerkesztője. A felszabadulás után a Sportul Popular c. fővárosi lap temesvári szerkesztője s a Szabad Szó sportrovatának vezetője.

Kötetei: 3 év zsidó kényszermunka (Tv. 1944); Félpálya kiadó (Szimonisz Henrikkel, Tv. 1946).

 

Grünn Szerén, írásai alatt ~ Szery (? – ?), szerkesztő, költő. Cikkeit közölte az Aradi Közlöny és a Brassói Lapok (1913), a marosvásárhelyi Színház c. lap társszerkesztője (1919). Bogáncsok c. verskötetét (Mv. 1920) Osvát Kálmán vezette be, többek közt a következő szavakkal: "Akik a verset szeretik, minden versét szeretni fogják. Te című versét azok is, akik csak a legjobb verseket szeretik."


Gulyás Ferenc, (*Székesfehérvár, 1944.07.27), író, költő. A marosvásárhelyi Encsel Mór Szakiskolában hűtőtechnikus mesterséget tanult, Temesvárt a Constantin Diaconovici Loga Líceum esti tagozatán érettségizett (1965). Temesvárt tejtermék- és betonelemgyárakban dolgozott, jelenleg a Dermatina Műanyaggyár hűtőtechnikusa.

Verseit, novelláit, elbeszéléseit 1961 óta a Szabad Szó, Vörös Zászló, Munkásélet, Ifjúmunkás, Művelődés, Utunk és Igaz Szó közli. Kilenc verse jelent meg a Hangrobbanás c. antológiában (Tv. 1975), versekkel és regényrészletekkel szerepelt az Ady Endre, ill. Franyó Zoltán Irodalmi Kör Lépcsők c. antológiáiban (Tv. 1977 és 1980). Befelé hosszabb az út c. regénye (Tv. 1979) egy munkásközösség mindennapi életének, emberi küzdelmeinek hiteles és kihívóan nyers rajza. 

U. J. [Ujj János]: Érdekes munkásregény. Vörös Lobogó 1979. febr. 23. – Bodó Barna: Két hang és a harmadik. Szabad Szó 1979. márc. 4.

 

Gunda Béla, (*Temesfüzes, 1911.12.25 - †?, 1994.07.?), néprajztudós. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Stockholmban végezte, 1939-től a budapesti Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa. 1943 és 1949 között a kolozsvári, 1949-től nyugalomba vonulásáig (1982) a debreceni egyetem néprajzi tanszékének professzora.

Kolozsvárt oktató-nevelő munkájával döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a romániai magyar néprajzi kutatás a két világháború közti, jobbára önkéntes erőfeszítések után az egyetemi képzéssel megalapozott, több esetben néprajzi doktorátussal betetőzött, hivatalosan művelt szaktudomány rangjára emelkedjék. Ekkor alapította és szerkesztette az *Erdélyi Néprajzi Tanulmányok c. sorozatot, amelynek 1943 és 1947 között kilenc füzete jelent meg. 1960-ban Debrecenben indított Műveltség és hagyomány c. egyetemi intézeti évkönyvsorozata erdélyi vonatkozású anyagot, ill. több romániai magyar szerzőtől tanulmányokat közölt. Munkásságának java része a Kelet-Európa népeinek összehasonlító néprajzával foglalkozik. Az erdélyi magyar és román népi kultúrát számos kutatóútján közvetlenül tanulmányozta, s eredményeit műveibe beépítette. Herder-díjas (1978). Útban Kelet-Európa felé... c. önéletrajzi vallomásában romániai kapcsolatait is ismerteti (Alföld, Debrecen 1978/6).

A felszabadulás után nálunk megjelent munkái: A funkcionalizmus kérdése a néprajzban (Kv. 1945); Munka és kultusz a magyar parasztságnál (Kv. 1946). Romániai vonatkozások találhatók következő műveiben: Néprajzi gyűjtőúton (Debrecen 1956); Ethnographica Carpathica (Bp. 1966); Ethnographica Carpatho-Balcanica (Bp. 1979). 

Kovách Géza: Néprajzi gyűjtőúton. Korunk 1957/9. – Korompai Gáborné: G. B. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Tanárainak Munkássága II. Debrecen 1971. – Serfőzőné Gémes Magda: G. B. irodalmi munkássága 1970–1980. Ethnographia, Bp. 1981.

 

Győri Emil, (*Temesvár, 1884.07.30 - †Bukarest, 1941.03.02), zeneszerző, szövegíró, színműíró. A temesvári főreáliskolában érettségizett, a budapesti Színművészeti Főiskolán Hegedűs Gyula tanítványaként szerzett színészi diplomát. Krecsányi Ignác buda–temesvári színtársulatához, majd egy londoni filmvállalathoz szegődött. Az I. világháború kitörésekor mint idegen állampolgárt internálták Angliában, szabadulása után Temesvárra került banktisztviselőnek.

Angliában kezdett zeneszerzéssel foglalkozni. A két világháború között egyike a legsikeresebb operett-, táncdal-, sanzon- és nótaszerzőknek. Több dala népszerű volt, néhány dala lemezre került. Táncdalai, operettáriái, nótái rendszeresen megjelentek a Váradi Zoltán szerkesztette Morawetz Album c. kottagyűjteményekben. Megzenésítette Petőfi, Kemény Simon, Illésné Sas Jolán, Somló Károly, Várady Aladár, Nádassy Ernő, Kálmán Andor, Tihanyi Vilmos és mások verseit, ill. dalszövegeit.

Temesvárt mutatták be Uhlyárik Béla szövegére és Kozmuth Andor verseire szerzett Kölcsönkért feleség (1920), valamint Kálmán Andor szövegére szerzett Tehetség a fő (1923) és Meghalok utánad (1924) c. operettjeit, utóbbit Aradon, Nagyváradon és Marosvásárhelyt is játszották. A temesvári Thália Kabaré 1925-ben vitte színre Miss Mary c. egyfelvonásos operettjét Bugél Jenő szövegével. Első éjszaka c. operettje Kálmán Andor szövegével 1933-ban került színre Temesvárt és Aradon.

Az Arany János Társaság 1933-ban választotta tagjai sorába. 1935-ben Bukarestbe költözött, ahol könnyűzeneszerzéssel foglalkozott.

Álnevei: Traian Cornea, André Durois, Henry F. Clark, Boris D. Sibleff, Pueblo del Cazartos, Irwing Berlin.

 

Hadai Jenő, (*Temesvár, 1930.02.19), szerkesztő, újságíró, műfordító. ~ G. Klára férje. Szülővárosában ipari gimnáziumot végzett (1947), a bukaresti Zsdanov Pártfőiskolán államvizsgázott (1955). Az IMSZ Temes megyei, később központi instruktora, majd 1958-tól 1965-ig a KISZ Központi Bizottságának sajtóosztályán dolgozott. A Pionír főszerkesztője (1965–67), megalakulásától a Jóbarát felelős szerkesztője (1967–74), ma is e lap belső munkatársa.

Műfordítóként magyarországi és romániai klasszikus és modern magyar szerzők műveit tolmácsolja a román közönségnek. Szabó Magda Mondják meg Zsófikának (társfordító Horia Aramă, 1974), Karinthy Frigyes Delejes halál (társfordító Costache Anton, 1975), Kiss János Díszelőadás (1981) c. munkáinak lefordítása után előkészületben Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba és Capillária, valamint Kovács György A hadnagy és a tünemény c. köteteinek átültetése.

 

Hadobás István, (*Facsád, 1918.10.27), színműíró, novellista. Ipari szakmát tanult. Különböző temesvári vállalatoknál kazánfűtő, majd laboráns. 1952–53-ban, valamint 1956 és 1958 között a Szabad Szó belső munkatársa. Elbeszéléssel szerepelt a Bánsági Üzenet c. kiadványban (Tv. 1957). Színdarabjait, egyfelvonásosait a Művelődés közli. A temesvári Diákművelődési Ház Thália Stúdiójának magyar színjátszó együttese Mátray László színművész rendezésében mutatta be Medvetánc c. darabját (1974). Az előadást I. díjjal tüntették ki a Diákszínjátszó Fesztivál Craiován tartott döntőjén.

 

Hajdu Frigyes, (*Balkány, 1874.08.06 - †Gyula, 1944.07.29), közíró, műfordító, irodalomkritikus. Földbirtokos családból született, középiskolai tanulmányait Nyíregyházán végezte, a budapesti jogakadémián szerzett oklevelet. Ügyvédgyakornokként részt vett a haladó ifjúsági mozgalmakban. 1894-ben került Temesvárra, ahol ügyvédi irodát nyitott. Muth Gáspárral és Sztura Szilárddal 1903-ban megalapította a Függetlenségi Párt helyi szócsövét, a Temesvári Hírlapot, melyben megszűnéséig (1939) gazdasági, politikai és kulturális témájú cikkeit, tanulmányait, visszaemlékezéseit és versfordításait közölte. Barátság fűzte Justh Gyulához és Holló Lajoshoz, a polgári radikális reformok szorgalmazóihoz.

Az I. világháború után tevékeny szerepet vállalt a Temesvárt 1920-ban létrejött Polgári Szervezet munkájában, amely "a szabadságjogok biztosítását, a sérelmek orvoslását, a jogtiprások megtorlását" tekintette feladatának. Szorgalmazta az OMP helyi tagozatának létrejöttét, ennek vezetőségében 1922-től tisztségeket vállalt. A Magyar Ház felavató ünnepségén (1930) ünnepi beszédet tartott, az 1932-ben alakult Institutul Social Banat–Crişana égisze alatt szociológiai előadássorozatot szervezett, a temesvári Újságíróklubban Ady Endre és az asszonyok címen adott elő (1934). Műfordításait Horatius Juvenalis, valamint Nicolaus Lenau, Otto Erich Hartleben, Richard Dehmel költészetéből már az I. világháborút megelőző években s 1919 után is közölte a Temesvári Hírlap és a Színházi Újság, majd az aradi Szezon (1920); a lapokban számos hely- és irodalomtörténeti tanulmánya is megjelent.

 

Hajós Imre, (*Újvidék, 1905.09.24 - †Arad, 1977.04.08), festőművész, művészeti író. A kolozsvári Képzőművészeti Iskolán Catul Bogdan és Aurel Ciupe tanítványa (1928–32); először 1930-ban állított ki Temesvárt a Bánsági Művészeti Szalonban, majd rendszeresen szerepelt a közös tárlatokon Bukarestben, Kolozsvárt, Temesvárt és Aradon, ahol letelepedett. Rajztanár, a Vasárnap grafikai szerkesztője és illusztrátora.

Az Aradon megjelent Erdélyi Hírlap "A magyar művészetért" c. rovatát vezette, művészettörténeti és művészetkritikai írásai jelentek meg a Reggel, Havi Szemle, Jövő, Vörös Lobogó hasábjain. A tîrgu-jiui internálótáborban portrét festett Kacsó Sándorról (1944). Az aradi Népi Művészeti Iskola tanáraként tevékeny részt vett az MNSZ művelődési mozgalmaiban.

 

Halmágyi Samu, (*Alsószentmihály, 1880 - †Arad, 1962.12.31), költő, publicista. Dicsőszentmártonban volt tanár s a Kisküküllőmegyei Tanügy c. szaklapot szerkesztette. Az ugyanitt megjelenő Vármegyei Hírlap folytatásokban közölte Ady Endre magyarsága és magyarossága c. tanulmányát, melyet a szerző 1916 elején különlenyomatban elküldött a költőnek, melléje állva a Rákosi Jenővel folyó vitában. Az erdélyi Ady-kultusz e korai megnyilvánulásának egy példányát a költő Csucsáról keltezett válaszával együtt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum őrzi. A költő-tanár békevágyas versesköteteire a levélváltás után Ady hívta fel a figyelmet a Nyugatban: "különösen kedves s erdélyi, hogy Tinódi Sebestyént juttatja eszünkbe Halmágyi Samu. Ez, ilyen a mai Tinódi, ódonságos, de nyugtalan krónikás..."

A 20-as években a székelyudvarhelyi Polgári Leányiskola igazgatója, majd líceumi tanár; Tompa László baráti köréhez tartozik, Benedek Elekkel levelez, a Cimbora munkatársa.

1937 után Aradon telepedik le, és bekapcsolódik a város irodalmi életébe. A II. világháborút követő években rövid ideig az aradi 3. számú Líceum esti tagozatán természetrajzot tanított. Petőfies hangvételű költészete a líra konzervatív vonulatához kapcsolja. Gazdag könyvtárát, irodalmilag értékes kézirathagyatékát, valamint Bakóczi Károllyal és Tompa Lászlóval folytatott levelezését tanárnő-rokona őrzi Szegeden.

Verseskötetei: Még egyszer és mindig (Dicsőszentmárton 1914); Hadak útján (Dicsőszentmárton 1916); Utam (Székelyudvarhely 1923). 

Ady Endre: Hadak útján: versek. Nyugat, Bp. 1916. máj. 16.; újraközölve Ady Endre az irodalomról. Szerkesztette Varga József és Vezér Erzsébet. Bp. 1961. 388. – Ficzay Dénes: Ady Endre levelezőlapja H. S.-hoz. Igaz Szó 1956/1. – BLev. I. 1979. 99–100, 108, 115.

 

Hatvany Csaba, (*Budapest, 1944.06.22), matematikai szakíró, tankönyvíró. Középiskolai tanulmányait Temesvárt végezte (1962), a Temesvári Tudományegyetem matematika–mechanika karán szerzett számtantanári oklevelet (1968). Két éven át a Traian Vuia Politechnikai Intézet matematikai tanszékének tanársegédje, 1970-től az RSZK Akadémiája temesvári kutatócsoportjának matematikai osztályán kutató, 1976-tól újra a műegyetemen dolgozik mint a matematikai tanszék adjunktusa, miután egy tanéven át a pisai Scuola Normale Superiore ösztöndíjasa volt. Az American Mathematical Society és az Unione Matematico Italiano tagja.

Tanulmányait hazai és külföldi szakfolyóiratok, gyűjteményes kötetek és alkalmi kiadványok közlik; könyvismertetéseivel és szemlecikkeivel rendszeresen szerepel a Mathematical Reviews és a Zentralblatt für Mathematik hasábjain. Több egyetemi tankönyv (Culegere de probleme de ecuaţii diferenţiale. Tv. 1978; Culegere de calcul diferenţial. Tv. 1981) társszerzője. Ismeretterjesztő írásai magyarul a Szabad Szó hasábjain jelennek meg.

 

Hegedűs Attila, (*Marosvásárhely, 1939.07.12), gépészeti szakíró, tankönyvszerző. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizett (1956), a temesvári műegyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett (1961); ugyanitt kezdte el didaktikai és tudományos kutatói pályáját. 1977 óta a Traian Vuia Politechnikai Intézet előadótanára. A rezgések és ütődések gépgyártásbeli szerepének s különféle biomechanikai jelenségeknek a kutatásával foglalkozik, az általa tervezett elektrodinamikus vibrátort Temesvárt sorozatban gyártják.

Tudományos dolgozataival, temesvári, brassói, resicai, valamint csehszlovákiai és lengyelországi értekezleteken s azok kiadványaiban, továbbá a iaşi-i és temesvári műegyetemek közleményeiben s hazai és külföldi szakfolyóiratokban társszerzőként vagy önálló szerzőként is (Studii şi Cercetări de Mecanică Aplicată 1970/5) szerepel. Tudományos ismertető írásait és könyvrecenzióit az Előre, A Hét, Ifjúmunkás, Szabad Szó közli. Kétkötetes Curs de mecanică c. egyetemi jegyzete 1973-ban, ugyancsak kétkötetes Mecanica şi rezistenţa materialelor c. tankönyve 1981-ben jelent meg Temesvárt.

 

Hegedűs Imre, (*Nagyvárad, 1931.06.17), fizikai szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Temesvári Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos tanári diplomát (1953). Kisebb megszakítással – 1959 és 1962 között a temesvári magyar tannyelvű középiskolában tanított – a Temesvári Tudományegyetem fizika tanszékének tanára. Kutatási területe az elméleti és elemi részek fizikája. Angol, német és román nyelvű szakdolgozatait az Acta Physica Academiae Scientiarum Hungaricae, a Zeitschrift für Physik, a Revue Roumaine de Physique és a temesvári főiskolák évkönyvei közölték. Ismeretterjesztő cikkei A Hét, Ifjúmunkás és Szabad Szó hasábjain jelennek meg.

Munkái: Introducere în teoria clasică a cîmpului electromagnetic (egyetemi jegyzet, Tv. 1970, 1971); Introducere în optică I–II (egyetemi jegyzet, Tv. 1974); De la desene simple la holografie (Bodó Barnával, Tv. 1978).

 

Heinrich Gyula, (*Arad, 1930.05.11), tudományos szakíró. Középiskolát az aradi Magyar Vegyes Líceumban végzett (1949), Temesvárt szerzett elektromérnöki oklevelet (1954) s doktori címet a transzformátorok termikus öregedésének számításáról szóló dolgozatával. Pályáját a Traian Vuia Politechnikai Intézetben kezdte, 1969-től előadótanár, 1972 óta professzor.

Kutatási témái: a hegesztésre szolgáló forgógép szimmetrizálása, mechanikus váltóáram–egyenáram konverter, villamosművek és állomások biztonságos működése, az ipari vállalatok villamosenergia-szükségletének tökéletesítése. Tanulmányait, tankönyveit, egyetemi jegyzeteit egyedül és munkatársaival román nyelven írta, ezek közül kiemelkedik: Partea electrică a centralelor şi staţiilor electrice I–II (Tv. 1978). Ismeretterjesztő írásait magyar nyelven a Szabad Szó közli.

 

Hermann-Herceg Zsuzsi, (*Temesvár, 1924.01.16 - †Temesvár, 1968.11.25), költő. Líceumi tanulmányai után egészségügyi ápolónő; francia és német magánnyelvtanárnő. Korán feltűnt nyugatos költők modorában írt, a szerelemre, megértésre vágyakozó női lélek érzelemvilágát tolmácsoló verseivel, amelyeket a Temesvári Hírlap, Heti Magazin és Déli Hírlap közölt. Verseskötete: Egyedül (Tv. év nélkül).

 

Hevesi József, családi nevén Hevesi Mónár (*Arad, 1948.05.05), közíró, költő. A nagyszalontai Arany János Líceumban érettségizett (1966), a marosvásárhelyi Egészségügyi Technikum hallgatója (1968–70), ugyanott az OGYI-ban szerzett orvosi diplomát (1976). Ágyai krónika címen az Arad megyei Ágya egészségügyi viszonyairól készítette államvizsga-dolgozatát. Előbb a moldvai Micleşti községben (1976–80), majd Seprősön körorvos. Első írása a Korunkban jelent meg díjnyertes diákpályázatként (1964), az Aeskulap, Gînduri Studenţeşti, Athenaeum, Thália főiskolás lapok, a Fellegvár, Jövendő ifjúsági mellékletek munkatársa, versekkel a Művelődés, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain, jegyzeteivel, népgyógyászati tanulmánnyal A Hétben jelentkezett, a Vörös Zászló, Vörös Lobogó, Falvak Dolgozó Népe, Brassói Lapok közli írásait.
Jámbor Gyula: Körorvos, a század vége felé. Vörös Lobogó 1982. ápr. 4.

 

Hoffer Géza, (*Temesvár, 1886.04.01 - †Kolozsvár, 1946.01.17), közíró, szerkesztő. Szülővárosában nevelkedett, mint vasesztergályos kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Az I. világháború alatt a piski vasúti műhelyben művezető; az 1919-es februári sztrájk miatt letartóztatták és elbocsátották. Előbb az Erdélyi Munkás, 1920. dec. 15-étől a kolozsvári Küzdelem munkatársa, ennek betiltása után a Romániai Népszava c. szociáldemokrata hetilap, 1929-től a Munkás Újság napilap szerkesztője, 1934-től az SZDP előbb Kolozsvárt, majd Bukarestben megjelenő *Előre c. magyar nyelvű hivatalos lapjának felelős szerkesztője a lap 1939. augusztus elején történt betiltásáig.

A budapesti Népszava s a bécsi Arbeiter Zeitung és Világosság munkatársa, a Szocialista Munkás Internacionálé közlönyének romániai tudósítója volt. Politikai cikkeket, verseket, novellákat is írt. Szerkesztette az Előre naptárát (1937), Jaurès c. színdarabját a szociáldemokrata műkedvelő színjátszók többször előadták Bukarestben. 

Bruder Ferenc: H. G. Erdély, 1946. jan. 20. – Harasztosi Béla: H. G. emlékére. Világosság 1946. jan. 24.

 

Hoós János, (*Sárvár, 1858.05.11 - †Temesvár, 1937.01.08), zeneszerző, zeneíró. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, Szombathelyen és Győrött végezte, zenei tanulmányait a budapesti zenedében és tanítóképzőben fejezte be. Déván, majd Temesvárt volt tanítóképző intézeti zenetanár. Megzenésítette Jakab Ödön, Endrődi Sándor, Pósa Lajos, Szabolcska Mihály, Kiss József, Draskóczy Ilma verseit. Több mint száz nótát és műdalt szerzett, a szövegek egy részét maga írta. Zenét szerzett Jakab Ödönnek a múlt században divatos népszínműveihez, Putifárné c. operettjét a század elején Kolozsvárt mutatták be. Szerkesztette a Mária-Kert c. zenei szaklapot (1915–21). Zenetörténeti, zeneesztétikai cikkeit a Temesvári Hírlap és a Temeswarer Zeitung közölte.

 

Hoppe Teréz, Hoppené Koncsek Teréz, (*Arad, 1904.10.05), árvaházban és lelencként kiadva falun nevelkedett, varrónőként került Bukarestbe, ahol ~ Dezső festőhöz ment férjhez. "Őstehetség"-ként fedezték fel, írásaiban nehéz életsorsának tapasztalatait, agrármunkások sorsát dolgozta fel. Az MNSZ művelődési csoportjában tűnt fel, dalait lemezekre vették, novelláit és hangjátékait az Utunk és a Művelődés közölte, a Román Rádió magyar adása közvetítette; regényrészlete jelent meg a Bánsági Írásban (1953). 1976 óta Olaszországban él.

Önálló kötete: A szecskavágó (novellák, 1952. Román fordítása Tocătoare címmel, 1952). 

Kovács János: H. T.: A szecskavágó. Utunk 1952/19. – Hajdu Győző: A szecskavágó. Irodalmi Almanach 1952/3.

 

Horváth Béla, (*Borosjenő, 1927.04.23 - †Kolozsvár, 1981.09.05), színművész, műfordító. Középiskoláit Aradon, Gyulafehérváron, majd Nagyváradon végzi (1945); felsőfokú tanulmányait 1947-ben kezdi a kolozsvári Színművészeti Főiskolán, ahol megszerzi a színészi, majd rendezői képesítést. 1948-tól haláláig megszakítás nélkül a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, közben az Állami Magyar Opera rendezője is (1955–65).

Első írása Gyönyörű pálya címen az Igaz Szóban jelent meg (1956). Az Utunk, Igaz Szó, Dolgozó Nő s napilapok közölték cikkeit, karcolatait; az Igazságban jelent meg Emlékszel? c. sorozata, amelyben emlékiratszerűen örökítette meg a színi pálya eseményeit, problémáit, egyéniségeit, történeti mozzanatait (1981). Lefordította Horia Lovinescu Ulmi fény c. színművét (1955) és F. Comişel–Nicu Constantinescu London csillaga c. operettjét (1978).

Mint rendező színre vitte Deák Tamás, Méhes György, Fodor Sándor több darabját, s először mutatta be – eredeti szöveggel – hivatásos színpadon Bornemisza Péter 1558-as Szophoklész-átdolgozását, a Magyar Elektrát (1974). Balett-librettót írt Hary Béla zenéjére Jókai Sárga rózsa c. regénye nyomán (1975).

Marosi Péter: Nagyobb a nyelved a fejednél. Az Elektra-előadásról. Utunk 1974/15. – Banner Zoltán: H. B. Nekrológ. Utunk 1981/37.

 

Horváth Imre, (*Margitta, 1906.11.04 - †Nagyvárad, 1993.04.11), költő. Apja, ~ István gyógyszerész volt, anyja, Fráter Irén elszegényedett nemesi családból származott. Mint egyetlen gyermek a féltés és félelem, a magány légkörében nőtt fel, s noha később magánéletében és a társadalomban társakra talált, költői világára és életvitelére jellemző lett a gyermekkori élmény. 1914 májusában, miután az apa megvette a dési drogériát, átköltöztek a Szamos-parti városba. A költő első könyv- és színházi élményei kapcsolódnak ide; ötödik gimnazistaként kezd érdeklődni a költészet iránt, Reviczkyt, Vajdát, Arany Jánost olvassa, főként azonban Heine Álomképek c. ciklusa hat rá. 1923 őszén Nagyváradra költözik a család, s ő a Gozsdu Líceum diákja lesz, 1925-ben teszi le az érettségit. Pár hónapig magántisztviselő egy cipőfűzőgyár irodájában, dolgozik az Economia banknál, a Barna-drogériában.

1927 szeptemberében belép a nagyváradi Estilap szerkesztőségébe, ám ez is keserű kenyeret jelent. 1928 nyarán leépítik, két évig állástalan. 1930-ban megismerkedik a szatmári Schneller Irénnel, odaköltöznek a lány szüleihez, ez idő alatt a Szatmári Újság, majd a Szamos munkatársa. Rövidesen visszatér Váradra, egyedül; 1931 júliusában az Estilapnál dolgozik, 1932 januárjától az Erdélyi Lapok próbaidős munkatársa. Költővé érése ennél a lapnál kezdődik: első versét itt adja közre Pakots Károly. Sikátorok c. versét követően 1932–33-ban sűrűn jelen van a lap irodalmi mellékletében, sőt a Ki ez? első oldalra kerül.

Ezek a versek képviselik a Szigligeti Társaság kiadásában 1932-ben napvilágot látott Tíz tűz c. antológiában, amely az Erdélyi Lapok köréhez tartozó szerzők (Árvay Árpád, Bélteky László, Bodnár Mária, Dévald László, Lőrinczy Lajos, Papp Lajos, Ruffy Péter, Sárközi Gerő, Sziklay Györgyike) verses és prózai munkáit foglalja magába. A költő verseiben ugyan még a dekadens hangulatok, világfájdalmas érzések uralkodnak, de már az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz és a budapesti Új Idők is el-elfogadja őket. 1933 és 1937 között Aradon újságíróskodik, a Reggelnél töltött éveket gyakori versközlései mellett riportok, glosszák, recenziók jelzik. A lap megszűnése (1937. febr. 14.) után rövid ideig az Aradi Közlönynek dolgozik. Ebben az időben találkozik Diamandy Viktória nagyváradi írónővel, későbbi élettársával. 1938–39-ben a nagyváradi Magyar Lapoknak (az Erdélyi Lapok utódjának) alkalmazottja, ettől kezdve verseskönyvei eladásából él, nehéz körülmények közt.

Első kötetei, az Örvény felett (Arad 1934) és a Hangtalan beszéd (Arad 1936) utánérzésektől nehezen szabaduló vidéki poétát mutatnak; igényesebb kritikusai (Korvin Sándor és Méliusz József a Korunkban, Kiss Jenő és Szemlér Ferenc az Erdélyi Helikonban) nem lelkesednek ezért a hangért. Váradon erősödik Heine-élménye, ez döntő hatással van költői érzésére. A Nyugat vonulatából elsősorban Juhász Gyulával tart rokonságot, de nem vonhatja ki magát a Nagyon fáj József Attilájának hatása alól sem. Sokat köszönhet a baráti tanácsoknak is: Gáldi László (még dési iskolatársa), Szántó György, főképpen azonban a nagyváradi Korvin, Csehi Gyula és Arató András egyengetik útját. Így jut el a Korunkhoz is, 1937-ben Salamon Ernő küld el Horváth Imre-verseket Gaál Gábornak. A Helikonban 1939-től 1944-ig közöl rendszeresen. Ennek az időszaknak a kötetei: Adj, kertem, több virágot (Nv. 1939), Elszánt kötelesség (Nv. 1939), Zenei pillanat (Nv. 1940), Vita nélkül (Nv. 1941), Tavaszi ág (Nv. 1942).

Már ifjúsága éveiben úgy látja, hogy a fény csak borzalmakra világít az emberlakta tájon. A magány, betegség, szomorúság, megalázottság elől a természetben és a szigorú költői formákban keres menedéket, így alakítja ki sajátos lírai hangját. Ha költészetében vannak is kivételek, mindmáig érvényes a Korvin Sándor adta jellemzés: négysorosokban gondolkodik. Tartalom és forma természetes egymásrautaltsága valósul meg négysoros (helyenként két-, hat- vagy nyolcsoros) verseiben. Nem a görög epigrammákkal, hanem a kínai és japán miniatűrökkel rokonok ezek a természetközeli, kép- és gondolatasszociációkat elindító, erkölcsi tanulságokat sugalló versek. A költő párhuzamokban, ellentétpárokban látja a világot, a látszat és a lényeg, a külvilág és a belső világ megfelelői az antinómiák, melyekre az esztétikai hatás épül. A konkrét költői kép és a filozofikus reflexió (jelzés) elkülönítése, a vers világos kettős tagolása feszültséget eredményez, ami az érzelmi-gondolati effektus hatásos eszköze (Megölt madár, Csóka a havon, Tavaszi ág, Emlékezés).

Költészete elismerésének a jele a Baumgarten-jutalom. A 40-es években lírája új csúcsokat hódít meg. Esetében a költői tehetség beérése a fasizmussal és a háborúval való szembefordulásban konkretizálódik, akárcsak Radnóti lírájában (Rémület, Nekik jobb, Féregsors, Horog, Péter-Pál, Az utolsó mohikán, Ha egyszer hangod támad). A külvilágból érkező fenyegetés és a költő betegsége, a megrongált idegek együtt alakítják költészetét, olyannyira, hogy amikor az előbbi szűnőben, mert a világháborúnak vége, ő még tovább írja a gyűlölet és pusztulás korából ihletődött, az embertelenségre nemet mondó verseit.

1946-ban születik A sárga ház, a kint és bent egyaránt megbillent egyensúlyú világot tizennégy remek lírai miniatűrbe foglaló ciklus; a gondolatiság szintjén emelkedő pillanatképeket készít a váradi idegosztályról, az egyes négysorosok szembeállításával ellentétpárokat alkotva a cikluson belül. A Vérrel és korommal (1947) múltidézése vezet át az új történelmi korszak nyíltan agitatív békeharcos verseihez, melyeknek hitelfedezetét, publicisztikai hangvételük ellenére, épp a korai 40-es évek költészetének spontán antifasizmusában találjuk meg.

Ekkor már Jankovich Margit áll mellette élettársként, s ő a népi demokrácia vezető költője lesz. 1948-ban megírja Hősnél többek című, a munkásosztály hőseinek emléket állító ódáját, s ezzel az MNSZ országos pályázatán I. díjat nyer. Szerencsés ötvözete e vers a már kialakult költői formának és az új társadalmi-politikai igényekhez igazodó közéleti költészetnek; azonos felépítésű versszakaszokból, hatsorosokba sűrített ellentétpárokból alakítja ki a költő régi és új költői összegezését, a jól tagolhatóságában is egységes ódát. A népköztársaságot köszöntő Neked tiszteleg négy sora az aktuális politikai költészeten belül a költői tömörítésnek ugyancsak jó példája. Az Amit az idő parancsol (1949) és a Békét követel az élet (1951) c. köteteiből azonban jó néhány ellenpélda is idézhető, a lírai fegyelem nemegyszer átadja helyét a publicisztikai felületességnek vagy a riportos bőbeszédűségnek. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki, amit 1956-ban újabb kormánykitüntetések követnek. Válogatott versei 1954-ben magyarul és románul is megjelennek (fordítója, Ioanichie Olteanu a tolmácsolásokért később írószövetségi díjat kap). Verseinek újabb kiadása 1960-ban, majd jóval teljesebb válogatásban az RMI sorozatban 1965-ben olvasható.

A 60-as évektől egyre inkább visszatalál költészetének húsz évvel azelőtti hangjához. Politikum és a kínzó erkölcsi kérdések felvetése nem válik el egymástól, az ismétlődő számonkérés közelre és távolra egyaránt mutat, az egész emberiséget érinti – egy sokat megért élet tapasztalatainak fényében és árnyékában. Ezeknek a tapasztalatoknak a gondolati általánosítására tesz kísérletet aforizmáiban. Eredetileg gyermekeknek szánt Szertelen ábécé c. kis kötete (1970) ugyanebben a szellemben fogant, több játékossággal. Más gyermekköteteiben a nevelő szándék a szembeszökő.

Verseiből Banner Zoltán állított össze önálló előadóestet, ezen Terényi Ede megzenésítésében verseire szerzett dalok is szerepeltek. Ha egyszer hangod támad címmel Electrecord-lemezre vették verseit a szerző és Banner Zoltán előadásában (1977).

Portréját Cs. Erdős Tibor festette meg.

Egyéb művei: Csupa titok (1957); Köztetek élek (1958); Hősök hitével (válogatott versek, Csehi Gyula utószavával, 1960); Horváth Imre legszebb versei (1963); Őszi remény (1964); Versek (Kántor Lajos tanulmányával, 1965); Szürke szivárvány (1967); Túl a számokon (1968); Háromszázharminchárom aforizma (1969); Janus-arcú órák (1971); Árnyékváltás (1973); Virágok mestersége (1976); Együtt a tükörben (1979). Gyermek- és ifjúsági verseskötetek: Száll a gépünk (1954); A legnagyobb madár (1955); Szertelen ábécé (1970, 1976); Felhők számadója (1978); Betűkre bízom (Tanulók Könyvtára, 1982).

Kiss Jenő: H. I.: Örvény felett. Erdélyi Helikon 1935/2. – Korvin Sándor: Egy letűnt érzelmiség költői. Korunk 1935/6; uő: H. I. versei. Korunk 1940/3. – I. Szemlér Ferenc: H. I.: Hangtalan beszéd. Erdélyi Helikon 1937/3. – Gaál Gábor: H. I.: Adj, kertem, több virágot. Korunk 1939/11; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 669–70.; uő: H. I. – igaz úton. Utunk 1949/7. – Heszke Béla: Elszánt kötelesség. Erdélyi Helikon 1940/4. – Kovács László: Kínai és japán versek. Erdélyi Helikon 1941/5. – Bajor Andor: A kispolgártól a pártköltőig. Utunk 1949/22; uő: H. I. köszöntése. Utunk 1976/45. – Csehi Gyula: A magánytól a népig. Utunk 1954/39. – Szőcs István: H. I. költészetének sajátos vonásai. Igaz Szó 1954/11. – Gáldi László: Költői nyelvünk legújabb gazdagodása. Magyar Nyelvőr, Bp. 1956/3. – Deák Tamás: Nagy költő nyomában. Utunk 1961/2. – Izsák József: Hősök hitével. Igaz Szó 1961/2. – Sőni Pál: H. I. költészetének dialektikája. Igaz Szó 1961/3. – Kántor Lajos: H. I. hűsége. Korunk 1961/4; uő: H. I. költészete a felszabadulás előtt. Igaz Szó 1965/3. – Antal Péter: H. I. Igaz Szó 1962/11. – Ioanichie Olteanu: H. 1. fordítása közben. Utunk 1964/9. – Mózes Huba: Tudatos költészet. Korunk 1964/5. – Huszár Sándor: Aki szeretni született... Utunk 1965/3; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 65–76. – Szász János: H. I.: Őszi remény. Igaz Szó 1965/3. – Páskándi Géza: A szigorú rend tagja. Utunk 1966/2. – Balogh Dezső: H. I. költői szókészlete. NyIrK 1966/2. – Diószegi András: H. I. miniatűrjei. Közli Megmozdult világban, Bp. 1967. 263–74. – Földes László: Négysorosok világa – világok négy sorban. Közli A lehetetlen ostroma, 1968. 130–55. – Beke György: Egy műfaj köszöntése. Előre 1970. ápr. 16.; uő: Nagy dolgokat írj meg egy sorban... Utunk 1977/4. – Marosi Péter: Erkölcsében az eleganciája. Utunk 1976/45. – Ruffy Péter: A hetvenéves H. I. Magyar Nemzet, Bp. 1976. dec. 25. – Indig Ottó: Csak egy igaz versért élek. H. I. költészetéről. Kismonográfia. Kv. 1981. – Fodor Sándor: Hány éves a költő?; Lászlóffy Aladár: A lant lilioma; Banner Zoltán: Őrhelyem: Várad. Utunk 1981/45. – Hornyák József: Beszélgetésekről, születésnap után. Utunk 1981/48.

ÁVDolg: Keszthelyi Mária: H. I. ideológiai fejlődése versei nyomán. 1950. – Hencz Olga: H. I. élete és költészete. 1963. – Hankó Terézia: H. I. "Virágok mestersége" c. kötete szókészletének szófaji vonatkozásai. 1981.

 

Horváth János, (*Gátalja, 1894.02.23 - †Temesvár, 1950.04.17), munkásköltő. Hét elemi osztály elvégzése után kőműves. Az I. világháborúban súlyosan megbetegedett. Cikkeit, verseit a temesvári Magánalkalmazottak Szakszervezetének A Holnap c. lapja, a Déli Hírlap, Temesvári Hírlap, Bánsági Magyar Népnaptár közölte. Részt vett a MADOSZ mozgalmában. Tükörképek c. verseskötetében (Tv. 1938) a kisemberek életéről szól; versei formailag ugyan nem kimunkáltak, érzelmi hitelességük s keresetlen közvetlenségük azonban figyelmet érdemel. A felszabadulás után az MNSZ falujáró aktivistája.

 

Horváth Pál, (*Resica, 1932.03.15 - †Beszterce, 1978.11. 11), népművelő, pedagógiai szakíró. A nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjének elvégzése (1950) után a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1955). Egy évig levéltáros Tordán, majd 1956-tól a magyar nyelv és irodalom tanára az Andrei Mureşanu Líceumban és a Liviu Rebreanu Líceumban Besztercén.

Az irodalmi körök és diákszínjátszók tevékenységét az Utunk, Ifjúmunkás, Korunk, Művelődés számára írt cikkekben kísérte figyelemmel, tankönyvbírálatait a Tanügyi Újság, Igaz Szó közölte. Beszterce-Naszód megye magyar tömegművelődési munkájának szervezője volt. Felelevenítette a magyar színjátszást, műkedvelő együttesével a mezőségi falvakat járta. "Beleírta életét a tájba, mivel megtalálta az utat a megőrző példákhoz" – így jellemezte Beke György, aki Búvópatakok c. riportkönyvének egyik hőséül választotta. 

Elekes Ferenc: Él itt egy ember. Ifjúmunkás 1969. máj. 22. – Barabás Sándor: Az elkötelezettség tudata. Művelődés 1972/12. – Szépréti Lilla: A tömegművelődés fórumai Besztercén... Új Élet 1976/11. – Beke György: Huszonegy osztály útravalója. Posztumusz interjú H. P.-lal. A Hét Évkönyve 1979. 258–63.; uő: H. P. örökében. Művelődés 1980/8–9.


Hudy Árpád,
(*Arad, 1935.08.04), újságíró, nyelvész. Szülővárosa 3. számú Líceumában érettségizett (1974), a Babeş–Bolyai Egyetem filológiai karán magyar–orosz szakot végzett (1979). A Vörös Lobogó napilap belső munkatársa, a lap ifjúsági oldalának szerkesztője, az *Ifjú Riporterek Köre egyik vezetője. A filmről mint jelrendszerről írt vitacikkével a Korunkban jelentkezett (1977), írásait a Brassói Lapok, Utunk, A Hét közli, Szó és érték c. tanulmánya a TETT 1982/3-as számában jelent meg.

 

Hürkecz István, (*Simonyifalva, 1952.04.05), műfordító. Általános iskolát és líceumot Aradon végzett (1971), a Babeş–Bolyai Egyetemen angol–francia nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1975). Szatmárhegyen és Mezőcsáván, 1979-től Egeres-Gyártelepen általános iskolai tanár, közben a japán nyelv előadója a kolozsvári szabadegyetemen. 1982-ben Stuttgartban élő családjához költözött.

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1969). Angolból, franciából és japánból fordított versei és prózai írásai az Igaz Szó, Utunk, Korunk hasábjain jelentek meg. Tevékeny részt vett a *Stúdió '51 művészi csoport munkájában, az Echinox és Fellegvár munkatársa. Fordításkötetei: Stéphane Sarkany: Az irodalomelmélet mint társadalomtudomány (franciából Csehi Gyulával, Korunk Évkönyv 1979); Inoue Jaszusi: Vadászpuska (regény, japánból, Bp. 1982); Mori Ogai: Két kacagó szerzetes (regény, japánból, Bp. 1982). Angolra fordította Kocsis István A korona aranyból van c. drámáját (kéziratban). 

Beszélgetés az életről. Válaszol H. I. Kérdez: Szőcs Géza. Igazság 1979. jan. 20.

 

Ivándi Ferenc, családi nevén Izsák (*Marosvásárhely, 1909.11.05 - †Temesvár, 1982.12.14), műfordító, kritikus, művészeti író. Izsák Sámuel és Bálint-Izsák László testvére. Középiskolát szülővárosa Református Kollégiumában és a temesvári Zsidó Líceumban végzett, a franciaországi Grenoble egyetemén kereskedelemtudományi diplomát szerzett (1929). Temesvárt a Magyar Általános Hitelbank helyi fiókjánál, majd a Gyapjúipar Rt.-nél s az Azur Festékgyárnál volt tisztviselő. Cikkeit, kritikáit, tanulmányait s nyelvművelő jegyzeteit a Szabad Szó, Bánsági Írás közölte. Nagyobb tanulmánya jelent meg a Bánsági Üzenet c. antológiában (Tv. 1957) a Bánát tartományi képzőművészet felszabadulás utáni fejlődéséről s a Bánáti Tükör c. antológiában (Tv. 1961) Endre Károly költészetéről. Elbeszéléseket, novellákat és regényrészleteket fordított románból és franciából a Bánsági Írás és Szabad Szó számára.

 

Izsák László, Bálint-Izsák (*Marosvásárhely, 1911.05.25 - †Temesvár, 1986.09.27), író, újságíró, publicista. ~ Sámuel bátyja. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyváradon és Temesvárt végezte (1930). Temesvári vállalatoknál tisztviselőként, ill. munkásként dolgozott. Első nyomtatásban megjelent írását 1925-ben a Temesvári Hírlap, cikkeit, tanulmányait, vitaírásait a legális és illegális munkássajtó közölte. A 30-as évek elejétől a Korunk munkatársa: Gaál Gábor folyóiratában szépirodalmi, irodalomkritikai, történelmi, politikai és közgazdasági anyagokkal jelentkezett. A lap 1932/6-os számában közölte Rosner László útja c. regényének egy részletét; a kéziratot a sziguranca egy házkutatáskor elkobozta. 1939-ben a 6 Órai Újságot bérelő s szerkesztő kommunista újságírócsoport vezetője; itt kül- és belpolitikai és vitacikkei jelentek meg.

A háború után gyárigazgató, intézményvezető, kulturális aktivista felelős munkakörökben. Rövid ideig a Temesvári Állami Magyar Színház aligazgatója. 1955 és 1959 között a Szabad Szó közművelődési rovatának szerkesztője. Tevékeny tagja a temesvári Ady Endre, ill. Franyó Zoltán Irodalmi Kör vezetőségének. Szerkesztette a kör tagjainak írásait felölelő *Lépcsők c. antológia három kötetét (1977, 1980, 1984).

Főleg munkásmozgalmi tárgyú elbeszéléseit, novelláit, regényrészleteit, tanulmányait és cikkeit a Szabad Szó, Utunk, Bánsági Írás, az újraindult Korunk és A Hét, valamint a *Bánsági Üzenet és *Bánáti Tükör c. antológiák közölték. Kritikusa, Herédi Gusztáv kifogásolja írásainak a munkásirodalom kezdeteire visszavezethető retorizmusát, de leszögezi: "...ezek az írások sajátos korból származó üzenetük, erős erkölcsi töltésük révén ma is jogosan számítanak érdeklődésre."

