ROMÁNIAI MAGYAR IRODALMI LEXIKON

INTÉZMÉNYEK

Ady Endre Irodalmi Kör
A Temesvári Írók Társasága védnöksége alatt Dimény István és Szimonisz Henrik vezetésével kezdte meg működését 1951-ben, majd Kubán Endre irányította éveken át; utóda Anavi Ádám költő egy öttagú bizottság ügyvezetőjeként, melynek elnöke haláláig Franyó Zoltán volt. Az ~ a magyar írók testvéri kapcsolatait ápolta helybeli román, német és szerb írókkal, s eredményesen együttműködött a temesvári Állami Magyar Színházzal, valamint az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körrel. Tagjainak írásai megjelentek a Bánáti tükör (Arad 1961) és az Egy szelet fény (Tv. 1968) c. antológiákban; közülük rendszeresen közölt irodalmi lapokban Bárányi Ferenc és Ildikó, Eszteró István, Erdélyi Izolda, Mandics György, Pataki Sándor, Pongrácz Mária, Sándor István, Szekernyés János, Vajda Sándor. Az ~ megünnepelte Petőfi és Ady évfordulóit, s emlékülésen méltatta Markovits Rodion, Franyó Zoltán, Hauser Arnold, Ormos Iván munkásságát, vendégelőadók meghívásával vitatta meg az irodalom időszerű kérdéseit, s megemlékezett a Korunk megjelenésének 50. évfordulójáról. Rendszeres kiszállásain irodalmi estéket rendezett Temes megye községeiben és városaiban. 1977-ben a megyei szocialista művelődési és nevelési bizottság segítségével Lépcsők c. alatt megjelent "Az Ady Endre Irodalmi Kör antológiája" Bálint László szerkesztésében, 35 bánsági szerző eredeti írásaival és műfordításaival. A kör – a nagyváradi ~ elnevezésére való tekintettel, s hogy megtisztelje időközben elhalt elnökét – 1979. febr. 27-től a *Franyó Zoltán Irodalmi Kör nevet viseli.
Temesvárt az ~ évszázados hagyományra támaszkodik. Az első magyar színházi előadást itt 1828-ban tartotta a Bánságban vendégszereplő Kassai Dal- és Színésztársaság, s a vándortársulatok fellépései a XIX. század 50-es éveitől rendszeresekké váltak. A budapesti Nemzeti Színház meghívott művészei 1875-ben avatták fel Szigligeti Nőuralom c. darabjával a jelenlegi három önálló színháznak s a Temesvári Állami Operának otthont nyújtó épületet. A század végéig felváltva játszottak benne magyar és német színtársulatok, gyakran szerepeltek a városban román és szerb művészi együttesek is. A temesvári magyar színjátszás Krecsányi Ignác igazgatósága alatt (1888-1894 és 1902-1914) bontakozott ki. Nála kezdte színészi működését Janovics Jenő, Fekete Mihály, Latabár Árpád, Medgyaszay Vilma.

Állami Magyar Színház Temesvár
1919 után éveken át Fekete Mihály igazgatta a temesvári magyar színházat. Műsorrendjén a divatos operettek mellett fontos helyet foglaltak el az egyetemes és a magyar irodalom jelentős klasszikus és korabeli alkotásai. Rövid ideig Franyó Zoltán volt a színház irányítója, majd Szendrey Mihály és az Ihász-Fekete társulat kapott koncessziót. Janovics Jenő együttese állandó szezont tartott Temesvárt, a 30-as évek végén pedig a kolozsvári Thália rt. társulata állomásozott itt megszabott időközönként. A II. világháború kitörésével megszűnt a temesvári magyar színjátszás, a 40-es évek végén azonban Magyar Népszínház alakult Kulcsár Juliska operaénekesnő vezetésével. Ennek egyes tagjaiból és munkásszínjátszókból jött létre a német színtársulattal egy időben, 1953-ban a román nyelvű Temesvári Állami Színház magyar tagozata.
Az együttes a főiskoláról Temesvárra szerződött fiatal színészekkel erősödött, ide került Jánó János, Rácz Béla, majd Adleff Ingeborg, Fábián Ferenc, Sinka Károly, később Varga Vilmos, Balogh Éva. Nagy művészi tapasztalattal rendelkező színészek – Sarlai Imre, Sebesi Péter, Izsó Johanna – szerződtek a társulathoz, melynek művészi irányítását 1956-tól Taub János vette át. Rangos előadásban kerültek ekkor színre Szigligeti, Heltai, Maeterlinck, Roblés darabjai.
Taub igazgató-főrendező vezetésével 1957. okt. 1-től az addigi tagozat önálló intézménnyé vált Temesvári Állami Magyar Színház néven. A sikeres produkciók sorozata Csiky Nagymama, Figuiredo Savanyú a szőlő, Bródy A tanítónő és Medikus, Shaw Az ördög cimborája c. darabjainak sikerült bemutatóival folytatódott. Taub távozásával 1961-től visszaesés állt be a társulat művészi tevékenységében. 1965 őszén Sinka Károlyt nevezték ki a színház igazgatójává, s Taub temesvári szerződése nyomán a 60-as évek végétől újabb sikeres időszak köszöntött be. Taub országos feltűnést keltő előadásban vitte színre Harold Pinter A gondnok (1969) és Csehov Ivanov (1973) c. darabját. 1969 őszén a temesvári ~hoz szerződött Cseresnyés Gyula, az ő rendezései sorából kiemelkedett Németh László Villámfénynél, Hašek-Burián Svejk, a derék katona, Shakespeare II. Richárd és Csehov Ványa bácsi c. darabjának előadása. Rangosan vitte színre a társulat Mihai Berechet vendégrendezésében Krleža A Glembay Ltd. c. darabját (1975). A sikerekben gazdag periódus után megritkultak a gondosan kidolgozott előadások, sok jeles színész máshova szerződött, s nagy veszteséget jelentett Fábián Ferenc kiváló színművész korai halála.
Sajátos helyzetéből eredően a temesvári ~ bizonyosfajta korszerűen értelmezett *népszínház eszményi megvalósítására törekszik, rendszeresen felkeresve Arad és Temes megye magyarok is lakta városait és falvait.
A színház műsorán kezdettől fogva megfelelő arányban jelentkeznek a romániai magyar írók színművei, számos esetben ősbemutatóval. A hazai szerzők itt előadott munkái közt szerepelt Anavi Ádám, Csávossy György, Csiki László, Fodor Sándor, Földes Mária, Hajdu Győző, Károly Sándor, Kiss László, Kocsis István, Komzsik István, Lászlóffy Csaba, Méhes György, Sütő András, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Tömöry Péter darabja. A magyar klasszikusok tiszteletére rendezett ünnepi műsorok mellett hazai szerzőket szólaltatott meg a Zászlóhajtás (1966), Hazám (1969), Ifjúságunk hatalom (1972), Neked (1972), Amit az idő parancsol (1974), Megálltam melletted (1975) c. irodalmi stúdió-műsor. Külön estén szerepeltek összeállítások Olosz Lajos és Endre Károly, majd Bodor Pál verseiből; Szilágyi Domokos emlékének szentelt Egyenes beszéd c. műsorával Mátray László I. díjat nyert a Megéneklünk, Románia-fesztivál bukaresti seregszemléjén (1979). (Sz. J.)
Papp László: A temesvári színjátszás kérdéséhez. Korunk 1966/3. – Szőcs István: Temesvár – színházaink két arca. Igaz Szó 1970/4. – Szekernyés János: Három színház egy fedél alatt. A Hét Évkönyve 1978. 209-14.

Arany János Társaság, 1903-ban Temesvárt alapított irodalmi egyesülés. Alapszabályai Arany emlékének ápolását írták elő irodalom- és nyelvművelés, könyvkiadás, pályatételek, művészi kiállítások útján. Első elnöke Szentkláray Jenő történelemtudós, majd 1908-tól az I. világháború végéig Szabolcska Mihály költő. Utóda 1925-ig Sztura Szilárd, majd Járosy Dezső zeneesztéta (1925-30). Az ~ 1918 után elsők közt kezdi irodalmi, közművelődési tevékenységét, felveti egy temesvári Arany-múzeum és egy népkönyvtár létrehozásának gondolatát, tagjai, így Gallas Nándor, Hajdu Frigyes, Kalotai Gábor, Pogány Mihály, részt vesznek Arany helyi kultuszának kialakításában. A társaság a 20-as években népszerűvé teszi magát irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényeivel, újabb hatékony szakasza van Jörgné Draskóczy Ilma elnöklete alatt a 30-as évek elején, később azonban fokozatosan elvidékiesedik, nem tud kapcsolatot teremteni az erdélyi irodalmi mozgalmakkal. 1946-ban ifj. Kubán Endre kezdeményezésére az MNSZ támogatásával újrakezdi működését Rech Károly Géza elnök, Debreczeni István ügyvezető elnök és Endre Károly főtitkár vezetésével, s felolvasásokat, irodalmi emlékünnepélyeket szervez, könyveket ad ki, köztük Endre Károly verseskönyvét 1947-ben. 1948-ban megszűnik.

Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, az irodalom és tudomány népszerűsítésére, a bánsági műkedvelő mozgalom összefogására és fellendítésére 1926-ban létrehozott konzervatív irányzatú társadalmi alakulat. A Temesvári Magyar Dalárda alosztályaként kezdte meg tevékenységét, 1928-ban önálló szervezetté vált. Fiókegyesületei működtek Nagyszentmiklóson, Perjámoson és Zsombolyán. Számos irodalmi jellegű előadást és estélyt rendezett. Műkedvelő együttesei színműveket és operetteket mutattak be. Az egyesület rendezte két helyi szerző, Győri Emil és Kálmán Andor Meghalok utánad c. nagyoperettjének bemutató előadását. Működésében értékesebbek azok az emlékünnepélyek, amelyek a magyar irodalomtörténet kimagasló alakjait idézték. Rudas Jenő elnök irányításával rendeztek Petőfi-, Arany-, Vörösmarty-, Kiss József-, Kisfaludy-, Katona-, Madách- és Szabolcska-emlékműsort. Irodalmi, esztétikai, tudományos előadások tartásával támogatták az egyesület tevékenységét Bechnitz Sándor, Hajdu Frigyes, Kalotai Gábor, Páll György, Pogány László, Puhala Sándor, Szabolcska László írók, Gallas Nándor, Kristóf-Krausz Albert, Litteczky Endre képzőművészek, Braun Dezső és Pogatschnigg Guido zenészek. Az egyesület 1940-ig tevékenykedett.

