Március 15-én az előző évekhez
viszonyítva már-már tömeges részvétellel zajlott a Herglotz-féle
negyvennyolcas emlékműnél a koszorúzás. Az ünnepség nemzeti imádságunk közös
eléneklésével zárult, amely nem az alkalmilag Resicabányán tartózkodó pécsi
egyetemisták részvételének köszönhető, akik hivatalos küldetésben dolgoznak a
megye területén az Eftimie Murgu
Egyetem irányítása alatt, hanem a szólás- és éneklési szabadságnak.
Makay
Botond
elnök az emlékmű hátsó részén, napsütéses oldalon mondja beszédét.
Makay Botond megyei-területi RMDSZ-elnök
beszédében örömmel állapította meg, hogy növekvőben van az ünneplők száma, de
nagyobb tömegben jobban kifejeződésre juthatna az együvé tartozás méltósága. Beke László nyugalmazott mérnök vázolta a negyvennyolcas
eszmék kimutatható eredményeit.
Az RMDSZ-székházban, a
teadélutánnal egybekötött város- és ipartörténeti képeslapkiállítás-megnyitón
is harminc körüli volt az érdeklődők száma. Bálint Mihály mutatta be apósa,
Vető
Albert gyűjteményének csaknem száz darabját, Majlát
László zeneiskolai tanuló gordonka-műveket játszott.
©Makay Botond