Megjelent kötetei: Az első brigád (novella, 1950); Sodró erők (regény, 1963); Holdsütésben (három kisregény, Tv. 1976); A Nap jegyében (regény, Tv. 1979), Piros orchidea (novellák, Tv. 1983).

Írói álnevei: Bálint István, Bálint László, Bálint-Izsák László. 

Gálfalvi Zsolt: Igényesség vagy merészség? Utunk 1958/38, 39. – Herédi Gusztáv: Holdsütésben. Korunk 1977/7.

 

Izsák Sámuel, (*Marosvásárhely, 1915.12.15 - †2007), orvos- és gyógyszerészet-történész. Középiskoláit a temesvári Zsidó Líceumban végezte, orvosi tanulmányait Bolognában kezdte, Kolozsvárt folytatta, de a faji törvények miatt félbeszakítva, oklevelét csak 1948-ban nyerte el. A kolozsvári OGYI orvos- és gyógyszerészet-történeti tanszékén kezdi egyetemi pályáját, az orvostudományok doktora (1967), egyetemi tanár (1977) nyugalomba vonulásáig (1981).

A Román Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Társulat (1956), az Academia Internationale d'Histoire de la Médicine (1966) rendes tagja, az Academia Italiana di Storia delle Farmacia (1970) és a Magyar Orvostörténelmi Társulat (1978) tiszteletbeli tagja. Részt vett a dubrovniki (1959), pécsi (1962), sienai (1963), heidelbergi (1970), bukaresti (1970), prágai (1971), londoni (1972), párizsi (1973), budapesti (1974) és barcelonai (1980) nemzetközi szakmai kongresszuson.

Kutatási területei: a felvilágosodás kori orvostudomány Erdélyben, Moldvában, Havasalföldön és a Bánságban, hazai járványtörténet (pestis, kolera), kolozsvári orvosi könyvkiadás, oktatás és kórházügy, orvosi ismeretek a középkori Európában, a Servetus felfedezte kisvérkör és a felfedezés erdélyi vonatkozásai, egyetemes és hazai gyógyszerészet-történet, román–magyar orvosi kapcsolatok. Tanulmányaiban több kiemelkedő orvos munkásságának ismeretéhez hozott új adatokat (Ioan Molnar-Piuariu, Michael Neustädter, Vasile Popp, C. Caracas, Ferenczi József, Oroszhegyi (Szabó) Józsa, Nicolae Kretzulescu, Fialla Lajos, Grósz Frigyes, Maria Cutzariade-Crăţunescu, Marta Buteanu, Victor Babeş, Valeriu L. Bologa, Váradi Sámuel, Alexandru Vitzu).

Szakközleményeit hazai (Farmacia, Clujul Medical, Revista Medicală–Orvosi Szemle, Revista Medico-Chirurgicală, Acta Musei Napocensis) és külföldi szakfolyóiratokban, így a budapesti Orvosi Hetilap és Orvostörténeti Közlemények, a párizsi Revue d'Histoire de la Médicine Hebraique és Revue d'Histoire de la Pharmacie, valamint a londoni The Pharmaceutical Journal hasábjain, népszerűsítő és egyéb témájú cikkeit az Utunk, Dolgozó Nő, A Hét, Igazság, Új Út, Universul (1949), Lupta Ardealului hasábjain jelentette meg; orvostörténeti tárgyú beszélgetéseit (1960, 1980–82) a kolozsvári rádió magyar adása közvetítette. Mint múzeumszervező, nevéhez fűződik a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyógyszerészeti gyűjteményének tudományos rendszerezése (1950), a kolozsvári Gyógyszerészet-történeti Gyűjtemény létrehozása (1954).

Önálló munkái: Aspecte din trecutul medicinii româneşti (1954); Din trecutul legăturilor medicale româno-maghiare (1956), magyarul: A román–magyar orvosi kapcsolatok múltjából. Ford. Dr. Derzsi László. 1957); Iuliu Baraş – un mare popularizator al ştiinţelor naturii (1956); Ştefan Stîncă. Viaţa şi opera lui medicală (1956); Nicolae Kretzulescu – iniţiatorul învăţămîntului medical românesc (1957); Studii şi cercetări de istoria medicinii şi farmaciei din R. P. R. (az Oktatásügyi Minisztérium II. díjával kitüntetett munka, 1962); Farmacia de-a lungul secolelor (1979). Társszerzője a Contribuţii la istoria medicinii în R. P. R. (1955) című munkának, amelyért a szerzőket Állami Díjjal tüntették ki, az Adalékok a R. N. K. orvostudományának történetéhez c. kötetnek (1955, V. L. Bologával), a Fapte şi oameni din trecutul medicinei în patria noastră c. munkának (1962, V. L. Bologával), az Istoria medicinii c. egységes tankönyvnek (1963, többekkel) és a Studii de istoria medicinii c. kőnyomatos kiadványnak (Kv. 1968, V. L. Bologával).

Munkatársa több román nyelvű orvostörténeti összefoglaló munkának (Din istoria medicinii universale. 1970); Istoria medicinii româneşti. 1972; Dicţionar cronologic de medicină şi farmacie. 1975; Medicina. Seria Din istoria ştiinţelor în România. 1980; szerkesztője a kolozsvári OGYI kiadásában megjelent In memoriam Valeriu Lucian Bologa (Kv. 1981) című kőnyomatos kötetnek. 

Matoušek, Miloslav: Z minulost'i rumunské mediciny. Casopis lékarú ceskych 1955/25. – Spielmann József: Az orvostudomány-történeti kutatások fellendülése a Román Népköztársaságban. Utunk 1955/19; uő: Legături–tradiţii. Contemporanul 1957/30; uő: Könyv a gyógyszerészet múltjáról. Korunk 1979/10. – Schwann, Stanislaw: Westepem i przypisem zaopatrzyl Ştefan Stîncă Biuletin Glównej Biblioteki Lekarskiej (Warszawa) 1957/5. – Şt. G. Ciulei: Studii şi cercetări de istoria medicinii şi farmaciei în R. P. R. Revista medico-chirurgicală 1963/3. – G. Brătescu: O valoroasă contribuţie istoriografică. Contemporanul 1979/23. – Crişan Mircioiu: Farmacia de-a lungul secolelor. Tribuna 1979/28. – Matekovics György: A gyógyító szótól az életmentő késig. Szabad Szó 1979. máj. 17. – Elena Ciurea–H. Popescu: Farmacia de-a lungul secolelor. Clujul Medical 1979/3. – Beke György: Az orvoslás közös művelődési hagyományai. Beszélgetés dr. I. S. egyetemi tanárral. A Hét 1981/19. – Pierre Julien: Une histoire roumaine de la pharmacie. Revue d'Histoire de la Pharmacie (Paris) 1981/248. – Murádin Jenő: Janus-arcú orvostudomány. Igazság 1982. márc. 12.

 

Jakabffy Elemér, (*Lugos, 1881.05.17 - †Szatmár, 1963.05.19), nemzetiségpolitikus, közíró, helytörténész. Tanulmányait a lugosi gimnáziumban, majd a budapesti egyetemen végezte, ahol jog- és államtudományi doktorátust szerzett. Ügyvédként dolgozott szülővárosában, nemzeti szabadelvű párti programmal a németbogsáni választókerület országgyűlési képviselője volt (1910–18). Az I. világháború után a romániai magyar közéletben fejtett ki széles körű tevékenységet.

Éveken keresztül az OMP bánsági tagozatának elnöke, tagja az országos vezetőségnek. Legjobb munkatársaival, Spectatorral, Balogh Artúrral, Szentimrei Jenővel, Bitay Árpáddal, Hegedűs Nándorral, Paál Árpáddal és a melléje felzárkózó fiatalokkal, Asztalos Sándorral, Mikó Imrével, Takáts Lajossal az OMP reformszárnyának képviselője. Hevesen visszautasította az antiszemitizmust, a fajelméletet és erőszakos asszimilációt, a fasizmust és háborút, s így nemegyszer közös arcvonalra került a MADOSZ és a munkásmozgalom irányvonalával, például amikor a spanyol polgárháború idején a baszkok és katalánok mellett kiállt, helytelenítette Mussolini szlávellenes kijelentéseit vagy szembefordult a bánsági Gauleiterrel. Hirdette a román néppel való barátságot s a nacionalista sajtó támadásainak visszaverése során Nicolae Iorga, Petru Groza, Victor Cheresteşiu, C. Rădulescu-Motru, Nicolae Titulescu, Teodorescu-Branişte, Silviu Dragomir, Victor Iamandi írásainak elvi állásfoglalásaira, nyilatkozataira támaszkodik. 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye képviselője a román parlamentben; 1940–1944 között a Romániai Magyar Népközösség Elnöki Tanácsának tagja.

Életének jelentős alkotása a *Magyar Kisebbség c. folyóirat, melyet 1922-ben alapít Sulyok Istvánnal és Willer Józseffel (a "lugosi triumvirátus"). Sulyok kiválása után 1939-ben Willerrel együtt szerkeszti tovább a lapot, egészen annak 1942-ben történt megszüntetéséig. 1923-tól kiadja a lap *Glasul Minorităţilor c. testvér-folyóiratát, mely 1926-tól német és francia szövegeket is közölt. Különlenyomatait Bánsági és Erdélyországi Füzetek, majd *Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek címmel szociológiai és politikai, ill. művelődés- és helytörténeti sorozatként jelentette meg.

Mint nemzetiségpolitikus a romániai magyarság képviseletében több ízben részt vett a genfi nemzetközi népkisebbségi konferenciákon, békés megoldást keresve az olasz és német fasiszta háborús törekvésekkel szemben; mint lapszerkesztő a romániai magyar szociográfiai és szociológiai kutatás előmozdítója, a kisebbség- vagy nemzetiségtudomány szervezője, a történelmi hagyományok és a helytörténet ápolója. 1949-ben Hátszegen írt, kéziratban maradt kétkötetnyi önéletírásával gazdagította az erdélyi emlékiratirodalom örökségét.

Önálló kötetben megjelent fontosabb munkái: A románok hazánkban és a Román Királyságban (kultúr- és szociálpolitikai tanulmány, Bp. 1918); Régi krassóiak (Lugos 1919); Napló az 1918. évi forradalom eseményeiről (Lugos 1920); Emlékirat a lugosi magyarság sérelmeiről (Lugos 1921); Erdély statisztikája (Lugos 1923); Tibiscum (Lugos 1924); Az 1790–91-iki magyar országgyűlés előzményei Krassó vármegyében (Lugos 1925); Az 1848. év eseményei Krassó vármegyében (Lugos 1928); Adatok a románság történetéhez a magyar uralom alatt (Lugos 1931); A bánsági magyarság húsz éve Romániában (Páll Györggyel közösen, Bp. 1939); Kérelmek, határozatok, tervek, javaslatok és törvényes intézkedések az erdélyi nemzetiségi kérdések megoldására másfél évszázad alatt (Lugos 1940); A Bánság magyar társadalmának kialakulása a XIX. század folyamán (Lugos 1940); Krassó-Szörény vármegye története különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre (Lugos 1940).
Írói álnevei: Cseresnyés Iván, Hagepian.
 

Balogh Edgár: Figyelemre méltó örökség. Korunk 1969/10; uő: Kettős örökség erkölcse. Korunk 1972/10. Mindkettő újraközölve Lugosi örökség c. alatt Mesterek és kortársak, 1974. 472–79. – Mikó Imre: J. E. és a Magyar Kisebbség. Korunk 1973/8; újraközölve Változatok egy témára, 1981. 148–64. – Szekernyés János: Egy visszaemlékezés olvasása közben. J. E. hagyatéka. Művelődés 1981/6. 

 

Jovánovity Dobrivoj, (*Temesvár, 1907.03.16), szerkesztő, műfordító. Szülővárosában szerb elemi iskolát, Nagyszentmiklóson polgári iskolát végzett, Temesvárt a Magyar Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett (1923). Párizsi tanulmányút után az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház tagja (1931). Mint a Magánalkalmazottak Szakszervezetének propagandistája 1932-ben megalapította és Serényi Lajossal együtt szerkesztette a *Szelektor c. digestszerű szociálpolitikai lapot. 1944-től az RKP Pravda c. szerb nyelvű antifasiszta lapját és az Îndrumătorul Cultural szerb nyelvű változatát szerkesztette, míg a Tito-ellenes hajsza során be nem börtönözték. Rehabilitálása óta a Szabad Szó és az Utunk számára bánsági szerb prózaírók (köztük Ivo Muncsán, Szvetomir Rajkov) munkáit fordítja magyar nyelvre. 

Hans Mokka: Sandkörner. Volk und Kultur 1981/5. – Pongrácz Mária: Sorok egy irodalombarátról. Szabad Szó 1982. márc. 17.

 

Jozefovits Ferenc, (*Borosjenő, 1923.07.19), orvosi szakíró. Középiskolai tanulmányait Aradon és Temesvárt végezte, oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban szerezte (1949). A marosvásárhelyi Tüdőklinikán főorvos, egyetemi adjunktusi minőségben megbízott magyar nyelvű előadó. Az orvostudományok doktora (1971). 

Szakdolgozatai itthon az Orvosi Szemle, Ftiziologie, Pediatrie, Párizsban a Journal Français de Medicine et Chirurgie Thoracique hasábjain jelentek meg. A tuberkulózis oltásos és gyógyszeres kezelésével, a gyermekgümőkór kérdéseivel, a tüdőtuberkulózis korszerű gyógyításával s a tüdőkórtan több más kérdésével foglalkozik. Zeno Barbuval együtt szerkesztette a Ftiziológiai jegyzet magyar nyelvű két kiadását (Mv. 1952, 1977).

 

Józsa Ödön, (*Kolozsvár, 1934.07.13), riporter, újságíró. Elvégezte a Kézdivásárhelyi Mezőgazdasági Technikumot (1952), a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben szerzett agrármérnöki oklevelet (1956). Előbb a temesvári Szabad Szónál dolgozott, 1962 és 1968 között a magyarszentmártoni mezőgazdasági termelőszövetkezet mérnöke, majd rovatvezetőként visszakerül a Szabad Szó szerkesztőségébe. Riportokat, színes jegyzeteket, gazdasági elemzéseket ír, a Művelődés munkatársa.

Riportkötete: Csendes ütközet (Tv. 1974). 

Balogh Edgár: Vita hevében, Temesvárt. Új Élet 1976/11; újraközölve Táj és nép, 1978. 111–13.

 

Kabos Ármin, (*Nagyvárad, 1866.10.25 - †Temesvár, 1947.08.10), publicista, közgazdasági szakíró. Kereskedelmi iskolát végzett, különböző közgazdasági érdekképviseletekben tevékenykedett. A temesvári Uhrmann-nyomda és papírkereskedés üzletvezetője, majd a 20-as évek végétől tulajdonosa. Vezető tisztségeket töltött be az OMP szerveiben s a temesvári Kereskedelmi és Iparkamarában, elnöke volt a Kereskedők Egyesületének, kisebbségi és közgazdasági kérdésekről számos cikke, tanulmánya jelent meg a Keleti Újság, Temesvári Hírlap, Temesvarer Zeitung, valamint a Pénzvilág c. közgazdasági szaklap hasábjain.

Összegyűjtött közgazdasági írásai Levelek a fiamhoz címen jelentek meg (Tv. 1926) Kner Albert szép grafikai kiállításában. Az Erdélyi Zsidó Diáksegélyező adta ki Elmélkedés a liberalizmusról, a zsidóság múltja, jelene és jövőjéről c. előadását (Tv. 1934).

 

Kádár István György, (*Kraszna, 1920.04.05 - †Jugoszláviában, 1981.10.09), költő, színműíró. Középiskoláit a zilahi Wesselényi Kollégiumban végezte be (1940), egyetemi tanulmányait Kolozsvárt folytatta, majd Budapesten doktorált lélektanból (1944). A szilágysomlyói, krasznai és nagykárolyi líceumokban tanított (1945–52), később Nagybányán, Végváron és Vajdahunyadon ref. lelkész. Egy jugoszláviai kiránduláson feleségével együtt baleset áldozata lett.

Verseket, színműveket írt, családi érzésének és emberszeretetének adva hangot, román költők – Eminescu, Şt. O. Iosif, Arghezi – verseit fordította magyarra. Írásait az Ifjú Erdély, Szilágyság, Világosság, Előre, Művelődés, A Hét, Új Élet, Szabad Szó közölte.

Kötetei: Cronica (versek, Kraszna 1938); Napsugár (versek, műfordítások, Szilágysomlyó 1945); Virradat (zenés színmű, Nagykároly 1952).

 

Kálmán Andor, (*Szeged, 1897.09.04 - †Temesvár, 1965.09.19), zeneszerző, szövegíró, szerkesztő, újságíró. Tanulmányait szülővárosában végezte, ahol a városi zeneiskolát is látogatta. Nagyváradon Huzella Ödönnel szerkesztette a Színház és Művészet (1914–17) és a Színházi Újság (1917–18) c. szemléket, majd Temesvárt *Tollhegyről (1922–23) és *Vádirat (1933–34) c. hetilapokat adott ki és szerkesztett, ezekben humoreszkjeit, paródiáit, verseit és novelláit közölte. Lefordította Leblanc Az úri betörő c. regényét az Ajándék regénytár számára (Brassó 1935). A felszabadulást követő években tevékeny tagja volt a temesvári Flacăra irodalmi kör magyar alkotócsoportjának, majd az abból alakult Ady Endre Irodalmi Körnek. Írásait a Szabad Szó, Előre, Művelődési Útmutató közölte. Autodidakta zeneszerzőként számos dalt, operettet és kórusművet szerzett; saját dalaihoz, valamint Győri Emil, Körber Antal, Krammer Ödön, Szegő Nándor, Szirmai Károly, Várady Aladár nótáihoz és kupléihoz szövegeket írt. Kottái önálló füzetekként s a temesvári Moravetz Testvérek Zeneműkiadó albumaiban jelentek meg. Táncdalai, kupléi, nótái közül a két világháború közti évtizedekben népszerűvé vált a Répa, retek, mogyoró, Ablakomban szép muskátli nyílik, A lányokról leszokni nem lehet, Fehér akácvirág, Nem érdemes sírni a tavasz után, Jázmin, Hazudj csak nékem. A háború után Rigófütty c. kórusművét, Ne kacsingass, Nem engedem lelkem, Áldva légy te kis falum, Májusi dal és Pista, a traktorista c. dalait a Romániai Zeneszerzők Szövetsége adta ki. Vokális műveket írt Anavi Ádám, Franyó Zoltán, Hajdu Zoltán, Horváth István, Kányádi Sándor, Kozmuth Artúr, Szemlér Ferenc és mások verseire, kísérőzenét szerzett Aurel Baranga A boldogság iskolája és Csiky Gergely Nagymama c. darabjainak temesvári előadásaihoz (1957, 1958). Serestély Béla versére írt Érik a búza c. kórusa a Temes megyei Népi Alkotások Háza gondozásában jelent meg (1960).

Operettjeit a nagyváradi, temesvári, marosvásárhelyi és aradi színtársulatok játszották. Jelentősebb daljátékai Győri Emillel társszerzésben Meghalok utánad, Tehetség a fő és Első éjszaka; Vigyázó Sándor szövegkönyvére Mosolygó brigád és Végvári kaláka; Plesz-Páll Artúr szövegkönyvére Bagdadi vendég és Vándorfelhők.

Álnevei: Bástya Árpád, Nicu Romoşan, Pablo Velez. 

Füredi László: K. A. Szabad Szó 1970. ápr. 5. – Viorel Cosma: Muzicieni români. Compozitori şi muzicologi. 1970. 263.

 

Kalotai Gábor, (*Budapest, 1905.04.15 - †Budapest, 1962.05.18), újságíró, dramaturg, író. 1919-ben érettségizett, 1922-ben színészdiplomát szerzett Budapesten, majd Berlinben színházi rendezést tanult; rövid ideig az UFA-filmgyárban segédrendező. Beutazta Európa jelentősebb városait, részt vett egy északi-sarki expedícióban s egy nagyobb szabású afrikai utazáson. 1922-től hírlapíró, magyar, angol és amerikai sajtóvállalatok munkatársa. Novellákat, humoreszkeket, elbeszéléseket írt, regényeket szerzett vagy dramatizált. Gaál Gábor szerint "ízig-vérig kulturált és urbánus lélek..."

1927-től a Temesvári Hírlap, Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Nagyváradi Napló állandó munkatársa. Interjú formában olyan neves személyeket szólaltatott meg, mint: a Temesvári Hírlapban Rabindranath Tagore, Pietro Mascagni, Marinetti (1926), Albert Einstein (1927), a Nagyváradi Naplóban Bartók Béla (1936), az Aradi Közlönyben Illyés Gyula és Zilahy Lajos (1940).

Temesvárt Asszonyok, lányok c. rangos és tartalmas nőlapot indított (1930–31), melynek hasábjain Bónyi Adorján, Csathó Kálmán, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc novellái mellett Paul Géraldy, Richard Dehmel versei szerepelnek. Ugyancsak szerkesztésében jelent meg az *Új ember c. társadalmi-művészeti szemle (1932–35). A II. világháború után Magyarországon telepedett le, ahol filmszínházakat vezetett és a Filmhíradó c. lapot szerkesztette.

Jelentősebb munkái: Kettő közül a harmadik (regény 51 folytatásban, Temesvári Hírlap 1928. szept. 23. – nov. 27.); Főszereplő: az író! (Tv. 1929); A nyolcadik nagyhatalom (regény folytatásokban, Temesvári Hírlap 1932); Az író lázadása (Tv. 1934); Szövetségesek (dramatizálás Mikszáth nyomán, Bp. 1950); Győzni kell (színpadi jelenet Styanko szovjet író nyomán, Bp. 1950); Névnap (Csehov novelláinak dramatizálása, Bp. 1951). 

Franyó Zoltán: Főszereplő: az író. Temesvári Hírlap 1929. jún. 2. – Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; újraközölve Válogatott írások. I. 1964. 332–33.

 

Kapusy Antal, (*Temesvár, 1929.04.13 - †Előpatak, 1978.06.20), orvosi és lélektani szakíró, műfordító, szerkesztő. Középiskoláit szülővárosában végezte (1947), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban szerezte (1954); ugyanitt a mikrobiológiai tanszéken gyakornok, 1957-től az élettani tanszéken laboratóriumi főnök, majd tanársegéd. Súlyos betegsége miatt 1971-ben nyugdíjazták, Marosszentgyörgyre, később Gyimesfelsőlokra költözött, ahol tudományos és ismeretterjesztő irodalmi tevékenységét folytatta. Feladatául tűzte ki az orvostudomány népszerűsítését, a Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Megyei Tükör hasábjain egészségügyi tanácsadást szervezett.

Érdeklődésének középpontjában az öregedés élet- és lélektana állt, orvosi, gerontológiai, biológiai, társadalomlélektani írásaival jelentkezett. Ezek közül kiemelkedik a Korunkban megjelent Az öregedés lélektana (1971/9), A pszichoszféra védelmében (1972/11) s Génkészlet és magatartás (I–II. 1976/7, 8) c. tanulmánya, valamint A Hétben közölt Az én vezérem bensőmből vezérel (1978/13) s a TETT 1977-es legelső számából a Szabályozott öregedés.

A lengyel irodalomból válogatott versek, novellák, regényrészletek fordításával, szépirodalmi ismertetésekkel az Utunk, Korunk munkatársa. A Kriterion *Korunk Könyvek c. sorozatának szerkesztőbizottsági tagja 1976-tól haláláig.

 

Kara Győző, (*Bonyhád, 1860.11.25 - †Arad, 1942.06.26), irodalom- és művészettörténész, tankönyvíró, műfordító. A szabadkai főgimnáziumban érettségizett (1880), a budapesti egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát (1885). Tanári pályáján 1891-ben került az aradi főgimnáziumba, ahol nyugdíjazásáig (1936) tanított. Ő rendezte az iskola Orczy–Vásárhelyi könyvtárát, nyugdíjas korában pedig a Kultúrpalota Csányi-levéltárát. A Kölcsey Egyesület tagja, felolvasásait az egyesület évkönyvei őrzik.

Forrás- és dokumentumközléseken, szótár- és tankönyvszerkesztésen, kortörténeti táblákon kívül szívesen foglalkozott helytörténettel, így feldolgozta az 1848–49-es szabadságharc idején Aradon szerepet játszott Fábián Gábor műfordítói tevékenységét és Csiky Gergely tanulókorát. Az 1899-es évfordulón irányult figyelme az aradi vértanúkra, gyűjteni kezdte a rájuk vonatkozó – mindmáig kéziratban maradt – adatokat. Részt vett a vesztőhelyen végzett 1913-as ásatásokon, majd 1932–33-ban ő vezette a kivégzés helyén maradt öt vértanú földi maradványainak feltárását.

A helybeli lapok állandó munkatársa tárcacikkekkel és versfordításokkal németből, románból. Figyelmet érdemelnek az Aradi Hírlap, Aradi Közlöny és a Nagyváradi Napló hasábjain 1923-ban megjelent Eminescu-tolmácsolásai. 

Salgó Pál cikksorozata a vesztőhelyi ásatásokról. Erdélyi Hírlap, Arad 1932. máj. 13. – júl. 2. – Meghalt az aradi vértanúk sírjainak felfedezője. Magyar Újság, Kv. 1942. júl. 9.

 

Kardos Géza, (*Salgótarján, 1887.05.09 - †Temesvár, 1947.08.18), orvosi szakíró, szerkesztő. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte. Az aradi állami gyermekmenhely igazgatója, 1928-tól Temesvárt gyermekgyógyász szakorvos. A Temesvárt megjelent *Orvosok Lapja főmunkatársa (1926–32), a lap folytatásaként kiadott *Therapia szerkesztője (1932–38).

Tanulmányaiban, tudományos előadásaiban és közleményeiben főleg a gyermekgyógyászat, gyermekvédelem és demográfia elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, ismertetve a különböző gyermekvédelmi akciók s a csecsemőhalandóság terén elért eredményeit. Szerkesztésében s az Orvosok Lapja kiadásában jelent meg az Erdélyi fürdőkalauz c. terjedelmes kiadvány (Tv. 1928), amely szakszerűen, de olvasmányos stílusban ismertette az összes erdélyi gyógyfürdőket, ásványvízforrásokat, üdülőhelyeket és szanatóriumokat. Ismeretterjesztő cikkeit az Aradi Közlöny, Erdélyi Hírlap, Temesvári Hírlap és Déli Hírlap közölte.

Fontosabb munkái különnyomatban: A kanyaró prophylaxisa (Tv. 1927); A járványos gyermekbénulás epidemológiája, diagnózisa és therápiája (Tv. 1928); Szoptatott csecsemők éhezése (Tv. 1930); A Heine-Medin betegség prophylaxisa (Tv. 1931); Észlelések a szállított csecsemőkön (Tv. 1939); A tuberkulózis elleni védekezés Calmette-féle oltással (Tv. 1940).

 

Károly József, (*Arad, 1886.08.28 - †Arad, 1960.01.30), író, újságíró. ~ Sándor bátyja. Szülővárosa főreálgimnáziumában érettségizett (1904). Tanárnak készült, de hírlapíró lett az Aradi Közlönynél, melynek négy éven át szerkesztője is volt. Dolgozott nagyváradi és budapesti lapok szerkesztőségében is; aradi lapok tárcaírója. A 20-as évektől visszavonult az újságírástól és saját kiadásában megjelent könyveinek eladásából élt. Írásaiban konzervatív és haladó gondolatok keverednek.

Munkái: Magyar miniatűrök (novellák, Arad 1926); A nagy fordulat (regény, Arad 1927); A halott (szatirikus regény, Arad 1934); kiadta 1944-es naplójegyzeteit Arad háborús eseményeiről (Arad 1945).

 

Károly Sándor, (*Arad, 1894.03.27 - †Arad, 1964.01.29), író, újságíró. Szülővárosában tanulta ki a nyomdászmesterséget, s az I. világháború kitöréséig aradi, nagyváradi és budapesti nyomdákban dolgozott betűszedőként. Szakmai vándorútja során hosszabb-rövidebb időt töltött Ausztria és Olaszország több városában. Tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak és a nyomdászok szakszervezetének.

Első publicisztikai írásait a Népszava, az aradi Függetlenség és az Aradi Közlöny adta közre. Katonaként az I. világháború éveiben az orosz, olasz és szerb frontról küldött az aradi és budapesti újságoknak harctéri tudósításokat. Miután sebesüléséből felépült, 1918–19-ben Békéscsabán a Csabai Napló c. baloldali beállítottságú lapot szerkesztette. Aradra visszatérve kezdetben az Aradi Közlönynél, majd az Arad és Vidéke c. lapnál újságíró. 1923-tól ismét az Aradi Közlöny belső munkatársa, 1925-től a lap megszűnéséig, 1940-ig, az Aradi Hírlap riportere, ill. szerkesztője.

Könnyed tollal megírt, esetenként bátor hangú ténybeszámolói, szellemes krónikái és hírkommentárjai, irodalmi igényű tárcái és humoreszkjei népszerűvé tették. Riportjait, színes írásait, interjúit, valamint novelláit és elbeszéléseit a két világháború között a Keleti Újság, Brassói Lapok, Temesvári Hírlap, Független Újság, Erdélyi Helikon és Korunk közölte. Az EMÍR megalakulásakor csatlakozott a helikoni irodalompolitikával elégedetlen írók csoportjához, ennek kiadásában jelent meg Láng c. regénye, s részt vett az EMÍR több rendezvényén is. A II. világháború éveiben Segesváron és Aradon munkaszolgálatos. A felszabadulás után rövid ideig az Aradon megjelent Szabadság szerkesztője, majd a Jövő riportere (1948–49), de ekkor egy még 1937-ben Sztálin ellen írt cikke miatt állásából elbocsátják. Szezonmunkás az aradi cukorgyárban, majd 1950-től nyugdíjaztatásáig az aradi November 7. Vállalat raktárosa. Önkéntes kultúraktivistaként a gyári műkedvelőkkel több alkalmi irodalmi műsort és színielőadást rendezett. A 60-as évek közepétől újra közölhetett, ekkor írott cikkei az Előrében és Vörös Lobogóban, novellái, humoreszkjei az Utunkban, színdarabjai, vidám jelenetei a Művelődésben jelentek meg.

Újságírói munkássága mellett a 20-as évek közepétől regényeket, novellákat és színdarabokat írt, Az 500. emelet c. tudományos-fantasztikus regényével (1929) a romániai magyar irodalomban meghonosította az anticipációs lektűrirodalom műfaját. Az új, modern Bábel-torony megépítése körül bonyolódó cselekményű regény értékét mondandójának pacifizmusa, cselekményszövésének romantikus fordulatossága adja; a műfaj jellegzetes sémáit követve azonban a szerző nem fordított elég gondot sem az árnyalt környezet- és lélekrajzra, sem a míves nyelvi formáltságra. Népszerűségét a könyv a népek közötti megbékélés és összefogás szükségességének egyértelmű propagálásán túl főleg a technikai bravúrok iránti érdeklődés megnövekedésének, a Manhattan-romantika nagyarányú térhódításának, nemkülönben egy világváros bujaságokban tobzódó élete harsány és kihívó bemutatásának köszönhette. Megjelenése után a regényt román, német, cseh és szerbhorvát nyelvre is lefordították; új kiadása 1968-ban jelent meg Bukarestben. Az író további tudományos-fantasztikus, ill. kalandregényei: Heten egy szobában (Tv. 1936); Látomás (Brassó 1936); Bűvös ital (Brassó 1938). Társszerzője a Tamási Áron előszavával megjelent Földalatti hármak c. kollektív regénynek, amelyet több erdélyi író közösen írt (Kv. 1933).

Regényeinek másik vonulatát a két világháború közötti időszak történelmi és társadalmi valóságához közvetlenebbül kötődő karriertörténetek alkotják. Egyfajta felemásság jellemzi ezeket a műveket is, mivel bátor problémafelvetésükhöz, fordulatos cselekményükhöz, humánus mondanivalójukhoz csak ritkán társul megfelelő nyelvi választékosság, stiláris igényesség. Fel a magasba c. népszerű regényét folytatásokban közölte az Ellenzék (1929), majd a Temesvári Hírlap s a budapesti Magyar Hírlap. Jórészt önéletrajzi ihletettségű Én vagyok az út, a Hazugság... (Bécs–Bp. 1930) és Váratlan vendég (Brassó 1935) c. regénye.

Vállalkozott a kisebbségi sorba került erdélyi magyarság létproblémáinak, vívódó helykeresésének és magáratalálásának bemutatására is. Jelképes élethelyzetek, emberi sorsok tükrében kísérelte meg föltérképezni mindazokat a társadalmi, gazdasági, erkölcsi, kulturális és lelki válságokat, amelyeken az új létfeltételek közé került erdélyi magyarságnak törvényszerűen át kellett vergődnie. Elnagyolt jelenetei, túlzsúfolt részletei ellenére, amelyek miatt Kós Károly indulatos bírálatban részesítette, egy román–magyar vegyesházasság fölbomlásának, majd újbóli megszilárdulásának eseményeit bonyolítva értékes mondandót közvetít a Láng c. regénye (Nv. 1934), amikor felmutatja az Erdélyben élő népek és nemzetiségek számára a helytállás, megértés, összefogás, a szülőföld iránti hűség, valamint a dühödt indulatok és sebeket ejtő ellenségeskedések fölött diadalmaskodó testvériség és megbékélés tanulságait; Tüzes trónon c. regénye (Bp. 1938) viszont az új élethelyzettel nem számoló egyének és osztályok irányvesztését, talajtalanná válását, emberi és erkölcsi züllését, siralmas kálváriáját tárja fel, s utolsó fejezeteiben arra is rávilágít, hogy "Erdély magyarságának nem új prófétákra volt és van szüksége, hanem felkészült tanítókra, tanárokra, papokra, orvosokra és különböző foglalkozású fizikai dolgozókra, akik ébren tartsák és megerősítsék az emberek hitét és öntudatát a sorsvállalásban, a megmaradásban".

A 30-as évek második felében figyelme a színpad felé fordult. Forgács Sándor rendezésében és főszereplésével mutatta be az aradi színtársulat 1935 januárjában legjobb színpadi alkotását, a Tálalva van... c. vígjátékot, amely még abban az évben Nagyváradon és Temesvárt is színre került. 1936-ban Aradon, Nagyváradon és Budapesten játszották A diktátor és a halál c. egyfelvonásosát, míg Gyergyói emlék c. színművét a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be 1938-ban. Saját rendezésében adta elő 1940-ben az aradi színház Álarcok gyűjtőcím alatt három egyfelvonásosát; köztük a Szép Helénát, melyet 1948-ban Kolozsvárt felújítottak.

Termékeny szépírói tevékenységet fejtett ki a felszabadulást követő esztendőkben is. Aradon Jódy Károly színtársulata 1946-ban mutatta be Táncsics Mihály kiszabadítása c. történelmi élőképét. Sikert aratott Égből pottyant vendég c. vígjátékával, amelynek 1959-ben Temesvárt volt az ősbemutatója. Szellemes, anekdotaízű történetben pergette le 1944 augusztusának történelemfordító eseményeit, ahogy azok egy bánsági tanya zárt mikrovilágában lejátszódtak s az egyszerű emberek lelkében tükröződtek. A darabot, amely 1960-ban nyomtatásban is megjelent, nyolc hivatásos színtársulat s több mint félezer műkedvelő együttes játszotta magyar és román nyelven; legutóbb (1980) a lugosi Népszínház magyar tagozata tűzte műsorára. Több amatőr színjátszó csoport játszotta az 1962-ben megjelent Az ajándék c. egyfelvonásosát, amelyet Aurel Buteanu románra is lefordított. A Román Televízió 1963-ban mutatta be román nyelven Tengerparti tragédia c. színművét.

Novelláiból, elbeszéléseiből Különös történetek címen 1958-ban Marosvásárhelyen jelent meg kisebb válogatás, 1962-ben pedig Bukarestben látott napvilágot önéletrajzi regényének első kötete, a Mosolygó esztendők. A temesvári Facla Könyvkiadó Mózer István gondozásában és előszavával 1975-ben adott ki Keserűsó címen szatíráiból és paródiáiból egy szerényebb válogatást. Az RMI sorozatban Szekernyés János előszavával és jegyzeteivel 1979-ben Mosolygó esztendők – Kalandos évek címmel jelent meg önéletrajzi regényének befejezett, forrásértékű két kötete. Számos regénye, novellája és színműve maradt kéziratban.

Szentimrei Jenő: K. S.: Én vagyok az út, a hazugság. Erdélyi Helikon 1930/5. – Kós Károly: K. S.: Láng. Erdélyi Helikon 1934/4. – Nagy Pál: K. S.: Különös történetek. Igaz Szó 1958/6. – Baróti Pál: Önéletírás – ifjúság számára. Utunk 1963/5. – Bihari László: K. S. önéletrajzi regénye. Korunk 1963/3. – Polgár István: K. S.: Mosolygó esztendők. Igaz Szó 1963/6. – Anavi Ádám: Búcsú K. S.-tól. Igaz Szó 1964/3. – Franyó Zoltán: K. S. sírja mellől. Utunk 1964/6. – Sós Péter: K. S.: Az 500. emelet. Utunk 1964/26. – Robotos Imre: Hívő romantika. Utunk 1969/39. – Kormos Gyula: K. S. esztendei. Utunk 1980/27. – Mózer István: Az 500. emelet románul. Vörös Lobogó 1983. jan. 16.

 

Károlyi Dénes, (*Resica, 1928.05.01), történész. A nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjét végezte (1949), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát (1953). Az RSZK Akadémiája Történelmi és Archeológiai Intézetének munkatársa Kolozsvárt.

Első írása a marosvásárhelyi vértanúk kivégzésének centenáriuma alkalmából jelent meg az Utunkban (1954). Szakközleményeit a Studia et Acta Musei "Nicolae Bălcescu", Anuarul Institutului de Istorie şi Arheologie, Banatica, Korunk, Könyvtár, Művelődés, NyIrK, Revista de Istorie, Studii közli, népszerűsítő cikkeivel az Utunk, A Hét, Falvak Dolgozó Népe, Igazság, Szabad Szó hasábjain jelentkezik. Főleg az 1848-as forradalom és az abszolutizmus kérdéseit kutatja, de foglalkozott a bánsági vasútépítés történetével, az Októberi Forradalom erdélyi visszhangjával s az 1945-ös földreform szilágysági összefüggéseivel is. Tagja az 1848–49-es erdélyi forradalom forrásait sajtó alá rendező munkaközösségnek, Gál Sándorról írt tanulmányával szerepel az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. gyűjteményes kötetben (1974), önálló kötete a Makk-féle összeesküvésről Székely vértanúk, 1854 címmel jelent meg a Téka-sorozatban (1975). 

Katona Ádám: Egy összeesküvés epilógusa. Korunk 1975/10. – Trócsányi Zsolt: A romániai magyar történészek újabb munkáiról. Tiszatáj, Szeged 1975/11. – Imreh István: Erők, eszmék, indulatok. Utunk 1975/26. – Dankanits Ádám: Székely vértanúk, 1854. A Hét 1975/29.

 

Kastriener Sámuel, (*Temesvár, 1871.10.16 - †Temesvár, 1937.10.23), újságíró, szerkesztő, műfordító. Tanulmányait Budapesten végezte. Miután bejárta Európa nagy részét, 1890-ben Bukarestben telepedett le, és a Bukarester Lloyd munkatársa lett. Visszatérve szülővárosába, 1897-ben a Temesvarer Zeitung szerkesztőségében dolgozott, 1902 és 1912 között a Die Posaune c. élclapot szerkesztette. 1903-ban megalapította s 1919-ig szerkesztette a Temesvarer Volksblattot, a Bánság első krajcáros lapját. 1912-ben Pogány Mihállyal, a Temesvári Hírlap tulajdonos-szerkesztőjével megalapította a Hunyadi Nyomdai műintézetet, amely korszerű rotációsgépen nyomta az újságokat s a két világháború közötti időszakban is számos szép kivitelű könyvet jelentetett meg.

Magyarra fordította Heine, Klabund és Franz Xaver Kappus több írását, s németre ültette át Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Karinthy Frigyes, Pogány Mihály, Asztalos Sándor novelláit. Fordításait a temesvári újságok és folyóiratok közölték. Magyarul írt adatgazdag helytörténeti írásai és visszaemlékezései a két világháború közt főleg a Temesvári Hírlap hasábjain láttak napvilágot; a lap 1929 és 1931 között folyamatosan közölte Emlékezés a régi Temesvárra c. cikksorozatát.

Németül írt könyvei: Krieg in Asien (Tv. 1917); Weitere Verlustlisten (Tv. 1931).

 

Kasza László, (*Pusztakeresztúr, 1914.12.15), orvosi szakíró. A temesvári gimnáziumban érettségizett (1932), orvosi diplomát a kolozsvári egyetemen szerzett (1939). Ugyanitt a kórtünettani klinikán gyakornok (1941), tanársegéd (1943). A II. világháború folyamán frontra került, hadifogságból 1948-ban tért haza. Mócson körorvos, Sármáson közegészségügyi felügyelő, 1949-től a marosvásárhelyi OGYI fertőzőklinikáján adjunktus, elnyeri az orvostudományok doktora címet (1960), előadótanár (1964), tanszékvezető tanár (1974) nyugalomba vonulásáig.

Szakdolgozatai hazai (Orvosi Szemle – Revista Medicală, Tájékoztató, Studii şi Cercetări de Medicină, Studii şi Cercetări de Microbiologie, Medicina Internă) és külföldi szakfolyóiratokban (Acta Medica Hungarica, Zeitschrift für die Gesamte Innere Medizin und Grenzgebiete), tudománynépszerűsítő írásai a TETT hasábjain jelennek meg. Tudományos tevékenységében a fertőző megbetegedések kórtanával, szövődményeivel, kezelésével foglalkozik. Behatóan vizsgálta a különböző májbetegségek és sárgaságok elkülönítő kórisméjét, e célra önálló biokémiai és polarográfiai módszereket dolgozott ki. Elsőként írta le nálunk a Robin típusú idült sárgaságot (eset kapcsán), s az elsők között közölt értékes megfigyeléseket a Dubin–Johnson típusú sárgaságról. Mint újító, a hasvízkóros folyadék lecsapolására önálló eljárást alkalmazott.

A Kelemen László gondozásában megjelent A fertőző betegségek kór- és gyógytana c. kőnyomatos jegyzet (Mv. 1951, utolsó kiadás 1958) és a V. Voiculescu szerkesztette Boli infecţioase c. egységes tankönyv (1960) társszerzője. Önálló jegyzetei: Fertőző betegségek (Mv. 1979–80) és Boli infecţioase (Mv. 1982).

 

Kazinczy Gábor, (*Temesvár, 1942.04.09), grafikus, díszlettervező, képzőművészeti szakíró; ~ János unokaöccse. A temesvári C. D. Loga Líceumban érettségizett (1959), a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Feszt László és Kádár Tibor tanítványaként végezte tanulmányait (1965). 1967 óta a Temesvári Állami Német Színház, időszakosan a Temesvári Állami Magyar Színház díszlettervezője. Litográfiái, illusztrációi, tárgyi jellegű konstruktivista munkái saját felfogása szerint gondolatcentrikusak, a korszerű művészet funkcionalitását vallja. Szerinte "a művész a valóságot nemcsak a maga számára tárja fel, hanem mindenki számára, aki ezt a valóságot meg akarja ismerni. Alkotómunkája tehát a közösség érdeklődésével összhangban kell hogy kibontakozzék."