Bartók Béla emlékezete. Bartók Béla életéhez, munkásságához, művészetéhez a romániai magyar zeneirodalomban is nagyszámú tanulmány, cikk, népszerűsítő írás, dokumentumkiadvány kapcsolódik; öröksége és emlékének ápolása egész szellemi életünkre kiterjed. Már a kortársak hamar felfigyeltek a művész életművének jelentőségére, ami egyfelől a román és erdélyi magyar népdalgyűjtemények anyagának közvetlen kötődéséből következett, másfelől az új romániai magyar társadalomkutató értelmiség népi érdeklődésével magyarázható; az Erdélyi Fiatalok tábora erkölcsi kérdésnek tekintette elismerését. Az eredeti népdal és a modern zene híveinek ugyanakkor Bartókért és Kodályért állandó harcot kellett vívniuk a konzervatív polgári és kispolgári körökkel, 1933-ig a *Dalosszövetség vezetőségével is.
Bartók művészetének elfogadtatásában nagy szerepe volt hangversenyeinek és előadásának. Bartók-zongoraművek első megszólaltatója maga a szerző volt: első szólóhangversenyét szülővárosában, a bánsági Nagyszentmiklóson tartotta 1903. ápr. 13-án; Erdélyben először 1912. ápr. 20-án Marosvásárhelyen lépett fel; 1919 után romániai hangversenyein majdnem 30 művét adta elő személyesen. Beharangozót, beszámolót, kritikát vagy tanulmányt írt fellépéseiről Bródy Miklós, Delly-Szabó Géza, Guttmann Miklós, Horvát Henrik, Járosy Dezső, Molter Károly, Sárkány Gábor, Seprődi János, Szelle Károly.
Az elsők között játszotta Erdélyben műveit – Bartók személyes szereplésein kívül – Dohnányi Ernő (1917), B. Zsembery Elvira (1923), George Enescu (1924), Hevesi Piroska (1924), a Nottara-kvartett (1924), F. Szalay Stefánia (1929). A 30-as évek végén kezdte Bartók művészetét népszerűsítő karmesteri és előadói tevékenységét Nagy István, és kamarakórusával az 50-es évek végén fejezte be. Bartók-műveket tűzött műsorára Szabó Géza is. Kórusciklust szólaltatott meg több alkalommal Guttman Mihály. A fiatalabb nemzedékből elsősorban Nagy István tanítványai Marosvásárhelyről és Maxim Éva tanítottak be Bartók-kórusokat iskolai énekkarokkal.
A két világháború között Török Erzsébet, Ferenczy Zsizsi adott elő dalaiból, újabban Albert Annamária, Lengyel Xénia, Martha Kessler, Tóth Erzsébet. Versenyművei, hegedűre és zongorára írott művei, kvartettjei, hegedű-zongora szonátái a legkiválóbb román, magyar és német művészek és együttesek műsorán szerepelnek.
Színpadi műveinek mindenikét bemutatták nálunk. A fából faragott királyfi (1944-ben, felújítva 1964-ben) s A kékszakállú herceg vára együtt A csodálatos mandarinnal (1965-ben) Kolozsvárt került színre, utóbbit Bukarestben is bemutatták. Román népi szöveg ihlette Cantata profana c. műve Bukarestben 1961-ben nyilvános hangversenyen hangzott el.
Szórványosan ugyan, de megjelentek nálunk műveiből kórusok a Művelődési Útmutató (1948, 1950) és Művelődés (1970) hasábjain; a Napsugár mellékleteiben (1971, 1972), a Zoltán Aladár szerkesztette Dalgyűjteményben (1958) s a Birtalan József és Szász Károly összeállította Szállj, szépszavú dal c. kórusgyűjteményben (1972). Önéletrajza (1921, 1970) s a Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét c. tanulmány kivonatos változata is megjelent (Művelődés 1970).
Az Electrecord hanglemezgyártó vállalat eddig két Bartók-mű terjesztését vállalta: Divertimento (a kolozsvári Filharmónia vonószenekara Mircea Cristescu vezényletével); Este a székelyeknél (Halmos György előadásában).
Gazdag anyagot mutat fel a zeneírás tanulmányok, cikkek, esszék, megemlékezések, méltatások formájában. Radu Urlăţeanu dolgozatában együtt foglalkozik a két kortárs – Bartók és Kodály – művészetével (1929). Constantin Brăiloiu a román népzene kutatásával kapcsolatos Bartók-írásokat fordítja román nyelvre (1934), majd ezekből cikkgyűjteményt jelentet meg (1937). Helyét jelöli ki az új magyar zenében Lakatos István (1936). Számos életrajzi mozzanattal, egyes városokhoz kapcsolódó Bartók-emlékekkel gazdagodott a Bartók-irodalom az évfordulók alkalmával közölt írásokban. Egyesek ismertetik módszerét, magyar népzenei gyűjtéseinek eredményeit, a székely anyag szerepét gyűjtéseiben, műveiben (Almási István, Könczei Ádám, Szenik Ilona). Megfogalmazzák a román népzenével kapcsolatos gyűjtő, rendszerező tevékenységének jelentőségét (Tiberiu Alexandru, Angi István, Sabin V. Drăgoi, László Ferenc, Sigismund Toduţă, Zeno Vancea). Zeneszerzői tevékenységének szűkebb vagy szélesebb területét elemezve népszerűsítik munkásságát, eredményeit (Jagamas János, Szalay Miklós); egyik-másik műfaj térhódítását (Halász Anna, Szinberger Sándor), László Ferenc pedig Bartókról szóló írásokból szerkesztett kötetet (Bartók-könyv 1970-1971), majd kiadta hazai és külföldi szerzők 13 tanulmányát Bartók-dolgozatok c. alatt (1974), önálló kötetet állított össze Béla Bartók şi muzica românească címmel (1976) a zeneszerző román vonatkozásairól, s új tanulmánykötetet Bartók Béla. Tanulmányok és tanúságok (1980) címmel.
A Bartókról szóló írások egy további csoportja a művészetéhez vezető utat jelzi (Nagy István, Zoltán Aladár, Csire József), általánosabb képet rajzol a művészről, tudósról vagy az emberről (Boda Oszkár, Bács Lajos). Némelyek riportsorozatban, dokumentumriportban elevenítettek fel életrajzi vonatkozásokat, személyi kapcsolatokat (Köteles Pál, Cseke Péter, Domokos Eszter), mások – románok és magyarok – maguk emlékeztek vissza Bartókra (Fischerné Szalay Stefánia, Molnár Irma, Ion R. Nicola, Harry Brauner, Árvay Árpád, Fogolyán Miklós). Interjú keretében is felmérték a hazai zeneszerzőkre gyakorolt hatást (Terényi Ede), sőt szavalóestek, nyilvános stúdióadások kapcsolták össze művészetét írásaiból, leveleiből, kortársak nyilatkozataiból vett idézetekkel (Banner Zoltán, Buzás Pál).
Hazai vonatkozású leveleiből gyűjtött s közzétett Viorel Cosma (Demény Jánossal), Lakatos István és George Sbârcea (Bartók leveleinek budapesti III. és IV. köteteiben). Hazai kiadásban jelent meg László Ferenc 99 Bartók-levél c. válogatása (Téka 1974) és kétkötetes Bartók-levélgyűjteménye román nyelven (Zeno Vancea bevezetésével, 1976-77).
Életét és munkásságát az elsők között Kiss Béla vázolta önálló füzetben (1946). Szegő Júlia előbb a népdalkutató Bartók alakját rajzolta meg bőséges és ismeretlen romániai levelezésanyag közlésével (1956), majd életrajzát dolgozta fel (1964), ez utóbbit életrajzi regény formájában is (Embernek maradni, 1965, 4. bővített kiadás 1975, románul 1972). Zeno Vancea román nyelvre fordította Szabolcsi Bence Bartók-tanulmányát, s kötetet adott ki románul a zenetudós írásaiból és tanulmányaiból (1956). Eisikovits Miksa egy tanulmányban Bartók stílusa egyes elemeinek a román népzenével való kapcsolatát mutatta ki (1976). Zenéjének és egész munkásságának fél évszázados útját Benkő András foglalta össze Bartók Béla romániai hangversenyei c, teljes irodalmat is közlő könyvében (1970), majd ugyanő témáját kibővítve Bartók és Románia címen zenetudományi doktori értekezést védett meg a kolozsvári zeneművészeti főiskolán (1977).
A tisztelet jutott kifejezésre Bartók iránt azokban a zeneművekben, amelyekkel emlékének adóznak egyes hazai magyar zeneszerzők (Bihari Sándor, Junger Ervin, Oláh Tibor, Terényi Ede, Vermesy Péter, Zoltán Aladár).
Forrást jelent gazdag munkássága, életének egyik-másik jelentősebb mozzanata költészetünk számára is. Költeményeket ihlettek amerikai önkéntes száműzetésének esztendei (Márki Zoltán, Szilágyi Domokos), a Cantata profana, a Concerto (Magyari Lajos, Tóth István), a Zene (Kányádi Sándor). Versek születtek példamutató művészi egyéniségéről, műveinek gondolatébresztő, serkentő hatásáról (Páskándi Géza, Hodos László, Szemlér Ferenc, Székely János, Lászlóffy Aladár, Éltető József), a természettel (Palocsay Zsigmond) vagy a néppel való kapcsolatáról (Szász János). Írói, költői megnyilatkozások sora vall emberi nagyságáról, művészi jelentőségéről, példamutató társadalmi állásfoglalásáról vers vagy próza formájában (Bajor Andor, Deák Tamás, Hajdu Győző, Katona Ádám, Kántor Lajos, Márki Zoltán, Szőcs István, Szőcs Kálmán), ez a tisztelet vezérli tollát román költőknek, íróknak is (Mihai Beniuc, Geo Bogza, Nina Cassian, Veronica Porumbacu).
Életéből, művészetéből képzőművészeink is ihletet merítettek. Megörökítették interjú, hangversenyezés vagy népzenelejegyzés közben (Hosszú Márton, Maczalik Alfréd, Nagy Albert). Portrét, festményt, rajzot készített róla a későbbi nemzedék több tagja is (Lausch Gyula, Kristófi János, Márkos András, Porzsolt Borbála). Szobor, dombormű formájában örökítette meg Balogh Péter, Jecza Péter, Nagy Albert, Szervátiusz Tibor, a román szobrászok közül Ion Jalea. Mások egy-egy jelentős művéből vagy egész életéből merítettek témát képhez, szoborhoz, rajzhoz, metszethez, domborműhöz (Ambrus Imre, Árkossy István, Bardócz Lajos, Cseh Gusztáv, Fux Pál, Imets László, Lechner Júlia, Macskásy József, Makkai Piroska, Nagy Albert, Páll Lajos, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő) vagy éppen faliszőnyeghez (Bandi Dezső, Tóth József).
A Romániai Magyar Dalosszövetség 1948. februári átszervezésekor a "Bartók Béla Dalosszövetség" elnevezést vette fel. Nagyszentmiklóson kétnyelvű emléktáblával jelölték meg Bartók szülőházát, és a város múzeumában külön Bartók-szobát létesítettek. Nevét viseli egy bukaresti zenei klub, egy-egy bukaresti, nagyszentmiklósi és kolozsvári utca, az 1971-ben alakult temesvári énekkar, a Gyergyóditrói Művelődési Egyesület (1972).
Halálának negyedszázados évfordulója alkalmával ünnepi számmal adózott emlékének az Igaz Szó, Korunk, Művelődés, Utunk. Megemlékezett az eseményről a legtöbb napilap is, zenei együttesek, zenei intézmények ez alkalommal Bartók-műveket tűztek műsorukra. A nagyszentmiklósi múzeum Szőcs Gyula szerkesztésében emlékfüzetet, a nagyváradi Művelődési Ház a keretében elhangzott előadásokból kis kötetet jelentetett meg. A román rádióban és televízióban László Ferenc több alkalommal emlékezett meg az évfordulóról.
Seprődi János: Bartók Béla művészete. Pásztortűz 1924/10; újraközölve s bővítve Seprődi János zenei írásai és népzenei gyűjtése, 1974. 266-85. – Nagy Géza: Bartók Béla jelentősége. Erdélyi Múzeum 1946. – Székely János: Ismerkedés Bartók Bélával. Igaz Szó 1960/9; újraközölve Egy rögeszme genezise. 1978. 125-33. – Lakatos István: Bartók-dokumentumok. Művelődés 1970/9; uő: Romániai Bartók-bemutatók. Utunk 1970/40. – Angi István: Folyóirataink Bartók-számairól. Utunk 1970/49. – Szekernyés János: Bartók és a Zenei Szemle. Utunk 1971/16. – Vermesy Péter: Bartók romániai hangversenyei. A Hét 1971/16. – Szilágyi Domokos: Bartók-könyv. Könyvtári Szemle 1972/2. – Benkő András: Bartók fogadtatása. Korunk Évkönyv 1974. – Faragó József: Bartók példája az összehasonlító folklórkutatásban. Korunk 1975/8. – László Ferenc: Bartók Béla tájainkon. Kronológiai táblázat. Művelődés 1975/8; uő: Beu, Bartók és a "népzene a műzenében". Korunk 1976/5. – Szőcs Gyula: Nagyszentmiklósi adatok a Bartók-kutatáshoz. Művelődés 1975/12. – Orth Mészáros Enikő: Bartók Béla Zenei Klub. A bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház zenei műsorai. Művelődés 1975/11. – Balázs Edit: Népművészettől – modern művészetig. Brâncuşi és Bartók. Korunk 1976/8. – Max Eisikovits: Contribuţii la geneza unor elemente de stil în creaţia lui Béla Bartók. Függelék az Întroducere în polifonia vocală a secolului XX. c. kötetben, 1976. 307-50. – Szekernyés János – Szőcs Gyula: "Nagyszentmiklós – művész fiának". Korunk 1979/1-2.

