Nemesek a Bánságban - összefoglaló
1785-ben Temes vármegyében csupán 134, Temesvár városában pedig 65 nemes lakott. A XIX. század első felében a nemesek száma a beköltözködések és az új nemesítésekkel jelentékenyen megnövekedett. 1820-ban 335 és 1832-ban 602 - szavazattal bíró - nemes volt a vármegyében és közöttük a nagybirtokos nemesség volt túlsúlyban. Torontál vármegyében, a vármegyei önkormányzat visszaállítása óta, a vármegyei nemes családok száma mindegyre növekedett. Míg 1785-ben csak 108 nemes férfiszemélyt írtak össze, addig az 1836-ban megtartott tisztújítás alkalmával 976 szavazati joggal bíró nemes szerepel az összeírásban. Krassó Szörény vármegye esetében nincsenek hasonló adatok.
Ágoston.
Zala vármegyéből származik. A család tagjai
közül Lajos, 1779-ben Temes vármegye visszaállítása alkalmával, a vármegye
főügyésze volt 1787-ig. Ekkor alügyész lett. 1790-ben ismét főügyész. (†1799.)
Aigner.
A. András 1656 nov. 20-án nyert címeres
nemeslevelet III. Ferdinánd királytól. A család tagjai közül Károly nagyjécsai
jegyző, 1839-ben nyert nemesi bizonyságlevelet Pozsony vármegyétől, a melyet
1843 márc. 16-án hirdettek ki Temes vármegyében.
Áldássy (szanádi).
Kroppel
Ignácz bajai kereskedő és unokája János családnevüknek Á-ra való változtatása
mellett, 1797 június 23-án magyar nemességet, 1800 december 1-én pedig Szanádi
előnevet nyertek. A nemességszerző Á. J. 1780-ban vásárolta meg a kincstártól Szanádot. A család a XIX. század első felében Aranyhegy pusztát is bírta. Ignácz
a Ludovika-Akadémia számára 1825-ben és 1836-ban tett adományokkal örökítette
meg nevét. Címer: négyelt pajzs. 1. és 4. kékben
hullámokon ringó háromárbocos hajó, három-három veres csíkos dagadó vitorlával.
2. és 3. arannyal és veressel vágott mezőben váltakozva vágott oroszlán.
Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kinövő arany-griff, jobbjában ezüst
keresztet tartva. Takarók: kékezüst-veresarany.
Alexich (Allexich).
Határőrvidéki család. Boszniából jött át.
1555-ben történik a családról először említés, mikor mint vojvodák harcoltak a
törökök ellen. 1556-ban Ráde és Radován vojvodák Ferdinándtól a Marburg rechtes
Drauufer járásban levő Skogen helységben kaptak birtokot oly kötelezettséggel,
hogy katonákat kiállítani és azokat a törökök ellen vezetni tartoznak. Mikula
fia, Bózsa, a varasdi határőrezredbe lépett és tőle a család a Bozsin
melléknevet még ma is viseli. A Bánság területére a család a XVIII. század
elején jött és Pancsován telepedett le. József Mária Terézia alatt oberknéz
volt. Szilárd 1830-ban Torontál vármegye tb. táblabírája. György Pancsováról
Révaujfaluba költözött és ott házközösséget alapított. György unokája, Milán,
postaellenőr Nagybecskereken, fiai, Bagolyub, Torontál vármegye főlevéltárnoka
és Milenkó temesvári postatiszt. A család Pancsován élő tagjai, Pál és Milutin,
valamint Szilárd, városi orvos. Címer: Arany haránt pólyával szelt kék pajzs. A
felső és alsó mezőben ezüst-liliom, a pólyában 3 fél mankós vörös kereszt.
Sisakdísz: nyílt fekete sasszárny. Takarók: kékezüst és vörös-arany.
Almásy
(zsadányi és törökszentmiklósi gróf és nemes).
A
család első ismert őse János, a kir. tábla jegyzője, később Hevesvármegye
alispánja, ki 1677 aug. 11-én nyert címerlevelet testvérével, Györggyel és ennek
gyermekeivel együtt. Ezek azonban csakhamar Békés vármegyébe költöztek át. János
1700-ban Törökszentmiklós, Tiszatenyő, Szenttamási és Csépa helységekre nyert
adományt, 1701-ben pedig megvásárolta Zsadány, Cselőháza pusztákat és Zaránk
falut. Fia, János, 1728-ban országgyűlési követ, 1732-ben helytartósági
főjegyző, 1744-ben táblai ülnök, 1749-ben hétszemélynök, 1756-ban Jászkun
főkapitány. Fiai közül Pál 1789-90-ben Nógrád vármegyében királyi biztos, Ignácz
József, aki 1771 november 8-án grófi rangot nyert, az idősebb grófi ágat
alapította, továbbá Mihály, Antal és József I. Pál fiai, II. Pál és Ignácz,
alkancellár, 1815 augusztus 11-én Sarkadi előnévvel grófi rangot nyert. Tőle
származik az ifjabb grófi ág. A nemesi ág a fenti Antaltól származik, ez az ága
XIX. század első felében Csécse és Verebély helységekben bírt földesúri joggal.
Ambrózy (sédeni
báró).
Vas vármegyéből származik. A. Gergely,
testvérei János, Balázs és Bálint 1610 júl. 14-én nyertek címeres nemeslevelet
II. Mátyás királytól. A család jelenleg élő nemzedéke Jánostól származik, akinek utódai Árva-, majd Nógrád vármegyébe költöztek. A nógrádi ágból Lajos
(szül. 1778, †1830) cs. kir. kamarás, Nógrád vármegye volt másodalispánja, majd
helytartósági tanácsos, 1825 táján Remetét (Temesremete) szerezte meg, mely
azelőtt Gyürky Istváné volt. Fiai közül Lajos 1838-ban, István és György
1845-ben magyar bárói rangot nyertek. Lajos (szül. 1803, †1890) Temes vármegye
főszolgabirája, majd 1835-ben másodalispán, 1841-ben temesi kamarai igazgató,
1845-ben Temes vármegye főispáni helytartója, 1849-ben cs. kir. biztos, utóbb:
1853-58-ig soproni cs. kir. helytartósági főnök, 1858-60-ban br. Bach Sándor
miniszter alatt osztályfőnök, v. b. t. t. Fiai: 1. Lajos (szül. 1831, †1892) cs.
kir. kamarás, alezredes, 1865-68-ban országgyűlési képviselő. Ennek fia István
jelenleg Bázos helységben birtokos: 2. Gyula (szül. 1832, †1896) 1861-ben Temes
vármegye tb. főjegyzője. Fiai közül: Lajos cs. és kir. kamarás, követségi
tanácsos, Bázos helységben, Gyula cs. és kir. kamarás pedig Aranyágon és
Temesremetén birtokos. A fenti György (szül. 1807, †1867) Temes vármegye
másodalispánja (1845-48), cs. kir. kamarás. Ennek fia Béla (szül. 1839, †1910) cs. és kir. kamarás, a lippai kerület országgyűlési képviselője, 1889 okt. 8-án
legfelsőbb engedéllyel örökbefogadván Vetter Andort, akire a család nevét,
magyar bárói rangját is átruházta. Andor jelenleg Temesgyarmaton és
Szigetfaluban birtokos. Címer: vágott pajzs. Felül veresben, a
vágási vonalon, aranymarkolatú görbe kardot tartó ezüst oroszlán. Alul, kékben,
kiterjesztett szárnyú arany sas. A pajzs fölött bárói korona. Pajzstartók:
mindkétfelől természetes színű oroszlán.
Andreovich.
A
nemességet szerzé Andreovich András 1763 júniusban. Címere ilyen: A pajzs fölső
részének közepétől két hajlott vonal nyúlik le a pajzs jobb és baloldalához; és
így három udvar alakul, melyek közül a jobb oldaliban ezüst mezőn fél fekete sas
kiterjesztett szárnnyal s piros nyelvvel és körmökkel látható. A baloldali piros
udvarban fehér vagy ezüst ló ágaskodik. Az alsó kúpos kékszín mezőben arany
szalagról függ egy drágaköves postakürt. A vért fölötti sisak koronáján páncélos
kar nyugszik, villogó kardot tartva. Körül van véve két kiterjesztett fekete
sasszárnytól. A foszladék innen ezüst-vörös, onnan arany-kék. E család most
Temes megyében birtokol. Belőle Péter 1812-ben a Ludoviceára tett adakozásával
hagyta föl emlékezetét.
Andreovits.
Mihály a XIX. század elején megvette a
petrovoszellói (Temespéteri) nemes birtokot. 1804 nov. 15-én címeres
nemeslevelet nyert I. Ferencz királytól. A család 1860-ig volt birtokos
Temespéteriben.

Antalffy-Zsiros.
A. Mihály 1634 augusztus hó 20-án nyert
címeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól, melyet 1635 június 22-én
hirdettetett ki Szabolcs vármegyében. A család később Borsod vármegyében
Diósgyőrött telepedett le, hol az 1754. évi nemesi vizsgálatok alkalmával
igazolta nemességét. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban a családból
János, Márton, Mihály és György vannak felvéve Borsod vármegye nemesei közé.
János 1775-ben költözött Tiszaroffra és ő vette fel a Zsiros családnevet. János
unokája Lajos a XIX. század negyvenes éveiben Torontál vármegyébe költözött. I.
Lajos 1861-ben Torontál vármegye főjegyzője (†1906), ennek fiai: II. Lajos
Torontál vármegye főszolgabirája, majd királyi járásbíró, három ízben
országgyűlési képviselő, törvényszéki elnök, 1894-ben kúriai bírói címet nyert
(†1909). Kálmán 1907 óta kúriai bíró. Mihály 1901-ben Torontál vármegye
főszámvevője. József jelenleg ügyvéd Módoson, tógyéri birtokos. Etelka, férj.
Jedlicska Jenőné, Nagylajosfalván. Unokái: Imre 1906 óta főszolgabíró; III.
Lajos ügyvéd, tb. megyei főügyész; Dezső orgonaművész és az orsz. zeneakad.
tanára. Aladár ügyvéd Bácstopolyán, Zoltán kir. postafogalmazó Temesvárt. Címer: kékben, zöld alapból kiemelkedő fehér
ló. Sisakdísz: pajzsbeli ló. Takarók: kékarany-veresezüst.
Ányos (fajszi).
Veszprém vármegyéből származik. Őse Vámosi
Lőrincz 1266-ban élt. Tagjai közül: Antal újaradi ispán 1835-ben hirdette ki
nemességét Temes vármegyében. Fiai Sándor és József 1845-ben vétettek fel a
vármegyei nemesek névsorába. Sándor esküdt, majd szolgabíró, később kir.
járásbíró (†1892 máj. 20) Lippán. József megyei csendbiztos volt 1867-ig. Címer: kékben, nyakán elölről irányzott
nyíllal átlőtt arany szarvas. Sisakdísz: pajzsbeli szarvas növekvően.
Appel báró.
A család Bécsből származik. Őse György 1654
febr 28-án nyert címeres nemes levelet Utóda: Ferencz Miklós cs. kir.
főhadibiztos, az erdélyi főhadi kormány előadója (szül. 1757, †1822). Fiai
közül: Keresztély cs. kir. lovassági tábornok, 1850-51-ben a III. hadsereg
parancsnoka és Magyarország parancsnokló tábornoka. 1834 febr. 4-én József cs.
kir. altábornok Bács-Bodrog és Torontál vármegyék táblabírája (†1855, Görz).
1846-ban osztrák lovagi rangra emelkedtek. József fiai: József (szül. 1823, †1889) 1884-ben, János cs. és kir. lovassági tábornok, 1860 ápr. 13-án osztrák
bárói rangot nyertek; utóbbi 1883-től 1903-ig Bosznia és Hercegovina
parancsnokló tábornoka, 1900-ban a Szent István-rend nagykeresztjét kapta. Neje:
Asguthi Körtvélyessy Johannakisfaludon volt birtokos. Fia: Jenő János (szül.
1857) cs. és kir. huszárkapitány szolg. kívül.
Arizy.
Pál temestopolyai rizstermelő, neje
Haslinger Anna, leánya Katalin és unokatestvére Károly, a rizstermelés
meghonosítása körül szerzett érdemeiért, 1801. évi okt. 23-án nyertek címeres
nemeslevelet. Tagjai közül Károly 1841-49-ig főügyésze volt Temes vármegyének. A
család a XIX. század közepéig bírta a topolyai rizstelepet.
Asbóth.
A. Gergely, ki Sopron vármegyében Nemeskéren
lakott s általa neje: Koronkay Erzsébet, fiai István, György, Mihály, ki a
törökök elleni háborúban esett el, János és Benedek 1715 május 13-án nyertek
címeres nemeslevelet. István magtalanul hunyt el. Györgynek fia volt János (†1751). Ennek fia János Gottfried (szül. 1715
†1784) evang. lelkész; fiai közül
János Gottfried, a hegyfalvi és nemeskéri idősebb, András az ifjabb és Gottfried
a léczfalvi ág őse. János Gottfried evang. lelkész testvérétől, Mihálytól a
soproni ág származik. Torontál vármegyében a hegyfalvi és a nemeskéri ifjabb
ágból András, a mezőhegyesi uradalom kormányzójának fia hirdettette ki
nemességét, Temes vármegye nemesi bizonyítványa alapján, 1820 augusztus 1-én. Az
idősebb hegyfalvi és nemeskéri ágból pedig Sándor János (szül. 1810 †1869) a Bega-csatorna- és a Maros-szabályozó társaság mérnökeként, 1844. évi szeptember
hó 2-án Zala vármegye bizonyítványa alapján. Sándor az 1848-49-iki
szabadságharcban műszaki ezredesként vett részt. 1849-ben Amerikába menekült,
hol az Északamerikai Egyesült Államok hadseregébe lépett; később az Egyesült
Államok követe volt Argentínában. Címer: kékben, zöld alapon, bíborruhás,
zöldöves, jobbra néző vitéz, balját csípőjére támasztja, jobbjával kardot tart,
két csillag és hold kíséretében. Feje fölött mintegy a kard éléből kirepülő
sasfiók, háta mögött búzakéve. Sisakdísz: kardot tartó veres ruhás vitéz
növekvően. Takarók: veresezüst-kékarany.
Asztry
(sósdiai).
Simon 1828-ban vette meg Sósdiát (ma Sósd)
a kincstártól. Fia, Zsigmond 1840 ápr. 30-án nyert címeres nemeslevelet Sósdiai
előnévvel V. Ferdinánd királytól. 1843-ban azonban a család sósdiai birtokát
eladták báró Lo-Presti Lajos özvegyének.

Athanaszievich de Valiapaji.
38. T. 2. Athanaszievich Jeftinnek 1792. VII. 26. Ferencz király ad c. n. l. -
Kihird: Bács-Bodrog vm. 1793. III. 5. - Kk. LVI. 209. a „Valiapaji” előnevet
Jeftin gykei: 1809. IV. 28. kaptak. - Kihird: Temes vm. 1832. IV. 9. - Lendvay
„Temes vm. N. Cs.” 29. l.

Atzél
(borosjenői báró és nemes).
Pozsony és Bihar vármegyékben elterjedt család. Temes vármegyei ágának
megalapítója István, a vármegye visszaállítása után 1779-85-ig első főjegyzője
volt a vármegyének. 1782-ben adományul nyerte Németságot, melyet női ágon
jelenleg is bír. 1786-ban a kir. táblánál előadó-tanácsos. 1791-ben nádori
ítélőmester. 1808-ban kir. személynök és alkancellár. 1803-ban nyerte adományul
Borosjenőt a Borosjenői előnévvel. Fiai közül: Antal Temes vármegye táblabírája,
1836-ban Békés vármegye főispáni helytartója, 1837-ben udvari tanácsos, 1841-ben
Csongrád vármegye főispáni helytartója, 1842-ben Torna, 1845-ben Csongrád
vármegye főispánja. 1857-ben osztrák bárói rangot nyert. Fiai: István (szül.
1824, 1866) és Lajos (szül. 1828, †1910) 1875-ben magyar bárói méltóságra
emelkedtek. Halála után a németsági uradalmat örökbefogadott leánya, Konstanczia,
férj. gróf Szápáry Istvánné örökölte. István fia Béla (szül. 1850, †1900 márc.
29) cs. és kir. kamarás, volt orsz. képviselő, a Park-Club megalapítója. A
nemesi ágból József (†1845) huszárkapitány, Sándor 1834-1838-ig Arad vármegye
másodalispánja és János 1849-1852-ig Arad várm. csász. kir. biztosa. Fia Péter
(szül. 1836, †1901 szept. 11.) Arad város polgármestere, majd Arad város és
vármegye főispánja, 1892-96 orsz. képviselő. Címer (bárói): négyelt pajzs, kék
szívpajzzsal. Ebben zöld alapon álló természetes daru, csőrében a markolat
fölött élével lefelé fordított aranymarkolatú görbe kardot tart. Nagy pajzs. 1.
és 4. ezüstben lángokból kiemelkedő kék főnix-madár. 2. és 3. veresben, zöld
alapon, fehér kövekből rakott négyszögletes vár, melynek negyedik oldala
sánckarókból áll, elül kapuval és három saroktoronnyal: Sisakdísz: a daru,
csőrében természetes patkót tartva. Takarók: kékezüst-vörösezüst.
Tolna megyei család, azonban
Veszprém megyében is lelünk e névre, hol Lajos a megyei felkelő nemes gy.
seregnél hadnagy volt 1809-ben. Tolnában Szekszárdon Antal főbíró volt. Fia ifj.
Antal ott szül. 1807-ben, megyei hivatalra adá magát. Műveltsége, képessége őt
1843. másod, 1846-ban az első alispáni székbe emelé Tolnában. 1849. aug. 20-kán
azon megye korm. biztosa és e megye, valamint Baranya, Somogy megyék kerületi
főispánjává lőn. Majd 1850. Pest ker. főisp. és végre 1852. a budai
helytartósági oszt. alelnökévé neveztetett. Még 1850. sz. István rendét is
megkapván, 1853-ban utódaival együtt bárói rangra emeltetett. Előnevét a család
Krassó megyei Magura helységtől veszi.

Bachó (dezséri).
Trencsén vármegyéből
származik. Egyik őse Mihály, máskép Dragon, 1480-ban trencséni ispán, aki magát Trencsén vármegyei ősi birtokáról: Dezsérről írta. Tagjai közül: János
1785-1790. kerületi főispán, 1789-ben Temes vármegyében kir. biztos. Egyik
leánya, Judit, Remetei Kőszeghy Jánoshoz, Temes vármegye alispánjához ment nőül.
E családból származik Bachó István, az ismert nevű, kiváló karnagy is.
Baich (varadiai
báró).
B. János neje Gligori Roxa, gyermekei Tódor,
Demeter, Lukács, Pál, Miklós és Katalin, 1791. évi július hó 25-én nyertek
címeres nemeslevelet II. Lipót királytól. A nemességszerző, ki Mitroviczán volt
birtokos, főleg az 1788-89. évi török háborúk alatt szerzett érdemeiért nyert
nemességet. Sabácz ostromakor sót szállított a hadsereg részére, Belgrád
elfoglalásakor pedig a saját hajóit is átengedte hadi célokra. A család zimonyi
ágából származott Tivadar, varadiai birtokos, aki 1832-ben vette meg Varadiát
a kincstártól. 1857 máj. 7-én osztrák nemességet nyert Varadiai előnévvel. Ennek
fia Milos (szül. 1827 †1897) 1882-ben osztrák, 1891 december 10-én pedig magyar
bárói méltóságot nyert, elhalt testvérének Athanáznak (†1876.) fiaival,
Milánnal és Ivánnal együtt 1895. évi november 17-én az örökös főrendiházi
tagsági jogot nyerték. Tagjai közül Iván (szül. 1863. †1911 december 14-én),
kinek neje gróf Thoroczkay Eszter, jelenleg Bocsáron birtokos. Címer (nemesi, melyet a mitroviczai ág nyert
adományul): a sarkokban és azok között összesen nyolc hatágú veres csillaggal
megrakott ezüst rámás kék pajzsban, zöld alapon arany griff. Sisakdísz: nyílt
fekete szárny között melléig kinövő arany griff-fej. Takarók: kékarany
veres-ezüst. (A varadiai ág bárói címere:) arannyal és kékkel hasított pajzsban,
zöld hármas halom középsőjén, barna fészkében ülő s három fiát vérével tápláló
pelikán. Bárói korona. Sisakdísz: arany csőrében veres keresztet tartó fehér
sas. Takarók: kékarany. Pajzstartók két arany griff. Jelmondat: „Honeste et
diuturne.”
Baiersdorf (erdősi).
Adolf (†1890). Földbirtokos és nagyiparos,
1884 szept. 30-án nyert magyar nemességet. Fia, Emil Sósdon volt birtokos, kinek
nemességét 1907 febr. 24-én kelt legfelsőbb elhatározással unokaöccseire,
Baiersdorf József Rikárdra és Nándorra is átruházták.
Baillet de Latour gróf.
B. Ferenc 1830. VIII. 4. nyert indigenátust. - Címer: arannyal szegélyezett
kerek kék pajzsban arany vitorla. - Grófi korona s felette e jelmondat: „Vous
Perdez Temps”. - Pajzstartók: 2 sas. - Kk. LXV. 600. 606. - Temes vm. N. Cs.
Lendvay.
Bája de
Karánsebes.
B. Mátyás 1649. IV. 25. Rákóczy Györgytől nyert c. n. l. - Címer: kék pajzsban
zöld téren, fehér lovon ülő páncélos vitéz, baljával a ló kantárját fogja,
jobbjában lándzsát tart, melyre török fej van tűzve. - Takarók: arany-kék,
ezüst-piros. Kk. XXIV. 106.
Bajzáth (pészaki).
Bars
megyében Nagy-Sallóban élt, és 1739-ben ott halt meg Bajzáth György, kinek fia
József, a veszprémi püspök szerzé Torontál megyében a Pészaki (honnan a családi
előnév) és Fejér megyében az Iszka-Szt.-Györgyi uradalmat. Az előbbiben közös
adományozott volt öccse ker. János is, ki Fehér megyének táblabírája volt. Ennek
első nejétől fia József kir. tanácsos, mint a pészaki uradalom tulajdonosa
lakott Pészákon, a táblán látható fiai nagyobbára a katonai pályán díszlettek.
Jánosnak második nejétől ns. Sólyonyi Rozáliától fia György-András hosszas
megyei hivatalok után Fehér megyének 1836-ig másod-alispánja volt, közben
1830-ban országgyűlési követ; 1837-ben Fehérvár város kir. biztosa, és ugyan
akkor kir. tanácsos lett. 1856-ban nyerte a pápai sz. Gergely-rend
commendatorságát, 1859-ben pedig osztrák birodalmi báróságra emeltetett.
Tudományos ismereteinek és buzgó vallásosságának fényes tanúságai az általa
latin nyelven írt munkák. Bírja az Iszkaz-sz.-Györgyi uradalmat. Nejétől
bernecki Bernrieder Máriától gyermekei e táblán láthatók. A család nemesi címere a
pajzs kék udvarában hátulsó lábain ágaskodó oroszlán, első jobb lábával kivont
kardot tartva. A pajzs fölött szintén az. - A bárói címerben a négyfelé osztott
pajzs 1. és 3. udvarát szintén nemesi címer foglalja el; a 2. és 4. vörös
udvarban arany koronán ezüst kettős kereszt látható. A pajzs fölött szintén a
leirt oroszlán.

Balás (sipeki).
B.
Gergely s általa neje Katalin, fia Mihály, valamint testvérei György, ennek neje
Dorottya, továbbá Lukács és Orsolya 1635 február 27-én nyertek címeres
nemeslevelet, melyet 1636 február 11-én Nógrád vármegyében hirdettek ki. A
család ősi birtoka Zsidó volt, melyet Sipekkel cserélt el, s erre 1743 október
20-án Pálffy Jánostól nádori adományt nyertek. Tagjai közül: Mátyás, Ferencz és
Benedek részt vettek az 1684. évi nemesi felkelésben. Gergely, Mihály, János,
Albert az 1705. évi nemesi felkelők lajstromában szerepelnek. János 1711-ben
Rákóczival együtt kibujdosott, Gergely és Mihály ellenben hazatértek. István,
Márton, Mátyás, János, Ferencz, András, György, ifj. János, Péter és Pál az
1734. évi Nógrád vármegyei nemesi összeírásban, a kétségtelen nemesek között
szerepelnek. Imre fia Mihály 1761-ben nyer nemesi bizonyítványt Nógrád
vármegyétől; Mihály Tokajba szakadt, a hol kamarai ügyész volt. Egyik fia
1806-ban lovassági kapitány volt, másik fia Károly 1790-ben Borsod vármegye
aljegyzője, majd nagyváradi kincstári ügyész. Fiai közül László 1835-ben nyer
nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől. Ágoston 1848 előtt a budai kamaránál
volt hivatalnok, 1849-ben kormánybiztos. A fenti Imre testvére Mihály volt,
ennek fia István, Temes vármegyében királyi ügyész. Fia Antal, Temes vármegye
főjegyzője, 1806-ban főszolgabíró; másik fia István 1811-1818 Nógrád vármegye
főszolgabirája, 1818-36-ig a vármegye főjegyzője, Sipeken volt birtokos. Utódai
közül Barna (szül. 1864.) Nógrád vármegye főszolgabirája. A család többi tagjai:
Máté (szül. 1840.) volt országgyűlési képviselö, törvényszéki elnök. Árpád
(szül. 1840.) nyug. m. kir. gazd. akadémiai igazgató. Béla (szül. 1853.)
erdőfelügyelő, Márton 1848-49. honvédőrnagy. József (szül. 1841.) a nógrádi
ügyvédi kamara elnöke. Fiai: Károly Antal (szül. 1877.) Nógrád várm. volt tb.
alügyész, ügyvéd, jelenleg kassai jogakad. tanár. Kornél (szül. 1878.) jogtudor,
közig. bírósági segédtitkár. Ede (szül. 1825, †1869. ) volt pesti
váltótörvényszéki jegyző, fia Béla (szül. 1863.) igazságügyi miniszteri titkár.
Ferencz (szül. 1844.) ny. főszolgabíró, 16 év óta balassagyarmati főbíró. János
(szül. 1853.) Becskén birtokos. Lajos (szül. 1855.) rozsnyói püspök. Hugó,
jogtudor, selmecbányai ügyész. Géza, gyarmati főgimnáziumi tanár. Címer:
kékben, hármas zöldhalmon, jobb előlábában három aranycsillaggal megrakott élű
kardot tartó arany griff. Sisakdísz: pajzsalak növekvően. Takarók:
kékarany-veresezüst.
Balogh (balkányi).
A család birtokában levő adatok szerint
Veres, máskép Balogh István 1594-ben nyert címeres nemeslevelet. A család
Zemplén, Ung és Szabolcs vármegyékre terjedt ki s tagjai leginkább a lelkész
pályán tűntek ki. Közéjük tartozott Miklós (†1887) görög kath. esperes, fiai:
Szilárd szintén görög kath. lelkész Tokajban, Gyula debreceni kereskedő,
József-Zsigmond jelenleg nyug. ezredorvos, nagyjécsai községi orvos és ennek
gyermekei, Gáspár és Veronika. Címer: kékben zöld alapon álló sodronyinges,
sisakos, veresnadrágos magyar vitéz, bal oldalán függő kardtokkal, jobbjában
egyenes kardot, baljában levágott török főt tart varkocsánál fogva. Sisakdísz:
pajzsalak növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst
.
Banovits.
B. Ferencz, ennek fiai: Péter, György, Miklós, János és Pál, 1649 okt. 12-én
nyertek címeres nemesi levelet. A család 1804 márc. 7-én nyert bizonyságlevelet
Sopron vármegyétől, 1836-ban pedig Borsodtól. Sándor József Márton 1848 ápr.
7-én hirdettette ki nemességét Temes vármegyében. Fiai közül: Sándor Temesvár
város aljegyzője, Elek Temes vármegye tisztviselője.
Bárány (debreceni).
Őse Mihály 1656 febr. 7-én nyert címeres
nemeslevelet III. Ferdinánd királytól. János miskolci lakos nemességét Bihar
vármegye kétségbe vonván, II. József császár 1789 ápr. 6-án kelt elhatározásával
megerősítette nemességét. János testvére volt András cs. kir. kapitány. Ennek
fia Ágoston 1829-ben Temes vármegye táblabírája lett, a XIX. század negyvenes
éveiben adta ki két alapvető művét „Temes vármegye emléke” és „Torontál vármegye
hajdan és most”. A fenti János fia Péter ennek fiai: János 1832-ben főhadnagy,
József újaradi uradalmi tiszttartó, 1832-ben hirdettették ki nemességüket.

Barényi
(másként Barina, Barenay és Barnyi is).
Trencsén vármegyéből
származik. Barina György már 1653-ban igazolta nemességét Nyitra vármegyében, és
Barinyay László 1753-ban a Trencsén megyei Baánban; az utóbbi előfordul az
1754-55. évi országos nemesi összeírásban Nyitra vármegye nemesei között. György
1809-ben Pozsony vármegye nemesei között szerepel, hol Csentére nyert adományt.
Tagjai közül: György gróf Illyésházy István (†1812) jószágkormányzója volt.
Zsigmond az 1848-49-iki szabadságharcban való részvétele miatt börtönt
szenvedett s előbb Spielbergbe, innen Hohenwangenbe került, de megszökvén,
Komáromba menekült, ahol beállott a komáromi várőrség közé. A komáromi
kapituláció után bántatlanul haza eresztették. 1770-ben a kisbéri ménesbirtok
tisztje lett; ő volt ott az első magyar tiszt. Fia: Gyula jelenleg a gróf
Csekonics-féle zsombolyai uradalom központi kasznárja. A család a pestmegyei
Monostortól használja előnevét. Címer: Kétszer vágott és kétszer hasított,
ekként kilenc mezőre osztott pajzs. I. pajzsfőben: 1. veresben természetes hal.
2. kékben zöld alapon négyszögletes kövekből rakott oromzatos torony, csúcsíves
kapuval, a torony oromzatán három kék színű ellobogó zászlóval. 3. veresben
ezüstrák. II. pajzsderékban. 4. kékben, zöld alapon, cölöpösen állított arany
búzakéve. 5. veresben, zöld alapon ágaskodó fehér ló. 6. Kékben négy hullámos
veres pólya. III. A pajzslábban. 7. veresben ezüst-makk, zöld makkcsészével. 8.
Kékben zöld alapon felugró ezüst-szarvas. 9. Veresben három természetes
szőlőfürt. Takarók: kékarany-veresezüst.
Baross (bellusi).
Trencsén vármegyéből
származik. B. Péter s általa fiai Péter, Jakab, Márton és György, valamint
testvére 1579 júl. 22-én nyertek címeres nemeslevelet Rudolf királytól. Tagjai
közül: Ferencz 1804 máj. 23-án hirdettette ki nemességét Temes vármegyében,
1804-ben esküdt, 1809-ben szolgabíró, 1813-ban főszolgabíró, 1817-ben táblabíró,
1820-1829-ig másodalispán és 1826-ban Temes vármegye követe. Fiai: Károly
1829-ben Temes vármegye tb. aljegyzője. László ny. plébános (†1892 Szegeden),
Sándor, Csanád megyei alügyész, 1847-ben nyert nemesi bizonyítványt Temes
vármegyétől.

Baszarába (párosi).
Erdélyből származik. A család nemességét II.
József császár 1784 nov. 16-án erősítette meg. Tagjai közül Péter baraczházi
lakos 1841 júl. 1-én hirdettette ki nemességét Temes vármegyében. Fiai: Elek
(szül. 1844) 1865-68-ig gyiroki, 1868-1889-ig nagykövéresi jegyző volt.
Batthyány (németújvári gróf).
Ősrégi család, melynek ősi fészke a Zala
vármegyei Kővágóőrs volt. Első ismert őse Miska ispán (1207-1227). Ennek fiai:
Örsi Renold ispán (1258-1274.) és Örsi Pál (†1272 előtt). Ennek leányát Örsi
Mátyás (1274-1299), Veszprém vármegye szolgabírája vette el. Utódait Kővágóőrsieknek nevezték. Fia Mihály sz. 1299; ennek fia Miklós mester
1339-1380, aki Batthyány János leányát, Katát, vette nőül. E házasságból
származott Kis György (1392), 1401-ben esztergomi várnagy, a Batthyány család
őse. A család fényének alapját Ferencz (1497-1566), Vas vármegye főispánja,
főpohárnok és horvát bán vetette meg. Utódai közül: Ferencz, aranysarkantyús
vitéz, valamint fiai György és Gáspár, 1628-ban bárói, Ádám 1630 augusztus 26-án
grófi rangot nyert. A család a XVIII. század végén szerzett birtokokat a mai
Torontál vármegye területén. József és testvérei 1781 aug. 1-én a kincstártól
megvásárolták az óbébi uradalmat, a melyhez Óbéb, Valkány és Oroszlámos
községek, továbbá Keresztúr és Kocsovat-puszták tartoztak. Az új birtokosok közül
főleg Ignácz, erdélyi püspök (sz. 1742, †1798), tett sokat az uradalom
jövedelmeinek fejlesztésére. A XIX. század első felében Ujhely, Verbovicza,
Kissziget, Magyarkeresztúr, Kisbéb, Majdán és Podlokány pusztákat bírta.
Valkányt 1849-ig Lajos, Magyarország első felelős miniszterelnöke, bírta. Halála
után (1849 október 6) a család itteni birtokait báró Sina Simon vette meg.
Oroszlámost József (sz. 1770, †1851), cs. kir. kamarás fia József (sz. 1836, †1897), Moson majd Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja, örökölte, kinek
halála után fiára, László cs. és kir. kamarásra (szül. 1870) szállott.
Bécsy (paráczi).
Gedeon dr. a Temesvár városi közkórház
igazgatója, 1885 febr. 17-én nyert címeres nemeslevelet. Családja Paráczon
birtokos. Fiai: Dezső, kir. erdőfőmérnök, Gedeon (†1910-ben). Címer: vágott
pajzs; felül ezüstben, jobb haránt veres pólyában, barna Aesculap-bot, melyet
zöld aranyszínű kígyó fon körül. Alul kékben arany-ék, benne zöld hármas halmon
természetes bagoly; az ék mellett jobbról-balról egy-egy hatágú arany-csillag.
Sisakdísz: kinövő arany-oroszlán, jobbjában kivont karddal, baljában maga előtt
égő fáklyát tartva. Takarók veresezüst-kékarány. Jelmondat: „Nunquam retrorsum.”
Bede másként
Bethe (baróthi).
A családból Mátyás és Ferencz 1793 márc.
14-én igazolták nemességüket a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla előtt. Mátyás
unokája Antal (szül. 1802, †1885) giládi közalapítványi uradalmi ispán 1835
dec. 14-én tartott közgyűlésen hirdettette ki a nemességét Temes vármegyében.
Fia: Gyula (szül. 1837, †1889) kir. ügyész Temesvárott.

Bedekovics (komori).
Régi horvát család, melynek első ismert őse
Tamás, IV. Bélakirály íródeákja volt, s János testvérével együtt, 1267-ben
Komor földét nyerte adományul. Ezek egyikének leszármazója Ferencz (szül. 1755,
†1827), előbb Békés, majd Varasd vármegye főispánja, 1822-ben bárói rangot
nyert. A család nemesi ága, melynek utolsó sarja B. Kálmán (sz. 1828, †1889) az
első magyar-horvát miniszter volt, a XIX. század első felében Tamásfalván és
Kanakon bírt földesúri joggal.

Beniczky (beniczei
és micsinyei).
Turócz vármegye ősi
családja, melynek első ismert őse Imre, 1269 táján élt. A család múltját a
Heves- és Pest vármegyéket tárgyaló kötetekben ismertettük. Temes vármegyébe
Miklós Csongrád vármegye szolgabírája telepedett, aki 1836-ban Klopodia egy
részét szerezte meg. Miklós és fiai Dénes és Sándor 1843 aug. 29-én hirdettették
ki nemességüket Temes vármegyében. Dénes (szül. 1824, †1879) 1848-ban Temes
vármegye szolgabírája. 1849-ben honvédhadnagy és Kis Pál ezredes
segédtisztjeként részt vett Budavár bevételénél. 1861-ben újra szolgabíró,
1869-ben főszolgabíró, 1872-ben kir. járásbíró. Fia: Attila Klopodián volt
birtokos. Sándor (szül. 1828) 1848-ban hadnagy a 3-ik honvédzászlóaljnál.
1861-ben Temes vármegye adórovója, 1872-ben árvaszéki ülnök, majd árvapénztárnok
és vármegyei főpénztárnok. Klopodián volt birtokos. A család egy másik ágából,
melynek megalapítója Zsigmond (szül. 1793, †1854 Csehi) volt, György (szül.
1840) Fólyán birtokos. Ennek fia György ugyanott birtokos. Címer: kékben, arany naptól és befelé
fordult ezüst félholdtól kísért vízen úszó, nyakán hátulról irányzott, nyíllal
átlőtt hattyú. Sisakdísz: két hegyével felfelé állított kard között három (kék,
ezüst, veres) strucctoll. Takarók: kékarany-veresezüst.
Berchtold (ungarschitzi
gróf).
A család tiroli származású. Régi nemességét
1564-ben erősítették meg. 1616 jan. 5-én nyert birodalmi nemességet, 1633 ápr.
25-én osztrák bárói rangot, Ungarschitzi előnévvel. Még ugyanaz évben birodalmi
báróságot és 1673 júl. 29-én birodalmi grófi rangot nyert. A család jelenleg két
főágra szakad: a Mátyás-Ernő-féle ágra, ez a morvaországi ág s a
Jakab-Fülöp-féle ágra, a melyből Antal származott, kinek fiait, Antalt, Józsefet
és Ferenczet az 1751. évi 40. törvénycikkel honfiúsították. Jelenleg a
morvaországi ágból Lipót (szül. 1863) cs. és kir. kamarás, v. b. t. t., volt
szentpétervári nagykövet. Jelenleg cs. és kir. külügyminiszter, Sósd községben
volt, jelenleg pedig Csics és Vágpart trencséni és Peresznye Sopron megyei
községben birtokos. Címer: négyelt pajzs. 1. és 4. aranyban
aranycsőrű és karmú koronás fekete sas. 2. és 3. veresben fekete ék, abban zöld
hármas-halmon koronás arany-oroszlán, jobb előlábában aranymarkolatú egyenes
kardot, baljában hegyes ezüst pajzsot tartva. Az ék mindkét oldalán jobb-,
illetőleg balharánt pólya. Három sisak. Sisakdíszek: I. (középső) pajzsbeli
oroszlán növekvően. Takaró: fekete-arany veres-ezüst. II. pajzsbeli sas, befelé
fordulva. Takaró: fekete-arany. III. zárt szárny. A jobb veres ezüst-pólyával, a
bal fekete arany-pólyával. Takaró: veres-ezüst. Jelmondat: „Virtuti et fidei.”
Berczik (jászói).
Dejtey György és
Berczik János 1640 ápr. 24-én nyertek címeres nemeslevelet III. Ferdinánd
királytól. A család előbb Abauj, majd Borsod, később Ung vármegyében telepedett
le. Tagjai közül János 1827-ben, Pál pedig 1835 márc. 23-án hirdettette ki
nemességét Temes vármegyében. Pált 1835-ben tb. alügyésznek nevezték ki.
1841-ben levéltárnokká, 1848-ban pedig számvevővé választották meg. Fiai: Árpád
(szül. 1842) a Kisfaludy-társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nyug.
min. tanácsos, a Szent István-rend kiskeresztese és Gyula (szül. 1853) min.
tanácsos.

Berecz (hosszúhetényi
és faddi).
B. Mihály és Tamás, továbbá Mihály
gyermekei: Ignácz, Antal és Kata, úgyszintén Tamás gyermekei: István és Ilona,
1714 március 4-én, hadban szerzett érdemekért nyertek címeres nemeslevelet. A
család idővel elterjedt Heves, Tolna, Borsod, Zemplén és Bács-Bodrog
vármegyékbe. Tagjai közül Adalbert 1848-49-ben honvédhadnagy, a szabadságharc
lezajlása után, 1850-ben fia János (†1885) költözött Bács-Bodrog vármegyéből Torontálba, hol Nagykőcsén jegyző volt. András Árpád jelenleg nagykomlósi
jegyző. Címer (a melyet a család jelenleg használ):
aranykeretű kék pajzsban, zöld alapon álló vörös ruhás és kucsmás magyar vitéz,
jobbjában egyenes kardon átütött török főt tartva. Sisakdísz: kardot tartó
páncélos kar, a kardon átütött török fővel. Takarók: kékarany veres-ezüst. - Az
1714. évi nemeslevélben adományozott címer: kékben, zöld mezőn, előlábaival
három veres rózsát tartó egyszarvú. Sisakdísz: az egyszarvú növekvően. Takarók:
kékarany-veresezüst.
Bethlen (iktári
és bethleni gróf).


A Becse-Gergely nemzetségből szármázik.
Közös törzsből ered az Apaffy, a Somkereki Erdélyi, a Becsei, a Báthmonostori
Tőttös és más családokkal. A nemzetségről első ízben 1258-ból van okleveles
adatunk, midőn egyszerre nyolc tagja szerepel. János comes fia Apa, Demeter fia
Dénes, János, Ernye, Lőrincz prépost, Lőrincz fia Lőrincz, Gergely, Bécha
(Becse) fia Dénes comes. János fia Apának két fia volt: Gergely és Jakab. Az
utóbbitól származik a ma is virágzó Bethleni Bethlen-család. A régebbi
genealógusok még két fiút tulajdonítanak Apának: Pétert és Miklóst, az utóbbi az
Apaffy-család őse. Karácsonyi János szerint ellenben az lktári Bethlen-család
hihetőleg a Csolt-nemzetségből származott és közös eredetű volt a később
Túróczba szakadt Neczpály-családdal. Iktárt e két család már a XIV. század
közepén bírta s 1365-ben osztoznak rajta. Iktár 1552-ig maradt az Iktári
Bethlen-család birtokában, de már a XV. század második felében a család tagjai:
Gergely 1458-ban Szörényi bán, 1464-ben zsidóvári várnagy; Domokos 1468-76-ig
erdélyi vajda és 1478-ban Szörényi bán, a török betörések következtében a Zaránd
vármegyei Bethlen-Ősibe tették át lakhelyüket. A Bethleni Bethlen-család a XIX.
század első felében telepedett le a mai Temes vármegye területén, midőn 1825-ben
Pál, Gergely és Ferencz grófok, özvegy Bethlen Farkasné az Elek ágazatából,
továbbá Sándor, Ádám, János és György grófok, özvegy gróf Bethlen Józsefné a
Balázs-ágazatából, a borgói jószágokért kárpótlásul a paulisi, vlajkoveczi,
podporányi, vojvodinczi, kustélyi és rettisovai nemesi birtokokat nyerték. Pál,
Ferencz, Farkas és Lajos 1843-ban vlajkoveczi, kustélyi és podporányi
részjószágaikat eladták Mocsonyi János táblabírónak. Jelenleg B. Leopoldina
Temespaulison birtokos. Tagjai közül József (szül. 1823, †1896), aki Sissani
Erzsébetet, gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú özvegyét bírta nőül,
a szabadságharcban huszárkapitányként vett részt. 1861-ben Versecz városát
képviselte az országgyűlésen. Később Temes vármegye alispánja, majd temesvári
kir. kataszteri és jószágigazgató lett. Fiai közül: Miklós 1898-ban Hunyad,
1902-ben Torontál főispánja volt.
Bibits (jenopolyai).
A család azok közé a marosmelléki határőrök
közé tartozott, akik az 1690-1697 közötti időben vándoroltak be Magyarországba.
A Tisza-marosi határőrvidék föloszlatása után első ismert őse Miklós,
1750-52-ben Pécskáról a határőrökkel Melenczére költözött. Utóda I. Pál,
1866-ban osztrák nemességet nyert, Jenopolyai előnévvel. II. Pál jelenleg
Melenczén birtokos. Címer: kékkel és ezüsttel balharánt vágott
pajzsban, felül jobb előlábával ezüst keresztet, baljában görbe kardot tartó,
befelé fordult aranyoroszlán. Alul: zöld alapon kiemelkedő zöldlombos fa.
Sisakdísz: természetes színű bíbic-madár. Takarók: kékarany-veresezüst.
Bielek (dezséri
és vágújhelyi).
B. János 1663-ban nyert címeres nemeslevelet
I. Lipót királytól. Utódai 1782 augusztus 3-án igazolták nemességüket, mely
alkalommal azt a legfelsőbb helyen is elismerték. Idővel a család átszármazott
Szepes, Abaúj és Sáros vármegyékbe. Torontál vármegyében a XIX. század ötvenes
éveiben telepedett le. Vilmos, az 1861 szeptember 18-án tartott közgyűlésen
hirdettette ki nemességét, Szepes vármegye bizonyítványa alapján. Tagjai közül:
Antal tb. főjegyző Nagybecskereken, Zoltán, gyógyszerész Bánlakon, Mihály
Párdányon; Vilmos, vm. aljegyző Nagybecskereken és Pál honvéd hadnagy. Címer: kékben, zöld alapon, felemelt jobb
lábában pálmaágat tartó természetes színű gólya. Sisakdísz: felemelt jobb
lábában két búzakalászt és zöldleveles szőlőfürtöt tartó pajzsbeli gólya.
Takarók: kékarany-veresezüst.
Bieliczky.
József 1782-ben megvette a fólyai nemesi
birtokot. II. József császár erre őt és vejét, Andreovics Györgyöt 1785 márc.
7-én nemesi rangra emelte. József fia Ignácz 1832-ben azzal a kéréssel fordult
Temes vármegyéhez, hogy vegyék fel a nemesek jegyzékébe. A vármegye azonban nem
teljesítette kérését, mert nem igazolta, hogy II. József meg nem koronázott
királytól kapott nemeslevelét később a koronázott király megerősítette volna.