Képzőművészeti írásait az Utunk, Korunk, A Hét, Előre, Új Élet, Szatmári Hírlap és a temesvári Szabad Szó közli, utóbbi hasábjain Hazai alkotások a Bánsági Múzeumban, Alkotóműhelyben és Egyiptomtól a pop-artig c. rovatokat vezette. A Kriterion és a Facla Könyvkiadó megbízásából könyvborítókat tervezett és illusztrációkat készített Endre Károly, Franyó Zoltán, Zaharia Stancu, Franz Liebhard, Horváth Imre, Károly Sándor, Toró Tibor, Anghel Dumbrăveanu, Nikolaus Berwanger, Bárányi Ferenc, Kiss András, Mandics György és M. Veress Zsuzsanna köteteihez; feltűntek Gogol-, Karinthy- és Villon-illusztrációi is. 

Szekernyés János: Grafikai domborművek. Előre 1970. júl. 19.; uő: A széttört csontú Dózsa. Utunk 1978/36. – Gazda József: A grafikus arcváltozatai Korunk 1971/12.

 

Kazinczy János, (*Temesvár, 1914.12.12), festőművész, iparművész, szerkesztő. Szülővárosában a polgári iskola elvégzése után kitanulta a vésnökmesterséget Rövid ideig szakmájában dolgozott, 1932-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola rendkívüli hallgatója. Rudnay Gyula növendékeként 1936-ban fejezte be művészeti tanulmányait. Magyarországon kapcsolatban állt a Szocialista Képzőművészek Csoportjával. Romániába visszatérve bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba, bukaresti éveiben részt vett az illegális kommunista sajtó előállításában; 1944. nov. 1-től néhány hónapig a Temesvárt megjelenő Szabad Szó főszerkesztője, itt több cikke is megjelent.

Expresszionista fogantatású festményein az élet elesettjeit, a falusi szegényeket örökítette meg; vonzották a Székelyföld hegyei, fenyvesei és emberei. Tanult Nagy Imrétől Csíkzsögödön, ahol számos portrét és tájképet festett. Képeiből 1945 decemberében Temesvárt rendezett kiállítást, majd Magyarországon állította ki tájképeit és figurális kompozícióit 1949-ben és 1955-ben. 1956 óta Párizsban él. 

Flaneur [Bechnitz Sándor]: K. J. képkiállítása. Szabad Szó 1945. dec. 19. – MADOSZ Naptár, Tv. 1945.

 

Keller Emese, Kósa Andrásné (*Temesvár, 1950.02.26), képzőművész, karikaturista. Marosvásárhelyen végezte a Művészeti Líceumot (1969), a Ion Andreescu Képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát (1973). Divattervező (1975–76), a Jóbarát rajzolója (1976–82), ma az Előre képzőművészeti riportere, Bukarestben él.

A Cutezătorii, Ifjúmunkás, Jóbarát, Luminiţa munkatársa, illusztrálta Anavi Ádám Csülök és a többiek (Tv. 1977) és Majtényi Erik Postás Pali levelei (1981) c. ifjúsági munkáját s a Tankönyvkiadó Nyitva van az aranykapu c. kisiskolás-kiadványát (1982). Népszerűek az Előrében naponta közölt karikatúrái, melyekben erkölcsi visszásságokat, köznapi gondokat és ellentmondásokat figuráz ki, nemegyszer olvasók ötletei nyomán.

 

Kemény Hajni, (*Temesvár, 1901.08.17 - †Temesvár, 1921.09.07), költő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Orvos apja házában irodalmi szalont tartott fenn, ahol Temesvár fiatal írói – köztük Bardócz Árpád, Bechnitz Sándor, Endre Károly, Szuhanek Oszkár – rendszeresen találkoztak. Pesszimisztikus hangvételű, Ady- és avantgárd hatásokat mutató szabad versei halála után jelentek meg az Epitaphium c. kötetben (Tv. 1922). "A be nem fejezettség művészete és lyrája ez – állapította meg a versfüzérhez írott bevezetőjében Endre Károly. – De fölötte egy páratlan erős és érett intellektus áll, és éles, átható tekintetét a külső világtól függő, megkötött és fel nem szabadított leányéletre szegezi."

 

Kenyeres Pál, 1947-ig családi nevén Gutbrod (*Arad, 1913.08.31), újságíró, szerkesztő, novellista. Mint asztalosmunkás lett 1946-ban az MNSZ művelődési aktivistája, 1948-tól 1952-ig a Romániai Magyar Szó főszerkesztő-helyettese. 1953-tól a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetségének tisztviselője Aradon, a *Tóth Árpád Irodalmi Kör egyik alapítója és vezetője.

Első írását az Utunk közölte (1974). Riportjai, kritikái a Művelődés, Vörös Lobogó hasábjain jelennek meg. Az Önarckép c. antológia (Arad 1982) egyik szerkesztője és munkatársa. Önálló kötetei: Ünnepi műszak (1950); Az acélfal (Kv. 1950); Győzelmes esztendő (riport a börvelyi kollektív gazdaságról, 1951). 

Szilágyi András: Ünnepi műszak. Utunk 1950/19. – Kovács János: Három novella a szocialista építésről. Romániai Magyar Szó 1950. okt. 20. – Orosz Irén: Győzelmes esztendő. Utunk 1951/21.

 

Kerek Ferenc, (*Temesvár, 1941.09.21), kémiai szakíró. A temesvári Magyar Vegyes Líceumban érettségizett (1957), a Babeş–Bolyai Egyetem vegyészeti karán szerzett oklevelet (1962), itt doktorált (1972). Előbb tanár a temesvári műegyetem iparvegyészeti karán, majd Humboldt-ösztöndíjjal a bochumi (NSZK) egyetemen tökéletesítette szakismereteit (1974–75); hazatérve a temesvári Kémiai Kutatóközpont kutatóvegyésze.

Gyógyszerkutatással, különféle gyógynövények vegyi vizsgálatával, a biofémek ás a sztereokémiai jelenségek tanulmányozásával foglalkozik, a természetes vegyületek szerkezetét vizsgálja. Első írását A Hét közölte 1971-ben. Tanulmányai hazai és külföldi szakfolyóiratokban (Revue Roumaine de Chemie, Tetrahedron) jelennek meg, ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő cikkeit magyar nyelven A Hét, TETT, Vörös Lobogó, Szabad Szó számára írja. Bandi Andrással együtt románra fordította egy berlini német tudományos munkaközösség 1978-ban megjelent Organicum c. szakmunkáját (1982).

Munkái: Stereochimie (F. Badeával, 1974); Metale necesare vieţii – biometale (1979).

 

Keresztury Sándor, Oltyán Sándor, Alexandru Olteanu (*Sarkadkeresztúr, 1897.11.27 - †Temesvár, 1943.01.18), műfordító, szerkesztő, közíró. A nagyszalontai Arany János Gimnáziumban Tisza István ösztöndíjasaként végezte a középiskolát. Jogi tanulmányokat végzett. Mint a geszti Tisza-uradalom egyik gazdatisztjének román anyától származó fia kitűnően ismerte a Nagyszalonta környéki román és magyar tájnyelvet. Irodalmi működését a budapesti Magyar Nyelvőr munkatársaként kezdte, amelynek 1916-os és 1917-es évfolyamaiban komoly néprajzi érdeklődéssel párosult gyűjtőmunkára valló szómagyarázatokat közölt. Számos adata Arany János költői nyelvének nagyszalontai rétegét világítja meg. Az I. világháború után Nagyváradon telepedett le, és feleségével, Diamandy Viktóriával együtt tevékenyen bekapcsolódott a Societatea Cele Trei Crişuri (Hármas Körös Társaság) munkájába, amely a román–magyar kapcsolatok ápolását igyekezett előmozdítani. 1934-től már csak eredeti román családi nevén jegyezte írásait. A 30-as évek végétől Temesváron élt.

Novellái, versei a nagyváradi, kolozsvári, brassói, temesvári lapokban jelentek meg. Bukaresti román lapokban a magyar irodalomról írt ismertető cikkeket, a Keleti Újság és Napkelet számára viszont román lapok és könyvek szemlézését vállalta. Benedek Elek gyermeklapjában, a Cimborában eredeti írások mellett román mesék és költemények fordításával szerepelt. A fontosabb erdélyi sajtótermékekben (Gîndirea, Cele Trei Crişuri, Napkelet, Korunk) folytatott román és magyar nyelvű élénk publicisztikai tevékenysége mellett Új román költők antológiája (Nv. 1922) címen kötetbe gyűjtve is kiadta műfordításait. Egyik szerkesztője lett a Cele Trei Crişuri társaság *Aurora c. kétnyelvű folyóiratának, bécsi magyar emigráns írókkal karöltve nemzetközi jellegű közművelődési egyesület formájában kísérelte meg újjászervezni a nagyváradi *Ady Endre Társaságot, amely a Henri Barbusse és Romain Rolland kezdeményezte Clarté mozgalom humanitárius szellemében lett volna hivatott a szomszédos népek értelmiségét baráti közösségbe tömöríteni.

Írói kezdeményező ereje ugyan csakhamar személyi viszálykodásokba fordult, de publicisztikai tevékenységével az irodalmi életből való kiszorulása után sem hagyott fel, s főként a nagyváradi Familia hasábjain közölt szemlecikkeivel a 30-as években is szolgálatot tett a magyar irodalom román befogadásának.

Kötete: Szlávok a háború után (Korunk Könyvtára 3. Kv. 1926).

 

Kimmel Berta, (*Temesvár, 1900.06.17 - †Temesvár, 1942.02.24), író, műfordító. Középiskoláit szülővárosában végezte, a grenoble-i egyetemen szerzett francia nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. Elbeszéléseit, novelláit, irodalomtörténeti értekezéseit a Déli Hírlap, Magyar Lapok, A Hírnök, Pásztortűz közölte; az aradi Vasárnapban jelent meg A szimbolizmus eredete és jelesebb képviselői Franciaországban (1938/19) és Pierre-Jean de Béranger: Petőfi mestere (1939/10) c. tanulmánya. Francia írók műveit ültette át magyarra. Regénye: Túl az Óceánon... (Tv. 1937).

 

Kiss András, (*Facsád, 1922.10.05), jogtörténész, levéltári szakíró. ~ Mária Gyöngy apja. Középiskolai tanulmányait Lugoson és Temesvárt kezdte, a kolozsvári Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziumában érettségizett (1942). Jogtudományi oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen szerzett (1946). A Móricz Zsigmond Kollégium alapító tagja. Szövetkezeti tisztviselő, ügyvédjelölt, egyetemi tanársegéd, 1949-től a Kolozsvári Állami Levéltár munkatársa nyugdíjazásáig (1983). 1990-től az újraalakult EME főtitkára.

Első írását A magyar diák együtt akar küzdeni román és zsidó kartársaival c. alatt a Világosság közölte (1945). Levéltári és jogtörténeti munkákon kívül elsősorban várostörténettel foglalkozik, több monografikus tanulmánya történelmi és tudományos személyiségekről szól. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár történész-szaklektora.

A levéltártan köréből első tanulmányát az 1957-es Kelemen-emlékkönyv közölte Kolozsvár levéltára rendjének fejlődéséről a XVI-XVIII. században; a NyIrK 1959-es összevont számában jelent meg egy másik tanulmánya a besztercei városi levéltár régi magyar nyelvű iratairól. A Revista Arhivelor hasábjain az államosított bankok levéltári anyagáról (1961), az erdélyi úriszékről (1969), régi levéltári leltárakról (1978) ír. Tanulmányai jelennek meg továbbá a levéltár-típusokról (Ştefan Meteş la 85 ani. Kv. 1977), az erdélyi hiteleshelyek sajátosságairól (In memoriam Ion Mărcuş. 1979). Szerzőtársa a Bibliografia arhivisticii româneşti (1969), valamint az Îndrumător în Arhivele Statului Judeţul Cluj. I-II. (1979-85) c. köteteknek.

Kelemen Lajos nyomdokain számos adatot közöl Kolozsvár műemlékeiről és lakóinak belső életéről, így az Igazságban a hóstáti Kalandos Társaságról, a régi és új Kétvízközről (1968), az Új Életben a jelvényes aranymíves házról, a Házsongárdi Temetőről (1972), az Utunkban a régi farsangolásról (1974) s A Hétben a kolozsvári Várostoronyról (1974). Kiemelkedik helytörténeti tanulmánya a Vitéz Mihály korabeli Zilahról (a Mihai Viteazul şi Sălajul c. kötetben, Zilah, 1976) és Ótorda és Újtorda régi kapcsolatairól a tordai múzeum Potaissa c. gyűjteményes kötetében (Torda 1978).

Személyiségrajzi érdeklődésének eredménye ismeretlen Kölcsey-kéziratok közlése (Irodalomtörténet, Bp. 1959), több cikke Kelemen Lajosról (Utunk 1978/43, 44), tanulmánya a történetíró Gheorghe Şincairól (a Művelődéstörténeti tanulmányok 1979-es kötetében). Sokat foglalkozott Varga Katalinnal, a mócok nagyasszonyával: közzétette 1847-ben kelt "tulajdon kezivel tett" életleírását (Korunk 1957/12), majd "panaszos versei"-t (Utunk 1977/35), végül kötetben tette hozzáférhetővé perének anyagát. Közölte Bethlen Gábornak a kolozsvári mesteremberekhez intézett utasításait (Utunk 1980/38). Jakó Zsigmond scriptoriuma c. írásával (A Hét 1986/37) köszöntötte a 70 éves történettudóst.

Kötetei: Dicţionar juridic român-maghiar. Magyar-román jogi szótár (Hegedűs Sándorral és Nemes Istvánnal, 1978); Varga Katalin pere (1979. A könyv Livia Someşfăleanu készítette román fordítása kéziratban maradt); Dino Compagni krónikája korának eseményeiről. Fordította, bevezette, jegyzeteit írta K. A. (1989); Történeti és levéltári tanulmányainak gyűjteményes kötete sajtó alatt.

Csetri Elek: "Ki légyen az a Varga Katalin...?" A Hét 1979/49. – Demény Lajos: Tradiţii de luptă comună româno-maghiară. Era Socialista 1980/4. – Nagy Géza: Varga Katalin pere. Könyvtár 1980/1. – Miskolczy Ambrus: Varga Katalin pere. Századok, Bp. 1981/2. – Imreh István: A levéltáros történész köszöntése. Utunk 1982/41. – Páll Árpád: Történészek műhelyében. K. A.-nál. Beszélgetés a testvériségről. Új Élet 1983/3; uő. Múltbeli tanulság, jelenkori parancs. Beszélgetés K. A.-sal Varga Katalin példamutatásáról. Harangszó a mélyből. Bp. 1991. 219-222.

 

Kiss András, (*Végvár, 1950.10.27), költő, természettudományi író. Középiskolai tanulmányait a temesvári C. D. Loga Líceumban végezte, a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett biológiai szakos diplomát. Csanádon tanított, első írása 1968-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1974-től a Bánsági Múzeum természettudományi részlegének munkatársa. 1975-től a Tibiscus-Ştiinţele Naturii c. múzeumi kiadvány szerkesztője, 1985 óta a temesvári Közegészségügyi Intézet környezetvizsgálati laboratóriumának kutató-biológusa.

Fő kutatási területe a fehér gólyák életmódjának tanulmányozása. Tudománytörténeti tanulmányaiban méltatta Kuhn Lajos és Dionisie Linţea, valamint a temesvári Természettudományi Társaság munkásságát. Természet- és madárvédelmi írásait a Szabad Szó, Vörös Lobogó, Szatmári Hírlap, A Hét, Művelődés, Korunk, Brassói Lapok, Orizont, Tibiscus, Aquila, Revista Muzeelor és Neuer Weg közli.

Versekkel 1968-tól jelentkezik. Szerepelt a Varázslataink (Kv. 1974), Hangrobbanás (Tv. 1975) és Ötödik évszak (Mv. 1980) c. antológiákban s a temesvári Franyó Zoltán Irodalmi Kör Lépcsők c. kiadványaiban, így a negyedikben (1978) Gyermekvers-füzérével. Verseit az Utunk, Echinox, Ifjúmunkás, Igaz Szó közli.

Fanyar nosztalgiával verseli meg a visszahúzódásra kényszerített őstermészet szépségeit, csodálatos titkait. Verseinek jellemző jegye a nyílt, sallangtalan szókimondás és egyfajta sajátos nyelvi játékosság. Markó Béla szerint "megkésett, visszafogott hangú beat-költő ő, leplezetlenül nyers, hétköznapi, akiből kihalt viszont a 60-as évek teli torkú pátosza".

Önálló verseskötetei: Nagy-Narancs-Hold (Tv. 1980); Tücsköknek szól (Tv. 1985).

Írói nevei: M. Kiss András, Végvári Kiss András.

Anavi Ádám: Felvillantott gondolatok. Szabad Szó 1980. okt. 8. – Csiki László: Margó. Utunk 1980/41. – Markó Béla: Költők és trubadúrok. Igaz Szó 1980/11.

 

Kiss Ernő, (*Makó, 1868.07.27 - †Alag/Magyarország, 1931.11.09), irodalomtörténész, szerkesztő. Iskoláit szülővárosában, Temesvárt és Kecskeméten végezte, s a budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1900-ban került Kolozsvárra, előbb a Római Katolikus Főgimnáziumban, majd az unitárius kollégiumban tanár. 1929-ben vonult nyugalomba.

1910 és 1913 között Kovács Dezsővel az EIT kiadásában megjelenő Erdélyi Lapokat szerkesztette. Több monografikus jellegű tanulmányt, könyvet írt: Vörösmarty Mihályról (Nagykanizsa 1900), Dávid Ferencről (Kv. 1910), Mikszáth Kálmánról (Kv. 1910) és Szemere Bertalanról (Kv. 1912). Lefordította Onorato Occioni A latin irodalom története c. munkáját (Bp. 1899), valamint Benedetto Croce két művét: A tiszta intuíció és a művészet lírai jelleme c. értekezést (Kv. 1912) és az Esztétikát (Bp. 1914).

1919 után Kolozsvárt szerkesztette az EIT 1921. évi almanachját. Úttörő jelentőségű volt magyar olvasókönyve a középiskolák I., valamint II. osztálya számára (Kv. 1921). Az Erdélyi Múzeum és Pásztortűz munkatársa. Kiadta Petőfi összes költeményeit (Dicsőszentmárton 1922) és magyarázatokkal Arany Toldiját (Kv. 1924).

Álnevei: Marosi Oszkár, Sziniszter.

V. A.: Dr. K. E. 1868-1931.. Keresztény Magvető 1931/6. – Sütő Nagy László: Egy kolozsvári tanár váltókezessége – Petőfiért. A Hét 1973/9. – Engel Károly: Egy kiadás története. Utunk 1973/30. Gaal György: K. E. levelei Kristóf Györgyhöz. NyIrK 1979/1.

 

Kiss János, Dormándi Kiss (*Tornya, 1941.01.20), újságíró. Aradon végzett középiskolát, Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolán román-magyar szakos tanári diplomát szerzett (1965). Tanított Vadász és Tornya községekben (1965-69), 1969-76 között a csíkszeredai Informaţia Harghitei belső munkatársa, a Scînteia Hargita megyei tudósítója.

Első cikkét a Vörös Lobogó közölte (1965). A Székelyföld irodalmi, művészeti és művelődési eseményeit két nyelven ismerteti, humoros írásai a Brassói Lapok és a Hargita hasábjain is megjelennek. Magyarra fordította Paul Everac és Fănuş Neagu egy-egy színdarabját.

 

Ladányi Imre, (*Hajdúnánás, 1877.09.01 - †Temesvár, 1949.11.17), színész, rendező, prózaíró. Középiskolai tanulmányait Hajdúböszörményben és Debrecenben végezte, ahol pár éven át jogot is hallgatott. 1901-ben csapott fel színésznek, a 20-as évek elején Marosvásárhelyen, Aradon és Temesvárott lépett fel klasszikus és kortárs szerzők darabjaiban. 1925-től Temesvárt műkedvelő színjátszó csoportok szakirányítója. Elbeszélései, tárcái, megemlékezései temesvári újságokban és hetilapokban láttak napvilágot. A II. világháború után az MNSZ kezdeményezésére megalakult temesvári Magyar Népszínház rendezője, többek közt Molière, Goldoni, Szigligeti és Darvas József színműveit állította színpadra.


Lakatos Ferenc Ottó
, (*Kecskemét, 1865.04.06 - †Arad, 1942.05.25), egyházi író. Róm. kat. teológiát végzett Egerben. Előbb főgimnáziumi tanár Nagybányán, minorita rendfőnök (1907-18), majd Arad város plébánosa 1918-tól haláláig. A Nagybányai Múzeum Egylet és a Városi Múzeum alapítója; érdemeket szerzett a szilágysomlyói és nagybányai középiskolák fejlesztésében. Egyházi tárgyú írásait napilapok, folyóiratok közölték, Szent Benedekről szóló tanulmánya a minoriták aradi könyvtárának elhurcolása (1948) óta ismeretlen helyen.

 

Lakatos István, (*Nagyzorlenc, 1895.02.26 - †Kolozsvár, 1989.09.22), zenetörténész, zeneíró. Középiskolai tanulmányait Balázsfalván kezdte s a kolozsvári Unitárius Kollégiumban fejezte be (1913); a budapesti Műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett (1922), a Bolyai Tudományegyetemen doktorált művészettörténetből, etnográfiából és irodalomtörténetből (1946). Zenei tanulmányait magánúton kezdte, Koncz Jánosnál tanult hegedülni a budapesti Zeneakadémián; zenetörténeti kutatásra Seprődi János serkentette. A kolozsvári mérnöki hivatalnak útmérnöke, ill. főmérnöke (1919-54), a Marianum zeneiskolájának hegedűtanára (1919-23), a Mezőgazdasági Főiskola földmérő és telkesítési katedrájának (1949-52), ill. a George Dima Zeneművészeti Főiskola zenetörténeti tanszékének (1949-63) előadó tanára s a Román Akadémia kolozsvári fiókjának főkutatója (1955-68). Vonósnégyesével számos modern művet mutatott be. Kutatási területe az erdélyi román, magyar és szász zenekultúra. Az Enescu- és Wieniawski-versenybizottság tagja, a Grove-féle nagy angol lexikon munkatársa.

Zenetörténeti írásai az Erdélyi Múzeum, Pásztortűz, Hitel, Studia Musicologica, Musica, Acta Musei Napocensis, Studii de Muzicologie, a budapesti Magyar Zenei Szemle és Magyar Zene hasábjain láttak napvilágot; a Korunk új folyamában Verdi román és erdélyi magyar befogadásának útjáról ír (1963/4) és a romániai Richard Strauss-kapcsolatokat ismerteti (1964/10). A Kodály-emlékkönyvben (Bp. 1943) Kodály művészetének útja Erdélyben, a budapesti Zenetudományi Tanulmányok II. kötetében (1954) Erkel Ferenc élete és munkássága, mint összekötő kapocs a magyar és román zenekultúra között c. tanulmányával szerepel. A Kriterion Zenetudományi írások c. sorozatában 1977-ben A Kolozsvári Házi Zenekör, 1980-ban A Kolozsvári Zenetársaság (1887-1918), 1983-ban Szimfonikus zene Kolozsváron, 1986-ban Ruzitskáné Raczek Zsófia, a kolozsvári Zenekonzervatórium hegedűtanárnője c. tanulmányokkal szerepel.

Munkái: Magyaros elemek Brahms zenéjében (ETF 73, Kv. 1935); Az új magyar műzene (ETF 85, Kv. 1936); A román zene fejlődéstörténete (ETF, 98, Kv. 1938); A muzsikus Ruzitskák Erdélyben (ETF 111, Kv. 1939); A román népdal és irodalma (Kecskemét 1939); Egy erdélyi muzsikus vallomásai. Ruzitska György emlékezései [az] 1856. évből (Erdélyi Ritkaságok 3. Kv. 1940, 1944); Brassai Sámuel és a muzsika (Keresztény Magvető Füzetei 37. Kv. 1941); Bibliográfia az 1919-1940 között erdélyi szerzőktől önállóan megjelent magyar zenei vonatkozású munkákról (Kecskemét 1943); Zenetörténeti írások (1971); Kolozsvári magyar muzsikusok emlékvilága. Szemelvények a XIX. század zenei írásaiból (1973); A kolozsvári magyar zenés színpad. Adatok az erdélyi magyar nyelvű zenés színház történetéhez (Benkő András előszavával, 1977). Kézirati hagyatéka Az én humoroidjaim c. anekdotagyűjtemény (László Béla gondozásában).

Szignója a tempo.

Angi István: Zenei életünk múltjából. Utunk 1958/9; uő. 85 éves L. I. Utunk 1980/9. – Benkő András: L. I. Művelődés 1970/2; uő. A romániai magyar zeneírás három évtizede (1949-1974). Művelődés 1974/8; uő. Hűséges L. I. Utunk 1989/42. – László Ferenc: Hazai zenetörténet. A Hét 1971/50; uő. Derűsen vállalni. A Hét 1980/11. – Beke György: Híd a lelkek között. Interjú. A Hét 1975/9. – Raics István: 180 év Erdély művelődéstörténetéből. Muzsika, Bp. 1978/3. – Nagy Miklós: A földméréstan zenetudós tanára. Falvak Dolgozó Népe 1985/12. – Cristina Sîrbu: Egy zenetudós pályája. A Hét Évkönyve 1986.

 

Lantos-Léderer Ferenc, (*Nagyvárad, 1891.03.31 - †Temesvár, 1934.12.17), újságíró, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában végzett. Első írásai a Pásztortűzben s a nagyváradi újságokban jelentek meg. Aradon az Erdélyi Hírlap szerkesztőségében dolgozott, majd a Reggel c. lap temesvári munkatársa lett. Dolgozott a Franyó Zoltán szerkesztette 6 Órai Újságnál is. Kiadta és szerkesztette a *Fórum c. kőnyomatos közgazdasági lapot. Hamis világ c. füzete évjelzés nélkül jelent meg Temesvárt.

 

László Árpád, (*Modos, 1864.12.14 - †Marosvásárhely, 1960.09.23), zeneszerző, zenepedagógus. Zenei tanulmányait Temesvárt kezdte, Erkel Ferencnél folytatta a budapesti Zeneakadémián. Bécsben szerzett zongoraművészi oklevelet (1891). Liszt Ferenc tanítványa is volt. Zenetanári oklevelet Budapesten kapott (1909). A Huszár családnál betöltött nevelői állása után amerikai turnéra szegődött, New Yorkban Antonín Dvoráknál egészítette ki zenei ismereteit, s állást vállalt Troy város zeneiskolájában (1891-98). Európába visszatérve, Temesvárt, Aradon, Kassán, majd Marosvásárhelyen tanított.

Zenepedagógusként a Caland-Breithaupt-módszert saját tapasztalataival egészítette ki; tevékenységét Enescu is sokra értékelte. Zeneművei közül a Consolation I. díjat nyert a budapesti Nemzetközi Zeneszerzői Versenyen (1933). Zenekritikáit a Tükör, Székelyföld, Székely Ellenzék, úti beszámolóját az Ellenzék közölte. Beszámolt Bartók marosvásárhelyi fellépéséről.

Lakatos István: L. Á. Utunk 1956/35. – Szász Károly: L. Á. Művelődés 1972/6. – Balla Kemenes Csilla: L. Á., a zenepedagógus. Zenetudományi írások 1986. 187-98.

 

Lászlóné Prohászka Elvira, (*Elek, 1902.05.16 - †Sidney/Ausztrália, 1981.08.01), író, szerkesztő, irodalomszervező. Iskoláit Aradon kezdte, Kolozsvárt a Marianumban három évet végzett, Aradon tette le az érettségit (1920), majd banktisztviselő. Versei, novellái, társadalmi és politikai cikkei az Erdélyi Hírlap, Aradi Közlöny, Vasárnap hasábjain jelentek meg. Szerkesztette a Magyar család c. folyóiratot s az 1934-es Aradi Magyar Naptárat. Az aradi Kölcsey Egyesület egyik vezetője. Irodalmi esteket rendezett az OMP, majd 1944 után az MNSZ keretében. Sikerrel adták elő Tündérkirálynő c. egyfelvonásos darabját. Búzavirág c. színműve a Rendkívüli Újság 1921. dec. 25-i számában nyomtatásban is megjelent.

 

Lázár József, (*Temesvár, 1908.10.25 - †Kolozsvár, 1972.02.09), közíró, szerkesztő. Iskoláit szülővárosában végezte (1925), alkalmi munkákkal kereste kenyerét. Már ifjúkorában bekapcsolódott a forradalmi munkásmozgalomba. Első írását 1934-ben a Déli Hírlap közölte, karcolatai, riportjai a Mai Nő, Falvak Népe, szociológiai reflexiói a Korunk (1938-39) hasábjain jelentek meg. A II. világháború alatt munkatáborba került. A felszabadulás után a temesvári Szabad Szó főszerkesztője (1945-48), az újjászervezett *Arany János Társaság alelnöke (1946-48). Az MNSZ Központi Bizottságának tagja, nemzetgyűlési képviselő, a Világosság főszerkesztője (1949-52). Belső munkatársa a Romániai Magyar Szónak Bukarestben (1952), majd a Dolgozó Nőnek (1953-57), végül 1957-től az újrainduló Korunknak, ahol az 1964/3-as számtól kezdve szerkesztőbizottsági tag. 1972-ben nyugalomba vonult.

A Korunkban megjelent társadalmi elemzései konkrét helyszíni felmérések alapján igyekeznek megoldani a kor ellentmondásait. Említésre méltók Emberek a gyárban (1963/5), Amit nem fényképeztek (1964/6), Filmkockák egy üzem életéből (1966/8), Elmélkedés a bűnözésről (1968/7) és Gondolatok az emberi kapcsolatokról (1969/9) c. írásai.

Kántor Lajos: L. J. igazsága. Utunk 1972/7.

 

Lelik Ferenc, (*Magyarpécska, 1903.11.08 - †Szovjetunióban, 1941.07), újságíró, szerkesztő. Az aradi Katolikus Főgimnázium elvégzése után a temesvári Kaviár c. szatirikus lap munkatársa (1923-25). Megszerezte az építészi diplomát (1930) s ugyanebben az évben radikális munkásbarát lapot indított Pécskai Újság címen szülőhelyén. A lapnak 1930-ban megjelent 11 száma ismeretes, de a vidéki helytállás jelképe maradt. Később az Aradi Hírlap munkatársa s az OMP pécskai tagozatának titkára. Mint tartalékos katonatiszt elesett a II. világháborúban.

Kocsik József: Hol voltak legkisebb vidéki lapjaink? Korunk 1971/6.

 

Lendvai Jenő, (*Temesvár, 1883 - †Temesvár, 1946), közgazdasági szakíró, próza- és drámaíró, műfordító. Elvégezte a budapesti Keleti Akadémiát, majd jogi tanulmányokat folytatott Budapesten és Kolozsvárt. Főtitkára a temesvári Kereskedelmi és Iparkamarának, titkára a Bánáti Gyárosok Szövetségének, a Keleti Lloyd c. közgazdasági szaklap főszerkesztője, ill. felelős szerkesztője (1922-35). Gyakori külföldi útjai során bejárta Ausztriát, a Balkán-félszigetet, Belgiumot, Németországot, Olaszországot, Angliát, s tapasztalatait érdekes útinaplóba rögzítette. Az Arany János Társaság tagja.

Irodalmi munkásságát műfordítóként kezdte: francia tárcákat, novellákat ültetett át magyarra, magyar írásokat fordított németre. Novellái, közgazdasági tanulmányai, politikai cikkei, útibeszámolói a temesvári és budapesti lapokban (legtöbbnyire a Temesvári Hírlapban), szakfolyóiratokban jelentek meg. A Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai sorozat egyik kötete számára ő írta meg a Temesvár és Temes megye kereskedelmét, hitelügyeit, pénzügyét bemutató fejezeteket; Temesvár város közgazdasági leírása c. könyvét a Közgazdasági Szemle adta ki (Bp. 1908). Lachei und Gentlemen, Stichbilder aus England c. útibeszámolója Temesvárt jelent meg évjelölés nélkül.

Villasor 33 c. vígjátékát 1930-ban mutatta be a temesvári színház. Ki volt Miss Hill? c. regényét 1939-ben folytatásokban közölte a Temesvári Hírlap.

 

Lits Antal, ( ? – ?), író, szerkesztő. Újságíróként került Aradra, ahol a Függetlenség c. napilap, 1918 után az Aradi Kurír és az Aradi Fáklya c. politikai, kritikai és riport-hetilap szerkesztője (1919-25). Írásai, riportjai az aradi társadalmi élethez kötődnek. Az I. világháború előtt ő szerkesztette a Függetlenség naptárait. Kötetei: Tarka könyv (publicisztikai írások, Arad, é. n.); Riportok (Arad 1914); Igaz mesék (Arad 1928).

 

Lóránt-Lassner Sándor, ( ? – †Arad, 1937.09.25), költő, grafikus. Aradon élt és tevékenykedett. Karcolatait a mindössze tíz számot megért Új Szemle c. irodalmi folyóirat közölte (1918). Ő tervezte a Fekete Tivadar szerkesztésében megjelent Fekete Macska c. szatirikus és erotikus aradi folyóirat (1922-23) fejléceit és grafikáit. Szép ex libriseket alkotott. Kötetei: Az én szívem (versek prózában, Arad 1919); Simphonia Domestica (szonettkoszorú, Arad 1924).

 

Lovas János, (*Szapáryfalva, 1946.11.17), balladagyűjtő. Lugoson végezte a Coriolan Brediceanu Líceumot (1964), a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1969). Tanár Sárközújlakon (1969-72), Szatmár megyei magyar szakos tanfelügyelő (1972-84), tanár Szatmárnémetiben. Bura László munkatársa a Szatmári népballadák (1978) c. kötet összeállításában, I. tanári fokozatú dolgozatának témája a Szamoshát kereszt- és becenévrendszere (1985). A Tanügyi Újság, Szatmári Hírlap közölte cikkeit.

 

Lőwi Károly, (*Temesvár, 1925.11.24), tanulmányíró, orvosi szakíró, műfordító. ~ Dániel apja. Középiskoláit s az orvosi egyetemet szülővárosában végezte (1951). Gyermekgyógyász főorvos Kolozsvárt. Tíz éven keresztül vezette Fey Lászlóval a kolozsvári Szabadegyetem "Ember és természet" kollégiumát s olvasta fel írásait a kolozsvári rádió magyar adásában annak megszüntetéséig.

Első írásait A Hét közölte (1970). Cikkei, tanulmányai itt s a TETT, Korunk hasábjain jelentek meg, a Dolgozó Nő orvosi tanácsadó rovatának szerzője. A Korunk Évkönyvében az eugenikáról (1983), a serdülők védelméről és neveléséről (1986), a zajártalomról (1989) értekezett. Fordításában jelent meg Az élet egysége (Claude Bernard francia fiziológus bemutatása, bevezető tanulmánnyal, Téka, 1975); Dr. Fialla Lajos Háborús emlékek 1877-78-ból c. munkája (1977).

Önálló kötete: Halló, Doktor bácsi! (Tanácsadások anyák számára. 1990).

Írói álneve: Dániel Károly.

 

Maderspach Viola, Kovács Zoltánné (*Iszkrony, 1920.03.26), műtörténész. Középiskolát a budapesti Corvin Mátyás Reálgimnáziumban végzett, a Képzőművészeti Főiskolán Aba Novák Vilmos tanítványa. 1951-1961 között a Nagybányai Tartományi Múzeum igazgatója, majd ugyanott muzeográfus. Megalapította a művészeti osztályt, ahol bemutatta a máramarosi népművészetet s megrendezte a nagybányai festők évi kiállításait (1960-64). A Studii şi Cercetări de Istorie Veche hasábjain megjelent tanulmányaiban avasi falvak őskőkorszakbeli leleteivel s a nagybányai nemesércek középkori kitermelésével foglalkozott (1960-65), az Utunkban a máramarosi népművészet s a műemlékek restaurálásának és konzerválásának módját a városrendezés keretében, a Bányavidéki Fáklya munkatársaként pedig a nagybányai festőiskola történetét s a díszítő művészetek szerepét dolgozta fel; a budapesti Magyar Művészet Ziffer Sándorról írt megemlékezését közölte (1963). Tanulmánya a nagybányai festőiskoláról megjelent eszperantóul is Stockholmban.

A Szakszervezetek Művelődési Házában Nagybányán rendszeresen tartott művészettörténeti és művészetesztétikai előadásokat.

 

Mag Péter, (*Kécsa, 1931.10.29), közíró, szerkesztő, dramaturg. Középiskoláit Temesvárt kezdte, Kolozsvárt végezte (1953), a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom szakos hallgatója (1953-55), a Babeş-Bolyai Egyetemen történelem-filozófia szakos diplomát szerzett (1963), elvégezte a bukaresti újságírói fakultást (1982). Közben újságíró: a Romániai Magyar Szó, ill. Előre (1949-55), Falvak Dolgozó Népe (1955-58), Tanügyi Újság (1958-63) szerkesztője, majd a temesvári 1. számú líceum tanára (1963-67), a Temesvári Állami Magyar Színház dramaturgja (1967-70). Egy ideig a Brassói Lapoknál dolgozott (1970-72), végül a Román Televízió (1972-85), ezután a Román Rádió főmunkatársa, 1990-ben a nemzetiségi főosztály vezetője. Nyugalomba vonulása után (1991) a Valóság, ill. Változó Valóság közli cikkeit.

Első írásait a Szabad Szó közölte (1946-47). Versekkel az aradi Vörös Lobogó hasábjain jelentkezett.

Álnevei: Végvári Péter, Kécsai András, Barcza Bertalan, Földvári András.

 

Magyari Bertalan, (*Honctő, 1912.05.09 - †Kolozsvár, 1979.12.13), orvosi szakíró. Kara Győző mostohafia. Szabadkai és aradi iskolaévek után a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett (1931), a kolozsvári I. Ferdinand-Egyetemen végezte orvosi tanulmányait (1938). A tanszéken maradt, évente több száz fül-, orr- és gégeműtétet végzett. 1940 szeptemberében doktorált, a kolozsvári magyar egyetemen gyakornok, 1943-ban szakorvosi vizsgát tett, 1944-től tanársegéd Gyergyay Árpád mellett. Katonai szolgálata idején 1945-ben orosz hadifogságba esett; hazatérve 1948-tól 1955-ig a kolozsvári Állami Magyar Opera, majd a Herbák János Üzemi Kórház fül-orr-gégészeti szakorvosa nyugalomba vonulásáig (1976). 

Esetismertetéseket, műtéti eljárásokat tartalmazó dolgozatai román és francia nyelven a Revista Ştiinţelor ORL 1938-40-es évfolyamaiban jelentek meg társszerzőként G. Buzoianu professzorral. A Román Fül-Orr-Gégészeti Társaság 1940. áprilisi ülésén önálló dolgozatát mutatta be. Előadásokkal szerepelt a magyar fül-orr-gégész orvosok kolozsvári (1941), budapesti (1942) és lillafüredi (1943) szakkonferenciáin. Vendég Vince professzorral közösen írt dolgozata: A streptococcus haemoliticus szerepe az Angina Plaut-Vincenti előidézésében (Klny. az EME orvostudományi szakosztályának és a Bolyai Egyetem orvostudományi karának Értesítőjéből, Kv. 1946).

Fodor György: Emberszeretetből, hivatástudatból jeles. Munkásélet 1976/15.

 

Magyary Pál, (*Baja, 1857.06.08 - †Temesvár, 1937.01.10), történész, műfordító, egyházi író. Teológiai tanulmányait Temesvárott és a bécsi Pazmaneumban végezte. Két éven át a lugosi főgimnáziumban tanított, 1893-tól a temesvári róm. kat. papnevelő intézet tanára, majd hosszú ideig rektora. A csanádi püspökség szentszéki tanácsosa, pápai prelátus (1925). Szerkesztette a S. Gerardus Blatt c. német folyóiratot, valamint 1929 és 1937 között a havonta kétszer megjelenő *Páduai Szent Antal c. vallásos lapot. Számos egyházi és történelmi vonatkozású cikke jelent meg a hitbuzgalmi folyóiratokban és a napilapokban. Fordított Calderón spanyol költő és drámaíró verseiből és színműveiből, gondozásában és előszavával jelent meg 1935-ben az aradi Vasárnap kiadásában Calderón Az állhatatos herceg c. műve Glasz Ferenc fordításában.

Jelentősebb művei: Mária-Radna története (Tv. 1904); A Szentség-imádás története a csanádi egyházmegyében (Tv. 1917).

 

Majtényi Erik, (*Temesvár, 1922.09.19 - †Bukarest, 1982.01.22), költő, közíró, műfordító. Mann Endre fia. Szülővárosában végzett négy líceumi osztály után gyári munkás. Mint ifjú antifasisztát az Antonescu-diktatúra a Tîrgu Jiu-i lágerbe internálta, német származása címén pedig 1944 őszén a jilavai börtönerődbe került. Szabadulása után a temesvári Drapelul Roşu újságírójaként kezdte pályáját (1946-48), az Ifjúmunkás szerkesztője (1949-51), az Ifjúsági Könyvkiadónál dolgozik (1952-53), a Romániai Írók Szövetségének titkára (1955-56), majd az Előre (1953-54), Igaz Szó (1957), Művelődés (1958-59), Utunk (1963), végül haláláig újra az Előre belső munkatársa (1964-82). Egyik verseskötetéért Állami (1954), műfordításért Írószövetségi Díjban részesült (1975).

Első írását már 1940-ben közölte a Brassói Lapok. Kétféle minőségben is elszenvedett börtön- és lágerélményekből táplálkozva a munkásmozgalom hőskorára jellemző agitatív versekkel jelentkezett, s évről évre újabb verseskötettel adta politikai optimizmusának tanújelét. Nem utolsó sorban az 1956-os magyar forradalom hatása alatt eltávolodik korábbi eszményeitől, s 1957-ben megjelent Búcsú az ódáktól c. kötete már fordulatot jelent. Átváltását a közéleti líra pátoszáról a gondolati elmélyedés költészetére Kántor Lajos így jellemzi: "A felületi harmónia már nem elégíti ki – a diszharmónia kimondásával törekszik igazabb, tartósabb összhang megteremtésére." Költői fejlődése szerre kiküszöböli a szavak "fölöslegét", a kibontakozás sajátos logikája frázisok helyett hovatovább a gondolat emberségére alapoz. Szobrot álmodtam c. kötetével kapcsolatban 1966-ban Sőni Pál értékelése szerint már méltán emelhető ki "a valóság szavakban való átültetésének párját ritkító könnyedsége, a nemes értelemben vett alkalmi jelleg, tehát a fáradhatatlan készség, mely tüstént hidat ver a közvetlen valóságtól a költészethez". Huszár Sándornak adott írói nyilatkozatában a költő mindenesetre arról vall, hogy gyermekkora Petőfi-élményére alapozva az új, tömörebb gondolati fokon is hű marad az egyszerű közérthetőség követelményeihez. Jellemző, hogy Legszebb versei kötetéből (1969) maga hagyta ki előző köteteinek "rikító kellék-foszlányai"-t, ami fordulatának tudatos voltát jelzi.

Seregnyi gyermekverset és ifjúsági regényt írt. A Jánoska Tükörországban posztumusz megjelenésekor Bajor Andor mutatott rá, hogy a szerző "képzeletét mindig foglalkoztatta a kaland és a játék, így lett íróvá és költővé, gyermekek igaz pajtásává, akikhez olyan könnyen tud szólni".

Élete főművét az irodalomkritika önéletrajzi regényében látja. A két kiadásban is megjelent Hajóharang a Hold utcában Lászlóffy Aladár méltatása szerint "családi könyv", melyből az emberség erejével és melegével idéződik fel a második világháború korabeli "személyes érzékek magánpoézise s a humánum megtöretett teste" úgy, ahogyan az író "a bölcsődaltól a vallatás zajkínjáig terjedő akusztikai élményben részesült". Visszatekintve a költő eszmei fordulatának tudatos voltára, mellyel már jóval 1989 előtt megkezdte a diktatúra lebontását az irodalomban, Szász János a posztumusz Emberek, lakások lakói c. gyűjteményes kötet előszavában kifejti: "Nem elkötelezettségét tagadta meg, hanem az elkötelezett költészet álesztétikáját, a szócsőköltészetet, a vezércikkdallást, a tételek, tézisek megverselésének világmegváltónak hitt költői gyakorlatát."