Bolyaiak emlékezete. Bolyai Farkas és fia, Bolyai János emlékének és tudományos hagyatékának ápolása már Eötvös József kezdeményezésére a marosvásárhelyi ref. kollégiumban megkezdődött, s a könyvtárban, ahol a Bolyaiak kéziratait őrizték, emlékmúzeumot szerveztek; gazdag anyagával ez ma a *Teleki-Bolyai Könyvtár Bolyai-emlékszobájában van elhelyezve. 1902-ben, Bolyai János születése centenáriumán, iskolája s a kolozsvári tudományegyetem megemlékezett a nagy matematikusról, szülőházát Kolozsvárt megjelölték, s díjat alapítottak, melyet elsőként Poincaré francia matematikusnak ítéltek oda. 1909-ben a kolozsvári szabadgondolkodó ifjúság Lukács Hugónak, Ady orvosának kezdeményezésére Bolyai Kör címen alakította meg egyesületét, s ezt kiáltványban így okolta meg: "Bolyai nevét írjuk lobogónkra, amely névhez évezredes sarkalatos igazságnak gondolt tétel megdöntése fűződik." 1911-ben az apát és fiút kihantolták s egymás mellé helyezték a marosvásárhelyi ref. temetőben.
Ady költői látomása után ("Megnyíltak lángolón előttünk/ A Bolyai- s Csere-sírok") a Bolyaiak irodalmi hősökként is bevonultak a köztudatba. Tabéry Géza Kolozsvári bál (Nagyszalonta 1923) c. regényrészlete, a belőle alkotott s Kolozsvárt bemutatott színdarab, majd a teljes regény (Szarvasbika Bp. 1925, 1944, újabb kiadás Bukarest 1969 és a Tanulók Könyvtárában, Kv. 1979) az öreg s az ifjú Bolyai ütközését a mélylélektan segítségével nagyítja fel s magyarázza, széles irodalmi vitát váltva ki, melynek során Berde Mária, Ligeti Ernő, Paál Árpád, Makkai Sándor, Reményik Sándor, Spectator (Krenner Miklós) és mások az írói képzelőerőt s a Bolyaiak valóságos történetét hasonlították össze.
1944-ben Kolozsvárt jelent meg Dávid Lajos debreceni, majd kolozsvári egyetemi tanár Bolyai-geometria az Appendix alapján c. szakmunkája.
A két Bolyai kultusza 1944 után vált a romániai művelődés sajátos vonásává. 1945. jún. 1-jén a kolozsvári magyar egyetem Bolyai Tudományegyetem néven illeszkedett be a demokratikus Románia tanügyi hálózatába, áthozva a nevet a román egyetemmel való egyesítéskor (1959) a Babeş-Bolyai Egyetem címébe is. 1946 őszén Kolozsvárt megnyílt a Bolyai Szabadegyetem, azzal a céllal, hogy a munkásság soraiból neveljen új értelmiséget. 1947-ben az egyetem kiadásában jelent meg Kristóf György A két Bolyai alakja szépirodalmunkban c. tanulmánya. 1952-ben Bolyai János születésének 150. évfordulóját országszerte megünnepelték. A róla elnevezett egyetem gondozásában, Bányai László rektor előszavával, emlékkönyv jelent meg (Bolyai János élete és művei), amely Tóth Imre fordításában közli az 1832-es Appendix teljes szövegét. Magyar és román történészek, matematikusok, filozófusok, társadalomkutatók (Cselényi Béla, Gergely Jenő, A. Myller, G. Vrânceanu, Gáll Ernő) tanulmányai mellett szerepel V. F. Kagan szovjet tudós értekezése a nem-euklideszi geometria felépítéséről Lobacsevszkijnél, Gaussnál és Bolyainál. Az évforduló alkalmából az RNK Akadémiája kétnyelvű emléktáblát helyezett el a régi mellé Bolyai János kolozsvári szülőházán, a Bolyai utcában. Az évforduló felhívta a figyelmet a Marosvásárhelyen őrzött Bolyai-kéziratokra, ezekből Benkő Samu, Szarvadi Tibor és Tordai Zádor, s Bolyai-levelekre, melyekből Jakó Zsigmond közölt szemelvényeket az emlékkönyvben. Az akadémia Kolozsvári Történettudományi Intézete Abafáy Gusztáv és Benkő Samu tudományos kutatókat bízta meg a több mint tízezer lapból álló hagyaték rendszerezésével és feldolgozásával; évekig tartó munkájukról a filozófiai szaksajtóban számoltak be, közrebocsátva néhány eredeti kéziratot (Din manuscrisele inedite ale lui Bolyai János, Cercetări filozofice 1956/6).
Bolyai Farkas halála centenáriumán Marosvásárhelyen újabb ünnepségek zajlottak le. Az Antalffy Endre előszavával megjelent emlékkönyv a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Végrehajtó Bizottságának kiadásában Bugyi Pál néptanácsi elnök ünnepi beszédét, Farczády Elek, Gergely Jenő, Pálffy Antal, Kozma Béla és Molter Károly ünnepi előadásait s a Bolyai Farkas Középiskola dísztermében 1956. nov. 16-18-án rendezett ünnepségek műsorát tartalmazza (Emlékkönyv Bolyai Farkas halálának 100. évfordulója alkalmából, Mv. 1957). A Bolyaiak nevét viselő téren, szemben az akkor Bolyai Farkasról elnevezett négy évszázados múltú líceummal, 1957 őszén leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton művészi alkotását: a két Bolyai szobrát.
Bolyai János halálának 100. évfordulóján a Korunk Bolyai-különszámot adott ki (1960/1), melyben Tóth Imre a nemeuklideszi geometria filozófiai jelentőségét méltatta, Weiszmann Endre pedig "A tér abszolút igaz tudománya" és a szovjet kozmikus kutatás c. tanulmányában a korszerű űrkutatásig vezette el Bolyai úttörő gondolatmenetét. Az évforduló alkalmából Abafáy Gusztáv Bolyai János nézeteit ismertette a nyelvről és gondolkodásról, az esztétikáról és művészetről (NyIrK 1960/1), Benkő Samu pedig rámutatott a nyelv és matematika összefüggéseire Bolyai János életművében (Korunk 1960/10). Teljes képet a "vallomásíró" Bolyai János feljegyzéseiből kibontakozó, soha ki nem adott művekről (Tan, Üdvtan és más kísérletek) Benkő Samunak 1968-ban az Irodalmi Könyvkiadónál megjelent Bolyai János vallomásai c. alapvető műve nyújtott (1972-ben a Kriterion Könyvkiadónál 2. kiadás, utoljára az Apa és fiú c. tanulmánykötetben, Bp. 1978).
A kolozsvári magyar egyetemi színjátszók előadásában 1965-ben került színre Bolyai Farkas A párisi per c. ötfelvonásos drámája, elégtételt szolgáltatva az 1814-es Döbrentei-féle kolozsvári drámapályázat elfelejtett résztvevőjének. 1970 tavaszán Németh László A két Bolyai c. drámája járta be az országot a marosvásárhelyi színház bemutatásában: az apát Lohinszky Loránd érdemes művész, a fiút Ferenczy István alakította.
Gondolatiságában és a magatartás példájaként Bolyai János alakja új irodalmunkban is feltűnt. Székely János szonettkoszorúja (Bolyai hagyatéka, 1955) az önmagát pusztítva is új világot építő szellemi hősiesség erkölcsi képletét állítja az új nemzedék elé. Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámája (1970) szerint az apjával és Gauss-szal vitatkozó főhős önmagát marcangolva dönt a legnehezebb mellett: látványosság helyett a tudományos felelősséget, az emberből való élés helyett az emberért való élés erkölcsét választva. A monodrámát Szatmárról Zsoldos Árpád, Temesvárról Fábián Ferenc, Marosvásárhelyről Ferenczy István, Nagyváradról Varga Vilmos művészi játéka vitte országos körútra, közönségsikert aratva mind a négy rendezői változatban; Székelykeresztúron Illyés Ferenc tanár is bemutatta. A monodráma magyarországi színpadokon is szerepelt. Magatartáshős Szilágyi Domokos versének Bolyaija is (Bolyai János Vásárhelyütt), hasonlóképpen a Saszet Gézáé, aki Bizonyság c. kötetében (Kv. 1972) Párhuzamosok c. költeményét fűzi "Bolyai ismeretlen arcképéhez". A törpe környezettel szemben magát a mindenséggel azonosító Bolyai Jánost jeleníti meg Pethő László Visszaszámolás c. versében (Korunk 1973/2). A Mandics íróházaspár "szerepjátszó kísérlet"-ként apokrif verseskönyvbe foglalta Bolyai János életét és a Tan gondolatait (Bolyai János jegyzeteiből. 1979).
A képzőművészetet is foglalkoztatja a Bolyaiak alakja. Csorvássy és Izsák említett térszobra után Kós András három szobra Bolyai Jánosról (1964-65) Benkő Samu szerint olyan vonásokat idéz fel, mint "amilyenekkel ő rajzolta képzeletében" a matematikus-filozófus képét (Bolyai János arca, Korunk 1965/7-8). Megemlítendő M. Makkai Piroska "A két Bolyai" c. grafikai sorozata, Vetró Artúr Bolyai Jánosról készített mellszobra (képét A Hét 1978-as évkönyve közölte).
A nemeuklideszi geometria születésének másfél százados évfordulója – Bolyai János 1823. nov. 3-án Temesvárról keltezett híres levele apjához, melyben kijelenti, hogy "a semmiből egy ujj más világot teremtettem" – alkalmat adott a ~ felelevenítésére. A temesvári Állami Magyar Színház Irodalmi Színpada a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Temes, ill. Arad megyei Tanácsaival karöltve emlékműsort rendezett: Toró Tibor a levél tudománytörténeti jelentőségét méltatta, Salló Ervin a Bolyai-kultusz temesvári magvetőiről beszélt, Abafáy Gusztáv Bolyai-kutatásairól számolt be, Benkő Samu a nagy matematikus előrelátó társadalmi felfogásáról értekezett, Sinka Károly és Rajhona Ádám oratóriumszerűen szólaltatta meg Németh László Bolyai-drámájának egy részletét, s más színművészek Bolyairól szóló verseket adtak elő, így Székely János és Szilágyi Domokos emlékverseit. Az ünnepély műsorfüzete az előadók anyagán kívül Beke György A Bolyai-jelkép c. írását s Pongrácz P. Mária Bolyai temesvári dédunokája c. riportját is tartalmazza (a Bolyai-leszármazott Ciugudean Ibolyáról). A kezdeményezés folytatásaként kiadták Neumann Mária, Salló Ervin és Toró Tibor tanulmányait is Bolyai János geometriájáról (A semmiből egy új világot teremtettem... Tv. 1974).
1975-ben Benkő András A Bolyaiak zeneelmélete c. munkája a két Bolyai gondolatvilágának kevésbé ismert területét világította meg. 1979-ben Bolyai János jel- és közléstana címmel Balogh G. Attila egy szemiotikai előadásának részletét közölte a TETT.
Farczády Elek: A Bolyai-kultusz története és a marosvásárhelyi Bolyai-múzeum. Korunk 1960/1. – Abafáy Gusztáv: B. F. Shakespeare csillagzata alatt. Korunk 1964/7. – Engel Károly: A kolozsvári Bolyai Kör tevékenysége. Korunk 1967/12. – Deé Nagy Anikó: A két Bolyai könyvtára. Alcíme: A Teleki-Bolyai Könyvtárban őrzött Bolyai-könyvhagyaték. Könyvtári Szemle 1968/1. – Toró Tibor: "A semmiből egy új, más világot teremtettem." A Hét 1973/46. – Berde Károly: Volt-e B. J.-nak syphilise? Orvostörténeti Közlemények, Bp. 1973. 131-42. – Tonk Sándor: B. F. öröksége. Korunk 1975/1-2. – Vofkori József: Bolyai-művek a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtárban. Művelődés 1975/2; uő Orvosi kifejezések B. J. írásaiban. Korunk 1977/1-2. – Cseke Vilmos: Új hazai eredmények a Bolyai-kutatásban. Korunk 1975/7. – Gáll Ernő: Az utópikus tudat és erdélyi változatai. A Pandora visszatérése c. kötetben, 1979. 51-75.
ASZT: Bolyai Farkas: A párisi per. Főiskolai színjátszók előadása. TM 41.

Csiky Gergely emlékezete. A romániai magyar színházkultúra realista hagyományait erősítő örökség előzménye, hogy Janovics Jenő, akkor még a Farkas utcai "öreg színház" színésze, a kolozsvári egyetemen Csiky Gergely realizmusáról írja doktori értekezését, s mire Csiky Gergely élete és művei c. munkájának mindkét kötete megjelenik (1900-02), el is kezdi szegedi, majd kolozsvári színigazgatói pályáján annak a szerzőnek a színpadra vitelét, aki szerinte "a modern való életnek a reális költője volt". A proletárok és A nagymama már az ő értelmezésében kerül az erdélyi közönség elé.

Csiky Gergely Színjátszó Kör, a temesvári Ifjúsági Művelődési Ház magyar színjátszó csoportja. Fiatal munkások, diákok és értelmiségiek alakították 1978-ban. A közönség előtt 1979-ben mutatkoztak be Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért c. vígjátékának előadásával. Az együttes irányítója és rendezője Fall Ilona, a temesvári Állami Magyar Színház művésznője. A csoport előadásaival Temes megye magyarlakta községeit látogatja.

Dalosszövetség, az évtizedeken át működött Romániai Magyar Dalosszövetség rövidített, népszerű elnevezése. Az I. világháború után, az irodalommal és színművészettel egy időben a romániai magyar énekkarok is megtalálták szerepüket az ország művelődési életében. A számos városban és faluban sok évtizedes múltra visszatekintő régi "dalárdák" mellé újonnan alakult kórusok sorakoztak fel egyre nagyobb számban, s 1921. nov. 13-án Brassóban 30 énekkar küldöttje kimondotta a "Romániai Magyar Dalosszövetség" megalakulását. Ez a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítésével a karének, dal- és zeneirodalom ápolását tűzte ki célul, s különféle versenyeket, karmesteri tanfolyamokat, ünnepségeket, hangversenyeket vett tervbe. Könyvtárakat és kottagyűjteményeket teremtett, pályadíjakat tűzött ki, szaklapot, zeneműveket adott ki. A ~ első elnöke id. Szemlér Ferenc brassói tanár (1922-23), utóda Inczédy-Joksman Ödön (1923-44).
A ~ magába tömörítette az énekkarok jelentős részét, s már a megalakulását követő esztendőben kerületi versenyt rendezett Nagykárolyban. A kórusok szereplése a segesvári Petőfi-ünnepélyen az országos megemlékezés színvonalát is emelte. A soron következő, 1922. szeptemberi tordai verseny szülte az első országos dalosszövetségi vetélkedő gondolatát, s erre sor is került még ugyanazon hónapban. Közben a szövetség székhelyét áttették Kolozsvárra. Élére titkári, majd főtitkári minőségben Tárcza Bertalan ref. kollégiumi zenetanár került, aki rendszeresítette a kerületi és az országos versenyeket. (Itt törölve a következő szövegrész:) 1938-ig hat országos és számos kerületi versenyt bonyolított le a szövetség vezetősége (országos verseny volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Segesvárt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen s ismét Kolozsvárt; a kerületi versenyek alkalmával kisebb városok látták vendégül az énekkarokat, így Bánffyhunyad, Sepsiszentgyörgy, Dés, Nagyenyed, Szatmár, Dicsőszentmárton). Egy-egy országos versenyen 22–68 kórus lépett fel.
Tárcza Bertalan gondolt az ifjúsági kórusokra is, a két országos ifjúsági versenyen (Kolozsvár, Marosvásárhely) számos közép- és két főiskolai kórust vonultatott fel. Három éven át szerkesztésében jelent meg a Dalosnaptár (1929-31), ezekben a szokásos naptári anyag mellett a kórusok életével kapcsolatos mozzanatokat örökített meg, közölt évfordulós megemlékezéseket s a zenei fejlődést előmozdító cikkeket, számos kottamelléklettel. Több mint egy évtizeden át (1922-36) szerkesztette a Dalosszövetség *Magyar Dal c. hivatalos lapját; ezzel párhuzamosan jelent meg az egyetlen évfolyamot megért Magyar Dalárdák Lapja Fövenyessy Bertalan szerkesztésében Nagyenyeden (1923).
Az énekkari munka fellendítésére, a karvezetők szakismereteinek kiegészítésére 1927-től kezdve a szövetség rendszeresítette a karnagyképző tanfolyamokat, amelyeken az akkori zenei élet legjobb szakembereinek egy csoportja adott elő zeneelméletet, karvezetést, esztétikát s más szaktárgyat (Domokos Pál Péter, Gokler Antal, Nemes Elemér, Rezik Károly, Szeghő Ferenc, Tárcza Bertalan, Veress Gábor, Zsizsmann Rezső). A ~ kapcsolatot tartott fenn román és német kórusokkal; népszerűsítette lapjában eredményeiket, s közös szereplésekkel mélyítette a barátságot a különböző nyelvű daltársak között. (Itt törölve a következő szövegrész:) A legnagyobb gondot az énekkarok kottával való ellátása jelentette; 1928-ban 106, 1930-ban 128, 1934-ben 190, később pedig még több együttes igényeinek kellett eleget tenni. Tárcza Bertalan e feladat szervezési oldalát is rátermettséggel oldotta meg, a sokszorosított zenei anyag művészi színvonalát és értékét illetően viszont már kevésbé bizonyult igényesnek, és sok selejtes anyagot is közreadott, mellőzve az igazi népi zene felkarolásának időszerű feladatát. Az évenként lebonyolított pályázatokon népdalok feldolgozásával is találkoztunk, az értékelésnél azonban a vezetőség maradi és sekélyes művészetszemlélete érvényesült. Ez a konzervativizmus a ~ kitűnő szervezeti formáit egy német kispolgári stílus anakronisztikus tartalmával töltötte meg, s egyre élesebb ellentétbe került az újabb nemzedék Bartók és Kodály művészetét valló és vállaló eszmei úttörőivel.
A II. világháború után döntő fordulat állott be a ~ életében. 1946 decemberében újjáalakult, s a következő esztendőben élére a népzene, az európai klasszikus és modern muzsika lelkes híve, Nagy István, a kolozsvári Zeneművészeti Főiskola akkori igazgató-professzora került. Ettől kezdve új, korszerű alapokon bontakozott ki a szövetség tevékenysége. A karnagyképzés, *kottakiadás, dalosversenyek szervezése a Zeneművészeti Főiskola körébe ment át. A ~ megrendezte néhány énekkar együttes szereplését (így a kolozsvári kórusok ünnepségét), s bekapcsolódott a *Petőfi-alap javára rendezett népi dalosversenyekbe. 1948 február havában a közgyűlés magáévá tette az új vezetőség új idők szellemét tükröző célkitűzéseit, s a szövetség elnevezésében is kifejezésre juttatta a végbement változást: felvette a "Bartók Béla Dalosszövetség" elnevezést. Megkezdte az igazi népi zene forrásait felhasználó kórusművek kiadását s rendszeres műsorra tűzését. (Itt törölve a következő szövegrész:) 22 új népi énekkart állított fel rövid három hónap alatt, s további 21 kórus részvételével újjászervezte a tordai kerületet. 1948 nyarán a Zeneművészeti Főiskola tanárainak közreműködésével csaknem száz hallgatót készített elő az énekkarok új szellemű vezetésére, a népi alapokon nyugvó dalkultúra fellendítésére.
1949-ben a ~ megszűnt. A művelődés országos újjászervezésével és a Művelődési Otthonok rendszerének kiépítésével az énekkarok mint népi, szakszervezeti, üzemi, iskolai kórusok folytatták tevékenységüket művelődési házak, klubok, üzemek, gyárak, iskolák keretében. A szükséges magyar nyelvű irányítást ma a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóirata, a Művelődés látja el.
Tárcza Bertalan: A Romániai Magyar Dalosszövetség. Erdélyi Magyar Évkönyv, Brassó 1937. 86-88. – Benkő András: A Romániai Magyar Dalosszövetségről. Művelődés 1970/9.

