I.  ÍGY KEZDŐDÖTT...

         (Az első 150 év: 1703-1854)

Előzmények: 1688-ben, miután Veterani visszafoglalja Karánsebest, a törökök kivonulnak a Hegyi Bánság területéről (tehát 28 évvel Temesvár és a Temesi Bánság felszabadítása előtt)

1703.: A Bánságban, pontosabban Oravica és Boksánbánya környékén, Mathias Brunner vezetésével, osztrák bányászok elkezdik a törökök által 1688-ben elhagyott vas- és rézbányák ismételt feltárását (a térképen a "villogó" vonallal aláhúzott helyiségekhez szöveges ismertető is olvasható a kronológiában)

1717.: Megalapítják Oravica bányászati városrészét, Oravicabánya (Montanorawitz) név alatt

1718.: Dognácska környékén Schubert Johann nagymennyiségű vasércet fedez fel

1718.: Csiklován felépítik az első rézolvasztó kemencét, ez az első ilyen létesítmény a Bánság/Krassó-Szörény/Szörényi Bánság területén

1718 ősze.: Oravicára érkezik az első 13 tiroli bányász
Szerencsére ismerjük a nevüket, ők a következők: Josef Doll, Johann Doll, Peter Jauf, Mathias Jauf, Cristoph Dardler, Johann Hanitzel, Martin Soll, Ulrich Soll, Joseph Paumgartner, Jakob Reitter, Sebastian Pichler, Andreas Knall, Johann Forverker. A bányászokat Oravicán, Boksánbányán és Dognácskán alkalmazták. Őket rövid időn belül újabb bányászok és olvasztárok követték, éspedig Csehországból: 10 bányász, két vasolvasztómester, két rézolvasztómester, két kovácsmester és egy kohóépítő-mester.

1719.: Boksánbányán felépítik, és üzembe helyezik az első kohót
Az első boksánbányai kohót Frederich Freiberg bányafelügyelő tervezte. Az üzem neve „Alt Werk” volt, fontosabb berendezései: nagyolvasztó-kemence, öntöde, kovácsműhely. A gépek működtetéséhez a Berzava folyó vizével meghajtott hidraulikus kerekeket alkalmaztak. A nagyolvasztó tüzelőanyaga faszén volt, amit a környező bükkfaerdőkből termeltek. A régi nagyolvasztó víztornya és a hozzá vezető vízárok még most is látható a Bocsa-Montana vasútállomás közvetlen közelében. 1720-ban Boksánbánya már az egész Bánságot és részben Erdélyt is ellátja vassal.

1722.: Üzembe helyezik az új kohót Boksánbányán
Mivel az „Alt Werk” ki volt téve a Berzava áradásainak, a kohót áthelyezték, és a „Neu Werk” területén építették fel. Abból az időből megmaradt egy domboröntvény amely egy Bibliai jelenetet ábrázol (A szent család Egyiptomba menekül Heródes elől).

1722.: Az első rézbánya megnyitása Dognácskán

1723.: A "Bányaigazgatóságot" áthelyezik Temesvárról Oravicabányára

1728.: Újmoldován megnyitják az első bányát

1729.01.22.: Az első „montanisztikus” szakiskola megnyitása Oravicán
Fontos megjegyezni, hogy ez volt az első ipari szakiskola nemcsak Románia, hanem Dél-Kelet-Európa területén. A szakiskolát 1789-be Resicabányára helyezték át.

1734.: Újabb 3 nagyolvasztót építenek Boksánbányán
1734-ben még további 3 nagyolvasztót építettek. A termelés állandó növekedésben volt, de a faszén hiánya, a bükkfaerdők letarolása miatt szinte lehetetlenné vált a további működés.

1737-1739.: A törökök betörnek a Bánságba
Elfoglalják Orsovát, Karánsebtes, Lugost és fenyegetik Temesvárt is. Egy részük a Berzava völgyében nyomulnak előre és lerombolják az ipari létesítményeket Boksánbányán és Dognácskán, Resicabánya is török kézre kerül. A nehézségeket tetőzte a kitörő pestisjárvány és a folyamatos fosztogatás is, aminek következtében nagymértékben visszaesett a bányák és a fémipari létesítmények termelése. Sok üzemet megszüntettek és sok helyiség elnéptelenedett. A károk mértékére jellemző, hogy Gris(s)elini, aki 40 évvel később látogatta meg a Bánságot, még mindig igen szomorú állapotokról számol be.