Műfordításai közt Eugen Jebeleanu, Al. Vlahuţă, Maria Banuş, Marcel Breslaşu, B. P. Haşdeu, Emil Isac, Virgil Teodorescu, Magda Isanos versei, Mihu Dragomir, Nicolae Ţic, Theodor Constantin prózai munkái szerepelnek, mennyiségben azonban itt is gyermekeknek szánt román, német, francia, orosz verseknek és meséknek – köztük Coşbuc, Wilhelm Busch, La Fontaine, Majakovszkij írásainak – közvetítése a legbővebb. Fordításában jelent meg Erich Maria Remarque Három bajtárs c. regénye.

Nekrológjában Forró László a túlélőt idézte, akinek volt ereje "az ódáktól" búcsúzni, vezekelve "mások vétkeiért is".

Verseskötetei: Ők féljenek! (1952); Őrségen (1953); Versek (1955); Búcsú az ódáktól (1957); Az utolsó Zsolnoky avagy egy tündöklő utód dicsőségének és bukásának keserves históriája (szatirikus elbeszélő költemény, 1958); Biztató (1959); Csillagaink most sokasodnak (1960); Pirkadástól virradatig (1962); Útravaló (válogatás, 1962); Szobrot álmodtam (1965); Legszebb versei (Páskándi Géza bevezetőjével, 1969); Egy vers egyedül (1972); Most át kell írnom ezt a menetrendet (Bp. 1981); Emberek, lakások lakói (1983. RMI.).

Gyermekversek: Ismerjétek meg az esztendőt! (1951); A kis tengerészek (1954); Tábortűz (1954); Olvassunk együtt (1954); Utaznak a nyuszikák (1955); Pitypalatty (1957); Csigavár (1959); Betűvár (1962); Kép, kép, csupa kép (1963); Kiborult egy kosár virág (1966); Fehér madár (1967); Rajzos, vidám állattan (1971); Csicseri borsó (1973); Nagy kenyér, kis egér (1975); Postás Pali levelei (1981).

Prózai munkái: Örökösök (kisregény, 1967); Betonkelepce (1968); Hét nap a kutyák szigetén (1971); Hajóharang a Hold utcában (1976. II. kiadás, Bp. 1977); Visszajátszás (publicisztikai írások, 1981); Tejfehér éjszakák (novellák, útijegyzetek); Hajóharang a Hold utcában (1988. RMI.).

Gyermekpróza: A furfangos fejesvonalzó (1965); Bonifác, a pilóta (1968); A bátrak szigete (1989).

Gaál Gábor: Ők féljenek! Utunk 1952/29. – Szász János: Személyes ügy. Utunk 1953/49. – Gálfalvi Zsolt: Versolvasás közben. Igaz Szó 1957/8. – Szőcs István: Menet közben: M. E.-nél. Utunk 1959/24. – Nagy Pál: Költői magatartás – itt és most. Igaz Szó 1960/5. – Izsák József: Hangszerpróba – játék közben. Utunk 1961/4, 5. – Sőni Pál: A derékhad lírai megújhodása. Korunk 1966/1. – K. Jakab Antal: Ötlet és költészet. Utunk 1966/4. – Kántor Lajos: Fölcserélt sorrend: a szavak ifjúsága. Igaz Szó 1966/1. – Veress Zoltán: "Uraim, le a kalapokkal." Utunk 1967/28. – Huszár Sándor: Miért bonyolult az egyszerű? Közli: Az író asztalánál. 1969. 249-56. – Lászlóffy Aladár: A lélek hajóharangja. Utunk 1976/42. – Bajor Andor: Jánoska Tükörországban. M. E. hátrahagyott gyermekregénye. Előre 1982. márc. 28. – Szász János: A kérdező költő. Előszó az Emberek, lakások lakói élén, 1983. – Gálfalvi György: M. E. 1980-ban készült interjú. Közli Találkozásaink. Irodalmi publicisztika. 1989. 71.

ÁVDolg. Barabás Sándor: M. E. költészete. Kv. 1965.

 

Makkai Piroska, Medve Andrásné (*Domány, 1910.02.23), grafikus, festőművész. ~ Endre testvére. Bányász családból származik. Polgári iskolát Petrozsényben (1929), művészeti tanulmányokat Kolozsvárt a Szépművészetek Iskolájában (1933) végzett, egy ideig az Irisz Porcelángyárban dolgozott (1933-34), majd folytatta szaktanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán (1935). Középiskolai rajztanár Nagyváradon, Szászrégenben és Nagybányán, utóbbi helyen 1949-ben festőiskolát szervez. 1956-ban Magyarországra költözött, itt is rajztanár a nyugalomba vonulásig (1965).

A Barabás Miklós Céh tagja. Erdélyi kiállítások mellett (Kolozsvár, Nagybánya, Lupény) Prágában, Moszkvában és Szófiában is bemutatta alkotásait, legutóbb hazalátogatva a Korunk Galériában mutatkozott be (1981).

Először az Ellenzék hasábjain szerepelt (1933). Fametszetei jelentek meg a Keleti Újság, Brassói Lapok, Pásztortűz, Erdélyi Helikon, később a Világosság, Falvak Népe, Dolgozó Nő, Korunk hasábjain. Elkészítette Ady, Benedek Elek, Bolyai Farkas, József Attila, Molter Károly, Szabó Dezső, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Ziffer Sándor "grafikai arcképeit", több író és művész könyvjegyét. Fametszet-sorozatokat készített a magyar ősmondák világáról, hős magyar asszonyokról, a két Bolyairól, saját életéről, s 42 metszetben örökítette meg Bartók Béla életét és életművét.

Önálló albumaiból kiemelkedő Az asszony (Szabédi László előszavával, Méhkas kiadás, Kv. 1943); Toldalag (Szentimrei Jenő előszavával, Nb. 1944). 

Szíj Rezső: M. M. P. fametszetei a Könyvklubban. Magyar Hírlap, Bp. 1968. szept. 27. – Galambos Ferenc: M. M. P. Könyvtáros, Bp. 1981. 432. – Murádin Jenő: Emlékidéző beszélgetés M. P.-val. Igazság 1981. szept. 16.

 

Mandics György, (*Temesvár, 1943.01.04), költő, író, publicista. Veress Zsuzsanna írónő férje. Középiskolát szülővárosában végzett (1961), ugyanott az egyetem matematika-mechanika és matematika-fizika szakán szerzett diplomát (1966). Pályáját a Temes megyei Újváron kezdte (1967-68), Zsombolyán líceumi tanár (1968-72), majd a Facla Könyvkiadó magyar szerkesztője, 1985-től a temesvári Szabad Szó belső munkatársa; az 1989-es fordulat óta a Temesvári Új Szó szerkesztője.

Első írását a Szabad Szó közölte (1961). A Vitorla-ének s a bánsági Egy szelet fény c. antológiákban verseivel jelentkezett (1967). Forrás-kötete, a Gyönyörű gyökerek (1968) ugyancsak a költőt mutatja be. A megtalált anyaföld (1976) c. verseskötetéről írja Szentmihályi Szabó Péter: "Költészetének gondolatisága úgy rejtvényszerű, hogy feloldható, úgy avantgard, hogy a blöffnek és az eredetieskedésnek árnyéka sem fér hozzá." A kulcsot a hermetikus líra felfejtéséhez maga a költő adja meg Ion Barbu román író Joc secund c. kötetének új költészetvizsgálati módszerrel történt elemzésével a Harmad játék (Tv. 1977) c. munkájában, ahol a költő teljes nyelvi univerzumának tanulmányozása után kiszűri azokat a metanyelvi kategóriákat, melyek körül a költő gondolatai forognak. Ez a – saját szavaival "szemantikai univerzum elemzésé"-nek nevezett – módszer élénk vitát váltott ki mind román, mind magyar irodalmi körökben.

További írói fejlődése során rákérdez az emberi fejlődés rejtelmeire: belemerül a paleoasztronauták fürkészésébe, foglalkozik Bolyai Jánossal, az írás kialakulásának történetével, foglalkoztatja a társadalmi és természeti jelenségek modellezése, Afrika letűnt civilizációja. A feleségével közösen írt tudományos-fantasztikus novellákat tartalmazó Vasvilágok (1986) c. kötete az élesedő diktatúrával szembeszálló elégedetlenség irodalmi dokumentuma. A novellákat elemző Jakabffy Tamás ki is mondja: "Sci-fit írtak, és ezzel a tematikával (műfajjal?) felzárkóztak a harcos alkotók mellé. Hol ez a harc és mi a célja? A sci-fi sarkítás, a humán-gondolat és a kiszolgáltatottság polarizálása." Utólag bevált jóslatként hat, hogy a vasvilágok látszólagos örökkévalóságát hogyan ássa alá a belső diszharmónia. "A konfliktusok és az impozánsnak tűnő szervezettség félelmetes tökélye – olvassuk tovább az Utunk egykorú kritikáját – predesztinálja a nagy, végső robbanást. Közben pedig megvalósul előttünk a túlélés jelentősége: a közös érdekre, az együttműködés bizalmára épülő megosztott munka. A könyv üzenete félreérthetetlen. Mandicséknak sikerül láttatni és éreztetni ember voltunk melegségét, semmivel sem pótolható jegyeit: a toleranciát, a kisajátíthatatlan humánumot, a szabadságigényt."

Az 1989-es temesvári forradalom cselekvő részeseként regény alakban öntötte formába emlékeit, feltételezéseit és értékeléseit a város hősi napjairól. A jelképes című Temesvári Golgota alcímei: I. Megfeszítés sortűzzel. II. Harmadnapra feltámadva. III. Júdáscsók a forradalomnak. A mű visszhangjaként Bodó Barna számon kéri a forradalom "ellopásának" magyarázatát s a bűnösök nevét, Szász János viszont kiemeli a szépirodalmi alkotás nem kérdéseket megoldó, hanem ábrázoló és átvilágító művészi esztétikumát, amely olyannak ábrázolja a valóságot, amilyennek az írói képzelet látja... Bogdán László szerint kulcsregényről van szó, melyben helye van eleve az író elfogultságainak, hiszen "nagyon sok résztvevő, szemtanú, szenvedő alany elvárásaival is egybecsenghetnek".

Kötetei: Gyönyörű gyökerek (versek, 1968. Forrás); A megtalált anyaföld (versek, 1976); Harmad játék (Ion Barbu Másod játék c. kötete szemantikai univerzumának elemzése. Tv. 1977); Zöld emberkék, tollas kígyók, tüzes szekerek (Kritikai megjegyzések a paleoasztronautikai értelmezések elveiről és módszereiről. 1977); Bolyai János jegyzeteiből (Veress Zsuzsannával. 1979); A rejtélyes írások könyve (Az írás kialakulásának rejtélye. 1981); Modell és valóság (Tanulmányok a társadalmi és természeti jelenségek modellezése köréből. Egyed Péterrel, Neumann Máriával, Salló Ervinnel. Tv. 1982); Omul şi universul (Enigma farfuriilor zburătoare în conştiinţa umană. Tv. 1983); Civilizaţia şi cultura Africii vechi (1984); Rejtélyes írások (Bp. 1987); Vasvilágok (Tudományos-fantasztikus novellák. Veress Zsuzsannával, 1986); Gubólakók (Tudományos-fantasztikus novellák. Veress Zsuzsannával, 1988); Explicaţiile de lîngă noi (négy tanulmány, 1989); Temesvári Golgota (Regény, Temesvár 1989 decemberéről. I-III. Bp. 1991); A dromosz (Tudományos-fantasztikus novellák. 1992).

Anavi Ádám: A keresés felelőssége. Utunk 1969/3. – Murvai Olga: Harmad játék. Könyvtár 1978/2. – Szentmihályi Szabó Péter: Négy költő Erdélyből. Élet és Irodalom 1978/39. – Csire Gabriella: Az írás születése. Előre 1981. nov. 5. – Beke György: "Mindenki a saját pályáját járja." Beszélgetés M. Gy.-gyel. A Hét 1985/45. – Jakabffy Tamás: Amitől a sci-fi jó. Utunk 1986/47. – Bodó Barna: Temesvári Panoptikum avagy politikai misztériumjáték? Romániai Magyar Szó 1991. aug. 17-18. – Szász János: Temesvári Golgota, avagy egy regény kálváriájának kezdete? A Hét 1991/38. – Bogdán László: Temesvári Golgota, azaz mi történt a városban 1989. december 14. és december 23. között? I-II. A Hét 1991/38-39. – Füzi László: A manipulált történelem nagyregénye. Tiszatáj, Szeged 1991/10.

 

Mann Endre, (*Temesvár, 1900.11.01 - †Bukarest, 1964.04.07), újságíró, szerkesztő, műfordító. Majtényi Erik apja. Középiskolát szülővárosában és Szegeden végzett (1919). A két világháború között a temesvári Friss Újság és sportlapok munkatársa. 1945 után a bukaresti rádió magyar adásának bemondója, 1946-tól a Szakszervezeti Élet, 1950-től a magyarul kiadott *Hivatalos Közlöny szerkesztője, majd a Bufteai Stúdió filmjeinek feliratait fordítja magyarra. Az Ifjúsági Könyvkiadó számára magyar nyelvre ültette át W. Hauff meséit. 1962-ben megjelent Sütemények és édességek c. szakácskönyve két kiadást ért el.

 

Márki Alpár, (*Temesvár, 1930.02.19 - †New York, 1984.12.10), természettudományi szakíró. ~ Zoltán öccse. Középiskolát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végzett (1949), a Bolyai Tudományegyetem természetrajz szakán szerzett diplomát (1953), Kolozsvárt a Román Akadémia fiókjának tudományos kutatója, a természettudományok doktora (1974). Innen 1978-ban a tordai mezőgazdasági kísérleti állomáshoz helyezték át. Mivel kényszerű "gyakorlati" kihelyezése az alapkutatásokról való lemondással járt, 1983-ban az Észak-amerikai Egyesült Államokba távozott, ahol tudományos munkássága közben sugárfertőzés áldozata lett.

Tanulmánya jelent meg A Magyar Autonóm Tartomány mezőgazdasági övezeteiről (Vörös Zászló, Mv. 1957). Az akadémiai fiók román nyelvű különfüzeteiben – társszerzőként Lazányi Endrével, Kiss Istvánnal, Sebők Klárával, C. Crăciunnal, Elena Rusuval, Maria Bianu-Moreával, Constanţa Ocheşanuval – a kukorica termesztéséről (1957) s a gabonaneműk nemesítéséről (1959), utóbb a termesztett növényeket nemesítő sugárgenetikáról írt (1962-68). Társszerzője a Bukarestben megjelent Die Veränderung des photoperiodischen Verhaltens bei verschiedenen Mutanten der Sojabohne (1968) c. munkának is.

Magyar nyelvű ismeretterjesztő cikkeivel A Hét hasábjain jelentkezett. Tapasztalatait Kísérletes evolucionista kutatások c. tanulmányában a Korunk számára foglalta össze (1972/3), megállapítva, hogy a különféle gének mutációs képessége ugyan nem azonos, de mind elméletileg, mind gyakorlatilag jogosan beszélhetünk a gének megváltozási irányának valószínűségéről mutábilis színgének esetében.

 

Márki Ferenc, (*Szeged, 1873.02.16 - †Kisjécsa, 1947.12.13), történész, közíró. Középiskolai és teológiai tanulmányait szülővárosában végezte. A piarista rend tagjaként 1897-ben szentelték pappá. 1912-től Nyerőn, 1926-tól Nőrincsén, 1929-től haláláig Kisjécsán plébános. Valláserkölcsi, bölcseleti és történelmi témájú írásait a Krassó-Szörényi Lapok, Temesvári Hírlap, Déli Hírlap és Magyar Kisebbség közölte. Művelődéstörténeti képek (Lugos 1930) c. füzete szemelvényeket tartalmaz Az ókori népek művelődéstörténete c. kéziratából.

 

Márki Sándor, (*Kétegyháza, 1853.03.27 - †Gödöllő, 1925.07.01), történetíró. Középiskoláit Nagyváradon a premontreiek gimnáziumában és Budapesten, a történelem-földrajz szakot a budapesti egyetemen végezte (1876), doktori címet szerzett (1877). Tanári pályáját Aradon kezdte, ahol a Kölcsey Egyesület alelnöke, majd pozsonyi középiskolában tanított. 1892-től huszonkilenc éven át rendes tanár a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, ahol az egyetemes történelem közép- és újkori tanszékén ad elő. A Mátyás-szobor alapkőletételénél, a brassói Honterus-emlékünnepen, a segesvári Petőfi-napon, a tordai Jósika-emléktábla avatásánál az egyetemet képviselte, a Mikes család zabolai kastélyánál lezajlott koszorúzási ünnepen az MTA szónoka. A magyar egyetem kényszerű távozása után 1919-ben Kolozsvárt maradt és a Református Teológián működő egyházközi tanárképzőn tanított tovább 1921 őszéig. A tanárképző betiltása után Szegeden folytatta egyetemi működését.
Különleges figyelemmel fordult a parasztmozgalmak és a szabadságharcok története felé. Dózsa Györgyről írt s két kiadásban is megjelent (Bp. 1883, 1913) monográfiájával kapcsolatban jegyzi meg méltatója, Bíró Vencel történetíró: "A bírálatok elhibázottnak tartották a szerző történeti felfogását, aki az újkor eszméi szempontjából ítélkezve hősét Danton elődjének tartja és a demokrácia úttörőjének dicsőíti."

Megírta a Péró-lázadás (Arad, 1893) és az 1848-49-es magyar szabadságharc történetét (Bp. 1898), főműve a háromkötetes II. Rákóczi Ferenc (Bp. 1907-1910). Szívesen foglalkozott román irodalmi kérdésekkel, így már fiatalon Bihari román írók c. alatt (Nv. 1880) nem kevesebb, mint 98 román szerzőt mutatott be; foglalkoztatta a Horea-felkelés átterjedése Magyarországra (a Századokban két közlése, 1894); lefordította franciából Nicolae Iorga akadémiai felolvasását II. Rákóczi Ferencről, és Al. D. Xenopol Románia történetéről szóló munkájának egy részét.

Érdekelte a helytörténet és földrajz. Megírta Arad vármegye és város történetét két kötetben (Arad 1892-1895). Középiskolások számára készült történeti és földrajzi tankönyvein, valamint egyetemi jegyzetein több nemzedék nevelkedett fel Erdélyben. Ismeretterjesztő közléseivel Kolozsvárt a Pásztortűz, A Hírnök, Erdélyi Irodalmi Szemle és Ellenzék hasábjain jelentkezett. A kolozsvári egyetem történetét az 1914-18-as háborúban az Acta Universitatis Litterarum regiae hungaricae Francisco-Josephinae Kolozsvariensis c. sorozatban örökítette meg.

Nevét viseli a Márki Sándor-díj, melyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének aradi szervezete 1992-ben létesített jeles magyar pedagógusok jutalmazására.

Bíró Vencel: M. S. Erdélyi Irodalmi Szemle 1927/2. Több más értékelő cikkel és bibliográfiával kiegészítve újraközölte a Márki Sándor emlékkönyv. Kv. 1927. – Kovách Géza összeállításában: M. S. Népek közeledése. Testamentum. 1976.

 

Márki Zoltán, (*Temesvár, 1928.05.22), költő, szerkesztő. ~ Alpár bátyja. Középiskolát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végzett (1947), a Bolyai Tudományegyetem filológiai karán magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett (1951). Szerkesztői pályára lépett: az Igazság (1948), Utunk (1948-60), Igaz Szó (1960-62) belső munkatársa, a vers-rovat szerkesztője, majd a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola lektora (1962-66). Újra az Utunknál dolgozik (1966-71), A Hét főszerkesztő-helyettese (1973-75), az Állami Magyar Opera igazgatója Kolozsvárt (1978-81), az Előre szerkesztője nyugalomba vonulásáig (1981-88). Jellemzésére írta Szász János: "...sok mindennel próbálkozott, illetve sok mindennel próbára tette őt az idő: volt gyalogos, majd sarzsis szerkesztő, főiskolai tanár, operaigazgató, de hűséges mindig a költészethez marad".

Már középiskolás korában jelentkezik első írásaival a Gaudeamus diáklapban és a temesvári Szabad Szóban (1946), majd egyetemi hallgatóként az Utunkban (1948). Az Ötven vers (1950) c. gyűjteményes kötetben Bárdos B. Artúr, Hajdu Zoltán, Majtényi Erik és Szász János társaságában szerepel. Ebben az együttesben még a *proletkult jegyei mutatkoznak, de a Kántor-Láng-féle irodalomtörténet kiemeli, hogy a továbbiakban "a mélység nélkülien egyszerű agitatív költeményektől előbb a szép szavak mámora révén, képeinek barokkos túlzsúfolásával távolodott el, illetve nagyobb, igényesebb kompozíciókkal próbálkozott..." Költészetéről így ír Szőcs István: "...örökké viaskodik a mulandósággal, a romlékonysággal, és a világon minden dolgok közül a tiszta, szép hangulatok épségét félti." A kritikus észreveszi, hogy városias alkata ellenére verseiben bukolikus hangokat is megüt egy idilli természetimádat nosztalgikus húrjain.

Kötetei: Hűség (versek, 1954); A tengerész és a halál (versek, 1960); A dobrudzsai dervis (versek, 1963); A tavasz nem hasonlít semmihez (regény, 1965); Napszakok éhsége (versek, 1969); A láthatatlan kesztyű (versek, Kv. 1970); A megsebzett harangjáték (ötven vers, 1972); Minden egyszerre kezdődött (versek és átmenetek, 1976); A kertben szerda van (versek, 1981).

Szemlér Ferenc: M. Z. verseskönyvéről. Igaz Szó 1955/1. – Méliusz József: A győztes költő. Igaz Szó 1964/9. – Kovács János: Megfékezett romantika. Igaz Szó 1965/10. – Lászlóffy Aladár: A mozdulat és ami mögötte van. Utunk 1968/45. – Láng Gusztáv: Vers, kísérlet, eredmény. Utunk 1970/3. – Mózes Attila: Töredék-kritika versekről és átmenetekről. Igaz Szó 1977/2. – Szőcs István: A versben szerda van... Előre 1981. szept. 9. – Szász János: Csöndes közelkép egy költőről. A 60 éves M. Z. üdvözlése. Utunk 1988/2. – Gálfalvi Zsolt: Viaţa poetului e poezia însăşi. România Literară 1988. máj. 22.

 

Markovits Rodion, (*Kisgérce, 1884.07.15 - †Temesvár, 1948.08.27), író, újságíró. A szatmári Ref. Főgimnáziumban érettségizett, Budapesten jogi doktorátust szerzett. Első írásait a Népszava, Az Est, Független Magyarország, Új idők közölte. Virrasztás c. szépirodalmi hetilapjának csak első száma jelent meg (1905). Az I. világháborúban orosz hadifogságba került (1915-22), ezalatt hadifogoly-lapok (Szibériai Újság, Amur Kurír, Kommuna) szerkesztője, belép a Vörös Hadseregbe, s a szibériai I. Nemzetközi Brigád komisszárja. Hazatérve Szatmáron ügyvéd, 1926-tól a kolozsvári Keleti Újság munkatársa, 1927-től a szatmári Szamos szerkesztője. Irodalmi sikerei alapján beválasztják a KZST tagjai közé (1927), és meghívják a Helikon íróinak marosvécsi összejövetelére (1929), ahonnan azonban hamarosan visszavonul. Egy ideig Budapesten élt, 1931-től 1939-ig a Temesvári Hírlap, 1945-től a temesvári Szabad Szó belső munkatársa, a bánsági magyar írók szervezetének elnöke.

Első kötete, az Ismét találkozom Balthazárral (1925) már jelzi a szerző szibériai élményforrását, amikor azonban a Keleti Újságban közzétett felhívására százával jelentkeztek adataikkal a volt hadifoglyok, a begyűjtött anyag felhasználásával megírt Szibériai garnizon (1927) "kollektív riportregény" váratlan hazai és nemzetközi sikert aratott. Gaál Gábor üdvözlő ismertetésében kijelenti, hogy ebben a műben "egy szituáción, a hadifogságon keresztül az embernek mint társadalmi lénynek az eposza van megírva. [...] Úgyhogy a regény tulajdonképpen az emberi építés és az emberi összeomlás regénye." A művet Hatvany Lajos fordította német nyelvre, s hamarosan angol, finn, francia, holland, kínai, olasz, spanyol nyelvű kiadásra került sor, megelőzve Remarque, Renn, Glaeser, Hemingway, Kuncz Aladár és Arnold Zweig háborús regényeinek hullámát. A mű a bukaresti Irodalmi Kiadónál (1965) s a Daciánál (1981) újra megjelent. Az 1965-i bukaresti újrakiadást bevezető tanulmányában Méliusz József így összegez: "...többször is elhangzott, hogy nincs Habsburg-ellenes magyar irodalom. Markovits Rodion regénye feltétlenül az. Ebben találkozik ő a cseh Hasekkel, a horvát Krlezával és a román Rebreanuval."

Kevesebb feltűnést keltett a szibériai emlékezés folytatása, az Aranyvonat (1929), holott az művészileg egységesebb, s történelmi őszinteségében páratlanul korhű vallomás a hadifoglyok állandó lelki dilemmájáról világforradalmi hősiesség és emésztő honvágy között. Élő típusaival ez a mű is a tényekre támaszkodó valóságirodalom emlékiratszerűen hiteles személyi dokumentuma.

Az íróra nagy hatással volt a helikoni közösséghez való viszonya körül támadt éles vita. Meghívása miatt Gaál Gábor részéről erős támadás érte a Korunkban, mire elhárította a közeledést a baloldalról bírált marosvécsi író-csoportosuláshoz, sőt Micsoda falu Vécs? c. cikkében (Temesvári Hírlap 1932. aug. 7.) maga teregette ország-világ elé elhatárolódását, Dsida Jenő ezzel kapcsolatos nyílt levelére válaszolva pedig (A szent berek. Temesvári Hírlap 1932. aug. 24.) nyílt szakítását. A Korunk és a Helikon közé szorult író ezután gyermekkori élményeihez fordult vissza, és Sánta farsang (1933) címmel szinte szociográfiai hitelességgel mutatta be szülőfaluja román paraszti életét a háborús esztendőkben. Ugyanilyen valósághű az író emlékezése családjára és őseire az "avasi zsidókról szóló széphistóriák" groteszk elemekkel átszőtt kötetében (1941).

A könyvei mögött meghúzódó újságírói tevékenységre évtizedekkel halála után megjelent publicisztikai gyűjteménye, a Páholyból (1970) hívja fel a figyelmet. Már szatmári ügyvédeskedése idején írt bűnügyi beszámolói, majd "fameséi", melyek közül az Almafa az emberek között cíművel jelentkezett az Erdélyi Helikonban, nemkülönben a Temesvári Hírlap-beli riportok az író következetes demokratizmusát tanúsítják, amely szembehelyezi őt a 30-as években kerekedő fasizmussal. Magányos harcos, aki – mint maga vallja – "a kollektív menedékhelynek, a kávéháznak páholyából" figyeli és mutatja be a nyomor és munkanélküliség megpróbáltatásai közt szenvedő embert. Szekernyés János így jellemzi a publicista Markovits írásmodorát: "Nem kommentál különösebben, hagyja a tényeket, a megkérdezett alanyokat beszélni..."

Kötetei: Ismét találkozom Balthazárral (novellák, Szatmár 1925); Szibériai garnizon (kollektív riportregény, Kv. 1927; újabb kiadás 1965, Méliusz József bevezetőjével; Kv. 1981, Kovács Nemere előszavával); Aranyvonat (Bp. 1929); Sánta farsang (Bp. 1933; bukaresti kiadás 1967, kiegészítve elbeszélésekkel); Reb Ancsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák (Kv. 1941, újraközölve Sánta farsang 1967. 241-97); Páholyból (válogatott publicisztikai írások, Szekernyés János szerkesztésével és utószavával, 1970).

Románul: Garnizoana din Siberia (fordította Dan Culcer, bevezeti Al. Simion, 1975); Cîşlegi într-un picior (a Sánta farsang George Volceanov fordításában, Al. Paleologu bevezetőjével, 1986).

Gaál Gábor: A Szibériai Garnizon. Keleti Újság 1927. szept. 23. Újraközölve Válogatott rások I. 1964. 150-52; uő. M. R. és az Erdélyi Helikon. Korunk 1929. 680-82. – Dsida Jenő: A kaszabörtön, a disznóbőr, a keresztrejtvény és egyebek. Nyílt levél M. R.-hoz. Erdélyi Lapok 1932. aug. 20. – Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 118-19. – Jancsó Elemér: M. R.: Szibériai Garnizon. Igaz Szó 1965/10. – Kubán Endre-Szekernyés János: M. R. hagyatékából. Korunk 1968/8. – Méliusz József: Szegény Rodion. Közli Az új hagyományért. 1969. 48-96. – Mikó Imre: Páholyból. Utunk 1970/27. – Marosi Ildikó: A teljesebb Dsida-képért. Bevezető tanulmány a Séta egy csodálatos szigeten c. Dsida-kötethez. 1992. 26-27.

 

Marót Sándor, 1916-ig Rosenberg (*Arad, 1884.07.04 - †Auschwitz, 1944.06), író, szerkesztő. Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte. Hírlapírói tevékenységét 1904-ben még eredeti családi nevén az Arad és Vidéke c. napilapnál kezdte. 1906-tól a debreceni Független Újság segédszerkesztője. Visszatérve Aradra Tükör címmel lapot szerkeszt Sulik Kálmánnal, s a Kölcsey Egyesületben tevékenykedik. 1919-től Nagyváradon a Szabadság szerkesztője, a lap és a *Nagyvárad egyesülése után utóbbi napilap felelős szerkesztője. Művelődési tevékenységét értékelve a Szigligeti Társaság társelnökévé választja; szerepet vállal a helybeli Újságíró Egyesület és a Romániai Kisebbségi Újságírók Országos Szövetsége vezetésében is. Örök tűz c. darabját Aradon, Egérfogó c. szatirikus színművét Nagyváradon és Kolozsvárt sikerrel mutatták be.

A formabontó epika egyik művelője. Koporsóban c. novellája a Magyar Szóban jelent meg 1919-ben, újraközölte A Magyar Szó, Tavasz 1919-1920 Antológiában (1971) Kovács János.

Kötetei: Nincs halál (elbeszélések, színdarab, Nv. 1924); A befelé néző ember (Nv. 1927); Világ ablaka (esszék, Nv. 1938); Napfény és felleg egy város felett (aradi emlékek, Nv. 1940). Hely- és évjelzés nélkül jelent meg Szivárvány c. kötete.

Osvát Kálmán Erdélyi lexikon. Nv. 1928. 188. – A város magyar társadalma és az újságírókar M. S. 30 éves írói jubileumára készül. Nagyvárad 1935. nov. 24. – A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Tel-Aviv 1981. 412.

ÁVDolg. Mezei Piroska: A Nagyváradi Napló irodalmi anyaga 1928-1940. Kv. 1964.

 

Márton Ferenc, (*Zilah, 1943.03.06), költő. ~ Géza fia. Középiskolai tanulmányait Temesvárt végezte, ugyanitt a Pedagógiai Főiskolán sakkedzői (1966), a műegyetemen építészmérnöki (1970) diplomát szerzett. Mérnökként dolgozott a temesvári Építő és Szerelő Tröszt és a Cukorgyár építőtelepein, 1989 óta betegnyugdíjas. Versei, tudósításai, cikkei a Szabad Szó, 1990 óta a Temesvári Új Szó s a Timişoara c. napilapokban jelennek meg. Verseiből a *Lépcsők első két kötete s nyolc Temesvárott román nyelven kiadott antológia közölt. Verseskötete: Ötmilliárd földimért (Tv. 1992).

 

Márton A. Géza, (*Guradobra, 1904.06.26 - †Temesvár, 1962.08.24), mezőgazdasági szakíró. ~ Ferenc (Zilah, 1943) apja. Középiskolát Gyulafehérvárt végzett, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát (1932). Pályáját havasalföldi uradalmak agrármérnökeként kezdte. A 40-es években a zilahi mezőgazdasági szolgálat aligazgatója, majd a csíkszeredai földhivatal osztályvezetője. 1948-tól az aradi Állatorvosi és Állattenyésztési Főiskola tanára, dékánja. Rövid ideig Bukarestben a mezőgazdasági minisztérium tanácsosa. 1955-től a temesvári Mezőgazdasági Főiskola professzora, öngyilkosságáig rektora.

Szakcikkeit, tudománynépszerűsítő írásait a Szilágyság, Szabad Szó, Scânteia közölte. A sertéstenyésztésről, juhtenyésztésről, szarvasmarha-tenyésztésről, vadgazdálkodásról, speciális állattenyésztésről román nyelven írt egyetemi jegyzeteit a temesvári Mezőgazdasági Főiskola sokszorosította. Román tanártársaival közösen szerzett munkái: Cercetări asupra porcilor de rasa "marele negru" din raioanele Criş şi Ineu (Tv. 1957); Cercetări asupra porcului alb de Banat (Tv. 1961); Experienţa unităţilor fruntaşe şi valorificarea rezultatelor de cercetare ştiinţifică în creşterea porcilor (Tv. 1962).

 

Marx Tamás, (*Zsombolya, 1871.07.0 4 - †Budapest, 1943.12.16), pedagógiai író, szerkesztő. Az aradi tanítóképzőben szerzett oklevelet (1893). Szenthubertben és Temesvár-Gyárvárosban tanított, majd a temesvári Gizella Árvaház igazgatója (1910-22). Különböző temesvári iskolákban folytatta szolgálatát nyugdíjazásáig (1933). A Délvidéki Tanügy és a Banater Schulbote pedagógiai munkatársa, a 20-as évektől több tankönyv szerkesztője; a bánsági magyar és német sajtó pedagógiai cikkeit közölte.

 

Matekovits György, (*Arad, 1943.05.31), orvosi szakíró, esszéíró. ~ Mihály bátyja. Szülővárosában érettségizett (1961), a temesvári Orvosi Egyetem fogorvosi szakának elvégzése (1968) után pályáját ugyanott az arc- és szájsebészeti klinikán kezdte, 1970 óta a 2. számú kórház fogorvosi rendelőjében szakorvos. Szájsebészeti szakorvosi vizsgát Bukarestben tett (1980). Az Association Stomatologique Internationale s az Európai Arc- és Állcsontsebészeti Egyesület tagja. Nemzetközi szakértekezletek előadója 1974-ben Zürichben, Miskolcon és Párizsban, 1975-ben Budapesten, Bukarestben és Brüsszelben. Szakdolgozatait a Stomatologia, Timişoara Medicală, Schweizerische Monatschrift und Zahnheilkunde, Revue de Stomatologie (Párizs), Acta Stomatologica Belgica, Annales l'Histochimie, Oral Surgery közölte. Egészségnevelői esszékkel szerepel A Hét, TETT, Előre, Vörös Lobogó (Arad), Ifjúmunkás, Munkásélet s a temesvári Szabad Szó "Fehér szolgálatban" c. rovata keretében.

A temesvári szabadegyetem *Kisenciklopédia nevű körének vezetője 1980 óta, s az ennek keretében megjelenő *Kilátó c. kiadvány két kötetének szerkesztője (1982-83). 1991-től a Temes megyei EMKE elnöke. A magyar lapokban és folyóiratokban novellákkal, humoreszkekkel, tárcákkal, könyvszemlékkel, kulturális jegyzetekkel jelentkezik. Arcok a katedráról c. sorozata a Bega-parti város magyar szellemi alkotóit mutatja be (1989).

Önálló kötetei: Fogas kérdések (Tv. 1977); Dens sanus in corpore sano (román nyelven, Tv. 1980); Cavitatea bucală – oglinda sănătăţii (1981).

 

Matekovits Mihály, (*Arad, 1946.01.31), matematikai ismeretterjesztő író. ~ György öccse. A középiskolát szülővárosában végezte, a temesvári egyetemen matematika-mechanika szakos diplomát szerzett (1968). Tanári pályáját Fazakasvarsándon kezdte, 1971-től az aradi 1. számú általános iskola aligazgatója, 1980-tól igazgatója. Az aradi Vörös Lobogóban kezdett publikálni, rendszeresen közöl pedagógiai, kulturális és matematikai-csillagászati tudománynépszerűsítő írásokat. Kiemelkedik Bolyai-cikke és Nyerünk vagy nem nyerünk c. tanulmánya a szerencsejáték matematikai esélyeiről A Hétben (1975); Csillagnevek írásban és szóban c. tanulmányát a Művelődés (1980) és az Önarckép c. antológia (Arad 1982) közölte. Sorozatot tett közzé A Halley-üstökösre várva címmel a Vörös Lobogóban (1985).

 

Matolay Zoltán, (*Szenc, 1873.09.27 - †Temesvár, 1953.10.07), filozófiai író, műfordító. Középiskolát Nyitrán végzett, Jászón és Budapesten róm. kat. teológiai tanulmányokat folytatott, a budapesti egyetemen államtudományi (1901) és jogtudományi (1903) doktorátust szerzett. Közigazgatási tisztviselő, majd Temes megyei árvaszéki ülnök, később ügyvéd. Bölcseleti, valláserkölcsi tanulmányai jelentek meg napilapokban és folyóiratokban, mint publicista a nemzetiségi megbékélésért, kölcsönös megbecsülésért szállt síkra. Szaktanulmányokat fordított románból. A keresztény világnézet és a mai háború c. kötete évjelzés nélkül jelent meg Temesvárt.

 

Mátray László, (*Nagyvárad, 1943.05.11), színházi szakíró. Szülővárosában érettségizett (1961), majd a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végzett (1967). A Temesvári Állami Magyar Színház tagja. Első írása az Utunkban jelent meg (1968), színházi tárgyú cikkeit A Hét, Utunk, Művelődés, Hargita, Szabad Szó közölte; szatíráit álnéven az Új Életben jelentette meg. Irodalmi előadóestjei: "Ifjúságunk hatalom" (a második Forrás-nemzedék versei, 1972); "Férfinapló" (In memoriam Radnóti Miklós, Bokor Ildikóval, 1974); Petőfi-Ady est (Thalia-rendezvény, 1977); "Egyenes beszéd" (In memoriam Szilágyi Domokos, 1970), ezek pályafutásának sikeres állomásai. Versmondó anyagából az Electrecord egy nagylemezre való Szilágyi Domokos-válogatást jelentetett meg (1982). Lírai önvallomása A színész magányossága címmel A Hét 1982-es évkönyvében olvasható.

Álnevei: Farkas Márton, Kovács Loránd.

 

Mauthner Klára, (*Arad, 1909.06.13), háztartástani szakíró, műfordító. Középiskolai tanulmányait Nagyszebenben fejezte be (1925). A Színház- és Zeneművészek Szakszervezetének ügyintézője (1946-49), majd az Előre, a Bukaresti Rádió, végül az Agerpres Hírügynökség fordító-szerkesztője. Lefordította Matei Gall Virradat előtt (1959) c. munkáját, névtelenül Nina Decuseara-Bocşan Gyorsan, olcsón, ízletesen (1971) c. szakácskönyvét s Irina és Mihail Hunian A kozmetika ábécéje (1972) c. kötetét.

Önálló kötetei: Könnyű étrend – korszerű táplálkozás (1973); Vadat, halat s mi jó falat (1977).

Írói neve Erdős Klára.

 

Mayer Ker, János, (*Stájerlak, 1872.06.06 - †Újarad, 1935.03.20), zenekritikus. Középiskolai és teológiai tanulmányait Temesvárt végezte. 1900-tól a temesvári állami főgimnázium tanára, a róm. kat. papi szeminárium prefektusa. Szerkesztette és gondozta a Temesvári Zenekedvelők Egyesületének kiadványait. Bartók Béla egyik legelső méltatója: 1906-ban a Délmagyarországi Közlöny hasábjain lelkesen számolt be első temesvári hangversenyéről. 1910-től haláláig Újaradon plébános. Zenetörténeti és -elméleti tanulmányait a Katolikus Egyházi Zeneközlöny és a Zenei Szemle, zenekritikáit, beszámolóit, publicisztikai írásait a Temesvári Hírlap, Erdélyi Hírlap, Aradi Közlöny és Déli Hírlap közölte.

 

Méliusz József, (*Temesvár, 1909.01.12 - †Bukarest, 12.05), író, publicista, költő, műfordító. ~ Anna férje. Középiskolát szülővárosa Piarista Gimnáziumának reál szakán végzett, Budapesten tette le az érettségi vizsgát (1928). Főiskolai tanulmányait a budapesti Műegyetem műépítészeti karán kezdte, majd Zürichben, Kolozsvárt és Berlinben teológiai tanulmányokat folytatott és református lelkészi képesítést szerzett (1933). Az Ifjú Erdély egyik szerkesztője és az Erdélyi Fiatalok munkatársa (1932-33), Endre Károly ajánlásával az Erdélyi Helikonban kezdi szépirodalmi pályáját. A válsággal küzdő Európa háborúra készülő szélsőségeseivel szemben az antifasiszta békemozgalomhoz csatlakozott, 1934-től a Korunk főmunkatársa, 1935-től a Brassói Lapok bánsági tudósítója és publicistája. Dél-Erdélyben részt vesz az Antonescu-diktatúra ellen folyó illegális küzdelemben, a Déli Hírlap cikkírója Virág Miklós álnéven. A bevonuló szovjet hadsereg feljelentésre letartóztatja; az incidens tisztázása után az MNSZ központi sajtóirodájának vezetője (1945), a Romániai Magyar Írók Szövetségének főtitkára (1946), Gaál Gáborral közösen szerkeszti az Utunkat. A romániai magyar színházak vezérfelügyelőjeként szerepet vállal a marosvásárhelyi Székely Színház és a kolozsvári Magyar Opera megteremtésében. A kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője, majd igazgatója, a magyar színművészeti intézet tanára (1948-49). Koholt vádak alapján az MNSZ más vezetőivel együtt letartóztatták s ítélet nélkül hat éven át (1949-55) fogva tartották. Hazatérve az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó aligazgatója (1957-59), a Romániai Írók Szövetségének alelnöke (1968-72).

A realizmus és avantgardizmus – a valóság megvallása és a korszerű képzetkapcsolások – szintézisével jelentkezett. E műfaj-termő jellegzetességgel tűnt fel hol a MADOSZ meghirdette Népi Toll Versenye lebonyolításával, munkás és paraszt írók után kutatva, hol a Ben Hepburn hagyatéka c. verssorozat (Korunk 1934) néger jelképeibe rejtve az elnyomottság és kiszolgáltatottság elleni érzelmi kitöréseit, új helyezést szerezve a forradalmi művészetté emelt avantgardizmusnak. E kettős-egység jellemzi 1945 után megjelenő A nép ír vagy Tanú a nép c. írásait egyfelől, Együtt a világgal c. verseskötetét másfelől, és életének gazdag irodalmi termése ezzel a sajátossággal ötvöződött páratlan irodalmi jelenséggé nemcsak lírájában, hanem prózájában is. Találóan jegyzi meg Kántor Lajos az eredetileg még II. világháború előtti, de csak 1969-ben megjelent Város a ködben c. önéletrajzi regényéről, hogy ez a Proust utáni modern európai próza szintjét megközelítő mű "...különösen szerencsés házasságból született: az író avantgarde elkötelezettségéből s a magyar szociográfiai irodalom tapasztalatainak hasznosításából".

