Asbóth János (*Szatumik, Krassó-Szörény vármegye, 1845.06.07. - †Videfalva, 1911.06.28,), író, újságíró, néprajzkutató, politikus, az MTA tagja, Asbóth Lajos honvédtábornok és akadémiai tag fia. Pozsonyban középiskolai, Pesten és Zürichben műegyetemi tanfolyamot végzett. 1856-ban Párizsba ment s itt belépett a Klapka-légióba. A légió feloszlása után visszatért hazájába s Krassó-Szörény vármegyében mint esküdt, aljegyző s végre tiszt. főjegyző működött, emellett a napi lapokban számos szépirodalmi, történeti és nemzetgazdasági dolgozatot irt. Irodalmi működését folytatta azután is, hogy 1870-ben a pénzügyminisztériumban fogalmazó s 1872-ben a honvédelmi minisztériumban elnöki titkár lett. Már 1872-ben azonban megvált hivatalától s a konzervatív Sennyey-párthoz csatlakozva a «Kelet népe» főmunkatársa lett s később 1875 okt. 1-től háromnegyed évig a párt megbízásából Kolozsvárt «Ébredés» című politikai napilapot szerkesztett. Innen visszatérve az egyesült ellenzék «Magyarország» című lapjának lett főmunkatársa. 1881-ben Kállay Béni alatt a külügyminisztériumban működött mint osztálytanácsos. 1887-ben országgyűlési képviselő lett s a szabadelvű pártban foglalt helyet. 1892-ben a m. t. Akadémia levelező taggá választotta. Több ízben nagyobb utazásokat tett, 1880-ban Egyiptomban, 1884-ben Algériában s 1886 óta több ízben, leginkább Kállay közös pénzügyminiszter kíséretében, Boszniában és Hercegovinában. Önálló irodalmi művei között van egy regény Álmok álmodója (Budapest 1878, 2-ik kiadás 1882), néhány más szépirodalmi dolgozat, de a legtöbb publicistai s utazási mű. Az előbbiek között nevezetesebbek: A szabadság (1872), Magyar konzervatív politika (Budapest 1874), Udvarias levelek gróf Andrássy Gyulához (Bpest 1878), Új Magyarország (Budapest 1880) Báró Sennyey Pál és gróf Apponyi Albert (1884). Úti művei következők: Egy bolyongó tárcájából (2 kötet. Pest 1866); Párizsból (Pest 1867), A Zaharától az Arabáhig (Bpest 1883. A Földrajzi társaság által kiadott utazások könyvtárának második kötete) és Bosznia és Hercegovina (2 köt. rajzokkal, Budapest 1887). Ez utóbbi forrásmű jellegével bír s német és angol nyelven is megjelent. Figyelmet ébresztett még Három nemzedék (Pest 1873) című tanulmánya, melyben Széchenyi, Deák s Kossuth működését Vörösmarty, Petőfi s Arany irányával hasonlítja össze. Társadalmi téren is sokat működik, különösen a földrajzi és etnográfiai társulatokban.
Asbóth János (*Szatumik, 1845.06.07. - †Videfalva, 1911.06.28.), író, újságíró, az MTA l. tagja (1892). ~ Lajos honvéd tábornok fia. Pesten kezdte meg műegy.-i tanulmányait, de miután 1863-ban összeesküvés gyanúja miatt haditörvényszék elé állították, Zürichben fejezte be tanulmányait. 1866-ban a Klapka-légió tagja. 1867-72-ben különböző hivatalokban dolgozott, 1879-től a külügymin.-ban. 1872-ben a Kelet Népe, majd a Magyarország főmunkatársa. 1887-1901-ben képviselő. Több ízben járt Afrikában, Bosznia-Hercegovinában. Politikai írásaiban konzervatív és modern szocialista tanok keverednek. Az elsők közt hangoztatta a proletár költészet fontosságát.
F. m. Egy bolyongó tárcájából (I-II. Pest, 1866); Három nemzedék (Pest, 1873); Irodalmi és politikai arcképek (Bp., 1876); Álmok álmodója (r., Bp., 1878); Korunk uralkodó eszméi (Bp., 1896). Irod. Németh Géza: A próza zeneiségének kérdéséhez (Az MTA I. oszt. Közl. Bp., 1958).
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Asbóth János (1845-1911). Életműve és tevékenysége az ellentmondások hosszú sorát mutatja föl; a kiegyezési korszak irodalmi és kritikai életének legmagányosabb figurája volt. A programszerű nemesi konzervativizmusnak egyetlen említésre méltó elméleti képviselője nálunk ez időben. Tevékenységének legfőbb ellentmondása az, hogy koráról és kora irodalmáról polgári s szabadelvű kortársainál bátrabb és világosabb kritikát mondott; érzékenyebben és értőbben reagált az új és részben haladó művészeti tendenciákra, mint ők; sőt, képes és hajlandó volt a szocialista célzatú irányzatok némi méltánylására is. Ugyanakkor a legreakciósabb politikai csoportosulásoknak óhajtott magas színvonalú ideológiát teremteni, s a gyakorlati politikában is a szélső jobboldal embere volt. Irodalmi kritikát keveset, egy testesebb kötetre valót írt, de ezek gondolatokban gazdag, jeles munkák. A tájékozódás, illetve a megfogalmazás fölényes biztonságának tekintetében Péterfy kritikáihoz állnak közel. Legfőbb jellemzőjük: a történetiség, a világnézeti, a filozófikus-társadalmias megalapozás, a világirodalmi s a művészetközi viszonyítás. Működése - a Három nemzedéket leszámítva - visszhang nélkül maradt. Regénye, egyetlen szépirodalmi alkotása, nemhogy elismerésben, még csak kritikában sem részesült. Egy angol típusú konzervatív párt és értelmiség álma, vezérsége lebegett előtte - s a magyar nagyhatalomé. Ez a kettős fantazma, illetve kora műveltségének és erkölcsiségének ellentmondásai ölték el, szórták szét tehetségét, s terelték tévútra egyszer-másszor irodalmi ítéletét is. Ugyanezek szorították őt előbb kihívó különcségbe, majd pózos, már-már pojácás szerepekbe, végül pedig sivár, gőgös és fájdalmas magányba. Angolos modora s zárkózottsága, féltékeny önállása, meg a dzsentri-sajtó számára követhetetlen eszméi és pálfordulásai révén bolond anglománnak, véletlenből magyarnak született hóbortos angolnak nézték, s széltében csak Sir Johnak nevezték; pedig Don Quijotenak kellett volna nevezni: mert vérbeli Don Quijote volt, kezdettől fogva.
Forrás: A magyar irodalom története