Délnyugat Hangja, a Román Rádió resicabányai közszolgálati stúdiójában működik. Első adását kísérleti jelleggel még 1996. jún. 12-én sugározta, aztán a Temesvári Területi Rádió alárendeltségébe tartozott. Radio Reşiţa néven adásait román, szerb, magyar, német, horvát és szlovák nyelven sugározza; rendszeresített magyar adásai mostani nevén 2002. aug. 14-én indultak, terjedelmük heti 20 perc, amelyet önállóan, minden vezetőségi befolyástól függetlenül töltenek ki, viszont a ~társaságtól anyagi támogatást sem kapnak. Műsoraikat eleinte a református parókián rögzítették hangszalagra, 1999 óta stúdióban készítik. Jelentkeznek vallási és irodalmi rovattal, történelmi és helytörténeti ismeretterjesztő műsorokkal, alkalmi sajtószemlével, tudósítanak a közösségi teadélutánokról, kiállításokról, interjúkat készítenek jeles személyiségekkel. A magyar adások vezetője Makay Botond ref. lelkész; a ~ kezdeti időszakában munkatársa volt Bitte Ibolya, jelenleg Makay Ilona, Tiba Katalin, Losonczi Enikő.

Diákrádió, az ország nagyobb egyetemi központjaiban a diákotthonok számára vezetékes rádión közvetített heti adás. Kolozsvárt 1971 őszén alakult magyar szerkesztőségi csoport Nagy Gyula filológus hallgató vezetésével. 1973-ban két szerkesztőségi kollektíva működött Gaudeamus (főszerkesztője Bálint Ákos filológus) és Visszhang (főszerkesztője Patrubány Miklós műegyetemi hallgató) adáscímmel. 1974-ben az utóbbi cím alatt egyesült a két csoport. 1976-tól Zsigmond Emese filológus, 1978-tól Török István mezőgazdasági akadémiai hallgató a főszerkesztő. Fontosabb rovataik: Bel- és külpolitika, Diákélet, Népművészet és népzene, Komolyzene, Sport, Játékos elmék (nyelvművelés), Tudományos rovat, Hirdetés-tájékoztatás. A magyar adásokat 20-25 munkatárs állítja össze, közülük az évek során Gáspár Sándor, Lepedus József, Szász M. Attila, Ördög Lajos, Kostyák Imre, Csortán Márton, Török Róbert, Gagyi József, Ocskai Gábor, Sóvágó Gyöngyvér főiskolai és egyetemi hallgatók tevékenysége hozott új színt a műsorba.
1974-ben hangjátékpályázatot írtak ki, az I. díjat Zudor János kapta meg Az utolsó riport c. munkájáért. 1976-ban háromfordulós riportversenyt rendeztek. 1975-től rendszeresen műsoros fogadóesteket tartanak, melyeken a szerkesztők találkoznak a hallgatókkal s diákműkedvelők lépnek fel. A fogadóestek meghívottjai közt Keszthelyi Gyula és az Igazság, Gáll Ernő és a Korunk, Létay Lajos és az Utunk szerkesztői, Harag György és Sütő András Káin és Ábel c. darabjának előadói (előbemutatóval összekötött vita), valamint Lőrincze Lajos és Banner Zoltán szerepeltek. 1975 és 1978 között szoros volt együttműködésük az Igazsággal, műsort adtak ennek író-olvasó találkozóin, s közreműködtek a televízió magyar adásának *Kaláka c. rendezvényein. Magyar nyelvű ~ működött még Marosvásárhelyen, s jelenleg is működik Temesváron (itt főszerkesztője Burián Felicián, utóbb Tüzes Péter).
Gagyi László: A kolozsvári diákrádió magyar nyelvű adásának rövid története. Igazság 1975. máj. 25.; uő: Visszhang – adásszerkesztés, Visszhang – fogadóestek. Utunk 1977/27. – Borbély Ernő: Visszhang, diákrádió – fogadóest. Echinox 1977/2. – Lőrincze Lajos: Egy magyar nyelv van! Élet és Irodalom, Bp. 1978/3; újraközölve A Visszhang visszhangja és a dialektus dialektikája alcímmel, Emberközpontú nyelvművelés, Bp. 1980. 203-16.

Dózsa György emlékezete, nemcsak a parasztvezér székely származása s az 1514-es parasztfelkelés helyi vonatkozásai, hanem az antifeudális polgári szemlélet kialakulása folytán is gyökeret vert Erdélyben. 1919 után a demokratikus népi irányzat, 1944 óta a szocialista forradalmi hagyományápolás illesztette jelképrendszerébe s emelte rangra mind az irodalomban, mind a képzőművészetben. Márki Sándor Dósa György és forradalma (Bp. 1883) c. nagyszabású monográfiája Aradon, az átdolgozott 2. kiadás (Bp. 1913) Kolozsvárt készült el. Franyó Zoltán szerint Ady táblai díjnok korában mindennap ott haladt el Temesvárt a Dózsa megégetése helyén emelt Mária-szobor mellett, s felveti a kérdést: "Vajon megelevenedett-e Ady lelkében ez a mélyen beágyazott temesvári emlék, amikor később forradalmian felviharzó, kemény Dózsa-verseit írta?" (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1965/2).
A Dózsa-kultusz hazai kezdeteiben Márki Sándoré a kezdeményezés: Egy négyszázéves erdélyi eposz c. tanulmányában (Erdélyi Szemle 1919. 659-60.) s Négyszázesztendős vers székely Dósa Györgyről c. közlésében (Ellenzék Naptára, Kv. 1921. 119-22.) hívja fel a figyelmet a honi Dózsa-hagyományra. Népi hagyomány táplálja a székely írócsoport szociális szenvedélyét: Kacsó Sándor Dósa útja c. novellájában (1927) sértett székely nemesek állnak a pártvezér mellé, Tamási Áron Szabad pályán c. elbeszélésében (1928) Dózsa György a székely népfelkelés álomjelenetében elevenedik meg s válik az író korának társadalmi radikalizmusát kifejező és erősítő jelképpé.
A demokratikus Románia megszületésével s a szocialista rendszerre való áttéréssel az 1514-es parasztforradalom mint a román és magyar jobbágytömegek közös megmozdulása került be a köztudatba. Dózsa György alakja bevonult az új román történetírásba is, s ez különleges lehetőséget nyitott a hazai haladó magyar emlékezésnek az együttélés hagyományává való szélesítésére. Különösen a Bánságban bontakozott ki Dózsa-kultusz: ifj. Kubán Endre cikkei ébresztik a Szabad Szóban, s a Bánsági Magyar Írók Antológiája (Tv. 1946) közli Schiff Béla helytörténész A temesvári tüzestrón c. írását. Az MNSZ 1947. nov. 20-án Temesvárt megkezdődött III. országos kongresszusa alkalmából Szemlér Ferenc Dózsa Temesvár előtt c. versével jelentkezik, s egy Dálnok községből, Dózsa feltételezett szülőfalujából érkezett küldöttség faragott emlékoszlopot helyez el a kivégzés helyén. A temesvári műkedvelők ekkor mutatják be Sárközi György Dózsa-drámáját.
A Dózsa-alak megmintázása, megfestése is régi hagyomány Temesvárt. Már a két világháború között Gallas Nándor, Kóra-Korber Nándor, Lausch Gyula, Varga Albert, a felszabadulás óta pedig Szőnyi István, Orgonás András, Ferch Ferenc, újabban Jecza Péter, Kazinczy Gábor, Molnár Zoltán, Ughy István s a román Ciprian Radovan készítette el Dózsa szobrát és arcképét sokféle változatban. Egy országos pályázatot szobortervével Szobotka András nyert meg, Dózsa-szobrát 1979-ben Temesváron a dálnokiak kopjafája helyén fel is állították. A parasztforradalom és a parasztvezér ábrázolása országszerte művészi feladattá vált. Gy. Szabó Béla tüzeskoronás Dózsa-fametszete még 1944-es keltezésű. A sepsiszentgyörgyi Dózsa György Munkásklub épülete előtt 1958. máj. 1-jén leplezik le a marosvásárhelyi Kulcsár Béla Dózsa-mellszobrát. Szervátiusz Tibor előbb Dózsa népe c. faszobrával, majd koronázott Dózsa-fejével jelzi a témával való küzdelmének első szakaszát.
A Dózsa-emlék egyre mélyebben behatol a költészetbe is. Székely János Dózsa c. poémája (1. kiadás 1964) s benne a parasztvezér beszéde társaihoz "Temesvár előtt" nemcsak szépmíves voltában, hanem gondolati súlyával is korjelző alkotás, a hazai magyar Dózsa-kultusz méltó megnyilvánulása (Electrecord-lemezen, Nemes Levente előadásában, 1978). Újszerű, lelkiismeretbe maró Dózsa-versekkel találkozunk Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Vásárhelyi Géza lírájában, s amikor Dózsa György születésének fél ezredes évfordulójára készül az ország, Farkas Árpád Dózsa-ciklussal emlékezik (Parasztháborúk, A korona, Dózsa-arc).
A feltételezett születési év 500. évfordulójának előkészületei során már 1970-ben a Kovászna megyei Dálnokon emlékművet állítottak fel Plugor Sándor terve szerint; kovácsolt vaskerítése kiegyenesített kaszákat ábrázol, az emlékművet Jecza Péter Dózsa-domborműve díszíti. Az avatás alkalmából adta elő Nemes Levente színművész Székely János Dózsa-poémáját s ugyanekkor Fóris Pál dokumentumkiállítást rendezett művészi fotóiból. A folyóiratok Dózsára emlékeztek, a történettudomány mai álláspontját Dózsa György életútjáról c. alatt Pataki József ismertette (Korunk 1971/8). Jecza Péter szobrászművész egyidejűleg Temesvárt a "fogalmi Dózsá"-t mutatta be, Szervátiusz Tibor pedig Kolozsvárt látomásszerű új Dózsa-szoborral jelentkezett.
Ugyancsak Szervátiusz Tibor volt Kósa Ferenc magyarországi filmrendező Ítélet c. – három országban forgatott – Dózsa-filmjének művészeti tanácsadója (1970); a film elkészítésében romániai részről Domokos Géza és Nicolae Ţic működött közre. A magyar-román-szlovák koprodukció középpontjában Bessenyei Ferenc Dózsa-alakítása áll, a romániai művészek közül a diákot George Motoi, Zápolyát Csíky András, Dózsa Gergelyt Török István, Terézt, Dózsa szerelmét Sebők Klára, Dózsa édesanyját egy egyszerű széki öregasszony, Kiss Sára játszotta.
1976-ban Dálnok újabb ünnepi megemlékezés színhelye: főterén leplezték le Szobotka András és Anton Dîmboianu szobrászművészek közös alkotását, Dózsa György térdére támaszkodva messze tekintő, kardos bronzszobrát. Újabb Dózsa-kompozíció Tirnován Vid Memento c. "fakép"-e (1979).
Mózes Huba: A Dózsa-poéma. Korunk 1965/4. – Muzsnay Magda: Filmesek nyomában. Utunk 1969/29. – Domokos Géza: Filmesek a Székelykőn. Előre 1969. máj. 25. – Halász Anna: Dózsa – filmen; K. Jakab Antal: A megtalált póz. Igaz Szó 1970/11. – Balogh Edgár: Dózsa-szobor sarló karéjában. Új Élet 1977/3; újraközölve Táj és nép, Kv. 1978. 160-62.