A mindennapokat megelevenítő közírása és a Dél-Erdélyben átélt fasiszta diktatúra nyomasztó emléke is a tényközlés és a művészi gondolatiság elválaszthatatlanságában gyökerezik. A Kitépett naplólapok harminc évet átfogó mindenkori maiságában az írói alakulás őszinte folyamatával találkozunk, a Sors és jelkép pedig, egy 1943-as erdélyi utazás regénye, nemcsak a "nemzetiségi realizmus" jegyében íródott, hanem a belső lelki vallomás erkölcsi nyomatékával is. A második kiadáshoz fűzött visszapillantás nem hallgatja el az antifasiszta ellenállás térképéről egy voluntarisztikus baloldali-szektás elvárás meghökkentő – s nyilvánvalóan a szerző későbbi meghurcolását is előrejelző – türelmetlenségét a művésszel szemben, aki példaképei, Montaigne és Kazinczy nyomában járva politizálás közben sem adja fel egy új világra készülődő költő igazságérzetét. A regény regényéhez tartozik, hogy amikor 1973-ban újra megjelenhetett, az író bevallja, hogy közben a regény tematikája "a sérülések egész rendszerévé változott át, irodalmi traumatológiává", amelynek kibeszélése görcsöktől szabadít...

Majakovszkijra emlékeztető agitatív s egyben kritikai kommunizmusa egy ifjúságából hozott mély, krisztiánus humánumból táplálkozik, ezért került nemegyszer szembe a balos hatalommal. Ez az erkölcsi erő íratja meg vele az Aréna c. verseskötet híressé vált Jitkadal elégia c. zsidó siratóversét, mellyel az antiszemitizmus ellen küzdő keresztény íróknak szánt Jeruzsálemi Nagydíjat kiérdemelte. Művészete elválaszthatatlan Európa szellemi nagyjainak vonulatától. Nem véletlen, hogy egy Thomas Mann ellen indított provokációs plágiumperben Costa Carei román íróval szövetkezve megszervezte Temesvárt a nagy német író védelmét. Ismert barátsága Ludwig Renn német íróval.

Jellemző, hogy Bert Brecht, Johannes R. Becher, Alekszej Tolsztoj fordítója, a román irodalomból pedig Arghezi verseit, Rebreanu, Eftimiu, Victor Ion Popa, Muşatescu, Mihail Sebastian vígjátékait ültette át magyarba. Egy fikciós író-személyiségbe öltöztetett kettős regénye (A Horace Cockery-Múzeum és Horace Cockery darabokra tört elégiája) saját eszmei beidegződésének kalandos irodalmi Európa-képét adja, travesztálva önmagát, aki "költő volt, nem politikus. A politika mesterségbeli fogásait nem ismerte, humanista volt és moralista; költő: a csatavesztés predesztináltja."

Az emlékező író eredeti műfaja a kávéház-regény: összesen öt kötetből áll. A kávéház mint "méliuszi fogalommá váló méliuszi metafora" (Szász János) egyben vallomás és álom, útinapló és korrajz, képzelet és irodalomtudomány értelmiségi fóruma, ahol mindnyájan ott lebegnek, akik "testvérien a humanizmusban, lázadásban, szabadságban és rációban" az eszményi Európát jelentik. Az illúziók kávéháza s a Kávéház nélkül után a harmadik kötet, a Tranzit kávéház álomtechnikájában – "Anna álmában" – megelevenedik a költő-hős pokoljárása a történelmi megpróbáltatás börtöneiben... A lazán induló szerkezet egyre határozottabb formát ölt (Napnyugati kávéház; A barátság kávéháza – tegnap) s minden megszokottól felszabadultan maga az erdélyi magyar "új regény", mely csattanójáig ér Zsilava nem volt kávéház c. alatt közölt s egy korszak vádirataként elhangzó börtön-naplójával, egyelőre A Hét hasábjain (1991-92).

A költő nem öregszik. Kezdve a csehszlovákiai sarlós ifjúság erdélyi bemutatásától (1930) a kolozsvári Fellegvár neoavantgardista fiataljainak levélbeli üdvözléséig (1979) éberen figyelte az új írókban jelentkező folytonosságot, közben már Az új hagyományért c. tanulmánykötetében üdvözölve Lászlóffy Aladár és Szilágyi Domokos nemzedékét, melyben "az örökség ébredése" jelentkezik.

Művei: A nép ír (1945); Ének 1437-ről (Verses krónika. Tv. 1945); Tanú a nép (Tv. 1945); Párizs után (politikai közírás, Kv. 1946); Sors és jelkép (Kv. 1946, 2. javított kiadás Buk. 1973); Együtt a világgal (versek, 1957); Októberi szél (Egy publicista jegyzetei. 1957); Ameddig ellátok (versek, 1960); Kitépett naplólapok (1961); Okos volt-e Okos Marci? (Regényke. Méliusz Annával. 1961); Beszélgetés a rakparton (versek, 1963); Legszebb versei (1964); Aréna (versek, 1967); Az új hagyományért (cikkek, tanulmányok, 1969); Város a ködben (függelékben a regény kéziratának története, 1969, 2. kiadás 1981. RMI); Az illúziók kávéháza (Vallomások. 1971, Bp. 1990); Én és az oroszlán (ifjúsági regény, Méliusz Annával. 1972); Kávéház nélkül (Emlékezet és vallomás. 1977); Tranzit kávéház (Utazás és álom. 1982); Horace Cockery-Múzeum – Horace Cockery darabokra tört elégiája (1983, Bp. 1988); Válogatott költemények 1930-1980 (1984); Napnyugati kávéház (1986); A barátság kávéháza – tegnap (1988).

Harminc versét németre ültette át Franz Liebhard (1965); románra verseit Emil Giurgiuca, Radu Boureanu, Paul Drumaru, regényét Oraşul pierdut în ceaţă címmel Constantin Olariu (1974), az Arena elégiáit Virgil Teodorescu (1975) fordította.

Benedek Marcell: Sors és jelkép. Utunk 1946/3. – Gréda József: Nagy költemények nyersanyaga. Utunk 1958/14. – Lőrinczi László: Jegyzetek M. J. költészetéről. Korunk 1961/1. – Méhes György: Mesei realizmus. Utunk 1962/2. – Balogh Edgár: A közíró ars poeticája. Korunk 1962/5. – Márki Zoltán: Naplólapok. Igaz Szó 1962/6. – Izsák László: Expresszionista hagyomány – költői agitáció. Korunk 1964/12. – Király László: Aréna. Utunk 1968/8. – Szilágyi István: Városnagy költemény. Utunk 1968/14. – Hervay Gizella: Magány és aréna. Beszélgetés M. J.-fel. Ifjúmunkás 1969/3. – Huszár Sándor: Az író asztalánál: az avantgardról. Utunk 1969/20; újraközölve Beszélgetések kortárs írókkal. 1969. 237-45. – Kántor Lajos: Városok – ködben és éjszaka. Korunk 1969/11. – Marosi Péter: Atlantisz visszatér. Utunk 1969/45. – Kovács Sándor Iván: A monarchia magyar regénye. Népszabadság, Bp. 1969/246. – Jancsó Elemér: Irodalomtörténeti publicisztika. Igaz Szó 1970/1. – Pomogáts Béla: Valóság és ábrázolás. Tiszatáj, Szeged 1970. 573-75. – Kovács János: Az utazás bűvölete. Előre 1973. aug. 4. – Kicsi Antal: M. J. I-II. Brassói Lapok 1974/15-16. Kis Irodalomtörténet. – Szász János: Egy téli estén M. J. kávéházában. Előre 1978. febr. 19; uő. Ismét a kávéházban. Előre 1982. nov. 17; uő. Egy költészet pályaképe. A Válogatott költemények utószava 1984. – Beke György: M. J. kételyei és bizonyosságai. Brassói Lapok 1979. febr. 17. – Szávai Géza: Helyzettudat és irodalom. M. J. költészete. Kismonográfia. 1980. – Egyed Péter: Vesztés és túlélés M. J. művében. Utószó a Város a ködben 1981-es kiadásához. – Borcsa János: "A költészet életforma." Korunk 1984/6.

ÁVDolg. Szász Béla: M. J. Kv. 1967.

 

Mérő Rezső, (*Szabadka, 1887.02.16 - †Temesvár, 1954.10.26), közgazdasági szakíró. A temesvári állami főreáliskolában érettségizett (1904), tanulmányait a budapesti Kereskedelmi Akadémián folytatta. Kezdetben a temesvári Közgazdasági Bank könyvelője, majd a szolnoki Népbank cégvezetője. Az I. világháború után Temesvárt telepedett le, ahol előbb a Timişoara Bank, később az általa alapított Pallas Bank igazgatója. Közgazdasági tárgyú cikkeit, tanulmányait a bánsági újságokban, valamint a kiadásában megjelent, maga szerkesztette A Hét (1934-35) c. közgazdasági szaklapban tette közzé. Önálló kötete: Kereskedelmi tudományok (Tv. 1937).

 

Mertz Károly, (*Nagyvárad, 1903.08.05 - †Temesvár, 1976.11.21), pedagógiai író. Középiskolát szülővárosa premontrei főgimnáziumában végzett, mint piarista papnövendék egyidejűleg az I. Ferdinand-Egyetemen magyar, román és történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1927-től a temesvári Piarista Líceum tanára, a kegyesrendiek rendházának főnöke, a felekezeti iskolák államosítása (1948) után a temesvári tanítóképző, a Magyar Vegyes Líceum, végül a C. Diaconovici Loga Líceum magyar nyelv és irodalom tanára nyugdíjba vonulásáig (1958-63). Az Arany János Társaságnak egy időben főtitkára, a Jóbarát szerkesztője és kiadója (1937-38). A neveléstudomány oktatáselméletével és módszertanával foglalkozott. Esztétikai és irodalomtörténeti cikkeit a Temesvári Hírlap, Déli Hírlap, Erdélyi Lapok és Erdélyi Tudósító közölte.

 

Messer Sándor, (*Arad, 1910.06.05 - †Arad, 1986.11.04), újságíró, sportszerkesztő. Szülővárosa katolikus gimnáziumában érettségizett. Első írása az aradi Sportújságban az újkori olimpiák történetéről szólt (1927). Az aradi Friss Újság, Aradi Újság, Reggel, Rendkívüli Újság sportrovatát vezette (1928-40), majd a Jövő, ill. Vörös Lobogó munkatársa. Tíz évkönyvet szerkesztett Sportnaptár (1934), Nemzeti bajnokság számokban (1935-37), valamint társszerzőként Orosz Sándorral és Weinberger Istvánnal Népsport (1945), ill. Sportévkönyv (1948) címmel. Az illusztrált kötetek az előző év sporteredményeit táblázatokban foglalták össze, bemutatták az aradi, temesvári és nagyváradi sportegyesületek tevékenységét s közölték az atlétikai világcsúcsokat.

 

Mészáros Sándor, (*Bözönce, 1915.09.17 - †Temesvár, 1983.05.27), költő. Középiskolai tanulmányait a temesvári piarista gimnáziumban s a felsőkereskedelmi iskolában végezte. Tisztviselőként különböző iparvállalatoknál dolgozott. A II. világháború után az MNSZ városi szervezetének elnökeként szerepet vállalt a temesvári magyar közművelődés megszervezésében. Támogatásával alakult meg a temesvári Magyar Népszínház s épült fel a Magyar Ház udvarán a szabadtéri színpad. Verseit, műfordításait a Szabad Szó, valamint a Bánsági Magyar Írók Antológiája (Tv. 1946) közölte. Önálló kötete: Az én hazám (Tv. 1945).

 

Mezey Zsigmond, (*Nagybecskerek, 1885.12.12 - †Arad, 1944.11.04), zeneszerző, zeneesztéta és -kritikus, műfordító. Középiskolát szülővárosában végzett, a nagyváradi jogakadémián doktorált (1907), a budapesti Zeneakadémián hegedű- és gordonkaszakos zenetanári oklevelet szerzett (1911). Pályáját a nagyváradi színház másodkarmestereként kezdte, majd feleségével, Zay Margit zongoratanárnővel Aradon zeneiskolát létesített, amely 1940-ig működött. A város Filharmónia Egyesületének vezető muzsikusa. Nádassy Ernő szövegeire írt dalait, tánczenei szerzeményeit (Leila, 1927; Szeméből olvastam..., 1928; Ne gondolj rá, mit hoz a holnap, 1929) a Moravetz Zeneműkiadó adta ki.

Mint műfordító y. d. szignóval lefordította Jüan Csen Csui kisasszony és H. G. Wells A gyámoltalan kísértet c. elbeszélését (Periszkop 1926), s ugyanitt ismertette Reinitz Béla Hét dal Ady Endre verseire c. alatt Bécsben kiadott kottáit.

Önálló munkái: Kétágú síp (Arad 1924); A muzsika lelke (A muzsika illata, színe, bánata, sóvárgó láza esszékben. Arad 1924); A zene története (Arad 1929. Lexikon Könyvtár).

 

Mihályffy Irén, (*Zsombolya, 1882.05.27 - †Kolozsvár, 1950.09.05), zenepedagógus, előadóművész. Tanulmányait a budapesti Zenekedvelők Egyesületénél kezdte, a Zeneművészeti Főiskolán szerzett tanári diplomát. Németországban járt tanulmányúton. Tanított Budapesten a Bellovits-, később a Sztojanovits-féle zeneiskolában, 1928-tól kezdve a Kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium tantestületének tagja, majd a Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola tanára. Önálló hangversenyeken és színpadon is fellépett, több alkalommal vezényelte a Magyar Zenekonzervatórium női kórusát. Nyomtatásban megjelent zenepedagógiai dolgozata: Értekezés az énekhangszer kezeléséről és annak épségben tartásáról (Kv. 1939).

Szigethy József: Zenei művészeti és irodalmi dekameron. Kv. 1928.

 

Mokka, Hans, (*Temesvár, 1912.05.16), író, énekművész, színész. Szülővárosában a Piarista Gimnáziumban érettségizett (1926), nyomdász (1926-44), Temesvárt és Münchenben zenei tanulmányokat végzett. Hadifogságból hazaérkezve előbb a temesvári Állami Opera énekese (1946-56), majd a nagyszebeni Bach-kórus szólistája (1956-68) és a temesvári Állami Német Színház színésze (1957-68).

Első verseit magyarul írta, ezeket egykori iskolájának Harsona c. diáklapja közölte (1928). Két német verseskötete saját szedésében jelent meg (Stille Jugendtage, Tv. 1938; Improvisationen, Tv. 1943). Dolgozott a Temesvarer Zeitung és a Banater Schrifttum szerkesztőségében, írásait, fordításait, színdarabjait, karcolatait és riportjait a romániai német lapok közlik. Magyarul az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Előre hasábjain jelentkezik. Temesvár régi életét mutatja be Die Hahnenfeder (1967) és Das Traumboot (1971) c. munkáiban; magyarul szülővárosának egykori utcai típusait örökíti meg Árnyképek c. kötete mikro-novelláiban, tollrajzaiban és portrévázlataiban (Tv. 1982). Temesvári mesegyűjteménye a Traumhansl und Traumlieschen (1985), újabb verseskötete az Innere Landschaft (1985), anekdotagyűjteménye Das unerwartete Geschenk (1986).

Jecza Péternek ajánlja Dalol a bronz c. verssorozatát (1980), német és magyar versben búcsúztatja Endre Károlyt (1988).

1991-ben a németországi Darmstadtba költözött.

Pongrácz P. Mária: Szobrot állítottam. Beszélgetés H. M. íróval, az Árnyképek szerzőjével. Szabad Szó 1982. nov. 5.

 

Molnár Erzsébet, R. Molnár, M. Reinhart (*Kolozsvár, 1943.06.25), ifjúsági író, szerkesztő, műfordító. ~ Szabolcs felesége. Aradon érettségizett (1961), a Babeş-Bolyai Egyetemen román-magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1966). Pályáját a zimándi általános iskola tanáraként kezdte (1966-70), a Politikai Könyvkiadóhoz került (1971), a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács főelőadója (1972-88), a Munkásélet szerkesztőségi titkára (1988-89). 1990-től a Valóság, 1991-től a Változó Valóság levelezési rovatvezetője.

Első írása az aradi Vörös Lobogóban jelent meg (1967). A gyermek- és ifjúsági irodalomról, óvodai színjátszásról szóló írásait a Művelődés, Jóbarát, Igaz Szó, A Hét, TETT, Előre közölte; kiemelkedik Gyermekirodalom és mass media c. tanulmánya a Korunkban (1982/11). Szerkesztésében jelent meg Gárdonyi Géza Gólyák, méhek, kislibák és József Attila Aki szegény, az a legszegényebb c. válogatása; műfordítása Eduard Jurist A játék folytatódik c. vidám történet-gyűjteménye (1987); eredeti meséivel és fordításokkal a *Nagyapó mesefája sorozat munkatársa. Eljöhetnél hozzám c. színdarabját a kolozsvári bábszínház játszotta (1979).

Önálló munkái: Gyertek, játsszunk valamit (gyűszűbáb-játékok, Botár Edit rajzaival, 1984, románul 1990); Fakalinka és a pereputty (fakanálbáb-játékok, Botár Edit rajzaival, 1988).

Gagyi László: Gyertek, játsszunk valamit. Igaz Szó 1984/12. – Gábor Csilla: Átlelkesített fakanalak. Utunk 1989/3.

 

Molnár H. Lajos, (*Marosvásárhely, 1946.05.16), író. Szülővárosában érettségizett (1964), egy évig ugyanott a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet növendéke, majd a Bábszínháznál dolgozott s a Babeş-Bolyai Egyetemen lélektan szakos diplomát szerzett (1971). Pályáját mint üzempszichológus a Resicai Kohászati Kombinátnál kezdte (1971-76), innen került az Ifjúmunkáshoz riporternek és közírónak. 1981-ben elnyerte a Romániai Írószövetség irodalmi díját. 1987-ben elhallgatás helyett a kitelepülést választotta. Magyarországon előbb a Magyar Nemzet munkatársa, 1988-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja, ugyanott az Új Néplap szerkesztője (1990-92).

Riportjai És akkor átmentem a tűzön c. alatt 1978-ban ugyan még megjelentek, amikor azonban a kritika rá akart mutatni a kötetben foglalt tanulságokra, a cenzúra ezt már megakadályozta. K. Jakab Antalnak a kötet erkölcsfilozófiáját és valóságfeltárását értékelő tanulmánya csak 1990-ben jelenhetett meg. Donki Ákos c. regényéről, mely egy munkás lelki életébe nyújt őszinte bepillantást, Szőcs István ezt írta: "Az izgalmas, roppant izgalmas cselekmény arról szól, hogy ez az igénytelen fiatal fémmunkás [...], akire mindig rájár a rúd, aki mindig a rövidebbet húzza, miként – nem romlik meg." Lélektani hitelességével, a munkásfiatalok rétegnyelvének sajátosságával s reális korrajzával az erdélyi munkásirodalom itt érte el csúcsát.

Munkái: És akkor átmentem a tűzön (üzemi riportok, 1978); Kilépés (válogatott riportok, Kv. 1980); Donki Ákos (regény, 1981; Bp. 1987); Falrahányt esztendő (regény, 1983; Bp. 1990).

Szőcs István: "...és az élet útja szépen így telik..." Előre 1982. jan. 6. – Egyed Péter: M. H. L. és a társadalmi fantázia. Igaz Szó 1982/3. – Antal József: Időszerű téma. Igazság 1983. nov. 16. – K. Jakab Antal: Hős köröztetik. Helikon 1990/1, 2.

 

Molnár Jakab, (*Homoródszentmárton, 1926.01.03 - †Arad, 1991.05.08), közíró, szerkesztő. Középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1946), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakos diplomát szerzett (1951). Korond, Székelyderzs, Árapatak, Tornya, Gyorok községekben tanított nyugdíjazásáig (1986). Első írása Az eszmék és a valóság c. alatt az erdélyi magyar baptista ifjúsági konferencia Tábortűz mellett c. kézikönyvében jelent meg (1947). Nyelvművelő és pedagógiai írásait az Előre és Vörös Lobogó közölte. Az 1990-ben újraindult nagyváradi Szeretet és a bánsági Üdvüzenet baptista lapok szerkesztője, számos ezekben megjelent vallásos tárgyú cikk és vers szerzője. Kéziratban maradt munkái: Molnár Lajos székelyföldi baptista úttörő és Ilonka Mihály baptista misszionárius életrajzai, valamint Csillagként fénylő hűség címmel egy Dávid prófétáról szóló oratórium.

 

Molnár Jenő, (*Karánsebes, 1920.09.24), földrajzi szakíró. Középiskolát szülővárosában végzett (1940), földrajz-történelem szakos diplomát Kolozsvárt a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett (1944). Tanári pályáját a kolozsvári Kereskedelmi Középiskolában és a Református Kollégiumban kezdte (1944-49), majd a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen adjunktus, előadótanár és tanszékvezető nyugalomba vonulásáig (1982). Erdély népessége magassági övek szerint c. disszertációjával doktorált (1945), mivel azonban ez hivatalos elismerést nem nyert, 1972-ben újabb doktori tézist védett meg Alkalmazott földrajzi kutatások Kolozs megyében címmel. Az 1990-ben újjáalakult EME természettudományi szakosztályának választmányi tagja.

Több mint három évtizeden át gazdasági- és kultúrföldrajzi kollégiumokat tartott a természetrajz-földrajz, közgazdaság és filológia karokon, kutatásainak eredményeivel azonban más hazai és külföldi (Ljubljana, München, Moszkva, Debrecen) egyetemeken is szerepelt. Kolozs megye Kutató és Tervező Intézetének munkatársa.

Első írása az EKE Erdély c. folyóiratában jelent meg (1948). Kutatásainak eredményeit 1957-től közli rendszeresen. Szerepel a Román Földrajzi Társaság s az egyetem kiadványaiban, valamint a Kriterion Népismereti Dolgozatok (1978) c. gyűjteményében; a Korunk, A Hét, Művelődés, TETT hasábjain a kortárs földrajztudományt s főleg annak gyarkorlati jellegét ismertette; hozzájárult a földrajzi típusképzés általános elméletének kidolgozásához (Földrajzi Közlemények, Bp. 1966/3) s a mezőgazdaság és a települések tipizálásának módszertanához a Nemzetközi Földrajzi Unió francia és angol nyelvű kiadványaiban (Bulletin de la Société Languedocienne de Géographique, Montpellier 1974; Geoforum. Great Britain, 1975). A Hargita Kalendárium 1986-os kötetében Hargita megye városhálózatának néhány kérdése c. tanulmányával szerepel.

Gyakorlati dolgozataiban bukaresti és kolozsvári munkatársakkal együttműködve funkció szerint osztályozta Románia falusi településeit, rangsorolta az ország városait és felvázolta azok vonzási körzeteit. Önálló dolgozatokban jellemezte az Erdélyi Mezőség, a Szamosmenti Síkság, Kolozs megye település- és Hargita megye városhálózatát. A romániai irodalomban is idézett módszert dolgozott ki a falusi települések potenciáljának meghatározására, feldolgozta továbbá az Erdélyi Medence s majdnem egész Románia főbb mezőgazdasági típusait és régióit olasz és francia szakkiadványok számára. Társszerzőkkel közreműködött Románia idegenforgalmi helyeinek tipizálásában; önálló tanulmányban megkísérelte az ország gazdasági vidékeinek körülhatárolását.

A világgazdaság primér szektora (Kv. 1976) c. egyetemi jegyzetében közli a világ mezőgazdasági típusainak taxonómiáját és mezőgazdasági régióinak térképét, amelyet a romániai szakirodalom is átvett. Hagyományos földrajz – korszerű földrajz c. tanulmánya az EME Természettudományi és Matematikai Szakosztályának Közleményeiben (1992/1), Tudósok a tudománynépszerűsítésről c. írása a Művelődés 1990/1-es számában jelent meg. Tanulmánya a természetről és természetjárásról Áprily Lajos költészetében kéziratban.

Szabó Attila: Természettudományos irodalom. Közli A romániai magyar nemzetiség. 1981. 235. – Benke V. János: Tudományos arcképcsarnok: M. J. Művelődés 1984/1.

 

Molnár Sándor, (*Szatmárcseke, 1895.06.12 - †Arad, 1960.03.17), munkásíró, szerkesztő, műfordító. Csupán két elemi osztályt végzett szülőfalujában. A magyar kommün bukása után politikai menekültként telepedett le 1919-ben Petrozsényban, ahol mint csillés bányász kapott alkalmazást. Itt Evien-Eisler Eugen tisztviselő barátjával közösen szerkeszti az Erdélyi könyv c. antológiát (1923) s a Zsilvölgyi Napló c. társadalmi és szépirodalmi lapot (1924-40). Az Antonescu-diktatúra idején kereskedelmi utazó Aradon, ahol a diktatúra bukása után a Szabadság napilap egyik szerkesztője (1945-48). Ezután könyvárusító, 1958-tól biztosítási ügynök.

Szinte évről évre jelennek meg verseskötetei bányász-korában; mint aradi szerkesztő, egyben műfordító is: Gheorghe V. Haiduc román íróval közösen jelenteti meg A gondolat virágai c. gyűjteményt, mely Eminescutól Beniucig negyven román szonett magyar fordítását tartalmazza ezzel az ajánlással: "...elismerés mindazoknak, akik a népek testvériségének ügyét szolgálják." Kalendáriumot is kiadnak A testvériség naptára (Arad 1946) címmel. Hagyatékában több versformába ültetett népmeséje szerepel, ezek kedvéért állított össze rímlexikont, 300 szónak adva meg a megillető rímet.

Legnagyobb részt Petrozsényban megjelent verseskötetei: Vágyak szigetén (1920); Könnyes zsoltárok (1921); Ilyen a szívem (1925); Tisztaság himnuszai (1926); Erdély országútján (1927); Álarc nélkül (Tîrgu Jiu 1929); Új tavaszvárás (1930); Igaz balladák (1934); Szabadság lobogója alatt (Arad 1946).

Prózakötetei: Vallomások könyve (önéletrajz, novellák, Hátszeg 1941); Az író naplója (Arad 1945); Két szív egy keringőben (kisregény, Arad 1945).

 

Molnár Szabolcs, (*Mezőtelegd, 1943.04.12), irodalomtörténész, műfordító. ~ Erzsébet férje, ~ Zsófi apja. Középiskolát Aradon végzett (1960), a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett tanári oklevelet (1966). A kisiratosi általános iskolában tanított (1966-69), majd tanársegéd, 1973-tól adjunktus, 1990-től előadótanár a bukaresti egyetemen, ahol régi magyar irodalmat és művelődéstörténetet ad elő.

Az egyetemi oktatás céljaira Magyar irodalmi szöveggyűjteményt (I-III, 1973-76) állított össze a régi magyar irodalomból, ill. a felvilágosodás korának költészetéből. Irodalmi szöveggyűjteményt jelentetett meg a líceumok XI. osztálya számára is (1980). Antológiájának a mohácsi vészig terjedő I. része két kötetben a nagyközönség számára átdolgozott változatban Idők szép virága címmel jelent meg (Bukarest-Budapest 1991, 1993).

Első írását az aradi Vörös Lobogó közölte (1960). Gondozta Berde Mária Versek-Műfordítások (1970) és Tüzes kemence (Kv. 1985), Haller János Hármas história (Téka, 1978) c. kötetét, a Száz fabula, Krónika és egyéb írások című Heltai Gáspár-gyűjteményt (1980), összeállította a Históriás énekek és széphistóriák (1981) c. antológiát; ugyancsak gondozásában jelent meg Andrád Sámuel Elmés és mulatságos rövid anekdoták (Téka, 1988) c. kötete. Magyarra fordította az Árnyékok uralma c. Ion Vinea-kötetet (Mircea Vaida utószavával, 1976), Lucian Blaga Egy évszázad arcai c. aforizma-, esszé- és tanulmánykötetét (Szilágyi Domokossal, 1978), valamint Tudor Vianu Korok, írók, művek c. tanulmány-gyűjteményét (Halász Annával, Szilágyi Domokossal és Zirkuli Péterrel, 1983); az Arte poetice. Renaşterea (1986) c. kötetben a román olvasóknak mutatta be Vitéz Jánost, Janus Pannoniust, Zsámboky Jánost és Rimay Jánost. "Körültekintő alaposságáért" a szakkritika elismeréssel fogadta főművét, a Berde Mária c. monográfiát (1986).

1990 tavaszán megszervezte az önálló Hungarológiai Tanszéket a bukaresti egyetemen, s ennek tanszékvezetőjeként az idegen nyelvek és irodalmak karának tanácstagja lett. A szlovéniai Mariborban rendezett Mátyás-konferencián adta elő tudományos gyűjteményben is megjelent tanulmányát (Maribor 1991), s Pécsett a magyar nyelv mint idegen nyelv tanításának megvitatásán Az oktatás tartalmát meghatározó politikai célok címen tartott előadást (1991).

Jegyzeteit, nyelvművelő írásait, ismertetéseit a Művelődés, Munkásélet, A Hét, NyIrk, a budapesti Helikon világirodalmi figyelő, Irodalomtörténeti Közlemények (Bp.) hasábjain tette közzé, 1990 óta a Romániai Magyar Szó, Valóság munkatársa. A Változó Valóság 1992/2. számában Célirányos badarságok c. alatt leplezi le az állítólagos "székely nyelv" zavaros elméletét.

Binder Pál: Heltai Gáspár magatartásmodellje. A Hét 1981/25. – Gaal György: Berde Mária vallomása és vállalása. Utunk 1987/16. – Kozma Dezső: Könyv – Berde Máriáról. Korunk 1987/4. – Kovács János: Arckép – kinagyításokkal. Igaz Szó 1987/9.

 

Molnár Tibor, (*Nagyszeben, 1911.12.14), újságíró, szerkesztő, műfordító. Elvégezte az aradi Római Katolikus Gimnázium I-IV. osztályát, s a Felső Kereskedelmi Iskolát (1929). Újságírói pályáját az Aradi Közlöny belső munkatársaként 1930-ban kezdte, 1935-től egyben a Brassói Lapok és a Népújság aradi tudósítója. Cikkeit közölte a Független Újság is. Az aradi Patriotul, ill. Flacăra Roşie főszerkesztője (1944-49), majd a bukaresti Veac Nou és Új Század folyóiratok főszerkesztő helyettese (1950-53), az Orosz Könyv kiadóvállalat nemzetiségi szerkesztőségének vezetője (1954-58), végül a Kiadói Központ Könyvterjesztő Igazgatóságának tisztviselője nyugalomba vonulásáig (1964). Azóta az Előre, Művészet, Új Élet, A Hét munkatársaként irodalmi, színházi és filmtárgyú írásaival jelentkezett.

Első írását az Aradi Közlöny közölte (1930). Irodalomtörténeti jelentőségű a Brassói Lapok 1936. júl. 5-i számában közölt beszélgetése József Attilával, "a magyar Panait Istratival".

A Brassói Lapokban beszélgetést közölt Ignotus Pállal (1936. júl. 3.) és Szabó Zoltánnal (1936. júl. 9.). Hozzászólt a Szentimrei Jenő kezdte Helikon-vitához Ki a szalonból nemcsak az ugarföldekre, hanem a perifériákra is c. alatt (1936. aug. 9.). Az elsők között méltatta Horváth Imre költői jelentkezését (1937. jan. 23.), s a Független Újságban írt József Attila verskötetéről (1937/20). A költő tragédiájáról a Brassói Lapokban tudósít (Hogyan élt és hogyan halt meg Ady Endre óta a legnagyobb magyar költő: József Attila. 1937. dec. 12.). Önéletrajz-szerű visszaemlékezést közöl Salamon Ernőről a Halálűző c. antológiában (1968); feldolgozza Csíky Gergely 1886-ban bemutatott Spartacus c. tragédiájának az aradi múzeumban őrzött három ismeretlen változatát (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1982/2).

Műfordító. Petre Bellu A védelemé a szó c. regényét 1936-ban fordította; az 50-es évektől kezdve a kortárs román színpadi irodalmat (Lovinescu, Everac, Baranga, Mazilu, Demetrius, Solomon, Dorian, Tărchilă) tolmácsolja. Válogatásában és részben fordításában jelent meg a Kriterion Kortárs román drámák (1983) és Kortárs román vígjátékok (1984) c. kötete. Németből Paul Schuster regényét (Amikor nincs sugara a napnak. 1964), oroszból többek közt Tyendrjakov (1959) és Tinyanov (1962) egy-egy regényét ültette át magyarra.

Románra fordította Molnár Ferenc Olympia (Sidonia Drăguşanuval, 1967), Kocsis István Megszámláltatott fák (1970), Mesterházi Lajos Tetemrehívás (1974), Fehér Klára Mi, szemüvegesek (1974) c. színdarabjait és Radó Sándor Dóra jelenti... c. dokumentumregényét. 1982-1986 között Örkény István, Galgóczi Erzsébet és Karinthy Ferenc elbeszéléseiből egy-egy kötetre valót válogatott ki romániai magyar kiadásra, a Horizont sorozat számára.

Álneve: Szebeni Zsigmond. 

Abafáy Gusztáv: Adalékok József Attila életéhez és költészetéhez. NyIrk 1960/3-4. – Kántor Lajos: A hiány értelmezése. József Attila Erdélyben. 1980. 17, 101, 103, 110, 134. – Horváth Imre: Egy híres vallomás margójára. A Hét 1980/32.

 

Molnár Zsófi, (*Arad, 1967.08.01), meseíró, ifjúsági elbeszélő, műfordító. ~ Szabolcs és R. ~ Erzsébet leánya. A bukaresti egyetemen szerzett német-angol szakos tanári oklevelet (1989), utána a németországi Hanauba költözött (1990).

Német versekkel indult (1983), magyar elbeszéléseit, meséit a Napsugár melléklete s a Nagyapó Mesefája sorozat 15. kötete juttatta el az olvasókhoz (1986). Az Igaz Szóban és az Utunkban holland és német költőket tolmácsolt. Önálló kötete: Bukdács, Bukfenc és a többiek (1988).

Írói neve német közleményeiben Nora Molnár, ill. Nora Schullerus.

 

Mottl Román Pál, (*Budapest, 1892.03.25 - †Nagyvárad, 1978.01.10), grafikus. ~ Román apja. Szakmai tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolában végezte (1914); 1912-ben tanulmányúton járt a Bánságban, a népművészet formakincsével ismerkedett. 1917-ben képesítő vizsgát tett a budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző szakán, majd Nagyváradon telepedett le, ahol az I. világháború végén művészeti szabadiskolát létesített.

Írásban (napilapok munkatársaként) és előadásokon a művészeti-esztétikai ismeretterjesztést szolgálta. Ő készítette a Tavasz és Magyar Szó folyóiratok fedőlapját. 1919-től jelentkezett a nagyváradi művészközösség kiállításain, 1945-ben a helyi képzőművészeti csoport elnökévé választották. Ex librisei készültek fametszetben és rézkarcban; ezekből 1967-ben külföldön is bemutatott. 1977-ben gyűjteményes kiállítását szervezte meg a Körösvidéki Múzeum.

Gábor Dénes: A tanár és grafikus M. R. P. Művelődés 1977/6.

 

Mózer István, (*Arad, 1929.12.25), újságíró, tanulmányíró. Középiskolát szülővárosában végzett a Katolikus Gimnáziumban (1948), a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett (1952). Az államosított gimnázium utódintézetében tanár (1952-55), tartományi magyar tanfelügyelő, majd a Ioan Slavici Líceum igazgatóhelyettese (1959-67). A Vörös Lobogó szerkesztője (1967-89), 1990-től a Jelen belső munkatársa.

Első írása a Vörös Lobogóban jelent meg (1953). Mint tanár az *iskolai színpad felvirágoztatásával, mint szerkesztő a haladó hagyományok, a népköltészeti gyűjtés és a fiatal író-tehetségek felkarolásával szolgálja a magyar művelődést. Riporter, tárcaíró, színikritikus, a Művelődés, Utunk, A Hét, Új Élet munkatársa. Előszót írt Károly Sándor Keserűsó c. paródia- és szatíragyűjteménye elé (1975), Nagy Dániel életművéről folytatott kutatásairól számol be az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör Önarckép c. antológiájában (1982) s az író születésének 100. évfordulóján Az "úgynevezett legmagasabb szellemi pályán..." c. alatt az Utunkban (1986/36). Szerkesztésében és utószavával jelent meg Apácai Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán pécskai és nagyvarjasi Búza, búza, de szép tábla búza c. népdalgyűjteménye (Arad 1978).

 

Mühle Ernő, (*Temesvár, 1902.02.06 - †Temesvár, 1975.11.03), orvosi szakíró, költő. A középiskolát szülővárosa Piarista Főgimnáziumában végezte, majd a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Temesvárt a Szent Anna Kórház főorvosa, majd üzemi orvos a Gyapjúipari Vállalatnál. A II. világháború után deportáltként a Szovjetunióban, Zaporozséban lágerorvos. 1948-tól Temesvárt a szülészeten, majd a Közegészségügyi Intézet onkológiai osztályán dolgozott. A nevét viselő, nemzetközileg elismert és alkalmazott, eredeti módszert dolgozott ki a terhesség alatti túlzott hányinger kezelésére. Kötetei: Versek (Tv. 1920); Gedichte (Lendvai Jenővel közös kötetben, Bécs, 1933).

 

Müller Jenő, (*Temesvár, 1890.03.26 - †Temesvár, 1935.12.13), könnyűzeneszerző. Szülővárosa Állami Főreáliskolájában érettségizett, a müncheni műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. Bánsági építővállalatoknál volt mérnök. Műdalokat, tánczenét, sanzonokat, kabarédalokat szerzett, ezek kottái Budapesten, Bécsben és a temesvári Moravetz Testvérek Zeneműkiadó gondozásában jelentek meg. Legnépszerűbb kompozíciói: Legszebb tánc a shimmy; Várom a párom; Virághervadáskor; Csengő arany; Pistukám; Jégflört. Megzenésítette Farkas Imre Csipkefátyol c. költeményét s Karl May ismert regénye alapján saját librettójára alkotta meg Az ezüst tó kincse c. operettet.

 

Müller Kálmán, (*Temesvár, 1891 - †Temesvár, 1957.12.31), munkásmozgalmi író. Szakiskolát végzett szülővárosában (1907). Mint az Egységes Munkás Szakszervezetek országos elnöke megszerkesztette a Kézikönyv a munkások mozgalmáról és annak vezetéséről (Kv. 1924) c. munkát. Számos írása jelent meg munkáslapokban. 1928-ban társaival együtt letartóztatták, mire a hatósági terror ellen tiltakozva három héten át éhségsztrájkot folytatott.

Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések. II. 130-36.

 

Nagy Csaba, (*Alsószinevér/Kárpátalja, 1906.03.01), gazdasági-műszaki író. A temesvári műegyetemen gépész- és elektromérnöki diplomát szerzett (1939). Pályáját a bukaresti Tehnomediánál kezdte (1939-45), a Szakszervezeti Élet szerkesztője (1946-50), majd a Román Akadémia Energetikai Intézetének kutatója. Tagja a Studii şi Cercetări de Energetică szerkesztőségi bizottságának. Iparosítás és energiagazdálkodás (1957/5), Energia és szocializmus (1960/4), Energiagazdálkodásunk fejlődése (1962/4) s a Vaskapu-erőműről szóló Kilowattórák milliárdjai (1967/7) c. tanulmányait a Korunkban közölte.

 

Nagy Dániel, (*Battonya, 1886.08.11 - †Budapest, 1944.03.14), író, szerkesztő. Parasztcsaládból származott. Apja kétszer is szerencsét próbált Amerikában, édesanyja korán meghalt, ezért nagyanyja vette gondjaiba. Öt gimnáziumi osztályt végez, majd autodidaktaként képezi magát. Szépen hegedül és énekel, fiatalon vándorszínészekhez csatlakozik. A 20. század elején Rudi Rudolf művésznéven az Aradi Nemzeti Színházban karénekes és segédszínész. Sorsa jobbra fordulását házasságának köszönheti. 1912-ben miniszteri engedéllyel feleségül veszi egy jómódú újaradi kereskedő tizenöt éves leányát, Dengl Bertát. Az I. világháború kitörésekor a katonai szolgálat alól felmentik, miután néhány lábujját összeroncsolta és szimulánsként elmegyógyintézetbe záratta magát. Írói tűzkeresztségének éve 1915. Megpályázza az Érdekes Újság "háborús novella"-pályázatát, s elbeszélésével elnyeri az első díjat. Sokat köszönhet a zsűri elnöke, Osvát Ernő "tehetség-felfedező lázának". Most már saját nevén közli a Nyugat 1918-as évfolyamában folytatásokban Börtönök bús lakója c. regényét, s ugyanitt megjelenik Pistike c. dramolettje, majd Sárika c. novellája is. Regénye könyv alakban is megjelent (1919).

A háború után Aradon nyomdára tesz szert, Főbusz, majd Fórum néven kiadóvállalatot alapít; újságot is szerkeszt 1924-27 között, a Magyar Újságot, 1928-29-ben a Reggeli Újságot. Írókat, műfordítókat bocsát szárnyra, megjelenteti könyveiket és saját munkáit. Írásaival jelentkezik a kolozsvári Napkeletben s a korszak minden jelentős magyar lapjában. Hősei az élet áldozatai, a társadalom perifériájára szorultak, nyomorgó kisemberek, a város veszedelmeinek csapdáiba eső falusiak, a felnőttek gonoszsága miatt tragikus sorsú kisgyerekek, árvák, megesett lányok, prostituáltak, a háború borzalmaitól testi és lelki sebekből vérző szenvedők. A gonosz megtestesítői a hatalmasok, gazdagok, katonatisztek, romlott nők. Naiv társadalomszemlélete és filozófiája olykor mosolyra késztet. A kor megkésett avantgárd-sugárzása őt is megérinti, írói szemléletén mély nyomot hagy a modern európai irodalom háború- és romantikaellenessége, ugyanakkor a népies elbeszélés rég elfelejtett hagyománya és modora is. Írói fejlődésének csúcsára akkor ér, amikor a bécsi emigrációból érkező Franyó Zoltán Genius című lapjának felelős szerkesztője lesz. A Kölcsey Egyesület támogatásával megjelenő szemlében közölt könyvismertetőit mérséklet és józan ítélet jellemzi. Hat szám megjelenése után viszont az anyagi nehézségek és a széthúzás miatt kilép ebből a kötelékből, de ezeknek az időknek a terméke 1926-ban az ESZC kiadásában megjelent főműve, a Cirkusz is, ez a kritikusai szerint "szabálytalan és egyenlőtlen remekmű". Modernségével egyedülálló a kor háborúellenes alkotásai sorában. Allegóriái könnyen megfejthetők: az áldozattá váló publikum vérében fürdő "Rémike" például a tömeggyilkos hatalomvágy. A cselekmény "haláltáncában" földi szerepet kap az Isten, aki a pusztulás ellen egyezségre lép a Halállal. A vér égig csap, az emberi testek roncsait sodorva magával. A szerző csak egyetlen értéket ismer, az Életet.

~ pályája nem emelkedett tovább. Könyv- és lapkiadó vállalkozásai a tőkeerős, szervezett részvénytársaságokkal nem voltak képesek felvenni a versenyt. Az író magánélete is zátonyra futott: felesége elvált tőle. 1929 végén Magyarországra megy: Budapesten ideiglenes állásokat vállal, cikkdíjakból próbál megélni. Egy-egy írását a Tolnai Világlapja, Színházi Élet, Délibáb közli, olykor felolvas a rádióban. Nyomorog, mert szerkesztőségben nem talál helyet, nincs állandó munkahelye, sokszor sorbaáll levesért az ingyenkonyhán... 1934-ben bemutatják Ady c. darabját, az előadás azonban nem jó, leveszik a műsorról. Átírja, és újra szeretné bemutatni Pesten, anyagi támogatás híján azonban a terv megbukik. A kényszerűség ráviszi, hogy angol csengésű álnevek alatt kalandregényeket írjon. Több mint 40 ponyvája jelenik meg.

A 40-es években újra felragyog szerencsecsillaga. Régebbi elbeszéléseit (Száz novella címmel) és néhány új kisregényét is megjelentetik, de a sok nélkülözés, éhezés, mértéktelen dohányzás aláássa egészségét. A budapesti Herczeg-klinikán szívinfarktus végez vele.