Biró (esztelneki).
Háromszékből származik. Tagjai közül Pál
1814-ben hirdettette ki a nemességét Temes vármegyében. Fia Albert, 1824-ig
Temes vármegye esküdtje, Zádorlakon volt birtokos. Fiai: Imre (szül. 1821, †1888) Arad vm. alispánja és orsz. képviselő. Kálmán kir. tan., volt orsz.
képviselő.
Címeres nemeslevelet Apaffy Mihálytól 1669. febr. 6. B. Pál és István testvérek kaptak. - Címer: kék pajzsban zöld halmon álló oroszlán kardot tart; zárt sisak; takarók: különböző színek. - Hunyad megyének 1846. szept. 1. kelt bizonyítványa alapján Kristóf klopódiai jegyző nemessége 1846. nov. 28. Temes megyében is kihirdettetett; Antal Temes megyének 1847. jan. 9. tartott közgyűlésén vétetett fel a megyebeli nemesek közé.
Bissingen-Nippenburg
gróf.
Württembergi eredetű
ősnemes család, mely családfáját a XI. századig viszi fel. Tagjai közül János
Frigyes cs. kir. haditanácsos és ezredes, 1646 máj. 19-én nőül vevén Nippenburg
Kunigunda Katát, a Nippenburg nevet családi nevéhez csatolta. 1647 jún. 14-én
III. Ferdinándtól birodalmi báróságot nyert. Fia Ferdinánd Károly a chrombergi
uradalmat (Württembergben) családja számára, hitbizományként végleg
megszerezvén, ezóta szakadatlanul a család birtokában van. József Kajetán
1797-ben Tirol és Vorarlberg kormányzója, 1802-ben Velence kormányzója lett.
1807-ben az alsóausztriai kormány elnöke, majd ismét átvette Tirol kormányát.
1819-ben I. Ferencz király Krassó-Szörény vármegyében Jám helységet és a hozzá
tartozó birtokokat adományozta neki, az 1827. évi 41. törvénycikkel pedig
maradékaival együtt honfiúsítást nyert. Fia: Ernő (szül. 1774, †1835) a magyar
ág megalapítója, aki, habár a legidősebb volt, a családi hitbizományról öccse
javára lemondott s 1831-ben Magyarországon telepedett le és jámi birtokán
1833-ban Udvarszállás nevű magyar helységet alapította. Fiai: I. Ferdinánd
Gáspár (szül. 1820, †1898) cs. és kir. kamarás, a főrendiház örökös jogú tagja.
Fiai: 1. Ernő Ferdinánd (szül. 1854) cs. és kir. kamarás, volt országgyűlési
képviselő. 2. Ferdinánd Antal cs. és kir. kamarás, cs. és kir. vezérőrnagy. II.
Antal Kajetán (szül. 1822, †1894) cs. és kir. kamarás, a vaskorona-rend III.
osztályának vitéze. Fia: Rezső (szül. 1857, †1905) neje: Foeni Mocsonyi
Georgina. Gyermekeik: Johanna Mária (szül. 1889), Livia (szül. 1892), Vera és
Georgina. Jelenleg Temespaulis és Temesvajkócz helységekben birtokosok. Címer: egyszer hasított, kétszer vágott
pajzs: 1. kékben, fokával egymáshoz fordított két arany-kaszapenge. 2. kékben
két lebegő ezüst szárny. 3. és 6. feketében hármas zöld halmon befelé fordult
arany-griff, jobbjában aranymarkolatú kardot tartva. 4. veresben a pajzs bal
szélén levő felhőből kinyúló páncélos kar, markában természetes száron, két zöld
levél között, fölfelé álló arany körtét tartva. 5. veresben arany koronából
kinyúló két ezüst strucctoll. Négy sisak: Sisakdíszek: I. arannyal szegélyezett
kék korona, legyező formán, 12 (hat jobbra, hat balra hajolva) ezüst nyelű veres
zászlóval megrakva. Mindegyiken: ezüst F. III. betűk. Takaró: veres-ezüst. II.
két veres között egy ezüst strucctoll. Takaró: veres-ezüst. III. koronás,
veres-mezű női törzs, karjai helyén két ezüst-szárnnyal. Takaró kékezüst. IV.
pajzsbeli griff növekvően. Takaró: feketearany.
Bobor (hajniki).
B. Tamás 1684-ben nyert címeres nemeslevelet
a török háborúkban tanúsított vitézsége jutalmául. A család Nógrádból költözött
Torontálba. Nemességét 1824-ben hirdették ki. Tagjai közül Gyula, jelenleg
alsóaradi és alsóeleméri birtokos. Címer: kékben, aranymarkolatú görbe kardot
tartó aranyoroszlán. Sisakdísz: aranymarkolatú görbe kardot tartó páncélos kar.
Takarók: mindkétfelől kékarany.

Boga (alias Kovács).
Címeres nemeslevelet 1646. okt. 12. B. István s gyerm. kaptak. - Nemesi
bizonyítványt nyert a család 1805. nov. 26. Békés megyétől; kihirdette István
rittbergi (végvári) lakos 1828. jul. 14. Temes megyében. István fiai József és
Gergely. - Vö. Lendv. II/58.; Márki II/182.
Bogdanovics.
E családból Péter az 1840-48 közötti években
Ótelek községben bírt földesúri joggal. Dávid, cs. kir. százados, ennek fiai:
Vilibáld és Virgil, az 1860-70-es években, Párdányban voltak uradalmi bérlők.
Bogma (nebojszai).
Horvátországból származik, honnan Pozsony
vármegyébe, Nebojszára költözött. A család tagjai közül István 1816 dec. 2-án
hirdettette ki a nemességét Temes vármegyében, Pozsony és Komárom vármegyék
bizonyítványai alapján. 1816-ban lépett Temes vármegye szolgálatába s 1848 okt.
havában lépett vissza a közszolgálattól. Kéziratban hátramaradt művét
„Magyarország Nemes Családjainak Tára”, jelenleg Temes vármegye múzeumában
őrzik. Fiai közül: Gyula (szül. 1821, †1885) Temes vármegye főszolgabirája.
István (†1876) Temesvár helyettes polgármestere. Testvére Mihály (szül. 1797, †1878) 1845-ben Temes vármegye főszolgabirája, 1861-ben és 1867-ben törvényszéki
bíró. 1872-ben tb. árvaszéki elnök lett.
Bonazzi.
B. Nep. János 1780 február 4-én nyert
honfiúsításáról oklevelet. E család a gróf Sermage családdal együtt, mellyel
rokonságban állott, a XIX. század első felében Gyertyámos helységben bírt
földesúri joggal.
Botka (kis-lapási).
A családra vonatkozó eddig ismert legrégibb
okleveles adat a nyitrai káptalantól 1285. évi november 30-án kiállított eredeti
osztálylevél, a mely szerint a család ősei az ugyanazon törzsből származó másik
három család tagjaival a Szőlős nevű ősi birtokon megosztozkodnak, mely
alkalommal a Botka család ősei a mai Nyitra vármegyei Felsőszőllős község
határának éjszaki részét, a mai Mártonfalva község határos területét kapták
osztályrészül. A család Mártonfalván telepedett le és B. István mártonfalvi
lakosként kapta II. Mátyás királytól, 1612 november 26-án, a címeres
nemeslevelet. A nemességszerző Istvánnal együtt neje, Szilágyi Katalin,
gyermekei István, Dénes, Anna és Erzsébet, továbbá néhai testvérének, Andrásnak
gyermekei, András, Bálint, János, Lukács és István is bennfoglaltatnak a
nemeslevélben, melyet 1613-ban hirdettek ki Nyitra vármegyében. A nemességszerző
István elsőszülött fiától, II. Istvántól, a család a következőleg származott le:
fia III. István. Ennek fia I. János; kinek fiai voltak: II. János Nyitra
vármegyében, az 1754-1774. évi nemesi összeírásokban, kislapási birtokosokként
vannak felvéve. Erre nádori adományt nyervén, ettől kezdve a család a kislapási
előnévvel élt. János testvére István, utódok nélkül halt el. II. János fiai: III.
János, 1777-ben Csongrád városában telepszik le és nemességét Nyitra vármegye
1783 julius 8-án tartott közgyűlése alkalmával igazolta; továbbá Ádám, aki Péterrévére költözött és I. Mihály s Gáspár. Mihály 1768-ban az Ujházy-féle
csapat kapitánya volt. III. János fia I. Imre (szül. 1779, †1833, Péterréve),
nemességét 1805-ben hirdettette ki Bács-Bodrog vármegyében, Nyitra vármegye
bizonyítványa alapján. Fia: Ferencz, nemességét 1834 január 8-án hirdettette ki
Torontál vármegye közgyűlésén. Később Torontál vármegye főjegyzője volt. Imre,
Torontál vármegye főorvosa, Nagybecskereken halt el. Mihály és János Péterrévén
laktak s ott is haltak el magtalanul. Lajos (szül. 1829), Torontál vármegye
főpénztárosa. Nemességét 1833-ban hirdettette ki Bácsbodrog vármegye
közgyűlésén. Fia Béla (szül. 1861), országgyűlési képviselő, 1906-1910-ben
Torontál vármegye főispánja. Fia II. Béla (szül. 1891, Bánlakon). Ferencz fia I.
Géza (†1875-ben, Nagybecskereken), vármegyei I. aljegyző volt. Leánya, Sarolta,
gróf Klebelsberg Kunó, közigazgatási bíróhoz ment nőül. Címer: jobbharánt fekete gerendával kék és
vörös mezőre osztva, az utóbbiban hatágú aranycsillagot tartó aranyoroszlán.
Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.
Bottlik (apáty-kéri).
Nyitra vármegyéből
származik. Őse Imre apátykéri birtokos, 1646 ápr. 25-én nyert címeres
nemeslevelet III. Ferdinándtól. A családból Márton (szül. 1818, †1883)
1848-49-ben honvédtiszt, Temesvárra költözött. Fia: Dezső (szül. 1855) jogtudor, kir. közjegyző Fehértemplomban. Neje Boksáni Tölgyessy Margit. Fiai: Dezső és
Tibor.
Brúz (lugosi).
Temesvárnál 1514-ben tűnik
fel e családnév legelőször, midőn Szapolyay János vajda Dósa lázadását az utolsó
végcsapással kiirtá. Ekkor
tünteté magát ki Brúz
Mátyás, miért II. Ulászló királytól 1514-ki dec. 6-kán Lugoson egy nemes telket
kap adományban. Brúz Mátyás mint nemesek hadnagy hull el Mohácsnál. Fekvő javai,
midőn 1552-ben Lippa, Temesvár és más várak török kézre kerültek, elfoglaltattak
Szoliman emberei által. Családja ezen elkeseredve, több lugosi, karánsebesi és
temesvári családdal Erdélybe költözött, és Szászvároson telepedett meg, hol
1561-ben Brúz Mátyás Szászváros és széke királybírójaként tűnik föl. A donatio
elvesztése után Brúz Gergely II. Rákóczy György fejedelemtől címeres levelet
vett. A család címere 1514. körül: kivont kardot tartó koronás griff volt: „FUIMUS“
körirattal. - I. Rákóczy után kivont kardot tartó kar, a kard végébe törökfő
szúrva. De ezzel
vegyesen használtak egy más ódonszerűt is, melyen két
beszélgető tanár áll, s a jobb felőlinek csípőre szegzett balkarán holló van. E
családból Szászvárosnak két királybírája volt: a fennebb említett Mátyás
Szászváros első tudható királybírája, és ugyanott az utolsó is Brúz Ferencz
volt, mit 1848-ban végzett. Ezeken kívül adott még e család Szászvárosnak négy
székbírót, két főorvost, egy ügyvédet, és több hivatalnokot. II. Jánosnak fia dr. Brúz
László Bécsben tanulá ki az orvosi pályát, és annak bevégeztével a doctori rang
elnyerésekor 1785-ben védelmezett értekezése kinyomatott latin nyelven. Irt
egyéb orvosi könyvet is magyarul. Másik írót is adá e család Brúz Lajosban, ki
Erdély búvárlatának ernyedetlen embere.
Budjács (alias Budiács,
mikusóczi).
Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeíráskor Trencsén megyében 2 Miklós, Ádám, Imre,
János, 2 István, András, Ferencz igazolják nemességüket. A családból Imre
nemességét 1806. szept. 17. Temes megyében hirdette ki Arad megyének 1802. jul.
6., illetőleg Trencsén megyének 1775. aug. 31. kelt bizonyítványa alapján.
Bunyevácz.
B. Fülöp, károlyvárosi ülnök, valamint
gyermekei: Nep. János, Fülöp, Tamás, Miksa, József, István és Lajos, 1808
október 16-án nyertek címeres nemeslevelet I. Ferencz királytól. Antal, 1824
február 16-án hirdettette ki nemességét Torontál vármegyében, Zágráb vármegye
nemesi bizonyítványa alapján. Miksa György, petrisi haszonbérlő, Torontál
vármegye táblabírája, 1839 április 27-én hirdettette ki nemességét Temes
vármegyében.
A
XVII. század végén szakadt hazánkba, egy báró Buttler az egri vár parancsnoka
volt. Azonban magyar honfiusitást csak gróf Buttler János nyert az 1715-ki
országgyűlésen, ki már előbb I. Leopoldtól Heves vármegyében Erdőkövesden stb.
adományokkal tetéztetett. Ennek utóda volt gróf Buttler János, ki szintén
adományban bírt Torontál vármegyei Párdány helységről írta magát. Mint utódok
hiányában családja ez ágának utolsó férfi-ivadéka nemzeti célokra sokat
áldozott, az egykor tervezett Ludovicea katonai intézetnek egyszerre 126 ezer
forintot ajánlott fel*. Meghalt a múlt évtizedben. Életnagyságú arcképét Nógrád
vármegye is gyűlésteremébe függeszté. A künn maradt gróf Buttler család is, mely
Csehországból Bajorországba szakadt, és már fiu fogadás által Buttler-Clonebough
nevet viselt, isméti kihalás után Buttler-Clonebough-Haimhausen névvé alakult.
Jelenleg azonban ismét látunk hivatalos pályán hazánkban báró Buttlerokat, kik a
legutóbbi időben mint rokonai a kihalt gróf Buttler Jánosnak, szakadtak
hazánkba.
Bydeskúty (Ippi).
Sopron vármegyéből származik. A XV. század
közepén tűnik fel. György (1552) fia László Ippy Ilonát vette el s ez után
örökölte a család Ippet Kraszna vármegyében. László testvére Tamás terjesztette
tovább a családot. Ennek fia Tamás (1638), kinek két fia, István a sződemeteri
és Zsigmond a felföldi ág megalapítói. Tagjai közül Vincze 1803-1820-ig Temes
vármegye alispánja volt. A XIX. század elején megvette az aranyági nemesi
birtokot, melyet örökösei 1834-ben eladtak Borosjenei Muslay Antalnak.

Capdebo (baraczházi).
A hagyomány szerint Oroszországból költözött
Erzsébetvárosba, ahol előkelő szerepet vitt. Capdebo Jónás gyermekeit: Jónást,
Mártont, Ferenczet és Gergelyt I. Ferencz király 1802 júl. 23-án nemesítette. A
nemeslevélben a család neve C-vel van írva. 1803-ban e négy testvér kir.
adománylevelet kapott Baraczháza birtokra, mely alkalommal a Baraczházi előnevet
nyerte. Jónás ága magvaszakadt. Márton ágából János (szül. 1797, †1857) 1848
előtt főszolgabíró, 1850-53-ban cs. kir. kormánybiztos. Fia: Géza (szül. 1830)
1848-49-ben honvéd huszárkapitány, majd besoroztatván a 11. sz. huszárezredbe,
egész az ezredességig emelkedett. Ferencz ágából: János (szül. 1803, †1879) kir.
tanácsos. Fiai: Sándor (szül. 1839) és Lajos (szül. 1845) Baraczházán
birtokosok. Lajos fia Dezső Temes vármegye aljegyzője. János testvére István (†1857). Ennek fia Ferencz (szül. 1851) 1874-1896-ig vármegyei aljegyző, utóbb
főszolgabíró. 1896-1901 orsz. képviselő. Ferencz fia Zoltán Temes vármegye
tiszti alügyésze. Gergely (szül. 1776, †1840) a XIX. század egyik leghíresebb
orvosa a Délvidéken. Fiai közül István (szül. 1813, †1885) európai hírű
sakkjátékos volt. Címer: négy hatágú arany csillag között
arany kereszttel megrakott balharánt, veres pólya által vágott kék pajzsban,
felül hármas zöld halom, alul hullámokon fehérvitorlás, háromevezős,
veres-fehér-zöld színű zászlókkal díszített hajó. Sisakdísz: nyílt fekete szárny
között cölöpösen állított, kardot tartó páncélos kar. Takarók:
veresarany-kékarany.
Constantinovics
(germáni).
István bécsi nagykereskedő,
aki Germánt (ma Ermény) megvette, 1821 szept. 21-én nyert címeres nemeslevelet. Tagjai közül:
Demeter (szül. 1798, †1872) Temes vármegye táblabírája. Sándor (szül. 1803, †1858) szolgabíró. Fia Sándor (szül. 1848) Sándor szerb király szárnysegéde volt.

Császár (pacséri).
Bács vármegyében fekvő Pacsér helységről irja előnevét, és
ott jelenleg is birtokos. Itt született Császár Sándor 1789-ben, ki Temes
vármegyénél kezdé hivatalos pályáját mint aljegyző, utóbb főjegyző, 1829-1835-ig
másod alispán, az 1825. 1830. és 1832/6-ki országgyűlésre e megye követe, jeles
szónok és classicus latin. 1836-1840-ig kir. táblai ülnök, midőn az 1836-ki
országgyűlés után kezdett állami perekben Földváry Ferencczel a vádlottak
mellett szavazott. E hivatalról lemondása után gróf Bissingen krassói uradalma
teljhatalmú kormányzó lőn, utóbb Buziásra vonult. 1848-ban a hétszemélyes tábla
bírájává neveztetett. Meghalt lóról esés következtében Pesten 1850-ben. Pacséri
Császár Gyula 1843-ban kameralis ispán.
Csávossy (csávosi
és bobdai).
A család őse Cs. Ignácz, a XIX. század első
felében telepedett le Torontál vármegyében. 1854-ben megvette a kincstártól Csávost, mely birtokot Endrődy József halála után,
aki a vételárral hátralékban
maradt, a kincstár foglalta le. Cs. Ignácz kielégítvén Endrődy özvegyét is, a
birtok az ő tulajdonába ment át. 1867 július 1-én nyert magyar nemességet. Fia
Gyula (szül. 1838, †1911), valamint gyermekei: Gyula, Benigna, Irma, Olga,
Adrienne, Alice, Elemér, József és Endre, 1904 november 18-án bárói méltóságot
nyertek. Ignácz másodszülött fia Béla (szül. 1848), a képviselőház volt háznagya
s 31 éven át a párdányi kerület országgyűlési képviselője, 1911-ben nyert bárói
rangot. A család az örökös főrendiházi tagság jogosultságával bír. Gyula fiai
közül II. Gyula tartalékos főhadnagy és Elemér a Jézus-társaság tagja. Béla
fiai: II. Ignácz dr. a törökbecsei járás főszolgabirája és II. Béla,
földmívelésügyi miniszteri fogalmazó; II. Ignácz fiai III. Béla és András. Címer: négyelt pajzs; az 1. és 4. vörös
mezőben egy-egy aranycsillag, a 2. és 3. ezüstmezőben balharánt három kék pólya;
bárói korona. Sisakdísz: jobboldalt balharánt három arany-, baloldalt pedig
három jobbharánt ezüstpólyával vágott vörös-kék nyílt szárny között görbe kardot
tartó könyöklő páncélos kar. Takarók: kékezüst-veresarany. Pajzstartók két
jegesmedve. Jelmondat: „Laborantes Deus adjuvat.”
Csekonics
(zsombolyai és janovai gróf).
Vas vármegyéből származik. Őse Pál (Mátyás
és Marics Judith fia) 1753 január 29-én nyert címeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. Pál,
aki a kőszegi kerület táblai ügyvéde volt, Vas vármegyében Gasztony, Medves, Alsó- és Felső-Rönök és Rába-Szent-Mihály községekben
bírt
birtokokat. Neje nemes Kanicsár Mária, Kanicsár Pál és Hertelendy Julia leánya,
akivel 1754 május 22-én Kőszegen kelt egybe. Két fia volt: József és Imre.
József (szül. 1757 február 22-én Kőszegen, †1824 április 26-án Pesten)
vezérőrnagy, a magyar állami ménesintézetek hírneves megalapítója. 1774-ben
kadétként belépett a D’Ayasassa Curassier-ezredbe, 1777-ben hadnagy, 1778-ben
főhadnagy a Modena, később a Zeswitz Currassier-ezredben, 1783-ban kapitány,
1787-ben őrnagy, 1789-ben alezredes. 1790-ben ezredes, 1806-ban tábornok és a
felkelő nemes sereg dandárnoka lett, 1799-ben a Szent István-rend kiskeresztjét
kapta. Már mint kapitány behatóan tanulmányozta és részletes emlékiratot
dolgozott ki arra nézve, miként lehetne a lótenyésztést hazánkban
felvirágoztatni. Iratát átnyújtotta II. József császárnak, aki ezt elfogadta.
Miután az első kísérletek fényesen sikerültek, a császár megbízta őt az állami
lótenyésztés szervezésével. Csekonics József alapította ez időben a mezőhegyesi
állami méntelep-intézetet. Mikor 1788-ban a török háború kitört, a császári
sereg lóállományának ellátásával Csekonics Józsefet bízták meg. E rendkívül
nehéz időkben e súlyos feladatát II. József császár legnagyobb elismerésére
oldotta meg. Hogy a hadsereg lóállománya takarmányban ne szenvedjen szükséget,
12.000 kaszást rendelt Mezőhegyesre s innen szállította a szénát az Alduna
vidékére. 1790-ben húsz évre bérbe kapta, majd 1792-ben örökáron megvette a
zsombolyai uradalmat. 1798-ban a hadsereg és Bécs városa részére vágómarhák
szállításával volt megbízva. Második neje, akitől a jelenleg élő nemzedék
származik,
pribéri Jankovics Julia (†1835 december 10) pribéri Jankovics János
hétszemélynök, udvari tanácsos és báró Püchler Teréz leánya volt. József
testvére, Imre (szül. 1759 †1830 Kőszegen) Vas vármegye táblabírája, 1790-ben
körmendi főszolgabíró. 1809-ben, a francia megszállás alkalmával tanúsított
kitűnő szolgálataiért, a hadsereg fővezényletétől elismerő okiratot kapott. Fia Ferencz (szül. 1783
†1872 Budán) őrnagy, részt vett a franciák elleni
háborúban, 1814-ben Brionne vára ostrománál tanúsított vitézségéért az orosz
császári Vladimir-rend IV. osztályát kapta. Utódai nem maradtak. József tábornok
özvegye Jankovich Julia, 1829-ben megvevén a janovai uradalmat a mai Temes
vármegyében, 1833 június 31-én I. Ferencz király neki és fiának Jánosnak a
Zsombolyai és Janovai előnevet adományozta János (szül. 1809 †1880) 1829-ben
Temes vármegye táblabírája. 1864 december 9-én Bécsben kelt oklevéllel grófi
rangot nyert, melyet a koronázás után, 1874 március 2-án megerősítettek. 1879
május 5-én valóságos belső titkos tanácsos lett. Neje báró kisfaludi Lipthay
Leona (szül. 1821, †1903). Fia: Endre (szül. 1846 szeptember 13) nagy
áldozatkészséget tanúsított a szegedi árvíz idején a károsultakkal szemben. 1891
január 10 óta a magyar szent korona országai Vörös Kereszt Egyesületének elnöke.
1892 január 16-án valóságos belső titkos tanácsos lett. 1895 november havában
Jenő főherceg, a német lovagrend nagymestere, a maltanus nagykeresztet
adományozta neki. 1898 november 30-án a Ferencz József-rend nagykeresztjét
nyerte. 1900 október 2-án főasztalnokmester lett. Elnöke Torontál vármegye
Gazdasági Egyesületének. Nejétől, született gróf Cziráky Konstancziától származó
gyermekei: 1. Andrea, férjezett gróf Széchenyi Andor Pálné. 2. Sándor (szül.
1872) cs. és kir. kamarás, 1902 óta a főrendiház tagja, neje: báró Vay Margit,
fia: Endre (szül. 1901). 3. Pál (szül. 1873). 4. Gyula (szül. 1875) volt
országgyűlési képviselő, a Magyar Lovaregylet egyik igazgatója. 5. Iván (szül.
1876) cs. és kir. kamarás, követségi titkár Washingtonban. Címer: kék pajzsban, zöld alapon,
természetes sásbuzogányt tartó arany oroszlán. A pajzs fölött grófi korona, ezen
három koronás sisak. Sisakdíszek: I. (középső) felemelt jobb lábában követ tartó
természetes színű daru. Takarók: veresarany-kékarany. II. jobbról befelé
fordult pajzsbeli oroszlán növekvően. Takaró: veres-arany. III. (balról) magyar
szablyát tartó arany oroszlán növekvően
Csernovics (csarnojevics,
mácsai és kisoroszi).
A család legnagyobb szerepet vitt tagja
Arszén szerb pátriárka, aki 1630 táján Crngorában született. 1674-ben már ipeki
pátriárka lett, a Cs. családnevet csak 1688 óta használja, azt állítván, hogy a
híres Crojevicsek ivadéka. 1688-ban nemzete érdekében a római-német császárhoz
és a pápához fordult segélyért. Az 1689. évi hadjárat alatt jelentékeny szerepet
játszott s a szerbek felkelésében tevékeny részt vett. 1690-ben a törökök
bosszúja elől 80.000 emberrel Magyarországon keresett és talált menedéket. I.
Lipót rendíthetetlen híveként, főleg neki tulajdonítható, hogy a szerbek
1703-ban nem csatlakoztak Rákóczihoz. (†1706.) Öccsét Mihályt, továbbá ennek
Jorge Annától született fiát Jánost, III. Károly király 1720 április 29-én
magyar nemességre emelte. Mihály özvegyen maradván, 1722-ben nőül vette Korányi
Annát, Szirovicza Jankó özvegylét 1742 augusztus 15-én feleségének első férjétől
származott gyermekeit, Szirovicza Arzént és Györgyöt örökbe fogadta. E két fiú,
Arzén és György lett a ma is élő Cs. család megalapítója. Arzén kapitány
(1716-1766) egyik fia: Lázár 1793-ban grófi rangot nyert, ága azonban kihalt;
második fia: Pál 1809-ben I. Ferencz királytól Kis-Orosz pusztát és akis-Oriszin-i (így) előnevet nyerte adományul. Fiai: Simon orosz gárdakapitány
(1782-1812), Arzén (1789-1827) és Péter (szül. 1810 Nagybecskereken, †1892
május 1). Az 1843. évi országgyűlésen Arad vármegyét képviselte. 1848 április
26-án a magyar kormány Temes vármegye főispánjává és temesi gróffá nevezte ki. A Nagykikindán kitört szerb lázadás hírére a kormány az ország Délvidékére
teljhatalmú biztossá nevezte ki; de a szerb felkelőkkel szemben gyengének
bizonyulván, a kormány Vukovics Sebőt tette helyébe. Ettől kezdve többé nem
szerepelt a közéletben, bár a kiegyezés után több ízben megválasztották
képviselőnek. Fia: Arzén (szül. 1831 †1889). Ennek fiai Pál (szül. 1866) és
Mihály (szül. 1868). Címer: kékben zöld domb fölött fehér lovon,
tigrisbőr-nyeregtakarón ülő veres kalpagos és nadrágos, zöld dolmányos, sárga
csizmás magyar vitéz, jobb kezében kardot tart, a melynek hegyére levágott török
fő van tűzve. Sisakdísz: pajzsbeli vitéz növekvően. Takarók:
kékarany-veresezüst.
Csiki
(erzsébetvárosi).
Manó és Péter erzsébetvárosi kereskedők,
továbbá Manó neje Ötves Róza, gyermekei Ferencz, István, Antal, János, Dávid,
Anna, Kata, Róza, Mária, végül Péter neje Issekutz Anna, gyermekei Dávid, Kata,
Mária, Anna, 1780 máj. 24-én nyertek címeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. A családból első ízben a nemességszerző Manó hasonnevű unokája,
később ugyancsak Manó unokái: József és Gergely telepedtek le a vármegyében.
Manó leányai: Jozefa férj. Ivády Béláné és Antonia férj. Beniczky Györgyné.
József magtalanul halt el. Gergely fia. Gyula (szül. 1864) Fólyán birtokos.
Leányai Vilma, férj. Hámory Lajosné, Antonia, Karolina férj. Néveri Fóris
Józsefné, Mária, Várnay Imre dr. neje. Címer: négyelt pajzs, 1. és 4. veresben
arany-oroszlán, az 1.-ben arany napot, a 4.-ben növekvő ezüst-holdat tartva. 2.
kékben, sziklára épített hármastornyú, veres fedelű ezüst várkastély. (A tornyok
közül a középső kimagaslik.) 3. ezüstben zöld alapon, pejlovon balra vágtató,
aranyzsinóros, veres ruhás és kalpagos magyar vitéz, felemelt jobbjában kardot
tartva. Sisakdísz: fészkében ülő s fiait vérével tápláló fekete pelikán.
Takarók: veresarany-kékezüst.
Csutak (kászoni).
Címeres nemeslevelet (?) Rákóczy György 1633. Cs. György nyert. A család
nemessége az erdélyi kormányszék részéről 1819. febr. 15. ismertetett el;
kihirdette 1844. szept. 11. Temes megye.

Czvetkovits.
Pál Temesvár város főjegyzője és öccse
János, valamint Jánosnak leánya Zsófia 1794 máj. 26-án nyertek címeres
nemeslevelet. János fiai: György lippai kereskedő és József, aki 1845 jan.
17-én nyert nemesi bizonyságlevelet Temes vármegyétől.

Dadányi (gyülvészi).
Naum és Konstantin
1782-ben megvették a Torontál vármegyei Gyülvészt, melyre II. József császár
1784 jan. 30-án, I. Ferencz király pedig 1808 aug. 12-én állított ki
adománylevelet. Az utóbbi adomány, illetőleg megerősítő levelet 1820 ápr. 10-én
hirdették ki Temes vármegyében. György és Jenő jelenleg Mélynádason birtokosok.

Damaszkin (némethi).
D. Lyubomirovics István és nejétől, Zákó
Máriától született gyermekei: Sándor, Antal, Simon, Szabbás, Pulcheria, Terézia,
Kata, Anna, 1799 december 20-án nyertek címeres nemeslevelet, 1800 szeptember
19-én pedig »Németi« előnevet. A nemeslevelet az 1800 június 28-án tartott
közgyűlésen hirdették ki Torontál vármegyében. A család a XIX. század első
felében Hajdusicza (mai Istvánvölgy) és Németi (a mai Beregszónémeti)
helységekben bírt földesúri joggal.

Dániel (szamos-újvárnémeti).
D. Tódor szamosújvári, D. Jeremiás és Pál
ebesfalvi lakosok, továbbá Tódor fiai, Demjén, Miklós, Lukács és Minas, III.
Károly királytól 1725 július 3-án nyertek címeres nemeslevelet. Pál fiainak,
Tódornak és Demjénnek a nemességét II. József 1786 június 19-én kelt
elhatározásával elismerte. Tódornak hasonnevű fia verseczi lakos, aki szentandrási kincstári főbérlő volt, 1826-ban hirdettette ki nemességét Temes
vármegyében. II. Tódor fia László, Krassó-Szörény vármegye aljegyzője,
1866-67-ben verseczi polgármester volt. Tagjai közül János királyi tanácsos,
(1840-43) Torontál vármegye alispánja, kinek Kiss Augusztával kötött
házasságából született gyermekei: Ernő, Béla (†1876) honvéd huszárszázados,
József főherceg szolgálattevő tisztje és Ilka férje: Steingassner Ákos kir.
ítélőtáblai bíró (†1898), Ernő (szül. 1843-ban), 1865-ben Torontál vármegye
aljegyzője, 1867-ben szolgabíró, 1868-ban törvényszéki ülnök lett. 1870-ben a begaszentgyörgyi kerület képviselővé választotta. Ugyanezt a kerületet
képviselte az 1872-75. évi országgyűlésen is. 1878-ban Nagybecskereket, 1887 óta
Pancsovát képviselte. Részt vett a Tiszavölgyi társulat megalapításában, 1881
óta a nagykikinda-nagybecskereki vasút igazgatója. 1895 január 15-én, a
Bánffy-kabinet megalakulásakor a kereskedelmi tárcát vette át, mely állásában
1899 február 26-ig maradt. 1896 április 25-én megkapta a valóságos belső titkos
tanácsosi méltóságot. Az ezredéves országos kiállítás rendezése körül szerzett
érdemei elismeréséért, 1896 november 1-én bárói rangot nyert, az örökös
főrendiházi tagsági jogosultsággal. 1898 március 1-én az első osztályú
vaskoronarendet nyerte. Fiai: Elemér (szül. 1874) min. titkár és Tibor (szül.
1878) Pancsova és Versecz főispánja. Pál, a Torontál megyei ág megalapítója,
1822 szeptember 13-án Aradon született. 1842-ben Torontál vármegye aljegyzője,
1848-ban a zichyfalvi járás főszolgabirája. 1848-ban országgyűlési képviselővé
választották. Mert a kormányt Debrecenbe is követte, börtönbe jutott, de
1850-ben kegyelmet nyert. 1861-ben és 1865-ben újból képviselővé választották s
azóta állandóan a zichyfalvi kerületet képviselte. 1887 óta a szabadelvű pártkör
egyik alelnöke is volt. (†1895 május 10.) Fiai: Pál országgyűlési képviselő,
János, József és László volt országgyűlési képviselő, 1896-ig Torontál vármegye
alispánja, 1896-1897-ig Nógrád vármegye főispánja. Címer: veresben 3-as zöld halom fölött
egymást keresztező két zöld pálmaág között genfi kereszt. Sisakdísz: páncélos
kar karddal, melyen átütött török fő van. Címer, bárói: veresben hármas zöld halom
felett egymást keresztező két zöld pálmaág, fölötte ezüst-kereszt. A pajzs
fölött bárói koronán nyugvó sisak.
Daruváry
(daruvári).
Ferencz kincstári
ügyésztől és nejétől, Seeburger Erzsébettől származó gyermekei: Alajos, Kálmán
és Karola 1839 máj. 2-án nyertek címeres nemeslevelet, családnevüknek D.-ra való
átváltoztatása mellett. Ferencz Daruvár egyhatod részére nyert adományt,
azonkívül Füskút községben is voltak birtokai. Fia: Alajos (szül. 1826, †1912
ápr. 20) a Szent István-rend középkeresztese, 1898-1900-ig a főrendiház
alelnöke. Fia Géza udv. tan.

Lakja Krassó vármegye. 1790-ben nyert magyar nemességet D'Ellevaux Frigyes Károly. 1836-1845-ben D. Frigyes Krassó vármegye esküdtje.
Dellimanics (Delimanics).
D.
József verőcze-vármegyei szolgabíró 1747 július 24-én nyert címeres nemeslevelet
Mária Terézia királynőtől, melyet 1747 dec. 12-én hirdettek ki Verőcze
vármegyében. A család 1801-ben
telepedett le Torontál vármegyében, midőn Verhovácz Miksa zágrábi püspök a
billédi uradalmat nyerte kárpótlásul a katonai Határőrvidék számára lefoglalt
horvátországi birtokaiért. A püspök a billédi uradalomhoz tartozó Kécsát (ma
Kőcse) hűbéreseinek adta haszonélvezetül, kik közé a D. család is tartozott. D.
György 1820 aug. 1-én hirdettette ki nemességét Torontál vármegyében, Verőcze
vármegye bizonyítványa alapján. Tagjai közül: Nándor, 1836-ban Torontál vármegye
táblabírája, György 1837-ben főszolgabíró, László 1848-ban Verőcze vármegye
főszolgabirája és főispánja volt. Ferencz törvényszéki elnök, Imre 18 éven át
volt a csenei járás főszolgabirája. Lajos 1890-1893, majd ismét 1893-1895-ig
főszolgabirája, 1895-1902-ig alispánja, 1904-1906
és 1910 óta másodízben főispánja Torontál vármegyének, Kőcsén birtokos. Címer:
Kék pajzs arany pajzsfővel, abban két piros rózsa. Alatta ezüst szarufa, az
alatt hatágú aranycsillag. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között hatágú
aranycsillag. Takarók kékarany-veresezüst.
1796-ban
nemesíttetett meg I. Ferencz király által Demelich Szabbás, Tivadar és Pál. Címerük először
víz-szintesen kétfelé, és ismét a felső osztály függőlég kétfelé osztott
pajzsból áll. A felső jobboldali osztály vörös mezejében fehér oroszlán áll
befelé fordulva, kivont kardján levágott törökfejet mutatva. A baloldali arany
színű mezőben pej lovon vörös nadrágos, zöld dolmányos, kalpagos huszár vágtat,
magyar nemzeti három színű zászlót lobogtatva. Az alsó kék színű mezőben két
hegy és két folyó között egy vár látható, két fekete-sárga zászlóval, a középső
bástyájából egy páncélos vitéz nyúlik fel, és trombitál. A pajzs fölötti sisak
koronáján páncélos kar kivont kardot tart, annak hegyén turbános törökfej
látszik. Foszladék jobbról ezüst-vörös, balról arany-kék .
Demko-Belanszky.
D. másképen Belanszky János és György,
akik
Heves vármegyében laktak, 1797 április 10-én igazolták nemességüket. Ferencz
1806 dec. 2-án hirdettette ki nemességét Torontál vármegyében, Békés vármegye
bizonyítványa alapján, János nemességét pedig 1829 jan. 12-én. A fenti György
fiai közül: Mihály a Csernovics-család mácsai uradalmának jószágigazgatója volt.
Ferencz, aki 1806-ban hirdettette ki nemességét, torontálszécsányi jegyző,
utóbb uradalmi tiszttartó. Mihály fia Pál, ennek fia Pál (sz. 1838 †), 1884-től
1896-ig Nagybecskerek város országgyűlési képviselője; fia Pál jogtudor, dévai
kir. közjegyző. Testvére Ferencz Torontál várm. útbiztosa, gazdasági tudósító és
földbirtokos. Címer: kékben, zöld alapon hatágú
aranycsillagtól és ezüstfélholdtól kísért, jobbra vágtató magyar vitéz,
aranyzsinóros veres atillában, kék nadrágban, sárga csizmában, s veres tollas
sisakkal, felemelt jobbjában kivont kardot tartva, melynek hegyén levágott török
fő vérzik. Sisakdísz: vörös mezű, kardot tartó kar, a kardon átütött török
fővel. Takarók: kékarany-veresezüst.
Dercsényi (dercsényi).
A család eredeti neve Weisz volt. Jakab 1687
szept. 27-én nyert nemességmegerősítő levelet. Utóda János 1793 nov. 28-án
Dercsényi előnevet, majd engedélyt nyert, hogy a család nevét D.-re változtassa.
Fiai Pál és János 1839 márc. 21-én bárói rangot nyertek. János (szül. 1827)
Omoron birtokos.