Erdélyi Irodalompártolók Köre, Nagy Dániel 1922-ben megszervezett lap- és könyvterjesztési vállalkozása. Az aradi Kölcsey Egyesület támogatását élvező s fokozatosan országos jellegűvé fejlesztett, önkéntes bizományosok átfogó hálózatára épített vállalkozás az Aradon megjelent és Budapestről behozott könyveket és folyóiratokat terjesztette, főleg a Pesti Hírlap olcsó ajándékkönyveit, az ún. pengős regényeket, de megszervezte Franyó Zoltán folyóiratának, a Geniusnak a terjesztését is.

Erdélyi Magyar Írói Rend, rövidítve EMÍR - Berde Mária kezdeményezésére létrejött írói tömörülés: Olosz Lajossal és Tabéry Gézával 1933. máj. 14-én Köröskisjenőn kelt megállapodása nyomán jött létre a "parlagon és felhasználatlanul" heverő szellemi energiák felkarolására, az értékek felmorzsolódásának megakadályozására "a marosvécsi Helikonhoz való tartozás megőrzése" mellett. Az új írói tömörülést a Helikonon belüli eszmei válság hozta létre, amely még jobban elmélyült az ESZC sérelmezett ügyintézése, így a többek között Berde Máriát, Tabéry Gézát, Olosz Lajost és Bárd Oszkárt ért méltánytalanságok miatt. A megállapodáshoz – a felhívás aláíróinak várakozása ellenére – csak Szombati-Szabó István, Károly Sándor, Bárd Oszkár és Molter Károly csatlakozott. A felkért írók legnagyobb része (Kemény János, Ligeti Ernő, Nyírő József, Szentimrei Jenő) nem vállalkozott az EMÍR 1933-ban a marosvécsi helikoni találkozón felolvasott nyilatkozatának elfogadására, amikor ugyanitt már egy új könyvkiadóvállalat megindítását is bejelentették.
Az ~ 1934 és 1936 között 6 művet adott ki (sorrendben Károly Sándor: Láng; Tabéry Géza: Októberi emberek; Berde Mária: Szentségvivők; Szombati-Szabó István: Hazajáró lélek; Berde Mária: Tüzes kemence; Tabéry Géza: Fekete ablak). Ezek Nagyváradon és Aradon, részben Magyarországon jelentek meg, lényegében a szerzők költségén. A könyvkiadó vállalkozás állandósításának legnagyobb akadálya a könyvkiadáshoz szükséges tőke hiánya volt, s személyi okok miatt csak rövid ideig tartott a Nyugat könyvkiadóval való közös kiadás is. Egy elkötelezett valóságirodalom szélesebb tömegalapjának kialakításában eredményesebbnek mutatkoztak az ~ "irodalmi szemináriumai", azok a felolvasóestek, amelyeket Nagyváradon, Aradon, Szatmáron, Nagybányán, Lugoson, Nagyszalontán, Marosvásárhelyt, Tordán tartottak, s amelyek az irodalombarát közönség szélesebb tömegeinek érdeklődését vívták ki. Az ~ figyelmeztetett ugyan a történeti Erdélyen kívüli irodalmi erők és egy népes, szemléletében modernebb olvasóréteg mellőzésére, de a hozzá csatlakozottak területi szétszóródottsága s egy új irodalmi központ kialakítására irányuló kísérletének eredménytelensége miatt nem annyira mozgalmi, mint eszmei jelentőségű: felhívta a figyelmet a helikoni írói közösség és irodalomszervezés belső ellentmondásaira s az erdélyi magyar irodalom differenciálódásának szükségességére.
Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 157-61. – Tabéry Géza: Egy romantikus irodalmi csoportosulás. Kézirat 1957, közölve Két kor küszöbén, 1970, 301-14. – Kovács György: A harmincas évek elején... Előre 1969. okt. 5. – Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy vita az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. – Marosi Ildikó: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 162-66. – Znorovszky Attila: Negyven év távlatából az EMÍR-ről. Beszélgetés Olosz Lajossal. Könyvtári Szemle 1973/3. – HLev. 1979. I. 389-438.; II. 23-86. s a vonatkozó jegyzetek.

Főiskolai színjátszás, a romániai magyar egyetemi és főiskolai ifjúság cselekvő művelődésének leggyakoribb formája, többnyire szoros kapcsolatban az új nemzedék irodalmi törekvéseivel. Főiskolai központok szerint külön-külön indult, de 1974-ben a craiovai Országos Főiskolai Színjátszó Fesztivál alkalmából sor került a kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári és brassói magyar diákszínjátszók első szakmai, szervezési és műsorpolitikai értekezletére.
A temesvári Diákművelődési Ház Thalia Stúdiója keretében 1968-ban alakult a román nyelvű együttes mellett magyar, német és szerb nyelvű színjátszó csoport; a magyart főleg a politechnikai intézet diákjainak buzgalma hozta létre. 1968 decemberében országos bemutatóként színre hozták Kocsis István Megszámláltatott fák c. drámáját. A csoport már indulásakor céljául tűzte ki, hogy a hazai magyar irodalomnak a hivatásos színtársulatok részéről méltatlanul mellőzött alkotásait viszi közönség elé. Így került előadásra Kocsis István Rekviem, Jogfosztott, Tűzszünetben és Játék a hajón c. munkája, több Páskándi-darab, Kincses Elemér Katonák, Seneca és A gomb, Szőcs Kálmán Befejezhetetlen szimfónia c. színműve, valamint Papp István átírásában Bálint Tibor Önkéntes rózsák Sodomában c. regényének színpadi változata. 1974-ben a csoport Hadobás István Medvetánc c. darabjával I. díjat nyert a Diákszínjátszó Fesztivál Craiován tartott országos döntőjén. Bemutatták Bodor Ádám Felvilágosító iroda és Anavi Ádám Az eltűnt szerető c. darabját, majd 1977-ben Kenéz Ferenc, 1978-ban Király László verseiből állítottak össze egész estét betöltő műsort.
A diákszínjátszók munkáját Temesvárt az Állami Magyar Színház művészei irányítják: Vértes József, majd Cseresnyés Gyula, utánuk Mátray László. A csoport vállalkozott Augustin Cuzanni A középcsatár hajnalban hal meg (1969), Illyés Gyula Az éden elvesztése (1971), Dumitru Solomon Diogenész, a kutya (1976) c. darabjának előadására, s 1978-ban tízéves fennállását Friedrich Dürrenmatt Pillanatképek egy bolygóról c. drámájával ünnepelte, Mátray László rendezésében. 1979-ben Oláh István Az alakítás, avagy a kísérleti költészet esélyei c. darabjának bemutatására került sor.
A ~ hatékonyságára jellemző, hogy a diákműkedvelők szavalataikkal és felolvasásaikkal közreműködtek a *Látóhatár Kör és az *Ady Endre Irodalmi Kör ülésein, s közülük számosan főiskolai tanulmányaik bevégzése után is írói, műkedvelő és népművelő szerepkörben tevékenykednek új munkahelyeiken.

Franyó Zoltán Irodalmi Kör, a temesvári magyar írók és műkedvelő tollforgatók alkotó- és vitaköre. Az *Ady Endre Irodalmi Kör örökébe lépve, 1979. febr. 27-e óta működik a Temesvári Írók Társaságának védnöksége alatt. Négytagú vezetőség - Anavi Ádám, Bálint-Izsák László, Mandics György és Pongrácz P. Mária - irányítja. Felolvasó és elemző munkaülései mellett emlékülésen adózott Franyó Zoltán életművének. Mintegy 30 aktív tagja van, közülük - az írótársasági tagok mellett - Eszteró István, Gulyás Ferenc, Illés Mihály, Kiss András, Mandicsné Veress Zsuzsanna, Mirisz Miklós, Oberten János, Pataki Sándor, Salat Levente, Udvardy László rendszeresen szerepel írásaival a sajtóban. A kör szerzőinek prózai írásaiból állította össze Mandics György, a Facla Könyvkiadó szerkesztője a Valakinek el kell mondanom c. antológiát (Tv. 1979). A közös hozzájárulással létesített alapból évente irodalmi díjat osztanak ki; 1980-ban e díjat Veress Zsuzsanna bemutatott regényrészlete nyerte.

Helikoni munkaközösség, romániai magyar írók és költők szabad íróközössége, amelynek fóruma az 1926 és 1944 között évente egyszer Kemény János névre szóló meghívására összeülő marosvécsi találkozó. Az első ülésen 1926 júliusában megtárgyalták az erdélyi irodalmi élet helyzetét s írói munkaközösség alapítását határozták el Helikon néven. Nevezték magukat szabad munkaközösségnek, gyakorta szabad írói parlamentnek, mert a csoport nem törekedett az erdélyi magyar írók összességének képviseletére, nem volt szabályos egyesület vagy a hatóság által bejegyzett társaság, ún. jogi személy, jóváhagyott alapszabályokkal, tisztikarral.
Alakulásakor Kemény János 28 írónak küldött meghívást, megszűnésekor, 1944 őszén 55-en vallották magukat helikonistáknak. Alapító tagok: Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kemény János, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyírő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szabó Mária, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László.
A későbbiekben a ~ tagja lett Asztalos István, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Gagyi László, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kiss Jenő, Kovács László, Lakatos Imre, Makkai László, Markovits Rodion, Maksay Albert, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakots Károly, Szabédi László, Szántó György, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Tavaszy Sándor, Vásárhelyi Z. Emil, Vita Zsigmond és Wass Albert.
Ez a szabad és kötetlen formájú munkaközösség a valóságban csak akkor élt, amikor a Kemény János által meghívott írók nyaranta pár napon át a marosvécsi várkastélyban vendégeskedtek s ott az erdélyi irodalom és kulturális élet időszerű kérdéseit megbeszélték. A tanácskozásról, a helikoni összejövetelek határozatairól jegyzőkönyv készült, amelyet gépelt másolatban a résztvevőknek megküldöttek. A ~ 1939-ig minden nyáron tanácskozott, a II. világháború kitörése után már csupán egy alkalommal gyűltek össze Marosvécsen, 1942-ben, közben a meghívott írók Kolozsvárt találkoztak, ugyancsak Kemény Jánosnál, a volt Múzeum utca 6. szám alatti otthonában, megcsappant létszámmal. Ezeknek az utolsó értekezéseknek, valamint az 1933-as találkozónak nem maradt fenn írásos jegyzőkönyve.
A ~ kiválások és viták ellenére a romániai magyar írók legszámottevőbb és legjelentősebb irodalmi csoportosulása volt a két világháború közötti időszakban. Az első összejövetel idején a romániai magyar közéletben már bekövetkezett bizonyos konszolidáció, az írókat pedig a szétszórt akciók kudarca után nyilván vonzotta az egységes, de ugyanakkor kötöttségeket nem jelentő tábor eszméje, az összefogó jelszó, az erdélyi gondolat vagy másként a *transzilvanizmus. Ez egyelőre elégségesnek bizonyult egyfajta egységhez, s így vált lehetővé, hogy az első találkozón egymás mellé kerüljenek avantgardisták konzervatívokkal, radikálisok, volt emigránsok mágnásokkal vagy éppen püspökkel. Ez az írói parlament inkább volt egy liberális eszmény megvalósulása, mint valamiféle népfronti összefogás, noha később, a 30-as évek végén, a Vásárhelyi Találkozó idején ez a gondolat sem állott távol a Helikontól.
Kuncz Aladár megfogalmazása szerint "a szellemi csoportosulások között talán egész Európában a legösszefogóbb és legegyetemesebb kisebbségi alakulat, amely egyszer hivatva lesz arra, hogy a kisebbségi irodalmak tisztán művészi, pacifista eszméit bevigye az európai köztudatba" (Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában, 1929). Az Erdély az én hazám c. esszéjében pedig kifejti: "Kisebbségi helyzetünknél fogva az irodalom nem lehet számunkra puszta dekoráció, de nem lehet hatalmi érdekeknek sem a szócsöve. Rendeltetésünk az, hogy csak a legtisztább irodalmi célokat szolgáljuk s azt a szellemet tükrözzük, mely a műveltségi érintkezésben egymáshoz simult népek védelme alatt a művészi értékek világrendjét akarja megteremteni. [...] Az a sokszor hangoztatott transzilvanizmus és a sokat vitatott erdélyi gondolat mindjárt első törekvéseiben is három különböző műveltségnek érintkező pontjait keresi. [...] Hogy ki milyen vallást követ, ki milyen világnézet szerint látja megoldhatónak a szociális bajokat? Avant tout – la littérature! Mindenekelőtt az irodalom!"
Sem a helikoni gondolat, sem a transzilvanizmus nem volt elvont, egyszer s mindenkorra adott kategória, hanem a történelmi változás hatására maguk az írók is belső változáson mentek át, bennük szintén munkált az önmeghaladás, a minőségért való, az ellaposodás elleni harc igénye. A fasizmus előretörése és a háború éveiben ugyanez az önmagát változtatva is megtartó erő óvja meg a Helikont a jobboldali áramlatokhoz sodródás veszélyétől, működése utolsó, háborús négy évében sem adva fel a népek testvériségének eszméjét. S amint Tabéry Géza írja az Emlékkönyvben (Kv. 1930): "...a Helikon alakulásakor az erdélyi írók nagy részének tisztesen csengő nevük volt. Írókat a Helikon nem szült. Az eszmei tisztultságon túl mi volt hát az a nagy erő, amit a Helikon nyújtott az erdélyi magyar irodalom munkásainak? Mindenekelőtt az, hogy lehetőséget adott munkásságuk gondtalanabb kifejtésére. Kiszélesítette a terepet, ahová az irodalmi hatás kisugározhatott. [...] Olvasótáborunkat néhány hó alatt megsokszorozta. [...] Levette a gátló anyagi gondot az írók válláról. Folyóiratának megteremtésével a kritikai, esztétikai írásnak is állandó alapot biztosított, estélyeivel pedig vándorútjain hasznos közelségbe hozta egymással az írót és olvasót. Nyújtotta mind e segítséget a Helikon anélkül, hogy akár a közönség olcsó értéket kívánó tömegigényei, akár bármely politikai vagy világnézeti dogmák előtt kellett volna az íróknak meghajolniuk."
A ~ vécsi találkozásainak napirendjén rendszeresen szerepelt a szabad kritikai szellem, az irodalmon kívüli szempontoktól mentes kritikai hang kialakítása, a román és erdélyi német irodalom megismertetése, a román és szász írók egyesületeivel, folyóirataival való kapcsolatteremtés (több találkozóra meghívót kaptak a román és szász írók képviselői is), a romániai magyar színjátszás ügyének támogatása, a hazai drámatermés ösztönzése és e művek színpadra segítése, az irodalmi társaságokkal és egyesületekkel való együttműködés (ezzel hozható összefüggésbe a KZST munkájának megélénkülése a 20-as évek végétől), az erdélyi tudományos élet támogatása, az írók külföldi tanulmányútjainak elősegítése, írói segélyek, díjak kiosztása, diákok irodalomtörténeti versenyeinek szorgalmazása, pályázat összefoglaló magyar irodalomtörténet megírására.
A művelődéspolitikai elképzelések megvalósítása pénzbeli alapok és adminisztráció nélkül nem lett volna lehetséges. Ezért elválaszthatatlan a ~ működése az előtte megalakult *Erdélyi Szépmíves Céh s a később megindult *Erdélyi Helikon irodalmi folyóirat intézményes kereteitől. Az ESZC jogilag és igazgatásilag önálló kiadóvállalat volt és maradt, de a vécsi íróközösség eszmei irányítása alá került. A kéziratok lektorizálására az íróközösség jelölte ki az írókat, és minden összejövetelen Kós Károly beszámolt az elmúlt év gazdasági és kiadói eredményeiről. Egyes irodalompártolók esetleges adományai mellett az ESZC kiadványainak tiszteletdíjaiból levont bizonyos százalék is hozzájárult a vécsi tervek megvalósításához. Így a ~ magáénak tekintette ugyan az Erdélyi Helikont, mely kezdeményezésére indult, a közösség eszméit szolgálta s tanácskozásain jelölték ki a mindenkori főszerkesztőt, a lap megindítására mégis csak akkor kerülhetett sor, amikor az ESZC anyagilag a megjelentetést vállalhatta (1928).
Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. 1942. 89–92. – Pomogáts Béla: Kuncz Aladár. Irodalomtörténeti Füzetek 61. Bp. 1968. 104–11.; uő: Az Erdélyi Szépmíves Céh két évtizede. Beszélgetés Kós Károllyal. Korunk 1972/1. – Varró János: Adalékok a Helikon írói csoportosulásának történetéhez. Tanulmány I–II. Igaz Szó 1968/8, 9. – Kacsó Sándor: Virág alatt, iszap fölött. Önéletrajzi visszaemlékezések. 1971. 449–54. – Marosi Ildikó: Így indult a Helikon. Irodalomtörténeti dokumentumok. Utunk 1976/29; uő: A Helikon író-közösség. Fejezet a Bevezetőből. HLev I. 1979. 16–24. – Czine Mihály: Nép és irodalom. II. Bp. 1981. 27–48.