1740.07.29.: A bécsi udvari kamara rendeletben szabályozza a magánbányák jogi viszonyait
E szerint a vállalkozók ingyen használhatták a meglévő tárnákat, hutákat és épületeket, minden bányaközösség részére szántóföldeket, legelőket és erdőt hasítottak ki, illetve azokat kizárólag a bányászat érdekei szerint kezelték. Megszabták a robotmunkások napszámbérét (12 krajcárban), a bányamunkásoknak kedvezményes árban gabonát, a bányáknak, pedig tüzelő- és építőfát, faszenet stb. biztosítottak.

1740.: Az európai hírnevű Simon & Juda rézbánya megnyitása Dognácskán
Amikor feltárták a bányát, a bányászok óriási rézérckészletekre bukkantak. Frencesco Gris(s)elini szerint a bánya „európai hírnévnek” örvendett. Szerinte a temesvári David Hübner, aki a bánya egyik résztulajdonosa volt, „az évek során hihetetlen összeget, 2.548.000 Guldent keresett a bányából”. 1741-ben Dognácskabányán is megnyílik az első (német nyelvű) montanisztikus iskola. A Dognácskai színesfémolvasztó a XIX. században még termelt.

1741.07.31.: A kormány kiterjeszti a Miksa császár által 1580-ban kiadott ún.
Miksa-féle bányatörvény hatályát Magyarországra és a Bánságra is
A kedvezmények eredménye az ércbányászat nagyarányú fellendülése és számos bányásztársulat alakulása volt. A bányáknak nagyon előnyös volt, hogy termékeiket mindenkor azonnal értékesíthették, a kincstár pedig a réz és a többi fém beváltási és forgalmi ára közötti különbség révén, az addigi ráfizetés helyett, csakhamar évente több mint 60.000 forint tiszta haszonhoz jutott.

1769.11.01.: Elkezdődik a resicabányai kohók építése
Az év elején egy bizottság felmérte az építkezés területét (feljegyzés az üzemek részére átadandó területekről), meghatározta az építmények elhelyezését, felbecsülte a szükséges munkaerőt és a költségeket, valamint összeállította a kivitelezési tervezetet. A bizottság tagjai: Delius és Woginger (tanácsadók), Karl Alexander Steinlein a temesvári földügyi hivatalból, és Joseph Desiderius Redange bányamester. A bizottság jelentése 1769.04.13-án került a „Császári Udvari Kamara” elé. 1769.08.17-én Franz Xaver Schöner osztrák tanácsnok meghozza a kamara beleegyező döntését, és gróf Karl Clary a tartomány kormányzója, elrendeli az építkezést Resicabányán. Resicabánya egyik legrégebbi térképe, illetve (mai) címere.

1771.07.03.: Az első két kohó üzembe helyezése Resicabányán
Begyújtják a tüzet a két kohóban. A kohókat „Franciscus” és „Josephus” névre keresztelték, és a kohókat Mihail Gozdici krasovai ferences szerzetes szenteli fel.
A tüzet Joseph Desiderius Redange és Franz Joseph Müller von Reichenstein gyújtották be. Mindkét kohóra egy-egy öntöttvas táblát helyeztek, az alábbi felirattal:

Iussu
Augustae Theresiae currante
Millerio atque Redangio exsurexerat furnus iste
(A Fenséges Theresia parancsára,
Miller és Redange felügyelete alatt
Építtetett ez a kohó).