Nemesi
Bárói
Derera (gyarmathai).
Izrael temesvári terménykereskedő
nagybirtokos és törvényes utódai 1897 febr. 17-én nyertek címeres nemeslevelet,
1898 júl. hó 11-én pedig Gyarmathai előnevet. Címer: négy piros rózsával
megrakott, arany pólyával vágott kék pajzsban, felül keresztbe tett
aranymarkolatú görbe kard és aranyhorgony; alul zöld alapon, barna fészkében ülő
és 4 fiát vérével tápláló pelikán. Sisakdísz: pajzsbeli pelikán. Takaró: mindkét
oldalon: kékarany. A pajzs alatt kék szalag, melyen arany betűkkel e jelmondat:
„A munka nemesít”.
Deschán (Jan de
Hansen).
Franciaországból származik. Tagjai közül
János Antal, aki a gróf Montecuccoli vértesezred kapitányaként Temesvár
visszafoglalásánál is vitézkedett, a Temesi Bánság kamarai kormányzatában vett
részt, 1728 febr. 3-án VI. Károlytól a római szentbirodalmi, Mária Teréziakirálynőtől pedig 1744 aug. 20-án magyar nemességet nyert. Fia József (szül.
1745, †1826) a kamaránál hivatalnokoskodott, 1790-ben temesi bánsági kamarai
adminisztrátor és udvari tanácsos lett. Fiai közül: Zsigmond (szül. 1781, †1835) a Temes vármegyei, Károly (szül. 1796,
†1850) a Pozsony vármegyei ág őse.
Zsigmond fia I. Achill (szül. 1819, †1872) 1845-ben Temes vármegye
szolgabírája, 1848-ban Krassó vármegye kormánybiztosa. Fiai: Géza (szül. 1840, †1885) 1862-ben a rékasi, 1867-ben a központi járás szolgabírája, 1875-ben orsz.
képviselő. 1878-1883-ban ismét a központi járás főszolgabirája. Achill (szül.
1848) 1874-ben főispáni titkárként kezdte pályáját; 1889-1897 okt. végéig Temes
vármegye alispánja. Iván (szül. 1851), külföldön él. Artur (szül. 1855, †1891)
főszolgabíró Torontál vármegyében. Dezső (szül. 1862) Krassó-Szörény vármegyében
szolgabíró, majd aljegyző. A család Medvesen, Parácz község határában birtokos. Címer (magyar nemesi): négyelt pajzs. 1. és
4. kékben ezüst sasszárny. 2. és 3. ezüstben természetes színű patkó, világos
fényű szegekkel és szélekkel. Két sisak. Sisakdíszek: I. zárt ezüst-kék szárny.
Takaró: kék-ezüst. II. ezüsttel és vasszínnel váltakozva vágott két
elefántormány. Takaró: ezüst és vas-színű.
Deseő (szentviszlói).
1609 december 31-én nyer megerősítő adományt
Szentviszlói Deseő György és felesége, Tarródi Erzse, egész Nagygomba községre
és Berjeg- és Keleviz-pusztákra, melyeket már ősei bírtak, s azokba a
vasvárszombathelyi káptalan által 1610-ben be is vezettettek. A család a török
uralom idején Vas és Somogy vármegyékben élt. Az adományos Györgynek fiai: János
és György. Jánosnak feleségétől Nádasdy Borbálától fiai: Tamás és István. Tamás
(él 1696) felesége Jankovics leány, leányuk Krisztina Hertelendy László neje (él
1718). Ezek leányai: Julia-Kanicsár Pálné, Rozália előbb Skerleczné, majd Deseő
Imréné, és Klára Boross Ferenczné. Istvánnak Majkó (vagy Márki) Judittól
leányai: Katalin Koltay Ádámné, Erzse Pados Mártonné. János ága e leányok
fitestvéreiben kihalt; a leányági utódok az örökölt birtokrészeket elaprózták.
Györgynek (él 1641) Svastics Borbálától fia Zsigmond (él 1667), kinek Gusics
Zsófiától gyermekei: Ferencz, György, Ádám (élnek 1718). Krisztina Palotay
lstvánné, Erzse Kelczné, Kata Mohos Jánosné (élnek 1726). Ferencz - úgy látszik
- kihalt; Györgynek felesége Khem Anna (1720), kitől gyermekei János és Pál,
Károlynak atyja. Ádám 1724-1748-ig a kanizsai járás főszolgabirája; ő a család
fiágának továbbterjesztője. Fiai: József és Imre. József atyja után 1774-ig
kanizsai járási főszolgabíró; férfiutóda nem maradt Imre (†1779 előtt), ki a
vármegye partikuláris (járási) preceptora volt, feleségével, Hertelendy
Rozáliával atyja Imrének és Ádámnak, kik 1779-ben osztoznak még örökségükön.
Ifj. Imre (*1751) szintén partikuláris preceptor; feleségével, Rosty
Jusztinával (*1761), János és Pulay Rozália leányával nemzé Juditot, ki gróf
Forgách Xav. Ferenczczel való házassága által a Forgáchok ú. n. „gombai” ágának
vitte az egykori Deseő-vagyon legnagyobb részét. Ádám Temes vármegyébe szakadt,
a hol 1785-ben főszolgabíró; ugyanekkor vármegyénktől leszármazásáról és
nemességéről bizonyítványt nyer. A fiág, mely vármegyénkben már nem birtokos,
benne folytatódik. Címere: a pajzsban szembe néző forgós,
sisakos fej; sisakdísze: a koronából kinövő, jobbra fordult, balját ragadozásra
nyújtó, jobbjával török fővel tűzött kardot tartó oroszlán.
Dési, (Dés, Désfi, temeshelyi majd iklódi).
Másként: Temeshelyi. Losonczi István Szörényi bántól
kapja 1387-ben. Deés fia Péter, Miháld kerületi kenéz Patak-ot; ugyanő, mint
temeshelyi (nemes) kenéz Zsigmond királytól 1390-ben Krivapatakot és Patakot új
adományként. Már 1392 előtt vett (rokonaival) részeket Hidegen és Temeshelyen.
1413-ban (mint Deési Péter mester) Orbágyot kapta Ozorai Pipótól. 1428-ban
Jabolczna és Szalin birtokában (kenézség) kir. ítélettel erősíttetnek meg.
1440-ben mint temeselői Désfiek Kis- és Nagy-Lukaviczát, Tapolcsányt és
Közép-Krivát kir. új adományul nyerik; 1444-7-ben pedig ezeken kívül a
kormányzótól (mint Temeselyiek, már «egregii») Temes(h)ely, Teregova, Orbátyen,
Alsó-Hideg, Felső-Kriva, Patak, Krusovcz, Jabolczna, Szalin, Bartafalva,
Gedefalva, Alsó- és Felső-Kövesd részeit. 1453-ban (Désy Péter): Felső-Zsupán,
Paulest és Varadia birtokába iktattatik. 1457-ben «temesheli Dees dicti» - a
nevük. 1464-ben temeshelyi «Désy» Péter, Balotai Miklóssal együtt Turdot (l.
ott) és 16 faluból álló kerületét kir. adományul kapja. Ugyanő (mint «de Dees»)
1466-ban Alsó- Gladna puszta felét Alsógladnai Miklós nemesnek adja, s 1469-ben
mint zsupáni Deés Péter (l. Zsupán falu a.) tűnik elénk. 1470-ben ő vagy rokona
(mint Petrus Parvus de Dees) kapja Bökényt, Polyánát és Polyaniczát. 1487-ben
iklódi (Doboka megyei) «Désy» Péter Felső- és Alsó-Kövesd, Gödefalva, Bartafalva,
Kabul és Kakojest helységeket adja cserében a Drágiak némely Doboka megyei
falvaiért. 1495-ben a család egyik tagját Dávidot «Desy de Themeskez»-nek írják
s így tán ugyane család értendő a század közepén (lásd Majos cs.) emlegetett
Temesköziek a. is. (1387: Pesty. Szörénym. o. ker. 51., 1390: Pesty. Szörénym.
tört. III. 10., 1392: U. o. III. 14., 1413: Tört. Tár. 1884. 240., 1428-1457:
Pesty. Szörénym. o. ker. 59. 67. 70. 73., 1453: Pesty. Szörénym. tört. II. 386.,
1463: Dl. 15872; 1464. 1466: Pesty. Krassóm. tört. III. 415. 417., 1469: Dl.
31152; 1470: Dl. 30468; 1487: Dl. 27378; 1495: Pesty. Krassóm. tört. III. 470. -
L, a Dócziak, Mutnokiak, Bizereiek és Bél falu a. is.)
Despinits (komoristyei).
Áron kevevárai kereskedő 1843 dec. 14-én
nyert címeres nemeslevelet. Fia Vazul (szül. 1817, †1877) a Ferencz József-rend
lovagja. Fia: Péter (szül. 1837) nyug. kir. ítélőtáblai bíró.
Dessewffy (cserneki
és tarkeői).
Pozsega vármegyéből
származik. A család leírását a Szabolcs megyei kötetben adtuk. Temes vármegyébe
a tarczai ágból Antal telepedett le. 1813-ban aljegyzőként lépett a vármegye
szolgálatába s 1820-ban hirdettette ki a nemességét, Sáros vármegye
bizonyítványa alapján. 1829-ben Temes vármegye főjegyzője, az 1832-36. évi
országgyűlésen követe, 1835-ben első alispánja lett. 1839-ben a rendek
érdemeinek elismeréséül megfestették arcképét a vármegye tanácsterme számára.
1841-ben az aradi váltótörvényszék elnöke lett. Fiai közül: Béla (szül. 1821, †1859) Temes várm. tb. főjegyzője. Lajos (szül. 1824,
†1877) 1848-49-ben a
Lehel-huszároknál kapitány, majd pénzügyminiszteri tanácsos. Imre (szül. 1826, †1855) 1848-49-ben Dessewffy Arisztid honvédtábornok hadsegéde. Sándor (szül.
1836, †1910) v. b. t. t., csanádi püspök, pápai trónálló és római gróf. A grófi
ágból Miklós (szül. 1829, †1877) atyjától, Kálmántól (szül. 1797, †1879)
nyerte a bükkfalvai és a mosniczai birtokokat, a melyeket lánya Irma (szül.
1867) férj. gróf Serény Jánosné örökölt.

Régi
Bárói
Grófi
Dietrich család (báró, Landseei, honfiusitott).
Thurgauból
eredeztetik. 1577-ben Dietrich Miklós-Lőrincz címerlevelet kap. 1621-ben lovagi
(Ritter) rangra emeltetik II. Ferdinand császár által. 1673-ban a landseei
előnevet kapja. 1677-ben német birodalmi báróságra emeltetik. Hazája és birtokai
Svájc, Bajor-, Cseh- és Osztrák-országban fekszenek. Hozzánk csak egy ága
tartozik, melyből báró Dietrich József 1827-ben indigenatust nyert, de kiben ez
ág fi-ágon 1855-ki július 21-kén kihalt. Született e József 1780-ki szept.
23-án. Özvegye Bera Anna Klára, előbb világosi Bohus Jánosné. József özvegye
Bera Anna bír Pankotán, Magyaradon, Barakonyban, Apathiban, Butyinban, Kis-Indán.
Címere négy részre oszlik; az első és negyedik rézsútosan kék és arany
csikolatokból áll, hármas dombból egy szőke szakállas fiatal férfi nő ki, jobb
kezében kulcsot tartva, balját csípőjére helyezve. A második és harmadik mező
négy (ezüst és vörös színű) részre oszlik, minden osztályban ellenkezőleg
színelt liliom látható. A pajzson két koronás sisak áll, az egyiken a pajzsbeli
férfi a kulccsal, a másik felett a négy liliom látszik. Foszladék jobbról
arany-kék, balról ezüst-vörös.
Diván.
D. Konstantin Torontál vármegye táblabírája
1806 február 9-én nyerte a Padéi előnevet. Mint padéi földesurat a vármegye
1801-ben kétségtelen nemesei sorába iktatta. Címer: kékkel és veressel hasítva. Elől négy
fehér balharánt gerenda, hátul zöld alapon aranyoroszlán, jobbjában
aranymarkolatú görbe kardot, baljában leveles aranykoronát tartva. Sisakdísz:
pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kékezüst-veresarany.

Nagy Iván szerint (III/332.) Temes megyei család. Nemességére adatunk nincs. - Vö. Lendv. 115.
Doctorovics.
György pozsegai kereskedő 1802 ápr. 2-án
kapta a nemességet. A nemeslevelet 1805 nov. 28-án és 1830 dec. 31-én hirdették
ki Temes vármegyében. A család 1802-ben megvette a lukareczi és a belinczi
nemesi birtokokat. Az utóbbi még a XIX. század közepén is a család birtokában
volt.

Domokos.
Erdélyi család; származási helyük Páva. Háromszékmegye 1839. jún. 3. kelt
bizonyítványát Zsigmond és Dénes (Denta) 1844. ápr. 23. Temes megyében
hirdettetik ki. A család ma is él Dentán. - Vö. Lendv. II/116.
Duka (kádári
nemes és báró).
Mihály eszéki kereskedő és gyermekei Miklós,
Péter, Illés, Anna, Erzsébet, Zsófia, Katalin, továbbá testvérének, Miklósnak
Andrievics Máriától született fiai: János, Konstantin, végül Mihály fiának
Miklósnak Virovchevich Máriától született gyermekei Gábor, Péter, Miklós, György
1792 júl. 26-án nyertek címeres nemeslevelet. Péter, Illés és néhai testvérük
Miklós fiai: Péter, István 1816 júl. 17-én bárói rangot, 1816 júl. 16-án a
Kádári előnevet nyerték. Péter 1805-1822 bánáti főhadi-kormányzó, táborszernagy s
a 39. gyalogezred tulajdonosa volt. Ő szerezte Kádárt és Sipetet. 1822-ben
bekövetkezett halálával Kádárt István, Sipetet Péter örökölte. Péter utódai
közül Miklós (szül. 1828, †1886) 1848-ban alszolgabíró, 1861-ben a csáki járás
főszolgabirája, még ugyanaz évben alispán. Testvére György 1861-ben tb.
főjegyző. István utódai közül: Emil (szül. 1835, †1885) 1867-ben Temes várm. tb.
aljegyzője. Jenő (†1887) 1861-ben esküdt, 1867-73-ban Temes várm.
főszolgabirája. Emil fia: Géza (szül. 1867), cs. és kir. szolg. kív. követségi
tanácsos, a főrendiház örökös jogú tagja, orsz. képviselő, Kádáron birtokos.
Címer: a jobb felső sarokban, aranynégyszöggel kitöltött kék pajzsban, két
kifelé fordult ezüstfélhold között, cölöpösen, hegyével felfelé állított nyíl.
Sisakdísz: szembefordult páncélos alak növekvően, strucctollas nyílt sisakkal,
derekára övezett karddal, jobbjában kis zászlós lándzsát, baljában kerek szúró
pajzsot tart. Takaró: kékezüst-kékarany.
Egyed (remetei).
János Arad vármegye főadószedője, Mesterházy
János Temes vármegye főszolgabirája és Kőszeghy János Arad vármegyei főszámvevő
1781-ben a remetei uradalmat vették meg a kincstártól, melyre 1784-ben adományt
nyertek. Egy másik Egyed János 1797-ben hirdettette ki nemességét Temes
vármegyében, Nyitra vármegyének 1755 nov. 10-én kiállított nemesi
bizonyságlevelével.
Eisenstädter (búziási).
Simon temesvári nagykereskedő, valamint
Guttmann Ernesztinától született fiai: Fülöp Herman, Ignácz, Áron, Antal,
Nándor, Róbert, továbbá leányai Julia, Hermin és Josefa 1872. évi máj. 2-án
nyertek címeres nemeslevelet. A nemességszerző halála (1875) után Ignácz lett a
nagykereskedő cég főnöke (†1893), aki évek hosszú során át elnöke volt a
temesvári kereskedelmi és iparkamarának és igazgatója a temesvári Lloyd-társulatnak.
Emanuel.
Arzén verseczi polgár, továbbá nejétől,
Demelics Annától született gyermekei 1791 ápr. 28-án nyertek címeres
nemeslevelet II. Lipót királytól. A nemességszerző fiai közül: Simon (†1830) Verseczen lakott: György (szül. 1775,
†1837) előbb a cs. kir. hadseregben
szolgált, majd 1797-ben lemondván főhadnagyi rangjáról, kivándorolt
Oroszországba, hol kapitányi ranggal vették fel a hadseregbe. 1809-ben már
ezredes volt, 1814-ben tábornok. Pál (†1858) cs. kir. huszárkapitány a 4. számú
huszárezredben. Fia: György 1848 előtt Temes vármegye főszolgabirája. Az
1850-60. években cs. kir. járásfőnök. A fenti Simon fia Arzén Lugosra költözött
s 1841-ben Temes vármegyétől nemesi bizonyságlevelet nyert. Fia Sándor (szül.
1834) a Farencz József-rend lovagja, Kevevárán telepedett le.
Endrédy.
László Szatmár-Németi város bírája, valamint
gyermekei: László, József, István, Sámuel és Gábor, 1766. évi dec. 15-én nyertek
címeres nemeslevelet, melyet 1767 máj. 18-án hirdettek ki Szatmár vármegyében.
Gábor fia Ferencz Újvidékre költözött. Ennek fia Zsigmond (szül. 1838) Beregszón
birtokos. Fiai: Károly (szül. 1871, †1895) és Zsigmond (szül. 1873) cs. és kir.
tüzérkapitány. Címer: vágott, felül hasított pajzs. 1.
arannyal és kékkel hasítva, abban befelé fordult fekete szárny. 2. kékben
felszálló veres csőrű és lábú fehér galamb, csőrében olajággal. 3. veresben
haladó kétfarkú, veres nyelvű aranyoroszlán, jobb lábában mérleget tartva.
Sisakdísz: jobbról arannyal és veressel, balról kékkel és ezüsttel vágott nyílt
szárny között kinövő pajzsbeli oroszlán. Takarók: veresarany-kékezüst.
Endrődy.
E. Mátyás alszámvevő, a délmagyarországi
kincstári jószágok elárverezése alkalmával megvette Csávost, a melyre adományt
nyert. Ez alapon Torontál vármegye 1795-ben beiktatta a vármegyei nemesek
lajstromába. Utána fia József örökölte, aki 1848-ig Csávos helység földesura
volt. Minthogy azonban az E. család a vételár egy részével hátralékban maradt,
F. József halála után (1850) a csávosi birtokokra a kincstár tette rá a kezét.
E században
alapitá Fábry János, ki Breznó-Bányáról származott Pestre, hol szép vagyonra
tevén szert, Krassó vármegyében kir. adomány mellett szerzé Rumunyest helységet,
melyről családja előnevét vevé. Címere függőlegesen kétfelé osztott pajzs. A
jobboldali vörös mezőben hármas dombon méh-kaptár áll, mely körül méhek
szállongnak. A baloldali kék mezőben arany oroszlán áll hátulsó két lábán, első
jobb lábában kivont kardot villogtatva. A pajzs fölötti sisak koronáján fészkén
ülő, s melléből fiainak táplálékul vérét ontó pelikán látható. Foszladék jobbról
arany-kék, balról ezüst-vörös. A címert s előnevet adó helységet szerző Fábry
János Pesten meghalt 1858-ki oktob. 15-én, kora 73-dik évében.

Faur
(tövisi, máskép
Kovács).
A családnak legrégibb okiratilag kimutatható
első őse, Faur máskép Kovács Márk, aki Apaffy Mihály erdélyi fejedelemtől 1665
jún. 30-án Tövisre nyert adományt. Valószínűleg, bár okiratokkal nem mutatható
ki, ennek a Márknak atyja vagy nagyatyja volt Faur István, aki I. Rákóczi
Györgytől 1631 nov. 25-én címeres nemeslevelet nyert. A családból Miklós lippai
gör.-kel. lelkész 1780-ban hirdette ki nemességét. Testvére József (szül. 1761,
†1809) szintén lippai lelkész volt. Fia György Facsetra költözködött. Ennek
fia: János 1848-ban a bogsáni járás főszolgabirája, majd a 3. honvédzászlóaljba
állott be s fokozatosan hadnaggyá lépett elő. 1861-ben orsz. képviselő és Krassó
vármegye alispánja. 1865-ben újból képviselő. 1867-1871-ig Krassó főispánja.
Majd kúriai bíró (†1888). Fia Kornél (szül. 1860) kir. főmérnök.
Féger (merczyfalvai
és temeszsadányi).
A nemesség és fenti előnevek adományozásában 1887. jún. 18.
F. Ferencz Temes megyei nagybirtokos részesült. - Címer: hasított, jobb felében
vágott pajzs, melynek felső arany mezejében fekete fogaskerék, alsó kék
mezejében pedig három (2+1) arany kéve; a baloldali arany mezőben jobbra
félszögesen lenyúló, két arany csillaggal díszített kék gerenda, mindkét oldalán
egy-egy kék liliommal; sisakdísz: oroszlán jobb lábában három arany kalászt
tart; takarók: kék-arany; jelmondat: „Justitia pro omne”
Feilitzsch (báró).
Ősi frank eredetű család. Egyenes őse Jobst (1280 körül), honnan a családfa a
mai napig megszakítás nélkül jön le. A család 1847-ben immatrikuláltatott a
bajor bárói rend közé. 1845-ben telepedett le Torontál vármegyébe. Berthold (sz.
1867.) jelenleg Szabolcs vármegye főispánja. Címer (ősi): fehérrel, veressel és
feketével vízszint vágva. Csuporsisak. Sisakdísz: fehérrel, veressel és
feketével vízszint vágott két nyílt sasszárny között kiemelkedő, ugyanoly vágású
süveg. Takarók: veresfehér-feketefehér.

Fiáth (eörményesi
és karánsebesi).
Régi
magyar nemes család. Már a XIV század közepén Krassó megyében a Szörényi
bánságban vagyonosabb birtokosok sorában találjuk őseit. Ismert törzse Örményesi
Mihály a család ősi birtokáról Örményesről írta nevét, míg fiai már 1480-ban a
Fiáth nevet vették föl. Nevezett Mihálynak egyik fia László (Lado) 1467-ben
mothnoki Zayk Lászlóval, és ennek testvéreivel István Szörényi bánnal és
Sandrinnal az orodi káptalan előtt magszakadás esetében kölcsönös örökösödési
szerződésre léptek. Ez oklevél szerint László bírta a karánsebesi kerületben
Örményes, Gyurov, Zadva, Mastakon, Zekas helységet, Zlatina fele részét minden
tartozékaikkal. 1468-ban Örményesi László és testvére Lajos, továbbá Macskási
Jakab I. Mátyás királytól új adomány-címmel kapják a karánsebesi kerületben
fekvő Goliecz, Badurencz, Miraya, Petropnicza, Bokosthicza, Valisvara és Csrnecz
helységeket, melyeket már elődeik régtől fogva békésen bírtak, és azokba az
orodi káptalan által be is iktattattak. 1480-ban örményesi Fiáth László és
testvére Lajos, továbbá Macskási János nagybátyok királyi adományt nyertek
Mátyás királytól néhai Macskási Imre magvaszakadtán a Szörényi kerületben fekvő
felső, alsó és középső Bolvasnicza, Huszarszki, Csarski, Zepmezeje, és Kriva, és
a karánsebesi kerületben fekvő Jaz, Mezfalu, Cherenyes és Keregh
helységekre.1489-ben örményesi Fiáth László és Lajos testvérek Mátyás
királytól ismét új adomány-levelet nyertek (a Karan) sebesi megyében fekvő, és
már őseik által is bírt Beken, Polyana és Polyanicza helységre; melyekbe az
orodi káptalan által be is iktattattak. 1500-ban ismét örményesi Fiáth László és
Lajos II. Ulászló királytól királyi adományban nyerik a Mihaldi kerületben
fekvő, és Parethai Kukanicz Miklós és Mihály birtokában volt, de ezek által
vallások változtatása miatt elvesztett a mihaldi kerületben fekvő Alsó- és
Felső-Paretha és Simon-uth nevű pusztákbeli minden részjószágaikat, és azokba az
orodi káptalan által be is iktattattak. 1501-ben szintén fölebb említett Fiáth
László és Lajos testvérek Gerlisthei Jakab és bellai Bellaj Barnabás Szörény
megyei Bánok előtt abban egyeztek meg, hogy mivel nevezett Lajos bizonyos Kain
Péter nemes embernek meggyilkolása miatt a király kegyelméből kiesett, és
Szörény vármegyében, a nagy-mihaldi és karánsebesi kerületben fekvő jószágait,
(úgymint: Bukin, Polyana, Polyanicza, Petrosnicza, Valsora, Golacz, Zlatina,
Zaraspatak, Zekas, Valemare, Nyres, Felső- és Alsó-Zadova, Felső- és
Alsó-Jarmenes (=Örmenyes), Gyuro, Felső és Alsó-Fenes, Gino, Kriva, Felső- és
Alsó-Bolvasnicza, Huszarczki, Felső-Poretha, Alsó-Poretha és Simon-út helységek
fele részét) saját élete és feje megvédelmezése miatt részint a megölt Kain
Péter rokonaira, részint a királynál kegyelem-eszközlés végett közbenjáróira
tett költségek fejében idegen kezekbe juttatni kényteleníttetett, azokat
testvére László saját erejéből szerzé vissza, ámbár jogosan magának tarthatá,
mégis testvére iránti szeretetből abban egyeztek meg, hogy ezen fele részben
Lászlónak fia János, és leányai Kata, Erzse és Anna, és ezeknek mindkét ágon
álló utódai abban egyenlően bírják és osztozzanak. - Ez egyességre II. Ulászló
király 1501-ben B. sz. Mária menybe-menetele utáni szombaton kelt
adomány-levelében királyi megegyezését adván, azokba az orodi káptalan által
nevezett László gyermekeit be is iktattatá. 1548-ban Fiáth Katalin Lászlónak
leánya azért perelt ifjabb nővére Anna Bakoczy Ferenczné ellen, mivel ez a neki
csupán törvényes használatul átengedett birtok-okmányokat visszaadni vonakodott,
a minthogy ezeknek visszaadásában Suraklini Petrovics Péter temesi főispán, és
Magyarország alsó részeinek főkapitánya által az alperesnő el is marasztatott.
1691576-ban Fiáth Lajos neje Kollovai Gámán Anna Szörény vármegyében a
karánsebesi kerületben fekvő Koliova, Obresia, Varcziorva, Rauma, Glomboka és
Mál, - továbbá Hunyad megyei Benczenes helységbeli atyai örökségképen reá jutott
birtokrészekre Báthori Kristóf erdélyi fejedelemtől adománylevelet szerezvén,
miután ennek a Gámán családbeliek név szerint Gámán Miklós ellentmondott,
1589-ben a gyulafehérvári káptalan előtt nevezett Fiáth Lajos, említett nejének
és tőle származott Borbála, Gábor, Zsigmond és János gyermekeinek nevében Gámán
Miklóssal kiegyezett, és ezen egyesség folytán Benczenes helységbeli rész is
Fiáth Lajos és utódainál maradt. 1611-ben Fiáth Zsigmond és Miklós Szörény megye
alispánjai, Kornis János fejedelmi pohárnok és udvarnokkal egyetemben Bethlen
Gábor fejedelemtől Szörény vármegyének Halmosdi kerületében fekvő egész Ruszka
és Prigor helységet, és Tengova helységnek felét nyerték adományban. 1613-ban
örményesi Fiáth Zsigmond Szörény vármegyéből a karánsebesi kerületből saját és
testvére Miklós úgy János unokatestvére (frater patruelis) nevében a
Kolos-monostori Convent előtt óvást tesz azon megyében fekvő egész Alsó- és
Felső-Bukiny, Poyan, Polyanicza, Velisora, Golecz, Zlatina, Zarazpatak, Zekas,
Valemare, Nyres, Felső- és Alsó-Eörményes, Felső- és Alsó-Gyuro, Glino és Kriva
helységek elidegenítése vagy eladományozása ellen is. 1633-ban Fiáth Zsigmond
karánsebesi harmincadost, Fiáth Miklóst és Jánost, továbbá Kricsovay Jánost,
Szörény megyei minden javaikra nézve előbbi kiváltságaikban, mely szerint minden
adózás, dézsma- és kilenced-fizetéstől mentesek és szabadak voltak birtokaik, I.
Rákóczy György újólag megerősíti. 1639-ben karánsebesi Fiáth Zsigmondnak a
gyulafejérvári káptalan előtt karánsebesi Groza Ferencz Szörény megyében fekvő
Szakul, Morencz, Belyen, Mothnoki, Ohaba, Chernota és Almassa helységbeli részét
örökre beírja (inscribálja). 1654-ben néhai Fiáth Zsigmondnak fiai Gábor, Lajos
és Boldizsár Floka László karánsebesi al-bán, s több Szörény megyei hivatalnok
előtt néhai Thivadar Gergely utódaival az atyjaik által folytatott pereknek
letétele mellett egyességre léptek, mely szerint a peres Prebuli jószágban (mely
- úgymond - Pogonicz vidéken van) egyformán osztozzanak. Mindezen eddig előadott
birtokviszonyokat tárgyazó okleveleket örményesi Fiáth János mint Győr vármegye
alispánja 1698-ban az Úr menybemenetele ünnepén a győri káptalan által hitelesen
átirattá. I. Zsigmondnak hat fia által
a család elterjedvén, II. Boldizsárnak fia János Győr vármegyébe költözött, s a
máig virágzó Fejér, Veszprém stb. megyében birtokos családnak alapítója lőn.
Először Győr város jegyzője, azután a győri várbeli gyalogság fővajdája, utóbb -
mint említők 1698-ban - Győr vármegye alispánja (1688-ban Komárom megyének is
alispánjául választatott), majd az erdélyi királyi kancellárián titkár és
referens tanácsos, utóbb m. helytartósági tanácsos. Meghalt 1727-ben Pozsonyban.
Özvegye Fördős Katalin, kitől következő gyermekei maradtak: 1) Ferencz Győr és
Fejér megye táblabírája, kinek leányai Bora Petes Jánosné, Éva Márffy Györgyné.
2) Borbála Tallián Ádám Vas megyei alispán és tanácsos neje. 3)
Zsigmond-Athanasius pannonhalmi sz. Benedeki-rendi szerzetes. 4) Zsófia Daróczy
Ferencz Tolna vármegyei alispán neje. 5) Ádám, kinek Lázár fiától egyik unokája
József cs. kir. kam. utódaival együtt 1858-ban az ausztriai birodalmi bárók
sorába emeltetett. Fiai közül Ferencz 1844-ben Fejér megye alispánja, kétszer
orsz.-gyülési követe, később m. k. helytartósági tanácsos, cs. k. kamarás. Lakik
Akán. Péter királyi ügyigazgató, 1833-ban a kőszegi táblánál ülnök lőn. A
család címere: a pajzs kék mezejében egy magyar vitéz kivont karddal, mellyel
egy előtte álló medvének fejét vette. A pajzs tetején két kiterjesztett szárny
között egy magyar vitéz nyúlik ki, jobbjában kivont kardja hegyén a pajzsbeli
medve fejét tartva. A pajzsot foszladék veszi körül. A címert a metszvény
mutatja. A bárói címert hét-gombos korona díszíti.
Filkovič.
Horvátországból származik. A nemességet
1602-ben Péter nyerte II. Rudolftól. A család a XIX. század elején költözött
Torontál vármegyébe, a hol F. Ker. János és rokonai 1823 febr. 3-án hirdettették
ki nemességüket Zágráb vármegye bizonyságlevele alapján. Egyike volt azoknak a
családoknak, a melyek mint a zágrábi püspökség hűbérnökei Bókán telepedtek meg,
hol birtokos volt. Tagjai közül: Boldizsár 1848-ban Torontál vármegye
főszolgabirája volt. Ennek unokája Boldizsár, jelenleg tb. főjegyző. Címer:
veresben, három koronás párducfővel megrakott kék pólya. Sisakdísz: természetes
galamb, csőrében három olajággal. Takarók: Kékezüst-veresarany.
Fischer.
János 1699 febr. 3-án nyert címeres
nemeslevelet, melyet Nyitra vármegyében 1700-ban hirdettek ki. A család később
átszármazott Bars vármegyébe. Antal Temes megyei szolgabíró, valamint testvérei
János és Pál 1793 jan. 7-én, József Krassó megyei termesztményi biztos és
testvére Antal Temes vármegyei csendbiztos 1819 nov. 22-én hirdettették ki
nemességüket Temes vármegyében. Antal (†1828), fia István (szül. 1810, †1884),
1828-ban lépett Temes vármegye szolgálatába. 1848-49-ben, 1865-68-ban a székási
kerület orsz. képviselője. 1869-ben megyei, 1871-1884-ig kir. törvényszéki bíró.
Fia: Lajos (szül. 1844) nyug. cs. és kir. százados. Temesvár szab. kir. város
törvényhatósági bizottságának tagja. Címer: Kékben, zöld alapon álló természetes
medve, jobb előlábával piros almát tartva. Sisakdísz: bal lábán álló természetes
színű daru, jobb előlábával kövecset tart. Takarók: kékarany-veresezüst.
Fock (hodosi).
Ferri János újaradi
vaskereskedő, 1827 júl. 27-én nyert címeres nemeslevelet, egyúttal pedig kir.
adományt az Arad vármegyei Hodosra. Fia: János (szül. 1800, †1888). Ennek fia:
Zsigmond (szül. 1838) Újaradon birtokos. Címer: négyelt pajzs. 1. veresben arany
méhektől körülrajzott arany méhkas. 2. Kékben ballábán álló ezüst-gólya. 3.
Kékben jobbra fordult ezüst-oroszlán. 4. Veresben aranymarkolatú görbe kardot
tartó páncélos kar. Sisakdísz: két kékszínű ormány között, kinövő pajzsbeli
gólya. Takaró mindkét oldalról: kékarany.
Fodor I. (szilágybagosi.)
Szilágy vármegyéből származik. Régi család,
mely már a középkorban birtokos volt Szilágy és Kraszna vármegyékben. Tamás,
kinek neje Borzási Balog Eufrozina volt, 1542-ben nyert nemességújító
címerlevelet. Ennek gyermekei a borzási birtokra nyertek adományt. Tamás fia
János Pázmán Dorkát vette nőül. Ennek utóda Tamás 1604-ben Borzáson volt
birtokos. Családi közlés szerint Tamástól, aki 1542-ben nemességújító
címerlevelet nyert, a jelenleg élő nemzedék a következőleg származik le: Tamás
fia I. János, ezé II. János, ezé III. János, ezé Zsigmond, ezé György, ezé
Mózes, aki Szilágy vármegyében 1806-1808-ban Récsén volt birtokos. Ennek fia
Ruben, a debreceni városi nyomda igazgatója, ezé Károly földbirtokos cs. és kir.
hadbíró, majd járásbíró. A család a XIX. század elején igen el volt terjedve
Szilágy és Kraszna vármegyékben. Az 1805. évi összeírás szerint Borzáson és
Bagoson is. Tagjai közül Dávid, Sándor és Klára Borzáson voltak birtokosok. Az
1806. évi összeírás szerint F. Dávid, Sándor és Klára 10 5/12 régi és 2 2/3 új
jobbágytelket bírtak Borzáson. Dávidnak ezenkívül még Paliczkon, Halmosdon egy
fél jobbágytelke volt. György, Imre, Mózes és Tamás Récsén voltak birtokosok,
hol 3 1/2 adómentes telkük és öt jobbágytelkük volt. A fenti Károly földbirtokos
és járásbíró. Fia: Vilmos jelenleg Hont vármegye főszolgabirája. A család 1848
előtt Borzás, Bagos és Récse helységekben bírt földesúri joggal. Idővel
elterjedt Hajdú és Zemplén vármegyékbe is. Torontálban 1871-ben költözött.
Hontba 1898-ban telepedett le. Címer: kék pajzs ezüst pajzsfővel. A pajzsban
ezüstkövekből rakott oromzatos őrtorony emelkedik, fekete kapuval s a kapu
mindkét oldalán, valamint a torony közepén egy-egy lőréssel. A torony tetejére
villás végű ezüstnyelű veres zászló van tűzve, mely a pajzsfőbe nyúlik be.
Sisakdísz: két fiát vérével tápláló pelikán. Takarók: mindkét oldalról:
kékezüst.
Fodor II.
Ilynevű családból István 1794-ben Pozsony,
Antal 1839-ben egyik székelyszék bizonyítványa alapján hirdettette ki nemességét
Torontál vármegyében. E család a XIX. század első felében Gádon bírt földesúri
joggal.
Fóris (néveri).
Bars és Nyitra
vármegyékre kiterjedt család, mely nemességét, családi közlés szerint, a mohácsi
vész utáni időkben kapta; F. Imre a XVII. században Nyitra vármegye szolgabírája
volt. 1823-ban költözött Torontál vármegyébe. Mátyás (†1903.) lovrini jegyző és
földbirtokos volt. József jelenleg zsombolyai főszolgabíró; neje Erzsébethvári
Csiki Karola; fia József joghallgató. Címer: hasított kék pajzs. Elől: felül két,
alul három hatágú arany csillag között ezüst félhold. Hátul: zöld alapon álló
veres atillás, kék nadrágos, sárgacsizmás magyar vitéz, jobbjában görbe kardot
tart, melyen átütött török fő van. Sisakdísz: pajzsbeli vitéz növekvően. Takarók
kékarany-veresezüst.
Frummer
(keresztesi).
Mihály Temes vármegye számvevője, ki
1779-ben Keresztest vásárolta meg, 1783-ban testvéreivel együtt címeres
nemeslevelet nyert II. József császártól, melyet I. Ferencz király 1798 nov.
23-án megerősített. Mihály testvére Fülöp (szül. 1748, †1806). Arad vármegye
táblabírája, 1802-ben országgyűlési követ volt. Fiai József (†1840) Krassó
vármegye alispánja és Zsigmond. József fia László, Krassó vármegye szolgabírája,
valamint Zsigmond 1839-ben legfelsőbb engedéllyel Szendére változtatták nevüket.
Zsigmond fia Béla, Krassó vármegye alispánja, 1848-49-ben honvédszázados,
1867-69-ben Arad vármegye főispánja, majd min. tanácsos, államtitkár,
1873-1882-ig honvédelmi miniszter.
Georgievics
(apadiai).
Demeter fiai Péter, István, Mihály és az
elhunyt Konstantin fiai 1823 szept. 6-án nyertek címeres nemeslevelet I. Ferencz
királytól, melyet 1823 dec. 15-én hirdettek ki Temes vármegyében. Szilárd fia
György temesvári sörházbérlő és Temes vármegye táblabírája. Fiai: Szilárd (†1877) Petrományban volt birtokos. György cs. és kir. altábornagy.
Gerliczy
(Aranyi és Szent-Gerliczei, Szent-Gerlistyei báró).
Ősi fészke a mai Rudaria volt, a melyet
hajdan Gerlistyének neveztek. Okiratilag ismeretes, hogy Gerlistyei István 1410
június 16-án Ozorai Pipo temesi gróf és főispántól, aki egyszersmind Zarándi és
Krassói főispán, valamint Szörényi bán és kir. sókamarai gróf volt, új adományt
nyert Gerlistyére, melyet mind ő, mind nemzetsége a régi idők óta békességben
bírt. 1431-ben Aranyi Gerlistyei Miklós beiktatási parancsot nyer több Erdélyben
fekvő birtokrészre, I. Ulászló király pedig Mehadikát adományozta Gerlistyei
Lászlónak és Jánosnak. I. Mátyás király 1484-ben Gerlistyei Jakabnak Galista,
másként Rudezza nevű helységre állított ki adománylevelet. Jakab 1495-ben már
Szörényi bán volt s 1502-ben Jajcza ostrománál megsebesült. Fiai közül Imre
végvári kapitány (1526), Jakab Mohácsnál esett el. A törökök elől a család
mindjobban Erdélybe húzódott. Gábor 1528-ban Mehadikára és tartozékaira nyert
adományt János királytól. A fenti idősebb Jakab fia Miklós (1535) szintén
Erdélybe költözött és a Matskássy család Hunyad vármegyei jószágaira tartott
igényt. A XVII. század elején Miklóst Karánsebes várában találjuk. I. Lipót
király idejében Gerliczy Jakabbal találkozunk, kinek fia Horvátországba
költözvén, családi nevét Gerlichichre változtatta. Ennek unokája János, 1774-ben
osztrák, 1777-ben fiume-buccaritersatoi személynökként magyar bárói rangot
nyert. Ennek fia Ferencz selmeczi kamaragróf (†1833) 1800-ban Klárafalvát és
Deszket vásárolta meg a kincstártól. Ennek fia Ferencz cs. kir. kamarás és
őrnagy. Fia Félix (szül. 1829, †1895) cs. és kir. kamarás, 1860-61-ben Bihar
vármegye alispánja. Fia Ferencz (szül. 1859) cs. és kir. kamarás, a Souv. Máltai
lovagrend tagja, országgyűlési képviselő. Birtokai: Deszk, Klárafalva,
Ferenczszállás és Kiszombor egy része. Fia: Félix Géza Vincze (szül. 1885) a
főrendiház örökös jogú tagja, cs. és kir. attaché Konstantinápolyban. Címer: haránt négyelt pajzs
szívpajzsal.
Ebben veresben, zöld halmon ülő és csőrében gyöngyös és rubintos aranygyűrűt
tartó gerlice. Nagy pajzs: felső osztálya kékkel és zölddel vágva; fenn ezüst
keresztecske, lent királyi korona. Jobb- és baloldali osztály: aranyban, a belső
vágásvonalakra támaszkodó, veressel fegyverzett kétfejű sas. Alsó osztály kékben
arany-horgony. Három sisak. Sisakdíszek: I. Arannyal és kékkel váltakozva vágott
két elefántagyar között aranyhorgony. II. keresztbe tett egyenes és görbe
aranymarkolatú kard között a pajzsbeli kereszt. III. két keresztbetett
bányászkalapács között, hármas halmon a szívpajzsbeli gerlice. Takarók: I.
kékarany. II. feketearany. III. veres-ezüst. Pajzstartók jobbról aranyoroszlán,
balról természetes tigris.
Gorove
(gáttájai).
Örmény eredetű család, mely a XVII. század
végén származott, Erdélybe és Szamosújvárott telepedett le. László özvegye Pap
Mária és fia, Kristóf szamosújvári főbíró, 1760 júl. 28-án, Kristóf László
testvére és ennek Dániel Annától született János, Antal és Tivadar nevű fiai,
1761 okt. 15-én nyertek címeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. Kristóf
fiai: László író és akad. tag, Lajos és Károly, 1823-ban megvásárolván a kincstártól Gáttáját, arra I. Ferencz királytól adománylevelet nyertek és
egyszersmind megkapták a Gáttájai előnevet. László fia István 1848-ban a
képviselőház jegyzője, publicista, száműzetésben és a kiegyezés megalkotásában
részes államférfi, 1867-ben földmívelésügyi, ipar- és kereskedelmi, 1870-ben
közmunka- és közlekedésügyi miniszter (†1881). István Gáttáját az 1761-ben
magyar nemességet nyert Kristóf utódára, János kiskorú fiaira hagyta, János
többek között a magyar állam ezredéves fennállása alkalmából, 20.000 koronás
alapítványt tett a szegény sorsú egyetemi hallgatók ösztöndíjául. Fia László
(szül. 1868) v. orsz. képviselő, Gátalján birtokos. Címer: kékben, hegyével fölfelé nyúló két
ezüst-nyíl. A nyilak között négy hatágú aranycsillag. Sisakdísz: markában
pajzsbeli nyilakat tartó, könyöklő páncélos kar. Takarók: kékarany-kékezüst.
Görgey (görgői).
Első ismert őse Miklós, 1625 máj. 20-án
nyert címeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól; melyet István és György
1746 febr. 15-én hirdettettek ki Zemplén vármegyében. János (szül. 1819, †1898)
a XIX. század közepén Németremetére költözött. Fia Gyula (szül 1848).
Németremetén volt birtokos. 1896-1901-ben lippai orsz. képviselő volt.
Graff (daruvári).
A címeres
nemeslevelet 1840. febr. 27. G. Károly s felesége Ludvigh Katalintól született
gyermekei Kálmán, Máté és Emilia kapták (LR. LXVI/849.; Pestm. lt.) Kihirdette
1840. jun. 22. Krassóm. A család 1848. Graffay-ra változtatta nevét. Címer:
kék pajzsban fölfordítva álló ezüst horgony karikáján áthúzott vörös
kötéldarabbal; sisakdísz: 2 fekete szárny között háromszög alakjában felrakott 3
ötágú ezüst csillag; takarók: kék-ezüst.