Kötetei: Börtönök bús lakója (regény, Bp. 1919); Novellák (Arad 1922); Piros frakk (regény, Arad 1922); Hogyan kopaszodott meg Grün Bernát (elbeszélés, Arad é.n.); Egy úriasszony kalandjai (kisregény, Arad é.n.); Árvák (elbeszélések, Arad 1924); Egy szegény kisfiú élettörténete (elbeszélések, Mv. 1925); Cirkusz (regény, Kv. 1926, második kiadás, válogatott novelláival együtt, Csehi Gyula bevezető tanulmányával, 1967); Májusi szerenád (kisregény, Arad 1928); Édes kisfiam (elbeszélések, Bp. 1940); Száz novella (Bp. 1943); Egy szív megszakad (regény, Bp. 1944). Számos regénye és színdarabja kéziratban maradt. 

Kovács László: Három regény [N. D.: Piros frakk]. Pásztortűz 1922/29. – Borbély István: Erdélyi magyar novellaírók és novellák [N. D.-ről is]. ErdISz 1924/3-4. – Kiss Ernő: Az Erdélyi Könyvbarátok Társaságának könyvei [N. D.: Egy szegény kisfiú élettörténete]. Pásztortűz 1925/14. – Rass Károly: Cirkusz. N. D. regénye. Pásztortűz 1926/16. – Kuncz Aladár: N. D.: Cirkusz. Ellenzék 1926. aug. 22. – Szentimrei Jenő: Két aradi regény. Korunk 1926. aug.-szept. – Hevesi András: Ady-darab Debrecenben. Nyugat 1934. I. 514. – Jancsó Elemér: Cirkusz. Utunk 1968/20. – Kormos Gyula: N. D.: Cirkusz. Utunk 1968/12. – Kovács János: Szabálytalan remeklés. Igaz Szó 1968/10. – Seidner Imre: Feljegyzések N. D.-ről. Korunk 1970/10. – Csehi Gyula: A Cirkuszról és szerzőjéről. Közli A baloldali forrásvidék. Kv. 1973. 63-88. – Mózer István: A szenvedések és megpróbáltatások szörnyű kereszttüzében. Művelődés 1978/6. Könyvtár; uő: Adalékok N. D. életrajzához. Önarckép, Arad 1982. 111-120; uő: Az "úgynevezett legmagasabb szellemi pályán..." Utunk 1986/36.

 

Nagy Imréné, csécsi (*Szatmárnémeti, 1876 - †Arad, 1921.08.05), költő. Vallásos költeményeit több antológia közölte, így az Arad és Vidéke 1906-os Nagy Képes Naptára s a Berde Mária szerkesztette Istenes énekek (Nv. 1939) c. gyűjtemény. Önálló kötete Verseim címmel halála után jelent meg (Arad. 1922).

 

Nagy Pál, (*Arad, 1920.06.29 - †Marosvásárhely, 1976.03.06), orvosi szakíró. Középiskoláit szülővárosában végezte (1939), a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát és doktorált (1944). Munkásságát az Ideg- és Elmegyógyászati Klinikán kezdte, 1952-től főorvos a marosvásárhelyi OGYI idegsebészeti klinikáján. Előadásokat tartott itthon és Koreában is az agyvérzésről, a koponyába hatolt idegen testekről, a fejsérülések plasztikai kezeléséről; ezek nagy részét az Orvosi Szemle – Revista Medicală közölte. A Miskolczy Dezső szerkesztésében megjelent Idegkórtan (1958) munkatársa, magyar nyelvű egyetemi kőnyomatos jegyzetek társszerzője.

 

Nagy Zoltán, (*Kántorjánosi, 1890.10.01 - †Kisjenő, 1978.05.26), református egyházi író, ifjúsági író. Középiskoláit Munkácson végezte; lelkészi pályára a debreceni Református Teológián készült fel. Segédlelkész Gyorokon, Belényesújlakon, majd 1932-től haláláig Erdőhegyen (ma Kisjenő város). Gyülekezetének presbitere volt Olosz Lajos költő. Prédikációkat, bibliamagyarázatokat, liturgikus tanulmányokat, gyermekmeséket, tündérjátékokat írt.

Munkái: Mese a törpék kincséről. Allegorikus tündérjáték (Nagyvárad 1935); A hegyi beszéd. Elmélkedések és vallomások (Arad 1936); Napsugárka. Énekes tündérjáték három felvonásban (Arad 1936). 

Szentiványi Elek: N. Z. az aradiaké. Haladás, Arad 1934. szept. 15.

 

Nagyhalmágyi József, (*Pankota, 1927.04.27), zenekritikus. Középiskoláit a kolozsvári Unitárius Kollégiumban s a nagyváradi főgimnáziumban végezte, Aradon érettségizett (1946). Újságíró az aradi Vörös Lobogónál (1955-63), a brassói Új Időnél, ill. a Brassói Lapoknál (1963-73), később a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél és utódjánál, a mai Háromszéknél. Mindenik lapnál a zenei rovat vezetője. Több mint ezer zenei kritikát, riportot, portrét, zenei könyvrecenziót, hangversenyelőzetest közölt, érdemeket szerzett a zenei élet fellendítésében.

Megyei Tükör címszavunkban (III. 538) neve tévesen Halmágyiként szerepel.

 

Náhlik Zoltán, (*Arad, 1926.10.05), neveléstörténész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Római Katolikus Gimnáziumban kezdte, s a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban fejezte be (1945); a Bolyai Tudományegyetemen tanári diplomát szerzett (1949), majd a Moszkvai Pedagógiai Intézetben elvégezte az aspirantúrát is (1953). 1953-tól Magyarországra történt áttelepüléséig (1974) előadótanár a Bolyai Tudományegyetemen s folytatólag a Babeş-Bolyai Egyetemen.

Első írását a Studii. Revistă de istorie şi filozofie közölte neveléstudomány és lélektan kapcsolatáról (1951). Cikkei, szaktanulmányai a Korunk, Revista de Pedagogie, Tanügyi Újság, Dolgozó Nő, Tribuna, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Acta Comeniana (Prága 1972) hasábjain jelentek meg. Sorozatszerűen mutatta be a Korunkban Robert Owen (1961/10), Rousseau (1962/6), Pestalozzi (1967/7), Marx (1966/11), Comenius (1970/11) pedagógiai hagyatékát. Társszerzője az Istoria pedagogiei c. tankönyvnek (1960).

Magyarországra költözve az MTA pedagógiai kutatócsoportjának (1974-1977), majd a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpontnak (1977-1979) főmunkatársa, az Oktatáskutató Intézet tudományos tanácsadója (1979-89). Ebben az időszakban megjelent tanulmányai közül kiemelkedik orosz nyelvű értekezése a magyar felsőfokú képzés kérdéseiről a Szovremennaja Vüszsaja Skola c. négynyelvű KGST-kiadványban (1985/1) s egy tanulmánya Lorántffy Zsuzsanna fogarasi román nyelvű iskolája címmel a Tanulmányok a magyar nevelésügy XVII-XX. századi történetéből c. akadémiai kiadványban (Bp. 1980). A 11 nyelvű Felsőoktatási terminológiai szótár (Varsó 1988) magyarországi részének szerkesztője.

 

Návrádi Ágoston, (*Hunyadbojca, 1907.08.20 - †1982.06.15), pedagógiai író, szerkesztő. Csíkszeredában végezte a tanítóképzőt, Lupényban, Petrozsényban, 1932-től Aradon tanított. Szerkesztette a Vasárnap időszaki gyermekmellékletét, gondozásában jelent meg a *Tanulók kis könyvtára c. sorozat öt füzete (Arad 1939-40). A Kölcsey Egyesület támogatásával diákokból megszervezte a Regösök Körét, s azt országos mozgalommá próbálta tenni. A dél-erdélyi viszonyok közt "regösei" a nagyenyedi Szövetkezés c. szaklap Kicsi szövetkezők c. gyermekrovatának munkatársai lettek. Tanítói működésének megszűnte (1950) után is folytatta pedagógiai és irodalmi munkásságát.

Első írása még tanítóképzős korában jelent meg a Csíki Lapokban. Didaktikai írásait a Zsilvölgyi Magyarság, Aradi Közlöny, Hírlap, Vasárnap, Szövetség közölte. Aradi írók munkáiból állította össze gyermekek részére az Őszi vetés (Arad 1945) c. gyűjteményt. Pedagógiai kísérletezéseire jellemző Aradon megjelent két füzete: A globális tanítási módszer alkalmazásának lehetőségei (1947) és a magánolvasmányokat megkönnyítő Gyerünk hát olvasni! (1948). Mikes Kelemen halálának 200. évfordulójára verses drámát szerzett: A szultán kenyerén (Czilling Antal zenéjével), ez a munka kéziratban rekedt. Úttörő volt az audiovizuális oktatás korszerűsítésében betűjátszó villamos reflektorok kísérleti alkalmazásával.

 

Nemes Elemér, (*Budapest, 1880.11.01 - †Lugos, 1949.03.10), zeneszerző, író. Tanulmányait szülővárosában, a református gimnáziumban és a teológián végezte, majd a Zeneakadémián Koessler János növendékeként zeneszerzői oklevelet szerzett. Segédlelkész Szóládon és Mocsoládon, esperesi titkár Újpesten, majd lelkipásztor a bánsági Igazfalván (1910-35). Lugoson esperessé választják, ahol az OMP bánsági alelnökeként tevékenykedik. Hosszú időn át a Magyar Dalosszövetség bírálóbizottsági tagja, a kerületi és országos versenyek jegyzőkönyveinek szerkesztője, a karnagyi tanfolyamok zenetörténeti, esztétikai, formatani és hangszerelési előadója (1927-34).

Politikai, teológiai, népegészségügyi, zene- és színikritikai írásait számos lap és folyóirat közölte, főképp a Krassó-Szörényi Lapok, Magyar Dal, Magyar Nép, Magyar Kisebbség. Megzenésítette Arany János, Gyulai Pál több versét, írt zenekari, kamarazenekari és színpadi műveket, mint a Tetemrehívás, ill. operetteket, mint Az úr és X kisasszony, Hollywoodban találkozunk, A fáraó leánya (1926-27). Történelmi dalokból, népballadákból a Magyar Nép Könyvtára számára daloskönyvet állított össze (1927), zenedrámát szerzett Mikes Kelemenről (1928). Országos zeneirodalmi pályázatokon több műve I. díjat nyert. 

n. l.: Az igazfalvi költőpap kötetbe gyűjti a magyar dalokat. Ellenzék 1927. júl. 17.

 

Németh Júlia, (*Arad, 1941.07.28), újságíró. ~ Sándor felesége. Középiskolát szülővárosa magyar pedagógiai líceumában végzett (1959), a Babeş-Bolyai Egyetemen orosz-magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1964). Szabadfoglalkozású újságíró (1964-75), a kolozsvári rádió szerkesztője (1975-85), a magyar adások felfüggesztése után a Babeş-Bolyai Egyetem keretei közé illeszkedett Folklórintézet munkatársaként (1985-90) a magyar népi líra kutatója. Az újjászülető kolozsvári magyar nyelvű rádióadások rovatvezetője (1990), majd a Szabadság belső munkatársa. 1976-tól a Nemzetközi Újságíró Szövetség, 1990-től a Romániai Magyar Újságíró Szövetség tagja.

Kulturális magazinnal, Hogy jusson vers mindenkinek c. heti verses műsorral (1975-85), 1990-ben a Szó-összetétel c. közügyi sorozattal jelentkezett a magyar rádióadásokban. Folklórkutatásainak eredménye egy szaktanulmány a népi líra osztályozásának szinoptikus modelljéről (Anualul de Folclor V-VII. Kv. 1987). Mint a Szabadság vezető riportere és publicistája figyelemmel kíséri Kolozsvár és Kolozs megye önkormányzatainak munkáját, az RMDSZ tanácsosainak küzdelmét az egyenjogúságért és a békés együttélésért. 

Nagy Margit: A börtönök városában őrizték a szavakat. Interjú N. J.-val. 7 Nap, Szabadka, 1990. febr. 16.

 

Neufeld Ágnes, (*Arad, 1917.10.15 - †Kolozsvár, 1997.05.26), tankönyvíró. Középiskolát szülővárosában az Eleza Ogibu Birta Leánylíceumban végzett (1934), az I. Ferdinand Egyetem angol-francia szakos tanári oklevelet szerzett (1942). Tanított az aradi Zsidó Líceumban, Bukarestben a Domniţa Ileana Líceumban, Kolozsvárt az 1-es számú Általános Iskolában és a Technikai Líceumban, majd 1950-től a 3-as számú Magyar Leánylíceumban nyugalomba vonulásáig (1973). Két évtizeden át számos, a román tannyelvű iskolák részére készült angol tankönyvet dolgozott át, lektorált vagy szerkesztett a magyar tannyelvű általános és középiskolai oktatás számára munkatársaival: Braver Samuval, Kristóf Saroltával és Semlyén Évával.

 

Neumann Mária, (*Lugos, 1905.06.22), matematikai szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosa állami főgimnáziumában végezte, a temesvári Piarista Főgimnáziumban érettségizett (1923). Az I. Ferdinánd Egyetem Matematika karán szerzett tanári oklevelet (1931). Előbb Temesváron (1933-34) a német líceumban, illetve Râmnicu Vâlceán (1934-36) helyettes, majd ismét Temesváron a Carmen Sylva Leánylíceumban, illetve a Zsidó Líceumban rendes tanár (1936-49). A temesvári egyetem, illetve a Tanárképző Főiskola előadó tanára nyugalomba vonulásáig (1971- ig); a matematikai tudományok doktora (1968).

Tudományos munkássága a nem-euklideszi geometria, a Bolyai-örökség továbbgondolásába vág. Hazai és külföldi folyóiratokban több mint 30 különlenyomatként is megjelent szakdolgozatot közölt. Egyetemi jegyzetek és geometriai példatárak társszerzője. Nicolae N. Mihăilescuval közösen írt tankönyveit: Bazele geometriei (Tv. 1956) és Fundamentele geometriei (1973).

Munkái: A semmiből egy új világot teremtettem... (Bolyai János geometriájáról. Salló Ervinnel és Toró Tiborral. Tv. 1975); Modell és valóság (Egyed Péterrel, Mandics Györggyel és Salló Ervinnel. Tv. 1982). 

Cseke Vilmos: Új hazai eredmények a Bolyai-kutatásban. Korunk 1975/7. – Bodó Barna: Könyv a tér tudományáról és szerzőjéről. A Hét 1975/23.

 

Nits István, Szepesi Nits, (*Berettyószéplak, 1905.10.22 - †Nagyszalonta, 1975.04.24), költő. Középiskoláit a zilahi Wesselényi Kollégiumban végezte (1925), majd a kolozsvári Református Teológián szerzett lelkészi képesítést (1931). Aradon helyettes lelkész (1931-34); újszentesi szolgálata után a temesvári Újkissoda negyedben (1934-49), majd Lugoson (1949-54), Nagyszalontán (1954-60), Kémeren (1960-61) és Élesden (1961-1968) lelkész. Az Arany János Társaság és a Károli Gáspár Irodalmi Társaság tagja.

Első versét a Pásztortűz közölte (1934). Költeményei, cikkei, tanulmányai, recenziói a Temesvári Hírlap, Déli Hírlap, Református Lelkipásztor, Ifjú Erdély, Magyar Nép, Havi Szemle, Kálvinista Világ, Református Jövő, Új Cimbora, Szalontai Újság hasábjain jelentek meg. A Târgu Jiu-i fogolytáborban 1944/45-ben Sippantó címmel kézírásos lapot szerkesztett. Szerepel a nagyenyedi Romániai magyar írók antológiájában (1943) és a Bánsági magyar írók antológiájában (Tv. 1946). Az MNSZ bánsági népnaptára 1947-ben a Dózsa György emlékét idéző Testvériség-ige, 1948-ban Szegények éjjele c. költeményét közölte. Tevékeny szerepe volt a háborút követő években a gyermeksegély és a hadifoglyok ellátása terén.

Főbb munkái: Hangszóró (beszédek, írások, Nagyszalonta 1934); Anyás versek (Nagyszalonta 1935); Néplelkész (Tv. 1946); Igei forradalmiság (Tv. 1947); Gyermekverses evangéliom (Tv. 1947); Engedjétek hozzá! (Tv. 1948).

Első kötetei Nib István J.[akab] névvel jelennek meg; a Szepesi Nits István nevet 1942-től használja.

 

Nüszl László, (*Temesvár, 1938.06.29 - †Marosvásárhely, 1997.03.02), orvosi szakíró. Szülővárosa Magyar Vegyes Líceumában érettségizett (1955), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban szerezte (1961). Itt kezdte pályáját: 1963-tól gyakornok, 1968-tól tanársegéd, az orvostudományok doktora (1971), bőrgyógyász főorvos (1972), majd 1975-től adjunktus, a nemi betegségeket megelőző és leküzdő megyei bizottság koordináló főorvosa és a megyei Onkológiai Bizottság tagja. 1990-től egyetemi előadótanár a Bőr- és Nemi betegségek Klinikáján.

Szakdolgozatai romániai és külföldi folyóiratokban jelennek meg román, magyar, német és angol nyelven, ezekben a bőrvirózisokkal, bőrgombásodásokkal, a lábszárfekéllyel és a nemi betegségekkel foglalkozik. Kőnyomatos egyetemi jegyzetek társszerzője, így a Curs de dermato-venerologie (1979) és a Bőr- és nemi gyógyászat (1980) esetében. A bőr és a tapintás c. ismeretterjesztő írását a TETT (1986/1) közölte. 

Pápai Judit: Nem csomagoló anyag. A Hét 1987/27.

 

Oberst László, (*Temesvár, 1942.07.25), műszaki szakíró. Középiskoláit szülővárosában végezte (1960), majd a temesvári Műegyetemen szerzett elektromérnöki szakképesítést (1965); ugyanott doktorált (1974). 1965-től a mai S. C. Elba villamossági gépgyárban laboratóriumi mérnök, majd a laboratórium főnöke; munkaköre a világítástechnikai kutatásfejlesztés, mérésmódszer-kutatás és -fejlesztés. Közben 1972-78 között a temesvári Műegyetem elektrotechnikai fakultásán kutatómérnökként, majd tanársegédként is dolgozott.

Ismeretterjesztő írásokkal A Hétben és a TETT-ben jelentkezett; szaktanulmányait (szám szerint több mint 35-öt, részben társszerzőként) a Construcţia de Maşini (1970), a németországi E und M (1971), a budapesti Villamosság (1973) és más szakfolyóiratok hasábjain közölte. Kilenc szabadalmazott találmányát a termelésben is alkalmazzák.

 

Oberten János, (*Aranyág, 1944.04.08), próza- és drámaíró, lapszerkesztő. Középiskoláit Temesvárott a Magyar Vegyes Líceumban és az 1. számú Líceum esti tagozatán végezte, ugyanott a kétéves posztliceális technikumon szerzett műszaki képesítést. Az 1956-os magyarországi forradalom idején sokszorosított és terjesztett röpcédulák miatt elítélték, a jilavai, Ocnele Mari-i, nagyenyedi, mărgineni-i börtönökben volt fogoly (1958-60). Kiszabadulása után a temesvári építkezési vállalat, helyiipari kombinát, vegyigyár munkása, raktárosa, majd az ELBA Iparvállalat tervezőtechnikusa. Tagja a három számot megért Ezredvég c. folyóirat (1990-93) szerkesztőbizottságának, 1993-94-ben "heti felelős szerkesztője" a temesvári Új Szónak s a művelődési rovat vezetője, 1994-95-ben pedig felelős szerkesztője a Heti Új Szónak. Tevékeny tagja a Franyó Zoltán Irodalmi Körnek, mely előbb kritikusi, majd szépírói munkásságáért jutalmazta.

Első írása a *Lépcsők c. antológiában jelent meg (1977). Szépirodalmi alkotásait, riportjait, interjúit, műfordításait, színházi kritikáit a Szabad Szó, Heti Új Szó, Erdélyi Napló, Kelet-Nyugat, Reggeli Délvilág, A Hét, Szegedi Napló, Jóbarát, Ezredvég közölte. Szerepel a Facla Könyvkiadó gondozásában megjelent Valakinek el kell mondanom (Tv. 1979) c. közös elbeszéléskötetben; a Lépcsők c. antológiasorozat IV. kötetének szerkesztője (1987). Mágus c. drámáját a temesvári Thália diákszínjátszó csoport vitte színre (1989).

Szépirodalmi műveiben – az abszurd világlátás és stílus eszköztárának sokrétű kamatoztatásával, a filmszerű, többsíkú cselekményszövés gyakori alkalmazásával – előszeretettel ábrázolja az elesettek, a többre áhítozó, kitűnni akaró, görcsösen túlkompenzált s befelé forduló, félszeggé vagy gonosszá váló testi, pszichikai és erkölcsi sérültek, fogyatékosok sorsát, magatartását és életmegnyilvánulásait.

Kötetei: Férfihangok (elbeszélések, Tv. 1981); Rókaszelídítés (regény, Tv. 1984); Bádogszemüveg (Tv. 1994).

Románul: Un concert extraordinar. Tv. 1990.

Fordított franciából magyarra (Magnier, Schmidt és F. Diner műveiből), franciából románra (P. Diner Naplók c. kötetét és verseit), angolból magyarra Tennessee Williams Out Cry c. kötetét).

Betűjelei: ojé., O. J. 

Molnos Lajos:Íéretes bemutatkozás. Utunk 1982/2. – Hans Mokka: Fuchsdressur. Neue Banater Zeitung 1984. júl. 17. – Bárányi Ildikó: Nem fogtok rám ismerni. Szabad Szó 1984. szept. 4. – Boér Jenő:Íáskényszer és segítőszándék. Művelődés 1985/3. – Sándor István: Előrelépés. Szabad Szó 1988. szept. 30. – Szekernyés János: A Thália újabb ősbemutatója. A Hét 1989. júl. 13. – Anavi Ádám: O. J. legújabb könyvéről. Szegedi Napló 1995. nov. 25.

 

Olchváry Zsuzsa, (Dani Jánosné) (*Temesvár, 1929.12.05), műfordító, könyvtáros. Középiskolai tanulmányait (1941-49) szülővárosában végezte. Egy évig (1949-50) a Bolyai Tudományegyetem francia szakos hallgatója, majd a Babeş Egyetemen folytatja tanulmányait. 1953-ban államvizsgázik. 1959-84 között, nyugdíjazásáig a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban könyvtáros.

Első közlése Constantin Mille Dinu Milian c. regénye egy részletének fordítása A régi iskola (Szemelvények a hajdani iskola életéből. Ifj. Kiadó, 1956) c. irodalmi antológiában Dani Zsuzsanna néven.

Önálló fordításai: Hedi Hauser: Aprócseprő Jánoska elindul világot látni (1957), Popa Magdalena: A nagy játék (1957).

 

Olosz Egon, (*Kisjenő, 1920.02.05 - †Marosvásárhely, 1995.12.18), orvosi szakíró. ~ Lajos költő fia. Középiskoláit Kolozsvárt és Aradon végezte, az aradi Moise Nicoară Líceumban érettségizett (1938). Orvosi oklevelet a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett (1944). Gyakornokként kezdte pályáját a Miskolczy Dezső vezette marosvásárhelyi ideg- és elmegyógyászati klinikán, 1947-től a Láng István vezette belgyógyászati klinikára került. 1950-től tanársegéd, majd adjunktus a Dóczy Pál, 1957-től a Horváth Endre irányította belgyógyászati klinikán. Elnyeri az orvostudományok doktora címet (1972), és kinevezik előadótanárnak. 1978-tól professzor és a klinika vezetője, néhány éven át dékánhelyettes, nyugdíjazásig (1990). Az Európai Szívgyógyászati Társaság tagja. Az *Orvosi Szemle szerkesztőbizottsági titkára.

Kutatási területei: a vesebetegségek, a szív- és érbetegségek kórtana és kezelése. Tanított sportorvostant, dietetikát, endokrinológiát is. A klinikai tünettanba a diagnosztikai logika matematikai nyelven történő kifejezésére bevezette a halmazelmélet és a valószínűségszámítás módszereit, ezzel Marosvásárhelyen belgyógyászati tünettani iskolát alapított. Tanulmányait közölte az Orvosi Szemle, Medicina Internă és a Revue Roumaine de Medicine Interne. Értekezett az orvosképzés korszerűsítéséről; ismeretterjesztő cikkei az Új Életben jelentek meg.

Kőnyomatos jegyzetei: Semiologie medicală (1970); Belgyógyászati tünettan I-II. (1978, 1981). 

Marosi Barna: Egzakt kalandozások. Egy csésze fekete "logikája". Előre 1971. márc. 24. – Pápai Judit: Mit jelent a tünet? A Hét 1989/20.

 

Olosz Lajos, (*Ágya, 1891.08.23 - †Kisjenő, 1977.04.26), költő. ~ Egon apja. Középiskoláit Szegeden végezte (1909), majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát Somló Bódog tanítványaként (1913). Pályáját Kisjenőn mint szolgabíró kezdte, később ügyvédi gyakorlatot folytatott (1913-59), a háború után Kisjenőről Aradra ingázva. Az Erdélyi Helikon egyik alapítója; szoros baráti kapcsolat fűzi Áprily Lajoshoz és Reményik Sándorhoz, akikkel kisjenői magányából közel két évtizedet átölelő, irodalmi értékű levelezést is folytat. Az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz, az Ellenzék munkatársa a húszas években; tagja a KZST-nak, amelynek pódiumán székfoglalóként verseivel is szerepelt (1930). A II. világháború idején politikai szerepet is vállalt a dél-erdélyi Magyar Népközösségben, s 1943-44-ben az Aradon megjelenő *Havi Szemle főszerkesztője, szellemi irányítója volt. 1944. augusztus 23-a után a dél-erdélyi magyar értelmiség legjavával együtt internálják; a Bihar-hegységben tölti ezt az időt egy munkatáborban. Nyugdíjas éveinek utolsó évtizedében a (később róla elnevezett) nagyzerindi Irodalmi Kör fiataljaival alakít ki jó kapcsolatokat; az *Olosz Lajos Irodalmi Kör halála után örökségének is hűséges ápolója.

Első kötetének szabadversei az első világháború végi forradalmak és a magyarságra Trianonnal rászakadt lelki megpróbáltatások ellentmondásos életérzéseinek adnak hangot: az embertelenség után a nagy változások reménye, majd a csalódás és a kisebbségi helyzet sorsvállalása fejeződik ki ekkori költészetében. Az első kötet címadó versében (Gladiátorarc) kifejezésre jutó motívum későbbi verseiben is visszatér: ezekben a gladiátor már a bukás tudatában is a helytálló harcos szimbóluma. Későbbi verseiben egyre ritkább a bizakodás hangja, s egyre gyakoribb a rezignáció, az 1931-ben kiadott Barlanghomály c. kötet megjelenése után pedig hosszú időre elhallgat. 80. születésnapja kapcsán erről így vall: "Én pesszimisztikus világszemléletű ember voltam, talán – mindig. Óriási különbséget láttam az eszményeim és a megvalósulások között. Az erkölcsi mélypontokat, az élet komiszságait nehezen viseltem el. Az viszont, hogy állandóan írjam a pesszimizmust, bántotta a lelkiismeretemet, mert én az életet nagyon szerettem, és sokra becsülöm... Alkati hiperérzékenységem akasztott el az írásban."

Távol az erdélyi magyar irodalom központjától, baráti kapcsolatai tartották meg az írótársak tudatában.

Az irodalomtörténet "a szabadvers bűvöletében" alkotó költők közé sorolja. Valóban, versei formai kötetlenségükkel is újszerűen hatottak a húszas évek erdélyi magyar lírájában. A szabadverset akkoriban Bartalis János és Szentimrei Jenő is művelte, de épp Szentimrei volt az, aki rámutatott az Olosz-vers lényegi újdonságára, egyedülvalóságára: a költő klasszicizmusára. Klasszikus volt témáiban: az egyetemes, az örök értékek kidomborításában, klasszikus verseinek zártsága révén, ami egyfajta belső figyelmet jelentett nála, s klasszikus "monumentalitásra törekvés"-ében is. "Kemény, dermesztő kontrasztokra építi egy-egy versét – írja róla Szentimrei –, hogy annál finomabban és élesebben megfogja a kifejezés egyedül lehetséges formáját." A ritmus, a rím is belopja magát ezekbe a versekbe, de érezzük, nem ez a lényeg. Pontosabban a lényeg mindez együtt. Jancsó Elemér jellemzése szerint ~ "... a sors, a végzet költője. Úgy látja az életet, mint titkos erők meghatározott, de általunk soha nem látható játékát." A kisebbségi lét kilátástalanságát is kifejezi pl. Végzet c. versében, amelyben az emberi sors tragikumát megszemélyesítő végzet "... jön, megy, elhalad, / mi éltünk azalatt, / de ő tovább lépi / az ősi, titkos lépteket / s visz magával mindegyikünkből / egy porszemet".

Hallgatását megszakítva, az 1943-ban Nagyenyeden kiadott Romániai magyar írók antológiájában s a Havi Szemlében ismét közöl néhány verset, de alkotókedvét csak összegyűjtött verseinek 1968-as megjelenése a Romániai Magyar Írók sorozatban hozza vissza. Ezt követően jelentkezik "őszikéi"-vel, a Hattyúének c. verskötettel, amelyben – ha nem is mindig a régi versek erejével – az öregkor és a megújulást hordozó ifjúság harmóniáját hirdette. Ezek az utolsó évek a nagyzerindi Irodalmi Körrel való kapcsolat évei, amelyeknek Parancsoló értelem és Vers a vén cserfához c. költeményeiben emléket is állított.

1989 után irodalmi hagyatékának más darabjai is napvilágra kerülnek: Hantz Lám Irén ~ és Lám Béla levelezését teszi közzé (Helikon 1991/36); a csíkszeredai Pallas-Akadémia egy Kis/Olosz/könyvet jelentet meg, Marosi Ildikó bevezetőjével és a költő unokája, Kissné dr. Olosz Klára gondozásában, Hittel a mélységek felett címmel, a költő 1944-45-ös lágernaplójával, ez időszakban írott családi levelezésével és a lágerben sorstársairól készített rajzaival; halálának 20. évfordulójára pedig az *Olosz Lajos Irodalmi Kör válogatást ad ki "istenes verseiből", Csanádi János gondozásában (Szeplőtlen oltár. Arad 1997).
Reményik Sándor: Gladiátorarc. Ellenzék 1923. dec. 23.; uő: Négy erdélyi poéta. Erdélyi Irodalmi Szemle 1924/2. – Walter Gyula: O. L.: Gladiátorarc. Pásztortűz 1924/3. – Molter Károly: Égő csolnakon. Ellenzék 1926. aug. 15. Újraközölve: Szellemi belháború. 1968. 181-184. – Szentimrei Jenő: Új klasszikus Kisjenőről. Korunk 1926/10. – Dsida Jenő: Barlanghomály. Erdélyi Helikon 1931/10. Újraközölve: Séta egy csodálatos szigeten 1992. 61-64. – Kovács László: Könyvek és írások között (O. L.: Barlanghomály). Pásztortűz 1932/2. – Jancsó Elemér: Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. Kv. 1934. Újraközölve: Kortársaim 1976. 69-73. – Sőni Pál: Modernség tegnap és ma. Utunk 1967/47. – Szemlér Ferenc: O. L. visszahódítása. Utunk 1968/46; uő: Márványba vésett költészet. Igaz Szó 1971/9. – Vita Zsigmond: Jegyzetek O. L.-ról. Korunk 1969/3; uő: Költő a barlanghomályban. Igaz Szó 1969/4; uő: O. L. a lágerben. A Hét 1981/44. – Bori Imre: Az erdélyi líra expresszionisztikus futamai. Újraközölve: A szecessziótól a dadáig. Újvidék 1969. – Dánielisz Endre: O. L. fenyői alatt (interjú). Könyvtári Szemle 1971/4. – Izsák József: Külön utakon. Igaz Szó 1971/9. – Olosz Lajos műhelyében. uo. – Sőni Pál: Hattyúének. Utunk 1972/43. – Marosi Ildikó: Kozmikus objektivitás, égő színek. Beszélgetés O. L.-sal. Közölve: Közelképek (1974. 29-35); Kis/Olosz/ könyv (Csíkszereda 2001. 68-79). – Olosz Lajos 85 éves (Szemlér Ferenc, Szekernyés János és O. L. írásai). A Hét 1976/33. – Dávid Gyula: "Meg nem hátráló rettenettel" (O. L. halálára). A Hét 1977/18. – Szekernyés János: Pán a Körös-parton. A Hét 1981/40.

 

Ondrejcsik Kálmán, (*Bukarest, 1934.07.29 - †Kaost, 1994.06.28), filmtechnikus. Aradon végzett középiskolát, főiskolai tanulmányait a leningrádi Filmtechnikai Intézetben fejezte be (1957). Hazatérve a Román Filmvállalat munkatársa, s mint kutatómérnök 1973-tól a Filmtechnikai Kutatólaboratórium vezetője Bukarestben. Kaleidoszkóp c. kisfilmjeivel, melyek a Miracolor-eljárást mutatták be, elnyerte az 1970-es párizsi UNIATEC-kongresszus egyik fődíját. Szakcikkei olasz, szovjet, csehszlovákiai, angol és francia szakfolyóiratokban jelentek meg. Magyarul a TETT közölte tanulmányait, így az autóiparban forradalmi megújulást ígérő, hidrogénnel működő robbanómotorról (1977/4), az olimpiai városok vendéglátási struktúrájáról (1978/2) és A tárgyak társadalma címmel az élő és az ember alkotta mesterséges világ viszonyulásairól (1980/4). 1987-ben kivándorolt Németországba.

Kötete: Aplicaţii ale fotografiei în ştiinţă şi tehnică (társszerzők Iosif Goldhaar és Alexandru Perculescu. 1970).

 

Orgonás András, (*Wyendotte-Detroit/USA, 1909.08.30 - †Temesvár, 1987.04.11), szobrász. A század elején Amerikába kivándorolt földművesek gyermeke. Visszatérve ősei hazájába Temesvárt Gallas Nándor művészeti szabadiskolájának növendéke (1928-34), később Budapesten Huszár Imre szobrászati szabadkurzusát végezte el (1942-46), majd Iaşi-ban C. Medrea a tanítómestere, végül Bukarestben a Képzőművészeti Főiskolán szerez diplomát (1952). Első kiállítására Temesvárt került sor, ezt 40 más kiállítás követi, köztük a Német Demokratikus Köztársaságban és a Szovjetunióban. Négy éven át a Temesvári Művészek Egyesületének elnöke.

Megmintázta Hunyadi László, Puskin, Dózsa György, Franz Liebhard, Gagarin, Beethoven, Ady Endre, Nikolaus Lenau szobrát. 

G. Oprescu: La sculpture roumaine. 1957. – Dicţionarul artiştilor români contemporani. 1976.

 

Orich Viktor, (*Temesvár, 1888.03.10 - †Temesvár, 1957.05.01), újságíró, szerkesztő, közíró. A reálgimnázium elvégzése után gyakornok a Katona Imre szerkesztésében megjelenő Független Újságnál. Rövid ideig a Temesvári Hírlap munkatársa, majd közel két évtizedig a Lovas Antal szerkesztette Temesvarer Zeitungnál dolgozik. Közben különböző lapokat adott ki magyar és német nyelven: a Thália c. színházi lapot (1915-19), Sajó Sándor karikaturistával közösen a Panoptikum és Revü c. vicclapokat (1922-24). A 20-as évek elején Vasárnapi Reggeli Újság címmel politikai hetilapot is indított. Elnöke volt a temesvári írók és művészek 1928-ban alakult Fészek Klubjának. 1935-40 között felelős szerkesztőként jegyzi a Temesvári Futár c. heti riportlapot, amely 1937-től Banat-i Futár címmel jelent meg.

Összeállította és kiadta Temes megye lak- és címjegyzékét (1939), ugyanekkor önálló könyvvel is jelentkezett, melyben az I. világháború okait vizsgálta, dokumentumokkal mutatva rá a 30-as évek végén kibontakozó válság eredőire.

Munkája: Quo vadis Europa? (Tv. 1939).

 

Ormos Iván, (*Borosjenő, 1902.11.29 - †Budapest, 1958.03.10), költő, író, újságíró. Középiskolai tanulmányait az aradi reálgimnáziumban, a pozsonyi kadétiskolában, majd a székelyudvarhelyi róm. kat. gimnáziumban végezte. Két évig a budapesti közgazdasági egyetem hallgatója, onnan kimaradva a Világ szerkesztőségében kezdte el újságírói pályáját. Lírájával a Nyugatban jelentkezett (1924), szülőföldjére visszatérve a Napkelet és a Genius közli verseit. Előbb Aradon telepedett le, ahol Ökrökkel és csillagokkal c. verseskötetét az Új Genius adja ki. 1926-tól több mint egy évtizeden át a Temesvári Hírlap belső munkatársa; újabb verseskönyvvel (Esti társ) és egy regénnyel tűnik fel (1929). Az Erdélyi Helikon fiatal magyar írókat bemutató ankétján arról szól, hogy az irodalom feladata hangot adni az új gondolatokat, irányokat, formákat és követelményeket termelő világnak (1930). A következő évek során a folyóirat költői között szerepel, s Állj! Ki vagy? c. regényét az ESZC jelenteti meg. A Temesvári Hírlap megszűntével (1939) Budapestre költözött, ahol a Dutka Ákos szerkesztette Friss Újság belső munkatársa lett.

Expresszionista költeményeiben elkívánkozik a "bús, morajló város" füstös-véres világából (Vadmadarak), nosztalgikusan vágyódik a természeti táj (Csavargás hun hegyek között), a falu, a népi élet (Gomolygó szép székely esték) után, de megjelenik költészetében a világválság emberi megpróbáltatása is (Munkanélküli tavasza), fél a "sarló és horogkereszt" új világháborújától (Kenyérmező; Nem kell a munka), s a magyar irodalom nagy halottai közt siratja el József Attilát, Balázs Ferencet és Dsida Jenőt (Panteon). Költészetét így jellemzi Dsida Jenő: "~ nem elégszik meg annyival, amennyit tudnunk és tapasztalnunk adatott, ő nem áll meg az ignoramus et ignorabimus lemondó sóhajánál [...] Tapogat, csodálkozik. És érdekes, újszerű dolgokról beszél. Versei tartalmának legnagyobb része elillan az értelem elől, kezünkből kifolyik, szemünk előtt köddé hígul. Csak hangulata van és illata. És mégis – ez a legkülönösebb –, mégis meditatív gondolati költészet az ~-é.Íig-vérig intellektuális ember nyilatkozik meg lírájában."

Prózája is lírai hangvételű; tematikáját Temesvárt szerzett újságírói tapasztalataiból meríti. A Lola c. riportregényében a gazdasági válság szociális megrázkódtatásai közt nyomorba zuhanó értelmiségi sorsa elevenedik meg. Az Állj! Ki vagy? c. regény főhőse, Gálfy Miklós elbocsátott tisztviselő, kihull az úri világból, de mire a munkásmozgalomig érne, lebukik, s menekülése közben éri a halálos golyó.

Gaál Gábor is felfigyelt a letargiába merült költőre, aki "alaposan lírikus, őszinte szívvel és szájjal, exhibicionizmussal és pátosszal, melyet ép, teli tüdő harsog és suttog, számos romantikus velleitással, sok színnel és hévvel..." – de hiába biztatja közügyi állásfoglalásra, a költő nem jutott túl magába merülő borúlátásán.

Kötetei: Ölelés dúlt földön (versek, Arad 1924); Ökrökkel és csillagokkal (versek, Arad 1926); Esti társ (versek, Tv. 1928); Lola (riportregény, Tv. 1929); Állj! Ki vagy? (regény, Kv. 1937). 

Ölelés dúlt földön. O. I. versei. Ellenzék 1924. dec. 7. – Keleti Sándor: A transsylván költő. Erdélyi Élet 1925/43. – Dsida Jenő: Ormos Iván: Esti társ. Pásztortűz 1928/25-26. – Szentimrei Jenő: Esti társ. Erdélyi Helikon 1928/8. – Gaál Gábor: Egy megmentendő fiatalember. Korunk 1929/1. Újraközölve Válogatott írások I. 1964. 281-82. – Kovács-Katona Jenő: Állj! Ki vagy? Korunk 1937/12. – Molter Károly: Állj, ki vagy! O. I. regénye. Erdélyi Helikon 1938/5. – Szabó István: Állj! Ki vagy? O. I. regénye. Pásztortűz 1938/1. – (K. K.) [Kulcsár Sándor]: O. I.: Állj! Ki vagy? Vasárnap 1939/3.

 

Orosz Irén, (*Arad, 1907.09.22 - †Kolozsvár, 2001.04.28), író, szerkesztő. Szülővárosában négy polgárit végzett (1922), majd női szabó-tanuló, itt ismerkedik meg a munkásmozgalommal, s meggyőződéséért börtönbüntetést szenved (1925-26). Brassóban gyári munkás; az illegális kommunista párt aktivistájaként újra elítélik (1928-30). A politikai fogságból szabadulva Aradon a Virradat és A Reggel c. lapok riportere (1931-36), később a Brassói Lapok-Népújság dévai szerkesztője (1937-38). 1945-ben Kolozsvárra, az Igazsághoz kerül rovatvezető riporternek, a Dolgozó Nő és Utunk belső munkatársa, majd nyugdíjazásáig (1967) az Utunk főszerkesztőhelyettese. Írásai az Utunk, Korunk, Dolgozó Nő, Femeia, Igazság, Előre hasábjain jelentek meg. Napirendi pont: a boldogság c. novelláskötetét elemezve Kerekes György arra az alapmotívumra utal, hogyan válnak alakjai egykori elesettekből a változások sodrában "soha nem álmodott álmok hősei"-vé. Szocialista vívmány-riportjait szívesen fogadták a szerkesztőségek. Találkozás a hosszú úton c., az illegalitás éveit és hőseit idéző könyvét 1956 után a cenzúra utasítására bezúzták.

Kötetei: Kaleidoszkóp (novellák, Arad 1936); Zeng a Beszterce völgye (jegyzetek az épülő vízierőműről, 1953); Találkozás a hosszú úton (1958); Napirendi pont: a boldogság (elbeszélések, 1959); Tavaszi üzenet (elbeszélések, 1961); Kövér pap vadászó macskája (novellák, 1968).

Szántó György: O. I.: Kaleidoszkóp. A Reggel 1936. nov. 9. – Dános Miklós: Zeng a Beszterce-völgye. Utunk 1953/31. – Gagyi László: O. I.: Napirendi pont: a boldogság. Igaz Szó 1960/6. – Marosi Péter: Napirendi pont a boldogság – és az érte vívott harc is... Utunk 1960/46;. uő: O. I. születésnapjára. Utunk 1967/38. – Kerekes György: Új idők hiteles krónikája. Korunk 1961/1. – Robotos Imre: Hősök és arányok. Utunk 1968/50.