Ezen alkalommal készítettek egy átadás-átvételi jegyzőkönyvet is, amelyet Engelbert Scheuchsteul és Joseph Lammer írtak alá, amely rögzíti az üzembe helyezés tényét, és tartalmazza a berendezések és épületek leltárát is. A két kohó mellett négy kovácsműhely (egy szerszámok gyártására), és további 21 kiszolgáló épület, amely mind szerepel az Oravicabányai Bányakapitányság-nak 1771.08.21-én átadott térképen (a részletek itt láthatók: kiemelt részlet). A kovácsműhelyekben (favázas kalapácsok, vízkerékhajtású kalapács) a gyártás 1771.10.08-án kezdődött.
Érdekes: Európában a nehézipar híres cégei jóval később jelentek meg, például: Krupp (1811) , Vitkovice  (1828), Sulzer (1834), MAN (1834) , Donawitz (1836), Burmeister & Wain (1843) , Skoda (1859) . Abban az időben a „Resicabányai Művek” már hagyományokkal rendelkező társaság, védjegyét „A farkas a koronával” már jól ismerték Közép- és Kelet-Európában. Megjegyzés: a resicabányai kohókról azt mondták, hogy „a tűz soha nem aludt ki”. Ez majdnem pontosan 220 évig igaz is volt (1931-1933 között, a nagy gazdasági válság idején  egyszer már leállították a kohókat), amíg 1991-ben véglegesen le nem állították a kohókat és nagyjából a teljes kohászathoz kapcsolódó ipari tevékenységet is. Jelenleg csak az elektromos acélgyártó egység működik, az is ritkán, megrendelés esetén.
A történet vége: 2004.12.04-én, 16:33-kor felrobbantották az 1-es számú kohót.

1776.: A már nagyobb terjedelmű „Resicabányai Üzemek” átkerülnek az „Oravicai Bányaigazgatóság” felügyelete alá
Az üzemek első két igazgatója: Bernhardt Abt és Ludwig Edelbluth. Szervezeti szempontból a resicabányai bányászati felügyeleti iroda irányította az üzemet is. Az iroda munkatársai között volt az üzemek és műhelyek vezetője (Verweser und Controler), aki az erdészetet is felügyelte (Waldschaffer), valamint a kohók és formázóüzem vezetője (Hütten und Formereyschaffer). A felügyeleti iroda helyt adott a szükséges műszaki személyzetnek és gondoskodott megfelelő irodahelyiségekről is.

1782.: Egy új kohót építenek, az egyik 1771-ben épített helyében

1787.: A törökök ismét elfoglalják a Bánság egy részét
Ismét lerombolják a bányászati és ipari létesítményeket Újmoldován, Oravicán és Szászkabányán (a Szászkabányai kemencék tervrajza), de ellentétben az előző háborúval, Resicabánya nem került török kézre, ipari létesítményei épségben maradtak.

1790.: Stájerlakanina erdőiben szenet találnak
Az első széndarabokat Mathias Nikolaus Hammer erdei munkás találta, a „Disznós (vagy disznópásztor) völgye” („Valea Porcarului”) területén, és úgy írta le, hogy ez egy „csillogó fekete kő”, ami vizsgálatok után egy igen jó minőségű kőszénnek bizonyult.

1792.: Az első szénbánya megnyitása Stájerlakon
Az első rendszeres bányászati tevékenységet, valamint újabb lelőhelyek feltárását egy Németországból jött vállalkozó, Heinrich Hensch végezte.
Az első időszakban a szenet csak helyben értékesítették, főleg az olvasztókemencéknél. A „Császári Udvari Kamara” csak 8 területet vett ellenőrzése alá, a többit magányszemélyeknek adta bérbe. A termelés ezekben az években igen csekély volt, kb. 2.000-2.200 t/év.

1793.: A resicabányai üzemek első exportmegrendelése
Resicabánya első folyamatos exportmegrendelése 20.000 öntöttvas gránátra, a Nápolyi királyság részére. Megjegyzendő, hogy a hadianyaggyártás a későbbiekben is az egyik fontos feladata volt a Resicabányai Üzemeknek. Ebben az évben stájerországi telepesek megalapítják Ferencfalvát.