Ifjú Riporterek Köre, Péterfi Rozáliának, az aradi Vörös Lobogó főszerkesztőjének kezdeményezésére 1969-ben létrehozott szerkesztői munkacsoport. Eredetileg Diákriporterek Köre néven kezdte működését. Indításának célja az volt, hogy fiatal külmunkatársakat neveljen a lapnak. A körben az ország kulturális életének személyiségei, költők, írók, publicisták tartottak előadást irodalomról, publicisztikai műfajokról. A kör tagjai ifjúsági oldalakat szerkesztettek, s több hazai napilapban és folyóiratban közölték írásaikat; közülük számosan a Vörös Lobogó külmunkatársaivá váltak. 1981-ben a szerkesztőbizottság másodszorra is megszervezte a kör tevékenységét jótollú munkás- és diákfiatalok részvételével. Az ~ néven újjáalakult munkacsoportot Kilin Sándor, Jámbor Gyula és Hudy Árpád, az aradi napilap szerkesztői vezetik.
Tóth Mária: Látni és meglátni. Előre 1969. máj. 8.

József Attila Irodalmi Kör, 1972-től működik Lugoson a Ion Vidu Municípiumi Művelődési Ház keretében. Kezdetben Berinde György tanár, Udvardy László mérnök és Graur János újságíró, a Szabad Szó lugosi tudósítója irányította, jelenlegi elnöke Fülöp Lídia költőnő. A kör vendégül látta Beke Györgyöt, Bodor Pált, Csiki Lászlót, Domokos Gézát, Kányádi Sándort, Mandics Györgyöt, Pongrácz P. Máriát, valamint A Hét, Korunk és Művelődés szerkesztőit. A helyi Népszínház magyar tagozatával közreműködve Ady-, Arany-, Petőfi- és Bartók-emlékünnepélyt rendeztek, 1975-ben szavalóversenyt szerveztek József Attila emlékére. Tagjai közül Bakk Miklós, Higyed István, Kutas Etelka, Fülöp Lídia, Páll Olga, Simon István, Szondy György, Udvardy László és Virág Vencel jelentkezik írásaival a sajtóban. Néhányuk írását a Franyó Zoltán Irodalmi Kör kiadásában 1980-ban Temesvárt megjelent Lépcsők c. antológia közölte.

Látóhatár Kör, a Temesvárt tanuló magyar főiskolások 1974-ben alakult irodalmi és tudományos önképzőköre. A Diákművelődési Házban tevékenykedik. Ülései bemutatkozást, vitafórumot biztosítanak a tollforgató, verseket, elbeszéléseket, esszéket és tanulmányokat írogató egyetemisták számára. Másrészt bánsági, erdélyi és fővárosi szépírók, lapszerkesztők, művészek, tudósok és kutatók rendszeres meghívása, előadókkénti felléptetése által a főiskolások ismeretkörének bővítését, általános műveltségi szintjének emelését, esztétikai ízlésének pallérozását, irodalomszeretetének állandó fokozását, anyanyelvi kultúrájának következetes ápolását és gazdagítását szolgálják.
Szellemi irányítója Bálintfi Ottó egyetemi tanársegéd. Egykori tagjai közül Bakk Miklós, Hajdu Zoltán, Mirisz Miklós, Salat Levente, Szabó László, Szabó Mónika, Toró T. Tibor és Visky András újságjaink, folyóirataink munkatársaivá, lapszerkesztőkké, költőkké, elbeszélőkké és szakírókká váltak. A diákalkotók mellett meghívott vendégekként írók, művészek szerepeltek.
A ~ tagsága minden tanévben immár hagyományosan felkeresi a Bega-parti város műemlékeit, irodalom- és helytörténeti jelentőségű épületeit, szobrait, síremlékeit.
1984-ben hatalmi szóval betiltották működését.
1990. február havában egy lelkes diákcsoport újjáalakította a kört azzal a céllal, hogy a különböző fakultások magyar hallgatóit általános művelődésükben támogassa s magyar beszéd- és fogalmazáskészségüket kialakítsa. Első vendégük, Kányádi Sándor tiszteletére művész-estet rendeztek, majd "Memento Marosvásárhely" címen dolgozták fel az 1990-es tragédiát. A következő előadásokon többek között az optimizmus-pesszimizmus, a döntésmechanizmus, a nukleáris kozmogónia, parajelenségek kérdése szerepelt, s elhangzott Toró Tibor reáliák és humaniórák egyeztetését célzó Anyag-antianyag-szimmetria fogalmának genézise és József Attila költészete c. előadása.
Bodó Barna: Mennyire széles a Látóhatár? Ifjúmunkás 1979/28.

Lugos magyar irodalmi élete.
A város már az 1333. évi pápai tizedjegyzékben szerepel; magyar írásbelisége a XVI. századig vezethető vissza. E század derekán már jelentős, a románok körében is hódító református gyülekezetei vannak, s a kálvinizmus térnyerése nyomán több magyar nyelvű oklevél maradt innen az utókorra. Fejlődését az 1658-as török hódítás megakasztja, a magyarság nagyrészt elmenekül az erdélyi városokba, főleg Tordára, befogadásukról az 1660. évi erdélyi országgyűlés határoz. Művelődési életről újra csak a XVIII. század derekától lehet beszélni, számottevő magyar kulturális eredményeket pedig csak a kiegyezést követő korszak hozott.
1852-ben alakult meg a Lugosi Magyar Dal- és Zeneegylet, ez megszakítás nélkül 1948-ig működött, amikor is a Ion Vidu Kórusba olvasztották be. 1879-ben indult a Krassó-Szörényi Lapok, amely szintén átvészelte az 1919-es hatalomváltozást, s 1939-ig jelent meg folyamatosan. 1919 előtt jelentős szellemi erőket tömörített a neves lugosi Állami Főgimnázium. Tanárai között volt Iványi István, a mindmáig alapvetőnek tekinthető Lugos rendezett tanácsú város története c. munka (Szabadka 1907) szerzője, nemkülönben Turchányi Tihamér, aki három történelmi munkát is megjelentetett Lugoson, köztük a Krassó-Szörény vármegye története (1905) c. monográfiát. Itt tanított Putnoky Miklós, akinek irodalmi munkássága – Eminescu-fordításai, magyar-román és román-magyar szótára, Carmen Sylva életéről és műveiről írt könyve (1910) – úttörő a magyar-román szellemi kapcsolatok építésében. Itt volt tanár és tanfelügyelő Dengi János költő, irodalomtörténész, verstani kézikönyvek szerzője. Kitűnő tükre e korszaknak Szántó György Csőd c. regénye, amely a Lugoson nevelkedett író ifjúkori élményeit idézi fel. A népszerű Fráter Loránd Lugoson írta Tele van a város akácfavirággal és Száz szál gyertya c. közismert dalát.
Bár 1919 után a magyar értelmiség jelentős része elhagyta a várost, a kiadói tevékenység nem szűnt meg; magyar nyelvű könyveket 1918-1940 között, szám szerint 131-et, kiadványokat továbbra is nyomtattak a Wencely-Virányi-, Husvéth és Hoffer-, Szidon- és Auspitz-féle nyomdában. A lapkiadásban kiemelkedő időszak kezdődött azáltal, hogy az OMP erős tagozata alakult meg Jakabffy Elemér vezetésével, aki hosszú időn át a párt országos alelnöke is. Ő szerkeszti a *Magyar Kisebbség c. "nemzetpolitikai szemlét", amely 1922-től 1942-ig folyamatosan a kisebbségtudomány, nemzetiségi politikaelmélet s nemzetközi jog jelentős orgánuma volt. Mellette számos más kisebbségpolitikai vonatkozású munka is megjelent, így Jakabffy tollából az Erdély statisztikája (Lugos 1923), a Glasul Minorităţilor mint időszaki kiadvány vagy Willer József parlamenti beszédeinek gyűjteménye.
A Krassó-Szörényi Lapok a két világháború között szintén az OMP szócsöve volt. Általában hetente kétszer jelent meg, s vezércikk gyanánt tartalmas politikai elemzéseket közölt Jakabffy, Willer József, az Eminescu-fordító nagyszebeni Szőcs Géza, Sulyok István s az 1926-tól a betiltásáig felelős szerkesztőként szereplő Arató Andor tollából. Jelentős mértékben Lugoshoz kötődik Szombati Szabó István ref. lelkipásztor irodalmi pályája. Itt jelenteti meg A vallási kisebbségek Erdélyben c. angolból fordított művet (1925). A 20-30-as években több művelődéstörténeti jellegű írását adta ki Márki Ferenc nőrincsei plébános. A II. világháború éveiben a magyar nyelvű szellemi élet a Dal- és Zeneegylet tevékenységére korlátozódott, de a közlési lehetőségek megőrzésére irányuló kísérletek közül honismereti értékeinél fogva jelentős lett a *Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek sorozatának megjelentetése.
Az 1944-es fordulat után pár évig önálló magyar középiskola és tanítóképző működött Lugoson. Megszűnésük visszaesést jelentett a magyar művelődési életben, s ehhez még az is hozzájárult, hogy a száz éven át volt megyeszékhely a tartományok létrehozásával vidéki kisvárossá minősült vissza. Napjainkban az irodalmi törekvéseket az 1972-ben megalakult *József Attila Irodalmi Kör támogatja. Kezdetben Berinde György tanár vezette, majd Fülöp Lídia írónő, a Dolgozó Nő munkatársa (Begaparti kavicsok címen gyermekélményeit, Tenyérnyi napfény címen marokkói útijegyzeteit közölte). A 80-as évek elejétől a Bakk Miklós szervezte szabadegyetemi előadásokra is e kör keretén belül került sor. A kör tagjai írásaikkal a temesvári Szabad Szó, valamint a *Lépcsők c. antológiák hasábjain jelentkeznek. Az irodalmi érdeklődés ébrentartásában jelentős szerepet játszik a Lugosi Népszínház 1969-ben megalakult magyar tagozata is, amely Petőfi-, Arany- és Ady-emlékműsorokat is bemutatott; a hazai magyar drámaírók közül Méhes György, Tomcsa Sándor, Sütő András, Lőrinczi László, Fülöp Miklós, Márton János és Rappert Károly műveit vitte színre.
A város magyar szellemi színfoltja, hogy a Kirjat Széfer lugosi zsidó kiadó 1935-ben Szécsi Ferenc fordításában itt jelentette meg Albert Einstein Hogyan látom a világot c. munkáját.
Rosenzweig Mór: Emlékkönyv a Lugosi Dal- és Zene-Egylet ötven éves fennállásának emlékére. Lugos 1902. – Arató Andor: Az igazság útja. Főszerkesztői beköszöntő. Krassó-Szörényi Lapok 1926. nov. 4. – Kozma Elza: Egy irodalmi-művelődési kör krónikája. Utunk 1989/4.