Gudenus báró.
G. János Kristóf és János Dániel 1668 márc.
5-én német birodalmi lovagi rangot nyernek. János Kristóftól ered az idősebb ág,
melyből János Kristóf 1696 szept. 20-án birodalmi bárói rangot nyert. Mivel a
bárói diplomát annak idején nem állították ki, János Kristófot és fiait,
Kristófot, Rezsőt, Fülöpöt, Ferdinándot, János-Albertet és Antal-Ferenczet 1730
ápr. 4-én bárói méltóságukban megerősítették. Ez ágból néhai Gábor (†1879)
leszármazói 1907 aug 26-án osztrák grófi rangot nyertek. Az ifjabb, vagy
stájerországi ág Orbán Ferdinándtól ered. Ez az ág 1732-ben nyert VI. Károlytól,
1745 jan. 7-én VII. Károlytól és 1746 jan. 11-én I. Ferencz császártól bárói
oklevelet. Ez ág sarja: Húgó Ferencz Xavér (szül. 1833) pápai titkos kamarás, cs.
és kir. kamarás, aki 1860 aug. 28-án Csávosy Saroltát vette nőül, Gádon
birtokos. Fia: Béla (szül. 1863) Gádon és Lugoshelyen (Krassó-Szörény várm.)
birtokos.
Gyertyánffy (bobdai).
Örmény eredetű család, mely Erdélyből
1796-ban költözött Torontál vármegyébe. Őse Gy. Antal, aki fivéreivel: Lukácscsal, Kristóffal és Jánossal együtt 1795 jún. hó 25-én nyert címeres nemes
levelet I. Ferencz királytól. János Erdélyben maradt, Antal, Lukács és Kristóf
1796-ban nyerték adományul Bobda, Gyér és Tolvádia helységeket. Antal, Lukács és
Kristóf 1806 aug. 1-én nyerték a Bobdai előnevet. Antal ága kihalt. Kristófnak,
aki a tolvádiai ágat alapította, fia volt Dávid; ennek leányát Bertát, 1842
jún. 9-én gróf Nákó Kálmán vette nőül. Lukács ága, az úgynevezett gyéri ág
jelenleg is virágzik. Ez ág nevezetesebb sarjai; Dávid (szül. 1797, †1878)
Torontál vármegye követe, majd alispánja, később főispánja. Fia Gyula jogtudor,
1848-49-ben honvédfőhadnagyként harcolt az erdélyi seregben és Segesvárnál
megsebesült. Fia: Dénes a perjámosi járás főszolgabirája. Ferencz honvédezredes
Lüders orosz tábornok túlnyomó serege ellen, 220 székellyel 3 napig védelmezte a
kökösi hidat, mely védelemben valamennyi társával hősi halált halt. - László 17
éves korában küzdötte végig a szabadságharcot, mint Bocskay huszárfőhadnagy. A
szőregi csatában két lovat lőttek ki alóla és bal térdébe golyót kapott. János
(†1880.) sok ideig Torontál vármegye alispánja volt. Ferencz (szül. 1845, †1888.) a nagybecskereki kir. törvényszék elnöke. János vértes-kapitányként
1859-ben a solferinói és magentai csatákban tüntette ki magát. Kálmán
honvéd-huszárezredes, Jenő pancsovai főszolgabíró, László földbirtokos,
tartalékos huszárhadnagy, Andor földbirtokos. Címer: négyelt pajzs. 1. és 4. veres mező
arany pajzsfővel, melyben mindkét oldalról kinyúló két összefont kékmezű kar
látható. Alatta: zöld alapon gyertyát tartó ezüstoroszlán. 2. és 3. kékben négy
(2: 2) hatágú aranycsillag között veres szív. Sisakdísz: nyílt fekete szárny
között könyöklő, kardot tartó, kékmezű kar. Takarók: veresezüst-kékarany.
Gyika (dézsánfalvi).
Konstantin Emanuel s nejétől Dadányi
Anasztáziától született gyermekei György, Anna, Katalin, Mária és Aspásia 1813
jan. 15-én nyertek címeres nemeslevelet I. Ferencz királytól. Konstantin
testvérével Jánossal együtt a kincstártól megvásárolta a dézsánfalvi nemesi
birtokot, melyre I. Ferencz királytól 1817 aug. 8-án adománylevelet és
Dézsánfalvi előnevet kaptak. János utódai közül Tivadar (†1862) Temes vármegye
főszolgabirája. Szilárd (†1880) kir. tanácsos, Krassó vármegye alispánja.
György (†1871) Temes vármegye főszolgabírója. Tivadar fia Iván, ennek fia
Elemér, jelenleg Dézsánfalván, Szilárd fia Árpád szintén Dézsánfalván birtokos.
György fia Imre ügyvéd, Magyarszákoson birtokos. Imre fia György, Milanóban
alkonzul. Címer: hasított pajzs. Elül ezüstben, koronás zöldhalmon repülésre
kész, csőrében fekete keresztet tartó, természetes színű sólyom. Hátul veresben
ezüst ökörfej. Sisakdísz: pajzsbeli sólyom. Takarók: veres-ezüst.
Győry (márialaki).
János neje Szütt Ágnes, valamint Mihály,
György, János és Gáspár nevű fiai 1638 május 11-én nyertek címeres nemeslevelet
Rákóczi György erdélyi fejedelemtől, melyet 1639-ben Bihar vármegyének
Nagyváradon tartott közgyűlésében hirdettek ki. E családból származik, Imre
1899-ben a csáki járás főszolgabirája.
Gyulai (marosnémethi és nádaskai
gróf).
Magyarországból a XVII. században Erdélybe
szakadt család, őse Ferencz váradi alkapitány 1651. A család főleg katonai
pályán tűnt ki. Gy. Ferencz udvarhelyi főkapitány, valamint nejétől Kapy
Máriától született Ferencz, István és Katalin nevű gyermekei 1694 jún. 2-án
bárói rangot nyertek és ugyanő 1701 jan. 13-án gyermekeivel együtt grófi rangot.
E család a XIX. század első felében Dugossello (Nyerő), Saravola (Sárafalva) és
Nagyősz helységekben bírt földesúri joggal.

Gyürky (losonczi
nemes és gróf).
A család őse István,
aki gróf Forgách
Ádámtól Losoncz városában egy házat kapván adományba, abba 1634-ben királyi
beleegyezéssel beiktatták. György 1652-ben nyert címeres nemeslevelet. István,
aki 1790-96-ban Nógrád vármegye első alispánja volt, 1800-ban megvette Gyarmatha
egy részét, továbbá Balázsfalvát, Medvest, Girodát és Szinérszeget. 1806-ban
királyi biztos, majd Torontál vármegye főispánja és v. b. t. t. lett (†1807).
Fia: Pál (†1859) cs. és kir. kamarás, v. b. t. t. és Krassó vármegye főispánja.
Fiai: Ábrahám (szül. 1836, †1901) 1867 jan. 16-án grófi rangot nyert, melyet,
1874-ben Magyarországra is kiterjesztettek. Testvére Béla (szül. 1848), MÁV.
főellenőr. Ábrahám fiai: Pál cs. és kir. kamarás, huszárfőhadnagy (szül. (1859,
†1892), László (szül. 1860) Verseczváton birtokos, István (szül. 1864) cs. és
kir. kamarás; Viktor (szül. 1870) Győröd és Verseczvát helységekben birtokos.
Hadik (Futaki gróf).
A család múltját a Bács-Bodrog vármegyét
tárgyaló kötetben ismertettük. Tagjai közül János (szül. 1863) v. b. t. t., volt
belügyminiszteri államtitkár, neje, szül. gróf Zichy Alexandra révén, Nagyzsám
helységben birtokos.
Hagymási
(szent-giróthi és beregszói).
Régi
család, mely előnevét a Temes vármegyében fekvő Beregszótól és a Zala vármegyei
Szt. Giróthról (ma Szt. Grót)
vette. Törzse a XV. sz. közepén élt H. István. Tagjai közül kitűntek: H. Miklós, Szörényi bán.
Midőn Ulászló király 1491. békét kötött Miksa osztrák herceggel, az ennek
pártján volt H. Miklós is kegyelmet nyert. Többek között megjelent az 1505-iki
rákosi országgyűlésen. - Fia, H. János, budai várnagy vala. H. Kelemen, Izabella
királynő és Petrovics Péter hű embere volt. 1556. a marosvásárhelyi országgyűlés
őt küldte Lugosra, hogy Petrovicsot hívja vissza Erdélybe. Legnagyobb hírnevet
szerzett H. Kristóf, kinek az előbb említett Kelemen valószínűleg testvére volt.
Hosszasan, de sikertelenül küzdött Szeredy Györggyel, ki őt hatalmaskodással
megfosztotta Sáros vármegyében lévő Makovica nevű várától és uradalmától. A
Szapolyaiak pártjára állván, Huszt várának kapitánya lett (1557-1564). Midőn
János Zsigmond 1566. Belgrádba ment Szolimán szultán üdvözlésére, erdélyi
hadainak főparancsnokává H. Kristófot tette, ki ekkor is érdemeket szerzett a
közrend és biztonság fenntartásában. A hálás fejedelem, ki kényes ügyekben
gyakran vette igénybe tanácsát, máramarosi kamaragróffá is tette és Petrovics
Péternek az Arad vármegyei Csúcsfaluban levő birtokait néki adományozta. 1571.
megszerezte Békés Gáspárral és Csáky Mihállyal együtt, 30000 frt zálogösszeg
fejében a Husz várához tartozó uradalmakat. (De már 1576. -a mint Békés irja -
H. «nagy perfidiával és árulással» egymagának foglalta le a birtokot.) János
Zsigmondnak halála után (végrendeletének is egyik végrehajtója volt), bár a
székelyek nagy része őt magát óhajtotta erdélyi fejedelemnek, Békés Gáspár
érdekében használta fel Erdélyben és Bécsben bírt befolyását. Utóbb azonban
Báthory Istvánhoz csatlakozott; 1577. az erdélyi hadaknak élén találjuk, melyek
arra voltak kirendelve, hogy Nagyvárad vidékén a nyugalmat megőrizzék. Úgy
látszik, nemsokára ezután meghalt. Neje némelyek szerint Sanyiki Krisztina,
mások szerint Bátthory Erzsébet vala. - H. Katalin (meghalt 1604.) előbb Varkocs
Miklós, majd Bocskay István felesége volt. - H. János, Kristóf fia, Nádasdy Pál
és Thurzó Gy. udvarnoka volt. 1632. Szt. Péternél, majd Kapornoknál vitézkedett
a törökkel szemben. Kanizsánál hősi halállal esett el. Nagy birtokai voltak
Huszton, Déván, Kőváron, Lugoson, Karánsebesen és másutt. - Miklós nevű fiában a
H.-családnak magva szakadt. - H. Kristóf (a családban e néven a második) 1605.
Bocskay István vitéz párthíve volt. Sopront is vívta ennek csapataival, de
eredmény nélkül. 1620. kőszegi kapitány vala, kit Batthyányi Ferenc, meglepvén a
várat, elfogott és Pozsonyba vitetett. - H. István H. Ferdinánd korában
említtetett, mint szt. gróti kapitány. Az «új hit»-hez pártolt H.-ak többször
zaklatták a kat. papokat és barátokat. V. ö. Rupp Jakab, Magyarország helyrajzi
története I. köt. Szádeczky Lajos, Békés Gáspár.
A család címere: a vért udvarában nyíllal nyakán átlőtt hattyú. A vért fölötti
sisak koronáján ugyan oly hattyú áll, s a háttérben három zászló leng.
Haraszthi.
Régi család, mely a rokon
Thétényi családdal együtt Zsigmond királytól 1405-ben kapja címeres levelét.
Törzsük - mint a címeres levélben megneveztetik - Haraszthi
János, ennek fia Jakab, ennek fiai: Péter, János és László, kik hárman Théténi
Péter Buda vár al-várnagyával együtt nyerték a címert. Közös címerük egy dőlt
pajzs, melynek arany udvarában két rézsútos fekete csikolat (duobus baradis
nigris) rézsútosan látszik, az előtérben daru áll egy lábon. A pajzs fölött
sisak áll, melyről fekete foszladék hullámzik le, a sisak fölött a foszladék
arany-fekete, a sisakból daru-nyak annak fél testével emelkedik ki. Haraszti
Rázmán 1416-ban Beregh vármegyében birta Gelénes, Papi, Barabasi, Csonka, Kyrvo,
Harka és Jand helységet, melyek utóbb a Perényi, Sárkány, Dobó, Zekel, Czobor és
Thurzó családra háromlottak. 1486-ban Haraszthi Ferencz Szörényi bán és Arad
megyei főispán volt. Az 1489-ki országgyűlés megróvá őt Koszorú vára
elvesztéséért. Mily roppant birtokai voltak Ferencznek, főleg a Bánságban,
kitűnik abból, hogy ő 1518-ban a Vásárhelyi máskép Patkóczi kastéllyal,
Bakófalva, Rakovazina, Balza, Borzos, Valfinecz, Rakócz, Babatin, Zarincz,
Burgundia, Klenocz, Bozzia, Sulincz, Fagymagh, Dragovincz, Milolot,
Aaghvásárhely, Opprisincz, Boilincz, Dragotincz, Batófalva, Bandia, Nyerges,
Ochovitza, Ményes, Kuthnya, Illavincz, Gyertyános, Rekethés, Radovela Temes
vármegyében, Zacha kastéllyal Hosszúpatak, F.-Bényes, A.-Bényes, Megyerts,
Serked, a lugosi kerületben; - Koldofalva, Kuboast, Lugas máskép Bánkfalva,
Balintz a lugosi kerületben; - Challya kastélylyal Külső- és Belső-Challya, Jáz,
Pély, Pongrácz, Panád, Keresztúr, Kovácsi, Keű, Gyarak Orod vármegyében; -
Palilesevel, Almaszegh, Sárfeű, Thosia, Gergelypertoja, Orod vármegyében; -
Káposztás-Megyer, Berki, Szászhalom, Eűrkény Pest megyében; Ágas-egyháza Fejér
vármegyében; - Kathlo, Solymos, Rakasach, Melchefalva, Sebes, Sz.-Lélek Temes
vármegyében; - Saginova, Kaprivnó, Sumethacz, Cenlibrig, Verhogy, Kajniczi,
Melkaváz és Benedikluk Pozsega vármegyében, jószágait hű szolgálataiért és
25,000 forintért bevallja lévai Cseh János fiának Zsigmondnak és nejének
Haraszthy Katalinnak, és Bakos Mihálynak és ennek neje Haraszthy Annának, az ő
leányainak, kiket Dóczy Zsófiától Dóczy László leányától nemzett. Ugyancsak
említett Haraszthi Ferencz még előbb t. i. 1508-ban már némely javait bevallá
nevezett két leányainak, és azok férjeiknek. Vele egy időben élt s testvére volt
Haraszthi János, kinek leánya Anna Siraky Boldizsárhoz ment nőül, és kinek
leánya Siraky Ilona Keszy Mátyásnak lőn felesége.
Haraszthi család jelenleg is él Ung és Zemplén vármegyében, ez utóbbi e század
elején Egresen közbirtokos. Ung megyében Haraszthy József rendszerinti esküdt.
Ung megyében birtokos a család Mokcsán, honnan előnevét írja. Bihar megyében
birtokos Mező-Telegden. A család egyik tagja mokcsai Haraszthy Ágoston, miután
Éjszak-Amerikát beutazta volna, és hazajővén, „Utazás Éjszak-Amerikában“ című
munkáját kiadá, - a Bánságban birtokát eladván, még 1848. előtt családostól
Amerikában költözve, ott telepedett meg.
Harnoncourt
gróf.
A család neve tulajdonkép De la Fontaine és
d’Harnoncourt-Unverzagt. Ősi luxemburgi család, melyből Pál Bernát 1627. április
29-én birodalmi grófi rangot nyert. Hubert (szül. 1789. †1846.) Ebenfurt és
Keglbrun bárója, Retz ura 1839 június 7-én kelt legfelsőbb engedéllyel akihalt
gróf Unverzagt-család címerét és család nevét a saját családjával egyesítette. A
család 1827. szeptember 29-én nyert honfiúsítást Csehországban. Fia Miksa Viktor
(szül. 1820, †1867) cs. kir. kapitány. Fia Felix (szül. 1857.) cs. és kir.
kamarás, a Máltai lovagrend tiszteletbeli lovagja, 1887 december 28-án vette
nőül Écskai Lázár Mariannát (†1893.), családja utolsó sarját, kivel a
nagykiterjedésű écskai uradalmat nyerte hozományul. Fia Felix (szül. 1891.) Címer: négy részre osztott pajzs, arany
szívpajzzsal, abban két keresztbe fektetett kék zarándokbot fölött veres kagyló.
A nagy paizs jobb felső osztálya: négyelt pajzs koronás arany szívpajzzsal,
abban öt fekete lépcsőn felfelé kúszó, hátán és mellén halpikkelyekkel fedett
fekete kutya, arany nyakövvel. 1. és 4. haránt négyelve, felül és alul feketében
arany oroszlánfő. Két oldalt aranyban fekete liliom. 2. és 3. veresben balharánt
fehér pólya. A nagy paizs bal felső osztálya: 1. és 4. veres mező ezüst pólyával
vágva, abban haladó kétfarkú aranyoroszlán. 2. és 3. kékben ezüst szarvasfő; a
3. mezőben levő befelé fordulva. A nagy pajzs jobb és bal alsó osztálya egyszer
vágva és hasítva és kék szívpajzzsal, abban három repülésre kész pacsirta. 1. és
4. aranyban a vágási vonalból kinövő aranykoronás fekete sas. 2. és 3. veresben
három jobbharánt pólya. Hat sisak; sisakdíszek: (a két középső) I. balfelé
fordult arany zászlót tartó veres oroszlán. Takaró: kékarany. II. pajzsbeli
fekete kutya arany nyakörvvel, háta és melle halpikkelyekkel fedve, növekvően;
takaró: veres-ezüst. A két jobb oldali III. kék aranytekercsből kiemelkedő ezüst
szarvasfő. Takaró: kékarany. IV. nyílt szárny, a jobb oldali haránt négyelve,
felül és alul feketében arany oroszlánfő. Két oldalt aranyban fekete liliom. A
baloldali veresben balharánt ezüst pólya. A két baloldali: V. leveles
aranykoronás, veres ruhás, szakállas férfialak, karok nélkül, ruháján három
aranygombbal és aranygallérral. Takaró: veres-ezüst. VI. koronás kétfejű fekete
sas. Takarók: veres-ezüst. Pajzstartók két kifelé fordult fehér vizslakutya
aranyszegélyű bíborszínű nyakravalóval, nyelvét kilógatva.
Hatvany-Deutsch
(hatvani).
Deutsch Bernát és
József, akik 1861-1884-ben a szécsányi (Temesszécsény) és 1872-1894-ben a
szépfalusi nemesi birtokok tulajdonosai voltak, 1879 jan. 15-én nyertek címeres
nemeslevelet. Sándor, József, Károly és Béla 1897 máj. 12-én nemességük és
Hatvani előnevük épségben tartása mellett, legfelsőbb engedéllyel a
Hatvany-Deutsch családnevet vették fel. Sándor, József, Károly és Béla 1908 okt.
23-án báróságot nyertek.
Hauser báró.
Mátyás cs. kir. ezredes 1803 jún. 23-án
nyert német-római birodalmi báróságot. Fia György (szül. 1784, †1828) cs. kir.
alezredes. Ennek fiai: Bernát, Mátyás, Máté (szül. 1823) volt cs. kir.
kormánybiztos, aki Deschán Juditot vette nőül, Magyarországon telepedett le.
Fiai: Károly (szül. 1866) volt főispáni titkár, Torontál vármegye
főszolgabirája, jelenleg ármentesítő társulati igazgató. Bernát (szül. 1872) és
Lothár (szül. 1874) Szentandráson birtokosok. Címer: hasított kék pajzsban, elül
zöld dombon álló, természetes színű hattyú. Hátul hatágú ezüst-csillag.
Sisakdísz: pajzsbeli hattyú. Takarók mindkét oldalról kékezüst.
Házy János cs. k. alezredes Krassó megyei Szákul, Tinkova és Kavaran helységre 1812. sept. 27-én nyert királyi adomány-levelet, mely Krassó megyében azon évi nov. 5-én hirdettetett ki. - A család jelenleg is bírja a nevezett jószágokat. A tinkovai határban az Istvánhegyi vasgyárat alapíták, mely jelenleg a herceg Fürstenbergeké. Házy Frigyes birt Simándon is. Gyermekei: Eleonora és János; ez utóbbi Pesten 1836-ki április 10-én, kora 15-ik évében mint tanuló halt el. Most csak Házy Mihálynak, - kinek első neje aradi Török leány, - vannak gyermekei, kikhez a család fenntartásának reménye van kötve.
Heinrich (ómoraviczai).
Alajos és Ferencz 1827 jún. 1-én nyertek
címeres nemeslevelet, hadi érdemeik jutalmául. Ferencz 1845 jún. 3-án
családnevét Imrédyre változtatta. Jelenleg a családból két ág virágzik. A
budapesti ágból Ferencz (†1896), fiai: Ferencz m. kir. udv. tanácsos, a
budapesti kereskedelmi és iparkamara alelnöke, Aladár a III. osztályú
vaskoronarend vitéze. A Temes vármegyei ág megalapítója Nándor (†1889), vlajkoveczi birtokos; fiai: István kir. közjegyző, Dezső (†1901), ennek fia
Károly - és Árpád a fehértemplomi járás főszolgabirája, Elek budapesti ügyvéd. Címer: négyelt pajzs. 1. veresben zöld
halmon álló, befelé fordult arany-oroszlán. 2. kékben ezüst-horgony. 3. kékben
két ezüst-pólya fölött, leveles arany-korona. 4. veresben, zöld halmon álló
arany-oroszlán. Sisakdísz: jobbról arannyal és veressel, balról kékkel és
ezüsttel vágott nyílt szárny között, veres-fehér-zöld színű lobogó. Takarók:
kékezüst-veresarany.
Hertelendy (hertelendi
és vindornyalaki).
Ősi fészke Zala vármegye, hol a család 1524
óta bírta Vindornya-pusztát; adománylevelei azonban elveszvén, III. Károly
király 1718-ban új adománylevelet adott az ősi birtokra. A család torontáli ágát
József alapította, aki 1779-ben a vármegye főjegyzője lett. 1790-1803-ig.
Torontál vármegye alispánja, majd kir. tanácsos és aranysarkantyús vitéz. Az
1790-92. évi országgyűléseken Torontál vármegye követe volt. 1803-ban
megvásárolván a kincstártól Bocsár helységet, arra királyi adományt nyert. Neje Écskai Lázár Katalin volt,
akitől három fia született: I. Károly (szül. 1786, †1857.) cs. kir. kamarás. Fia József (szül. 1833; †1891.) Torontál vármegye
főispánja, a Szent István-rend kiskeresztese, a főrendiház élethossziglan
kinevezett tagja. II. Ignácz (szül. 1789, †1856.) cs. kir. kamarás; Torontál
vármegye főispánja. Fia Imre (szül. 1837.) a párdányi járás főszolgabirája. Fia:
Ferencz (szül. 1879.) szintén párdányi járási főszolgabíró. III. Miksa (szül.
1792.) Torontál vármegye alispánja és követe (1832-36.) Fia: Gyula (†1885.) Címer: kékben, zöld alapon két szembenálló
aranyoroszlán, ellenkező előlábaival arany koronát tartva, mely alatt kardot
tartó páncélos kar, merőleges nyíllal átlőve. Sisakdísz fészkén ülő s fiait
vérével tápláló szemközt fordult pelikán. Takarók: kékarany-veresezüst.
Hiller (buttyini
báró).
János Károly cs. kir. alezredes 1789 febr.
26-án nyert bárói rangot II. József császártól. 1792 okt. 25-én I. Ferencz
király a magyar bárói méltóságot, 1816 ápr. 5-én pedig Buttyin helységet és a
Buttyini előnevet adományozta neki. Fiai: Gündaker Ernő és József, Temes
vármegyében telepedtek le. Utolsó fisarja Gündaker fia Ernő 1881-ben halt el.
Nővérei Aurélia, Adél és Iphigenia, különösen a nőjótékonyság terén tűntek ki.

Hofbauer (felső-teszéri).
Ferencz, ügyvéd, 1817
aug. 14-én nyert címeres nemeslevelet. Egyik fia Lajos 1861-ben Arad vármegye
főispáni helytartója volt. Fia Péter az 1879-1883. években Versecz város
főpolgármestere, majd a temesvári kir. járásbíróság vezetője és kir. ítélőtáblai
bíró.
Hollóssy (gertenyesi).
A család alapítója Korbuly Bogdán
szamosújvári polgár, aki 1832 máj. 3-án családnevének Hollóssyra való
átváltoztatása mellett nyert címeres nemeslevelet és Gertenyes helységre
adományt. A nemeslevelet 1832 okt. 8-án hirdették ki Temes vármegyében. Fiai
közül Mihály (szül. 1811, †1889) a csáki járás főszolgabirája; József (szül.
1824, †1892) 1848/49 honvédszázados, később a buziási járás főszolgabirája;
Antal (szül. 1820, †1886) Végváron, később Törökszákoson volt főszolgabíró.
Leánya: Kornélia (†1890 febr. 10.) a XIX. század hatvanas éveinek egyik
ünnepelt művésznője, Krivinai Lonovich József főispán neje. Antal fia István (†1889) Lippán
volt szolgabíró. Salamon fia Gyula (szül. 1861) volt központi járási
főszolgabíró, jogtudor, jelenleg Temes vármegye főjegyzője. Címer: négyelt
pajzs. 1. kékben egyenlő szárú arany-kereszt. 2. és 3. veresen aranymarkolatú
görbe kardot tartó könyöklő páncélos kar. 4. kékben arany-gabonakéve. Sisakdísz:
fészkében ülő kiterjesztett szárnyú gödény vérével fiait táplálva. Takarók:
veresarany-kékezüst.
Horváth (samarjai).
Eredetileg Vas vármegyéből származó, de
Pozsony, Veszprém, Pest és Torontál vármegyékben is elterjedt család. Samarjay
János, neje Geistner Anna, gyermekeik: Ádám, László, Éva, Katalin, továbbá
sógora Horváth György és gyermekei Márton, Ferencz és Helena 1672-ben kapnak
címeres nemeslevelet, melyet Vas vármegyében 1676-ban hirdettek ki. 1741-ben
Veszprém, majd Gömör, 1806-ban Komárom és később Pest és Torontál vármegyékben
igazolták nemességüket. Tagjai közül Ferencz 1809-ben a Pozsony megyei nemesi
felkelők között szerepel. Sámuel (†1864.) jegyző Nagytószegen. Ennek fia Károly
1864 óta nagytószegi megválasztott jegyző, az arany érdemkereszt tulajdonosa.
Fia: Zoltán a nagykikindai járás főszolgabirája. Címer: kékben, zöld alapon, két egymással
szemben ágaskodó fehér egyszarvú, lefelé nyúló és egymást keresztező szarvakkal.
Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kinövő fehér egyszarvú. Takarók: kékarany,
veres-ezüst.
Igaz (tordai).
András, valamint fiai: Péter, András és
György, 1669 febr. hó 13-án nyertek címeres nemeslevelet Apaffy Mihály
fejedelemtől, melyet 1683 ápr. 8-án hirdettek ki Bihar vármegyében. György fia
Pál Makóra költözött. Fia György (szül. 1800) Temes vármegyében szerzett
birtokokat. Unokája Kálmán-Dezső (szül. 1860) 1897 okt. 4-én hirdettette ki
nemességét Temes vármegyében. Jelenleg Széphely községben birtokos. Címer:
Kékben, zöldalapon, jobb előlábában kardot, baljában aranyalmát tartó,
természetes színű oroszlán. Sisakdísz: cölöpösen állított, hegyes tőrt tartó
mezítelen kar. Takarók: veresezüst-kékarany.
Ivády (ivádi).
Heves vármegyéből származik. A családból
Béla (szül. 1838) volt orsz. képviselő telepedett le Temes vármegyében, hol
Fólya községben volt birtokos. Fiai közül Tihamér pénzügyminiszteri
osztálytanácsos, Béla földmívelésügyi miniszteri titkár.

E család Karánsebesről, hol egy utca ma is Ivuly utca nevet visel, a török zaklatások elől vonult Hunyad vármegyébe, és ott Hátszeg vidéken és V.-Hunyad környékén több helységben ma is birtokos.
Izdénczy
(monostori és komlósi báró).
Ősrégi család, melynek eredete még nincs
tisztázva. Tagjai közül József (szül. 1733, †1811) udvari kancelláriai előadó,
1797-ben Monostorra nyert adományt, 1811 júl. 31-én bárói rangot. Fiai: János és
József 1827-ben osztoztak a monostori birtokon, mely a család fiágának kihaltával, házasság útján, a gróf Woracziczky-család
birtokába került.
Jagodics (kernécsai).
I. Spessoje (Spasszoje) pancsovai kereskedő
1824 szeptember 17-én nyert címeres nemeslevelet Kernécsai előnévvel és
Kernyécsa helységre adományt. A család már 1819 óta birtokosa volt a kernyécsai
(Krassó-Szörény várm.) nemesi birtoknak. A nemességszerző fiai közül: János
(szül. 1788, †1842. Pancsova), Pál cs. kir. tanácsos (szül. 1812 Pancsova, †1895 Kernyécsa), ennek fia: Sándor, a m. kir. testőrség őrmestere, lovassági
őrnagyi ranggal. János fiai: Szilárd (szül. 1817 Pancsova.) és II. Sándor (szül.
1832.), Szilárd fia: János (szül. 1851.), ennek egyetlen leánya Szabadhegyi
Elemérhez ment nőül. Ugyane családból származik J. Bogumil földbirtokos, aki
1897 január 11-én nyert címeres nemeslevelet Kernyécsai előnévvel, a melyet még
ugyanez évben hirdettetett ki Torontál vármegyében.
Lakhelye
Zala és Krassó vármegye. Zala vármegyében Jakabffy Gergely 1837-1844-ben
fő-számvevő. Krassó vármegyében Jakabffy Simon és testvérei Miklós és Kristóf
Csanád vármegyétől 1793-ki júl. 27-én kelt nemesi bizonyítványukat azon évi nov.
5-én Krassó vármegyében kihirdetették. Simon Krassó vármegye alispánja s a
magyar helytartó tanácsnál előadó volt. Testvére Miklós bírta Zsaguzsen
helységet, melyre nézve neje gyermekeit Imrét és Gyulát fiúsítatta. Ezek
1841-ben statuáltattak a nevezett helységben, a midőn a királyi ember (homo
regius) Frummer József volt, ki az iktatás második napján szélhűdés
következtében hirtelen meghalván, az egész félbe maradt, s későbben új statutio
tartatott. Másik testvére Kristóf 1836-ban főszolgabíró, 1848-ban alispán, majd
cs. kir. tanácsos; gyermektelen, Lugoson él. Imrének és Gyulának gyermekei
vannak.
Janits (klopodiai).
J. István 1845-ben nyert címeres
nemes-levelet és Klopodia Temes vármegyei községre adományt. A család Felső-Elefánton, Béden és Menyhén
birt földesúri joggal. A család tagjai századon át a honoracziórok
közé tartoztak. E család sarja J. Imre (sz. 1856) megyei főszolgabíró, főjegyző,
jelenleg országgyűlési képviselő. Címer: Ezüst gerendával, melyen három veres
rózsa látható, felül veressel, alul kékkel vízszínt vágva. Felső udvarban arany
nyíl, az alsóban hat arany gömb (?). Sisakdísz: természetes pávakiterjesztett
farktollakkal.

Janitsáry (dragomirestyei).
E család a XVIII. század végén költözött
Magyarországba s Komáromban telepedett le. Tagjai közül Miklós komáromi
kereskedő 1844 okt. 24-én nyert címeres nemeslevelet Dragomirestyei előnévvel s
egyúttal adományt Dragomirestye Krassó vármegyei helység negyedrészére. A
címeres nemeslevelet 1845 dec. 1-én hirdették ki Temes vármegyében. A
nemességszerző egyik fia Sándor 1860-ban megvásárolta Bresztováczot (ma Aga),
mely 1898-ig volt birtokában. 1868-tól 1901-ig rövid megszakítással képviselte a
rékasi kerületet az országgyűlésen, melynek két ízben korelnöke volt. (†1904
aug. 23-án.)

Jankó.
Pozsony vármegyéből, a Csallóközből
származik. A család ősei, Ambrus és István 1626-ban kaptak nemességet. A család
tagjai Pozsony, Győr és Komárom vármegyékben szerepeltek. István már 1697-ben
fel volt véve a vármegyei nemesek névjegyzékébe. Idővel nagyon elterjedt. Az
1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból öt István, két János, két
Ferencz és Mihály szerepel Pozsony vármegye nemesei között. A XIX. század első
felében a család Bústelek (Felső-Csallóköz) helységben bírt földesúri joggal.
Mihály a XIX. század elején Nagyfödémesen lakott s a vele szomszédos Jókán volt
birtokos. Ennek fia István, traunaui lakos, 1831 július 4-én nyert nemesi
bizonyságlevelet Pozsony vármegyétől, melyet 1833 január 14-én hirdetett ki
Temes vármegyében. István később Németságon lakott. Mihály és fia András
1796-ban Pest vármegyében hirdettették ki nemességüket. A pozsonyi ágból Mihály
1837-ben főjegyző, 1846-ban első alispán, aki az 1843. évi országgyűlésen a
vármegye követe volt. A csallóközi ág egyik sarja, Ágoston 1881-ben Torontálba
költözött. 1903 óta Torontál alispánja. Címer: (színjelzés nélkül) hármas zöld
halmon, három rózsát tartó oroszlán. Sisakdísz görbe kardot tartó oroszlán.
Jekelfalussy (jekelfalusi
és margitfalvi).
Ősrégi Szepes vármegyei család, melynek
leszármazását a Zemplén és Nógrád vármegyéket tárgyaló kötetekben ismertettük.
Tagjai közül Zoltán (szül. 1863.), cs. és kir. kamarás, a porosz Johannita-rend
lovagja, a porosz kir. veressasrend középkeresztese, miniszteri tanácsos,
Magyarszentmihályon birtokos.

Jenovay.
E család Arad és Pest vármegyékben volt
birtokos s a kiskunságból 1863-ban telepedett Torontál vármegyébe. Tagjai közül:
Egyed, 1766-ban aradi főbíró volt. Fiai azonban már elszármaztak Aradról
Pestmegyébe, hol Miklós a XIX. század elején a kalocsai érseki uradalom
jószágkormányzója volt. Ennek fia Antal, dorozsmai birtokos volt. Fia Imre,
1863-ban Ittebét szerezte meg. Ennek fia Zoltán, jelenleg ittebei birtokos. Címer: kékben zöld alapon álló, rövid
tunikás solymár, mezítelen lábakkal és karokkal, jobbjában sólymot tartva,
melynek csőrében két zöld olajág van, balját csípőjén nyugtatja. Sisakdísz: a
pajzsbeli sólyom. Takarók: kékarany-veresezüst.

Jeszenszky (nagy-jeszeni).
Túrócz vármegye ősi
családja. Bővebb adatait Szatmár vármegye monográfiájában közöltük. Dániel,
Menyhért, Simon, Lőrincz, Boldizsár, Gáspár, Péter, Miklós és György 1563 máj.
7-én nemességújító címerlevelet nyertek I. Ferdinánd királytól. Györgytől a
Temes vármegyébe költözött ág a következőleg származik le: fia Dániel, ezé
Mátyás, ezé Pál, ezé Dániel, akinek Jeszenszky Zsuzsánnától 1731-ben született
fia Dániel, ennek fia János (szül. 1778, Nagy-Jeszenben), fia Ferencz (szül.
1810) 1830 aug. 18-án hirdettette ki nemességét. 1832-ben tb. esküdt, 1835-ben
tb. alügyész, 1841-ben alügyésznek, 1848-ban főügyésznek választották meg.
1849-ben a magyar kormány polgári biztosnak nevezte ki. 1867-ben vármegyei
törvényszéki ülnök. Fia Béla (szül. 1844) a III. osztályú vaskoronarend vitéze,
Temesvajkócz, Románszentmihály stb. községekben birtokos. A családból még négyen
hirdettették ki nemességüket. Közülük János 1823-ben nyert nemesi bizonyítványt
Túrócz vármegyétől. János István (XVI. sz.) Túrócz vármegyei szolgabíró
testvérétől Györgytől származik, akinek unokája Dávid (1580) volt. Fia Béla,
ennek utóda volt János, 1823-ban németszentpéteri, 1832-ben újaradi jegyző. Fia
Ignácz (†1886) füvesi jegyző. Fiai János (szül. 1855) főszolgabíró, utóbb
árvaszéki ülnök. Ignácz nagykikindai ág. ev. lelkész. Címer: aranyban, hármas zöld halom
középsőjéből kiemelkedő lombos kőrisfa előtt, az első halmon álló, nyitott
szájú, nyelvét kiöltő, lihegve hátratekintő fekete medve, melynek balszügyébe a
pajzs baloldalából sűrű fellegekből előnyúló két férfikar kopját döf. Sisakdísz:
Kőrisfát tartó pajzsbeli medve, növekvően. Takarók: feketekék-aranysárga.
Joannovics (dulleoi).
Joannovits Pál temesvári kereskedő
1801. szept. 25-én kelt címeres levél által nemesíttetett meg; s nemeslevele
Krassó megyében 1802-ki ápril. 6-án hirdettetett ki. Címere vízszintesen kétfelé
osztott pajzs, úgy hogy a pajzs tetejét egy harmadik háromszögű fehér osztály
foglalja el,* melyben két kinyúló meztelen kar koronát tart. A jobboldali kék
udvarban ezüsthorgony áll, a baloldali vörös mezőben arany eb ágaskodik. A
pajzsfölötti sisak koronájából szintén ily arany eb nyúlik ki, első lábaival
ezüsthorgonyt tartva, mely nyakába láncra van kötve. Foszladék jobbról
ezüst-kék, balról ezüst-vörös. E család bírja Krassó megyében Dulleo helységet.
Joannovits András 1845-ben Krassó megye házi főpénztárnoka.

Joannovics (poganyesti).
Krassó-Szörény vármegyéből származik. Illés
neje Sekullich Milicza, gyermekei István, András, Vaszzil, Eufemia és Ekattarina
1834 nov. 6-án nyertek címeres nemeslevelet. András 1845-ben Brassó vármegye
főpénztárosa volt. Fia Mihály (†1882) Temesvárott telepedett le. Fiai: Milán,
Szilárd és Sándor.
Joannovits
(szabadfalvi).
Döme temesvári kir. ítélőtáblai bíró 1907
dec. hó 18-án fiaival, Jenővel és Emillel együtt magyar nemességet nyert. Címer: kékben zöld halmon egy aranykötésű és
vágású „Corpus Juris” fekete felírású könyv, rajta egy szemközt álló,
természetes színű barna bagoly. A pajzs felső jobb sarkában egy hatágú arany
csillag, a balban pedig növekedő ezüst félhold. Sisakdísz: vörös nyelvét öltő,
baljában két serpenyős arany mérleget, jobbjában aranymarkolatú egyenes kardot
tartó, jobbra fordult arany oroszlán növekvően. Takarók: vörös-arany, kékezüst.
Joanovich (szentandrási).
A család a XVIII. század második felében
Montenegróból származott be és Temes vármegyében telepedett le. Tagjai közül
számosan magas papi méltóságokat viseltek a gör.-kel. szerb egyházban. György,
temesvári főesperes, nagy föld- és pénzalapítványokat tett az egyház javára,
saját költségén építtette a mehalai szerb templomot, melyben a főoltár alatt van
eltemetve. Fia, Szilárd, az országos főpénztár első főpénztárosa (†1860). Ennek
fia, Emil, 1861-ben Temes vármegyei esküdt, majd szolgabíró. †1870-ben. Ennek
fia, Sándor, Temes vármegye főszolgabirája, főjegyzője, alispánja, utóbb Temes
vármegye és Temesvár szab. kir. város főispánja, ki 1888-ban nőül vette
Tiszabeői Hellebronth János Heves megyei nagybirtokos, 1848-iki honvéd
huszárszázados leányát: Laurát. Gyermekeik: Judith, Kakati Bakos Géza dr.
pestmegyei birtokos, tb. főszolgabíró, tart. huszárhadnagy neje; Emil tb.
szolgabíró és Eszter. Címer: kékben hármas zöld halmon veres
nyelvét kiöltő arany oroszlán, mindkét első lábában a pajzs jobboldala felé
lobogó kétcsücskű ezüst zászlót tartva. Sisakdísz: a pajzsbeli ezüst zászlót
tartó oroszlán növekvően. Takaró: mindkét oldalon kék-arany. A pajzs alatt
elhúzódó kék szalagon lapidaris aranybetűkkel írva: „nec dextra, nec sinistra,
sed semper praecede”.
Jovanovics (antalfalvi).
Egyike azoknak a szerb családoknak, a melyek
1690 táján költöztek be Magyarországba s előbb a Maros mellékén telepedtek le,
majd 1751-52-ben a marosi Határőrvidék feloszlatásakor, Iláncsát szállották meg.
A családok egyikének sarja J. Gyula, nyug. cs. és kir. őrnagy, 1910 március
29-én nyert címeres nemeslevelet. Címer: kékkel és veressel vágott pajzsban,
természetes szikla csúcsán, kiterjesztett szárnyú, aranykarmú és csőrű, veres
nyelvét kiöltő barna koronás sas. Sisakdísz: két-két hatágú aranycsillaggal s
középen egy aranyliliommal rakott, veres pólyával vágott, nyílt fekete szárny
között kinövő, veres nyelvét kiöltő kétfarkú koronás aranyoroszlán, jobb
előlábában aranymarkolatú görbe kardot, baljában török főt üstökénél fogva tart.
Takarók: Fekete-arany, veres-ezüst.
Jovanovics (szolsiczai).
Szilárd szolsiczai földbirtokos 1896 márc.
6-án nyert címeres nemeslevelet, melyet 1897 okt. 4-én hirdettek ki Temes
vármegyében. A nemességszerző 1890-ben szolgabíró volt, 1896-ban a moraviczai
kerület orsz. képviselőnek választotta meg (†1900 febr. 19). Fiai: Miklós és
Sándor huszártisztek.
Juhoss.
Szatmár vármegyében
elterjedt család. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból
István szerepel Szatmár vármegye nemesei között. Temes vármegyébe az újabb
időben telepedett tagjai közül Gyula jelenleg Aga helységben birtokos.
Justh (neczpáli).
Első ismert őse Kussani Jodok,
aki Véghles
várát kapta 1453-ban adományul s annak kapitánya volt. Fia András, a Túrócz
vármegyei Neczpált szerezte meg. A családot András fia Menyhért terjesztette
tovább, aki Iktári Bethlen Hedviget bírta nőül. Jelenleg két ágra szakadt. Az
egyik Túrócz vármegyében birtokos, a másik Csanád vármegyében telepedett le.
Tagjai közül József cs. és kir. kamarás Móriczföldön birtokos.