1796.: Lederer megnyitja az oravicai patikát

1802.: Ferencfalván felépítik, és üzembe helyezik a kovácsműhelyt, két hevítőkemencével

1803.10.14.: A Hofmannfívérek (Antal és Ferenc) szerződést kötnek a Pojána-Ruszka hegységben létesítendő vasmű tárgyában
A szerződés eredetileg örökidőre szólt (für immerhinige Zeiten), de a „Császári haditanács” (Hofkriegsrat) az 1804.05.16-án kelt jóváhagyási záradékában a szerződés érvényességi tartamát 28 évben állapította meg, azzal a hozzávetéssel, hogy amennyiben azt lejártakor nem hosszabbítanák meg, a kincstár köteles lesz a vevők által létesített berendezéseket megváltani. Ruszkabánya további történetét l. "TÖRTÉNETEK": "Ruszkabánya" alatt.

1804.: A resicabányai üzemekben két kohó működik (az egyik 22 láb magas), valamint két kovácsműhely, egy szerszámkovácsoló műhely és egy szegkovácsoló műhely

1806.: Átadják a forgalomnak a Resicabánya-Ferencfalva országutat
Építését 1802-ben kezdték azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegyék a fa és faszén szállítását a Resicabányi Üzemekbe. Ezt követték a Resicabánya-Stájerlak, Resicabánya-Lupák, Vasakna (Vaskő)-Dognácska országutak, amelyek amint átkerültek a StEG fennhatósága alá, elsőként szorultak javításra, korszerűsítésre.

1812.: Működik a pénzverde Csiklován
I. Ferenc (1792-1835) császár nevére 1812 és 1816 évszámmal O verdejeggyel az Oravicabánya melletti Sziklován/Csiklován (Csiklóbányán) 3, 1, 1/2 6s 1/4 krajcár értékű rézpénzeket vertek. Tekintettel arra, hogy változatlan évszámmal több éven át folyt a rézpénzverés, lehetséges, hogy a sziklovai/csiklovai pénzverde még 1816 után is működött.

1817.: Az „Oravicai színház” hivatalos megnyitása

1827.: Sikerül a stájerlaki szén kokszosítása
Az igen primitív boksákban kokszosított szenet sikeresen alkalmazták a színesfémkohászatban, aminek következtében ugrásszerűen megnövekedett a szénbányák termelése is, 1830-ban elérte a 7.000 t/évet, míg 1845-ben a termelés már 19.000 t/év volt.  Ez szükségessé tette több ezer tonna szén szállítását Oravicára és Szászkabányára, az ottani színesfémüzemekbe.
1837-ben a stájerlaki szenet az „Felső-Ausztriai vasúti igazgatóság” („Kaiser Ferdinand-Nordbahn”) kipróbálja és kitűnő minősítést ad ki, aminek következtében a legjobb szénminőség egyike lett Európában.

1830.: Pénzügyi nehézségek miatt a Császári Udvar eladná a Bánsági üzemeket, bányákat és területeket, de nem talál vevőt. Ez az első ilyen jellegű kísérlet

1833.: Aranyat találnak Oravicabánya környékén
A teljes termelési időszak alatt 302 mázsát (1 mázsa = 56,1 kg) aranyat bányásztak, a csúcsév 1847 volt, 1849-ben leállították a bányászatot és 1852-ben be is zárták az aranybányát.

1845-1846.: Felvetődik a resicabányai üzemek korszerűsítésének szükségessége
1845-ben megtervezik a szükséges beruházásokat, és 1846-ban elkezdik az üzemek átállítását a Domán és Szekul (Kemenceszék) bányáiban kitermelt szén használatára. A bányákat magánszemélyek bérlik és üzemeltetik. A következő időszakban a teljes üzemet átépítik, korszerűsítik. Említésre méltó, hogy a korszerűsítési folyamatban helyben építenek 100 LE-s gőzgépeket, az olvasztókemencék fúvóberendezéseihez, és ezek voltak az első gőzgépek, amelyeket „Bécstől keletre” gyártottak.

1846.: Üzembe helyezik az első, üzemi vasútvonalat Resicabányán
A korszerűsítés keretében az öntöde és a hengermű között építenek egy lóvontatású üzemi vasútvonalat. Ez volt az első ipari vasútvonal az üzemek területén. Megjegyzendő, hogy a Resicabányai Üzemekben gyártottak először hengerelt termékeket a mai Románia területén.