M-studió, teljes nevén Magyar studió - a temesvári diákotthonok számára vezetéken közvetített *diákrádió. 1973-ban kezdte meg adásait. Első főszerkesztője Nagy Gy. Zoltán villamosmérnök, utóda 1974-től Barabás Sándor ugyancsak villamosmérnök és Tóth Sándor fizikus hallgató, 1975-től Burián Felicián, 1977-től Tüzes Péter, 1980-tól Csulak Ferenc, utóbbiak is villamosmérnök-hallgatók. A másfél órás heti adást 20-25 állandó diák-munkatárs készítette, köztük Bakk Miklós, Borbély László, Hajdu Zoltán, ifjabb Toró Tibor. Állandó rovata volt a tudománytörténet, művészet, irodalom, nyelvművelés, bel- és külpolitika, humor, sport. Szerepet játszott a táncház és a zenekar létesítésénél is. "Energiatakarékosságra" hivatkozva 1986-ban beszüntették.
Az 1989-es forradalom után újrakezdte adásait Bartha Csaba, Nagy Iván és társaik ügybuzgalmából. Ám tekintettel az újjászülető Temesvári Rádió magyar nyelvű adásának a magyar főiskolások számára indított műsoraira, nem sokkal később felfüggesztette külön működését.

Nemhivatásos színjátszás, a hagyományos *műkedvelő játék helyében szokásossá vált kifejezés. Az 1991-ben Temesvárt alakult *Romániai Magyar Nemhivatásos Színjátszók Egyesülete s alcímében az abból alakult Jádzó Társaság az új elnevezést – nemzetközi példák nyomán – nálunk is bevezette.

Népi Toll Versenye, a MADOSZ népi radikalizmusát képviselő Erdélyi Magyar Szó kezdeményezése a paraszt és munkás olvasók írásbeliségének kifejlesztésére. Az 1939-40-es kísérlet Táncsics Mihály 1848-as Munkások Újsága c. lapja nyomán indult el, és sikerült nemcsak őszintén rávilágítania a népélet nehéz körülményeire, hanem a Gaál Gábor-féle Korunk által annak idején hirdetett *valóságirodalom mellé sorakoztatni nem egy újonnan jelentkezőt.
1940-ben Temesvárt Méliusz József fejlesztette tovább a ~ módszerét A nép ír c. értékelésével, majd az 1944-től Brassóban meginduló *Népi Egység, az MNSZ napilapja biztatta megszólalásra a népi toll versenyzőit Dalol a nép c. rovatában. Bár a szocialista pártállam torzulásai során egyre több akadály korlátozta az őszinte népi vallomásokat, a *munkáslevelezők írásbeliségéből hovatovább a magyar önismeret egyik jellegzetes műfaja alakult ki.
Ezek a kísérletek segítették felszínre kerülni a sajtó, a könyvkiadás hozzájárulásával számos munkás, paraszt, kisiparos tollforgató önéletrajzait és mozgalmi emlékezéseit. A kezdeti ~ elindította Bonczos István szépírói, Kovács István emlékírói pályáját, ezt folytatták Veress Pál, Kurkó Gyárfás, Tamási Gáspár emlékezései, és előzményei voltak Győri Klára, Kocsis Rózsi, Zsigmond Erzsébet és mások *népi élettörténeteinek.
Méliusz József: A nép ír. Közli Kitépett naplólapok. 1961. 211-16.

Nótaszerzők, újkori lírai dalok, lényegében népies műdalok alkotói. Dalaikban felfedezhetők az új stílusú népdal sajátos jegyei, így a dallamépítkezésben a hosszabb sorokat, a hangzatfelbontást, a félhangokkal való színezést, a szokatlan hangközöket utánozzák. A mi vidékünkről származó nótaszerzők közül Balázs Árpád, Fráter Loránd és Fráter Béla gyakorolt erőteljesebb hatást a romániai magyar nóták fejlődésére. Terjesztésükben fontos szerepe volt a cigányzenészeknek, a népszínműveknek és az olcsó *kottakiadás hozzájárulása is jelentős. Tágabb értelemben a nótát a *könnyűzene egyik válfajának tekinthetjük.
1930-ban Szittya Horváth Lajos nótafüzetei váltottak ki heves vitát, négy évtizeddel később A Hét hasábjain bontakozott ki hosszab lélegzetű párbeszéd a nótáról. A romániai magyar nóta képviselői az előadóművészekkel karöltve 1939-ben Kolozsvár székhellyel létrehozták a Nótaszerzők, Szövegírók és Előadóművészek Egyesületét.
A nyomtatásban megjelent nótairodalom gyakrabban említett szerzői városok szerint csoportosítva a következők:
Arad: Békefi Pál (Ha felszáll a titkos alkony. Serényi József szövegére, 1924).
Lugos: Szittya Horváth Lajos (Gondolj reám. Horváthné Somsay Erzsébet szövegére; Bánom, hogy megházasodtam; Rózsás kertben jártam; Sej! haj! harmatos a kukorica levele. 1931).Temesvár: Kálmán Andor (Fehér akác. 1920; Nótáskönyve. 1922); Czeglédy Gyula (Ha kérdeznek majd felőlem. Kálmán Andor szövegére. 1922); Madaras Gábor (Székely nóták. 1922; Újabb magyar dalok. 1923); Erőss Béla (Legújabb magyar dalai. 1923); Kalmár Tibor (Kedvelt magyar dalai. 1923); Sas Náci (Két legújabb magyar nótája. 1923); Szirmay Károly (Kincses magyar nóták. 1924). Ugyanitt évszám nélkül: Ányos Laci (Nem ragyog a csillag szebben); Barna Károly (Szeress te mást!); Mayer Jenő (Hej, haj, Lina. Veres Kálmán szövegére); Reményi Béla (Nem jönnek vissza már az évek); Révész Róbert (Két eredeti magyar dal); Váradi Zoltán (Jó estét, lányok); Vitos Pálné Eredeti magyar nótái).
S. Nagy László: A magyar dal történeti fejlődése. Ellenzék 1927. jan. 25. – Szittya Horváth Lajos: Hozzászólás. Röpirat. Székelykeresztúr 1930. – Sárosi Bálint: Zenei anyanyelvünk. Bp. 1971. – László Ferenc, Szabó Csaba, Rónai István, L. Bakk Anikó, Vermesy Péter, Horváth Tibor, Szenik Ilona: Harc a zenei anyanyelvért. Vita. A Hét Évkönyve. 1980. 57-86. – Jagamas János: Miért nem népdal? Közli A népzene mikrokozmoszában. Tanulmánygyűjtemény. 1984. 57-154.

Olosz Lajos Irodalmi Kör, – irodalmi-művelődési kör az Arad megyei Nagyzerinden. 1969-ben hozta létre egy helyi művészet- és irodalomkedvelő, a szépség utáni vágyat magában hordozó fiatal értelmiségi csoport és a köréje tömörült nagyzerindi diákság. A kör tagjai az akkor Kisjenőn élő Olosz Lajost tekintették szellemi vezérüknek, aki vállalta is tevékenységük irányítását egészen 1977-ben bekövetkezett haláláig. A közel egy évtizedes szellemi kapcsolat és a költő iránti tisztelet jeléül vette fel az ~ nevet 1977-ben.
E kapcsolat ihletője két Olosz-vers: a Parancsoló értelem s a zerindieknek dedikált Vers a vén cserfához.
Az ~ vezetőinek, elsősorban Csanádi János magyar szakos tanárnak vállalt célja a művészi szép iránti fogékonyságra, az esztétikai értékek fölfedezésére és megbecsülésére való nevelés, valamint az, hogy a kört látogatókból irodalomszerető és -értő olvasókat, áldozatkész művészetbarátokat neveljenek. Ennek keretében sajátos feladatuknak tekintik névadójuk emlékének ápolását, költészetének minél szélesebb körű megismertetését.
Működésének több mint negyedszázada alatt az ~ rendszeresen szervezett műsoros esteket a magyar irodalom és történelem kiemelkedő személyiségeinek évfordulói alkalmából, találkozókat jeles írókkal, képzőművészekkel. A több mint ötven ilyen rendezvény igen nagy számú közönséget vonzott és vonz. Az ~nek vendége volt a hazai magyar művelődési élet számos személyisége, így Anavi Ádám, Bajor Andor, Banner Zoltán, Bárányi Ferenc, Bárányi Ildikó, Bitay Ödön, Bonczos István, Nagy Ilona, Cseke Péter, Demény Lajos, Domokos Géza, Franyó Zoltán, Gittai István, Kányádi Sándor, Kovács János, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Mózes Attila, Szász István, Szász János, Tóth Mária, Tóth Sándor, Varga Gábor, Zágoni Attila.
A kör tagjai közül néhányan (Adorján Mihály, L. Andrási Zsuzsa, Fazekas József, Fodor Lajos, Iuliu Lucaciu, Papp Hortenzia, Szabó József, Besenyő Sándor) maguk is megpróbálkoztak tollforgatással; írásaikat az aradi Vörös Lobogó, Falvak Dolgozó Népe, Művelődés közölte.
1991-ben Olosz Lajos születésének centenáriuma alkalmából, a kisjenői Körös mente Irodalmi és Közművelődési Társasággal együttműködve, nagyszabású ünnepségeket rendeztek, amelyeknek keretében a költő kisjenői házán és szülőházán, Ágyán Olosz Lajos-emléktáblákat avattak, Kisjenőn, Ágyán és Nagyzerinden az ünnepségek két napja alatt irodalmi-művészi műsorokat mutattak be, s neves előadók emlékeztek meg Olosz Lajosról. Ebből az alkalomból közölt irodalmi összeállítást a költőről a Romániai Magyar Szó, a Művelődés, az aradi Jelen s a nagyváradi Harangszó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja.
Az ~ keretében 1994-ben megszervezték Nagyzerind első okleveles említése 825. és Feketegyarmat 750. évfordulójának ünnepségeit; erre az alkalomra Bölcsőhely címmel kiadványt szerkesztettek, benne a helységből elszármazottak írásaival.
A kör tagjai voltak a kezdeményezői a nagyzerindi képtárnak, amelyet 1974 májusában nyitottak meg. A képtár elképzelését Fazekas József tanár, a művelődési otthon akkori igazgatója a Falvak Dolgozó Népében 1973 decemberében közzétett felhívásában fogalmazta meg először, s e felhívás nyomán, Cseke Péter támogatásával (aki a lapban a művészekkel való kapcsolatteremtésre állandó rovatot biztosított) értékes gyűjtemény állt össze hazai magyar művészek adományaiból. A megnyitás óta (amelyhez ünnepi keretet az 1974-ben is megrendezett Aradi Tavasz művelődési rendezvénysorozat biztosított) a képtár állománya jelentős mértékben gyarapodott, s a kiállított képek és szobrok száma mára eléri a 120-at.
Az ~ kezdeményezésére indult meg 1996 februárjában a Körösköz c. időszaki kiadvány, amelyben a Fekete- és a Fehér-Körös mente művelődési és néprajzi hagyományait kívánják megörökíteni.
Névadója "halálának 20., valamint református egyházkerületi főgondnokká választásának 50. évfordulóján" az ~ megjelentette a költő "istenes versei"-t Csanádi János válogatásában és bevezető tanulmányával. Ez az aradi Kölcsey Egyesülettel és a kisjenői Körös mente Irodalmi Körrel közös kötet (Szeplőtlen oltár. Arad 1997) egyben a *Fecskés Könyvek új sorozatának első kötete is.