Kacskovics (daruvári).
Trencsén
vármegyéből származott család, a melytől annak igazolását nyerte, hogy
(állítólag Mátyás királytól - 1465-ből - eredő) nemeslevele elveszett. József
trencsénbeni jegyző, Bálint fiának, Jánosnak fia és fiai: János, József, Ferencz,
Mihály és Benjámin 1814 szeptember 9-én kapnak címeres levelet. Vármegyénkkel az
első összeköttetései a családnak még a század elején kezdődtek. József ekkor már
számvevő volt a kéthelyi uradalomban. Mihály (szül. 1776) hirdettette ki
nemességét 1815 november 6-án. Mint több uradalom ügyésze, tekintélyes helyet
foglalt el a vármegyében, melynek táblabírája volt. Tevékeny munkálkodásával
nagy gazdagságra tett szert. Feleségével, Svastics Mária Judittal (ház. 1808)
nemzett gyermekei: Ignácz, Sándor-Vincze, Károly (szül. 1821), Mihály (szül.
1826) és Anna (Felsőeőri Nagyné). Ignácz (szül. 1817) 1843-ban kaposvári
főszolgabíró, 1846-ban főjegyző; Sándor (szül. 1820) mocsádi földbirtokos
felesége Erős Krisztina; Károly (szül. 1821) felesége Antal Petronella; Mihály
(szül. 1826) utóbb béndeki birtokos, neje Goszthony Ida. Ferencz, Mihály bátyja,
felesége Tamaskovics Borbála után Nógrád vármegyében birtokos, fiuk Ágoston
(szül. 1791) szintén Somogyba szakadt, a hol nejével, Szalay Juliánnával
Patalomban lesz birtokos, 1843-ban Kaposvárott lakik, mint ügyvéd. Fiaik:
Boldizsár (1826-1909) és János (1829-1874), Benjámin előbb mernyei káplán,
1815-ben súri plébános. János, a címerszerző legidősebb fia, részt vett a
napóleoni hadjáratokban, nyugalomba menvén, a lembergi katonai rokkantintézet
felügyelője lett; Woycziechowska Magdolnától való leánya, Éva, 1820 előtt Hanke
Antalné. E családból származott Kacskovics István is, Szabolcs vármegye
táblabírája és a Semsey család jószágigazgatója, a ki 1836-ban Czinege (később
Daruvári Daruváry) Ferencczel és Hoffmann (később Daruvári Reményi) Ignácczal
a kamarától felkérte az akkor Temes, most Krassó-Szörény vármegyében fekvő
Daruvárt. Azonban a reá eső vételárrészt, 22.384 frt 5 3/8-kr.-t le nem
fizetvén, bekövetkezett halála után özvegye, Bárczy Teréz és gyermekeik: Anna
Ferdinandy Mihályné, Mária Blaskovics Kálmánné, Imre, András és János cs. kir.
hadnagy 1844-ben kénytelenek voltak a felkért harmadot a kincstár kezére
visszabocsátani. Ebből az időleges daruvári birtoklásból ered az újabban felvett
„Daruvári” előnév használata. Címere: négyelt pajzs, a jobb felsőben jobbra az
alsó kék mezőben balra fordult, nyakán nyíllal elölről átlőtt, mindkét első
lábával aranyhegyű rúdon balra lengő fehér zászlót tartó aranyoroszlán. A jobb
alsó és bal felső ezüst mezőben leveles aranykoronán lángokból kiemelkedő főnix.
Sisakdísz: a koronából kinövő jobbra fordult arany oroszlán. Takarók: kék-ezüst,
vörös-arany.
Kalina
(karánsebesi).
Címeres levele kelt 1652.
márc. 6. (Kolosmon. conv. Arm. K. 1.; Gyfv. LR. XXVI/122.) - Vö. Siebm. 281.,
erd. 174.

Krassó vármegye adományos nemes családa. Kapra Konstantin 1821-ki aug. 23-án Salzburgban kelt kir. adománynál fogva I. Ferencz királytól nyerte Krassó megyei Zsuppa helységet, és azzal a nemességet, mely Krassó vármegyében 1822-ki júl. 15-én hirdettettek ki. Fia Kapra Sándor jelenleg is bírja Zsuppát.
Karátsonyi (beodrai
gróf).
A család első ismert őse Gratianus volt, ki
a családi hagyomány szerint Franciaországból származott és 1591-ben telepedett
le a moldvaországi Badocsányban. Innen a család Erdélybe került, hol a Karátson
nevet vette föl s egykorú okiratokban az új név mellett még a régit is ott
találjuk zárójelben. A család birtokában levő ereklyék szerint a család már a
beköltözés előtt is nemes volt és címerlevelét valószínűleg az egyik erdélyi
fejedelemtől nyerte. Kristóf Gáspár (sz. 1652.) fia Kristóf a Szolnok-dobokai
mikulai birtokért pereskedett. Az erdélyi fejedelmek és magyar királyok a család
nemességét többször megerősítették. Így Mária Teréziakirálynő is, ki Kristóf és
fivérei részére új nemeslevelet állított ki. Kristóf első fia Deodat (Bogdán)
1781-ben 103.000 forintért megvette a kincstártól Beodrát, melyre királyi
adományt is nyert és a Karátsonyfalvi előnevet a Beodraival cserélte föl.
Testvére Simon. - Adeodatus fiától Kristóftól származik a ma is virágzó nemesi
ág, míg a grófi ágnak Lázár volt az őse. Lázár (sz. 1759.) Torontál vármegye
alispánja és később országgyűlési követe. Körülbelül 300.000 forintra rúgó
összeget adományozott jótékony célra, alapítványokat tett a Ludovikában és a
francia háborúk idején 100 főből álló inszurrekciós csapatott állított ki;
érdemei elismeréséül Ferencz király a grófi ranggal akarta megjutalmazni, hanem
ő ehelyett inkább a nagy- és kiszsámi uradalmakat kérte donációba, melyeket meg
is kapott. 1805-ben megvette gróf Draskovits Ferencztől Bánlakot, Dolaczot,
Offszeniczát, Szókát és Partost. Leánya gróf Keglevich Sámuelhez ment nőül; fia
Lajos (sz. 1793.), neje: Starhemberg Mária Lujza birodalmi grófnő. Ennek fia
Guido (sz. 1817, †1885.) 1842-ben Temes vármegye főszolgabirája, 1848-ban
honvédőrnagy, a pesti nemzetőrök parancsnoka; majd menekülnie kellett és
birtokait elkobozták. Kegyelmet nyervén, 1867-ben a csákovai kerület
országgyűlési képviselője, cs. kir. kamarás, v. b. t. t., az I. osztályú
vaskoronarend vitéze stb., 1858 dec. 28-án birodalmi grófi rangot nyert, melyet
1874 márc. 14-én legfelsőbb elhatározással Magyarországra is kiterjesztettek.
1851-ben nőül vette Puchói és Csókai Marczibányi Mária csillagkeresztes és
palotahölgyet. Leányai: Adrienne, Melanie, Guidobaldina, Mária, Ilma és Ilona.
Fiai: Aladár (szül. 1859.), országgyűlési képviselő, cs. és kir. kamarás, a
főrendiház tagja. Birtoka: Beodra. Jenő (szül. 1861.) Európának majdnem
valamennyi államát és Afrika egy részét beutazta. A bánlaki hitbizományi
uradalmat mintagazdasággá fejlesztette. 1890-ben cs. és kir. kamarássá nevezték
ki. 1896 óta a zichyfalvai kerület alkotmánypárti képviselője és a vízügyi
bizottság elnöke. Mielőtt megválasztották, tevékeny részt vett a főrendiház
tanácskozásaiban; jelentős szerepe van a megyei életben is. 1896-ban budai
palotájában fényes estélyt adott, melyen megjelent a király is egész
udvartartásával és a Budapesten időző főhercegekkel. 1908 őszén pedig XIII.
Alfonz spanyol király és neje Viktória Ena királyné tiszteletére adott estélyt,
melyen részt vett királyunk is. Érdemeiért a v. b. t. t. címet nyerte. Ezenkívül
a vaskorona- és a spanyol III. Károly-rend nagykeresztese, a souverain máltai
lovagrend tb. lovagja, a Torontál megyei nemz. munkapárt társelnöke, a
torontálvárm. közműv. egyesület elnöke, a bpesti önk. mentőegyesület elnöke s
mint ilyen, megkapta a német császár hozzájárulásával a Deutsche Gesell. f.
Samariter u. Rettungswesen-től az Esmarch orvosi érmet. Sokat áldoz jótékony és
közhasznú célokra és a vármegye monográfiájának kiadhatását is 2000 koronás
adományával mozdította elő. Felesége Andrássy Karolina grófnő, csillagkeresztes
és palotahölgy. 1907-ben a trónörökös őt választotta kíséretébe a spanyol király
esküvőjére. Kamilló (szül. 1863, †1908.), cs. és kir. kamarás, 1895 óta a
főrendiház örökös jogú tagja volt. A fent említett Kristóftól származik a nemesi
ág. Fia: Bogdán. Ennek fia: I. László, 1827-ben Torontál vármegye szolgabírája,
1836-48-ig alispánja, 1843-ban országgyűlési követe, 1848-ban pedig főispánja.
Antal 1848-ban országgyűlési képviselő (†1882.), I. László (†1869.). Fiai: Ferencz (†1881.) és II. László. Ferencz fia, Andor. A nemesi ág birtoka Beodra;
a grófi ág ottani birtokait felparcellázták. Címer (grófi): négyelt pajzs, a 3. és 4.
közé beékelt ötödik mezővel és vágott szívpajzzsal. Ebben fent vörösben koronás
kétfejű arany sas, lent ezüstben fekete mérleg. A nagy pajzs 1. és 4. kékben
szemközt fordult koronás szirén, halfarka jobbra (balra) hajlik, baljában
(jobbjában) pedig balra (jobbra) ezüst kettős keresztet tart, másik kezét
csípőjére illeszti; 2. veresben jobbra fordult, két hátsó lábán álló ezüst-bika,
arany nyakövvel, arany szarvakkal, patákkal és farkkal. 3. Veresben egyenesen
álló szemközt fordult medve, jobbjában vízszintesen tartott karddal, melynek
hegyét baljával fogja. 5. Ezüstben ágaskodó, jobbra fordult kék párduc torkából
és füleiből kitörő tűzzel, jobbjában babérkoszorús kivont kardot, baljában
levágott török főt tartva. Grófi korona. Öt sisak. Sisakdíszek: 1. (középső)
szívpajzsbeli sas. Takarók veresarany-veresezüst. 2. A pajzsbeli medve. Takarók:
veres-ezüst. 3. Növekvő szirén. Takarók kékezüst. 4. Növekvő bika. Takarók:
veres-ezüst. 5. Növekvő párduc. Takarók: kékezüst.
Kardos (kardosfalvi).
János 1763 nov. 29-én nyert nemesi
bizonyságlevelet Trencsén vármegyétől, hol a család a XVIII. században
jelentékenyen szétágazott. János Baranya vármegyében telepedett le, honnan fiai
János és József Temes vármegyébe költöztek. József 1798-1814-ig Temes vármegye
szolgabírája volt, 1801-ben hirdette ki a nemességét. Fia Imre 1825-1846-ig
részint esküdtként, részint szolgabíróként szolgálta Temes vármegyét.
Karisch
máskép Szerviczky Márton 1802-ben I. Ferencz királytól nyert címeres
nemeslevelet. Címere négy részre osztott pajzs, egy közép koronás vérttel,
melynek fehér udvarában fehér folyamban ponty úszkál, fölötte magas zöldes hegy
emelkedik. A pajzs 1- és 4-ik osztályának kék mezejében magas fehér hegyen
fészkén ülő fehér pellikán fiait melle vérével táplálja. A 2- és 3-ik osztály
vörös udvarában természetes szinü, kettős farkú oroszlán hátulsó lábain állva,
kiöltött nyelvvel, és kinyújtott első lábaival ragadmány után készülni látszik.
A pajzs fölötti sisak koronájából kék mezű, vörös övű, panyókásan öltözött, és
barna prémes, vörös kalpagú magyar vitéz emelkedik föl, jobbjában magyar nemzeti
három színű zászlót tartva. Foszladék jobbról ezüst-kék, balról arany-vörös. A
család jelenleg inkább csak Szerviczky néven ismeretes, és Torontál megyében
birtokos.
Kászonyi (nagykászonyi).
A csikmegyei Nagykászonyból ered és onnét
vette előnevét is. A család innen átszármazott Magyarországra, hol már a XIII.
század elején Szatmár megyében lakott. 1617-ben Kászonyi Gergely II. Mátyástól
kapta nemességét megerősítő oklevelét, melyet 1617 november 6-án a Szatmár
megyei Csengeren ki is hirdettek. A család tagjai közül Sándor 1795 február 1-én
lett Torontál vármegye második jegyzője. Ő vele származott a család Torontál
vármegyébe. 1795 február 2-án publikálták ott a nemességét. 1804-ben vármegyei
főjegyző lett. - II. Sándor Torontál vármegye alispánja 1822-1831. Országgyűlési
követe 1807-ben, 1811-ben és 1825-ben. Királyi Consiliárius lett 1830 szeptember
3-án. Öcscse Dániel 1798-ban a nádori hivatalban, majd később az udvari
Kancelláriában fogalmazó, 1816-ban Kassának provinciális királyi főbiztosa. Az
1797-i és az 1800-i nemesi fölkelések alkalmával báró Mészáros János generális
adjutánsa volt. Fia Dániel, ismert regényíró és publicista. - III. Sándor 1829.
évben vette donationális levél mellett a Torontál megyei gaádi birtokot. -
József 18 éves korában a magyar nemesi testőrségnél gárdista, az osztrák
hadseregnél őrnagy volt. A szabadságharcban mint Ferdinánd huszárezredbeli
ezredes, majd mint a II. honvédhadtest parancsnoka küzdött. Részt vett Komárom
várának védelmében, s midőn ez kapitulált, a többi emigránsokkal kiment és
Párizsban, Londonban, Hamburgban tartózkodott. IV. Sándor 1884-ben elvette
Csenei Vuchetich Ilonát. Gádi birtokos. Gyermekei Pál (sz. 1885) nezsényi
jegyző. Richárd (sz. 1887-ben) megyei közigazgatási gyakornok.
Kászonyi (tótváradgyai).
Arad vármegyéből származik. András Arad
vármegye főjegyzője, 1781-ben megvette a szécsányi nemesbirtokot a kincstártól,
melyet 1804-ben királyi engedéllyel leányainak Francziskának férj. Végess
Ernőnének és Annának férj. Alsó-Köröskényi Thúróczy János nyitrai alispán
nejének engedett át. Thúróczy Jánosné halálával (1823) e birtokrész Tóth
Károlyra és Thúróczy Tádéra szállott.
Kayser (gaádi).
Régi nemes család. Samú 1811-ben megvette
Szkulyát (Szigetfalu). Ennek fia István s ennek unokája Albert és dédunokája
Elek Gertenyesen birtokosok.

Kéler.
Zsigmond, Bártfa bírája, ennek fia Zsigmond,
Jakab, Pál és Márton, és leányai Erzsébet, Anna és Mária 1699 dec. 11-én I.
Lipót királytól nyertek címeres nemeslevelet, melyet 1700 nov. 20-án hirdettek
ki Sáros megyében. E családhoz tartozik az 1885-ben elhalt Béla, volt híres
zeneművész és zeneszerző, valamint a most is életben levő Kéler Zsigmond cs.
és kir. altábornagy. E családnak sarja Ákos, Torontál vármegye főügyésze, kinek
fia, Béla miniszteri segédfogalmazó, Torontál megyei főispáni titkár és Tasziló
cs. és kir. tüzér-hadnagy. Címer: Négyelt pajzs, 1. és 4. kékben egy-egy
pirosodó szőlőfürt, a 2. és 3. aranyszínű mező üres. Sisakdísz: kiemelkedő
lombos platánfa. Takarók: kékarany-bíborezüst.
Kenessey (kenesei).
Veszprém vármegye régi nemesi családja, mely
ott már a XVI. században birtokos volt. Temes vármegyében csak az utóbbi időben
telepedett le, a midőn István nőül vette Sebestyén Margitot. Fia István jelenleg
Móriczföldön birtokos. Címer: kékben, hármas zöld halmon jobb
előlábában hegyes tőrt, baljában vérző török főt tartó kétfarkú arany-oroszlán.
Sisakdísz: a pajzsalak növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Keresztes (bánkfalvi).
Erdélyből származik. 1662-ben nyert
nemeslevelet Apaffy Mihály erdélyi fejedelemtől. Tagjai közül János 1774 okt.
1-én újított címeres levelet nyert. Fiai: János és Imre. János fia: Antal
kisjenői kamarai tiszttartó. Fiai közül Antal (szül. 1806, †1892). 1844-ben
hirdette ki nemességét Temes vármegyében. 1889-ben legfelsőbb engedéllyel
adoptálta Szecsei Iván temesvári királyi törvényszéki bírót, aki azóta a
Szecsei-Keresztes családi nevet viseli.
Kisfaludy (kisfaludi).
A család őse Miklós (1204-1239) csanádi és
pozsonyi főispán, még II. Endre király uralkodása alatt szerzett birtokokat a
mai Temes vármegye területén, melyeket részben Lőrincznek hagyományozott. Tőle
származik a jelenleg is virágzó Kisfaludy-család. A tatárjárás alatt azonban
elpusztultak a Temes megyei birtokok, melyek elvesztek a családra nézve. Hat
évszázad multán a család új ága ismét letelepedett a vármegye területén. Gusztáv
(szül. 1816, †1861) vasvármegyei esküdt; fiai: Zsigmond, Kálmán és Miklós a XIX.
század hatvanas éveiben költöztek Temesvárra. Zsigmond és Kálmán (szül. 1845)
ügyvédek Temesvárott. Miklós Temes vármegye aljegyzőjeként kezdte hivatalos
pályáját és később a bírói pályára lépett. Zsigmond 1903-ban igazolta nemességét
Vas vármegye nemesi igazolványa alapján.
Kiss (ittebei és eleméri).
K. másként Ákoncz Izsák fiai: Gergely,
Lukács és Jakab 1760 október 7-én nyertek címeres nemeslevelet Mária Teréziakirálynőtől, melyet 1761-ben Csanád vármegyében hirdettek ki. Örmény eredetű
család, mely Erzsébetvárosból szakadt a mai Torontál vármegyébe. II. Izsák a
béliai uradalom bérlője, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése
alkalmával, 1782-ben Elemért és Ittebét vette meg a kincstártól és arra adományt
nyert. Izsák fia Ágost, kinek Bogdanovics Annától született fiai: Gergely (†1815.)
és Ernő (szül. 1799 június 13, vértanúhalált szenvedett Aradon 1849 október
6-án) az 1848-iki mozgalmak kitörésekor a Hannover-huszárezred parancsnoka volt
s ebbeli minőségben kezdett akikindai szerb lázadás
kitörésekor a magyar hadak élén szerepelni; több fényes diadalt aratott a
szerbek fölött s egyik legdicsőbb fegyverténye Perlasz bevétele volt. Később
1849-ben altábornaggyá nevezték ki s egy ideig a hadügyminisztérium teendőit is
ellátta; 1849 március 8-án a II. osztályú vitézségi érdemrendet kapta. Miklós
1844-től Katalinfalván volt birtokos. II. Izsák testvére Miklós, ennek fia Antal
(1844.) Katalinfalván volt birtokos, 1810-20-ig Torontál vármegye alispánja
volt. A család tagjai közül: Antal, Gergely és Ernő 1807 július 10-én az ittebei,
Gergely és Ernő pedig 1807 július 10-én az Eleméri előnevet nyerték. Antal 1814
augusztus 19-én Ambrositz Károlyt, nemességének az előnév nélküli átruházásával
fiává fogadta. Címer: hasított pajzs. Elől ezüstben a
vágási vonalból kinövő fekete sas. Hátul: fehér pólyával vágott kék mezőben
felül három hatágú aranycsillag, alól aranyoroszlán. Sisakdísz kivont kardot
tartó veres mezű könyöklő kar. Takarók: kékarany-veresezüst.
Klapka.
A család első ismert őse Károly (szül. 1756)
Csehországból vándorolt be, II. József császár uralkodása alatt s a Délvidéken
telepedett le, hol a tábori gyógytárak szervezésével volt megbízva. 1794-ben
Temesvárott megvette a Fekete Sashoz címzett gyógyszertárt. Másodszülött fia
József, 1805-ben a Temesvárott szervezett felkelőcsapat főhadnagya lett.
1819-ben Temesvár polgármestere, 1825-ben és 1832-36-ban a város orsz. követe.
1841 júl. 15-én magyar nemességet nyert V. Ferdinánd királytól. Fiai: József
(szül. 1807, †1840), aki az atyjától alapított temesvári nyomdát vezette, -
Nándor (szül. 1808, †1895) cs. és kir. vezérőrnagy, György (szül. 1820, †1892)
1848-49-iki honvédtábornok, Komárom várának hős parancsnoka.

Klobusiczky (klobusiczi).
Őse János, aki nejével Cziffery
Dorottyával, továbbá fiával, Jánossal és testvérével Istvánnal együtt 1638 febr.
5-én Pozsonyban nyert címeres nemeslevelet. Tagjai közül János (szül. 1837) volt
orsz. képviselő (†1911), Szigetfalun volt birtokos. Címer: veresben zöld hegyből két érett
fürttel és zöld levelekkel rakott szőlőtőke emelkedik ki. Sisakdísz: jobbról
veres-ezüsttel, balról ezüst-kékkel vágott szárny között kiemelkedő, kardot
tartó oroszlán. Takarók: kékarany-veresezüst.

Koczó.
A család a XIX. század elején telepedett le
Torontál vármegyében. János Ignácz surjáni földesurat 1809-ben a vármegyei
nemesek névsorába felvették.
Koich.
Jefta eszéki kereskedő
1783. jan. 24-én Féregyháza kincstári birtokot megvásárolván, arra II. József
császártól adományt nyert. Ez adománylevelet I. Ferencz király 1802 szept. 16-án
kelt elhatározásával megerősítette. Jefta fia György (†1823), ennek fia Péter
1844-ben eladta a féregyházi birtokot báró Sina Györgynek.

Kormos (balatonyi).
A család már 1437-ben birtokos volt Temes
vármegyében. A szakadatlan leszármazás azonban csak az 1712-ben született
Gáspártól hozható le, akinek utóda Béla (szül. 1838, †1901) budapesti kir.
közjegyző, a Ferencz József-rend lovagja, Moraviczán (ma Temesmóra),
Podporányban (Porányban) stb. volt birtokos.
Kormuth Antal
1838-ban május 8-án Csanád megyétől nyert nemesi bizonyítványát lakhelyén Krassó
megyében 1841.-ki január 7.-ki közgyűlésben hirdetetté ki. Krassó megyéből ismét
Arad megyébe költöztek, és birtokukat Remete-Poganyestet bírja Patyárszky
György.

Koronghy (koronghi).
Spechner János
temesvári polgármester, valamint nejétől Sprung Ernesztinától született Ernő-Mór,
Mór-Károly, Henrik-Károly, Amália-Antonia-Erzsébet, Ágnes és
Valeria-Johanna-Katalin nevű gyermekei 1837 febr. 9-én nyertek magyar
nemességet, családnevüknek K-ra való átváltoztatása mellett. A címeres nemes
levelet 1838-ban hirdették ki Temes vármegyében. A család Baraczházán birtokos.

Körtvélyessy (asguthi).
Ősrégi család, mely a Bogát-Radvány
nemzetségből származik. Őse Lukács (1247) fia Ozsvát, kinek fia Miklós
Körtvélyes és Hosszúmező helységéket bírta. Utóda János Sándor költözött Sáros
vármegyéből Móriczföldre s az 1813 nov. 29-én tartott közgyűlésen hirdette ki
nemességét. 1828-ban szolgabíróvá, 1830-ban táblabíróvá, majd főszolgabíróvá
választották meg. Fia Miklós (szül. 1831, †1895) kir. ítélőtáblai bíró. Fiai:
Miklós (szül. 1868) és György (szül. 1870) jogtudor.
Kostyál (tarnói).
Túrócz vármegyéből
származik, melytől 1839 jún. 18-án nyert nemesi bizonyítványt. Tagjai közül
Antal (szül. 1838) Temesvárott telepedett le s egy ideig a temesvári ügyvédi
kamara elnöke volt. Fiai közül Árpád közalapítv. jogügyi igazg. irodaigazgató,
Béla volt cs. és kir. tüzérfőhadnagy, Imre cs. és kir. ezredorvos, Dezső volt.
cs. és kir. tüzérfőhadnagy.
Kőszeghy
(remetei).
Trencsén vármegyéből
származik. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból László és
Imre fordulnak elő Trencsén vármegye nemeseinek névsorában. Tagjai közül László
(1800-1828 jan. 4.) csanádi püspök. Testvére János 1790-1795-ig Temes vármegye
másod-, 1807-1809-ben első alispánja. Még Arad vármegyei aljegyzőként 1781-ben
megvette a kincstártól a remetei uradalmat, melyre 1804-ben kir. megerősítő
adománylevelet nyert. 1816-ban fiúsította leányát Judithot, aki Hanseni Deschán
Zsigmond neje lett.
melyről itt
szólani akarunk, a VI. köt. 563. lapján van említve. E szerint a családnak, mely
nagyobbára Veszprém vármegyében él, alapító törzs András, ki István és Zsuzsanna
testvérével 1693. jún. 30-án I. Leopold királytól kapta címeres levelét; és
ebben az itt látható címert, mely az idézett helyen leírva közöltetett. Nevezett
Andrásnak fiai voltak: László, Ferencz-János és György. Ezek közül Ferencz-János
1736. évben táborkari hadbírónak (General-Landes-Auditor) iratik, és 1771-ben
bánátusi administrátor. Ennek fiai 1. János-Teodor. 2. Mihály 3. és Ádám. Ezek
közül János-Teodor 1771-ben bánsági igazgató főmérnök, a Béga csatorna terv
kivivője, miért aranyéremmel díszítetett. Ennek fiai a) Ferencz őrnagy b) Jakab
Arad megyei főmérnök, és Pál Krassó megyei volt főmérnök, már meghaltak. A
legutóbbi Pálnak élő fiai közül Lajos lak. Pápán.

Kovácsics
(rétháti).
A hagyomány szerint Horvátországból
származik. Őse Bertalan, aki 1606 júl. 8-án nyert címeres nemeslevelet Rudolf
királytól. Tagjai közül Gáspár (†1829) kincstári ügyész volt Kulán. Fia, Gyula
főszolgabíró, nem tudván a nemességszerzőtől való leszármazását kétségtelenül
igazolni, 1866 júl. 8-án nemességet nyert, melyet őfelsége 1868 dec. hó 1-én
megerősített és ugyanekkor a Rétháti előnevet adományozta. Fia, Gyula Temes
vármegye ny. árvaszéki elnöke, a várm. tűzoltó szövetség és a temesvári
állatvédő egyesület elnöke, a vörös kereszt-egylet ügyvivő alelnöke, a
vaskoronarend lovagja, rétháti közbirtokos. Ágost és Ferencz kir. járásbírák.
Címer: négyelt pajzs. 1. veresben előlábaival ezüst horgonyt tartó, kiöltött
nyelvű párduc. 2. kékben folyóvízből aranykoronás szőke hajú szirén emelkedik
ki, ezüstnyíllal feszített arany ívét lövésre készen tartva: 3. kékben zöld
hármas halom mindegyikén egy-egy zöld liliomszál, három fehér virággal. 4.
veresben három egymás fölött vízszint fekvő ezüst nyíl. Sisakdísz: pajzsbeli
szirén. Takarók: vörösezüst-kékezüst.
Kövér (rétháti).
Tódor 1781-ben vette meg a
kincstártól
Réthátat. I. Ferencz király 1804 aug. 17-én címeres nemeslevelet adományozott a
családnak. Tagjai közül: János 1834-ben Temes vármegye helyettes alispánja.
1841-ben az udvari kancelláriához tb. titkárrá nevezték ki. Később a temesvári
cs. kir. orsz. törvényszék elnöke, majd kir. hétszemélynök. Gábor (szül. 1836, †1888) volt orsz. képviselő. Lajos (szül. 1825,
†1863) 1845-48-ig Temes várm. tb.
alügyésze. 1848-ban honvéd lett. 1851 óta színműíróként szerzett magának
elismerést, majd lapszerkesztő lett. Ákos Vingán kir. járásbíró.
Kukarics.
E család a XIX. század első felében Gádon bírt földesúri joggal.
Kussevich (blackói).
K. Szvetozár nyug. főispán 1882 január 23-án
nyert magyar nemességet, annak fogadott fiára: Kussevich Tivadar, jelenlegi
szombathelyi m. á. vasúti üzletvezetőségi igazgatóra való egyidejűleges
átruházásával.
Kussevich (szamobori
báró).
Varasd vármegyéből
származik. K. Péter 1676 június 8-án nyert nemességmegerősítő címeres levelet I.
Lipót királytól, melyet 1676-ban hirdettek ki a horvát tartománygyűlésen. Tagjai
közül Emil 1857-ben cs. kir. altábornagy és hadtestparancsnok Zágrábban, aki
1864 június 4-én osztrák bárói rangot nyert, Szamobori előnévvel. Jelenleg a
család Zágráb vármegyében él és a bárói ág Torontálban, Kőcse községben
birtokos. Címer: (bárói) kékben zöld alapon két
egymással szemközt fordult aranyfarkas, fogaikkal vérző bárányt marcangolva.
Sisakdísz: jobb előlábával aranymarkolatú görbe kardot, baljában levágott török
főt tartó aranyoroszlán növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Küttel.
Angol származású. A XVI. században
Németországba vándorolt, honnan János Gál 1642-ben Kőszegre származott át. János
Gál fia Ádám, ennek fia Sámuel, 1759 dec. 28-án magyar nemességet nyert Mária
Terézia királynőtől. A nemességszerző szépunokája Károly 1840-ben telepedett le Temesvárott és itt 1841 júl. hó 1-én hirdettette ki nemességét. 1859-1861-ig és
1867-1872-ig Temesvár város polgármestere volt. Fiai: Samu (szül. 1860) kir.
ítélőtáblai bíró. Árpád (szül. 1867) széphelyi községi főjegyző. Károly (szül.
1875) jogtudor ügyvéd.

Laczkovich (lőrinczkátai).
A család őse István 1579-ben nyert címeres
nemeslevelet. Tagjai közül István 1692-ben Pest vármegye másodalispánja volt.
Egyik unokája István 1779-ben Temes vármegye szolgálatába lépett s a verseczi
járás főszolgabirája lett. 1782-ben megvette a kincstártól a szentgyörgyi
birtokot, melyért utóbb Németremetét és Altringent kapta cserébe. 1790-ben Temes
vármegye első alispánja lett. Fiai közül: István (szül. 1769, †1850) Temes
vármegye táblabírája. János 1838-ban Temes vármegye másodalispánja, 1839-40-ben
követe, majd a pesti váltótörvényszék ülnöke. János fia: Nep: János (szül. 1834,
†1902) képviselőházi főterembiztos.

Landerer (füskúti).
Landerer
János-Mihály pozsonyi nyomdász 1797-ben szerzett nemességet, és Temes megyei
Füskút helységre kir. adományt. Fia Lajos pesti volt nyomdász Poszonyban
született 1800. május 1-én. Címere: a pajzs közepéről jobbra és balra domború -
rézsútosan levonuló két vonal által három udvarra osztott vért, a jobboldali
arany udvarban egyfejű fekete sas kiterjesztett szárnyakkal látható; a baloldali
ezüst udvarban vörös oroszlán ágaskodik, első jobb lábával nyitott könyvet
tartva. A középső kék udvar alján zöld téren egy fehér folyam hullámzik, fölötte
három arany csillag ragyog. A pajzs fölötti sisak koronájából két kiterjesztett
fekete sas-szárny között a leirt vörös oroszlán, körmei közt nyitott könyvvel
látható. Foszladék jobbról arany-fekete, balról ezüst-vörös.

Lázár (écskai).
Őse L. Lukács bérlő, aki a délmagyarországi
kincstári birtokok elárverezésekor, 1783-ban az écskai uradalmat vette meg a kincstártól. Fiai: János,
aki 1791 május 10-én nyert címeres nemeslevelet,
1793-ban vette át az uradalom kezelését. Ő építtette az écskai templomot; Mihály
és József 1804 november 9-én az écskai előnevet nyerték adományul. János
Torontál vármegye alispánja volt, 1808-ban 5000 frtos alapítványt tett a
Ludovika-Akadémiára. Fia Ágoston (†1837.), kinek neje Gyoroki Edelspacher
Erzsébet volt. Ennek fia Zsigmond cs. kir. vezérőrnagy, cs. kir. kamarás, a
Lipótrend lovagja (†1870 május 17-én), neje gyoroki Edelspacher Viktorin, kitől
három leánya született: Mária (szül. 1867 †1893 január 10) gróf Harnoncourt-Unverzagt Felix neje lett, továbbá Zsigmondka és Viktorin. A fenti
József a XIX. század harmincas és negyvenes éveiben Temesvárott lakott s Temes
vármegye 1832-1841. évi szavazati joggal bíró nemeseinek névjegyzékeiben
előfordul. (†1848 július 3.) Neje gyoroki Edelspacher Julia volt, kitől négy
leánya született: Hermina, Vilma, Jozefa és Antonia. A család a XIX. század első
felében Német-Écska, Oláh-Écska (mai Ecsehida), Jankahíd, Klekk (a mai Bégafő),
Lázárföld, Zsigmondfalva és Lukácsfalva helységekben bírt földesúri joggal.
Lászlóffy.
Izsák a Vaskapunál elhelyezett sereg egyik
századosa 1712 nov. 20-án nyert címeres nemeslevelet III. Károly királytól.
Utóbb testvérének, Pálnak a fia: I. Deodat 1758-ban nyert nemességet Mária
Teréziakirálynőtől. Ennek utóda László fegyverneki bérlő, kinek fia Emanuel
(szül. 1811, †1858 Széphelyen) 1841-ben hirdettette ki a nemességét Temes
vármegyében. Fia, László (szül. 1842) cz. apát és verseczi esperes-plébános. A
fenti László testvére Deodat, ennek fia Emanuel (szül. 1818), Krassó vármegye
szolgabírája. Fiai: Emanuel (szül. 1865) földbirtokos, István (szül. 1867) Temes
várm. tb. főjegyzője és Béla (szül. 1869) kir. törvényszéki bíró Temesvárott.
Lazarovits
(nagy- és kis-szredistyei).
Szerbiából származik. 1803-ban telepedett le
Kevevárán, Golub 1823-ban megvette a kincstártól Nagy-Szredistyét, 1839-ben
pedig Kis-Szredistyét. V. Ferdinánd király e két helységre adománylevelet, 1841
júl. 29-én pedig címeres nemeslevelet állított ki részére. Fia, Vazul
1866-1869-ig Temes vármegye másodalispánja, 1876-ig pedig Temesvár város
főispánja volt. Fia: György (†1879) Nagy-Szredistyén volt birtokos. Fia: Bazil
Fedor (szül. 1869) Boszniában kerületi főnök.

Laitner (vecseházi.).
Laitner József és János 1809. mart. 31-én
Krassó megyei Vecseháza helységre nyert királyi adománylevélnél fogva
nemesítettek meg, és nemességük nevezett megyében 1810-ki október 22-én
hirdettetett ki. Az adományszerzőnek fia József Krassó megyében szolgabíró volt,
és szintén vannak gyermekei.
Liebenberg (zsittini).
Szintén honfiusitott család.
Báró Liebenberg Károly az 1715-ki országgyűlésen a 135. törv. cikknél fogva
honfiusitatott; és 1827-ben a 45-ik törv. cikkben ismét Emánuel, Károly, és
Leopold nyertek magyarországi honfiusitást.

Lipthay (kisfaludi
báró).
Liptó vármegye
legrégibb családainak egyike, melynek családfája a XIII. század derekán élt
Mylothig vihető vissza, aki 1263-1298-ban Likva helységet bírta, melyet fiai
1341-ben elcseréltek Lubelle helységért. Myloth fia Zaad volt, ennek fia Fülöp s
ennek unokája Bálint (†1435 előtt), ki már a Lipthay nevet vette fel. Ennek
fiai II. Miklós és Péter 1435-ben hadi érdemeikért a Borsod megyei Szemerét és a
Heves megyei Andornak pusztát nyerték; ugyanők szerezték meg a Nógrád megyei
Gerege és Kisfalud helységeket. II. Miklós utódai Kisfaludot kapták, a honnan a
kisfaludi előnevet vették fel. Péter ága a XVI. században kihalt és Gerege
birtok a Mocsáryak kezére jutott. II. Miklós unokája IV. Miklós János király
híve volt. A család legnevezetesebb tagja Imre, Bars vármegye alispánja,
1619-ben törökországi követ (†1633). Fiai közül IV. György lévai kapitány (†1657.) terjesztette tovább a családot, kinek második nejétől, Dalmady Zsófiától
és harmadik nejétől, Balogh Annától született fiai András és István
terjesztették tovább a családot. András utóda Antal (szül. 1745 †1800) cs. kir.
altábornagy, a Mária Terézia-rend lovagja báróságot nyert s Lovrin és Gottlob
helységeket donátióképen kapta. Fia Frigyes cs. kir. kamarás és százados, 1830
június 11-én magyar bárói rangot nyert, melyet 1830 augusztus 30-án hirdettek ki
Torontál vármegyében. Frigyes Zsombolyai és Janovai Csekonics Karolinát vette
nőül, kinek révén Gottlob (Kisősz) és Lovrin helységekben szerzett birtokokat.
Fiai: Antal (szül. 1824, †1886 Lovrinban) és Béla (sz. 1827, †1899) 1848-49.
honvédtiszt, volt országgyűlési képviselő, a Lipót-rend középkeresztese, a
főrendiház tagja. Antal fia: Frigyes, Lovrinban birtokos, neje szül. gróf Lázár
Margit. Címer: hasított pajzs; elől veresben, zöld
alapon balra fordult természetes fekete medve. Első ballábában zöldleveles
száron három fehér rózsát tart; hátul: kékben, zöld alapon magyar vitéz,
aranyszegélyes veres ruhában, fején prémes, lelógó süveg, könyökben elvágott
jobb karjával fanyelű, vashegyű fehér zászlót szorítva magához, baljában
aranymarkolatú, kivont görbe kardot tartva. A pajzs fölött bárói korona.
Pajzstartók: két arany griff.
Veszprém és Krassó megyei nemes család. Ez utóbbi megyébe származott Litsek Antal, ki Veszprém vármegyétől 1828-ki okt. 6-án kiadott nemesi bizonyítványát Krassó vármegyében 1829-ben aug. 5-én hirdetetté ki. Fia Zsigmond Krassó megyei szolgabíró volt, és bírja Macsova helységet. Fiai vannak. Macsovai Litsek Jozefa, Pap János neje meghalt Közép-Iszkászon 1857. ápril. 18-án kora 43. korában.
Lonovics (krivinai).
A család jelenleg Heves, Krassó, Csanád és Pest megyében
lakik. A család alapítója Lonovics József (szül. Miskolczon 1793. jún. 31-én)
1829-től egri kanonok, 1834-től csanádi püspök, és 1848-ba egri érsek, ki
1843-ki július 6-án Krassó vármegyei Krivina helységre királyi adományt nyert,
testvére gyermekeire is kiterjedőt, mely kir. adomány Krassó vármegyében azon
évi dec. 11-én hirdettetett ki.

Lo-Presti báró.
Spanyolországból származik. A leszármazás az
1391-ben élt Pétertől hozható le. Az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború
következtében a család elvesztvén Szicíliában minden hivatalát, 1736-ban
kénytelen volt onnan kivándorolni. Tagjai közül: Rókust 1739 ápr. 21-én az
alsóausztriai urak rendjébe bevezették. Az 1764-65. évi országgyűlésen
honfiúsították. Rókus harmadik fia Lajos (szül. 1767, †1832) 1799-ben
megszerezte Mercyfalva és Zsadány birtokokat, a melyekre I. Ferencz király 1804
május 28-án adománylevelet állított ki számára. Lajos fiai: Lajos 1861-ben Temes
várm. tb. főjegyzője, Árpád (szül. 1828, †1879) 1848-49-ben honvédszázados,
majd őrnagy, Görgey futártisztje, Sósdián volt birtokos, melyet a család
1843-46-ban vásárolt meg.

Lovász (eötvenesi).
Régi, előkelő család, melynek egyik őse,
Benedek, 1598-ban szerepel. Fia, István 1638-ban Borsod vármegye nemes
lajstromában fordul elő. István fia Mihály (1666), Mihály fia István (1689),
szolgabíró. Ennek fia Mihály 1725-ben Borsod vármegyében szerepel. Ennek fia
István 1733-ban eladja kókai részbirtokát. Fiai: István 1770-ben Csongrád
vármegye alispánja és Mihály (†1778) aradi kamarai praefectus, 1755-ben
Eötvenesre nyert adományt. Fiai: Zsigmond 1779-ben Temes vármegye első
alispánja, 1787-ben kerületi biztos, 1801-ben Keszinczre (Lippakeszi), 1802-ben
Zádorlakra nyert adományt. Testvére Imre 1790-1808-ig Arad vármegye alispánja
volt. Fia, Imre ifjúkorában halt el. Leánya: Amália gróf Zelenski Lászlóhoz ment
nőül s ekként a család birtokai a gróf Zelenskiekre szállottak.

Lukács.
Lukács, Lázár és Gergely erzsébetvárosi
lakosok 1762 jún. 3-án nyertek címeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. A
nemességszerző Lázár idősebb fia Gergely 1797-ben vásárolta meg Bresztováczot (a
mai Agát), de özvegye és fia Móricz 1826-ban eladták Gall Józsefnek. Lázár másik
fia János (szül. 1779, †1837) Vizmát bírta. Fia, Ignácz (szül. 1811, †1890)
Temes vármegye főjegyzője, kúriai tanácselnök, v. b. t. t. Fia: Antal (szül.
1842, †1910) főrendiházi tag, a Magyar Földhitelintézet igazgatója.

Macskási (tinkovai).
A család bölcsője a Temesi
bánság, nevezetesen a karánsebesi kerület, hol a család első ismert törzse
Struza kenézséget viselt I. Lajos király korában; e királytól kapnak Struzának
fiai Román és László, továbbá Dienes fiátóli unokái Péter, Struban és Mihály,
végre Iván fiától unokái Mihály, Dienes, és Zacharias a két Mutnok folyam
tövében két helységet. 1411-ben Dienes, András, Farkas, Koszta, Iván, Macskási
Mihálynak fia, és másik Mihály, Macskási Lászlónak fia az aradi káptalan által a
karánsebesi kerületben fekvő Ruginocz, Leövdes, Toplocza, és Tinkova helységek
határait járatják meg. Ez utóbbi helységről írja a család előnevét, és 1411-ben
már Macskási névvel éltek. 1428. Macskási Román, és Mihály
Galambócz vára ostromában, hol testvéreik elhullottak, - szerzett érdemeikért,
Ruginocz, Levdös és Topolcza helységre Zsigmond királytól új királyi adományt
nyertek.
Előnevét Krassó megyei Gojzest helységről írja, melyre e században nyert adományt. E családból volt Madarassy Ferencz előbb egri kanonok 1814-től 1827-ig, utóbb pozsonyi prépost, majd septemvir, innen kancelláriai ref. tanácsos, és czímz. ansariai püspök. Meghalt 1838-ban aug. 3-án. Madarassy János az egri lyceumban jogtanár, és Heves megyei jegyző, utóbb könyvvizsgáló Budán, és helyt. tanácsos. Fiai Pál és Móricz.
Maithényi (kesselőkeői
báró).
A Divék nemzetségből származik. Őse Baska a
XIII. század végén élt. Az előnevet adó Kesselőkeői várat Gergely 1434-ben
nyerte Zsigmond királytól. A családból jelenleg Béla báró Temesszőlősön
birtokos.