 

Orth Győző, (*Temesvár, 1912.08.13 - †Lynwodd/USA, 1988.09.05), költő, szerkesztő, egyházi író. Középiskoláit szülővárosa Piarista Főgimnáziumában végezte (1929); lelkészi képesítést a kolozsvári Református Teológián szerzett, majd ösztöndíjasként Bázelben folytatott tanulmányokat. Oravicabányán és Temesvárott segédlelkész, majd a Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület belmissziói utazótitkára (1936), s átveszi a *Református Jövő családi lap, valamint a Gyermekkönyvtár és *Református Könyvtár kiadványsorozatok szerkesztését (utóbbit 1937-1939-ben). Ebben a sorozatban jelent meg Ajtay Gáborral közös füzete A cselédmisszió (Nv. é. n.) címmel, Zwingli-életrajza (Isten harsonája. Nv. 1939); az ő fordításában Max Schaerernek Sundar Singh indiai misszionárius életéről szóló könyve (Nv. 1939), s szintén az ő fordításában, a sorozaton kívül Richard Nutzinger Haláltánc c. középkori misztériumjátéka (Nv. é. n.). Tábori lelkészként nyugatra sodródott, hadifogságba került, majd onnan kiszabadulva, előbb Németországban, 1948-59 között Kanadában, utána haláláig az Egyesült Államokban volt lelkész. 1947-től az Evangéliumi Világszolgálat c. lap szerkesztője, 1949-től a Kiáltó Szó szerkesztője és kiadója. Rendszeresen publikált a Reformátusok Lapjában és az Új Életben (Calgary). Segítségével jött létre a lynwoddi Kálvin Református Egyház. A Western Classis of the Calvin synod of the United Church of Christ dékánja, magyar nyelvű vallásos rádióadások irányítója Chicagóban.

Egyéb munkái: Istenes énekek (versgyűjtemény, szerk. Berde Máriával és Roth Jenővel, Nv. 1939); A húsvét tanúi (Szavalókórus. Nv. é. n.); Konfirmációi emlékkönyv (Nv. 1940); A Short Form of the Heidelberg Catechism (Fairport Harlbor 1967).

 

Orth István, (*Nagyszékely, 1945.02.03), grafikus. ~ Imre fia. Nagyváradon szakiskolában, finomkerámia szakon kezdte tanulmányait, s a Művészeti Líceumban érettségizett (1967), majd a kolozsvári Protestáns Teológián szerzett lelkészi képesítést (1971). Utána a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Főiskolát is elvégezte, itt Kazár László tanítványa volt (1976), közben református segédlelkész Szatmárnémetiben s Aradon. 1976-tól a nagyszebeni Brukenthal Múzeum grafikai restaurátora.

Rajzaival, illusztrációival, rézmetszeteivel, művészi reklámplakátjaival lapokban, katalógusokban, kulturális rendezvényeken szerepel. Feltűnést keltő szürrealista alkotásairól a Korunkban Józsa T. István így ír: "Nem a hűvös geometriai absztrakció teljességgel racionalizált birodalmában jár, aki kortárs hazai képzőművészetünk egyik kiemelkedő alkotójának, Orth Istvánnak szürrealisztikus művészi világát körül- és bebarangolja, hanem egy olyan – a metamorfózisok, a fantasztikum és fantázia végtelen lehetőségeitől áthímzett – dinamikus univerzumban, melyet a lélek mélyrétegeinek és a külvilágnak, a valóságnak és a teremtett fantáziavilágnak sajátos oldódása jellemez." Műveivel országos, megyei és 23 egyéni kiállításon jelentkezett: a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban háromszor is (1972, 1975, 1979); külföldön 1976-tól fogva Szamarkandtól San Franciscóig több mint 25 világvárosban.

Önálló kötetei: a nagyszebeni városképeiből egybeállított Hermannstadt c. mappája, a román és angol szöveggel ellátott Orth-album (metszet és alkalmazott grafika) I. Nagyszeben 1988. II. uo. 1995. 

Manfred Wittstock: Sürrealistische gadierungen. Neuer Weg 1982. jún. 2. – Rohtraut Wittstock-Reich: Stefan Orths Plakate und Radierungen. Neuer Weg 1984. szept. 29. – Józsa T. István: A végtelen lehelete. Utunk 1986/42; uő: Az Orth-világban. Korunk 1988/8; uő: Gondolati tér. A Hét 1995/10.

 

Osváth Gábor, (*Arad, 1939.01.18 - †Kézdivásárhely, 1991.06.30), novellaíró, *Váradi Zsuzsa férje. Szülővárosában 1956-ban érettségizett, majd egy évig a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatója volt, végül a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett jogi diplomát (1963), de csak 1977-től – Sepsiszentgyörgyre költözése után – vállalt jogtanácsosi munkát. Rövidprózai írásokkal jelentkezett a hazai irodalmi sajtóban (Utunk, Igaz Szó), de több műve is kiadatlan maradt. Egyetlen megjelent kötete (a Forrás-sorozatban) markáns prózaíró-ígéretnek mutatja. Későn beérő, szorongásos lelkialkatú író. Forrás-kötetének – Csigaház (1977) – novelláiban a befelé forduló, helyét nehezen találó ember dilemmáit boncolgatja. A sepsiszentgyörgyi Európai Idő (1990-) egyik alapító szerkesztője.

 

Osztie Andor, (*Módos, 1873 - †Temesvár, 1929), szerkesztő, újságíró. Középiskoláit Temesvárt és Szegeden végezte; Budapesten levéltárosi vizsgát tett. Hosszú éveken át Temes vármegye főlevéltárnoka. Újságírói pályáját a Szegedi Naplónál kezdte, ahol Tömörkény István oldalán dolgozott. 1900-tól a Délmagyarországi Közlöny szerkesztője, majd tulajdonosa. Az I. világháború után a Temesvári Újságban, majd a Temesvári Hírlapban jelentek meg politikai és helytörténeti írásai. Az OMP temes-torontáli tagozatának főtitkára volt haláláig.

(Sz. J.)

 

Ördögh Sándor Lajos, (*Arad, 1907.01.31 - †Brassó, 1979.12.13), hírlapíró, szerkesztő. Aradon végzett kereskedelmi iskolát, majd az ottani repülőgépgyár munkásaként bádogmesteri képesítést szerzett. 1928-ban a gyár áthelyezésével Brassóba került, ahol bekapcsolódott a sajtóéletbe.

Kezdeményezője volt az *Encián turistaegyesületnek, annak lapját szerkesztette megszűntéig. 1944-ben a Népi Egység belső munkatársának hívták meg, majd más MNSZ-lapok munkatársa volt. Több éven át tudósította Brassóból az itteni magyarság életéről a Romániai Magyar Szót, ill. az Előrét. Nyugalomba vonulása után visszatért a bádogosmesterséghez.

Szabó Sámuel: Veterántól búcsúztunk. Brassói Lapok 1979. dec. 22.

 

Paál János, (*Nagyvárad, 1912.11.03 - †Brassó, 1981.06.24), újságíró, szerkesztő, műfordító. Gimnáziumot Aradon végzett, jogi diplomát a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen szerzett. Újságírói pályáját 1938-ban kezdte, több mint négy évtizeden át az Aradi Közlöny, Erdélyi Hírlap, Déli Hírlap, Szabad Szó, Népi Egység, Népújság, Világosság, Vörös Zászló, Drum Nou, Új Idő, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Karpaten Rundschau munkatársa, szerkesztője. Közben az MNSZ központi sajtóosztályának vezetője, a bukaresti rádió magyar előadója.

Szerkesztésében jelent meg a Falvak Népe Naptára (1950) és az MNSZ naptára (1951). Gondozta a Brassó Tartomány a növekvő gazdasági fejlődés útján (1961) c. kiadványt. Politikai tanulmánya a román-magyar-szász együttélésről három nyelven is megjelent. Al. Mirodan, Paul Everac, Ion Băieşu, Dan Tărchilă több színdarabját fordította magyarra.

Munkái: Okos kislány és a szerelem (közli a Bánsági Magyar Írók Antológiája, Tv. 1946); A MADOSZ szerepe a romániai magyarság történelmében (politikai esszé, közli a Politika, társadalomtudomány, nép és irodalom c. gyűjtemény, Tv. 1946); Testvéri egyetértésben a közös célért (politikai esszé, Brassó é. n.).

 

Pálúr István, (*Piskolt, 1884.11.17 - †Hagymásbodon, 1960.04.12), író, publicista. Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte (1911), református lelkész Nagykárolyban, Hajdúnánáson, Makón, Aradon (1919-23), ahol betanító lelkész a Római Katolikus Főgimnáziumban. További lelkészi állomásai: Lippa (1923-32), Székelyvaja (1932-35), Piskolt (1936-41), Asszonyvására (1942-55) és Hagymásbodon. Cikkei aradi, nagyváradi újságokban és a Brassói Lapokban jelentek meg.

Kötetei: Diákkori emlékek (Arad 1923); Karcolat a nőkről (Arad-Lippa 1924); Karácsonyi gondolatok (A szegény gyermekek karácsonyfájára. Arad 1924); Harc a sátánnal (regény, Arad 1927); Magányban (Straussmann Jakab főrabbi előszavával, Mv. 1936).

Írói álneve: Timotheus.

 

Papp Andor, (*1870.12.16 - †Arad), újságíró, író, szerkesztő. A 20. század elején került Aradra. Az 1911-ben indult Délvidék c. hetilap, az annak folytatásaként megjelenő *Aradi Színpad (később Erdélyi Magyar Színpad) c. művészeti lap, majd az ugyancsak Aradon kiadott Kis Újság (1932-40) szerkesztője és tulajdonosa. Szerkesztésében jelent meg A Délvidék Nagy Képes Naptára, ezt követőleg A Kis Újság Magyar Népnaptárának hat kötete (1936-42) és a Népnaptár három kötete (1942-44).

Munkái: A szív világából (Nagyszentmiklós, 1896); Vérnyomok a hóban (regény, Arad 1909); A vörös asszony és más novellák (Arad 1917); Papp Andor költeményei (Arad 1916); Befelé könnyezem (versek, Arad 1927); Lili (Egy színésznő regénye. Arad 1936); Amíg eljutunk a boldogságig (regény, Arad 1938); A ma nője és más figurák (verses elbeszélés, Arad 1941).

 

Pataky Sándor, (*Arad, 1880.07.26 - †Arad, 1969.03.22), festőművész, akvarellista. A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan, Aggházy Gyula és Nádler Róbert tanítványaként szerzett képesítést (1901). Utazásai során Bécs, Drezda, Velence, Firenze és München képtárait tanulmányozta. Az I. világháborúban a balkáni frontokon harcolt, ahol foglyok és internáltak portréit rajzolta. 1921-ben a nagybányai festőtelepen és a szomszédos Felsőbányán dolgozott. 1929-ben Tapolcán festett és állított ki.

Mint az aradi festők közösségének tevékeny tagja, számos kiállításon mutatkozott be szülővárosában, továbbá Temesváron, Nagyváradon, Kolozsváron, Brassóban. Termékeny művészetében az olajfestéssel szemben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az akvarell. Finom, kékes tónusú, mély perspektívájú képei alapján "az erdélyi táj lírikusának" nevezte a kritika. Legtöbb képét Aradon és környékén, a Maros alsó folyása mentén festette, de dolgozott a háromszéki, kalotaszegi, torockói, radnai tájakon és a Bánságban is. Festményeinek nagyszámú reprodukciója jelent meg a Pásztortűzben, a Periszkopban s a Vasárnap c. aradi folyóiratban. Az aradi múzeum halála évében műveinek gyűjteményes kiállítását szervezte meg.

-de: P. S. akvarelljei. Ellenzék 1925. dec. 2. – Fischer Aladár: P. S. képkiállítása. Vasárnap (Arad) 1930/8; uő: P. S. képkiállítása. uo. 1931/24. – (-I): P. S. képkiállítása az unitárius kollégiumban. Keleti Újság 1929. márc. 28. – (K. L.): P. S. kiállítása. Pásztortűz 1929/8. – h. j.: P. S. képei között. Ellenzék 1935. ápr. 5. – Vásárhelyi Z. Emil: Kiállítások. Erdélyi Helikon 1936/4. – Kovács László: P. S. festményei. Pásztortűz 1936/7. – (-jos): P. S. képkiállítása. Keleti Újság 1936. márc. 24. – Szabóné Ferencz Irma: P. S. Önarckép – az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör antológiája. Arad 1982.

 

Pávai Gyula, (*Dés, 1939.01.17), közíró, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában végzett, a Babeş-Bolyai Egyetemen gyógypedagógus-magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1963). Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az ún. Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának rendezője.
Első írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, az aradi Vörös Lobogó s 1989 után a Jelen hasábjain jelentek meg. Az Önarckép (Arad 1982) c. antológiában novellával szerepel. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.
Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végzi.
Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek c. kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Bp. 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).

 

Pelle János, (*Jánosda, 1885.02.15 - †Nagyvárad, 1957.05.15), költő, publicista. A középiskolát a nagyváradi Premontrei Főgimnáziumban kezdte és Lugoson fejezte be. Jogi tanulmányait a nagyváradi jogakadémián és a kolozsvári egyetemen folytatta, ahol doktorrá avatták; ügyvédi képesítését Budapesten szerezte meg.

Joggyakorlatot Nagyváradon folytatott; közben sokat tett a város korszerű fejlesztéséért és több művelődési egyesületben vállalt vezető szerepet. 1921-1933 között elnöke volt a Nagyváradi Atlétikai Clubnak (NAC), s nevéhez fűződik az első sportpálya és a városi strand létesítése.

Fiatal korában versekkel, színművekkel is jelentkezett, A tékozló fiú c. színjátékáról s ezzel kapcsolatban politikai pálfordulásáról Juhász Gyula írt kritikai cikket a Délmagyarországban.

Művei: Versek (Nagyvárad 1907), Magdolna (színjáték három felvonásban; bemutatták Nagyváradon 1911-ben); A népek golgotája (háborús versek. Bp. 1916).

Nadányi Zoltán: Népek golgotája. Nagyvárad 1916. dec. 8. – Juhász Gyula: A tékozló fiú. P. J. színjátéka. Délmagyarország 1918. nov. 29.

 

Péntek Árpád, (*Lugos, 1921.03.25 - †Kolozsvár, 1993.08.29), egyházi író. Szülővárosában az Állami Líceumban érettségizett (1939), majd a kolozsvári református teológia, 1940-43 között a nagyenyedi Bethlen Gábor Teológiai Akadémia hallgatója. Közben már 1940-től lévitalelkész Karánsebesen és Mezőkapuson. 1943-tól segédlelkész Temesváron és Lugoson, 1946-61 között parókus lelkész Szucságon, majd az ótordai gyülekezetben. 1968-69-ben mint doktorjelölt az amszterdami Vrije Universitejt hallgatója, 1972 februárjától óraadó a kolozsvári protestáns teológián. 1973 őszétől rendes tanár, a református gyakorlati teológia tanára; 1984-ig előadótanár, azután tanszékvezető professzor. 1982-90 között két cikluson át az intézet rektora. Az 1960-as évek közepétől az oberwarti (Ausztria) teológiai konferenciák rendszeres résztvevője és előadója, számos külföldi értekezleten képviselte egyházát, intézetét, s tartott előadást. Az 1976-os skóciai (Carberry Tower) interkonfesszionális értekezleten ő mutatta be a romániai református egyház helyzetét. 1990 elején a személyét ért támadások miatt és súlyos szívbetegségére hivatkozva lemondott, az erdélyi egyházkerület ennek ellenére 1990 októberében őt kérte fel a Pedagógiai-diakóniai Fakultás megszervezésére, melynek 1992 áprilisáig első dékánja volt.

Doktori disszertációjának címe: Az igehirdető szolgálat egyes emberi vonásai (Ótorda 1973).

Elsősorban igehirdető és előadó volt, ezzel kapcsolatos irodalmi munkássága is. 1955-től rendszeres munkatársa a Református Szemlének, amelyben prédikációi, igehirdetési vázlatai, tervezetei, fordításai jelennek meg. Nagyobb dolgozatai: Kálvin tanítása a Szentlélekről (1964); Az úrvacsorai igehirdetés (1971); A temetési igehirdetés elvi szempontjai; Az igehirdetés időszerűsége, ereje és hatása (1972); Burgenhagen születésének 500. évfordulója (1985); Az 1536-os Institució tanítása az egyházról (1986); Az egyházak ökumenikus tevékenységének távlatai (1988); Imre Lajos poimenikája (1988). 1990-től az *Üzenetnek lett egyik főmunkatársa: a "Napról napra" c. rovatot vezette, s szinte valamennyi számban jelent meg rövid meditációja.

Az ótordai református templom építéstörténete c. tanulmánya a Nagy Gyula püspök 70. születésnapjára kiadott Hűség és szolgálat (Kv. 1987) c. emlékkönyvben, német nyelvű dolgozata Praxis pietatis címmel a Die Aktualle Reihe (Wien 1976) c. kötetben került sajtó alá. Lefordította és előszóval látta el A. A. van Ruler Hiszek. Az Apostoli hitvallás magyarázata c. könyvét (Kv. 1989).

Balogh Béla: Egy magányos farkas. In memoriam dr. P. A. Üzenet 1993/18. – Kozma Zsolt: Megemlékezés dr. P. Á.-ról. uo.

 

Pénzes P. Artúr, (*Borosjenő, 1899.10.01 - †?) – költő, író. Az aradi Kölcsey Egyesület lírai pályázatán tűnt fel verseivel (1918), majd a Nyugatban jelentek meg újabb költeményei. 1924-től az Aradi Közlöny belső munkatársa. Nagy Dániellel együtt szerkeszt lapokat, ezek közlik folytatásokban később könyv alakban is megjelenő írásait. Az 1930-as években Magyarországra költözött.

Latrokkal a Golgotán c. verseskötete két különálló ciklusban (Árnyékként a hegy alatt és Elátkozott szívek lutriján) a költő üzenete a világnak, a magyarságnak, hogy még él, létezik...

Kötetei: Csendes harangok (versek, Bp. 1917); Tónika (kisregény, Bp. 1922); Latrokkal a Golgotán (versek, Arad 1925); Gyónik a falu (versek, Arad 1928).

 

Péter H. Mária, (*Temesvár, 1936.01.09), gyógyszerészeti és orvostörténeti szakíró. ~ Mihály Heinrich felesége. Középiskoláit a nagyváradi Szent Orsolya Főgimnáziumban kezdte, majd a 2. sz. Leánylíceumban érettségizett (1953). Egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi OGYI Gyógyszerészeti Karán végezte (1958). Első munkahelye a nagyszalontai kórház gyógyszertára volt; 1959 októberétől az OGYI farmakognóziai (drogismereti) tanszékén gyakornok, tanársegéd (1964-től), adjunktus (1985-88), ezt követően nyugdíjazásáig (1993) kutatógyógyszerész a tanszék mellett létrehozott gyógynövénykutató laboratóriumban. A gyógyszerésztudomány doktora (1973), főgyógyszerész. 1990-től az EME Orvostudományi Szakosztályának választmányi tagja, ezen belül a gyógyszerész szakcsoport vezetője. Tagja a romániai Gyógyszerészeti Társaságnak és a Magyar Egészségügyi Társaságnak is.

Kutatási területe a gyógynövények etnobotanikai, alaktani, kemotaxonómiai, növénykémiai és hatástani vizsgálata. Jelentősek a gyógynövények beltartalmi anyagainak (cseranyagok, flavonok, illóolajok) meghatározására, antibiotikus hatására, valamint termesztési és nemesítési kísérletekre vonatkozó eredményei. Férjével együtt végzett gyógyszerészet- és orvostörténeti kutatásainak eredményei is számottevőek. Dolgozatai hazai és külföldi gyógyszerészeti, orvosi, biológiai és mezőgazdasági szakfolyóiratokban jelentek meg 1960-tól (Farmacia, Orvosi Szemle-Revista Medicală, Gyógyszerészet, Die Pharmazie, Herba Hungarica, Studii şi Cercetări Biologice, Practică Farmaceutică, Note Botanice, Herba Romanica, Plantes Médicales et Phytotherapie, Orvosi Hetilap, Lege Artis Medicinae, Orvostudományi Értesítő).

Társszerzője a Gyógynövényismeret c. kőnyomatos jegyzet II. és III. kötetének (Mv. 1986, 1987), valamint ezek román nyelvű kiadásainak (Mv. 1967, 1984, 1987). Szerzője a román nyelvű gyakorlati jegyzet I. kötetének (Practica farmaceutica. Mv. 1980). Munkatársa a Farmacopoea română VIII. (1965) és IX. (1976) kiadásának; egy fejezettel szerepel a Korszerű gyógynövényhasználat c. kötetben (Kv. 1982 = Korunk Füzetek; 2. kiad. 1985; román változatban Kv. 1983 és 1985), amelynek szakirodalmi tájékoztatóját is ő állította össze. Társszerkesztője az EME kiadásában megjelent Orvostudományi Értesítő 65. és 66. köteteinek (Kv. 1992, 1993); több orvos- és gyógyszerészettörténeti tanulmánya jelent meg a Genersich-Emlékkönyvben (Bp.-Mv. 1994), a Miskolczy Dezső születésének centenáriumára kiadott Viharban (Mv. 1994) c. kötetben, valamint A marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve (Bp. 1995 = Magyarságkutatás Könyvtára) c. kötetben, amelynek társszerkesztője is volt.

 

Péter Miklós, (*Sepsiszentgyörgy, 1939.01.23), egyháztörténész, költő. Szülővárosa Székely Mikó Kollégiumában kezdte s a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végezte középiskolai tanulmányait (1954), a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tette le lelkészképesítő vizsgáit (1958, 1965). Pályáját segédlelkészként Biharpüspökiben kezdte. Biharvajdára frissen kinevezett lelkészként 1958-ban letartóztatták és a magyar forradalom idején teológusként tanúsított magatartásáért 14 évi börtönre ítélték. 1964-ben szabadult, utána helyettes lelkész Belényesen, Érselinden, Monospetriben (1964-68), lelkész Pankotán (1968-72), helyettes lelkész Pusztakamaráson (1972-73), majd lelkész Bethlenben. 1991-től az egyháztörténet tanára a kolozsvári Református Kollégiumban és a teológia református diakóniai és pedagógiai fakultásán; a Kollégium 1993-as Évkönyvének egyik szerkesztője. A teológiai tudományok doktora (1991).

Kutatási területe: Kálvin irodalmi munkássága. Első írása a Református Szemlében jelent meg 1978-ban. Prédikáció-vázlatai, kommentárjai, fordításai románból és franciából, könyvismertetései a Református Szemlében, vallásos versei, publicisztikai írásai a Harangszó és az Üzenet hasábjain jelennek meg. A kolozsvári rádió magyar adásának műsorában havonta egyháztörténeti előadással szerepel. Gondozásában jelent meg A. A. van Ruler Hiszek c. munkájának magyar kiadása (Kv. 1989) Péntek Árpád fordításában. Munkatársa a Kozma Zsolt szerkesztette Bibliai fogalmi szókönyvnek (Kv. 1992), az Egyháztörténet c. tankönyvnek és tanári kézikönyvnek (Bp. 1997, 1998).

Börtönéveire való visszaemlékezéseiből Megtartott becsület címmel az Akik imádkoztak üldözőikért (Kv. 1996) c. kötet közölt részleteket.

Önálló kötetei: Kálvin igehirdetése (Kv. 1994 = Szemle Füzetek); Kálvin prédikációi Jób könyvéről (Kv. 1998); A keresztyén egyház története (Kv. 2000).


Péterfi Márton,
(*Borosjenő, 1875.02.01 - †Kolozsvár, 1922.01.30), természettudományi író, ~ István apja. Tanítóképzőt végzett Déván (1895). Itt, a csángótelepi iskolában kezdte tanítói pályáját, majd Kolozsvárt a monostori elemi iskolában tanított (1906-09). Innen került az egyetem növénytani intézetébe mint múzeumi segédőr, ahol a hatalomváltozás után is megmaradt haláláig. Szorgalmának és természetrajongásának köszönhetően fiatalon vált országszerte, s hamarosan Európa-szerte ismert biológussá (mohásszá).

Első dolgozatai a Déva környéki lombosmohákra vonatkoztak (1896-1904), tíz év alatt azonban kutatásait egész Erdélyre, sőt a Kárpátokon túli területekre is kiterjesztette. Új moha-fajokat is fedezett fel, így a pártfogójáról, Hazslinszky Frigyes akadémikusról elnevezett "Brium Hazslinszkyanum"-ot vagy a "Catharinaea pallidá"-t. Munkássága eredményeként jött létre a kolozsvári egyetem Növénytani Múzeumának mohagyűjteménye, a Briophyta Regni Hungariae, majd munkatársai hozzájárulásával a herbárium, a Flora Romaniae Exsiccata.

Maradandó hozzájárulása a virágos növények tanulmányozásához is. Vizsgálódásainak már a kezdeti éveiben társszerzője volt Mallász János; A virágoknak és a rovaroknak a beporzásban nyilvánuló kölcsönössége c. szakmunkáért együtt nyerték el a Magyar Természettudományi Társulat Bugát-díját (1903). Az általa leírt vagy felfedezett, de mások által róla elnevezett virágos növényfajokkal (Astraglus Péterfii; Centaurea Péterfii) gyarapította Erdély flórájának ismeretét. Tiszteletére még egy új rovarfajt is elneveztek (Otiorrhynchus Péterfii).

Az I. világháború után jelent meg Adatok Erdély flórájához (Kv. 1918) és az Adatok Déva flórájához (Kv. 1926) c. munkája. Hét kézirata kiadatlan.

A. Borza: Bryologul Martin Péterfi. Buletinul Informativ al Grădinii Botanice (Kv.) 1923. – Györffy István: Erdély virágtalan növényei (Cryptogamae) a kutatás jövőjére néző megvilágításban. ETF 152. Kv. 1943.

 

Pinczés Gyula, (*Gyalu, 1925.03.13), gazdasági szakíró. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett (1944); felsőfokú tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdasági Karán kezdte, a kijevi egyetem történelem karán folytatta, ahol a nemzetközi kapcsolatok történetéből államvizsgázott (1956). A közgazdasági tudományok doktora (1970). Tanulmányai végeztével Bukarestben, a külügyminisztériumban dolgozott, de mivel nevét nem volt hajlandó románosítani, más beosztásba helyezték. Kolozsvárra került, az Igazság c. napilap belső munkatársa, majd a Kolozs Tartományi Pártbizottság kulturális osztályán a magyar művelődési intézmények irányítója. 1958-tól a Bolyai Tudományegyetemen, az egyesítés után a Babeş-Bolyai Egyetemen adott elő; 1967-től a Műszaki Egyetemen tanársegéd, lektor, előadótanár, végül professzor. 1987-ben nyugdíjazták.

Külpolitikai, majd közgazdasági problémákról több mint félszáz cikke jelent meg magyar és román lapokban; tanulmányt közölt Brassó 19. századi kereskedelmi jelentőségéről (Anuarul Muzeului Braşov. 1969), az erdélyi 48-as forradalmak idején megfogalmazott gazdasági eszmékről (Buletinul Ştiinţific IPCN 1971/13); erről szól doktori disszertációja is, s e témával jelentkezett a Korunkban, Kővári László gazdasági eszméi c. tanulmányával (1970/12). Egy, a pénzügyi-gazdasági mechanizmus kérdéseiről rendezett temesvári szimpóziumon A gazdasági mechanizmus szerepe a szocializmuson belüli ellentmondások feloldásában címmel tartott előadást, amely tanulmány formájában megjelent a szimpózium közleményeiben (Temesvár 1979). Kővári László közgazdasági és statisztikusi munkásságáról román nyelven is közölt nagyobb tanulmányt a Din gândirea economică progresistă românească c. kötetben (1968).

Az Economia politică c. kétkötetes egyetemi tankönyv (Kv. 1979-80) szerzője; a Gândirea economică din Transilvania în perioada modernă (1789-1918) társszerzője (1981).

Balogh Edgár: Kőváry László és az erdélyi társnemzetek. Korunk 1993/10.

 

Pintér Lajos, (*Arad, 1910.01.18), újságíró, zenei író. Középiskoláit az aradi gimnáziumban kezdte és Budapesten végezte (1928), közben zenei képzést szerzett az aradi Mittermüller zeneiskolában, ahol zongora szakos növendék. 1928-40 között szülővárosában az Erdélyi Hírlap belső munkatársa, 1945-49-ben ugyanott a Jövő olvasószerkesztője. 1949-ben Bukarestbe költözik, ahol a Romániai Magyar Szó (1949-52), az Előre (1954-1958), majd az Új Élet (1958-72) belső munkatársa, illetve szerkesztője, 1972-ben történt nyugalomba vonulásáig.

Évtizedeken át a bukaresti zenei élet legrendszeresebb beszámolóírója, a Művelődés Zenei napló c. rovatának szerzője. Zenei tárgyú cikkeit, interjúit, dokumentumközléseit ezenkívül az Utunk, a Dolgozó Nő, a Munkásélet, az Igaz Szó, a budapesti Magyar Zene is közli. Zenekritikai rovatot vezet a Román Rádió bukaresti magyar adásában. Szálljon a dal címmel magyarra fordítja Gherase Dendrino Lăsaţi-mă să cânt c. operettjének szövegkönyvét (bem. Nagyvárad, 1958. febr. 22.). Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán bánsági és erdélyi, illetve George Enescu magyarországi tevékenységéről és fogadtatásáról közöl tanulmányokat: Bartók Béla Aradon és Temesváron (Igaz Szó 1970/9), Zsoltár a viharban (Magyar Zene 1979/1-2), George Enescu Magyarországon (Magyar Zene 1981/3), Liszt Ferenc aradi hangversenyei (Magyar Zene 1987/2).

Dános Miklóssal közös cikksorozatban tárta fel József Attila apjának életútját (Új adatok, új feltevések. I. Hol élt, hova vándorolt József Attila apja? Előre 1957. dec. 5., II. Megoldódott a József Áron-titok. Megtalálták József Attila apjának legutolsó lakhelyét, második feleségét és gyermekét. uo. dec. 12.); nyomába eredt a 19. század második felében burjánzó Petőfi-legendakörnek, amelyet dokumentumriportban dolgozott fel (ebből részletek az Előrében 1969. jún. 17.-júl. 23 között, a Magyar Nemzetben 1973. júl. 29-31. között jelentek meg; a teljes kézirat kiadatlan); riportsorozatban számolt be amerikai (Előre 1977. máj. 26.-1978. ápr. 5.), illetve nyugat-európai (Előre 1982. szept. 8.-dec. 8.) utazásairól.

Nyugdíjas újságíróként lett elsőkönyves: Az aradi tizenhárom vértanú (1973) című kötetével lepte meg azokat, akik csak zenekritikusként tartották számon. Majd egy román és egy magyar nyelvű Enescu-könyvvel gyarapította a legnagyobb román zeneművészről szóló, magyar vonatkozású irodalmat (Mărturii despre George Enescu. Ford. Tereza és George Sbârcea, 1980; George Enescu erdélyi hangversenyei. Magyar sajtóvisszhangok. 1981). Műfajukat tekintve e könyvek kommentált dokumentumgyűjtemények. A bukaresti rádió magyar adásaiban mutatták be Petőfiről szóló irodalmi montázsát (1951), A fiatal Mozart (1952) és Mozart csodálatos élete (1956) c. hangjátékait; utóbbi Dános Miklóssal közös munkája.

Demény Lajos: A tizenhárom aradi példamutatása. Igazság 1973. okt. 6. – r. p. [Ruffy Péter]: Két évforduló. Magyar Nemzet (Budapest) 1974. júl. 31. – Kiss Károly: Világostól Aradig. Dokumentumgyűjtemény a vértanúkról. Magyar Nemzet 1974. okt. 2. – Ioan Laza: Mărturii despre George Enescu. Crişana (Nagyvárad) 1980. máj. 25. – Márki Zoltán: Szemle és szemlélet. Előre 1982. márc. 19. – László Ferenc: Esély és babér. P. L. Új Élet 1985/8.

 

Plesz Artúr, Plesz-Páll (*Nagybecskerek, 1905.08.20 - †Rishon Lezion/Izrael, 1968.01.18), író, újságíró, lapszerkesztő. Középiskolai tanulmányait Temesvárott végezte. Újságíróként a 6 Órai Újság, Déli Hírlap munkatársa, a Friss Újság temesvári szerkesztője. A II. világháború éveiben transznisztriai, moldovai, aradhegyaljai táborokban munkaszolgálatos. A Hét címmel 1945 januárjában Temesvárott politikai-társadalmi-művelődési képes hetilapot indított, s szerkesztette egészen az év szeptemberéig. A Bánsági Magyar Írók Szervezetének pénztárosa, 1953-tól a Temesvári Állami Német Színház közönségszervezője, műkedvelő együttesek rendezője. Izraelbe 1965-ben vándorolt ki. Az Új Kelet és a Menora c. izraeli magyar nyelvű újságok munkatársa.

Egyfelvonásosait, burleszkjeit műkedvelő együttesek mutatták be. Vidám jeleneteiből néhányat (Csúnyácska, A karikagyűrű) a budapesti rádió is műsorára tűzött. Színdarabjaiból a Művelődési Útmutató, az Irodalmi Almanach és a Bánsági Írás közölt. Emberek és csillagok c. színművét bemutatta a Temesvári Állami Magyar Színház (1962).

Kötetei: Streif-Kompagnie (Hajtószázad. Riportregény, Tv. 1935); Metropolia (regény, Tv. 1935); Bakelit Isten (regény, Tv. 1937); Madura (regény, Tv. 1937); Négy dimenzió (regény, Tv. 1938); Merre? (regény, Tv. 1940); Detasament (Tv. 1945); Látlak... (Tv. 1948); Az Édesszájú utca regénye (Tv. 1948); Árnyjátékosok (Tel-Aviv, 1966).

 

Podlipny Gyula, (*Pozsony, 1898.04.12 - †Temesvár, 1991.01.15), grafikus. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten fejezte be (1914), ahol azután Vesztróczky Manó rajzkurzusát látogatta (1916), majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. 1918-ban ösztöndíjasként Nagybánya, 1919-ben Kecskemét művésztelepén dolgozott, 1926-tól véglegesen Temesváron telepedett le. A Barabás Miklós Céh alapító tagja, 1930-ban részt vett az erdélyi művésztömörülés első kolozsvári kiállításán. Művészpedagógiai munkássága jelentős: előbb magániskolát alapított, majd a Kolozsvárról Temesvárra költözött Képzőművészeti Iskola tanára lett (1934-41).

A modern európai művészet eredményeihez fölzárkózó művei a kortárs festészet és grafika élvonalába emelték. Nyomorékoknak, koldusoknak, a társadalom elesettjeinek együttérző bemutatása képein Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézi. Portrékat (köztük számos önarcképet), kompozíciós műveket, tájképeket festett, többnyire pasztelltechnikával. Járatos volt az alkalmazott grafikában is: 1930-tól mint a temesvári mozgóképszínházak tervezője filmplakátokat készített. A Bánsági Múzeum 1974-ben műveinek gyűjteményes kiállítását szervezte meg.

Kakassy Endre: P. Gy.-nak, a "misztikus" festőművésznek kiállítása Bukarestben. Keleti Újság 1929. márc. 16. – Negoiţă Lăptoiu: Podlipny. Tv. 1974. – Murádin Jenő: A Barabás Miklós Céh. 1978. – Szekernyés János: Éneklő rajzok. Utunk 1983/3; uő: Műteremlátogatás P. Gy.-nál. Új Élet 1984/6. – Annamarie Podlipny-Hahn: Banater Malerei. Tv. 1994.

 

Pogány András-Mihály, (*Temesvár, 1935.07.09), műszaki író. ~ László fia. Szülővárosában a Vízépítészeti Szakközépiskolát végezte el (1953), s ugyanott, a Műegyetem építészeti fakultásán szerzett vízépítész-mérnöki oklevelet (1958). Pályáját a Maros-Bánáti Vízgazdálkodási Igazgatóságon kezdte, majd a Vaskapu vízierőmű munkatelepén a műszaki folyamatok megtervezésén dolgozott (1966-77). Tanársegéd a temesvári műegyetem építészeti fakultásán (1977-78), tervezőmérnök a Vízierőmű Tanulmányi és Tervező Intézet temesvári fiókrészlegében. 1984-ben megkapja a mérnök-doktori diplomát, 1985-től a Temesvári Talajjavítási Vállalatnál a szivattyúállomások és a dombvidéki árapasztók tervezője.

Érdeklődési tárgyköre: vízierőművek kivitelezése, talajvízmozgás, belvizek lecsapolása, árapasztó tárolók tervezése és megvalósítása. Műszaki tanulmányai a Hidrotehnica és a Revista Transporturilor şi Telecomunicaţiilor c. szakfolyóiratokban jelennek meg. A temesvári magyar napilapokban (a Szabad Szóban, 1990 után a Temesvári Új Szóban) versfordításaival és ismeretterjesztő cikkekkel szerepel. 1976 óta a Franyó Zoltán Irodalmi Kör tagja.

Álneve: Civis Temesvariensis.

 

Pogány László, (*Győr, 1901.07.18 - †Temesvár, 1956.06.07), szerkesztő, újságíró. Középiskolát a temesvári főreáliskolában végzett (1919), majd apja ~ Mihály, a *Temesvári Hírlap megalapítója ösztönzésére a lipcsei Technikum für Buchdrucker főiskolán s más németországi városokban folytatott tanulmányokat, Budapesten pedig elsajátította a modern hírlapírást és adminisztrációt. 1924-ben hazatérve átvette apja örökét, s kibővítve, felfrissítve a hírlapot a romániai magyar sajtó egyik legtekintélyesebb orgánumává fejlesztette. Másfél évtizeden át főszerkesztője is volt, míg a királyi diktatúra szorításában 1938 októberében meg nem kellett szüntetnie. Tulajdonában volt a Hunyadi Grafikai Műintézet, Temesvár második legnagyobb nyomdája is, ahol a két világháború között több mint 30 lapot nyomtattak.

1927-től a politikai életben is szerepet játszott: az OMP bánsági tagozatának megyei képviselője volt. Egyike a temesvári Magyar Ház alapítóinak.

Novellái, cikkei saját lapjában s erdélyi folyóiratokban jelentek meg. Az Arany János Társaság ügyvezető titkára, az OMP ifjúsági tagozatának elnöke.

Ifjan szerzett Tükör c. darabját a temesvári Magyar Színház mutatta be 1920-ban.

Álneve: Civis.

 

Pogatschnigg Guido, (*Szászváros, 1867.07.19 - †Temesvár, 1937.03.07), zeneszerző, zenei szakíró. A budapesti Zeneakadémián Koessler János, Erkel Gyula, Harrach József tanítványa. A regensburgi egyházzenei főiskola elvégzése után a kalocsai, majd az egri székesegyház főkarnagya. 1908-ban a temesvári Zeneművészeti Iskola igazgatójának nevezték ki. A *Magyar Dal társszerkesztője.

Zeneesztétikai írásai mellett "zenés mesék" szerzője is, ezeket matinék keretében maga adta elő, hogy a gyermekekkel megszerettesse a komolyzenét. Mint zeneszerző 65 misét és közel másfélszáz egyéb egyházzenei művet írt, közülük kiemelkedik a nagyzenekarra írt Ecce Sacerdos és az Ave Maria. Sikert arattak A Kaukázus tündére és a Copf és Paróka c. balettjei is. Számos költő, így Csokonai, Petőfi, Heine, Eminescu, Pósa Lajos, Szabolcska Mihály versét zenésítette meg.

Tagja volt a temesvári Arany János Társaságnak, díszkarnagya a Temesvári Dalkörnek s a Zenekedvelők Egyesületének.

 

Pongrácz P. Mária, (*Székelyudvarhely, 1941.12.25), prózaíró, újságíró, szerkesztő, műfordító. Középiskolát a kolozsvári 3. számú Elméleti Líceumban végzett (1959), a Babeş-Bolyai Egyetem Bölcsészeti Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1964). A temesvári *Szabad Szó újságírója, művelődési rovatszerkesztője, 1981-ben Bukarestben a pártfőiskolán doktorált Haladó eszmék a két világháború közötti nemzetiségi sajtóban c. értekezése megvédésével. Dolgozatait "újságírói ars poeticának is tekintette" (Graur János), s annak melléktermékeként lapjában Szívük fáklyatüzével c. tizenkét részes sorozatot közölt a feldolgozott lapok egykori készítőivel, köztük Bálint-Izsák Lászlóval, Reiter Róberttel, Szerényi Istvánnal. A Szabad Szó szerkesztőbizottságának tagja (1974-84), majd főszerkesztője (1984-89); az 1989-es változás után indult *Temesvári Új Szó munkatársa, 1991-től ugyanott az Agenda c. román hetilap újságírója.

Első írása, egy pályadíjat nyert novella, a *Dolgozó Nő hasábjain jelent meg (1962). Alkotásait nemcsak a magyar sajtó, hanem a România Literară és Orizont c. román szépirodalmi folyóiratok is közölték. Kötetbe szerkesztette Gozsdu Elek prózaíró Weisz Annához írt leveleinek gyűjteményét (Anna-levelek. 1969), előszót és jegyzeteket írt Mikszáth kisregényeinek Temesvárt kiadott válogatásához (1973), emlékkönyvet szerkesztett Endre Károly 90. születésnapja tiszteletére (A Parnasszus ölében. Tv. 1983) s kötetbe foglalva utószóval látta el Hans Mokka karcolatait, anekdotáit Temesvári kadenciák (Tv. 1995) címmel. Magyarra fordította Mihai Avramescu és Anghel Dumbrăveanu regényeit, Iosif Naghiu és Iosif Schwartz egy-egy színdarabját s Achimescu Ildikóval együtt magyarból románra ültette át Majtényi Mihály jugoszláviai magyar író A garabonciás c. regényét (Pancsova 1986) és Hans Mokka kötetét (Promenada amintirilor).

Regényei, novellái, amelyekben lírai betétek, burleszk és fantasztikus elemek szövik át, oldják és színezik a tömény epikát, a modern realizmus jegyében fogantak. A párhuzamos cselekményszövés, a többsíkú szerkesztés lehetőségeit messzemenően kihasználva és érvényesítve a szerző összetett embertípusokat, bonyolult – gyakorta végletes – helyzeteket teremt. A közvetlen előadás, az egyszerű, sallagtalan stílus elkötelezettje.

Szépirodalmi munkái: Búcsú a szigetektől (kisregény, Tv. 1976); Havak küszöbén (regény, Tv. 1981); Az elfűrészelt árnyék (novellák, karcolatok, 1987); A kőfaragó patak (ifjúsági regény, 1990). Egy kötetnyi novellája Amiaza cu flori címmel Ildico Achimescu fordításában jelent meg románul (Tv. 1985).

Bura László: Végig kell olvasni. Szatmári Hírlap 1981. júl. 17. – Márki Zoltán: Egy tévedés története. Előre 1981. szept. 18. – Hans Mokka: Schneeschwelle. Neue Banater Zeitung 1981. nov. 1. – Kubán Endre: Az őszinteség regénye. Dolgozó Nő 1981/12. – Fodor Sándor: Havak küszöbén. Utunk 1982/4. – Graur János: Láttam egy kort, amelyben nem éltem. Szabad Szó (Tv.) 1982. jan. 15. – Ujj János: "...tartósan megbolygatják lelkünk mélyvizeit". Hozzászólás A Parnasszus ölében – Endre Károly avagy egy életmű megközelítése c. monográfiához. Vörös Lobogó (Arad) 1983. szept. 18. – Borbély István: Magány kettesben. Igaz Szó 1988/7. – Egyed Péter: Cáfolatok lila fényben. Utunk 1988/3. – Szőcs István: Győzni is tanítson. A Hét 1988/10.

 

Prattinger Ferenc, szerkesztő, drámaíró. Születésének helye és időpontja ismeretlen. Aradi kapcsolataira utal, hogy A polgárcsászár c. történelmi drámáját 1921-ben az aradi Forum Kiadó jelentette meg nyomtatásban Nagy Dániel előszavával. Eszerint "... élő embereket találunk itt, törpe gyarlóságaikkal, gyarló becsvágyaikkal, az életünkből való életet, az életünkből való panoramikus káoszt." Az Aradi Városi Színház ugyanabban az évben be is mutatta a színművet Forgács Sándor rendezésében. A háromfelvonásos mű színhelye Oroszország, főhőse a "polgárcsászár"-nak nevezett Kerenszkij, aki 1917-ben átvette a hatalmat Szentpétervárott, s akinek az alakját maga a rendező vitte színpadra. A darabban szerepel Raszputyin is.