1846.: Megnyitják az első szénbányaaknát Aninán
Az Anina-Stájerlaki bányák: Az első a Kolowrat-akna volt, ezt követte 1847-ben a Breuner- és a Kübek-akna, majd 1851-ben a Reitz-szállítóakna és a Thinfeld I-akna, később 1852-ben az Eugen-szállítóakna. 1855-ben a Kübek- és a Breuner-aknában megkezdődik a széntermelés.
További aknák: 1862-ben a Kolonie-akna, 1868-ban a Uterisch-akna (a későbbi „Ötös-akna”),  1869-ben a Hildegard- és a Friederich-aknák (a „III-as akna”) és 1871-ben a Ponor-akna.
Érdekesség, hogy a legmélyebb bánya 1107 méter mély volt, tehát az aninai szénbányák Romániában (és Európában is) a legmélyebb szénbányák.
Az első dokumentált bányaszerencsétlenségről 1853-ban írtak, az "Oesterreichische Zeitschrift für Berg- und Hüttenwesen" (Jg. 1. (1853), Nr. 9, S. 70-71.) című folyóiratban (a folyóirat jelenleg az "Osztrák Nemzeti Könyvtárban", Bécsben található).

1847.: Megnyitják az Oravica-Anina országutat és elkezdik az Oravica-Báziás vasútvonal építését
Az országút hossza 16 km volt, de hegyi jellegének következtében igen körülményes volt a szénszállítás szervezése és bonyolítása, ezért Gustav von Graenzenstein kezdeményezésére elhatározzák, hogy az Oravica-Bazias vasútvonalat az Oravica-Lisava szakaszon továbbépítsék. Azonban a Császárság jelentős pénzügyi nehézségei miatt a munkálatokat a hegyi szakaszon leállították, és csak az Oravica-Báziás szakasz befejezése mellett döntöttek. 1852-ben a vasút eléri Mirkovácot, és 1854-ben Báziást, a végállomást.

1848-1849.: A resicabányai üzemek részvétele a forradalomban
A budapesti kormány új vezetést nevez ki az üzemek élére, a két új igazgató: József Szlávy és Gustav von Greanzenstein. Az új vezetés a resicabányai és boksánbányai üzemek teljes kapacitását a magyar hadsereg fegyverellátására állítja át. Megjegyzendő, hogy ebben az időszakban Zsigmondy Vilmos is Resicabányán tartózkodott, a resicabányai kőszénbányában üzemfejlesztési munkákat végzett, de részt vett a hadianyag- és fegyvergyártásban is. A császári udvarral való kapcsolatok formális megszakítása arra késztette az udvarhoz hű csapatokat, és elsősorban a Karánsebesen állomásozó „Román határőr ezredet”, hogy megtámadják Boksánbányát és Resicabányát, amelyeket 1848. december 24-én el is foglalnak. A harcok során leégett az igazgatóság épülete, a templom, a kovácsműhely, egy pár raktárépület, sok lakóház és az üzemek teljes archívuma. Ezzel is magyarázható, hogy az 1848-1849-es évek előtti információink igen hiányosak, és sok esetben közvetett forrásokból származnak.

1849-1850.: A resicabányai üzemek helyreállítása, kisebb korszerűsítések
Saját erőforrásokra támaszkodva felépítenek és 1850-ben üzembe helyeznek egy új, 12 m magasságú kohót, valamint újabb gőzgépeket és légbefúvókat. Az öntödében újabb öt kemencét indítottak, valamint korszerűsítették a gépműhelyt, a kazánkovácsoló műhelyt és a modellkészítő műhelyt. Fejlesztették a hengerművet, két új hengersort helyeztek üzembe. A munkálatokhoz a Decazeville-üzemek példáját vették alapul.