Maldeghem gróf.
A család Németalföldről származik. A bárói
rangot 1648 július 13-án nyerte de Leyschot előnévvel. A grófi rangot 1685
április 25-én von Stenuffel előnévvel II. Károly spanyol királytól kapta. 1820
november 22-én a bajorországi grófok közé vették fel. A család Törökkanizsán
birtokos.
Torontál megyei adományos újabb nemes család. Nagy Gáj helység, honnan a család előnevét írja, Torontál megyében fekszik, ezen kívül bírja a család Kis-Gájt is (Temes várm.) és Bozsurt (Krassó várm.) Malenicza Péter 1825-ben ezer forintot ad a Ludoviceára.
Malenicza (sztamorai).
József Temesvár város bírája, 1773 jan.
18-án nyert Mária Terézia királynőtől az osztrák örökös tartományokra kiterjedő
nemességet, Sztamorai előnévvel. II. József császár 1782 nov. 9-én
adománylevelet állított ki József és unokaöccse Péter részére, a nagygáji
uradalomra, a melyhez Temes vármegyéből Kis-Gáj és Ballad tartoztak. I. Ferencz
király megújította ezt az adományt József részére, kinek nem voltak
fiúgyermekei. A családot M. Péter terjesztette tovább. Utódai közül: János
1848-ban Temes vármegye főszolgabirája volt.
1825-ki júl. 1-én
kapta címeres nemes levelét, mely 1826. júl. 17-én Krassó vármegyében
kihirdettetett. Közülük M. Pál Krassó megyében volt birtokos, és táblabíró, de
már e megyében magtalanul kihalt. Nevezett Pál egy gyűlés alkalmával valakit
megsérté, miért ügyészi keresetet rendeltek ellene, erre lefizette a 25 ftot, és
kivett egy ezres bankjegyet, és fel állva annyiszor ismétlé sértését, ahány 25
ft foglaltatik az ezres bankóban. A pénz az akkor felállított gymnasiumnak
rendeltetett adatni.

Manaszy (hodonyi
nemes és báró).
A család Görögországból vándorolt be
Erdélybe. Tagjai közül Iliades Nagyszebenben telepedett le. Fia, György 1813
jan. 8-án nyert címeres nemeslevelet, melyet 1813 máj. 8-án hirdettek ki. György
megvásárolván a hodonyi nemesi birtokot, 1829 máj. hó 4-én hirdettette ki
nemességét Temes vármegyében. V. Ferdinánd király 1836. dec. 1-én állított ki
Hodonyra adománylevelet s egyúttal a Hodonyi előnevet adományozta neki. György
fia Szilárd (szül. 1804, †1877) udvari tanácsos. Fiai: György (szül. 1835,
†1873) a kisbecskereki kerület orsz. képviselője, Gyula (szül. 1839, †1883),
kinek Murányi Erzsébettől született fiai: György és Gyula. György volt orsz.
képviselőt báró Barco Ede szolgálaton kívüli százados örökbefogadván, a részére
1903 jún. 25-én kelt legfelsőbb elhatározással adományozott magyar bárói
méltóság Manaszy Barco Györgyre ruháztatott át. György Temesmurányban és
Temesgyarmaton, Gyula Klopodián birtokos, a csáki kerület orsz. képviselője. Címer: ezüstben hármas fehérlő sziklacsúcs
középsőjén Aesculap-bot, azon egy kiterjesztett szárnyú, balra fordult s
visszafelé néző, természetes színű holló, csőrében fekete kereszttel. Két sisak.
Sisakdíszek: I. pajzsbeli holló, takaró: feketeezüst. II. kék mezű könyöklő kar,
markában a pajzsbeli Aesculap-bottal. Takaró: kékezüst.
Marczibányi (puchói
és csókai).
Trencsén vármegyéből
származik, hol már a XV. század közepén birtokos volt. 1469-ben új adományt
nyert Puchóra. Lajos és János a XIX. század elején Csókát szerezték meg és
csókai földesurakként 1802-1810-ben Torontál vármegye nemeseinek jegyzékébe
felvétettek. A család a XIX. század első felében Csókán kívül még Czernabara,
Imretelek, Monostor, Terján és Verbicza pusztákat bírta.

Karánsebesi Marin Péter, és atyafiai Marin Péter, István és Pál 1668-ban I. Leopold királytól nyertek címeres nemes levelet.
Markovits (zsénai).
Markovits
József 1803-ban Krassó vármegyében Zséna helység egy részét nyerte királyi
adományban, és ugyan akkor megnemesítetett. Címere négyfelé osztott pajzs, az 1.
és 4-ik osztály vörös udvarában fehér hármas sziklán fehér griff ágaskodik, első
jobb lábával kivont kardot tartva; a 2. és 3. osztály kék udvarában öt arany
csillag ragyog, négy a négy szögletben, ötödik az udvar közepén. A pajzs fölötti
sisak koronájából a leírt fehér griff, emelkedik ki, kardot tartva. Foszladék
jobbról ezüst-vörös, balról arany-kék. Az adományszerző M. József kincstári
praefectus volt Aradon, első neje Frummer Rozália, kitől fia József előbb Krassó
megyei alispán utóbb kir. táblai ülnök, legutóbb a legfelsőbb törvényszék
ülnöke. Gyermekei vannak. A szerző Józsefnek második nejétől gyermekei: Zseney
Mór cs. kir. megyei törvényszéki ülnök Becskereken, Mária Bittó Ferenczné, Nina
Sánka Lajosné (meghalt), Paulina Jakabffy Gergelyné. II. József bir Zsenán,
Kricsován és Priszákon Krassó vármegyében.
Marsinay (marsinai).
Krassó vármegye kihalt nemes család, mely azon megyei Marsinai helységtől vette
nevét, s mely még a karánsebesi vagy sebesi, halmosi és miháldi kerületekben
birtokos és több azon vidéki előkelő családokkal rokon, elé fordul a XVI. század
végén is. Neve gyakran Morsinay-nak is íratik. E
családból volt Marsinay Sándor, kinek leánya Erzsébet Hunyadi Voyk Butinak
hitvese és a halhatatlan Hunyadi János Magyarország kormányzójának pedig édes
anyja volt. Sándornak atyafi, vagy unoka testvérei voltak Marsinay Ferencz,
Sándor és Gáspár. Ezen három testvérek közül valószínűleg Ferencz volt az, kinek
neje Gerlistyei Katalin vala, kitől született - s ez már bizonyos - Marsinay
Ferencz, ennek fia György, ennek fia ismét Ferencz ki 1566. és 1569-ben hiteles
okiratban mint fölperes említetik. Későbbi időkben nevezetesen a XVIII. század
elején is találunk még marsinai Marsinay családra, melyből Marsinay Menyhért
(élt 1640-ben) magát saját jegyzetei szerint az erdélyi (jobban krassói)
Marsinay családból eredezteté. Ezen említett jegyzetek szerint ezen ágnak
története és leágazása következő: Marsinay István Erdélyben élt, s ott halt meg,
fia Bertalan, ki még Erdélyben Gyula-Fejérvár körül harcolt a törökkel,
Magyarországra költözött, és itt nősült meg. Ugyan is a Zala megyében hét
faluval bíró Ormándy Bálintnak árva leánya Anna Kaboldon egy Lisztinek gyámsága
alatt növeltetvén, utóbb Balassa Istvánnak neje lett, majd megözvegyülvén
Ormándy Anna, Malaczkára vonult, hol őt Marsinay Bertalan vette nőül, mivel
pedig Marsinay Bertalan a Balassáknak hasznos és hűséges szolgálatokat tett,
ezektől Detrekőn inscriptionalis birtokrészt nyert, melyre Rudolf király kir.
beleegyezést adott. M. Bertalan meghalván, Detrekeőn a Sz.-Miklós egyház alá
temettetett, neje pedig Ormándi Anna Nagy-Tapolcsányban a nagyoltár előtti
sírboltban nyugszik. Bertalannak fia volt. Menyhért, ki 1615-ben adatott
tanulásra, mire nagy kedve nem lévén, 1618-ban Balassa Zsuzsánnához adatott, hol
másfél évig volt, midőn Balassa Zsuzsánna Pethe Györgyhöz férjhez menvén,
Marsinay Menyhért is Pethe udvarába állott, és midőn Pethe a Bethlen pártiak
által elfogatván, Szatmárra, Ecsedre, és Szamos-Ujvárra beljebbeztetett, oda is
követé őt Menyhért; miután pedig Pethe megszabadult, Menyhért is oda hagyván e
szolgálatát, Tornára Móricz Márton szolgálatába, innen nem sokára Szuhára Pálffy
Jánoshoz állott, majd innen is Balassa Péter özvegyéhez, és innen is végre
Becsbe utazott. 1623-ban Morvaországban Grőding védelmében vett részt. Utóbb
Gutibona német ezredbe állott, és ezredével Komáromban, Szögyénben,
Érsek-Ujvárott állomásozott. Végre II. Ferdinánd király hadseregébe állván,
1624-ben négy lóval szolgált, 1626-ban zászlótartó lett Radics őrnagy
zászlóaljában, 1628-ban Lozi ezredben kapitány 1633. őrnagy, ugyan ez évben
alezredes, 1636-ban a berlini csata után honnan 28 zászlót szolgáltatott át II.
Ferdinandnak, és Major Koszta Svéd tábornokot is elfogta, - ezredessé
emeltetett. Ezután Morvaországban szerzé a nezdeniczi uradalmat, s ott lakott
1639-ben, majd egy ideig Szakolczában, és ismét Nezdeniczén 1640. január 20-án
II. Ferdinand király őt római sz. birodalmi és az örökös tartományokbéli
nemességre emelte; és címerét is megbővíté, mi következő lett; t. i. négyfelé
osztott pajzs az 1. és 4. osztály jobbról balra rézsútosan kétfelé oszlik, (az
1-ben jobbról ezüst udvarban két vízirányos szelemen látszik, a 4-ikben a bal
oldalon vannak a szelemenek); az 1-ső osztályban balról és a 4-ikban jobbról
arany udvarban félig kinyúló koronás egyfejű fekete sas látszik. A 2. és 3.
osztály kék udvarában zöld halmon oroszlán ágaskodik, első jobb lábával zöld
gallyat tartva. A pajzs fölötti jobb oldali sisak koronáján egyfejű koronás sas
áll, a baloldali sisak koronájából a leírt oroszlán emelkedik ki. Foszladék
jobbról arany-fekete, balról ezüst-vörös. Menyhértnek fia Ferencz 1676. nov.
18-án I. Leopold királytól csehországi honfiusítást (incolatust) nyert.
Marsovszky (marsovai
és jablonovei).
Trencsén vármegyéből
származik. 1410-ben és 1411-ben nyert új adománylevelet ősi birtokaira. Zsigmond
király 1430-ban Balázs fia Gáspár, továbbá atyja Balázs, testvérei Jablonovi
Buthor Menyhért és Boldizsár, úgyszintén nagybátyjai Jablonoviczi Miklós és
János részére címert adományozott. A család tagjai közül György 1756-1780-ig
Csanád vármegye alispánja volt. Fia: Ferencz (†1834) Temes vármegye helyettes
alispánja. Fia: Károly (1848) Temes vármegye esküdtje és közalapítványi uradalmi
ispán.

Marton.
Vas vármegyéből származik, hol Meszlen
községben volt birtokos. E helységre I. Rudolf és II. Ferdinánd királyoktól
adományt nyert. Tagjai közül Gergely 1647-ben meszleni birtokosként szerepel. Az
1731 jún. 18-án Felső-Bükk községben tartott nemesi vizsgálat alkalmával Sopron
vármegye rendei előtt igazolta nemességét. Az 1754-55. évi nemesi vizsgálatok
alkalmával Sopron vármegyében újólag igazolván nemességét, a családból Lászlót,
Istvánt és Sándort vették fel Sopron vármegye nemeseinek névsorába. Sopron
vármegyéből a család Somogy vármegyébe költözött, hol 1839 aug. 1-én
hirdettethette ki nemességét. Tagjai közül Andor jelenleg a Torontál vármegyei
Gazdasági Egyesület főtitkára. Címer: (színjelzés nélkül) leveles koronán
felugró ló. Sisakdísz: hatágú aranycsillag.
Medveczky (medveczei
és kis-beszterczei).
Árva vármegyéből származik. Tagjai közül
János (†1869) Temes várm. főszolgabirája, utóbb alispánja. Fia János kir.
járásbíró volt Újaradon. Antal 1831-ben hirdettette ki nemességét Temes
vármegyében. Fia: György vármegyei esküdt.

Meskó (felsőkubini).
Őse Györke,
aki 1288-ban vette meg
testvérével Ité-vel vagy Etével a revucsei birtokot Liptó vármegyében, melyet az
unokáik 1355-ben cseréltek el Lajos királlyal Felső-Kubinért. Utóda Mátyás,
1754-ben Árva vármegye szolgabírája volt. Fia: Ezekiel (†1861), 1815-ben
telepedett le Temes vármegyében. 1817-1829-ig esküdt, 1829-41-ig tb. szolgabíró
és 1845-48-ig aladószedő volt. Fiai: Gyula 1848-49-ben a veres sipkás zászlóalj
századosa, s a III. oszt. vitézségi érdemjel tulajdonosa, majd Temesvár város
tanácsnoka. Kálmán 1848-49-ben Temes vármegye főszolgabirája és mehalai
földbirtokos volt (†1888). Fia: Béla jogtudor, Temesvár város tanácsnoka. Címer: kékkel és veressel vágott pajzsban,
felül a vágási vonalból kiemelkedő, dereka körül lombkoszorúval övezett
vadember, kezeit csípőin tartva. Alul veresben fekete sas, kiterjesztett
szárnyakkal: Sisakdísz: kardot tartó kétfarkú aranyoroszlán növekvően. Takarók
(mindkét oldalról): kékarany.
Mihailovics (jazembinai).
M. Félix a zágrábi püspökség billédi
uradalmának igazgatója és gyermekei 1842 jan. 7-én kaptak nemességet és a
szepesmegyei jazembinai nemesi birtok felét adományul. Az adománylevelet 1842
dec. 5-én hirdették ki Torontál vármegyében.
Milecz (tarnói
és draskóczi).
Ősrégi család, mely már 1258-ban új adományt
nyert IV. Bélakirálytól, Túrócz vármegyében fekvő birtokaira. E családból
származott József (szül. 1782, †1839) Temes vármegyébe költözött. 1814-ben tb.
esküdt, 1820-ban alszolgabíró, 1832-ben tb. főszolgabíró lett. Fiai: Kálmán
1861-63-ig másodalispán; Géza 1861-ben várm. csendbiztos.
Missics (zamobori).
Atanáz lippai lakos, 1848 febr. 11-én
hirdettette ki nemességét Temes vármegyében, Hont vármegye bizonyítványa
alapján. Fia, János 1861-ben Temes vármegye másodalispánja 1868-69-ben és
1875-1884-ig Temesvár orsz. képviselője volt. Szilárd ügyvéd Lippán.
Mixich (alsó-lukaveczi).
Horvátországból származik. Egyike azon
horvát nemeseknek, a melyeknek sarjai, mint a zágrábi püspökség hűbéresei
1801-ben telepedtek le a vármegye területén. A család tagjai közül László Zágráb
vármegye bizonyítványa alapján 1820 aug. 1-én hirdettette ki nemességét Torontál
vármegyében. Ferencz és ennek fiai, Mátyás, György, Imre, Simon és Tamás,
továbbá testvérének Milosnak és fiainak nemességét ugyancsak Zágráb vármegye
bizonyítványa alapján, 1823 jún. 16-án hirdették ki. Tamás 1832 ápr. 2-án nemesi
bizonyítványt nyer Torontál vármegyétől. A család jelenleg Csene helységben
birtokos. Címer: négyelt pajzs. 1. és 4. aranyban zöld
alapon, fehér lovon vágtató kék egyenruhás, veres magyar csizmás és barnaprémes
veres dolmányos huszár, aranyszegélyű lótakarón ülve, jobb kezében kivont kard,
melyre török fő van tűzve. 2. és 3. kékben jobb előlábában kivont kardot,
baljában levágott török főt tartó arany oroszlán. Sisakdísz: nyílt fekete
szárny. Takarók: veresarany-kékarany.
Mocsonyi (foéni).
M. másként Popovics Péter, Konstantin, János
és Naun 1783 febr. 28-án nyertek címeres nemeslevelet II. József császártól,
melyet I. Ferencz király 1805 máj. 10-én megerősített. A megerősítő levelet
1827-ben hirdették ki Torontál vármegyében. A nemességszerzők atyja András
1782-ben Foen helységet vásárolta meg a kincstártól, hol a család 1848-ig
földesúri joggal bírt. A nemességszerzők közül János (†1858.) terjesztette
tovább a családot. Fiai közül: Péter 1843-ban Torontál vármegye országgyűlési
követe, utóbb a cs. kir. semmítőszék tanácsosa volt. András 1845-ben Torontál
vármegye főszolgabirája. Antal (†1889.) 1842-ben Sztáray János özvegyével szül.
báró Brudern Jozéfával kötött házasságot. E házasságból született Zeno (†1905 jún 26.), kinek neje báró Nagyszalatnyai és Bacskói Fischer Mária volt és
Viktor; Zeno fia, Antal jelenleg Fényben birtokos. Címer: alulról jövő befelé hajlott kék ék
által három részre osztott pajzs. Az ékben szárnyas golyón egy merkúrbot. A jobb
oldali aranymezőben a vágási vonalból kinövő veres nyelvű, csőrű és karmú fekete
sas. A baloldali mező vágott. Felül veres pólyával és ezüsttel vágva; felül egy
balra fordult holdsarló és egy hatágú aranycsillag. Alól fekete betűkkel: Foen.
Alól kék pajzsfő alatt aranyban két veres jobbharánt pólya, fölötte három
kiemelkedő és zöld levelű veres rózsa, arany maggal. Sisakdísz: aranymarkolatú
görbe kardot tartó arany oroszlán. Takarók: feketearany-kékezüst.
Molnár (parnói).
Zemplén vármegye előkelő családja. E
családból János, fivére István és nővére Katalin 1637 május hó 3-án nyertek
nemességújító címerlevelet III. Ferdinánd királytól. János fia János 1672-ben
Parnóra, ennek fia Zsigmond pedig 1721-ben Gálszécsre nyert adományt. A
családból István (szül. 1825, †1910) Zemplén vármegye főispánjának és a Szent
István-rend középkeresztesének fia Viktor 1889-1906-ig Temes vármegye és
Temesvár szab. kir. város főispánja volt, a főrendiház élethossziglani tagja, v.
b. t. tanácsos, Klopodián volt birtokos, nővére Gizella, aki Wekerle Sándor
volt miniszterelnökhöz ment nőül, szintén Klopodián birtokos. Fia ifj. Viktor
orsz. képviselő. Címer: kékben, zöld
hármas halmon, jobb előlábában kardot, baljában három piros rózsát tartó
aranyoroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók (mindkétfelől):
kékarany.

Mozer.
Krassó-Szörény megyei nemes család. - Leszármazás: N. Andrassics N. (Dubecz,
Krassóm.); József * † Doklinban 1850-60 körül 1848 előtt Krassó megyében
szolgabíró, majd közjegyző Kostialovszky Julia (* Lugoson); Lajos, Heiblein
Róza; Gizella 1855; Anna Májer Ferencz körjegyző Királyhegyén; Károly bozovicsi
jegyző; Ferencz Viktor * 1905 Furlog; Gizella * 1883 XII/23 Németbogsán; Kornél
† Újmoldova
Muntyán (felső-lapugyi).
M. másként Petrovics János és Tamás
mosniczai lakosok Temes vármegyének 1828 jan. 21-én tartott közgyűlésében
hirdették ki nemességüket. János és Gergely pedig 1828 máj. 19-én. E család
sarja Gyula (†1887) a Ferencz József-rend lovagja, a csáki járás főszolgabirája
volt. Neje Nemespanni Ferenczy Ida.
Murányi (murány).
Kulterer József 1782
szept. 6-án nyert címeres nemeslevelet II. József császártól, aki egyúttal
61.710 frt lefizetése mellett neki adományozta a mai Temesmurányt. József fiai:
József, Ignácz és Miksa kérelmére, I. Ferencz király 1798 júl. 27-én megújította
II. József adománylevelét, melyet 1799. évi szept. hó 2-án hirdettek ki Temes
vármegyében. A nemességszerző fiai közül József (†1825 előtt) Temes vármegye
főpénztárnoka volt. Ignácz cs. kir. százados (†1824), Miklós (†1823) cs. kir.
főhadnagy. Ignácz fia: Ignácz 1848 ápr. 4-én Temes vármegye másodalispánja.
1848-ban nevét legfelsőbb engedéllyel M-ra változtatta. 1861-ben első alispán
lett, 1865-ben pedig Temes vármegye főispánja (†1869 jún. 22.).

Muslay (borosjenői).
Őse Simon Antal, aki 1565 szept. 2-án
címeres nemeslevelet nyert. Ugyanő 1567-ben Szentendrén három kúriát s ugyanez
év júl. 27-én Borosjenőt nyerte adományul. Fia Barnabás vette fel a M. nevet. E
családból Antal (szül. 1743, †1826) 1804-1808-ig Temes vármegye főispáni
helytartója. Fia, László 1808-ban Temes vármegye másodalispánja, 1820-ban első
alispán. 1834-ben megvette Hernyákovát (a mai Aranyág község). Fia: László
(szül. 1814, †1894) Temes várm. főszolgabirája volt.

Nagy.
A XIX. század első felében Gád helységben bírt földesúri joggal.
Nagy (eöttevényi).
A család 1625. évi okt. 30-án nyert címeres
nemeslevelet II. Ferdinánd királytól. E család sarja Ferencz ügyvéd,
buziásfürdői lakos, az 1896 máj. 15-én tartott közgyűlésen hirdette ki
nemességét. Ferencz fia István Buziásfürdőn közalapítványi felügyelő.
Nagy (leleszi
†).
Kihalt család. Ismeretes közülük Nagy Ambrús, ki 1475-ban
temesi főispán és Temesvár kapitánya volt, midőn Nagy Albert kapitány-társával a
törökön Szendrőnél diadalt nyertek.
Nákó (nagy-szentmiklósi)
gróf.
Macedóniából származik, onnan a XVIII.
század folyamán költözött Bécsbe, majd onnan Magyarországba. Kristóf és Cyrill
bécsi lakosok, a délmagyarországi kincstári jószágok elárverezése alkalmával,
előbb 1781-ben Nagyteremiát (most Máriaföld), 1782-ben pedig Nagyszentmiklóst
vásárolták meg a kincstártól. Kristóf és Cyrill 1784 febr. 27-én nyertek címeres
nemeslevelet, 1784 máj. 28-án pedig Nagyszentmiklósi előnevet. Ezt az adományt
I. Ferencz király 1807 júl. 27-én megerősítette. Sándor (szül. 1785, †1848.)
1813 febr. 26-án grófi rangot nyert. Neje: gróf Tolnai Festetich Terézia, kitől
egy fia született: Kálmán (szül. 1822, †1902.) a magyar főrendiház örökös jogú
tagja, cs. kir. kamarás, 1887-től a nagyszentmiklósi kerület országgyűlési
képviselője volt. Fia: Sándor (szül. 1846. †1889 Arcoban.) fia: Sándor (szül.
1871.), 1901 óta a magyar főrendiház tagja, 1906-1910-ig Fiume és a
magyar-horvát tengerpart kormányzója. v. b. t. t. 1896-ban Kisfaludi Lipthay
Eszter bárónővel lépett házasságra. A nemesi ág utolsó férfisarja Nákó János,
aki a XIX. század első felében 1848-ig Szerb-Csanád, Nákófalva, Konstantia és
Komlós helységekben bírt földesúri joggal. 1840 ápr. 8-án kapott nemesi
bizonyítványt Torontál vármegyéből, melyet Krassó vármegyében hirdettetett ki.
Leánya: Mileva, férjezett Zurlo San Marco hercegné, Nagycsanád, Máriafölde stb.
helységekben birtokos. Jótékonyságáról ismert és tisztelt úrnő, ki többek között
Nagykomlóson 1891-ben leánynevelő intézetet építtetett és tart fenn, továbbá
Nákófalván és Máriaföldén leányiskolát. Budapesten ő építtette s tartja fenn a
»Jó Pásztor Háza« leány-javító intézetet; ugyanott építtette fel az »Irgalomház«-at,
gyógyíthatatlan betegek számára, melyet a fővárosnak adott át. A honvéd katonai
nevelő intézetekben is jelentékeny alapítványokat tett. Címer: négyelt pajzs szívpajzzsal; ebben kék
mezőben fehér héjából kilátszó három (2:1) érett dió. A nagy pajzs: 1. aranyban
a vágási vonalból kinövő fekete fél sas. 2. veresben arany bőségszaru, melyből
gyümölcs és virág ömlik ki. 3. veresben balra ágaskodó aranyló. 4. aranyban,
jobbra ágaskodó fehér ökör. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kinövő
aranyoroszlán előlábaival gyümölcsével megrakott, kitépett pamutfát (gossipium)
tart. Takaró feketearany-kékezüst.
Nátl (nátly).
Sopron vármegyéből Ruszt helységből
származik. Nátl Lipót, valamint fiai Lipót és Gergely, továbbá testvérei, János
és György 1636 febr. 12-én nyertek címeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól,
melyet Sopron vármegyében hirdettek ki. A család tagjai közül Lipót 1636-ban az
Isolani-féle lovasezredben alkapitány. Ferencz 1763-ban Hont vármegyében esküdt.
István 1758-63-ban huszárkapitány. Ferencz 1793-ban testőrtiszt. Máté 1815-ben
plébános Temesgyarmatán. József, aki Újszentivánon lakott, 1847 máj. 25-én
nyert nemesi bizonyságlevelet Hont vármegyétől, melyet 1847 szept. 22-én
hirdettetett ki Temes vármegyében. I. József fia, II. József temesvári
főpostaellenőr, 1848-49-ben országos posta-főigazgató. III. József posta- és
távírda-főfelügyelő, Újszentivánon birtokos és Géza szintén. József Szegeden
nagyiparos. Címer: kékben, zöld alapon aranymarkolatú egyenes kardot tartó
kétfarkú oroszlán. Sisakdísz: jobbról veressel és ezüsttel, balról arannyal és
kékkel vágott nyílt szárny között kinövő pajzsbeli oroszlán. Takarók:
kékarany-veresezüst.
Nemeshegyi (jabukai).
Néhai Adelsberg Zsigmond pesti polgár és
nagykereskedő fiai József, Ignácz és Konstantin 1837. évi okt. 26-án nyertek
címeres nemeslevelet, családnevüknek N-re való átváltoztatása mellett. A család
1836-ban megvásárolta a Jabuka (Almád) helységben lévő nemesi birtokot, melyet
1889-ig bírt.

Németh.
Jobbaházi. János és testvére István, az utóbbinak neje Királyi Zsuzsánna, 1639
ápr. 7-én nyertek címeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól. Az egyik
nemességszerző Németh István fiai János és Gergely voltak. János Felpéczről
Söptére (Vasmegye) költözött; ennek fia János 1768-ban, a maga, mint Ferencz és
István nevű fiai részére nemesi bizonyságlevelet nyert. Gergelytől Mihály és
György származott. Mindketten felpéczi birtokosok voltak. Mihály Felpéczről
Sopron vármegyébe, a Rábaközbe, Jobaházára költözött át, a hol birtokos volt. Az
1779. évi nemesi összeírásban Sopron vármegye birtokos nemesei között találjuk,
neje Edvi Marinka volt. Fiai Mihály és János, ennek neje Kemenesszentmártoni és
Pottyondi Pottyondy Erzsébet. János fia Pál, kinek neje Alsó-Káldi Káldy Klára
volt, 1780 táján edvei (Sopron vármegye) birtokosként szerepel. Fia Lajos (szül.
1798, †1865.) edvi birtokos, volt nemzetőrségi főhadnagy, ennek neje Ócsai
Torkos Ida, soproni lakos. Fia Antal (szül. 1846.) nyug. királyi ítélőtáblai
bíró, ügyvéd, Torontál vármegye törvényhatósági bizottsági tagja, Nagykikindán
birtokos. A Jobbaházi előnév legfelsőbb helyről 1910-ben neki adományoztatott.
Fiai: Jenő kir. albíró és Ödön cs. és kir. tart. tüzér-hadnagy és törvényszéki
jegyző. Címer: négyelt pajzs. 1. és 4. veresben,
arany markolatú kardot tartó páncélos kar. 2. és 3. aranyban, a vágási vonalból
kinövő fekete sas. Sisakdísz: kinövő fölkantározott fehér ló. Takarók:
kékarany-veresezüst.
Niamessny (almánfalvi).
Márton, György és Márta 1578 ápr. 13-án
nyertek címeres nemeslevelet Rudolf királytól, melyet 1579-ben hirdettek ki
Liptó vármegyében. A család egyik ága a XVII. század végén Bars vármegyéből
Biharba költözött. Ez ágból származott Antal, a gyarmatharemetei urad.
főtisztje, Temes várm. főadószedője (†1815), aki Temes vármegyében telepedett
le. Fia, Ignácz Temesvár város tanácsnoka, az 1840-44-iki országgyűlésen követe.
Fia, Gyula ügyvéd, Temes vármegye tb. főügyésze 1900-1904-ig a temesvári ügyvédi
kamara elnöke. Ignácz testvére: György (szül. 1797, †1834) Temes vármegyei
esküdt. Fiai: István (†1892) Temesvár város allevéltárnoka; Mihály (szül. 1834,
†1901) kir. tanácsos, fehértemplomi kir. közjegyző. Fia, Mihály, Temes vármegye
tb. főügyésze, orsz. képviselő. Címer: jobbról balra arannyal és veressel
harántvágott pajzs jobboldali részében vörös nyelvét kiöltő, szaladó fehér
vadászeb. A pajzs baloldali részében könyöklő páncélos kar, markában három arany
búzakalász és aranyfürtös szőlővessző. Sisakdísz: három arany búzakalász és az
aranyfürtös szőlővessző. Takarók: veresezüst-veresarany.
Niczky (niczki
gróf).
A jász nemzetségből származik. Ősi fészke
Sopron és Vas vármegye. Őse Ebed Comes, aki a XIII. század elején élt. A
nemzetség egyik tagja János mester a XIV. század végén a N. nevet kezdte
használni, mely később családi név lett. Tagjai közül Kristóf (szül. 1725, †1787 dec. 26.),
aki 1765 nov. 5-én grófi rangot nyert, 1778-ban a
délmagyarországi részek visszakebelezésére kiküldött bizottság elnöke, majd
1779-1785-ig Temes vármegye főispánja és temesi gróf lett.
A grófi címer: négyelt pajzs, szívpajzzsal; ebben az ősi címer: fekete mezőben
ágaskodó koronás arany oroszlán jobb első lábában kivont kardot tart; a nagy
pajzs: 1. és 4. vörössel és kékkel vágva; fönt hatágú arany csillag (Verőcze címeréből, melynek
N. Kristóf főispánja volt); lent három ezüst hullámos pólya (nejének, ki a
pribéri Jankovich családból való volt, címeréből, az okl. szerint a Dráva, Száva
és Kulpa folyókat jelenti). 2. és 3. arannyal és ezüsttel vágott; fönt kinövő,
koronás fekete sas; lent zöld alapon ágaskodó koronás vörös griff; három sisak:
sisakdíszek: 1. (középső) koronából kinövő sas balra fordulva; takaró:
arany-vörös. 3. két, vörössel és ezüsttel váltakozva vágott elefántagyar közt,
melynek öblös végükön, közepükön és tövükön egy-egy (az agyar osztályaival
ellenkező színű, tehát ezüst-ezüstvörös, vörös-vörösezüst) strucctollal vannak
megrakva, hatágú arany csillag; takaró: kék-ezüst; pajzstartók: két arany
sárkány.
Nikolics (rudnai
báró).
Szerb eredetű család, mely 1690 táján
költözött Magyarországba. Első ismert (őse Nikola, máskép Nikolics Miklós; kinek
fiai Emánuel, Péter, és Szlavon, 1694 márc. 26-án címeres nemeslevelet nyertek
I. Lipót királytól. Péter dédunokája Nikola, máskép Nikolics János eszéki lakos
részére Pest vármegye 1778 febr. 4-én nemesi bizonyságlevelet adott ki. Utóbb
1783 ápr. 18-án Nikolics János nemességét a legfelsőbb helyen is elismerték.
János a délmagyarországi kincstári javak elárverezése alkalmával Ivánkovics
Tódorral együtt 1782-ben megvette a rudnai birtokot s miután vevőtársát
kielégítette, az egész uradalom egyedüli birtokosa lett. Gyermektelen lévén,
1804 aug. 10-én nevének és nemességének átruházásával örökbe fogadta Belcsics
Jánost, mely alkalommal a rudnai uradalom birtokában megerősítést nyert. a királyi oklevél kiemeli ez alkalommal, hogy Nikolics János császári királyi
asztalnok, aranysarkantyús vitéz, Torontál, Temes és Szerém vármegyék
táblabírája, a török és a francia háborúk alatt tetemes áldozatokat hozott s a
népfelkelési pénztárnak kamat nélküli kölcsönt adott. Örökbefogadott fia János
(†1830) terjeszté tovább a családot. Fiai: János, Péter és Sándor 1840 máj.
21-én a Rudnai előnevet nyerték V. Ferdinánd királytól. Utóbb I. Ferencz József
császár 1854 nov. 18-án Nikolics Jánost és fiait Milost, Feodort és Mihályt
osztrák bárói rangra emelte. János (szül. 1810, †1880.) neje Obrenovits
Erzsébet hercegnő (szül. 1816, †1848). Fiai: 1. Milos (†1863.), 2. Feodor
(szül. 1836, †1903, febr. 27.) 1861-ben a párdányi, 1865-ben a zsombolyai
választókerület országgyűlési képviselője, 1882-1886-ban Bosznia és Hercegovina
országos kormányzójának polgári adlátusa, 1882-ben v. b. t. t., 1884 május 4-én
az I. osztályú vaskorona-rend vitéze, 1886-1896 Nagykikinda város országgyűlési
képviselője volt, 1890-1902-ben a karlóczai szerb kongresszuson, királyi
biztosként vett részt. 1886 febr. 10-én kelt legfelsőbb elhatározással bárói
rangját Magyarországra is kiterjesztették. Fia: Feodor (szül. 1871.) a magyar
főrendiház örökös jogú tagja Rudnán birtokos. 3. Milán (†1840.) 4. Mihály
(szül. 1841.) Maczedónia helységben birtokos. 1905-ben legfelsőbb engedéllyel
örökbe fogadta Thierfelder Jánost, aki Obrenovi előnévvel osztrák bárói rangot
nyert. 5. Mladen (†1849.) A bárói rangot nyert János testvérei: Péter (szül.
1817, †1878.) fia Iván és Sándor (szül. 1825, †1893.) a Temes-Begavölgyi
vízszabályozó társ. igazgatója, majd Pancsova és Versecz városok főispánja. Fia:
Sándor m. kir. belügym. titkár, a közig. bíróság elnöki titkára. Címer: (bárói) kékben aranymarkolatú görbe
kardot tartó aranyoroszlán. Sisakdísz: veres csőrű és lábú fehér galamb,
csőrében hármas zöld olajágat tart. Takaró: kékarany. Jelmondat, kék szalagon,
arany betűkkel: „Virtutum Nexu.”
Nikolits
(kékesi).
Bazil 1797 máj. 21-én nyert címeres nemes levelet, melyet 1798 jan. 3-án tartott
közgyűlésen hirdettetett ki. Fia, Dániel 1820-30-ban Temes vármegye
szolgabírája, fiai Emil és Sándor 1848-ban és 1861-ben szolgabíró, majd
postamester (†1869). Emil fia Emil posta és távírda főtiszt.
Novák.
A hagyomány szerint Nyitra vármegyéből
származik, a honnan a XVII. század elején Erdélybe költözött. Kristóf, Jakab,
Márton és Emánuel, továbbá Kristóf neje Kristoff Mária, Jakab neje Ötves Anna,
Márton neje Tódor Ilona és Emánuel neje Dániel Anna 1753-ban nyertek címeres
nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. A családból Ferencz petrományi jegyző
1829-ben hirdettette ki nemességét Temes vármegyében. 1830-ban János igazolta
nemességét, 1834-ben pedig Danovák és Antal csáki lakosok. János 1830-1848-ig
temesszécsényi községi jegyző volt. A szabadságharcban századosként vett részt a
36-ik honvédzászlóaljnál.

Nyéky.
Másként Knédly, 1817. évi júl. 18-án
igazolta magyar nemességét. János sebesi tiszttartó, hadnagy volt az 1809. évi
nemesi fölkelő seregben; fia Albert az 1838 ápr. 5-én tartott közgyűlésen
hirdette ki nemességét Temes vármegyében, Csanád vármegye bizonyságlevele
alapján. Albert Klopodián volt birtokos; az 1848-iki országgyűlésen a moraviczai
választókerületet képviselte. 1849-ben a verseczi járás főszolgabirája lett.
Egyetlen leányát Leonát Parnói Molnár István Zemplén vármegye főispánja
(1882-1901) vette nőül.

Odor.
Vas vármegyéből származik. Tagjai közül Samu
1846-48-ig Temes vármegye esküdtje, 1848-49-ben alszolgabíró. 1849-ben Vukovics
Sebő kormánybiztos élelmezési polgári biztossá nevezte ki több vármegye
területére. 1861-1889-ig Temes vármegye főszámvevője volt (†1904). Testvéröccse: Ferencz
1848-49-ben honvéd főhadnagy (†1862).
Ónossy (stomfai).
Mátyás 1842 júl. 28-án nyert címeres
nemeslevelet V. Ferdinánd királytól, egyszersmind adományt a Stomfa mezővárosban
levő nemesi birtok egy részére, Stomfai előnévvel. A nemeslevelét 1844-ben
hirdették ki Temes vármegyében. Mátyás 1861-ben az orczifalvai, 1867-1883-ig a
moraviczai kerületet képviselte.
Székely származású; eredeti helyük Kökös helység Háromszéken, honnan előnevüket írják. Elszármaztak Erdélyben több megyébe, sőt Magyarországon is Krassó vármegyébe. Ismertebb tagjai a következők:
György 1790-ben Torda vármegye országgyűlési követe. Károly Torda vármegyében törv. széki ülnök és számvevő. Elek Doboka vármegyében alispán volt 1848-ig; ennek fia Sámuel 1846-ban adó-író biztos, néhány év előtt elhalt. Özvegye Miksa Katalin, most Szalánczi Lőrinczné. László és Erzsébet szintén Doboka megyében birtokosok. István Küküllő vármegyében törv. széki ülnök és számvevő 1837. körül. László és neje Vajna Ágnes Küküllő megyében birtokosok. Mózses Felső-Fejérben Héjásfalván bir. Orbok János Csík székből a Bánságban Krassó vármegyébe telepszik, ott a múlt század végén esküdt, utóbb főszolgabíró volt. Csík széktől 1796. okt. 4-én nemességéről kiadott bizonyítványát Krassó vármegyében 1797. május 8-án tartott közgyűlésben hirdetetté ki. Fiai közül Erneszt 1836-ban főszolgabíró, 1845-ben fő adószedő, bírt Kricsován, 1855-ben vadászat alkalmával véletlenül agyon lövetett. Ennek fiai Hugo a gazdaságnál, István katona. Ernesztnek testvérei János 1845-ben alszolgabíró, Károly ugyan akkor és ott esküdt.
Ormós (csicseri).
Ung vármegyéből
származik. Már a XV. században Szabolcs vármegyében volt birtokos. Tagjai közül
András 1409-1415-ig Szabolcs vármegye alispánja. Idővel átszármazott Zemplén
vármegyébe, hol Agárdon volt birtokos. Ez ágból István Zemplén vármegyei esküdt
fia Antal, 1774-ben nemesi bizonyítványt nyert Zemplén vármegyétől. Fiai: András
(†1842) a buziási járás főszolgabirája és József Arad vármegye főszolgabirája.
Az utóbbinak fia: Zsigmond (szül. 1813, †1894) 1838-ban Temes vármegye
aljegyzője, 1848-ban a buziási járás főszolgabirája, 1849-ben a végvári kerület
orsz. képviselője. 1861-ben Temes vármegye főjegyzője, 1876-1881-ig első
alispánja, 1876-1889-ig Temes vármegye és Temesvár város főispánja. Testvére
János (†1884). Ennek fia Zsigmond 1878-ban a, kisbecskereki kerület
országgyűlési képviselője, 1883-1889-ig Temes vármegye alispánja (†1893). Fia:
Zsigmond, kir. erdész.

Osztoics (nagy
és kis-semlaki).
Boszniából származik, honnan Magyarországba
költözött és Újvidéken telepedett le. O. Baziltól és nejétől Chrisztics Máriától
született gyermekei: János, Péter, György, Erzsébet és Anna, továbbá János
fiának unokái 1791 márc. 7-én nyertek címeres nemeslevelet II. Lipót királytól.
János Szerém vármegye táblabírája, Péter Újvidék város pénztárnoka és György
megszerezték a nagy- és kissemlaki uradalmat, a melyre I. Ferencz királytól
adományt, 1802-ben pedig a Nagy és Kis-Schemlöki (így) előnevet nyerték. Ez
adományleveleket 1803-ban hirdették ki Temes vármegyében. Tagjai közül: János
(szül. 1792, †1856) Temes vármegye tiszti ügyésze, kir. udvarnok. Pál (szül.
1815, †1886) szkulyai birtokos. György, (szül. 1812, †1890) főszolgabíró.
Péter (szül. 1823, †1910) 1848 előtt és 1867-1883-ig főszolgabíró. Gyermekei:
Iván Verseczen ügyvéd. Neje szül. Rötth Ida Mezősomlyón birtokos. Zsigmond
Szigetfalun urad. intéző. Pál (†1902). Jolán, Ferenczy Lajos temesvári
főszolgabíró neje. Vilma, Baróthy Ferencz v. lippai főszolgabíró özvegye. Címer: négyelt pajzs. 1. aranyban jobbra
néző fekete sas. 2. veresben ezüst-oroszlán. 3. veresben aranymarkolatú kardot
tartó kékmezű balra fordult kar. 4. veresben ezüst buzogányt tartó kékmezű kar.
A két alsó mező között ezüsték nyúlik fel a pajzs közepéig. Sisakdísz: nyílt
fekete szárny között kiemelkedő pajzsbeli oroszlán. Takarók:
feketearany-versezüst.
Ottlyk (ozoróczi
és kochanóczi).
Egyike Magyarország legrégibb családainak.
Őse Hodszlov (László), aki II. Endre királytól a keresztes hadjárat alatt
szerzett érdemeiért az ozori birtokra nyert adományt, mely Trencsén vármegye
mostani báni járásának legnagyobb részére kiterjed. A család később Zsigmond
királytól az 1397 és 1410. években nyert adománylevelet. Györ ezredesnek Budavár
visszavételekor tanúsított hősies magatartásáért I. Lipót király 1688. évi aug.
18-án, ősi nemességének megerősítése mellett, új címert adományozott. E
Györgytől származik a jelenleg virágzó nemzedék. A családból Géza (szül. 1832, †1911) fia Péter (szül. 1858) Temes vármegyébe költözött és Őszényben telepedett
le. Jelenleg a vármegye közgazdasági előadójaként tevékeny részt vesz a
közügyekben. Testvérei közül: Iván (sz. 1858) földmív. min. államtitkár, cs. és
kir. kamarás. Géza (szül. 1864) cs. és kir. kamarás, belügymin. osztálytanácsos. Címer: kékben, zöld alapon fehér turbános,
kék kaftános, török lovas, fehér lovon, lándzsával egy pejlovon ülő veres ruhás
magyar vitézre törve, aki felemelt lándzsával védekezik. Fölöttük ezüst félhold
és hatágú aranycsillag között, arany L betű koronával. Sisakdísz: jobbjában
görbe kardot, baljában vörös lobogót tartó medve, növekvően, a kardon átütött
török fővel. Takarók: kékarany-veresezüst.
Pálfy.
P. Imre 1795 ápr. 16-án nyert címeres
nemeslevelet I. Ferencz királytól, melyet 1795 aug. 26-án hirdettek ki Torontál
vármegyében. 1809-ben Gád helység egy részére nyert adományt, hol a család a XIX.
század első felében földesúri joggal bírt.
Palikutya,
jelenleg Palikutsevnyi.
A
nemességet Palikutya János nyerte I. Ferencz királytól 1801. aug. 14-én Bécsben
kelt armalis által, mely lakta helyén Krassó vármegyében 1802. ápril. 6-án
kihirdettetett. Címere négy részre osztott pajzs, az 1. és 4. kék udvarban
hármas zöld halmon daru (v. gólya) áll egy lábon, másik fölemelt lábával arany
kalászt tart. A 2. és 3. vörös udvar közepén vízirányos ezüst szelemenen három
kék rózsafej látszik. A pajzs fölötti sisak koronájából két kiterjesztett fekete
sasszárny között páncélos kar könyököl, kivont kardot tartva. Foszladék jobbról
arany-kék, balról ezüst-vörös. A család bírta Krassó vármegyében Furluk és
Dezestye helységet. A nemesség szerző Jánosnak három fia maradt Péter, János és
Sándor, kik nevüket Palikucsevnyi alakban vették használatba, sőt újabb időben
Palik-ucsevni alakban is találjuk írva. A nevezett fiak közül Péter Krassó
vármegyének volt főszolgabirája, jelenleg az 1861. évi országgyűlés után
Torontál vérmegye főispáni helytartójául neveztetett ki. Neje báró Bernáthffy
leány. János cs. kir. kapitány; Sándor 1857-ben úrbéri törv. széki segéd;
gyermekei vannak.
Papházy.
Popovics, másként
Papházy Ephtimius zombori bíró nejétől, Kirkovics Erzsébettől született Áron,
János, György, Miklós, Pulcheria, Zsófia, Katalin 1791 szept. 9-én nyertek
címeres nemeslevelet II. Lipót királytól. A családból György és János 1821 ápr.
30-án hirdettették ki nemességüket Krassó vármegyében. P. Eufrosina a XIX.
század első felében Kékes és Székás helységekben bírt földesúri joggal.