1921-től az Egyesült Államokban élt; 1923-25 és 1934-40 között a Detroiti Újság szerkesztője, közben a kolozsvári Keleti Újság ottani tudósítója is. Detroitban 1923-ban jelentette meg Milliók útján c. könyvét. 1955-ben halt meg az Egyesült Államokban.

 

Preitl István, (*Temesvár, 1943.10.21), műszaki író. Szülővárosa Tanítóképző Intézetében, majd az 5. számú Líceumban végzett tanulmányai után (1961) a Műszaki Egyetemen az erősáram szakon villamosmérnöki oklevelet szerzett (1966). A helybeli Electromotor vállalatnál kezdte pályáját (1967-72), majd a Műszaki Egyetemen tanársegéd, adjunktus, 1983-ban mérnökdoktori címet szerez, 1989-től docens, 1992-től egyetemi tanár.

Kutatási területe a folyamatszabályozás. Önálló vagy Daday Hunorral, D. Oneával, Gh. Străinnal társszerzésben írt, több mint 130 szaktanulmányát angol, német, román, csehszlovák folyóiratokban és kiadványokban adta közre (1985-89).

Rendszerelméleti és folyamatszabályozási tárgykörű egyetemi jegyzetei román nyelven jelentek meg a temesvári Műszaki Egyetem kiadásában 1978-90 között.

 

Prohászka Elvira, (*Elek, 1902.05.16 - †Sydney/Ausztrália, 1981.08.01), író, szerkesztő, irodalomszervező, ~ László felesége. Aradon járt a polgári leányiskolába, a kolozsvári Marianumban három évet végzett, Aradon érettségizett. Banktisztviselő volt.

Novellát és verset közölt az aradi napilapokban, valamint a Vasárnap hasábjain, az aradi Magyar Család c. folyóirat s az Aradi Legújabb Kalendárium (1934, 1936) szerkesztője. Irodalmi délutánokat szervezett, tevékenykedett az Országos Magyar Pártban, a Magyar Népközösségben s 1944 után az MNSZ-ben. Búzavirág c. egyfelvonásos színművét a Rendkívüli Újság (1921) közölte.

 

Puhala Sándor, (*Kassa, 1882.01.18 - †Temesvár, 1962.01.17), pedagógiai író, újságíró. A budapesti egyetemen latin-magyar szakos tanári diplomát, majd nyelvészeti és művészettörténeti doktorátust szerzett. Az Arany János Társaság tagja. Újpesten, Lugoson, majd az I. világháború után a temesvári állami német-magyar líceumban, ennek megszűnte után a C. Diaconovici Loga Gimnáziumban latintanár.

Több pedagógiai tanulmányt írt a budapesti Országos Tanáregyleti Közlönybe, publicisztikai cikkei, esztétikai tanulmányai, esszéi jórészt a Temesvári Hírlapban és a Temesvarer Zeitungban jelentek meg. Szerkesztette a *Krassó-Szörényi Lapokat, 1942 októberétől 1943 januárjáig a *Déli Hírlap felelős szerkesztője. Az 1944 augusztus 23-a után Dél-Erdélyből internált magyar értelmiségiek Tg. Jiuban kiadott *Zsilvásárhelyi Déli Hírlapjában Nyelvünk védelmében c. írása jelent meg.

Kötete: Modern gondolatok a gyermek testi neveléséről (Bp. 1912).

Kacsó Sándor: Nehéz szagú iszap felett. Önéletrajzi visszaemlékezések. III. 1993. 494-518. – Vita Zsigmond: Élet a drótsövények mögött. Az Enyedi évek, enyedi emberek c. kötetben. Csíkszereda 1998. 117-164.

 

Puskel Péter Pál, (*Arad, 1941.04.16), közíró. ~ Tünde Emese férje. Középiskoláit szülővárosában végezte (1959); a temesvári egyetemen tanári (1964), Bukarestben posztgraduális újságírói diplomát szerzett (1973). Tanári pályáját az Arad megyei Kisiratoson kezdte (1964-68); 1968-tól az aradi Vörös Lobogó belső munkatársa, az irodalmi és oktatási rovatok szerkesztője; 1989 óta a Jelen c. lap művelődési rovatának vezetője.

Első írását a Pionír c. lap közölte (1952), saját lapjain kívül később a Békés Megyei Hírlapban is jelent meg írása (Aradi iparos ágyúi Vécsey tábornok seregében. 1991. okt. 6.). Összegyűjtötte a Szántó Györgyre vonatkozó emlékeket (Jelen 1992. szept. 11.), több sorozatot szentelt Krenner Miklósnak (Spectator, a hídverő, ... a levélíró, ... a közíró. Jelen 1995. máj. 25.-jún. 17.), a híres aradi iparosdinasztiák bemutatásának (Jelen 1991. május-szeptember), városa kevéssé ismert nevezetességeinek (uo. 1991). Az aradi oktatás története (Arad, 1997) c. emlékalbumban Baász Imre életművét idézte.

Önálló kötete: Arad marad. Helytörténeti és dokumentumriportok, beszélgetések (Arad, 1997).

Az aradi magyar sajtó története 1867-1940 c. munkája kéziratban.

 

Puskel Tünde Emese, (*Magyardellő, 1956.05.03), szerkesztő. ~ Péter felesége. Középiskoláit Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1974), majd a Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát (1981). Általános iskolai tanár volt az Arad megyei Majláton (1981-89), majd Aradon (1990-től); közben 1990-94 között az aradi helyi televízió magyar műsorának főszerkesztője, 1994 óta a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti TV magyar adása számára készít helyi riportokat, tudósításokat külső munkatársként. 1992-96 között a Kópé c. diáklap szerkesztője.

Első írása a Jóbarát c. lapban jelent meg 1969-ben. Riportjait az aradi Jelen is közölte. Zöld nyíl c. rövidfilmje (1993), amelyben Európa legrégibb villamosvasútja emlékét elevenítette fel, Kassán és Kölnben is bemutatásra került. TV-filmet készített Munkácsy Mihály aradi tartózkodásáról (1994), a két háború közötti erdélyi újságírás kimagasló személyiségéről, Krenner Miklósról (Spectator Erdélyben, 1995), kétrészes dokumentumfilmben idézte a világosi fegyverletételt (1995), s bemutatta az aradi 48-as Ereklyemúzeum történetét (1997).

 

Pusztai-Popovics József, (*Temesvár, 1912.12.01 - †Pécs, 1985.10.06), újságíró. A Déli Hírlapban jelentkezett, 1937-ben a Duna-posta Hírlaptudósító Iroda, a Magyar Távirati Iroda munkatársa lett Budapesten, majd 1952-től az Esti Pécsi Naplónál és a Dunántúli Naplónál dolgozott. Közben a Magyar Út, a Láthatár, a Külügyi Szemle, a Kisebbségi Körlevél közölte írásait.

Harc egy falat kenyérért c., még családi nevén kiadott írását (Tv. 1935), amelyben a szociális gondolat 19. és 20. századi érvényesülését követi nyomon, az Arany János Társaság pályázatán dicséretben részesítették. Sorozatban jelentetett meg elemzéseket a bécsi döntéskor magyar államkeretbe került románság művelődési helyzetéről, román kulturális ünnepségekről Észak-Erdélyben, sőt Mişcarea cooperatistă a naţionalităţii române din Transilvania de Nord (Kv. 1943) címmel román nyelven is értékelte a román lakosság gazdasági törekvéseit. Ismertette az észak-erdélyi román képzőművészetet és üdvözölte egy Balkán Intézet megalakulását a magyar fővárosban.

Egyéb önálló munkái: Az erdélyi románok kulturális helyzete a bécsi döntés után (Kecskemét 1942); Román kultúrélet a magyar Erdélyben (Pécs 1942); Az észak-erdélyi román képzőművészet (Pécs 1944); Az észak-erdélyi románok gazdasági helyzete 1940-44 (Pécs 1944); Balkán Intézet Budapesten (Bp. 1947).

Románul az észak-erdélyi román szövetkezeti mozgalomról (Kv. 1943) és a román művelődési élet magyar mecénásairól és támogatóiról (Pécs 1944) jelentek meg önálló kötetei.

Fordításában adták ki magyarul Victor Cheresteşiu Români şi unguri c. munkáját (Magyarok és románok. Pécs 1948).

Baróthy József: "Erdélynek nincs új Jancsó Benedekje". Erdélyi Szemle 1943/10. – Szőcs Lajos: Román művelődési ünnepélyek Észak-Erdélyben. P. P. J. könyve. Hitel 1943/7.

 

Putnoky Miklós, (*Bukarest, 1852.09.04 - †Lugos, 1935.01.10), szótáríró, műfordító, tankönyvíró. Édesapja, ~ József (1814-52) a magyar szabadságharc idején a Lenkey-századdal tért haza. Világos után távollétében halálra ítélték. "Nagy József" álnéven emigránsként élt Bukarestben. Fia Nagyszebenben érettségizett s a kolozsvári egyetemen szerzett klasszika-filológusi oklevelet (1876). Tanár Nagyszebenben (1876-92), majd a lugosi főgimnáziumban (1892-1911). A temesvári Arany János Társaság tagja.

Első munkája az Abecedar maghiar pentru şcoala poporală (Nagyszeben 1879). Ezt több magyar nyelvoktatási tankönyv követte román iskolák számára. Budapesti és kolozsvári szakfolyóiratok munkatársa. Mint műfordító Carmen Sylva költeményeit ültette át magyarra s mutatta be a Kisfaludy Társaságban. Lefordította Aron Densuşianu, Vasile Alecsandri verseit, s Arany Toldijából románra fordított és jegyzetekkel kísért részleteket. Etymologicum Magnum Romaniae és az összehasonlító filológia Romániában (Ungaria 1891/3-5) c. tanulmányával elnyerte az MTA díját. Nyugdíjasként a Temesvári Hírlap és Temesvarer Zeitung munkatársa.

Fő művei: Magyar-román és román-magyar kézi szótár (társszerző I. Crişan. Bp. 1893-95); Magyar-román szótár iskolai és magánhasználatra (Lugos 1921; újrakiadása uo. 1923); Román-magyar szótár iskolai és magánhasználatra (Lugos 1921; bővített újrakiadása, bevezetésül román nyelvtannal, uo. 1923).

Réthy Andor-Váczy Leona: Magyar irodalom románul. 1830-1970. Köllő Károly bevezető tanulmányával. 1983. 524-525.

 

Rab Géza, (*Arad, 1903.06.08 - †Budapest, 1979.04.17), költő, újságíró. 1926-ig Aradon élt, ahol három verskötete jelent meg. A katonai szolgálat elől szökött Magyarországra. Szegeden több lap (Szegedi Napló, Szegedi Újság, Hétfői Rendkívüli Újság) munkatársa. 1933-45 között Budapesten, 1945-46-ban Szegeden élt, majd haláláig újra Budapesten dolgozott, üzemi lapok szerkesztőjeként.

Verskötetei: Vágyhimnuszok (Arad 1923); Piros Minaret (uo. 1923); Ének az éj kincséről (uo. 1924); Hitelbe járt halálos táncok (Szeged 1927); Keresztúton (uo. 1928); Meglakom én kunyhóban is (uo. 1932); Szaladj csak (uo. 1933); R. G. rigmusos álmoskönyve (uo. 1945).

Becsky Andor: R. G.: Ének az éj kincséről. Vasárnapi Újság 1924/50. – Juhász Gyula: R. G.: Keresztúton. Délmagyarország 1928. szept. 8.

 

Rab János, (*Galgahévíz, 1945.11.?), biológiai szakíró. Magyarpécskán érettségizett (1963), oklevelet a Babeş-Bolyai Egyetem Biológia-Földrajz Karán szerzett (1968). Általános iskolai tanár Csíkszentgyörgyön, majd Csomafalván, 1975 óta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Ipari Líceum biológiatanára.

Első cikkét a Falvak Dolgozó Népe közölte (1970). Érdeklődési köre a népi növénytan és népi gyógyászat. A Korunkban jelent meg A biológia tanítása nyelvtanítás is (1979/7-8) és A fejlődésre ítélt élő anyag (1987/1) c. írása. Gyimesbükk népi növényismeretét (Népismereti Dolgozatok 1981) s a gyergyói növényneveket dolgozta fel. A Hargita munkatársa. Szerzőtársa az Európa híres kertje (Bp. 1993) c. gyűjteményes kötetnek az etnobotanikáról mint az ökológia segédtudományáról szóló értekezésével. A Gyógyszerészet c. szakfolyóiratban (Bp.) Újabb népgyógyászati adatok Gyimesből c. közleményével szerepelt (1982/9).

Önálló kötete: Élet és energia (Kv. 1986. Antenna-sorozat).

Írói nevei: Rabb János, Bánk János.

Cseke Péter: Látóhegyi töprengések. 1979. 160-182. – Bodó Barna: Energia és evolúció. Ifjúmunkás 1986/43. – Kisgyörgy Zoltán: Élet és energia összefüggéseiről – lényegretörően. Falvak Dolgozó Népe 1986/42.

 

Rácz Gábor, (*Arad, 1928.06.15), gyógyszerészeti szakíró, ~ Kotilla Erzsébet férje. A középiskolát az aradi Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1946), majd párhuzamosan a Bolyai Tudományegyetemen a természetrajzi és gyógyszerészeti szak hallgatója volt. 1948-tól a marosvásárhelyi OGYI Gyógyszerészeti Karán folytatta tanulmányait, ahol diplomát (1950) és gyógyszerész-doktori címet (1958) szerzett. Ugyanitt 1949-től gyakornok, a növénytan, majd tanársegéd a drogismereti tanszéken, 1968-tól tanszékvezető és doktorátust irányító egyetemi tanár. Háromszor is dékán: 1956-58, 1962-76 és 1984-86 között. Részt vett az egyetem botanikus kertjének létesítésében és 1952-től irányításában, nevéhez fűződik az 1959-től megjelenő Magkatalógus és melléklete, a Note botanice (1965-től) szerkesztése. Több növényi gyógyterméket előállító kísérleti üzemrészleg és a marosvásárhelyi Gyógyszergyár létesítésében vett részt. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja, a Román Akadémia gyógynövénykutató bizottságának elnöke (1974-90), a Román Orvosi Akadémia 1993-ban rendes tagjává választotta. Vendégelőadó Belgiumban (1958), Görögországban (1967), Törökországban (1971), Németországban (1973); nyugdíjazása után (1993) Pécsett telepedett le.

Tudományos tevékenysége a gyógynövények szövettanára, növénykémiájára, előfordulására, termesztésére, hatástani vizsgálatára, továbbá a népgyógyászatra, természetvédelemre és gyógyszerészet-történetre terjed ki. Szakközleményei 1951-től 35 hazai és külföldi folyóiratban, főleg az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Farmacia, Naturwissenschaften, Acta Pharm. Hungarica, Die Pharmazie, Scientia Pharmaceutica, Österreichische Apoth. Zeitung, Természetgyógyászat hasábjain jelentek meg; egyéb írásait a Korunk Évkönyv (1979), A Hét, Művelődés közölte. Tanulmánya jelent meg (az Aluta 1972-es kötetében) a Benkő József kéziratában fellelhető, Erdővidék flórájára vonatkozó adatokról (Rácz Erzsébet Johannával), a romániai Kárpátok gyógynövényflórájának védelméről (Ocrotirea Naturii 19. köt. 1975); történeti áttekintést adott az erdélyi magyar gyógyszerészeti irodalomról (Péter H. Máriával, Gyógyszerészet 1987/5) s az erdélyi magyar gyógyszerészképzésről és gyógyszerészeti irodalomról a Genersich Antal Emlékkönyvben (Bp.-Mv. 1994) és A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve (Bp. 1996) c. kötetben.

Társszerzője a Plante medicinale şi aromatice (1962, 1975) és a Farmacognozie (1967) c. egységes egyetemi tankönyveknek, szintén társszerzője az A. Laza és E. Coiciu társaságában románul, majd magyarul is megjelent Gyógy- és illóolajos növények c. könyvnek (1972, bővített kiadása 1975), valamint a Gyógynövényismeret c. műnek (társszerzők Rácz-Kotilla Erzsébet és A. Laza, 1984). További kötetei: Gyógynövényismeret – a fitoterápia alapjai (Bp. 1992), Vadon termő és termesztett gyógynövények (Bp. 1994), Természetes gyógymódok – komplementer medicina (Bp. 1999).

Szerkesztésében jelent meg a Plante medicale din flora spontană a Bazinului Ciuc (Csíkszereda 1968) és Fűzi Józseffel közösen a Kovászna megye gyógynövényei (Sepsiszentgyörgy 1973) c. gyűjteményes kötet. Fejezetet írt a Hargita megye gyógy- és fűszernövényei (Csíkszereda 1980) és a Korszerű gyógynövényhasználat (Kv. 1982; román változata Kv. 1983) c. gyűjteményes kötetekbe.

Önálló kötetei és kőnyomatos egyetemi jegyzetei: Általános botanika. I; Sejttan és szövettan. II; Vegetatív szervek (Mv. 1954); Növényrendszer (Mv. 1956); Növényi sejttan, szövettan (Mv. 1960). Első szerzője a háromkötetes Farmakognózia (Mv. 1983-87) c. jegyzetnek, ez románul is megjelent. Részt vett a Farmacopeea Română gyógyszerészkönyv VII-IX. kiadásának szerkesztésében (1956, 1965, 1976).

Nagy Miklós: R. G. (Margó). Utunk 1984/44. – Rostás Zoltán: Visszajátszás. 1984. 176-185.

 

Rácz-Kotilla Erzsébet, (*Arad, 1925.06.03), gyógyszerészeti szakíró, ~ Gábor felesége. Szülővárosa Róm. Kat. Főgimnáziumában érettségizett (1946), a Bolyai Tudományegyetem matematikai és természettudományi karának gyógyszerészeti szakán, majd 1949-től a marosvásárhelyi OGYI Gyógyszerészeti Karán folytatta tanulmányait, ahol érdemdiplomával végzett (1950). Már diákkorában (1949-ben) gyakornok a drogismereti tanszéken, itt, majd 1960-tól a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, a gyógyszerészeti tudományok doktora (1962), adjunktus (1966). Az ő nevéhez fűződik az önálló gyógyszerhatástani tanszék létrehozása, amelyet nyugdíjazásáig előadótanárként vezet (1969-89). Részt vett a gyógynövénykert létesítésében és irányításában. Továbbképző tanfolyamokon biofarmaciát, farmakovigilenciát és fitoterápiát tanított. 1990-től Budapesten, 1992-től Pécsett vendégelőadó. 1993-ban Magyarországon telepedett le.

Kutatómunkájában előbb a gyógynövények termesztésével és nemesítésével (levendula, rózsamuskátli, cickafark), növényszövettani és növénykémiai, majd hatástani vizsgálatokkal foglalkozott. Számos kísérletes módszert dolgozott ki növények gyógyhatásának kimutatására. Több készítmény méregtani vizsgálatát is elvégezte. Közleményei 21 hazai és külföldi folyóiratban, főleg az Orvosi Szemle-Revista Medicală, Farmacia, Note Botanice, Gyógyszerészet, Planta Medica, Die Pharmazie, Plantes Médicales et Phytothérapie és más szaklapok hasábjain jelentek meg, ismeretterjesztő írásait A Hét, Korunk, Művelődés, Dolgozó Nő közölte. Találmányai: a mák nemesítésénél használatos módszer kidolgozása (1954), az ópium helyettesítésére alkalmas tinktúra (1966), vizelethajtó tea (1970) és vízhajtó gyógyszer (1990). Társszerzője a Gyógynövényismeret (Rácz Gábor és A. Laza társszerzőkkel, 1984) és a Gyógynövényismeret – a fitoterápia alapja (Bp. 1992) c. kézikönyveknek, valamint a háromkötetes Farmakognózia c. kőnyomatos egyetemi jegyzetnek (Mv. 1956-57), főszerzője a Farmakognóziai vizsgálatok (Mv. 1958) c. gyakorlati jegyzetnek.

Önálló kőnyomatos jegyzete a háromkötetes Farmakodinámia – Gyógyszerhatástan (Mv. 1977-84), ez megjelent román nyelven is. Tanulmányt írt a Korszerű gyógynövényhasználat című Korunk-füzet magyar (Kv. 1982) és román változatába (Kv. 1983).

Kovács Magda: Gyógynövények faggatója. Dolgozó Nő 1983/7. – Nagy Miklós: R. K. E. (Margó). Utunk 1984/44. – Csűrös István: Gyógynövényismereti könyv. Korunk 1985/2. – Szépréti Lilla: Asszonyarcok. Fűben, fában az orvosság. Új Élet 1988/5.

 

Radó Ferenc, (*Temesvár, 1921.05.21 - †Kolozsvár, 1990.11.27), matematikai szakíró. A temesvári Zsidó Líceumban érettségizett (1939), a kolozsvári egyetemen szerzett matematikatanári képesítést (1945). Pályafutását középiskolai tanárként kezdte szülővárosában, ugyanott a Pedagógiai Főiskolán, majd 1950-től a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen előadó, 1968-tól egyetemi tanár nyugalomba vonulásáig (1985). Közben a kolozsvári Számítási Intézet főmunkatársa is. A nomográfia és függvényegyenletek kapcsolatáról írt disszertációjával doktorált (1958). A kanadai University of Waterloo vendégprofesszora (1969-70), a hetvenes évek óta a Bázelben megjelenő Journal of Geometry és az Aequationes Mathematicae nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.

Tudományos tárgyköre a geometria, a függvényegyenletek, numerikus és grafikus analízis, valamint a matematikai programozás és gazdasági alkalmazások. Szakcikkei hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg, nemzetközi konferenciákon szerepelt. Tevékenységét a román oktatásügyi minisztérium két alkalommal díjazta (1960, 1966). Ismeretterjesztő közlései a Matematikai Lapok, Utunk, az 1954-es Bolyai Emlékkönyv, az 1973-as Korunk Évkönyv hasábjain jelentek meg.

Munkái: Analitikus geometria (egyetemi jegyzet, Kv. 1954, 1958); Lecţii de nomografie (társszerző L. Bal, 1956); Analitikus geometriai példatár (egyetemi jegyzet, Szilágyi Pállal, Kv. 1958); Feladatgyűjtemény középiskolai matematikai körök számára. I-II. (Cseke Vilmossal és Kiss Ernővel, 1957, 1959); Geometrie (társszerző G. Galbură, 1979); A geometria mai szemmel (Orbán Bélával, Kv. 1981); Matematikai kislexikon (társszerkesztő, 1983).

Kovács Nemere: A kutató öröme, a nevelő gondja. Beszélgetés R. F.-cel a geometria rögös útjairól. A Hét 1981/25. – Rostás Zoltán: Gyűrűk és hálók. Újraközölve Visszajátszás c. kötetében (1984). – Orbán Béla: R. F. a matematikus, a tanár és az ember. Matematikai Lapok 1994/5.

 

Rech Károly Géza, (*Temesvár, 1882.06.20 - †Temesvár, 1956), szerkesztő. Tanulmányait szülővárosa róm. kat. papnevelő intézetében végezte, a Hittudományi Intézet vicerektora (1920-24). Resicán plébános, majd esperes, 1925-től Temesvár- gyárvárosi apátplébános. Kiadta és szerkesztette a Der Morgen, majd a Temesvarer Volksblatt c. lapokat, valamint A magyar család képes nagy naptárát (Tv. 1920). Az Arany János Társaság elnöke (1937-48). Önálló munkája Történeti adatok a Temesvári Zenekedvelő Egyesület 42 éves múltjából c. alatt évjelzés nélkül jelent meg Temesvárt.

 

Reiter Róbert, (*Temesvár, 1899.06.06 - †Temesvár, 1989.12.17), költő, műfordító, helytörténész, lapszerkesztő, dramaturg. Műveit két nyelven - magyarul és németül - írta és közölte. 1949 után Franz Liebhard néven romániai német író. Ezen a néven 1942-ben jelent meg első verskötete, a Schwäbische Chronik, ő maga azonban már 1926-tól nem közölt magyarul.

Középiskoláit szülővárosában, az Állami Főreáliskolában végezte; diákként 1916-ban szerkesztette és kiadta a Holnap c. diáklapot. A budapesti, majd 1919 után a bécsi egyetem Bölcsészeti Karán germanisztikát tanult. Egyetemi évei alatt a Pester Lloyd, a temesvári Volkswille, valamint Kassák Lajos avantgardista lapja, a Ma hasábjain láttak napvilágot expresszionista versei, esztétikai tanulmányai, prózai írásai, német és francia szerzőket tolmácsoló műfordításai. Kassák szerint a magyar avantgardizmus "első időszakának egyik legfinomabb hangulatú és legérettebb költője".

Temesvárott 1919-20-ban a Szociáldemokrata Párt bánsági hivatalos közlönyének, a Munkáslapnak munkatársa, majd szerkesztője. Verseit, cikkeit az Ébredj!, a Temesvári Hírlap és (Német Mihály aláírással) a kolozsvári Napkelet (Esti ének. 1922/4) is közli. A levert forradalmak utáni pesszimizmusát, a transzcendenciák felé tájékozódó eszmerendszerét, avantgardista programját a Ma 1922/2-3-as számában közölt Társadalom, művész, művészet c. "vázlata" 42 pontjában fejtette ki. A sváb polgári konzervativizmus lapjának, a Banater Deutsche Zeitungnak a szerkesztője, majd a negyvenes években az ennek örökébe lépő jobboldali Südostdeutschen Tageszeitung, ill. az Ausgabe Temeschburg irodalmi rovatát vezette. A háború végén kényszermunkára vitték a Szovjetunióba, ahonnan 1949-ben hazatérve kapcsolódott be újra az irodalmi és sajtóéletbe. A Temesvarer Zeitung, Banater Schrifftum, Neuer Weg, Volk und Kultur, Neue Literatur, Neue Banater Zeitung munkatársa; 1953-68 között a temesvári Állami Német Színház irodalmi titkára, s egyidejűleg a helybeli magyar színház dramaturgi feladatait is ellátta. Élete utolsó éveiben újra ír magyarul is verseket, visszaemlékezéseket, ezeket a temesvári Szabad Szó, a bukaresti Művelődés és A Hét közölte.

Az expresszionista szabadvers eredeti úttörője a 20. század második és harmadik évtizedének magyar irodalmában. Pályakezdő éveinek mintegy száz magyarul írt verse és szépprózai írása tömör stílusú és nyelvezetű, kora problémáira érzékenyen reagáló műalkotás. Költészete – az újrafelfedeztetésén oly sokat fáradozó Méliusz József szerint – "egyike a kor nagy lírai sikolyainak, háborgó jajdulásainak, a szó és a lélek felzendülése a kiszolgáltatottság, a determináltság kényszerei ellen – egy hallatlan költészeti és erkölcsi opponálás, vijjogó és búgó kitörés a szavak törvényekre épülő világában a nyelv, a személyiség társadalmi lebéklyózottságából a szabadság messze szivárványló birodalma felé".

Mint műfordító magyarra ültette át többek között Arthur Rimbaud, Ivan Goll, Marcel Martinet, Henri Guilbeaux, Marcel Lecomte, August Stramm, Karl Olten, Ludwig Rubiner, Johannes R. Becher, Tu Fu, Pa-Lo-Thien verseit, Franz Jung prózai írásait, Hans Suschny avantgardista "színpadi kompozícióját"; németre Újvári Erzsi, Mácza János, Barta Sándor s Kassák több versét. A romániai magyar írók alkotásait szívesen tolmácsolta német anyanyelvén, így kötetnyit fordított Méliusz József verseiből (1965), s több tanulmányban méltatta Franyó Zoltán műfordítói tevékenységét, Endre Károly költői munkásságát.

Művei: Franz Ferch, ein Banater Maler (Tv. 1940); Schwäbische Chronik (1942; újrakiadása 1952); Cei şapte din Jimbolia (Petre Solomon fordítása, 1954); Der Türkenschatz (1958); Glück auf! (1959); Die schönsten Gedichte (1964); Menschen und Zeiten (1970); Miniatura aus vier Jahrzehnten (1972); Aurul înălţimilor (Ion Horea fordítása, 1975); Banater Mozaik (1977); Temesvarer Abendgespräch (Tv. 1978).

Kassák Lajos: Az izmusok története. Bp. 1972. – Anavi Ádám: Köszöntjük Franz Liebhardot. Igaz Szó 1974/6. – Franyó Zoltán: Franz Liebhard 75 éves. Művelődés 1974/7. – Méliusz József: R. R., avagy a költészet egy lehetősége. A Hét 1974/24. Újraközölve: Kávéház nélkül. 1977. 246-255; uő: Hazahozunk egy költőt. Korunk Évkönyv 1981. – Endre Károly: Köszöntő. Szabad Szó (Tv. 1979. jún. 10.). Újraközölve Örök megújhodás (1988) c. kötetében. – Szekernyés János: Köszöntjük a nyolcvanöt éves F. Liebhardot. A Hét 1984/25, uő: Az avantgardizmustól a helytörténetig. Beszélgetés R. R.-tel. Ezredvég, Tv. 1990/1. – K. T.: Búcsú a kétnyelvű költőtől. Ezredvég 1990/1.

 

Réthy Andor, Reischel Arthur (*Temesvár, 1904.03.10 - †Kolozsvár, 1972.10.29), bibliográfus, irodalomtörténész. Középiskoláit szülővárosában, a kegyesrendiek róm. kat. főgimnáziumában végezte (1922), majd a gyulafehérvári teológia elvégzése mellett, a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen magyar-német-román szakos tanári oklevelet is szerzett (1927). 1926-tól a kolozsvári piarista gimnáziumban a magyar, német és román nyelv tanára. 1942-49 között az Egyetemi Könyvtár munkatársa. Utána a Monostori úti Fájdalmas Szűzanya-templom plébánosa, majd a ferences rendiek Karolina téri templomában szolgál, s nyújt román nyelvű lelki vigasztalást is a kommunista hatalom által megszüntetett görög katolikus egyház egykori híveinek. Emellett a Román Akadémiai Könyvtár Kolozsvári Fiókjának főkönyvtárosa 1959-ig, amikor választani kényszerül papi hivatása és állami állása között.

Irodalmi munkásságát könyvismertetésekkel kezdi, az aradi Vasárnapban és a Pásztortűzben (ekkor még családi nevén). Ez utóbbiban 1934-ben többek között Nagy Lajos Kiskunhalom c. könyvéről (1934. 366), Goethe naplójáról (1934. 60), Mauriacról (1934. 174), Rachmanova akkoriban nagy port felvert könyvéről, a Szerelem, cseka, halálról (1934. 60), Bakóczi Károly német versfordítás-kötetéről (1935. 184), Pázmány Péter főiskolájáról (1935. 223) ír. Az EME gyergyószentmiklósi vándorgyűlésén 1939-ben ő tartja a megemlékező előadást a száz éve elhunyt Kölcseyről, s ebben a nemzet szolgálatába beleolvadni tudó aszkéta alkotó, az igazság kimondását a tekintély fölé helyező kritikus mellett különös hangsúllyal azt a politikust idézi, aki nem szűnt meg ostorozni a terméketlen szóhazafiságot, s üres szónoklatok helyett a cselekvést tette meg elsődleges követelménnyé.

Az ötvenes évektől - már választott írói nevén - kezdi az irodalmi és szaksajtóban közölni a magyar irodalom román, illetve a román irodalom magyar befogadásának adatait egybegyűjtő "könyvészeti adalékait". A Román Akadémia bibliológiai és dokumentációs kérdéseknek szentelt tudományos ülésszakán, 1957-ben a magyar irodalomból készült román fordításokról (Prima sesiune... 1957) értekezik, az Igaz Szóban (1959/10) az 1944-1959 között románból magyarra fordított művek bibliográfiáját közli. E két területre terjednek ki a Könyvtárosok Tájékoztatójában 1964-66 között Alecsandri, Eminescu, Hortensia Papadat-Bengescu magyar fogadtatását, a Könyvtári Szemlében 1966-70 között Blaga, N. D. Cocea, Panait Istrati, Ispirescu, Şt. O. Iosif, N. Labiş, Liviu Rebreanu, Ioan Slavici magyar visszhangját, az Igaz Szóban 1965-66-ban Arghezi és George Coşbuc, az Utunkban 1962-64 között Caragiale és Ion Creangă magyar recepcióját bemutató könyvészetei, amelyeket aztán (önállóan nem közölt, más írókra vonatkozó gyűjtéseivel együtt) A román irodalom magyar bibliográfiájának kiadása során a mű kéziratának lektoraként az Irodalmi Könyvkiadó, illetve a szerző, Domokos Sámuel rendelkezésére bocsát.

Folyamatosan kiegészített bibliográfiái Eminescu összes költeményeinek 1966-os, illetve Mihail Sadoveanu válogatott műveinek háromkötetes (ugyancsak 1966-ban megjelent) kiadásában is helyet kapnak.

A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1967-70-es évfolyamaiban jelennek meg (Octavian Goga magyar irodalmi kapcsolatainak bibliográfiája mellett) Ady Endre (NyIrK 1969/2), Arany János (uo. 1970/1), Móricz Zsigmond (uo. 1968/1) román fogadtatását feltáró könyvészeti adalékai is. Dsida Jenő életmű-bibliográfiáját a költő Versek (1966), Összegyűjtött műfordítások (1969) és Séta egy csodálatos szigeten (1992) c. kötetei közölték függelékben; József Attila román recepcióját a József Attila és a román költészet (Téka, 1972) c., Mózes Huba szerkesztette kötetben mutatja be. Mindezek előkészületei és részközlései annak a hatalmas műnek, amelynek megjelenésére már csak halála után kerül sor a Magyar irodalom románul - Literatura maghiară în limba română (1983) c. kötet formájában, Váczy Leona és Köllő Károly ~ bibliográfusi hagyatékát rendező fáradozásai nyomán.

A valamikori jótollú kritikus és gondos stílusú irodalomtörténész a szolgálat aszketizmusával fordította munkaerejét a romániai magyar irodalomkutatás bibliográfiai megalapozására. Pótolhatatlan jelentőségű "könyvészeti adaléka" a romániai magyar irodalom 1944-1970 közötti időszakáról Kántor Lajos és Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom. 1945-1970 c. könyvében (1972), illetve annak második, javított kiadásában (1973), a magyarországi anyaggal kiegészítve jelent meg. Ezenkívül összeállította az Erdélyi Helikon költői (1973) c. kötet számára a folyóirat vers- és versfordítás-anyagának s egy következő, de meg nem jelent kötet számára próza- és prózafordítás-anyagának bibliográfiáját. Áprily-bibliográfiáját Vita Zsigmond Áprily Lajos (1972) c. monográfiája, Jancsó Elemér-bibliográfiáját pedig az Irodalomtörténet és időszerűség (1972) c. kötet tette közkinccsé.

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak egyik kezdeményező szerkesztő-munkatársa, az első kötetek bibliográfiai megalapozója.

Nagy Pál: A szép igazság példája. Utunk 1957/1. – Marosi Péter: Eminescu în ungureşte. Tribuna 1957/2. – Baróti Pál: Vasile Alecsandri magyarul. Utunk 1965/37. – Dávid Gyula: Arany János a román irodalomban. Korunk 1967/2. – Marosi Ildikó: Aki megkeveri a maltert. Egy bibliográfus portréja. Előre 1969. febr. 16. – (-d -a): Ady románul – a számok tükrében. Igazság 1969/296. – Benkő Samu: Ady Endre – románul. Előre 1969. dec. 4. – Balogh József: Napirenden a bibliográfia. Könyvtári Szemle 1972/1. – Kántor Lajos: A bibliográfus optimizmusa. (nekr.) A Hét 1972/45. – Váczy Leona: Réthy Andor. 1904-1972. Könyvészeti munkáinak jegyzéke. Könyvtári Szemle 1973/3.

 

Reusz Miklós, (*Arad, 1898.04.26 - †Arad, 1960.03.16), operaszerző. Kaszab Géza szövegkönyvére szerezte a Fehér indiánok c. opera zenéjét. Az operát az aradi színház társulata 1930-ban mutatta be.

 

Roth Endre, (*Temesvár, 1927.09.30), közíró, filozófiai író, szociológus. 1945-ben érettségizett Aradon, a kolozsvári Babeş Egyetem filozófia szakának elvégzése után 1949-től ugyanott a filozófia-szociológia tanszéken dolgozott, 1977-től professzor, 1990-től doktorképzéssel megbízott konzultáns professzor; a filozófia doktora címet a Bukaresti Egyetemen kapta (1962). Első jelentősebb tanulmányát az Utunk közölte (A formális logika és a dialektika viszonyának hibás értelmezése ellen. 1953/47); a Korunkban A filozófiatörténeti kutatások elvi kérdései c. tanulmányával jelentkezett (1957/8); az Igaz Szóban filozófia és irodalom viszonyát elemezte (1967/2); majd foglalkozott Althusserrel (1975/8), Erasmusszal (1986/7), többször is Lukács Györggyel (1975/8, 1976/10. és Korunk Évkönyv 1981); a Hét 1989-es Évkönyvében Modern és posztmodern a társadalomban és a kultúrában címmel közölte vizsgálódásainak eredményeit. Az 1989 előtti időszakban több tanulmánya jelent meg Kallós Miklóssal társszerzésben.

Román nyelven könyvet jelentetett meg az egyén és társadalom viszonyáról, társszerzőként Max Weberről, a szociológia szociológiájáról, a Babeş Egyetem történetéről, az Erdélyi Érchegység modernizálásának kérdéséről, az élet minőségéről, a modern és posztmodern szociológiai megközelítéséről, a szociológia értékítéleti megalapozásának lehetőségéről, az Európába való beépülés intézményi és gondolkodásbeli vonatkozásairól.

1989 után magyar, román, német és francia nyelven számos tanulmányt közölt a hazai folyóiratokban (Etnikai előítélet és totalitarizmus. Korunk, 1990/5, 7) és külföldi kötetekben: Rumänische Soziologie unter Ceauşescu und Trends in die Gegenwart. G. Weber társszerzővel, Bonn-Berlin 1994, "La fin de l'histoire" et la convergence des systemes sociaux (Párizs 1994), Ethnocratie ou democratie dans l'Europe de l'Est (Párizs 1994), Die gegenwärtige Lage der Soziologie in Rumänien (Muster-Hamburg 1994), Société balkanique ou société moderne (Párizs 1995), Gehen oder Bleiben? (Bécs), Staatliche Bürokratie und neue Eliten im posttotalitaren Rumänien (Hamburg 1997). Külföldi folyóiratokban közölt tanulmányokat (Nacionalizmus vagy demokrácia? Dimenziók 1994/1, Európából Európába. Dimenziók 1994/4, Kivándorlás Romániából. Új Holnap 1996/5, angolul az Eastern European Countryside-ban és az Anthropological Journal on European Cultures-ben).

Kötetei: Universitatea V. Babeş. Kv. 1957 (társszerzők Constantin Daicoviciu és Al. Roşca), Axiologie şi etică. 1968 (társszerző Kallós Miklós; magyarul: Axiológia és etika. Kv. 1970), Spre o sociologie a sociologiei. Kv. 1975, Omul creativ. 1978 (magyarul: A kreatív ember. 1978), A társadalmi rendszer. 1978 (Kallós Miklóssal), Munţii Apuseni. Problematica modernizării, optimizării socio-economice. Kv. 1980, Shakespeare - szociológiai olvasatban. 1983 (románul: Shakespeare – o lectură sociologică. Kv. 1988), Individ şi societate. 1986, Studii weberiene. Kv. 1995 (társszerzők Traian Rotaru és Rudolf Poledna), Nacionalizmus vagy demokratizmus? Mv. 2000.

Tanulmányai jelentek meg a Dimensiunea europeană (Kv. 1994) és Sociologie (Kv. 1996) c. kötetekben; az előbbiben az Európába vezető folyamat szociális modelljéről, intézményi integrálódásáról és az azokhoz kapcsolódó gondolkodási modellváltásról, illetve a modern és posztmodern szociológiai megközelítéséről, az utóbbiban az életminőségről. Az Alternative '90 c. folyóiratban a totalitárius rendszerekről és az állampártról (1990/7-8, 14-15. sz.), illetve a demokrácia racionalitásáról, a Soros Alapítvány kiadásában megjelenő Polisban a "jó" és a "rossz" nacionalizmusról (1994/2) írt; az Altera c. folyóirat Ki "hozta be" a kommunizmust Romániába? (1995/2) és Etnikai előítélet és nemzeti sajátosság (1997/6) c. tanulmányait közölte.

Angi István: A néma csend visszhangja. Korunk 1984/6. – Balázs Sándor: Shakespeare szociológiai nézetben. A Hét 1984/3. – Salló László: Shakespeare szociológiai olvasatban. Igaz Szó 1984/9.

 

Roth-Szamosközi Mária, (*Arad, 1954.06.20), lélektani szakíró. ~ Endre leánya. Középiskolát Kolozsvárt végzett (1972), a Babeş-Bolyai Egyetemen lélektan szakos oklevelet szerzett (1977). Tanári pályáját a marosvásárhelyi Kisegítő Iskolában kezdte, 1983-tól a kolozsvári Csecsemőotthon pszichológusa. Kutatási területe a gyermeklélektan. Vizsgálta a családon belüli kapcsolatok hatását a nevelésre s a beszédtanulás lélektani összefüggéseit. Eredményeit román nyelvű szakfolyóiratokban (Revista de Pedagogie, Revista de Psihologie, Viaţa Medicală, Revista de Ostetrică şi Ginecologie) tette közzé. Magyar nyelven a Korunkban jelent meg tanulmánya a házastársak lélektani összeférhetőségéről (1979/3) és egy kisegítő tanár lélektani tapasztalatairól (1982/9), A kisgyermek és a közösség címmel az 1986-87-es Korunk Évkönyvben értekezik. A Családi Tükör munkatársa volt.

 

Rózsa Alíz, családi nevén Rosen (*Nagyvárad, 1909 - †Izrael, 1985), újságíró, író. Középiskolát szülővárosában végzett, a kolozsvári egyetemen szerzett jogi diplomát. Az 1930-as évek elején a Nagyváradi Napló, majd az Aradi Közlöny munkatársa. 1944 után a Romániai Magyar Szó és az aradi Vörös Lobogó közli írásait. 1957-től Izraelben élt. Kötetei: Tétova léptek (novellák, Arad 1936); Tetemrehívás (versek, Arad 1945); Béketanács Bergengóciában (Tanulságos mese kicsik és nagyok okulására. Arad 1947).

Magyarra fordított egy kötetre való Puskin-mesét (Mesék. Salamon Lászlóval és Vajda Bélával. 1949).

Rosen Alice novelláskötete: Tétova léptek. Nagyváradi Napló 1936/194.

 

Rózsa György, (*Nyitrabánya, 1914.01.27 - †?), költő, újságíró. A bukaresti egyetemen végzett két évet a filozófia szakon, majd a Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolán újságírást tanult. Bukarestben, a Nemzetiségi Államtitkárságon dolgozott az 1948 körüli években, majd az Agerpress tudósítója, később az Országos Turisztikai Hivatal (ONT) alkalmazottja. Cikkei jelentek meg a temesvári A Hétben (1945), majd a Contemporanulban (Rodea Gheorghe néven) és a Korunkban is.

Egy kötetnyi verssel jelentkezett (Mégis. Temesvár 1937); főmunkatársa volt a mindössze két számot megért A Világ (1945) s a Lupta Patriotică c. temesvári lapoknak (1945-1946) is. 1946 októberétől 1948. aug. 20-ig felelős szerkesztőként jegyzi az erdélyi zsidóság központi lapját, a Kolozsváron megjelenő *Egységet.

Bevezetővel románra fordít egy kötetnyit Ilja Ehrenburg írásaiból (Poporul în război. 1947), s román nyelvű összefoglalást készít a romániai nemzetiségi statútum alkalmazásának három évéről (Trei ani de aplicare a statutului naţionalităţilor. 1948).

 

 

Forrás: ROMÁNIAI MAGYAR IRODALMI LEXIKON, a Bánságban alkotók összefoglalója.

A teljes Lexikon a "Bánsági könyvtárban" is olvasható