Ajánlás

Delesega Gyula “Temesvári kalauz” című, kiadásra előkészített útmutatója, hézagpótló munka. Kézikönyv, a szó szoros értelmében, kézben lehet majd vinni, 200 oldalon, 165 fénykép, 25 térkép segítségével azonosíthatja a Temesváron sétáló, Délmagyarország legnagyobb városában az 1919-ig (a magyar adminisztráció megszüntetéséig) emelt építmények jellemző részét. Az egyedüli létező román vagy német szerzők hasonló célú könyvei és ezek angol-, francia fordításai, ahol lehet, elhallgatják a magyar vonatkozásokat, úgy hogy ezeknek az elsorvasztott útmutatóknak az ellensúlyozására is szükséges e könyv megjelentetése. Sajnos az itteni magyarság kollektív emlékezete már az 1970-s évekre elfelejtette az alig 50 évvel azelőtt még magyar Temesvárt, teljesen természetesnek véve a román hivatalos utca- és intézményneveket, azt, hogy a Magyar Színház plakátjain kívül magyar feliratot nem lehet a városban látni. Tegyem hozzá ehhez azt a tényt is, hogy bár Temesvár négy nagy állami egyetemén száz-számra végeznek magyar nemzetiségű, Erdély különböző vidékeiről, főleg a székelyföldről származó hallgatók, legnagyobb részük úgy élik le itteni, felnőtté válásuk legmeghatározóbb 4-5 évét, hogy fogalmuk sincs a diáknegyeden kívül, hol- mi van, mi volt. Diplomázás után ezzel a semmit-sem-tudással távoznak, és ami a legszomorúbb, ezt adják tovább azoknak, akik tőlük érdeklődnek, ezt adják tovább gyerekeiknek, akiket mikor eljön a pillanat, ide irányítanak felsőfokú végzettséget szerezni. De a helyi általános iskolák magyar tagozatának-, vagy a magyar tannyelvű középiskolának a végzettjei sem tanulnak olyan helytörténetet, mely megerősíthetné őket magyarságtudatukban. Nincs miből, nincs akitől! Így, ha néhanapján, nem is olyan ritkán, szükség van városismertetésre, kevesek azok, akik ezt valóságosan, igazi ismeretek birtokában, meg tudják tenni a messzi földről, esetleg az anyaországból érkezettekkel.

Kezdetnek, 50 oldal történelmi áttekintés ad tömörített felvilágosítást a honnan hová-ra. Idézek az alcímekből: Földvárból kővár, Gyötrelem ideje, Ferenc(z) Jóskás idők... Majd következnek a városnegyedek: Belváros, Gyárváros, Erzsébetváros, Józsefváros és a többi. Ezeket útvonalakra osztva járjuk be, és bár fényképek csak az 1919 előtt építettekről vannak a könyvben, annak ismertetése, hogy ki építette, milyen célt szolgált, mi található most benne, az útvonal későbbi, jelentős épületeire is kiterjed. Szó esik a képzőművészeti alkotásokról is. De bekerült egy Ki kicsoda? fejezet is, amelyben néhány életrajziadat, jelentős mű megemlítésével próbál a szerző egy csokorra valót bemutatni a Temesváron született, vagy tevékenységük által ide kötődött személyiségekről. Magyar-román utcanévtárral zárul a könyv, abban a reményben, hogy egy része ezeknek a szép neveknek átmegy újra a közhasználatba, és például aki az 1989-s forradalmi események kulcsszereplőjének, Tőkés Lászlónak akkori lelkészi hivatalát akarja megmutatni, az a református egyház épületéhez nem a Timotei Cipariu- hanem a Batthyány utcába hív. De az Andrássy út, vagy Kazinczi utca is igen alkalmas egy sétára, egy elmélkedésre...

Feltétlenül ajánlom e könyv kiadását azért is, hogy ne csak szűkkörben, kezdetlegesen sokszorosítva legyen olvasható a “Temesvári kalauz” és azért is, mert ez egyben támogatás ennek a szórványvidéknek, hiszen legjelentősebb olvasói, az itteni magyarságból kerülnének ki.

 

                                                                             

Toró Tibor                                                                   Temesvár, 2002. április 16.

az MTA külső tagja.