Pausz József újvidéki bíró 1810. aug. 10-én Bécsben kelt királyi adományt vett Krassó megyei Ohaba-Lunga helységre, melyről szóló adománylevelét Krassó vármegyében azon évi okt. 25-én kihirdetetté. Az adomány-szerzőnek fia István Krassó vármegye főbírája volt, és jelenleg is bírja Ohaba-Lungát. Ennek fiai János, Kálmán cs. kir. törvényszéki segéd.
Pejacsevich (verőczei
gróf).
Szlavóniából származik. A XVIII. század
elején nyert bárói rangot. Tagjai közül György, aki már bárónak címeztetik Bács
vármegye jegyzőkönyvében, 1712-1719 Bács vármegye alispánja. Unokája Márk báró
1760-ban Szerém vármegye főispánja. Ennek fia János József, valamint fiai
Zsigmond, Károly és Antal 1772 júl. 22-én grófi rangot nyertek. A családból
Jánost 1803-1807-ben tordai földesúrként Torontál vármegye nemesei közé
iktatták. Károly 1847 jún. 21-én nyert Verőcze vármegyétől nemesi bizonyítványt,
melynek alapján Torontál vármegye nemeseinek névsorába iktatták. Tordát P.
Zsigmond 1797-ben telepítette.

Petko.
Petko
Sámuel özvegye és utódai 1756-ban M. Teréziától nyertek címeres nemes levelet.
Címerük a pajzs kék udvarában hátulsó lábain ágaskodó oroszlán, nyakán hátulról
nyíllal átlőve; feje fölött növekvő ezüst félhold látszik. A pajzs fölötti sisak
koronáján ezüst pelikán fészkel, fiait melle vérével táplálva. Foszladék jobbról
arany-kék, balról ezüst-vörös. Petko Sámuel (tán a följebbinek fia) Hont megyei
Cseri helységbeli születés, 1763-ban Wittenbergában tanult, 1765-ben a Tiszántúl
Berénken pappá avattatott. Petko János Krassó vármegye esküdtje, 1801. nov.
28-án Zólyom vármegyétől nyert nemesi bizonyítványát lakta helyén Krassó
vármegyében 1802. évi ápr. 6-án tartott közgyűlésben kihirdetetté. Nevezett
János utóbb főbíró volt. Utódai jelenleg is élnek, Béla alügyész, Lajos ügyvéd s
többen; gyermekeik vannak. Bírtak volt Kricsován. - Békes megyében 1826-ban
hirdettették ki nemességüket.
Petrikovics.
Ily nevű családból az 1754-1755. évi
országos nemesi összeírásban Bars vármegyében Pál özvegye, Nyitrában Pál és
Trencsénben Pál, János, József, Miklós és István vannak felvéve. Trencsén
vármegyében a megyei nemesi lajstromok szerint 1748-ban Pál fiai az alsó
járásban, János és Miklós pedig Trencsén városában laktak. 1768-ban Szoblahóg,
Borcsánban, 1803-ban pedig szintén Borcsánban és Trencsén városában találjuk e
család tagjait. Békés vármegyében 1750-ben hirdettette ki nemességét. 1837-ben
Trencsén városában találjuk e család tagjai közül Jánost, Ignáczot és id. János
örököseit, úgymint Ferenczet hasonnevű fiával, Lászlót szintén hasonnevű fiával.
Borcsánban laktak: János örökösei: Miklós, Tamás és Márton. Továbbá Lajos fiai:
Antal és Lajos. E család sarja Petrikovics főmérnök Nagybecskereken.
Petrovics.
P. József a zágrábi püspökség hűbérese
1822-ben hirdettette ki nemességét a Pozsega vármegyétől 1822 márc. 27-én nyert
bizonyítvány alapján. A család a XIX. század első felében Kanak és Idvornok
(Törzsudvarnok) helységekben bírt földesúri joggal.
Petrovics Vazul (Bazil) 1832. dec. 13-án kap kir. adománylevelet Krassó megyei Csudanovecz helységre, mely adomány-levél a nevezett megye előtt 1834. ápr. 24-én kihirdettetett. Csudanoveczet jelenleg is bírja a család.
Piacsek (herési
és oláhsági).
Trencsin vármegye eredetileg címerleveles, utóbb
birtokos család. A címeres nemes levelet Piacsek Miklós és György 1694. aug.
20-án I. Leopold királytól kapták, mely azon évi feria 5-ta post Dominicam 2-dam
Epiphaniae Trencsin vármegye közgyűlésén kihirdettetett.
Miklós, 1778. jan. 7-én Trencsin vármegyétől nemesi bizonyítványt vett ki, és
azt lakta helyén Krassó vármegyében publicáltatta 1782. évi oktob. 15-én; a
nevezett vármegyében 1788-ban alispán és kir. tanácsos volt, utóbb (1792.) a m.
kir. udvari kancelláriánál
udvari titoknok, innen nyugalmazva 1815-ben még élt, s egyszersmind kir.
udvarnok volt. Előnevét Krassó megyei Herés-ről és Oláhság-ról irta, mely
helységekre kir. adományt nyert. Fia Pál 1859-ben birja a nevezett
községeket.Józsefnek Podhraczky Juliától fia közül János m. kir. testőr, Antal
Trencsin vármegyében 1827-ben esküdt, 1832-ben alszolgabíró, 1837-ben
főszolgabíró 1848-ig; a forradalom után 1850-52-ben Trencsin megyei cs. kir.
törvényszéki elnök; birtokosa a nemes-podhragyai jószágnak. Testvére Károly
1838-41-ben Trencsin vármegyei főszolgabíró, a forradalom után 1852-ben Trencsin
vármegye cs. kir. főnöke volt. Birtokos Klobusiczon. Egyetlen leánya Szidonia
Sipeky Sándornak hitvese. A családból a papi pályán is kettőt találunk: János
1803-ban pozsonyi, 1808-ban esztergomi kanonok lett, meghalt Pozsonyban 1809.
dec. 31-én. József szemczi plébános, született Talloson 1782. márc. 9-én. Flóris
1842-ben Nyitra megyében esküdt volt. A család címere - mint azt Piacsek János
eszt. kanonok viselte - a pajzs kék udvarában hármas zöld halmon fekvő arany
koronán könyöklő kar, kezével egy sas-szárnyat tartva. A pajzs fölötti sisak
koronáján két kiterjesztett sasszárny között fehér galamb áll, csőrében zöld
gallyat tartva.
Pidoll (quintenbachi).
Lotharingiából
származó család, a melyből Ferencz 1714 máj. 18-án lovagi rangot és Károly az
1832-36. évi országgyűléstől honfiúsítást nyert. Később a család tagjai közül
Károly 1843-ban, János Mihály 1850-ben, Gusztáv. cs. kir. ezredes fia, Ferencz
Frigyes 1859 jún. 24-én bárói rangra emeltetett. A család a XIX. század első
felében Ferendia helységben bírt földesúri joggal.

Piret (de Bihain báró).
A család a brabanti Jodoigne vallon városból
ered; régi nemességét Baydaels Károly János, az aranygyapjas rend címernöke 1783
márc. 31-én Brüsszelben kelt oklevéllel erősítette meg. Az 1827. évi 44.
törvénycikkel báró P. de Bihain Lajos cs. kir. kamarás és vezérőrnagyot,
leszármazóival együtt honfiúsították, minthogy azonban a honfiúsítási díjakat
nem fizette le, 1830-ban ismét törölték. Az 1840. évi 50. törvénycikkel a
szokásos kincstári díj elengedtetvén, P. Lajos cs. kir. kamarás, altábornagyot a
Lipót-rend középkeresztesét, érdemei elismeréséül újból honfiúsították. E Lajos
(szül. 1784, †1862 Eleméren) Zsombolyai és Janovai Csekonics Erzsébetet vette
nőül, kivel Eleméren telepedett le. Fiai: 1. Lajos (szül. 1819, †1874) cs. kir.
kamarás és altábornagy. 2. Jenő (szül. 1821, †1902). cs. kir. kamarás v. b. t.
t., Albrecht főherceg főudvarmestere, a 9. számú dragonyos ezred tulajdonosa, a
Szent István rend nagykeresztese. 3. Béla (szül. 1831) cs. és kir. kamarás és
ezredes, a főrendiház örökös jogú tagja 1898 dec. 25-én a valóságos belső titkos
tanácsosi méltóságot kapta. Neje: báró Orczy Leona, Györgyházán birtokos. Fiai:
Lajos (szül. 1862) cs. és kir. kamarás, a főrendiház örökös jogú tagja és Gyula
(szül. 1874.) cs. és kir. kamarás. Címer: ezüstben, természetes lombos fa,
gyökerestől, melyet két oldalt és alul egy-egy ötszirmú arannyal futtatott
vörös-rózsa kísér. Sisakdísz: zöldezüst fonadékon a pajzsbeli fa. Takaró:
zöldezüst.
Porcia (brugnerai
és prátai herceg és gróf).
Friaulból származik.
Első ismert őse Vecelletus 1179-ben, az aquilejai patriarcha hadvezére. Fiaí
Gábor és Frigyes 1214-ben megosztozván az atyai örökségen, a Prata és a Porcia
családokat alapították. Az újabb korban a családnak legfontosabb oklevele az
1689 nov. 19-én Augsburgban kelt császári decretum, mely gróf P. Antal
Ferencznek, a német ág fejének hercegi rangot - elsőszülöttségi örökösödéssel -
és a német-római birodalmi fejedelmek gyülekezetében tagsági jogot és szavazatot
biztosított, a család birtokában levő Tettensee (Svábföldön) uradalmat
hercegesített grófsággá emelte fejedelmi jogokkal. Az 1659. CXXXI. t-cz. P.
János Ferdinánd, a későbbi herceg, az aranygyapjas rend vitéze, v. b. t.
tanácsos, főkamarás és főudvarmester utódaival együtt honfiúsíttatott. A hercegi
hitbizomány 1896-ban a magyarországi ág fejére, Lajos hercegre szállt át. Utána
fia Aladár (szül. 1867 Belényes) a Karinthiában Spittal, Oberdrauburg,
Flaschberg, Pittersberg, Goldenstein, Möderndorf, Grünburg és Weissbriach
helységekre kiterjedő hitbizomány haszonélvezője. Fia: Ferdinánd (szül. 1891.).
Lajos másodszülött fia és Aladár testvére: Lajos gróf (szül. 1875) Angyalkúton
birtokos. Címer: kék pajzs arany pajzsfővel. Alatta
hat (3:2:1) arányliliom: Két sisak. Sisakdíszek: I. fészkében ülő, fiait vérével
tápláló ezüstpelikán. II. fekete szárny, a pajzsbeli liliomokkal megrakva.
Takarók (mindkét oldalról): feketearany.
Pottyondy.
Sopron vármegyéből származik. Tagjai közül:
Gáspár 1665-ben Vas vármegye főszolgabirája volt. László 1733-ban Vas
vármegyében Nemes-Hollóson volt birtokos. Az 1754-55. évi országos nemesi
összeírásban e családból András, János, László, György, Gáspár és Imre vannak
Sopron vármegye nemeseinek jegyzékében felvéve. A XIX. század első felében e
családból Anna Neuhof (Rigósfürdö) helységben bírt földesúri joggal.
Pozojevics (Pozoevics).
Egyike azoknak a családoknak, a melyek a
zágrábi püspökség hűbérnökeiként a XIX. század első évtizedében telepedtek le
Torontál vármegyében. A családtagok közül Miklós, Mátyás, János és Imre, továbbá
György, József, János, Ferencz, Imre, Tamás, Gábor, Péter, másik József és
Mátyás, úgyszintén Tamás, Jakab, Miklós, József, és Péter, végül János, József,
Miklós, másik Miklós, Mátyás és Tamás 1821 jún. 18-án hirdettették ki
nemességüket Torontál vármegyében Zágráb vármegye bizonyítványa alapján. A
család jelenleg Klári községben birtokos.
Prónay (tót-prónai
és blatniczai),
Túrócz vármegye
legrégibb családainak egyike, melynek részletes adatait Pest vármegye
monográfiájában közöltük. Tagjai közül Lajos (†1827) cs. kir. ezredes, fia
Albert (szül. 1801, †1867) Pest vármegye főispáni helytartója, majd a
hétszemélyes tábla bírája, 1838-ban Szépfalu helységnek volt a földesura. Az
1880-as években János Berekszó község egy részét bírta.

Nemesi
Pruzsinszky.
Trencsén, Nyitra és
Liptó vármegyében elterjedt család. Tagjai közül: Miklós 1830-1848-ban Fólya
községben bírt földesúri joggal.
Rácz (karánsebesi).
Temes
vármegyéből származik, Lippa községből, honnan idővel Krassó- Szörény, Naszód és
Szatmár vármegye Kővár vidékén is elterjedt. Rácz, másként Mihalyesku Gergely,
1667-ben Apaffy Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet nyert. Legutóbb
1834-ben igazolta nemességét Temes vármegyében. Tagjai közül Péter, előbb
Kapnikbánya főorvosa, majd 1780 táján budapesti orvostanár. - Mihály, 1800
elején szentszéki ülnök, főesperes. - György, (megh. 1894-ben) kővárvidéki gör.
kath. esperes, szentszéki ülnök, érseki titkár. - Demeter, 1840 körül
balázsfalvi kanonok. - Jenő, (megh. 1907-ben) miskolci gyógyszerész. Címer:
kékben, zöld alapon álló, vörös ruhás, sárga csizmás magyar vitéz, jobbjában
egyenes kardot tart, balját csípőjén nyugtatja. Sisakdísz: hiányzik. Takarók:
kék-arany, vörös-ezüst.
Doboka, Arad megyei család. János Maksai Évát vévén nőül, bírt Récze-Keresztúron, s tartozékaiban, e nejétől leánya Zsófia ködi Farkas János jogtanár neje; második neje volt Maksai Teréz, ettől fia Ádám, élt 1837-ben. Temesvári Rácz József k. kamarai ispán, Arad megyétől 1826. szept. 20-án kapott nemesi bizonyítványt, mely Krassó megyében 1839. ápril. 11-én hirdettetett ki. Utóbb (1857. tájban) kamarai titkár Temesvárott. Gyermekei vannak.
Radisics (radicsics,
kutasi).
Boszniából származik. Márk szenttamási
zászlótartó, neje Jancova Mária, valamint fiai György és Simon 1791-ben nyertek
címeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. Az 1754-55. évi nemesi
összeírásban Márk szerepel Bács-Bodrog nemesei között. István 1816-ban
Bács-Bodrog vármegye szolgabírája volt. Tagjai közül: Jenő (szül. 1856) a
budapesti iparművészeti múzeum igazgatója, Temesligeten birtokos. György, min.
tan. és István oszt. tanácsos a földmivelésügyi minisztériumban. Címer: ezüstben, balharánt állított, hatágú
aranycsillaggal díszített zöld hadilobogó. Sisakdísz: ezüsttel és zölddel
váltakozva vágott két elefántormány. Takarók: zöldezüst-zöldarany.
Radonics.
Varasd vármegyéből
származik. Tagjai közül István 1622-ben Varasd vármegye szolgabírája volt. A
zágrábi püspökség hűbérnökeként 1802 táján telepedett le Torontál vármegyében. Címer: (színjelzés nélkül) természetes
földön haladó kétfarkú oroszlán, jobb előlábával görbe kardot tartva. Sisakdísz:
az oroszlán növekvően.

Krassó vármegyei adományos nemes család. A királyi adománylevelet Rigyitsky Pál és Izidor kapta Krassó megyei Zgribestye helységre 1837. június 15-én, mely azon megye közgyűlésen 1838. január 8-án hirdettetett ki. Izidor Torontál vármegyében lakik, s gyermekei vannak. Pál Krassó megyében székes s gyermektelen, Zgribestyén kívül bírja Nagy Zorlencz helységet.
Steyerországból
származik. 1480 november 4-én birodalmi bárói rangot, 1521 május 3-án Rogendorff
és Mollenburg előneveket nyert. 1669 április 12-én Csehország területére nyert
honfiúsítást. 1686 április 16-án csehországi grófi rangot nyert. József, mint
kanaki és idvarnoki hűbérnök, 1799-1802 között telepedett le Torontál vármegye
területén. Ennek fia volt József Albert Ernő (szül. 1784, † 1842.), aki Petrovich József udvarnoki birtokos leányát vette nőül; ő telepítette Rogendorf
(a mai Szőllősudvarnok) helységet, melynek területét Udvarnok határából
hasíttatta ki 1840-ben. Fia: Róbert Dezső (szül 1833, † 1887.), kinek gyermekei:
Andor (szül. 1854.) és Marcsa (szül. 1859). 1886-ban a család eladván Rogendorf
birtokát, elköltözött a vármegyéből.

Rónay (zombori).
A R. Mihály levéltárában található adatok
szerint a család első ismert őse Heinrich der Oexel 1322-ben szerepel, aki már
az Ampfingen melletti ütközetben esett el. A XVI., XVII., XVIII. századokban
Bajorországban két ágon (»Franke« és »Bajor«) virágzott az Oexel nemzetség, mely
az idők folyamán egymásután római szentbirodalmi nemességet és báróságot és a
frank ág 1790-ben birodalmi grófi rangot is nyert. Egy harmadik ág Tirolban élt;
egyes családtagok Sziléziába vándoroltak; míg az egyik János Jakab a XVII.
század vége felé Magyarországba költözött s itt 1714 május 10-én József Ignácz
Ádám és Mária Rozina nevű gyermekeivel együtt, a magyar nemességet is
megszerezte. Ezt 1717 május 29-én Komárom vármegyében, később több ízben
Torontál vármegyében kihirdették. József Ignácz Ádám fia József Mátyás 1783
november 7-én Kiszomborra nyert királyi adományt; fiai 1805 szeptember 27-én új
adománylevelet eszközöltek ki és ezt 1839 szeptember 9-én kihirdettették
Torontál vármegyében. József, Mihály, Mária, Lajos és János 1846 február 26-án
családnevüket legfelsőbb engedéllyel »Rónay«-ra változtatták át és hozzája a »Zombori«
előnevet nyerték. Azóta a család »Zombori Rónay«-nak írja magát. A család tagjai
között Komárom, Csanád, Csongrád és Torontál vármegyékben több híres alispán,
főispán és országgyűlési követ volt és a katonai pályán is többen szolgáltak. A
jelenkori nemzedékből, a legidősebb ág legidősebb tagja Mihály (szül. 1871.)
előbb tényleges huszártiszt volt, majd Temes megyei birtokára költözött s itt az
ország egész Délvidékére kiterjedő intenzív közgazdasági tevékenységet fejt ki.
Felesége római szentbirodalmi báró Leonhardi Marianne. Fivére Elemér (szül.
1874.) cs. és kir. kamarás, volt orsz. képviselő, nőül véve gróf Béldi Klárát,
Erdélyben telepedett le. László (sz. 1864.) Lajos (sz. 1821.) Torontál
főispánja. Móricz 1871-1876-ig Torontál főispánja. János ágából: János (szül.
1809, †1867) 1861-ben országgyűlési képviselő. Fiai: István (†1902.), János
(szül. 1837.) országgyűlési képviselő, Ernő (sz. 1852) orsz. képviselő, jelenleg
a nagyszentmiklósi kerületet képviseli. Jenő (szül. 1854.), 1891-1902 Torontál
vármegye főispánja, a Lipót-rend lovagja, jelenleg 1910 óta a nagykomlósi
kerületet képviseli. Címer: kékben, zöld alapon görbe kardot
tartó kétfarkú aranyoroszlán. Sisakdísz: csőrében három árpakalászt tartó,
repülésre kész galamb. Takarók: veresarany-kékezüst.
Roth (szepesbélai).
A nemességet fenti előnévvel 1913. máj. 16. R. Gergely, kúriai bírói címmel és
jelleggel felruházott nagykikindai törvényszéki elnök nyerte. Kihirdette 1913.
dec. 16. Torontál megye. - Címer: kék mezőben a pajzs alját elfoglaló két
hullámos ezüst folyó által szelt zöld földön arany metszésű nyitott „Corpus
juris” áll, melyre hegyével balra irányított pallos van fektetve, a Corpus
jurison jobbra fordult fehér galamb áll s csőrében zöld babérágat tart;
sisakdísz: növekvő oroszlán jobbjában kardot, baljában mérleget tart; takarók:
kék-arany, kék-ezüst.
Rötth (gadóczi).
A középkorban Brassóban találjuk. 1496-ban
György és neje mint brassói polgárok említtetnek. Ádám 1720-ban Komárom vármegye
táblabírája, Sándor 1744-ben Fejér vármegye alispánja, Ignácz 1756-ban ugyanazon
vármegye szolgabírája, János pedig 1806-ban esküdt. József a XIX. század első
felében Féregyháza helység egy részét vette meg; 1839-ben a helység részben még
örököseinek birtokában volt. László Temes vármegye alispánja volt, ennek fia
László, kúriai bíró.

Sántha.
A család 1655 május 7-én nyert címeres
nemeslevelet, melyet Pest vármegyében, hirdettek ki. A család Nagykőrösről
származik, honnan idővel Bihar, majd Torontál vármegyébe elágazott. Tagjai közül
Gyula 1875-ben telepedett le Doláczon, majd Iláncsára költözött. Fia Gyula
jelenleg Párdányban birtokos. A családtagok közül István 1848 előtt
hétszemélynök; Mihály 1848-49-ben huszárfőhadnagy; Antal 1848 előtt szolgabíró
Pest vármegyében; Gábor 1880-ban kúriai bíró.
Schulpe (törökkanizsai).
Sch. Emil, dragonyos
százados és nejétől, báró Nyáry Matildtól született fiai Vilmos és Alfonz, 1866
július 27-én nyertek címeres nemeslevelet, melyet I. Ferencz József, 1876
október 9-én megerősítvén, a Törökkanizsai előnevet adományozta nekik. A család
Westfáliából származik s a XIX. század ötvenes éveiben telepedett le
Törökkanizsán. Tagjai közül a nemességszerzőn kívül, Vilmos és Alfonz
törökkanizsai birtokosok, György, Pozsony megyében él és jóléti intézményeiről
ismert szociológus. Címer: vágott pajzs alsó kék mezejében három
hatágú aranycsillag alatt szarvaival fölfelé álló ezüst holdsarló. Felül:
aranyban a vágási vonalból kiemelkedő, kiterjesztett szárnyú fekete sas,
jobbjában a pajzsbeli csillagokkal és félholddal megrakott kék zászlót tartva.
Takarók: kékarany-veresezüst.

Schuster család.
Schuster Ignácz és Károly testvérek 1741. évi okt. 28-án Mária Terézia
királyasszony által emeltettek nemességre. Címerük először vízirányosan kétfelé
osztott pajzs, a felső vörös udvarban szögletesen helyezett három ezüst pénz
látszik, közepén a negyedik arany pénz; - az alsó udvar függőlegesen két felé
oszlik, a jobb oldali fekete udvarban ezüst pelikán fiait melle vérével
táplálja, a baloldali kék udvarban szárnyas gömbön meztelen Fortuna áll, piros
fátyollal takaródzva. A pajzs fölötti sisak koronáján fiait melle vérével
tápláló ezüst pelikán áll. Foszladék jobbról ezüst-vörös, balról ezüst-kék.

Sebastiány (remete-poganyesti).
Krassó vármegyében A. és F.
Remete helységet bírja újabb királyi adomány jogán, birtokos Poganyest
helységben is. Közülük József 1848. előtt a m. kir. udvari kancellária titkára s
több vármegye táblabírája. Bír a család újabb vétel útján Nógrád megyében
Kürtösön is. Más ily nevű család ősei közül volt azon Sebastiani Kristóf s neje
Dorottya, kiknek fiuk György Liptó megyében Tepliczen született, 1656-ban
Wittebergában tanult, és végre radaczi evang. lelkész volt. Címere - mint
itt a metszvény ábrázolja - négyfele osztott pajzs egy kisebb vérttel, melynek
ezüst udvarában felemelt lábbal daru, (vagy gólya áll); a nagyobb pajzs 1. kék
udvarában zöld talajon nagy fa emelkedik, a 2-ik udvar vízszintesen két részre
oszlik, felső része vörös háttérben ezüst keresztet ábrázol, alsó része zöld,
vörös, udvarban koronás oroszlán ágaskodik, kivont karddal, a 4. kék udvarban
koronás griff ágaskodik és hasonlóan kivont kardot tart. A pajzs fölötti két
koronás sisak áll, a jobb oldalából a leirt griff, a másikból a leírt oroszlán
emelkedik föl. A pajzsot két oldalról foszladék díszit.
Sermage
(szomszédvári és medvegradi gróf).
Franciaországból származik. S. Péter Troilus,
1720 december 9-én bárói rangot, 1749 december 9-én fiával, Péter Jánossal
együtt grófi rangot s az 1764-65. évi XLVII. törvénycikkel honfiúsítást nyert. A
család a XIX. század első felében Gyertyámos helységben bírt földesúri joggal.

Simonsich (Simoncsics,
Simonchitz, Simontsits, vagy Simonchich; banjalukai és nahácsi).
Boszniából, Banjalukából származik. Mátyás
és leszármazói 1565 október 20-án nyertek címeres nemeslevelet Miksa római német
császár és magyar királytól. Ez adománylevelet III. Ferdinánd király 1647 június
15-én címerbővítéssel megújította. Az 1565. évi nemeslevelet 1622-ben, az 1647.
évit pedig még ebben az évben Pozsony vármegyében hirdették ki. A család Pozsony
vármegyében Nahácson telepedett le, mely községre adományt nyert, a mit Pozsony
vármegyének Nagyszombatban tartott közgyűlésén, 1722-ben hirdettek ki. A család
1842-ben telepedett le Torontál vármegyében. Tagjai közül: Gyula (†1907) első
osztályú főhadbiztos. Géza jelenleg kir. közjegyző Nagyszentmiklóson, Béla
valkányi községi jegyző. Címer: I. (1565. évi) kékben zöld halmon, a
pajzsfőben félkör alakban elhelyezett nyolc hatágú csillagtól kísért természetes
oroszlán, jobb előlábával kivont kardot, baljával a kardot érintő ezüst
holdsarlót tartva. Zárt sisak. Sisakdísz: cölöpösen állított, dárdát tartó,
veres békóba zárt, természetes színű emberi kar. (Más adat szerint: cölöpösen
állított páncélos kar gerellyel). Takarók: veresarany-veresezüst. Címer: II. (1647. évi) kékben hármas zöld
halom koronás középsőjét átlépő, görbe kardot tartó, természetes színű oroszlán.
Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kinövő pajzsbeli oroszlán. Takarók:
kékarany-veresezüst.

Sina (hódosi és
kizdiai báró).
Boszniából származik. A XIX. század elején
költözött Magyarországba. György Simon 1818 ápr. 3-án nyert magyar nemességet.
Fiai György Simon (szül. 1782, †1856) és János (szül. 1804, †1869) 1831 júl.
osztrák báróságot, melyet I. Ferencz király 1832 márc. 29-én Magyarországra is
kiterjesztett. A család a XIX. század első felében Rittberg (Végvár), Kalácsa,
Orczyfalva, Hodos és Kizdia helységekben bírt földesúri joggal. Bárói címer a
1832. március 29. oklevél szerint: Alulról jövő ékkel három udvarra osztott
pajzs; jobbról arany mezőben az ék oldalából kijövő fekete félsas;
balról vörös mezőben ágaskodó arany oroszlán, jobb első lábában három fehér
virággal megrakott gyapotfát (gossipium) tart. Az ékben kék mezőben habokból
kiemelkedő fekete szikla, fölötte szarvaival jobbra fordult ezüst félhold. Három
sisak; sisakdíszek: I. (középső) két vörös közt egy ezüst strucctoll, 2. kétfejű
fekete sas, 3. kinövő arany oroszlán, jobb első lábában arany markolatú kivont
kardot tart. Takaró: j. arany-fekete, b. ezüst-vörös. Pajzstartók: két hátra
néző arany oroszlán. Jelmondat kék szalagon ezüst betűkkel: Servare Intaminatum.
Sissányi.
Eredetileg: Hadsimihal-Sissani. H. Pál, neje
Constantin Ágnes, fia János Pál és ennek neje, Papapoliso Klára, gyermekei: Pál,
Miklós, Ágnes, Erzsébet, Konstantina, Mária, Anasztázia és Ilona, 1798 október
12-én nyertek címeres nemeslevelet és 1799 január 4-én az újbecsei előnevet. A
címeres nemeslevelet 1799 április 22-én hirdették ki Torontál vármegyében. A
család Törökbecsén bírt földesúri joggal, ezenkívül az övé volt a XIX. század
első felében Borjas-puszta is.

Pest és Krassó megyei nemes család. Krassó megyében Sivó János 1830. júl. 30-án Bunya helységre nyert kir. adományt, mely 1832. évi aug. 6-án Krassó megye közgyűlésén is kihirdettetett A család jelenleg is bírja Bunyát.
Somogyi (perlaki).
Mihály 1667. évi febr. 9-én nyert címeres
nemeslevelet, melyet az 1667 jún. 24-ét megelőző hétfőn hirdettek ki. A család
tagjai közül Henrik 1796-ban nemesség igazolási pert indított Sáros vármegyében.
Temes vármegyében 1819 nov. 22-én hirdették ki a család nemességét. Gyula
1897-ben Temes vármegye főszolgabirája volt. Iván (†1907 május 23-án Temesvár)
volt községi jegyző.

Stanislavits.
Bulgáriából származik. Stani-Slavich Miklós
csanádi püspök és általa unokatestvére Antal, továbbá Mihály fiai Ferencz,
Károly, József, György fia Antal, végül Gergely fiai István és György 1745 dec.
29-én nyertek címeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. A család tagjai
közül György Arad vármegyei alispán fia János vingai városi aljegyző, 1832 jún.
18-án hirdettette ki a nemességét Temes vármegyében. Címere balról jobbra
rézsútosan vont ezüst pólya által, melyen P. R. E. F. betűk (pro Rege et Fide
jelentéssel) olvashatók, két részre oszlik, a jobb oldali kék udvarban arany
csillag ragyog, a baloldali vörös udvarban pej lovon páncélos, sisakos (melyen
strucc tollak lengenek) vitéz nyargal, balkezével sárga zászlót lobogtatva. A
pajzs fölötti sisak koronáján páncélos kar könyököl, kivont kardot tartva.
Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.
Sternthal (nagypéli).
Salamon temesvári lakos
1904. évi nov. 16-án nyert nemességet, melyet 1906 május 7-én hirdettek ki Temes
vármegyében és 1906 okt. 24-én Aradon. Címer: alulról felfelé nyúló homorú kék
ék által három részre osztott pajzs. Az ékben hullámzó víz partján, zöld alapon,
természetes csonka torony, fölötte aranycsillag. A jobb oldali vörös mezőben,
balharánt fekvő, hegyével kifelé fordult kaszaélen nyugvó arany-búzakéve, a
baloldali aranymezőben jobbharánt fektetett vashorgonyra helyezett fogas
vaskerék. Sisakdísz: csőrében zöld gallyat tartó repülésre kész galamb. Takarók:
kékarany-kékezüst.
Susich
(horvát kécsei).
Horvátországból eredő régi nemes család, Draskovich György Zágrábi püspök és
topuszkoi apát 1564. évi junius hó 3. kelt adománylevelében Susich Mártont és
fiait Miklóst és Istvánt, kiknek Prykrája praediumot adományozta, már a
nobilis-eknek nevezi. Susich Miklós, aki Zamoborban kir. harmincados volt, 1587.
felesége Orsolyával, fia János és leányai Katalin és Margittal, II. Rudolf-tól a
horvát-szlavon karok és rendek által Varasdon tartott országgyűlésen 1588. évben
kihirdetett címeres levelet kapta. A család később Horvátországban szétszéledt;
egyik ág a Zágráb megyei Berkisevinára, a 19. század elején Torontál vármegyébe,
innen Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyébe szakadt. János 1772. évi augusztus hó
5-én a Novakovich család investigationalis pörében mint nemességét igazoló tanú
lett kihallgatva; ennek fia Márton a Zágráb megyei 1782. évi nemesi
összeírásában van felvéve. 1910. évi április hó 29. Károly karánsebesi, István
kőrösbányai kir. közjegyzőnek és testvérük László leszármazóinak régi magyar
nemessége legf. helyen megerősíttetett s a horvát-kécsei előnév s a következő
címer adományozása mellett: Álló csücskös talpon négyelt pajzs, melynek első
vörös mezejében balra fordult, arany koronás ezüst griff ágaskodik, első jobb
lábát előre nyújtva, baljában zöld olajágat tartva; a második és harmadik kék
mezőben lebegő koronából felfelé nyúló arany zsinórzatú feketeruhás fél kar
aranyzsinóron függő vörös pecsétes összegöngyölített oklevelet tart; a negyedik
vörös mezőben jobbra fordult aranykoronás ezüst oroszlán ágaskodik, első jobb
lábában aranymarkolatú görbe kivont kardot, baljában üstökénél fogva levágott
törökfejet tartva. A jobbra fordult koronás nyílt sisak dísze két vörös
sasszárny között a pajzsbeli feketeruhás fél kar. A sisak takarója jobbról
kék-arany, balról veres-ezüst.
Sváby (svábóczi
és tóthfalui).
Szepes vármegyéből
származik. Első ismert ősei Detre és Leonhard, akik 1263-ban nyertek adományt Tóthfalura. Ezek egyikének utódai: György, Bálint és János,
akik 1582-ben
nyertek Rókusz helységre iktató parancsot és adománylevelet. Idővel átszármazott
Külső-Szolnok vármegyébe, hol Dévaványán és Kéthalom-pusztán bírt földesúri
joggal. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban Károly van felvéve e
családból Heves és Külső-Szolnok vármegye nemeseinek névsorába. Békés
vármegyében Szent-Andráson és Csabacsüd-pusztán volt birtokos. Tagjai közül:
János, tábornok (1802-1820). János Károly 1827-1859-ig gróf Blankenstein Károly
uradalmi igazgatója. Fia Viktor 1850-79-ig a báró Baldacci-féle uradalom
felügyelője Kéthalom-pusztán. Fia Gyula, állomásfőnök Nagykomlóson. A család
jelenleg még Nógrád és Szepes vármegyékben is elterjedt. Nándor (†1910.
Lőcsén), törvényszéki elnök. Gyula, Nógrádban, Lőrincziben orvos. Címer, melyet
a Külső-Szolnok és Békés vármegyékbe szakadt ág használt: veresben zöld halmon
álló páncélos sisakos vitéz, jobbjában nyílvesszőt, baljában levágott emberfőt
tartva. Sisakdísz: kinövő pajzsalak. Takarók: veresarany-kékezüst.
Szabó (eredetileg Kőrösy-Szabó).
A család 1690-ben nyert címeres nemeslevelet
I. Lipót királytól, melyet Komárom, majd Pest vármegyében hirdettek ki 1698-ban.
A család idővel átszármazott Bács-Bodrog, Temes és Krassó vármegyékbe. Torontál
vármegyében 1849-ben telepedett le. Tagjai közül János 1848-49-ben honvéd tüzér
őrnagy. Ferencz 1848-49-ben honvédszázados. Ödön jelenleg főszolgabíró Temes
vármegyében. Ferencz kir. postamester Tamáslakán. Címer: kékben zöld alapon fehér lovon ülő,
zöld attilás és nadrágos, fehér mentés, nyusztkalpagos vitéz, jobbjában görbe
kardot tartva, melyen levágott turbános török fő van átütve. Sisakdísz: görbe
kardot tartó páncélos könyöklő kar, a kardon átütött turbános fővel.
Szabó (kis-hindi).
I. Radosevics János, általa neje Szabó Anna,
fia János, leányai Judit és Anna, testvére Ferencz és sógora Szabó György 1677
jún. 15-én nyertek címeres nemeslevelet. E családból Ferencz, Temes vármegye
főszolgabirája 1783-ban Buchberg (Bükkhegy) helységet vásárolta meg a kincstártól, melyre II. József császártól adományt nyert. Nemességét 1793-ban
hirdettette ki Temes vármegyében. Utódai közül Ferencz (szül. 1853) jelenleg is
birtokos Bükkhegyen. Pál Temesvár város tanácsnoka. Címer: kékben, zöld alapon
természetes színű oroszlán, jobbjában kivont kardot tartva. Sisakdísz:
Arányzsinóros, veres ruhás magyar vitéz, sárga csizmában, fekete prémes tollas
kalpagban, jobbjában kivont kardot tartva, balját csípőjén nyugtatja. A kardon
átütött török fő. Takarók: kékarany-veresezüst.
Szabó II. (sóskúti).
György 1635 febr. 17-én nyert címeres
nemeslevelet, melyet Túrócz vármegyében hirdettek ki. Utóda lehetett az a Sz.
János főhadnagy, ki nem tudván igazolni nemességét, I. Ferencz királytól
1810-ben új címeres nemeslevelet nyert, a melyet 1811-ben hirdettek ki Temes
vármegyében. Utódai közül: Antal 1823-ban a verseczi járás főszolgabirája,
1840-ben II. alispán, 1847-ben orsz. követ, 1861-1862-ben Temes vármegye
főispáni helytartója. Fia: Miklós (szül. 1836, †1873 Vinga) 1848-ban nemzetőr,
1867 után Temes vármegye főszolgabirája.
Szalay (kis-kámoni).
Vas vármegyéből származik, a hol Kámon és
Balogfa helységekben volt birtokos. Őse András 1623-ban nyert címeres nemes
levelet. Tagjai közül: Géza Vejtén birtokos. Neje: Hertelendy Nandine H. Ferencz
Temes vármegye és Temesvár sz. kir. város volt főispánjának leánya.
Szántó.
János vármegyei aljegyző 1838 jún. 20-án
hirdettette ki a nemességét Temes vármegyében Bihar vármegye bizonyságlevele
alapján. Családja 1628 okt. 5-én nyert címeres nemeslevelet II. Ferdinánd
királytól. Tagjai közül János 1848-ban Temes vármegye főjegyzője, 1863-66-ban II.
alispánja. Fia: Dániel 1872-ben Temes vármegye főmérnöke. János jegyző
Temesgyarmaton.
Szápáry
(muraszombati, széchy-szigeti és szápári).
Veszprém vármegyéből származik. A XVI.
század közepén tűnik fel. Tagjai közül Péter országbíró, 1690-ben bárói, Miklós
és Péter testvérek Muraszombat örökös urai, az előbbinek fia István, az
utóbbinak báró Balassa Teréziától született gyermekei: József Ádám, Péter Ignácz
és Mária Terézia Erzsébet, 1722 december 28-án grófi rangot nyertek. A család
tagjai közül: József (†1822), cs. kir. kamarás, Moson vármegye főispánja, II.
József császár uralkodása alatt előbb Egrest, majd 1807-ben Nagy-Szent-Pétert (Rácz-Szent-Péter)
vette meg a kincstártól. Halála után a torontáli birtokokat testvére Pál, majd
ennek fia József, ennek halála után pedig Antal (szül. 1802, †1880) magyar
királyi főajtónálló-mester, örökölte. Utána fiára: Gézára, magyar királyi
főudvarmesterre, szállott (szül. 1828, †1898). Fia Pál, cs. és kir. kamarás,
volt fiumei kormányzó, itteni birtokait eladta az aradi görögkeleti román
egyháznak. A grófi címer: kék mezőben hármas fehérlő sziklacsúcs koronás
középsőjéből kinövő fehér ruhás, szemközt fordult ifjú nőalak, szétszórt hajjal,
jobbjában kivont kardot, baljában egy száron három vörös rózsát tart; a
pajzsalakot fönt jobbról ezüst fogyó félhold, jobbról arany csillag kíséri.
Sisakdísz: a pajzsalak. Takaró: ezüst-vörös, arany-kék.
Szent-Ivány (liptó-szent-iváni).
E család II. Endre király uralkodása alatt Csehországból származott be és
férfitagjai hadvezérekként szerepeltek. 1286-ban IV. László király - az oklevél
szövege szerint - mint cseh nemeseket, a magyar nemesek közé soroltatni
rendelte. Első ismert őse Lőrincz, kit az 1263-ban kelt oklevél említ és kinek
fia Bogomér, a hagyomány szerint, mint jeles hadvezér, 1241 június 24-én a
beözönlő tatárok egy veszedelmes csoportját, az ú. n. Wesweres völgyébe csalta
és ott annyira szétverte hogy egy időre további előnyomulásukat megakadályozta,
miért is e nap emlékére IV. Béla király ugyanott kápolnát emeltetett Keresztelő
Szent János tiszteletére. Azóta Weswerest a kápolna után Szent-Jánosnak,
Szent-Ivánnak nevezték el és midőn azt Bogomér adományul nyerte, őt Szent-Iván
urának nevezték, utódai pedig e nevet családnévnek tartották meg. A család
Nógrád vármegyei ágának őse Farkas (1690.), kinek fiai közül Mihály terjesztette
tovább ez ágat. Mihály (1790.) fiai: 1. József (1787. kincstári ügyész. 2.
István (1760.) jezsuita. 3. Farkas Liptó vármegyei szolgabíró, kinek fia Farkas
(szül. 1795, †1855.) Uhorszkán (Ipolymagyari) volt birtokos. 4. Ferencz (szül.
1731, †1823.) 1757-ben Nógrád vármegye tb. aljegyzője, 1763-ban főjegyzővé
1765-ban másod és 1769-ben első alispánná választották, 1772-ben személynöki
ítélőmester, 1779-ben helytartói ítélőmester, 1785-ben kassai kerületi biztos és
Sáros vármegye főispánja, 1798-ban főtárnokmester, 1802-ben országbíró és v. b.
t. t., †1823 április 12-én Ipolyvarbón, a hol birtokos is volt. Fiai: 1. Márk
(†1848.) Tolmácson volt birtokos. 2. János (szül. 1760, †1818.) 1802-ben
helyettes és 1806-1818-ig első alispán, fia Anzelm 1818-1828-ig Nógrád
vármegyében főszolgabíró, 1832-36-ban és 1839-ben orsz. követ, cs. és kir.
kamarás. 3. Bonaventura a hétszemélyes tábla titkára, majd a m. kir.
helytartótanács tanácsosa, cs. és kir. kamarás és aranysarkantyús vitéz, (†1811.) 4. Medárd (†1823.) cs. és kir. kamarás; fiai: Károly Nógrádmarczaliban,
László Ipolyvarbón, Ferencz 1848-ig esküdt, Szécsénykovácsiban volt birtokos.
Fia Farkas (szül. 1830.) Apczon birtokos; fiai: Farkas (szül. 1861, Losoncz) cs.
és kir. kamarás, birtokai Apcz, Ipolymagyari és Jobbágyi, Gomba; József (szül.
1867, †1901.) Apczon volt birtokos. Címer: kékben liliomos korona fölött cölöpös
páncélos kar és kürt között hatágú aranycsillag. Sisakdísz: a pajzsalak.
Takarók: kékezüst, vörös-arany. Pajzstartók: két bányász.
Szerényi (előbbi neve Solus).
Szerényi (előbb Solus)
Ferencz 1840. julius 20-án Bécsben kelt királyi adományt nyert Krassó vármegyei
Kricsova helység egy részére, mely adománylevél azon megyében 1841. okt. 12-én
kihirdettetett. Nevezett Ferencz megyei főjegyző, 1847-ben országgyűlési követ,
1858-ban cs. kir. úrbéri törvényszéki tanácsos volt. Gyermekei vannak. Testvére
Antal ott szolgabíró volt, mint menekült Új-Yorkban halt meg. Címere fekvő kivont karddal
és írótollal két felé osztott pajzs, a felső vörös udvarbeli hármas halomból
kiemelkedő ezüst kereszt I. Antal egykor, még mind urad. igazgatónak az egyházak
iránti bőkezű gondoskodásával szerzett érdemeire céloz, az alsó kék mezőben
pedig, valamint a pajzs fölötti sisak koronáján is egyik lábával kövecset tartó
daru áll. Foszladék jobbról ezüst-vörös, balról arany-kék.
Szerviczky.
Szervüszky Márk
újvidéki lakos II. József király uralkodása alatt a kincstári jószágok
elárverezése alkalmával Törökkanizsát vásárolta meg. 1783 november 7-én a »Törökkanizsai«
előnevet nyerte, a mit I. Ferencz király 1799. március 29-én megerősített.
1795-ben Torontál vármegye nemeseinek névsorába vették fel. E családból
származik Sándor, kinek nemességét 1843 június 6-án hirdették ki Torontálban,
Bács vármegye bizonyítványa alapján. Címer: négyelt pajzs vágott szívpajzzsal.
Abban felül ezüstben a pajzs jobb felső sarka felé emelkedő szőlőhegy,
szőlőtőkékkel, alul természetes színű vízben természetes hal. A nagy pajzs: 1.
és 4. kékben, hegy tetején kisdedeit
vérével tápláló pelikán. 2. és 3. veresben, befelé fordult ágaskodó
arany-oroszlán. Sisakdísz: kék dolmányos és kucsmás kinövő magyar vitéz,
jobbjában nemzeti színű zászlót tart, balját csípőjére nyugtatja. Takarók:
kékezüst-vörösarany.
Szirmay (karánsebesi).
Címeres levél kelt 1653. jan. 18. (Gyfv. LR. XXVI/115.) - Vö. Siebm. erd. 233.