Ormós Zsigmond emlékezete. Az Arad megyei Pécskán 1813-ban született és a sokféle nyelvet beszélő Bánságban felnőtt Ormós Zsigmond mind művészettörténeti érdeklődése és közéleti publicisztikája, mind művelődés- és tudományszervező fáradozásai révén vált elismert személyiséggé. A 48-as forradalmat megelőző években Szabadelmű levelek vagy democrat labdacsok aristocrat görcs ellen c. korunkig kéziratban maradt politikai röpiratának tanúsága szerint a reformifjúság legjavához tartozott, de azok közül is kitűnt az együtt élő népek iránti toleranciájával: 1841-ben regényt jelentetett meg a zsidók emancipációjának érdekében (Véres bosszú), közel két évtizeddel később pedig "regényes korrajz"-ban elevenítette fel a Bánságnak a török uralom alatti és utáni idejét, s benne a népi együttélés históriai példázatát adta (A Banya sziklája – Piatra Babi. 1858). A kiegyezés után, 1871-ben Temes megye főispánjaként nemcsak programbeszédében, de egész közigazgatás-irányítói munkájában a megye különböző nyelveket beszélő lakosai közötti békesség fenntartását tekintette fő törekvésének.
Maradandó művekkel maga is gyarapította a magyar művészettörténeti szakirodalmat, de legalább olyan fontos volt – s sokkal távolabbi időkre kiható – fáradozása a Bánság korszerű magyar művelődési és tudományos intézményeinek létrehozásáért.Íy az ő nevéhez fűződik a temesvári székhelyű Bánsági Történelmi és Régészeti Múzeum-Társulat létrehozása, gyűjteményeinek értékes műtárgyakkal és könyvekkel való gyarapítása. Végrendeletében jelentős pénzösszeget is hagyományozott a társulatnak. Eredményesen támogatta a temesvári színjátszást, a helyi képzőművészeti tevékenységet, a zenei életet és a sajtót is. Amikor 1894-ben meghalt, munkatársa és barátja, Patzner István mondott sírja fölött emlékbeszédet (Id. Ormós Zsigmond emlékezete. Temesvár 1895). Ez az önállóan is megjelent emlékbeszéd volt öröksége hazai számbavételének első bizonysága. Hatalmas levelezéséből 1915-ben az Erdélyi Múzeumban Gálos Rezső tette közzé Szentiváni Mihályhoz írott leveleit; Arany János hozzá írt három levelét (1862-65), Benkő Samu adta ki a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben (1965. 166-174); a hozzá írt Munkácsy Mihály-leveleket Vida György publikálta román fordításban és dolgozta fel (Studii şi Cercetări de Istoria Artei, Seria Arta Plastică, 1972); George Cantacuzinónak, a későbbi román pénzügyminiszternek hozzá írott francia nyelvű leveleit Mikó Imre fordításában ugyancsak Benkő Samu hozta nyilvánosságra 1976-ban, amikor a temesvári Állami Levéltárban található Ormós-hagyatékból a Szabadelmű leveleket (Téka, 1976) is megjelentette.
Benkő Samu volt az, aki napjainkban elsőnek hozta vissza a köztudatba Ormós Zsigmond alakját a Szabadelmű levelek kiadásához írott bevezető tanulmányában (Ormós Zsigmond ifjúsága és irodalmi munkásságának kezdetei). E kiadás keltette fel újra az érdeklődést iránta s éltette különösen 1990 után, amikor Temesváron *Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság alakult, s halálának 100. éves évfordulóján kegyelettel idézték a példamutató előd emlékét.
O. Zs. Emlékkönyv. Temesvár 1883. – Patzner István: O. Zs. emlékezete. Temesvár 1895. – Vekerdi László: Szabadelmű levelek. Tiszatáj 1977/2. 81-85. – Benkő Samu: O. Zs. ifjúsága és irodalmi munkásságának kezdetei. In: A helyzettudat változásai. 1977. 198-230. – T. Erdélyi Ilona: O. Zs. szabadelmű levelei. Irodalomtörténeti Közlemények 1979/3. 347-348.

Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság, irodalmi-művelődési társaság Temesváron. Elődjét, a *Kisenciklopédia szabadegyetemet 1968 őszén a temesvári magyar értelmiségiek egy csoportja hozta létre, Salló Ervin egyetemi tanár vezetésével. 1980 óta Matekovits György orvos áll a társaság élén.
Az alapítók olyan szellemi tömörülést kívántak életre hívni, amelynek legfontosabb célja – bár ezt az alakulás időszakában nem lehetett nyíltan megfogalmazni – a város magyarságának egybefogása, önazonosság- és összetartozástudatának ápolása, erősítése. Részben az adott lehetőségek, részben a temesvári magyarság keretében igen nagy súlyt képviselő műszaki és természettudományi értelmiség érdeklődése következtében sokáig tudományos ismeretterjesztés volt az elsődleges tevékenységi területe. Üléseit havonta, minden második szerdán, az egykori Magyar Házban vagy az Írók Házában tartotta. Az elnöki tisztet 12 évig betöltő Salló Ervin és munkatársai azonban jóval többre vállalkoztak a tudományos ismeretek puszta átadásánál: a magyar szó erejével és példát mutató értelmiségi jelenléttel hitet öntöttek a maroknyi temesvári magyar közösségbe. A Kisenciklopédia rendezvényein szereplő helyi vagy meghívott más városokbeli előadókat zsúfolt terem fogadta; a hallgatóság száma nemegyszer a százat is meghaladta.
Az 1980-as évek második felében a társaság az egyre mostohábbá váló körülmények ellenére is folytatta munkáját; a benne aktív szerepet vállaló temesvári diákság, amely *Látóhatár Kör néven önálló tömörülést is alkotott, még 1989 decemberében is igen színvonalas műsort mutatott be 150 néző előtt. Ebből a körből kerültek ki azok, akik a diktatúrával nyíltan szembeszálló Tőkés László védelmében az utcára vonultak, és néma jelenlétükkel tiltakoztak az önkényes kilakoltatás és a hatalmi brutalitás ellen.
Az ~ nevet 1990 elején vette fel a társaság, Temesvár egykori nagy közéleti személyiségének az emlékére.
A megváltozott körülmények között egyik legfontosabb célkitűzésének tekintette a helyi magyarság keresztény értékeinek megerősítését, ezerszáz éves kultúrkincsünk időtálló alkotásainak megismertetését, a megmaradás útjainak és lehetőségeinek fölmutatását a közösség tagjai előtt. Színvonalas rendezvényein számos bel- és külföldi neves előadó szólalt meg, s gyakori a helybeli vagy határon túli előadóművészek, színészek, zenészek szereplése is.
1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulójára emlékezve, történelmi szemináriumot szervezett az EMKÉ-vel és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal karöltve. Az itt elhangzott előadásokat – másokkal kiegészítve – Történelmünk a Duna-medencében címmel kötetbe gyűjtve jelentették meg (Kv. 1998).
A ~ rendezvényeinek száma 1968-96 között mintegy nyolcszáz; ezeken több mint 37 000 hallgató vett részt.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kiemelkedő közösségszervező munkájáért Matekovits Györgyöt a Kuun Kocsárd-díjjal tüntette ki; ez a kitüntetés egyben a temesvári magyar művelődés közel három évtizedes eredményeinek elismerése is.

Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság, 1993-ban alakult a Partium, a Bánság, a Szilágyság, Szatmár és Máramaros helytörténeti hagyományainak, történelmi emlékeinek felkutatására, ápolására és népszerűsítésére, a közönség honismereti nevelésére. Szervezetileg az EKE Bihar megyei Osztályához tartozik, s a nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület védnökségét élvezi. Tagjainak száma az alapításkor 12 volt, ma megközelíti a 100-at. Elnöke Dukrét Géza, titkára Gyarmati Gábor, területi alelnökei az alakuláskor Péter I. Zoltán (Bihar), Kovách Géza (Arad), Bántó Bálint (Szatmár), Major Miklós (Szilágyság), Véső Ágoston (Máramaros) és a később megválasztott Pálkovács István (Temes megye).
1994-től évente megrendezik a Partiumi Honismereti Konferenciát, amelyen egy-egy központi témában hangzanak el előadások (I. az egyházi műemlékekről, II. a partiumi honismereti és néprajzi kutatásokról, III. a partiumi temetőkről és azok műemléki jellegéről, IV. 1848/49 partiumi emlékeiről, V. a vidék várainak, kastélyainak, udvarházainak állapotáról, VI. a Partium Árpád-kori településeiről). Rendszeresen szervez a ~ honismereti találkozókat, csoportos kirándulásokat, ifjúsági és felnőtt-vetélkedőket honismereti témákról.
Kezdeményezője s többnyire kivitelezője is számos magyar vonatkozású emléktábla, emlékjel elhelyezésének, felújításának: Szentjobbon, Somoskő váránál, Réven, Nagyváradon, Érsemjénben, Aradon Kulcsár Andor helytörténész, Márton Gabriella (Ady első nagyváradi szerelme), Bíró József művészettörténész, K. Nagy Sándor helytörténész, Szent László király, Fráter Loránd zeneszerző, Lóczy Lajos földrajztudós emlékére. Fényes Elekre, a magyar statisztika úttörő személyiségére emlékezve nemcsak emléktáblát helyeztek el szülőfalujában, Csokalyon, hanem évente Fényes Elek-díjjal jutalmazzák a helytörténeti munkában kiemelkedőket.
1994 óta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott *Partiumi Közlöny mellékleteként Partium címmel honismereti lapot jelentet meg a ~, s 1995-ben elindította a Partiumi Füzetek c. sorozatát, amelyben Benedek Zoltán, Bessenyei István, Borbély Gábor, Csernák Béla, Dánielisz Endre, Dukrét Géza, Jancsó Árpád, Major Miklós helytörténeti, művelődéstörténeti, honismereti és műemlékvédelmi témájú kötetei jelentek meg.
Dukrét Géza: Partiumi füzetek. Könyvesház 1999/1. 33-34.

Periszkop Népszínház, 1969-ben az Arad municípiumi Művelődési Házban Znorovszky Attila és Szekeres Gábor alapította színjátszó társulat. Már nevével is jelezte, hogy a Szántó György szerkesztésében indult *Periszkop (1923-26) irodalmi és művészeti szemle szellemi hagyományát követi. Első bemutatója Az égre írj! c. Radnóti-est volt. 1970-ben Caragiale Farsang c. vígjátékának rendezéséért országos I. díjat kapott. Emlékezetes az Ady tárcanovelláiból és publicisztikai írásaiból Vijjogó éji csapat címmel összeállított műsor is.
A csoport 1981-ben elnyerte a népszínházi státust. Elsődleges feladatának az erdélyi magyar szerzők darabjainak bemutatását vállalta. Színre vitte Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művének és Zágoni Attila Sóderhivatal c. humoreszkjének dramatizált változatát, majd sorra került Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédia c. darabja is. A Megéneklünk Románia Fesztivál országos szakaszán 1983-ban Bajor Andor Viszontlátásra, állomásfőnök úr! c. egyfelvonásosának előadásáért az együttest II., Dóka János színművészt előadói I. díjjal jutalmazták. A nyolcvanas évek végén Znorovszky Attila Tanulj meg, fiacskám, komédiázni! címmel kabaréműsort állított össze, s megrendezte Tomcsa Sándor Műtétjét. A gyermekek számára bemutatták a Grimm testvérek Brémai muzsikusok c. meséjének zenés változatát. Ezzel a kabaréműsorral a társulat a Szilágyságban és Udvarhely megyében turnézott.
A Znorovszky Attila halálával elárvult művészegyüttes 1991-ben Asztalos István A fekete macska c. darabjával részt vett Sepsiszentgyörgyön a Concordia-napok elnevezésű fesztiválon, s elnyerte a legjobb előadás díját. Sikeres volt a magyarországi Zsámbéki Napokon s a szlovákiai Jókai Napokon való bemutatkozása is.
Ujj János: Népszínházak az élen. Művelődés 1981/8-9. – Mózer István: A Periszkop Népszínház és Kányádi-ősbemutató Aradon. Utunk 1984/28. – Szekernyés János: Nagykorú népszínház. Művelődés 1984/10.

A Temesvári Rádió Magyar Szerkesztősége, a Román Rádió temesvári területi ~-ja. A magyar szerkesztőség a forradalmi változások napjaiban, 1989. december 23-án sugározta első adását. Napi egyórás műsoridejében országos, illetve bánsági híreket, közéleti híradót, politikai kommentárt sugároz; helytörténeti és nyelvművelő rovatuk is rendszeresen jelentkezik, ezenkívül sorra bemutatják a Temesköz magyar szórványtelepüléseit. Fontosabb műsorok, rovatok: Hírek, Közéleti híradó, A szó és az ember (nyelvművelő), Temesvári séták (helytörténet), Politikai konferansz, Orvosi tanácsadó, Bánsági síp (művelődési műsor, 1995-1997), Olvassuk együtt (irodalmi folyóirat, 1999-2001).
Alapító főszerkesztője Baranyi László (1989-1999), ma a magyar adást Bartha Csaba és Koczka György vezetik. 2002-ben a szerkesztőség tagjai még: Erdélyi Rita, Lehőcz László, Martin Ágota.
Állandó munkatársak: Jámbor Gyula (Arad), Szekernyés János, Szekernyés Irén, Bányai Aranka, Kiss Anikó, Dr. Lakatos Gábor, Fall Ilona, Gáspár Barra Réka (Déva), Dudás József, Ohanovits Miklós, Gazda Árpád (1990, illetve 1998-1999), Dr. Kiss András ornitológus. Adásaik nagy részét CD-ken tárolják. A magyar adás 10. évfordulójára jubileumi CD-válogatást adtak közre.

Rezeda, Temesvár Művelődési Házában az 1970-es években alakult magyar népi együttes, dal- és táncközösség. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa kezdeményezésére és védnökségével alakult meg, eleinte a temesvári Diákművelődési Ház magyar csoportjaként, később beillesztették a művelődési ház közös csoportjába. Élére az egykori együttes-tag, Tódor Béla zenetanár állt, művész feleségével, akikhez a Maros Népi Együttesből ide került Teodor Haiduc koreográfusként csatlakozott. A mintegy 40 tagú csoportot temesvári, újmosnicai és más környékbeli helységek munkásaiból és értelmiségéből toborozták, és temesvári előadásaikkal, vidéki vendégszerepléseikkel (Bodófalva, Detta, Igazfalva, Lugos, Majlátfalva, Ótelek, Végvár, Zsombolya) és külföldi fellépéseikkel (Magyarország, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Törökország; 1989 óta évente a Vajdaság is) a népek és kultúrák békés együttműködéséről tettek tanúbizonyságot. Az utánpótlás szükségének parancsait követve az 1980-as években az ifjúság részére magyar népi tánctanfolyamot szerveztek.
Graur János: A temesi tájak Rezedája. Művelődés 1978/4. – Boér Jenő: Rezedások a Rezedáról. Művelődés 1979/8. – Juhász Zoltán: A barátság és a testvériség jegyében. Előre 1981. ápr. 22.

Forrás: ROMÁNIAI MAGYAR IRODALMI LEXIKON, a Bánságban működő kulturális intézmények összefoglalója.
A teljes Lexikon a "Bánsági könyvtárban" is olvasható