1851.09.25.: Resicabányán felavatják a Postát
Addig az összes postai tevékenységet a „Dognácskai Posta” bonyolította.
1771 után a resicabányai üzemek postai küldeményeit egy lovas futár vitte a „Dognácskai postára”, kétszer hetente. Onnan azokat Oravicabányára továbbították, a „Bányászati Igazgatósághoz”. 1811-ben már postakocsi is közlekedet, a következő útvonalon: Resicabánya-Dognácska-Boksánbánya-Lugos-Temesvár és retúr.
1851-ben megnyílik egy helyi „Postafiók”, Franz Klemens kereskedő üzlethelyiségeiben. A tulajdonképpeni, hivatalos „Posta” megnyitását az 1852.03.16-án Bécsben kiadott rendelet határozza meg, amelyik 1852.04.21-én jelenik meg a Kereskedelmi Minisztérium hivatalos közlönyében. A rendelet tartalmazza a szükséges anyagi fedezetet, a postamester kinevezését (Franz Stadelmann resicabányai ház- és ingatlantulajdonos), annak juttatásait, a postai alapműveleteket és azok elsajátításának módját és helyét, a vizsgáztatás menetét, valamint a postai szolgáltatások díjszabását.
Megjegyzendő, hogy Resicabánya és Detta között még postakocsi „üzemelt” 1874-ig, amikor üzembe helyezték a Vojtek-Boksánbánya vasútvonalat, és a postakocsi már csak Resicabánya-Boksánbánya között közlekedett. 1884-től a postakocsit rácsatlakoztatták a Resicabánya-Boksánbánya üzemi vasúti szerelvényekre.
A resicabányai üzemek kérésére 1884-ben a postán beszereltek egy távírókészüléket is, ami közvetlen kapcsolatot biztosított a bécsi székhelyű központtal.

1851.: Az első vasúti sínek gyártása a resicabányai üzemek hengerművében
Az Oravica-Báziás vasútvonal részére legyártják az első vasúti síneket, aminek következtében csak kevés sínanyagot kellett „behozni” más régiókból. Érdekesség, hogy a resicabányai üzemek voltak az egyetlen síngyártó üzem Romániában, termékei a Monarchia távolabbi területeire is eljutottak, például a képen látható sín a Kecskeméti pályaudvaron található.

1854.08.21.: Üzembe helyezik az Oravica-Báziás vasútvonalat, első ütemben teherszállításra, ezt követően személyszállításra is. Ez az első, normális nyomtávú vasútvonal Románia területén
Az első időszakban a vonalat csak teherszállításra, és főleg szén szállítására használták. A vonal hossza 62,561 km, Resicabányán hengerelt, Vignole-típusú, 5.69 méteres síneket használtak (26.6 kg/m). Érdekes műtárgy az Oravica patak feletti híd, hossza 86.7 m, magassága 10.2 m, téglából épült, és még ma is használatban van.
A vasútvonalat 13 gőzmozdony szolgálta ki (Bécsben, a StEG mozdonygyárában) gyártott mozdonyok voltak, néhány elnevezése: „Bazias”, „Schässburg”, „Hermannstadt”, és nem lévén más összeköttetés, a mozdonyokat Bécs és Báziás között hajón szállították).
1856.11.01-én elkezdődik a személyszállítás is az Oravica-Báziás vasútvonalon.
2004.08.20.: Szerény ünnepséggel megemlékeznek a vasútvonal 150 évéről, egy (csonka) térképrészlettel és a két végállomás képével (egy műanyagszatyorra nyomtatva). A hivatalos indoklás szerint, a műtárgyak és épületek mai, elhanyagolt állapota nem méltó egy komolyabb ünnepség rendezéséhez.

1854.: Elkezdődnek a tárgyalások a vasútépítés és a Hegyi Bánsági kohászati és bányászati létesítmények koncesszionálására
Az 1854-es év folyamán  a Császári Udvar tárgyalásokat folytatott francia, angol, német és belga érdeklődőkkel. A 90 éves bérbeadás része volt a vasúti hálózat kiépítése és üzemeltetése az egész Monarchia területén, valamint fontos bányászati, kohászati és erdészeti létesítmények eladása a koncessziótulajdonosnak. A tárgyalások eredményeképpen létrejött a StEG Rt. és innen egy új és fontos fejezet kezdődik Resicabánya és a Hegyi Bánság ipari történetében. A változásokat az adott időszak gazdasági követelményei is indokolták, azok eredményeképpen a „Resicabányai Üzemek” igen jelentős nemzetközi elismerésre és szerepre tettek szert.