Szőllősy (felsőszőllősi).
Ősi fészke a Nyitra vármegyei Felsőszőllős.
Első ismert ősei: Busa fia Gáspár, Gyula fiai Csima, Sámuel, Altony, Csalló, Pál
fia Mikó, Botka fiai János és Bene, továbbá István fia Miklós, Csolkez fiai
Tamás és Batiz. Tamás 1294-ben homo regius Ivánka mesternek, a Forgáchok egyik
ősének beiktatásánál. Benedek fia Marczel, Dénes fia Deés, Módos fiai Simon és
Péter, Jakab fiai Ábrahám és Sándor, Ipse fiai Ipoly és Ipuna, végül Mató fia
Bátor és Gál fia Sándor, akik 1285-ben osztoznak ősi birtokukon, Szőllősön.
Ezek egyikének utóda lehetett Tamás - a XIV. század második felében - kinek
fiaitól: Gáspártól (1414-1428.) és Dénestől (1424-1428.) a család két főága
származik. Gáspár utóda Miklós (szül. 1572, †1630 táján) a Pozsony vármegyei Alsó-Csöpönyre költözött, házasság útján megszerezvén ezt a birtokot, melyet a
XIX. század elején adott el a család. Miklóstól származik a család csöpönyi ága.
Dénes utóda szintén Miklós (†1589. előtt), aki Kisherestyéni Gyepes Magdolnát
bírta nőül, e házasság révén Felső-Elefántot szerezte s megalapítója lőn az
elefánti ágnak, mely a XIX század elején kihalt. Pál 1463-ban Mátyás király
kancelláriájának jegyzője; Mihály (az elefánti ágból) 1606 lovaskapitány Bocskay
seregében és Sempte várának parancsnoka; János (az elefánti ág barsi
mellékágából), 1606-1609-ben Barsmegye alispánja, országgyűlési követ, aki
részt vett a zsitvatoroki békét megelőzőleg, a törökökkel folytatott
békealkudozásokban. János (a csöpönyi ágból) 1632-ben Nyitra vármegye
őrseregének kapitánya; János (az elefánti ágból), Rákóczi híve, 1709-10-ben
Nyitra vármegye alispánja; László (a barsi mellékágból) szintén Rákóczi híve,
aki szerepel a fejedelem és a szövetséges rendek 1705 szeptember 20-án, a szécsényi gyűlésen, kiállított szövetséglevelének aláírói között; Gáspár (a
csöpönyi ágból, szül. 1720, †1781.), kinek anyja Grassalkovich Erzsébet Judith
volt, 1773-1782 közt Pozsony vármegye alispánja; Ferencz (1754-1805.) az
elefánti ág utolsó sarja, udvari kamarai tanácsos, József (a csöpönyi ágból,
szül. 1796, †1844) udvari kamarai tanácsos. - Az ősi birtokot, Felsőszőllőst a
XVIII. század elejéig bírta a család. A csöpönyi ágból János (szül. 1772.)
telepedett le első ízben Torontál vármegyében, hol a komlósi járás szolgabírája
volt. Mint szolgabíró, részt vett az 1809. évi nemesi felkelés szervezésében.
Valószínűleg ő hívta meg Torontálba testvérének, Józsefnek (szül. 1753. †1806.)
fiát Lajost, akitől a jelenleg virágzó torontáli ág származik. Lajos (szül.
1787. †1868.) ifjú éveit a szülői háznál Alsócsöpönyben töltötte. 1809-ben már
Torontál vármegyében szerepel, hol a felkelt nemes sereg hadnagyává
választották. Később vármegyei esküdt volt Törökkanizsán és Nagykikindán, majd
adószedő. Fiai közül György (szül. 1814. †1870.) 1848-ig a kir. kamaránál
szolgált. A szabadságharc után a temesvári első takarékpénztár szolgálatába
lépett. Ernő (szül. 1818. †1887.) az 1839-40. évi országgyűlésen Fodor Károly gádi földbirtokos és országgyűlési követ mellett vett részt. 1842-ben
megszerezte az ügyvédi diplomát és Torontál vármegye szolgálatába lépett, mint
esküdt. 1848-ban szolgabíróvá választották. A szabadságharc után 1870-ig a
begaszentgyörgyi uradalomban volt gazdatiszt, később haláláig a billédi érseki
uradalom jószágigazgatója. Fiai: Gyula (szül. 1844. †1907.) mérnök. Lajos
(szül. 1845, †1902.) részt vett az 1866. évi poroszok elleni hadjáratban,
később gazdatiszt. István (szül. 1852) ügyvéd, Lugos város tiszti ügyésze.
Kálmán (szül. 1857.), eleinte állami, később magánmérnök volt; 1911 óta Nagybecskerek
város mérnöke. 1910-ben kiadta családja történetét.
Szőke.
Sz. Sámuel Arad vármegyei főjegyző 1831
július 29-én nyert címeres nemeslevelet I. Ferencz királytól, melyet még ugyanez
év december 7-én hirdettek ki Arad vármegyében. Ugyanakkor Repszeg községre
nyert királyi adományt s azóta a család az »Alsó-Repszegi« előnévvel él. Tagjai
közül Sámuel 1831-ben Arad vármegye főjegyzője és táblabírája. Károly 1848-ban
és 1861-ben Arad vármegye alispánja, majd 1848-ban és 1861-ben a pécskai kerület
képviselője. II. Károly királyi ítélőtáblai bíró, Módoson lakik. Címer:
ezüstben, aranysujtásos, kék ruhás, magas kucsmás magyar vitéz, jobbjában kivont
kardot tartva, a kardon átütött török fővel. Sisakdísz: csőrében aranytollat
tartó ezüstszürke sirály. Takarók: kékarany-veresezüst.
Sz. Fülöp nagykikindai alesperes, neje Georgievics Erzsébet, gyermekei Sándor, Bazil, Arzén és Fruzsina 1792 július 26-án nyertek címeres nemeslevelet, melyet 1793 március 4-én hirdettek ki Torontál vármegyében.
Sztojánovits (latzunási
báró).
Előkelő szerb eredetű család. Sz. János és
neje Plavschits Eulália, kapta a nemességet és adományt Latzunás helységre 1835
máj. 8-án és az osztrák bárói rangot 1860 márc. 6-án. János (†1863) fia Mladen
(szül. 1829 máj. 9, †1886 máj. 19), kinek neje Millutinovits Milofsky Constance
bárónő; gyermekeik György (szül. 1864 Temesvárt), erményi nagybirtokos, volt
orsz. képviselő és Iván (szül. 1866 Temesvárott), latzunási nagybirtokos, orsz.
képviselő. Címer (bárói): kékben, zöld alapon, jobbra
ugró szürke ló, rajta vörös nyeregszerszám és arannyal szegélyezett vörös
nyeregtakaró. A lovon páncélos lovag ül, nyílt sisakján három veres strucctoll,
mindkét kezével hosszú dárdáját az alapon hanyatt fekvő arany-zöld sárkány
torkába döfi. A pajzsalakot fenn egy-egy hatágú aranycsillag kíséri. Sisakdísz:
ezüsttel és kékkel, másfelől arannyal és kékkel vágott nyílt szárny között,
aranymarkolatú kardot tartó könyöklő páncélos kar. Takarók: ezüst-kék,
arany-kék. Pajzstartók: két aranyoroszlán. Jelmondat, kék szalagon, arany
betűkkel: „Aude et fide.”
Tajnay (tajnai
és tiszahegyesi).
Bars vármegyéből
származik. Első ismert ősei T. Orbán és Mihály (1461-1471.), akik közül az
utóbbi terjesztette tovább a családot. 1560-ban új adományt nyert I. Ferdinánd
királytól. János és Antal I. Ferencz királytól 1796-ban nyertek adományt
Tiszahegyes egy részére, amit 1796. szeptember 22-én hirdettek ki Torontál
vármegyében. A XIX. század első felében Tiszahegyesen bírt földesúri joggal.

Tagányi (oszlányi).
János alezredes 1894 ápr. 3-án nyert címeres
nemeslevelet. A nemességszerző kincstári erdőfőnök fia 1845 máj. 1-én Dentán
született s ezredesként ment nyugalomba. Fia: Zoltán (szül. 1888) cs. és kir.
huszárhadnagy. Címer: kékben zöld hármas halom. Középsőjén kardot tartó,
könyöklő, páncélos kar. A kardon átütött török fővel. Sisakdísz: három arany
búzakalász. Takarók: kékarany-veresezüst.
Tallián (vizeki
nemes és báró).
Somogy vármegyéből származik; előnevét a
Sopron megyei Vizekről (Vizenek) írja. A család régi oklevelei elpusztulván,
Tallián János és gyermekei Miklós, Gergely, György, Ilona férj. Marossy Mihályné,
úgyszintén János atyjának fivére és gyermekei Pál, Vitus János és sógoruk
Mylosits gyermekei 1610 január 1-én nyertek II. Mátyás királytól új címeres
nemeslevelet Vizeki előnévvel. A nemességszerző János fiai közül Gergely és
György terjesztették tovább a családot. Gergely fiai: Gergely és Ádám külön ágak
alapítói. Tagjai közül János Pál a hétszemélyes tábla nyugalmazott bírája, a II.
osztályú vaskoronarend lovagja 1876. február 7-én osztrák bárói, 1897-ben magyar
bárói rangot nyert »Bélaházi« előnévvel. Torontál vármegyébe András (†1876, Törökkanizsa) telepedett le és 1866 február 17-én hirdettette ki nemességét. Fia
Béla (szül. 1851.) 1880-ban Torontál vármegye szolgabírája, főjegyzője, majd
alispánja, 1886-tól Somogy, majd 1892-ben Békés és Csongrád vármegye főispánja,
a képviselőház volt alelnöke (1899-1903.), majd földmívelésügyi miniszter
(1903-1905.), 1902-ben a szerb nemzeti egyházi kongresszus királyi biztosa,
valóságos belső titkos tanácsos, a Szent István rend kiskeresztese, a szerb
királyi Takovarend nagy keresztjének és az arany koronás érdemkeresztnek
tulajdonosa. 1896 óta a törökkanizsai kerület országgyűlési képviselője. 1911
dec. 24-én magyar bárói rangot nyert, örökös főrendiházi tagsági joggal;
1885-ben Varadiai Baich Máriával lépett házasságra. Jelenleg Törökkanizsán
birtokos. Címer: kékben, zöld halmon, veres ruhás
mellvértes, sisakos vitéz, jobbjában veres keresztes fehér zászlót tartva.
Sisakdísz: veres keresztes fehér zászló. Takarók: veresezüst-kékarany.
Telbisz (óbesenyői).
Imre jogtudor, temesvári kir. közjegyző,
mehalai és lovrini földbirtokos 1912-ben „Óbesenyői” előnévvel nemességet nyert.
Baraczházi Capdebó Ida nejétől származó fia Imre, egyéves huszár-önkéntes.
Termatsits.
György volt zágrábi püspökségi gazdatiszt
gyermekei: György-Antal, László, Sándor Kálmán, Karolin, Berta, Ida, Julia és
Ágnes 1840 márc. 26-án nyertek címeres nemeslevelet, egyúttal pedig adományt
Birdára. A nemeslevelet 1840 aug. 19-én hirdették ki Temes vármegyében.
Alapítója Theodor Konstantin, ki a m. kir. kincstártól vett Krassó megyei Pestyere helységre 1830. aug. 6-án kir. adományt nyert, ezzel nemességét Krassó megye előtt 1831. máj. 3-án kihirdetetté. Fia Theodor (vagy Theodory) György jelenleg is bírja Pestyere helységet.
Thúróczy
(alsó-köröskényi).
Nyitra vármegye ősi
családja, melynek adatait Nyitra vármegye monográfiájában közöltük. A
szakadatlan leszármazás a XVI. század első felében élt Tamástól hozható le,
akinek fia Lukács (1542-1560). Utóda János (1792-1804), neje Tótváradgyai
Kászonyi Anna révén, a szécsányi (Temesszécsény) birtokrészt szerezte meg.
Jánosnak nem lévén fiúgyermeke, Kászonyi Anna szécsányi birtokát János
testvérének, Károlynak unokájára, Tádéra (szül. 1790, †1868) és Tóth Károlyra
hagyta. A család ezenkívül még Keresztes helységben is birtokos volt. Címer: kékben, hármas zöld halmon álló
páncélos, sisakos vitéz, jobbjában görbe kardot tart, balját csípőjére teszi.
Sisakdísz: görbe kardot tartó könyöklő páncélos kar. Takarók:
kékarany-veresezüst.

Timáry.
Heves vármegyéből származik. Márton, Pál és
András 1654 júl. 8-án nyertek címeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól.
András 1814-ben telepedett le Temes vármegyében, ahol esküdtté választották meg.
Tagjai közül Imre (†1888) Topolyán volt birtokos. Ennek fia Béla Belgiumban él.
Tokody.
Bertalan lippai kincstári ügyész és fia Ödön
1847. évi jún. 11-én hirdettették ki nemességüket Temes vármegyében, Bihar
vármegye bizonyítványa alapján. György kir. tanácsos három fia János, József és
Imre 1821-ben Szentandrási előnevet és a szentandrási részjószágra adományt
nyertek I. Ferencz királytól. A család Trencsén vármegyéből származik, honnan
1746 febr. 3-án nyert nemesi bizonyítványt. Jenő nyug. plébános Temesvárott
lakik.
Tormássy (alsebesi).
Sáros vármegyéből származik. Lőrincz
1700-ban nyert címeres nemeslevelet. 1796-ban telepedett le Temes vármegyében, ahol Mélynádason volt birtokos. Tagjai közül Antal (†1827) 1809-ben a felkelt
nemes seregben ezredes volt. Fiai: József, akit a fellázadt oláhok Mélynádason
1848-ban meggyilkoltak, 1830-ban Temes vármegye helyettes alispánja volt és
Mihály (†1852). Fiai: Kálmán (†1873) 1848-ban szolgabíró, majd a honvédseregbe
lépett s gróf Hadik Gusztáv honvédezredes segédtisztje lett. 1861-ben ismét
szolgabírónak választották meg. Mihály 1848 ápr. 5-én alszolgabíró lett,
1861-ben a marosmelléki járás szolgabírája. A honvédség felállítása után a
honvédseregbe lépett századosi ranggal, majd orsz. képviselővé választották (†1875). Fiai: Dezső (szül. 1861) cs. és kir. százados. Imre rendőrtisztviselő.
Aladár jegyző volt Hódoson. Címer: ezüstben, hármas halom középsőjébe
beszúrt kard fölött álló fekete griff, jobbjában két természetes szarvasagancs
között barna keresztet, baljában három buzogányt tartva. Sisakdísz: szembenéző
angyal növekvően, jobbjában két szarvasagancs között a pajzsbeli keresztet
tartva. Takarók: veresezüst-ezüstveres.
Tóth (székelyi zékelyi).
Székelyi Tóth György, valamint fia Péter és
ennek neje Szabó Katalin vitéz hadi tetteinek jutalmául 1634. évi dec. 30-án
nyertek címeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól. E család adatait a Nyitra
megyei kötetben ismertettük. Tagjai közül Károly (szül. 1793) Thuróczy Jánosné
szül. Tótváradgyai Kászonyi Anna végrendelete következtében Szécsány (Temesszécsény)
egy részét örökölte. Fia, Vilmos (szül. 1832 aug. 28-án Szécsány, †1898) v. b.
t. t. 1871-73-ig belügyminiszter, 1879-1895-ig a közös számszék elnöke, a
Lipót-rend nagykeresztese. Címer: kékben természetes rakott várfalból, két
három-három lőréssel ellátott torony között kiemelkedő meztelen véres kar,
kardot tart, a melyre levágott turbános török fő van tűzve. Sisakdísz: a
pajzsbeli kar. Takarók: kékarany-veresezüst.
Tököly (kevermesi
és vizesi).
Popovich Tökölly
János, neje Jovith Fruzsina, gyermekei Bálint, János, Mihály, Ilona, testvére
István, ennek neje Davidovich Anna, leánya Erzsébet, továbbá János és Gáspár,
1706 márc. 16-án nyertek címeres nemeslevelet I. József királytól. A
nemességszerző a rácok élén részt vett a kurucok elleni hadjáratokban s 1708-ban
fogságba is került, de csakhamar kiszabadult. 1724-ben új adományt nyert
Kevermes és Vizes pusztákra, a melyeket már 1715 óta bírt. Tagjai közül Péter,
előbb Csanád vármegye alispánja, majd főispánja, családjának utolsó fisarja (†1844) Román-Bencsek, Buzád, Németbencsek, Blumenthal, Fibis és Saroltavár
helységekben bírt földesúri joggal. Címer: kékben, zöld alapon, balra néző,
kétfejű fekete sassal díszített veres zászlót tartó kétfarkú aranyoroszlán
mögött, fehér paripán ülő veres ruhás magyar vitéz, feketetollas kalpagban és
fekete csizmákban, jobbjában a kantárt, baljában aranymarkolatú görbe kardot
tartva. Sisakdísz: fehér strucctollak. Takarók: feketearany-veresezüst.
Török (telekesi).
Ősrégi család, melyből György utódai Pozsony
és Nyitra vármegyékben telepedtek le. Ebből az ágból származott Imre, 1891-ben
Csanád vármegye főügyésze, kinek első neje Szabó Anna, Szabó Antal Temes
vármegye egykori alispánjának és főispánjának leánya volt. Fiai közül: Andor
Temesvárott lakik, Zoltán Torontál vármegyében Feketetón gazdálkodik. Imre
takarékpénztári tisztviselő Budapesten.
Trattner (petrózai).
Trattner
János Tamás 1717-ben szül. Jahrsmansdorfban Günsnél Ausztriában szegény
szülőktől, 1735-ben Bécsben nyomdásszá lett, 1748-ban ugyanott nyomdát állított,
melynek utóbb kiterjesztése folytán Pesten, Zágráb, Linz, Triest, Innsbruck
városokban fiok-intézeteit állítá fel, 18 könyv kereskedéssel a legelőkelőbb
városokban, sőt Varsóban és Frankfurtban is, két papiros malma is volt. Hzg.
Lichtensteintől megszerzé Ebergäszing uradalmát, mit utóbb eladott. Mária
Terézia udvari nyomdásszá nevezte ki, I. Ferencz császár római birodalmi lovagi
rendre emelte, II. Leopold királytól pedig 1791-ben magyar nemességet kapott ily
címerrel: a pajzs négy felé oszlik, az 1. és 4-ik udvarban fekete oszlopon,
melyek oldalán F. I. arany betű és szám ragyog, egy fekete sas szárny
kiterjesztve lebeg, a 2. és 3-ik vörös udvarban arany nyaklós ezüst griff
ágaskodik; a pajzs közepét koronás kisebb vért foglalja el, melyben zöld téren
vörös csőrű kétfejű ezüst sas széterjesztett szárnyakkal áll. A pajzs fölötti
sisak koronáján két koronás sisak áll, a jobb oldaliból egyes fekete sas szárny,
a balból arany nyaklós ezüst griff emelkedik ki. Foszladék jobbról arany-fekete,
balról ezüst vörös. E Trattner János Tamás meghalt 1798. máj. 13-án. Micsoda
vérséges viszonyban állott ehhez a következő, nem tudjuk. Trattner
Mátyás Vas megyében Felső-Eörben született. Fiatal korában Bécsbe a főlebb
említett Trattner János Tamás nyomdájában tanult. Járt Párizsban. 1779-ben Budán
az Egyetemi nyomda igazgatója lett. 1780-ban pedig Pesten magának állított
nyomdát, melyet 1813-ig és fia halála után ismét 1824-27-ig igazgatott. A magyar
irodalomra nézve nagy érdemeket szerzett, 1819. jun. 30-án pedig I. Ferencz
királytól Krassó megyei Petróza helységre maga, és fia János Tamás, és rokona
Károly mérnökkari kapitány és Spalatrói parancsnok részére kir. adományt nyert,
mely 1822. márc. 22-én Bécsben újra kiadatott és azon évi szept. 30-án Krassó
megyében kihirdettetett. Az akkor nyert címer következő: a négy felé osztott
pajzs 1. és 4-ik udvarában zöld téren a kaptárt körül rajzó méhek láthatók, a 2.
és 3-ik udvarban griff ágaskodik. Mátyásnak fia János-Tamás szintén pesti
nyomdász, Szatmár és Krassó megyei táblabíró még atyja életében magtalanul
meghalt 1824. márc. 14-én kora 34. évében. Mátyás maga meghalt 1828. feb. 16.
kora 84. évében. Nejétől Pauer Erzsébettől nevezett elhalt fián kívül két leánya
maradt: Karolina Zimburgné, meghalt 1838. ápril. 21-én kora 33. évében, és
Mária, ki meghalt 1837. júl. 12-én kora 37. évében, ez neje volt patyi Károlyi
István ügyvédnek, ki mintegy fiúsított neje után a Trattner-Károlyi nevét viselé,
és az öröklött nyomdát haláláig igazgatá. Az említett Károly mérnöki kapitány
utóbb altábornagy és osztályfőnök a hadsereg főparancsnokságnál, 1859-ben a vas
korona rendet nyerte. Petróza helység utóbb a Gyika család tulajdonává vált.
Trifunátz.
T. Demeter 1816 június 21-én nyert címeres
nemeslevelet »Báttfai« előnévvel, a mit 1816. szeptember 3-án hirdettek ki
Torontál vármegyében.
Ullmann.
Mór fiai: Frigyes, Izidor, Adolf, Vilmos,
Sámuel és Gábor 1825 dec. 2-án nyertek címeres nemeslevelet. A nemességszerző a
XIX. század első felében Keresztes (Temeskeresztes) helységben bírt földesúri
joggal.
Urbán (monyorói).
Arad vármegyéből származik. Gyula I. Ferencz
királytól adománylevelet nyert Monyoróra, melyet 1845 november 17-én hirdettek
ki Torontál vármegyében. Tagjai közül Iván (1900-1905.) és 1910 óta másodízben
Arad vármegye és Arad szabad királyi város főispánja, Törökbecsén birtokos.
Címer: kékben, zöld alapon szemközt álló páncélos, veres tollbokrétás, sisakos
vitéz, jobbjában egyenes kardot tart, balját csípőjére támasztja. Sisakdísz:
egyenes kardot tartó könyöklő páncélos jobb kar. Takarók: kékezüst-veresarany.
Uzbasich
(eredetileg Juzbasich).
Varasd vármegyéből
Mihajlováczról származik. Egyike azoknak a családoknak, a melyeknek tagjai a
zágrábi püspökség hűbérnökeiként 1801-ben telepedtek le Torontál vármegyében, ahol Kőcsén volt birtokos. Jelenleg Gáspár a csenei járás főszolgabirája, Kőcsén
és Csenén birtokos. Címer: Kékben, zöld alapon álló magyar
vitéz, jobbjában görbe kardot tart, balját csípőjén nyugtatja. Sisakdísz:
pajzsalak növekvően. Takarók: kékarany, vörös-ezüst.

Várkonyi.
István Temes vármegye szolgabírája, 1735
okt. 3-án Heves és Külső-Szolnok vármegye bizonyítványa alapján hirdette ki
nemességét. Fia: Ádám 1832-41. Temes vármegye főjegyzője, 1839-40-ben
országgyűlési követe, 1841-45-ig a vármegye első alispánja volt.
Vinczehidy (vinczehidi).
A nemességet V. Izidor, a nagykikindai
takarékpénztár igazgatója 1885 máj. 6-án kapta »Vinczehidi« előnévvel a
nagykikindai magyarság politikai és kulturális mozgalmainak vezetéséért s
különösen az ottani magyar gimnázium létesítése körüli kitartó és eredményes
munkásságáért. Fia: Ernő (szül. 1870.) Torontál vármegye főjegyzője. Dezső
(szül. 1877) ügyvéd. Címer: három természetes színű méhvel megrakott jobbharánt
ezüst pólyával vágott pajzs felső kék mezejében, a pajzs szögletéből sugárzó
aranynap. Az alsó vörös mezőben haladó aranyoroszlán. Sisakdísz: zárt veres kék
szárny között kinövő aranyoroszlán. Takarók: kékezüst, veres-arany.
Új nemes család, melyből Vrányi Argirius megszerezvén a kir. kincstártól Krassó megyében Vrány helységet, arról nevet és előnevet kapott és egyszersmind a jószággal adományos nemességet 1826-ban. Nemessége Pest megyében 1826. aug. 31-én, Krassó megyében 1828. dec. 15-én hirdetetett. Fiai György Pesten, és Sándor kinek gyermekei vannak. Kostantin kereskedő. Nevezett helységet a család most is bírja.
Vuchetich (brinyi
és csenei).
Horvátországból származik, hol már a XIV.
században a nemesek között szerepel. 1820-ban, midőn horvátországi birtokaiért
Csenére nyert adományt, Torontálban is meghonosodott, hol 1829 máj. 11-én
hirdettette ki a nemességét. A magyar nemességet Pál drinji vajda és Kenéz,
valamint fiai: György, Farkas és Péter, leánya Philoméla 1652 ápr. 29-én
nyerték. Ezek egyikének utódai Lőrincz és Mihály, 1698 aug. 14-én Lipót
királytól Briny nevű nemesi birtokra és tartozékaira adományt nyertek. Tagjai
közül Farkas, az egyik címerszerző, Brinye vár kapitánya volt. Mileta a
Napoleoni elleni hadjáratok alatt a maburgettói erődítvény parancsnoka. Miklós
(†1823.) udvari káplán. György (†1843.) huszárkapitány; Mátyás (†1827.)
egyetemi tanár. György (†1876.) zsombolyai járási főszolgabíró, később
járásbíró. Miklós (1833.) árvaszéki elnök. Ferencz (†1889.) plebános. Endre (†1894.) ügyvéd, Alajos jelenleg nyug. aljárásbíró. István jogtudor, zágrábi
kanonok (†1894). Sándor nyug. főispán. II. István nyug. ezredes. III. István
honvédhuszárőrnagy. Lukács cs. és kir. őrnagy. János honvédszázados. IV. István
honvédhadnagy. V. István perjámosi szolgabíró. Ödön billédi ügyvéd. Iván dr.
módosi ügyvéd. VI. István Párdányi plébános. József nyug. vasúti titkár. Címer: vörösben két keresztbe fektetett kard
elé állított aranyszélű kék pajzson »Pedes et eques« jelmondat. Sisakdísz:
kétfarkú aranyoroszlán növekvően, jobbjában buzogányt tart. Takarók:
kékarany-veresezüst.
Vukovics.
Száva újvidéki, Tódor és Sándor fiumei
polgárok, valamint Száva nejétől Sakabent Zsófiától született Vuk, Katalin és
Márta, továbbá Tódor neje Sumlyay Anna, végül Sándor nejétől Milidragovics
Erzsébettől született István és Anna, 1791 június 3-án nyertek címeres
nemeslevelet II. Lipót királytól. Szabbás, az újvidéki szerb gimnázium
megalapítója, pedig 1802 dec. 9-én a Beregszov-i (így) előnevet. A családból
1838-ban Katalin Beregszó helységben bírt földesúri joggal. E család sarja: Sebő
(szül. 1811, †1872-ben Londonban). Közpályáját Temes vármegyében kezdte
aljegyzőként, majd szolgabíró s 1848-ban alispán lett; a szerb mozgalmak
kitörése után pedig kormánybiztossá nevezték ki. 1849-ben Szemere Bertalan
minisztériumában az igazságügyi tárcát vállalta el. Fia Gábor Krassó-Szörény
megyében lakik. Címer: arannyal és veressel hasított
pajzsláb fölött, a melyben elül egy veres csőrű és lábú fekete sas, hátul
aranymarkolatú görbe kardot tartó arany oroszlán, kékben ezüst cölöp előtt álló
aranyos ruhájú angyal veres fátyollal és arany szárnyakkal, tőle jobbra hat
(1:2:2:1) ezüst holdsarló, balra pedig hatágú aranycsillag alatt ezüst
holdsarló. Sisakdísz: természetes farkas növekvően. Takarók:
veresezüst-kékarany.
Wimpffen.
Őse Domonkos Herman nürnbergi polgár 1555.
aug. 18-án nyert címerlevelet. Wimpffen, másként Herman János Frigyes és János
Detre testvérek pedig 1658 aug. 13-án birodalmi báróságot nyertek
címerbővítéssel. Károly Ferencz Ede 1797-ben birodalmi grófi rangra emelkedett.
Stájerországi birtokosként, 1819 ápr. 27-én az ottani rendek sorába vették fel,
1840 aug. 2-án pedig a tiroli tartományi urak sorába. Tagjai közül Ferencz
Károly Ede (szül. 1776, †1842), második fia Viktor Egyed (szül. 1834, †1897) csász. és kir. udvari tanácsos, a csász. és kir. osztrák állami távírda
vezérigazgatója, 1860-ban nőül vevén báró Sina Anasztáziát (sz. 1838, †1889), e
házassággal a báró Sina-család összes Temes és Torontál vármegyei birtokait
megszerezte. Fiai: Siegfried (szül. 1865) és Simon (sz. 1867) 1902 okt. 3-án
magyar grófi rangot nyertek, örökös főrendiházi tagsággal. Siegfried jelenleg
Alsóbencsek, Buzád, Felsőbencsek, Kisgye, Saroltavár és Temesfüves helységekben
birtokos. Testvére Simon az óbébi uradalmat bírja. Címer (bárói): kékben, hármas zöld halmon
egy ezüst kos, előlábaival aranykeresztet tartva: Sisakdísz: hét-hét (1:1:2:3)
arany hársfalevéllel megrakott két veres szarv között kinövő pajzsbeli kos.
Takaró: mindkét felől: veres-ezüst.
Wodianer (kapriorai).
Kereskedési üzlet folytán
meggazdagodván, 1844-ben nemességre emeltetett, és pedig Wodianer Sámuel Krassó
megyei Kapriora helységre Bécsben 1844. júl. 2-án kelt királyi adományt nyert,
mely Krassó megyében 1845. jún. 11-én kihirdetve lőn. Sámuelnak fia Albert nőül
vette borosjenői Aczél Zsófiát. Móricz nagykereskedő, a Duna gőzhajózási
társulat administrátora 1857-ben Ferencz József rend kis keresztese, és
bankkormányzói helyettes, mint a másod osztályú Vas korona lovagja e
rendszabályai szerint 1863-ban ausztriai báróságot nyert. Albert báró, 1865-ben
Nyitra megyéből országgyűlési képviselő lett. Címere jobbról balra vont
szelemen által, melyben két dohánylevél látható, szegletes két udvarra oszlik, a
jobb oldali alsó kék udvar alján a Dunán úszó csónakban három egyén ül, fölötte
félhold ragyog, a baloldali felső vörös udvarban növő fekete egyfejű sas
kiterjesztett szárnyakkal látható, fölötte két arany csillag ragyog. A pajzs
fölötti sisak koronáján tarajos kakas áll. A pajzsot két oldalról foszladék
veszi körül.
Woracziczky (woracziczki
gróf, pabienitzi báró).
Ősi fészke a 803-ban épült Pabienicz vára,
mely a XVIII. század első felében még romjaiban fennállott. Tagjai közül Ferencz
Helfried, Adalbert és Lipót 1704 aug. 2-án Károly kerületi főnök Csehországban,
1726-ban cseh grófi rangot nyertek: Antal csász. és kir. alezredes 1738-ban
nyert grófi rangot. A jelenleg élő nemzedék őse Antal, 1783 május 13-án nyert
birodalmi grófi rangot, fiai a család két főágát alapították. János Antaltól (†1829 ápr. 7-én) származik a pabienitzi ág, Joakhimtól (szül. 1780,
†1838) pedig
a Woracziczky-Bissingen ág. Az utóbbi azonban kihalt. A fenti János fia Henrik
(szül. 1825 március 22, †1899 dec. 3), 1853-ban nőül vevén báró Izdenczy
Karolinát, Temes vármegyében Monostoron telepedett le. Fiai közül: György Henrik
(szül. 1856) csász. és kir. kamarás stájerországi birtokos és a hitbizomány
haszonélvezője. János (szül. 1857) cs. és kir. kamarás, orsz. képviselő, kinek
neje Khuen-Belasi Sabine grófnő, csillagkeresztes hölgy, Majláthfalva és
Monostor helységekben birtokos. Fiai: Olivér (szül. 1885) csász. és kir. tart.
huszárhadnagy, cs. és kir. kamarás, fogalmazó a külügyminisztériumban. János
Andor (szül. 1886) csász. és kir. kamarás, huszárhadnagy. Károly (szül. 1888)
csász. és kir. alkonzul Sanghaiban, beosztva a pekingi nagykövetséghez.
Zelenski (zelankai
gróf).
Ősi lengyel család, mely a Ciolek címert
használja. A család a poseni tartományban és Galicziában volt birtokos. Tagjai
közül Zelanka-Zelenski Ferencz bieczi várnagy 1801 március 5-én grófi rangot
nyert. A család magyarországi ágát László (szül. 1809 június 29-én, †1863
július 14-én) csász. és kir. dzsidás százados és csász. és kir. kamarás
alapította, aki 1846 ápr. 26-án nőül vevén Eötvenesi Lovász Amáliát (szül.
1825, 1907 február 5. Szacsal), Temesújfaluban telepedett le. E házasság révén a
Lovász-család birtokai a Z. László gyermekeire szállottak. Fia: Róbert (szül.
1850) Temesújfaluban birtokos, ezenkívül Ötvenes, Sistarócz és több más
községekben vannak birtokai. Róbert csász. és kir. kamarás, v. b. t. t., 1899
július 12-én magyar grófi rangot nyert örökös főrendiházi tagsággal. Nővére
Matild (szül. 1852) csász. és kir. csillagkeresztes palotahölgy, Felsőszílvási
báró Nopcsa Elekhez ment nőül. Birtokai: Újarad, Kisszentmiklós, Zádorlak és
Lippakeszi. Címer: ezüstben, zöld halmon álló vörös
bika. Grófi korona. Sisakdísz: a bika növekvően: Takarók: mindkét oldalról:
veres-ezüst.
Zichy Ferraris gróf.
A család eredetét és leszármazását a Pozsony
vármegyei kötetben ismertettük. A jelenleg virágzó nemzedék őse János (†1767.),
kinek fia István (szül: 1722, †1769.) az oroszvári főágazat alapítója. Ennek
második fia: Károly (szül. 1753 márc. 4., †1826 szept. 28-án.) Békés, majd Győr
vármegye főispánja, 1783-ban kamarai tanácsos, 1785-től kamaraelnök,
tárnokmester és v. b. t. t., majd 1787-től a m. kir. helytartótanács elnöke s
1788-tól országbíró, az aranygyapjas rend vitéze, 1808-tól kezdve pedig az
államtanács tagja és az állami minisztérium elnöke. Kamarai tanácsosként
1783-ban kincstári birtokon telepítette Zichyfalvát. Fiai közül Ferencz
altábornagy (szül. 1777, †1839.), nőül vevén gróf Ferraris Vilmát, az 1802. évi
32. törvénycikkel Magyarországon is honfiúsítást nyert és 1811. évi ápr. 12-én
engedélyt kapott arra, hogy leszármazóival együtt a Zichy-Ferraris nevet viselje
és a Ferraris címert a Zichy-címerrel egyesítse. Ferencz Nagytószeg, Kistószeg,
Molydorf (Molyfalva), Szenthubert, Charleville (a mai Károlyliget), Seultourn (a
mai Szentborbála) helységekben és Nagytóba pusztán bírt földesúri joggal. Fiai:
Emanuel (szül: 1808, †1877.), Bódog (szül. 1810, †1885.) cs. kir. kamarás és
Lajos (szül. 1814, †1859.). Bódog fiai: Viktor (szül. 1842, †1880.) Moson
vármegye alispánja, majd Pest vármegye főispánja, aki Molyfalván, Nagytószegen
és Kistószegen volt birtokos, a mely birtokait báró Billot Cirillnek adta el.
Lajos (szül. 1844,) a főrendiház tagja. Emanuel (szül. 1852.) cs. és kir.
kamarás. Budapesten lakik. Jelenleg a családból Ágost Torontálorosziban, Andor
Pészakon birtokos, az utóbbi szintén a család oroszvári főágából származik. Ez
ág alapítójának Istvánnak elsőszülött fia volt Ferencz (szül. 1751 febr. 17, †1812.), Békés, majd Pest-Pilis-Solt vármegye főispáni helytartója, 1788-ban
Zemplén vármegye főispánja, majd főpohárnok-mester és Veszprém vármegye
főispánja, aki a vedrődi ágazatot alapította. Tíz gyermeke közül Ferencz
József, Károly és Edmund három vonalra osztották a vedrődi ágat. Ferencz József
(szül. 1874, szept. 20-án Pozsonyban, †1861 aug. 15. Pozsonyban) kir.
főajtónálló és Bihar vármegye főispánja alapította a seregélyesi vonalat. Fiai
közül László (szül. 1799, †1868 jan. 9-én Pesten) cs. kir. kamarás, 1848 előtt
m. kir. helytartósági tanácsos. Nejétől gróf Széchenyi Máriától született fia:
László (szül. 1830, †1896.) cs. és kir. kamarás. Neje: gróf Széchenyi Ernesztin.
Fia Andor (szül. 1858 nov. 13-án.) 1891 jún. 1-én Pozsonyban lépett házasságra
Pészaki Bajzáth Mária csillagkeresztes hölggyel. E házasságból született Vera,
Erzsébet, Magda és Dezső Antal (szül. 1904.). Címer I.: kékben, lebegő aranykoronából
kiemelkedő, négy-négy ágú szarvasagancs között lebegő, egyenlő szárú
ezüstkereszt. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: mindkét felől kékarany. Címer II.:
Hasított pajzs. Elől a Zichy-címer kékben, aranyleveles koronából kiemelkedő
négy-négy ágú szarvasagancs-pár között, a máltai kereszt. Hátul a Ferraris-címer:
vágott pajzs, felül ezüstben kinövő kétfarkú természetes színű oroszlán. Alul
veresben két aranypólya. A pajzs fölött grófi korona. Pajzstartók: két arany
oroszlán.
Zoldy (zoldi).
Franges Simon écskai
uradalmi bérlőtől és nejétől Vettich Erzsébettől született Péter, Simon, Nándor,
Lipót, Mihály és Erzsébet családnevüknek Zoldyra való változtatásával, Zoldi
előnévvel, 1845 Szent Jakab hava 10-én nyertek czímeres nemeslevelet V.
Ferdinánd királytól. Mihály (szül. 1837.), aki Lázárföldön volt birtokos, 1910
máj. hó 13-án örökbe fogadta Küffer Húgó Béla cs. és kir. huszárkapitányt, akire
nemességét és címerét is átruházta. Címer: kékben hármas zöld halom középsőjén
nyugvó leveles aranykoronából kinövő arany griff, első lábaival három arany
búzakalászt tartva. Sisakdísz: pajzsbeli griff. Takarók: mindkétfelől kékarany.

Zsiros.
L. Antalffy-Zsíros.
Források:
Lendvai Miklós: Temes
vármegye nemes családai I-III. - Reiszig Ede: Torontál vármegye nemes családai -
J. Siebmacher's allgem. Wappenbuch: Der Adel von Ungarn. - Stammbuch des
blühenden und abgestorbenen Adels in Deutschland. - Nagy Iván: Magyarország
családai I - XIII. k. - Magyar nemzetségi zsebkönyv: I. Főrangú családok, nemes
családok. - Dr. Illéssy-Pettkó: Királyi könyvek. - Kempelen Béla: Magyar Nemesi
Almanach. - Gothaisches Genealogisches Taschenbuch der Grüflichen Häuser 1910.
évf. - Turul 1883. - 1911. évf. - Nagy Iván családtört. értesítő I-III. - Végül
Lendvai Miklós adatai Temes vármegye levéltárából.